Lázongó világ

Atomtánc észak-koreai módra

northkorealaunch

Az atomok tánca igazából lenyűgöző. Főleg, ha hagyjuk őket. Ellenben amikor az ember, mint orránál fogva láncra fűzött medvét akarja megtáncoltatni a parányi elemeket, az eredmény nem ugyanaz.

Vajon az örökkévalóság távlatából Észak-Korea milyen atomtáncoltatónak bizonyul? Remélhetőleg csupán kicsinyes hencegőnek, akinek eszén az elemek is túljárnak.

Forrás: James Corbett

Kevés annyira ütemesen ismétlő geopolitikai esemény létezik, amire akár táncolni lehetne. Észak-Korea atomprogramja talán ezek közé sorolható, legalábbis, ami katonai gyakorlataikat, tesztrobbantásokat, az ellenük kirótt szankciókat és a válaszként érkező „Halál Amerikára” retorikát illeti.

A kiszámítható és számunkra látható politikai csatározás mellett ugyanakkor az embernek az az érzése, hogy a húr az utóbbi időkben a szokásosnál is tovább feszült. A tánczenével ellentétben azonban, ahol az egyre gyorsabb ütemet diktáló rossz dobos maximum néhány lábra lépésért lehet felelős a táncparketten, az atomtánc felgyorsulása ennél lényegesen nagyobb veszély lehet.

Mint tudjuk, az elmúlt hetekben Észak-Korea számos lépést tett az atomszakadék felé, például, amikor márciusban négy ballisztikus rakétakilövést hajtott végre a Japán által saját gazdasági zónájának tekintett területre, amire Japán a teljes készültség elrendelésével válaszolt. Szakértők szerint ezek nem interkontinentális rakéták voltak, de az észak-koreai kormány azzal henceg, hogy akár már idén sor kerülhet erre is. Figyelembe véve, hogy Észak-Korea hivatalosan harcban áll Dél-Koreával (és így az USA-val és az ENSZ-szel is), illetve, hogy egy atomtöltet célba juttatásának kulcsa (legalábbis az USA nyugati partjára) egy működőképes interkontinentális ballisztikus rakéta (és persze a nukleáris töltetek megfelelő méretre történő kicsinyítése), a fenyegetés nem hagyható figyelmen kívül.

North-Korea-Missile-Japan

Emellett az alábbi tényezőket is érdemes észben tartani:

Ez utóbbi tétel tökéletesen illusztrálja, hogy miként araszol a helyzet a háború felé. A THAAD rakétavédelmi rendszert ugyanis az Észak-Korea felől jelentkező veszélyre hivatkozva fejlesztik, de Oroszország és Kína nagyon jól tudja, hogy ellenük is irányul. Az ilyen rakétavédelmi rendszereket mindig pusztán védelmi eszközként mutatják be a nyilvánosságnak, de minden katonai szakértő tudja, hogy egy működő offenzíva egyik legfontosabb eleme az ellenség rakétáinak elhárítása.

Viktor Ozerov Oroszország Védelmi és Biztonsági bizottságának elnöke meg is jegyezte a fenti események után, hogy

„egy újabb Oroszország elleni provokációval állunk szemben […], amit az Észak-Korea felől jelentkező fenyegetettséggel próbálnak álcázni. A céljuk, hogy ha a gyűrűt nem is tudják teljesen bezárni Oroszország körül, legalább megpróbálnak nyugat és kelet felől támadó pozícióba helyezkedni.”

A helyzetben talán az a legaggasztóbb, hogy milyen mértékben képesek a hírforrásoknál keringő pletykák és spekulációk összezavarni a tényeket. Elég, ha megnézzük, hogy mennyi idő alatt változott a „beazonosítatlan lövedék” „atomtöltetű rakétává” a fővonalas hírgyártók képzeletében.

Manapság hajlamosak vagyunk amolyan ártatlan és a hagyományokhoz immár elengedhetetlenül hozzátartozó néptáncként tekinteni erre az észak-koreai módra lejtett atomtáncra. Hiszen nem csak egy őrült diktátorról van szó, aki szánalmas kis tűzijátékaival próbál ráijeszteni a világ nagyhatalmaira? Nagyon úgy tűnik, hogy minden új kör a táncparketten egyre messzebbre sodorja a táncpartnereket. Egyre közelebb a táncparkett mentén húzódó szakadékhoz.

Eközben Észak-Korea atomprogramja halad előre, a NATO és Oroszország illetve Kína közötti kapcsolatok egyre romlanak, az emberi hibalehetőség faktora pedig nő.

Mire a világ észbe kap, a táncolók egy lőporos hordón találják magukat, a katonai beszállítóknak pedig, akik a kezdetektől fogva minden centet kisajtoltak a helyzetből, eszük ágában sincs lefújni a bulit.

Közben a zenekar egyik tagja, mintha új dallamot csempészett volna a kísérőzenébe.

Kína külügyminiszterének őrült ötletét valahogy így lehetne összefoglalni: „Uraim, mit szólnának hozzá, ha egy teljes észak-koreai megszállást szimuláló, évről évre megtartott hadgyakorlat helyett megpróbálnánk beszélgetni az észak-koreai fiúkkal? Vagyis ahelyett, hogy álatombombákat dobálnánk és atomapokalipsziseket szimulálnánk, hagyjuk az egészet a fenébe és inkább beszéljünk velük. Hátha hajlandók feladni az atomprogramot?”

Meglátjuk, mit szól a zenekar többi tagja. Mindenesetre az érintetteket mintha nem érdekelné a válasz. Túlságosan el vannak foglalva saját táncukkal, nehogy elvétsék a betanult lépéseket.

Előző posztKövetkező poszt

18 hozzászólás

  1. Jó cikk, nekem tetszett.Ha az oroszoknak és a kínaiaknak lenne egy cseppnyi eszük ők vonulnak be észak-koreába még az USA előtt.Én ezt tenném.

    1. Te kis hódító. És hogyan tennéd, Jézus, vagy a demokrácia és a “szabadság” nevében?

    1. Hadd jegyezzem meg, szerintem nem erről kellett volna feltenni írást, hanem arról amiről nem beszélnek, s Rómában fog majdan történni, bár sokszor megkaptuk, hogy ez majdan meg fog történni.

      1. Tegnap kaptam egy levelet. Gondoltam, hogy elküldöm Theának, Arpielnek de most hogy ezt írtad kedves Andre, felteszem ide: kicsit/nagyon hosszú de sok az ima benne 🙂 ami hittel, erővel hangosan mondandó ! Több mint 5 oldal, de nem akartam szerkeszteni (lehet, hogy Te megteszed drága Thea 🙂 ) !
        “Áldjon az Úr!

        Valaki igényelte, hogy legyen segítség az imához. Mindenki felelőssége, hogy keresse az igazságot és az igaz utat, így életünkben, imáinkban is.
        Én ennyit tudtam ebben segíteni.
        Adja meg a jó Isten, hogy értelme és haszna legyen ennek a ráfordított teljes délelőttnek, amit ezzel töltöttem!
        Legyetek békében, és Pió Atya szavait közöm:

        „Imádkozz, remélj és ne aggódj!”

        szeretettel,

        Sz. Péter

        Itt a melléklet:
        Kedves mindenki!

        Kaptam egy levelet, melyben igény merült fel szélesebb körű imádságokban való részvételre az országért. Valójában az eseményekért. Néhány gondolatot ezért megosztanék, segítségül azoknak, akik az Isten szerint kívánnak imádkozni és nem az Antikrisztus szelleme szerint.

        1. Kezdjük azzal az imát, hogy kérjük Istent, hogy tisztítson meg bűneinkből, tudatos és nem tudatosult, rejtett bűneinkből, amelyek távol tartanak Tőle és fel sem ismerjük őket.

        2. Kérjük Istent, hogy semmisítse meg nem Isten szerint való imáinkat és azt a szándékot nézze, ha van ilyen, hogy az Isteni szeretet és harmónia és Istenismeret és királyság földi megjelenését óhajtjuk minden nemzet és nép számára és különösen Magyar népünk és Magyarország számára.

        3. Ha nem ez a motivációnk, akkor térjünk meg és kérjük, hogy Ő értesse meg velünk jóságát és igazságát és irgalmát

        4. Ha szívünkben és elménkben a katolikus egyházat és tanítását ellenségnek tekintjük, és „a nagy Babilonnal” azonosítjuk, és szívünk és akaratunk és imánk ellenük irányul, ezzel az Antikrisztus szellemének munkatársaivá tettük magunkat és démoni seregeket mozgósítanak az imáink. A katolikus egyházban isteni eredetű a papság, a hierarchia, és az összes szentség, nevezetesen a keresztség, az áldozás vagy oltári szentség, ami az eukarisztia vagy úrvacsora, a bűnvallás és feloldozás, a bérmálás vagy megerősítés a Szellem által, a betegek megkenése, a házasság szentsége és a papi vagy szerzetesi rendek szentsége.

        Teljesen igei a szentek közössége is.

        Az egyetlen probléma ugyanaz, mint az összes többi egyházban és csoportban, ami a vallásos színészkedés vagy képmutatás, ami helyi szellemi erősség és a test cselekedete, miképp az összes többi helyen is.

        5. Isten harcol a lelkekért és saját nevéért a bűn ellen és Sátán zsinagógájának világpusztító és világdémonizáló antikrisztusi projektje ellen. Akarata, hogy ebbe az Ő harcába mindenki bekapcsolódjon oly módon, hogy nem tesszük a bűnt és nem állunk a bűn mellé. Az utóbbi azt jelenti, hogy a szekta propagandagépezete sokakat elhitet és ez a bűn.

        6. Telve legyen a szívünk megbocsájtással és szeretettel, de gyűlölnünk kell a bűnt, és szeretni annak áldozatait, akik a gonoszság propagálóinak különféle szintjein vannak. Magasabb szinteken a gonoszság ügynökségei és ügynökei sátán magja, akik számára nem lehetséges sem üdvösség sem bűnbocsánat. Ők a Gonosznak magja, miképp Jézus tanít, akik elhitetik, ha lehetséges még a választottakat is. Igen, sokakat elhitetnek és ezek melléjük, mögéjük adják magukat, hívők és hitetlenek. Isten ismeri az övéit. Értük imádkozunk, hogy elméjük és szellemük szabaduljon ki a Gonosznak fogságából és megtévesztéséből, Isten Igéjeként feltüntetett ördögi tanaiból. De egyáltalán nem kell tanokba belebonyolódni. Az ima lényege a tiszta szív és Jézus szíve. Nincs mindenkinek ajándéka arra, hogy sok dologban megértésre jusson, de attól még kívánhatja Isten szerint népünk megmenekülését Sátán globális szabadkőműves és luciferi összeesküvéseinek és hálózatának minden tervéből és törekvéséből és hihet Isten szabadításában.

        7. Az ima alapvető lényege annak megértése és elhívése, hogy a történelmet meghamisították, és az esetek nagy részében nem azok és nem úgy és nem olyan okokkal és nem olyan vezérlésre történtek és történnek, ahogy azt elhitetik a történelem interpretálásának szabadkőműves urai.

        8. A humanizmus, a felvilágosodás és a liberalizmus és ennek liberális emberjogalapú törvényuralmi új világrendje az Antikrisztus szelleme és anti-törvénye és a törvényszegés titkos bűnének liberalizálása. Nyílt és titkos és szervezett támadás ez az emberi faj ellen és minden kormány, vezető, tekintély, tanár, tudomány, művészet, egyház, média stb. ellen, amely az Isteni hatalmi rendet és hierarchiát vallja, és ezek erényeit és keresztény értékrendjét és Jézust, a királyság és a törvény rendjével együtt.

        9. A liberalizmus, a tekintély megvetése, a hatalom megvetése, a hierarchia megvetése, az önmegtagadás megvetése, az életünk keresztjének megvetése e pusztító luciferi bűnszervezet által generált lelkiség és szellem, ami sugárút a pokolba.

        10. A luciferi pusztítás és pusztító utálatosság történelmi világszektájának maga által a szekta által kigondolt és propagált elmebeli intellektuális erődítménye a cionizmus. Ez sátán zsinagógájának egyik értelmi magaslata az óhajtott III. világháború és az azt követő globális hatalomátvételi projektjében. Jézus szólt és előállott: „Elvétetik tőletek az Isten királysága és adatik más népnek, amely megtermi gyümölcsét”. Ez az egyház. Mózes, a zsoltárok és a próféták és az énekek éneke könyvének és a többi könyvek beteljesedése és e beteljesedés Isten szíve és természete és ismerete, földi nyelven teológiája, a beteljesedési teológia. A szekta stratégiája nem csak politikai, pénzügyi, gazdasági, jogi
        stb, de egyházi és teológiai is. Természetesen a beteljesedést behelyettesítésnek nevezi, nem törődve tucatnyi bibliai próféciával és alapelvvel. Az Isten Igéjének épp pumpált szelek általi megvetése jellemző a mai kereszténységre, ami nem meglepő, hisz az írás is ezt tanítja, hogy így lesz az utolsó időkben.

        11. Ne okoskodjunk azon mérték felett, ami Istentől nekünk adatott. Hanem tegyük a dolgunkat.

        12. Ne bocsátkozzunk úgymond szellemi harcba, ha fogalmunk sincsen a valódi történelemről, és ha nem vagyunk képesek globálisan érteni a mesterséges eseményeket, amely a törvényszegés antikrisztusi összeesküvésének harca, a szabadkőműves világi és egyházi uralom a régi rend ellen, amely királyi hatalom, egyház (nem szabadkőműves) és erény.

        13. A próféciák szerint Mo-nak fontos szerepe van abban, hogy mintegy Isten akaratának és tervének agytrösztje, kormánya legyen Európa számára.

        14. A jelenlegi ébredésben többé nem tolerálható az egységtelenség és az antikatolicizmus

        15. Babilon a szabadkőművességnek, azaz sátán zsinagógájának hamis zsidó új világrendje és ennek működése, ami ma uralkodó. Erre jellemző az antitörvény és az antikrisztus és a hamis prófétaság, a csalás, erőszakos elbitorlás, tömeggyilkosságok, népirtás, emberiség elleni bűntett, gyűlölet és hidegség, és a Sátánból van és őhozzá tér vissza. Ez embereket egymással szemben álló vélemények vagy érdekeltségek felkeltése útján egymás ellen fordít saját diabolikus hátsó szándékainak elérése érdekében. Ez a cél nem a pénzről szól, nem a fegyverkereskedelemről, nem pusztán a háborúkról stb, bár mindezek eszközök és közvetlen jutalmazások az úton, hanem a kozmosz urának és
        világuralkodóinak (kozmokrátorainak) földet és földi emberiséget leigázni törekvéséről. A kozmosz fejedelmének a munkája. Legfőbb óhajunk a katolikus egyház megmentése Sátán zsinagógájának és szabadkőműves ügynökeinek beszüremkedéséből, akik pusztító liberális eszméiket és Lucifer és sátán hatalmát több évszázados sátánista projekt és kinyilatkoztatás alapján kivánják összeházasítani az egyházi hierarchia legfelsőbb szintjein az egyház tanaival és szellemével. Ez a bűn titka vagy más nyelven az inikvitás
        misztériuma, a nagy Babilon. Ez ellen nem csak lehet, de szükség is imádkoznunk, értvén és tudván, hogy a nagy babilon nem azonos a katolikus egyházzal, hanem ez az inikvitás misztériuma, amelynek legfőbb Sátánista projektje, valójában Sátán projektje a katolikus egyház latrok barlangjává tétele, miképp ezt Jeruzsálemben egyszer már megtette, ezért a földi Jeruzsálemtől az Úr elvette Isten királyságát és átadta az egyháznak. Ez utóbbinak azonban ígérete van: „A pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat”.
        Sok prófécia van erre, hogy amikor már úgy tűnik, hogy minden elveszett, akkor minden jóra fordul és Istentől jön segítség.
        A földi Jeruzsálem és a királyság és Izrael országának helyreállítása nem ebben a korszakban fog bekövetkezni, hanem az eljövendőben és a mennyei Jeruzsálem mintája szerint. Addig is nem a cion hegyére, azaz nem a luciferi szekta hegyére, nem a nagy babilon és sátán zsinagógája és szabadkőműves cionja hegyére, nem is a földi cion hegyére, hanem a Kármel hegyére hív minket az Isten. Ezen a hegyen vágták le a baál prófétáit és kiáltotta a nép: „az Úr az Isten”!
        Ez saját lelkünk és gondolataink és lelki működéseink átadása Isten szeretete tüzének, aki lelkünket átviszi egy olyan böjtön és sivárságon, melynek eredménye az lesz, hogy többé már nem az óemberi lélek és természet lesz hatalmon, hanem az Istennel való egyesülés akadálya ily módon elgördül, ami a szellemi ember, miképp Pál tanítja. Ma azonban ezt nem tanítja a modern egyház, ezért lelki.
        Egyéni felelősségünk, hogy engedjük Istennek az Ő Jelenlétében való szerető egyszerű
        odaadásunkkal, hogy az Ő Isteni önmagát, tüzét folyamatosan belénk árassza, hogy amikor meg kell tagadni testi és lelki elgondolásainkat és kívánságainkat, ezt nagy örömnek tartsuk, mivel így tesz minket alkalmassá az Ő országára, az Ő megismerésére, és a szolgálat munkájára is.

        16. Magyar viszonylatban azért kell imádkoznunk, és közép európai és európai viszonylatban is, hogy a bal liberális szabadkőműves új világrend és szekta és ezer és ezer vállalatba és alapítványba és szervezetbe és cégbe és oktatási intézménybe és médiába és jogba tömörült ügynökrendszerének destruktív hatalom átvételi próbálkozása ne tudjon sikeres lenni Magyarországon és Európában, az európai néppártban, és Európa országaiban. Hanem minden, amit tesznek és hazudnak, forduljon az ellenkezőjére és a szekta lepleződjön le és az Úr Isten vessen neki véget és az emberek ne hallgassanak rájuk, a hazug médiára, hanem forduljanak a keresztény államisághoz. Hogy a liberalizmus és a liberális emberjogalapú törvény uralmának szabadkőműves államrendszere és szellemi uralma helyett legyen fejedelmi keresztény hatalom, melyben az egyház és az állam végre újra elfoglalja Istentől rendelt helyét az emberek, és az erények, érékek és a hit védelmezésére a sátán destruktív szektájával szemben.

        17. Kérnünk kell Istent, hogy szabadítsa meg a gyülekezeteket és minden keresztényt és az egész népet a liberális gondolkodásmódtól, a beépült liberalizmusból. Aki a bűnt cselekszi, rabszolgája a bűnnek, aki az igazságot cselekszi az pedig valósággal igaz. A Fiú nem a liberalizmus és annak szektája bűnére szabadít meg minket a keresztény fejedelmi hatalomból, hanem fordítva, azt teszi, hogy legyen rá hitünk, hogy képes helyreállítani a királyi, fejedelmi hatalmat, a valódi hatalmat nemzetünkben, ahol a hatalom szeretett, és erényes és Isten hatalma őrzi és a mi imánk. Itt írok néhány imát, de amikor a színe elé megyünk, Ő vezet és adja a közbenjárás súlyát, terhét valamire. Ezek azonban alapvető elvek és értékek és irányok és a rendszeres testületi megvallás és kinyilvánítás nagyon fontos, hogy kimenjenek ezek az imák.

        Annyira kevesen imádkoznak modern körökben Isten értelme szerint és hatalommal együtt, és annyian imádkoznak rosszul és rossz dolgokat, amelyekkel sokszor hidegséget hoznak saját lelkükre és démonokat testvéreikre és területekre, akiket pedig az Úr áldani akar, hogy egy alkalmunk után

        Jézus ezt mondta: „Köszönöm, hogy eljöttetek és hogy imádkoztatok!”.

        Azért külön imádkozzunk, és hatalmazzuk fel az Úr angyalait, hogy menjenek ki és gyógyítsák meg a nem megfelelő imákat, hogy ezek ne ártsanak, sőt, megfelelő új értelmezéssel épp gyógyítsanak!

        Isten Szellem, mi pedig szavakkal imádkozunk, így elkerülhetetlen a vétek. Nagyon fontos áldani Isten ültetését és a gonosz plántájára pedig kérni annak kigyomlálását, és ez esetben a legjobb, ha nem nevesítjük, hogy mi az Úr ültetése és mi a gonosz ültetése, hogy nehogy az ellen szóljunk, ami, vagy aki ellen az Úr nem szól. Ez nagyon fontos. Ha sátán zsinagógájának hitetése szerint imádkozol, akkor nem Isten szelleme szerint imádkozol és olyan magaslatokat és szarvakat fogsz emelni az országban, amit Isten nem emel, a sátán azonban igen, és esetleg olyan szarvakat fogsz rontani, amelyeket Isten
        nem ront, hanem inkább megtartana és meggyógyítana.

        Egészen konkrétan, ha a gonosznak sikerülne, de nem fog neki sikerülni, a Kormányt egy puccsal megdöntenie, ez Sátán hatalomra jutását jelentené az ország politikai vezetésében, és ez polgárháborúhoz is vezethetne, és a NATO további pusztításához azon felül, amit szervezet a szervezetben módon a chemtrail útján tesznek velünk.

        Boldogok a békességszerzők, mert Isten fiainak mondatnak!

        Fedd meg azokat, és imádkozz azokért, akik a mesterségesen gerjesztett internetes és más módú hazugság és zsarolás és gyűlölet kampány útján próbálnak kormányt dönteni. Ez a szabadkőműves módszer, sátán munkája.
        Jézus nevét valló ember, aki Lucifer nagy bal liberális új világrendjét, Babilonját támogatja, valóban olyan dolog, amin nagyon csodálkozni kell, miképp János apostol csodálkozott.

        A bibliai és cionista kereszténység körében van az, hogy a Babilon egyenlő a mindenkori katolikus egyházzal és a fenevadon, a kommunista fenevadon ülő parázna asszonnyal, ama várossal melynek uralma van a föld királyain. Ez akkor Róma volt. A szentírás újszövetsége Rómát nevezte szellemi Babilonnak, Jeruzsálemet pedig szellemben Szodomának és Gomorának, melyeket ugyebár Isten elpusztított. Mégis, egy olyan ima sem hangzik el, hogy elpusztulsz Szodoma, azaz Jeruzsálem, de az,hogy leomlik Babilon, és ez alatt a katolikus egyházat értik, általános felfogás szerinti ima.

        Ha városokhoz akarjuk kötni beszédünkben a hatalmat, akkor az antikrisztusi anti-törvény uralmi alapú új világrend szabadkőműves luciferi rendszerét, amely ellen a katolikus egyház évszázadok óta küzd, és csak most sikerült a szektának eléggé teret nyerni már odabent, az egyházi hierarchiában nem csak Rómában, hanem Németországban is, milyen városhoz köthetjük?

        A németországi katolikus érsekek, püspökök egy része, elutasította nyíltan Ratzinger bíboros kézfogását, amikor már, mint Benedek pápa volt náluk, mivel írásában megerősítette a katolikus egyház pápáinak a gyakorlatát, akik elutasították a szabadkőművességet. Melyik város a rejtőzködő és titkos és mindent behálózó szabadkőművesség fellegvára?
        Nem kell várost keresni. Van már egy név, és ez Babilon. Ahol Isten ellen történt egy nagy lázadás,amiről az apokrif iratok szólnak. Babilon szelleméről van tehát szó, amely koronként más központban jelenhet meg. Lehet ez Brüsszel, ami szintén hét hegyre épült főváros. De nem kell konkrét várost keresni. Babilon célja és ez a Sátánisták célja, a Katolikus egyház belülről való beszűrése és sátán zsinagógájává transzformálása és a próféciák szerint viszontagságos időben meg is kísérelnek létrehozni egy hamis egyházat Rómában, ezen dolgozik az URI, „egyesült valláskezdeményezés”, amit az ENSZ is átvett és erősen nyomat. Ugyanakkor több katolikus szentet teleportált az Úr téren és időn
        Rómába épp ezekre az időkre, és imádkozniuk kellett, hogy a hamis egyház hagyja el Rómát…

        Akiknek rögeszméjévé vált, hogy katolikus egyház egyenlő a nagy Babilonnal és a fenevadon ülő asszonnyal, és Hit gyülekezete anno ki is adott egy angolból fordított könyvet, ami végig ezt próbálja bizonygatni, azok szenvedélyes szellemi és politikai támogatói mindennek, ami a katolikus egyházzal várhatóan nem köt szövetséget úgy, hogy tanításához megtér. Így minden ateista és bal liberális ideológiai és politikai tényezőt emelnek minden nemzeti és keresztény nagyegyházi ellen. Ebben azonban teljesen egységben vannak a szabadkőműves bal liberális új világrendi globalista zsidó
        projekttel, amely Sátán zsinagógájának projektje, nem minden zsidó ért velük egyet, és nem is a zsidókról szól, hanem ez csak propaganda. Amikor a pusztító utálatosságuknak ellenállókat rasszistának, antiszemitának, nacionalistának, fasisztának és nácinak kiáltozzák, ezzel megemlékeznek a holokauszt áldozatainak kikiáltott számáról is, hogy ezzel elhallgattassák az ellenzéküket. Így mindenki, aki nemzeti, emberi és keresztény értékeket képvisel és emel, az új világrend és a szabadkőműves világbirodalom ellenségévé válik, aki pedig vörös, kommunista, bal liberális és főleg, ha izraeli zászlaja is van, azt ez a keresztény szekta emeli és támogatja, a többieket pedig az ószövetség gazdag átokarzenáljával átkozza, kommandózza, és démoni seregeket szabadít rájuk, és mindeközben azt gondolja, hogy ezzel Istent szolgálja!
        Ha a karizmatikus gyülekezeteken múlott volna, akkor itt az EU-s országok legrosszabb verziója működne jelenleg és az USA és EU luciferi szektájának lennénk rabszolgatelepe még inkább, mint ma.Teljes lenne a pusztítás!
        De hála Istennek, az ország egyszerű, nem internetező, nagyegyházi és egy igeellenes
        bibliaértelmezéstől meg nem fertőzött gerince megmentette nemzetünket a keresztény szekták és a sátánista és antikrisztusi világszekta párhuzamos tévelygésétől.

        A két város tehát a mennyei Jeruzsálem és a luciferi Babilon közti harc, ha mindenképp városokban akarnánk kategorizálni, ezek azonban szellemi tartalmakat hordoznak. Sem az nem helyes, ha a mennyei Jeruzsálemet a földi Jeruzsálemmel és a mennyei cion hegyét a földi cionnal és cionizmussal azonosítjuk, mivel a különbség nem csupán ég és föld, hanem részben ég és pokol, vagy a harmadik és a második ég, ahonnan a kozmosz uralkodói és Lucifer uralmat gyakorolnak a földön.

        Hasonlóképpen nem helyes Babilont a katolikus egyházzal és annak központjával, Vatikánnal azonosítani, annak ellenére sem, hogy nagy igyekezet folyik a szellemi Bábel részéről a hatalomátvételre, hogy a sötétség új egyháza megtelepedjen Rómában, miután a Szt. Péter Bazilika részben összeomlik és a pápa bujdosni kényszerül. És sok a sátánista, szabadkőműves egyházi méltóság és van homokos bíboros lobbi, és Rómában van egy templom, ahol fekete miséket mondanak a sátánnak felszentelt katolikus papok, akik kezdettől sátán ügynökeiként lettek elhelyezve és nem fémjelzik az egész történelmi katolikus egyházat. Ezek sátánisták, akik így akarnak a mi urunknak kínzó fájdalmakat okozni.
        A hamis cionizmussal, azaz a földi Jeruzsálem és a sátán zsinagógája által működtetett cionizmussal való szentségtelen szövetségkötés és a történelmi katolikus egyház és nagyegyházak nagy Babilonnal való azonosítása és ezért minden keresztény értékeket és az egyház hatalmát visszaállítani esélyes politikus legfőbb ellenségnek való tekintése együtt már teljes pusztító utálatosság és az Antikrisztus szelleme. Egyfelől sátán előhozza a sátánista szabadkőműves és kommunista szekularizációt,kommunizmust, proletárdiktatúrát, vörös terrort, majd némely sátánista papot és szabadkőműves,
        sátánista bíborost, majd az antikatolikus és egyben hamis cionista teljes evangéliumi csoportokat. És mit tesz Isten? Veri vagy meggyógyítja a megsebzettet? A luciferi szövetségben lévő magas beosztású papok számára Wendy alec azt prófétálta, hogy Jézus visszavonta a bűnbocsánat lehetőségét. Ezek tehát illumináti, új világrendi ügynökök, amely sátán zsinagógája, ugyanazzal a véggel. A többiek viszont szellemi tűzre gyúlhatnak Jézusért! Hiszen Ő megsebez, de kezei meg is gyógyítanak.

        És mi a helyzet a katolikus egyházat verő másik két említett csoporttal?

        „Álljon el a hamisságtól mindaz, aki Jézus nevét vallja!” Ennyi elég.

        Imák:
        Tiszta szívet teremts bennem ó Isten és az erős Lelket ne vond meg tőlem. Támogass az
        engedelmesség lelkével és szabadításod örömét add vissza nékem.

        A régiek elmúltak, íme újjá lett minden, az Úr uralkodik, Magyarország 2017-es éve és annak minden napja Jézus krisztusé!

        Istenből áradó szeretetet és türelmet szólunk a magyar kormány felé egész szeretett magyar népünkre és országunkra és a külföld részéről szolidaritást. Istenbe vetett hitet és mennyei belátást kérünk minden ember számára, a magyar kormánynak és Európa minden ellenálló kormányának és pártjának és médiájának megdöntésére irányuló szabadkőműves összeesküvés és ennek luciferi természete felismerésére és az Istenbe vetett hitre, hogy ez ima útján megakadályozható.

        Kérjük egyházad megtérését, a mi megtérésünket abortuszainkból, fogamzásgátlásainkból, hitetlenségeinkből, a gonosszal és hamis magaslataival kötött szövetségkötéseinkből, gonosz imáinkból, langyosságainkból, mulasztásainkból, szeretetlenségeinkből és szellemi gőgünkből és vakságainkból, és kérünk, hogy Jézus kereszten kiontott véréért irgalmazz Magyarországnak és a teljes magyar egyházadnak és egész Európának! Nagy hatalmad és irgalmad által távozzanak el közülünk pusztítóink. Szabadítsd ki az egész katolikus egyházadat és az egész egyházadat a langyosságból, a tudatlanságból, a képmutatásból és a nagy szabadkőműves Babilon szelleméből, ennek hamis értelmi magaslataiból és paráznaságából, és egész egyházadat a liberalizmus, a
        baloldaliság és a hamis cionizmus Isten ismerete ellen emelt magaslataiból,
        tévelygéseiből, szentségtelen szövetségeiből, személyválogatásaiból és kegyetlenségéből! Az Isten királysága, Magyarországa, közép Európája és Európája elleni minden Soros, liberális,szabadkőműves, CIA-s és egyéb destruktív összeesküvés a Szentszellem munkája által időben lelepleződik és ellenük jogerős végzés és hatékony fegyver érvényesül a mennyben, Budapesten, Magyarországon, közép Európában és Európa minden országában egészen a föld végső határáig és amit a gonosz rosszra tervezett, azt Isten kegyelme jóra fordítja, Isten királyságának, Magyarországának, közép Európájának és Európa minden országának ügye pedig diadalmasan halad előre.

        Ki vagy te, te nagy hegy, Soros György és Lucifer és ember-, nemzet-, nép-, kormány-, egyház-,erkölcs- és hit ellenes liberális új világrendi szövetségeseinek, befolyásának és anyagi forrásainak hegye, lapállyá leszel Jézus Krisztus előtt, Isten szent angyalai előtt, és Európa nemzetei, népei és Istentől rendelt fejedelmei és hatalmai előtt.
        Ezt mondja az Úr neked soros György: „Ki az, aki elhomályosítja az örök rendet tudatlan beszéddel?”(Jób. 38.2)

        Fontos engesztelnünk is Istent folyamatos bűneinkért, hogy irgalma kiárasztását ne vonja meg tőlünk!

        Áldás! “

        1. Éva egyetlen gond van ezzel, mégpedig ez: http://www.atv.hu/belfold/20140930-tele-van-a-kormanyzat-soros-fiokakkal , s amíg ezek bálványtemplomokat építgetnek ahelyett, hogy engedélyeznék a Szentföldi templomot a Hüvösvölgyben, valóságosan saját magukat megbüntetve beismernék a kolontári Szentföld lerombolását, amit Rákosi ledöntött, azt továbbra is el akarják pusztítani, s addig akadályozzák mondvacsinált ürügyekkel az Normafánál a Szent Anna-réten a Világ Győzedelmes Királynője Engesztelő kápolnát. Nekem csak ennyi a bajom velük, tehát míg különutakat járva rombolják az egységet, meghazudtolnak elég sok mindent, addig érvényes amit tanultam róluk. Nincs kivétel, csak oda kell figyelni a búzának a konkolytól el kell vállnia. Nincs kivétel, míg nem a mennyei üzenetek szerint cselekednek, még hány figyelmeztetés kell, hogy észrevegyék, hogy a mennyei seregekkel játszani nem érdemes, mert elindulnak, s pár másodperc töredéke alatt rendet tehetnek. Csak a két angyal, Esztergomban a Szent Anna plébániatemplom elől elindul, akkor mégis már valószínű hiábavaló lesz a mellébeszélés.

          Megjegyzés, mit gondolsz 1967 óta hány bálványtemplomot építettek szerte a világban annak következményeként, hogy az emberek a világi dolgok felé fordultak, s már egy Fatimai napcsoda se gondolkodtatja el őket, hogy ne legyenek Istenek, ne bálványozzák amit nem szabad, s végre fogják fel, hogy TEREMTMÉNYEK, s soha sem lesznek TEREMTŐK

        2. Ez a kettő még kimaradt: http://www.nagyoriens.hu/mno/ , https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_szabadk%C5%91m%C5%B1vesek_list%C3%A1ja jó szemezgetést, s ha olyan személyt találsz, aki ismerős az nem a véletlen műve, s akkor még ott van a Párizsi Grand Orient de France amelyiknek hány magyar képviselő a tagja, valamikor kaptam egy listát a munkatársamtól, hogy ezek bizonyára a tagjai, de még akkor ott van az angliai Egyesült Nagy Páholy, melynek meg a maradék a tagja valószínűleg, csak figyeld meg azt értik meg, amit akarnak, s ami nem érdekük, azt elengedik a fülük mellett. Lehet még elemezgetni őket, de inkább imádkozni kell, hogy végre felismerjék kit szolgálnak valójában. Kevesen vannak akik ki tudnak törni onnan, de van rá példa, aki pedig ki tudott törni közülük azt állandóan próbálják visszafogni,

        3. Ez 2002-es lista, tegyen mindenki a belátása szerint: http://www.szittya.com/Untitled_13.htm , ha találok frissebbet azt is közzéteszem, mivel ez eléggé hiányos. A lényeg egy sem különb, aki ilyen szervezetbe keveredik, s minél magasabb szinten van, annál jobban tudja, hogy kit szolgál tevékenységével…

        4. ANDRE aki ezt írta nekem, nem katolikus. Azokat a SZIDALMAKAT amiket itt is olvashattál: no EBBŐL lett elege Péternek és ez, hogy konkrétan leírja ezeket, nagy örömmel töltött el.
          Sok prófécia egybe hangzó, én viszont nem tudom szó szerint venni amit itt-ott mondanak. Azt viszont LÁTOM hogy merre fordul a dolog pl. Medjugorjét illetően. Én azt elfogadom, a kritikusok közül többek nem fogadják el …
          Ha összeadnánk a kritikusokat, alig maradna igaz a SZENTMISÉN kívül, bár egyesek még azt is megkérdőjelezik a Zsinat miatt !

          A csoport imája lenyűgöz “időben lelepleződik … stb” örülök nagyon az ebben lévő erőnek és a HITNEK !
          Köszönöm a válaszod, nem felejtem 🙂 Isten áldjon meg !

      2. Az egyházi szabadköművességről pedig itt nézhettek utána: http://www.katolikus-honlap.hu/0904/szabad.htm , bár a legszörnyűbb az, hogy az Antikrisztus haderejét szolgálják, s nagyon nehéz felfogni, hogy arról akiről nem gondolnánk a tettei alapján, ő is ha nem imádkozunk érte bármikor belekerülhet a hamispróféta vonzásába, s akkor már nagyon nehéz lesz visszamenniük arra az útra, amely szenvedésekkel teli, de a világgal szemben halad. Nem írók neveket, mert felesleges, mivel előbb-utóbb mindenki rájöhet, hogy melyek a búzák -amelyeket alattomos módon támadják, hogy a hamispróféta csatlósa, követője legyen-, s melyek a konkolyok -aki olyanok, mint a hiénák, viperák, s pribékek, s különböző tisztségeket töltenek be az egyházi hierarchiákban- … lehet belemenni, hogy ez vagy az nem az, a mi véleményünk egyszerű amelyek támogatják a 268milliós haderő Európába kerülését, s nem beszélnek a pokolról azok vagy megtévesztettek, vagy az egyházi szabadköművességnek tagja…

    2. Kedvencem … csak a szövetségeseiket mennek VÉDENI Dél-Koreába. De, hogy miért is lettek szövetségesek ?!

      1. Éva olvasd el a koreai háborút lezáró okmányokat, s megérted, miért kell fenntartani a látszatot, de akár megtekintheted az 1918-as római konferencia anyagát is, egy kis ízelító itt: http://alternativtortenelem.blog.hu/2010/06/11/trianon_alternativaja_magyarorszag_ellenall amit lassan 100éve hurcolunk magunkkal, mert ott határozták el, amit soha nem lehetett volna megtenni a Kárpát-medencével, soha nem lehetett volna megtenni, de ostoba vezetőink nem figyeltek a mennyei üzenetekre, s még ostobább követőik, pedig kimagyarázták, s ma is kimagyarázzák. Azt is csodáltam, hogy megleltem a interneten, de az igazság felszínre kerülését ideig-óráig megakadályozhatják, de örökké képtelenek, mivel a hazugság, a hazudozásnak egyszer vége szakad.

        Van Dömösön, egy csodafa, amelynek a felirata olyan bízonyíték, amelyet hiába akar Esztergom sötét oldala meg nem történté tenni. Aki tudja, melyik része Esztergomnak sötét, s melyik a világos az imádkozzék, hogy a két angyal minél előbb megtegye amire hivatottak…

  2. Egyáltalán nem a cikkel van bajom amikor azt írom, hogy az első felvetődő kérdése után már akár le is lehetett volna zárni a témát. “Vajon az örökkévalóság távlatából Észak-Korea milyen atomtáncoltatónak bizonyul?” Pfff!… Kérem szépen, minek van értelme ha az örökkévalóság távlataiból vesszük szemügyre? 🙂 Na, ja: minden értelmet nyer, ha az örökkévalóság távlataiból nyerünk rá bepillantást.Ez az egyik lehető helyes válasz.Van egy másik helyes válasz is! Minden elveszíti az értelmét, ha az örökkévalóság végtelenéből nézzük.Hogy lehetséges a helyzetre felírni két ennyire homlok egyenest ellentétes helyes választ?Nem tudom.Csak azt tudom, ha ezt is a jó/rossz dualitás közhelyszerű irányából kíváncsiskodjuk meg, válaszok beláthatatlan végteleneit kapjuk “jutalmul”…

    “Legyen a ti igenetek igen, a nem pedig nem.”(Jézus)
    De mit jelent ez az “igen” ?És vajon mit jelent ez a “nem” ?
    Amikor Jézust a farizeusok paradoxonok elé kívánták kényszeríteni, Ő új értelmet adott ennek az “igen”-nek és ennek a “nem”-nek.Válasza sarkaiból forgatta ki ezt az örökkévaló világot: “Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek.” Mert Ő tényleg az örökkévalóság fényében látta a farizeusok és a paráznák atomisztikus táncát…

    1. “Az örökkévalóság távlataiból”…ez foglalkoztat mostanában engem is Oszkár. Van egy régi intuícióm, egy mondat, “Az idő nem létezik”. Az örökkévalóság nem az időt jelenti, hanem helyet jelent. Olyan, mint egy nagy mozi épület, amiben különböző termekben filmeket vetítenek. Közhely, de minden mindennel összefügg. Keress rá valami magyarázatot, kvantum összefonódás, kvantum teleportálás, vagy akármit. Minden pillanatnak jelentősége van, mert nincs több pillanat, ezért nem tetszett az utolsó bekezdés. Az igazság fontosabb. A köpcössel nincs miről beszélgetni, tárgyalni. Fel kell szólítani, hogy önként álljon bíróság elé és készüljön fel, hogy élete végéig börtönben lesz. Egy keresztény ne ijedjen már meg egy kis atomtánctól.

      1. Szia Nevernd!Teljesen egyetértek veled.Emellett, amennyire elmebeli kapacitásom engedte, már tanulmányoztam ezeket a fogalmakat.De ezek nem olyasmik, melyeknek nekiül az ember oszt megérti.Niels Bohr, Richard Feynman és más fizikusok is utaltak rá, hogy a kavntummechanika nem valami olyasmi, amit csak úgy megért az ember.Feynman konkrétan azt mondta, hogy aki azt mondja, hogy érti, az hazudik.Ez nem azt jelenti, hogy jobb, ha ennélfogva az ember nem is tud ezekről.Úgyhogy, köszi, hogy felhívtad a figyelmem ezekre a fogalmakra!Nem kell ezeket érteni, hanem már az is 100% ha elgondolkodik rajtuk az ember.

        És ugyanez a helyzet az Újszövetséggel is… Az értelem számára fel nem fogható, kvantumilag minden össze van fonódva benne, és “átugrik” mindent: teret és időt.

        1. Egyébként meggyőződésem, hogy a magyar “úr” szavunk az idő fogalmát is maradéktalanul kifejezi.Itt most nem mennék ebbe bele, de ha regisztrálnál itt a klubba, akkor ezzel együtt el tudnám küldeni neked azt a másik dolgot is. 🙂 Nem mellesleg, itt van előttem Magyar Adorján Ősműveltség c. könyve.Ebből csupán ellenőrzést nyertem az “elméletemet” illetően.Mert sokkal inkább a fizika vezetett erre a felismerésre.

          Láttam egyszer egy interjút Teller Edével.(Duna Tv, Csoóri Sándor készítette az interjút.) Ede bácsi azt mondta, hogy amikor megértette Ady Endre verselését, akkor tudta elkészíteni “a” bombát…

          Egyébként Feynman is részt vett korábban Manhattan projektben.Bohr pedig a nagypárnát a fejére húzva figyelte az egészet. 😀 És a Teller-féle fúziós bomba első tesztjekor azt kérdezte egyik nagy nevű fizikus társától (talán Heisenbergtől, de erre már nem emlékszem pontosan), hogy elértük-e már végre azt a bizonyos határt… :mrgreen:

          http://www.leventevezer.extra.hu/Osmuveltseg_1.pdf

        2. Még valami. 🙂 Egyedül a köpcöst illetően nem értek veled egyet.Ő is egy külön világ, egy végtelen univerzum, akárcsak te vagy én.És ahogy írtad: minden mindennel összefügg…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Send this to friend