Nagytestvér

A szenátus 93-7 arányban megszavazta a ?határozatlan idejű fogva tartásról? szóló törvényt

Forrás: Infowars.com

A Nemzetvédelemi felhatalmazásról szóló 1867. számú törvény elfogadásával az amerikai szenátus múlt csütörtökön törvénybe iktatta az amerikai hadsereg felhatalmazását arra vonatkozóan, hogy amerikai állampolgárokat vádemelés, tárgyalás és bármilyen felügyelet nélkül határozatlan ideig fogva tarthasson. Bár a Fehérház kilátásba helyezte a törvény megvétózását, az a tény, hogy az Obama kormány jogászai ismételten megerősítették támogatásukat amerikai állampolgárok ellen, állami finanszírozással elkövetett merényletek iránt, ennek az ellenkezőjét sugallja. A kormány számos alkalommal kihangsúlyozta, hogy a törvény nem megszavazása, tehát az alkotmány tiszteletben tartása, ?politikai öngyilkosság? lenne.

?A törvény ?hatalmi-szteroiddal? látja el a hadsereget, jelentősen megnövelve annak veszélyét, hogy amerikai állampolgárokat vádemelés nélkül börtönbe zárhassanak,? mondja Christopher Anders, az ACLU vezető jogtanácsadója törvényhozási ügyekben. Spencer Ackerman kiemelte, hogy a törvény megsérti az amerikai alkotmány hatodik kiegészítését, mivel lehetővé teszi, hogy amerikai állampolgárokat határozatlan ideig fogva tarthassanak, akár külföldön is, a bűnösségi bizonyításának kényszere nélkül. Nem kell mást tenniük, mint egy utcai ellenőrzés, igaztoltatás során terroristának nyilvánítani valakit és az illetőt akár soha többé nem látják viszont.

A határozatlan idejű fogva tartás körüli vita egyértelművé tette, hogy a kormány szerint az Egyesült Államok területe maga is háborús övezetnek számít. Egyesek azt gondolják, hogy ezzel nincs semmi gond, annak ellenére, hogy egy ilyen döntéssel sárba tiporják az alkotmányt, megsértik a hadsereg és a rendőrség, valamint a kül- és belpolitika szétválasztásának elvét.

Ez egy rendkívül veszélyes döntés, különösen egy olyan országban, ahol terroristának nyilváníthatnak valakit, pusztán azért mert megkérdőjelezi egy háború jogosságát, vagy tüntetni mer, esetleg megkérdőjelezi a környezetszennyezési politikát vagy a Wall Street-i banda tevékenységeit, támogatja Ron Paul-t, szabadságpárti elveket vall, befektetési aranyat vagy 7 napnál több időre elegendő tartalékélelmiszert vásárol.

Előző posztKövetkező poszt

3 hozzászólás

  1. A pozitívum ebben az, hogy az amerikai állampolgárok is csatlakozhatnak a világ többi részéhez. A negatívum pedig az, hogy a szabadság és demokrácia hazája birodalmasodik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend