Tudomány és technika

A kisbabák génmódosításához alkalmazott eljárás biztonságos, állítja a jelentés

designer-babiesForrás: Activist Post

A dizájner kisbabák minden jel szerint elkerülhetetlen valósággá válnak hamarosan. Dizájner kisbaba alatt azt értjük, amikor a szülők több lehetséges génállomány közül választhatnak mesterségesen megtervezett újszülöttjük számára. Hús-vér, egyedi igényekhez igazított lombikbabákról beszélünk.

Az indok az örökletes betegségek és egyéb egészségügyi problémák kiküszöbölése és amennyiben néhány brit tudósnak sikerül meggyőzni a törvényhozókat, a módszer még az idén valósággá válhat.

Nagy-Britannia termékenységért felelős hatósága éppen a napokban írt arról, hogy a 3 ember DNS-ét használó, hibrid emberi embriókat előállító tudományos eljárásra nem mondhatjuk, hogy ?nem biztonságos? és ezzel elméletben utat nyitott az emberi faj génmódosítása előtt.

Az Associated Press néhány mondat erejéig bepillantást engedett a kutatók ezzel kapcsolatos gondolatmenetébe:

?Amíg meg nem születik egy egészséges baba, nem mondhatjuk ki százszázalékos bizonyossággal, hogy az eljárás biztonságos,? mondta Dr. Andy Greenfield, aki a jelentést kiadó bizottság elnöke.

?A biztonság nem egy egyértelmű kérdés,? tette hozzá, a lombikbébi eljárással kapcsolatos 70-es évekbeli aggályokhoz hasonlítva a jelenlegi kérdést.

A módszer célja, hogy megakadályozza a potenciálisan fatális genetikai eredetű betegségek örökítését és a folyamat során a petesejtet vagy az embriót változtatják meg, majd ültetik be az anyába. Az ilyen módszerek alkalmazására kizárólag laboratóriumi kutatásokhoz létezett engedély mostanáig, azonban a brit egészségügyi minisztérium reményei szerint megszületik majd az új törvény, ami lehetővé teszi a pácienseken történő alkalmazást is.

Egy ilyen új törvény elfogadása esetén Nagy-Britannia lenne az első ország, ahol ezt az ellentmondásos eljárást a gyakorlatban is alkalmazzák. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy mindez idáig semmi sem állította meg a tudósokat, ha egyszer valamit a fejükbe vettek, legyen szó akár halálos vírusok még halálosabbá alakításáról.

Több mint 150 ember-állat hibrid létezik már

A Daily Mail két évvel ezelőtt megjelent cikke szerint a brit laboratóriumok legalább 150 különböző ember-állat hibridet hoztak már létre laboratóriumi körülmények között.

A Daily Mail birtokába került adatok szerint 155 ?kevert?, azaz emberi és álltai genetikai anyagot is tartalmazó embriót hoztak létre a 2008-as Emberi Szaporodás és Embriológia Törvény hatályba lépése óta.

A törvény tulajdonképpen legalizálta a különböző hibridek létrehozását. Ezek között vannak az emberi spermával megtermékenyített állati petesejtek vagy a cybridek is, amelyeknél emberi nukleuszt ültetnek egy állati sejtbe.

A törvény hatálybalépését követően három laboratórium kapott engedélyt a kísérletek végrehajtására.

Pandora szelencéjét felnyitották és csak sejteni lehet, hogy mi következik még.

Előző posztKövetkező poszt

8 hozzászólás

  1. Ilyen ember-állat hibridek sok milliónyian vannak, csak nem mesterséges úton génkezelve, hanem természetes úton szaporodnak. Most még okkal nagyobb veszélyt jelentenek, mint az a 150 laboratótiumi példány.
    Szerintem nem a kutatások puszta lléte a baj, hanem az, hogy egyre inkább rettenetesen rossz kezekbe csúszik a világ irányítása. Ezekben a kezekben a szuper technika pusztító lesz, de sajnos ezek technika nélkül is pusztítóak, ezt már láthattuk az elmúlr évezredekben.
    Tudom, ilyenkor elmaradhatatlanok az “istent játszunk” megállapítás különböző vállfajai. Csakhogy ezekkel van egy probléma: hol húzzuk meg a határt?
    “Istent játszott”-e az a földműves, aki kb. 8ezer évvel ezelőtt elvetette az első magokat?
    Vagy aki elkezdte szeketálni a növényeket és az állatokat, és csak a bőventermő fákat (gabonát, stb) szaporította tovább, vagy a jól tejelő teheneket?
    De beavatkoztunk a természet rendjébe azzal is, hogy életben tartjuk a beteg gyermekeket, akik így felnőve családot alapítanak és továbbadják gyengeségüket, ami a természetben nem türtént volna meg. Mégis, melyikünk tudna egy beteg gyermek anyja szemébe nézni és megtagadni az orvosi kezelést?
    (Sőt, szándékosan szaporítják a nyakunkra a 30-as IQ-jú tömeget, ez is egyfajta beavatkozás, pont azoktól, akiknek a kezébe csúszik mostanában a világ)

    Az emberiség — több kutatás szerint is — az elmúlt évezredekben bizony genetikailag hanyatlott. Miközben a technikai fejlődés egyre értelmesebb embereket követelne meg, és ha a világűrbe kilépünk, akkor némi fizikai képességekre is szükség lesz. Ezt pedig csak valamilyen beavatkozással érhetjük el:
    — Tajgetosz
    — Az eddig korlátozatlan és valakik által korlátozhatatlannak kinyilvánított szaporodási jog szabályozása
    — Genetikailag beavatkozni az utódba. Szerintem ez eléggé veszélyes, és csak a legeslegvégső esetben lenne szabad.
    Én a másodikat tartanán helyesnek (ez a leghumánusabb és legveszélytelenebb).
    De bármelyiket alkalmazzák, fennáll az emberiség kettészakadásának a veszélye egy genetikailag szuper felsőrendű, és egy genetikailag szándékosan degradált alacsonyabbrendű kasztra. Az igazi veszélyforrást azok jelentik, akiknek a kezébe csúszik lassan a világ, ha nem sikerül megállítani a folyamatot.

    1. Kedves Papy_on_board!

      – Ilyen ember-állat hibridek sok milliónyian vannak, csak nem mesterséges úton génkezelve, hanem természetes úton szaporodnak.”
      Szerinted a “régi világ” hibridjei – pl. kentaurok, és egyebek is, nem mesterséges úton, hanem “természetes szaporodással” jöttek létre?… A mocskos világunkban sok mindenre van példa, akár arra is, hogy az ember az állattal … – no de, – ha nem kap hozzá laboratóriumi, mesterséges körülményeket, akkor az “utódnemzés” nem tud létrejönni !!!
      Ne felejtsük el, hogy Noé idejében is megvolt már a hibridtenyésztésre a technika és technológia … Ember – állat, valamint úgy az állatvilág mint a növényvilág genetikájának megváltoztatásához. Ezért kellett az akkori világnak pusztulni, – csak úgy mint annak amelyben ma élünk …
      Azt is érzékeljük, hogy ezt az “útvonalat” azok a lények nyitották meg, (- sőt elsődlegesen ma is az ő kezükben van a “vezetés”, az ember pedig csak rabszolga ehhez, -) melyről a Biblia azt mondja, hogy “az Isten angyalai az emberek leányait vették feleségül.” (Ennek a kivitelezése sem lehetett egy egyszerű eset … de mégis megtörtént. Ráadásul az utódok is “hibridek” óriások, lettek.) Ezek után nyugodtan elmondhatjuk, hogy az emberiség történelmében a “hibrid gyártásnak” már előzményei és hagyományai vannak …

      – “Tudom, ilyenkor elmaradhatatlanok az ?istent játszunk? megállapítás különböző vállfajai. ”
      Nem árt emlékezetünkbe idézni, hogy “őseink” (Éva és Ádám) “játszott Istent” mikor evett a tiltott gyümölcsből. Miért tették? Azért, hogy “olyanok legyenek mint Isten …” Az Istennek való engedetlenség (személyes véleményemet írom itt: – lehet, hogy pontosan a tiltott gyümölcs fogyasztása okozott változást az Isten által teremtett testben… -) hatására tökéletlenekké, – halandóakká – váltak. Ádám és Éva utódai, (mi,) örököltük az ő tökéletlenségüket, halandóságukat, sőt még azt is, hogy az emberek egy része szeret továbbra is “istent játszani”. Ez sokunknak nem tetszik, de el kell fogadnunk, csak úgy mint halandóságunkat. Viszont tudnunk kell azt is, hogy voltak, vannak, lesznek emberek, akik a mi fejünk felett a Sátántól való “isteni hatalom ígéretéért” továbbra is istent fognak játszani! (Még egy kis ideig … )

      – “Csakhogy ezekkel van egy probléma: hol húzzuk meg a határt?”
      Valóban nagy probléma az, hogy a tökéletlenné, megtévesztetté vált ember képtelen magától meglátni a határt. Egyik jogosnak látszó érvelés szerint hosszabb határt kell engedni, a másik jogosnak látszó érvelés szerint pedig rövidebbet. Akkor most melyik legyen az igaz?
      Az az igaz, amelyet Isten mond, és húz meg az ember számára. Hiszen Isten aki tökéletes, bölcs, igaz, igazságos, kegyelmes és Szent, – a saját magasságából – jobban átlátja a helyzetet, és az ember javára kijelöli és kijelenti az utat, és azt a célt, amellyel győzni tud az emberiség ellenségein, akár “szellemi hatalmasságokon, fejedelemségeken.”
      “Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.”
      Efézus 6:12
      Ők voltak az ember ellenségei már az Édenkertben is, Noé napjaiban is, és ma is !!!

      – “Vagy aki elkezdte szeketálni a növényeket és az állatokat, és csak a bőventermő fákat (gabonát, stb) szaporította tovább, vagy a jól tejelő teheneket?”
      Amit itt látsz és írsz, az már csak egy folyamat része:
      Isten tökéletesnek teremtett mindent. Az Ő munkája nem szorult az ember korrekciójára…
      Az ember bukása után a “gonoszság erői” a “gonosznak tudásával” megjelentek a földön. A Biblia ezt Noé napjaira csúcsosítja ki, -itt követhető a tettek a legjobban nyomon- de a többi korok sem voltak mentesek a gonosz megszállásától.
      Az Istentől alkotott jót a fent említett “gonosz szellemi hatalmasságok” lepusztították, majd az isten szerep kilátásba helyezésével megtanították az embert az Istentől alkotott természet “részleges” helyreállítására, arra, hogy hogyan kell a Teremtő Isten helyébe lépni…
      Arra a korszakra amelyben a mai ember él, még fokozottabban igaz …

      – “Miközben a technikai fejlődés egyre értelmesebb embereket követelne meg, és ha a világűrbe kilépünk, akkor némi fizikai képességekre is szükség lesz. Ezt pedig csak valamilyen beavatkozással érhetjük el:”
      Sajnos ez a “beavatkozás” már megtörtént. Méghozzá akkor, amikor a “gonosz szellemvilág” elhitette az emberiség jó pár képviselőjével, hogy az embernek a világűrben van keresnivalója.
      Isten az embernek a Földet adta lakhelyül. A gonoszság a “csatlósaival” ismét elhitette, hogy istent játszhat, tudományra, fejlődésre hivatkozva. Pedig, akik nem tudják megbecsülni sem a számukra teremtett (életfeltételeket hordozó) Földet, sem annak élőlényeit, azok a világűrben saját maguk nem lesznek képesek életet hordozóvá tenni semmit.
      Jézus Krisztus is a Földre jön vissza, ezt a lepusztított Földet teszi rendbe annyira, hogy az 1.000 éves Királysága alatt az ember békében és boldogságban élhessen rajta.
      Aztán azoknak, akik Istent szeretik, munkáját értékelik, megbecsülik, azok pedig “Új Földet” kapnak, ahol már nem lesz helye a pusztítónak.
      “De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik.”
      2. Péter 3:13

      Szeretettel: Erika

    2. Teljes mértékben igazad van papy_on_board. Ma esetleg sikeres lehet a hibás génkód eltávolítása– na persze kérdés mit szól a DNS lánc ha elveszít egy kódot?
      További veszélye pedig az, hogy ezzel a módszerrel még jobban eltorzíthatják az emberi faj nagy rétegét, mint ahogy a idők folyamán a társadalmi igazságtalanságokkal és háborúkkal tették.

  2. Bementek a sűrű erdőbe, bevittek magukkal minket is. Téged is.
    Ahhoz, hogy kimenjünk ebből, meg kell fordulni és elindulni.
    Ezzel csupán arra akarok utalni, hogy bár tudjuk, hogy milyen körülmények között készülnek élelmiszereink, azért mégiscsak megeszed azokat, nem? Merthogy muszáj, mást nem tudsz enni. Megettem én is, egyet-kettőt megeszek most is.
    Mondjuk azzal azért vitatkoznék, hogy permetszerekre többet kellene költenem, mint a növényekre, mert nem így van, de nem is itt van a helye, hogy megmagyarázzam. A lényeg: aki Istenbe vetett igaz hittel áll ehhez hozzá, az valóban megfordul azok útjairól, akik a sűrű rengetegbe tartanak (ha maradhatok ennél a képzavarnál), és ezen hit által lépésről-lépésre kisétálhat, csak le ne vegye szemét az Úrról, és járjon Krisztusban.
    Nálam ez úgy néz ki, hogy magam termelek, és folyamatosan, lehetőségeimhez mérten csökkentem a vásárolt magok arányát, és visszavetem, amit lehet – így lépésenként igyekszem kigyomlálni az átkot a növényekből. Már ahol sikerül, ugye.
    Folytathatnám sokáig, de akkor elmennénk ilyen agro-komment irányba, az pedig nem az a hely.

    Valóban nem értek egyet a jelenlegi génmódosításokkal, nagyon veszélyesek; nekem mindig a Nephilimek átkos, rontó, fertőző munkáját juttatja eszembe, szerintem erre akartál utalni. Meglehet, az emberek tenyésztik ki majd az emberarcú sáskákat, amikről a jelenések is írnak.

    1. 😀
      Ilyen az, amikor nem jó helyen kezdek el választ írni.
      AZ előzőt, kedves Erika, Neked szántam.

    2. Kedves Paal!

      Köszönöm, megtaláltam.
      A génmódosított “egyebeket” csak azért írtam ide, mint folyamatot, hogy ugyan ez várhat az emberekre is, – már mint azokra, akik kivonják magukat az Isten védelme alól, a Néki való engedetlenségük által.
      Tudom, hogy hirtelen ránézésre nem így néz ki, – de ha kicsit elgondolkodunk rajta, akkor rájöhetünk, hogy azért most, igen csak félelmetes dolgokról beszélgetünk…
      A “torzulások” alig észrevehetően mindig csak “kicsi léptékűek” amire hajlamosak vagyunk legyinteni, vagy rosszabb esetben betudni “fejlődésnek.” A régebbi változtatásokhoz hozzászoktunk, és sajnos idővel már természetesnek is tekintjük. Az újakat pedig előbb-utóbb elfogadjuk, ismét természetesnek vesszük, – esetleg csak egy kicsivel tekintjük rosszabbnak az előzőnél.
      Kevés az az ember, aki végig néz azon is, hogy honnét indultunk el, mekkora utat tettünk meg, és a sok “kicsit rosszabb” szakaszoknak összegzett iránya hová vezet …?
      Az emberiség szívébe Isten által beírt lelkiismeret, törvények elkorcsosításával pedig egyenesen lehetetlenné válik az ilyen fajta visszatekintés, és előrefigyelés.
      Ezért fogja tudni nagyon sok ember is a “lelkébe” és “életébe” is beengedni a gonoszság kicsúcsosodásában az Antikrisztust.

      Nem vesszük észre, hogy a Biblia próféciák beteljesedésének:
      – Egyik irányban, az emberiség lelkének, Isten törvényei be nem tartása miatti “elkorcsosodása” KÖVETKEZMÉNYÉT vetíti előre, (ami még nem egyenlő az Istentől jövő büntetéssel) egészen az Antikrisztus megjelenéséig, illetve elpusztításáig.
      – Másik irányban, pedig akik Isten akaratát akarják is cselekedni, azok a lelkiismeretüket Istenbe helyezik, aki megőrzi azt, – és a “tiszta lelkiismeret” jutalmát elnyeri. Legkésőbb a “szétválasztás” napján, pedig Istentől rendelt “jutalom” vagy “ítélet” következik.
      (A Krisztusban elhunytak részére a “jutalom” már az 1.000 éves Királyság ELŐTT meglátszik, a többieknek az 1.000 éves Királyság UTÁN.)

      – “Valóban nem értek egyet a jelenlegi génmódosításokkal, nagyon veszélyesek; nekem mindig a Nephilimek átkos, rontó, fertőző munkáját juttatja eszembe, szerintem erre akartál utalni.”
      Igen, valóban erre IS, és ezeket a “tudományos” cselekményeket látva az IDŐ KÖZELSÉGÉRE is.
      Ne feledjük el, hogy Noé korában a “bukottak” és “leszármazottaik” hatalmas tudással rendelkeztek. Valószínűleg az emberlelkek lelkiismeretének lezüllesztésében is, ahhoz, hogy utána az ember testet is le lehessen zülleszteni és “kentaurok” és különböző “szfinxek” szülessenek.
      Aki azt gondolja, hogy ezek csak a “görög mitológiában” létező és a valóságot mellőző “szörnyszülöttek” voltak, az nagyon téved… Ez sajnálatos valóság volt, amit a mai ember elé úgy tálalnak, mit “mitológiát,” – melynek talaja nem a realitásokon nyugszik…
      Sajnos a mai kornak is vannak szfinxei.

      Elég, ha a googléba beírod: emberfejű állatok

      Ezek sem “maguktól” jöttek létre … És ettől szörnyűbb sors vár az Istent megtagadó emberiségre.

      Szeretettel: Erika

  3. Ez ugyan olyan lesz, (de lehet, hogy még sokkal rosszabb is) mint a GMO (genetikailag módosított) növények, fajtiszta állományokból “nemesített” (vagy inkább elkorcsosított) állatok, illetve a hibridizált és hormonokkal kezelt, növelt, vágóállataink, amiket húsként fogyasztunk.

    Bevezetésük idején mindegyiknek az előnyös tulajdonságait hangsúlyozták ahhoz, hogy kelendő portékává váljon, ma pedig tudjuk, hogy a GMO növények az egészségre ártalmas anyagokat hordoznak, nemesített állataink, (pl. kutya) maximum dísznek jó, illetve tenyésztőjének kiállításokkal hozott haszonra.
    A “nemesített növényeink” a természetben nem élnek meg ugyan úgy, mint régen, hanem fogékonyak mindenféle féregre, betegségekre. Ha nem csak vetni akarunk, hanem aratni is, permetszerekre többet kell költenünk, mint amennyit a megtermelt növényünk értéke ér. Ráadásul a mérgekkel, permetekkel nem csak a növények kórokozóit pusztítjuk, hanem az emberi szervezetet is. A hormon kezelt vágóállataink pedig fokozatosan – alig észrevehetően – de megváltoztatják, legyengítik a szervezetünket, terepet adva mindenféle dísz nyavalyára.

    Az sem egy elhanyagolható szempont, hogy a mesterséges növényvilág bevezetésével eltüntették az “életerős, eredeti fajtiszta” vetőmagokat, és bármit is vetünk üzleti magról, az már emberi pancsolás jobban vagy rosszabbul sikerült termése. Ugyan ez a helyzet a vágóállatainkkal is: “házi” tojásból kikeltetett kiscsirkét (sem egyebet) nem lehet felnevelni kukoricadarán, – mint régen, – hanem csak hormon kezelt “indító tápon” – mert e nélkül elpusztul.

    Vegyük már észre, hogy az “ember” elkezdett beleavatkozni a Föld növény és állatvilágának “genetikájába” ezzel elpusztítva az ember közvetlen környezetét, amely egyben az emberi életre is kölcsönhatással van … !!!
    De úgy látszik, hogy ennek ellenére sem pusztul az ember elég gyorsan … Tehát be kell avatkozni az ember genetikájába is …

    Miért is van ettől “de vaju” érzésem, mintha az emberiség történelmében valami hasonló, vagy ugyan ez már egyszer megtörtént volna … Mikor is … ?

Hozzászólás a(z) Kormos Erika bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend