Tudomány és technika

A Google ügyvezető, aki örökké akar élni

Időkjelei: Manapság egyre kevesebben hisznek Istenben, ugyanakkor halhatatlanságra vágynak és azt gondolják, hogy ezt tudományos módszerekkel is elérhetik. Mivel az igazságot elutasították, nem marad más, mint hinni a hazugságnak, vagy a hazugság atyjának, aki örök élettel kecsegteti követőit.

Bár a tudomány egyre több mindent fedez fel testünk működéséről és egyre több részletét képes szintetizálni, sokan nem veszik tudomásul, hogy az ember nem csupán sejtek bonyolult halmaza, hanem ?élő lélek?.

?Az utolsó napokban nehéz idők állnak be, mert lesznek az emberek magukat szeretők? kik mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak? II. Timóteus 3:1,7

Kurzweil szerint az emberi test leginkább egy számítógépes szoftverhez hasonlítható, és a miénk már elavult.

Forrás: dailymail.co.uk

Ray Kurzweil, a Google fejlesztési igazgatója úgy hiszi, hogy az emberiség hamarosan elérheti az örök életet és teljes erejével azon van, hogy ez így is legyen.

Az ismert szerző és feltaláló szerint egy ilyen tudományos áttörés kulcsa bizonyos ?hidak? rendszere, ami lehetővé teszi, hogy a test, az idő előre haladtával eljusson az egyik erőtől a másikig.

A fiatalos, 65 éves futurista naponta 150 étrendkiegészítőt szed, amelyek szerinte átsegítik az első hídig.

Az elképzelés lényege, hogy elegendő hidat kell építeni, amelyek segítségével a test kitarthat, míg az életmeghosszabbító technológiák megvalósulnak.

Kurzweil szerint az emberi test biológiája a számítógépes szoftverekhez hasonlít, és úgy gondolja, hogy mi mind ?elavultak? vagyunk.

A kanadai Maclean Magazinnak adott interjúban Kurzweil elmondta, hogy reményei szerint az étrendkiegészítők képesek lesznek olyan állapotban tartani egészségét, hogy megérje a ?nanotechnológiai forradalmat?.

?Soha nem mondhatom azt, hogy sikerült. Hogy örökké éltem. Mert soha nincs örökké,? mondta.

?Mindössze arról van szó, hogy azon az úton legyünk, ami elvisz a következő pontig.

Az első híd: maradj olyan egészséges, amennyire csak lehet, a megfelelő étrend, testmozgás és rendelkezésre álló orvostudományi vívmányok segítségével.

A cél, hogy elérjünk a második hídig.

A második híd a biotechnológiai forradalom, amely során átprogramozhatjuk a biológiát és kiiktathatjuk belőle a betegségeket. És ez sem a vég még.

A harmadik híd már a biológián túlmutatva a nanotechnológiai forradalom felé vezet. Azon a ponton már apró, egyesek által nanobotnak hívott robotok egészíthetik ki az immunrendszerünket.

Olyan immunrendszert teremthetünk, ami minden betegséget felismer, így amikor egy új betegség bukkan fel, át lehet programozni, hogy képes legyen megbirkózni az új kórokozóval.?

Kurzweil szerint az ilyen robotok segítenek majd a betegségek leküzdésében, az egészség javításában és lehetővé teszik, hogy az emberek hosszabb ideig maradjanak aktívak.

?A biológia egy szoftveres folyamat,? mondta Kurzweil az interjúban.

?A testünk több ezermilliárd sejtből áll, amelyeket ez a folyamat szabályoz.

?Mi pedig elavult szoftverrel működünk, ami egy teljesen más korban fejlődött ki. Olyan inzulin receptor génnel rendelkezünk, ami azt mondja, hogy ?Tarts meg minden kalóriát!?

?Tízezer évvel ezelőtt ez jó volt, amikor egész nap dolgozni kellett ahhoz, hogy néhány kalóriát összeszedjen az ember, amikor nem voltak hűtőszekrények, így a test tárolta a zsírsejteket.

Én azt akarom üzenni az inzulin receptor génemnek, hogy már nem kell megtartania minden kalóriát.?

Kurzweil a Joslin Diabetes Központ laboratóriumi kísérletére hivatkozott, amely során a kutatók képesek voltak kikapcsolni az egerek zsír inzulin receptor génjét. Az egerek tovább ettek, soványak maradtak, nem lettek cukor- vagy szívbetegek és 20 százalékkal tovább éltek.

Ray Kurzweil jelenleg 150 féle étrendkiegészítőt szed, amik szerinte csúcsformában tartják a testét.

A Google célul tűzte, hogy új cége, a Calico segítségével meghosszabbítja az emberi élet hosszát.

Kurzweil korábban azt jósolta, hogy a 2020-as évekre az emberek annyi egészségtelen ételt ehetnek, amennyit csak akarnak, mert mindenkiben nanorobotok lesznek, amelyek minden szükséges tápanyaggal ellátják majd a testet, miközben a fölösleges zsírtól is megszabadítják.

Kurzweil jelenleg okosabb számítógépek építésén dolgozik, ami szerinte az első lépés céljai megvalósításában.

Azt szeretné elérni, hogy a számítógépek képesek legyen feldolgozni a természetes nyelveket, ami lehetővé tenné, hogy a robotok olvasni és értelmezni tudják az emberi kommunikációt.

Kurzweil szerint az ember evolúciójához intelligens robotokat kell létrehozni.

[divider_1px_bg]

?Jézus ekkor ezt mondta neki: “Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.? János 11:25-26

Előző posztKövetkező poszt

47 hozzászólás

  1. Rossz helyen keresgél a vén tűzrevaló:) Matuzsálem több száz éves volt, és mások is a biblia szerint több évszázadot értek meg. Isten meg leszabályozta 120 évre. Nyílván ezt is génmanipulációval tette, mert ő ért hozzá ez a bácsi meg nem.
    Ha megtalálja az öregedés génjét akkor kapcsolja ki ha tudja.

    1. Lehet, hogy te is rossz helyen keresgélsz? 🙂 Ne felejtsd el azt sem, hogy Matuzsálem mikor élt. Ez azért fontos, mert a vízözön előtti korban a légköri viszonyok teljesen mások voltak mint amilyenek manapság(vízözön utáni), légnyomás, oxigén tartalom, stb.
      A Mózes I. 6-7-ben pedig egy a bolygónkat körülvevő vízburok féleségről(teremtéséről) ír a Biblia. Ennek akkoriban egy szűrő szerepe is lehetett a káros napsugarai ellen. Gondolom azt már te is tapasztaltad, hogy akik sokat vannak a napon, azoknak a bőre sokkal gyorsabban elöregszik mint általában. Biztos vagyok benne, hogy egyszer erre is választ kapunk.

      1. 1 Móz. 6,1 Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a föld színén, és leányaik születének.
        1 Móz. 6,2 És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közűl, kiket megkedvelnek vala.
        1 Móz. 6,3 És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test; LEGYEN ÉLETÉNEK IDEJE SZÁZHÚSZ ESZTENDŐ.

        1. Ida,
          Ezt esetleg érdemes elolvasnod:
          http://wol.jw.org/fa/wol/d/r17/lp-h/2010928
          A 120 év nem vonatkozhat általánosságban az emberek életkorára, hiszen még az özönvíz után is születtek emberek, akik jóval tovább éltek, mint 120 év. Ma már ugyan 70-80 évig élnek többnyire az emberek, de azért még mindig előfordul 120 év feletti életkor, bár ez már a Guiness rekord-kategória. Isten viszont ha valamit megmond, az úgy van, tehát nyilván nem az ember életkorát értette alatta, hanem az emberiség életkorát összesen, ennyi időt adott a megtérésre az özönvízig.

        2. Na ne beszéljünk mellé, konkrétan az van a bibliában hogy az ember, nem emberiség, ismétlem ember életét, korát szabja meg max 120 évben Isten, ne akarjatok olyat belemagyarázni amit nem lehet.

        3. 1Mózes 6:
          “És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ? test; legyen életének ideje száz húsz esztend?.”
          Ugyanebben a részben mondja:
          “Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ? szívében. És monda az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek színér?l; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem.”
          Egyértelmű, hogy az “ember” alatt az emberiséget kell érteni. Isten az egész emberiség elpusztítása felől döntött, nem egy konkrét emberről beszél, és nem is általában az emberekről, hanem az akkor élő emberiségről. Ez abszolút belemagyarázásmentes.

        4. Szia Xenia!

          Én is ÖREGHARCOSSAL értek egyet, az Igében az ember életének a hosszáról van szó! Egyébként mi leginkább az elsőszülöttekről, meg a kiválasztottakról olvashatunk a Bibliában, és nem nagyon tudjuk, hogy a “köznép” élete hogyan volt. De valószínüleg ez a leszabályozás is úgyműködött, hogy egyre rövidebb ideig éltek az emberek. ( Vagy csak kevesen éltek tovább, mint 120 esztendő!)

        5. Hát Xenia, én itt azt látom, hogy az Úr még (egyenlőre)akkor nem tervezte az özönvízet ráengedni az emberiségre, amikor már lecsökkentette az emberi életkort! Ekkor még, csak kezdtek az emberek elszaporodni a földön! És még az is csak később jött, hogy megbánta az Úr, hogy embert teremtett!

          1Móz 6,1 Történt pedig, hogy amikor az emberek kezdtek elszaporodni a földön, és leányaik születtek,
          ?1Móz 6,2 látták az istenfiak, hogy szépek az emberek leányai, ezért feleségül vették közülük mindazokat, akiket kiszemeltek maguknak.
          1Móz 6,3 Akkor ezt mondta az ÚR: Ne maradjon lelkem örökké az emberben, hiszen ő csak test. Legyen az életkora százhúsz esztendő.
          1Móz 6,4 Abban az időben, amikor az istenfiak bementek az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szültek nekik – sőt még azután is -, óriások éltek a földön. Ők azok a vitézkedők, akik ősidőktől fogva hírnevesek voltak.
          1Móz 6,5 Amikor látta az ÚR, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és hogy az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz,
          1Móz 6,6 megbánta az ÚR, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében.
          1Móz 6,7 Azért ezt mondta az ÚR: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; az emberrel együtt az állatokat, a csúszómászókat és az égi madarakat is, mert megbántam, hogy alkottam őket.

          A bárkaépítésre való felhívás Nóénak, pedig már akkor történt, amikor már a fiainak is feleségeik voltak!
          1Móz 6,14 Csinálj bárkát góferfából, készíts rekeszeket a bárkában, és vond be kívül-belül szurokkal.
          1Móz 6,18 Veled azonban szövetségre lépek: menj be a bárkába fiaiddal, feleségeddel és fiaid feleségeivel együtt.

        6. ?Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ? szívében. És monda az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek színér?l; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem.?
          Egyértelmű, hogy az ?ember? alatt az emberiséget kell érteni. Isten az egész emberiség elpusztítása felől döntött, nem egy konkrét emberről beszél, és nem is általában az emberekről, hanem az akkor élő emberiségről. Ez abszolút belemagyarázásmentes.”

          Ez itt persze! Itt nyílvánvaló, hogy az egész emberiség eltörléséről van szó! De előtte, a 120 év, az egyes ember élettartamára vonatkozik!

      2. Ezért jarok én napernyo alatt az utcan Kanku… tudod, olyan csipkés fodrossal, a kezeimen pedig finom kesztyuvel…

        Na, es különben pedig: emlékszel te “Kürtös” nick nevu valakire, aki irt volna itt valamikor valamit is? – mert én nem igazan. Jo volna, ha megjelenne ujra.:)

      3. Ha valami butaságot mondtam ne fogjátok vissza magatokat,…..én is csak emberből vagyok. Igazság szerint fáradt is voltam és rég volt, hogy olvastam erről az “elméletről”. Megpróbáltam utána keresni valami hasonlónak. Ezt találtam. Nagyából ugyanaz.
        http://www.genesispark.com/exhibits/early-earth/atmosphere/

        Ria,
        Általában sikeresen olvasok a sorok közt, de most nem megy. A “Kürtős”-t aztán meg végkép nem tudom hova tenni.

        1. Nem gondolom, hogy butaságot írtál volna. Nagyjából így gondolja mindenki, aki ezzel a témával behatóan foglalkozik, Kent Hovindot is beleértve.

        2. Köszi Thea, megmenteted a becsületemet. Egy angyal vagy. Amikor csak az embernek szüksége van egy kis segítségre, buksi simogatásra, te már ott is vagy és nyújtod a kezed 🙂

        3. Szia Kanku!

          írod:
          “Köszi Thea, megmenteted a becsületemet. Egy angyal vagy. Amikor csak az embernek szüksége van egy kis segítségre, buksi simogatásra, te már ott is vagy és nyújtod a kezed :)”

          Nehogy már a “szívedre vedd”, ha felhívjuk a figyelmed valamire! Van, amikor a mienket kerüli el valami! És akkor “mivan”?!
          Nem kell attól senkinek a “kardjába dőlni”!

        4. Nincs is e mögött semmiféle hatso gondolatom Kanku amit nagyon fürkészned kellene, egyszeruen csak megkérdeztem toled, hogy emlékszel -e… Na de hogy értsd is mirol van szo (mert latom nem jartal arrafelé mostanaban), athozom neked ide azt az üzenetet, amit az elmult vasarnap (okt 20-an) kaptam egy ilyen nick nevu valakitol az Uzenofalon.
          Az elso mondata ez volt:
          “Kedves Ria kérlek szépen, soha ne hagyd el ezt az oldalt! Isten áldjon!”

          Ezutan valaszoltam neki erre valamit, azutan ujra o:

          “Kedves Ria! A Fiú terelgetett hozzád, hogy általad jobban megismerhessem az Atyját! Ez egészen jól sikerült! Ezért ragaszkodom ennyire hozzád. Bárhogyan is lesz, 1 embert már biztosan közelebb juttattál az üdvösséghez. Arra kérlek, hogy fogd szorosan továbbra is az Ő kezét, ne engedj rajta! Hiányozni fogsz, ha esetleg tényleg lelépsz, szeretlek Testvérem! Jézus Krisztus vigyázzon rád!”
          (Az erre adott valaszaimat elolvashatod, ha atmész oda. Azokat, es még egy masik mondatat, nem copizom ide, jobb ha te magad latod ott .)
          Ebbol talan mar megérted, miért is volt a kérdésem hozzad. Ugyanis ahhoz képest, hogy egyszer sem valtottunk itt szot egymassal, érdekes ez az üzenete. Viszont barmennyire is szépen kért, meg kell értenie, hogy a maradasom, az allando vitatkozasok, az egymassal valo ellenkezések, (mint lathatta is, ha netan rendszeres olvaso volt itt) csak karara lennének a tovabbiakban, mint hasznara. Ha maradnék, – es esetleg nincs még elegendo bibliaismerete – , vajon mi alapjan ismerné fel, hogy a vitakban melyikünk lat helyesen, vagyis biblikusan? Ezért, mar csak az o érdekében is jobb, ha nem irogatok itt többet.
          Itt van mindjart egy friss példa: Többször leirtuk mar, hogy a nagy nyomorusag, “Jakob nyomorusaga” lesz, vagyis a zsidoké (es persze az Istenhez meg nem tért hitetleneké, de ez mas lapra tartozik) es Ida megis azt irta ma, hogy: “….de a választottakért megrövidülnek azok a napok?, vagyis – ugy gondolja – a ker.hivokért is, holott ekkor a Gyülekezet (Eklesia) mar nem lesz a földön talalhato. Ha most ezt el kezdtem volna megcafolni, méghozza bibliai igékkel alatamasztva, abbol egy ujabb vita kerekedett volna. Az ilyeneket pedig term. jobb, ha nem latjak azok, akik mar szépen elindultak az Uton. Ha pedig mar idaig eljutott, akkor a bemeritkezés szükségességérol is jo volna beszélgetni vele. 🙂

          Egy masik dolog, ami miatt érdekes még szamomra az, amit “Kürtös” irt az az, hogy kicsivel több, mint két honappal ezelott, hasonlo dolog történt egy vasarnap reggelén, amikor is az Ur szolitott meg egy valakinek atadando üzenettel, mégpedig az illeto (nick) nevét is elém hozva, akivel viszont voltak beszélgetéseink (vagy inkabb vitaink) elég rendesen egyik blog-on 🙂 Tehat konkrétan (nick) névre szoloan kellett atadnom valakinek Isten egy üzenetét, aminek minden egyéb bevezeto nélkül ez volt az elso rövid mondata: “Mond meg neki!” En ezutan (ugy magamban) azt mondtam: – mi van? talan nem ébredtem még fel egészen? :), de ebben a pillanatban mégegyszer elhangzott ugyanaz a felszolitas” “Mond meg neki!” – mintha tudnom kellet volna, hogy kinek kell megmondanom ezt:), de ekkor megjelent elottem a név teljesen tisztan es érthetoen, a betuk dupla akkora nagysagban, ahogyan azon a bizonyos blog-on volt lathato. Ezutan én elkezdtem ellenkezni az Urral es kértem Ot, hogy bizzon meg ezzel a feladattal valaki mast, mert én ezt nem vallalhatom.:) Ezutan harmadszorra is elhangzott ugyanaz a mondat, de ekkor az Ur hozzatette még azt, hogy: – Te vagy az, akit hozza küldtem mar korabban is, es neked kell megtenned ezt is, mert szamitok ra… (értsd: Szamolok vele, mert dolgom van vele! – gondolom te is tudod, hogy itt Isten szamara valo elkülönitésrol van szo), es mond meg neki, hogy mindennel hagyjon fel, amiben/akiknek eddig hitt, akikre eddig hallgatott.
          Gondolom nem kell külön mondanom, hogy mindez szellemben történt es nem füllel hallhatoan, miközben egy olyan végtelen békesség nyugalom es örömteli érzés jart at, hogy az egyszeruen kibeszélhetetlen. 🙂
          Igy hat az üzenetet masnap atadtam, azota pedig azt kaptam az Urtol, hogy idonként latogassam meg valami aprosaggal (amit ram bizott az Ur), de mélyebb dolgokba csak akkor menjek bele, ha o kérdez, mivel megvan a magahoz valo esze ahhoz, hogy o maga kutatgasson, a fejlodésben pedig mellette leszek (marmint, az Ur.) 🙂

        5. Nalad pedig most ujra azt latom Kanku, hogy mar megint elégedetlenkedsz magaddal, pedig nincs ra semmi okod. A linkeket pl. amiket küldesz (ha masokét nem is) de ezeket mindig megnyitom, (Thea-ét is olykor 🙂 ), mert mindig érdekesek es hasznosak.
          Talan mar nem emlékszel arra, hogy mit is irtam Sharkynak egyik hsz-omban ez év marc. 16-an, ezért ezt szintén idecopizom neked:
          “Kankut viszont nem értem, hogy miért van baja magaval. Bebeszél maganak olyanokat magarol, ami nem valos. Senkinél nem rosszabb? vagy talan bologato Janosként jobban érezné magat? Igenis mondja ki es tegye fel a kérdéseit, ha ugy érzi, hogy ezt kell tennie különösen, ha fontos es komoly dolgokrol van szo.Wilkersonrol pedig en is ugyanazt tudnam mondani,amit Kanku is.”
          Itt, ha akarod megtalalhatod:

          http://idokjelei.hu/2013/03/tenyleg-az-utolso-papa-jon/

          Szép almokat.:)

        6. Szia Ria!

          írod:
          “Itt van mindjart egy friss példa: Többször leirtuk mar, hogy a nagy nyomorusag, ?Jakob nyomorusaga? lesz, vagyis a zsidoké (es persze az Istenhez meg nem tért hitetleneké, de ez mas lapra tartozik) es Ida megis azt irta ma, hogy: ??.de a választottakért megrövidülnek azok a napok?, vagyis ? ugy gondolja ? a ker.hivokért is, holott ekkor a Gyülekezet (Eklesia) mar nem lesz a földön talalhato. Ha most ezt el kezdtem volna megcafolni, méghozza bibliai igékkel alatamasztva, abbol egy ujabb vita kerekedett volna.”

          Én is azt írtam, hogy Jákób nyomorúsága lesz főképpen a nmy ( persze a keresztényeké is, mint tudjuk, de az az idő, már a Zsidóké). És miattuk, a zsidók miatt, rövidíttetnek meg a napok, mert ők a választottak. De ez, amit idetettem( valahová) egy Spurgeontól való idézet ( alul ez olvasható is!) és Kaleb hsz-ára tettem oda, amelyben arra biztatja a keresztényeket, hogy imádkozzanak mindenkiért. És nem az volt benne a lényeg, amit írtál ( ill nem azt szántam lényegnek, főleg mint írtam, a “leírtukban” én is benne voltam!). Hanem ezt:”….. Milyen tisztesség ez a szenteknek! Milyen szorgalmasan fel kellene használniuk befolyásukat az Úrnál! Hiszen Ő meg akarja hallgatni a bűnösökért való imádságainkat és meg akarja áldani a mások üdvösségéért való könyörgésünket. Ő megáldja a hívőket, hogy azok áldássá legyenek a hitetlenek számára. Sok bűnös ember annak köszönheti, hogy él, hogy hívő anyjának, feleségének vagy leányának közbenjáró imádságát kegyelmesen meghallgatta az Úr.”

          Továbbá írod Kankunak, hogy milyen jó, hogy nem “bólogatójános”, úgyanakkor, ha mások nem értenek egyet veled valamiben ( persze eddig Kanku nem igazán vitatkozott veled), akkor “halálosan unod”, hogy vitatkoznod kell…
          Bár őszintén szólva, továbbra se értem, hogy miért kell “vitatkozásként” felfogni, az itteni hsz-okat. Akárkitől is jön “ellenvélemény”. Mindenki elmondja a maga látását, vagy véleményét és kész. A meggyőzés egyébbként is a Szent Lélek dolga, nem a mienk ( vagy bizonyságot tesz arról, az olvasó szívében, hogy az, amit mondasz igaz, vagy nem tesz róla bizonyságot! Ha bizonyságot tesz, és mégse fogadja el azt, akkor az az ő dolga már. ). Akkor meg miért nem lehet beszélgetésként venni a dolgot? Ha pedig (mint ahogyan már bizonyságot is kaptál róla Kürtöstől), áldásként is szolgál a hsz-od némelyeknek, akkor miért kell a (vélt) nehézségek miatt “elszaladni”?
          Szerintem nem kellene itt, ezen az oldalon senkinek “ellenségként” a másikra tekinteni azért, mert nem azt mondja esetleg, amit “én”. ( Mármint persze, ha nem azt gondolja valaki magáról, hogy minden tudás birtokában van, és már nincs olyan ismeret, amit ő nem tud. De gondolom, te sem gondolod ezt magadról.)

        7. En mar egyszer megirtam neked Ida, hogy nincs kedvem veled foglalkozni.
          Most leirom mégegyszer: Nincs kedvem veled foglalkozni Ida! – probald meg ehhez tartani magad.
          Kanku pedig nem velem vitatkozott, hanem mas valakivel volt problémaja, amirol te nem tudhatsz, (vagy mar nem emlékszel) igy arrol sem, hogy miért is irtam annak idején Sharkynak azt, amit irtam.

        8. Csak arra akartam a figyelmedet felhívni, hogy az emberi élet “leszabályozása” 120 évre, még az özönvíz előtt volt! Már azután, amikor elkezdtek szaporodni az emberek, és az angyalok, a vigyázók feleségeket vettek közülük maguknak.(Ez még Énok idejében volt.) Ezért én is azt gondolom, hogy ez genetikai alapon történt. Én is ismerem azt a tanítást, amire utaltál, és valószinűleg van benne igazság, de itt az látszik, hogy nem a körülmények változása okozta a rövidebb életet!

      4. Ezt a gondolatmenetet folytatva az özönvíz előtti állapotokról, én még egy olyan feltevésről is olvastam, miszerint ennek a földet körülvevő vízburoknak nemcsak az emberekre nézve lehetett konzerváló hatása (értsd: hosszabb életkor), hanem a növényekre is, beleértve a gyümölcsöket is. Ez olyan szempontból érdekes, mert ha ebből kiindulva nézzük Noé tettét az özönvíz után, akkor elképzelhető, hogy nem tudatosan vétkezett, amikor lerészegedett. Lehet, hogy ugyanúgy termesztette és szüretelte a szőlőt, mint az özönvíz előtt, csak míg korábban szőlőlé maradt a szőlőlé, ezzel szemben most (a megváltozott légköri állapotoknak köszönhetően) hamar erjedésnek indult.

  2. Kedves Alessa!

    Az előttem szólók már leírták a váltságáldozat lényegét. De ennek van folytatása is … :
    Figyelj a Benned megszólaló hangra: “Istennek van most Jézus? Igen van. (feltámadt, ott ül a jobbján)”
    – A tudomány mai állása szerint az emberiség a halált egy végleges, megváltoztathatatlan állapotnak tekinti. Ha ez igaz lenne, akkor ez mindenkire vonatkozna.
    (Az eddig elhunytak végleg a sír fogságában maradnak, – beleértve Jézust is, vagy …
    ha Jézus feltámadott, akkor a halottainknak is van REMÉNYSÉGE a feltámadásra …
    Igen, – van reménység, Jézus Krisztusban.)
    – Az Atya Jézusnak adta az emberiséget Úrként, hogy szabadítsa meg őket a sír fogságától.
    Jézus a “szabadítás útvonalát” maga járta be ELSŐKÉNT, hogy a KÖVETŐI a meghatározott időben, a meghatározott feltételekkel, szintén tudjanak FELTÁMADNI.
    Ugyan “olyan testben” fognak feltámadni, mint Jézus Krisztus. (Dicsőséges testben)
    – Míg az emberiség azt hirdeti, hogy a halál egy végleges állapot, Jézus Krisztus pedig azt, hogy a testi halál jelen életünk egyik szakasza, és lesz tovább is …
    (Lesz feltámadás, kinek – kinek ezen földi útvonala szerint “életre vagy végleges halálra.”)
    – Ahhoz, hogy ezt megértsük, – nekünk embereknek volt szükségünk – Jézus kereszthalálára és feltámadására. Te magad is azt írod, hogy Jézus feltámadott. Ha valóban hiszel Jézus feltámadásában, akkor KÖVESD ŐT, és a Te számodra is a halál csak az életnek egyik szakasza lesz, amely után lesz folytatás.

    Szeretettel: Erika

  3. Inkább intelligens embereket kéne kinevelni, akik használni tudják a buta gépeit. A teste, halála után is jó állapotban marad, annyi tartósító szert nyelt le a vitaminjai mellé.

  4. A ficko egyetlen tevedese csupan az (amellet, hogy valszeg kicsit arrogans is 🙂 ), hogy SENKI sem el orokke.
    Szomoruan latom, hogy ennyi (jo es neha kevesbe jo itteni cikk, maganszorgalom/tanulas utan szerzett) informacio birtokaban is konokan a SAJAT “OROK-ELET” foglalkoztat szinte mindenkit.
    Az orok elet metaforak kizarolag a civilizacio orok eleterol szolnak. Mit tegyunk, hogy ne pusztitsuk el egymast, hogy egy jobb vilagban eljunk…
    Tovabb megyek: sok bigott elkepzelesnel meg a Tamas altal linkelt “humanista” weboldal nezetei (?:roll:?) is hasznosabbak lennenek az emberiseg szamara!

    Na, takarekra teszem magam megint egy ideig 🙂

    1. A te egyetlen ( na jó, nem az egyetlen!) tévedésed csupán az , hogy MINDENKI örökké “él”! ( Csak a hely és a körülmények lesznek változóak ( kinek-kinek személyreszabottan, cselekedetei szerint)!)
      Szomorúan látom, hogy ennyi (jo es neha kevesbe jo itteni cikk, maganszorgalom/tanulas utan szerzett) informació birtokában , nem gondolkodtat el az, hogy miért is van az, hogy továbbra is konokan a SAJAT ?OROK-ELET? foglalkoztat itt szinte mindenkit?
      Hogy “Az orok elet metaforak”, lehet, hogy mégsem metafórák, és nem ” kizarolag a civilizacio orok eleterol szolnak”? Hogy lehetséges, hogy egy olyan civilízácíó létrehozásának vagy “szemtanúja”, amely tudja, hogy ” Mit tegyunk, hogy ne pusztitsuk el egymast, hogy egy jobb vilagban eljunk?”?! ( Lehet, hogy egy kiválogatás folyik lelki, szellemi, és nem genetikai alapon?! Egy olyan civilizáció létrehozására, amely alkalmas lesz az egymással való együttélésre, egy jobb világ létrehozására?! És lehet, hogy mi tudjuk azt, hogy most, az emberiség ezen korszakaiban, “kizárólag” a saját örökélet kell, hogy foglalkoztasson mindenkit?!)
      “Tovabb megyek: lehet, hogy a “sok bigott elkepzeles” lenne az emberiseg szamara a leghasznosabb?!”

      írod:
      “Na, takarekra teszem magam megint egy ideig 🙂 ” Miért?

  5. “Én azt akarom üzenni az inzulin receptor génemnek, hogy már nem kell megtartania minden kalóriát.”

    Ezen felnevettem. Sohasem mondták még a profnak, hogy a hízás kalóriaszufficit, a fogyás pedig kalóriadeficit?
    Kvázi mindegy, hogyan éri el ezt az ember, ha kevesebb a felvett kalória, mint az elhasznált, akkor fogyni fog a szervezet. Ha zsírt akar leadni, akkor mozogni is kell, hogy fenntartsa az izmokat (amik a kalóriát égetik nagyrészt.)
    Jó, nem megyek a mélyére (lehetne ezt még részletezni), látom amúgy, hogy mindannyian egyetértünk: a professzor igen helytelen úton jár. Talán az egy dolog, amivel egyetértek, vagy csak inkább áthallom, hogy amíg élünk, addig kötelesek vagyunk vigyázni testünkre, azt a legjobb formában tartani. Kölcsön kaptuk, ugyebár…

  6. …hát, akkor éljen örökké.
    Ennél nagyobb csapás embert nem érhet, mint, hogy sosem hal meg.

    Ahogy a 300 című filmben mondta a hadvezér az árulónak: “…élj örökké!”

  7. Sziasztok!
    Jézus Krisztusban van egyedül az örök élet.

    Az sg.hu oldalon megjelent egy cikk egy szánalmas könyvről, ami azt taglalja, hogy Jézus Krisztus csak kitaláció. Az eszement elmélet szerint Jézus karakterét a rómaiak találták ki, hogy így szellemileg lefegyverezzék a zsidókat és az alacsonyabb származású és inteligenciájú embereket.
    Itt a link:

    http://akadalymentes.sg.hu/cikk.php?cid=100670
    Talán ezen az oldalon is érdemes lenne lehozni. Látnunk kell, hogy ez a világ mindent megtesz, csak ne kelljen elismernie Jézus Krisztus istenségét és egyedüli messiás mivoltát!

    De Ő nemsokára bizonyítani fogja, hogy Isten földre szállt fia!

    Övé a dicsőség!

    1. Szerencsére a könyv íróját már jó pár évvel megelőzték. Lee Strobel pontosan ugyanezzel a céllal vágott neki nyomozásának. A felesége megtért, ő pedig be akarta bizonyítani neki, hogy egy hazugságban hisz. Mivel tehetséges újságíró és egyben jogász, teljes gőzzel vágott neki a munkának és egy éven keresztül több tucat szakértővel készített interjút. Az eredmény: ő is megtért.

      Ebből is láthatjuk, hogy egyetlen egy tényezőn múlik, hogy milyen eredményre jut valaki: az igazságot akarja megtalálni, vagy a saját előre gyártott elképzelését akarja alátámasztani és nem érdeklik a tények.

      Lee Strobel most is rendkívül aktív, így nyitva tartom a szemem, hátha reagál erre a könyvre.
      http://idokjelei.hu/2012/04/hogyan-olte-meg-a-husvet-a-hitem-az-ateizmusban/

    2. Most akadtam rá egy videóra (angol nyelven), ami ennek a könyvnek a leleplezésével foglalkozik.
      Amúgy 2005-ben adta ki ez a Akwill nevű üzletember és Richard Dawkins hívta fel rá mostanában a figyelmet, miután tavaly egy dokumentumfilm is készült belőle, azért kapott hírverést.
      http://youtu.be/AnV0cJgTRiM
      Ennél többet nem is érdemes foglalkozni vele.
      Chris White csatornáján több hasonló anyag is van, mivel a Zeitgeist film egyharmada szintén ezzel foglalkozik, erről több hosszú leleplező anyag is készült. Sajnos csak angolul. http://www.youtube.com/watch?v=Hbvfqa_mzLw

  8. Nem ide tartozik de meg szeretném ezt veletek osztani.. ideje lenne felébredni exposinghun.heliohost.org/

    1. Nagyon sajnállak Tamás. Számomra felfoghatatlan, hogyan lehet a linkelt oldalon található zagyvaságokat elhinni.
      Hívd aminek akarod, a kereszténység lényege, hogy Isten annyira szeret minden egyes embert, téged is, hogy saját fiát adta a megváltásodért, hogy ha elfogadod, örök életed lehessen.
      Ezt személyesen megtapasztalhatod, csupán kérned kell és Jézus saját kezüleg szabadít meg a démonaidtól és megtudhatod, hogy mi is a hazugság és mi nem.

      Felébredni pedig neked kellene. Nem gondolod, hogy furcsa, hogy az elit is pont abban hisz, amiben te és ezt a hazugságot próbálják egyre nyíltabban ráerőltetni a világra, miközben a hívőket (akiket nem szabad összekeverni a szervezetekkel) állítják be rosszként? Manapság a fény angyala nem szarvakkal vasvillával szedi áldozatait, hanem mézzel csepegő szavakkal és olyan ígéretekkel, amelyekkel a mai kor önző emberét kielégítheti.

      A gyümölcseiről ismeritek meg őket.

      1. “saját fiát adta a megváltásodért”? Ha én odaadok valamit, akkor az nekem nincs többé. Istennek van most Jézus? Igen van. (feltámadt, ott ül a jobbján) Akkor mi az hogy “adta”? Ez olyan, mintha megölném a fiam azért, hogy valakinek megbocsátsak, aztán feltámasztom a fiam és magam mellé ültetem. Ha Isten meg akar bocsájtani egy embernek a bűnéért, minek ahhoz a Jézus? – ez csak kettejükre tartozik, semmi értelme egy 3. felet is belevonni. A megbocsájtás 2 fél közt történik. Az egyáltalán nem volt áldozathozatal, hogy Jézust keresztre feszítették mert az “apjának semmilyen hiány nem keletkezett.” Hiszen feltámadt, tehát nem nélkülözi Isten. Arról nem beszélve hogy én nem okoznék szándékosan fájdalmat (halált) a saját fiamnak. Ha Jézus az én fiam lett volna, akkor magamat áldoztam volna fel az ő boldogságáért és nem Jézust a saját boldogságomért.

        1. Tudom, ezt emberi ésszel nehéz megérteni, azonban Isten kész bármikor megmutatni, hogy miről is van szó, csak kérned kell.

          Hogyan bocsáthatja meg valaki valaki más bűneit?

          “Hacsak az illető nem maga Isten, ez igazán annyira abszurd, hogy szinte már komikus. Azt nyilván értjük, hogyan bocsátja meg valaki az ellene elkövetett sérelmet. Ön a lábamra lépett, én megbocsátok, ön ellopja a pénzemet, én megbocsátok. De mit kezdjünk azzal az emberrel, akit magát nem raboltak ki és akire nem léptek rá, s aki mégis kijelenti, hogy ő megbocsát, amiért a másik ember lábára léptünk és elloptuk a másik ember pénzét? Ostoba csacsiság — ez a legenyhébb kifejezés, amit magatartására mondhatunk. És Jézus mégis ezt tette. Azt mondta az embereknek, hogy bűneik megbocsátattak, és soha nem kérdezte meg a többi embert, akiknek kétségtelenül ártottak emezek bűnei. Habozás nélkül úgy viselkedett, mint a leginkább érintett fél, mint az a személy, akit legjobban megbántottak valamennyi sérelemmel. Ennek csak akkor van értelme, ha ő valóban Isten, akinek törvényeit megsértették, és az ő szeretete szenvedett sérelmet minden bűnnel.

          Ha Isten kész volt megbocsátani nekünk, akkor miért nem bocsátott meg? És mi értelme lehetett annak, hogy inkább egy ártatlan személyt büntessen meg? Amennyire én látom, egyáltalán semmi, ha a büntetésre bírósági értelemben gondolunk. Másrészt viszont, ha adósságra gondolunk, nem kevés értelme van annak, hogy valaki, akinek van valami vagyona, fizessen ahelyett, akinek nincs. Vagy ha a “bírság (büntetés!) megfizetését” nem büntetés értelemben vesszük, hanem általánosabb értelemben, mint pl. ,,vállalni a következményeket”, vagy “kifizetni a számlát”, akkor természetesen általános tapasztalat, hogy ha valaki csávába került, akkor a kiszabadításával járó nehézség rendszerint egyik jó barátjára hárul.” – C.S. Lewis
          http://www.ppek.hu/k149.htm

        2. Kedves Alessa!

          írod:
          ” Ez olyan, mintha megölném a fiam azért, hogy valakinek megbocsátsak, aztán feltámasztom a fiam és magam mellé ültetem. Ha Isten meg akar bocsájtani egy embernek a bűnéért, minek ahhoz a Jézus? ”

          Igen, pontosan ez történt! Erről szól az egész megváltás! Hogy valaki meghalt helyetted azért, hogy te ne kerülj ítélet alá( megváltott az ítélet alól, azzal, hogy elhordozta, átvállalta a bűneidért járó ítéletet!)! Úgyanis a bűn büntetése halál, mert Isten szentsége és igazságossága nem fér meg a bűnnel! Márpedig Ádám és Éva esete óta, mindannyian bűnre való hajlammal jövünk a világra. És a bűn valamilyen formában valamennyiünk életében előjön, és vétkezünk ( hacsak nem halunk meg, már születésünkkor). Régen a zsidóknak áldozati állatokat kellett bemutatniuk, amelyekre kezüket helyezve, megvallották bűneiket, amelyeknek azután meg kellett halniuk a bűnös helyett, és azok voltak a helyettesítő áldozatok! 3 Móz. 5,5 Akkor, mivelhogy vétkezett ezek közül valamelyikben, vallja meg, hogy mi az, a miben bűnössé lett; 3 Móz. 5,6 És vigyen az ő vétkéért az Úrnak, az ő bűnéért, a melyet elkövetett, egy nőstény bárányt vagy kecskét a nyájból, bűnért való áldozatul. Ekképen szerezzen néki engesztelést a pap az ő bűnéért. 3 Móz. 5,7 Ha pedig nincsen egy bárányhoz való módja: vigyen az ő vétkéért való áldozatra két gerliczét vagy két galambfiat az Úrnak, az egyiket bűnért való áldozatul, a másikat egészen égőáldozatul. 3 Móz. 5,8 És vigye azokat a paphoz; az pedig áldozza meg először azt, a mely bűnért való áldozat, és tekerje ki annak fejét nyakcsigájánál, úgy, hogy el ne szakaszsza. 3 Móz. 5,9 És hintsen a bűnért való áldozat véréből az oltár oldalára, a többi vért pedig nyomják ki az oltár aljára; bűnért való áldozat ez. 3 Móz. 5,10 A másikat készítse el egészen égőáldozatul, úgy, a mint szokás; ekképen szerez néki engesztelést a pap az ő bűnéért, a melyet elkövetett, és megbocsáttatik néki.3 Móz. 5,11 Ha pedig nincs módja két gerliczéhez vagy két galambfihoz sem: vigyen áldozatul az, a ki vétkezett, egy efa lánglisztnek tizedrészét bűnért való áldozatul; ne tegyen ahhoz olajat, és ne adjon ahhoz tömjént, mert bűnért való áldozat ez. 3 Móz. 5,12 És vigye azt a paphoz, és markolja ki abból a pap teli marokkal az emlékeztető részét, és füstölögtesse el az oltáron az Úrnak tűzáldozataival. Bűnért való áldozat az.

          Ezek az áldozatok mind Jézus Krisztusra( értünk való áldozatára, megváltó munkájára ) mutattak, akinek az Isten által kijelölt időben kellett eljönnie, hogy elvégezze azt érettünk, és az egész világért is, hogy megbékíthesse Isten az emberiséget önmagával! Tehát mindenki, aki megtér Istenhez, az csak Jézus Krisztus helyettesíő áldozatának elfogadásával teheti, mivel Isten csak is az Ő Fiának helyettesítő áldozatát ( megváltását, kiváltását) fogadja el helyettünk , mivel a világ összes bűnét rátette a kereszten ( ahogyan anno az áldozati állatokra a pap), és Őt súlytotta helyettünk haragjával, ítéletével ( ami nekünk járt volna). Vagyis Ő, Jézus Krisztus hordozta el bűneink bűntetését Isten előtt, és Ő fizette ki értünk azt az árat, amellyel Isten tisztának és bűntelennek fogad el bennünket abban az esetben, ha mi elfogadjuk az Ő megváltását. Ebben az esetben bűneink bocsánatot nyernek! ( De csakis ebben az esetben! Isten megtette a magáét, az elfogadás már az emberen múlik! Senkire nem tukmálja rá ! ( Azok pedig, akik nem hallottak a megváltásról, cselekedeteik szerint lesznek megítélve, de azokra is érvényes lesz Krisztus váltsága, akik a “jót” cselekedték lelkiismeretük szerint, amig éltek. De azoknak, akik hallottak róla és visszautasították, nem lesz mivel védekezniük, mert megvetették az Isten Fiát! Azok bűnei nem bocsáttatnak meg.)

          írod:
          ” Ha én odaadok valamit, akkor az nekem nincs többé. Istennek van most Jézus? Igen van. (feltámadt, ott ül a jobbján) Akkor mi az hogy ?adta??” “Az egyáltalán nem volt áldozathozatal, hogy Jézust keresztre feszítették mert az ?apjának semmilyen hiány nem keletkezett.? Hiszen feltámadt, tehát nem nélkülözi Isten.”

          Benne volt a “pakliban” az is, hogy Jézus emberkén elbukik, vagy nem viszi végbe a megváltás művét. Bármikor “ki is szállhatott” volna Istenként! Ha pedig csak valami kis vétek is találtatott volna benne, akkor már nem lehetett volna engesztelő áldozat érettünk, hanem maga is ítéletre került volna! És bár Benne nem volt meg a bűnre való hajlam, azért ha megnézzük a világot elég nehéz úgy tökéletesnek maradni, hogy még gondolatban se kövess el semmi vétket valaki! Tehát ilyen szinten Isten “reckirozott”!

          írod:
          ” Ha Jézus az én fiam lett volna, akkor magamat áldoztam volna fel az ő boldogságáért és nem Jézust a saját boldogságomért.”

          Még emberi színten is átgondolva, bármely normális, szerető szülő, azt mondja, hogy:”…engem öljetek meg, ne a gyermekemet, vagy a családomat…”! Hidd el, hogy Istennek sokkal fájdalmasabb volt a Fiát feláldozni ( sokkal nagyobb áldozat volt a részéről), mintha saját magát adta volna értünk ( mert Isten nem a saját boldogságáért adta Jézust, hanem a mienkért, hogy mi élhessünk, és ne kelljen kárhozatra mennünk, elkárhoznunk bűneink miatt!)! Neki Ő volt az egyetlenje, az egyszülött Fiú! ( Gondold meg, ha elbukik! Ő is örökre elválasztva lett volna Istentől, az Ő Atyjától! És a kereszten , amikor Isten ráhelyezte a bűneinket ( az egész világét!), el kellet hagynia Istennek Jézust , az Ő mindenét, mert nem lehetett ( nem tud közösségben lenni ) a bűnnel, mintha a szívét tépték volna ki!

    2. Ez a link rémítő,olvasgattam az oldal dolgaiból,és sokan vannak akik ezt elhiszik úgy ahogy van.Tamás borzalmas tévedésben van.Bajban ismerszik meg a jóbarát,és én amikor sok testenkívüli élményt éltem át,sokszor kiáltottam segítségért.Kiáltottam Buddháért,de mégjobban megkínoztak.Kiáltottam Mohamed után,de kétszeresen elkalapáltak.Amikor Satanról volt szó egy fekete sárkány ugrott elém,hatalmas volt,hosszú fark végén buzogány,és az a gyűlölet a szemében leégette a bőrömet.Körülötte mocskos rongyos szörnyek nyüzsögtek.Ilyen élmények után nekem személyszerint elment a kedvem az vele való találkozástól.Azokat a népeket csak pusztítani láttam,még az erőt is lelkekből nyerik ki amivel támadnak.A friss bűnös lelkek sorsa az,hogy kínozzák őket,és lelki energiát facsarnak belőlük.Mint egy kupac alkáli elem,akik kétségbeesetten menekülnek a szörnyek elől.Ott nincs olyan hogy szükséglet kielégítés.Nincs víz,nincs alvás,nincs ürítés,nincs evés,nincs beszélgetés,és látnivaló se nagyon.Nem embernek való ez a poklosdi.Satan nem teremthetett világot,de mivel Istenből született elsőszülött,hatalmas lény lehetett.Bukása idején neki is voltak teremtményei,akiknek ő anyjuk volt.Isten első hét angyala nő nemű,mert Isten a férfi oldaluk,akiben teremtőerő van.Mihály,Uriel,Gabriel,Zuriel,Rafael,Ariel voltak Baaliel nővérei.A többi angyali lény ezeknek a gyermekei,ők pedig ősanyák.Több nőnemü angyal nincs,mert azok eleve duálpárként léteznek,születésüktől.Szóval amikor Baaliel a rend ellen fordult,a szférályában létező isteni anyag,szétszóródott,és ezekből a részekből formálódott sok nap és bolygó.Mi is ennek az angyalnak egyik darabkáján élünk.Isten fogta össze ennek a lázadó elsőszülöttnek a részeit,és helyezte el világok formájában,hogy a rajtuk fejlődő élet végül visszatérjen hozzá,Atyjához aki hatalmas sebet kapott a szívére.Azt vesztette el amit a legszebbre alkotott a mindenségben.Lucifer tudata és szíve egy víz bolygóban volt bezárva,de megvadította a lakókat,és azok a saját világukat robbantották szét.Mihály elkapta testvérét,és a Föld közepébe zárták,mert ez a világ kemény és rideg birodalom.Most a földieket igyekszik rávenni,hogy önmaguk ellen forduljanak,és ahogy a Garabandali jóslat mondja,olyan kísérletbe fognak a lázadóföldön élő emberek,hogy a bolygó kettéhasad,és kegyetlen sátáni erők szabadulnak el.Az özönvíz is az emberek műve,Isten elengedte a gyeplőt,és az emberek elhordták a hegyeket.A Földnek vízháztartása van,a belsejében épp úgy mint a külsején.Tulajdonképpen a kőmániában pont egy víz szelepet képző hegyet tüntettek el a felszínről,buzgó őseink,és a vízrendszer összeomlott,a bolygó a saját folyadékába fulladt bele.Vágd le egy ember fejét,és látni fogod hogyan spriccel a nyomás alatt lévő folyadék kifelé a testből.A föld szíve is folyamatosan ver,és a veséi nyomják a vizet kifelé az óceánok alján,könnyű egy ilyen hatalmas állatot megsebezni és,de gyorsan meg tud gyógyulni,és újra építi a testét.Mit tud teremteni Isten nélkül az ördög,káoszt,de ehhez Jézustól kell engedélyt kérnie,Jézus ugyanis áldozatával beleszólt a törvények rendjébe,és aki a szívéhez tartozik,azt joga van elvenni a pokoltól,és a mennyekbe vinni.Ádám apánk Istené volt,de áruló lett,azt hitte a tudás hatalom,és bizalmatlan lett Istennel szemben,eladva a lelkét az ördögnek.Árulását örökölte minden gyermeke,és azok gyermekei is,akik még több árulással,bizalmatlansággal tetézték az első bűnt.Jézus ártatlan lévén minden bűnért feláldozta magát,puszta szeretetből,és ezzel megalázta a bölcsességet,és az ítéletet,ami megfordította az áldozatot,és puszta szeretetért,bárki felszabadulhat az árulás bűne alól.Igen az Atya visszakapta a fiát,de visszakapta a fiától Ádámot,Évát és azoknak sok-sok gyermekét is akiket boldogan ölelt magához.Gyönyörűbb áldozat soha sem lesz talán a végtelenben.Tisztelem Ádámot és Évát,imát is írtam hozzájuk,meg az ősspanoknak,hogy segítsenek ezt a nagy emberi családot összefogni,mert egy család vagyunk!

      1. Kedves Belina!

        írod:
        “.Satan nem teremthetett világot,de mivel Istenből született elsőszülött,hatalmas lény lehetett.Bukása idején neki is voltak teremtményei,akiknek ő anyjuk volt.Isten első hét angyala nő nemű,mert Isten a férfi oldaluk,akiben teremtőerő van.Mihály,Uriel,Gabriel,Zuriel,Rafael,Ariel voltak Baaliel nővérei.A többi angyali lény ezeknek a gyermekei,ők pedig ősanyák.Több nőnemü angyal nincs,mert azok eleve duálpárként léteznek,születésüktől.Szóval amikor Baaliel a rend ellen fordult,a szférályában létező isteni anyag,szétszóródott,és ezekből a részekből formálódott sok nap és bolygó.Mi is ennek az angyalnak egyik darabkáján élünk.Isten fogta össze ennek a lázadó elsőszülöttnek a részeit,és helyezte el világok formájában,hogy a rajtuk fejlődő élet végül visszatérjen hozzá,Atyjához aki hatalmas sebet kapott a szívére.Azt vesztette el amit a legszebbre alkotott a mindenségben.Lucifer tudata és szíve egy víz bolygóban volt bezárva,de megvadította a lakókat,és azok a saját világukat robbantották szét.” stb!

        Ezeket hol olvastad?

        1. Valószínű a nagyfigyelmeztetés honlapján. Rengeteg hamis tanítás található ott, talán évekre visszamenőlegesen is.

        2. Na itt látszik meg,hogy maga még véletlenül sem olvassa az üzeneteket mert azok nem onnan vannak de látom a rágalmazás az megy gratulálok

        3. Hát, nem tudom Erika, de szerintem egy katolikus se olvasná azt az oldalt, ha ilyenek lennének ott. (De nem ismerem.)

        4. Kedves Dawe!
          Tényleg nem olvasom. Egyszer tévedtem oda, valaki itt hivatkozott rá, és megnéztem mi az, mit tanít. Rengeteg tanítás van rajta, (amennyit elolvastam belőle az mind Bibliával ellentétesek, de nem olvastam többet mint néhányat, az is “megfeküdte a gyomrom”), ezért is gondolom, hogy Belina innét szedte őket.
          Egyébként úgy fogalmaztam, hogy “Valószínű”, hogy innét valók, ami azt jelenti, hogy ha tévednék akkor sem áll szándékomban rágalmazni senkit és semmit.
          (Úgy gondolom a fenti Biblia ellenes hozzászólást nekem nem kell minősítenem, az magáért beszél minden Isten Igéjét olvasó és hívő testvér számára.)

  9. A cikkben leírtak hatására csak a “szánalmas” kifejezés jutott eszembe. Ahogy mi, emberek -keresztények és ateisták egyaránt- nem szívesen valljuk be hogy adott esetben tévedtünk, hibáztunk, a bűneinkről sem szívesen vallunk színt.
    “És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg…”(1Móz3:4)
    “És meghízott Jesurun, és rugódozott. Meghíztál, megkövéredtél, elhájasodtál. És elhagyá Istent, teremtőjét, és megveté az ő üdvösségének kőszikláját.” 5Móz32:15
    Ezek jutottak elsőre eszembe.
    A Gonosz most is ezt mondja: “Nem halsz meg, ilyen egyszerű az egész…”, a pontozott részt ki-ki kiegészítheti azzal a tudománnyal, amire a füle viszket. Ez Sátán fő hazugsága: “Bárhol keresheted az örök élet titkát, csak Istennél nem!”.
    Azért szánalmas mindaz, amit fent olvastam, mert valóban jellemző sokunkra, hogy jólétünkben inkább Istent megtagadva, gyengeségeinket magunk előtt is letagadva szobrokba, robotokba vetjük bizalmunkat. Nem érdekes? Halott anyagba, mint szobrokba, akárcsak a régiek.
    ISTEN ÉL, jÉZUS ÉL, ŐK mindent látnak. MIndent hallanak. (Mindeközben az Antikrisztus legnagyobb vágya is ez lesz, hogy mindent láthasson, mindent hallhasson – pl. chipbeültetéssel) A többség mégis ellenük szavaz. Azt mondják, nem adják el magukat Istennek, és nem csak neki, -senkinek sem, nekünk keresztényeknek pláne nem-, majd önmaguk megoldják.”Mi leszünk az Istenek!”-harsogják, és hiszik, minél hangosabban mondják, ez annál nagyobb igazsággá válik. Nem veszik észre, hogy már rég eladták magukat Sátánnak. Szolgák ők, Sátán szolgái.
    Ezért kell nekünk imádkoznunk értük. Vallom: nem az ítélkezés a dolgunk, hanem az értük való imádkozás. Emberek ők is, mint mi: olyanok, akikért Isten ugyanazt az árat fizette, mint értünk. Persze, ők a Biblia szerint vakok, de mi is csak homályosan látunk :).
    Szóval, csak bátorítanék minden kedves testvért, hogy imádkozzon. Mert Isten úgy szerette a világot…

    1. Nyilvánvaló, hogy általa Lucifer duruzsol a fülünkbe… “Örökké akarsz élni? nem kell ahhoz Jézus, majd a tudománytól megkapod.”

      Nekem meggyőződésem, hogy a Google az antikrisztusi birodalom egyik tartópillére lesz – már most képes a totális kontrollra. Tudja mit levelezel, merre jársz, miről beszélgetsz, mi az érdeklődési köröd, szexuális irányultságod, tudja hol laksz, hogy néz ki a házad.

    2. Miértünk
      ?…de a választottakért megrövidülnek azok a napok” (Mt 24,22).
      Választottaiért megrövidíti az Úr az egyes ítéleteket, másokat visszatart. A nagy nyomorúságok idején mindenkit megemésztene azok súlya, ha az Úr nem mérsékelné a nyomor terhét a választottak kedvéért. Miközben pedig Isten, Krisztus érdeméért megszabadítja választottait, megszabadítja az egész emberiséget a választottakért.
      Milyen tisztesség ez a szenteknek! Milyen szorgalmasan fel kellene használniuk befolyásukat az Úrnál! Hiszen Ő meg akarja hallgatni a bűnösökért való imádságainkat és meg akarja áldani a mások üdvösségéért való könyörgésünket. Ő megáldja a hívőket, hogy azok áldássá legyenek a hitetlenek számára. Sok bűnös ember annak köszönheti, hogy él, hogy hívő anyjának, feleségének vagy leányának közbenjáró imádságát kegyelmesen meghallgatta az Úr.
      Élünk ezzel az Úrtól kapott különleges erővel? Könyörgünk hazánkért, más országokért, korunkért? Háborúk, éhség, járvány idején az Úr elé állunk-e mint közbenjárók, és könyörgünk-e, hogy rövidüljön meg a szenvedés ideje? Panaszkodunk-e Istennek a hitetlenség, a tévelygés és az eluralkodott szabadosság miatt? Könyörgünk-e, hogy rövidítse meg a bűn uralmát és siettesse az Úr dicsőséges visszajövetelének napját? Boruljunk térdre, és ne nyugodjunk, míg újra el nem jön Krisztus!

      C. H. Spurgeon “Isten ígéreteinek tárháza” c. könyvéből

  10. Hát összintén szólva,ha ez az ipse tudományra támaszkodik,akkor nagyon szelektíven vesz észre dolgokat,mivel szerinte a betegségeket meg hasonlókat csak a robotokkal/csodagyogyszerekkel lehet lekuzdeni,na az en szemszogembol nezve a totalis hulyeseg…mert akkor hova teszi a megmagyarázhatatlan gyogyulasokat amik csak csodaval lehetseges? Na meg az immunrendszer meghasonlo… minden fejben dol el!!! Megakarsz gyogyulni ? csak akard és higgy benne… bar ebbe nem megyek bele, az ateistak mindig kiboritjak nalam a bilit…

    1. Ja! Mert szeretnének örökké élni is, meg a bűneiket is megtartani, ill folytatni! De lesz ám nagy “meglepődés”, amikor megtudják majd, hogy halhatatlanok, meg a testük is feltámad…. Mindenféle “nanobrizgentyű” nélkül! ( Hacsak nem könyörül rajtuk az Isten, hogy még azelőtt megtudják, mielőtt késő lenne!)

Hozzászólás a(z) Xenia bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend