Készpénznélküli társadalom, Kiemelt

A világ megcsippelése 12 egyszerű lépésben

Függetlenül attól, hogy a VeriChip rendszer népszerűsítési kampánya mögött az Antikrisztus hatalomra jutását segítő sötét erők vagy haszonleső kapitalisták húzódnak, netán mindkettő, a cél egy és ugyanaz: hozzászoktatni az embereket a chiphasználathoz, és elfogadtatni velük a tervezett új rendszert. Ez egy jól bevált reklámstratégia. Minél többet hallanak róla, minél több termékkel kapcsolatban reklámozzák, annál megnyerőbbnek tűnik, míg végül a legtöbben elhiszik, hogy elengedhetetlenül szükséges az élethez. 

Forrás: Activist Post

Mi vagyunk az utolsó generáció, amelyik hallathatja a hangját és szabad akarattal rendelkezik a történelem megváltoztatásához. Mindenki mindenhol mindennel összeköttetésben van. Az okostelefonok lesznek az Új Okos Világrend legfontosabb eszközei, teljesen felszámolva a fizikai pénz, a kulcsok, jogosítványok és egyéb dokumentumok használatát. A tervek szerint hamarosan a telefonunkkal fogjuk igazolni személyazonosságunkat a készülő új, ‘megbízható’ Internetközösségben.

Ezt követően a telefon vagy chip, ami a felhasználó azonosítóját a telefonhoz kapcsolja, túl értékessé válik ahhoz, hogy csak úgy elveszíthessük, ezért az egyetlen biztos hely számára a bőr alatt lesz. Hacsak nem tagadjuk meg az engedelmességet?

Valahogy így lehet elképzelni a forgatókönyvet:

1. Félelemkeltés, állandó bizonytalan hangulat.

2. Internetkapcsolat mindenkinek.

3. Mobiltelefon a legszegényebbeknek is.

4. Elősegíteni, hogy az emberek sokat beszéljenek az RFID technológiáról és a biometrikus azonosítókról: az elfogadás első fázisa, hogy az emberek számítanak valaminek a bekövetkezésére.

5. Minél több dologba (telefon, háziállat, ruházat, stb.) és emberbe chipet kell ültetni, hogy az élet elfogadott részévé váljon.

6. Jöhet a globális azonosító rendszer nem nyilvános kiépítése.

7. A beültetés egészségügyi és biztonsági előnyeinek népszerűsítése, így az emberek pozitív újításként tekintenek majd rá.

8. Lehetővé kell tenni, hogy a telefont mindenre használhassuk, különösen a fizetés és az azonosítás terén.

9. Honnan tudjuk, hogy valaki tényleg az, akinek mondja magát? Mutassa a biometrikus azonosítóját!

10. Kibertámadás? forradalom! Valaki védjen már meg minket!

11. Gazdasági összeomlás? volt készpénz, nincs készpénz és voálá: minden fizetés digitálisan folyik.

12. A telefont ellophatják, vagy el lehet veszíteni, a biometrikus azonosítást becsaphatják, az azonosítókat hamisíthatják, azonkívül egy telefon használata nehézkes. A VeriChip használata minden szempontból egyszerűbb és praktikusabb?

De, sssss! Ugorjunk vissza az időben!

Itt az idő felébredni!

Nem kell együttműködni. Most még nem kötelező a regisztráció és nem kell telefonnal fizetni!

Ismerd fel, hogy mire megy ki a játék!


“A ki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem.” – Jelenések 21:7

Előző posztKövetkező poszt

58 hozzászólás

  1. csak a bibliából ne idéznétek állandóan….mikor tudni illik hogy a 95% HIÁNYZIK az eredetihez képest és a maradék 5 %ot pedig átírták…szóval a biblia olyan mint egy zsidó vágyálom könyv…kár rá vesztegetni a szavakat is…

    1. Több mint 5700 görög és kb. 10000 latin, antikvitásból származó Új Testamentum maradt fenn a mai napig, a Holt tengeri tekercsekről nem is beszélve.

      A Biblia valódiságáról pedig úgy győződhetsz meg legegyszerűbben ha kipróbálod az ott leírt ?receptet?: Kérd meg magát Jézust, hogy mutassa meg az igazságot. “Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.” Jelenések 3:20

      Vedd úgy, hogy ez az idézet benne van az általad vélt 5%-ban. Én tudom, mert kipróbáltam és működik. 😀

      (Az pedig, hogy “zsidó vágyálom könyvnek” hívod, attól tartok azt jelenti, hogy nem olvastad…)

    2. Kedves Freeword, A baj(nem a keresztényeknek) csak az, hogy ezt még senki sem tudta bebizonyítani. Tisztelettel kérdezem, te betudod? Ha nem, akkor jó lenne végre belátni, hogy ez nem több egy rosszindulatú, keresztényellenes szóbeszédnél.

  2. Szia Ida!
    Sajnos kis gond volt az oldallal a mai napon és az utolsó hozzászólásod elveszett. 🙁
    Ha gondolod tett fel újra, csak kicsit átfogalmazva, különben a wordpress dupla tartalomnak nézi és elutasítja. Elnézést…

    1. Szia Thea!

      Nem gond! ( Az Úr adta, az Úr elvette!) Sejtelmem sincs, hogy mi volt a hozzászólásom!

    1. Ezért mondom mindig, hogy semmi értelme ennek a chip-es ötletelésnek, amikor van facebook és google. Amikor a chipelésről van szó, akkor konkrétan hülyének vannak nézve azok, akik vannak olyan okosak, hogy mindent az irányításuk alatt tartanak. Tulképp sértő ilyet feltételezni róluk. 🙂
      Persze valamilyen szinten érthető, hogy jobb egy még be nem következett lehetőségen agyalni, mint tudomásul venni, hogy már minden adatot megadott az ember a két fenti szolgáltatnak. Kinek hogy tisztább a lelkiismerete…. Szerintem itt néhány törzs hozzászóló élete is fent van a fb-on. 😉

      1. Szerintem az a bizonyos jel vagy bélyeg egy kézzelfogható dolog lesz, és az elfogadása egy tudatos döntés, nem pedig az ezt támogató rendszernek az fokozatos és alattomost bevezetése, hiszen a Biblia azt mondja:
        “És harmadik angyal is követé azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, Az is iszik az Isten haragjának borából, a mely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt.” Jelenések 14:9-10

        Az emberek megfigyelése és az adatgyűjtés, valamint a Fenevad bélyegének az elfogadása két külön dolog. Azzal, hogy elfogadod a Fenevad bélyegét valószínűleg tudatosan le kell tenned a voksod az antikrisztus és az általa képviselt rendszer mellett, különben nem járna érte ilyen komoly büntetés.

        1. En ugy gondolom, hogy a kez es a homlok akar jelkep is lehet. Meghozza a fizikai es a szellemi munka jelkepe.
          Tehat azt a rendszert kell elutasitani, amely lehetetlenne teszi, ahogy akar a szellemi akar a fizikai munkank gyumolcseihez hozzajussunk anelkul, hogy az Egy Vilagrend reszesei lennenk.
          Ennek azonban viszonylag tag ertelmezese lehetseges. Ilyen modon az is eleg, ha beszuntetik a fizetesek keszpenzes teljesiteset.
          [expand title=”Teljes hozzászólás” swaptitle=”Bezár” trigpos=”below”]
          Viszont ennek teljesen ellentmond az az Iras, mely szerint a fenevad belyeget felvevok fekelyekkel lesznek sulytva. Ami ugye egy bankkartya eseteben nem lehetseges.

          Ezek szerint a nyilvanvalo kovetkeztetes az, hogy a jelenlegi mindent megfigyelo es mindent kezbentarto rendszer – meg ha megszunik a keszpenzes fizetes is – csak az elkovetkezo antikrisztusi nyilvantartasi rendszer elokepe/elozmenye.
          Tehat a fizikai chippelesre ilyen modon mindenkeppen szukseg van. Ami “technologiailag” nem lesz mas, mint a jelenlegi mobil szolgaltatasok, fizetesi szolgaltatasok, es navigacios szolgaltatasok egyesitese.

          Technologiailag ez egy elorelepest jelenthet, melyre mar vannak utalo jelek.
          Elso lepes ehhez a “felho/cloud” kialakitasa volt. A felho nem mas, mint szamitogepek osszessege. Azaz nincs “egy kozpont”, csak “egy adat” van, amely automatikusan sokszorozodik a tarolasi kozpontokban. Azaz ha fizikailag ki is iktatsz a “felho” rendszerebol tobbszaz szervert, az adat akkor is megmarad tobbezer mas szerveren.
          Innentol kezdve tehat a te “felhod”, – azaz a te szemleyes adataid – nincsenek hardverhez kotve. Az adattarolas ilyen modon torteno megvalositasa csak az elso lepes. Erre mar fizikai torekveseket is latunk az Apple reszerol. Azaz barmilyen Apple eszkozt a kezedbe veszel, es belepsz a sajat azonositoddal, akkor azon a barmely Apple eszkozon a sajat beallitasaidat, sajat letoltott tartalmaidat, sajat e-mailjeidet, sajat elmentett beallitasaidat tudod hasznalni.

          Ezert azt mondom, hogy a jelenlegi helyzet csak elokepe az “Uj Vilagrend”-nek. (Bar az bekovetkezhet nehany even belul!) Az igazi cel ugyani az, hogy az eszkozok mindenhol elerhetoek legyenek, sot! automatikusan rendelkezesre alljanak. Es neked – mint maganszemelynek – csak az egyedi azonositodra (a fenevad belyegere?) van szukseged, hogy az asztalrol felvegyel egy mobil/navi/visacard eszkozt, ami a sajat profilodnak megfeleloen kiszolgal.

          Gazdasagilag termeszetesen ehhez arra van szukseg, hogy a jelenlegi penzugyi- es hitelvalsag vegeterjen. Hiszen az “utcakat teleszorni” ilyen kutyukkel befektetes nelkul nem lehetseges. Ehhez az szuksegeltetik, hogy a jelenlegi “hitelvalsag” veget erjen, es ujra fellenduljon a konjunktura/meginduljon a hitelezes.

          A hitelezes/felfutas pedig akkor indul be, ha megnyilnak uj piacok. Az uj piacok megnyilasahoz pedig az szuksegeltetik, hogy atrendezodes tortenjen. Az atrendezodes beallt piacok eseteben csakis haboruval lehetseges. Gondolok itt a kozel-keleten elo 1.5 milliard emberre, kiknek a “jo fogyasztova” valasat az iszlam vallas akadalyozza. Logikus, hogy az iszlam megtoresevel uj piacokat lehet nyitni.
          Jelzem, hogy a ki valaha is jart Dubai-ban, az tudja, hogy az arab emberek jelentos resze az iszlam tekinteteben rendkivul kepmutato. Ami azt jelenti, hogy a hazajukban vallasos ferfiak szamara csutortokon veget er a het, es az elso repulovel indulnak Dubai-ba (duhajkodni). Ennyire veszik komolyan. Sot! A hazajukban csador-t viselo noket (felesegeiket) is elviszik ezekre a “korutak”-ra. Ahol az asszonyok termeszetesen egymas elott megszuntetik fedettseguket – majd kozosen elmennek Prada taskat vasarolni maguknak, mig a ferj jol szorakozik.
          Ebbol is latszik, hogy a nyugati eletszinvonalra es a fogyasztasra valojaban ennek a masfel milliard embernek is szuksege van.

          Igy azt kell mondjam, hogy a kozel-keleti haboru elkerulhetetlen. Es az Ezekiel 38 szerinti forgatokonyv szerint pontosan be is fog kovetkezni. Az iszlam meg fog torni. A Templom Hegyen a templomnak ujra kell epulnie.

          Mikor mindez megtortenik, akkor a nyugati tarsadalmaknak – vallalatokkal, bankokkal, szaktudassal – felkeszulten kell allnia ahhoz, hogy a kozel-keleti beruhazasokat eddig soha nem latott szinten inditsak el. A high tech ekkor mar igeny lesz abban a tersegben, hiszen a milliardos-csemetek jovoltabol a Dubai-ba latogatok mar ezt a szinvonalat szoktak meg.
          Tehat ebben az esetben egy uj konjunkturanak, egy uj hitelezesi hullamnak kell megindulnia. Es ebben a technologiai igenyessegben mar benne lesz az a szukseglet, hogy “a sajat chippemmel a sarki arustol felvegyek egy iPhone-t, amely bekapcsolas utan automatikusan az en sajat profilomra allitja be onmagat.”
          Azaz el kell jonnie egy olyan korszaknak, ahol a harver csak eszkoz, es a penz bosege miatt olyan szinten rendelkezesere all minden embernek, mint ahogy most megnyitod a csapot, es folyik belole a viz.

          Tehat a jelenlegi tortenesek csak elokepek, melyekbol tisztan latjuk, hogy mi fog kovetkezni. De az elkovetkezendo dolgaok lehet, hogy sokkal durvabbak lesznek annal, mint amit mi most akar elgondolni is tudunk…
          [/expand]

        2. Pontosan, ahogy mondjátok Thea és Sharky!
          Minden mást kidobhatok, elköltözhetek(bejelentés nélkül, akár Afrikába, vagy valamelyik dzsungelbe, stb),nem használok, stb! Vagyis eltünhetek a rendszerből!
          De itt még azt is tudni fogják, hogy “imádod-e” a Fenevadat, leborulsz-e a képe előtt, stb!
          Amikor pedig fekélyek lesznek azokon az embereken, akik felvették a bélyeget, nyílván, hogy nem egy okostelefon, vagy más számítógépes alkalmazás által fog megvalósulni!

          Amit, meg Te mondasz Volok,hogy:
          “…mint tudomásul venni, hogy már minden adatot megadott az ember a két fenti szolgáltatnak. Kinek hogy tisztább a lelkiismerete?. Szerintem itt néhány törzs hozzászóló élete is fent van a fb-on. ”

          Szerintem még csak nem is tudjuk, hogy mi-minden adatot összegyűjtöttek már rólunk, anélkűl, hogy akár a Fb-n rajta lennél! Tudod, besugók, jóakarók, stb, mindig voltak, vannak, lesznek! Én a 3/3-as storyn is csodálkoztam, de volt! És most is van!

          ” Kinek hogy tisztább a lelkiismerete..”
          Ezt meg nem tudom értelmezni, hogy mire is gondolsz!?

        3. Érdekes megfigyelni azt is, hogy a “fekély” nem többesszámban van emlitve a Jelenések könyvében:
          “Elment az első, kiöntötte a poharát a földre, és csúnya, rosszindulatú fekély támadt azokon az embereken, akiken a fenevad bélyege volt, és akik az ő képmását imádták.”
          Elég logikus ebből arra következtetni, hogy a fekély éppen a fenevad bélyegének következtében, annak a helyén fog kialakulni. Pl. a mikrochip esetében azzal érvelnek, hogy már évtizedek óta használják pl. állatokon, és semmi káros következménye nincs. Nyilván a fenevad bélyegének sem lesz azonnal következménye, különben leállitanák még mielőtt mindenkinek kötelezővé tennék. Na de mi van, ha a várható természeti és egyéb katasztrófák következtében (pl. meteorit becsapódás) a föld mágneses mezője megváltozik? Akár ez is hatással lehet a beültetett chipekre és korábban nem tapasztalt következményekkel járhat.

        4. Igaz, hogy egyesszámban van. Bár szerintem nem csak chip lesz, hanem valódi bélyeg is, mert látható lesz , ahogyan az írva van(vagy az AK neve, vagy a 666). De lehet, hogy addigra már valami kombinált cuccot fognak kitalálni, ami egyben az adatokat is tárolni fogja. Mindenesetre tudni fogják, hogy kik azok, akik nem imádják a fenevadat, és azokat megölik. Szerintem azok az emberek azzal lesznek elhitetve, hogy Isten jelét veszik fel. Mivel tudjuk, hogy addigra már AK beűl Isten templomába Istenként mutogatván magát. Már most is láthatjuk, hogy mennyire terjeszti Sátán ezt a ” a Bibliát átírták, megváltoztatták” dolgot, addigra szerintem ez elfogadott tény lesz azok között, akik nem tudnak megállni hitben( és simán azzal fogják becsapni őket, hogy pont a Jézus imádók és a zsidók azok, akik a “gonoszságukkal” Isten haragját hozták a földre! Hiszen tudjuk azt is, hogy sokat beszél majd a Felséges ellen és a szentek ellen! ). ( A többiek, meg egyébbként se hittek benne (ill nem tudják), hogy az az Isten beszéde)! Bár nagy változások lesznek a természetben, de ha csak az egyiptomi elsőszülöttek történetét nézzük, akkor Istennek nem kell ilyen megoldásokhoz fordulnia, vannak angyalai, akik cselekszik az akaratát. Vagyis szerintem.

        5. Kedves Thea!
          Jól érzékeled, de egyszerűbb a dolog: homlokára felvenni annyi, mint elfogadni amit hirdet, kezére felvenni: cselekedni, amit előír. Tudatosan vállalni és abban járni. Pl.: a vasárnaptörvénynek eleget tenni…

  3. “A gonoszság nem gonoszság önmagában vagy a jó ellenfele, hanem a jóság hiánya, ezáltal ha nem teszünk semmit akkor is gonoszságot követünk el.”
    Értem. Tehát a jóság a gonoszság hiánya, és a jóság sem jóság önmagában. Akkor mihez képest az, ami..
    ( a legjobb az etikában, a logika 🙂

  4. Ebben az elistentelenedett világban egyre több a kegyetlenkedés, az ebből adódó személyes bizonytalanság. Az ember földi istent keres és talál majd, hogy biztonságba élhessen. Nem kell rábeszélni ezekre a kütyükre, maga fogja kérni, hogy megszüntesse a szorongását. Tegnap délután hallgattam a Kossuth rádiót, és elképedtem: http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2012-11-06 Hallgasd meg a délutáni műsort 16, 08 perctől. Érdekes dolgokat mond az internetről, a faceről, stb…… Ezt mindenkinek tudnia kellene!!!!

  5. Isten áldjon titeket ott a tengeren túl is!
    Jól gondolom, hogy az usában éltek?
    Ma reggel nézem itt magyarországon a Baracknak a győzelem utáni beszédét.Mekkora varázslás.Az emberek pedig őrjöngnek és éljenzik.Egyik mondatában azt mondta” azon vagyunk, hogy gyermekeink, unokáink ne éljenek adósságban”- óriási taps vihar az emberektől.Ugyanakkor pedig Obama programjában szerepel, hogy további dollár milliárdokat pumpáljanak hitelből az országba. Az emberek nem tudnak gondolkodni?
    Újabb hitelekkel még rosszabb helyzetbe kerülnek.A híres amerikai egyesült államok polgárait a demokrácia hazájában így meg lehet vezetni?Mit várhatunk akkor itt európában?

    1. Szia i am anonimus!

      Téged is Isten áldjon!

      “Újabb hitelekkel még rosszabb helyzetbe kerülnek.”
      Ott más a helyzet! Az USA vissza se akarja fizetni a hiteleket!
      Tudod nyilatkozták, hogy “nekik senki nem mondhatja meg, hogy kit támadhatnak meg és kit nem!”
      Kadhafinak is az lett a veszte, hogy vissza akarta kapni Libia aranyát! ( Meg még sok másnak is! )Szeríntem, mások is így fognak járni, ha vissza kérik a kölcsönöket!
      Az üzenőfalra rakott fel kanku egy riportot ezzel kapcsolatban, nézd meg!
      http://www.youtube.com/watch?v=1U4RO0FchlI (elvileg ez az!)

      Obamáról, meg:
      “Egyik mondatában azt mondta? azon vagyunk, hogy gyermekeink, unokáink ne éljenek adósságban?
      Szóval, az a kérdés, hogy az “azon vagyunk”, az mit is jelent pontosan!

      “Mit várhatunk akkor itt európában? ” Ezt ne akarjuk megtudni szerintem!
      Mi csak az Urat várjuk, és addig is imádkozzunk másokért is folyamatosan!

    2. Isten aldjon téged is i am anonimus!

      Igen,jol gondolod,hogy az USA-ban élunk Sharky es én.
      Az emberi sziv allapota,es ertelmi tudasa,nem attol fugg,hogy ki,mely tajan él e vilagnak,bar a teruleti szellemek kulonbozo helyeken,kulonbozo modon hatnak,amire pelda lehet Abraham kihivasa atyai foldjérol,Ur-Kaszdimbol,ami akkoriban egy kultikus (“termékeny félhold”) kulturterulet volt.
      Az emberek pedig miert is tudnanak gondolkodni(legalabbis helyesen),ha Isten Szellemetol nem nyertek vilagossagot?
      “Mert valatok régen sötétség,most pedig vilagossag az Urban:mint vilagossagnak fiai ugy jarjatok”(Ef 5:8).

  6. “4. Elősegíteni, hogy az emberek sokat beszéljenek az RFID technológiáról és a biometrikus azonosítókról: az elfogadás első fázisa, hogy az emberek számítanak valaminek a bekövetkezésére.”

    Azért ebben igen erősen kiveszitek a részeteket, máshol gyakorlatilag nem is olvasok erről a témáról, csak itt…

    1. Az mar a te bajod,hogy mashol nem olvasol e temaban,de ajanlanam neked a leghitelesebb forrast,ahol errol a legbiztosabb infohoz juthatsz,ez pedig az Ujszövetség,Jelenések konyve 13:16-17.

    2. Zotya, ez maximum pozitívum lehet, mert ha az emberek itt Magyarországon előbb hallják az ellenérveket, mint a népszerűsítő propagandát, nehezebb elhitetni őket.
      “Én pedig hallám ezt, de nem értém, és mondám: Uram, mi lesz ezeknek vége? … az istentelenek pedig istentelenül cselekesznek, és az istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik,” – Dániel 12:8, 10

    3. Számít, hogy negatív vagy pozitív értelemben beszélsz valamiről. Nézd meg a 7. pontot, és a cikk összefoglaló üzenetét: két ellentétes dolog.

    4. Szia Zotya!

      Ahogyan mások is írták! Itt a negativumokról is olvashatsz! Főadásban majd, csak “dicséretet” hallasz, hallotok!

      http://www.youtube.com/playlist?list=PL5C4E2118F59E2A48&feature=plcp

      Itt megnézhetsz egy érdekes interjút. A többi is az azon az oldalon!
      Azután, ha van Bibliád, a János Jelenések könyvét (is) érdemes elolvasnod!
      Ha nincs, itt egy online Biblia oldal:

      http://biblia.jezusert.com/index.php?valasztas=karoli&konyv=19&resz=2

    5. Még hozzátenném, hogy a belinkelt MasterCard reklám sem “csak” a helyi városi tévében futott. Szerintem nem 2-3 ezer ember látta, mint mondjuk, ahányan eddig ezt a cikket elolvasták, akik valószínűleg eleve azért jöttek ide, mert nem csukott szemmel járnak a világban.

      Esetleg megnézheted a jövőhavi telefon vagy Internet számládat.
      Az enyémen ez áll:
      “MasterCard Mobile alkalmazással gyorsan és egyszerűen kifizetheti számláját! Ehhez töltse le Android, iPhone vagy Windows Phone készülékére az alkalmazást és regisztrálja MasterCard vagy Maestro bankkártyáját, majd olvassa be a számlán található QR kódot. Bővebb információ a http://www.mastercard.hu/mobile oldalon érhető el.”

  7. Szoros a valasztas az USA-ban.
    Ha Obama nyer, az azt jelenti, hogy rovidebb az ido az NWO bevezeteseig…

    1. Pontosan Sharky,es mivel nyert,ezaltal nemcsak az NWO bevezetesehez kerultunk kozelebb,de Jezus Krisztus ertunk valo eljovetelehez is.

      1. En remelem, mar ma visszajon. Ez lenne az en szivem oszinte kivansaga… De meg ujraszamolas is lehet, most ugy nez ki…

        1. Tenyleg?,en mar kikapcsoltam a tv-t,meg sem vartam a “dijatadast”.Jo,hogy irtal ilyen gyorsan,mindjart vissza is kapcsolom,koszi:)

      2. Ja, es lattad mar a Left Behind cimu filmet? A filmben Amerikanak eppen fekete elnoke van,amikor az elragadtatas megtörténik:).
        Peter&Paul Lalonde konyve van ebben megfilmesitve,akiknek – ha ajanlhatom – ,elololvashatnad par konyveit is,mert olyan profétai latasuk van,hogy :o.

        1. Szia! Nem biztos az, hogy az Úr eljön még az Obama elnöksége alatt. Amiért a filmben Amerikának fekete elnöke volt még nem azt jelenti hogy igazából is így lesz mikor vissza jön az Úr.

        2. Nem jelenti,en csak érdekességként emlitettem.
          Egyebként Peter &Paul Lalonde a konyveikben,mar 1995-ben a technika olyan fejlettsegerol irt (amik ma mar,az informacios szupersztradan mindennapos hasznalatban vannak),amiket abban az idoben az emberek elkepzelni sem tudtak,es csak nevettek rajtuk.
          A filmet pedig mar 2002-ben lattam CD-n,amikor Obamarol meg azt sem tudtak az emberek,hogy létezik.

    2. Akkora szemétkupac a média hogy az nem igaz, a bal média azt mondja az ő emberük nyert majdnem 40%-kal több szavazattal a jobb oldali média csak ismétli a kettő közti meg azt mondja hogy a jobb oldali emberke vezet fél százalékkal, az alternatív média meg vagy röhög vagy sír vagy örjöng….. Ohioban akkorákat csaltak megint hogy csak a vak nem látja, már évtizedek óta a halottak és az illegális bevándorlók is szavaznak akár többször is…egy vicc az egész.

      1. Igazad lehet Tom,mert az itt,Ohioban élo szomszedaim es ismeroseim,mind Romney-ra szavaztak.A hazak elokertjeben is,amerre csak jartam,Romney-ra szavazo tablakat lattam kituzve.
        Nem tudnak kulonbséget tenni?…elég ranézni a szavazoi fejére:)

      1. Hat igen,ahogy mondani szoktuk:”Egyik kutya,masik eb”.
        Ezert is volt,hogy en kettojuk kozul a harmadikra,illetve az Elso-re es az Utolso-ra,az Alfa-ra es Omega-ra szavaztam.
        Miert is akarna az ordog,hogy Isten teremtmenyeinek jo legyen?…,es csak Jezus volt képes ellenallni a Satannak,es csak az Ot kovetok kepesek ellenallni annak a csabitasnak,amikor az azt mondta,hogy:”Mindezeket néked adom,ha leborulva imadsz engem”(Mt 4:9).

  8. Tegnap bele bele hallgattam a TÉNYEK-be,…a friss hír szerint mostanra kiderült, hogy a pénz egy nagyon koszos eszköz, A híradós, viccesen, a “beszéljünk a piszkos anyagiakról” poénnal indította a témát,…nagyon találékony nem mondom. Tehát a riport szerint, megvizsgáltak több forgalomba lévő papírpénzt és kiderült, hogy egy első osztályú baktérium tenyészet, vírus hordozó, akárcsak a számítógép billentyűzetei(főleg, ha mellette étkezünk), de még a bankkártyánk is. Igen, jól írtam, a bankkártya, az is egy veszélyes baktérium hordozó. Nem a koszos kilincsek, nem a koszos várárlókocsik, kosarak, a vonat és buszkapaszkodók, hanem a bankkártyád. Jó, ezentúl már ezt is tudjuk. Gondolom a legtöbbeteknek nem kell kikódolnom ezt a jó szándékú hírt, azt hogy mire is megy ki ez a alattomos propaganda.
    És még egy, ezt is a TV2-nek köszönhetjük, Az ominózus tv társaság három napja a Kaposvári kisfiúgyilkosság kapcsán folyton felhozza (az internetes hangulatra hivatkozva), a halálbüntetés visszaállítás nagy kérdését. Bár még a hírekben is elhangzott, hogy sem az Alkotmány sem az EU-s törvények nem teszik ezt lehetővé ezek a szemét TV2-sek ma este képesek voltak ezt a kérdést megszavaztatni. Rá kb. 1 órára meg is mutatták az eredményt, ami 97% IGEN nel végződött. Nekem az a sejtésem, hogy ez sem véletlen. Látjátok mennyire könnyen lehet irányítani az emberi gondolkodást, ez egyszerűen hihetetlen, oda vezetik az emberiséget, ahova csak akarják, ráadásul idegesítő könnyedséggel.
    De, ha ez még nem lett volna elég, a TV2-ön hamarosan meztelen felsőtestű(kezdetben) “hölgyek” fognak időjárást jósolni,…már előre látom, senki se fogja tudni a másnapi időjárást.

    Ui. én legalább 30 éve tudom, hogy a pénz, a kilincsek, a cipő talpa, gyakorlatilag minden ami körül vesz piszkos. Annyira átlátszó,….. kár, hogy nem mindenkinek.

    1. Kedves kanku, megkérdezhetném hogy hol olvastad hogy az időjárást hamarosan félig meztelen nők fogják bemondani? Azért ez elég hihetetlennek tünik még.

      1. Tegnap mutatták a híradó után, a tv2-ön, hogyan casting-olták a lányokat. Be is mutattak két csinibabát (csak kettőt? erről nekem mindjárt kétpárti diktatúrát jutott eszembe), elhomályosított cicikkel. Az egyik egy barna hajú 3. diplomáját megszerző modell(“sure thing”) a másik egy műszájú szöszi, akinek nem nagyon ment a időjós szöveg, mert elmondása szerint kiszáradt a szája. Szegénykémnek biztosan nem kellet még ennyit beszélnie folyamatosan….szárazon, akarom mondani eddig csak csukott szájjal operált. Mond Attila, elmúltál már 18?
        Ha eddig még eset volna le, megint a fekete lesz a befutó. Még mindig nem érted? Elmondom, a barna csajszi sokkal jobban nézet ki ráadásul okosabb is volt. A szőke nem nézett ki olyan jól és butuska is volt….na, mit lehet ezen nem érteni, a feketét már előre kiválasztották. Bár nem emlékszem ilyesmire, de nagyon csodálkoznék, ha ezt (is) nem szavaztatnák meg, legyen már az a lány akit a nagy közönség akar.
        Mert Obama is megmondta a kampányzáró beszédében “Túl vagyunk a gyűléseken, a beszédeken, azon a kampányon, ahol mi a jelöltek tettük a dolgunkat, most emberek rajtatok a sor, nektek kell döntenetek a szavazatotokkal” Megmondom ősszintén, ha én akkor ott vagyok biztosan elájulok, szegény Barack meg aggódhatott volna értem, odaszólt volna, hogy segítsen nekem már valaki felállni, orvosért érdeklődött volna, meg hogy adjanak egy pohár vizet, az jót fog tenni….. igazi segítőkész jó ember ez a Barack,…… messziről felismerem az ilyen egyént.
        Na de komolyra fordítva a szót, ha véletlenül elakadnál a kétpárti diktatúra országánál szólj csak nyugodtan, szívesen segítek.
        Remélem sikerült segítenem.

        kanku

    2. “Látjátok mennyire könnyen lehet irányítani az emberi gondolkodást, ez egyszerűen hihetetlen, oda vezetik az emberiséget, ahova csak akarják, ráadásul idegesítő könnyedséggel.”

      Én ezen nem csodálkozom. Ha eléred, hogy valaki ne gondolkodjon és valamiért még bízzon benned, vagy kedveljen, akkor onnantól úgy manipulálod, ahogy akarod. Ennek is megvannak a maga törvényszerűségei, amiket ha ismersz, irányítóvá válsz. Engem mélységesen elszomorít, hogy az emberek jelentős többsége mennyire nem gondolkodik. Mintha maga a képesség veszett volna el a fejekből. Ezzel a nem gondolkodással pedig rengeteg minden összefügg. Akár megemlíthetném a devizahiteles “jóságot” is.

      Ha jót akarsz, ne nézz kereskedelmi csatornákat, bár ha nagyon-nagyon jót akarsz magadnak, akkor add el a tv-t. Ezek alig várják, hogy történjen valami tragédia, mert az nekik rögtön nézettséget, vagyis pénzt hoz. Más kárán élősködnek. Két valódi vagy mű tragédia közötti időt pedig ki lehet tölteni valóság show-val vagy “tehetségkutatóval”, hogy legyártsák a következő 1-2 év celebjeit, akiken újabb hatalmas pénzeket szakítanak. Az egész egy jól kigondolt gusztustalan, gátlástalan és mértéktelen pénzgyár, ami mellékhatásként lelki és szellemi nyomorba dönt százezreket/milliókat. És honnan kaptuk mi ezt…….?
      Zavar, hogy félmeztelen nők mondanak majd időjárást? Örülj neki, hogy nem egy szőrös s*ggű pasas fogja a hátsójával “elmondani”, mert a szerkesztők szerint az mondjuk viccesebb. Mindig van lejjebb és nem is cél értéket adni az embereknek. Az érték nem hoz lóvét és mint tudjuk ma sokaknak a pénz minden. :/

  9. Hát velem és az okostelefonommal nem találnak célközönségre. 🙂 Max telefonálásra használom. Fotózásra nem használom, mert van fényképezőgépem. Netezésre nem használom, mert arra ott az asztali gép, amúgy sincs a neten semmi olyan fontos, amiről lemaradnék. GPS-t nem használom, mert van normális GPS készülékem, ami sokkal jobb. Játszani nem játszom vele, mert ha kedvem tartja, arra is ott a PC. Fizetni pedig eszembe sem jutna vele, mert minek fizetnék telefonon keresztül? A facebook-ot alapból nem használom semmire, összekapcsolni pedig a kamu google fiókomat kapcsoltam össze vele.

    Aki szerint viszont trendi dolog a telefonon élni az életet, azt már chip-elni sem kell, hiszen napi 24 órában szolgáltatja magáról és magától az adatokat. Csak az nem tudja, hogy mit csinál és éppen hol jár, aki nem akarja.

    Én nem hiszem, hogy valaha is chip-et fognak ültetni a bőrünk alá, de az tény, hogy az emberek nagy többségének simán be lehet adni, hogy az csak előnyükre válik, hiszen kilóg a fűcsomó a szájuk szélén és csak annyit mondanak, hogy búúú…

    Az elhitetéshez nincs szükség 12 pontra. Barokkos túlzás. Elég 1 pont: aki menő, az chip-et hord. Ennyi. Másnap ezrével állnának sorba.

  10. Szia!

    Akkor most cseréljem le az okostelefomomat egy “butafonra” ?

    Nagyon jó az oldalatok! Csak így tovább!

    Áldjon meg Titeket az ÚR.

      1. ?Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.? ? II. Korintusbeliek 3:17

        Na emögött annyi minden van hogy órákig lehetne róla beszélni.

        1. Igen, és érdemes is.

          Én leginkább azért tettem be, hogy világos legyen milyen szabadságra gondolok: nem a fizikai, hanem a lelki szabadságra, ami a megváltással kezdődik. “ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek” János 8:36

          We have freedom to do good or evil; yet to make choice of evil, is not to use, but to abuse our freedom. – St. Francis de Sales

          Szabadon választhatunk a jó és a gonosz között, mégis, ha a gonoszt választjuk, nem használjuk, hanem kihasználjuk a szabadságunkat. 🙂

        2. Én a lelkire is a fizikaira is és az intellektuális szabadságra is gondoltam 😛

          Evil is not evil on its own or the enemy of good, it is the lack of good, therefore if we do nothing, we still commit wickedness. – Me 😀

          A gonoszság nem gonoszság önmagában vagy a jó ellenfele, hanem a jóság hiánya, ezáltal ha nem teszünk semmit akkor is gonoszságot követünk el. – Én 😀

  11. Jó meglátások. De kicsit merész. Miből gondoljátok, hogy ez a generáció meglátja a véget? Miből gondoljátok, hogy ez egy hagyományos csip lesz? És miért a bőr alá? A bélyeget nem a bőr alá teszik. Ez mind csupán spekuláció és nem kellene ilyen kész tényként közölni a dolgokat. Ne gondoljátok, hogy lázadni kell és forradalmat szítani. Ez mind be fog következni magátol is. Ez a cikk mellé ment….

    1. Én nem látom, hogy ezt állítaná.
      “utolsó generáció, amelyik hallathatja a hangját és szabad akarattal rendelkezik” – szerintem ez nagyon is igaz, olyannyira, hogy világi értelemben már most sem vagyunk szabadok.

      Forradalmat nem szít, csupán arra figyelmeztet, hogy ne fogadd el a Fenevad Bélyegéhez vezető eszközt/eszközöket. Felébreszteni próbál.
      A záró sorok számomra azt üzenik (és ezért is osztottuk meg a cikket), hogy azok, akik ismerik, hogy mire megy ki a játék (a Bibliából) már győztek, hiszen a háborút Jézus 2000 éve megnyerte a Golgotán.

      “Mi írjuk a történelmet” – A te személyes döntésed a történelem része (pláne, hogy ettől függhet a sorsod az örökkévalóságban).

      “És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.” – Jelenések 20:4

      A cikk másik fontos üzenete, hogy bemutatja az elhitetés egyszerű menetét.

    2. Szia Guest!

      “Miből gondoljátok, hogy ez a generáció meglátja a véget?”
      Én úgy látom, hogy minden hívő kereszténynek meg van ez a kijelentése a Szentlélektől! A bibliai próféciák is a szemünk előtt teljesülnek, és egyre világosabban értjük őket. Sőt többnyire úgy látjuk, hogy már csak az utolsó “simítások” vannak a munkából hátra! ( a Templomot már csak össze kell rakni, az “utolsó kavics” is készen van hozzá, már csak a “jelre” várnak! A Fenevad birodalma most készűl! Technikailag minden készen áll a totális kontrollhoz! A káosz, félelem keltés, morális, és anyagi csőd egyre mélyül! stb!
      Dán. 12,4
      Te pedig, Dániel, zárd be e beszédeket, és pecsételd be a könyvet a végső időig: tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás.

      “Miből gondoljátok, hogy ez egy hagyományos csip lesz?”
      Valóban csak egy lehetséges megoldás, mi is így gondoljuk, de egyben a legvalószínübb !
      Ha végig gondolod a benne rejlő lehetőségeket ( rajta minden adatod (egészségügyi is), minden pénzed, folyamatosan nyomon lehet követni, azt is lehet tudni, hogy kivel találkozol, hol, miért, mikor! Mikrofont is lehet bele tenni, az is fogják tudni, mit “gondolsz”! Ha nem vagy “jó fiú” egyszerűen csak “kikapcsolnak”! Akár a lakásodba való bejutás lehetősége is ezen lesz! Ha nem tetszik a “képed”, esélyed se lesz elmenekülni, azonnal megtalálnak! stb..stb!)
      Ezt egy “sima tetkó” nem tudná! Ráadásul, ahhoz, hogy “szemmel tudjanak tartani” mindenkit, és az információkat “összedolgozzák”, hatalmas apparátus kellene! A totális kontrol a cél! ( és olcsón!)

      Azért beszélgetünk ezekről a kérdésekről is, mert az ember hajlamos elképzelni “valamilyennek” valamit, és nem biztos, hogy ,ha az “másképpen” fog kinézni, akkor felismeri azt időben, hogy az, az!
      Vagyis az a cél, hogy továbbra is tartsuk “rugalmasan” az elménk, és ne ragadjunk le egyfajta megoldásnál! ( az is lehet, hogy ez is lesz, meg az is egyszerre!)
      Meg persze az is, hogy ha valaki nem keresztény, és egyáltalán nem hallott ezekről a dolgokról, akkor (ha csak addig meg nem tér!) amikor elérkezik az az idő, (és itt járt, olvasott róla) legyen lehetősége szabadon választani, arról, hogy mit akar!
      Jel. 13,16
      Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek;
      ?Jel. 13,17
      És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.
      ?Jel. 14,9
      És harmadik angyal is követé azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére,
      ?Jel. 14,11
      És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, a kik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi.

      http://keresztenyfilmek.com/bizonysagok/400-unity-latomasa-a-vegidkrl-india.html

      Ha gondolod nézd meg, csak pár perces!

Hozzászólás a(z) Thea bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend