Hit és vallás, Természeti katasztrófák

Hit az ausztrál bozóttűzben

A hit és a tűz számos alkalommal kapcsolódik egymáshoz a Bibliában. A második többnyire az első próbájaként. Az alábbi videó azonban inkább abban próbál segíteni, hogy hívőként meglássuk, nemcsak félnivalónk nincs a tűztől, de akár még örökkévaló családunk bővítéséhez is hozzájárulhat.

A videóban javasolt módszer még véletlenül sincs kőbe vésve, így kritika helyett inkább foglalkozzunk a tanács lényegével: ne féljük megosztani a kincsünket másokkal.

Előző posztKövetkező poszt

9 hozzászólás

  1. “Lépj be az önfelfedezés tüzébe.E tűz lángja nem illet téged, csak azt, amit gondolsz magadról.” ~Mooji https://media.giphy.com/media/XExuxP0RhyZAKV5kOu/giphy.gif “Látták e férfiakon, hogy testükön semmi hatalma nem volt a tűznek, fejüknek egyetlen hajszála sem perzselődött meg, ruhájuk sem sérült meg, sőt még a tűz szaga sem járta át őket.” ~Dániel próféta könyve

    1. Ez a szomorú amikor az utolsó opció az ima. Isten sok foglalkozást igényel. Kell vele törődni, beszélni hozzá és lekommunikálni vele a dolgokat. A bolygó amin élünk a mi életterük. Minden jelenség tőlünk származik közvetve, gondolataink, érzelmeink mind kisugároznak és megnyilvánulnak. Sokan azt gondolják, hogy függetlenül léteznek mindentől. Most már nem kell a bibliai igéhez sem fordulni. Elég a részecske fizikai kutatásokat megnézni. Azok azt bizonyítják, hogy az emberiség elméje befolyásolja a részecske fizikai áramlását. Vagy ott van amit józan ész megtapasztal, hogy végtelen gondolatokra képes egy kis kupac idegsejttel. Hogyan jön létre egy véges agyban végtelen gondolat. Itt a robotokhoz fordulnék az értelem és a tudat létre hívása sok munkát igényelt. Én írtam egy kutatás alá, hogy amíg nem azt teszik mint Isten addig nem fog menni. Isten teret hoz létre az akarat terét, a tudat terét, az értelem terét stb. Az emberiség elméje mint sok kis okostelefon kapcsolatban van ezzel és ezáltal adja Isten oda a végtelen gondolat kegyelmét.
      A robotok internet szülte tudatot kaptak, és a négyes metrón utazok senki sem vezeti. Én meg mondtam a tudósoknak és hittek nekem. Az emberiség meg kell tanulja minden jelenség tőlünk származik, minden gondolat vissza tér hozzájuk.
      Az ausztrál természet elhanyagolt állapotban lévő területei kigyulladtak. Ki a felelős ezért ….?

      1. Megszívlelendő gondolatok. 🙂 Azt mondják, egy zuhanó repülőn mindenki imádkozik.Hogy legalább ne süllyedő hajóra essenek. :mrgreen: “A kő marad…”, avagy: a részecskefizikát firtató megjegyzéseidhez csatlakoznék még.Azt (is) mondják, hogy Jézus a víz molekulaszerkezetét módosította, amikor borrá változtatta a menyegzőn.De szerintem meg közelebb áll az igazság ahhoz az, hogy a víz is, a bor is: illúzió.Ezt abból gondolom, hogy csak a valóság nem változik.Ami illúzió, az az egyik pillanatban lehet víz, de a másik pillanatban már akár bor.Az illúzió tünékeny, mint a gondolataink vagy az érzelmeink.Jézus képes volt ezeken “keresztül” látni, az ezek “mögötti” megmaradó változatlanságot érzékelni, és abban élni – az örökkéVALÓSÁGBAN.És erre mi is képesek vagyunk -a tünékenység mátrixrácsain túl látni-, hiszen olyanok vagyunk, mint Ő (1 János 4:17). Örökké megmaradóak vagyunk (akik tisztán állnak az ítélet elé, hogy újra az előbbi János idézetre utaljak.) Aki a valóságot szemléli, az önmagát látja.A Teremtő a teremtésben tárulkozik fel önmaga számára.Kezdetben a mulandóság tükrében tűnik fel az örökkévaló, ahogy a világosság is a sötétségben fénylik, szintén kezdetben (1 Mózes 1:1,2). Aztán már nincs kezdet sem… “A víz szalad, a kő marad…” https://nijaygupta.files.wordpress.com/2014/09/last-temptation-1.jpg

        https://www.youtube.com/watch?v=fmNU9Mbke8k&fbclid=IwAR14-91N7dNBJ7G-NKQxQD92_UHpOobxob-vQYsEvQIZoIlH2QIzORz9Qkw

    2. Nyugi van és kegyelem. Ezt a legtöbben nem értik.

      Ez a dal jutott eszembe arról hogy sokan Istent tartják felelősnek mindenért, ami velük, vagy a világban történik. Pedig ez egyáltalán nem így van.

      https://youtu.be/m7PiursH1AU

  2. Jézus azt akarja, hogy ez ausztrál nemzet hozzá forduljon és bűnbánatot tartson.

    A reggeli imám során az egész Ausztráliát felajánlottam Urunknak, főként a folyamatos aszály, a pusztító bozóttűzekés a sok várost takaró vastag füst miatt.

    Uramnak panaszkodtam: „Uram, úgy néz ki, hogy elhagytál minket! Ez az időjárás, amelyet átélünk, elviselhetetlen. Az emberek meghalnak és elveszítik otthonaikat, és ez nem az ő hibájuk. Uram, mikor fogsz tenni valamit?

    Megjelent a mi Urunk Jézus, és az Áldott Anya, és azt mondták nekem: „Lányom, hallottuk a kérésedet és imáidat. Nem hagyjuk el az embereket, még akkor sem, ha a szenvedés legnehezebb szakaszában élnek. ”

    Áldott anya azt mondta: „Lásd, mit okoz a bűn. Az emberiség bűnének következményei vannak. Az egész országot, és az embereket érinti. Ez az aszály bűnnek felel meg. A természet olyan száraz és szomjas, akárcsak az emberiség lelkei ,szárazak és szomjasok, mert nincs Isten az életükben. ”

    „A fiam várja, hogy az emberek felé forduljanak és könyörületet kérjenek. Hajlandó megbocsátani, de szinte senki sem könyörög kegyelméért. Hajlandó változtatni a dolgokon jobbra, de az emberek soha nem fognak tanulni a hibáikból, fel kell ismerniük, hogy Isten ellen vétkeznek. ”

    Boldogságos Anyánk nagyon aggódik gyermekei iránt. Azt mondta: „Hamarosan alig marad víz, és az embereknek aggódniuk kell. Ehelyett más érdekli őket, folytatják vásárlásaikat és anyagi dolgok keresését. A fiam arra vár, hogy az emberek megbánják a súlyos bűneiket. Azt várja, hogy az emberek mondják:

    Uram, mi nagy bűnt követtünk el ellened,
    Kérem, irgalmazz nekünk és
    Bocsásd meg bűneinket ,
    Bocsáss meg nekünk, hogy engedetlennek vagyunk. ”

    „Ezután megnyitja a mennyet, és bőséges vizet önt erre a szárazföldre. Fiam, Jézus azt akarja, hogy az Ausztrál nemzet hozzá menjen és bűnbánat tartson. Csak Isten adhat teljes életet. ”

    Jézus ezt mondta: „Ne veszítsd el kedved, ne ess kétségbe, ne add fel. Van remény, hogy jobbra változtatom a dolgokat. ”

    Áldott anya azt mondta: „Mivel a bevándorlók oly sok különböző vallást hoztak ebbe az országba, az emberek elhagyták a kereszténységet. Gyerekeim ne hagyják el az imát, különösen a rózsafüzért és az Isteni irgalmasság imáját. Ima közben a fiam megérinti a nem hívők lelkét. ”

    Uram, irgalmazz Ausztráliának.

    http://valentina-sydneyseer.com.au/21-december-2019/

    http://afterthewarning.com/messages-from-heaven/valentina-papagna/2020/january/06/message-from-jesus-mary

  3. Az Emberfiának eljövetele.
    Lukács 21. fejezetből:
    25Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. 26Az emberek meghalnak a rémülettől, és a világra zúduló szörnyűségek várásától. Az egek erői megrendülnek. 27Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel. 28Amikor ez teljesedésbe kezd menni, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok ideje.”
    Az éberség.
    29Ezután mondott nekik egy hasonlatot: „Gondoljatok a fügefára és a többi fára. 30Amikor már kihajtanak, tudjátok, hogy nemsokára itt a nyár. 31Így ti is, mihelyt látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok, hogy közel van az Isten országa.

  4. Valóban szomorú jelenségek ezek Ausztráliában, én nem is kritizálni akarom őket, de aki esetleg többet szeretne tudni az ottani körülményekről, annak itt van ez a rövid összefoglaló, igaz angolul: https://blog.friendsofscience.org/2019/11/23/bushfire-sense/
    A lényeg az, hogy Ausztrália éghajlata évezredek óta ilyen száraz és forró, a növényzet jórészt bozótos és az erdő is gyúlékony növényzetből áll (aminek a kialakulásához is szükséges némi tűz, hogy a mag megrepedhessen és kinőjön a növény). Az erdő- és bozóttüzek folyamatosak voltak, James Cook is megjegyezte annak idején, amikor körülhajózta Ausztráliát, hogy vagy füstöt láttak nappal vagy tüzeket éjszaka. Csak annak idején tudták is az emberek, hogy ezt lehetetlen eloltani, ezért volt megfelelő erdő- és tűzgazdálkodás (fire management), amit azóta sajnos kiszavaztak a parlamentből. Nem mondom, hogy mindez megállította volna a tüzeket, mert akkor meg ott vannak a gyújtogatók. De még ha ők sincsenek, egy egész flottányi vízibombázó sem lenne elég, hogy vízzel eloltsák a tüzeket. Mindegyik generációnak megvoltak a maga tragédiái, ahogy 1851-ben a Black Thursday, úgy 2009-ben is a Black Saturday.
    Ezek alapján úgy tűnik, hogy ezeket megfékezni nem mindig lehet, csak enyhíteni.

  5. Keresztény testvérek! Nagyon kérlek benneteket imádkozzatok ezekért az emberekért is. Kilátástalan a helyzetük. A dicső kommunista kormányuk már most csődöt mondott és tehetetlenül nézi amint egyre nagyobb baj. Nem szabad, nem lehet járművekkel közlekedni, a kórházak tele vannak, nem hogy gyógyszer, de még egy betegség diagnózist sem tudnak már készíteni. Mindezt egy tízen milliós városban és egy szuperhatalomnak számító országban. Ilyenkor jönnek rá az emberek, mennyire egy illúzió, vagy ha úgy tetszik egy hazugság, hogy azért szavazunk az állami rendszerre, a kormányra mert az vigyáz ránk és gondoskodik rólunk.

    https://youtu.be/7OEqybiGdaA

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend