Járványok

Antibiotikumok, rezisztencia és a következő globális járvány

Időkjelei: ??és lesznek döghalálok? ? figyelmeztette Jézus tanítványait, amikor azok az utolsó idők jeleiről kérdezték. A felsorolásban arra nem tért ki, hogy ezek a járványok milyen formában és honnan erednek, de ahogy ezt az alábbi cikkben olvashatjuk, sajnos sokszor maga az ember, illetve az emberi kapzsiság okozza őket.

Forrás: NaturalNews.com

Miközben a Bill Gates-hez hasonló globalisták lázasan dolgoznak különböző népességcsökkentő módszerek kifejlesztésén, az oltóanyagoktól, a GMO-kon keresztül egészen az abortuszok számának növeléséig, egy jelentősen hatékonyabb népességcsökkentő tényező bontakozik ki a szemünk előtt a gramm-negatív, gyógyszer-rezisztens baktériumok formájában.

Az antibiotikumok egész bolygónkra jellemző helytelen és túlzott használata és részben ennek kapcsán, a gyógyszer-rezisztens baktériumok megjelenése, azonnali és sürgős probléma, aminek veszélyeire még a fővonalas orvosi szakértők is rendszeresen felhívják a figyelmet, egy mikrobiológiai ítéletnapra figyelmeztetve, amennyiben a folyamatot nem sikerül megfordítani.

A Guardian a következőket írta néhány hete:

Az antibiotikumokkal szemben rezisztens baktériumok olyan gyógyíthatatlan betegségeket okozhatnak, amelyek ?katasztrofális veszélyt? jelentenek a lakosságra nézve, figyelmeztetett a brit vezető tisztiorvos egy nemrég kiadott jelentésben, szorgalmazva, hogy azonnali és globális közbeavatkozásra van szükség.

A nagy gyógyszergyárak kiváltják a problémát, majd lelépnek

Hogyan vált a helyzet ilyen súlyossá? Miután a nagy gyógyszergyárak elárasztották az egészségügyet antibiotikumaikkal, gyógyszer rezisztens törzseket hozva létre, felhagytak az új antibiotikumok kifejlesztésével és minden ezzel kapcsolatos kutatással, kijelentve, hogy ?nincs benne haszon?.

Nincs új antibiotikum a láthatáron, a rezisztens törzsek pedig nem szunnyadnak, hanem tovább mutálódnak, újabb és újabb védekezéseket alakítva ki a gyógyszerekkel szemben. Ezek a törzsek egyre erősödnek.

?1987 óta egyetlen új antibiotikum osztály sem került kifejlesztésre és fejlesztés alatt sincs egy sem, sehol a világon,? írta az Independent. ?A nagy gyógyszergyárak számára nem sok hasznot jelentenek a drága folyamatokon keresztül kifejlesztett antibiotikumok, amiket csak rövid ideig szednek az emberek, például a vérnyomáscsökkentő gyógyszerekhez képest, amit sokan életük végéig használnak.?

De még ha profitáló lenne is az új antibiotikumok kifejlesztése, a játszmát nem lehet megnyerni, mert a 10 év alatt kifejlesztett gyógyszer akár egyetlen év alatt is hatástalanná válhat, a baktériumok gyors mutációs képessége miatt.

Az eredmény, hogy a vegyszereken alapuló nyugati orvoslás kifogyott a munícióból a rezisztens baktériumokkal szemben. Elérkezett a modern orvoslás végjátéka, amit a gyógyszeripar is megerősít, amikor kijelenti, hogy nincs új megoldás a láthatáron.

A rezisztens kórokozók elleni természetes gyógymódokat nem engedélyezik, illetve cenzúrázzák

Eközben a kormányok és orvosi intézmények egy teljes évszázada megpróbálják elhallgatni a természetes antibiotikumokat alkalmazó módszereket, amik tényleg képesek megszabadulni a rezisztens kórokozóktól. A kolloid étrendkiegészítőktől kezdve, az aloén és fokhagymán keresztül egészen a különféle étrendekig, az alternatív módszereket mindig is cenzúrázták és büntették. Ez komoly problémával állítja szembe az embereket, amit három pontban lehetne összefoglalni:

  1. Az antibiotikumokkal szemben rezisztens kórokozók egyre nagyobb számban jelennek meg.
  2. A gyógyszeripar kifogyott a vegyszerekből, amik hatékonyak lehetnének ezek ellen.
  3. A korrupt orvosi rendszer elnyomja és cenzúrázza a természetes alternatívákat.

Sok ember nem lát más választást, mint feladni és várni a halált. Talán éppen ez a cél.

A modern orvoslás a népességszabályozásról szól

Sajnos a modern egészségügyi rendszer egésze egyre inkább a népességszabályozás irányába halad.

Például néhány éve még mindenki számára egyértelmű volt, hogy az oltások veszélyesek a kismamák számára, de ma az illetékesek megfordították álláspontjukat és azt mondják, hogy a terhes nőknek az átlagnál is több oltásra van szükségük. Mellékhatásként ezek az oltások jelentősen megnövelik a spontán vetélések számát. A Gardasil vakcina például számos jelentés szerint is több halva születést eredményez más oltóanyagokhoz képest. Bill Gates előszeretettel nevezi ezt ?reproduktív egészségnek?, ami a népességszabályozás kódneve.

A kemoterápiát soha nem alkalmazták volna kismamákon a múltban, ma azonban egyesek kifejezetten ajánlják a rák elleni kezelésként a várandós anyáknak. A kemoterápia, mint tudjuk, egy vegyi fegyver, ami gyakran megöli a meg nem született csecsemőket vagy spontán abortuszt, szervkárosodást és születési rendellenességeket okozhat.

A nagy oltási kampányok is sok tekintetben a népességszabályozási törekvéseknek köszönhetőek, mivel az oltóanyagokban található higany, alumínium és formaldehid meddőséget okoznak. Nagyon sok egyéb, agresszívan reklámozott gyógyszer is (sztatin tartalmú gyógyszerek, vérhígítók, stb.) előbb öli meg az embert, minthogy a beteg anyagi segítséget kaphatna az egészségbiztosítótól.

A rendszernek csak addig áll érdekében életben tartani az embereket, amíg képesek dolgozni és adótfizetni. Eljöhet az idő, amikor a ?korai halált? kifejezetten hazafias dolognak tekintik majd. Ilyen módon a rezisztens kórokozók jó szövetségesei lehetnek a hatalomnak. A tökéletes bűnbak, amire a működésképtelen egészségügyi rendszer hibáit kenhetik.

A megoldás nem az újabb gyógyszerekben található

A gyógyszeripar azt szeretné elhitetni az emberekkel, hogy csak egy új gyógyszer ?felfedezése? mentheti meg őket a rezisztens kórokozóktól. A probiotikumokról egy szó sem esik. Pedig elég logikus: ha a problémát az ?anti? biotikumok okozták, nem lehet, hogy a megoldás a ?pro? biotikumokban található?

A ?modern? orvoslás leragadt a 40-es évek mentalitásának szintjén, amikor a testet harctérnek, a gyógyszereket pedig fegyvernek tekintették, amit az ellenség legyőzésére vetnek be.

Nem értik vagy nem akarják érteni, hogy az egymás hatását erősítő növényi eredetű tápanyagok sokkal hatékonyabb gyógyszerek, mint bármelyik izolált vegyi anyag. A gramm-negatív baktériumok kezelése egyáltalán nem olyan nehéz az antibakteriális hatású ételek, mondjuk a fokhagyma és a probiotikumok segítségével. A bélrendszer egészsége a helyes táplálkozástól függ és mégis, az orvosok szinte soha nem adnak erre vonatkozó tanácsot betegeiknek, helyette inkább újabb és újabb vegyszerekkel mérgezik őket.

?Többet kell tennünk, és mi hisszük, hogy a megfelelő antibiotikum ellátáshoz felül kell vizsgálnunk az erre vonatkozó kutatásfejlesztési környezetet,? idézi a fenti Guardian cikk a Brit Gyógyszeripari Szövetséget (ABPI).

Pont ezek a vegyszerek okozták a jelenlegi egészségügyi válságot, mégis úgy gondolják, hogy ugyanezek a kémiai anyagok hozhatják el a megoldást.

Pontosan ezt teszi a Federal Reserve Bank is, amikor a globális valuta és bizalomválság kezelésére még több pénzt nyomtat. Mintha egy heroin függőségben szenvedő próbálna meggyőzni minket, hogy csak úgy tud leszokni, ha még egyszer belövi magát.

Az igazság az, hogy a cél egyáltalán nem a gyógyulás, hanem a gyógyszereladások növelése és a népességszabályozás, és ez a mentalitás tényleg elhozhatja a járványok korát.

Előző posztKövetkező poszt

24 hozzászólás

  1. ?1987 óta egyetlen új antibiotikum osztály sem került kifejlesztésre és fejlesztés alatt sincs egy sem, sehol a világon.”

    Valaki, aki gyógyszerész, vagy orvos, vagy egyszerűen csak tudja a választ, megmondaná nekem, hogy ezt hogyan lehet érteni? Azt írja, hogy egyetlen antibiotikum sincs fejlesztés alatt, vagy hogy egyetlen antibiotikum osztály sincs? Szóval, van-e különbség a kettő között? Azért kérdezem, mert egy gyógyszerész ismerősöm azt mondja, hogy igenis vannak új antibiotikumok.

      1. Kedves Thea!
        Mint egészségügyben dolgozó hívő ember azt tanácsolom, az egészségügyi tartalmú cikkeket le kéne ellenőriztetni, és nem mindent készpénznek venni, ami az USA-ban megjelenik. Tény és való, hogy az antibiotikum-rezisztencia nagy veszélyt jelent, és sajnos, nem teszünk eleget ellene. De az oltás-ellenességet nem kellene propagálni. Nehéz, rögös volt az út a jó oltóanyagok kifejlesztéséig, és az, hogy te és én nem kaptuk el a szamárköhögést, diftériát, járványos gyermekbénulást stb, a védőoltásoknak köszönhetjük! Azt ugye tudja mindenki, hogy az MMR-oltás-autizmus kapcsolat az utóbbi 100 év legnagyobb orvosi csalása volt, és hogy azt a bizonyos “tudományos cikket” már 3 éve visszavonták a neves orvosi folyóiratból, ahol publikálva volt? Mérhetetlenül nagy károkat okozott az USA-ban és GB-ban is, mert nagy oltásellenességet váltott ki! Utána lehet nézni a világhálón! Remélem, az soha nem fog bekövetkezni, hogy ez eddigi VÉDŐoltásokat tömeges rosszra fordítsák! Vagy ha igen, remélem, én már akkor nem leszek itt a földön:) De addig is, nagyon kérem az oldal szerkesztőit, hogy a védőoltásokkal kapcsolatos butaságok terjesztéséhez ne asszisztáljanak! Köszönöm

        1. Kedves Mari!

          Kérlek ezt mond el azoknak a családoknak is, akiknek a gyermeke (vagy felnőtt családtagja a munkavégzéshez) kötelező oltás után lebénult vagy meghalt.
          Mond, láttál Te már olyan egy év körüli gyermeket, amelyik oltás után lebénult? A szülei majd egy évig hordták orvostól orvosig, kórháztól kórházig, egészen addig, míg a kisfiú meg nem halt?
          Mert sajnos én láttam.
          (Lehet, hogy ez csak a véletlenek egybeesése, de erről sem győzött meg senki. Mint arról sem, hogy az az egészséges fiatal mentőápoló, aki ledolgozta a napját, nap végén pedig felvette az egészségügyben akkor kötelező oltását, és másnapra halott volt.)

          Úgy, hogy én is köszönöm.

          Egyébként pedig mindenkinek áldott újévet kívánok.

        2. Kedves Mari!
          Van orvos a családban és véleménye egyezik az enyémmel. Sokáig én sem tudtam elképzelni, hogy létezhetnek olyan emberek, akik az orvoslás nevében gonosz dolgokat követnek el, vagy csak a pénzért teszik, amit tesznek, de ha megnézed az ágazat gyökereit, akkor sajnos nagyon is elképzelhetővé válik.

          Egy korábbi cikkből:

          ?Dr. Fritz ter Meer, az IG Farben igazgatójaként közvetlenül részt vett a Ciklon-B ideggáz kifejlesztésében, ami több millió ember halálát okozta a II. Világháború alatt. Meer-t a Nürnbergi perben hét év börtönre ítélték, de Rockefeller és az akkori amerikai német biztos, J.J. McCloy közbenjárására négy év után szabadon bocsátották. A népirtásért és emberiség elleni bűntettekért elítélt, tetteit soha meg nem bánó Fritz ter Meer, a Bayer gyógyszeripari cég elnökeként tért vissza a szabad életbe. A pozíciót 1961-ig töltötte be. 1962-ben az ő kezdeményezésére állt fel az Egészségügyi Világszervezet és a FAO (az ENSZ mezőgazdasági és élelmezési szervezete) által támogatott Codex Alimentarius Bizottság, ami elvileg a fogyasztók egészségét hivatott védeni, de valójában a gyógyszeripar irányítja és egyetlen célja, hogy minél több gyógyszerfogyasztót termeljen.?

          Amúgy itt egy nagyon jó oldal az oltásokkal kapcsolatban: http://nebancs.hu/

  2. ohhh. Mindig ezek a gonosz es veg nelkul “szennyezo” emberek a hibasak a sok-sok szendioxid kibocsatasukkal. Most mar bringaadot is fizessenek, mert akkor tobb szendioxidot lelegeznek ki. Sot! Inkabb ne is lelegezzenek ki.

    http://hvg.hu/vilag/20130409_Megvaltozik_az_oceanok_vize#utm_source=hirlista&utm_medium=aggregator&utm_campaign=hvg

    Veletlenul sem az a “veletlen” foldrenges es szokoar a hibas, amelyik tonnaszamra szabaditotta a vizi elovilagra a radioaktiv anyagot.

  3. Ez a cikk már egy kissé paranoid gondolkodásra vall a tartalmában is. Az egy dolog, hogy a gyógyszerlobbi a világon mindenütt a profitra van kihegyezve – sajnos a pénz a legföbb isten ma is a legtöbb embernél – de az már abszolut nem normális gondolkodásra vall – hogy éppen Bill Gates-t is “népességcsökkentéssel” meg hasonló zagyvaságokkal vádolják – aki köztudottan a nem kevés vagyonának a felét adományokra forditja – hogy a világ szegényebb részének is egy kicsivel jobb legyen …. Ez szimpla irígység csak – meg rosszindulat…..

    Amugy a polio nevü oltóanyag – amely miatt Indiában megszünt a paralizis 2011 óta – Bill Gates kezdeményezésére és adományain keresztül történt polio oltások miatt – itt Németországban is a mai napig kötelezöen beadandó oltások a kisgyermekeknél …. Pedig itt aztán nincs ebben benne Bill Gates “népességcsökkentö” keze …. Ennyire nem lehettek médiafüggöek- hogy bármi (baromság is) ami megjelenik a neten – készpénznek kellene venni… Hiszen itt szó szerint minden elhangzik – meg annak az ellenkezöje is …. Csak az fogja a valóságot megismerni, aki veszi a fáradtságot és nem csak az internetröl informálódik – dezinformálódik – hanem képes utánanézni hogy egy -egy megjelent cikknek mennyi is a valóságtartalma – illetve mennyi benne a hazugság, csúsztatás vagy rágalmazás, – mások jó hírnevének a porba tiprása…. Nem kellene minden bokorban egy divatos “összeesküvéselméletet” felfedezni – mert ez már tényleg a paranoia küszöbét súrolja ….Van éppen elég VALÓS BAJ a világon – amit meg kell, meg lehet oldani – nem szükséges ezek mellé ilyen álproblémákkal és dezinformációs cikkekkel tömni az emberek fejét – mert igy a valódi és lényeges problémákra nem tudnak odafigyelni és reflektálni ….

    Minden baj gyökere sokkal inkább az emberek istentelen, istenellenes gondolkodásmódjából eredeztethetö – nem kell bünbakokat keresni – hanem meg kell térni az élö Istenhez és akkor a paranoid gondolkozás helyett Isten Igéjén elmélkedve lesznek az emberek áldottak és sikeresek ….na meg egészségesek is …..

    Üdv
    E.K.

    1. “És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg” Máté 24:22
      “Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva” János 8:44
      Isten teremt és életet ad, Sátán pedig ennek az ellenkezőjére törekszik.
      Bill Gates a népességszabályozás egyik legfőbb támogatója és a Planned Parenthood alapítója. Éppen a múlt hónapban az Egyesült Államokban a rendőrség vitt el egy gimnáziumi tanárt, mert tiltakozott a szervezet ellen. http://christiannews.net/2013/03/22/oregon-teacher-escorted-from-high-school-by-police-for-opposing-planned-parenthood-in-classroom/
      A szervezetről: http://www.humanlife.org/publications/PP_Final.pdf

      http://idokjelei.hu/2011/10/a-globalis-elit-nepessegcsokkento-politikaja/
      http://idokjelei.hu/2012/04/a-paralizisek-szama-megugrott-indiaban-bill-gates-oltaskampanya-utan/

      Bill Gates sehol nem lenne, ha nem követné az elit utasításait. Mellesleg rendszeres Bilderberg konferencia résztvevő, aki nemcsak a népességszabályozásban, hanem a mi megfigyelésünkben is komoly eredményeket mutathat fel.

    2. Neked is csak ugyanazt kellene tenned, amit másoktól elvársz. Ellenőrizni a hozzád került információ igazságtartalmát. Akkor biztos nem írnál ide ilyen hülyeségeket, hogy Bill Gates maga a megtestesült jóság, az emberiség megmentője, a betegek meggyógyítója. Persze ehhez az információkat nem “mainstream” médiákból, vagy világszervezetek weboldaláról kell levenni. Reméljük, lassan neked is becsörög az a bizonyos vekker!

  4. A párommal most tudtuk meg, hogy babánk lesz és nagyon félek a gyógyszerektől, amiket majd esetleg szednie kell. Mi a megoldás vajon? Milyen alternatívák vannak?
    Nem is beszélve az oltásokról, amiket majd a gyerekünk kap születése után.

    1. “Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” János 14:27
      Ne féljetek. Tegyétek meg, amit tudtuk, a párod egyen egészségesen és a többit bízzátok Istenre. Az erős immunrendszer a legfontosabb és az anya erős immunrendszere a babát is erősíti, az anyatej pedig védi. Amennyiben nincs komplikáció a terhesség alatt, az orvos maximum vitaminokat fog javasolni, amit nem köteles szedni.
      Az oltásokkal kapcsolatban itt tudsz tájékozódni: http://nebancs.hu/
      Magyarországon tulajdonképpen nincs választásod, de itt megint csak azt tudom mondani, hogy kérd Isten védelmét.
      “a kik hisznek, ilyen jelek követik: …ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik” – Márk 16:18

      1. De szépek is voltak a régi szép idők, amikor antibiotikum hiányában, védőoltások nélkül haltak az emberek százszámra. Ezt csak azért mondom,mert nagy az ódzkodás manapság mindentől egy egy kirívó eset miatt..meg megy a pánik keltés felső fokon minden miatt.
        Be kellene tiltani mindent , és vissza jönne a régi “szép” idő…vírusok, gombák, baktériumok terjedésének aranykora

        1. A linkelt oldal és én sem állítom, hogy minden védőoltás rossz, de sajnos egyre több esetben a negatív következmények meghaladják a pozitívumokat.
          Az általad utalt régi szép időkben (és sok országban ma is) nagyon sok betegséget a rossz higiéniás körülmények okoznak. Erre kitűnő magyar példa is van Semmelweis Ignác személyében, aki megtanította az orvosokat kezet mosni. Jó példa még a lepra is, amire nincs védőoltás, csak éppen eltűnt (néhány szegény ország kivételével), mert az emberek jobb és tisztább körülmények között élnek.
          Ha elolvasod a cikket láthatod, hogy nem az antibiotikumokkal lenne baj önmagukban, hanem azok, idézem “helytelen és túlzott használatával”. Úgyhogy a hozzászólásodat nem egészen értem.

        2. Virusok, gombak, bakteriumok terjedesenek aranykora a zsufoltan lakott városokban volt, ahol az ivóviz rendszer érintkezett a szennyvizzel….. haboruk után sok volt a temetetlen holttest…..miután ezek a körülmények javultak az átlagéletkor jelentősen nőtt. Valahol van aranyközéput, gyógyszerek mértéktelen alkalmazásától bizony nem leszünk egészségesebbek. USA-ban, rák és sziv és érrendszeri betegségek után harmadik dobogós helyre került a nyakló nélkül szedett, egyébként orvosok által felirt gyógyszerek mellék és kereszthatásai miatti halálok.

    2. Kedves Fiatalok’

      Gyógyszer szedésére senkit nem lehe tkényszeriteni. Felirni lehet, beszedetni nem. Meg kellene probálni olyan szülészt keresni, aki hajlandó a leendő szülőkkel együttműködni, elképzeléseit tiszteletben tartani. Tudom én könnyen beszélek, mert az én egyébként már felnőtt gyerekem USA-ban született, ráadásul otthon, s a féltestvérek is. Senki nem is került be a nagy egészségügyinek nevezett, betegségipari rendszerbe, ezért nem jártak felesleges orvosi vizitekre sem, gyógyszereket sem szedtek és oltásokat sem kaptak. Tudom Magyarországon ez sokkal nehezebb, de ha valamit mindenfelett álló értéknek tartunk, azt meg tudjuk valositani. Ha kell tűzön vizen keresztül, bátran, rendithetetlenül. A terhességgondozás zöme is teljesen felesleges vizsgálatokból áll…. vagy jól van megcsinálva az a gyerek vagy nem.. de általában jó, s inkább csak rontani lehet rajta, javitani biztos nem.
      Készüljenek fel, tájékozódjanak jogaikat illetően, esetleg tervezzenek szülést határon túl…. de mindig van B terv, és C.. és hosszú az ABC. Sok sikert, okosságot és sikert kivanok a küzdelemhez. Tudják, aki a tiszta forráshoz akar eljutni, az árral szemben kell úsznia. Ne adják fel.

    3. Kedves SCUD! Vagy “eldugjátok” a gyermeketeket úgy, hogy rajtatok kívül senki se tudja, vagy irány olyan ország, ahol nem “kötelező a védőoltás, de ha egyik sem megy, akkor marad a fohász a Jóistenhez.

  5. Népességszabályozás? A nyugati világban nem éppen az a gond, hogy vészesen fogyunk? A gyógyszereladások növelésének célja világos, de az nem, hogy mért lenne a modern orvoslás célja a népességszabályozás a nyugati társadalmakban, ahol amúgy is egyre kevesebb a születésszám.

    1. Mért lenne ez gond? Te tényleg az hiszed, hogy a Bill Gates félék különbséget tesznek közted és az afrikai néger vagy indiai között? Ha nem vagy szükséges az ő világukhoz, akkor tökmindegy, hogy a “nyugati társadalom” tagja vagy, vagy “harmadik világbéli”. Márpedig nem vagy szükséges, amíg ennyien vagyunk. Ugyanis egyáltalán nem az számít, hogy tegnap mennyien voltunk, és mennyien vagyunk ma. Az számít, hogy az “ő világuk”, az ő jólétük fenntartásához mennyi dolgos kéz szükséges. Azt pedig tudjuk, hogy a technológiai fejlődéssel az élőmunka igény drasztikusan csökken. Ez a “modern” “demokrácia” legnagyobb hazugsága. Egyfelől azt hallod, hogy mindenki fontos, minden élet számít, minden ember egyedi és megismételhetetlen, másfelől pedig az az igazság, hogy ha egyetlen éjszaka leforgása alatt feleződne az emberiség létszáma, szerintem három nap alatt (vagy mire a hullákat eltakarítják) minden rendeződne, minden fennakadás megszűnne, és a megmaradottaknak utána sokkal jobb soruk lenne.

      1. 10-pont! 🙂
        Nem mintha érzelmileg egyet tudnák érteni vele, de sajnos ez a helyzet.
        Az egyébként nagyon nem mindegy hogy az elhalálozó 50% milyen összetételű lenne, teszemazt az orvosok , természettudósok, jogászok, illetve egyéb magasan képzett és társadalmilag aktív rétegek hullanának el vagy a ” sima kisemberek”, a két kimenetel között elég brutális lenne a különbség.
        Jelenkorunk válsága -és még ami jön – nyilvánvalóan a utilitarista szempontból egyre inkább szükségtelenné váló “egyszerű dolgozó tömegek” ellen irányul, ezért is hívom én a gazdasági válságot is “szegénydaráló”-nak.
        Egyszerűen nincs már szükség “a melósra”, nincs szükség a dolgozó tömegekre – a kiöregedett dolgozó tömegegekre meg aztán végképp…persze ez tisztán sátáni, haszonelvű logika…
        Nem más ez, mint “háború a kisember ellen”!

    2. Kedves xenia! Nem az a gond, hogy nem érted, hanem az , hogy azt itt teszed fel. Menj vissza az Origóra, vagy a tv2-re, vagy ahová akarod. De tényleg. Fényévekkel vagy lemaradva, s ez akár halálos is lehet, pl a h1n1 oltási kampány még 2009-ben. A tudás-hatalom; még ha dezinformáció is. Viszont, jó hogy itt vagy, mert ez egy remek oldal, s ez azt jelenti, hogy ébredezel.Olvasd el a szex és az új világrend c. irást, valahol itt van a neten, föllelhető, aztán az öngyógyitással-az ősi magyar,ill. az ösi kinai orvoslással folytasd. Szép napot

Hozzászólás a(z) estremadura bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend