2017 egyik legnépszerűbb témája a fővonalas médiában (és napjainkra jellemzően ez nem csupán az amerikai, hanem a globális médiát jelenti), hogy Donald Trump kormánya egy felemelkedőben lévő globális gazdaságot örökölt elődjétől, amikor a valóságban ennek az ellenkezője igaz.
Trump egy hosszú hanyatlás közepette került hatalomra, amit valószínűleg egy fokozottabb lejtmenet követ majd hamarosan. Ezért gondolták egyesek a választások előtt, beleértve a jelen poszt szerzőjét is, hogy végül a média kiabálása ellenére a verseny Trump győzelmével zárul, amit a nemzetközi pénzügyi elit alakított így, hogy az alaposan előkészített válság berobbanásának idejére kéznél legyenek a megfelelő bűnbakok a konzervatív politikusok személyében.
A helyzeten persze nem segít, hogy Trump folyton a nevetséges Dow index rekordokkal dicsekszik. Tervezni sem lehetne jobb forgatókönyvet…
Amilyen tempóban érkeznek az elnöki rendeletek, félő, hogy az emberek tényleg gazdasági fellendülést látnak majd mindenben.
A helyzet pedig az, hogy bizonyos problémákat nem lehet orvosolni, legalábbis nem felülről.
Időnként nem lehet mást tenni, mint hagyni végigfutni a válságot és ez a jelen helyzetre is igaz.
Hiába a párt és vezetőváltás, a kormány az alábbiakban kifejtett okok miatt nem képes enyhíteni a gazdasági feszültséget.
Az állam nem teremt vagyont
Az állam mindig is egy pénznyelő volt és az is marad. Minél nagyobb a kormánygépezet, annál fokozottabb a pénznyelés. Egy ilyen rendszer alkalmatlan arra, hogy megállítson egy stagnáló, inflálódó tendenciát.
Sokan beszélnek arról, hogy a Trump által tervezett infrastruktúra beruházások milyen sok munkahelyet teremtenek majd, ami kísértetiesen hasonlít a Nagy Gazdasági Világválság idejére jellemző kétségbeesett hangulatra, illetve Herbert Hoovernek a gazdaság élénkítésére irányult igyekezetére különféle közmunkaprogramok által. A valóság ugyanakkor azt mutatja, hogy az ilyen próbálkozások nem járnak sikerrel.
Először is Trump elképzelése, hogy infrastruktúra kiadásokkal adjon infúziót a gazdaságnak, nem új. Az Obama kormány és az alatts működő kongresszus az elmúlt évtized legnagyobb költségvetési keretét szavazta meg a közlekedés számára 2015-ben és a mostanihoz hasonló stratégiát próbált megvalósítani. Mondanom sem kell, Obama erőfeszítései Herbert Hooveréhoz hasonló hatást értek el.
Hoover óta Obama volt az első amerikai vezető, akinek az elnöksége alatt a hivatalos éves GDP növekedés 3% alatt volt elnökségének egész ideje alatt, 2016-ban pedig 1,6 százalékra esett.
Bár a Hoover nevéhez fűződő gát monumentális projekt volt, ami kimondhatatlan reménnyel töltötte el az Egyesült Államok polgárait a válság napjaiban, a kezdeményezés szinte semmilyen hatással nem volt a gazdaság hosszú távú alakulására. Ennek oka, hogy az állam nem képes vagyont teremteni. Az állam csupán az állampolgárok által létrehozott vagyon elszívására képes különböző adók formájában, hogy a semmiből létrehozott adósságait kifizesse, vagy más esetben a központi bank nyomdáinak segítségével próbál hamis jólétet nyomtatni magának.
Egyesek szerint Trump inkább azzal próbálkozik majd, hogy az Obama-korszak félresikerült programjaira előirányzott pénzeket átcsoportosítsa, de az összképen sajnos ez sem változtat.
Az átcsoportosított pénzek ettől még továbbra is az állampolgárok adóiból származnak, amiknek sokkal nagyobb haszna lenne, ha visszakerülnének az adófizetőkhöz, minthogy a GDP néhány százalékpontos emelésére pazarolják őket.
Ezen túl a folyamat által létrejövő munkahelyek csupán cseppek lesznek a tengerben a ma már 100 milliót főt meghaladó munkanélküliségben.
Mi a lényeg? Bár az új utak és a déli határra tervezett kerítés egyes konzervatívok számára győzelmet jelentenek, az infrastruktúrára költött pénzek nem adnak választ az alapvető fiskális problémákra.
A kölcsönös függőséget nehéz megtörni
Egy másik kedvelt pénzgenerálási módszer a külföldről beérkező áruk megvámolása. Ez különösen igaz olyan országok termékeire, amelyek igazságtalan előnyökre tettek szert bizonyos nemzetközi egyezmények segítségével. Az Egyesült Államok alapítói is úgy gondolták, hogy az államot inkább az importra kivetett vámokból és az államok közötti kereskedelemből finanszírozzák, az állampolgárok megadóztatása helyett. Ez a módszer ugyanakkor nem következmények nélkül való.
A globális elit sajnos legalább 50 éve ügyködik azon, hogy az egyes nemzetek minél nagyobb mértékben függjenek egymástól. Az Egyesült Államok pedig ennek a kölcsönös függőségnek a középpontjában áll, ráadásul a dollár még mindig a világ tartalékvalutája. Ahhoz, hogy ez a függőség oldódjon, komoly változásokra lenne szükség. Például, ha nagyobb vámokat akarnánk kivetni egyes országok termékeire (például Kínára, ahogy Trump javasolta), akkor cserébe az Egyesült Államoknak fel kellene adnia saját helyzetét is a kölcsönös függőségben, vagyis lemondani a dollár tartalékvaluta státuszáról.
Ez nagy valószínűséggel amúgy is meg fog történni, csak az önkéntes lemondás helyett kicsit agresszívabb módon és külső nyomásra. Bár fővonalas hangok szerint ez lehetetlen, mégis megtörténhet, hogy Kína likvidálja jelentős mennyiségű dollár és amerikai kincstárjegy állományát, ami igencsak destruktív hatással lenne az amerikai gazdaságra.
Azt se felejtsük el, hogy a magasabb vámok magasabb árakat jelentenek a polcokon. Az Egyesült Államokban kapható fogyasztási cikkek jelentős hányada importból származik. Magasabb vámok kivetése csak abban az esetben segítene a helyzeten, ha az USA képes lenne megfizethető alternatívát előállítani helyileg. Ugyanakkor a Nagy Gazdasági Világválság idejéhez viszonyítva a helyi ipar gyakorlatilag nem létezik.
A helyi gyártás újjáépítése időigényes
Sokan reményteli izgalommal várják, hogy bizonyos amerikai nagyvállalatok Trump elnökségének első éve alatt hazahozzák kiszervezett gyártóüzemeiket. Ez egy jó dolog lenne, de valószínűleg nem elég és elkésett.
2008-2009-ben a fővonalas közgazdászok üdvözölték a FED pénznyomtatási ámokfutását, arra számítva, hogy a dollár gyengülésével az amerikai termékek ára is csökken, ami az ipar reneszánszát indítja majd el. Ez nem történt meg.
Függetlenül attól, hogy mit tesz Trump 2017-ben, a politika által elérhető eredmények enyhén szólva korlátozottak. A kiszervezett gyártóüzemek vissza hozatalához, ha ez egyáltalán lehetséges, évek kellenének.
A gyárakat rendbe kéne hozni, az ehhez szükséges pénzeknek temérdek kézen átjutni, azonkívül ki kellene képezni az embereket is. Nemcsak a gyártósorokhoz, de a gyárak irányításához is. Egy működőképes üzem fenntartásához szükséges tudás ma már nem létezik egy Egyesült Államokban. 15 dolláros órabért követelő eladókból és felszolgálókból viszont nincs hiány, csak sajnos a két igény köszönőviszonyban sincs egymással.
Eközben a FED intézkedései megerősítették a dollárt, és hiába mondják a fővonalas elemzők, hogy ez csupán átmeneti állapot, az elitnek sokkal jobb, ha állandó a feszültség a FED és Trump között, így az elnök hiába követeli majd a magas kamatok csökkentését. Eközben a világ egyre inkább kockázatos befektetést lát majd a dollárban és nem fog hezitálni, hogy új tartalékvaluta után nézzen.
Jó reggelt SDR és helló világvaluta.
Az IMF által jegyzett SDR tökéletes kapocs lehet a dollár és a világvaluta között.
A megoldást nem az államtól kell várni
Érthető, hogy a konzervatív szavazók megint naggyá akarják tenni Amerikát. Nemes cél. Ugyanakkor fel kéne ismerni a jelenlegi stratégia következetlenségeit és belátni, hogy a helyzet menthetetlen. Ahhoz az Egyesült Államok visszanyerje régi gazdasági nagyságát decentralizált erőfeszítésekre lenne szükség, hogy az ország a helyi erőforrásokra épülve tudja maximalizálni a nyereséget, nem pedig arra várni, hogy az állam majd valahogy a gazdaság manipulálásával elérje ezt. Az egyes országok gazdaságai függősége túl összetett és mélyreható. A globalisták ezen a téren alapos munkát végeztek. Innentől már csupán egyetlen forgatókönyv létezik: hagyni, hogy a rendszer összedőljön és remélni, hogy a megfelelő emberek ott lesznek, hogy jobb alapokon építsék újra.
Sajnos az összeomlás nemcsak sok amerikai számára hozna tragédiát, de a globalisták reményeit is beváltaná. A globalisták úgy gondolják, hogy ők lesznek azok a bizonyos „megfelelő emberek”, akik majd újjáépítik a rendszert és a teljes társadalmi kétségbeesésben könnyen meggyőzhetik a lakosságot, hogy csakis egy még tökéletesebben központosított modell jöhet számításra, így a régi rend hamvaiból felépülhet az Új Világrend.
Ez elkerülhetetlennek látszik. Lehet igyekezni, hogy a globalisták ne kerüljenek olyan helyzetbe, hogy ezt elérjék, de nem szabad túl sok reményt fűzni ahhoz, hogy a Trump kormány erre képes lehet, ha egyáltalán ez szándékában áll. A megoldást továbbra sem a Fehérházban kell keresni.
A végső megoldás pedig a világ alapítása óta készen áll, és annak tervezője és építője Isten.1
- Zsidók 11.10 [↩]
Ezt a hazug dumát. A közgazdaság állandóan ekörül a téma körül forog. Egyedül CSAK is az állam tudja kihúzni az országot a sz@rból, és mégpedig infrastrukturális beruházásokon keresztül. Az ok nagyon egyszerű, bár a jelenlegi mainstream ezt elfedi. Ha csak a kereskedelmi bankok teremthetnek elszámoló egységeket (pénzt) akkor a pénzmennyiség együtt ingadozik a hitelfelvételi hajlandósággal. Bármennyire is furcsa a rendszer nem bírja a pénzmenyiség csökkenését, mert ez a munkanélküliségen keresztül megborítja a hitel-adós pozíciót. (azaz a pénztömegtől függ az elérhető jövedelem, a hiteltörlesztés pedig a jövedelemtől, ha csökken a jövedelem, akkor csökken a hiteltörlesztés is és már kész is a válság). És pont ez lenne a lényeg, hogy legyen valami, ami a pénztömeg ingadozását korrigálja és ez a költségvetésen keresztül teremtett beruházás (ami pénzt nyom a rendszerbe, és ezzel jövedelmet teremt, és visszahelyezi az adóst a hitelfizetési pozícióba). Az úriember az elfelejti elmondani hogy anno 50%-kal leértékelték a dollárt és közben csinálták az infrastrukturális beruházásokat, mert a valódi probléma az az, hogy anno az arany áramlott ki az országból, jelenleg meg a külső tartozás jobban nő mint a külső követelés, de ez ugyanaz. És itt jön az, amitől igazán félnek a tőkestruktúrák, hogy a leértékelés miatt lefeleződik a pénzügyi vagyon (ez a valódi ok, amitől rettegnek). A leértékelés meg kikezdi a tartalékvaluta pozíciót (ez meg nem tetszik a nemzetközi bankároknak) , de nincs más út. 1933-ban is ez volt az egyetlen kiút, a 70-80-as években is a dollár a márka szintjére értékelődött le, és most sincs más kiút, ha azt akarják, hogy az USA ne veszítse a versenyképességben.
Ezt a hazug dumát!!!
” Egyedül CSAK is az állam tudja kihúzni az országot a sz@rból, és mégpedig infrastrukturális beruházásokon keresztül. ”
Inkabb, ha az állam bácsi nem szólna folyton bele az ökonómiába és hagyná, hogy az önmagát szabályozza mint régen volt.
Az embereket meg békén kellene hagyni, hadd tegyék fel maguk az idevonatkozó alapkérdéseket:
1. Mit termeljek?
2. Hogyan termeljek?
3. Kinek termeljek?
Ps. Ugy tudtam a vásárló az, aki indirekt módon a beruházásokat teremti, nem az állam illetve Orbán,…vagy Trump.
4. Hol termeljek?
5. Miből termeljek?
Továbbá, az állam egyik feladata lenne a piac olyan szintű szabályozása, hogy az a saját állampolgárainak a legmegfelelőbb legyen, és az érdekeiket a leginkább szem előtt tartja. A szabályozás nélküli piacmegnyitás csak azt eredményezi, amit nálunk is tett, a nép és az ország teljes kirablása és kiraboltatása. Mert miután egy országot az idegen érdekeknek kiszolgáltattam, és közös erővel kiraboltunk, már nincs olyan, hogy a vásárló indirekt módon beruházásokat teremt adott országban, hiszen, ahol max csak a napi egyszeri étkezésre van pénze egy családnak, ott fel sem merülhet az igény szolgáltatásokra, vagy egyéb dologra. ( És minél több ilyen “vásárló” van adott országban, annál szegényebb. Lásd, a világ más, szegény országait…) Azok pedig, akik anyagilag jobban el vannak eresztve, megint csak nem teremtenek beruházásokat, mert ők megveszik azokat az árukat, amelyek eddig megtermeltettek és már megtalálhatók, és igénybe veszik azokat a már létező szolgáltatásokat, szolgáltatókat, amelyek már létrejöttek.
Vagyis “önszabályozó piacról” csak ott lehetne beszélni, ahol mindenkinek ( vagy legalább a nagy többségnek) folyamatosan a szükségletein felüli vásárlóereje is van. Mert ott lehet a luxuscikkek árát versenyeztetni egymással, de ahol még az alapszükségletekre sincs meg mindenkinek a vásárlóereje, ott semmi más nincs, csak azon hely keresése, ahol a legolcsóbban jutok élelmiszerhez. És, ha esetleg ezenfelül van még vásárlóerőm, akkor víz, fűtés, villany, stb. ) ,
Hát még véletlenül sem! Nincs önszabályozó mechanizmus és nincs olyan ökonómia amit a tankönyvek hirdetnek.
Alapfeltételezésük (ami téveszme) hogy a három nagy (gyűjtő) piac mindig egyensúlyban van, vagy egyensúlyra törekszik. A javak piacán annyi kereslet, mint a kínálat, a tőkepiacon annyi a hiteligény, mint a megtakarítás, és a munkaerőpiacon annyi a munkaalkalom, mint ahányan dolgozni szeretnének. A valóság ezzel szemben az, hogy a javak piacán állandóan (és állandósul) többlet van, ez kihat a munkaerőpiacra a munkanélküliségre, és a tőkepiacon nincs elég hiteligény a beruházások megvalósítására (hiszen többlet van a javak piacán s erre nem eszközölnek további beruházásokat, inkább visszafogják a termelést és csökkentik a foglalkoztatást). Ezt a helyzetet egyedül az állam tudja feloldani, úgy hogy az állami beruházásokon keresztül (improduktív) keresletet támaszt a javak piacán és kiszívja a többletet és az újra termelés folyamata újra megindul. Ezek az állami beruházások inflációs hatásúak lehetnek. A mai rendszerben a pénzszabályozással fojtott inflációs hatások automatikusan túlkínálatot teremtenek a javak piacán.
Ez a modell számomra elfogadhatatlan. Amíg százezrek élnek lakás nélkül – lakhatás hiányában szétszakítják a családokat (!) – gyermekek nélkülöznek, konkrétan éheznek minálunk is, addig NEM LEHET a javak piacán lévő túlkínálatról beszélni. Bele kellene számítani a szociális szempontokat.
Ha a cél az emberiség létszámának csökkentése, akkor persze nem 🙁 – és ezt muszáj látni.
A 2. pont magába foglalja a 4., 5. pontokat. A 3 pontot nem én találtam ki, hanem nálam sokkal okosabb gazdasági szakemberek réges regen Továbbá Magyarországon nem szabályozás nélküli piacmegnyitás volt/van, hanem a már-már megszokott korporatizmus, ami mostanság kezd átmenni egy látszat (nemzeti!) államosításban (a valós szolgáltatók és üzemeltetők ugyanazok a multik, akik azelőtt!) Na akkor most már örülhetsz a nemzeti címkés sárga csekknek. Jövőre is szetetettel várják a szavazókat,….tudod, nélkülük nem megy. És a szavazók el is mennek najd…., mert ez és ennyi a szociál-izmusból, még mindig nem elég.
A második pont nem foglalja magában a 4., 5. pontokat. Ahhoz, hogy bárki gondolkodhasson az első három ponton, ahhoz előbb a 4., 5. pontnak kell teljesülnie. Azután, ha már az megvan ( a kezdéshez szükséges befektetni való, vagy pénz és föld), akkor gondolkodhatok a 3. ponton, és aszerint döntöm el, hogy hogyan és mit.
MO-on szabályozás nélküli piac megnyitás volt és van, természetesen korporatizmussal, és gazemberek közreműködésével és által. Ha nem így lett volna, akkor most nem a 4 millió koldus országa lennénk, hanem igen irigyelt jómódban élők országa.
Semmi nem megy át itt államosításba, hanem ez csak az ide-oda játszom a vagyont, és így is úgy is keresek rajta. ( De, ha jól értettem ön is ezt mondja.) Az pedig, hogy önnél mit jelent a szocializmus nem tudom, de ez ami itt van csak szabad rablás ( és az egzisztenciálisan leszakadó emberek némi minimális segélyezésével, hogy még egy darabig nyugton maradjanak és ne kerüljön sor egy felkelésre a hatalom ellen. Legalábbis addig ne, amíg még van mit fosztogatni…). Azt pedig végképpen nem értem, hogy mit szeretne azzal mondani, hogy egy államapparátusnak semmit nem kellene csinálnia, csak az egyre magasabb összegű fizetését felvenni, és unalomból becsatlakozni a fosztogatók közé?! Most is az van, és a történelem folyamán végig ez volt, tehát nem értem, hogy akkor pontosan mit gondol, hogy mi lenne a dolga a “választott” vezetőknek? Mi a dolga a “királyoknak”? Felélni a népük “zsírját”? Vagy esetleg olyan korrekt törvényi hátteret biztosítani az Istentől rájuk bízott népnek, hogy az boldogulni tudjon, illetve megteremteni a mindenki számára elérhető jólét lehetőségét? A minimálbér rossz? Megsúgom, azért vezették be, mert még ennyit se fizettek volna, vagy fizetnének a dolgozóknak azok a keselyük, akik ellepték az országot, illetve a berken belüliek se. ( Ha holnap eltörölnék, az ön fizetése is a többiekével együtt min a felére esne vissza, anélkül, hogy az árak lefelé mozdulnának. Mert valójában senkit nem érdekel azok közül, hogy ön és a családja miből és hogyan él meg, kizárólag a pénztárcája érdekli őket, hogy abban van e még valami, ami az ő termékeikre fordítható , vagy sem. Viszont azt nem szeretnék, ha náluk keresnék meg azt a pénzt, mert akkor még az is előfordulhat, hogy nem az ő termékeikre fordítja azt, és akkor így is, úgy is csökken a profitjuk…) . Ha pedig a sáskák teljesen letarolták az egyik helyen a termést ( minden fizetőképes keresletet felemésztettek) , akkor mennek tovább, a következő helyre…
Néhány évtizeddel ezelőtt mondták már, hogy az USA-ban már régen felszámolhatták volna a munkanélküliséget, de a “munkaadók” semmiképpen nem egyeztek bele, mert azt mondták, hogy ha nem kell az embereknek a munkájukért , megélhetésükért másokkal harcolniuk, akkor több fizetést akarnak majd, több juttatást, több jogot, emberségesebb körülményeket, stb, és ez az ő profitjuk kárára menne . Tehát nem engedik, hogy ez megtörténjen. (De, a történelem folyamán a parasztlázadások, felkelések, polgárháborúk is éppen ezek miatt az elképzelhetetlen nagyságú kizsákmányolások miatt történtek, és azokat is csak fegyverrel verték le a hatalmon lévők, sokakat megölve, hogy a többi tanuljon belőle, és ne elégedetlenkedjen többé… ) Szóval szerintem ön nem pontosan tudja, hogy az, amit mond mivel jár, járna. ( De, javaslom az ószövetségi könyvek olvasását, és azokból elég jól lehet látni, hogy a szegények , nyomorultak elnyomása, kizsákmányolása, sanyargatása, nem új keletű találmány, és nem is változott sokat az évezredek során. Mert még a “klasszikus” rabszolgaság intézménye is működik a világban… )
Még a végén kiderül, hogy az Orbán Viktor nevű keselyű és magyar fajtársai találták fel a minimálbért a világnak,… LOL.
Ne haragudjon, de nem fogom kielemezni azt a sok……, amit itt leírt. Megmondom őszintén, ez mind “magas” nekem.
Az igazi problema gyökeréről pedig a 1. Timotéus 6:10-ben olvashatsz, épp ezért, nem kell ezt a kérdést túlmisztifikálni. Mára már a legtobb ember (közgazdaszok is ugyanúgy) annyira agymosott, hogy már észre sem veszi az állami központosítás jeleit. A központosítás nem egy jó dolog. A központosítás a szabadság ellenfele. De ezt ma sajnos, sokan nem tudják. Elmondanám, hogy a minimál bér is egy rossz dolog, de majd utánanéz, akit érdekel.
http://www.hidfo.ru/2017/02/nemetorszag-hazaszallittatja-az-aranytartalekot-de-ennek-semmi-koze-a-politikahoz/
http://www.hidfo.ru/2017/02/transzatlanti-konfliktus-egymas-ellen-fordulhat-az-usa-es-europa/
http://www.hidfo.ru/2017/02/trump-szerint-egysegesiteni-kell-az-europai-vedelmi-ipart/
A kölcsönös függőség résztől elfogadható.