Hit és vallás

4 tévhit Hollywoodról

Miközben lassan cikket sem kell írni az idők jeleiről, hiszen elég, ha az ember megnyit egy random hírportált, nem szabad elfelejtenünk, hogy minden megtévesztett vagy akár tudatosan a megtévesztésen dolgozó újságíró, szerkesztőség, médium, vallási szervezet vagy vezető, része annak a „világnak”, amiért Jézus meghalt és akit Isten ingyen megigazít, miután megváltotta Jézus Krisztus által.1 A döntés persze az övék.

Valószínűleg egyetlen olvasónak sincs szüksége részletes magyarázatra Hollywood gondolatformáló befolyásáról, és a világra kifejtett, legtöbbször sajnos negatív hatásáról. Az elmúlt hónapokban itt is többször szóba került egy-egy film vagy sorozat kapcsán (lásd például ITT és ITT), így az alábbi rövid videó engem személy szerint nagyon szíven ütött, mert emlékeztetett arra, hogy éppen emiatt fontos ezt az iparágat is az imáinkban tartani és ezért kell a Hollywoodban élő és dolgozó embertársainkra is annak a világnak a részeként tekinteni, amelyért Jézus az életét adta és amiért hosszan tűr „nem akarva, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.”2

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nincs helye a Hollywoodból érkező megtévesztések leleplezésének, egyes fontos filmek elemzésének, de ha ennek eredményeként mi, akik a hasonló véleményen vagyunk, felsőbbrendűnek gondoljuk magukat, ahelyett, hogy keresnénk a lehetőségeket a helyzet jobbá tételére, azt hiszem, igencsak elvétettük a célt.

Ti imádkoztok Hollywoodért?

  1. János 3:16 és Róma 3:23-24 []
  2. 2. Péter 3:9 []
Előző posztKövetkező poszt

16 hozzászólás

  1. Neverend, ebben az idő lineáris. azaz egyenes vonalú haladását mellőzni kívánó gondolatod elég érdekes. Isten valójában így jobban érthető, különös tekintettel az ún. ellentmondásokra. 😉

    1. No igen, a paradoxonok … a témánál vagyunk, kedvencem 🙂 (de nem fejtem most ki)
      ez visz túl a látható világon.

  2. Azért remélem nem nyomulnak annyira, hogy megfúrják a Star Wars-t. 🙂 Ez a fajta kereszténység képes arra, hogy elvigye a show-t, mert jellemző rájuk az uniformizálás és az élet kifejezetten szűk keretek közé szorítása. Persze kellenek oda, ha nagyon elszállna a ló művészúréknál. Legalább lesz egy kis kontraszt és kiutat jelenthetnek néhány kiégett kapálózónak, de szükség van a világban ilyen különleges életterekre, ahol a lélek tapasztalatot szerezhet.

  3. TÉVÉHIT 😀
    Nagyon komoly, hogy ezekkel a sorokkal nyitod a cikket!Már régóta mondom neked, hogy ez van.Mire te: hogy te a végidőkkel foglalkozol, a Jóhírt terjessze más.Ez kb. egy éve íródott meg itt közted és köztem, pedig ez az “internet-helyzet” akkor sem volt más mint most.Ömlik az ember arcába ez a világvége hangulat, meg hogy micsoda romlott világ is ez.Szóval, csupa olyan dolog, amit a szemével lát az ember.Mintha csak szemünk lenne teremtve, más nem is.Mondjuk, szellem… És az pedig már egy egészen másik világ.Az igazi.A létező.Az otthonunk.Erről viszont naaaaaaagyon kevesen beszélnek az interneten.Mert ez a világ szemmel nem látható.És ez a világvége-hajsza már átment károgásba, amit kórusban nyomnak ebben a harmadik -virtuális- világban az erre önmagukat hivatottnak érzők.Pedig a mi királyságunk nem ezen a világon van.Mármint, nem a szemmel látható világban.Tud-e róla egyáltalán valaki is, hogy mi mindannyian királynők és királyok vagyunk?Alig valaki, hiszen az olvasható szinte mindenhol, hogy egyre csak romlik ez az egyébként is romlott világ.Bravó, nagyon hasznos és informatív!De ezen kívül, amit egyébként is mindenki lát a saját szemével, nem kéne-e valami olyasmit is mondani ennek a bizonyos mindenkinek, ami a valóság mögött tornyosuló igazság?Igazán “komoly” teljesítmény valamit kommentálni, ami egyébként is tisztán látható. “Tudom, hogy te is látod, de én azért elmondom neked…” 😀 Azonban vannak nemlátható dolgok is.

    OK, néhány cikked esetében adsz a mondanivalódnak némi vallási felhangot, hogy némelyiknek a végén ott van, hogy ugye, Jézus… Meg hogy fogadd el, meg hogy tedd ezt, tedd azt.Miközben Jézus már mindent megtett és mindannyiunkat elfogadott.Méghozzá bűnösökként.Pál apostol levele a rómaiakhoz: Jézus a gonoszokért halt meg.Értünk, akik erőtlenek vagyunk.(5. rész, 6. vers) “Az Isten pedig a mi hozzánk való szeretetét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus értünk meghalt.” (8.vers) Ő az ellenségeiért halt meg (10.vers), nem azokért, akik elfogadták Őt.Mert senki sem tudja elfogadni Őt, mert mindenki erőtlen.Erőtlen, így írja Pál apostol.Szóval, ez a szuper-csináldmagad megváltás egyszerűen nem működik.Sehol sem.Még akkor sem, ha megint leírod ezt ezerszer a további cikkeidben.Ez csupán egy vallásos beidegződés.Amikor leírod, hogy az emberek függnek valamitől.Pedig nem függnek.Az emberek szabadok.Az emberek a szabadságtól vannak függőben.Paradoxon?De még mennyire!De meg lehet nézni Jakab apostol levelét: a szabadság tökéletes törvénye.Ezt írja.(1:26)És hogy megmaradunk-e emellett?Mi mást tehetnénk?Hiszen “nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy Ő szeretett minket…”(1Ján.4:10) Nem mi.Hanem Ő. “Ő előbb szeretett minket.” (19. vers) Ezt képtelenség elfogadni.Elutasítani sem lehet.Örülni azonban nagyon lehet ennek.Vagyis lehetne, ha szólnának erről híradások… Tehát, egyszerűen nem igaz amit írtál, hogy ez az ő döntésük.A szabadság nem egy döntés, hanem sokkal inkább felfedezés.Egy olyan úton, ami sosem fogy el, és aminek sosem érünk a végére.Ha van is ebben valami döntés, az már meg lett hozva.Még a világ alapjainak lefektetése előtt.Isten döntött.Isten döntött: élet!Sőt, több mint élet: üdvösség és megváltás.

    De nem nagyon szólnak erről híradások.Hiszen, ezt nem lehet eladni.Nem csak azért eladhatatlan, mert ami egyébként is az ajándékod, ami eleve a tiéd, azt senki sem adhatja el neked, de azért is eladhatatlan, mert aki az ember alapvető szabadságáról beszél, azonnal hülyét csinál magából.Ebben a látható világban nagy hülyeségbe fordulhat olyasmiről írni, ami nincsen szem előtt.Holott, valójában az a hülyeség, amikor valaki arról tudósít, ami egyébként is nyilvánvaló.Nyilvánvaló, de csak a szem számára; vagyis, semennyire sem nyilvánvaló.Nem az, mert nem igaz.

    Egyébként, nekem volt szerencsém Hollywood-ban élni és dolgozni.A rengeteg hajléktalanon kívül sok magyarral találkoztam ott.Sok magyar munkája fekszik a filmiparban.A látványosságot nem Hollywood-ban találták ki.Ez az egész világ egy nagy Hollywood… És valójában, nem is létezik.Hiszen, ahogy idézted is, ha Isten nem akarja, hogy az elveszettek világa létezzen, akkor az bizony nem is létezik.Még akkor sem, ha látod.

    Nem látod?Na, látod?! 🙂

    1. Oszkár, nagyon kormos a szemüveged. Ezért lehet, hogy ilyen sok sötét dolgot látsz ott, ahol nincs is. Például a fenti sorokban. Vedd le, vagy töröld meg. A filmet pedig gondolom nem nézted meg, mert ha megtetted volna…

      Azt sem értem, hogy minek ez a sok betű, mármint részedről, ha minden és mindenki szabad és minden rendben? Vagy kiigazításra csak annak van szüksége, aki modani, tenni, adni akar, aki pedig csak néz és nem tesz semmit, amikor tehetne, nem? (Jakab 4:17)
      Nem veszed észre, hogy milyen szelektíven osztod a “szeretetet”? Aki nem megy át a rostádon annak csak kövek jutnak.
      Még szerencse, hogy szabad vagyok, mint a fecske, így nem fognak rajtam. (Péld. 26:2)

      1. Már régen írtam ide, és nem csak a jelenlegi cikkedet érintettem most.Evégett a sok betű.Írhatnék én is folyamatos romlásról, összeesküvésekről, emberek, embercsoportok ide-oda való beskatulyázásáról, meg a közelgő végről.De minek?Eleve tele van a média ilyesmivel, ahogy te is írtad.Nem tudom, hogy elolvastad-e rendesen, mert nem csak arról írtam, hogy te gyarapítod ezt a sort.Igen, valóban azt a szépséges tényt írtam körbe, hogy minden rendben van.És tudod miért írok?Azért, mert ilyesmiről írni mindig öröm.Javaslom neked is.Ha van egy olyan Isten -márpedig, van- aki mindenkit üdvözít, akkor ez egy nagyon szép és rendben lévő világ.Ez egy gyönyörűséges tény.Minek másról írni?Nemlétező dolgokról…

        1. Egyébként, persze, hogy szabad vagy!Ezt írtam én is, ebben erősítettelek meg.Nem csak neked szánva.Sőt, királynőként vagy szabad!Ezt is írtam.Talán ezeket nem olvastad el.Még szép, hogy szabad ember vagy!Csak nem írsz úgy.Pedig jó dolgokról nem csak gondolkodni, de írni is öröm.Ha ezt tudnád, nem kérdezted volna, hogy miért.

        2. Vagyis miért nem ír mindenki mindig úgy és arról, ahogy te.
          Miért nem írt úgy Dávid a Zsoltárokban, Jeremiás a siralmaiban vagy János a Jelenésekben?
          “Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak.” (Prédikátor 3)

        3. Oszkár, nem üdvözít mindenkit Isten ! Ha így lenne, hazudna Jézus és a Biblia több már írója. Te azt hiszem a legvérmesebb ún. szuper-hiper kegyelem tanítókon is túlteszel. Egyszerűen elfeledkezel az ember szabad akaratáról és döntésének következményiről. Nos Isten nem feledkezik el. Ellentmondasz az Isten igéjének ! Ne tedd ! “Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.” (Máté 7,13)

        4. Ha velük példálózol, ne csak írj, de tedd meg azokat a dolgokat is, mint amikre ők képesek voltak.Az ő tudásukat nem egy bizonyos média felszínből összetallózott ismeret jelentette.Amiket ők tudtak vagy írtak, úgy senki más nem tudott, úgy senki más nem írt.Vagy legalábbis, nagyon kevesek tudtak és írtak arról, mint amiről ők.Amiről azonban te írsz itt, azzal tele van a mindenféle média.Lásd a cikked elejét!Még hogy alternatív média!… Média, OK.De hol van ebben az alternatíva?Továbbá, az általad most felsorolt emberek arról írtak, amiben hittek.Te többször elmondtad egyrészt azt, hogy a végső idők lényege az az életed kis részét teszi ki, továbbá, hogy téged a politikai közélet nem érdekel, nem is igazán követed nyomon.Erre föl, milyen témaválasztásokban írsz…?

          Amikor igazán szárnyalóakat írsz, arról mindig lelkesen tudok beszélni.Nem mondhatod azt, hogy egyoldalúan értékelem a cikkeidet.Neked nagyon mély tudásod van.Nem tudom, miért titkolod.És amikor szárnyalsz, csodálatos gyöngyszemek kerekednek ki a fecsketollaidból.Szinte libabőrözök azoktól (ennyi madarat…), és felrázzák az embert.Az ilyen cikkeidben valóban kiáltó az alternatíva, elhiszi olyankor az ember, hogy tényleg van választási lehetősége.Azt, hogy szabad.Nem tudom, miért fukarkodsz ilyesmivel.Szerintem, nem egy írásod után mondtam neked, hogy rendesen irigyellek miattuk.(Ezt lehet, hogy csak egyszer mondtam, minden esetre, több irigylésre méltó írásod van.)Szoktam mondani neked elismerő szavakat.De most nem azoknak van elrendelve az idejük.És ezt kettőnk közül nem csak én rendeltem így el.

        5. Oszkár, minden cikket, azokat is, amiket angolból veszek át, egy belső késztetésre írok, ami úgy gondolom, hogy az a bizonyos “halk és szelíd hang”. A hang néha hangosabb, máskor halkabb, de ott van. Másképp nem is tudnék írni, illetve nagyon sokszor van, hogy nem tudok nem írni, és ez független a témától.
          Ne felejtsd el, hogy amit látunk, nagyban függ attól, hogy hol állunk…

        6. Thea, ezt az utóbbit természetesen neked szántam.Akkor még nem volt ott Árpiel hozzászólása.

        7. Árpiel, nem mennék most bele abba, hogy tévedsz/igazad van-e az üdvözüléssel kapcsolatban.Vagy, hogy egyáltalán mit is jelent ez.Már annak örülök, hogy elgondolkodtál rajta.Ez a lényeg!Az lenne jó, ha minél több embernek lenne minél több használható gondolata erről.

        8. Néhány hónapja addig nyaggattátok Oszkárt amíg kifejtette a találmányát egész érthetően. Nem akkora marhaság, mint ahogy elsőre hangzik, de a megértéséhez ki kell egészíteni az elméletet. Meg kell érteni Isten transzcendens természetét, az idő hétköznapi lineáris értelmezését pedig el kell felejteni és működik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Send this to friend

Az oldal használatával elfogadom a sütik alkalmazását. Több információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás