Klímaváltozás, Lázongó világ

Greta Thunberg és a klímapánik

Ma volt a globális klímasztrájk, amihez Budapesten is több ezren csatlakoztak. Kilencven százalékuk diák. Nem tudom, hogy a résztvevők közül mennyien hallottak Greta Thunbergről vagy a neve hallatán mi jut eszükbe, de talán vannak az olvasók között olyanok, akik hozzám hasonlóan csak a fejüket fogják az elénk táruló téboly láttán.

Olyan sok minden nem stimmel a kislány körül fortyogó helyzettel, hogy azt sem tudom, hol kezdjem, pedig ezúttal nem szeretném megúszni néhány fontos kérdés kiemelésével.

Dióhéjban összefoglalva, Greta egy asperger szindrómában szenvedő svéd kamaszlány, aki a klímavédelemben találta meg élete értelmét és néhány év alatt a magányos tüntetésektől és szórólap osztogatástól odáig jutott, hogy klímaügyben a média vagy éppen az ENSZ rajta kívül lassan másra oda se figyel.

Pár napja azzal került ismét a hírportálok főoldalára, hogy újabb lehetőséget kapott jól odamondani a világ vezetőinek az ENSZ egyik ülésén, ahol többek között azt mondta, hogy

„Ez így teljesen rossz. Nekem nem kéne ma itt állnom. Az iskolapadban lenne a helyem, az óceán másik felén. És mégis mindannyian hozzám jöttök egy kis reményért? Hogy merészelitek? Elloptátok az álmaimat és a gyerekkoromat az üres szavaitokkal. És mégis, én még a szerencsések közé tartozom. Az emberek haldokolnak. Egész ökoszisztémák dőlnek össze. Egy tömeges kihalás szélén állunk. És mégis csak a pénzről meg a gazdasági növekedés meséiről tudtok beszélni.”

Majd így zárta beszédét:

„És ti még mindig nem vagytok elég érettek ahhoz, hogy kimondjátok a valóságot. Elárultatok minket. De a fiatalok már kezdenek rájönni erre. A jövő generációinak szeme rajtatok van. És ha ti úgy döntötök, hogy cserbenhagytok minket, soha nem fogunk megbocsátani. Nem engedjük, hogy ezt megússzátok. Itt és most mi meghúztuk a határt. A világ kezd felébredni. És jön a változás, ha tetszik nektek, ha nem.”

Volt már példa arra a történelemben, hogy egy gyerek, a felnőtteket megszégyenítő elszántsággal állt egy fontos ügy élére és csodálatos dolgokat ért el. Ilyen volt például Jeanne d’Arc, aki összefogásra ösztönözte népét az angol elnyomással szemben. Jézus sem véletlenül mondta, hogy legyünk olyanok, mint a kisgyermekek, mert övék a mennyek országa. Csakhogy a Jézus által elénk állított kisgyerekek nem küldték el a búba a világot és nem fenyegettek másokat a soha meg nem bocsátással és a tömeges kihalás veszélyével.

Nagyon sajnálom Gretát és őszintén remélem, hogy egy napon megtalálja a megoldást a félelmeire, amiért imádkozni fogok, hiszen Svédországban ez manapság nem egyszerű, a helyzet ugyanakkor tényleg súlyos, mert miközben Greta valószínűleg nem fogja fel, hogy milyen károkat okoz, azok, akik teret adnak kilátástalanságot sugárzó gondolatainak, valószínűleg nagyon is tisztában vannak vele. A globális államot célul tűző ENSZ-nek tökéletes szószóló egy beteg kislány, akit amolyan élő pajzsként használhat a kötelező globális terror népszerűsítésére, hiszen ki merne ellentmondani egy kétségbeesett gyereknek.

Egyesek már azért is felhördültek, amikor egy kommentátor mentális zavarral küzdő gyereknek nevezte Gretát, amikor a szakirodalom pontosan ezekkel a szavakkal definiálja az asperger szindrómát.

És, hogy milyen károkra gondolok? Szerintetek milyen példát állít ez a hisztéria a többi fiatal elé? Vajon arra ösztönzi őket, hogy megtanuljanak szeretetben együttműködni társaikkal és közösen keresni a megoldást a mindenkit érintő problémákra? Vajon mások tiszteletére, embertársaik megértésére tanítja a fiatalokat, akik a mindent azonnal tálcán kínáló digitális álomvilágban élve, nem értik, hogy a fizikai világban nem minden azonnal történik és a fontos célokhoz kitartás szükséges? A magyar tüntetésen az egyik gimnazista meg is mondta miért fenyegeti őt személyesen a klímaváltozás: „Nagyon-nagyon sok olyan dolog fog megszűnni emiatt, ami kvázi értelmet ad az életnek. Én nem szeretnék egy olyan sivár sivatagi világban élni, ahol nem tudsz elmenni síelni akkor, amikor akarsz.“

Milyen lesz a felnövő generáció, ha a példakép soha meg nem bocsátással fenyeget? Ha folyton a szálkát keresik majd a felnőttek szemében és nem veszik észre a gerendát a sajátjukban? A felnőttek között is elég kevesen értik, hogy anélkül is szerethetem a másikat, hogy egyetértenék vele és ez a klímakérdésnél is így van.

És miért gondolja bárki, hogy a jövő egy bizonyos korosztály tulajdona? Miért gondolja, hogy az adott pillanatnál több jár neki és joga van számon kérni, akárcsak egyetlen napot is másokon? És mi lesz a világgal, ha mindenki a jövővel van elfoglalva, és elfelejti szeretni a felebarátját az időnek egyetlen olyan darabkájában, ami tényleg a birtokában van? Ez sokkal nagyobb baj, mint amit egy üvegházhatású gáz képes okozni.

Oldalakat írhatnék magáról a klímaváltozásról vagy az egyesek által alá nem írt párizsi klímaegyezményről is, amit sokan hánynak Magyarország vagy az Egyesült Államok szemére, elfelejtve, hogy nem attól viseli egy ország igazán a szívén a Föld sorsát, hogy aláír egy dokumentumot. Számos aláíró messze alulteljesítette ígéretét, míg az egyezményből kihátrálók dokumentum nélkül is tehetik a dolgukat. Melyik fiú teljesítette az Atya akaratát? Az, amelyik azt mondta, hogy elmegy a szőlőbe dolgozni, de nem tette, vagy az, amelyik azt mondta, hogy nem megy, és mégis elment?1

Vagy beszélhetnénk Kínáról. Az Európai Unió és az Egyesült Államok együttes kibocsátása sem közelíti meg az Ázsiából érkező szennyezést. Hiába határozza el a falu népe, hogy a tiszta levegő érdekében idén senki sem gyújt be a kemencéjébe, ha a falu határában száz gyárkémény ontja magából a füstöt.

Ott van továbbá a konszenzus vagy annak hiánya a klímakérdésben, amit Greta előszeretettel emleget. Először is mióta határozza meg konszenzus az igazságot? Lassan ott tartunk, hogy klímaügyben egyetlen álláspont számít politikailag korrektnek és senkit sem érdekel, hogy az eltérő vélemények is tudósoktól származnak, akik szintén szívükön viselik a Föld sorsát.

Ha klímakatasztrófáról van szó, bármilyen eszköz elmegy. Az Index például helyszíni riportot készített arról, hogy milyen a klímakatasztrófa testközelben. Tudósítójuk az indiai Csennaiból jelentkezett, ahol állítólag a klímakatasztrófa miatt elfogyott a víz. Komolyan megáll az ész! A hír tipikus féligazságon alapul. Csennaiban valóban elfogyott a víz, csak azt elfelejtették elmondani, hogy ennek semmi köze a klímához. Csennaiban több eső esik évente, mint Londonban, csakhogy a város ivóvízkészletét adó tó vízgyűjtőterületét az elmúlt évek alatt teljesen belepték a gyárak és egyéb ipari létesítmények, vagyis a vízhiány az emberi kapzsiságból, nem pedig a klímaváltozásból eredt. Itt például lenne miért beolvasni a városatyáknak, de kétlem, hogy a Greta útjait szervezők bevállalnák.

Bizonyára Csennaiban is vannak felborogatni való asztalok, de ha igazi változást szeretnénk, akkor arra szerintem továbbra is egyetlen út van: szívről szívre Isten Lelke által.

A klíma pedig változni fog. Hol melegebb lesz, hol pedig egészen hűvös. Sőt, eljön a pillanat, amikor a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről és az egek erősségei is megrendülnek ((Máté 24:29-30)), de még ekkor sem lesz okunk pánikra, mert rögtön ezután a Megoldás is megérkezik. Ezt kéne valahogy Greta és minden kétségbeesett fiatal tudtára adni!

  1. Lásd: Máté 21:28-31 []
Előző posztKövetkező poszt

26 hozzászólás

  1. Üzenet a klímahisztiző diákoknak:

    Mindenki diáknak üzenem, aki sztrájkol a klímaváltozás miatt, hogy ti vagytok az első generáció, akinek minden szobában légkondicionáló áll a rendelkezésére. Ti akartok tévét minden szobába, és a ti óráitokat számítógépesítették. Ti töltitek az egész napot elektromos kütyükön.
    Ti nem akartok biciklivel iskolába menni, ehelyett autóitok karavánján érkeztek, amelyek eldugítják az elővárosi utakat, és még rosszabbá teszik a dugókat.
    Ti vagytok a javak valaha volt legnagyobb fogyasztói, és ti vagytok, akiknek mindig a legújabb luxusjavakra van szüksége, hogy trendik maradjatok. Titeket szórakoztatnak elektronikus kütyükön. S azok, akik sztrájkolni visznek titeket, ugyanazok, akik mesterségesen, a bevándorlás segítségével oldanák meg a túlnépesedést, ami persze növeli az energiaszükségletet, az ipari és szállítási igényeket.
    Minél több ember tüntet, annál több erdőt és bozótost irtunk ki, és annál jobban romboljuk a környezetet.
    Mondjátok meg a tanáraitoknak, hogy kapcsolják le a légkondit, sétáljatok vagy bicajozzatok a suliba, kapcsoljátok ki a kütyüiteket, olvassatok könyvet, és csináljatok otthon szendvicset ahelyett, hogy vennétek magatoknak.

  2. Az első a témában, amin tényleg jót nevettem:
    “Egymillió gyerek akarja kitakarítani a Földet és egy millió szülő szeretné, ha a saját hálószobájukkal kezdenék.” 😀

    1. Ez az egész téma erősen összefügg az előző cikkeddel.Maradva csak a fiatalabb korosztálynál, meg vannak róla győzve és győződve, hogy értéktelenek.Azért demonstrálnak, hogy legalább a maguk értékrendje szerint valami fontosat tegyenek.Honnan tudnák, hogy nagyon is számítanak? Még azok is, akik azt állítják önmagukról, hogy abban hisznek, hogy Isten teremtette a világot, nem hogy nem érzékeltetik velük, hogy számítanak, de még maguk sem tudnak úgy gondolkodni és érezni saját magukkal kapcsolatban, hogy végtelen érték megtestesítői.Hiszen a vallás is az Isten és az ember közötti szakadékot feszegeti.Kitől tanulják meg, hogy a saját szobájukkal kezdjék?Szerintem is azzal kéne, de senki sem kezdi azzal.Senki.De ez szerintem egyáltalán nem baj.Nem csak, hogy nem baj, de még természetes is.Az illuzórikus felszíntől az igazságot jelentő benső szobáig, a Tisztaszobáig, az eredendően tiszta szobáig, vezető út végtelenül hosszú.És ez egy tanösvény.Az, hogy az Isten igaznak teremtette az embert, gondolkodás útján ezek szerint nem tárható fel velőig hatóan, hanem csak megtapasztalható.Az is idő kérdése, hogy az emberben egyáltalán végre valahogy tudatosuljon, hogy a megtapasztalás csodálatos csodája ez az egész.Hiszen nem onnan indulunk értelmünk (nem pedig eredeti valónk) szerint, hogy az Istentől eredően megigazultak vagyunk, hanem, hogy eredendően bűnösök és rosszak.A vallási, társadalmi rendszerek erre a hamis nézetre épülnek.Ez alól csak kevés a kivétel, de sok a szolgalelkű alattvaló.Akik számára a cselekedeteik a tükör, mert az egész világ ügybuzgón takarít valamit.Valami olyat, ami pedig eredendően tiszta. :mrgreen: De ezt a sok takarításos sürgés-forgástól, ami a fejünkben van, már nem látjuk. 😀 “Az Isten teremtette az embert igaznak, ők pedig keresnek sok kigondolás.” Nem baj.Nagyon is természetes. 🙂

      1. Az embert ugyan “igaznak” teremtette az ÚR de akkor az ember még nem tudta hogy igaz. Akkor lett igaz vagy nem, amikor már megtörtént a nagy baj: nem HITT az Úrnak, hogy ha … akkor … Fontos írások vannak most erről. És onnan, rendben, Isten-képmás, eredendő a jóság de a bűn is és általában, ez az, amit takarítani kell(ene). A legnagyobb baj az, hogy a bűn fogalmát vádként élik/értik de nem. Hanem, a tökéletestől, Isten szándékai szerinti “magadtól” való ELTÉRÉS. Ez pedig VAN. Van mit felismerni, letenni, és Jézust ölelni ezért.
        Jó olvasni, egy szépen rajzolt mennyországban élsz, abban amit a Teremtő SZÁNT nekünk, csakhogy nem az VAN. Van kit kimentenünk, míg van idő “és aki áll, vigyázzon hogy el ne essék”!
        Oszkár, keskeny az út, és kevesen találják meg/mennek rajta, míg a széles úton sajnos sokan, a pusztulásba … ezt Jézus mondta és még sok hasonlót bizony.

        Kedves, gyermeki (gyermeteg 😀 ) a hozzáállásod … ááá, nekem meg anyai vagy mi.

        1. Éva, ezt a gyermeteg hozzáállást mondhatod egyenesen őrültnek is. 😀 Az úton, amit most említettél, (szinte) mindenkit szembejönni látok. Ennyire kevesen megyünk a forgalommal szemben, úgyhogy soraid szerint nyugodt lehetek. :mrgreen: Ha akarod, nézhetsz úgy rá, hogy a kattantak nyugalma az enyém. 🙂 Hiszen itt minden (minden is 😉 ) fordítva van.A teher könnyű, az iga gyönyörűséges, a halál pedig élet.

          https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcR1Nhdu-7EpgiZaQLE_4EM4BiURArs6V6-xmagsvq3Avpb1jgut

        2. Sajnálom ezt a képet. A paradoxonok igazságai épp elegendők lettek volna hogy meggyőzz …
          Majd jól megfigyellek legközelebb 😀 de már most gyanús vagy. TE tényleg megtaláltad a Megváltót !?

        3. Nem volt szándékomban győzködni téged.Mindenki saját magát győzködi.Én is, ha éppen győzködöm. 🙂 De miközben mindenki saját magát győzködi, ezt nem csak, hogy nem ismeri be senki, de ezt ráadásul mások okításának álcája alatt tesszük – terméééészetesen Istennek engedő jó szándékunk jeléül. :mrgreen: “Színház az egész világ.” 😉 A képet meg nem szükséges sajnálnod, vicces a története.Tessék: 😀 https://www.youtube.com/watch?v=GfnpFjuUWvE

  3. Szerintem Greta tökéletes medium a számukra, hisz utolsó mondatában a legmagasabb fórumon közölték s lényeget: “ÉS JÖN A VÁLTOZÁS, HA TETSZIK NEKTEK, HA NEM!” Mégpedig világszinten a forgató-könyvük szerint egyelőre! De mi is tudjuk, hogy a megfelelő időben érkezik a MEGLEPETÉS IS, A MI IGAZI URUNK ajándéka! Végre, mert ha “elkezdődik az utolsó felvonás”, akkor valóban a nemsokára megérkezik a VŐLEGÉNY, és lezárja ezt a “korszakot”.

    1. Addig még, amit Jézus mondott, mint mindig, előre, hogy amikor MEGTÖRTÉNIK, HIGGYÜNK (János 14.29) – és ez mindenre vonatkozik, az Ószövetségre, amiben előre ott van minden a Messiásról, az Újszövetségben, amiben ott van minden a jelenről-jövőről, és láthatjuk, sorban a Jelenésekben leírtakat történni.
      „Nagy nyomorúság lesz, olyan, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig; nem, és nem is lesz többé” (Máté 24:21). Ám ez nem jelenti azt, hogy a bolygónk el fog pusztulni a felelőtlen emberi tevékenységek vagy valamilyen természeti katasztrófa miatt, hiszen Isten azt akarja, hogy a föld örökké fennmaradjon (Prédikátor 1:4).

      Kedves Kapisztrán, a “korszak” nem lesz egyszerű … Vajon Lacikáék hogy haladnak az önellátással ? 🙂 … mi sajnos késünk, késünk ….

  4. Sziasztok!
    Ez az egész klima mizéria nagy része hazúgság.
    Ha leállítanák az időjárás befolyásoló “gépeket”, akkor vissza állna a klima és az időjárás közel olyanra, mint 30-40 évvel ezelőtt volt.
    Az emberiség a tudomány által befolyásolja az időjárást is és így létrehoztak egy mesterségesen kialakitott globális felmelegedést.

    1. A H.A.A.R.P-ot és ki tudja még mit hoztak létre, hogy mesterségesen beavatkozzanak az időjárásba, tönkretéve ezzel országokat, népeket.
      Az USA nagyon jól tudja ezt és azért lépett ki a klíma megállapodásból.
      A másik, hogy hazúgságokkal etetik az embereket, hogy a sertéseket meg a szarvasmarhákat, tehát az állattartást okolhatjuk többek között a klima változásért.
      Még véletlenül sem mondják, hogy a sok autó, repülő, a gyárak no meg a hadi ipar, a katonai repülők, harckocsik, melyek sokszorosan több üzemanyagot használnak, mint pl. egy hétköznapi autó.
      De a teheneket, azokat mondják, hogy fel kell számolni az állat tartást. Majd a műhús megoldja a problémát.
      Totális hazúgság folyik, amit sok-sok millióan, milliárdan bevesznek és nem ismerik fel a hazúgság propaganda gépezetét.
      Ez a világ megérett a pusztulásra, nincs mese! Csodálkozom, hogy a Teremtő Isten még mindig ad időt az embereknek és nem zárja le a korszakot, mint pl. Noé idejében tette.
      Az emberek gonoszsága megsokasodott.
      A you tube-on van Az élet fája című összeállítás ott is láthattok izelitőt, hogy az emberi gonoszság már Sodoma Gomora gonoszsága fölött van napjainkban. És ez magyarországra is vonatkozik!
      Az élet fája-Isten ítélete a magyar népen-Sodoma Gomora bűne, Az élet fája-Isten ítélete a magyar népen- Az okkultizmus bűnei- ezekkel a címekkel megtalálhatod a you tubon.

  5. https://youtu.be/n31h1ACrUDA
    Itt is a szektás pogány pápa már kezdegeti a dolgokat. Nem csoda , hogy ez a kislány karakter még rá is erősít. Gyorsan fel kell zárkóztatni a népeket, hogy megkezdődhessen az utolsó fázis.

    1. Nagyon igaz erre a világra az a szó : “illúzió” .
      A gonosz ezzel kezdte a paradicsomban annakidején. Az irányítás hatalma csábító illúzió, kecses, csinos elérhetetlen csali. Persze az életút végén rájön az áldozat, hogy rohadtul semmit sem irányított. Az időjárást sem irányítja senki más csak Isten.
      Ellenben Jézus mellé állva dicsőítve tetteit, imádkozva hozzá rögtön megrendülnek az alapok. Tapasztaltam magamon, hogy erős alázat kell ahhoz, hogy azt mondjam Jézunak: “Te vagy az életem ura!”
      A legnehezebb sinen maradni ebben és átadni a kormányt az adott helyzetben.
      Jézus a játékosztó, a rendszergazda, kormányos, fazekas….
      A természet sorsa az emberek kezében van kivágom vagy nem, felrobbantom vagy nem, kipusztítom vagy nem. Fontos mi van egy döntés mögött gyűlölet vagy szeretet.

    1. Ádám hozzászólását tovább szőve: a mikor meg az a rendszer “megbukott”, hagyott maga után egyfajta űrt.De kiderült, hogy nem az űrhajósok 🙂 , hanem az efféle mozgalmak számára.Ez az erő már nagyon korán, a kilencvenes évek legelején olyan módon lépett fel, hogy világossá is tette félreérthetetlenül: erre felé lesz az új “politikai” és vallási, meg tudományos, kulturális dogmatikus iránycsapás, ami majd kiforrja a maga kívánatos és süxégsszerű antitézisét is.Az idők jeleit figyelve, huszonévesként, már vártam valami ilyesminek a színre lépését – már csak azért is, mert ezek a jelek már korábban láthatóak voltak számomra.Nem azért, mintha ennyire okos lennék; szóltak előre valakik, hogy mi a helyzet.Nálam ugyanis 88′-ban igazi rendszerváltás kezdődött, amikor misszionáriusokkal hozott össze az Elkerülhetetlen. 🙂 18 évig azt hittem, hogy amit látok, ez a szocializmusnak nevezett izé, ez örök, és nincs is más – ha van is, nagyon-nagyon-nagyon messze.Aztán kiderült, hogy sokkal közelebb van hozzám, mint a saját bőröm.Felhívták a figyelmem, hogy ez az egész rendszer szerte e kerek világon egy illúzió.Lélegzet elállító számomra, hogy amint ezt tudatosítani kezdték bennem, és ahogy kezdtem egyre inkább teret adni ennek a váratlan nézőpontnak, össze is omlott ez a rendszer.Nem csak Kelet-Európában… A mai az egy új globális rendszer, de az illúzió a régi; egyidős az emberrel.

      Legalább fél szemmel, vagy inkább a szemem sarkából mindig is figyeltem az idő jeleit.Gondoltam, ennek talán legalább a fele tréfa.De nem!Teljesen az! 😀 Tréfa az egész világ. :mrgreen: 😛 Isten jókedvében, mulatság gyanánt teremtette, minden ízében viccekkel, tanulságos és jószívű ugratásokkal. 🙂 Gondoljon bárki bármit is erről mai rendszerről, azt igazából önmagáról gondolja.A rendszerváltáson túli “rendszer” közelebb van hozzánk, mint a saját bőrünk.Sőt, közelebb van hozzánk, mint a saját gondolataink! 💡 💡

      Kezdem úgy gondolni, hogy nem értékeltük kellőképpen Thea munkáját itt.Talán számára is még csak mostanában kezd kibontakozni ezeknek a lényege, nem tudom. 🙂 Köszönet a munkájáért, ha nem is volt mindig tudatában (én legalábbis, így vettem ki néhány újabb írása szavaiból), de az irányra akkor is nagyon ráérzett itt. 🙂 Ilyen az, amikor valami logikán túlira mer hallgat az ember.És a hozzászólók itteni munkája is felbecsülhetetlen, és nem is marad el az eredmény, ha valaki tényleg munkát fektet bele, vagyis tréfás játékot 😉 , és nem csak úgy feldobálja ide a kommentjeit kapásból ösztön- és reflexszerűen.(Tudom, hogy Éva ennek az egésznek a gyökerét jóval korábbra vissza tudja vezetni – akkor még igaz volt ez a “világnézet”, amit mostanra meneteléssé és jelszavakká silányítottak.)

      😉 :mrgreen: https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/70124559_2394371044008397_5125441983375998976_n.jpg?_nc_cat=108&_nc_oc=AQnltP4laQ40lyLaxeaDe1WD2F7YjLWv0sRbirlO61c5kwZy5QYAn6t5pEWAmwozmRc&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=0c1a84272b9b4baafd02ce8a414d27e7&oe=5DEF08C1

      1. A fentiekhez szőve.(Most találtam, nagyon jó! 🙂

        “Ahogy magunkat látjuk, az formál minket, nem Isten.Ő már megtette.” ~Palavics József (Pajó)

        1. Szerintem nem, nem vonul ki a formálásból: a kegyelem áramok hozzák a megtérést … és a mindig-munkálkodás 🙂 https://www.youtube.com/watch?v=cHoGEDQQ67o&list=RDDLBvCTV23qw&index=4 angyalokkal, emberekkel …

          Szerintem nem látjuk magunkat jól … legfeljebb módosult tudatállapotban vagyis csak képzeljük és VÁGYOTT képeket látunk. Igaz, azokat a képeket Ő teszi belénk – “téged ad mintának magadnak” – tudod 🙂 – a legtöbbször sikertelenséggel, szenvedéssel … azt pedig ki látja (szívesen) a tükörben ? Én oda se nézek 🙂 (el)viselni “transzformálni” elég … “Szenvedésemmel kiegészítem ami az Úr keresztjéből hiányzik” – Kolosszeiekhez 1.24. miközben tudjuk, nem hiányzik SEMMI !

  6. Nem is igazán szeretnék hozzászólni a témához, annyira visszataszító az, amikor gyerekeket használnak ki politikai céllal. És mivel a környezetvédelem egy igaz és szükséges téma, azt mondhatnád: “- Mi a rossz ebben?” Esetleg annyi, hogy hamis. A föld embereinek rabszolgává tételéhez kell egy fennkölt téma. Ha már nem támadnak az ufók, a klímaváltozás megállításának témája úgy néz ki, kiválasztott. Ennek érdekében ki ne áldozna fel “mindent”? A Hamis Próféta előrukkolt vele. Mindenki álljon be a sorba! Ki ne értene egyet a környezetvédelem nemes ügyével? A gyerekeink, a jövő generációi ezt kérik tőlünk! Egyetértek! Hogy ez mibe kerül, majd ezután következik. (“- Mit számít, mibe kerül, hiszen a Föld megmentése a cél, ugyebár?!”)

    Kell óvni a Földet, szükséges védeni a vadállományt, a biológiai diverzitást. Az ember lelkével ki gondol?!

    Thea utolsó bekezdése mindent megmagyaráz.

    Sanctificetur nomen tuum, adveniat regnum tuum!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Send this to a friend