Lázongó világ

A következő esemény

Forrrás: rinf.com

Az avatatlan szemnek úgy tűnhet, hogy az emberek tömegesen ébrednek rá a világban folyó események lényegére. A helyi hírek egyre gyakrabban hozakodnak elő korábban ?összeesküvés elméletnek? tekintett témákkal. A közel-keleti háborúval szembeni ellenállást tudomásul véve például a szíriai válság elmélyítését elnapolták.

A jelenlegi válság szempontjából úgy tűnhet, hogy a közvélemény csatát nyert. A világban folyó eseményeket szorosabban figyelemmel kísérők azonban ezt inkább csak csökkenő megtérülésnek tekintik a propagandaterjesztők számára. A tömegek megtévesztésére és érzelmeik manipulálására alkalmazott régi taktikák egyszerűen veszítettek hatékonyságukból. Vajon ez tényleg azt jelenti, hogy nyerésre állunk? Nem lehetséges, hogy inkább a korábbiaknál is sötétebb eseményre számíthatunk?

A megrendezett események hatásának gyengülése

A megrendezett események célja a nyilvánosság megtévesztése, olyan módon, hogy az adott esemény elkövetését egy kiszemelt, a valódi elkövetőktől eltérő csoportra foghassák, megnyerve a nyilvánosságot a vádolt célcsoport elleni fellépéshez. Az események valódi elkövetőinek kiléte sokat vitatott kérdés. A jelen írás üzenetének kifejtéséhez és az egyszerűség kedvéért hívjuk őket az elitnek.

A múltban, amikor az emberek kénytelenek voltak a tömegmédiából informálódni a világ eseményeiről, a megrendezett támadások rendkívül hatékony eszköznek bizonyultak. Manapság azonban mindenki számára számos más tájékozódási forrás is rendelkezésére áll és ebből kifolyólag egyre többen fogadják szkeptikusan a hallott híreket. Ezt bizonyítja az amerikai lakosság fokozatosan csökkenő támogatása a közel-keleti katonai akciókat illetően, vagy a Connecticut állambeli Newtownban elkövetett iskolai lövöldözés, illetve a Bostoni Maraton során kivitelezett bombatámadás valódi elkövetőinek kilétét illetően.

Az Internet korában szinte lehetetlenné vált egy adott esemény kétséget kizáró bizonyítása vagy megdöntése, hacsak az ember nem élte át azt személyesen. Elegendő néhány jól megfogalmazott dezinformáció, hogy kételyt ébresszünk és elbizonytalanítsuk a közvéleményt annak megítélésében, hogy mi is történt valójában, vagy, hogy egyáltalán történt-e valami.

Egy esemény, ami a ?felébredteket? is megdöbbenti majd

Feltételezve, hogy az elit áll a modernkor történelmének szörnyűséges eseményei, ha nem is mindegyike mögött, hogyan lennének képesek a leghatékonyabban folytatni tervük kivitelezését? Ehhez egy olyan esemény jönne kapóra, ami az egész közvéleményt közvetlenül befolyásolná. Egy olyan esemény, ami minden érzékünket elárasztja. Olyan ponton kell eltalálnia az emberek szívét, hogy a kiváltott érzelmi reakció intenzitása a legszkeptikusabb emberekben se ébresszen gyanút, hogy az eseményben az elit keze munkáját keresse.

Milyen esemény hozná ezt az eredményt? Természetesen olyan, amire a prepperek évek óta készülnek: egy EMP, nukleáris vagy vegyifegyver-támadás néhány olyan példa, ami elsőre felmerül legtöbbünkben. Természetesen csak találgatni tudunk, és az is biztos, hogy az elit megpróbál majd minél kiszámíthatatlanabb lenni.

A legfontosabb kérdés persze, hogy mi követne egy ilyen eseményt.

Az utóhatás

Mindannyian hallottunk már az NDAA, azaz a határozatlan idejű fogva tartásról szóló törvényről, az amerikai kormány (illetve a DHS) fegyvervásárlási akcióiról vagy a FEMA, a Szövetségi Válságkezelési Ügynökség táborairól és felhalmozott koporsóiról. A listát hosszú oldalakon át lehetne folytatni, de térjünk inkább a lényegre. Egy valóban minden képzeletet felülmúló, szörnyű esemény bekövetkezése esetén szinte gyerekjáték lenne a rendkívül sebezhetővé vált lakosságot ismét félrevezetni. A legegyszerűbben valószínűleg úgy érhetik el céljukat, ha a megrendezett támadás után egyes igazság feltáró vagy leleplező csoportok vagy ?szélsőségesek? nevében rendeznek valamilyen kormányellenes agressziót és máris beköszönthet a szükségállapot és a FEMA által szervezett ételosztások kora.

Akik viszont a kormány terrorlistáján szerepelnek egészen másra számíthatnak. Ejnye-bejnye! Nem kellett volna megvenni azt az egész karton protein szeletet.

Öveket becsatolni!

Amennyiben a korábban elkövetett megrendezett események mögött az elit rejlik, nem kétséges, hogy mindent megtesznek majd tervük kivitelezésének folytatásáért. A ?minden? pedig tényleg bármi lehet. Bár örömteli dolog, hogy egyre többen jönnek rá a tömegben, hogy mi történik a világban, nem árt észnél lenni. Az elit a tömegeket is szemmel tartja, és cseppet sem örülnek?

Előző posztKövetkező poszt

106 hozzászólás

  1. Kedves Thea illetőleg IDA!

    Köszönöm nektek a hasznos információkat:)
    Hiába, többnyire laikus vagyok ebben a témában.

    Még egyszer köszönöm!

    1. Kedves Zsolt!

      Én a magam részéről tudom, hogy a Biblia Isten beszéde, és hiszem és tudom, hogy amit mond az úgy van! Hiszem, hogy Isten 6 nap alatt teremtette a földet, és mindent mi rajta van, de azt is hiszem, hogy : 2 Pét. 3,8 Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap. ( És ez az 1000 esztendő is csak “becslés”!)
      Én másképpen látom a teremtést mint itt a többiek, de mivel ez nem üdvösség kérdése nem kell vitatkozni róla. Bár nem kérdeztél, de leírom, hogy én hogyan látom.
      Mivel a teremtés könyvében van némi eltérés a teremtés leírásában, és ha azt vesszük, hogy az azért mégis csak úgy volt, ahogyan az le lett írva, ezért én is ( még vannak rajtam kivül mások is ahogyan hallottam) úgy látom, hogy “két teremtés” volt a földön.
      Pl itt : 1 Móz. 1,11 Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. ÉS ÚGY LŐN.
      Hajta tehát a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, a melynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó.
      És lőn este és lőn reggel, HARMADIK NAP.
      A világosságot Isten az első nap teremtette, az ég és a föld után. ( Ma ezt úgy is mondhatnánk, hogy a föld valamilyen “csillagbölcsőben” lett teremtve, ahol megkapták a növények azt a fénymennyiséget, amely az életükhöz szükséges. A vizek eddigre már szét lettek választva.) A negyedik napon pedig a nap, hold, csillagok (vagyis a tejútrendszer lett teremtve), és onnantól már az ebben meghatározott törvények alapján folynak a dolgok( a fény és a sötétség váltakozása, az ismert törvények alapján).
      Ötödik nap:
      1 Móz. 1,20
      És monda Isten: Pezsdűljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén.
      És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó.
      És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön. És lőn este és lőn reggel, ötödik nap.
      Azután: 1 Móz. 1,24 Azután monda az Isten: Hozzon a föld élő állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. ÉS ÚGY LŐN.
      Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemök szerint. ÉS LÁTÁ ISTEN , HOGY JÓ.
      És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
      Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket.
      És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.

      Én itt nem azt a teremtést látom, amit nemsokára Ádám( és Éva) teremtésénél ? fogunk látni! Itt is Isten képére van/nak teremtve, de nem ( 1 Móz. 2,7 És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké. ) lett az orrába/rukba Istentől életnek lehellete lehelve. Én nem ugyanazt az emberi fajt látom ezeknél az igeverseknél. Ráadásul itt ,már a földön , vizben, levegőben burjánzik az élet , amely feletti uralkodásra az embert ( aki nem rendelkezik isteni lehellettel, Istentől kapott szellemmel, amely összekötné őt a Teremtővel, mint ahogyan azt Ádám teremtésénél láthatjuk) teremtették. Itt leginkább arról beszélhetünk, hogy egy Isten képére teremtetett emberpárról(?) van szó, aki magasabb inteligenciával, de az állatvilághoz hasonló lélekkel rendelkezik.
      1 Móz. 1,29
      És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó fűvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül.
      A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élő lélek van, a zöld fűveket adom eledelűl. ÉS ÚGY LŐN.
      És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap.

      Vagyis, itt az ember a hatodik napon lett teremtve. Viszont Ádám teremtése akkor történt, amikor a földön még ( vagy inkább már) semmi nem volt, hanem csak : (1 Móz. 2,5 Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fű sem hajtott ki, mert az Úr Isten még nem bocsátott vala esőt a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje;
      Azonban pára szállott vala fel a földről, és megnedvesíté a föld egész színét.
      És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.
      És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala. )
      ?
      Vagyis itt azt láthatjuk, hogy Isten már megteremtette Ádámot (benne az ádámi fajt) , de a föld még ( már) csupasz. Se növény se állat. És ellentétben a harmadik napra írt teremtéssel, ahol az egész föld színét beborították a különböző növények ( amelyre azt mondja Isten, hogy és úgy lőn! És amely még a tejút teremtése előtt már létezett), ill az utánna jövő “napokkal”, ahol az állatok is nyűzsögtek a föld színén ( ill a levegőben is és a vizekben is), itt a továbbiakban azt olvashatjuk, hogy Isten a csupasz Földre ültetett egy kertet, amelyikbe azután behelyezte Ádámot!
      1 Móz. 2,9
      És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját.
      1 Móz. 2,15
      És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt.
      És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél.
      De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.
      És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.
      És formált vala az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve.
      És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illő segítő társat nem talált vala.

      És ellentétben az előző teremtéssel, ahol az ember utoljára teremtetett (férfiúnak és asszonynak) meg, a kész növény és állatvilág közé, és azt mondta nékik, hogy szaporodjanak, és sokasodjanak….stb, ebben csak most kezd Isten állatokat teremteni Ádámnak! És csak miután Ádámnak (akiből még nem vette ki Évát, az asszonyt) nem elégítette ki az állatok társasága , ezután választja el egymástól a két nemet. A történet többi része meg ismert.
      Az én látásom (megértésem) ez a teremtésről. A magam részéről nem látok problémát a dinó ill egyébb csontmaradványokkal kapcsolatban se, éppen ezért ( persze a kormeghatározást mint olyat, továbbra se tartom megbizhatónak. Valószinüleg valami “katasztrófa”, vagy valami történt az első teremtéssel, mert az Ige szerint, Ádám teremtése előtt a “Föld puszta vala” ! ( Én úgy gondolom, hogy Sátán ebben az idöszakban bukhatott el, és buktatta magával az angyalok 1/3-át is, és valahogy ezzel kapcsolattal történt valami. Azt, hogy milyen fennhatósága volt a Föld felett, azt nem tudjuk( ill én nem tudom), csak azt gyanítom, hogy az egész régió fölött lehetett / lehet valamilyen hatalma. Ezt abból gondolom, hogy még most is itt vannak, és bár korlátozott hatalommal, de még mindig hatalmuk van! Legalábbis a Biblia ezt írja velük kapcsolatban:
      Eféz. 6,12 Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a FEJEDELEMSÉGEK ellen, a HATALMASSÁGOK ellen, ez élet sötétségének VILÁGBÍRÓi ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak
      És bár mi mint szellemi lényekre szoktunk gondolni rájuk ( legalábbis többnyire úgy szokak kisérteni bennünket ), de tudjuk azt, hogy testtel rendelkező lényekről van szó, akik ilyen “alacsonyabb” szintű (szükebb érzékelési tartománnyal rendelkező) , földi testet is ölthetnek. Lásd, a Nóé idejében, a bukott angyalokat is, akik a földi nőket vették feleségül. ( Bár ezek nem Sátánhoz tartoztak addig!)
      A Biblia valóban történelem könyv is . Az ádámi faj, 6000 éves történelme van benne leírva! És minden megtalálható benne, amit nekünk itt a földön tudnunk kell, amire szükségünk lehet , illetve szükségünk van, hogy kapcsolatba kerüljünk a Teremtőnkkel.
      ?

      1. Ida, ugye ezzel a két mondatoddal -> “Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap. ( És ez az 1000 esztendő is csak ?becslés?!)” – nem azt akarod mondani, mintha Isten 6000 évig tartoan teremtette volna a földet es minden azon lévot? Szamomra ui. nyilvanvalo, hogy ez a kijelentés azt jelenti, hogy az Urnal ezer esztendo annyira kicsi, annyira kevés, annyira gyorsan elmulo, mint az embernél egy nap.Ha nem ezt értenénk ezalatt, akkor azt mondhatnank, hogy Jézus a keresztrefeszitésétol szamitva, a harmadik évezredben tamadt fel a halalbol….vagy ahol olyanrol olvasunk a Bibliaban, hogy valaki(k) harmadnap jarasnyira ment(ek) innen oda, onnan ide, akkor az alatt azt kellene értenünk, hogy 3000 évig utazott/utaztak egyik helyrol a masikra? stb.

        Ez alatt a link alatt pedig elolvashatod, hogy az 1Mozes 1-2 miért csak egyszeres kezdetrol szol:

        http://www.gotquestions.org/Magyar/ket-teremtestortenet.html

        1. Szia Ria!

          Én pont azt akarom ezzel mondani, amit az igevers takar. Vagyis, hogy Isten nem úgy számolja a napokat, időket, ahogyan az nekünk adatott. Nála nem 24 óra 1 nap. És amit Ő a teremtéskor 1 napban határozott meg, az nem a mi időszámitásunk szerinti 24 óra. Továbbá ez nem jelenti azt, hogy ami itt a földön 24 óra alatt történt, azt nekünk isteni időszámitásban kellene számolnunk. Ádám teremtése óta ez az időszámitás adatott nekünk, és mi ezzel számolunk. Viszont Istent ez továbbra se korlátozza semmiben az idő meghatározásában.

        2. A linkkel kapcsolatosan én is olvastam már és hallottam ezt a magyarázatot, ami úgy tudom, hogy általánosan elfogadott ( volt idő, amikor én is (kétkedve) elfogadtam, amig nem foglalkoztam vele különösebben.), de a magam részéről az Ige alapján azt találom megfelelőnek, amit írtam. Fordítási hibák lehetnek valóban, ahogyan ott is írja a szerző, de ez lehet olyan is, hogy a nap=korszak ( ill mint írtam ez a nap, isteni időszámítás szerinti nap. Amelyet Isten határozott meg. pl :Jel 22,5 és éjszaka nem lesz többé és nem lesz szükségük a mécsfényre és napfényre, mivelhogy az Úr Isten fénye ragyog rájuk és királyként uralkodnak, a VILÁGKORSZAKOKNAK A VILÁGKORSZAKÁBA(nyúlóan) Máshol, más fordításban , az örökkön-örökké szerepel.).

          Az a magyarázat pedig számomra eléggé erőltetett, hogy “csak” a haszon növények nem voltak még megteremtve, amikor az Ige azt mondja, hogy: 1 Móz. 2,5 MÉG SEMMIFÉLE mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fű sem hajtott ki, mert az Úr Isten MÉG NEM BOCSÁTOTT VALA ESŐT A FÖLDRE; és ember sem vala, ki a földet mívelje;
          1 Móz. 2,6 Azonban pára szállott vala fel a földről, és megnedvesíté a föld egész színét.

          Viszont a harmadik napról azt mondja az Isten: Gen 1,12 ÉS HAJTOTT A FÖLD ZÖLDHAJTÁST, FÜVET, MELY NEME SZERINT VALÓ MAGOT TEREM, ÉS FÁT, AMELY OLYAN GYÜMÖLCSÖT TEREM, melyben magja benne van neme szerint; ÉS LÁTTA ISTEN, HOGY JÓ VOLT.

          Vagyis Isten már a 3. napon gyönyörködött a teremtés ezen részében.(Ekkor még nem volt nap, hold, csillagok, ill Tejútrendszer.)
          Azután pedig ezekben a versekben még szó sincs a földművelésről, hanem csak arról, hogy azokat a már megteremtett növényeket adta eledelül nekik Isten. Az állatoknak is, amelyek már nyüzsögtek a földön.(Gen 1,24 AKKOR AZT MONDTA ISTEN: Hozzon elő a föld élőlényt neme szerint, barmot és csúszómászót és vadállatot neme szerint; ÉS ÚGY LETT. Gen 1,25 És megalkotta Isten a vadállatot neme szerint és a barmot neme szerint és mindent, ami a földön csúszik-mászik neme szerint; ÉS LÁTTA Isten, HOGY JÓ VOLT. )

          Gen 1,26 És azt mondta Isten: Alkossunk embert a mi képünkre, hozzánk hasonlót; és uralkodjanak a tenger halain és az ég madarain és a barmon és minden vadállaton és minden csúszómászón, mely a földön mászik.
          És megteremtette Isten az embert az ő képére, Isten képére teremtette őt, férfiúvá és nővé teremtette őket.
          És megáldotta őket Isten, és azt mondta nekik Isten: Legyetek termékenyek és sokasodjatok és töltsétek be a földet és hódítsátok meg azt, és uralkodjatok a tenger halán és az ég madarán( AMELYEK MÁR AZ ÖTÖDIK NAPON MEGLETTEK TEREMTVE) és minden állaton, mely a földön mászik.
          És azt mondta Isten: íme nektek adok minden maghozó füvet, mely az egész föld színén van, és mindazt a fát, amelyen magot magzó fagyümölcs van; nektek legyen eledelül.
          A föld minden vadjának pedig és az ég minden madarának és minden csúszómászónak a földön, amiben élő lélek van, minden fűlombot eledelül; ÉS ÚGY LETT.

          Az ádámi faj viszont más pozicíóból indul:
          Ter 2,5 még semmiféle mezei bokor nem hajtott a földön, és semmilyen fű nem sarjadt, ugyanis még nem hullatott az Úr Isten esőt a földre, és ember sem volt, aki művelje a földet.
          ?Akkor forrás fakadt a földből, és megöntözte a föld egész színét.
          Megalkotta tehát az Úr Isten az embert a föld agyagából, az orrába lehelte az élet leheletét, és az ember élőlénnyé lett.
          Ültetett az Úr Isten egy kertet Édenben, keleten, és elhelyezte benne az embert, akit alkotott.
          (És ez is a hatodik napon volt.)

          Vagyis, ha még semmi növényzet nem volt, akkor állatok se voltak( mert először is mit ettek volna, másodsorban az Ige ezt írja: Ter 2,18 Azt mondta továbbá az Úr Isten: “NEM JÓ, HOGY AZ EMBER EGYEDÜL VAN: alkossunk hozzá illő segítőt is!”
          Gen 2,19 ÉS KIALAKÍTOTTA az Úr Isten a talajból a mezőnek minden állatát és az égnek minden madarát, és az emberhez vitte, hogy lássa, minek nevezi azt; és aminek éppen nevezi az ember azt az élőlényt, az legyen a neve.? ), mint ahogyan a linkbeli magyarázó állítja, hogy azok már meg lettek teremtve, csak miután Ádámot berakta Isten az Édenkertjébe, odavitte hozzá az állatokat ( a mostaniakat, az újjonan teremtetteket) bemutatni, és elneveztetni! Megjegyzem, még az Édenkert is csak Ádám teremtése után lett ültetve.(Gen 2,7 Akkor alakította az Úr Isten az embert a talajból vett porból és életleheletet fújt az orrába – így lett az ember élőlénnyé. —- Akkor! Amikor még csak sár volt a földszínén! (Gen 2,6 De egy vízár jött fel a földből, és megitatta a talaj egész színét.) És utána: Gen 2,8 Akkor egy kertet ültetett az Úr Isten Édenben keleten; és ott helyezte el az embert, akit alakított. ?Gen 2,9 És sarjasztott az Úr Isten a talajból mindenféle fát, ránézve kedveset, eledelre jót; és az élet fáját a kert közepén, és a jó és rossz tudásának fáját. Ter 2,15 Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg. )
          Vagyis nem áll meg a linkben adott magyarázat, bármennyire is elfogadott nézet az. Mindazonáltal az Ige megbizható és igaz! Legfeljebb az emberek olykor félreértelmezik. De itt nem üdvösség kérdésével állunk szemben.

        3. En ugy latom Ida, hogy a megadott linkben ez a lényeges pont, elkerülte a figyelmedet: “Az 1Mózes 2-ben a szerző visszalép az időrendi sorrendben a hatodik napra, amikor Isten az embert alkotta. Az 1. részben a teremtés csúcspontjaként mutatja be az ember teremtését a hatodik napon, majd itt, a 2. részben részletesebben szól erről az eseményről.”

        4. Nem Ria! Az én figyelmemet nem kerülte el semmi. Mint mondtam, tudom, hogy ez az általános nézet, de ahogyan írtam , én hiszek Isten beszédének, és elhiszem ami abban van. Függetlenül attól, hogy másoknak mi a theológiájuk. (pl, azért mert a történelmi egyházak azt tanítják többszáz éve, hogy most van az 1000 éves királyság, és a Sátán már meg van kötözve ( arra az igeversre hívatkozva, hogy Krisztus csak egyszer jön el ítélni “eleveneket és holtakat”, tehát akkor most kell, hogy legyen az 1000 éves királyság! Azt teljesen figyelmen kívül hagyták, hogy az idők végén az Atya Isten tartja az ítéletet, és a többi igeverset is, amely arról ( az 1000 éves királyságról) szól!) attól még nem fogjuk nekik elhinni! Mint ahogyan akármelyik egyház akármelyik tanítását se, ha az nem egyezik az Igével! Ha az Ige mást ír, akkor mást ír!

        5. En egy szoval sem kérdojeleztem meg azt Ida, hogy te hiszel-e vagy sem Isten beszédének. Az természetesen nem igaz, hogy mar az 1000 éves kiralysagban élnénk, és arrol amirol most mi témazunk, nincs is köze ennek. Annak van köze, hogy még mindig nem érted, hogy az 1Mózes könyv szerzoje az 1 Moz.2 -ben visszalép a hatodik napra (amirol az 1Moz.1-ben elozoleg mar olvashattunk), és azt kezdi el részletesen magyarazni.
          ( En a linket nem azért küldtem neked, mintha nekünk masokra kellene hallgatnunk, mi magunk is lathatjuk a sajat szemünkkel, hogy mirol van szo. Azt azért küldtem at neked, hogy lasd: ugyanazt mondjak ok is, ahogyan én is latom.)

        6. Sziasztok!

          Én is hozzáfűznék pár gondolatot a leírtakhoz, ha nem gond.

          “Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.” I. Móz. 1:1-2.

          Ha ezt jól megnézzük, láthatjuk, hogy az ég és a Föld teremtése KEZDETBEN történt, tehát minden mást megelőzően, pontosan nem tudni mennyivel (akár évmilliókkal korábban is), de jóval a 6 napos teremtéstörténet előtt. Azt is olvashatjuk, hogy a Föld kietlen, és puszta volt. Ne, de biztos az, hogy mindig is így volt? Isten tökéletes, nem kísérletező, és amit teremt, az is tökéletes. Úgy hiszem, hogy nem egy csupasz bolygót teremtett. Azonban történhetett valami, akár Lucifer eredeti lázadása (tehát nem az, amikor az embereket megkísértette, hanem jóval azelőtt, amikor az angyalok egy részét is maga mellé állította, ám elbukott, aminek következményei voltak sok mindenre), akár más esemény, amely miatt Isten csapást mért a bolygóra, vagy kár az egész naprendszerre. Erről nem ír a Biblia, hiszen ez a Könyv kizárólag az Ádámi (Az Ádám név egyszerre tulajdonnév és köznév is, jelentése ’ember’ tehát a Biblia Ádámmal, azaz az emberrel és leszármazottaival foglalkozik, ez a központi témája.) fajjal, annak sorsával, illetve megmentésével foglalkozik. Az első nap a teremtés könyvében az I. Móz. 1:3-5 részben kerül leírásra: “És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől. És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap. ” Ezt az is alátámasztja, hogy ebben a részben olvashatjuk, hogy “És monda Isten…” Hogy a Föld teremtése, és a teremtés első napja között mik történtek, esetleg éltek-e más élőlények a földön, akár emberihez hasonló civilizáció, azt csak találgatni lehet, ám az tény, hogy ha Ádámtól számoljuk a földi időszámítást, akkor az ember teremtése körülbelül 6000 évvel ezelőtt történt, hiszen a Bibliában szépen le vannak vezetve a családfák, ki mennyi ideig élt, ki mikor született (azt a részt tény, hogy ritkábban olvassa végig szinte mindenki), stb… Sátán lázadása nem a Földön kezdődött, hanem jóval korábban. Az első bűne nem az volt, hogy megkísértette az embert, hanem az, hogy gőgössé, hiúvá vált. Egy szintre akarta magát emelni Istennel (márpedig egy teremtény sosem lehet olyan szinten, mint a teremtménye, hacsak Isten maga nem ad neki olyan hatalmat). De most nem ez a lényeg, hanem amit fentebb leírtam.
          Javasolnám Derek Prince ‘Égi Háború’ című könyvét elolvasásra sok érdekes dologra rávilágít. Ha valakit érdekel, tudok elérhetőséget adni, ahol meg lehet vásárolni, vagy akár a sajátomat is kölcsön tudom adni, ha valaki elutazik érte Budapestre. 🙂
          Az említett szerzőnek számos hasznos könyve, tanítása van, nem akármilyen életutat járt be, Isten kegyelméből és áldásával, bár szerintem sokan ismerik itt is. 🙂

        7. Szia Bodolur!

          Ezt a könyvét nem olvastam Derek Princenek, de mostanában olvastam néhány apokrifot. A Mózes apokalipszísében elég jó betekintésünk lehet Ádámék életébe. Ott szerepel pl az is, hogy a mennyben 1 nap 1000 évig tart a földön. Ahogyan az a Bibliában is szerepel.

          http://churchofgod.hu/

          ezen a blogon, a KÖNYVTÁR címszó alatt olvasható még néhánnyal egyetemben. Szerintem érdemes elolvasni azokat.

  2. A nagy esemény egy eljátszott földönkívüli támadás lesz.
    Persze a saját maguk által fejlesztett eszközökkel és katonákkal.
    Mindenki rettegni fog.

  3. Tik nem hisztek sem a lourdesi jelenésekben sem, sem a garandbali jelenésekben sem… és így tovább.

    1. Csaba,
      ezekben valóban nem hiszünk. A Bibliában viszont igen. Ha a Mária-imádatra találsz Bibliai igeverset, akkor oszd meg velünk légy szíves. Ha nem találsz, akkor jobb, ha csak Istent és az Ő Fiát imádod, és csak hozzá imádkozol (feltéve, ha Istennek tetsző életet akarsz élni, és a Szentírást Isten szavának tekinted). Ezt is kérdezed:
      “Hol kér bárkit is arra a sátán, hogy tartson bűnbánatot, gyónjon tisztaszivből, hogy hozzá járulhasson a szentáldozáshoz, imádkozzon?.Hisz a sátán ettől akar eltávolítani, mert ha ez sikerül neki, akkor már Istentől is elfogja tudni távolítani.”
      Én is kérdezek valamit: A Sátán hol buzdítja az embereket arra, hogy az üdvösség útját kövessék?
      Ha esetleg nem jut hirtelen eszedbe, a választ is megmondom: Apcsel 16.
      “Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. Követte Pált és minket, és így kiáltozott: ?Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!? Ezt több napon át is művelte. Pált azonban bosszantotta ez. Ezért megfordult, és ezt mondta a léleknek: ?Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle!? És az még abban az órában kiment belőle.”
      Igazat mondott a megszállott szolgálólány, az embereket arra buzdította, hogy fogadják el Pál tanítását, aki Isten szolgája, és az üdvösség útját hirdeti. Mégis a Sátántól volt, és Pál nem is kért ebből az ingyenreklámból. Akkor hogy is van ez?

      1. “Egyházunk tanítja, hogy a kinyilatkoztatás ugyan lezárult az utolsó apostol halálával, de a prófétaság intézménye nem fejeződött be, és nem is fog egészen a világ végéig. Mindez azt jelenti, hogy létezik olyan prófétai tevékenység, ami nem része a hivatalos kinyilatkoztatásnak, de az Egyház életének mégis szerves része. Nem szabad elfelednünk, hogy a prófétáknak óriási szerepe volt az Ószövetség világában, és az továbbra is folytatódik Krisztus Egyházában.

        A próféta nem új tant hirdet, még csak hozzáadni sem akar semmit a kinyilatkoztatáshoz, csupán emlékeztetni szeretne bennünket arra, hogy eltértünk kezdeti szeretetünktől (Jel. 2,4) és így nagyon mélyre süllyedtünk (Jel. 2, 5). Isten a próféták által, szüntelen megtérésre hívja a bűnös világot, mert tudja, hogy a bűnökben megátalkodott ember útja a pusztulásba vezet. Bűnbánatot kell tartanunk és változtatnunk kell életmódunkon, mert ha nem, akkor számolnunk kell a legrosszabbal (Jel. 2,5c).

        http://www.masodikeljovetel.hu/ Főoldal

        JÁNOS APOSTOLNAK MENNYEI JELENÉSEKRŐL VALÓ KÖNYVE
        [Jel.] http://www.bibl.u-szeged.hu/Biblia/73.html

        2,4 De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad.

        2,5 Emlékezzél meg azért honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat [rész 1,20.] kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz.

        10,4 És mikor a hét mennydörgés megszólaltatta az ő szavát, le akarám írni; és az égből szózatot hallék, a mely ezt mondá nékem: Pecsételd be, [Dán. 8,26.12,4.] a miket a hét mennydörgés szóla, és azokat meg ne írd.

        Dániel 8,26 És az estvéről és [vers 14.] reggelről való látomás, a mely megmondatott, igazság; te azonban pecsételd be a látomást, mert [rész 12,4-9. Jel. 10,4.] sok napra való.

        Jel: 10,5, 10,6, 10,7

        10,5 És az angyal, a kit láték állani a tengeren és a földön, felemelé kezét az [Dán. 12,7.] égre,

        10,6 És megesküvék arra, a ki örökkön örökké él, a ki teremtette az eget és a benne valókat, és a földet és a benne valókat, és a tengert és a benne valókat, hogy idő többé nem lészen:

        10,7 Hanem a hetedik angyal szavának napjaiban, mikor trombitálni kezd, akkor elvégeztetik az Istennek titka, a mint megmondotta az ő szolgáinak a prófétáknak.

        Dániel: 12,4 Te pedig, Dániel, zárd be [vers 9. rész 8,26.] e beszédeket, és pecsételd be a könyvet a végső időig: tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás.

        Dániel: 12,7 És hallám a gyolcsba öltözött férfiút, a ki a folyóvíz felett vala, hogy felemelé az ő jobb kezét és bal kezét [Jel. 10,5.6.] az ég felé, és megesküvék az örökké élőre, hogy ideig, [rész 7,25.] időkig és fél időig, és mikor elvégezik a szent nép erejének rontását, mindezek elvégeztetnek.

        Dániel 12,8 Én pedig hallám ezt, de nem értém, és mondám: Uram, mi lesz ezeknek vége?

        Dániel 12,9 És monda: Menj el Dániel, mert be vannak zárva és pecsételve [vers 4.] e beszédek a vég idejéig.

        XeniA ennyit tudtam segíteni. Akkor adódik a kérdés: Ha a végidőkig le van pecsételve, te szerinted akkor kinyilatkoztathatja azt ki????????????????????

        És még valami! FÉLRE ÉRTÉS NE ESSÉK, MINDENKI MAGA DÖNTI EL? HOGY MIBEN HISZ, SENKI NEM AKAR KÉNYSZERÍTENI SENKIT, HOGY MIBEN HIGGYEN, SENKIRE NEM AKAROM RÁERŐSZAKOLNI!!!!!!!

        1. Vagy is XENIA mi van abban a lepecsételt könyvben? Mivel azt a szentírás nem írja le!

        2. Csaba,
          A Bibliában egyértelműen benne van a prófétai ajándék. Én nem az ellen beszélek, Isten ma is ad kinyilatkoztatást, de ahogy írod, ez nem mondhat ellen a Bibliának (nem hirdethet új tant). Isten Igéje viszont FELSZÓLÍT minket, hogy vizsgáljuk meg a lelkeket, mert nem mind Istentől van. A példa, amit hoztam, pont erről szól. Az a szolgálólány akkor éppen az igazságot mondta, mégis a Sátántól volt, és ezt Pál felismerte. Ezért mondtam, hogy vizsgáld meg az egyházad tanítását, a látnoknőd látomásait a Biblia alapján, hogy valóban tényleg megtalálod-e a Mária-imádatot a Bibliában.
          A hét mennydörgés szózata, amit Jánosnak be kellett pecsételnie, én úgy hiszem, hogy az utolsó idők 2 tanújának adatik majd meg kinyilatkoztatásként, hiszen ők fognak 1260 napig prófétálni.

        3. Meg a Biblia ír, nem tudom most idézni, ír 7 hírnökről is, kik azok?

        4. Kersgéltem egy kicsit, de nem találtam 7 hirnököt a Bibliában. Meg nem is emlékszem, hogy valaha hallottam volna róla. Velem is megesett nem egyszer, hogy váltig állítottam, hogy ez vagy az benne van a Bibliában, de azt kell mondjam, ez csak azért volt mert nem olvastam személyesen, hanem csak hallottam valakitől. Tapasztalatom szerint minden vallásban vannak olyan tantételek amik nem felelnek meg a valóságnak és erre nem jön rá az ember, csak akkor, ha őszinte szívvel olvassa a Isten Ígéjét.
          Egy egyszerű példa: (és persze ez nem tantétel sehol asszem 🙂 )sok keresztény meg van győződve, hogy a tiltott gyümölcs alma volt. Lehet, hogy az volt, de eddig még nem láttam igy megnevezve sehol. Egy másik: sokan azt gondolják (asszem nem keresztények), hogy a tiltott fa a tudás fája volt. Éspedig nem a tudás fája volt…

        5. Herceg71,
          Vagy ilyen a 3 király (vagy 3 bölcs) is, akik a gyermek Jézushoz jöttek. Sehol nem írja a Biblia, hogy hárman voltak 🙂

        6. Bocs!

          1 Móz. 2,17
          De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.

        7. Kedves Csaba és Molitva!

          Már mondtuk, hogy nem azzal van gond, hogy “próféciák” jönnek, hanem azzal, hogy honnét ( kitől), és mire búzdítanak!
          Márpedig itt, ezeknél a próféciáknál az a baj, pl, hogy arra búzdítanak benneteket, hogy pl: ” ?Helyezzétek őket Irgalmas Szívembe égi Édesanyátok hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve által. Így elnyeritek tetszésemet, és nektek is irgalmazok.?. Vagy : ilyen-olyan “imákat” ír, hogy azokat “imádkozzátok “láncban”, stb! Az, hogy térjetek meg, tartsatok bűnbánatot, stb, az nem lenne rossz, csak az a baj, hogy mivel nem ismeritek a Bibliát, Isten írott Igéjét, nem ismeritek a Biblia Jézusát, Isten Fiát, az élő Igét se. Nem ismerítek saját megváltótokként Úr Jézust! Addig, amig csak tanításotok van felőle, hogy Ő a világ megváltója, Ő Isten Fia, és stb, az nem jelent személyes kapcsolatot vele!( Pedig a megtérés ez! Amikor befogadod a szívedbe Jézust mint megváltódat, Úradnak vallod meg Őt! És hiszed a szívedben, hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból! Ahogyan az az Igében írva van!) Vagyis az is baj ezzel, hogy ti csak egy “tanított” Jézushoz tudtok közeledni ( és még ahhoz is, csak “az ég királynőjén” keresztűl. Nem a személyes megváltótokhoz, Istenetekhez. És ez a “próféta” ( meg a többi is, akik “próféciáit! eddig ide idéztétek) egy olyan “megtérést” , olyan cselekvéseket kíván tőletek, amely inkább távol tart benneteket az igazi megtéréstől, semmint előmozdítaná az Úr Jézus Krisztussal való személyes megismerkedéseteket ( megtéréseteket), mivel annak semmi igei alapja nincsen, amire benneteket “felszólít”, mint “Jézusotok”! Sőtt, nem tudom, hogy a többiek, hogy látják, de én azt látom, hogy pont ezzel igyekszik benneteket elvonni a valódi megtéréstől rajta keresztűl a Sátán! Olyan “cselekedetekre”, “szolgálatokra”, “szenvedésekre”, meg “ima Szolgálatokra” búzdít benneteket, ami megintcsak arra jó, hogy a figyelmeteket, szíveteket, és a “kezeiteket” lefoglalja! Azért, hogy ne tudjátok ( ne legyen időtök) keresni , és megismerni az igazi Úr Jézust!
          Továbbá azt is eléri nálatok ezzekkel az írományokkal, hogy az Isten Igéje helyett ezeket olvassátok, ezekkel töltitek meg a szíveteket, gondolataitokat, ezeket olvassátok izgalommal, és amarra már nem marad hely! Meg olyan titkok megismerésére ad belétek vágyat, amik jelen pillanatban még nincsenek kijelentve! De annyira vágyakoztok utána, hogy észre se veszitek, hogy eddig azokról a titkokból még egy “betű” se lett felfedve, és csak olyan “próféciák” jöttek, amiket majdnem minden keresztény blogon olvasni lehetve a végidőkkel kapcsolatosan. ( Persze azokon legalább az Ige alapján fejtegetve!) És eközben azokat a titkokat, amelyeket Isten Igéje , az Isten országára vonatkozóan szeretne veletek megosztani a Szent Lélek által, nem is keresitek! Ti feltételezésekre hagyatkoztok a “próféciákat” illetőleg. Pl ilyenekre, hogy a Sátán ezt meg azt biztosan nem tenné! De igen, Sátán bármit megtesz, ha azzal megakadályozhat bennünket, akár a megtéréstől, akár Isten keresésétől, akár az Igeolvasástól, vagy akármitől is, ami Krisztussal kapcsolatos! Gyűlöli, és bennünket is gyűlöl ( ill bennünket meg is vet, és nagyon jól szórakozik, amikor folyamatosan betud csapni bennünket! De ha nem folyamatosan, akkor is !), és ezért bármikor a világosság angyalának fog “öltözni”, hogy minnél több lelket tudjon kárhozatba taszítani! ( PL, már jó sokszor leírtuk, hogy csak annyit kell tenni, hogy behívod a szívedbe Jézust, és elfogadod megváltódként, Uradként, és akkor újjászületsz, és üdvözűlsz! A Szent Lélek által, azonnal eltűnik a “lepel”, ami az Isten Igéjét takarja ( mert az a Krisztusban tűnik el, ahogyan az Ige írja), és elkezdené világossá tenni az Isten Beszédét számotokra is! De nem, mint ( reményeim szerint nemsokára ) látni fogjátok, most is azt hazudja nektek, hogy ti már (újjászületett) keresztények vagytok, és nektek már nincs szükségetek ” olyan” megtérésre!)
          Higgyétek el kérlek, hogy nem ellenetek “beszélünk”, hanem értetek!

        8. “Sőtt, nem tudom, hogy a többiek, hogy látják, de én azt látom, hogy pont ezzel igyekszik benneteket elvonni a valódi megtéréstől rajta keresztűl a Sátán! Olyan ?cselekedetekre?, ?szolgálatokra?, ?szenvedésekre?, meg ?ima Szolgálatokra? búzdít benneteket, ami megintcsak arra jó, hogy a figyelmeteket, szíveteket, és a ?kezeiteket? lefoglalja! Azért, hogy ne tudjátok ( ne legyen időtök) keresni , és megismerni az igazi Úr Jézust!”
          Igen Ida, én is igy latom, es az összes többit is, amit irtal. Kivéve a “sott”-öt szoktam egy “t” vel irni. 🙂

          (Egybként pedig ne gondold, hogy David Wilkerson sokkal különb…annyibol mas, hogy o nem égi szuz Mariazott, meg nagy boldogasszonyozott stb.) 🙂

        9. Szia Ria!

          írod:
          “Igen Ida, én is igy latom, es az összes többit is, amit irtal. Kivéve a ?sott?-öt szoktam egy ?t? vel irni. :)”

          Kösz, hogy szóltál! Én is egy “t”-vel írom, de olykor elfog a “hév”, és csak ütögetem a billentyűzetet. Persze van olyan is, hogy “visszaolvasás” mielőtt elküldenénk…dehát….! 🙂

          írod:
          “(Egybként pedig ne gondold, hogy David Wilkerson sokkal különb?annyibol mas, hogy o nem égi szuz Mariazott, meg nagy boldogasszonyozott stb.) :)”

          Amiket én hallottam tőle, azok jók voltak. Van akinek az “intés” szolgálata van adva, azért “dörög”. (Vagy mire gondolsz?)

        10. Nem nagy ügy ez a kis nyelvtani hiba Ida, csak éppen most jött kapora megemlitenem tekintve, hogy eddig még minden mondatodban két “t”-vel lattam irni ezt a szot, ugyanugy, mint ahogy az Ur Jézus neve elé sem szokasod oda irni az “az” névelot. :)…na de kis ügy, nem kell téma legyen.
          Nekem pedig azt teszik szova egyesek, hogy két szot, amiket szerintuk külön kellene irnom, azokat egybe irom. 🙂 Ez az o szemuket szurja, az enyémet pedig az, hogy ok pedig külön irjak azokat a szavakat,amik egybe tartoznanak, ahogyan én annak idején tanultam. Nézek is nagyokat ilyenkor, miközben azt gondolom, hogy mar megint valami nyelvujito (legalabb is valami nyelvtani szabalyokat ujito “okoskodo”), nem birt magaval. 🙂

          Wilkerson-nal kapcsolatosan pedig arra gondolok, hogy o sem mond (ill.mondott mast, amig élt), mint ugyanazokat az altalanossagokat, mint Csaba Jézusa, ill. profétanoje. Mindazokat amiket o “profétalt” barmelyikünk, akik jol ismerik a Daniel vagy Jelenések könyvét (és még mas Oszöv.-i proféciakat), plusz jo ideje nyitott szemmel figyelik a vilag politikai gazdasagi stb. eseményeit, ugyanazokat eltudjuk mondani, amiket D.W.

        11. Igen, igaz, hogy DW nem mond mást, mint amit az Ige, de éppen ez benne a lényeg. Viszont 1973-ban ez még igen nagy figyelmeztetés volt szerintem( és még mindig az) a langyos, vagy elpuhult keresztényeknek, hogy készüljenek, mert közel az a nap. Tudom, hogy akik nem olyanok, azoknak ez nem nagy újság, hiszen minden “percben” várják az Urat egyébként is, és az Ige alapján is lehet látni ezen dolgok kialakulását, de az egyház nagy részének ez még mindig újdonság sajnos .
          Pl a “próféták” nagy része, még mindig hatalmas ébredésről “prófétál”, az Ige meg azt mondja, hogy: Luk. 18,8…… Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?

        12. Szo sem lehet arrol, mintha itt hatalmas ébredések történnének ugy nagy altalanossagban. Inkabb az az igaz sajnos, ami a Lk 18:8-ban all.

          Erdekességként azért elmondanam, hogy abbol a Columbus-i (Ohio fovarosa) Vineyard nevu Church-bol, ahova részben én is tartozom, több szaz misszionarusunk dolgozik az “amazonasmenti” “poganyok” között, ahol valoban nagy ébredések vannak.Tanitjak oket angolul, es hasonlok.
          (Emlékszel ugye erre a hsz-ra, amit “Rashaverak” irt par napja egy masik cikk alatt? :

          “Az amazonaszmenti ?pogány? Zarabatana törzsnek vajon miért nincs semmiféle rossz híre?? Egyszerűen azért ,mert nem ártott soha senkinek,még közvetlenül sem. Érdekes,az él igaz jézusi keresztényként,aki még nem is hallott a kereszténységről.Akkor hogy is van ez???
          Nem az számit,hogy orrvérzésig bújod és kivülről fújod a bibliát,hanem sokkal inkább az,hogy milyen erkölcsű és életmódú társadalomnak vagy az aktiv részese és mit támogatsz.” )

        13. Igen, nagyon jó, hogy ébredések vannak olyan helyeken, ahol eddig még nem hallották az igazi evangéliumot.
          Bár lehet, hogy én gondolom rosszul, mert itt Washer ébredésről beszél Amerikában és Európában is, de én ezt inkább úgy látom szellemben, hogy ez csak a szétválogatásunk. A búzát a konkolytól. ( Hiszen éppen azt az időt éljük, amikor a hittől való elfordulás van! De lássam én rosszul!)

          http://illbehonest.com/hungarian/tiz-kifogas-a-modern-gyulekezetekkel-szemben-paul-washer

        14. Persze, hogy most mar inkabb a szétvalogatasunk kezdodott el.
          P. Washer tanitasait nagyon szeretem, mondhatnam, o az egyik “kedvencem”, ugyanakkor eléggé naiv ember.O a mai puritan tanitok közé sorolhato, és hihetetlenül tiszta életet élnek a feleségével. (A régi puritanok közül pedig Whitefieldet szeretem nagyon.)
          Paul W. naivsaganal fogva még mindig azt gondolja, hogy azért mert manapsag az emberek todulnak a templomokba vagy a gyülekezetekbe, az egyuttal azt is jelenti, hogy Isten altal szaporodnak (ApCsel 2:47). A mennyiség nem jelent ugyanakkor minoséget is – amit persze te is tudsz. (Az afrikai orszagokban ez egyenlore még oszinte…az a bizonyos “elso szeretet”).

  4. Oda se nekik, Csaba, hiszen nem tudják, mit beszélnek. Majd egyszer még megköszönnék Neked ezt a kis figyelmeztetést… Világos, hogy Isten prófétáiról van szó, máskülönben nem üldöznék ilyen kegyetlenül őket.

    1. Látom te is bekaptad ugyanazt a csalit, ami olyan jól működik a mormonok és a jehova tanúi esetében is. “Azért beszélnek csúnyán velünk, zavarnak el minket, szidalmaznak, uszítják ránk a kutyáikat, locsolnak le, stb., mert miénk az igazi egyház, mi vagyunk azok, akikről a Biblia is azt írja, hogy az utolsó időkben üldözni fognak.”
      Ennek a sok megtévesztett embernek, eszébe sem jut, hogy azért történik mind ez velük, mert pont ők azok, akik kiprovokálják ezeket ,az egyébként sajnálatos reakciókat, azzal, hogy házról-házra”nyomulnak”. Szomorú.

    2. Kedves MOLITVA!

      Milyen “kegyetlen” üldözésről beszélsz?! Arra gondolsz, hogy rámutatunk azokra a szövegrészekre, amik nem egyeznek a Bibliával, Isten Igéjével?! ( Ezt mi csak “megítélésnek” nevezzük ( hogy egyezik-e a Szentírással), amire parancsunk is van (nektek is!) az Igében!)

      1. Hát jó, akkor közelítsük meg más oldalról a témát. Azt mondjátok, ez hamis próféta. (És akkor hozzá kell tennem, hogy a többi hasonló is hamis, akik ugyanezt mondják – köztük magyar látnokok.) Oké. De akkor mutassatok egy igaz prófétát! Van egyáltalán ilyen mostanában? Mert az Ószövetség idején volt egy pár. Mindig akkor léptek fel, Isten akaratából, amikor arra a választott népnek a legnagyobb szüksége volt. (Más kérdés, hogy többnyire a kutyát nem érdekelte, mit mondanak – utólag persze belátták, hogy volt benne valami.) Ki vitázna azzal, hogy most viszont nekünk van óriási szükségünk arra, hogy egy (vagy több) próféta eligazítson? Hiszen itt vannak az “idők jelei”, ebben azt hiszem, mindnyájan egyetérthetünk, akik ezen a honlapon bogarászunk.
        Na igen, lehet a megkülönböztetés Lelkét kérni, amikor ezeket az üzeneteket olvassuk, sőt, ez az Üzenetekben benne is van, több helyen, hogy imádkozzunk világosságért. (Már csak emiatt is hitelesek, szerintem.)

        1. Kedves Molitva!

          Had kérdezzem meg Tőled, hogy mire alapozod, hogy szerinted “Hiszen itt vannak az ?idők jelei?,
          Ezt Te honnét veszed? Csak azért mert a prófétanőd mondta?
          Kérdésemre választ várok.

          Szeretettel: Erika

        2. Kedves Erika!
          Nem nagyon értelek. Azt kérdezed, mire alapozom, hogy itt vannak az idők jelei? Csak a cikkek címeit olvasd el ezen a honlapon, ahol Biblia-idézetekkel (Te kedvenceid) is alá van támasztva egy-egy hír, amelyekből jól látszik, hogy a Jelenések Könyve van kibontakozóban.
          De hogy a prófétáknál (én kedvenceim) maradjunk, íme SZENT NÍLUS PRÓFÉCIÁJA a 20. századról (+430-ban):
          “A 20. század közepe táján, amikor már közel van az Antikrisztus eljövetele, az emberek értelme a testi szenvedélyek miatt el fog homályosulni. E kor embereit az Isten parancsaitól való eltávolodás és emberi méltóságuk leértékelődése fogja jellemezni.
          Az emberek megváltoztatják külsejüket. Lehetetlen lesz a nőket a férfiaktól megkülönböztetni az arcátlan öltözködés és a haj divatja miatt. Ezek az emberek kegyetlenek lesznek, mint a vadállatok az Antikrisztus fellépése után, akinek kísértéseiben alul maradnak.
          A szülőket és az idősebb embereket többé nem becsülik. A szeretet el fog tűnni. A keresztény pásztorok, püspökök és papok tehetetlen emberek lesznek, képtelenek arra, hogy a helyes utat a helytelentől megkülönböztessék.
          Abban a korban meg fognak változni a keresztények erkölcsi szokásai és hagyományai. Az emberek nem ismerik többé a szerénységet. Ehelyett a tobzódás, dorbézolás és a bírvágy fog uralkodni.
          Jaj azoknak, akik kincses ládáikban összehalmozzák pénzüket! Fényűzés, házasságtörés, homoszexualitás, szabotázsakciók, gyilkosságok fognak elszaporodni.
          Abban a korban az emberek a dőzsölés és a nagy bűntettek túlburjánzása miatt el fogják veszíteni a Szentlélek kegyelmét, amit a keresztségben kaptak. Nem lesz többé lelkiismeret-furdalásuk sem…
          A templomoknak nem lesznek többé jámbor pásztoraik, akik félik Istent. Jaj azoknak a keresztényeknek, akik abban a korban fognak a földön élni! El fogják veszíteni a hitet, mert nem lesz többé, aki meggyújtsa nekik az igazság fényét.
          A kevés hűséges elhatárolja magát a világtól és szent menedékhelyekre fognak összegyűlni, hogy lelki szenvedéseiket enyhítsék. De mindenütt csak nehézségekbe ütköznek.
          Mindez abból származik, hogy az Antikrisztus akar mindenek fölött úr lenni az egész univerzum mestereként. Csodákat fog művelni, és valószerűtlen jeleket végbevinni.
          Egyik ember- aki a világ egyik végén lakik – képes lesz beszélgetni azzal, aki a világ másik végén lakik. Abban a korban majd tudnak az emberek a levegőben repülni, miként a madarak, és az óceánba alámerülni, miként a halak.
          Amikor az emberek eljutnak ide, ezek a szegények (vagyis a gőgjükben elvakultak) életüket kényelemben töltik anélkül, hogy tudnák, hogy ez a sátán álnoksága. Ez lelkiismeretüket annyira eltölti a nagyzolással, hogy letérnek a helyes útról. Sőt addig viszi őket a sátán, hogy elveszítik hitüket a Szentháromság egy Istenben, sőt magát az Istenbe vetett hitet is elveszítik.
          Akkor a végtelenül jó Isten látni fogja ezt az elpártolást. A hűségesek kis csapata iránti szeretetből, akiket meg fog menteni, megrövidíti majd azokat a napokat, mert az ellenség még a kiválasztottakat is szeretné megkísérteni és félrevezetni, ha lehetősége lenne rá.
          Akkor nyomban megjelenik a büntető kard és a bűnre csábítót kíséretével együtt a mélységbe taszítják.”
          Eddig az idézet. Talán ez is van olyan hiteles, mint a David Wilkersoné.
          Egyébként pedig, Jézust megismerni ? ez nemcsak a protestánsok kiváltsága. Sőt, ha igazán meg akarjátok ismerni, jó szívvel ajánlhatom Valtorta Mária XX. századi olasz misztikus írásait. Ő mint látnok, egészen részletes betekintést nyert az evangéliumi történetekbe. (Én személy szerint ebből ismertem meg az Urat, milyen is valójában. A Szentírás nekem egy kicsit szűkszavúnak bizonyult ebben a tekintetben.) Más misztikusok is vannak, akik ugyanilyen képet festenek a gyengéd Jézusról. (És ezek odaadott életéhez kétség nem férhet.)
          A Szűzanya megismerésére is van mód (fentebb említett látomásos naplón kívül), és azt is magyarázhatnám itt, mi a különbség a gyermeki szeretet és az imádat között, de az igazi Mária-tiszteletről remek katolikus írók nagyszerű könyveket adtak már ki. Ez itt nem is a hitviták helye, mivel ha vannak is pontonhidak a katolikusok és protestánsok között, az a bizonyos szakadék (különösen a Szűzanya és az Oltáriszentség tekintetében) azért ott tátong. Bizony, nekünk semmi gondunk nincs azzal, ha az ?Üdvösség Anyja? küld üzeneteket gyermekeinek, nekünk Ő igen tiszteletreméltó példaképünk (mi is ilyenek lehettünk volna, a bűnbeesés nélkül), akire az Atya Egyszülöttjét bízta, nekünk Ő hathatós segítőnk. Hogy ez nektek ?nem jön be?, és alapból hamis prófétát kiáltotok, azt megértem. De hogy a mi papjaink miért teszik ugyanezt, azt föl nem foghatom.
          Azt írjátok, az ördög is tesz hasonlót, megtévesztésből. Jézus viszont azt mondja, a jó fa jó gyümölcsöt terem, valamint: ha meghasonlik a Sátán az országával, akkor az hogyan maradhatna fönn? Tehát ? az én értelmezésemben ? ha egy látnok/próféta imádságra buzdít (a bűnösökért, beleértve a világ urait és a sátánistákat is), és egyéb olyan dolgokat közöl, ami egységben van a Bibliával vagy a szent hagyománnyal (!), az a mi hitünk szerint nem lehet hamis. Mert mi célja lenne a Sátánnak ezekkel az üzenetekkel, ha ő agyalja ki?
          Ennyit erről egyelőre. Bocsánat a hosszadalomért. Remélem, el tudom küldeni, és nem dobja vissza a rendszer, mint legutóbb. Szeretettel: molitva

        3. Kedves Molitva!

          Köszönöm a válaszodat.
          – Arra szerettem volna rámutatni, hogy lehet, hogy vannak “végidő prófétáitok” akik nagyon szépen elmondják, a “vég igőkre” jellemző jeleket, mint ahogy ezt Te is leírtad. A dolgoknak ez a része az igaz rész, ezért ez egyezik is a Bibliával.

          – És most jön a hamis rész:
          “(mi is ilyenek lehettünk volna, a bűnbeesés nélkül), akire az Atya Egyszülöttjét bízta, nekünk Ő hathatós segítőnk.”
          Had mondjam el, hogy Mária is bűnös ember volt, (ugyan úgy, mint minden ember), neki is szüksége volt Jézus váltságáldozatára ahhoz, hogy bűnbocsánatot nyerjen az Atyától.
          Éppen ezért, Mária csak úgy, mint Mózes is meghalt, és a “holtak országában alszik” és majd az Atya “felébreszti” a maga idején.
          Mária halott, csak úgy, mint bármely más ember, (Máriának is a bűnei miatt kellett meghalni) ezért ő nem tud segíteni egyikünknek sem.
          (Aki segíteni látszik, az nem a meghalt Mária, hanem olyan szellemi lény, aki levettetett a mennyeknek országából és soha többet nem térhet oda vissza.)
          Nem Máriáról mondja a Biblia, hogy feltámadt és él, hanem egyedül csak Jézus Krisztusról.
          Jézus Krisztusról is csak azért, mert Ő bűntelen volt. Ő volt a földünkön az egyetlen ember, aki bűntelenül élte le az életét. Éppen ezért támadhatott fel, mert a Halál nem tarthatta fogva.
          Mivel legyőzte a Halált, Neki egyedül Krisztusként adatott meg az, hogy a bűnös emberiségért közbenjárjon az Atyánál. Senki másnak nincs erre joga, csak egyedül Jézusnak, hiszen Ő volt az egyetlen ember a földön, akinek nem kellett volna meghalnia soha!!!
          De Ő a bűntelen életét oda adta a Halálnak, hogy jogot formálhasson arra, hogy a bűnös emberiségért közben járjon az Atyánál. (Közbenjárni annyit jelent, hogy segíthessen az embereknek.)
          (Mária ezt nem tette meg, nem is tehette volna, pontosan azért, mert bűnös emberként született. A földi testére és életére jogot tarthatott a Halál. A Haláltól pedig Máriát is csak Jézusnak van joga és hatalma elvenni.
          1.) – A Gonosz Szellemek megtévesztése abban van (ez esetben) hogy ne Jézus legyen a közbenjáród. Mert ha nem Jézustól kéred a segítséget, mástól hiába is kéred, – nem kaphatod meg.
          De ha Jézustól kéred, akkor Jézus ki szabadít a Gonosz Hatalmak fogságából … ők pedig nem szeretnének elengedni Téged … – úgy, hogy ne keresd Jézust …

          2.) – Másik súlyos bűn, hogy a Mária kultusz át megy imádatba.
          Pedig az imádat csak egyedül az Örökkévaló Istent illeti meg!!!

          Lehet, hogy a Biblia Neked “szűkszavúnak” bizonyul. Pedig többet elmond a “lényegről” mint a végidők prófétái.
          A végidők prófétái elmondanak sok “látványosnak” tűnő dolgot, csak a lényegről terelik el a figyelmed.
          2. Egyedül csak Istent imádd !!!
          20/2. Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened, aki kivezettelek Egyiptom országából, a rabszolgák házából.
          20/3. NE LEGYENEK NEKED MÁS ISTENEID az én színem előtt.
          20/4. Ne csinálj magadnak faragott képet, sem bármely alakját annak, mi az ÉGBEN VAN, fenn és ami a földön van, alant és ami a vízben van, a föld alatt.
          20/5. NE BORULJ LE ELŐTTÜK ÉS NE SZOLGÁLD AZOKAT, mert én az Örökkévaló, a te Istened, buzgó Isten vagyok, ki MEGBÜNTETEM az atyák vétkét a gyermekekben, harmad- és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek;
          2.Mózes 20:2-5. (IMIT- zsidó biblia)

          Gondolkodj el rajta …

          Szeretettel: Erika

        4. Kedves Molitva!

          Szent Nílus próféciájával nincs is baj, mivel egyezik a Szentírással! Éppen erről beszélünk, hogy az ami egyezik az Igével, az Istentől van! Viszont emezek, amiket feltettetek, nem Tőle származnak!

          írod:
          “Egyébként pedig, Jézust megismerni ? ez nemcsak a protestánsok kiváltsága. Sőt, ha igazán meg akarjátok ismerni, jó szívvel ajánlhatom Valtorta Mária XX. századi olasz misztikus írásait. Ő mint látnok, egészen részletes betekintést nyert az evangéliumi történetekbe. (Én személy szerint ebből ismertem meg az Urat, milyen is valójában. A Szentírás nekem egy kicsit szűkszavúnak bizonyult ebben a tekintetben.) Más misztikusok is vannak, akik ugyanilyen képet festenek a gyengéd Jézusról. (És ezek odaadott életéhez kétség nem férhet.)”

          Kedves Molítva! Látom még mindig nem érted! Itt, amiről beszélsz, azzal csak azt mondod, hogy mások tapasztalata alapján, simán csak tanításból, (elképzelés alapján) ismered Úr Jézust! A lényeg pedig az, hogy Ő veled személyesen szeretné megismertetni magát! Ezért is, és ezzel együtt a megváltás munkája miatt is( ami által újjászületsz) , van szükség arra, hogy befogadjuk Őt a szívünkbe! Ettől kezdve, mint már mondtam, nem hogy nem lesz “száraz” az Isten Igéje, hanem annyira kinyílik majd, hogy alig várod, hogy olvashasd! És hidd el, hogy személyesen ismerni Jézust, nem úgyanaz, mint, ha csak hallasz Róla! Egyébként ez ( az Isten Igéje) a mindennapi szellemi kenyerűnk! ( Nem a misztikusok, ill nagyszerű tanítások, prédikációk, misék, stb, hanem az Isten Igéje! )

          Szóval ez pont úgy néz ki, mint amikor a kútnál találkozott az Úr a samariai asszonnyal, akinek “mindent megjelentetett, amit cselekedett”, meg még annál is többet, és az elment a városába és mindenkinek elmondta, hogy találkozott Jézussal, és mi mindent mondott, meg hívta őket, hogy jöjjenek vele, és lássák ők is! :
          Ján. 4,39
          Abból a városból pedig sokan hivének benne a Samaritánusok közül annak az asszonynak beszédéért, a ki bizonyságot tett vala, hogy: Mindent megmondott nékem, a mit cselekedtem.
          Ján. 4,42
          És azt mondják vala az asszonynak, hogy: Nem a te beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ idvezítője, a Krisztus.

          Ilyen az is, amikor csak misztikusok “beszélik el nektek”, hogy ők találkoztak Jézussal, és mi mindent mondott nekik. Ti hisztek nekik az ő beszédükért, de ahhoz , hogy a saját beszédéért is higgyetek Benne, nektek is követnetek kell őket Jézushoz, és az Ő beszédét hallgatnotok! Hogy ti is elmondhassátok: ” Nem a te beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ idvezítője, a Krisztus.” Ráadásul nem elégséges az a hit, amit rajtuk keresztűl kaphattok, sőtt az egyházatok tanításával ellentétben, maga az egyházatok se üdvözíthet benneteket, mert csak magában az Úr Jézus Krisztusban van az üdvösség! És ahhoz, hogy üdvösséged legyen, neked Őbenne kell lenned, és Őneki te benned!

          írod:
          “A Szűzanya megismerésére is van mód (fentebb említett látomásos naplón kívül), és azt is magyarázhatnám itt, mi a különbség a gyermeki szeretet és az imádat között, de az igazi Mária-tiszteletről remek katolikus írók nagyszerű könyveket adtak már ki. Ez itt nem is a hitviták helye, mivel ha vannak is pontonhidak a katolikusok és protestánsok között, az a bizonyos szakadék (különösen a Szűzanya és az Oltáriszentség tekintetében) azért ott tátong. Bizony, nekünk semmi gondunk nincs azzal, ha az ?Üdvösség Anyja? küld üzeneteket gyermekeinek, nekünk Ő igen tiszteletreméltó példaképünk (mi is ilyenek lehettünk volna, a bűnbeesés nélkül), akire az Atya Egyszülöttjét bízta, nekünk Ő hathatós segítőnk. Hogy ez nektek ?nem jön be?, és alapból hamis prófétát kiáltotok, azt megértem.”

          Nincs lehetőség, az Igén kívül megismerni se Máriát, se a többi szentet! Az Igéből a Szent Lélek bemutatja őket, de nem lehetsz kapcsolatban velük! Ha mégis úgy érzed, hogy abban vagy velük, akkor az nem Istentől jövő lélek! És nem alapból kiálltunk hamisprófétát, hanem az Igeáltal megvizsgálva! Azt pedig sajnos nem értheted most még ( amig személyesen nem kívánod megismerni Jézust ), hogy miért nem jön be nekünk az “üdvösség anyja”!

          Úr Jézus, már az Igében ( amit sajnos nem ismertek) előre letisztázta, hogy az anyja ( bár természetesen nagyon szerette, ahogyan bennünket is) milyen “státuszban” van Isten országában :
          Mát. 12,48
          Ő pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim?
          ?Mát. 12,49
          És kinyujtván kezét az ő tanítványaira, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim!
          ?Mát. 12,50
          Mert a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám.

          írod:
          ” De hogy a mi papjaink miért teszik ugyanezt, azt föl nem foghatom.”

          Sajnos a nagyrészük pont olyan megtéretlen ember, mint amilyenekről Szent Nílus próféciájában olvashatsz! És úgyanez vonatkozik a protestánsokra is! ( Ha a Jelenések könyvéből elolvasod a gyülekezeteknek írt leveleket, akkor láthatod, hogy hogyan látja az Úr Jézus most a gyülekezeteket! A tiétek a Thiatirabeli , a protestáns( református, evangélikus, stb) a Sárdisbeli .)

        5. A dolog lényege az, hogy Maria halott! Halotthoz pedig normalis ember nem imadkozik, nem könyörög, nem kér es nem var el attol semmit. Erthetetlen, hogy sokadszorra elmondva sem hajlandok e tényt megérteni, majd elfogadni.

        6. Ria ne légy türelmetlen! Nem test és vér ellen van tusakodásunk, és nekik se! ( Te is tudod, hogy hogy jön el az AK! A hazugság minden erejével, csodáival, jeleivel, jelenéseivel…!) És azt is tudod, hogy a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által…! És még azt is tudod, hogy ott “az az asszony”, a Jézabel tanít, és…! Szóval nem olyan könnyű ám nekik!

        7. En egyaltalan nem vagyok türelmetlen Ida, mibol vontal le ilyet? Es ha ez könnyü nekik, akkor amannak is annak kellene lennie, s?t.

        8. Szia Ria!

          írtad:
          ” Erthetetlen, hogy sokadszorra elmondva sem hajlandok e tényt megérteni, majd elfogadni.”

          Ebből gondoltam, hogy elvesztetted a türelmed. De ha nem, akkor jó, és bocs! Viszont nem gondolom, hogy a megtérés pont olyan könnyű lenne nekik, mint a “Mária imádat”! ( Gondold meg, az “asszony, aki egy veres fenevadon űl”…..!!!) Vagy pl mint egy atheistának! Anno, amikor a páli (igei alapokon álló keresztények (nem miattad írtam ki)) “vándorprédikátorok” járták a vidékeket, mit talált ki nekik a Sátán?! Inkvizicíót! Amivel még Luther is egyetértett (!!!)(Jel. 3,2 ….; mert nem találtam a te cselekedeteidet Isten előtt teljeseknek.), aki pedig már akkor elmondta, hogy a “Mária imádat” nem igei! És azóta is jó sokan, de van aki a kezében tartja a “lelküket”, és erősen fogja! Na meg, azt is tudjuk, hogy vallásos cselekedeteket jobban szeretnek az emberek végezni ( megtartani az ő életüket ), mint magukat átadni Istennek, Krisztusnak és a Szent Léleknek ( elveszteni azt ( újjászületni és az újteremtésben járni) a Krisztusért! És miután az “aszony ” tanítása ( (Aki egy veres fenevadon űl): Jel. 2,20 … tanítson és elhitesse az én szolgáimat, hogy paráználkodjanak és a bálványáldozatokból egyenek. És:Jel. 2,21 Adtam néki időt is, hogy megtérjen az ő paráználkodásából; és nem tért meg. ) , előrébbvaló, mint Isten Igéje ( amiből a hít származik), ezért se gondolom könnyűnek a dolgot számukra! Meg még jó sok mindent mondhatnánk, amiért még nehéz nekik!
          Ezért szerintem nekünk csak “szórni” kell Isten igéjét, némi értelemmel való magyarázattal, és rábizni a “növekedést” az Istenre, aki azt adja! ( Mert nem erővel és nem hatalommal, hanem az Isten Szelleme által…) Ha 1000-szer kell elmondani, akkor 1000-szer. A lényeg, hogy idővel keressenek és zörgessenek, mert mint tudjuk a kereső talál, a zörgetőnek megnyíttatik!

        9. Szamomra az érthetetlen Ida, hogy egy olyan alapveto dolgot sem képesek tudomasul venni, amit ha egy gyereknek vagy egy, az isteni kinyilatkoztatast nem ismero embernek a tudtara adnank, az is azon nyomban elfogadna. Ha pedig nagyon nem akarna elhinni nekünk, hogy Maria soha nem ment a mennybe, de még csak fel sem tamadt soha, akkor legalabb kinyitna azt a Könyvet és abban utana nézne a dolognak. Az, hogy egyéb masban tévelyegnek, az “csak” egy plusz… – tudjuk honnan, kitol és miért. Mindemellett Thiatiraban is vannak es lesznek olyanok, akik tisztan megorzik magukat Jézabel tanitasaitol.

        10. Szia Ria!

          írod:
          ” Mindemellett Thiatiraban is vannak es lesznek olyanok, akik tisztan megorzik magukat Jézabel tanitasaitol.”

          Jajj Ria, azt hiszem nagy a baj! Már írtam lefelé, hogy “igen, persze!”, amikor szólt a Szent Lélek, hogy “ti mindig csak a római katolikusokat gondoljátok, hogy Thiatirába tartoznak. Pedig az Ortodoxok, a Koptok, és a többi hasonló berendezkedésű egyházak is oda tartoznak”! És azoknak, ahol a Jézabel tanít ( ha meg nem térnek) azt mondtam:
          Jel. 2,22
          Íme én ágyba vetem őt, és azokat, a kik vele paráználkodnak, nagy nyomorúságba, ha meg nem térnek az ő cselekedeteikből.
          És az ő fiait megölöm halállal; és megtudják a gyülekezetek mind, hogy én vagyok a vesék és szívek vizsgálója; és mindeniteknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint.

          A többi Thiatirabelinek pedig( és az előbbiek közül megtérteknek):
          Jel. 2,24 Néktek pedig azt mondom és mind a többi Thiatirabelieknek is, a kiknél nincsen e tudomány, és a kik nem ismerik a Sátán mélységeit, a mint ők nevezik: nem vetek reátok más terhet,
          Hanem a mi nálatok van, azt tartsátok meg addig, míg eljövök.
          És a ki győz, és a ki mindvégig megőrzi az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányokon;

          Kérlek vizsgáld/ vizsgáljátok meg légyszíves!

          Csak gyorsan utánanéztem az Ortodox egyháznak (tényleg csak átfutottam):
          pl: “A Papi Rend
          Ortodox meggyőződés szerint a keresztény Egyház egyetlen papja, pásztora és tanítója Maga Krisztus. Egyedül Ő vezeti népét, Ő uralkodik fölötte. Egyedül Ő bocsátja meg a bűnöket, és Ő az, Aki közösséget ajánl fel Istennel, az Atyával.
          Az ortodox hit szerint Krisztus nem hagyta el népét, hanem együtt van Egyházával, mint Annak élő és egyetlen Feje. Krisztus a Szentlélek által tevékenyen jelen van Egyházában.
          Az Egyházi Rend szentsége a Keresztény Egyházban objektív biztosítékot nyújt Krisztusnak népével való állandó együttlétére. Az Egyház püspökeinek, papjainak és diakónusainak az a szerepük, szolgálatuk, hogy láthatóvá tegyék Krisztus tevékeny együttlétét népével. A papság tehát nem Krisztus nevében, vagy Krisztus helyett szolgál, mintha Ő Maga nem lenne jelen. A papság nem Krisztus helytartója, helyettese vagy képviselője.
          A papságnak három fokozata van: püspökök, papok, diakónusok.”
          Vagy: “Az Ortodox Egyház szigorúan ragaszkodik a Bibliának ahhoz a tanításához, hogy csak Isten bocsáthatja meg a bűnöket, hogy ezt Krisztus által viszi végbe az Egyházban, és hogy a bűnbocsánat feltétele a valódi bűnbánat és a változásra tett ígéret, melyről a bűnvallással teszünk bizonyságot. A bűnvallás pedig a bűnök őszinte és nyilvános beismerése Isten és az emberek előtt.”…..

        11. En nemcsak a rom.kat.egyhazat sorolom a Thiatira-i egyhazba Ida, hanem az összes olyat, akik Jézabel, es egyéb hamis profétak tanitasaira hallgatnak.

        12. Kedves Ida, Ria és Erika!
          Köszönöm azt a törődést, amit irányomban Tőletek tapasztalok. Jó volt olvasni, de tényleg! Mindazonáltal, engedjetek meg néhány gondolatot.
          Minden vallás úgy tartja, hogy amit ő tanít, az az igazság, természetesen. Ezért aztán ezen vitázni merőben fölösleges. De hogy ne tűnjek egészen fafejűnek és reménytelen esetnek, amin csak a fejeteket csóváljátok és a hajatokat tépitek, leírom a szempontjaimat ? reményeim szerint, a többi katolikuséval egyezőt. Dupla zárójelbe tettem a mondatokat, amikre reflektálok.
          [expand title=”Teljes hozzászólás” swaptitle=”Bezár”]
          //(Mária ezt nem tette meg, nem is tehette volna, pontosan azért, mert bűnös emberként született. A földi testére és életére jogot tarthatott a Halál. A Haláltól pedig Máriát is csak Jézusnak van joga és hatalma elvenni.//
          Egyházunk dogmaként mondja ki Mária mennybevételét (testestől-lelkestől odakerült), és szeplőtelen fogantatását, vagyis, hogy az áteredő bűn nélkül született a földre, és végig bűn nélkül is élt, Isten különleges kegyelméből, mint ?kegyelemmel teljes?, ugyanis szabad akaratát mindvégig az Atya akaratához igazította.. Egyébként, ismerve az anya és magzata közötti ?titokzatos szálakat? általában, meg az örökléssel kapcsolatos dolgokat, ez nem is látszik hihetetlennek. Ha csak az egyik ?szülő? (a Szentlélek) lett volna tiszta és szent, hogyan valósulhatott volna meg Jézus szentsége?
          Ezen kívül Egyházunk tanítja, hogy a halottakért üdvös imádkozni, lévén, hogy hiszünk a tisztító tűz létezésében. Tehát, akár így, akár úgy, szólhatunk a Szent Szűzhöz.
          Sőt (sőtt? :)), ami azt illeti, ha jól tudom, folyamatban van Máriának mint Társmegváltónak a dogmává tétele is, minden esetre már beszélnek róla. Ő ugyanis végigszenvedte lelkében mindazt, amit Fiának kellett a keresztúton. Lehet, hogy ez egyesek számára megbotránkoztató, számomra pedig Isten Anyjának mint embernek (egynek közülünk) az istengyermeki méltóságának (többek között) a teljes elismerése. (És ebből következik, amit a látnokok is írnak, kérnek, üzennek nekünk: vegyünk részt mi is imáinkkal, felajánlásainkkal a lélekmentésben, mint afféle kis ?társmegváltók? ? és ezt értsétek jól.)
          Amit mi, katolikusok Máriáról tudunk, hiszünk, számomra a legemberszabásúbb (és egyben a legistenképűbb) az összes nézet közül. Volt idő az én életemben is, amikor református testvérek hatása alá kerültem, ez aztán a Szűzanya iránti tiszteletemet végképp nullára redukálta, és bevallom, nem voltam boldog ettől. De Ő utánam nyúlt, mert szeretett.
          // ? Másik súlyos bűn, hogy a Mária kultusz át megy imádatba.//
          Ezt a kijelentésedet meg mire alapozod? Ja, tudom már: a Mária-szobrokról, képekről (és a szentekéről) beszélsz. Igaz, akit nagyon szeretünk, annak a képét (tiszteletreméltó nagyságoknak a szobrát is) meg szoktuk jeleníteni. Bizonyára van fotó a birtokodban szeretett családtagjaidról, amelyet időnként előveszel, és olyankor szeretettel (talán imával is) gondolsz az illetőre. Emlékeztet Téged arra a személyre, akit szeretsz és/vagy tisztelsz. De ettől még nem gondolod azt, hogy ha előveszem X fényképét, és letérdelek az Istenhez érte fohászkodva, akkor X-et imádom éppen?

          //Kedves Molítva! Látom még mindig nem érted! Itt, amiről beszélsz, azzal csak azt mondod, hogy mások tapasztalata alapján, simán csak tanításból, (elképzelés alapján) ismered Úr Jézust! A lényeg pedig az, hogy Ő veled személyesen szeretné megismertetni magát! Ezért is, és ezzel együtt a megváltás munkája miatt is( ami által újjászületsz) , van szükség arra, hogy befogadjuk Őt a szívünkbe! Ettől kezdve, mint már mondtam, nem hogy nem lesz ?száraz? az Isten Igéje, hanem annyira kinyílik majd, hogy alig várod, hogy olvashasd! És hidd el, hogy személyesen ismerni Jézust, nem úgyanaz, mint, ha csak hallasz Róla! Egyébként ez ( az Isten Igéje) a mindennapi szellemi kenyerűnk! ( Nem a misztikusok, ill nagyszerű tanítások, prédikációk, misék, stb, hanem az Isten Igéje! )//
          Lehet, hogy félreértettél egy kicsit. Nem csupán a mások tapasztalata alapján ismerem Őt, de ezek nagyban hozzásegítettek, hogy jobban megismerhessem . Konkrétan: a cselekedeteiből, szavaiból rájöjjek, hogy bizonyára engem is úgy szeret, mint a kortársait, amikor a földön élt. És ? most konkrétan Valtorta írásainál maradva ? ez sem ír mást, mint az Evangélium, ő csak ?a réseket tölti ki? ? mivel azt csak nem gondolhatja senki, hogy Jézus egész életében azt a huszonöt mondatot mondta, amit leírtak az evangelisták. És mivel ez a látnok hitelesnek mondható, adódik a kérdés: miért kapott ő ekkora kegyelmet/karizmát, katolikus (szóval ?bálványimádó?, ?megtéretlen? stb.) létére? Nincs itt valami ellentmondás?
          //csak magában az Úr Jézus Krisztusban van az üdvösség! És ahhoz, hogy üdvösséged legyen, neked Őbenne kell lenned, és Őneki te benned!//
          Ezzel egyetértek.
          //Mert a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám.//
          Ezt lehet értelmezni másként is. Én viszont erre az igére kaptam megerősítést, a személyes életemben is: ?Íme, a te Anyád, íme a te fiad.?
          //írod:
          ? De hogy a mi papjaink miért teszik ugyanezt, azt föl nem foghatom.?
          Sajnos a nagyrészük pont olyan megtéretlen ember, mint amilyenekről Szent Nílus próféciájában olvashatsz! //
          Lehet, hogy megtéretlenek, de akkor ebben a dologban igazuk van? Mármint, hogy nem fogadják el ezt a látnoknőt hitelesnek? (Ergo: nem fogadják el az Üdvösség Anyját? ? ezek szerint valami pozitívum mégis csak van bennük? ? ez vicc akart lenni.)
          //És úgyanez vonatkozik a protestánsokra is! ( Ha a Jelenések könyvéből elolvasod a gyülekezeteknek írt leveleket, akkor láthatod, hogy hogyan látja az Úr Jézus most a gyülekezeteket! A tiétek a Thiatirabeli , a protestáns( református, evangélikus, stb) a Sárdisbeli .)//
          Érdekes, amit írsz. Ezt a beazonosítást még sohasem hallottam. Melyik gyülekezet tanította ezt Neked? Vagy a Szentlélektől tudod?
          //A dolog lényege az, hogy Maria halott! Halotthoz pedig normalis ember nem imadkozik, nem könyörög, nem kér es nem var el attol semmit. Erthetetlen, hogy sokadszorra elmondva sem hajlandok e tényt megérteni, majd elfogadni.//
          Éppen erről az áthidalhatatlan szakadékról beszéltem: tudd meg, hogy a mi egyházunk nemcsak hogy imádkozik a halottakért (minden elhunytat potenciálisan a tisztító tűzbe képzelve, mert hiszen csak nekik van szükségük imára), hanem még kérhetjük is az ő segítségüket a saját részünkre.
          //Ria ne légy türelmetlen! Nem test és vér ellen van tusakodásunk, és nekik se! ( Te is tudod, hogy hogy jön el az AK! A hazugság minden erejével, csodáival, jeleivel, jelenéseivel?!) És azt is tudod, hogy a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által?! És még azt is tudod, hogy ott ?az az asszony?, a Jézabel tanít, és?! Szóval nem olyan könnyű ám nekik!//
          Az senkit nem zavar, hogy az AK ellen beszél a látnoknő? Már kértem egyszer: mutassatok egy (másik) prófétát, amelyik úgy hiteles, hogy tanácsokat ad és magyaráz! Sem Szent Nílus, sem D.W. nem tesz ilyet, csak a jelenségek felsorolására szorítkoznak, amiket már mi is látunk. De a Jelenések Könyvét most tárja fel az Úr Jézus ? éppen eme látnoknő által. Miért hihetetlen ez számotokra? Az utolsó időkben, az Antikrisztus uralma alatt éppen az lesz a fránya dolog, hogy elhiteti a választottakat is, tehát ha nem figyelünk oda a próféciákra, ez történhet velünk is. És hiába kaptok Ti elsőkézből ?a Szentlélek által? magyarázatokat a bibliaolvasáskor, azt mondja az Úr, hogy a lepecsételt könyvet csak a Bárány nyilatkoztathatja ki a megfelelő időben. Most van a megfelelő idő, és már éppen ezt teszi ? prófétája által.
          //És miután az ?aszony ? tanítása ( (Aki egy veres fenevadon űl): Jel. 2,20 ? tanítson és elhitesse az én szolgáimat, hogy paráználkodjanak és a bálványáldozatokból egyenek. És:Jel. 2,21 Adtam néki időt is, hogy megtérjen az ő paráználkodásából; és nem tért meg. )//
          Ugye, nem Isten Anyja ellen kelsz ki a fenti módon? Remélem, csak a ? hited szerint ? Gonosz ellen.
          //előrébbvaló, mint Isten Igéje ( amiből a hít származik), ezért se gondolom könnyűnek a dolgot számukra! Meg még jó sok mindent mondhatnánk, amiért még nehéz nekik!//
          Mint ahogy Nektek is nehéz elhinni, amit mi hiszünk. 🙂 De majd a nagyfigyelmeztetés megoldja ezt is. (:))
          //Ha pedig nagyon nem akarna elhinni nekünk, hogy Maria soha nem ment a mennybe, de még csak fel sem tamadt soha, akkor legalabb kinyitna azt a Könyvet és abban utana nézne a dolognak. Az, hogy egyéb masban tévelyegnek, az ?csak? egy plusz? ? tudjuk honnan, kitol és miért. Mindemellett Thiatiraban is vannak es lesznek olyanok, akik tisztan megorzik magukat Jézabel tanitasaitol.//
          Miért is kellene Nektek elhinnem, hogy ?Mária soha nem ment a mennybe?? Csak mert a Biblia nem írja? Kedves Ria, ha a Te nagymamád mesél Neked az ő nagymamájáról (aki a Te ükmamád, akit soha sem láttál), elhiszed-e neki, amiket mint szemtanú mond? Vagy azt mondod, nem hiszed, mert nincs írásba fektetve? Egyik, másik vagy talán több apostol is tanúja volt Mária mennybevitelének, és általuk így tudta meg a keresztény világ. Valahogy így kell értelmezni a ?szent hagyományt?, ami a katolikusok sajátja. Másrészről pedig: elképzelhető-e, hogy Jézus Édesanyjának, a Szentlélek Jegyesének, akit az apostolok és az első keresztények személyesen ismertek, becsültek, tiszteltek, még csak a sírhelyét sem őrizték meg? Teljesen logikus, hogy még ma is nagy becsben lenne tartva ? ha lenne ilyen.
          Most elköszönök, szeretettel gondolva Rátok:
          molitva
          [/expand]

        13. Molitva,
          Az a gond, hogy váltogatod a zsinórmértéket attól függően, hogy neked melyik fekszik jobban. Ha a Bibliával jövünk, azzal érvelsz, hogy az egyházad viszont másképp tanítja (nem érzed egyébként hogy mennyire furcsa egy keresztyén embernek semmibe venni a Bibliát, csak azért mert bizonyos emberek mást mondanak? Nyilván nem érzed, mert akkor nem így tennél, ez olyan költői kérdés akart lenni.) Ha meg a látnoknőről van szó, akkor az egyházadnak nincs igaza (mivel nem fogadják el) – ezt pedig gondolom az érzéseidre alapozod. Javaslom, hogy Isten Szava legyen az életed zsinórmértéke, ne embereké, és akkor nem fogsz soha megrendülni. Egy kis gondolkodtatónak:
          http://www.ebredjetek-emberek.hu/Gondolkodj%20velem%20cikkek/mariaroltargyilagosan.htm

        14. Molitva,
          Ha az én nagyanyam mesélne az üknagyanyamrol, több, mint valoszinu, hogy elhinném neki amit mond, mint ahogy a tanitvanyoknak is elhinném – ha most itt lehetnének – az arrol szolo beszamoloikat, hogy lattak Mariat a mennybe menni, ha valoban mennybe ment. De mivel erre nincs lehetoség, csak arra hagyatkozhatok, amit a tanitvanyok, – akik szemtanui voltak ugy Jézus keresztre feszitésének, mint (mar Krisztusként) az O mennybemenetelének – annak idején lejegyeztek. Marpedig ezek egyikében sem talalhato olyan feljegyzés, hogy Maria a ” mennybe vétetett” volna. Sem errol, sem pedig a többi Maria dogmarol nem talalunk egyetlen szot sem a Szentirasban. Ezért el kell vetnünk minden olyan emberek altal kitalalt allitast, amik ellentétben allnak a Szentirasban kijelentett igazsaggal.
          Ha a tisztitotuz doktrinaja igaz volna, akkor az, az abban valo hitünket jelentené, hogy Krisztus halala nem szerzett teljes bocsanatot buneinkre, hanem az O halalat es szenvedéseit még ki kell egészitenie a mi purgatoriumbeli szenvedéseinknek. Ez egy borzalmas tévhit.
          A szeplotelen fogantatasrol szolo tantételnek szintén nem szolgal alapul sem történelmi sem bibliai forras. Maria maga is bunos szüloktol született bunös ember volt.O maga is felment a templomba bemutatni a megfelelo aldozatot, Mozes törvényének parancsolata szerint. Ezenkivül Maria sajat szavait olvassuk a Lk 1:46-47-ben:
          “Magasztalja az én lelkem az Urat és örvendez az én lelkem az én megtarto (üdvözito) Istenemben”. Kinek van szüksége megtartasra, üdvözitore?
          Ha pedig elmennél Jeruzsalembe, ott megtalalhatnad Maria sirjat.

      2. Jeremiás 7/18
        A fiak Fát szedegetnek, az Atyák Gyujtják a tüzet, az asszonyok pedig dagasztanak, hogy az ég Királynőjének Béleseket készítsenek, és az idegen isteneknek Italáldozatokkal áldoznak, hogy engem felingereljenek.

        Bírák könyve 2/13
        És Elhagyták az Urat, és Szolgáltak Baálnak és Astarótnak.

        Az ég Királynője = mennyei királynő = Astarót = Ishtar = Innana = Semiramis = Cybele = Diana = Quan Yin = “Mária” HELÓÓÓÓÓÓ!!!

  5. De csak sátánozzátok le az Úr prófétáit, s ú ki fog szolgátatni benneteket a sátánnak!

    Isten, az Atya: Féljetek ti, akik felálltok, és gyalázzátok Fiamat

    2013. augusztus 25. vasárnap, 18.00
    – See more at: http://nagyfigyelmeztetes.hu/2013/09/isten-az-atya-feljetek-ti-akik-felalltok-es-gyalazzatok-fiamat/#sthash.xH6z8dfH.dpuf

    Azoknak, akik üldöznek téged, drága kislányom, amiért továbbra is hirdeted Fiam Szent Szavát, tudniuk kell a következőt. Ha démonizáljátok Fiamat, meg foglak büntetni benneteket. Ha démonizáljátok az Ő Legszentebb Szavát, majd azt mondjátok, hogy Isten gyermekei vagytok, akkor a pusztába foglak vetni benneteket. Semmi sem akadályozhatja meg Prófétámat ennek a Küldetésnek a teljesítésében. Semmi. Akárhogy is próbálkoztok, nem fog sikerülni, mert egy olyan háborút vívtok, amelyet sohasem nyerhettek meg. – See more at: http://nagyfigyelmeztetes.hu/2013/09/isten-az-atya-feljetek-ti-akik-felalltok-es-gyalazzatok-fiamat/#sthash.xH6z8dfH.dpuf

      1. Hát nem erre …
        Bár tudjuk, hogy ennek is el kell jönnie. Hát itt van, nem lepődünk meg rajta.
        Ez csak megerősít minket abban, hogy az Örökkévaló Isten és Jézus Krisztus szavai igazak és ámenek. (Megérkezett a befurakodó hamis próféta is … – bár a kutyának sem hiányzik.)

      2. Ha tudtok angolul nézzétek, hallgassátok végig ezt az előadást: http://www.youtube.com/watch?v=w5imIpSbMzk és mindjárt egyértelművé válik számotokra is, honnan ered ez a “mennyei királynő” kultusz. . A kérdés, hogy szembe tudtok e nézni a a fájdalmas igazsággal vagy sem. Eddig nagyon úgy tűnik, hogy nem.

  6. Egoizmus + büszkeség + másoknál nagyobbra tartása = Farizeusok A történelem ismétli önmagát!

  7. Darwinista, ha esetleg túl is éled a nagy szorongattatás idejét, sokáig nem fog tartani az örömöd, mert emberi életed csak gyertyaláng, és ha kialszik, vajon a lelked hová kerül? Ezen gondolkodtál e? Mert ez a lényeg.

  8. 2013. szeptember 11. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus?

    ?Drága gyermekeim! Szívemnek kedves választottjai! Most hozzátok szólok, akik szerettek Engem, és Nekem szolgáltok. Készüljetek, mert hamarosan megálltok Szent Színem előtt! Most lép fel az Antikrisztus. Már egyre több jelet mutat a világ embereinek. Ilyen a kígyós kereszt, amely a legnagyobb bemocskolása drága Szent Testemnek és Véremnek, hogy Mellém teszik ellenfelemet, aki rászedi, és elbuktatja az embereket, akiknek a bűneiért rettenetes kínszenvedések közepette meg kellett halnom, hogy megváltsam őket.
    [expand title=”Teljes hozzászólás” swaptitle=”Bezár”]
    Gyermekeim! Ti vessétek el ezt a gyalázatot! Ne hagyjátok, hogy rászedjenek ilyen aljas bálványimádásra! Ti mindig csak Engem imádjatok, és soha senki mást! Az ilyen embereket, akik ezt a mocskot kínálják nektek, messzire kerüljétek el! Még ne is köszöntsétek őket! Semmilyen közösséget ne vállaljatok velük! Imádkozzatok értük, hogy térjenek meg, mert ha nem teszik, örökre az őskígyó martalékai lesznek. Vég nélkül fognak égni a pokol rettenetes tüzében, bűzében, és az fogja őket marni örökké, amit Mellém helyeztek a keresztre, ahol ártatlan Véremet ontottam értük szeretetből.

    Gyermekeim! A legnagyobb szenvedést okozzák Nekem ezzel az eretnek cselekedettel. Ennél nagyobb vakság nem létezik a földön. Megvetnek Engem, Aki örök életet szereztem nekik, és imádják a sátánt, az őskígyót, ami félrevezette Évát, és bűnbe taszította az első emberpárt. Látjátok, így meg tudja vakítani áldozatait, akik elfordulnak Tőlem, legnagyobb Jótevőjüktől. Azért, mert Nélkülem védtelenek vagytok. Ha nem kapaszkodtok az Én irgalmas szeretetembe, azt csinál veletek ellenfelem, amit csak akar. Látjátok, milyen gyalázatra indítja azokat, akiket sikerült megtéveszteni? Önmagát akarja imádtatni, az Én helyembe akar lépni. Amikor azt hiszi, hogy győzött, akkor jövök Én. Szám leheletével, és dicsőségem tündöklésével elsöpröm a sátán eszközét, az Antikrisztust. Az ördögöt, az őskígyót pedig megláncolom, és a pokol fenekére vetem. Ott fog szenvedni ezer évig. Ez az ezer év lesz a föld számára az ezer éves béke uralma. Ekkor meglátják az emberek, hogy mire teremtette Isten az embert, és a földet, hogy milyen boldogság Istennel együtt élni.

    Gyermekeim! Tartsatok ki mindhalálig, hogy elnyerjétek az örök életet! Adjatok hálát azért, hogy eljön a földre az ezer éves béke korszaka, az élő Isten uralma. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.?

    Szentírási megerősítés: 1 János 3, 8-10. ?Aki bűnt követ el, a sátántól való, hiszen a sátán kezdettől fogva vétkezik. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy a sátán művét romba döntse. Azok, akik az Istentől születtek, nem követnek el bűnt, mert az Ő magja bennük marad, és nem vétkezhetnek, mert az Istentől születtek. Erről ismerhetők fel az Isten gyermekei és a sátán fiai.?
    – See more at: http://jezusuzenete.hu/2013-szeptember-11-itthon-a-kegyelem-orajaban-az-ur-jezus/#sthash.FLN5A0Cw.dpuf
    [/expand]

  9. 2013. szeptember 10. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus? (KIEMELTEN FONTOS ÜZENET)

    ?Drága gyermekeim! Az idő eljött. Készüljetek! Töltsétek fel éléskamráitokat, mert hamarosan eljön a nagy szorongattatás ideje. Nagy lesz a zűrzavar, a káosz, nem lesz élelem, az üzletek bezárnak. Sok helyen háború lesz. Leáll a szállítás. De ti ne féljetek! Higgyetek Bennem! Én mindenkor gondoskodom rólatok. Ha bíztok Bennem, és hittel kértek, a nagy szorongattatás idején megszaporítom élelmeteket. Bizalmatok mértékében kapjátok meg kegyelmemet. Az idő eljött. Megtisztítom a földet, hogy méltón várja dicsőséges visszajövetelemet. Ti, akik megtartjátok törvényeimet, és hisztek Bennem, semmitől se féljetek! Akár éltek, akár meghaltok, ti mindörökké Hozzám tartoztok. Tőletek csak azt kérem, hogy tartsatok ki Mellettem mindhalálig úgy, hogy megteszitek parancsaimat, és imádkoztok minden bűnösért. Helyezzétek őket Irgalmas Szívembe égi Édesanyátok hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve által. Így elnyeritek tetszésemet, és nektek is irgalmazok. Nem kérek nagy dolgokat tőletek. Tegyétek meg azt, amit egyenként rátok bíztam. Végezzétek hűséggel állapotbeli kötelességeteket! Aki édesanya, az nevelje szeretettel gyermekeit! Aki édesapa, az gondoskodjon szeretettel családjáról! Aki pap, az osztatlan szívvel szolgáljon Engem életszentségben! Hasonlóképpen a szerzetesek is. Ez az a szűk ösvény, amely a mennybe visz. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.?

    Szentírási megerősítés: 1 Péter 4, 7. 11. ?Közel van mindennek a vége. Aki beszél, az Isten szavait közvetítse.?
    – See more at: http://jezusuzenete.hu/2013-szeptember-10-itthon-a-kegyelem-orajaban-az-ur-jezus-kiemelten-fontos-uzenet/#sthash.CmlSBuwy.dpuf

    1. Már megint megkezdődik a nagy szorongattatás ideje….Tavaly év vége felé is volt egy ilyen üzenet. Akkor 2012 év végére időzítette ennek a kezdetét. Úgy tűnik most ismét van egy ilyen időpont, csak most már 2013 év vége felé…Majd jövőre ilyentájt újra olvashatunk erről, hogy ismét megkezdődik a nagy szorongattatás ideje…Senki sem tudja az időket pontosan. A prófétanő állandóan önmagát ismételgeti, számomra ezért vált hiteltelenné. Isten nem hiszem hogy folyamatosan önmagát ismételgetné nyakra-főre. Főként évről évre ugyanazt….

      1. Én az embereket unom de nagyon,szegény Istennek nincs semmi lehetősége az egyszerű egyenes módon megmenteni minket,mert ugyanazt a mókuskereket tapossuk újra és újra.Te azt mondod az Isten nem ismételgeti magát ,én meg azt hogy már régen megmentett volna minket ha nem lennénk ilyen kegyetlenek,és ítélkezők.Minden azonnal következzen be és akkor majd elhiszem.Ezek az üzenetek legalább normálisak,és JÉZUSRA IRÁNYÍTJÁK A FIGYELMET.Jézus ugye elkezdte a régi időkben a megmentésünket,és kiviteleznie kellett a dolgot,valahogyan.Hát biztosan nem voltunk mi emberek akkor sem valami nagy szentek.Megtehette volna Jézus,hogy szeretetet ébreszt mindenkiben,ha megtalálta volna a lelkek nagy részében a világosságot,a szeretetet ehhez,nem talált csak fekete szurkot nagyrészint.Megtehette volna,hogy elvezeti az embereket a bölcsesség útján,de ez a tudás fája dolog esetében már zsákutca volt,és az is maradt,mert az ember mindig mindent jobban tud,olvasd el Jób történetét.Maradt az utolsó lehetőség,megnyitja a megváltás útját,és felteszi a papagáj lemezt,és legjobb esetben 100 év múlva visszajöhet,nem jött be,folytatta az idő közel stb,és most már 2000 éven is túl van,és szerintem ott tart hogy ennyi volt,hagy pár embert a Földön és előröl kezdi az egészet,mint Noé idején.Csak arra vár,hogy az emberek egy nagy kísérletbe kezdjenek a bolygóval,ami miatt kettétörik az egész és a tűz elemészt mindent.Az ember saját maga alatt vágja a fát szorgalmasan.Mivel erre vár,mindig elmondja ugyanazt újra és újra.Az emberek Istentől mindig a saját tükörképüket kapják vissza,és az nem tetszik nekik,hiteltelennek,rossznak minősítenek minden szót.Nem Isten a hiteltelen,ti magatok vagytok azok.

        1. Kedves Beliana!

          Te milyen, melyik Istenről beszélsz? Ez leginkább a Sátán módszere, hogy “kisérletezgetünk” azután vagy bejön, vagy nem! Csak nem gondolod, hogy olyan Istenünk van, aki már csak akkor “zárja be a boltot”, ha már minden ötletből kifogyott, és semmi “nem jött be”?! Minden Isten hatalmában van, volt és lesz! Sátánnak csak Istentől meghatározott korlátok között van hatalma a földön! ( Tudjál róla, ha “szabadjára ” engedték volna, itt már régen nem maradt volna kő-kövön!) Az idők pedig kizárólag az Atya Isten kezében és hatalmában vannak! Csak Ő tudja, ( és határozza meg) hogy mikor mi fog történni, vagy történhet meg! Azt is, hogy meddig tart a kegyelmi idő, és Úr Jézus mikor jöhet vissza! ( Azokról már nem is akarok írni, hogy azokat is Isten határozza meg, hogy mennyi ember születik(ne) a földre, ki hová, stb! Meg, hogy a pogányok teljességének (mármint mindenkinek, aki megfog térni Istenhez) be kell mennie a kegyelembe…stb! Ha a feltámadás után, 100 évre rá visszajött volna Krisztus, több milliárd ember kimaradt volna a kegyelem lehetőségéből, ill a kegyelemből azok, akik elfogadták, meg stb!)
          Az pedig nem elégséges egy prófécia megítéléséhez, hogy “ez már normálisabban hangzik”! Sátán nem fogja a hívőket nyíltan arra csábitani, hogy őt imádják. Neki a megtévesztés, a becsapás a módszere, és nincsenek gátlásai a módszereket illetően se. Tudod, ahogyan a mézbe belecsempészi az ember a gyerek gyógyszerét, hogy betudja adni neki…! ( A gyerek meglesz róla győződve, hogy mézet evett, és váltig állítja majd, hogy nem volt benne gyógyszer, mert édes volt….!)

        2. Ida! Hol kér bárkit is arra a sátán, hogy tartson bűnbánatot, gyónjon tisztaszivből, hogy hozzá járulhasson a szentáldozáshoz, imádkozzon….Hisz a sátán ettől akar eltávolítani, mert ha ez sikerül neki, akkor már Istentől is elfogja tudni távolítani.

        3. Kedves Csaba!

          Sátán bármikor szívesen buzdít vallásos cselekedtekre, mert azzal még nem leszel hívő keresztény, csak a vallásod lesz “keresztény” ! Isten csak azokat a cselekedeteinket fogadja el, amit Krisztusban teszünk, Krisztus által, a Szent Lélek vezetésében, Isten Igéje szerint! Ahhoz viszont be kell fogadnunk a szívünkbe Jézust, mint megváltónkat és Urunkat! Vagyis segítségűl kell hívnunk az Úr Jézus nevét! ( Mert szükség nekünk Istentől születnünk ( újjászületni a Szent Lélek által) , ahhoz, hogy bemenjünk az Isten országába, és ezt csak így lehet! ( Mert aki testtől született test az ( akármennyire is megpróbál jóember lenni, jó cselekedeteket végrehajtani), és aki Szellemtől született , szellem az!)
          Ján. 3,5
          Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.
          ?Ján. 3,6
          A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az.

          Aki pedig nem születik újjá, és nem a Szent Lélek vezetésében, és az újjászületett életben jár, az nincs Isten kegyeleme alatt, hanem törvény ( Tóra, vagy egyébb vallási törvény ) alatt van! (Gal. 5,18 Ha azonban a Lélektől vezéreltettek, nem vagytok a törvény alatt. ) A törvény által pedig nem lehet üdvözűlni ( áldozatok nélkül, amelyek mint tudjuk mind Jézusra mutattak), mert “test” nem tudja a törvényt betartani, mert az szellemi, mi pedig újjászületés nélkül testiek vagyunk! Kizárólag Jézus tudta betölteni a törvényt, és ezért tudott bennünket a helyettesítő áldozatával megváltani. Már amennyiben elfogadjuk Isten kegyelmét, amit Benne és Általa kinál fel nekünk!

          Gondold meg, akármelyik más “vallásban” is van “ima”, “jócselekedet”, “áldozatok”, stb! De attól még üdvösség, az csak az Úr Jézus Krisztusban van! Mert csak azoknak adott hatalmat, hogy Isten fiaivá váljanak, akik BEFOGADTÁK Őt!
          Ján. 1,12 Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek;
          És az Ő nevében csak azok tudnak hinni, akik befogadták Őt! ( És onnantól már nincs szükség arra, hogy az “ég királynőjét”, meg a többi halott szenteket kérjük meg, hogy járjanak közben Úr Jézusnál! Mert megismerjük Őt személyesen!
          Ján. 17,3
          Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.
          Ján. 17,19
          És én ő érettök oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban.
          De nemcsak ő érettök könyörgök, hanem azokért is, a kik az ő beszédökre hisznek majd én bennem;
          Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek MI BENNÜNK: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem.

          És lakozást vesznek bennünk: Ján. 14,23 Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk.

          írod:
          “És még valami! FÉLRE ÉRTÉS NE ESSÉK, MINDENKI MAGA DÖNTI EL? HOGY MIBEN HISZ, SENKI NEM AKAR KÉNYSZERÍTENI SENKIT, HOGY MIBEN HIGGYEN, SENKIRE NEM AKAROM RÁERŐSZAKOLNI!!!!!!!”

          Mi se akarunk erőszakoskodni, de: Csel. 17,30 E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek:

  10. 2013. szeptember 6. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus?

    ?Drága gyermekeim! Az idő rövid. Készüljetek! Éljetek halálra készen! Nem tudjátok sem a napot, sem az órát. Meg akarom menteni a lelketeket. Ne kövessetek el bűnt! Határolódjatok el a bűntől, és minden bűnre vezető alkalomtól! Tartsátok tisztán a gondolataitokat! Ne hallgassatok olyan zenéket, és ne nézzetek olyan filmeket, amelyek bűnre csábítanak benneteket! Gondolataitokat mindig csak a jóra, a szépre és a nemes dolgokra irányítsátok! Azokra, amelyek építik, és nem rombolják a lelketeket. Aki pedig kedves akar lenni Színem előtt, az állandóan Engem lásson a keresztfán. Belőlem erőt merítetek a sátán ellen. Velem együtt legyőzitek az összes kísértést. Belőlem árad a szeretet. Úgy szerettelek benneteket, hogy az életemet adtam oda értetek. Szeressetek viszont Engem úgy, hogy életszentségben éltek! Adjátok át Nekem az életeteket, hogy szentekké formáljalak, és üdvözítselek benneteket! Ne féljetek ettől! Bízzatok Bennem! Százszor, milliószor jobbat és többet kaptok Tőlem, mint amit Miattam elhagytok. Mert Én csak azt kérem, hogy a bűnnel szakítsatok, amely eltorlaszolja előttetek a Felém vezető utat. Én a mennyország boldogságát kínálom nektek, amelyet már itt és most megtapasztaltok, odaát pedig a maga teljességében fogtok birtokolni örökre.

    Gyermekeim! Itt és most választanotok kell: üdvösség vagy kárhozat. Nem lehet kétfelé sántikálni. Ha Engem választotok, szakítanotok kell a világgal, és annak élvezeteivel. De ha Engem megvettek, örökre elvesztek.

    Gyermekeim! Közel az óra, sőt már itt is van, amikor nem lesz többé idő. Ez azt jelenti, hogy véget ér ez a korszak, és egy új, boldog jövő következik, amelyben meg lesz láncolva, és a pokol fenekére lesz taszítva a sátán. Nem tudja többé kísérteni és félrevezetni a népeket. Ez lesz az ezer éves béke uralma.

    Gyermekeim! Aki ezt az új kort megéri, vagy beleszületik, az mind boldog és szent lesz. Készüljetek, mert eljövök megítélni a világot! Fogadjátok meg szavaimat, és éljetek tanításom szerint! Erre áldalak meg mindnyájatokat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.?

    Szentírási megerősítés: Lukács 2, 15. ?Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott.?
    – See more at: http://jezusuzenete.hu/2013-szeptember-6-itthon-a-kegyelem-orajaban-az-ur-jezus/#sthash.6P1kHd73.dpuf

    1. Draga gyermekem! Jobban tennéd,ha nem farasztanal mar bennünket ezzel a sok marhasaggal amiket ide ömlesztesz sorozatban. Ennyire nem tunik fel neked ,hogy ezek minket nem érdekelnek? Szerintem a legtöbbünk mar el sem olvassa.Többször elmondtuk mar a véleményünket ezekrol a küldeményeidrol szepen is, kevésbé szépen is, és még mindig nem fogod fel, hogy miért vetjük el,mint hamis proféciat? Szerintem felesleges az idodet ilyen hiabavalosagokra fecsérelned.

    2. Tudnál egy olyan bibliai idézetet, mely bizonyos filmek nézését tiltja? Megköszönném!

      1. Ha olvasod a Bibliát, akkor nagyon sok olyan igét találsz, ami azt hangsúlyozza, hogy a szemünket (is) tisztán kell tartani. Ez egy nagyon fontos terület, mert a kísértés egyik kapuja, amelyre ha nem vigyázunk, könnyen elbukhatunk. Egy idézet:
        “Jób, bár nős ember volt, tíz gyermek apja, felismerte azt, hogy ha a tisztátalan gondolatoktól szabad akar lenni, akkor szemeit ellenőrzés alatt kell tartania. Jób azt mondta: ?Szövetséget kötöttem a szemeimmel, és hogy vethettem volna szemeimet egy szűzre!? Férfiakat a legnagyobb kísértés a szemük által éri. Ha itt nem vagyunk elővigyázatosak, és tisztátalan gondolat vagy tisztátalan kép a szemkapun át bejut a gondolatainkba, csaknem lehetetlen eltávolítani onnan őket.”
        Igék:
        ?Szövetséget kötöttem szemeimmel,
        hogy fiatal lányokra nem nézek vágyakozva.” Jób 31:1
        “Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete.
        Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” 1János 2:15-17
        Nagyon nem mindegy, hogy mit nézünk, ez filmekre is igaz, de nemcsak filmekre. Tv-adások, internet, stb. ezeket nagyon meg kell válogatni. A Sátán egyik legnagyobb győzelmét különösen a férfiakkal szemben azzal érte el, hogy mindenki számára elérhetővé tette az ingyenpornót… De Jézussal győzelmet lehet aratni a vágyak, kívánságok felett.

        1. Ahogy a könyveket, a filmeket, az internetet, a bibliát is emberek írták! Ráadásul az emberek azon fajtája,akikről a közhiedelemben nem az a hír járja, hogy az igazmondás mintapéldányai.Miért ne adhatnának Isten szájába a biblián keresztül olyan szavakat, amiket ő soha meg nem fogalmazott? Irigységből,tévedésből, rossz szándékból. gonoszságból, mások félre vezetése céljából? Tudom, a hívő azért hívő, mert mindazt elhiszi, ami ott le van írva.Szerintem ha Isten hívőt akart volna, akkor hívőt teremt, nem pedig embert, (látszólag? ) önálló, logikus gondolkodásra képes aggyal, önálló akarattal. A szexus is az Isten által teremtett dolog, böszmeség az azzal élőket elítélni, ezt az ítéletet az ő szájába adni. Az arra való kényszerítést már én is a sátán művének és bűnnek tartom, de minden fajta kényszerítést, legyen az anyagi vagy lelki természetű. Így a pokol kínjaival való fenyegetéstől az örök élet feltételekhez kötésén át a rablásokig, lopásokig,mások kihasználásáig,adóztatásáig.

        2. Ahogy a könyveket, a filmeket, az internetet, a bibliát is emberek írták! De miért nem lehet, hogy van egy könyv ami teljes egészében Istentől ihletett. Isten nem elég nagy ahhoz, hogy egy olyan könyvet adjon az embernek amilyet Ő akar?
          2Tim 3:16 A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre?

          Meglátásom szerint a hívő nem csupán hiszi amit hisz, hanem meg van győződve annak igazságáról és valóságáról.
          Zsid 11:1 A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.

          Abban viszont mindenképpen igazad van, hogy az emberek sok ?böszmeséget? tulajdonítanak Istennek vagy Istentől származónak, viszont ha valaki értelmesen olvassa a Bibliát, akkor hamar rájön mi igaz és mi hamis.
          A Bibliában és sem találok ellentmondást, annál több olyan dolgot ami ellentmondásnak tűnik. De ezekkel nincsen probléma, mert a Szentlélek elmagyarázza nekünk, ha őszinte szívvel kérjük.

        3. Kedves Datoja!

          írod:
          “Ahogy a könyveket, a filmeket, az internetet, a bibliát is emberek írták! Ráadásul az emberek azon fajtája,akikről a közhiedelemben nem az a hír járja, hogy az igazmondás mintapéldányai.Miért ne adhatnának Isten szájába a biblián keresztül olyan szavakat, amiket ő soha meg nem fogalmazott? Irigységből,tévedésből, rossz szándékból. gonoszságból, mások félre vezetése céljából?”

          A Bibliát, a Szet Lélek ( az Istenség 3. személye) ihletése (diktálása) által írták! ( És Isten megválogatta, hogy ki által legyen az megírva!)

          írod:
          ” Tudom, a hívő azért hívő, mert mindazt elhiszi, ami ott le van írva.

          Nem, a hívő azért hívő, mert tudja, hogy mindaz igaz, ami ott le van írva!

          írod:
          “Szerintem ha Isten hívőt akart volna, akkor hívőt teremt, nem pedig embert, (látszólag? ) önálló, logikus gondolkodásra képes aggyal, önálló akarattal.”
          Olyan hívőt akar, aki önálló, logikus gondolkodásra képes, és saját akaratából választja Őt!

          írod:
          ” A szexus is az Isten által teremtett dolog, böszmeség az azzal élőket elítélni, ezt az ítéletet az ő szájába adni.”

          A paráznaság az, amelyet Isten gyülöl! Nem Tőle van az, ha éppen azzal bújunk ágyba, aki “arrajár”! Isten a hűséget szereti. A szexualítást a házasságba helyezte:
          1 Kor. 7,2
          De a paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje.
          A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképen a feleség is a férjének.
          A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.
          Ne foszszátok meg egymást, hanemha egyenlő akaratból bizonyos ideig, hogy ráérjetek a bőjtölésre és az imádkozásra, azután ismét együvé térjetek, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok.
          ?De ha magukat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni.

          írod:
          ” Az arra való kényszerítést már én is a sátán művének és bűnnek tartom, de minden fajta kényszerítést, legyen az anyagi vagy lelki természetű. Így a pokol kínjaival való fenyegetéstől az örök élet feltételekhez kötésén át a rablásokig, lopásokig,mások kihasználásáig,adóztatásáig.”

          Ez olyan, mint az amikor van egy lakásod, és beakarnak hozzád költözni néhányan,és te is szeretnéd, ha beköltöznének, de azért te is csak olyanokkal akarnál egy lakásban élni, akik teljesítik azokat a feltételeket, amelyeket, mint tulajdonos, te szabsz meg! ( Nem fogadnál be olyanokat, akikel nem tudsz együtt élni. Itt most mindenféle undorító és aljas, meg felháborító és ocsmány ,és erőszakos dologra, viselkedésre gondolhatsz!) Isten is így van vele! Viszont, mivel Isten se szeretné, ha bárkinek ” a lakáson kivűl ” kellene élnie, ezért elmondja a “házszabályt”, hogy mindenki maga dönthessen róla, hogy elfogadja-e azt, és akkor a “kényelemben” élhet, vagy nem, és akkor “kint” marad! ( És azt is közli, hogy mindenki tudjon róla korrektűl, hogy mit jelent a “kint”!)

  11. 2013. augusztus 31. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus?

    ?Drága gyermekeim! Ne higgyetek azoknak, akik hazugoknak nevezik prófétáimat, és elvetik üzeneteimet! Az Isten Én vagyok. Én bármikor és bárkihez szólhatok, akkor, amikor akarok, és annak, akinek akarok. Ha nem így volna, akkor már nem állna fenn ez a világ. Az igaz, hogy apostolaimnak mindent elmondtam, amikor a földön éltem. De ti olyan tudatlanok vagytok, hogy újra meg újra figyelmeztetnem kell benneteket. Ezért választok ki Magamnak látnokokat, akik által vezetlek benneteket. Mindezt azért teszem, hogy felkészítselek titeket az elközelgő nagyon nehéz időkre, hogy éljetek szüntelen készenlétben, és ne érjenek váratlanul az események.

    Gyermekeim! Az igaz, hogy sok a hamis próféta, a csaló. Ti csak azokat az üzeneteket fogadjátok el, amelyeknek a tartalma megegyezik a Szentírással! Ami ettől eltér, az nem Tőlem való. Mindazt, amit eddig mondtam nektek, alátámasztottam Szentírási idézetekkel. Ezért hitelesek üzeneteim.

    Gyermekeim! Hamarosan visszajövök dicsőségemben. Erre készüljetek! Tartsatok bűnbánatot, gyónjatok, hogy megtisztult lélekkel fogadjatok Engem, az élet Urát a szívetekbe!

    Gyermekeim! Egyre közelebb vagytok a próféciák beteljesüléséhez. Nem az számít, hogy mikor lesz, hanem az, hogy ti készenlétben várjátok. Az idő rövid. Már mindent tudtul adtam nektek. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.?

    Szentírási megerősítés: Máté 26, 56. ?Ez mind azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai.?

    Jézus: ?Beteljesül minden szavam, amit mondtam neked.?
    – See more at: http://jezusuzenete.hu/2013-augusztus-31-itthon-a-kegyelem-orajaban-az-ur-jezus/#sthash.u0jFohDt.dpuf

    1. Még egyszer a kedvedért Csaba:
      “Ha valaki ezt mondja akkor néktek: Íme, itt a Krisztus, vagy amott; ne higgyétek.
      Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek,
      annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is.” (Máté 24,23-24)
      ?Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt mondják: Én vagyok a Krisztus! ? és sokakat megtévesztenek? (Mt 24:4-5).

    2. Kedves Csaba!

      írod (ill idézed):
      “Gyermekeim! Az igaz, hogy sok a hamis próféta, a csaló. Ti csak azokat az üzeneteket fogadjátok el, amelyeknek a tartalma megegyezik a Szentírással! Ami ettől eltér, az nem Tőlem való. Mindazt, amit eddig mondtam nektek, alátámasztottam Szentírási idézetekkel. Ezért hitelesek üzeneteim.”

      Bár már megigértem, hogy nem fogok “erőszakoskodni” veletek, de azért kérlek most még bocsáss meg, hogy ezt leírom:

      Én nagyon hálás vagyok neked, hogy ezeket feltetted ide! Eddig is gyanítottam, hogy Sátán is idokjelei.hu olvasó, mert megfigyeltem, hogy a “próféciák” nagy része ahhoz klappol, amikről mi itt beszélünk, hozzászólunk! Most végképp biztos lettem benne! Szóval kedves Csaba, ez már kezd “jobb” lenni, “próféciák” szempontjából, mint az eddigiek, de!

      1. Isten soha nem kezd el magyarázkodni egy próféciában, hogy “… látjátok, kedves gyermekeim, ebben biztosak lehettek, hogy tőlem jött, mert Igehelyekkel is megerősítettem azokat….” Ő mond valamit, és ránk hagyja, hogy azt a Szent Lélek által az Ige alapján megítéljük, hogy valóban Tőle származik-e az! ( Ráadásul, ha Igehelyekkel is alátámasztja amit mondott, akkor arra vigyáz, hogy azok az Igehelyek annak a próféciának az értelme szerintiek legyenek, nem csak úgy “odadobálja ” azokat, és az ember csak pislog, hogy “…na ezek, meg hogy kerűltek ide, hiszen itt még csak értelmük se nincsen ezeknek!…”)

      2. Soha nem fenyeget bennünket, hogy amennyiben van “bőr a képünkön”, és megítéljük, és nem tőlevalónak találjuk, akkor így-úgy a pokol fenekére, vagy ilyen -olyan büntetésbe fog bennünket taszítani! (Ha Tőle van, és mi mégse fogadtuk el, akkor így jártunk! Attól még nem fog bennünket elvetni, hanem az Igéből fog meggyőzni bennünket, hogy mégis Tőlevaló volt! De, ha akkor se fogadjuk el, akkor tudomásul veszi.)

      3. Egy prófécia nem mond ellent a Szentírásnak! Ha egyszer Isten azt igérte, hogy a Szent Lélek megtanít bennünket az Ige alapján mindenre, akkor nem fogja azt mondani, hogy azért kell neki mindennap figyelmeztetni bennünket, mert annyira tudatlanok vagyunk! Ráadásul olyan eseményeket se mond, amikről a Bibliában már más kijelentést tett!

      4. pl: “Helyezzétek őket Irgalmas Szívembe égi Édesanyátok hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve által. Így elnyeritek tetszésemet, és nektek is irgalmazok.”—–????
      Ilyen nincs a Bibliában! Se az első mondat nem igei, se a második! Az Ige ezt mondja: ?Márk. 16,16 A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik. Róm. 10,13 Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik. Mát. 24,13 De a ki mindvégig állhatatos marad, az idvezül. Jel. 2,26 És a ki győz, és a ki mindvégig megőrzi az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányokon; stb
      Itt az általam idézett igeversekben, és másutt a Bibliában sincs arról szó, hogy Isten tetszését ” égi Édesanyátok hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve által” nyerhetnénk el, arról meg főleg nem, hogy “majd” ebben az esetben irgalmaz nekünk az Isten! ( Ha már megtértél és befogadtad Jézust a szívedbe, akkor már könyörűlt rajtad, ill írgalmazott neked! Márcsak mindvégig meg kell maradnod a hitben és Krisztusban! És a Szent Lélek vezetése alatt élned!)

      5. Amiért még nagyon hálás vagyok, hogy feltetted: én azt hittem eddig, hogy Sátán nagyon jól ismeri az Igét! Most már látom, hogy nem, és a Szent Lélek ezáltal ( hogy ezt idetetted ) rá is tudott világítani nálam, hogy : “hát persze, hogy nem ismeri, hiszen azt csak a Szent Lélek Isten által érthetjük, Sátánban pedig nincs a Szent Lélek!” Szóval, nagyon köszönöm!

      Kérlek, azért fontold meg amiket mondtam! Hidd el kérlek, mi se vagyunk prófécia ellenesek, hiszen az Igében Isten mint a Szent Lélek ajándékáról beszél arról, és mi teljes mértékben elfogadjuk Isten beszédét, mint ami ma is tökéletesen aktuális és igaz ! De az, hogy egy prófécia Istentől való , meg kell hogy feleljen annak a kritériumnak, hogy teljes egészében egyezik a Bibliában kijelentett Igével! ( Mindenben!) Ezért is fontos, hogy minnél többet olvassuk az Igét, hogy megismerhessük azt, és megtudjuk ítélni, hogy egyáltalán van-e benne olyasmi, amiről beszél a “próféta”!

  12. El fogtok hullani, mint az őszi legyek. Még mindig nem tudtok semmit a közeljövőről. Néztétek a szánalmas tangózást meg pettingelést a szíriai parasztvakítással kapcsolatban, mi addig vettünk egy házat egy kurva nagy birtokkal egy olyan országban, ami nem fog belekeveredni a háborúba, néhány másik ismerősünkkel együtt, és szép lassan felszámoltuk az eddigi életünket. Tudjuk, mit fog enni a család, tudjuk, hogy biztonságban leszünk, tudjuk, hol kapunk majd orvosi ellátást, hogyan fogunk vásárolni… Nem befőtteket spájzolunk, ami kitart majd max 3 hónapig, mint a “crazy preppers” kategóriás fóliasapkások, akiktől, ha csak megsejtik, hogy van élelmük, el fogják szedni a saját szomszédaik, rokonaik – háborúban nincs szeretet… El vagytok veszve.
    Végetek van.
    Rossz emberekkel vagytok körülvéve, rosszak a forrásaitok, elpazaroltátok az időtöket – ennyi. Akármennyi konzervet cuccoltok be… meg fogtok halni tápanyaghiányban az egyoldalú táplálkozástól, már ha addig ki nem fosztanak és meg nem esznek titeket. A pénzetek, az a kevés, ha van, se fog érni semmit. Az online tranzakciók lehetetlenek lesznek… : ))))) A kerteteket meg felszántják a tankok.
    Éppen itt az ideje a világégésnek… ti még mindig a buszon ingáztok a multi meg a panel vagy a faluvége között… aztán ha szerencsétek van, jön a megváltó halál, ha nem, akkor megtudjátok, mire képes az emberi horda, az a horda, aki a likvidálandó réteg, és akit az ilyen birkamentő egységek próbálnak vagy szándékosan elterelni a valós infótól – ez esetben tiszteletem! : ) – vagy felébreszteni, és őket is a halálba fogják rángatni, ezeket az önjelölt hősöket, akik szerint a biorobot-állatok valamiféle áldozatok. Az emberiségnek az az igen kicsi hányada, aki méltó, képes és érdemes arra, hogy ne ágyútölteléknek használják, vagy ne likvidálják, mert rosszkor volt rossz helyen, már tudja, mi jön, nagyjából mikor, és hogy hol lesz és hogyan fog élni…
    Ti meg csak bújjatok be a fóliasapkátok alá a kémlegyek elől… bámuljátok a sorozatokat, a focit, szórakázzatok a hülye hobbijaitokkal, amik sehová nem visznek titeket… el fogtok hullani. Üdv : ))))))))))))

    1. “Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.”

    2. Hú… És ajajj!
      Kedves Darwinista, sok sikert! Csak halkan mondom, a bizalmad a rossz oldalba helyezted.

    3. Es mit csinalsz majd akkor darwinista, ha Isten megnyitja alattad a földet es birtokostul, orvosostul, mindenestül a mélybe zuhansz? Mert Isten megtette ezt az idok soran nem egyszer nem kétszer a balvanyimadokkal, vagyis akik önmagukban, javaikban stb. biztak.Vagy ha ezt nem is, de mit csinalsz, ha Isten egyszeruen megallitja a szivedet, vagy kikapcsolja az agyadat, vagy örökre nyomorékka tesz, mert ugy tartja “kedve”? (Ha érdekel, meg tudom adni azokat a bibliai igehelyeket, ahol az efféle történésekrol és annak okairol olvashatsz.)
      Addig is egy kis izelitoként onnan:

      “Lattam az Urat az oltarnal allni.
      Ezt mondta: Üss az oszlopfore, hogy belerendüljenek a küszöbök,hadd hulljanak a kövek mindnyajuk fejére! Akik megmaradnak, azokat fegyverrel ölöm meg,nem tud elfutni közülük senki!
      Ha a holtak hazajaba hatolnak be, onnan is kiragadja oket kezem.Ha az égbe mennek föl,onnan is lehozom oket.Ha a Karmel tetején bujnak el, ott is felkutatom, és megragadom oket.Ha a tenger mélyén rejtoznek el szemem elol, ott is parancsolok és megmarja oket a kigyo. Még ha fogsagba mennek is ellenségeik elott, ott is parancsolok, és megöli oket a fegyver.Szemmel tartom oket, de vesztükre és nem javukra.
      Ha az Ur a Seregek Ura megérinti a földet,megrendül az és gyaszol minden lakoja.
      …Szol a tenger vizének, és kiönti azt a szarazföldre: az Ur az o neve! stb. “

      1. Nna……… én az Urat nem ilyennek képzelem! Ha ilyen, miben különbözik a Sátántól?

        1. Ne képzelodj, hanem olvasd el azt a Könyvet, ami utan mar nem kell majd a képzelodéseidre hagyatkoznod, és még a különbséget is könnyedén felismered Isten és Satan között.

        2. Amit idéztél, én a szerint, meg sok egyéb, a bibliában leírt dolog szerint nem igazán látok sok különbséget: gyilkos -gyilkos.
          Sőt , mintha az egész ott kezdődött volna, hogy egy kis alma lopás miatt ítélte Isten halálra a saját teremtményeit, az egész emberi fajt.Lényegében ez volt az első gyilkosság, sátán már csak tőle tanult! :(( És még mindig van egy óriási dilemmám: – A Föld összes élőlénye evett abból az almából? -Amiért nekik is pusztulniuk kell???

        3. Az igaz Isten szerintem azon munkálkodik, hogy a teremtményeinek minél jobb legyen! Nem gyilkolássza őket, hanem óvó szeretettel veszi őket körül, a rossz irányt választókat türelemmel a helyes irányba tereli. De sajnos ő se mindenható, ezt csak az emberek találták ki róla.

        4. Senki sincs halálra ítélve, csupán a jelen testben eltöltött idő lett korlátozva és ezen keresztül minden ember olyan dolgokat tanulhat, amire másképp nem lett volna lehetősége, például, hogy értékelje az életet.

          ?Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.? ? Tehát ez Isten ajándéka. Nemcsak az élettel ajándékozott meg, hanem az örök élettel is. Egyetlen dolgot kell tenned érte: kérni.

          Az pedig minden embernek szabad választása, hogy melyik utat választja, mint ahogy Ádámnak és Évának is az volt, a szabályokat pedig jól tudták. Érdekes módon ők nem tartották igazságtalannak Isten ítéletét, Egy jó szülő következetesen neveli a gyerekeit, ami nem jelenti azt, hogy nem fogja szeretni őket, ha rossz fát tesznek a tűzre, hanem, hogy amikor szükséges, igenis fegyelmezni fogja őket. Ez az igazi szeretet és törődés. A Biblia pedig azt mondja, hogy ?az Isten szeretet?. Ebből indulj ki.

          Jól mondod, Isten valóban azon munkálkodik, hogy a teremtményeinek jobb legyen. Az más kérdés, hogy sok teremtmény köszöni nem kér belőle, azonkívül Isten jobban tudja, hogy mi szolgálja a javunkat.

          ?Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál.? Róma 8:28

        5. Kedves Datoja!

          Idézet Tőled:
          “Sőt , mintha az egész ott kezdődött volna, hogy egy kis alma lopás miatt ítélte Isten halálra a saját teremtményeit, az egész emberi fajt.Lényegében ez volt az első gyilkosság, sátán már csak tőle tanult!”

          Akik elhagyják a törvényt, dicsérik a latrokat; de akik megtartják a törvényt, harcolnak azokkal.
          Példabeszédek 28:4

        6. Ha te azt allitod,hogy Isten nem mindenhato, abbol csakis az derül ki, hogy nem olvastad el egyszer sem a Bibliat, (az itt-ott belelapozas, még nem olvasas) es amig ezt meg nem teszed, addig felesleges nekünk alma(k)rol diskuralnunk. Kezdj el tudakozodni az eredeti forrasbol, es meglatod, egyszerre csak vilagossag gyul a fejedben a kérdéseidet illetoen, mivel Isten es az O emberiséggel valo üdvterve, csak a sajat kinyilatkoztatasan keresztül ismerheto meg.
          Isten szereto Isten ez igaz, de ugyanakkor igazsagos Isten, és e kettonek összhangban kell lennie az O lényével. Isten önmaganak törvénye. Ezért Isten szeretete nem mehet az O Igazsaga rovasara, aki nem csak szereto, de b?nt gyulolo Isten is.

        7. Azért egy alma lopás mint bűn, és egy halálra ítélés, az örök élet helyett, szerintem, hogy finom legyek, nincsenek egy súlycsoportban! Hány kisebbségit küldtem volna már én az úr színe elé, ha mindet, aki almát vagy más egyebet lopott tőlem, mindet halállal büntettem volna! 🙂 Ja! És mi van a többi élőlénnyel? Az egysejtűektől a dinoszauruszokig?Nekik miért kell, kellett elpusztulniuk?Aztán! Gondolkoztál már azon,mit fogsz az örök életedben csinálni?Dolgoznod nem kell. Mert ugye étel,ital nem kell, hisz nélküle is örökké élsz.Az élvezetek -étel, ital, szex, a szórakozás ezernyi formája bűn.Marad Isten dicsőítése mindörökké.Ha egyszer tényleg végig gondolod, majd kezded megérteni, miért is ettek Éváék abból az almából.

        8. Tényleg érdemes lenne elolvasnod a Bibliát, mert a szavaidból úgy tűnik, inkább csak olvastál róla, mint olvastad.
          Hol írja például a Biblia, hogy szex vagy a szórakozás bűn? Sok ember, mielőtt Jézust megtalálja, a gyönyör száz és száz poharát kiüríti és Lord Byron-hoz hasonlóan megállapíthatja, hogy mégis szomjan hal. Istennel ellenben minden új értelmet nyer.

          A hozzászólásodban található többi ellentmondásról nem is beszélve. Először elítéled Istent, mert büntetésből elvette az embertől a paradicsomi állapotokat és az örök életet, majd azzal állsz elő, hogy milyen unalmas is lenne egy ilyen élet. Most akkor mit szeretnél? You can’t have the cake and eat it too.
          Kíváncsi vagyok milyennek képzeled el az ideális világot. Gondolom robotok élnének benne, akik mind csak jóra képesek, hiszen nincs más választásuk… Ha lenne, akkor szabadon választhatnának a jó és rossz tettek között, és amennyiben csak egyetlen egy is egyetlen egyszer a rosszat választja, már tökéletlen lenne a te olvasatodban, maradnak tehát a robotok, akik csak jóra képesek. 😀

        9. Thea! Eddig nem jutott eszembe, legalább is ilyen konkrétan, hogy tulajdonképpen tényleg biológiai robotok vagyunk.Mindenki csak a saját, beépített kis programját bizonygatja a világmindenséggel, de sok egyébbel kapcsolatban is.Ezért nem értenek egyet nagyon sokszor még a gyerek és a szülő, vagy két testvér sem.Akkor mit várjunk két biológiailag távoli identitástól? Itt is mindenki csak a saját vélt igazát bizonygatja, -én is – és csak arra reagál, ami sérti a saját egója által felépített világképét. Érdekes, az egyéb élőlények véges élete, kipusztulása senkit nem igazán érdekel. Vajon milyen Isten elleni bűnt követhettek el a dinoszauruszok, hogy egész fajuk kipusztult?

        10. Én egészen másképpen látom az emberek világnézetének alakulását. Ahhoz tudnám leginkább hasonlítani, mint amikor egy matematikai problémával próbálsz megbirkózni. Sokféleképpen eljuthatsz az eredményre, de amikor végre megtalálod, akkor egyszerűen ?leesik a tantusz? és sok ezer vagy millió társadat követve te is megérted, hogy az eredmény ?4? vagy ?37? stb. Akik személyesen megismertük Jézust így vagyunk ezzel. Lehet, hogy néhány részletet illetően más a véleményünk, de a lényeget tekintve nem. Ahhoz, hogy igazán megértsd, miről beszélek a legegyszerűbb, ha magát Istent kéred meg.
          http://idokjelei.hu/ajandek/

          Ami az élőlényeket illeti: “Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy a mi látható, a láthatatlanból állott elő.” Zsidók 11:3 “Mint a kik az Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a teremtő helyett.” Istennek mindenre és mindenkire gondja van: “Ugye, a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül? Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva.” (Mt.10:29)
          Isten szeret!

          Robotok pedig az általad elképzelt világban lennénk. Amit Isten alkotott, az egészen más:

          “Aki volt már hatalmi pozícióban, az tudja, hogyan tud valami egyféleképpen összhangban lenni akaratunkkal és ellentétben valami másféle módon. Egész természetes, ha egy anya így szól a gyermekeihez: “Nem fogom mindig én rendbe tenni esténként a tanulószobátokat. Meg kell tanulnotok, hogy ti magatok csináljatok rendet.” Aztán egyik este felmegy és ott találja a mackót, a tintát s a francia nyelvtankönyvet szanaszét. Ez akarata ellen van. Jobban szeretné, ha a gyerekek rendesek lennének. Másrészt viszont az is az ő akarata, hogy a gyerekeknek módjában álljon rendetlennek lenni. Ugyanez fordul elő bármelyik ezredben, szakszervezetben vagy iskolában is. Valamit önkéntes jellegűvé teszünk, s aztán az érintettek fele nem teszi meg. Ez nem az, amit akartunk, de akaratunk tette lehetővé.

          Valószínűleg ugyanez a helyzet a világgal is. Isten olyan lényeket alkotott, akiknek szabad akarata van. Ez olyan teremtményeket jelent, akik mehetnek jó vagy rossz irányban is. Néhányan azt állítják, el tudnak képzelni olyan teremtményt, aki szabad, de nincs lehetősége arra, hogy rossz útra térjen; én nem tudok ilyet elképzelni. Ha valaki szabadon lehet jó, az is szabadságában áll, hogy rossz legyen. S a szabad akarat az, ami a rosszat lehetővé teszi. De hát akkor miért adott Isten nekik szabad akaratot? Azért, mert a szabad akarat, bár a rosszat lehetővé teszi, egyúttal az egyedüli dolog, mely lehetővé tesz bármilyen szeretetet, jóságot és örömöt, aminek egyáltalán értéke van. Egy automata világ, gépszerűen cselekvő teremtményekkel, aligha volna érdemes a teremtésre.” C.S. Lewis

        11. Én azt gondoltam,hogy ezen az oldalon olyan emberek írogatnak, akik a saját logikájuk szerint igyekeznek a többieket meggyőzni saját elgondolásuk helyességéről, e helyett azt kell tapasztalnom, hogy tényleg robotok módjára árasztjátok el bibliai idézetekkel egymást és az ide érkezőket. Mintha egy nagy Ki ismeri jobban a bibliát, ki tud egy nap alatt több bibliai idézetet versenybe csöppenne, aki ide téved.A konkrét kérdésekre semmit mondó bibliai idézetek, vagy te nem ismered eléggé a bibliát, olvasd többet a válasz. Mintha egy hívő vallásúak gyülekezetébe csöppentem volna, úgy érzem magam köztetek.Az általam ismert vallás gyakorlók közül ugyanis ők azok, akik állandóan bibliai idézetekkel dobálóznak, a helyett, hogy szépen, értelmesen el mondanák, hogy nekik mi a saját gondolatuk.

        12. Az ember gondolkodására folyamatosan hatással vannak a hallott, látott, olvasolt információk.
          Amikor egy fontos gondolatot egy nálam sokkal bölcsebb ember szinte tökéletesen megfogalmazott, miért kellene saját szavaimmal megpróbálni elmondani, ha idézhetem szó szerint? Ez nem az önálló gondolkodás hiányát jelzi, hanem azt, hogy elismerem az ő tudását vagy bölcsességét és képmutatás lenne azzal tetszelegni, hogy ezt én találtam ki egyedül.

          Megint a matematikához fordulnék hasonlatért. Hiába jó valaki matekból, ha mindent nulláról kellene kitalálnia és nem tanulná meg gyorsan, amit Gauss vagy Pitagorasz már felfedezett. Nem igen jutna előbbre egy mai kisiskolás szintjénél és biztos, hogy nem tudna új dolgokat felfedezni, csak azt, amit előtte már valaki más is megtett.

          A Biblia sok száz ember Istentől kapott bölcsességét tartalmazza, hogy TE minél hatékonyabban megtaláld az utad az életben, ráadásul az ott olvasható szavak élnek, mert Jézus maga az Ige. A Biblia nélkül is eltalálhatsz a végcélhoz, de lehet, hogy csak életed végére, pedig a segítségével már fényévekre lehetnél, ráadásul az utazás is tartalmasabb lenne. Ezt hívják büszkeségnek. “Nekem ne segítsen senki! Nincs szükségem rá! Majd én megmentem magam.” Sajnos ez nagyon gyakori gondolkodás. A te döntésed, hogy elfogadod-e a kinyújtott kezet.

          Egyébként, ha végignézed ezt a párbeszédet, azok, akik válaszoltak neked, mind azt próbálták kifejezni, hogy az életnek van értelme, hogy Isten jó és szeret téged és az emberiségre vonatkozó tervét is ez a szeretet szövi át, és szeretnék megosztani veled a kincset, amire rátaláltak. Te ezzel szemben azt próbálod kifejezésre juttatni, hogy Isten egy nyomorult világot teremtett, ő maga gonosz és az egésznek nincs értelme, aki pedig másképp gondolja az korlátozott.
          Segíteni szeretnénk. Te mit szeretnél? Eddig azt gondoltam, hogy válaszokat.

        13. Az ember, amikor hozzakezd az étkezéshez, maga kell hogy a szajaba tegye a falatokat, maga kell hogy le is nyelje, es o maganak kell meg is emésztenie azt, mas nem teheti meg helyette. Abban még csak-csak segithet valaki mas, hogy a falatokat a illeto(k) szajahoz emeli, de az összes többit maganak kell elvégeznie, ill. müködésbe hoznia. Es, mint ahogy az ember kivülrol veszi magahoz a testi muködéséhez szükséges taplalékot (mert önmagabol nem taplalkozhat) ugyanigy van ez a lelki életünkkel is. Ez a taplalék Isten Igéje. A vilagon ez az egyetlen lelki taplalék, ami vegyszer és méreg mentes. “…az ember nemcsak kenyérrel él, hanem mindazzal él az ember, ami az Urnak szajabol szarmazik” (5 Mozes 8:3; Mt 4:4; Luk 4:4). Ez a kenyér pedig az életnek kenyere, az “igazsag Igéje”. “En vagyok az életnek kenyere” – mondta Jézus, ami kenyér a mennybol szallt ala, és ami fenntartja az életet. Az az ember, aki nem ezzel a “tiszta” kenyérrel taplalkozik, az penészes, mérgezett kenyeret eszik, es csodalkozik, ha az nem taplalja ot, hanem egyre csak megbetegiti, – ennek ellenére tovabbra is a mérgezett kenyerek között keresgél, kutatgat az egészséges lelki ( vagy akar testi) élete reményében. Isten Igéje nem helyettesitheto semmiféle emberi szoval, se “nagyszeru gondolat” – tal. De még csak masok bibliatanulmanyozasanak eredményeibol sem élhet az egyes ember.
          Ezért van az Datoly (j) a, hogy mi hivok, minden, a mi hitünkrol érdeklodot elsosorban egyenesen a tiszta forrashoz, Isten Igéjéhez igyekszünk iranyítani.
          Biznod kell annyira a magad felfogoképességében, hogy komolyan neki merj fogni a Szentiras olvasasahoz, nem kell attol annyira félni.

          (Mi hivok, akar még azt is megtehetnénk, hogy minden egyes, Istenhez még meg nem tért érdeklodonek, kizarolag csak bibliai idézetekkel valaszolhatnank…annal bölcsebbet ugysem mondhatnank. Lehet,meg is beszélem a többiekkel, hogy jatszuk el ezt.) 🙂

        14. Kedves Datoja!

          De, Isten mindenható! És Ő a szeretet is. Isten mindent szeretetből cselekszik, még az ítéletet is! Azok iránti szeretetből, akik ellen vétkeztek! És mindig, mindenkinek megvan és megvolt a lehetősége, hogy megbánja azt a bűnt, amit mások ellen elkövetett! Viszont, azok, akik nem bánták, vagy nem bánják meg ( és ez most nem arról szól, hogy élt-e akkor már Krisztus, vagy ismerték-e Istent, hanem arról, hogy a szívükben volt-e megbánás!), akkor azért fognak megítéltetni!
          Ezék. 18,23
          Hát kivánva kivánom én a gonosznak halálát? ezt mondja az Úr Isten! nem inkább azt, hogy megtérjen útjáról és éljen?

        15. Kedves Datoja!

          írod:
          ” Érdekes, az egyéb élőlények véges élete, kipusztulása senkit nem igazán érdekel. Vajon milyen Isten elleni bűnt követhettek el a dinoszauruszok, hogy egész fajuk kipusztult?”

          De érdekel bennünket. Ez is Ádám és Éva engedetlensége miatt jött a világba! De az Ige alapján így néz ki:

          Róm. 8,19
          Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.
          ?Róm. 8,20
          Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, a ki az alá vetette.
          ?Róm. 8,21
          Azzal a reménységgel, HOGY MAGA A TEREMTETT VILÁG IS MEGSZABADUL A ROTHADANDÓSÁG RABSÁGÁTÓl az Isten fiai dicsőségének szabadságára.
          ?Róm. 8,22
          Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig.

          1 Móz. 9,12
          És monda az Isten: Ez a jele a szövetségnek, melyet én örök időkre szerzek közöttem és ti köztetek, és minden élő állat között, mely ti veletek van:
          ?1 Móz. 9,15
          És megemlékezem az én szövetségemről, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden testből való élő állat között; és nem lesz többé a víz özönné minden testnek elvesztésére.
          ?1 Móz. 9,16
          Azért legyen tehát az ív a felhőben, hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló szövetségről Isten között és minden testből való élő állat között, mely a földön van.

          Isten velük is szövetséget kötött, mint olvashatod. Valószínüleg nekik is meg van a maguk igérete!
          Jób. 12,10
          A kinek kezében van minden élő állatnak élete, és minden egyes embernek a lelke.
          Zsolt. 50,11
          Ismerem a hegyeknek minden szárnyasát, és a mező állatai tudva vannak nálam.
          Préd. 3,21
          Vajjon kicsoda vette eszébe az ember lelkét, hogy felmegy-é; és az oktalan állat lelkét, hogy a föld alá megy-é?
          Préd 3,21
          Ki tudja, ha Ádám fiainak lelke fölfelé megy-e, és a barmok lelke lefelé megy-e? *

          írod:
          “A konkrét kérdésekre semmit mondó bibliai idézetek, vagy te nem ismered eléggé a bibliát, olvasd többet a válasz. Mintha egy hívő vallásúak gyülekezetébe csöppentem volna, úgy érzem magam köztetek.Az általam ismert vallás gyakorlók közül ugyanis ők azok, akik állandóan bibliai idézetekkel dobálóznak, a helyett, hogy szépen, értelmesen el mondanák, hogy nekik mi a saját gondolatuk.”

          Bennünket leginkább az érdekel, hogy Istennek mik a gondolatai a dolgokkal kapcsolatban. Ezt pedig a Biblia alapján tudjuk meg. És ezt szeretnénk továbbitani mások felé is. Ezért írunk “semmit mondó” bibliai ídézeteket is, mert hátha valakit az jobban érdekel, ill érdekli a “forrás” is, amiből merítettünk. De igyekszünk ( tőlünk telhetően) értelmesen is elmondani, megválaszolni, azokat a dolgokat, amit megismertünk.

        16. Kedves Datoja!

          írod:
          “Azért egy alma lopás mint bűn, és egy halálra ítélés, az örök élet helyett, szerintem, hogy finom legyek, nincsenek egy súlycsoportban! Hány kisebbségit küldtem volna már én az úr színe elé, ha mindet, aki almát vagy más egyebet lopott tőlem, mindet halállal büntettem volna! :)”

          Nem az “alma” lopás volt a dolog lényege, hanem , hogy engedetlenek lettek Istenne parancsával ( tanácsával, figyelmeztetésével) szemben. Továbbá hitetlenek is , hagyták ( ill Éva), hogy a sátán megkérdőjelezze Isten szavát, ill ehitte, hogy Isten hazudott.
          Ami miatt pedig megkellett halniuk, az megint csak Isten szeretete, mert ahogyan ezzel a tettükkel beengedték a bűnt, mit szellemi erőt az életükbe, olyan gonosz dolgokra is képesek lettek utódaikkal együtt, amelyek egy halál nélküli létben elviselhetetlenek lennének! ( pl a szadistáktól, és a többitől soha nem tudnál megszabadulni, mert nem tudnál ellenük semmit tenni! Pl egy elkapott volna téged, és vagy 6000-1 millió évig kínozna, ameddig meg nem unná! (pl az állatoknak is ilyesmik miatt kell meghalniuk, hogy ne legyenek a gonoszságnak kitéve örökre.) Vagy a bűn miatt a születési deformitások, betegségek, stb. Gondold meg, ha soha nem halhatnál meg, és örökké pl láb és kéz nélkül kellene élned. stb. Az ember lelke egyébbként halhatatlan, és a feltámadáskor kap egy másik testet, amiben az örökkévalóságot fogja tölteni. Az üdvösségről pedig gondoskodott Isten , és arról te döntesz, ill mindenki saját maga, hogy elfogadod-e.

          írod:
          “Gondolkoztál már azon,mit fogsz az örök életedben csinálni?Dolgoznod nem kell. Mert ugye étel,ital nem kell, hisz nélküle is örökké élsz.Az élvezetek -étel, ital, szex, a szórakozás ezernyi formája bűn.Marad Isten dicsőítése mindörökké.”

          Ezek a gondolatok a megtérésünk előtti “harcaink” Sátánnal ( mármint sokunknak). Nem igazán tud ahogyan látom , más gondolatokkal bombázni embereket, mindig ugyanaz a lemez. Nekem még azzal is előhozakodott annó, hogy ez az “örök öröm”, majd csak egy olyan “bedrogozás” lesz, és csak ezért fogunk örökké örülni. Erre én meg azt mondtam, hogy : “..nem tök mindegy, ha örökké örülni fogok, akkor kit érdekel, hogy ez csak amolyan “érzékcsalódás”?! Erre elment Sátán egy időre! ( Ehhez még érdekességként, amikor megtértem és újjászülettem, az volt az első “kísértése”, hogy imádkozzak érette is, hogy bocsásson meg neki az Isten! Ekkor már gyanús lett, hogy “ha olyan “becsapós” az az örök öröm, meg a menny, meg Isten dicsérete örökké, akkor miért is akar visszakerülni oda?!)
          Ezek a gondolatok, amik benned vannak, mind neki köszönhetőek, mert igyekszik elvonni Istentől, a megtéréstől mindenkit, ahogy lehet. De azt soha ne felejtsd el, hogy bármennyit is dolgozott már Sátán a világban, hogy a különböző filmek által (is) , a poklot egy “buli” helynek mutassa be az emberek számára, nem az! És azt se tudjuk, hogy itt a földön mennyi időt tölthetünk, és mennyi időnk van arra, hogy átgondoljuk, hogy az örökkévalóságot hol , és milyen körülmények között szeretnénk eltölteni. De , ha már megtért, újjászületett ember vagy, és még mindig támad ilyen gondolatokkal, akkor is ajánlom, az általam leírt gondolat végiggondolását. Nekem is sok “verekedésem” volt még Sátánnal megtérésem után is, és gondolom valamennyiünknek (kinek hogy és miben) , de a “hítnek harcát ” vívjuk itt a földön. Ha esetleg ilyen jellegű válaszokat szeretnél a kérdéseidre, hogy mi hogyan “boldogúltunk” ezekben a harcokban, ill mikre jutottunk, akkor szerintem, akármelyikünk is , akik azt a “témát” már “megharcoltuk”, szívesen fog válaszolni a kérdéseidre.
          (Arról pedig nem tudunk semmit, hogy az örökkévalóságban mit fogunk csinálni, dolgozni. De az unalom, mint a bűnnel járó érzelem ismeretlen lesz, mint ahogyan minden más negatív érzelem is. Szerintem maradjunk annyiban, hogy : 1 Kor. 2,9
          Hanem, a mint meg van írva: A miket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az őt szeretőknek.)

          írod:
          “Ha egyszer tényleg végig gondolod, majd kezded megérteni, miért is ettek Éváék abból az almából.”

          Éváék csak olyanok szerettek volna lenni , mint Isten! Ők nem ismerték még a bűn által elérhető szórakozásokat és kedvteléseket! Sőt, még arról se tudtak, hogy mi is az a gonosz tudás, és egyáltalán milyen különbség van a jó tudás és amaz között. Csak azt tudták, hogy jó lenne olyannak lenni, mint Isten!

    4. Szia Darwinista!

      Hacsak nem a Holdon vetted a birtokod, akkor nézd meg ezt:

      http://keresztenyfilmek.com/tanitasok/21-tovabbiak/787-a-nagy-nyomorusag-a-biblia-alapjan.html

      Ez csak a Jel könyvében leírt csapások. Lehet, hogy a háborúk a legkisebb baj lesznek! Szerintem mostmár a lelked és a családod lelke megmentésén is fáradoznod kellene! Most még van kegyelem, de mint tudjuk, hírtelen fog “beütni” a vég kezdete! És ez most olyan nagy nyomorúság lesz, amilyen még a világ teremtése óta nem volt!

      Mert minden, aki az Úr nevét segítségűl hívja, megtertatik!

    5. Darwinista ,ha ki fog tőrni a harmadik világháború azt senki sem fogja túlélni.Csak esetleg az első hullámát.Ami azután következik,annál jobb a kegyes halál.Gondolj csak a sok sok atomreaktorra,amik majd felügyelet nélkül maradnak a káoszban és leolvadnak és sugározni fognak ezer éveken keresztül nukleáris szennybe bóritva az egész bolygót.Még csak egyetlen egy atomtöltetet sem kell ferobantani ,hogy a csotányokon kivül minden feldobja a talpát egy-két évtized elteltével.Ezenfelül megjelenhetnek olyan szupervirusok,amit nem lehet túlélni ,ami olyan gyors lesz ,mint az Ebola,nagyobb halálozási rátával,mint a pestis.

    6. Az elsők lesztek akiket letérdeltetve tarkónlőnek a védhetetlen birtokotokon a törvény láncai alól felszabadult gátlástalan szabadcsapatok…NEM LESZ olyan ország amelyik kimarad!

  13. Már egy ideje olvasom az oldalatokat, szeretnék gratulálni a színvonalhoz és a szándékhoz! Azonban…
    Az összeesküvés elméletek közös korlátoltsága az, hogy kizárólag emberi csoportokat nevez meg. Illuminátusok, Szabadkőművesek, Bilderberg csoport, Bankrendszer, stb. Persze, ez most már mondhatni nyilvánvaló!
    De ezek a csoportok mindössze bábok, eszközök a Bukott Angyal, sátán kezében!
    Nem a háttérhatalom a végső ellenség! Ebben rejlik a csapda lényege sajnos.
    Találgatni pedig szinte fölösleges, hiszen a közeljövő eseményei le vannak írva.
    A sok hír, elmélet, rengeteg spekuláció elveszi a figyelmet a lényegről!
    Vigyázzatok, nehogy elvétsétek a célt!
    További sok sikert kívánok szeretettel:
    L.

    1. Kedves Levente! Köszönöm az emlékeztetőt. 🙂
      Igyeszünk ezt a legtöbb cikknél megtenni, ahogy láthatod az általunk írt bevezetőkben, kommentárokban.
      Ami pedig a sok hírt illeti, az oldal neve az idők jelei, ezekre próbálunk koncentrálni és mivel most olyan horderejű események élén táncol a világ, amivel valóban megpróbálják megtéveszteni “ha lehet a választottakat is” szerintem feladatunk ezekre felhívni a figyelmet “Másokat pedig rettentéssel [mentve] meg, kiragadva őket a tűzből”.

      1. Kedves és tisztelt Thea!

        Már régebben beszélgettünk eme oldalon. Nos, amennyiben lehetséges lenne egy-két kérdésem, hiszen Te igazán szakértője -átvitt értelemben- vagy a Szentírásnak.

        A következőkről lenne szó.

        1., A Biblia milyen idősnek írja le a Földet?
        2., Az ún. dinó maradványokat miként kell értékelni? Milyen korból származnak tulajdonképpen? Ördögi megtévesztés lenne csupán?

        Miért kérdezem? Mert őszintén érdekelne a válasz. Ugyanis ahogy már említettem régebben beszélgettünk erről a dologról itt. Jómagam a sumér szempontból közelítem meg a témát, de nem vagyok teljes mértékben ateista. A kérdéseket azért tartom fontosnak, mert, ha a válasz olyan vagy ahhoz hasonló lesz, mint amelyre magam is számítok, akkor Bibliai szempontból is kerek lenne a történet, de igencsak durva….

        A Biblia élből történelemkönyv kategóriába esne, a világ első történelemkönyve. A sumér írások említik az idegen entitásokat, sok esetben és több formában, tehát tényezők. De én úgy vélem, hogy a sumér civilizáció -amely az első emberi civilizáció a Földön-, a bukottakat említi ősi írásaiban. Bukott Angyalok. Ez pedig még logikus is lenne, hogy a sumérok a szóban forgó entitásokat “idegen” kategóriába sorolták. Honnan is tudták volna kik is Ők valójában, amikor ők voltak az elsők itt a Földön. Csupán leírták ami történik velük, de igazából értelmezni nem voltak képesek. Ezért lenne fontos ebből a szempontból egy autentikus válasz a kérdéseimre:)
        Személyedre gondoltam, ha nem túl megterhelő ez számodra.

        A két történet szerintem kapcsolódik. (Sumér-Biblia).

        “Úr ókori sumér város, a bibliai hagyomány szerint ez volt Ábrahám szülővárosa.”
        http://index.hu/tudomany/tortenelem/2012/02/27/negy_es_felezer_eves_sumer_templomot_tartak_fel_az_iraki_urban/

        Előre is köszönöm a válaszod kedves Thea! Hidd el, komolyan érdekelne.

        1. Kedves Zsolt!
          Engedelmeddel most így hirtelenében csak röviden válaszolnék, ugyanis a klub oldalon találsz néhány videót erről a témáról, ami mindkét kérdésedet nagyon alaposan megválaszolja. Kérlek, amikor időd engedi nézd végig (az első hármat), és utána természetesen válaszolok a további kérdésekre (persze ha tudok 🙂 ).
          http://klub.idokjelei.hu/forums/topic/kent-hovind-anyagok/
          Zárójelben még megjegyezném, hogy emlékszem, amikor a sumérokról beszélgettünk itt, és arra is (mármint a látszólagos időzavarra) megvan a válasz. (http://evolutionfacts.com/Ev-V1/1evlch06b.htm az oldal harmadik harmadától olvashatod).

        2. Köszönöm kedves Thea!

          Átnézem. Még valami. Énok Könyvét Ti mennyire tartjátok hitelesnek? Úgy értem, hogy olyan mértékben hitelesnek tekinthető, mint maga a Biblia? Csupán azért, mert a bukottak a szóban forgó könyvben jelentős szerepet kapnak. Ebből adódóan a két történet (Sumér-Biblia) jobban összeköthető, és az idők jelei is könnyebben értelmezhetőek.

          Még egyszer köszönöm kedves Thea!

        3. Kedves Zsolt!

          ?Júd. 1,14
          Ezekről is prófétált pedig Énok, a ki Ádámtól fogva a hetedik volt, mondván: Ímé eljött az Úr az ő sok ezer szentjével,

          Amiről az Igében úgy nyilatkoznak, hogy hiteles, az számunkra is hiteles!

Hozzászólás a(z) molitva bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend