Írások

Isten küldi a gyilkos hurrikánokat és földrengéseket?

Mit mond a Biblia a földrengésekről, tornádókról és egyéb természeti katasztrófákról?

Vajon megtaláljuk a választ a Bibliában arra, hogy miért van ilyen szánalmas állapotban a világ, ha Isten tényleg ura a helyzetnek? Hogyan hagyhatja egy szerető Isten, hogy emberek ezrei haljanak meg természeti katasztrófákban, terrorista támadásokban vagy betegségekben? Mivel magyarázható ez a sok bizarr mészárlás és káosz? A világvége közeledik? Isten kitölti haragját a bűnösökre? Miért éppen a legszegényebbek és leggyengébbek, az idősek és gyerekek holttesteit látjuk a romok között?

Az ilyen és ehhez hasonló kérdések érthető módon nagyon sok embert foglalkoztatnak. Induljunk el a válasz után kutatva.

Isten felelős a természeti katasztrófákért?

Bár sokan Istenben látják a bajok forrását, nem Ő a felelős ezekért a szörnyű katasztrófákért. Isten nem katasztrófákat és bajokat küld, hanem életet ad.

Jézus azt mondta: “A tolvaj nem másért jön, hanem hogy lopjon, öljön és pusztítson, én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek.”1

Ezt akár a Biblia lakmuszpapírjának is nevezhetnénk, ha szeretnénk megállapítani egy adott eseményről vagy jelenségről, hogy kitől származik.

Az Ószövetségben pedig ezt olvassuk:

“Az ég szétfoszlik, mint a füst, és a föld szétmállik, mint a ruha, lakói pedig úgy elhullnak, mint a legyek. De az én szabadításom örökre megmarad, és igazságom nem rendül meg.”2

Ézsaiás szavain keresztül Isten szemlélteti a természeti katasztrófák és Saját cselekedetei közötti drámai különbséget.

Amikor Isten testben is itt járt a Földön, soha senkinek nem okozott bajt vagy fájdalmat, hanem mindenkinek segített, aki útjába akadt. Jézus azt mondta: “mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse.”3

“Jézus pedig azt mondta nekik: Sok jó cselekedetet mutattam nektek az én Atyámtól, azok közül melyik tettemért köveztek meg engem?”4

Máté evangéliumában pedig ezt mondja: “Így a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsinyek közül.”5

Isten a gyönyörű virágok illatát nem pedig a rothadó testek bűzét szánta nekünk. Gyümölcsök bőséges termését adta nekünk, hogy csodálatos ízeket ismerjünk meg, nem éhezést hagyott osztályrészünkül. Tiszta hegyi levegőt ad, nem pedig bűzös szmogot.

Miért tűnik mégis egyre pusztítóbbnak a természet?

Amikor Ádám és Éva bűnbe esett, tettük bizonyos következményeket hozott magával a Földre nézve.

“Az embernek pedig azt mondta: Mivel hallgattál a feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, átkozott legyen a föld temiattad, fáradságos munkával élj belőle életed minden napján.”6

Később Ádám leszármazottai olyan mélységekbe süllyedtek, hogy Isten globális özönvizet engedett a Földre7, amikor “a nagy mélység minden forrása megnyílt”8.

Komoly vulkáni aktivitás indult be. A Földkéreg átalakult, a természet pedig kifordult eredeti istenadta folyásából. A körülmények a földrengések és gyilkos viharok számára váltak kedvezővé. A bűn következményei attól a bizonyos naptól kezdve folyamatosan erősödnek, a természet pedig lassan a végét járja. Az eredendő bűn következményei egyre nyilvánvalóbban láthatók megfáradt bolygónkon. Isten azonban továbbra is a megmentés és gyógyítás Istene. A megváltás és az örök élet mindenki számára nyitva áll, aki elfogadja.

Ha nem Isten küldi a természeti katasztrófákat, akkor ki?

Sokan nem hisznek az ördög létezésében, pedig a Biblia nagyon világosan fogalmaz róla. Sátán nagyon is létezik. Ő a pusztító. Jézus azt mondta, hogy “Láttam a Sátánt villámként leesni az égből.”9 Sátán egykor Isten szent angyala volt a mennyben10, azonban lázadása után Isten száműzte onnan.

“Hanem levettetett a nagy sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak neveznek, aki az egész földkerekséget megtéveszti, levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek”11

Jézus azt is mondta, hogy az ördög “emberölő volt kezdettől fogva” és ő a “hazugság atyja”.12

Sátán el akarja hitetni az egész világot, ennek egyik módja pedig éppen az, hogy meggyőzzön minket saját nemlétéről. Egyes felmérések szerint az Egyesült Államokban például egyre kevesebben hiszik, hogy az ördög létezik, pedig egy alapvetően jó és jóságra szánt világban nélküle nem lenne ennyi gonoszság.

“Jaj a földnek és a tengernek, mert leszállt az ördög hozzátok nagy haraggal, mint aki tudja, hogy kevés ideje van!”13

Jób ószövetségi története klasszikus példája annak, hogy Isten időnként megengedi, hogy Sátán bajt hozzon valakire (aminek többnyire mi magunk vagyunk az okozói). Jób elvesztette állatait, termését és egész családját egy egész sorozat borzalmas természeti csapás által. Jób barátai azt állították, hogy a katasztrófákat Isten küldte, de figyelmesen olvasva az érintett részt láthatjuk, ahogy maga Jób tesz bizonyságot arról, hogy a gonoszságokat Sátán hozta.14

Miért engedi Isten Sátánnak a pusztítást?

Amikor Sátán elhitette Évát és rajta keresztül rávette Ádámot, hogy vétkezzen, az emberiség elbukott, Sátán pedig e világ urának kiáltotta ki magát, hiszen az első emberpár Isten helyett az ő szavát követte és ezzel átengedték neki Istenadta hatalmukat a Föld felett15.

Jelenleg tehát Sátán e világ Ura16, kivéve persze azok szívében, akik elfogadták Jézus megváltását, aki Sátánt és a bűnt is legyőzte. Sátán azóta is Isten ellen harcol, hogy uralmát minél nagyobb mértékben megtarthassa és minél többek imádatát elnyerje. Jogát az őt követők számával igyekszik igazolni.

A Biblia azt mondja: “Nem tudjátok, hogy akinek odaadjátok magatokat szolgai engedelmességre, annak engedelmességre kötelezett szolgái vagytok: vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra?”17

Mivel sokan visszautasítják Isten ajándékát és akaratán kívül élnek, akarva vagy akaratlanul, de Sátán követelését erősítik. A Biblia szerint ez a helyzet Jézus visszajöveteléig folyamatosan erősödni fog:

“A gonosz emberek pedig és az ámítók növekednek a rosszaságban, tévúton járnak, és tévútra vezetnek.”18

Amikor valaki kivonja magát Isten oltalma alól, kiszolgáltatottá válik Sátán pusztító gyűlöletének, amit minden ember iránt érez.

Isten a szeretet. Isten tökéletesen önzetlen és igazságos, így jelleme lehetetlenné teszi számára, hogy bármilyen igazságtalanságot kövessen el, és nem korlátozza az ember szabad akaratát. Akik Sátánt akarják követni, szabadon megtehetik. Isten pedig megengedi Sátánnak, hogy demonstrálja a világ előtt a bűn, illetve követésének következményeit. A világot érő, emberi életeket kioltó katasztrófákon át láthatjuk, hogy milyen a bűn, milyen az élet, ha Sátán akarata, még ha időlegesen is, de teljesül.

Bár előfordul, hogy egy-egy lázadó kamasz elköltözik otthonról, mert túl szigorúnak tartja szülei szabályait, amikor azonban szemben találja magát a kegyetlen világgal, kénytelen nehéz úton megtanulni az élet rideg valóságát. Szülei a lázadása ellenére továbbra is szeretni fogják. Nem akarják, hogy baja essen, de nem sokat tehetnek a nehézségek ellen, ha gyermekük elhatározta, hogy egyedül akar megbirkózni a világgal. A szülők reménykedhetnek és imádkozhatnak, hogy az élet nehézségei visszahozzák majd gyermeküket, a Bibliából ismert tékozló fiú történetéhez19 hasonlóan.

Isten így szól azokról, akik úgy döntenek, hogy Sátán útját választják:

“De akkor haragra lobbanok ellene, elhagyom őket, és elrejtem arcomat előlük, és megemészti őket a rájuk szakadó sok baj és nyomorúság. Akkor majd mondja, hogy azért szakadtak rám ezek a bajok, mert nincs velem Istenem!”20

Ezt a tanulságot vonatjuk le a természeti katasztrófákból is. Azok is az Úrhoz vezethetnek bennünket.

Miért teremtette Isten az ördögöt?

Az igazság az, hogy nem Isten teremtette az ördögöt. Isten egy gyönyörű, tökéletes angyalt teremtett, akit Lucifernek hívnak21, aki ördögöt csinált magából. Lucifer saját büszkeségétől vezérelve fellázadt Isten ellen és megkérdőjelezte Isten mindenhatóságát. Ennek eredményeként a mennyből a földre vetették, ahol rávett egy tökéletes emberpárt, hogy bűnt kövessenek el, ami megnyitotta a gátat a bűn előtt az egész világon.

Amennyiben tehát azt várjuk el Istentől, hogy vessen gátat a bűnnek, tulajdonképpen azt mondjuk, hogy csakis jóra képes robotokat kellett volna teremtenie, akik nem dönthetnek szabadon a jó és a rossz, Isten és saját akaratuk között, illetve, ha mégis ezt tennék, Isten bírálja felül döntésüket. Isten azonban azt szeretné, ha nem félelemből vagy azért választanánk Őt, mert nincs más út, hanem azért, mert viszont szeretjük Őt. “Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket!”22

Miért nem öli meg Isten az ördögöt?

Egyesek azt kérdezik, hogy Isten miért nem állítja meg az ördögöt? Ha Isten nem akarja, hogy az emberek meghaljanak, akkor miért engedi meg mégis? Esetleg kicsúszott az irányítás a kezéből?

Isten természetesen képes lett volna elpusztítani Sátánt, amikor fellázadt ellene a mennyben. Ugyanígy elpusztíthatta volna Ádámot és Évát is az Édenben, amikor bűnbe estek és újrakezdhetett volna mindent. Ez esetben azonban szeretet helyett erőhatalommal uralkodott volna. A mennyei angyalok és az emberek a földön félelemből, nem pedig szeretetből követték vagy szolgálták volna Őt. Szeretet kizárólag a szabad választás elve alapján létezhet. Szabad választás nélkül nincs igazi szeretet. Szabad választás nélkül robotok lennénk csupán. Isten úgy döntött, hogy szabad akaratot ad nekünk, és egy olyan világot, amit az Ő szeretete vezérel. Megengedi, hogy Sátán és a bűn eljussanak a végkifejletig. Hagyja, hogy lássuk, hová viszi a bűn a világot, hogy meglássuk, miért szeretné, ha a szeretet által vezérelve választanánk az Ő útját.

Miért éppen a szegények, az idősek és a gyerekek szenvednek a leggyakrabban?

Miért éppen a gyengék, a szegények, az idősek és a gyerekek szenvednek a leggyakrabban? Vajon igazságos, hogy éppen az ártatlanok szenvednek a legtöbbet? Nem, egyáltalán nem igazságos. Éppen ez a lényeg: a bűn nem igazságos. Isten igazságos, a bűn azonban nem. Ilyen a bűn természete. Amikor Ádám bűnbe esett, a pusztító kezébe tette saját és minden ember életét. Isten megengedi, hogy a bűn következményei, például természeti katasztrófák formájában, megvalósuljanak a világban és megengedi Sátánnak, hogy ezeken keresztül tevékenykedjen. Isten nem akarja, hogy mindez így legyen. Azt sem akarta, hogy Ádám és Éva bűnbe essen, de megengedte nekik, hogy így döntsenek, mert a szabad választás lehetősége csak úgy érvényesülhet, ha az embernek lehetőség van rossz döntést hozni.

Igaz szeretetben felnevelt gyerekek esetében is előfordul, hogy fellázadnak szüleik ellen és elhatározzák, hogy nekivágnak a világnak és az erkölcsnek fittyet hányva élnek. Azután nekik is gyerekeik születnek, akikkel lehet, hogy rosszul bánnak, akár bántalmazzák is őket. Ez sem igazságos, mégis előfordul, amikor az emberek rossz döntéseket hoznak. Egy szerető szülő vagy nagyszülő viszont mindent megtesz, hogy megmentse a bántalmazott gyerekeket. Isten is ezt teszi. Ezért jött le a földre testben, Jézus személyében.

sin-and-suffering-HU

Isten küldi a bajokat, hogy megölje a bűnösöket?

Egyesek tévesen azt gondolják, hogy Isten küldi a bajokat a földre, hogy megbüntesse a bűnösöket. Ez nem igaz. Jézus nagyon egyértelművé tette, amikor az Ő idejében történt erőszakos tettekről és természeti katasztrófákról beszélt.

“Voltak ott abban az időben néhányan, akik hírt adtak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval elegyítette. Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: “Azt gondoljátok, hogy ezek a galileai emberek bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel ezeket kellett elszenvedniük? Nem! Sőt – mondom nektek: ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen vesztek el. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámban, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Nem! Sőt – mondom nektek -: ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy vesztek el.” – Lukács 13:1-5

A bűn világában történő szerencsétlenségek és atrocitások ismeretlenek lennének egy tökéletes világban. Ahogy a fenti idézetből is láthatjuk, a katasztrófák nem az áldozatok bűnéért, hanem elbukott világunk természete miatt történnek, és nem Isten idézi elő őket, és sajnos valóban sokszor a legkiszolgáltatottabbak szenvednek miattuk a legtöbbet.

Amikor Jézus a földön járt, megfeddte és lecsendesítette a vihart, nem pedig előidézte.

Akkor miért pusztította el Isten Szodomát és Gomorát?

Való igaz, hogy régmúlt időkben, Jézus áldozata előtt, előfordult, hogy Isten kitöltötte büntetését a gonoszra, ahogyan ez történt Szodoma és Gomora esetében is. “Ugyanígy Sodoma és Gomora, meg a körülöttük levő városok, amelyek ezekhez hasonló módon paráználkodtak, és idegen test utáni kívánság hajtotta őket, például szolgálnak, amikor az örök tűz büntetését szenvedik,” írja Júdás23. Ezeknek a városoknak a pusztulása példaként szolgál arra, ami a gonoszra vár az idők végén, amikor Isten valóban megítéli a világot.

Talán ismerős a mondás, amit gyakran hallani mostanában, miszerint, ha Isten nem pusztítja el ezt vagy azt a gonosz nemzetet/várost, stb. akkor bocsánatot kellene kérnie Szodomától és Gomorától. Ez a humorosnak szánt gondolatmenet azonban nem állja meg a helyét. Akármennyire is megsokasodott a gonoszság a világban, ha Isten a bűnei miatt bármilyen várost vagy országot idő előtt, vagyis a végső ítélet előtt elpusztítana, nem Szodomától és Gomorától kéne bocsánatot kérnie, hanem Jézustól, hiszen Ő éppen a mi, vagyis az egész világ bűneiért halt meg, márpedig ugyanazért a bűnért nem szokás kétszer is kiróni a büntetést. Jézus egyszer már elszenvedte helyettünk a kereszten. Így amikor egy várost, például New Yorkot, New Orleans-t vagy másokat természeti katasztrófák sújtanak, azt nem tudhatjuk be egy adott kör bűneinek, csupán, ahogy fent is elhangzott, a bűnbe esett világ természetéből adódik.

Ettől függetlenül nem zárhatjuk ki, hogy valaki nem éppen saját tetteinek következményeit aratja egy csapás által, de nem vonhatunk párhuzamot konkrét természeti csapások és konkrét bűnök vagy bűnösök isteni büntetése között. Ezek a szörnyű események legtöbbször az Istentől eltávolodott, bukott világ természetéből adódnak.

Azonkívül, ha egy-egy természeti katasztrófa akár Isten végső ítéletének figyelmeztetéseként is felfogható, ez nem jelenti azt, hogy az ilyen eseményekben életüket vesztők örökre elvesznének.

A megváltás mindenki számára nyitva áll, azok sorsa pedig, akiknek nem volt esélye megismerni Isten megváltó szeretetét életük során, az utolsó ítéletkor dől el, amikor Isten a cselekedeteik alapján ítéli meg őket24.

Mi az Isten haragja, ami az utolsó időkben töltetik ki a földre?

Isten lehetőséget ad az embereknek, hogy elváljanak Tőle, vagyis teljesen hátat fordítsanak Neki, ha úgy akarják. Amikor a Biblia Isten haragjáról beszél, ez nem azt jelenti, hogy Isten bosszúvágyó lenne. Isten a szeretet és azt akarja, hogy mindenki megtérjen Hozzá. Ugyanakkor megengedi, hogy mindenki a saját útját kövesse, ha ragaszkodik hozzá. A Biblia azt mondja, hogy a pusztítás azért jön, “mert kétszeres rosszat cselekedett népem: engem, a folyóvíz forrását, elhagytak, hogy víztartókat vájjanak, repedezett falú víztartókat, amelyek nem tartják a vizet.”25

Isten haragja tehát az elkerülhetetlen következménye annak, amikor az ember saját akaratából elválasztja magát Istentől. Isten egyetlen gyermekét sem akarja feladni és veszni hagyni. Azt mondja: “Hogyan adnálak oda, Efraim, hogyan szolgáltatnálak ki, Izráel? Hogyan adnálak oda, mint Admát, hogyan bánnék veled úgy, mint Cebóimmal? Megindult a szívem, egészen elfogott a szánalom.”26

Isten azt szeretné, ha mindenki megtérne. “Életemre mondom – így szól az én Uram, az ÚR -, hogy nem kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen útjáról, és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz utaitokról! Miért halnátok meg, Izráel háza?”27

Netán Isten szabadságon van, hogy mégis hagyja mindezt megtörténni?

Hol van Isten, amikor ilyen dolgok történnek, hiszen sok jó ember imádkozik a biztonságért?

Isten ezt kérdezi a Bibliában: “Csak a közelben vagyok-e Isten – kérdi az ÚR, nem vagyok-e Isten a messzeségben is?” (Jeremiás 23:23) Jézus nem maradt távol az emberi szenvedéstől, hanem együtt szenvedett az ártatlanokkal. Sőt, Jézus volt az ártatlan szenvedés egyetlen igaz példája, mert Ő volt az egyetlen valóban ártatlan ember. Egész életében csak jót tett, mégis magára vette a mi lázadásunk következményeit. Nem maradt távol, hanem lejött a földre és velünk szenvedett, értünk szenvedett és megfizette helyettünk a büntetést.

Katasztrófák bármikor bárkivel törhetnek. Minden pillanat, minden lélegzetvétel ajándék Istentől, aki minden élet és minden jó ajándék forrása28.

Nincs kizárólagos követelésünk az életre, mintha magunkat teremtettük volna. Be kell látnunk, hogy egy olyan világban élünk, ahol a bukás óta a halál több forrásból is érkezhet. A katasztrófák emlékeztetnek bennünket, hogy a Jézusban megtalálható megváltáson kívül nincs remény az emberiség számára. Azt is tudjuk, hogy egyre közeledve a jelenkor végéhez, az ilyen kataklizmikus események száma még inkább megnövekszik.

“De mindezt valóban tegyétek is, mert tudjátok az időt, hogy itt van már az óra, amikor fel kell ébrednetek az álomból. Hiszen most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk.”29

Sátán egyik legalattomosabb húzása volt, amikor elhitette az egyházzal, hogy saját tetteit Istennek tudja be. Ne dőljünk be neki!

Nincs több fájdalom

A világban tapasztalható bajok és szerencsétlenségek jó emlékeztetőül szolgálnak, hogy ez a bűnnel, fájdalommal, gyűlölettel és félelemmel terhes kor nem tart örökké. Jézus megígérte, hogy visszatér és véget vet mindennek. Isten mindent újjá fog teremteni és az emberekkel fog lakni. Egy olyan világot ígért, amiben, eredeti tervéhez hűen, nem lesz se halál, se sírás, se fájdalom.

“Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: “Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” – Jelenések 21:3-4

A bibleinfo.com írása alapján

  1. János 10:10 []
  2. Ézsaiás 51:6 []
  3. Lukács 9:56 []
  4. János 10:32 []
  5. Máté 18:14 []
  6. 1. Mózes 3:17 []
  7. 1. Mózes 6:5, 11 []
  8. 1. Mózes 7:11 []
  9. Lukács 10:18 []
  10. Lásd: Ézsaiás 14 és Ezékiel 28 []
  11. Jelenések 12:9 []
  12. János 8:44 []
  13. Jelenések 12:12 []
  14. Lásd: Jób 1:1-12 []
  15. Lásd: 2. Korinthus 4:4 és I. Mózes 1:26-28 []
  16. Máté 4:8, 9 []
  17. Róma 6:16 []
  18. 2. Timotheus 3:13 []
  19. Lásd: Lukács 15:11-32 []
  20. V. Mózes 31:17 []
  21. Lásd: Ézsaiás 14 és Ezékiel 28 []
  22. 1. János 4:19 []
  23. Júdás 7 []
  24. “És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsinyek a trónus előtt állnak, és könyvek nyittattak ki. Még egy könyv nyittatott ki, az élet könyve, és a halottak a könyvbe írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint. A tenger kiadta a benne levő halottakat, a Halál és a Pokol is kiadták a náluk levő halottakat, és megítéltetett mindenki cselekedetei szerint.” – Jelenések 20:12-13 []
  25. Jeremiás 2:13 []
  26. Hóseás 11:8 []
  27. Ezékiel 33:11 []
  28. Jakab 1:17 []
  29. Róma 13:11 []
Előző posztKövetkező poszt

92 hozzászólás

  1. Nagyon jó cikk nekem a tízparancsolat jutott az eszembe ott azok a szavak sem értelmezhetőek Isten szeme nélkül. Lásd török példa amikor szó szerint értelmeznek egy parancsolatot ,felebarát csak férfi lehet és az asszonyt nem tekintik annak ezért az asszonynak lehet mást kívánni. Azóta úgy beöltöztetik az asszonyokat hogy rá se lehet ismerni. Szeretetben ,bölcsességben Isten lényén át már egészen mást jelentenek a parancsolatok. Isten szíve a törvény alapja nélküle nincs törvény. Az állami törvénykönyvet kell csak megnézni olyan labirintust építettek hogy a Minotaurusz éhen pusztulna benne ügyvédek nélkül.
    Miért is tartják be az emberek a törvényeket? Félelem,önbizalomhiány ,hiedelmek, remények. Ebből van az a probléma hogy az emberek a törvények kifacsarása révén sötétben élnek. A szeretet felébresztése nélkül pedig a lélek a önmaga poklában szenved.
    Az a közösség ami sok ilyen lelket termel ki magából szembe kerül a természet életével ,mivel Isten csak élőt alkot a víz, a föld, a talaj anyagai mind élőlények tömör tömbjei az anyag életét hordják ami a legprimitívebb élet.
    Azok a lelkek akik nem tudnak az anyagról lemondani belesüllyednek és lázadni kezdenek a pokoli sorsuk ellen.
    Izzik a por körülöttük és zajlik a küzdelem. Az angyalok megfékezik őket és ez a természet vihara,földrengése, lázadása.
    Az anyagban sokezer bűn által megkötözött lélek van, láttam ahogy lesüllyednek az anyagba, üveges szemeik a semmibe merednek és sóbálvánnyá merevednek. Napokig sírtam borzalmas ezt látni egy lélek kővé válik és egy rakás por lesz belőle.
    Többet nem akarok a pokol szférájáról tudni. Szeretni fáj Jézus szeretet és fájdalmában örökké küzd a családjáért.
    Akik nem akarnak földrengéseket ,viharokat ne engedjenek bűnben megkötözött lelkeket meghalni a felelősség a közösséget terheli mindenkiért.

  2. 1. a ” föld bolygó ” -t elöbb tudományos szemmel nézzük ( Galilei , Giordano Bruno , stb) ! ! !
    2. a ” beszéd ” ( politikus , bankár , stb) . . . szomorú . . .
    3. a ” szegény , kiszolgáltatott ember ” ( Jézus , Apostolok és követöik ) = nagyon kevesen vannak ahozz , hogy ez a
    ” föld bolygó ” hatékonyan meg tudjon változni . . .

    összefoglalva : ” beszélni ezüst – Hallgatni ARANY ” ! ! !

  3. AZ üzenőfalon írtam magamról bővebben SÜRGŐS SPECIÁLIS SEGÍTSÉGRE VAN szükségem Kérek mindenkit aki a témában jól tájékozott sok éve hogy SEGÍTSEN. BALÁZS GÁBOR 88 04 11
    Antikrisztusnak nevelt gyermek voltam egy szektában…………………..
    S. O.S.

    1. Én is kíváncsi vagyok arra, hogy mi történt. Kevés infó alapján én azt gondolom, hogy szép dolog a teológia, de nagyon rá lehet kattanni. A legjobb ilyenkor kizökkenteni, itt a nyár, lehet strandolni, biciklizni, motorozni, fesztiválozni. Nem kell állandóan fejben a jó és a rossz küzdelmén pörögni, mert úgy jár, mint Ivan Nyikolajevics. Amennyiben nem a saját kitalált démonai zaklatják, hanem valós szekta, szektatagok, akkor el kell ballagni a rendőrségre egy ügyvéddel és feljelentést tenni.

  4. Mivel Isten akaratán kívül nem tud történni semmi, ezért minden az Ő akarata szerint történik.

  5. Oszkár “költői” kérdésére válaszolva. A világmindenség tudatos lényeit illetően. ( ezt a kijelentést én tettem egy korábbi hozzászólásomban) Nem más bolygókon lakó lényekre gondoltam. ( véleményem szerint nem laknak más bolygókon intelligens lények, mert akkor Krisztusnak az ő formájukat is fel kellet volna vennie. hogy megváltsa őket. Isten nem teremtett más fizikai lényeket, ezt a világegyetemet a galaxisaival az emberiségnek szánta, hogy felfedezzük és belakjuk)
    Mivel többféle létsík van ( maga a biblia “egeknek” hívja) Így máshol is vannak tudatos lények.
    Mi csak angyalokról és bukott angyalokról beszélünk, két fő kategóriába osztva őket. A teremtőhöz hűségesek és a teremtőt megtagadó tőle függetlenek. De ők sokfélék, ahogy Isten a Földi világot is benépesítette rengeteg létformával. Isten igazsága és szentsége mellett szereti a sokféleséget a sokszínűséget.
    Ha az emberiség nem bukik el akkor ennek a világnak az “istene” lehetett volna úgy hogy közben szoros kapcsolatban marad a teremtővel. Tanúlva tőle folyamatosan növekedve. Hiszen Isten a saját képmására teremtette az embert. De sajnos ezt a hatalmat átengedte a Sátánnak. Az ember istenképűsége pedig eltorzult és eltompult.
    Azért hallgatott a Sátánra mert azt gondolta Isten valamit eltitkol előle és amit majd a Sátán megmutat az emberiségnek.
    Na ez zajlik most.
    Valaki egyszer azt kérdezte Az Isten tudna -e bűnt elkövetni? Igazságtalan lenni ? Vagy hazudni?
    A sátán pont ezt ajánlotta fel Jézusnak.

    1. Szia Shanza!Valamiért eddig elkerülte a figyelmem ez a megszólításod,elnézést.És mit fogsz majd szólni ahhoz,amikor a NASA (vagy valamilyen más tudatos létforma 😀 ) bejelenti,hogy életet találtak (élet jeleit) egy bolygón,akár a Naprendszerben,akár azon túl?

  6. Kezeljük a kérdést más szempontból, talán hasznunkra válik. Ki az unverzum korlátlan és mindenható Ura? Sátán? Nem! Isten, akinek akaratán kívül semmi, de semmi nem történhet meg. Még egy veréb sem eshet le az akaratán kívül, nemhogy földrengések, viharok, háborúk és egyéb tragédiák történte.

    Isten mindnható, s ha akarná minden probléma nélkül megakadályozhatná Sátán m?ködését, cselekedeteit, romboló munkáját. Amennyiben nem akadályozza meg, akkor engedélyezi mindazt, amit Sátán tesz, s ha engedélyezi, akkor azért teszi meg, mert akaratában van annak engedélyezése.

    Példaként. Ha Sátán mondjuk egy cunamival pisztít el emberek tízezreit, s ha Isten képes azt megakadályozni mindenható hatalmánál fogva, de nem teszi, akkor végs?soron nem ?e Isten a felel?s? Hiszen mindenható, csupán annyit kellene tennie, hogy elég legyen Sátán, ne tovább. Ha ezt nem teszi, akkor akaratában van, hogy a dolog megtörténhessen. (tehet valamit Sátán Isten mindenható akarata ellen?)

    Amikor Isten hagyta, hogy az ember szabad akarata szerint tegyen, megmondta az elrendelt következményeket is. Nem az emberi szabad akarat hozza a szenvedést, hanem Isten a helytelen szabad akaratra. Minden más szemfényvesztés.

      1. Érdekes gondolatokat írtok.
        Lenne nekem is kérdésem.
        Isten szabad akaratot adott az embereknek (vagy ahogy Shanza mondta,minden tudatos lénynek szerte a világegyetemben – bármit jelentsen is ez).OK.Kérdés: vajon dönthetett-e volna Isten úgy,hogy nem ad szabad akaratot az embernek?Isten szabad akaratából adott nekünk szabad akaratot?Hatalmában áll-e Istennek nem szabad akaratot adni az embernek?Megteheti-e Isten,hogy fogságban tartsa az embert?Isten szabad akarata véges?Megteheti-e Isten,hogy ne létezzék?

        Egy ősrégi paradoxon ezt kérdezi: Teremthet-e Isten akkora követ,amekkorát még Ő sem tud felemelni?
        Az ősrégi paradoxonra a még ősibb,még eredetibb válasz ez: Igen,Isten teremthetne olyan követ,amekkorát még Ő sem bír felemelni…..de nem ilyen hülye.

        1. (Már csak azért,mert -szerintem- Isten univerzumában a válaszok mindig a kérdések előtt járnak. 🙂 )

        2. Persze teremthet nálunk jóval egyszerűbb biorobotot előre programozott funkciókkal, mint az élőlények többsége. Az embernél megvalósult a szabad akarat, egyfajta szingularitás, ráadásul egy olyan helyen ahol van feladat, de mégsem olyan borzalmas. Várja, hogy mit kezdünk a szabad akarattal, ilyen méltatlan helyzetbe hozzák a kis teremtményei, hogy rávarrják a földrengést és tőle várják a megoldást vagy megoldják önállóan. Thea szülő-gyerek kapcsolatos példája alapján, amit már nem tudom, hogy a duális elmélet előtti, utáni vagy annak visszavonását követő korszakában osztott meg. A szülő inkább önállóságot vár el a gyerektől, ami jó erkölccsel párosul.

        3. ÁÁÁÁ, nem szeretem őket… , de lehet, hogy azért, mert még nem volt türelmem hozzájuk. 😀

          Most olvastam a bibliás hozzászólásodat. Öhm, nagyon érzelmesre sikerült. Van véleményem róla, ha érdekel leírom, de lehet, hogy csak holnap.

    1. Tehát szerinted Isten mindenképpen gonosz mert lehetővé teszi azt hogy az ő törvényeivel ellentétesen tőle függetlenül cselekedjünk? Vagy azért gonosz mert nem takarít utánnunk és nem akadályozza meg a rossz dolgokat. De ha megakadályozná honnan tudnánk hogy rossz?

      Nem úgy tűnne hogy valamit el akar titkolni előlünk ezért megakadályoz bizonyos cselekedetünket?
      Ha pedig nem tudnánk tőle függetlenek lenni akkor meg akadályozna a “szabadságunkban” nem?
      Lényeg a szemedben Isten mindenképpen gonosz bármit is tesz..

      Nem lehet hogy nem Istennel van a baj?

      Amit én megértettem , hogy a Földön zajló események nem csak nekünk szólnak, nem csak rólunk, hanem a teremtett mindenség mind egyes tudatos lénye számára. Így mindenki számára nyilvánvaló , hogy a “Sátán” reformja amivel szerinte jobban tudná “csinálni” a dolgokat mint Isten hova vezet.
      Te is úgy gondolod jobban tudnád csinálni mint Isten. A Sátán sem direkt akart rossz lenni, hanem úgy gondolta olyan vagy még jobb lesz mint Isten.
      Isten pedig hagyja ezt a stratégiát kifejteni, a Sátán már beláthatta hogy ez nem sikerült de büszke és nem kér bocsánatot csak egyre jobban haragszik Istenre és vádolja még előttünk is.

      Úgy ahogy most a te szívedben is teszi..

      1. Kedves Shanza
        “Nekem,minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem,hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus mérhetetlen gazdagságát,és hogy világossá tegyem mindenki előtt,mi ama titok megvalósulának a rendje,amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben,mindenek teremtőjében;és hogy ismertté legyen most az egyház által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt az Isten sokféle bölcsessége.
        Ef.3.8-10.
        A magányos,rákkal küszködő hívő ember élete sem értelmetlen!
        Ha már se szerető családja,se egészsége,se munkája az élete mégse haszontalan.
        A szenvedésben is bizonyított szeretete,hűsége Ő mellette tanúság az
        egész szellemvilág előtt.
        Örök dicsőség az Úrnak.

        1. Gyerekkoromban, kerestem a jó lelkű, Istenfélő embereket,igyekeztem közéjük ,tartozni.Sajnos ki derült, csak gonoszokkal,találkoztam.Azért jártak templomba, hogy Isten bocsánatát,kérjék így ,irigyekké kapzsikká ,váljanak.Idős koromra, értettem meg ,csak is Istenfélő emberektől ,óvott volna meg az ég..

        2. Szerintem mindannyian találkoztunk irigy vagy kapzsi emberrel és csalódtunk már másokban. Templomban vagy azon kívül egyaránt. Mi ebből a tanulság? Szerintem az, hogy nem emberekben kell keresnünk a választ, hanem Istenben. A Példabeszédek szerint “Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni.” Jeremiás pedig azt írta, hogy “Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az”. Ezért van szükségünk Istenre.
          Azt a kérdést is érdemes feltenni magadnak, hogy vajon ez a tapasztalatod mond-e neked bármit Isten természetéről, vagy inkább rólunk emberekről árul el valamit? Szerinted az emberek, akikre utalsz valóban “Istenfélők” voltak? Ha Istent akarjuk követni ez az útmutatás:
          “”Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.” Máté 22:37-39
          Szerinted ezek az emberek ezt tették? Ha nem, akkor nem lehet, hogy csak templombajárók voltak és nem ismerték Istent? Mit gondolsz Isten természetét hogyan lehet megismerni?

    2. Kedves Antenor
      Nem az az igazán elszomoriító,ahogyan Istenről gondolkozol,az inkább mulatságos lehet az Úr számára,akitől az életed kaptad,és akit nem akarsz megismerni.
      Az ÚrJézus még a gyilkosaira se haragudott,nem vádolta Őket,hanem imádkozott a kereszten is értük.
      Az igazán elszomorító az az,hogy sejtelmed sincs,milyen méységesen mély és hatalmas irántad való szeretetről mondasz le,nem is gyanítod,milyen mérhetetlen békességből,örömből zárod ki magad,és csak remélni tudom,hogy nem örökre.

    3. Pontosabban dualista. Ezt a szót eddig filozófiában és történelemben hallottam, de nemrég megütötte a fülem, hogy jó és a rossz viszonyában használtad, majd megszületett a haragszom istenre és ez a cikk, amivel feldobtad a labdát és jöttek reakciók és aztán válaszok, én pedig figyelem, hogy hogyan fogsz ebből kijönni, mi lesz a folytatás. Szóval semmi lényeges.

      1. Ezt gondolom nekem akartad írni, csak ide sikeredett. Így már értem. Küldhetek valamit privátban erről, mármint a dualizmusról? Túl hosszú egy kommenthez.

  7. Nem olvastam el csak az első és az utolsó hozzászólást , mert nem akartam megbotránkozni: így csak annyit tennék hozzá hogy:
    #1 – Jézus felvitte a keresztfára a bűneinket, tehát aki benne hisz az semmi képen nem bünteti az úr. Jézus óta az úr nem büntet. ?Türelmi időszak van?!
    #2 ? Ha valaki benne hisz és egy baleset éri vagy ?csapás? vajon annak az örök halál e a jutalma? Nem hinném! Cselekedd a ?jót? és jutalmad biztos megleled a mennyországban. De azt senki sehol nem mondta hogy a földön fogod meglelni. Ószövetségben ez még úgy volt, de fontos a ?volt? szó! ez a világ az utolsó napig az ördög játszótere. A halál pedig a bűn eredménye Ádám óta.
    #3 – ?ki mint vet úgy arat? Emberként gondolkodunk még mindig, nem Jézusban. Nézzük ezt a pl. ?bölcs? humanisták irányából: Lopsz/gyilkolsz/stb-stb börtönbe kerülsz, általánosságban: Ha bűncselekményt hajtasz végre megkapod a büntetésed, börtönbe kerülsz(talán). És most nézzük Jézus szerint: Ha bűnt követsz el de nem térsz meg és nem vallod meg bűneid az ítéletnapján megkapod a büntetésed. Na lehet elmélkedni hogy mi a különbség.
    #4 ? Tök jó, megint egy Apokrif irat lehet amiből idéznek. Oké rendben. Még megint elfelejtettük hogy Jézus meghalt értünk, ezért ennek fényében csak annyit tudok mondani:
    Jól vigyázzatok mit írtok Isten számlájára.

    Áldás békesség mindenkinek!

  8. Ha egy cikkben nincs egyensúly, akkor nagyon könnyen támadhatóvá lesz. Ami ebb?l a cikkb?l hiányzik, az az, hogy Isten nem egy cukrosbácsi, hanem igenis ostoroz, ha kell. Ha legalább annyi meg lett volna említve, hogy ?ki mint vet úgy arat? (mert Istent nem lehet átverni), akkor meg lett volna az a bizonyos megfelel? ?ballance?. De nem volt, s jogos pl. ez a kérdés: a cikk fényében ennek az igerésznek mi értelme van?

    Héberek 12:5-11 5? ?Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, 6mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.? 7Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja? 8Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak. 9Azután: testi apáink fenyítettek minket, és tiszteletben tartottuk őket, nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a szellemek Atyjának, hogy éljünk?10Mert ők rövid ideig, a saját elgondolásuk szerint fenyítettek, ő pedig javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk. 11Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa.

    1. Csakhogy Anternor hogyan “fenyít” egy szerető Atya? Rákkal, lábtöréssel, agyonveréssel vagy esetleg azzal, hogy megszidja a gyerekét, esetleg megvon tőle kiváltságokat? Fiam ma rossz voltál, itt van egy kis leukémia, majd abból tanulsz… Nem hinném.
      Ha mi gonosz létünkre tudunk jó ajándékokat adni a mi gyermekeinknek, mennyivel inkább teszi ezt Isten, és mennyivel igazságosabb és szeretőbb az ő fenyítése.

      1. Kedves Thea!

        Ne engem kérdezz, hiszen a Szentírásban maga az Atya volt, aki kinyilatkozta hogy miként fenyít:

        3Mózes. 26:14 14De ha nem hallgattok rám, és nem tartjátok meg parancsaimat, 15ha elvetitek törvényeimet, figyelmen kívül hagyjátok utasításaimat, s megszegitek szövetségemet azáltal, hogy nem igazodtok előírásaimhoz, 16akkor én is úgy bánok veletek. Meglátogatlak benneteket remegéssel, sorvadással és lázzal, amely elemészti a szemet és kioltja a leheletet. Hiába vetitek el a magot, az ellenségeiteket fogja táplálni. 17Ellenetek fordulok, és elhullotok ellenségeitek előtt. Olyanok uralkodnak majd fölöttetek, akik gyűlölnek titeket, s akkor is menekülni fogtok, ha senki sem üldöz benneteket. 18Ha még ennek ellenére sem hallgattok rám, hétszeresen torolom meg bűneiteket.19Megtöröm makacs gőgötöket. Olyanná teszem az eget fölöttetek, mint a vas, és a földet, mint az érc:20erőlködéstek hiábavaló lesz, földetek nem ad termést, és a mező fája nem hoz gyümölcsöt. 21Ha ellenem szegültök és nem hallgattok rám, akkor ezeket a csapásokat meghétszerezem rajtatok bűneitek miatt.22Vadállatokat szabadítok rátok, hogy ragadják el gyermekeiteket, pusztítsák el barmaitokat, és tizedeljenek meg benneteket annyira, hogy az utak elhagyatottá váljanak. 23S ha még ez sem használ nektek, és még mindig ellenem szegültök, 24én is fölkelek ellenetek és hétszeresen sújtalak benneteket bűneitekért. 25Kardot hozok rátok, hogy megbosszulja a szövetséget. Akkor majd városaitokba menekültök, de pestist bocsátok rátok és ellenségeitek kezére kerültök. 26Ha majd eltöröm kenyeretek botját, tíz asszony süthet kenyeret egy kemencében: kimérve adják majd nektek a kenyeret, s nem ehettek jóllakásig. 27Ha még ennek ellenére sem hallgattok rám és ellenem szegültök, 28én is ellenetek fordulok haragommal és hétszeresen megbüntetlek titeket bűneitek miatt. 29Megeszitek fiaitok húsát, és megeszitek lányaitok húsát. 30Lerombolom magaslati helyeiteket, elpusztítom illatáldozataitok oltárait, holttesteiteket bálványaitok törmelékeire halmozom, és eltaszítalak benneteket. 31Városaitokat rommá teszem, elpusztítom szentélyeiteket, és nem szívom többé a megbékélés illatát. 32Úgy elpusztítom országotokat, hogy ellenségeitek álmélkodni fognak rajta, amikor odamennek lakni.

        Van Istennél változás?

        1Korintus 10:11 11Mindez [ami Izraellel történt] pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk.

        1. Szabad akarat Antenor. Mi választunk.
          “az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod” V. Mózes 30:19

      2. Kedves Thea
        Az Úr szerintetek nem illeti az embert,(vagy csak az övéit?) soha semmi rosszal az újszövetségi időkben?
        Akkor a pl.a Jel.16. miről szól?

        1. Kedves Kun!
          Az a fejezet az Isten haragjáról szól, amit a cikk is említ. Akkor az Övéi már nem lesznek a Földön.
          Ami pedig az Övéinek “dorgálását” illeti, ahogy Antenornak is írtam, nagyon nem mindegy, hogy hogyan történik. Nem véletlenül hasonlítja mindig a földi szülő-gyerek kapcsolathoz Isten azt, ahogyan az Övéivel bánik.

        2. Kedves Thea
          A Jel.16.szerintem is az Úr bűn miatti haragjának kiáradását mutatja be,a gyülekezet elragadtatása utáni időkben.
          A cikkből és némely hozzászólásból viszont az derül ki,hogy a természeti katasztrófák mögött vagy a természet saját kifordult működése,vagy személy szerint a Sátán áll,és szinte soha sem maga az Úr.
          A Biblia szerint azonban az Úr nem adta át a jogot és a hatalmat a természet erői felett a Gonosznak.
          A Sátán csak kivételes esetekben avatkozhat abba bele,külön engedéllyel.
          Jób1.12.-16.
          “Rendesen” az Úrtól az eső,szél,hó,jég stb.,többnyire áldásként,időnként meg ítéletként,büntetésként jön.
          Jób37.5-13.
          Ami viszont az Úrnak a saját gyermekeivel való jelenlegi bánásmódját illeti,én úgy vélem az valóban szeretetteljes,de korántsem túlságosan “kesztyűs kezű”.
          Anániás és Safira testi halállal bűnhődtek bűnükért.
          Ap.Csel.5.
          A korinthusiak belebetegedtek,és belehaltak az úrvacsorával való visszaélésbe,és ez is az Ő engedélyével történt.
          1.Kor.11.27.-32.
          Az Úrnak bármihez joga van,még ha szeretettel és mértékkel alkalmazza is a világban általa megengedett legkülönbözőbb féle katasztrófákat és szenvedéseket.
          A mi dolgunk,hogy higgyünk,bízzunk Őbenne,és engedelmeskedjünk neki,akkor is ha néha nem értjük Őt,vagy ha fáj,amit kér.
          Róm.8.28.

        3. Kedves Kun!
          Tulajdonképpen egyetértek olyan értelemben, hogy a Teremtéskor Isten működésbe hozta az egész világot, a természet és fizika törvényeivel együtt, amit mi a bukáskor elrontottunk. Isten mindenről gondoskodott az első hat napon, tehát nem kellett külön foglalkoznia azzal, hogy később újra fákat, növényeket, állatokat teremtsen, vagy esőt küldjön, stb. Ezek maguktól, az Általa teremtett törvények szerint történnek. Hasonlóképpen a bukás után a maguk tökéletlen módján, de többnyire külső beavatkozás nélkül folynak. A földrengéseket a lemeztektonika okozza, a jégesőt az esőcseppek hirtelen áramlása egy nagyon hideg légrétegbe, stb. Tudjuk, hogy “az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig” és azt is, hogy Isten “felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak” vagyis ez egy Általa elindított, automatikusan történő folyamat (amit persze az imáinkkal felül lehet írni hit által).

          Anániás és Safira történetéről egyszer majd leírom bővebben is a véleményem, most csak annyit jegyeznék meg, hogy egyrészt minden ember meghal egyszer, viszont Isten az egyetlen, aki ezt az életet vissza is tudja adni (azon a napon), azonkívül “a bűn zsoldja halál”. Nemcsak Anániás és Sarira esetében, hanem minden bűnnél, viszont Jézus éppen a bűneinkért halt meg. Isten nem veszi el jobban vagy előbb senki életét. Ezt többnyire mi tesszük magunkkal vagy mások velünk. Az ő esetükben sem Isten vette el az életet. Az Ige nem ezt írja.

        4. Kedves Thea
          A természeti erőkkel kapcsolatban egyetértek,hozzátéve,hogy időnként az Úr közbeszól.
          Pált és Silást földrengéssel szabadította ki.ApCsel.16.22-26.
          A teljes írás mondja,az Úr öl,és elevenít.
          5.Móz.32.39.,2.Sám.12.14.,2.Kron.32.21.,Zsolt.90.3.,ApCsel12.21-23.
          Anániás és. Safira.feltehetően nem vesztették el az üdvösségüket,csak a földi szolgálat lehetőségét.
          Esetükben valóban nem mondja szó szerint azt az ige,de haláluk körülményei arra engednek következtetni,hogy az Ő ítélete ment végbe rajtuk.
          A fentebb idézett,és sok más helyen viszont igen

  9. Nagyon nagyon köszönöm Thea!Pont ez kell nekem ahhoz, hogy a bennem zajló őrlődés kiváltotta döntésképtelenség megnyugvást hozzon azzal, hogy megérteti velem mi is a szenvedés oka.Fantasztikus cikk!

    1. Veletek vagyok, meghatottan! János ez még csak a kezdet! Az Úr mindig többet és többet ad, majd meglátod! Bízz és tegyél további lépéseket – ámen! <3 🙂

  10. Örülök,hogy lejött ez a cikk!Ezek szerint külön köszönet Adriánnak.Ennek a cikknek a kapcsán legalább le tudom írni,miért változtattam meg múltkor a véleményemet Morgan Freeman,Istenről szóló filmsorozatáról.(A múltkori cikk címe: 5 nagy rengés 24 óra leforgása alatt….) Akkor azt mondtam,hogy megbántam,hogy negatívan nyilatkoztam róla.Véleményem szerint ugyanis,már eleve téved az ember,amikor bármihez is negatívan áll hozzá.
    Egyébként felületesen sikerült megnéznem ezt a filmet.Be is aludtam párszor rajta,ami még mindig nem jelent semmit.Csak az apokalipszissel foglalkozó részét szeretném most idézni,ami egyébként a sorozat második része.
    Elhangzott a legvégén pár mondat,ami megütötte a fülemet,és máig nagy hatással van rám.

    “Útra keltem,hogy megértsem,mit jelent az apokalipszis a különböző hitű embereknek.Én mindig a mindent elpusztító végítéletnek képzeltem.De kiderült,hogy egyesek epekednek az apokalipszis után,hogy megszabaduljanak az igazságtalanságtól.Hogy megszabaduljanak a szenvedéstől.Mert egy jobb világot akarnak.Apokalipszis.Görög eredetű szó; jelentése: lehull a lepel.Nem a háborúról szól,hanem a megszabadulásról.És nem is a halálról.Egy olyan lelkiállapot,amely segít meglátni az igazságot.Nem a jövőbeni ítélet napja.Itt történik.Itt és most.”

    El sem tudom mondani,nekem ez mennyire tetszik! 🙂 Nagyot tévedtem,hogy múltkor úgy leszóltam ezt a filmet.Az az igazság,hogy nem akartam itt vitába kerülni senkivel,ezért kanyarodtam el eredeti véleményemtől.Örülök,hogy most korrigálhattam!

    Azt hinni,hogy a Sátánnak bármi köze is van ehhez,olyan,mint folyton ezt a bizonyos leplet szemlélni.Nincs is itt több tennivalónk ezzel.Csak hagyni,hogy a maga Isteni útján lehulljék végre ez az irracionális lepel.Szerintem. 🙂

  11. Neverend,
    Szoval a Biblia tehet a Nagy korallzatonyrol es azokrol, akik mit is tettek azok a findamentalista keresztenyek? Tenyleg jo es logikus cikk lehetett ez az utobbi, ha mar megint ugyan oda kotottel ki. Most vegre elarulnad azt a megoldast? Azt mondod fejlodes. Oke. Mihez fejlodjunk, hogyan es folleg miert? Jah, es ha nem sikerul, akkor mi van? Es megis menyi idoben telne majd, hogy ezzel az un. fejlodessel helyre hozzuk a vilagunkat?
    Csupa jo kerdes, de fogadok, hogy a valaszok ezuttal is ,elmaradnak. Es ezek surgetik a vilag megmenteset. Hat nem tragikus kedves Matyas?

    1. Nem 🙂 ,a biblia nem tehet semmiről. Paradigmaváltás több területen szükséges, de a leglátványosabb a környezethez és az egészséghez való hozzáállás lenne, az lendítene egy jobb társadalmi berendezkedésen is. Erről kérdezd Évát, ő felkészültebb. Fejlődés volt eddig is, ami a keletkező problémákból, előttünk álló feladatok megoldásából adódik. Én olyan kis dolgoknak is örülni tudok, hogy lecseréltem egy garnitúra takarékos izzót és már az 5w-os jobban világít, mint a néhány évvel ezelőtti fejlesztésű. Másik terület az optimalizálás, ebben is rengeteg lehetőség van. Hova fejlődjünk? Hát van hova minden területen pl emberi kapcsolatok terén 😉 Igen az idő fontos kérdés, időből van bőven, de ha gyorsan cselekszünk és főleg jól, akkor csökkenthetők az áldozatok. Mindenképpen sikerül, meg van írva, nem olvastad a Jelenések könyvét?

  12. Persze jó cikk, logikus felépítésű, de nekem (is) hiányérzetem van vele kapcsolatban.
    Olyan ‘ cars, halleluja, coca-cola ‘ feeling érződik belőle. Hiányzik a valódi útmutatás, a bolygó pusztul tovább.

    1. Ez a cikk elsősorban Isten szerepét próbálja tisztázni a természeti csapásokban.
      Isten az embernek adta a Földet, hogy jó gondját viselje. Sajnos ebben a feladatban is elbukott. A végső megoldás pedig, ahogy a cikk is írja, az lesz, hogy Isten a Föld teljes felszínét újjáteremti majd.
      A Földet pusztítókról pedig ezt írja:
      “Haragra lobbantak a népek, de eljött a te haragod és a halottak felett való ítélet ideje, hogy megadd a jutalmat szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek; és azoknak, akik félik a te nevedet, a kicsiknek és a nagyoknak, hogy elpusztítsd azokat, akik pusztítják a földet.” Jelenések 11:8

      Ezt, mármint az Isten haragját is említi a cikk.

      1. Tegyük félre a babonát és beszéljük meg mi az a természeti csapás.
        Vulkán, földrengés, áradás stb
        A Föld belső szerkezete aktív, ha nem lenne az nem lenne élet a Földön. A mag hatására van a Földnek mágneses mezeje, ami megvéd minket a napszéltől, amit ha telibe kapnánk megszűnne az élet. A mágneses mező segít sok állatfaj tájékozódásában még néha az embernek is. A mágneses mezőt az olvadt mag idézi elő. Nem akarok bonyolultabb geológiai tudást átadni, de lényegében az olvadt részeken úszik a szilárd földkéreg, ami mozog, de azért nem olyan eszeveszetten, hogy ne tudnánk elviselni. Cserében rengeteg hosszú és rövidtávú hatása van, ami megteremti a biológiai diverzitást, szerepe van a kőzetek változatosságába vagy éppen tudod áztatni magad a termál fürdőben.
        Az áradásoknál már jobban érvényesül az emberi tevékenység, de mégis alapvetően pozitív természeti jelenség, mert az árterek is segítik a fajgazdagságot. Nyilván nem kell az ártérbe építkezni. Azzal, hogy megismerjük a természetet, elkerülhetjük a számunkra kedvezőtlen természeti jelenségeket és mindjárt nem lesz katasztrófa vagy sokkal mérsékeltebben érint. Szerencsére van néhány ember aki azon dolgozik, hogy előre tudjuk jelezni a földrengéseket, vulkánkitöréseket vagy jobb épületeket terveznek és nem több ezer éves hiedelmeket babonákat hajszolnak, terjesztenek. Ők a valódi embermentők. (még zárójelben annyit, hogy nem biztos, hogy atombombát kellene robbantania tenger alatt)
        ‘cars, halleluja, coca-cola’
        Sajnos ez terjed. “Térj meg az úrhoz, szeresd Jézust” hirdetik, ami valójában azt jelenti, hogy mosolyogva, énekelve fetrengj egyet szombat vagy vasárnap a bálványimádók mámorában, a hétköznapokat pedig töltsd bárgyú rettegésben, hogy megkísért a gonosz. Nem hiába a fogyasztók Mekkájából, USA-ból terjed, ahol a keresztények több ezer tonna élelmiszert dobnak ki és a dúsgazdag lelkipásztoruk a V8-as benzinzabálójával esze ágában sincs a klímaváltozásra figyelmeztetni, amiben vastagon benne van az emberiség. Jézust követni kellene empátiában, szerénységbe, a teremtőt pedig meg kellene ismerni a teremtett világ által.
        Az oka annak, hogy a Föld rossz állapotban van, hogy ide jutottunk a tudatlanság a kapzsiság, hatalomvágy, nem most kezdődött, de most vagyunk olyan helyzetben, hogy már veszélyezteti az emberiséget. Nyugodtan fogjuk a sátánra, nincs ellenemre, én sem vagyok hibátlan. Aki valóban tenni akar valamit keresztényként, az életmódban utat mutat, megérti a probléma valódi okát és felszólal ellene. Én még egyetlen cikkben sem olvastam ilyesmit, sőt lassan ott tartunk, hogy a villámlás a Zeus nevű démonra lesz fogva.

        1. Nagyon egyetértek, kedves Neverend! Szinte pontról-pontra idézhetném, mi mindenben van igazad, de egy megjegyzést tennék ennek margójára:
          A hozzászólásod a hogyanról szól, és nem a miétről.
          van kauzalitás is, igen, a cikk is megemlíti, hogy sok bajnak gyakran magunk vagyunk a forrásai, de ez még mindig egy folyamat leírása, működési elve, a miértre nem ad választ közvetlenül.
          Ha kéred az Urat, feltárhatja Neked az igazság rád eső szeletét a maga teljességében, és megláthatod a miértet is. (Vagy már talán látod is, csak a hozzászólásba nem került bele. 😉 )

        2. Neverend, ez a lelki megújulás lapja, az Istent keresők/kételkedők és az Őbenne hívők lapja azért, mert előre tudott események, SZÁMONKÉRÉS érkezik. Hitben, látásban növekedünk, eszmét cserélünk meg barátkozunk 🙂
          Ez nem egy “zöld” oldal. Ahhoz képest elég sokszor felmerülnek ilyen kérdések, és miután TŐLÜNK fogja az Úr számon kérni mit is tettünk a csodálatos élővilággal, és persze önmagunkkal, a LELKÜNKKEL elsősorban, igyekszünk is, ahogy lehet nem hűtlennek bizonyulni.

        3. A földrengéseket előre jelző valódi embermentők, LOL.

          De állítólag dolgoznak rajta. Hány évtizede is? Eredmények? Semmi. Egyetlen egy előrejelzés sincs, vagy volt sehol soha. Az emberek belehalnak, illetve az utcákon meg az autóikban alszanak, olyan esetekben, amikor több utórengése is van egy-egy a semmiből jövő katasztrofális földrengésnek. Ezek a tények.

        4. Igen, fontos segíteni, aki ahol TUD és KÉPES DE Isten döntéseivel, ÍTÉLETÉVEL nem tudunk szembe szállni.

          Adrian például itt segít.
          “Aki a kicsiben hű, hű a nagyban is”.

      2. Igen, újjáteremti, DE hogyan kell azt – majd – a továbbiakban és nem ártana előbb is JÓL használni? Mert ugye, mint annyiszor írtam, megvan, készen van a megoldás csak nem engedik előtörni.

      3. Neverend,
        Több mind 2000 ember vesztette életét 1975 februárjában. A földrengést nem a szeizmológusok jelezték előre, hanem az állatok, akik napok óta, a rengést megelőzőleg, furcsán, idegesem viselkedtek. Az emberek rég tudják, ismerik ezt a fajta természetes előrejelzést. Szerencse, hogy voltak olyan vezetők, akik meghozták a megfelelő döntést. Itt nyugaton és szerintem már ott sem fog többé ilyen megtörténni. Te barátom egy állom egy mainstream világban élsz. Ráadásul felületes is vagy.

        1. Adrian,
          a mainstream nem a szerény kockás inges geológusról szól, hanem az Éjjel nappal Budapestről és hasonló igénytelenségekről. A tudás trendi lenne már nem itt tartanánk, jelenleg a pózolás megy a facebookon.
          Nem az volt a kérdés, hogy te vagy én hasznosnak tartjuk-e a szeizmológusokat vagy sem. Itt cikknek a kérdésfeltevése a probléma. Isten vagy a sátán az oka a földrengéseknek? Egyik sem, a lemeztektonika. Persze a természetnek vannak törvényei, amire érdemes odafigyelni, megismerni, mert kárunk lehet belőle. Gondolom nem úgy feküdtél le tegnap este, hogy azon rettegtél rád dől a házad egy földrengéstől. Te is tudod, hogy ennek itt nagyon kevés esélye van. Japánban már jóval több, de ott az emberek megtanultak együtt élni vele. A szavannán sátorozol megehet az oroszlán, Alpokban síelsz elsodorhat egy lavina és még sorolhatnám.
          Az már érdekesebb kérdés, hogy kikkel és miért történek meg szerencsétlenséges vagy esetleg csodás megmenekülések. Miért késel le egy balesetben lezuhant repülőt. Miért találnak meg téged egyedül 5 nap után az összedőlt romok alatt.

          Más téma jutott eszembe és erről érdekel Thea véleménye is, talán megér egy cikk témáját is.
          Maradjunk a keresztények hittrendszernél. Mi alapján ítéli meg Isten az embert és ki kapja az örök életet? Lehet, hogy banálisan hangzik, de én úgy látom ez nem egyértelmű, főleg aki kívülről érkezik. Részletes leírás érdekel. Én úgy látom egyfajta versengés megy a keresztények között, mintha nem lenne elég hely 🙂 A Bibliából néha bunkósbot lesz és tolják egymásnak a különböző idézeteket, teljesen persze teljesen más értelmezésben. Van ennek egyáltalán valami jelentősége, hogy naponta 15x nyitod ki a Bibliát, vagy azt sem tudod ki volt Mózes fia? Azt már megtudtam, hogy katolikus még a közelébe sem kerülhet az örök életnek 🙂 Esetleg, ha hetente egyszer megérintem Németh Sándor zakóját már beljebb vagyok? Azt mondom elfogadom Jézust megváltónak és szeretem, ezt mekkora átéléssel kell mondani? Én úgy látom legtöbb keresztény inkább a másiknak vagy a vezetőjének akarja bizonyítani, van valami egzakt mérőszám is, amitől felfele már jók vagyunk vagy simán üzleti megfontolásból is elég?

        2. Neverend,
          Úgy tűnik nemegészen vagy vele tisztában, hogy mit is jelent a mainstream.
          Az, hogy neked illetve nekem nem tetszik az Éjjel-nappal Budapest nevű PRODUKCIÓ, az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy az emberek többségének viszont igen,…azaz tetszik. Még akkor sem, ha az épp egy mainstream felületen tekinthető meg. És ha már itt tartunk, szerintem az emberek többségének sem tetszik az a produkció, műsorszám.
          Egy igazi szemelemzős Mainstream Junkie vagy, aki azt hiszi magáról, akinek az a meggyőződése, hogy ő majd kiválogatja magának a minőségi műsorokat, anyagokat (szerinte, a nem mainstream-et, LOL), melyek segítségével szellemileg fejlődni képes és így ezzel jobb, értékesebb, hasznosabb emberé válhat, mint a birka többség. Barátom, téged már be is szippantott a New World Order, azaz a New Age szellemisége, amit Alice Bailey hírdetett a “Education for a New Age’ című könyvében.
          Szerintem csak egy globális törvény állítja még meg a hozzád hasonló agymosottakat, hogy ne kezdjék el üldözni azokat, akik például, idézem, “pusztítják a Földet”, vagy nem akarnak haladni az emberbarát, életmentő tudománnyal, netán valamelyik új, “jobb” és “igazságosabb” szemlélettel. Megmondom a frankot, nagyon veszélyes embernek tartalak kedves Neverend. Persze nem fizikálisan értem ezt, hanem mert az eszme miatt, amit te képviselsz, amit magadévá tettél. Ez lassan maga lesz a kirekesztés és a megbélyegzés,….a világbéke, a Föld és a jövő generációk nevében és ami majd át fog menni a “vagy velünk, vagy ellenünk” hozzáállásban, törvénykezésben. Te nagyon is tudod magadról, ahogyan én is, hogy neked eszedbe sem jut megváltoztatni az eddig elhangzott véleményeidet, nagyon is tudod mit csinálsz itt és mit, mikor, miért mondasz. Időnként még akár olyanokat is, ami az itteniknek jól hangzik, hogy egy kicsit lecsendesedjenek a hullámok, az ellened irányuló “támadások”, aztán néhány nap, egy hét múlva szépen kezded megint előröl az egészet,….ugyanazt mondod, ugyanazt vallód, amit azelőtt. Semmit sem tanultál az elhangzottakból, semmit sem akarsz megvizsgálni azok a dolgok közül, amiket itt egyesek segítség képen ajánlottak neked, hiszen ők a múltat, a vallást, azt elavultat képviselik és te pont ezeken szeretnél így, vagy úgy változtatni,…nincs igazam? Te nem igaz tényekkel meg a logika segítségével próbálsz itt harcolni, hanem egy eszmével. Ezért tartalak egy veszélyes embernek, ezért ölök beléd ennyi időd és energiát.
          Lehet, hogy sok felé megfordultál a világban, de ez jelenesetben semmit sem jelent, max annyit, hogy neked tellett rá.

          Ui. Ébresztő testvérek, ébresztő emberek!!!! Az ördög, az ellenség nem alszik és nem könnyű észrevenni.

        3. Jah, és a másik lényeges dolog, mert majdnem lemaradt. Mind ezt persze, a sokszínűség nevében teszik a magadfajta gondolkozású emberek illetve szervezetek. Említsek néhány példát?
          Soros György, EU, ENSZ., stb stb.

      4. Neverend,
        Íród: “Tegyük félre a babonát és beszéljük meg mi az a természeti csapás.”
        A témánál maradva megszeretném kérdezni, hogy milyen babonáról beszélsz? Arra célzol, hogy ez a babona a Bibliából származik?
        Íród:” A Föld belső szerkezete aktív, ha nem lenne az nem lenne élet a Földön. A mag hatására van a Földnek mágneses mezeje, ami megvéd minket a napszéltől, amit ha telibe kapnánk megszűnne az élet. A mágneses mező segít sok állatfaj tájékozódásában még néha az embernek is. A mágneses mezőt az olvadt mag idézi elő.
        Értem és nagyon köszönöm a felvilágosítást. Arra is választ tudsz adni, hogy hogyan jött létre ez a földkéreg, az olvadt rész, a mágneses mező, a napszél, a Nap, a sok állatfaj élőlény, amelyeknek vízre van szüksége,…..azaz, mi a víznek az eredete ?

    2. Neverend. Enny ellentmondas egy ilyen rovid hozzaszolasban 🙁
      Jo meg logikus is a cikk, de megis hianyos. Ez “jo”.Utmutatas pedig a Bibliaban talalhato. Ja hogy neked az nem eleg jo….

      1. Már elég régen befejezték a kanonizációt, a Biblia régóta rendelkezésre áll, de én azt látom, hogy nem segített a szélesszájú orrszarvún és Nagy-korallzátonyon sem, ellenben elég sok kárt okozott a fundamentalista felhasználók miatt. Félreértés ne essék semmi bajom a könyvel, értékes régi irat, érdemes elolvasni, hogy az ember képben legyen, de fejlődni kell, ezt kódolták belénk.

        1. A fejlődés következő lécsőfoka pedig, amikor ráeszmélünk, hogy anyagi (és/vagy profán) indíttatásból, vágyból anyagi megoldásokat szülve nem működik az egész élet, rendszer, csak kárt okozunk vele.
          Ha az egyik módszer nem működik (nyilvánvaló, hiszen évezredek alatt volt rengeteg lehetőség, mégsem jutottunk előrébb – fejlettebb eszközökkel nagyobb károkat okozunk egyénenként egy tömegben…), ideje lenne új alapokra helyezni az élethez és léthez való viszonyt.
          Isten pont ezt a fejlődést kínálja fel nekünk szeretetében; a kegyelem által. Jó régóta már.

        2. “ideje lenne új alapokra helyezni az élethez és léthez való viszonyt” Így van, néha nehéz, de azért hiszek benne.

        3. Ámen, Neverend, kívánom, hogy találd meg az utat Istenhez, ha még nem történt meg.

        4. Paal, pont előbb írtam valamit, aminek a második fele erről szól.

        5. Köszönöm!

          (le kell vetkőznöm ezt a funkcionális analfabetizmust 😀 )

  13. Az ember önmaga ellensége, csak Istenünk nevében cselekszik, mert nem ismeri el hogy gyarló.

      1. Az arnyekra vetulest leszamitva, “szep” kis egyhazi rendszer lehet az, amikor engedely kell a megnyilvanulashoz. Gondolom ott visszakerdezni, megkerdojelezi bizonyos tanitasokat sem lehet…..engedely nelkul.

      2. Kedves Dömper!
        Nem vagyok vallásos.
        “Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek;” János 1:12

        1. Csatlakozva Theához én sem vagyok vallásos.
          Bár én magam templomba járok de nem vagyok egy pap vagy vallási vezető alárendeltje sem. Egyedül Istené. Ő pedig úgy találta jónak hogy most jelenleg ebbe a gyülekezetbe járjak követve nagymamámat.

        2. Csatlakozok az előttem szólókhoz, én sem vagyok vallásos. Teljesen autodidakta módon evangelizálódtam – konkrétan el kezdtem olvasni az írást, és egyre erősebben hiszek. (Katolikus, református, evangélikus hatások természetesen értek a család részéről, de csak miután megvallottam hitemet. A család nem vallásos, sem hívő, csak szokásokat követnek)

        3. Kedves Thea!

          De bizony vallásos vagy, mert sokszor megvallod a hitedet. 😉
          GBU

        4. A cikk baptista tanító szavait tartalmazza.

          Egyébként mi ez a fenenagy ellenállás a szervezett vallás ellen?
          Mikor nem volt egyházba szervezve Isten népe? Miért gondoljátok, hogy ma nincs?

          A túlélés és Jézus követésének is alapvető feltétele, hogy az Istent imádókkal közösséget és egységet alkossunk. Bibliai követelmény, hogy ne hagyjunk fel egybegyűlésünkkel. A múltban sosem kapott senki egyéni vezetést Istentől. Aki pedig igen, azért, hogy másoknak elmondja Isten akaratát (Noé, Ábrahám).
          Egy nyáj egy pásztor, szeretetben, gondolkodásban egyek legyetek, stb.
          János 1:12 azokra a zsidókra utal, akik akkor elfogadták Jézust. Véletlenül sem magányos farkasok voltak. Gyülekezetekbe, egyházba tömörültek.

          Nem önteltség azt állítani, hogy engem egyedül rávezetett Isten a helyes útra?

        5. Kedves Dömper!

          A hívők közösségéhez nem kell hivatalos pecsét és a hívők közössége nem határolható be se földrajzilag se szervezetileg.
          Szerintem nem önteltség azt állítani, hogy valakit Isten vezetett rá a helyes útra, bár Isten általában más embereket használ erre, de itt ezt senki nem állította.
          A gyülekezéshez sem kell egyéb, mint néhány ember (például kettő vagy három, Máté 18:20), aki összegyűlik Jézus nevében. Azzal sincs gond ha valaki egy szervezett egyházba jár, de nem attól leszel keresztény, ahogy egy autó sem attól autó, hogy garázsban parkol.

        6. En, a testveteim, az en egyhazam biztosan nem fog okumenizalni!

  14. Érdekes olvasni a “vallás” tanait.
    Érdekes, hogy a Teremtő lényege soha nem jön át rajta.
    Az isteni szeretet nem értelmezhető a “szabad akarat” nélkül. Viszont a szabad akarattal beleütközünk abba a problémába, hogy a sorsunkért kizárólag mi vagyunk a felelősek.
    Ha a Teremtő Isten ideküldte a fiát, aki a mi bűneinket megváltotta, vagy parancsolatokat adott, hogy mit szabad, és mit nem szabad, akkor az Isteni szeretet nem teljes, nem tökéletes. (A szeretet feltétel nélküli elfogadást jelent. A szer szó jelentése rend. Lásd szer-tartás, szer-tár, stb)
    Itt valami nincs a helyén, vagy el van hallgatva, esetleg rosszul van értelmezve, vagy félre van magyarázva.
    Tapasztalataim szerint pedig ott a hiba, hogy a Teremtő Istent önmagunktól függetlennek látjuk. (Jézus is úgy szólt, hogy aki engem lát, az Atyát látja)
    A világ bajait szabad akaratunkból adódóan mi magunk hozzuk létre, és mi szenvedjük el. Hiszen Istenen kívül semmi nem létezik, minden “őbenne” van. Mi magunk is a részei vagyunk. A világban dúló folyamatok saját belső feazültségeink és hiányosságaink tükörképei.
    Ideje lenne magunkba nézni, mert egy békés világ nem más, mint békés emberek világa.

  15. A Teremtő Atya sosem bántja a gyermekét, a kezdetekkor mindent odaadott neki, minden képességet és egy csodás “játszóteret” is hozzá, hogy teremtsen. Folytassa azt a munkát, amelyet az ember megalkotásával anno csak elkezdődött.
    Az Atya várja a gyermekét, hogy megtérjen, visszatérjen lélek szerint, hogy újra megismerje Őt. Szabad akaratot adott neki, így a saját döntései révén képes lett megtapasztalni a Földön a poklot is. A fizikai sík történéseit zömében magunk idézzük elő, sajnos a szemüvegünk annyira bepárásodott, hogy nem érzékeljük a szellemi és az anyagi sík összefüggéseit és egymásrahatását…
    Vissza kell fordulni a rossz útról, mert bármikor meg lehet állni….nézzük meg mit teremtettünk: a természet világát, az Atya tökéletesre alkotott természeti rendszerét lecseréltük a saját mesterséges világunkra, városokba, kőlépekbe költöztünk, leaszfaltoztuk Földanya testét, totalitárius mezőgazdaságot űzünk és műkajákkal tömjük a bendőnket, miközben dögevéssel és testi örömökkel próbálunk megelégedettséget szerezni, amely persze nem bizonyul sosem tartósnak…..ezért újra és újra megtesszük…
    Érdemes utánaolvasni a hiperboreusoknak, annak, hogy a Föld tengelye valamikor 90 fokban állt és a gyümölcsfák egy évben kétszer is teremtek. Édenkert volt, élelmet és mindent megkaptunk….nem kellett robotolni és másokat szolgálni. A természet ellátta az Atya legszebb teremtését, az EMBERT, akinek a kezdetek kezdetén mindent megadott…..aztán jöttek a sötét erők, akik az embertől szerették volna megtudni az isteni teremtés titkát, hogy hasonlót alkothassanak…..mai napig sem sikerült nekik, de az emberiség egy részének megkísértésével továbbra is próbálkoznak…..ezért élhet még az emberiség….mert az Atya nem árulta el nekünk a teremtés titkát….így szerencsére nem tudják tőlünk megtudni…
    Az ő teremtéseik sosem lesznek hozzánk hasonlatosak, mert hiányzott belőlük a legfontosabb láncszem. Az ő teremtményeik ezért felnőttkort elérve elsorvadnak, nem képesek utódokat nemzeni, nincsenek érzéseik stb…..
    Ha a titkot nem is sikerül megtudniuk, ezért most a Földet akarják bemocskolni, az embert akarják teljesen rabszolgává tenni és lássuk be elég sikeresek, mert mi magunk adjuk át az életünket az ő rendszerük szolgálatának sajnos…
    Hát ezért féltékenyek ők az EMBER-re, mert anno mi mindent megkaptunk…..csak sajnos időközben elfelejtettük azt!

  16. Tele van ferdítésekkel a cikk. Csak egy példa a Jóbos vonal. Hiába megy a maszatolás, több ízben is elismeri Isten maga, hogy Ő engedte meg Jób bajait. Nem véletlen volt, és nem elírás. Jób maga is azt mondja, hogy az Úr adta, az Úr vette el. Isten és a rendszere attól még jó.
    Más cikk kapcsán már írtam eleget erről ide.

  17. Nekem is nagyon tetszett a cikk! Nagyon jó a sok ószövetségi idézet! Pont azért mert legtöbben (én is) hajlamos vagyok Istent kemény rideg bírónak látni az ószövetség lapjain át. Pedig ott is ott vannak a kegyelem és a szeretet szavai!

    -Számomra még mindig furcsa, hogy magát hívő kereszténynek valló ismerősömnek újdonság volt az hogy a Föld ura jelenleg a Sátán.
    Mert valami Görög mitológiai beütés miatt az alvilág a pokol urának gondolta..
    Hány filmben van ez az ostobaság!
    Így persze hogy mindent Istenre lehet kenni..

    Thea! Nagyon jó és hiánypótló a cikk!

    1. Örülök, hogy így látod és külön köszönetet érdemel Adrian a forráscikk beküldéséért. 🙂

  18. Nagyon jó szerintem is. Az a bocsánatkérés Szodomától és Gomorától, kiverte a biztosítékot: hogy is gondolhat ember ilyet?! MINDIG az Úr Jézustól kell bocsánatot kérnünk, Ő tett meg értünk és helyettünk MINDENT.

  19. Üdv nektek!

    Nagyon jó összefoglaló cikk. Már a prognózisban benne lesz a HAARP és CERN, de én mégis látnék benne logikát, hogy Isten is büntetheti a romlott emberiséget, de csakis azért, hogy felnyissa a szemüket és megtérésre vezesse őket.
    Ha nem csal az emlékezetem a Jelenések Könyvében is van egy ilyen rész. (Y)

Hozzászólás a(z) Fec bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend