Lázongó világ

Ki kit ment meg vagy bombáz Aleppóban? – Eva Bartlett a média hazugságairól

585298adc361880b538b4570

Aki egy kicsit is követi a világ híreit, nem tudja elkerülni az Aleppó ostromával kapcsolatos híradásokat. A város helyzete elszomorító és ezt még súlyosabbá teszi, ahogy a fősodrású média megpróbál politikai tőkét kovácsolni a nyugati hatalmak számára mások szenvedéséből.

Több hónapnyi szíriai tartózkodás után, bejárva az egész országot, természetesen különös hangsúlyt fektetve Aleppóra, Eva Bartlett oknyomozó újságíró, visszatért a nyugati világba, hogy ismét első kézből származó információval szolgáljon a szíriai válságról. Eva számos alkalommal járt már Szíriában, minden alkalommal olyan történetekkel érkezve vissza, amik szöges ellentétben állnak a NATO országok fősodrású médiumai által ránk sózott hírportékákkal.

Eva rendszeresen tesz közzé cikkeket és videókat In Gaza nevű saját weboldalán a szíriai helyzetről, illetve számos csatornának ad interjúkat a közel-keleti helyzetről. Érdemes követni tevékenységét.

Legutóbbi útját követően részt vett az ENSZ Szíriai Missziója által szervezett sajtótájékoztatón. Az ott látottakról tartott rövid összefoglalót követően, illetve kifejtve, hogy mennyire megtévesztően kommunikál a nyugati média az ottani válságról, egy norvég újságíró, Christopher Rothenberg, megkérdőjelezte állításait.

„Ön sokat beszél a kereskedelmi médiaszervezetekről, a nyugati médiáról, a hazugságokról és hasonlókról.

Elmagyarázná, hogy Ön szerint mi célból hazudnánk mi, vagyis a nyugati média és miért hazudnának a helyszínen tartózkodó nemzetközi szervezetek?

Miért nem kellene hinnünk ezeknek az abszolút dokumentálható tényeknek, amiket a helyszínről kapunk? Például, hogy kórházakat bombáznak, vagy hogy a civilek elmondják, milyen szörnyűségeket tapasztalnak?

Mivel tudja indokolni, hogy mindannyiunkat hazugnak nevez?”

Az alábbi rövid videóban hallhatjuk Eva válaszát:

A teljes sajtótájékoztató angol nyelven: youtube…

Előző posztKövetkező poszt

18 hozzászólás

    1. Kedves Adrián.

      Ennyit még írok,azután rád van bízva, mit kezdessz vele.
      Lehet, hogy előbb lelkileg fel kellene oldódnunk itt a földi világban minél többünknek, és most azon keveeseken nevetnünk egyet, akik eddig kinevettek minket ,érző embereket, azzal, hogy ijesztgettek minket álarcban.

      1. vagyis, hogy jobb együtt távozni Jézus Krisztushoz, mint külön-külön félve, mert, akkor nem von maga után következményeket, ha valaki rosszat cselekszik, és aztán nekimennek annak a valakinek, hogy aztán ő is bekerüljön a rosszat cselekvők sorába, aki addig jól cselekedett.

      2. Adrián, szerinted a tanár, aki szintúgy iskolába jár, mint mi átlagemberek, ugyanúgy iskolába jár, mint a gyermekek.Attól, hogy egy tanár elvégzi az egyetemet, nem biztos, hogy azt kell higyje, hogy ő már többet tud, mint a diákok együttvéve.Ő szintén iskolába jár velük együtt.
        Lehet, hogy csak színészkedik, hogy a diákok elhigyjék a tudását, miközben a diákok a természetes megérzéseikre hallgatva jobban tudnák, mit csinálhatnak.Ami kötelező, az nem biztos, hogy eredményhez vezet, hanem az, amire önmagától jön rá a gyermek lelke által vezérelve, az az ő útja, és nem az, amit ráerőltetnek és beletömnek, mint kötelező tananyagot, aztán meg szegény kihányja, mert azzal a sok információval, nem tud mit kezdeni, sőt, fele se érdekli.Majd megy oda segítségért, ahova úgy érzi, hogy tud segíteni neki az az illető, de ő sem mondhatja, hogy az biztos úgy van, de, ha ketten bíznak benne, akkor az kettejük eredménye megbízható.

    2. Adrian, említetted legutóbb, hogy te ismered az isteni szeretetet és igazságot szemben a mi emberi igazságunkkal. Isten szerint Szíriában kinek van igaza?

      1. Neverend,
        Megmosolyogtató egy kérdés 🙂 , de tetszik és örülök, hogy feltetted.
        Annak és azoknak van igaza Szíriában, akik engednek Isten szeretetének és elfogadták Jézus Krisztust személyes megváltójuknak és azoknak, akik inkább azt félik „aki a lelket is, a testet is el tudja pusztítani a gyehennában”.
        Hogy is keresheted az igazságot egy katonai konfliktus szereplői között? Tudod,… Jézus szellemi harcot képviselt, tanított és hagyott ránk örökségül. Már egy ideje, hogy itt vagy velünk és még mindig nem érted?

        1. Adrian
          A kérdésemben benne volt ez a harmadik lehetőség is, én is hasonlóra gondoltam. Az előző válaszodból az jött le, hogy te az oroszokkal vagy, ezért kérdeztem rá.
          Én egy szírt ismertem akivel még a szíriai háború kezdetén beszéltem. Neki egyetemi végzettsége van, tanár. Ő azt mondta, hogy komoly gázlelőhelyeket találtak Szíria Földközi tengerhez közeli részén. Nyugati érdek, hogy megszabaduljon az Euroatlanti rész az orosz gázfüggőségtől, ha pedig Assad marad akkor orosz felügyelet alatt marad a gáz. Persze emellett még lehet számos egyedi motiváció a konfliktusban. Mivel nekem ez az egyetlen szír forrásom volt aki ráadásul értelmiségi, én hajlok rá hogy ő látta jól a dolgokat. (Egyébként eltűnt a fickó, már két éve nem láttam.)

        2. Kedves Neverend,
          Már egy jó ideje túl vagyok az oroszokon, amcsikon, kínaiakon, szíriaiakon, németeken, brazilokon, eszkimókon, magyarokon,…mert “Nincs zsi.dó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” VAGY NEM. És sajnos ebből az utóbbiból volt, van és lesz a legtöbb a világban az Írás szerint.

      1. Kitalálsz egyet abból, amivel a Teremtő ajándékozott meg téged a lelked által vezérelve.

        1. A szokásos mellébeszélés,…üres mondatok. Olyas valamit hirdetsz itt, amit még megmagyarázni sem tudsz. Azért Jézus ennél többet tanítót, nem igaz István? Nem véletlenül használtam az utópista jelzőt. Biztosan ismered a jelentését?

        2. István, lehetne kérni, hogy ne részletekben, folytatásos regényként írd meg a mondandódat ? Ez nem chat szoba. Adrian, ha kérhetem te is.

  1. Sehol nem látszik jobban a jelenlegi „Nyugat alkonya” mint Szíriában. Nem csak a harctéren veszítenek a nyugatiak által pénzelt és felfegyverzett iszlamisták, de újabban már a médiában is. A korábban jól mûködõ nyugati propaganda ma már egyre átlátszóbb és hitványabb minnõségû, nagyon átlátszó hazugságokat produkál. Oroszország viszont növelte befolyását azáltal, hogy õszintébben, hatékonyabban és hitelesebben képes az eseményeket befolyásolni. Teszem hozzá, ez a JELENLEGI Nyugat alkonya, ami azt jelenti, hogy Szíriában kezdõdött meg az az összeomlás (és a vele jött problémák, mint pl. a trilliónyi bevándorló) ami az antikrisztus felemelkedéséhez vezet.

    1. Kedves Aternor,

      Amíg az emberek egy része kényelemben van, másik része várja a sültgalambot és áhítozik, addig mindig van ki kihasználja őket.Majd valaki megírja mit kell tenni, majd valaki megmondja, majd a tévében talán az igazat mondják, majd a megszokások börtönében jól érzem magam, addig nincs változás, nincs élet.Az igazi bizalom a Teremtőben és egymásban talán hozna változást.

  2. Szerencsétlen emberek.Mennyire nehéz lenne elengedniük a vakhitüket, letenni magukban a fegyvert, az igazuk(hazugságuk)terjesztését, megállni, pihenni pár napot, 1-2 hetet, hogy lelkileg megbékéljenek magukkal és környezetükkel, és átéreznék, hogy kik szívták ki ennyire az energiájukat, a lelküket tudatlanságuk, butaságuk, naivságuk hatására, vagy talán ők maguk voltak saját maguk ellenségei?
    Ember, ébredj fel rémálmaidból, képzelgéseidből és maradj ember.

    1. István,
      “Ember, ébredj fel rémálmaidból, képzelgéseidből és maradj ember.” És mond,…milyen az az ember?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Send this to friend