Írások Archívum
-
A menyország már itt van!
Az emberek az idők kezdete óta találgatják, mi történik velünk halálunk után és hová megy a lelkük. Nincs szükség teóriákat gyártani vagy fantáziálni a témáról, hiszen Isten Igéje, a Biblia, választ ad minderre; világosan és határozottan.
-
Hibázott-e Isten?
Hibázott-e Isten azzal, hogy az Édenkertet választotta Ádám és Éva otthonául, ahonnan kiűzettek, mert saját választásuk szerint cselekedtek, ami helytelennek bizonyult?
-
Valóban Jézus a Messiás?
Sok száz, sőt, sok ezer évvel, mielőtt Jézus világra jött volna Betlehemben, az ótestamentumi próféták megjósolták eljövetelét. Próféciáik nem olyasfajta általános jóslatok voltak, mint „eljön majd a Messiás, a megváltó” stb., hanem határozott jövendöléseik pontos helyszíneket, időpontokat és eseményeket jelöltek meg, amelyek kizárólag egyetlen személyben teljesedhettek be, a Názáreti Jézusban.
-
Hegyi emberek
Amikor Jézus felment a hegyre, maga mögött hagyta a sokaságot. A hegycsúcsok sohasem zsúfoltak. Már sok hegyet másztam meg, és majdnem mindig egyedül voltam. Miért? Mert a hegymászás kemény munka. Nem túl sok ember szeret hegyet mászni. Magányos dolog és mindent magunk mögött kell hagyni.
English
Magyar 



