Joseph Candel: Ahogyan ezt már számos alkalommal kiemeltük, a világban bekövetkező válságok előkészítik a terepet a Világkormány és annak majdani vezetője, az Antikrisztus előtt, aki így a világ megváltójaként állhat elő a megoldásokkal, azokra a problémákra, amiket jórészt neki és követőinek köszönhetünk.
?Az ő helyére áll egy gyalázatos. Nem úgy adják neki a királyi méltóságot, hanem váratlanul jön, és a királyságot csellel szerzi meg. ? Zavartalanul eljut a leggazdagabb tartományba is, és olyat tesz, amilyet sem elődei, sem ősei nem tettek. Prédát, zsákmányt és kincseket osztogat híveinek?? Dániel 11:21-24
Forrás: Prophecynewswatch.com
Sokak számára ismert tény, hogy a globális elit szerint egy kiterjedt gazdasági válság jelentős lépés lenne az Új Világrend, más szóval egy egységes világkormány megalakítása felé.
David Rockefeller már 1994-ben a következőket mondta:
?Egy globális átalakulás küszöbén állunk. Csupán a megfelelő válságra van szükség ahhoz, hogy a nemzetek elfogadják az Új Világrendet.?
Arra nem tért ki, hogy milyen válságra gondolt, de egy gazdasági válság sokak szerint egész jól megfelelne e célra.
2008-ban, Gordon Brown, Nagy-Britannia akkori miniszterelnöke azt mondta, hogy
?A nemzetközi pénzügyi válság különleges lehetőséget biztosított a világ vezetői számára, hogy egy igazán globális társadalmat hozzanak létre.?
Tehát szerinte a 2008-ban elindult, sokakat tönkretevő pénzügyi válság kitűnő lehetőség.
Ez a (Barack Obama volt vezérkari főnőkéről elnevezett) Rham szabályként ismertté vált elvhez hasonlít, ami leegyszerűsítve valahogy így hangzik: A politikusoknak tanácsos a válságokat kihasználva bevezetni az olyan népszerűtlen törvényeket vagy programokat, amelyeket normális körülmények között senki sem fogadna el.
2012-ben Nigel Farage, az Európai Parlement képviselője a következőket mondta:
?Nehéz figyelmen kívül hagyni azokat a hangokat, amelyek immár 20 éve mondják nekem, hogy mindezek [a gazdasági válság] mögött olyan emberek csoportja áll, akik egy egységes világkormányt akarnak létrehozni. Próbáltam figyelmen kívül hagyni ezeket a hangokat, hangsúlyozva, hogy ?Ne adjunk túl sok hitelt az összeesküvés elméleteknek,? de meg kell mondjam, a [világkormány] lassan itt van az orrunk előtt.?
2014 novemberében pedig tényleg az orrunk előtt volt, amikor az úgynevezett ?bukáshoz túl nagy? bankok, a G20-ak jóvoltából, áthárították a bankok hibás döntéseinek felelősségét a betétesekre.
Létezik-e ennél egyértelműbb jelzés arra, hogy a világ legnagyobb bankjai globális gazdasági válságra számítanak?
Körülbelül ezzel egy időben az olaj ára zuhanásnak indult, ami igen negatív hatással volt Oroszország, Irán, Venezuela és néhány afrikai ország gazdaságára. Az olcsó üzemanyagárak természetesen bizonyos tekintetben pozitívumnak számítanak a hétköznapi emberek számára, mára azonban láthatóvá vált, hogy több szövetségi állam, például Texas, Louisiana, Oklahoma és Észak-Dakota bajban vannak emiatt.
A csökkenő olajárak miatt számos amerikai nagyvállalat komoly bevételkieséssel kénytelen számolni. Az amerikai olajipari cégek számára sokkal költségesebb az olaj kitermelése, mondjuk Szaúdi-Arábiához, az Egyesült Arab Emirátusokhoz, Kuvaithoz vagy Irakhoz képest. Egyes cégek felhagytak az új kutak létesítésével, mások komoly létszámleépítéseket terveznek, megint mások pedig már a hiteleiket sem képesek törleszteni és mondani sem kell, hogy részvényeseik semmilyen osztalékra nem számíthatnak.
Az olajiparban jelentkező problémák pedig más területekre is kihatnak az Egyesült Államokban, hiszen most kevesebb csővezetékre, pumpára, motorra, stb. van szükség, az ezeket gyártó cégeknek pedig kevesebb alkalmazottra, és így tovább.
Amit biztosan tudunk, hogy a világ hatalmasai világkormányt akarnak, és úgy gondolják, hogy egy válság, talán éppen egy gazdasági válság, megteremtheti az ehhez szükséges körülményeket, amelyek beálltával enyhülhet vagy teljesen megszűnhet a népellenállás és mindenki elfogadja a felajánlott megoldást.
A terep készen áll: a bankok áthárították az esetleges csődökből adódó pénzügyi felelősséget, az olaj ára a padlón és bár ebben nincs egyetértés, sokan úgy gondolják, hogy a következő válság felhői már felettünk vannak.
Nagyon ertelmes hozzaszolasok csak annyit teszek hozza hogy valamennyien olvassatok el a cion bolcseinek jegyzokonyveit es a talmud nevu szenny irodalmat, a cionista gengszterizmus iranyvonalat mert ez az alapja a vilagkormany megteremtesenek.
http://www.hidfo.net.ru/2015/02/02/postai-ertekesitesi-tevekenyseg-sorsjegyet-biztositast-vagy-amit-akartok
“… a 4 fő gond ami bármiféle világ* dolgot megakadályoz,lehetetlenné tesz jó sokáig. Nincs semmiféle olyan metódus amivel 7 milliárd ember közül fél milliárdot ki lehetne úgy válogatni hogy a fenti 4 pont ne legyen probléma.
Még 500 millió is sok,sőt akár 1 millió is az lehet.”
Kedves FAIRI!
Miért kellene kiválogatni 500 millió embert nekünk magunk közül? Azért mert a titkos társaságok egyike ezt találta ki és egy jó nagy kőre rávéste? És mi lenne, ha ehelyett Davosban ülésező és meditáló 2000 résztvevő nem 1700 magánrepülővel érkezett volna meg Davosba aggódni a globális felmelegedés miatt?
Én azt mondom, hogy az emberek szeme egyre jobban felnyílik és előbb-utóbb elege lesz abból, hogy bolondnak nézik.
“Amit biztosan tudunk, hogy a világ hatalmasai világkormányt akarnak, és úgy gondolják, hogy egy válság, talán éppen egy gazdasági válság, megteremtheti az ehhez szükséges körülményeket, amelyek beálltával enyhülhet vagy teljesen megszűnhet a népellenállás és mindenki elfogadja a felajánlott megoldást.”
Sokan gondoltak arra hogy majd világkormány vagy valami hasonló, ám igazából tucatnyi válság és két vh se volt igazán alkalmas hogy valódi világszervezet jöjjön létre.
2. vh után sokan gondolták majd eljön valami világbéke és még ENSZ is megalakították ami talán valami világkormány lett volna, ám ennek ellenére rövid időn belül kettéhasadt a világ.
1990 után újra azt gondolták egy hatalom lesz a Földön,de most úgy tűnik sokféle hasad a világ.
Mindenféle egyesítési kísérlet olyan volt mint valamiféle rossz fúziós reakció. keletkezett termék rövid időn belül bomlott.
Mi mind emberek vagyunk de sok dolog elválaszt minket:
-legyen az vallási nézet, nem mindegy keresztény vagy muszlim,sőt az se mindegy milyen keresztény vagy milyen muszlim
-legyen az politikai nézet:nem mindegy liberális vagy fasiszta
-nem mindegy nacionalitása és rassza….
-persze nem mindegy az anyagi helyzete és társadalmi rangja,és honnan jött
Kb ez a 4 fő gond ami bármiféle világ* dolgot megakadályoz,lehetetlenné tesz jó sokáig. Nincs semmiféle olyan metódus amivel 7 milliárd ember közül fél milliárdot ki lehetne úgy válogatni hogy a fenti 4 pont ne legyen probléma.
Még 500 millió is sok,sőt akár 1 millió is az lehet.
A bibliai próféciák szerint a világkormány nem foglalja majd magában a Föld minden országát. (http://idokjelei.hu/2011/03/az-antikrisztus-megjelenese-uralma-es-haborui/) Az Antikrisztus uralkodása során több háborút is vív majd. Valószínűleg lesz egy időszak, színre lépése után nem sokkal, amikor az emberek nagy része “imádni fogja”, de amikor később kimutatja a foga fehérjét, az ellenállás is erősebb lesz.
Eddig valóban lehetetlen volt bármi ilyesmit megvalósítani, innen is tudjuk, hogy amit ő művel majd, azt nem emberi erővel teszi.
“Hatalmas erejű lesz, bár nem a maga erejéből.” (Dán. 8:24)
“Mert ennek a törvénytiprónak az eljövetele a Sátán munkája a hazugság minden hatalmával, jelével és csodájával;” (2 Thess.2:9)
Vehetjük példaként az EU-t is. Nem mondhatjuk, hogy egység lenne a tagországok között és nagyon sok ország (szerintem a legtöbb tagállam) állampolgárai a hátuk közepére kívánják, mégis itt van és folyamatosan bővül, mert valakik felsőbb berkekben ezt akarják.
THEA
Több probléma is van az érvekkel
1. Biblia próféciák nincs időpontja hogy mikor,folyamat elkezdődhetett most? vagy csak 1 milliárd év múlva indul el?. Szóval minden feltételezett jel,lehet simán tévedés. Önmagad becsapása.
2. Bármelyik prófécia nem egyértelmű, lehet szó szerint jelképesen és ennek mindenféle kombinációját alkalmazni
3.Biblia és prófécia csak egy kultúrkör termése, szóval óvatosan kell alapból vele érvelni, világ sokkal nagyobb mint Szentföld és környéke.
Szóval a világkormány mellett nem jó érvek próféciákra mutatni.
“Vehetjük példaként az EU-t is. ”
igazából nincs nagy egység,egymás közti huzavona az egész intézmény, igazából azért marad fenn,mert nélküle Európa még jelentéktelenebb lenne Kína, USA és egyéb potenciális nagyhatalom mellett.
Integrációt sok probléma akadályozza:nemzetek közti ellentét,gazdaságok közti ellentét stb.
Inkább engem bizonyíték, van szándék a világkormányra,de nem igazán működik még kicsibe se.
Kedves Fairi!
Az ellenérveiddel nem értek egyet. Egyikkel sem.
A Biblia tele van nagyon konkrét próféciákkal, amik a prófécia érkezése után több száz évvel később bekövetkezett eseményeket jövendöltek meg, nagyon pontosan, beleértve neveket és helyeket is. Tudva, hogy eddig minden pontosan úgy történt, ahogy meg van írva, tudhatjuk, hogy a többivel is ez történik majd.
Nem szeretnélek elkezdeni győzködni, ugyanis teljesen megértem, ha ezek számodra jelenleg nem elfogadható érvek. Számomra sem voltak azok, mielőtt nem ismertem meg a próféciák küldőjét személyesen, így neked is csak ezt tudom tanácsolni.
Isten minden ember Istene, a tiéd is, nem csak egy kultúrköré. Ismerd meg személyesen és minden ki fog tisztulni. “Aki keres talál és a zörgetőnek megnyittatik…”
Még soha ilyen nem volt, hogy “ne tudjon senki se venni se eladni, hacsak nincs rajta a száma” sőt elképzelni sem lehetett, hogyan lehet ezt megvalósítani :
“Mindenkit arra kényszerít, kicsinyeket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és
rabszolgákat, hogy jelt tegyenek jobb kezükre, vagy homlokukra, hogy senki más ne tudjon vásárolni vagy eladni, csak aki bélyegül viseli a fenevad nevét vagy nevének számát.? (Jelenések.13,16-17)
íme, már itt is az új hír http://idokjelei.hu/2015/01/ebbe-az-irodahazba-mar-megcsippelve-mesz-be/
THEA
Szeretnéd hinni hogy konkrét,de a valóság az hogy nem. van konkrétabb de legtöbb annyira általános hogy bármelyik korszakra ráhúzhatód, ezer évvel ezelőtt és ezer év múlva is érvényes lesz.Titok nyitja mi emberek nem változunk igazából és a bolygó se változik.Amit idéztél az pont nem konkrét. persze minden fontos lépés közel-keleten lesz, mivel íráskor világ többi részét nem ismerték. persze utóbbi 2000 évben közel keleten konstans volt a vérfolyás.
“több száz évvel később bekövetkezett eseményeket jövendöltek meg, nagyon pontosan, beleértve neveket és helyeket is”
addig ütötték ezeket az értelmezéseket, míg neked tetsző nem jön ki. Ám vannak olyan értelmezések hogy próféciák egy része “hamisítvány”, pontosabban nézve rosszul datálja magát. Dániel könyve i.e 2. századi keletkezett mai formájában.
“Számomra sem voltak azok, mielőtt nem ismertem meg a próféciák küldőjét személyesen, így neked is csak ezt tudom tanácsolni.”
embert könnyű átverni, azt kell mondani neki amit hallani akar…
“Isten a szeretet”, nem ver át.
Ismerd meg Őt, és utána a próféciákat is megérted.
A többi felvetésedre azt tudom mondani, hogy ezek városi legendák. Ne higgy nekik. Inkább nézz utána alaposabban (szívesen ajánlok könyveket a témában, ha érdekel), de legelőször még mindig a Jézussal való személyes találkozót ajánlom. 😉
Thea
lehet isten szeretete nem ver át,de magadat átverheted. Vagy bárki más.
Bármiféle jóslat vagy prófécia mindig csapda. Lényegtelen ki irta vagy mi célból,de HA sokan hisznek benne akkor saját magukat is beteljesítik.Csak sokszor kiderül igazából nem az történik amire számította az emberek.
Ha nincs prófécia lehet senkinek nem jutna eszébe megtenni azokat.
“mindig a Jézussal való személyes találkozót ajánlom. ;)”
biztos sokan vannak akik magukat Jézusnak tarják,legalább tucatnyi egy részük valami szekta élén másik részük zártosztályon.
Ám ahogy leírod még a bizarrnál is bizarrabb.
Fairi, hiszel Istenben? Én a vele való találkozásról és ismeretségről beszélek. Amennyiben valóban létezik, nyilván képes arra, hogy bizonyosságot adjon az Őt keresőknek. Tedd próbára!
1,23 Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot;
1,24 Ámde magoknak a hivatalosoknak, úgy zsidóknak, mint görögöknek Krisztust, Istennek hatalmát és Istennek bölcsességét.
1,25 Mert az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erőtelensége erősebb az embereknél.
1,26 Mert tekintsétek csak a ti hivatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan hívattak bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek;
1,27 Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket;
1. Korinthus 1: 23-27
Kedves FAIRI!
?mindig a Jézussal való személyes találkozót ajánlom. ;)?
“Ám ahogy leírod még a bizarrnál is bizarrabb.”
Igen, az a kereszténység!
II. Báruk könyve, Báruk, Neri fia apokalipszisének könyve:
26. 1. És én válaszoltam, mondván: ‘Az eljövendő nyomorúság hosszú ideig tart-e, és ez a szükségszerűség sok évet fog-e magábafoglalni?
27. 1. És Ő felelt, és mondta nekem: ‘Az az idő tizenkét időszakra lesz elosztva, és mindegyikben az történék, ami arra [az időszakra] lett meghatározva.
2. Az első időszak a zavargások kezdete lesz.
3. És a második időszakban megölik majd a hatalmasokat.
4. És a harmadik időszakban sokan elhullnak halál által.
5. És a negyedik időszakban elküldetik a kard.
6. És az ötödik időszakaszban éhinség [jön] és az eső visszatartása.
7. És a hatodik időszakaszban földrengések és iszony.
8 [várakozás]
9. És a nyolcadik időszakban a szellemek tömegei és a Shedim [démonok] támadásai.
10. És a kilencedik időszakaszban a tűzáradat.
11. És a tizedik időszakaszban fosztogatés és nagy elnyomás [jogtalanságok].
12. És a tizenegyedik időszakban gonoszság és erkölcstelenség.
13. És a tizenkettedik időszakaszban káosz mert minden együtt [egyszerre] fog megtörténni, ami az előzőekben fel volt sorolva. Mert ezen időszakok beteljesedésére van az az idő fenntartva, és [az események] váltani fogják egymást és egymást fogják szolgálni [kiegészíteni].
….
28. 1,2 Mindenesetre azok, akik megértik [az eseményeket], értelmesekké válnak. 3 Mert….
29 1. És JHVH válaszolt és ezt mondta nekem: Az, ami akkor fog megtörténni [a végidőkben], azt az egész világ elszenvedi. Mindenki, aki [akkor] él, tapasztalni fogja.
2. Akkor csak azokat oltalmazom meg, akik akkor e földön élnek
3 És amikor megtörténik mindaz, aminek meg kell történnie e helyen, a Felkent hamarosan megnyilvánul. És a Behemót megmutatja magát a [rejtek] helyéről, és Leviatán előbukkan a tengerből, a két hatalmas szörnyeteg, amelyeket a teremtés ötödik napján teremtettem meg, s amelyeket megtartok [rejtve] addig az ideig. És táplálékául lesznek azok számára, akik megmaradtak [Izrael maradékának].
http://churchofgod.hu/
Sajnos a nagy része még csak fordítás alatt van….!
XYZ elméletében van igazság.
Már csak azért is, mert ufós oldalakon most nagyon cikkeznek arról, hogy nagy letartóztatások lesznek azok körében, akik az adós rabszolgaságot előidézték. Persze mindez úgy van aposztrofálva, hogy ezt a jóindulatú földön kívüliek csinálják, sőt le van zárva szerintük az egész naprendszer, hogy az elit, amely állítólag ismeri az űrbe menekülés technikáját,el se tudjon menekülni.
Egyébként, hogy mennyire nagy a hitetés, arra csak egy példa:
A mek oldalain hozzáférhető egy kárpátaljai magyar fickó két kötetes műve, amely azt taglalja, hogy hogyan kell a modern kor filozófiája szerint értelmezni a Bibliát. Gondolatmenetének lényege, hogy e földet a földön kívüliek teremtették, kvázi kísérleti telepként.
Ez az elmélet mostanában meglehetősen felkapott lett, hogy a Bibliát kvázi lealacsonyítsa erre az ufós szintre. Jahve szerintük egy anunnaki, aki gonosz féltékenységében magának követeli a föld feletti uralom jogát. Egy másik könyv a Bibliát és a sumér mitológiát próbálja összefésülni.
A következtetés ott is ugyanez: az anunnakik álnak minden vallás, így a kereszténység mögött is.
A frigyláda nem más, mint egy rádiós adóvevő, amelynek révén a földönkívüliek kapcsolatot tartottak a zsidókkal az ószövetségben.
Isten fogalma ebben a tanításban lealacsonyul valamifajta személytelen erővé.
Ezzel is csak az új világrendet készítik elő, csak spirituális vonalon.
Érdekes fejlemény magyar vonalon viszont, hogy a kormány dolgozik egy országvédelmi terven, aminek egyik eleme az lenne, hogy büntetnék a vallásellenes extrémizmust, vagyis azt, amikor valaki szélsőséges módon és folyamatosan gyalázza a vallást. Oroszországban ezért tizennyolc évi börtön jár. Azt gondolom senkinek nem kell mondanom, hogy a liberális média napi szinten gyalázza a vallást Magyarországon.
A kormány terve ennek lehet egyfajta ellenreakciója. Hogy mi lesz belőle, azt majd meglátjuk.
És mekkora hitetés lesz, ha majd mind ezen hamis információk mellé, mindenki számára (meglátható módon, és/vagy hatalmuk nagyságát megtapasztalhatóan) “megjelennek” az “akármilyen fajta” földönkívüliek is.
Akik nem hittek a Bibliának, (ill. Istennek), majd hinni fognak ezeknek … a lényeknek.
Prof claims used ‘mass hypnosis’ to motivate public to believe in ‘global warming’
http://www.theregister.co.uk/2015/01/29/look_into_my_eyes_you_are_feeling_ivery_worriedi_about_the_climate_so_worried/
Őszinte leszek nem olvastam még végig a cikket – meglesz -, csak az első idézetben szereplő mondatra van egy egy elég extrém gondolatom, erre a részre gondolok: “és a királyságot csellel szerzi meg”. Egyszer erről eszembe jutott egy olyan verzió, hogy amikor kiáll a nyilvánosság elé, egyízben lerántja a leplet az elitről, az összes mocskos tervükről, mitöbb, kivégezteti őket mert olyan cáfolhatatlan bizonyítékokat tár majd a világ elé ellenük, hogy az emberek padlót fognak: gyermekáldozatok bemutatása a sátánnak, pedofília, szándékos emberírtás, vírusterjesztés stb. Azért jutott eszembe, mert ha egymaga akar kormányozni, Nincs szükségre az elitre, ők szolgaként követték a terveit hogy színre léphessen, de ki, ha nem ő a legavatottabb a teljes terv részleteibe, még az elit körében is mindenki csak annyit tud ami feltétlen szükséges és erre biztos ügyel az AK, a információhierarciára gondolok fentről lefele. Ezen tettével akkora reszpektet kiváltana, hogy emberek milliárdjai követnék vakon, egyszál Rotchild meg pár ember mit jelent neki ha milliárdok borulnak elé, ragadnak fegyvert védelmében ha már egyszer megszabadította a világot a “gonosz tervektől” amit persze ő agyalt ki de meg is oldja?Másik: Youtube-on láttam (persze ez nem bizonyító erejű), valaki látomás/álombeszámolóját pont ugyanerről, ott kőkockákon ültek az érintett elit tagjai neveket említek de híres politikusokról is szóvolt, és egyesével várták nyilvános kivégzésüket, (youtube linket előkotorhatom ha valakit érdekel). Ez már eléggé nyakatekert sátáni csel lenne. Kis baki az elméletembe, hogy hogy akar Messiásként majd Istenként tetszelegni a nép előtt ha kivégeztett, de hol lesz akkor már a Biblia a világegyházban, sehol, csak a megmaradt hű keresztényeknél.
ui: Ez csak egy gondolat, nem eszerint “várom” a jövőt, de megoldaná azt a részét is “Prédát, zsákmányt és kincseket osztogat híveinek”, hát a leggazdagabb 0.001%nak (becsült összeg) van annyi magánvagyona amivel országokat lehet etetni, öltöztetni, azokra gondolok persze aki a “buli” részesei, nem tudom ki mit képvisel a forbes listán.
A csel víziója nagyon érdekes. Ez is indokolja az oldalt! Honnan jön a hitetés, milyen szálakon fut?
A varázslatokra hangoltság is előkészíti (ezotéria) egy másik vonalon … Érdekes, kezdik érzékenységgel, szép lélekkel, folytatják varázslattal, és a végén nem riadnak vissza ilyen formáktól, alakoktól, amilyenek itt előző cikkben a játékok 🙁 Aztán a szellemi bizarr, amit magyarázol, a vezetők helyett a nép megnyerése: meggyőztél, nem értettem eddig ezt a mondatot sehogy “csellel szerzi meg” ! Krisztusnak, megváltónak “lenni” – ahogy az AK szándékolja – elég komoly 🙁 feladat 🙁
Megfigyeltem, sokan beszélnek úgy Új Világrendről, hogy az egy nagyon jó dolog lesz: győz a JÓ ! Ahogy a jelen országvezetés, jót akar csakis, csakis … még önmagáról is elhiszi (?) – úgy tűnik – ezzel szemben érdekes, hogy aki(k) IGAZAT MONDANAK – lásd “devizahitel” – azt agyonhallgatják, első számú közellenség.
Igen, ezt a forgatókönyvet említettük már egy posztban és mások is felvetették. Én is elképzelhetőnek tartom. Új Világrend v.2
Utánanézek, köszi 😉
Lásd az utolsó bekezdést: http://idokjelei.hu/2014/11/putyin-a-nyugati-elitnek-vege-a-jateknak/
Szerintem is benne van, de akarmi is lesz, a Keresztenyek es a Zsidok utban lesznek es irtani kell oket, mert fundamentalistak, intoleransak, tehat a beke ellensegei. Ha megszabadulnak toluk, akkor eljon az orok jo let.
Nem fognak megszabadulni, mert ez a két “csapat” koalíciója fogja fenntartani a Hű egyházat ami nem vesz részt a világegyház förmedvényében, csak a zsidók megtérése kell amikor látják, Izraelt nem lehet elpusztítani (bárkinek bármi legyen véle Izraelről vagy a zsidókról). No persze az AK ki lesz akadva a zsidókra és korunk keresztény szentjeire, de tehetetlen lesz ellenük, persze lesznek vérontások de ami Írva van, az úgy is lesz, az Igazság győz, a földi, csukott szemű, jólét képviselőinek meg jöhet az örök jó lét a tüzes tóban.. (amit senkinek nem kívánok legfeljebb az AK-nak de az be van ígérve)
XYZ
Olvasva a fenti hsz-eidet lenne egy / két kérdés : Mennyire ismered
az Írást, hogy a ‘törvéntaposót’ átkeresztelve ‘antikrisztusnak’ írod ? ;
Valójában miért kell egyfolytában ‘antikrisztusozni’, mikor a Jelené –
sek könyve sem teszi ? – Nem lehetséges, hogy túl sok olyan vide –
ót nézel, ami összezavar és ezért kevered a fogalmakat ? Még a fe –
nevad se az a bélyegeivel { Ezeket azért kérdezem, mert az ilyen fil –
meket az ‘antikrisztusról’ általában olyanok készítik vagy készíttetik
megtévesztésként, akiknek van félnivalójuk, igaz az elhitetett Írást
nem ( vagy alig és rosszul ) ismerők meg ingyen terjesztik – A fan –
táziáláshoz, ill. a jelzettekhez azért olvasd el a Jelenések 19-dik fe –
jezetét, hogy ne érjen meglepetés, mert bizony *véres lesz a ruhá –
ja* és nem a saját vérétől. Vagyis ne várj ‘mézes-mázas’ megjele –
nésre, mivel nem olyan lesz, és akik ezt tudják / titkolják, folyama –
tosan olyan filmeket / videókat csinálnak, amivel az ellenkezőjét a –
karják elhitetni …. Hogy jobban értsd megemlítem, miszerint Illés
300 tévelyítőt, ill. vallási hazudozót rendezett le ( azaz öletett meg )
és még sem látott halált .
Kedves Seraf!
Bár nem nekem címezted, engedd meg, hogy néhány kérdésedre válaszoljak.
Az “antikrisztus” szót egyedül János leveleiben találod meg és egyetlen egyszer sem a “hamis megváltóra”, hanem egy lelkületre értve. Ugyanakkor a Biblia által elénk tárt összképből elég egyértelmű, hogy lesz majd egy személy, aki magát a világ megváltójának adja ki és mindazt képviseli majd, ami Jézus ellentéte, tehát egy ANTIkrisztus lesz. Így az egyszerűség kedvéért ezt a személyt, akit sok különféle néven említ a Biblia (törvénytaposó, veszedelem fia, fenevad, kis szarv, stb.), Antikrisztusnak szoktuk hívni, mert így mindenki tudja kiről van szó.
Kedves SERAF!
Azért az egyik “fenevad” ( az utolsó, amelyik 1 órára hatalmat kap a 10 királlyal, és aki ezekkel együtt elpusztítja a Nagy Paráznát, és a Nagy Babilont ( Róma, Vatikán) , a Bűn Embere, az Anti-Krisztus, a Törvénytaposó, ő szerepel az Igében. (Aki csak akkor jelenhet meg a világ előtt, ha már az, Aki még visszatartja a megjelenését, az eltűnik az útból.)
1 Ján. 2,18 Fiacskáim, itt az utolsó óra; és a mint hallottátok, hogy AZ antikrisztus eljő, így most sok antikrisztus támadt; a honnan tudjuk, hogy itt az utolsó óra.
1 Ján 2,18 Fiacskáim, itt az utolsó óra! És amint hallottátok, hogy jön AZ Antikrisztus, már most is sok antikrisztus támadt, amiből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. (Káldi neovulgáta)
Továbbá, az Úr Jézus az, Akinek véres lesz a ruhája , az ellenségeinek vérétől!
Ésa. 63,1 Ki ez, ki jő Edomból, veres ruhákban Boczrából, a ki ékes öltözetében, ereje sokaságában büszke? Én, a ki igazságban szólok, elégséges vagyok a megtartásra.
?Ésa. 63,2 Miért veres öltözeted, és ruháid, mint a bornyomó ruhái?
? Jel.19,13
Ésa. 63,3 A sajtót egyedül tapostam, és a népek közül nem volt velem senki, és megtapodtam őket búsulásomban, és széttapostam őket haragomban: így fecscsent vérök ruháimra, és egész öltözetemet bekevertem.
Ésa. 63,4 Mert bosszúállás napja volt szívemben, és megváltottaim esztendeje eljött.
Jézus az, aki, mint Királyok Királya jön vissza. Ő hivatik Hívnek, és Igaznak, és Isten Igéjének
Jel. 19,11 És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és a ki azon ül vala, hívatik vala Hívnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik.
Jel. 19,12 És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő fején sok korona; az ő neve fel vala írva, a mit senki nem tud, csak ő maga.
Jel. 19,13 És vérrel hintett ruhába vala öltöztetve és a neve Isten ígéjének neveztetik.
Kedves SERAF!
Itt (elszórva) írtam erről: http://idokjelei.hu/2014/02/nagy-nyomorusag-es-isten-haragja-mi-a-kulonbseg/
Kedves Thea .
A címzés nem számít : Legalább kibeszéljük az Írás szerint ;
Zárójelben felsoroltad az ismérveit – Az AK szó használata
ezek helyett megtévesztő, azaz a filmeken / videón felnőtt
többséget ( Lásd XYZ ) megtéveszti, mert az általad is emlí –
tett János levelében már 2000 évvel ezelőtt többesszámot
használ olyan emberekre vonatkozóan, akik Jézus tanítását
elferdítve váltak ki az akkori közösségekből s vonták maguk –
kal a hiszékenyeket { E lelkület az antikrisztus, aminek sem –
mi köze a ‘fenevadhoz’, és ők nem hasonlíthatók hozzá }
Ha a fenti hsz-eket ismét elolvasod, akkor abból az derül ki
( és nagy általánosságban elmondható ), hogy XYZ sem a tör –
vénytaposót említi, hanem egy olyan antikirisztust, akiről az
információit ( tévelyítő ) filmekből szerezte és ezért elmélke –
dik azon, hogy felismerhető lesz-e … Nos, az antikrisztus biz –
tos nem, de a fenevad / törvénytaposó ( egyértelműen ) igen .
Kedves Ida .
Természetesen elolvasom a jelzett írást : Előbb leírtam miért
ne nevezzük antikrisztusnak a Bűn Emberét ( törvénytaposót )
se ; Azok a kis-antikrisztusok a megtévesztő / hazudozó lelkü –
letükkel elbújhatnak az általad említett mellett – A Jelenések e –
zért sem említi, és nem említhetők ( fogalmilag se ) egy szinten .
A kiemelések pont arra utalnak amit jelezni akartam XYZ-nek a
fantáziáláshoz, mert a filmek miatt azon meditált, hogy “nem le –
het véres a ruhája” .
Az ‘Anti-Krisztus’ szó végidős használata megtévesztő : A Tör –
vénytaposó felismerhető lesz, de aki ellene hadakozik, úgy nem,
ha a filmekből kiindulva ( Írásnak ellene mondva ) olyan valakit
várnak, aki imádkozással fogja lerendezni a kialakult ( hatványo –
san negatívan alakuló ) dolgokat .
Jelenleg ( 8 – 10 éve ) ott tartunk ( gondolom tudsz róla ), hogy
a Fehér Lovast állítják be a dokumentum filmek antikrisztusnak .
és a műkedvelő többség elhiszi – Az antikrisztusozás ezt a mé –
dia-hazugságot erősíti .
Plusz kiegészítésként talán még annyit, hogy a Fehér Lovasról
nem csak a Biblia tesz említést. A Koran is tartalmaz erre vonat –
kozó utalásokat .
{{ http://www.yoga-philosophy.com/eng/kalki/kalki.htm }}
Van még ezeknél régebbi jelzés is, ami azt jelenti, hogy egyete –
mes és nem kizárólag zsidó / muszlim / keresztény kultúrkörbe
keletkezett .
Kedves SERAF!
Lehet, hogy nem pontosan értettelek meg, és ezért írtam, amit írtam. ( Azt mondtad, hogy a Jelenések könyve nem nevezi a Törvénytaposót Antikrisztusnak, és ezért nem jó a kifejezést rá használni. De a Jelenések könyve Törvénytaposónak se nevezi, csak fenevadnak ( a 3.-nak), vagy más fordításban szörnyetegnek. Az, hogy ő a Törvénytaposó, és az Antikrisztus, az Ige többi részéből tudjuk.)
“Előbb leírtam miért ne nevezzük antikrisztusnak a Bűn Emberét ( törvénytaposót )
se ;…”
Én se az antikrisztusi lelkületre, illetve az antikrisztusi emberekre gondoltam, amikor idéztem az igeverset. Az említett igevers határozottan azt mondja, hogy “…hallottátok, hogy AZ Antikrisztus eljő….”. Ez a Bűn Embere ( ahogyan Pál is jelzi), aki megjelenik majd, és igencsak elhiteti a népet az “ájtatosságával”. 2 Thess. 2,8 És akkor fog megjelenni a törvénytaposó,..A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, ….És a gonoszságnak minden csalárdságával …2 Thess. 2,4 A ki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, a mi Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát.
Vagyis nyugodtan hívhatjuk a 3. fenevadat Antikrisztusnak, mert az Ige is annak hívja.
“A kiemelések pont arra utalnak amit jelezni akartam XYZ-nek a
fantáziáláshoz, mert a filmek miatt azon meditált, hogy ?nem le ?
het véres a ruhája? .
Passz, itt nem értem, hogy mire gondoltál.
“Az ?Anti-Krisztus? szó végidős használata megtévesztő : A Tör ?
vénytaposó felismerhető lesz, de aki ellene hadakozik…”
Szerintem éppen hogy az Antikrisztus, a Törvénytaposó nem lesz felismerhető ( mindenkinek), hiszen rengeteg csodát, jelet, és a többi dolgot fogja cselekedni, amit Jézus is tett anno. Ráadásul Isten a tévelygés erejét is rájuk fogja bocsátani ( akkor is), és hinni fognak a hazugságnak. Mert az Úr, aki ellene fog harcolni, és aki a megjelenésével elpusztítja majd, Ő úgy jön el, hogy azt minden szem meglátja majd. És minden túlélő siratni fogja majd, amikor meglátják. ( Ezért is van megírva, hogy senki ne hitessen el benneteket, mert nem “zugban” fog megtörténni az Úr 2. visszajövetele.)
Arra pedig amit XYZ írt, hogy hogyan akarja majd Messiásként eladni magát az Antikrisztus, ha közben “ömlik majd a vér”, arra megint csak azt lehet mondani, hogy ugyebár, ahogyan a zsidók is várják a Messiásukat, és ahogyan a keresztények is vissza, Királyok Királyaként fog megjelenni, és ezt a Bibliából lehet tudni, hogy igen nagyon véres esemény lesz. Tehát még az a dolog is megtévesztő lesz a világnak, ha addigra némileg felszínesen tájékozódnak a bekövetkezendő eseményekkel kapcsolatosan.
“Jelenleg ( 8 ? 10 éve ) ott tartunk ( gondolom tudsz róla ), hogy
a Fehér Lovast állítják be a dokumentum filmek antikrisztusnak .”
Nem tudtam róla, bár biztosan hallottam már, csak nem figyeltem oda. (Én át szoktam lépni azokon az információkon, amelyek falsnak bizonyulnak az Ige alapján. De, lehet, hogy nem kellene ezt tennem, és jobban oda kellene figyelnem ezekre a jelekre is. Viszont jó az, ha itt felhívjátok a figyelmet az ilyen torzításokra is.)
Bár már régebben említettem, de újra néhány gondolat. A mostani világkormány törekvések nem fognak megvalósulni, mert Isten tönkrezúzza azt. Nem engedi meg, hogy annyi embert eltüntessenek. A háborút még összehozzák, de ők tulajdonképpen csicskák.
El adták a lelküket a sátánnak. Azt ígérte nekik, hogy egy másik bolygón lesz örök életük, persze ez hazugság.
Azért nehéz érteni a változásokat, mert két síkon folynak a gonosz másképp dolgozik, mint az emberek. Neki nem kellenek kütyük, hogy megszálljon egy embert.
Nem akarok részletekbe menni, de a lelkiismeret vizsgálat vízválasztó lesz. Egyrészt sok mostani hatalmasság életét veszti, de lesznek akik megváltoznak és még valaki bocsánatot is kér, hogy kihasználták az embereket.
Egy pici nyugalom és remény indul el lelassul a világ, de aztán a gonosz elkezd dominálni és ádáz harc folyik a lelkekért.
Válságokat válságokra halmozni, nem jelent többet, mint, hogy SZÁNDÉKOSAN és FOKOZATOSAN, de egyre élhetetlenebb világot kialakítani.
Ez mikor éri el a tetőfokát? ez az amit nem tudunk. De szerintem azok sem, akik ezeket a válságokat szándékosan létrehozzák…
Ezekbe a válságokba egyre több ember pusztul bele. Szerintem pillanatnyilag “még csak” ott tartunk, hogy a földön az emberiség létszáma “szinten van tartva,” és egyre jobban butítva és szoktatva az élhetetlen világhoz.
Amikor a válságok “ezen járulékos következményei” is egy ettől mélyebb szintre zuhannak, akkor fog elérkezni a pillanat a világkormány bejelentésére.
“Ez mikor éri el a tetőfokát? ez az amit nem tudunk. De szerintem azok sem, akik ezeket a válságokat szándékosan létrehozzák?”
Ez így van. A jövőt csak Isten látja.
Előre tervezve lett, hogy az emberiség 80 %-a meghalhat (nagy sakktábla) haljon meg – méghogy válság … De mi is lehetne levegőből előhívott kamu pénzzel? Tovább mentek: most már elég lesz 500 millió ember is a földön, mert egyre jobban belejönnek a tervezgetésbe. Nem tudják, hogy kicsoda az Úr, és ebben a harcban az ÉLET fog nyerni 🙂
?Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja országát. Adjátok el, amitek van, adjátok oda a rászorulóknak. Készítsetek magatoknak kimeríthetetlen erszényt, elfogyhatatlan kincset a mennyben, ahol nem fér hozzá tolvaj, és nem rágja szét a moly. Ahol a kincsetek, ott a szívetek is. Csípőtök legyen felövezve és égjen a lámpásotok. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, és megy, hogy kiszolgálja őket. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Legyetek ti is készen, mert olyan órában, amikor nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.?
Amen!!;)
https://www.youtube.com/watch?v=vJMWk3ssDM4
Olyannyira meg volt tervezve, hogy országokra lebontva lett számszerűsítve. Nem sokkal rendszerváltás előtt jött Sorossal néhány üzletember és kerek perec megmondták az akkor regnáló miniszterelnöknek, hogy 8 millió! Azt is megmondták százalékosan mennyi lehet a magasan képzett, mennyi a kiszolgáló réteg és a képzettek közül mennyinek kell elhagyni az országot és miként kell leépíteni az egészségügyet és így tovább.
A baj az, hogy azóta csökkent a “megengedett” létszám 6 millióra. Nem tudom miként kell elérni, de azt látom, hogy nagyon rajta vannak…
Az előbb azt akartam mondani kedves Szofi hogy mi is “rajta vagyunk” 🙂 Isten áldjon !