Izrael

A Templomdomb körüli vita egyre hevesebb, miközben a templomépítés előkészületei tovább folynak

Joseph Candel: Az Antikrisztus által kötött hétéves egyezmény valószínűleg a harmadik zsidó templom újjáépítése körüli konfliktusra is megoldást talál majd. Jeruzsálem a zsidó nép legszentebb városa. Mekka és Medina után ez a harmadik legfontosabb város a Muzulmánok számára is, sőt, sok keresztény szemében is szent, ezért elképzelhető, hogy Jeruzsálemet egy olyan nemzetközi várossá nyilvánítják majd, ahol minden vallás követői szabadon gyakorolhatják a hitüket.

Bár a hit szempontjából az épületeknek nincs jelentősége (Ap.Csel. 7:48), a templom újjáépítése ugyanakkor fontos eseménye az utolsó időknek, mivel sok bibliai prófécia beteljesedésében szerepe van. Például lehetővé teszi a régi zsidó véráldozatot, amit a judaizmus szerint csak a jeruzsálemi Nagytemplomban lehet elvégezni. (Lásd: Dániel 11:31, Máté 24:15, 21, Dániel 8:11)

mosqueForrás: prophecynewswatch.com

Miközben az izraeli képviselők a jeruzsálemi Templomdomb szuverenitásáról vitatkoztak, a jeruzsálemi ?szent helyen? tüntetés zajlott. Az arab demonstrálók tiltakoztak a templomdombi zsidó jelenlét ellen.

Közben Moshe Fieglin képviselő a Knessetben a következőket mondta:

“A Templomdomb nélkül nincs hazánk. Se Tel-Avivban, se Haifában, se máshol. Itt az ideje, hogy véget vessünk szuverenitásunk lerombolásának Jeruzsálem szívében.”

A baloldalhoz közelebb álló képviselők szerint a Templomdombbal kapcsolatos vita egy igazi lőporos hordó, ami bármikor felrobbanhat.

Zehava Gal-On képviselő szerint “senki sem kételkedik abban, hogy a zsidóknak joga van felmenni a Templomdombra,” de megkérdőjelezi, hogy ez bölcs lépés-e.

Az Izraeli Védelmi Erők által a hatnapos háború során elfoglalt Templomdombot 1967-ben a muzulmán Wakf felügyelete alá helyezték.

A Templomdomb megosztásával kapcsolatban Abbas palesztin elnök azt mondta, hogy “a Palesztin Hatóság nem egyezik bele az Al-Aksza mecset szuverenitásának megosztásába a békemegállapodás részeként, de lehetővé tenné a zsidó vallási imádatot a Nyugati fal mentén.”

Izraelben már évek óta folyik a jövendő templomban szolgáló papok képzése, legalább 40 olyan férfi részvételével, akik a vallási előírásoknak megfelelő felmenői ágból származnak és elkészültek a papi öltözékek is.

“Mindezt annak reményében tesszük, hogy hamarosan, erre kérünk ISTENÜNK, saját kezeinkkel építhetjük fel a harmadik templomot és elláthatjuk ezeket a papi kötelezettségeket,” mondta Yisrael Ariel Rabbi.

A Christian Post szerint ?a rabbik soha nem tapasztalt számban látogatják a Templomdombot?. A zsidó vallás szerint szükséges napi áldozat kellékei is elkészültek. Érdekes fejlemény még, hogy az izraeli kormányon belül látható elmozdulás történt a jobboldali, vallásos és konzervatív beállítottság felé. Ez is az újjáépítés valószínűségét erősíti. Egy közelmúltban végzett felmérés szerint a lakosság 64 százaléka támogatja a templom újjáépítését.

Előző posztKövetkező poszt

43 hozzászólás

  1. Hello
    mindenki
    Jó olvasni amiket írtok.
    Az a szép benne ahány ember annyi megközelítése a dolgoknak.
    Thea van a legközelebb a megoldáshoz. 🙂

  2. ” Ha tíz különböző méreg közül választhatsz, hogy melyiket idd meg,szerinted szabad akaratod van, én meg azt mondom, akkor szabad az akaratom, ha azt is választhatom, hogy az igya meg valamelyiket, aki nekem nem akar adni más választást!”
    Hmm… És akkor mi van annak a szabad akaratával, aki meg akarja veled itatni a mérget, ő meg nem akarja meginni? A te szabad akaratod bekorlátozza az ő szabad akaratát, tehát akkor már csak neked van szabad akaratod, neki meg nincs.
    “Ha egyszerre akar az időn belül és kívül létezni, az azért van, mert ő azt akarja. Számomra EZ az igazi szabad akarat.”
    Azt veszem ki a gondolatmenetedből, hogy igazából Isten akarsz lenni. Ez nem újkeletű dolog, mintha a sátán is éppen ezért lázadt volna Isten ellen, és ugyanezt ígérte az első emberpárnak, ha esznek a tiltott gyümölcsből: “olyanok lesztek, mint Isten”. Ha ez a célod, ennek semmi értelme, két Isten nem fog létezni, mert egyetlen Isten van, aki végtelen, mindenható.
    “És aki a korlátokat lerakja, az dönti el, hogy aki a korlátok között van, az hova jut. /armageddon/”
    A korlátokat valóban Isten rakta le a számunkra, és azt, hogy ki hova jut, annak alapján dönti el, hogy a korlátokon belül ki hogy döntött. Mindannyian hasonló korlátokkal rendelkezünk, hasonló esélyekkel indulunk. A döntés rajtunk áll.

    1. Te is azt mondod, amit én, csak talán nem veszed észre. Nincs mindenkinek szabad akarata, csak annak, aki valamilyen módon hatalmat tud gyakorolni a másik felett.Aki felett hatalmat gyakorolnak, annak nincs szabad akarata, csak döntési , választási lehetősége.Az szerintem nagyon távol áll a szabad akarattól. Isten nem akarok lenni, de ha akarnék, se menne, mert nincs szabad akaratom. 🙂 Mivel nincs szabad akaratom, csak olyan döntéseket hozhatok, bármelyik irányt, poharat is választom,amelyek az emberiség számára az armageddonhoz vezetnek. Ha nem így lenne, nem lehetett volna megjósolni, mert létezne végtelen sok más irány is, és az emberiség arra is haladhatna.Ha végtelen sok célt jelölök meg, az meg már nem prófécia.

      1. A lehetőségek végtelenek, de ahogy Xenia is írta, Isten, mivel az időn kívül áll, látja, hogy milyen döntéseket hozunk. Szemlélője lenni egy tettnek, nem egyenlő azzal, hogy rákényszeríted az akaratodat valakire.

      2. Nem ugyanazt mondjuk, mert nem ugyanazt értjük szabad akarat alatt. Én úgy látom, hogy te Isten mindenhatóságát nevezed szabad akaratnak, ezzel valóban csak Isten rendelkezik, és erre hiába áhítozol. A döntési szabadságunk viszont egyáltalán nincs úgy bekorlátozva, ahogy te gondolod. Az más kérdés, hogy a döntésünkkel sokszor egyre inkább bekorlátozzuk magunkat. Pl. eredetileg nem lett volna halál, Isten megmondta az embernek, hogy ha eszik a tiltott gyümölcsből, halál lesz a következménye, és valóban úgy lett. Azóta a halál egy plusz korlát. De Isten ebből a magunk választotta korlátból is készített egy kiutat, amit választhatsz, ha akarsz. Ha nem választod, az is a te döntésed, Isten nem fogja rád kényszeríteni. És nem mindegy, hogy mit választasz. Én már döntöttem. Ha mindenki úgy döntene, ahogy én, nem lenne armageddon. De az, hogy nem mindenki úgy dönt, nem azért van, mert nem tud mást tenni, hanem mert nem akar. Az, hogy Isten az időn kívülről látja, hogy te mit teszel az időn belül, nem jelenti azt, hogy egy döntésképtelen bábu vagy. Ahogy Thea is írta, tudni valamit előre nem jelenti azt, hogy rákényszerítenéd az akaratodat bárkire.
        Lehet, nem a legjobb példa, de kábé olyan, mintha visszamennél időutazással a múltba, mondjuk Hitler idejébe. Befolyásolni nem tudnád az eseményeket, de lehetnél egy nagy sztár, mert a történelemből tanultak alapján elmondhatnád, hogy milyen események fognak bekövetkezni. Hitler öngyilkossága vajon annak lenne köszönhető, hogy te előre megmondtad, és nem tud mást tenni? Neked igazából sok közöd nincs hozzá, csak egyszerűen tudsz róla, hogy így fog dönteni, mert a jövőből érkeztél. Isten valahogy ugyanígy tudja, hogy döntünk, mert az időn kívül van.

        1. Igazad van! Ez az időbeli jövés-menés is lehet a prófétálás alapja. Ha igaz, azért számomra az se felemelő érzés, hogy azért kellett megszületnem, hogy egy monstre 3D film sokad rangú statisztája legyek. 🙂 – Jáj, és ahhoz a gyümölcshöz nekem semmi közöm! – Az vagy a Gázsi, vagy az Ádám vót! 🙂

        2. Datoja, Jézus érted is meghalt és ha te lettél volna az egyetlen ember a földön, akkor is megtette volna.
          Azt mondta: “Ugye, a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül? Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok.”

      3. Kedves Datoja!

        írod:
        ” Nincs mindenkinek szabad akarata, csak annak, aki valamilyen módon hatalmat tud gyakorolni a másik felett.Aki felett hatalmat gyakorolnak, annak nincs szabad akarata, csak döntési , választási lehetősége.”

        Így igaz, ahogyan mondod! Az univerzumban kizárólag csak az Istennek, az Úr Jézus Krisztus Atyjának van valódi szabad akarata! Nekünk többieknek választási lehetőségünk van , a körülményeinktől ( külső, belső) is függően. ( Pl, aki lebénult, annak nincs döntési lehetősége, hogy bepisiljen-e, vagy sem, ha nincs segítsége. Míg az egészségesnek , ha a körülményei lehetővé teszik, akkor általában van….. Akinek van ennivalója, az eldöntheti (általában), hogy egyen-e. De akinek nincs, annak nincs ilyen döntési lehetősége se! Arra van csak lehetősége, hogy abban döntsön, hogy kéreget-e ( ha van kitől), vagy lop ( ha van kitől), vagy …., vagy nem tesz ilyeneket, és éhen hal esetleg! ( Mármint, ha az imája esetleg valamiért nem hallgattatott meg, vagy ez irányú kérése nem teljesült…..!)

        Szóval igen, döntenünk kell itt a földön, az örök élet és az örök kárhozat között! Vagy arról, hogy a jót, vagy a rosszat cselekedjük-e! És még arra sincs lehetőségünk , “szabad akaratunk”, hogy ne döntsünk…! ( Mármint, ha megérjük azt a kort, hogy döntésképesek legyünk….! )

  3. Mi a regi zsido veraldozat? Es miert kellene ahoz a templom? Az emberaldozatrol van szo?
    Tortenelmi ertelemben ez nagyon sok kulturaban jelen volt. NEM azt mondom hogy jo, hanem hogy jelen volt.
    http://en.wikipedia.org/wiki/Human_sacrifice

    Ami engem igazibol erdekelne az az hogy ma jelen van e az ilyen kinzas/emberaldozat. Es ha igen, akkor hogyan kivitelezheto? Be van epitve a hivatalos rendszerbe.

    http://www.aljazeera.com/news/asia-pacific/2014/04/italian-envoy-arrested-child-trafficking-20144761913662719.html

    re: UN, Vatican, WHO, IMF, Worldbank —– I don’t want to make any specific comments about the ITCCS, however I would like to say a few things that may help people understand what might be happening and why.

    I understand that the Pope (Benedict) and other senior leaders of the Catholic Church are being accused of paedophilia and necrophilia/child murders/child sacrifice, by certain online forums/groups.

    From these categories paedophilia is something the Church has admitted to, and have taken some steps already, and Pope Francis is taking more steps now to phase paedophilia out.

    First and foremost, the Church would be the last place one would imagine this to happen, unless one is involved in it, so I am not surprised that many people find this shocking, and the trust has gone that has to be rebuilt for the Church to survive, since if trust is not rebuilt and by that I mean genuine action taken, the Church would become a criminal organisation since innocent people do not want to be grouped together with paedos/anyone harbouring paedos, so the only way out is to segregate the paedos and communicate that clearly to both the Church and everyone else.

    The other main reason this has to be done is because social media is now widespread and these activities have involved many people who might want to talk, and can do so, they can also publish their experiences. (lies as well, of course).

    With regards to other sexual crimes, so sadism (torture)/murder/necrophilia, I would like to say that statistically, there are a number of people who are interested in these things. Usually men, but women also.

    I would also like to say that people who are interested in these are usually not interested or have a limited interest in the more usual sexual activities. (I will not list them).

    This means that the 3 activities listed above might be “core” activities for them in order to achieve sexual release.

    In terms of who might have access to children and other victims, and who would be in a position to hide these activities, without actually making any accusations, I would like to highlight the following:

    – diplomatic immunity
    – sovereign immunity
    – Church/Canon Law, UN, EU, WHO etc. covering many jurisdictions, so there is an opportunity to maneuver since the legislation is not harmonised

    In terms of the European Union, according to the EU Single Market General Policy Framework, there are ?four freedoms? ? the free movement of people, goods, services and capital.

    source:
    http://ec.europa.eu/internal_market/…r/index_en.htm

    This means that there are limited passport checks between countries within the EU.

    Other worrying facts:
    http://www.norwaypost.no/index.php/n…est-news/28732

    237:4=59.25
    59.25:12=4.93

    So on average, 1 child disappears per week, and no-one really looks for them since they are immigrants/a “cost”.

    How about the UK?
    http://www.bbc.co.uk/news/uk-politics-19637409

    and Ireland:
    http://www.irishtimes.com/news/socia…lays-1.1697371

    In terms of why there isn’t a statement from the Catholic Church, one will have to ask them, however from what I understand, this is a blackmail chain that is like a web that links into other crimes/organisations, so things have to be done in a certain order/manner to make sure the guilty are caught, but the innocent don’t get painted with the same brush.

    I am not suggesting that these organisations are all criminal, it is more about individuals there, who may engage in criminal activities.

    1. Szia Kitti,
      Nem, itt arról az áldozatról van szó, amit a zsidók Istennek mutattak be, ami tulajdonképpen Jézus áldozatának előképe volt.
      Erre az áldozatra már nincs többé szükség, se a templomra, mert Jézus ezt egyszer és mindenkorra megtette minden emberért, de a zsidók egy része (és akik ma is a judaizmust követik) nem fogadták el Jézust, mint megváltójukat, ezért akarják ezt a bizonyos templomot.

      “Minden pap naponként szolgálatba áll, és sokszor mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek bűnöket eltörölni. Ő ellenben, miután egyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért, örökre az Isten jobbjára ült, … Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.” Zsidók 10:10-14

  4. Néha vannak itt jó írások,de amikor látom,hogy a kommentelők a történelem folyását azon zsidók által összelopkodott és átírogatott történetei alapján ítélik meg,akik végiggyilkolászták az egész történelmüket és még most is csak kihasználják a szerencsétlen tudatlan és műveletlen emberek hiszékenységét,teljesen elámulok.Nézzetek körül,mit tettek a mai világgal.Ja!Az európai időszámításba becsalt kb.300 évről arab és távolkeleti történészek is tudnak,de mivel semmi közük az európai történetírás keveredéseihez,nem foglalkoznak vele érdemben.Bár az otthoni esetleges összehasonlító történelemkutatásnál figyelembe veszik.Úgyhogy kb.1714 körül járunk csak Jézus születése után!!!

    1. Tudnál mondani egy olyan korszakot a történelemből, amikor az emberek nem gyilkolászták egymást? És egy olyan népet, amelyik nem ezt tette?
      Szerintem az Éden kertjében kezdődött és ma is tart, csak ma sokszor “humanitárius intervenciónak” hívják.

      “Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem. Lábuk gyors a vérontásra, romlás és nyomorúság jár a nyomukban, és a békesség útját nem ismerik: Isten félelmével nem törődnek.” Róma 3:12-18

      1. Azt ugye tudod,hogy az Éden helyéről fogalma sincs ma egyetlen embernek sem.Azt is,hogy az egész Ószövetségnek a 90%-át olyan népek történetírásából lopkodták,akik jóval idősebb népek és nemzetek,mint a zsidóság,aki a saját teremtéstörténetét is másoktól orozta,így csak kb.6000 évesre teszik magukat.Érdekességképpen Káin a gyilkossága után elmenekült a szomszéd népekhez.Egyébként nem véletlen,hogy nem ejthetik ki az istenük nevét,mert minden más nép rájönne,hogy tulajdonképpen sátánimádók.Egyetlen ábrázolás maradt fenn,amit erősen próbálnak eltitkolni.Ez egy szamárfejű istenábrázolás.Nem véletlen,hogy Jézus,aki a hivatalosnak számító története során eléggé kis területen munkálkodott,a jeruzsálemi bevonulása előtt – ahol a nép imádattal és szeretettel fogadta – egy szamárcsikót hozatott magának és ezzel vonult be,megmutatva,hogy ő nem zsidó és felette áll a zsidóság szamárfejű istenének!
        Az Elohim – amit szintén nem ejthetnek ki,nem ábrázolhatnak – többesszám és isteneket jelent.
        Amennyiben nem engednénk,hogy egy ilyen élősködő nép irányítsa a világot,akkor a saját népükre vonatkozó jóslataikkal nem kellene mindenkinek foglalkozni.Szerintem még talán nem vagyunk lekésve róla,hogy kitöröljük a csipát a szemünkből és a valós igazságok mentén élnénk az életünket.:)

        1. Ezt a lemezt már sokszor hallottuk.
          Egyet tudok tanácsolni neked: ismerd meg az illetékest személyesen. Ő maga nagyon várja és jól ismer téged. Ehhez nem kell Biblia csak egy őszinte szív.
          (Egy “valós igazságot” azért leírhattál volna… 😉 )

        2. “Azt ugye tudod,hogy az Éden helyéről fogalma sincs ma egyetlen embernek sem.”Tévedsz kedves NNNAA.A mai Perzsa-öböl(Arab tenger)területén volt.
          “Édenből folyóvíz jött ki, hogy öntözze a kertet, utána pedig négy ágra szakadt.
          ?Az egyiknek a neve Píson: ez az, amelyik körüljárja Hevilának egész földjét, ahol az arany terem —
          ?annak a földnek az aranya igen jó, s ott található a bdellium és az ónixkő. —
          ?A második folyó neve Gihon: ez az, amelyik körüljárja Etiópia egész földjét.
          ?A harmadik folyó neve Tigris: ez folyik az asszírok felé; a negyedik folyó pedig az Eufrátesz. “(Ter 2,10-14.)

        3. Semmi probléma azokkal,akik szemellenzővel élnek,mert velük a legkönnyebb megvalósítani a mostani világot.Az egész ÉLET egy nagy körforgás.Előbb-utóbb kinyílik minden ember szeme,majd pár ezer esztendő,és megint megfeledkezünk az ÉLET törvényeiről.Ismét egyének és kisebb csoportok érdekei szerint fog élni az emberiség,mert tudatosan megvezetik őket.Ezért a kör a jele az örökkévalóságnak.
          A világon minden csak energia és ha elfogadod,hogy egy kétséges életfelfogású nép elképzelései történjenek meg veled,veletek – akkor ezzel lesztek boldogok.Ha valóban boldogok lesztek így,akkor ez a legjobb,ami veletek történhet.Ezt is kívánom nektek! 🙂

        4. Ha a boldogságot keresed, nem fogod megtalálni. Az igazságot keresd és a boldogságot megkapod mellé ajándékba.
          A lényeg azonban csak ez után jön, viszont a földi életed meghatározza, hogy ez mi is lesz pontosan számodra.
          Amúgy pedig a földi boldogságnak semmi köze az általad utalt “kis csoportok érdekeihez” vagy bármilyen egyéb fizikai körülményhez. Az ember szíve egyetlen módon lehet boldog: ha összhangban és szeretetben él Teremtőjével és társaival. Így készült. Szeretet üzemű, mással nem működik. Emberi szeretettel elmegy néhány sarkot, de aztán több kell neki. 🙂

        5. Thea,
          Pont ez az az pszichés állapot (lásd Nnnaa megnyilvánulásait), amire ma, a valódi “szemellenzős” tömegeket programozzák. Féljenek az Új világrend jövőképétől és eközben az egyre frusztrálóbb tehetetlenségükben, azok az embertársaik ellen forduljanak, azokat üldözzék majd, akik a békességet, a toleranciát és a szelídséget hirdetik a világban. Meg kell hagyni,…a terv valóban briliáns.

    2. “Úgyhogy kb.1714 körül járunk csak Jézus születése után!!!” Tegyük fel, hogy ez igaz. Na és akkor mi van, miben befolyásolja ez a mindennapjaidat?
      Ha netán te is zsidónak születtél volna, akkor miként gondolkodnál erről az egészről? Mond csak el nyugodtan a véleményed, mert nagyon kíváncsi vagyok rá.

  5. Friss hír a Blikk utolsó oldalán: 6 nap múlva itt a világvége! A bibliával támasztják alá a hat nap múlva esedékes vörös színben tündöklő holdat. A jelenséget vérhold-elméletként tartják számon, amihez rengeteg baljós eseményt és próféciát társítanak, többek közt: Jóel próféta könyvében Jahve napjának eljövetelét ígéri. Egy poszt Thea?…

      1. Köszi Ézsaiás, hogy ilyen gyorsan válaszoltál!
        Mivel erről már hónapok óta keringenek ilyen-olyan hírek, ez alkalommal sikerül jó idejében elkészíteni ezt az anyagot.
        Megérte, mert egy másik, szintén bulváros weboldalon már a mi anyagunkat (illetve Chris White-ét) is idézik, benne a videóval. Néha ilyen is előfordul. 🙂

  6. Régóta olvasom a cikkeket.kommenteket.Van rövidebb ,hosszabb.Egy cikk ,és a hozzá tartozó komment mindig érdekes.
    Vannak nagyon jó kommentelők.Vannak akik a személyes dolgaikat is be hozzák a fórumba.Mindenkinek lehetősége van
    arra,hogy feltárja mi is az ami a lelkében megváltozott(pusztán egy egyszerű hír) elolvasása után.
    Számomra ez a hír azért nagyszerű mert végre igazolást nyert az,hogy valóságosan immár az utolsó időszakot éljük.
    Ha szerteágazóan figyelemmel kisérjük a világot befolyásoló eseményeket ahogy ezt már Krisztus korában,ill.Az Ő eljövetelét megelőző időszakban is az emberek várták a Messiást.Ki így ki úgy.De várták.Még az akkori “szakállas emberek”is.Kérdés az ,hogy észre veszik-e?Sajnos nem fogják,csak kevesen.

    1. Együgyűséged elszomorít. 🙁 Ha te annak örülsz, hogy – ” valóságosan immár az utolsó időszakot éljük”-
      A Biblia szerint az utolsó időszak rengeteg betegséggel, szenvedéssel jár, s csak majd azt követi a nagyszerű?? :):) halál.
      Ha azért örülsz, mert úgy gondolod, rövidesen istened színe elé kerülsz, ajánlom a kötelet, az sokkal gyorsabb, mint végig várni a prófécia beteljesülését.Ha igaz a prófécia, én már most mélységesen sajnálom azt a több milliárd ártatlan gyermeket,felnőttet, -köztük akár a te gyermekeid, unokáid – akiknek azért kell kínok között elpusztulni, mert egy “mindenható isten” csak egy mérhetetlen tömeggyilkossággal tudja a saját hatalmát vissza állítani, hatalomvágyát újra kielégíteni. 🙁
      – Tényleg mindenható? Mégse tud emberibb megoldást? -Na ne már?

      1. “A keresztények úgy gondolják, hogy egy gonosz hatalom tette meg magát a világ fejedelmének. Természetesen, ez problémákat vet fel. Összhangban van-e a dolgok ezen állapota Isten akaratával vagy sem? Ha igen, azt fogják mondani, hogy ez egy furcsa Isten; ha pedig nem, akkor hogyan történhet bármi is egy abszolút hatalommal rendelkező lény akaratával szemben?
        De aki volt már hatalmi pozícióban, az tudja, hogyan tud valami egyféleképpen összhangban lenni akaratunkkal és ellentétben valami másféle módon. Egész természetes, ha egy anya így szól a gyermekeihez: “Nem fogom mindig én rendbe tenni esténként a tanulószobátokat. Meg kell tanulnotok, hogy ti magatok csináljatok rendet.” Aztán egyik este felmegy és ott találja a mackót, a tintát s a francia nyelvtankönyvet szanaszét. Ez akarata ellen van. Jobban szeretné, ha a gyerekek rendesek lennének. Másrészt viszont az is az ő akarata, hogy a gyerekeknek módjában álljon rendetlennek lenni. Ugyanez fordul elő bármelyik ezredben, szakszervezetben vagy iskolában is. Valamit önkéntes jellegűvé teszünk, s aztán az érintettek fele nem teszi meg. Ez nem az, amit akartunk, de akaratunk tette lehetővé.
        Valószínűleg ugyanez a helyzet a világgal is. Az Isten olyan lényeket alkotott, akiknek szabad akarata van. Ez olyan teremtményeket jelent, akik mehetnek jó vagy rossz irányban is. Néhányan azt állítják, el tudnak képzelni olyan teremtményt, aki szabad, de nincs lehetősége arra, hogy rossz útra térjen; én nem tudok ilyet elképzelni. Ha valaki szabadon lehet jó, az is szabadságában áll, hogy rossz legyen. S a szabad akarat az, ami a rosszat lehetővé teszi. De hát akkor miért adott Isten nekik szabad akaratot? Azért, mert a szabad akarat, bár a rosszat lehetővé teszi, egyúttal az egyedüli dolog, mely lehetővé tesz bármilyen szeretetet, jóságot és örömöt, aminek egyáltalán értéke van. Egy automata világ, gépszerűen cselekvő teremtményekkel, aligha volna érdemes a teremtésre. Az a boldogság, amelyet Isten magasabb teremtményeinek szán, abban áll, hogy szabadon és önszántunkból egyesüljünk Vele és egymással a szeretet és az öröm olyan elragadtatásában, amelyhez viszonyítva még a legmámorosabb földi szerelem is csak unalmas szentimentalizmus. — S ehhez kell a szabad akarat.” – C.S. Lewis

        1. A szabad akarat kifejezés csak egy izraelita szemfényvesztés.Senkinek sincs szabad akarata. Tetteinket, viselkedésünket, gondolatainkat a génjeinkbe kódolt parancsok irányítják, lehetetlenné téve bármi némű, attól eltérő cselekedetet. Az agyunk jó részének céljáról, feladatáról semmi tudásunk nincs.
          Ha tényleg szabad akarata lenne az embernek, akkor az akaratommal tudnék beteget gyógyítani,mindenki számára boldogságot, jólétet teremteni, ott teremni, ahol akarok,tudnék a vízen járni, ketté választani a tengert, örök életet élni,Istennel beszélgetni magyarul, a házamban, a sátánt eltüntetni a világomból ….. Hol vagyunk mi ettől? 🙁 Szerintem valahol itt kezdődik a szabad akarat. Ilyennel még Isten sem rendelkezik, mert akkor nem az embereket akarná elpusztítani az armageddonkor, csak a sátánt. De ehhez úgy tűnik, még neki sincs elég szabad akarata. 🙁 Arra pedig, hogy nem létezik az emberek számára szabad akarat, a legékesebb bizonyítékok maguk a próféciák. Ha ugyanis létezne szabad akarat, akkor ahogy a hétvégi lottó ötöst nem lehet megjósolni, ugyanúgy nem lehetne a távoli jövőt se. Ha viszont irányított mindenki akarata, akkor aki tudja, hogy milyen irányba vannak irányítva, annak nem jelent gondot megjósolni a jövőt.
          Összegezve nem vagyunk mi többek, mint láthatatlan kötélen irányított ember szabású majmok, a többi majomtól kicsit több egyéni gondolattal.A szabad akarat meg egy óriási átverés.

        2. Szerintem kicsit kevered a fogalmakat: a szabad akarat nem egyenlő a mindenható/mindenre képes kifejezéssel. Az emberi képesség korlátolt, de a döntéseinkben szabad akarattal rendelkezünk. A szabad akarat nem azt jelenti, hogy az van, amit én akarok, bármilyen kívánságom teljesül. A szabad akarat azt jelenti, hogy szabadságom van dönteni, a döntésemnek viszont következményei vannak, amivel szembe kell majd néznem. Ha teljesen a génjeink irányítanának, akkor tökfelesleges lenne bármilyen törvényt is hozni és betartatni az emberekkel, mert úgysem tud senki mást tenni, mint amit a génjei parancsolnak. És persze akkor számon sem lehet kérni semmit, semmilyen tettünkért nem vagyunk felelősek, mert hát ugye nem mi tehetünk róla, hanem a génjeink. Pl. ha úgy döntök, hogy felszállok a buszra, és nem veszek jegyet, akkor az ellenőrnek nincs joga megbüntetni, mert nem tehetek róla, hogy blicceltem, a génjeim parancsolták.
          A próféciákhoz: Isten nem azért tudja a jövőt, mert marionett-bábuk vagyunk, hanem azért, mert ő az időn kívül létezik 😉

        3. XENIA-nak nincs válaszfüle, ezért így válaszolok: A szabad akarat két szó. Mindenki azt ért alatta, amit akar. ill. amit a szíve diktál.Mi nem egyformán értelmezzük.Számomra a szabad szó azt jelenti, hogy senki által nem korlátozható, csak és kizárólag az én döntésemen múló dolog.Szerinted meg nekem úgy tűnik a szavaidból, hogy az a szabad, amit más, vagy mások megengednek neked. Csak egy kis példa : Ha tíz különböző méreg közül választhatsz, hogy melyiket idd meg,szerinted szabad akaratod van, én meg azt mondom, akkor szabad az akaratom, ha azt is választhatom, hogy az igya meg valamelyiket, aki nekem nem akar adni más választást!

        4. Hát ez az! Ha ő az időn kívül létezik, az azért van, mert ő ezt akarja! Ez a szabad akarat. Ha az időn belül akar létezni, ott létezik, mert azt akarja. Ha egyszerre akar az időn belül és kívül létezni, az azért van, mert ő azt akarja. Számomra EZ az igazi szabad akarat. Az összes többi, csak egy korlátok közé szorított létezési forma.

        5. És aki a korlátokat lerakja, az dönti el, hogy aki a korlátok között van, az hova jut. /armageddon/

        6. Datoja, Armageddon az egy csata, ahová az Antikrisztus összegyűjti a seregeit, hogy végső csapást mérjen az ellenségeire, nem pedig “az” ítélet.
          Minden ember oda jut, amilyen helyet választott magának. Te is. Ez a szabad akarat. Isten nem fogja rád kényszeríteni, hogy Őt válaszd. Ő szeret téged és azt szeretné, ha viszont szeretnéd, szabad akaratodból. Ha neked ez nem kell, nem marad más, mint örökre Isten, és így szeretet nélkül maradni. Te döntesz. Nem mások sorsa felől. A sajátod felől. Amiket írtál azzal azt mondod, hogy te jobb munkát végeznél, mint Isten. Azt gondolod, hogy te igazságosabb vagy nála. Ezzel sok ember van így. Nézd meg a világ mai állapotát. Szerinted jól csinálják?

        7. -“Amiket írtál azzal azt mondod, hogy te jobb munkát végeznél, mint Isten. Azt gondolod, hogy te igazságosabb vagy nála.”-” Isten nem fogja rád kényszeríteni, hogy Őt válaszd”-
          írod te. Én meg azt mondom, hogy – rossz az, aki rosszra gondol – ! Én ilyeneket nem mondtam, nem írtam.A szabad akarat, a döntés, a választás közötti különbségekre kívántam felhívni a figyelmet, valamint arra, hogy egy még meg nem történt esemény csak akkor valósul meg, ha az, akinek a hatalmában áll, olyan dolgokat tesz, amelyek végül elkerülhetetlenné teszik az adott cselekmény bekövetkezését. Én egy prófécia megvalósulását csak így tudom a saját logikám szerint elképzelni. Ha te tudsz ésszerűbb, logikusabb választ, akkor kérlek, azt írd le, ne pedig azt, hogy szerinted én mit gondolok Istenről.

        8. Már leírtam, de szívesen leírom még egyszer: Szemlélője lenni egy tettnek, nem egyenlő azzal, hogy rákényszeríted az akaratodat valakire.
          Isten látja, hogy mit fogsz tenni, mert ő egyszerre látja az emberiség egész történelmét, mivel Ő nem az időben él.
          Szerintem hagyd a saját logikádat.
          “Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az ÚR. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” Ézsaiás 55:8-9
          A jó hír viszont, hogy Isten nagyon sok kérdésünkre választ ad, feltéve, hogy hajlandó vagy meghallgatni.

    1. Miért nagyszerű? Azonkívül, hogy egy csomó szakállas ember egymás torkának fog esni, mit befolyásol?
      Asszem, néhány dolog nálam ki van esve, mert nem értem a hír jelentőségét, elmagyarázná valaki?

      1. @papy_on_board:

        “Bár a hit szempontjából az épületeknek nincs jelentősége (Ap.Csel. 7:48), a templom újjáépítése ugyanakkor fontos eseménye az utolsó időknek, mivel sok bibliai prófécia beteljesedésében szerepe van. Például lehetővé teszi a régi zsidó véráldozatot, amit a judaizmus szerint csak a jeruzsálemi Nagytemplomban lehet elvégezni. (Lásd: Dániel 11:31, Máté 24:15, 21, Dániel 8:11)”
        Az írás utalást tesz a fenti eseményekre a végidők egyik mérföldköveként. Hívő embereknek ez éjszakában fellobbanó máglyatűzhöz lesz hasonlatos.

      2. Szia Papy_on_board!
        Körvonalakban arról van szó, amit Koe Paal is idézett a cikkből, de megpróbálom egy kicsit bővebben kifejteni.

        Ehhez vissza kell mennünk az időben 2000 évet. Amikor Jézus itt volt a földön nagyon sok zsidó, még a követői közül is, azt gondolta, hogy Jézus fizikailag Izrael királya lesz és visszaállítja Izrael hatalmát a földön. Más szóval egy politikai megváltót vártak. Ez volt az egyik oka annak, hogy sokan nem fogadták Őt el és a római vezetőknél is pont azzal az ürüggyel vádolták be, hogy a királyságot követeli magának.

        A mai vallásos zsidók még mindig a messiást várják, azt a messiást, aki helyreállítja Izrael hatalmát a földön. Ez természetesen nem Jézus lesz, hanem az Antikrisztus. A cikkben is megjelölt bibliai részekből tudjuk, hogy az Antikrisztus maga ül be Isten templomába (ami alatt a jeruzsálemi nagytemplomot érti), és hát épp ez a célja: hogy Isten helyébe lépjen és elérje, hogy az emberek istenként imádják. Ahhoz azonban, hogy ez megtörténjen, a templomnak fel kell épülnie, hiszen i.sz. 70-ben lerombolták.

        Ezért van jelentősége az ezzel kapcsolatos híreknek. Istennek nincs szüksége semmilyen templomra. Már az első templom se az Ő ötlete volt, de végül rábólintott. ?Ezt mondja az ÚR: A menny az én trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Milyen házat akartok építeni nekem, és milyen helyen kellene tartózkodnom? Hiszen mindent az én kezem alkotott,? Ézsaiás 66:1-2

        Ezeket a cikkeket érdemes még megnézned:
        http://idokjelei.hu/2011/01/a-templom-es-az-utolso-het-ev/
        http://idokjelei.hu/2011/05/a-kozel-keleti-valsag/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend