Gazdasági válság

Be a húsdarálóba: Teljes piaci összeomlás?

Az online kereskedelem és globális gazdaság korában egyetlen pénzpiac drasztikus esése vagy hirtelen zuhanása is elég a globális pánik és teljes rendszerösszeomlás kiváltásához. Paul Henri Spaak, ez Egyesült Nemzetek közgyűlésének első elnöke évekkel ezelőtt azt mondta: ?Megfelelő kaliberű embert akarunk, aki engedelmességre bír minden népet, és kihúz minket abból a gazdasági fertőből, melybe egyre inkább belesüppedünk. Ilyen emberre várunk, és ha eljön ? legyen akár Isten, vagy maga az ördög ? tárt karokkal fogadjuk majd.?

Pontosan ez fog történni! A világ egy pénzügyi zsenit vagy megváltót akar, aki végre stabilitást és jólétet teremt, és amikor az Antikrisztus megjelenik a színen pontosan ennek az igénynek fog eleget tenni. A szándékosan létrehozott káosznak véget vető vezetőt hősként köszönti majd a világ. ? Joseph Candel

Forrás: SHTFPlan.com

Az Egyesült Államokat hamarosan áttolják a húsdarálón és teljesen mindegy mit tesz, illetve mit mond Barack Obama vagy Mitt Romney a válság kezelése érdekében, a végeredmény elkerülhetetlen.

Sem a republikánusok sem a demokraták nem képesek megállítani a vonatot, ráadásul mindkét párt egyformán felelős a kialakult helyzetért.

Ahogy azt Charlie McGrath, a Wide Awake News-tól írja, ?már nemcsak a bloggerek és az Internet eldugott szegleteiben működő alternatív média figyelmeztet az amerikai rendszer elkerülhetetlen összeomlására.?

Ott tartunk, hogy egyre több elit intézmény és bennfentes nyilatkozik hasonló stílusban, teljes összeomlást és az eddigi megszokott életstílus végét jósolva.

Három konkrét előrejelzést vagy jóslatot, mindegy minek nevezzük, mindenképpen érdemes megemlíteni:

1. Egyenesen megyünk a pénzügyi húsdarálóba.

2. Bármelyik pillanatban lezuhanhatunk a pénzügyi szakadékba.

3. Példanélküli, korábban soha nem tapasztalt súlyosságú piaci összeomlás közeledik.

Vajon kik tették ezeket a súlyos kijelentéseket?

Az első mondat a JP Morgan egyik munkatársától származik, a másodikat Ben Bernanke, az amerikai Fed jelenlegi elnöke, a harmadikat pedig Steven Rattner, Barack Obama pénzügyi tanácsadója mondta.

Az IMF és az amerikai kongresszus költségvetési hivatala az amerikai történelem eddigi legnagyobb adóemelésére és kiadáscsökkentésére figyelmeztetnek. Nem véletlen, hogy ezt teszik.

A figyelmeztetés azért hangzott el, mert ez fog történni, nem pedig azért mert nem.

A szuverén adóssághegy robbanásakor soha nem látott deflációs spirál indul el, amit az elit ugrásra készen vár, hogy a helyzetet kihasználva fillérekért vásároljon fel mindent. Az emberek ülnek majd, a nagy semmivel az ölükben, és a szomszédokat, ezt vagy azt a pártot vagy országot okolva a történtekért.

Ugyanaz az elit, amelyik azt ígérte, hogy véget vet a háborúknak, hogy vizsgálatot tart a Fed-ben és rendbe teszi a pénzügyeket, most kiterjeszti hatalmát és ?hivatalosan? is átveszi a kormány szerepét és irányítását.

A jelen helyzetben minden jel arra mutat, hogy semmit sem fognak tenni annak érdekében, hogy a több évtizede elindított folyamat más irányt vegyen. Az évek óta tartó költekezési, hitelfelvételi és központosítási folyamatok következményeit nem lehet visszafordítani.

A rendszer, ahol viszonylagos bőséget, stabilitást és békét élvezhetünk, élvezhettünk, teljes újraindítás előtt áll.

Az elit tudja mi a következő lépés, tanúbizonyságot adva róla saját intézkedéseivel. Erről suttognak zárt ajtók mögött a Wall Street-en és más magas körökben és erről beszél immár a fővonalas média is. A Beacon Equity a következőket írta:

?A Bear Stearns 2008-as összeomlásához hasonlóan, aminek lehetséges csődjéről számos hír röppent fel annak megtörténte előtt és amiknek hitelességét a fővonalas média arrogánsan tagadta, most hasonló híresztelések indultak a Wall Streen-en egy újabb pénzügyi összeomlás veszélyéről. (Időkjelei: Természetesen sokszor maguk a hírek gerjesztik a válságot, illetve indítják el a dominókat, de hát ez is a játszma része és a résztvevők belekalkulálják a képletbe.)

Miközben a Morgan Stanley centiméterekre van a 2008-as armageddoni mélységtől, egyre több hír érkezik az amerikai brókerház összeomlásáról.

?Arról kapok híreket, hogy egy nagy pénzügyi cég össze fog omlani,? mondja Rick Wiles, a TruNews házigazdája. ?A név, amit hallottam, nem más, mint a Morgan Stanley??

Gerald Celente, a Trends Research alapítója és Ann Barnhardt, volt tőzsdeügynök is pénzügyi veszélyre figyelmeztetnek.

A felügyeleti szervek aludtak, amikor az MF Global és a PFG Best csődöt jelentettek 2008 után, magukkal rántva ügyfeleik befektetéseit a pénzügyi sírba. Miért ne történhetne meg ugyanez a Morgan Stanley-vel is?

?Nem adnak semmilyen információt, amiből ki lehetne találni, hogy változtattak-e a valamit?? mondja Adam Hurwich pénzügyi szakértő.

A TruNews interjút követő nap a Bloomberg is hasonló híreket közölt. Miért erősítené meg az elithű Bloomberg Rick Wiles információit? Az időzítés nem véletlen. Michael Bloomberg teszi a dolgát, amivel a globális bankkartell megbízta és leadja a drótot, hogy a Morgan Stanley készen áll az áldozati oltárra.

Meglátjuk.

Előző posztKövetkező poszt

72 hozzászólás

  1. Szia I,(nem tudom ki vagy ezen a ?I? nick-en,de elegge idetlen ezen szolitani valakit).

    Termeszetesen tisztaban vagyok azzal,hogy harom isteni szemely van es megis csak egy Isten.Ez a harom szemely az Atya Isten,a Fiu Isten es a Szent Szellem Isten,akik tehat kulon szemelyek,de lenyegileg egyek:Szent haromsag.
    Jol tudom,hogy amikor Jezus szol hozzank,akkor nyilvan a Szent Szellem altal szol,ezert nem is ertem,mit probaltal nekem magyarazni a kijelolt igehelyekkel.

    Mivel nagyon sok embertol hallhatunk,olvashatunk olyan elmenybeszamolokat,hogy Jezus megjelent nekik itt-ott,es ezt mondta,meg azt mutatta,sot még valami viragos rétre is elvitte oket setalni stb.,el sem tudjak kepzelni,hogy az a valaki Krisztuson kivul mas is lehet,mégpedig a Nagy Megtéveszto,aki a ?vilagossag angyalanak?kepeben szeret megjelenni.
    Igy azt szerettem volna hangsulyozni Dave-nek,hogy olyan formaban,ahogyan az ismeros Eva néninek Krisztus megjelent es beszelgetett vele, – meghozza nem is akarmirol – nem hiheto.
    Az okkultistak is hasznaljak Jezus nevét a kulonbozo praktikaikhoz,fogalmuk sem lévén a Szent Szellemrol.
    Ezen a linken jo peldajat lehet olvasni annak,amirol beszelek,némi rozsafuzerrel (is) megspékelve:
    http://www.nagyfigyelmeztetes.com/

    1. Azt mondod,hogy a nagyfigyelmeztetés okkult üzenetek amik a Sátántól jönnek. Akkor csak egy imát emelnék ki amit kap az Ír látnoknő:
      (68) -Védj meg Engem a Sátán befolyásától

      Isten Anyja, Üdvösség Anyja
      Boríts be engem legszentebb Palástoddal, és védd meg családomat a Sátán befolyásától és az ő bukott angyalaitól.
      Segíts nekem, hogy mindenkor bízni tudjak szeretett Fiad, Jézus Krisztus, Isteni Irgalmasságában.

      Tartsd életben az Iránta való szeretetemet, és soha ne engedd, hogy eltévelyegjek Tanításai Igazságától, függetlenül attól, hogy mennyi kísértést állítanak elém. Ámen.

      Ha ezek az üzenetek tényleg okkultak lennének akkor mért kéri a Sátán ,hogy a Szűzanya védjen meg bennünket és ,hogy bízzuk magunkat Jézus Irgalmasságára?? És az összes üzenet és ima erről illetve a világ eljövendő sorsáról szól. De először inkább mindenki olvassa végig az üzeneteket az elejétől és meglátjátok ,hogy hiteles ez a látnok.

      1. Eloszor is:Istennek nincs anyja.Maria csak annyiban Isten anyja,amennyiben Jezus Isten Fia,de soha nem lett az istenség anyja.Maria Jezus anyja volt,aki meghalt uganugy,mint minden foldi halando.
        Masodszor:egy halott nem tud imadkozni es egy halotthoz pedig végképp nem imadkozik egy keresztyen hivo,mert az ugy okkultizmus.
        De ha te azt allitanad,hogy Maria él es a mennybe ment,bizonyitsd be azt a Szentirasbol.

      2. Kedves Dave!

        Mária egy kiválasztott “edénye” volt Istennek. Arra választotta ki, hogy kihordja, megszülje és ellássa( mind fizikailag, mind lelkileg, szeretettel, ahogy más földi anyák is teszik) az Ő Fiát, aki Isten “ereje” által fogant.
        Az Igében megtalálod, a történetet.
        Ennyi volt a dolga, se több, se kevesebb!
        Természetesen Ő is tanítvány volt. Ő is hitt az Úr Jézus Krisztusban.( De neki is meg kellett térni, mivel neki is, mint minden embernek szüksége volt megváltásra!) Ő is az üdvözülők seregében van, de csak olyan szinten, ahogy más Keresztények, akik üdvösségre jutottak.
        Úr Jézus már a földi élete során nyilvánvalóvá tette …(..Kicsoda az én anyám, és kik az én fivéreim és nővéreim…?” ,hogy semmiféle földi “családi vállalkozásról” nincs szó!
        “Én vagyok az Út, az Igazság(valóság) és az Élet! Senki nem mehet az Atyához, hanem csak Én általam!…”

        Ezért kell, hogy elmondjam:

        Kizárólag Jézus Krisztus halt meg érted, értem, és mindenki másért ezen a világon.
        Ezért, nekünk kizárólag az Ő kereszten elvégzett, helyettesítő áldozatában, vérében( vére által) van a megváltásunk!
        Üdvösségünk pedig a Benne és nevében való hit által.
        Az Ő vére törli el a mi bűneinket a megtérésünk, és újjászületésünk( amikor is a Szentlélek által a szellemünk megelevenedik, kapcsolódik Istenhez, és a Szentlélek otthonává válik!) után.
        Az Ő, kizárólag Jézus Krisztus vére tisztit meg bennünket minden bűntől. Kizárólag az Ő áldozata, megváltása, vére, (amely a megtéréskor betakar, befedez bennünket) alapján mehetünk Isten elé, mindennap az imában!
        És nincs szükségünk senki másra Jézus Krisztuson kívül ,( és nem is tehetjük meg, hogy bárki másnak a “közbenjárását kérjük az Úron kívül!)
        Arról nem is beszélve, hogy imádatunk tárgyát képezzék!
        Itt alul a Jelenések Könyvéből egy példa!
        “Jel 22,8
        Én, János vagyok az, aki hallom és látom e dolgokat. Mikor meghallottam, és megláttam [ezeket], földre estem, hogy a lábát csókolva imádjam azt az angyalt, aki nekem e dolgokat mutatta.
        ?Jel 22,9
        De ő így szólt: ?Vigyázz! Ne [tedd]! Rabszolgatársad vagyok neked is, testvéreidnek is és mindazoknak, akik őrzik e könyv beszédeit. Istent imádd!?

        Tehát bálványimádásnak minősül Isten szemében bármely más “szent, személy, kép, stb” tisztelete, hozzávaló imádság, kérelem, meghajlás, stb.!
        “Róm. 1,25
        Mint a kik az Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a teremtő helyett, a ki mind örökké áldott.”

        Itt pedig azok közül az Igék közül néhány, amelyek mutatják, hogy kizárólag Istenhez és Úr Jézushoz imádkozhatunk, a Szentlélek által.
        Róm. 1,16
        Mert nem szégyenlem a Krisztus evangyéliomát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek idvességére, zsidónak először meg görögnek.
        Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett.
        Zsid. 4,16
        Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül.
        Héb 4,14
        Mivel tehát van nekünk főpapunk, aki áthatolt az egeken: Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk a vallástételhez.
        ?Hiszen nem olyan főpapunk van, aki nem képes erőtlenségeinkkel együtt szenvedni, ellenkezőleg, mindenben hasonlóan megkísértetett, a vétektől eltekintve.
        ?Héb 4,16
        Járuljunk hát a szabad szólás [bátorságával] a kegyelem trónjához, hogy könyörületet, és kegyelmet találjunk kellő időben jövő segítségül.
        Héb 7,24
        Ő azonban, mivel örökre megmarad, olyan papságot visel, mely nem száll át [egyik emberről másikra].
        ?Héb 7,25
        Ebből következik, hogy képes mindenestül megmenteni azokat, akik őrajta keresztül mennek Istenhez, mivel [mindenkor] él, hogy értük mindenkor közbenjárhasson.
        ?Héb 9,24
        A Felkent ugyanis nem kézzel csinált szentélybe ment be, [nem] a valódinak képmásába [csupán,] hanem magába a mennybe, hogy most helyettünk az Isten orcája előtt megjelenjék.
        éb 10,19
        Minthogy tehát bizalom [adta szabadságunk] van arra testvéreim, hogy Jézus vérével a szentélybe bemenjünk, –
        Héb 13,15
        Rajta keresztül vigyük fel tehát magasztalásunk véres áldozatát mindenkor az Istennek, azaz az Ő nevével hitvallástévő ajkaknak gyümölcsét.
        Héb 13,20
        A békességnek Istene pedig, aki a juhok nagy pásztorát, Urunkat, Jézust, örök szövetség vérével a halottak közül előhozta,
        Héb 13,21
        igazítson helyre titeket minden jó [munkálásában], hogy az ő akaratát tegyétek meg, s ő [is] a Felkent Jézuson keresztül azt tehesse bennünk, ami neki tetszik. Dicsőség övezze Őt az örök korok korain át. Ámen.

        Tehát innen tudjuk, hogy semmi képen nem jöhettek ezek az üzenetek Jézustól! Már pedig, ha nem onnan jöttek, akkor csak Sátántól jöhettek!

        A Sátánt semennyire nem érdekli, hogy ha olyasmit “imádkozunk”, hogy
        ?” Isten Anyja, Üdvösség Anyja
        Boríts be engem legszentebb Palástoddal, és védd meg családomat a Sátán befolyásától és az ő bukott angyalaitól.
        Segíts nekem, hogy mindenkor bízni tudjak szeretett Fiad, Jézus Krisztus, Isteni Irgalmasságában.” stb!,
        Ugyanis tudja, hogy ezek a “fohászok” csak hozzá mennek! A mennyig nem jut el!

        Mert senki nem mehet az Atyához, csak Jézus Krisztus által!
        És Jézus Krisztushoz is csak megtérés által mehetünk. Minden újjászületett kereszténynek , joga van Isten elé járulni, Jézus váltsága által, de aki nincs megváltva, mert még nem fogadta el Isten kegyelmét, vagyis nem fogadta el magára nézve Jézus Krisztus váltságát ( ezért még bűneiben halott), nem csak hogy nem mehet Isten elé, de üzenetet se fog kapni tőle!
        Legfeljebb csak azt, amit az Igében mond, hogy “térj meg, mert elközelgett az Istennek országa”!
        Azon kívül, ha valaki újjászületik, megnyílik előtte az Ige a Szentlélek által, és rögtön világossá lesz előtte, hogy bálványimádásban volt eddig.

        Szóval, kedves Dave, nincs szükségünk másra, csak Jézus Krisztusra, Istenre és a Szentlélek Istenre, na meg persze a Bibliára! És a Szentlélek kijelenti nekünk az Igazságot!

    2. Szia Ria!

      Én voltam, csak elfelejtettem rákattintani az “Ida” ra !
      Az mind igaz amit írtál Éva nénivel kapcsolatban Davenek! Sőt mondhattad volna, hogy teljesen okkult forrásból merítette az “üzeneteket”!( Valószínűleg katolikus, sajnos mostanában náluk szoktak ilyen stílusú “üzenetek” jönni!)
      Arra akartam felhívni a figyelmedet, hogy mind három személy bennünk lakik, a Szentlélek által. És mindháromnak megkülönböztethető a személyisége! De mint írtam, ezt Te is tudod. És megkülönböztethető, hogy Ki szól hozzánk éppen. A Szentlélek jelenti ki a szívünkbe.
      Azzal meg teljesen egyetértek, hogy nagyon sok lett a látomás, elragadtatás, jelenés. stb.
      És valóban, nagyon meg kell vizsgálni ezeket az Ige tükrében, mert ugyan az meg van írva, hogy az utolsó időkben lesznek ilyenek, de az is, hogy Sátán is használni fog ilyeneket. Hamis próféták, tanítók is jönnek, sok jellel és csodával.

      Amit szeretnék kérni tőled, az az, hogy ha tudnál valamit mondani a “karizmatikusokról”, akikhez jártál, hogy mit is csinálnak konkrétan?!
      Ők azok akik mindenkiből ördögöt űznek, ha kell, ha nem? Meg mit még?
      Persze nem azt kérdezem, hogy Bibliai értelemben mit jelent a karizmatikusság, hanem, hogy mit “csináltak ” belőle az emberek.

      1. Szia Ida,

        Valahol sejtettem,hogy te irtal nekem ezen az “I”nick-en,erdekes,hogy csak,a neved kezdobetujevel is atjon a hsz-od.

        Olyan nagyon nem is ujdonsagok a kulonbozo latomasok,elragadtatasok es jelenesek,ha pl.ismerjuk a fatimai medjugorjai stb., Maria jeleneseket (eloszor 1917-ben) es ehhez hasonlokat,amikhez mostanaban pluszban jottek a neten talalhato,utolso idokrol szolo jovendolgetések is.Sajnos nagyon nehez meggyozni az ilyenekben hivoket,ezek eretnek voltarol.
        Ugyanigy ragaszkodnak a karizmatikus gyulekezetbe jarok is az ottani hamis tanitasokhoz,ami(k)rol osszegyujtottem itt par videot illetve,egyes jozanul latok irasait errol a kar.mozgalomrol.(Az karizmatikusokrol szolo nemely iromanyban egyes dolgokkal nem ertek egyet,ugyan de a lenyeg ott van).

        Ne ijedj meg,amikor meglatod majd a sok kigyujtott linkeket,mert direkt ugy valogattam ossze azokat,hogy,eppen csak par percre bepillantast nyerj a naluk mukodo transzallapotokrol,fals tanitasokrol stb.,amikrol konnyen megallapithato,hogy kitol vannak.Bocs a kissé kesoi valaszom miatt,de eleg sok idomet igenybe vett ezek osszeszedegetése,az amugy is keves idom mellett,de ugy gondoltam,hogy a videok es irasok sokkal inkabb szemleltetik mindazokat,amikrol tudni szeretnél,mintha en magyaraznam hosszan azokat.
        A demonuzessel kapcsolatban csak nagyon durva videokat talaltam,bar egyes idoszakokban nem sokkal enyhebbek a megnyilvanulasok foleg a punkosdi-karizmatikus gyulekezetekben.A demonuzesek altalaban ugy tortentek,hogy amikor uj latogato(k) erkezett a gyulekezetukbe,a predikacio utan felszolitottak oket,hogy menjenek elore ha ugy erzik,hogy elfogadtak az Urat megvaltojuknak,mert imadkozni szeretnének ertuk.Ha volt olyan szerencsetlen,aki ezt megtette,egyuttal demont is uztek belole,ami utan ez a szegeny lélek elkezdett korbe-korbe futkosni a gyulekezeti teremben,mikozben kulonbozo allat es egyeb artikulatlan hangokat hallatott,bar a legtobb esetben azzal inditottak,hogy elsoként ilyenkor padlot fogott az illeto(k),es ott a foldon orjongott jo ideig.Tehat ha volt is demon az ilyenekben (a legtobbjuk persze teljesen normalis,egyszeru kereso ember volt),akkor nem hogy megszabadult volna(az allitolagos demonoktol) es megnyugodott volna, – ahogyan az elvarhato volt – ,hanem eppen hogy demonok szalltak meg.
        Azt viszont nem tudom pontosan,hogy még ma is olyan extrem modon mukodnek-e a dolgok,mint ahogyan a videokon latni fogod,(nem feltetlenul kell vegignezned azokat,ha pl.kezd hanyingered lenni toluk) mert ezek ?divatja? meg a 90-es evekben volt(ekkor jartam en is kozejuk),es mire Amerikaba koltoztem a csaladommal,reszemrol mar regen el is voltak felejtve ezek.(Sok Church-ot vegig jartam itt is,mire talaltam egy olyat,ami nagyjabol elfogadhato(igazan biblikus nem letezik ma mar),es aminek semmifele felekezeti hovatartozasa nincs,egyszeruen ?csak? ?Grace Brethren Church? az elnevezése.)
        En egyébként Nemetorszagban,egy baptista gyulekezetben tértem meg es ott is meritkeztem be a ferjemmel es a gyerekeimmel egyutt,es egy alkalommal,amikor No.-bol csaladlatogatasra hazautaztam Budapestre,az ott elo,kozben ?megtert?regi ismeroseim vittek el a Hit Gyulekezetebe.Amikor visszatertem No.-ba,par napra ra eppen osszefutottam egy nemet ismerossel,aki a stuttgarti HGY-be jart ? (Biblische Glaubens Gemeinde (BGG) a nevuk,pasztoruk Peter Weinz,aki Nemeth S.-el is talalkozott szemelyesen nehanyszor),es miutan elmeseltem neki,hogy hol jartam Bp-en, meglhivott az o gyulekezetukbe.Nagy meglepetésemre sok magyarral talalkoztam ott,akik mar regota odajartak es rendszeresen hazajartak a Bp-i HGY-be.Nehanyszor en is elmentem veluk pl.a budapesti sportcsarnokba(annak idejen ott tartottak nagy konferenciakat) es amikor ott,es mar hazatertunkkor kozoltem veluk,hogy amik ezekben a gyulekezetekben tortennek nem Isten Szellemetol valok,akkor azzal ijesztettek,hogy megszomoritom,sot karomlom a Szent Szellemet az ilyenfajta velemenyeimmel,karhoztatva ezzel magam.
        Miutan rengeteg Nemeth S. magnokazettakkal lattak el,azokat hallgattam otthon hosszu heteken keresztul,mikozben a baptistaktol is kuldtek reszemre az odajaro magyarok Cseri Kalman igehirdeteseirol kazettakat.Es ez utobbi,valamint az ezekkel valo parhuzamos Biblia olvasas es termeszetesen a Szent Szellem eroteljes hangja volt a segitseg ahhoz,hogy egy napon azt tudtam mondani magamnak,hogy: – na, ezekbol egyszer es mindenkorra eleg volt.befejezve minden kapcsolatom a karizmatikus gyul.-be jaro emberekkel es az egesz mozgalomrol hallani sem akarok tobbet.(Igy jutottam el hosszas keresgeles utan a stuttgarti Watchmann Nee-féle gyulibe.)
        Ha mar a karizmatikus penzorientaltsagrol van szo tobbek kozott a fenti linkek nemelyikében,ezzel kapcsolatosan az utolso link eppen a tizedfizetesrol ir,ami cikkben arrol van szo,hogy nem hogy fizetni kellene az ujszov.-i korban a tizedet,hanem egyenesen bun az,mivel a levita papsag,akiknek azt fizetni kellett,(kizarolag termenyben) megszunt es ma mar fopapunk van,aki Jezus Krisztus.
        Hat ennyi roviden:-)),amit mondani tudnek a kerdesedre.

        Urunk békéje legyen veled.

        1. Köszönöm Ria!

          Megnéztem és elolvastam az anyagokat! A videókat már láttam, de köszönöm, hogy átküldted őket. És hogy a saját tapasztalataidat is leírtad!
          Tegnap kértem az Urat, hogy mutassa meg nekem, hogy miért is van az, hogy ennyi embert lehet rávenni, hogy olyan helyre gyűljenek össze, ahol nem Isten dicsőségére történnek a dolgok.

          Én a következő válaszokat kaptam, ítéljétek meg őket:

          1. Az emberek szenvedélyesen szeretnek maguknak bálványokat csinálni. Mindegy, hogy faragott képről van szó ( Katolicizmus, szobrok, képek), vagy személyről ( pápa, papok, lelkészek, pásztorok, tanítók, prédikátorok, próféták,…stb), vagy tárgyról (kabala, szerencsekő, talizmán, TV, kocsi,…stb), vagy állatról ( házi kedvenc) .Ezért is kellett a Törvénybe is bevenni pontként, hogy “ne csinálj!!

          2. Az emberek szenvedélyesen szeretnek bálványok lenni. Imádják a hírnevet, dicsőséget, tiszteletet. Teljesen mindegy, hogy ezt a világban érik-e el, vagy az “egyházban”. ( legfeljebb azt mondják maguknak, hogy ezt “Istentől kapták az engedelmességükért”)

          3. Gyűlölik a keresztet, amely a “régi én” halála .Gyűlölik az alázatot, a megüresítettséget, szerénységet, a megtöretést, a megtisztítást, a Szentlélek minden gyümölcsét. ( Szó se róla, kemény harc!) Megutálták Krisztust.( Ezért is mondja az Ige, hogy az utolsó időkben sokan megbotránkoznak, és elhagyják a hitet.)

          4. Gyűlölnek felelősséget vállalni a saját üdvösségükért. Nem akarnak taníttatva lenni a Szentlélektől. Nem akarnak imádkozni, Igét olvasni, “mindent megítélni az Ige tükrében a Szentlélek által, és ami jó azt megtartani”, dönteni. Nem akarnak személyes kapcsolatot az Urral, Istennel és a Szentlélekkel. A testvérekkel se. Bár azt mondják, hogy igen, de nem úgy van. Szórakozni akarnak, amit úgy gondolnak közülük sokan, hogy ilyen helyeken “igei módon” tehetnek meg. Meg mindenféle “keresztény” rendezvények, sportnapok, dicsőítőbulik, stb.

          5. Azt szeretnék, ha mint annak idején Izraelnek, nekik is adna Isten papokat, királyokat! Ne nekik kelljen felelősséget vállalni a világosságukért, hitükért, tetteikért, vagy bármiért, ami Isten országával kapcsolatos! ( Hulljon a manna, de ne nekik kelljen összegyűjteni!)
          Ők csak engedelmeskedni akarnak egy emberi “királynak”, “vezetőnek”, akik azután szép sorjában fel is “támadnak” közöttük, mondván, hogy ” kizárólag náluk van az Isten országához vezető út ismerete”, “náluk vannak a mennyek kapujának kulcsai”, csak ” ők kaptak igei látást”, ” kizárólag rajtuk van a Szentlélek kenete” stb! Ezért gyorsan maguk fölé is emelik őket, pedig Isten terve szerint csak szolgálók lennének, mint az összes többi tagja Krisztus Testének!
          Azután pedig, ahogy átadták a szabadak akaratukat nekik, azok elkezdenek uralkodni rajtuk, feltétlen engedelmességet követelve maguknak, mint “Isten felkentjének”, aki “szívén viseli” “szellemi jólétüket”! Engedelmességükért persze “Isten felettébb való áldását” ígérik nekik. Mind szellemileg, ( a pofátlanabbak) mind anyagilag.
          Természetesen ez minden “egyházra” érvényes. És tök mindegy, hogy a “felkent”, még esetleg csak nem is tért meg, nem is született újjá!
          De hát, ha olvasnák az Igét, és hallgatnának a Szentlélekre, akkor tudnák, hogy megmondta az Úr, hogy : …a pogányokon királyaik uralkodnak, de ne így legyen közöttetek…! (lehet, hogy nem pontos az idézet)

      2. Mit is lehetne megitelni azon,amit az Urtol kaptal valaszkent Ida? Tudjuk,mert latjuk magunk korul ezeket.Ez az o valasztasuk…”magavalasztotta istentisztelet…amik csak a test hizlalasara valok”(Kol 2:23).
        A Thess 1:8-9 igeverset,miszerint, “akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jezus Krisztus evangeliumanak,meg fognak lakolni orok veszedelemmel”,még veletlenul sem erzik magukra vonatkozonak,annyira biztosak a dolgukban.Ha pedig figyelmeztetjuk es intjuk oket,nem atallnak még ok,karhoztatni bennunket.
        Nagyon kevesen vannak azok,akik az intesre elgondolkodnak,es az ilyeneket szivesen segitem is tovabb.Akik pedig nem akarnak hallani,elmenve toluk,még a “labaimnak porat is leverem”,szem elott tartva a kovetkezo igét: “Senki sem johet en hozzam,hanemha az Atya vonja azt…”(Jn 6:44).

  2. Drága Balázs, Te mit hirdetsz?!!!!!!

    Mi megpróbáljuk elmondani itt mindenkinek, hogy miután Isten ítélete elkezdődött a világ felett, ezért semmi tanácsot nem tudunk nekik adni, hogy fizikailag hogy tudnák megmenteni magukat, és a szeretteiket Isten haragja elől!
    Azok elől a csapások elől, amelyek a földet fogják sújtani a közeljövőben! Mert ezeknek meg kell lenniök! Megpróbáljuk felhívni a figyelmüket, hogy addig térjenek meg, addig keressék az Isten kegyelmét, amit az Úr Jézus Krisztusban adott mindenkinek, amíg még lehet! Amíg még tart a kegyelem! És minden bizodalmukat Istenbe vessék, hogy Ő majd vigyáz a szeretteikre is, és rájuk is, mert amilyen idők, amilyen csapások jönnek, esély sincs rá, hogy mi emberileg bármit is tudjunk tenni!!
    Meg, azt is megpróbáljuk elmondani, hogy a testi halálnál van rosszabb is ( az örök kárhozat), és inkább azt igyekezzenek elkerülni! Mert ha meghalnánk is, van feltámadás! Életre és halálra( kárhozatra!)! És azon legyenek, hogy mind ők, mind a szeretteik az életre támadhassanak fel! Mert azok örökké tartanak, a földi lét, meg csak Isten tudja meddig! ( Most mondjuk lehet, hogy összegyűjt valaki 10 évre való konzervet, de amikor mennek a családdal elbújni, balesetet szenvednek, és annyi!)

    Te pedig ilyen dolgokat mondasz:

    “AKKOR JÖN EL, szeretetből??és idejében, megmenti a világot” “és nem a haragvó ítélő Krisztust kell várni ( a benne hívőknek főleg?)”
    Jézus a kereszten jött el szeretetből megmenteni a világot, de a világ nem fogadta el Őt! Csak néhányan! Az Övéi! Akiknek, valóban nem kell félni! Akik megtartják az Ő beszédét, akik végig kitartanak hitben, szeretetben, akik cselekszik az Atya akaratát! És akik minden hitüket, reménységüket Belé helyezik!

    De, ha jobban odafigyelnél, akkor látnád, hogy bizony a következő eljövetelkor, már a Királyok Királya jön! Ítélettel!

    Nem a teljesség igényével, de kimazsoláztam a Jelenések könyvéből néhány csapást, amit Isten bocsát e földre, az emberek megsokasodott bűnei, kegyetlenségei, romlottsága miatt! ( Ez nem helyettesíti a Jelenések könyvében leírtakat, csak a csapásokra koncentráltam!)
    “Jézus Krisztus kijelentése, a melyet adott néki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, a miknek meg kell lenniök hamar”
    “Boldog, a ki olvassa, és a kik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, a melyek megírattak abban; mert az idő közel van”
    “És előjőve egy másik, veres ló, és a ki azon üle, megadaték annak, hogy a békességet elvegye a földről, és hogy az emberek egymást öljék; és adaték annak egy nagy kard”
    .” ímé egy fekete ló; és annak, a ki azon üle, egy mérleg vala kezében.
    A búzának mérczéje egy dénár, és az árpának három mérczéje egy dénár; de a bort és az olajt ne bántsd.”
    ” ímé egy sárgaszínű ló; és a ki rajta üle, annak a neve halál, és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal( dögvésszel) és a földnek fenevadai által”
    “látám az oltár alatt azoknak lelkeit, a kik megölettek az Istennek beszédéért és a bizonyságtételért, a melyet kaptak.”
    ” míg beteljesedik mind az ő szolgatársaiknak, mind az ő atyjokfiainak száma, a kiknek meg kell öletniök, a mint ők is megölettek”
    .Azután látám, mikor a hatodik pecsétet felnyitotta, és ímé nagy földindulás lőn, és a nap feketévé lőn mint a szőrzsák, és a hold egészen olyan lőn, mint a vér;
    ?És az ég csillagai a földre hullának, miképen a fügefa hullatja éretlen gyümölcseit, mikor nagy szél rázza.
    És az ég eltakarodék, mint mikor a papírtekercset összegöngyölítik; és minden hegy és sziget helyéből elmozdíttaték.
    ? És a földnek királyai és a fejedelmek és a gazdagok és a vezérek és a hatalmasak, és minden szolga és minden szabad, elrejték magokat a barlangokba és a hegyeknek kőszikláiba;
    És mondának a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek mi reánk és rejtsetek el minket annak színe elől, a ki a királyiszékben ül, és a Bárány haragjától:
    ?Mert eljött az ő haragjának ama nagy napja; és ki állhat meg?
    ? hogy szél ne fújjon a földre, se a tengerre, se semmi élőfára.
    lőnek mennydörgések és szózatok és villámlások és földindulás.
    lőn jégeső és tűz, vérrel elegy, és vetteték a földre; és a földnek harmadrésze megége, és az élőfáknak harmadrésze megége, és minden zöldelő fű megége.
    és mint egy tűzzel égő nagy hegy vetteték a tengerbe; és a tengernek harmadrésze vérré lőn;
    És meghala a tengerben lévő teremtett állatoknak harmadrésze, a melyekben élet vala; és a hajóknak harmadrésze elvesze.
    és leesék az égről egy nagy csillag, égve, mint egy fáklya, és esék a folyóvizeknek harmadrészére, és a vizek forrásaira;
    ?A csillagnak neve pedig üröm: változék azért a folyóvizek harmadrésze ürömmé; és sok ember meghala a vizektől, mivel keserűkké lőnek.
    megvereték a napnak harmadrésze, és a holdnak harmadrésze, és a csillagoknak harmadrésze; hogy meghomályosodjék azoknak harmadrésze, és a nap az ő harmadrészében ne fényljék, és az éjszaka hasonlóképen.
    ? egy csillag esett le az égről a földre, és adaték annak a mélység kútjának kulcsa.
    Megnyítá azért a mélységnek kútját: és füst jöve fel a kútból, mint egy nagy kemenczének füstje; és meghomályosodék a nap és a levegőég a kút füstje miatt.
    ?A füstből pedig sáskák jövének ki a földre; és adaték azoknak hatalom, mint hatalmuk van a föld skorpióinak.
    ?És megmondaték nékik, hogy a földnek füvét ne bántsák, se semmi zöldelőt, se semmi élőfát, hanem csak azokat az embereket, a kiknek homlokukon nincsen az Istennek pecséte.
    ?És adaték azoknak, hogy meg ne öljék őket, hanem hogy kínoztassanak öt hónapig; és azoknak kínzása olyan, mint a skorpió kínzása, mikor megmarja az embert.
    ?Annak okáért azokban a napokban keresik az emberek a halált, de nem találják meg azt; és kívánnának meghalni, de a halál elmegy előlük.
    E háromtól öleték meg az emberek harmadrésze, a tűztől és a füsttől és a kénkőtől, a mely azoknak szájából jő vala ki.
    ?A többi emberek pedig, a kik meg nem ölettek e csapásokkal, nem tértek meg az ő kezeik csinálmányaitól, hogy ne imádnák a gonosz lelkeket, és az arany és ezüst és ércz és kő és fa bálványokat, a melyek nem láthatnak, sem hallhatnak, sem járhatnak;
    És nem tértek meg az ő gyilkosságaikból, sem az ő ördöngösségeikből, sem paráználkodásaikból, sem lopásaikból.
    ? És adom az én két tanúbizonyságomnak, hogy prófétáljanak, gyászruhákba öltözve, ezer kétszáz hatvan napig.
    ?És ha valaki akar nékik ártani, tűz származik az ő szájokból, a mely megöli az ő ellenségeiket; és ha valaki akar nékik ártani, úgy kell annak megöletni.
    Ezeknek van hatalmuk arra, hogy bezárják az eget, hogy az ő prófétálásuknak idejében eső ne legyen; és hatalmuk van a vizeken, hogy azokat vérré változtassák, és megverjék a földet akármi csapással, valamennyiszer akarják.
    És mikor elvégezik az ő bizonyságtételöket, a mélységből feljövő fenevad hadakozik ellenök, és legyőzi őket, és megöli őket.
    És az ő holttesteik feküsznek ama nagy városnak utczáin, a mely lélek szerint Sodomának és Égyiptomnak hivatik, a hol a mi Urunk is megfeszíttetett.
    És a népek és ágazatok, és nyelvek és nemzetek közül valók látják azoknak holttestét három és fél nap, és azoknak holttestét nem engedik sírba tenni.
    ?És a földnek lakosai örülnek és örvendeznek rajtok, és ajándékokat küldenek egymásnak; mivelhogy e két próféta gyötörte a földnek lakosait.
    De három és fél nap mulva életnek lelke adaték Istentől ő beléjök, és lábaikra állának; és nagy félelem esék azokra, a kik őket nézik vala.
    És hallának nagy szózatot az égből, a mely ezt mondja vala nékik: Jőjjetek fel ide. És felmenének az égbe felhőben; és láták őket az ő ellenségeik.
    ? És lőn abban az órában nagy földindulás, és a városnak tizedrésze elesék; és megöleték a földindulásban hétezer ember neve; és a többiek megrémülének, és a menny Istenének adának dicsőséget.
    És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének.
    Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint a ki tudja, hogy kevés ideje van.
    hogy hadakozzék egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és a kiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele;
    a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre;
    ?? És láték egy fenevadat feljőni a tengerből,
    és a sárkány adá az ő erejét annak, és az ő királyiszékét, és nagy hatalmat.
    ? és csodálván, az egész föld követé a fenevadat.
    És imádák a sárkányt, a ki a hatalmat adta a fenevadnak; és imádák a fenevadat, ezt mondván: Kicsoda hasonló e fenevadhoz? kicsoda viaskodhatik ő vele?
    ?És adaték néki nagy dolgoknak és káromlásoknak szóló szája; és adaték néki hatalom, hogy cselekedjék negyvenkét hónapig.
    ? Megnyítá azért az ő száját Isten ellen való káromlásra, hogy szidalmazza az ő nevét és az ő sátorát, és azokat, a kik a mennyben laknak.
    Az is adaték néki, hogy a szentek ellen hadakozzék, és őket legyőzze; és adaték néki hatalom minden nemzetségen, nyelven és népen.
    Annak okáért imádják őt a földnek minden lakosai, a kiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe, a mely a Bárányé, a ki megöletett, e világ alapítása óta.
    Azután láték más fenevadat feljőni a földből, a kinek két szarva vala, a Bárányéhoz hasonló, de úgy szól vala, mint a sárkány;
    ? És az előbbi fenevadnak minden hatalmasságát cselekszi ő előtte; és azt is cselekszi, hogy a föld és annak lakosai imádják az első fenevadat, a melynek halálos sebe meggyógyult vala;
    ?És nagy jeleket tesz, annyira, hogy tüzet is hoz alá az égből a földre, az emberek láttára.
    ?És elhiteti a földnek lakosait a jelekkel, a melyek adatának néki, hogy cselekedje a fenevad előtt; azt mondván a föld lakosainak, hogy csinálják meg a fenevadnak képét, a ki fegyverrel megsebesíttetett vala, de megelevenedett.
    És adaték néki, hogy a fenevad képébe lelket adjon, hogy a fenevad képe szóljon is, és azt mívelje, hogy mindazok, a kik nem imádják a fenevad képét, megölessenek,
    ?Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek;
    És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.
    Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére,
    ?Az is iszik az Isten haragjának borából, a mely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt;
    És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, a kik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi.
    hét utolsó csapás; mert az által teljesedett be az Istennek haragja.
    És hallék nagy szózatot a templomból, a mely mondja vala a hét angyalnak: Menjetek el és töltsétek ki a földre az Isten haragjának hét poharát.
    ? és támada gonosz és ártalmas fekély azokon az embereken, a kiken vala a fenevad bélyege, és a kik imádják vala annak képét.
    a tengerbe; és olyanná lőn, mint a halott vére; és minden élő állat meghala a tengerben.
    a folyóvizekbe és a vizek forrásaiba; és lőn vér.
    És hallám, hogy a vizek angyala ezt mondja vala: Igaz vagy Uram, a ki vagy és a ki valál, te Szent, hogy ezeket ítélted;
    ? Mivelhogy szentek és próféták vérét ontották, vért adál nékik inni; mert méltók arra.
    ?És hallám, hogy más az oltárról ezt mondja vala: Jól van Uram, mindenható Isten, igazak és igazságosak a te ítéleteid.
    a napra; és adaték annak, hogy az embereket tikkaszsza tűzzel.
    És tikkadának az emberek nagy hévséggel; és az Istennek nevét káromlák, a kinek hatalma vala e csapásokon; és nem térének meg, hogy neki dicsőséget adjanak.
    ?t a fenevad királyiszékére; és lőn az ő országa setét; és rágják vala az ő nyelvöket a kín miatt,
    És káromlák a menny Istenét az ő kínjaik és fekélyeik miatt; és meg nem térének az ő cselekedeteikből.
    a nagy folyóvízre, az Eufrátesre; és kiszárada annak vize, hogy a napkelet felől jövő királyoknak út készíttessék.
    És láték a sárkány szájából és a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan lelket kijőni, a kik jeleket tesznek; a kik elmennek a földnek és az egész világnak királyaihoz, hogy egybe gyűjtsék azokat a mindenható Isten ama nagy napjának viadalára.
    Egybe gyűjték azért őket a helyre, a melyet zsidóul Armageddonnak neveznek.
    a levegőégre;És lőnek zendülések és mennydörgések és villámlások; és lőn nagy földindulás, a milyen nem volt, mióta az emberek a földön vannak, ilyen földindulás, ilyen nagy.
    És a nagy város három részre szakada, és a pogányok városai elesének; és a nagy Babilon megemlítteték az Isten előtt, hogy adjon annak inni az ő búsult haragja borának poharából.
    És minden sziget elmúlék, és hegyek nem találtatának többé.
    És nagy jégeső, mint egy-egy tálentom, szálla az égből az emberekre; és káromlák az Istent az emberek a jégeső csapásáért; mert annak csapása felette nagy.

    ? És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és a ki azon ül vala, hivatik vala Hívnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik.
    ?És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő fején sok korona; az ő neve fel vala írva, a mit senki nem tud, csak ő maga.
    ? És vérrel hintett ruhába vala öltöztetve és a neve Isten ígéjének neveztetik.
    ? És mennyei seregek követik vala őt fehér lovakon, fehér és tiszta gyolcsba öltözve.
    ? És az ő szájából éles kard jő vala ki, hogy azzal verje a pogányokat; és ő fogja azokat legeltetni vasvesszővel; és ő nyomja a mindenható Isten haragja hevének borsajtóját.
    És az ő ruháján és tomporán oda vala írva az ő neve: királyoknak Királya, és uraknak Ura.
    ?És láték egy angyalt állani a napban, és kiálta nagy szóval, mondván minden madaraknak, a melyek repdesnek vala az égnek közepette: Jőjjetek el, és gyűljetek egybe a nagy Istennek vacsorájára;
    ? Hogy egyétek a királyok húsát, és vezérek húsát és hatalmasok húsát, és lovaknak és rajtok űlőknek húsát, és mindenkinek húsát, szabadokét és szolgákét, és kicsinyekét és nagyokét.
    És látám, hogy a fenevad és a föld királyai és az ő seregeik egybegyűltek, hogy hadakozzanak az ellen, a ki a lovon ül vala és az ő serege ellen.
    És megfogaték a fenevad, és ő vele együtt a hamis próféta, a ki a csodákat tette ő előtte, a melyekkel elhitette azokat, a kik a fenevad bélyegét felvették, és a kik imádták annak képét: ők ketten elevenen a kénkővel égő tüzes tóba vettetének:
    A többiek pedig megöletének a lovon űlőnek kardjával, a mely az ő szájából jő vala ki; és a madarak mind megelégedének azoknak húsával.

    Ez meg az ezeréves királyság végén lesz:

    És az ördög, a ki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.
    ?És láték egy nagy fehér királyiszéket, és a rajta űlőt, a kinek tekintete elől eltűnék a föld és az ég, és helyök nem találtaték.
    És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, a mely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, a mik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint.
    ? És a tenger kiadá a halottakat, a kik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, a kik ő nálok voltak; és megítéltetének mindnyájan az ő cselekedeteik szerint.
    ? A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava.
    ? És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték.
    ? És nem megy abba be semmi tisztátalan, sem a ki útálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak a kik beírattak az élet könyvébe, a mely a Bárányé.
    ? Boldogok, a kik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba.
    ?De kinn maradnak az ebek és a bűbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók és mind a ki szereti és szólja a hazugságot.

    (Imé eljövök, mint a tolvaj. Boldog, a ki vigyáz és őrzi az ő ruháit, hogy mezítelenen ne járjon, és meg ne lássák az ő rútságát.)

    Egyszóval ez következik!
    Ne gondold, hogy én valamilyen “szenvedés” imádó vagyok!
    Én is reménykedem az elragadtatásban, vagy valamilyen ” kíméletesebb ” halálnemben, mind magam, de főképp a családom számára! De legyen az Isten akarata szerint! Rá bíztam magunkat! Ha meg túléljük, akkor meg gondoskodva lesz rólunk!

    1. Igazad van…. de akkor is hiszem, hogy Jézus eljövetele csupa szeretetből történik….mert különben kinyírná magát az egész emberiség…. ha ekkor akarna ítéletet tartani, akkor nem bajlódna velünk még ezer évig a földön, királyságában…..ő még ekkor is a menthetőket várja…..persze nyílván sokan vannak és lesznek eljövetelekor ítélet alatt, ezt maguknak köszönhetik, és sokan el fognak pusztulni…… szóval akárhogy nézzük, inkább a féltőn szerető Istenre gondolok, mint a nagy ítélőre, és a “vesszen a bűnős”-szlogenre…..Isten mindig megfelelő időben tesz mindent, így lesz eljövetele is, időben….mert senki nem maradna meg….. azt is tudom, hogy bármi történik ezzel a világgal, Isten előtt megy el a történés…….. sokszor gondoltam, hogy milyen világot teremtett Isten, hogy ennyi szörnyű földindulás lesz stb….. javítsatok ki ha tévedek, szerintem a legtöbb jelenlegi és jövőbeli “csapást” is az embereknek köszönhetjük…… nyílván ha időjárást manipulálnak, meg földrengéseket generálnak, az kihatással van egész bolygónkra…..és nem csoda, hogy a geológia meg az atmoszféra megbolondul….persze nem akarok ezen filózni, lényeg, hogy szó szerint be fog következni minden, hogy eddig is történt….. Jézus ismeretének egy parányi szikrája éledezik bennem, de még eddig sohasem láttam “ilyen nagynak” , és mellette porszemnek a lúzert, a vádlót…. tulajdonképpen a Jelenések könyve inkább evangélium, mint a nagy borzalom….. láttatja, hogy Jézus még képes 1000 évig várni az emberre…..,holott véget vethetett volna az egésznek már rég, vagy véget vethetne az antikrisztusi birodalom bukásával……na én erre gondolok, hogy milyen kegyelmes és szerető az Isten….

      1. Drága Balázs!

        Ahogy meg van írva, miattunk vár az Úr! Hogy mindenki, aki az Övé, az megtérjen!
        Persze, Isten mielőtt megteremtette a világot, már akkor tudta, hogy mi fog történni! Ennyi erővel, akár fel is adhatta volna, mondván, “kell a fenének ennyi mocskos gazember”! De nem tette, mert azt is tudta, hogy azok között a mocskos gazemberek között, lesznek olyanok, akik az Ő orcáját, dicsőségét keresik, Őt akarják szeretni, Őt akarják ismerni. És hagyják magukat szeretni, megmenteni. És bár nagyon fáj neki, hogy sokan elutasítják, és ezért elvesznek, de még tart a kegyelme!
        Az 1000 éves királyság alatt, pedig megakarja mutatni, hogy milyen az, ha igazság, és szeretet uralkodik. Hogy milyen élet az, ha nem kell a családodat félteni még a szomszédtól is. Bőségben, szeretetben, egyetértésben élhetsz másokkal!Stb. De látjuk, hogy annak a végén is lesznek olyanok, akiket a Sátán, miután elengedik, rá tud venni arra, hogy menjenek, és támadják meg Krisztust, és az Ő táborát, a szenteket !
        Nem mindenki akarja a jót!
        De én tudom, tisztában vagyok vele, hogy Te az Úré vagy, és szereted Őt, csak arra akartalak figyelmeztetni, hogy: Igen, az Őt szeretőknek, Kegyelmes, kedves, szeretetteljes az Úr, de a gyűlölői iránt félelmetes Bíró! Hatalmas, és Igazságos Isten!
        És szerintem ezt kellene hirdetnünk, hogy esetleg némelyeket rettentéssel is megtudjunk tartani! Na meg ez is az igazság!
        Nehogy némelyek, azért vesszenek el, mert mi filozófálgatás közben félreérthető dolgokat mondunk. ( tudod, hogy az Ó ember, minden szalmaszálba belekapaszkodik, hogy ne kelljen neki meghalni, a kereszten!

        ( Figyelj Balázs, muszáj mondanom! Én se szeretem Sátánt, de ne gúnyold, ne mondj róla semmi megvetőt. Nem engedte meg nekünk az Isten, hogy ilyet tegyünk! Tudod van az az Ige, amikor Mihály arkangyal vetekedett az ördöggel Mózes teste felett! Még Ő se mert rá káromló beszédet mondani! És erre figyelmeztet bennünket, az Apostol is, hogy vigyázzunk, ne tegyünk ilyet! Amíg az Úr a földön járt, és megkísértetett, ( hiába volt Isten Fia) Ő se mondott rá semmit! Meg saját tapasztalatom is az, hogy ugyan kísért bennünket, hogy káromoljuk Őt, de amikor megtesszük, megy az Isten élé panaszt tenni ránk! Ne adjunk rá okot, hogy Isten átadjon bennünket neki, nevelésre!)

  3. “Termelhetsz te vidéken zöldséget, ha nem vagy körbevéve automata tűzerővel, jönnek, aztán lelegeli egy horda, ha meg okoskodsz, téged is hidegre tesznek. ”
    Milyen hordára gondolsz? Éhező nincstelenek, cigányok? Jöjjenek, tudtommal nem golyóállóak, fegyvereim vannak és rengeteg munícióm és segítő rokonom is szintén felfegyverezve. Az első adandó alkalommal a telkem kapujára tűzök néhány hordatag fejet.
    “Számtalan történetet hallottam, és olvastam. Isten népe elbírt 400 szoros túlerővel is, de akkor csak, mikor az ő szavára figyeltek és szót fogadtak. Amikor nem így tettek, a kevesebb számú ellenséggel is befürödtek és vereséget szenvedtek?. Olvastam hogy a Moody-féle árvaház napról napra élt és mindig megvolt amire szükségük volt?.. volt, hogy nem volt lisztjük a napi vacsorához, kenyérhez?..ők szépen előkészítették a terepet a sütéshez?..és aztán szépen becsengetett valaki több zsák liszttel, hogy úgy gondolta, jól jöhet az árvaházban??Vagy a háborúban egy hívő család félig földbe ásott kunyhóban kénszerült meghúzódni, gyerekekkel és már nem volt kenyerük sem?? imádkoztak?.bíztak az Úrban továbbra is?..és szépen reggel egy nagy kutya megjelent az ajtó előtt egy nagy egész, sértetlen kenyérrel, letette, majd elkullogott??. na ezt jelenti hitből ÉLNI?”
    Ezek valóban szép példák, tudod mi, még el is hiszem neked. Én meg rengeteg példát tudok hozni, hogy emberek imádkoztak és nem jött össze. Éhen haltak, földönfutók lettek, nincstelenné váltak. Persze gondolom erre az a válasz, hogy gyenge volt a hitük 🙂 Sajnos a csodás események aránya elenyésző a pórul jártakéhoz képest.
    azt jelenti: JÉzus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz??ő az aki tudja, hogy miben vagyok éppen?.ő nem egy dogma, hanem valós személy?..és velünk van a világ végezetéig??.ő nem ment ki a világból?.átment a láthatókból a láthatatlanba, az nem jelenti azt hogy itt hagyott minket????és az is az evangélium, hogy akkor megjelenik, mikor már az emberi nyomorúság,gonoszság tovább nem bírható, különben elpusztulna minden és mindenki?.AKKOR JÖN EL, szeretetből??és idejében, megmenti a világot és biztos lesznek emberek az 1000 éves uralkodása alatt itt a földön, akik ezalatt jutnak majd hitre??..ez nagy evangélium! és nem a haragvó ítélő Krisztust kell várni ( a benne hívőknek főleg?)
    Majd én eldöntöm, sőt mindenki döntse el maga, hogy milyen Jézust vár. Egyébként én is várom.
    Te is hitgyülekezetes vagy? Mert mindenki annyira biblia rajongó, de senki nem vállalja fel eme felekezethez tartozását. Csökkenne a látogatottság?

    1. Néhány gyors gondolat, előző két hosszú hozzászólásodhoz.
      A Bibliáról: http://idokjelei.hu/2011/01/a-legcsodalatosabb-konyv/ Ajánlom még Lee Strobel írásait a témában. (Ez magyarul is kapható: http://www.libri.hu/konyv/a-jezus-dosszie.html)

      Nem kell semmilyen gyülekezethez tartozni ahhoz, hogy valaki feltétel nélkül higyjen a Bibliában. Ez nem jelent “vak” hitet, mert naponta bizonyságot kapunk arról, hogy az ott leírtak igazak. Amíg nem ismered Jézust személyes megváltódként nehéz igazán megérteni a Biblia üzenetét. Megtalálhatod Jézust nélküle, de utána nem fogsz tudni növekedni a hitben.
      “A hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.” (Róma 10:17) és “Mert minekutána az Isten bölcseségében nem ismerte meg a világ a bölcseség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket.” (I. Kor. 1:21)

      Akik viszont hisznek benne megpróbálják követni a tanítását. Az egyik ilyen:

      “Hirdesd az ígét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással.” (II. Tim. 4:2)
      Tehát Ida vagy Balázs vagy akár én ennek a felhívásnak teszünk eleget. 🙂

    2. “Mindenki döntse el, milyen Jézust vár”…igen,pont ez fog történni, mindenki várja a saját Jézusát (Szabadítóját…) a hinduk-Krishnát, a new age és buddhista hívők-Maitreyat, az iszlamisták-Mahdit, a zsidók még mindig Krisztust (holott már eljött)……. az ateisták – egy gazdasági megmentőt…… , a vallásos keresztények,akik nem olvassák az igét-meg senkit(őket ugyanúgy elhiteti az ördög majd)…….az utolsó nagy hitetés titka ebben rejlik….mindenki meg fogja kapni,a kit vár…… a poltikai, gazdasági zsenit…akit a Biblia antikrisztusnak hív….. és mindenki arcra esik előtte…….. de akit én várok, és itt még páran, az Jézus Krisztus, az ekképpen jön el: ?Mert amiképpen a villámlás napkeletről támad és ellátszik egész napnyugatig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is.? (Máté 24,27)

      ?Ímé, eljő a felhőkkel, és minden szem meglátja Őt.? (Jelenések 1,7)

    3. Papíron katolikusnak vagyok keresztelve, életem kilátástalansága 18 éves koromban szakadt rám és rábíztam magam Jézus Krisztusra….. nejem révén itt Győrben az evangélikusokhoz járunk, hitünket az országban elhangzó élő református,evangélikus igehirdetésekkel erősítjük(mivel Győrben a nagy egyházaknál nem hangzik élő ige)…. “nagy mosásra”(csendes hetekre) a Magyar Belmisszió Biatorbágy-ra járunk férfi-női-házaspári és gyermek hetekre az év folyamán…..11 és 9 éves lányunkkal együtt valljuk hogy Krisztus kezdte,tartja fennt és fejezi be a történelmet….. és valóság mindennapi, küzdelmes, de boldog, reményteli életünkben…. és hálát adok, hogy gyermekeink sem halálhívők már, jól tudják és sokszor ők vigasztalnak minket, hogy ha bármelyikünkkel történne valami – akkor nem az “égből vigyázunk rájuk”….hanem Jézus vigyáz rájuk…és szerettük, aki életében megvallotta Krisztust és vele járt, nem a koporsóban végzi…. hanem az Ő országában…..sokkal inkább elcsüggesztő- hogy idén számos ismerősünket temettük, és bizony nem mondhattuk el egyértelműen, hogy biztos a mennyben van már….Krisztus nélkül sem élni, sem meghalni nem lehet…… de ha valaki úgy érzi, tud….akkor nosza…..azért azt tudd, hogy Isten 2szeresen is “igényt” tart Rád 1. a teremtettségednél fogva 2. és a számodra is elkészített megváltás révén……AKAROD-e,HISZED-e?

    4. Kedves Rahar!

      Csatlakozom, az előttem szólókhoz! Minden újjászületett keresztény Biblia rajongó!
      Ugyanis akkortól érti meg valaki az Igét, a Szentlélek megvilágosító kegyelme, kijelentése által! Akkortól tudod, hogy Az az Isten beszéde! Azoknak van megadva, hogy értsék az Isten országára való beszédeket, a többiek elől elrejtettek! És bár én se vagyok a HIT gyülekezetének tagja, de Ők is értik, és Ők is az igazságot hirdetik!
      Egyébként Isten népe, az Eklézsia, nem felekezet függő! Mindegyikben található belőlünk! Hol több, hol kevesebb! Adná az Isten, hogy mindenki az lenne bennük! De ismeri az Úr az övéit! És az Ő bárányai is ismerik az Ő hangját! ( és az mindig megegyezik a Bibliában leírtakkal!)
      Ez bármelyik felekezetben így van!
      És aki Keresztény ( Krisztus követő, az Úr nevéről neveztetik!), az nem foglalkozik azzal, hogy az Ő testvére milyen nevű felekezetbe, gyülekezeti házba, templom épületbe, vagy házi gyülekezetbe jár( hiszen mi vagyunk Isten temploma), hanem csak az érdekli, hogy keresztény! Az Úré! A Szentlélek által újjászülve, betöltve! És szeretjük egymást az Úrban! A Szentlélek által! Isten belénk töltött szeretete által!
      És azokat is akik még nem ismerik az Urat!
      Ezért törjük magunkat, hogy másokkal megismertessük Isten kegyelmét, amit az Úr Jézus Krisztusban adott, a bűnök bocsánatára, és az üdvösségre, az örök életre!
      Hogy mindenki megtudja, hogy úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött fiát adta érte, hogy aki benne hiszen, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!

  4. Ria,
    “A Satan is tudja,hogy Isten létezik?azert retteg tőle.”
    Ennek a mondatnak semmilyen közvetlen kapcsolata nincs a témához.
    “A keresztyen hivok hite nem abban all,hogy Isten létezését hiszik, ? mert az egyertelmu szamukra ? hanem azt,hogy bizalmukat O belé vetik,pontosan ugy,mint ahogyan egy kisgyermek bizik a szuleiben es mindenben teljesen rajuk hagyatkozik.Vagy te halottal mar olyanrol,hogy egy kicsi gyerek azon aggodott volna,hogy ki lesz-e fizetve a havi lakbér,vagy lesz-e holnap kenyér az asztalon?”
    Csakhogy te és én már NEM vagyunk kisgyermekek, felnőttek vagyunk, a Jóisten értelmet adott nekünk, tehát használni kell, felkészülni. Ez miatt nem értek egyet a példáddal.

    “Ha te tudod,hogy Isten létezik,azt miert nem tudod,hogy O egyben
    a hivoknek szereto Atyja is,aki gondoskodik az O gyermekeirol minden idoben,akarmi jojjon is:”
    A római amfiteátrumban sok keresztényt feláldoztak, tudtommal ott sokan meghaltak, a Jóisten nem tett mindig csodát. Ezért kell felkészülni.

    “?Avagy ki az az ember kozuletek,aki ha az o fia kenyeret kér tole,kovet ad néki? Es ha halat kér vajon kigyot ad-e néki? Ha azert ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jo ajandékot adni,mennyivel inkabb ad a ti mennyei Atyatok jokat azoknak,akik kérnek tole?!?(Maté 7:9-11).”
    Én nem fogadom el azt a HIPOTÉZIST, hogy a biblia minden egyes szava szent, a Jóisten személyesen írta vagy az ő sugallatára. Az egy összetákolt iromány, mindenféle iratok összeválogatásával, például itt a leírás az első niceai zsinatról:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Els%C5%91_nikaiai_zsinat

    “Tehat,akik kérnek tole,nem pedig azoknak ad,akik ? kihagyva Ot a szamitasukbol ? maguk akarjak kispekulalni,hogy hogyan is legyen.Netan esot es élteto napfényt is tudnatok generalni a kis konyhakertecskéiteknek?? Es eppen ezert,mert Istennel nem szamolnak az efféle terv szovogetok,az O aldasa biztosan nem lesz azokon.”
    Akik kérnek tőle lehet, hogy kapnak, lehet hogy nem, sok ember sok dologért imádkozott és mégsem valósult meg. Egyébként nem értelek téged, a Jóisten tudtommal azt szeretné, hogy boldogságban éljek, ha nekem a konyhakert boldogság, akkor miért pusztítaná el, miért venné el a napfényt, ez inkább a Sátán módszere. Egyébként ki, miért és hogyan venné el az éltető napfényt? Az esőt elvehetik, sőt már el is vették a HAARP technológia alkalmazásával, de van ásott és fúrt kutam is. Sőt tervbe van véve, hogy lesz artézi kutam is fúrva, mielőtt valaki okoskodna kútfúróként dolgozok és 1 km közelségben van pozitív kút.

    “Ha akarja,se perc alatt elsopor mindent,es fuccs,barmiféle emberi erofeszitesnek.”
    Ez valóban így van, de miért tenné, tudtommal az Isten jóságos és nem álnok, tehát ennek a mondatnak nincs semmi értelme.
    “Ha a hivoknek valoban keszulniuk kellene ezzel-azzal az Antikriszus fellepése elotti par honapos idoszakban,azt Isten 100%,hogy kijelentette volna nekunk a Bibliaban.”
    Te hitgyülekezetes vagy? Csak mert volt régen egy középiskolai osztálytársam aki az lett, az volt ilyen elvakult, fanatikus biblia rajongó. Tehát még egyszer. Én nem úgy állok hozzá a bibliához, mint te, számomra nem személyesen a Jóisten alkotása, hanem gyarló emberek írták, átírták, kivágtak, majd a régi iratok cenzúrázása után egy részét összerakták egy könyvbe. A történelmi tények ezt mutatják, még ha tévednék is, mert gondolom erről meg vagy győződve, engem akkor sem érdekel a szent könyv szöveged, ergo ne pazarold az energiáidat arra, hogy engem ebben meggyőz.
    “Isten eppen abban (is) akarja megdicsoiteni magat,hogy a legnehezebb idokben is gondoskodik rólunk.”
    Szerintem meg a Jóistennek nem kell semmit sem cselekedne, hogy megdicsőítse magát.
    Egyszerűen csak más az Istenképünk, te csak jobb esetben a bibliában leírtak szerint viszonyulsz Istenhez, rosszabb esetben valamilyen képzésen megmondták. Én nem akarom a saját Istenről vallott nézeteimet rád erőltetni, te se tedd.

    1. Csupan csak ennyi a kozvetlen kapcsolata a temankhoz a neked irt elso mondatomnak:
      “Valamint még megjegyzem, hogy én nem hiszek Istenben, azon egyszerű oknál fogva mert tudom, hogy létezik.”- vagy ezt nem te irtad Rahar?

      Azt pedig jo,ha tudod,hogy a te magad krealta Jezusodnak semmi koze ahhoz a Jezushoz,aki meghalt a vilag buneiért.Eppen ezért fog megtorténni az olyanokkal,akik maguk csinalnak maguknak isteneket,a kovetkezo: “Boldogok,akik megtartjak az o parancsolatait,hogy bemehessenek a kapukon a varosba,de kinn maradnak az ebek es a bubajosok,es a paraznak es a gyilkosok,es a balvanyimadok es mind,aki szereti es szolja a hazugsagot”(Jelenések 22:14-15).
      Az utolso mondatodban ez all:”Én nem akarom a saját Istenről vallott nézeteimet rád erőltetni, te se tedd.”
      Nem tudok rola,hogy valamikor is odamentem volna hozzad pl.egy baseball utovel csapkodni a fejedet,hogy fogadd el az en Istenrol vallott nezeteimet.
      Tolem nyugodtan megmaradhatsz a magad ordogi vallasaban,elvégre szabad akaratot kaptal ra.

      1. ?Valamint még megjegyzem, hogy én nem hiszek Istenben, azon egyszerű oknál fogva mert tudom, hogy létezik.?- vagy ezt nem te irtad Rahar?
        De én írtam, de a témához szerintem akkor sincs közvetlenül köze a sátánnak, mivel senki sem vonta kétségbe a létezését, tehát így annyi értelme volt leírni, mint például azt, hogy a felhőtlen, napos égbolt kék színű.

        “Azt pedig jo,ha tudod,hogy a te magad krealta Jezusodnak semmi koze ahhoz a Jezushoz,aki meghalt a vilag buneiért.”
        Te meg vagy győződve róla, hogy ahogy látod a dolgokat, Istent, Jézust az a jó, én meg úgy gondolom, hogy ahogy én látom az Isten, Jézust az a jó. Én nem tudlak és nem is akarlak meggyőzni a nézőpontomról, te meg a sajátodról. Én úgy gondolom, hogy a mások által kreált (biblia szövegírók, fordítók, cenzúrázók) Jézus képnek semmi köze a valóságban létezett Jézushoz.
        “Eppen ezért fog megtorténni az olyanokkal,akik maguk csinalnak maguknak isteneket,a kovetkezo: ?Boldogok,akik megtartjak az o parancsolatait,hogy bemehessenek a kapukon a varosba,de kinn maradnak az ebek es a bubajosok,es a paraznak es a gyilkosok,es a balvanyimadok es mind,aki szereti es szolja a hazugsagot?(Jelenések 22:14-15).”
        Mivel te csak és kizárólag a biblia szintjén tudsz gondolkodni és érvelni, ezért én nem tudok ezzel mit kezdeni. Hivatkozol egy könyvre amit én nem fogadok el. Ebből kifolyólag a bizonyításod nem logikus. Számomra ez annyi, le van írva ebben a könyvben, ezért ez így van. Nekem annyi a különbség, hogy bibliának hívják és nem Mao vörös könyvének. Természetesen a te könyved értékesebb, tehát a hasonlatot nem értékmérőként kell értelmezni és nem sértegetni akartam.

        “Az utolso mondatodban ez all:?Én nem akarom a saját Istenről vallott nézeteimet rád erőltetni, te se tedd.?
        Nem tudok rola,hogy valamikor is odamentem volna hozzad pl.egy baseball utovel csapkodni a fejedet,hogy fogadd el az en Istenrol vallott nezeteimet.
        Tolem nyugodtan megmaradhatsz a magad ordogi vallasaban,elvégre szabad akaratot kaptal ra.”
        A nézetek más emberekre történő erőltetése sokféleképpen történhet, nem csak fizikai erőszak alkalmazásával, sőt napjainkban a manipulatív módszerek az elterjedtek. Valamint én nem alkalmaztam értékítéletet veled szemben, mint például ördögi vallás. De ha már így leírtad, akkor én is le fogom, bár lehet, hogy cenzúrázzák. Szerintem meg a sátán vezeti meg a judeo-keresztény hívőket is, a hitgyülekezeteseket meg biztos. Mert el akarja érni, hogy az emberek felkészületlenek legyenek, ne tegyenek semmit csak várják a csodát. Várjátok. Majd Jézus megment ha erősen hisztek benne.
        Ettől függetlenül szeretem olvasni ezt a weboldalt, ha tehetem, akkor minden nap felnézek. Már sajnálom, hogy megírtam azt a hozzáírást, nem vitaindítónak szántam, semmi jó nem sült ki belőle. Ráadásul én tehetek róla, mivel már többször is olvastam, hogy ez egy kifejezetten keresztény oldal, tehát a világszemléletben itt ez a domináns nézőpont, tudhattam előre, hogy ez lesz a reakció, ez is lett. Elnézést érte.

        1. Szep dolog toled Rahar,hogy belattad,hiabavalo faradozas hit dolgokban ellentmondani olyan embereknek,akik Jezus Krisztusban,Isten Fiaban megingathatatlanul hisznek,es minden remenyuket a teremto Istenbe vetik.

          A dolog reszemrol el van nezve:),de azert azt a kerdest feltehetned magadnak,hogy: egy Jezusban hivo ember honnan tudhatna Jezusrol mashonnan,ha nem a Bibliabol?

  5. Az Antikrisztus uralma összesen 7 évig tart. A 2011-es interjú az első felére esett, az első 3 és fél évre. 2012 decemberével a második 3 és fél év kezdődik. De ha az engesztelés ilyen áldozatosan folyik tovább, lehet, hogy az Úr lerövidíti 3 és fél hónapra. Ezt kapták Nagyfaluban az Égiektől Ezt az üzenetet Éva nénin keresztül kaptam aki tud Jézussal beszélgetni. Ez az üzenet alapján közel az Antikrisztus uralma de nem félni mert rövid lesz az uralma 🙂

    1. Az a bizonyos Eva néni tuti,hogy nem Jezustol kapja az uzeneteit,mert Jezus senkivel nem beszelget,es nem uzenget amiota a mennybe ment.Ellenben az ordog ki adja magat mindennek,csak hogy hulyithesse az embereket.

      1. Kedves Ria!
        Függetlenül Éva néni esetétől, ez azért így nem állja meg a helyét. Saul is jóval Jézus menybemenetele után járt a damaszkuszi úton (Ap.csel. 9) és a mi időnkre még ígéret is van arra, hogy az Úr közvetlenül szóljon a hívőkhöz.
        ?És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak. És épen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkemből, és prófétálnak.? (Ap. Csel. 2:17-18)

        Természetesen ehhez hozzátartozik az is, hogy Jézus nem üzenne semmit, ami ellentétben áll a leírt Igével (mint Dave hozzászólása esetében) és külön figyelmeztet is erre: ?És sok hamis próféta támad, a kik sokakat elhitetnek.? (Máté 24:11)
        ?Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba. Erről ismerjétek meg az Isten Lelkét: valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van;? (I. János 4:1-2)

        1. “Természetesen ehhez hozzátartozik az is, hogy Jézus nem üzenne semmit, ami ellentétben áll a leírt Igével”…..pontosan, mi újat tudna mondani nekünk, ami nincs benne az igéjében? Saulnak nem volt Biblia a kezében, nekünk viszont van, a TELJES. Jézus mindent közölt velünk, ami az élethez “kell”.Isten hajdan szólt álmokban, látomásokban…megjelent…úgy beszélt, ahogy jónak látta….. ma már viszont teljes a “fegyverzetünk”,a Biblia….és akinek ez kevés, ott baj van,.. amúgy meg nem gondolom, hogy az “utolsó napokban élnénk, max. az utolsó időkben….nem ugyanaz…..tudom, hogy Joseph Candel álmokat lát, és prófétál….de ez nem ige, Isten szava, ha az lenne….leíratta volna…. pont ebből látszik, hogy veszélyes világban élünk, hogy hithű keresztények is vágynak a “többre”……..”elhitetik…ha lehet, még a kiválasztottakat is….” én eleinte hallgattam a Candel-féle podcastokat, de aztán már töröltem is oldalamról….nem szeretnék felhigított előadásokat, riportokat, igehirdetéseket hallgatni….. Már az zavart, hogy mindenféle alázat mentesen lökik benne az igét, és úgy érzi magát az ember, mintha az ötórai híradót hallgatná valamelyik világi kereskedelmi csatin….(Á hello Johhny, hogy vagy minden ok? szól a fanfár nagy beharangozó zene -álljon meg a menet- itt Isten igéjéről van szó, nem valami tea délutánról….)de főleg azt nem szeretném, hogy kereső emberek emiatt eltévedjenek, esetleg kárhozatba jussanak….mert azt gondolják, ha ők álmodtak Jézussal és kijelentést kaptak,akkor minden rendben……és sok ilyen ember van: engem hazahozott a Don-kanyarból, nekem megjelent, én álmodtam valamit, engem egy érzés fogott el, én hallottam Jézus hangját és beszélt hozzám……és ezek az emberek, ha megtérésről hallanak, ők váltig állítják, hogy megtértek….. na és mielőtt sértődés lenne, nem állítom, hogy Joseph Candel nem megtért ember és nem lehet áldásos a szolgálata….de sok ilyen keresztény guru van, aki jól indult, aztán a sikertől meg sok mástól megbabonázva úgy elhajlik, hogy az ember azt is megkérdőjelezi, hogy átadott életű-e…. ilyen mondjuk Billy Graham, ma is stadionokat tölt meg, de égbe kiáltó hazugságokat, nem igeszerű dolgokat vall magáénak……szentsége nem azon mérendő, hogy keresztények hada megy hozzá és stadionokat tölt meg- ilyet a világi sztárok is tudnak, sőt azok tudnak igazán…..

        2. Már ne haragudj, de ez most egy jó nagy zagyvaság volt Balázs. Először is itt az oldalon mindent a Bibliára alapozunk, Joe is és mindannyian, ahogy a hozzászólásomban is írtam, mindent az Igéhez kell mérni. Ha a stílus nem tetszik, sajnálom, nincs sértődés (bár én nem kritizálom az általad feltett linkek stílusát), de az alázat hiányát vagy a felhígítást nem értem, én inkább meggyőződésnek hívnám.

          Az Ap. Csel. 2:17 pedig az utolsó IDŐKRE szól.
          ????? hemera (hay-mer’-ah) jelentése:
          1. nap
          2. (szószerinti) hajnaltól sötétedésig vagy 24 óra
          3. (átvitt értelemben) egy időszak
          ?Várt az Isten béketűrése a Noé napjaiban, a bárka készítésekor,? ami 120 évig tartott. (Te is szeretsz az eredeti görögre hivatkozni.)

          Nem kell prófétálnod, elég a Biblia, de ne ítélkezz mások felett, ezt bízd az Úrra. (János 13:35)
          (ui: “tudom, hogy Joseph Candel álmokat lát, és prófétál” – Úgy látszik többet tudsz róla mint én.)

        3. A Candel-dolgot onnan tudom, hogy hallgattam a podcastokat és ő maga mondta, hogy neki is volt álma valami vulkánkitörésről…. Én nem ítélek, sem kritizálok, de tudom, hogy ma 10-ből kb 8 keresztény beteg, tévelyeg…és ha szólsz neki, jól letol vagy többet nem áll veled szóba…..Csak tudnám miért véditek az álmok, látomások, nyelveken szólás témakörét….. És nem ítélkezem, felhívom a figyelmet a veszélyekre…. vannak keresztények, akik igével jönnek, hogy el lehet válni, stb….Ha szólok neki, szerinted ítélkezem? Vagy legyünk “toleránsak” egymással mi is, hogy aztán végképp összemossunk mi is mindent? Ennek a sokat idézett apcsel 2,17 dolognak, nekem akkor is sántít….

        4. Csupán a miheztartás végett, rosszul emlékszel Balázs. Más keresztényekre hivatkozik. A földrengésekkel pedig kizárólag a Máté 24:7 és Lukács 21:11 miatt foglalkozunk az idők jelei kapcsán.

        5. Bocsánat, akkor nem Candel álmodik, hanem tényleg másokra hivatkozik, igazad van. De egy szóval sem mondja, hogy ez helytelen… elfogadja, ezáltal nem helyteleníti.

          Az apcsel 2,17 eme megfogalmazása pontosabbnak tűnik, a szakasz egészét nézve és Joel eredeti igeszakaszát tekintve…..érdekes az is , hogy “minden testre” kitölti Isten lelkét (nem csak a hívőkre, szolgálókra), valamint utána külön emílti “szolgálóit és szolgáló leányait”….. érdekes lenne, ha ma hitetlen emberekre (minden testre) kitöltené Isten lelkét…akor mi szükség megtérésre?

          UInkább ezt tartom helyénvalónak:

          Láthattuk, hogy az első század végére (kb. 70 évvel Péter beszéde után) a lelki ajándékok megszüntek.. Ezt történelmi dokumentumok is megerősítik. Az említett két generáció alatt a lelki ajándékok a nem zsidó népek számára is rendelkezésére állhattak: “… ez az ígéret … mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk” (ApCsel.2:39). Figyelmet érdemel, ahogyan a Biblia a más nemzetségbelieket, mint ?távoliakat? nevezi meg az Ef.2:14-17-es szakaszban.

          Mindazonáltal, alapos okunk van elhinni, hogy az, amiről az ApCsel.2. fejezetében olvashatunk a Jóel Könyve második fejezetében szereplő próféciának nem a teljes bekövetkezése. A teljes beteljesedés akkor fog történni, amikor Izráelt megszállják, és a támadó csapat meg lesz semmisítve (Jóel 2:20), amikor majd Izráel megtér, és boldog közösségben fog élni Istennel (2:27). “Azután (ezek után az események után) kitöltöm majd lelkemet …” (Jóel 3:1). Amíg ezek az események nem lesznek láthatóak, nem kell keresnünk Jóel szavainak megvalósulását, eltekintve attól a kisebb mértékű beteljesedéstől, amely Pünkösd napján volt tapasztalható, amint arról az ApCsel.2. fejezete ír.

        6. Mi szükség a megtérésre? Ezt komolyan kérdezed? “Hogy valaki hiszen ő benne, el ne veszszen, hanem örök élete legyen.”

        7. Amíg itt van Krisztus gyülekezete a Földön, addig nincs szükség semmi kitöltetésre, aki megtér, kapja a szent lelket és kész….. sokkal logikusabb az antikrisztusi események idejére, vagy vége felére tenni a lélek kitöltetését, mikor Izrael megtér…és ezek az utolsó napok….. ma semmi szükségünk erre, és Istennek sem…. szól az ige és Fia által…ez ma bőven elég mindnyájunknak…..

        8. Thea, ne ragadd ki a szavaimat, légy szíves… nem azt mondtam, hogy egyáltalán mi szükség megtérésre……. hanem ha: mi szükség megtérésre, ha Isten MINDEN TESTRE csak úgy,kitölti lelkét?!? és külön megjegyzi: “kitöltöm szolgálóimra és szolgálólányaimra is…”…
          A lényeg, ha megnézed Joel 2 fejezetét, láthatod, hogy ehhez előbb Izraelnek át kell menni sok mindenen (mikor az északi nép megtámadja stb…) , és azok után, az utolsó napokban töltetik ki Isten lelke minden testre és szolgálóira, szolgálóleányaira ….vagyis nem vonatkozik az ígéret napjainkra egyáltalán, ugyanis hol van ma az antikrisztus? tudtommal még a színpad mögött…. te úgy értelmezed az utolsó napokat, ahogyan te látod….de Joel egyértelműbbé teszi az eseményeket….és ez egy szép igekiragadás volt részedről(APcsel 2,17)…..ami aztán másokat szépen eltévelyíthet…. győzzél meg, ha máshogy van…

        9. Nem szeretnélek meggyőzni. “Ki-ki a maga értelme felől legyen meggyőződve.” 🙂

        10. Kedves Balázs!

          Csel. 2,4
          És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.
          Csel. 2,13
          Mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól részegedtek meg.
          ?Péter azonban előállván a tizenegygyel, felemelé szavát, és szóla nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet!
          Mert nem részegek ezek, a mint ti állítjátok; hiszen a napnak harmadik órája van;
          Csel. 2,16
          Hanem ez az, a mi megmondatott Jóel prófétától:
          ?Csel. 2,17
          És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak.
          ?
          Balázs!

          Már Péter apostol azt mondta, hogy az utolsó napokat élik! Pünkösdkor(! 2000 évvel ezelőtt!) ezt mondta: “Hanem ez az, a mi megmondatott Jóel prófétától”: ( gondolom Őt nem kérdőjelezed meg!)
          Pál apostol is erre figyelmeztetett minden keresztényt ( még abban se volt biztos, hogy nem az Ő életében jön el az Úr!)
          A Jelenések könyvében is az van, azt mondták János apostolnak, hogy ne pecsételje be a könyv próféciáit, mert az idő közel van! ( pedig az is 2000 évvel ezelőtt íródott)
          Ha azok az ajándékok akkor, az utolsó napokra adattak, akkor miért kellett volna, azoknak megszűnniök? Elmúltak az utolsó napok?

          Az, hogy azután a “hivatalos egyházon ” belül, az ördög és az emberek mit alkottak a kereszténységből, nem jelenti azt, hogy Isten vissza is vonult!
          Mit gondolsz az Inkvizíció alatt kiket öldöstek? Meg Luthert, és a többieket se halmozták el csókokkal, hogy ” hú, de jó, hogy adott nekünk az Úr”! ( gondolj a vallás háborúkra)

          Mi az Igére, annak soha nem szűnő aktualitására alapozzuk a hitünket.
          ( …és a föld és ég elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak!)

          Én azt mondom Balázs, hogy tölts el egy kis időt, annak átgondolásával, hogy Te miben is akarsz hinni. Az Úrban, és az Igéjében, vagy különböző tanítókban.
          Egyik hozzászólásodban leszólsz bennünket, azért, hogy mi miért akarjuk annyira a Szentlélek Igében leírt, és megígért ajándékait, amikor ” azok ma már nem működnek”, ” nem szükségesek”, ” elmúltak”, meg “micsoda (tévelygő) csodavárók” vagyunk, ( meg az ördögtől van) ,a másik hozzászólásodban pedig felhozod Müller Györgyöt, akiben működtek a Szentlélek ajándékai, sőt az élete is tele volt csodákkal!
          Egyikben közlöd, hogy Jézus már nem beszél hozzánk, mert mindent elmondott az Igében, amit tudnunk kell ( ez a hitre és a tanításra így is van!), a másikban meg olyasmire hivatkozol, ( én is olvastam Müller György életéről szóló könyvet) amikor pl. Úr Jézus szólt az egyik gyermekének, hogy főzzön egy fazék babot, és vigye az árvaházba.
          ( Én tudom, hogy beszél velünk az Úr Jézus, a Szentlélek és az Atya Isten is. De hit , tanítás dolgában semmi olyat nem mondanak, ami ellentétes az Igével! Amikor az Igét olvasod, és valamit megértesz belőle, akkor is a Szentlélek által teszed. stb.! És a “babos” dolog is Tőle van!)

          Szóval akkor mikortól is datálódik, az az időpont, amikortól valami már “nem aktuális”, ” megszűnt”, “nem működik”, amik az Igében írva vannak. És pontosan melyek is azok? ( Arról meg nem is beszélve, hogy Te is várod, hogy a Fenevad idejében, majd csodálatos módon fog gondoskodni Isten az Ő gyermekeiről! (???) )

          Azzal én is (és azt hiszem a többiek nevében is mondhatom) egyetértek, hogy nem minden ( sőt, sajnos sok) ilyen dolog nem az Istentől, a Szentlélektől van. Ezért kell az Ige, hogy megtudjuk ítélni, sőt ezért kell kérnünk a “lelkek megítélésének ajándékát” is, hogy ne tévesszenek meg bennünket. De nem gondolom, hogy szabad lenne akadályoznunk, az Úr Jézus és a Szentlélek munkáját.(vagy elvetnünk)
          Azzal is egyetértek, hogy nem szabad show műsort csinálni a Szentlélek működéséből.
          Én két dolgot tudok ez ügyben elgondolni: vagy nem Isten Lelke által történik, (ott a tanításban is észrevehető, nem igei) vagy pedig “nem érett keresztények” még, akik megkapták ugyan az ajándékot, de nem tudják azt Isten dicsőségére alkalmazni.
          Én se olvastam az Igében sehol, hogy az Úr Jézus, amikor bárkit megérintett, akkor az neki állt volna “fetrengeni” előtte. Kutyaugatásról, és hasonló, Istent megszégyenítő dologról se olvastam. Az apostoloknál se!
          Viszont ez nem jelenti azt, hogy amennyiben a Szentlélektől van ( és az Ige szerinti) akkor elvetem.

          És mi nem haragszunk rád, és egymásra se, csak elmondjuk ha valami nem tiszta előttünk. És természetesen ugyanezt tőled se vesszük sértés gyanánt! Sőt senkitől. Miért tennénk?!

        11. Na jó:) Úgyis megkapjuk a választ, eddig minden dologra kaptam választ az Úrtól…nem akkor,ott és attól akitől gondoltam….. szép dolog, ha a tettvérek szeretik egymást, ez mindennél nagyobb…… és az is jó dolog, ha a gyerek szereti és figyel “apjára, apja szavára”… és követi, és nem hagyja…ezért ragaszkodom, nem véleményekhez, hanem az igéhez…amikor tudom, hogy 100% telitalálat és mondhat akárki akármit…..nem számít

        12. Kedves Thea,
          En pedig,a Szentirasra alapozva még mindig ugy tudom,hogy Jezus Krisztus nem tarsalog emberekkel,foleg nem az apokaliptikus dolgokat illetoen,amikor az mar kokeményen le lett fektetve kb. 2000 evvel ezelott,amihez term. sem hozzatenni,sem elvenni nem szabad.Miert tenné ezt eppen az Ur Jezus? ->? lehet, hogy az Úr lerövidíti 3 és fél hónapra?.
          Amiota az Ur Jezus mennybe ment,a mihozzank elkuldott ?igazsagnak Szelleme?(Jn14:16),aki nalunk lakik es bennunk marad,?ama Vigasztalo? az,aki mindenre megtanit es eszunkbe juttat mindent,amiket Jezus mondott nekunk(vers 26),igy amikor azt mondjuk,hogy az Ur szolt,azt mindig a bennunk lako Szent Szellem jelenti ki mibennunk.
          Es,ha még el is hinnem annak a bizonyos Eva néninek a kozlését,a dolog (a fent leirtak miatt is) nem hozhato parhuzamba azzal az esemennyel,ami Pallal tortent a damaszkuszi uton.De még azzal sem,hogy az utolso napokban kik fognak profetalni,latasokat latni,vagy almokat almodni.A Dave-nek irt velemenyemmel nem cafoltam sem az ApCsel 9-et,sem az ApCsel 2:17-18-at,eppen?csak?annyi tortent,hogy Isten Szellemétol mar sok éve megkapott ?szellemek megitelese? kegyelmi ajandeka reven,azonnal felismertem,hogy az uzenet,nem az Ur Jezustol valo.

        13. Nem is Éva nénire, hanem általában írtam, hogy az Úr szólhat a követőihöz. Csupán ennyi lett volna a lényeg. Egyértelmű, hogy nem kezdődhetett el az utolsó hét év, pláne a második fele, ahogy a kommentben írtam is és értem, hogy te az üzenet forrását vonod kétségbe, jogosan, hiszen ellentmond a Bibliának. Idő hiányában általában muszáj tömören fogalmaznom, de szerintem így is érthető volt. A többit lásd a kommentekben. Ezt a párbeszédet már csak inkább a fórumban lehetne folytatni. Nem ide való.

        14. Kedves Ria!

          Tudom, hogy nem hozzám intézted a hozzászólásod, úgyhogy bocs, hogy beleszólok, de kérlek nézd át az alábbi Igéket.
          Nem írok olyat szerintem, amit nem tudnál, csak valahogy elkerülte a figyelmed.
          Te is tudod, hogy az Atya Isten, Fiú Isten, és a Szentlélek Isten soha nem hagyják el egymást. Az Igében több helyen is ki van jelentve, hogy aki szívében a Szentlélek benn van, ott az Atya és a Fiú is megtalálható! Nem mazsoláztam ki az összes Igét, csak néhányat, hiszen Te is ismered az Igét:

          2 Ján. 1,9
          …. A ki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé.
          1 Ján. 1,3
          A mit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségtek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal.
          ?1 Ján. 2,23
          Senkiben nincs meg az Atya, a ki tagadja a Fiút. A ki vallást tesz a Fiúról, abban az Atya is megvan.
          1 Ján. 2,24
          A mit azért ti kezdettől hallottatok, az maradjon meg bennetek. Ha bennetek marad az, a mit kezdettől fogva hallottatok, ti is az Atyában és a Fiúban maradtok.
          1 Ján. 3,24
          És a ki az ő parancsolatait megtartja, az Ő benne marad és Ő is abban; és abból ismerjük meg, hogy bennünk marad, abból a Lélekből, a melyet nékünk adott.
          ?Ján. 17,21
          Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem.
          ? Ján. 17,22
          És én azt a dicsőséget, a melyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk:
          ? Ján. 17,23
          Én ő bennök, és te én bennem: hogy tökéletesen egygyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, a miként engem szerettél.
          Ján. 17,24
          Atyám, a kiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, a melyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt.
          Ján. 17,25
          Igazságos Atyám! És e világ nem ismert téged, de én ismertelek téged; és ezek megismerik, hogy te küldtél engem;
          ?Ján. 17,26
          És megismertettem ő velök a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen ő bennök, a mellyel engem szerettél, és én is ő bennök legyek.
          Ján. 16,13
          De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.
          Ján. 16,14
          Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek.

          Ján. 16,25
          Ezeket példázatokban mondottam néktek; de eljő az idő, mikor nem példázatokban beszélek majd néktek, hanem nyiltan beszélek néktek az Atyáról.
          Ján. 16,26
          Azon a napon az én nevemben kértek majd: és nem mondom néktek, hogy én kérni fogom az Atyát ti érettetek;
          Ján. 16,27
          Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentől jöttem ki.
          Mát. 28,20
          …. és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!
          ?”””” hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.””””( ez a prófétálás is, ami természetesen nem összeegyeztethetetlen az Igével. )

          Mind a három személy különböző személyiségű. Ha kéred tőlük mindhármat megfogod tudni különböztetni. Az ember mindig tudja, hogy éppen ki szólt hozzá. ( Csak két példát mondanék: pl: a Szentlélek mondja, hogy vigyél magaddal esernyőt . Tudod, hogy a Szentlélek volt. Valami olyat tettem, amiről soha nem gondoltam volna, hogy képes vagyok rá. Természetesen, azt hittem, hogy kész, vége a világnak, ezt nem lehet megbocsátani, elvet az Isten! Én is azt tenném!
          És akkor megszólalt a szívemben a mennyei Atya : “Nem Én csalódtam benned, hanem csak te csalódtál magadban. Én tudtam, hogy milyen vagy!” És amikor kérdeztem, hogy akkor miért nem szólt rám hamarabb, akkor azt mondta: ” a sebek, amelyek a szívig hatolnak, azok tisztítják meg a lelket!” És tudtam, és tudom, hogy az a mennyei Atya volt!

          Biztos, hogy Te is beszélsz, mindhárommal, csak nem figyeltél eléggé fel rá!

    2. Kedves Dave!

      Ez teljesen okkultan hangzik, és sajnos az is. Éva néni beszélgetése az” égiekkel”, és “Jézussal”.
      Minden jós, és okkult praktikákat űző, az “égiektől ” hiszi, hogy kapja az információt. Meg Jézus nevét is használják, persze nem Úrként! Sokszor hivatkoznak “Szűz Máriára” is. Meg Angyalokra, Égi Mesterekre, stb.!
      A nagy baj, hogy ha ezekkel az emberekkel kapcsolatba kerülsz ( akik maguk is meg vannak tévesztve), és hallgatsz rájuk, rád ragad egy két gonosz lélek, akik azután egyre jobban eltévelyítenek, ha nem veszed őket időben észre.
      Bár most is működnek a Szentlélek ajándékai :(Eféz. 4,11
      És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul1 Kor. 12,28
      És pedig némelyeket rendelt az Isten az anyaszentegyházban először apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatévő erőket, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat, nyelvek nemeit. . : ) , így a prófétálás is, de egyetlen kijelentés sem lehet ellentétben az Igével! Mindent ez alapján kell megítélnünk!
      Ez pedig ellentétben van vele!
      Te milyen vallású vagy? Bocsáss meg, de ez olyan “katolikusosan” hangzik.
      Úgy láttam, hogy őket támadja az ördög ilyen módon!

      ( elnézést, az újjászületett katolikus testvérektől)

      1. Kedves Thea!

        Te tetted a “lebiggyesztett szájú ” figurát a hozzászólásomba?
        Tudom, hogy azok szolgálatok, de azért tettem bele, hogy látható legyen, hogy azokhoz is kellenek a Szentlélek ajándékai, mint ahogy alatta az 1 Kor. 12,28 -ból is látszik!
        Bár valóban, megmagyarázhattam volna, hogy miért tettem oda.

        1. Nem én voltam. Nem szoktam belejavítani mások hozzászólásába, hacsak nem kéri valaki. Automatikusan alakítja át a WordPress az ismert smiley karaktereket. Kijavítsam? Mit szerettél volna odatenni?

  6. Ne felejtsétek el (nem annyira hívők), hogy ennek az oldalnak is ez a címe, hogy “Idők Jelei”!
    Itt pont arról beszélgetünk, hogy vannak dolgok, ” amiknek meg kell lenniök”! Mi pedig tudjuk ezt, hogy már nagyon közel vagyunk, és már ezeknek a mostani dolgoknak is meg kell lenniök!
    És azért is beszélünk folyamatosan Jézus Krisztusról, mert csak benne, és rajta keresztül van megmenekülés!
    Lehet, hogy testben most nem fogjuk túlélni, ( bár Isten azt is megcselekedheti, ha akarja! De eddig az emberek közül egyébként is csak 2 ember nem halt meg, Enoch és Illés, Ők testben ragadtattak el, Úr Jézus pedig meghalt és feltámadott, különben meg mindenki meghalt, és meghal, akár most, akár a fenevad idején! ) de mi tudjuk, hogy fontosabb a lelki, szellemi túlélés!

    “Mert mit használ az embernek, ha a világot megnyeri is, ha a lelkében kárt vall!”
    Mármint elkárhozik, pokolra jut, örök szenvedés vár rá! Ha ez nem lenne szörnyű, kegyetlen és visszavonhatatlan, akkor nem halt volna meg Jézus Krisztus azért hogy megmentse azokat, akik elfogadják a kegyelmet, és hisznek Ő benne! Ha utólag korrigálható lenne a dolog, akkor bárki, aki pokolrajút, és érzi a fenekén a tűznek lángját, rögtön kiáltana, hogy ” bocsánat, meggondoltam magam”! De nincs rá lehetőség!( Amikor Úr Jézus meghalt, és lement a seolba, és prédikált az ottaniaknak, akkor csak a Noé idejében élt, özönvíz előtti népeknek tette. És ott se mindenki fogadhatta el a kegyelmet!)
    Isten igazságos! A bűn büntetése halál! Még a hívőknek is , ha nem térnek meg belőle!
    Mert igen, ha újjászületsz, beírják a neved az Élet Könyvébe, de csak akkor nem törlik ki, ha mindvégig kitartasz a hitben, és az igazság cselekedeteiben!( Természetesen az Isten mindehhez megadja a kegyelmet a Jézus Krisztusban, a Szentlélek Isten által, de nekünk akarni kell, rajta kell lennünk, hogy megmaradjunk! .. ( Isten )félelemmel, és rettegéssel vigyétek végbe a ti üdvösségeteket…

    Az elkövetkezendő ítélet, ami erre a világra jön, már még imádsággal se kikerülhető, nemhogy még “pozitív gondolkodással”!
    Ezt az ítéletet, kizárólag akkor lehetne kikerülni, ha az egész világon mindenki megtérne Istenhez, és elfogadná Jézus Krisztust! Én erre sajnos semmi esélyt nem látok.

    http://illbehonest.com/hungarian/Isten-haragszik-a-bunosokre-Tim-Conway

    Ez a tanítás arról szól, hogy tévedés azt hinni, hogy az Isten csak a bűnt gyűlöli, nem pedig a bűnöst. Az ebben nincs benne ( gondolom evidenciának tekintette Tim Conway testvér), de szeretném felhíni a figyelmet rá, hogy a pokolban se a bűn van, hanem a bűnös!

    Minden be fog következni, úgy ahogy Isten megmondta, és akkor, amikor Ő akarja!

    Próbáljátok a lelkeiteket, és a családotok, barátaitok lelkét megmenteni! A testeteket is csak akkor tudjátok megmenteni! Lehet, hogy nem most, de a test is fel fog támadni, és oda fog menni, ahová a lelkünk az ítélet után!

  7. És biztosak vagytok benne, hogy most jön el ez az időszak???
    a káosz és minden más????

    jövőre már azt a tartalékot esszük???

    1. Akár most, akár 2, 5 vagy 10 év múlva, olyan időket élünk, hogy bölcs dolog felkészültnek lenni. Nézd meg mi történt Japánban egy cunami miatt.

      “Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.” (Máté 24:7)
      A végső időknek ez a része, amiről itt Jézus beszél, már elkezdődött és ilyen időkben bármi előfordulhat.
      “Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete.” (Máté 24:8)

  8. Az összeomláshoz: James Wesley Rawles: How to Survive the End of the World as We Know It: Tactics, Techniques, and Technologies for Uncertain Times
    Az interneten számtalan helyről le lehet tölteni elektronikus formában, sőt magyarországi könyvesboltokból papír formában hozzá lehet jutni.
    Molnár Géza: Város vagy vidék, Túlélési kalauz a XXI. századra – ez is fenn van elektronikusan.
    A fenti könyvek NEM ALKALMASAK teljesen (részismeret nyerhető) a nagy nyomorúság, az utolsó 42 hónap túlélési stratégiájához, mert annak körülményei mások lesznek, melyeket általában a prepperek feltételeznek.

  9. Eddig csak “úgy gondoltam”, hogy megkezdődött a konkoly kiválasztása a búzából, de most már tudom, hogy ez folyik.
    Látszik, ahogy Isten igazi gyermekei egyre jobban hisznek, egyre jobban kapaszkodnak az Úr Jézusba. Egyre jobban dobálnak ki mindent, ami elválaszthatja őket Tőle, és egyre inkább az oda fel valókkal törődnek.
    Míg a többiek, akik csak test szerint gondolkodnak, egyre távolabb kerülnek Tőle.
    (Bár szerintem soha nem is voltak közel.)
    De ez már most is mennyire látszik.

    És mire a fenevad hatalomra jut:
    2 Thess. 2,9
    A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival,
    És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, a kik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességökre.

    már Isten is “odadobja” őket:

    És azért bocsátja reájok Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak;
    Hogy kárhoztattassanak mindazok, a kik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.

  10. 2-3 honapra eleg elelem, viz, uzemanyag stb. raktarozasanak meg latom ertelmet. Pontosan azert, hogy a vilagkormany szinrelepese elotti esetleges kaoszt tul lehessen elni (mar ha ez a forgatokonyv kovetkezik be), es ne csak a jegyre osztott fejadagbol kelljen vegetalni, amikor szuksegallapotokat vezetnek be.
    A vilagkormany alatti szuk esztendoket viszont mar nem lehet majd ilyen modon tulelni…

  11. Meg is kell bukni ennek a rendszernek,ahol emberek millióinak nincs munkájuk,ahol buta választott politikusok irányítanak,nem gazgasági szakemberek.Ahol egyesek milliókat mások meg semmit sem keresnek,és igazából egyetlen egy országban nem az a legnagyobb gond hogy embereknek nincs munkájuk megélhetésük,hanem hogy profitit hogy lehet gyorsítani és gépekkel hogy lehet emberi munkától megszabadulni.

  12. Én azt látom ennek nagyon is lehet valóság alapja,hónapok óta nem létezik jó befektetés ,a tőzsdék esnek,mindenki menekül biztonságos befektetésekbe.Az ingatlan sem fog érni semmit sem mint ahogy most is szinte kizárt eladni.Arany már magasan,ha ez igy lezajlik mint ahogy az le van itt vezetve,akkor komoly háborúk lesznek és elértéktelenedik minden,maximum a tartós élelmiszer fog érni valamit ,ha nem lennének a választások már meg is támadta volna Amerika iránt.

    1. Jah. Az összes piacfigyelő oldalon folyamatosan azt olvasni, hogy az egész tőzsdepiacra rászakadt a 10 tonnányi sz*r.
      (Bocsánat a fogalmazásért, de tényleg így van)
      A Befektetők is folyamatosan veszi ki a vagyonukat, egyre kevesebb jó befektetési lehetőség van. Amerikában meg mindenki pánikol. Közben az amerikai hadsereg és a nemzeti gárda egyre többet “gyakorlatozik” a nagyvárosok kellős közepén…

      http://www.infowars.com/civilians-told-not-to-fear-blackhawks-over-minneapolis/

      Több amerikai képviselő is polgárháborúra figyelmeztet.

      1. Ismeritek a “haziasszony szindromat” ugye?
        Amikor mar a haziasszonyok is reszvenyt vesznek, akkor kell azoktol szabadulni.
        Tehat amikor mar mindenki arrol beszel, hogy itt mekkora hirtelen osszeomlas fog jonni, kerdeses, hogy az bekovetkezik-e epp most?
        Vajon a nagybefektetok es tozsdei guruk tenyleg megosztjak-e a valos pozicioikat a neppel? Vagy csak azert kommunikalnak igy, hogy felelmet keltsenek, es ezzem meg lejjebb nyomjak a reszvenypiaci arakat, hogy igy manipulalva a piacot ok meg olcsobban juthassanak hozza tovabbi tulajdonjogokhoz kulcsfontossagu cegekben?
        Vajon ezeknek a “nagybefektetoknek” akik iranyitjak a vilagot, erdekuk-e egy teljes globalis kataklizma eloidezese? Ugyanis ebben az esetben az evtizedek alatt gyujtogetett reszvenyallomanyuk, befektetesi aranyuk, allampapirjuk mind semmive lesz, tulajdonaik elvesznek.
        En ugy latom, hogy a felelemkeltest jelenleg arra hasznaljak fel, hogy lassu atmenetben noveljek a hatalmukat. Remelem jol latom…

        1. Ez teljesen nyilvánvaló. Mint amikor az egyik óriásbank csődbe visz egy kis bankot, majd két forintért felvásárolja…
          A válságon nagyon brutálisan meg lehet gazdagodni. (Nem véletlen, hogy még mindig tart és közel sincs vége…)
          Ettől függetlenül tényleg sz*rban az értéktőzsde. Egy kis része amin nagyon meg lehet gazdagodni, de azt meg (nagyon)kevesen ismerik.

  13. Üdvözletem!

    Hát ez megint nem hangzik túl jól!

    Csak azt az egyet szeretném tudni, hogy a francba tudok én erre felkészülni???
    mit tudok csinálni, hogy ne fosszanak ki teljesen ezek a g..ik!?
    Teljesen el vagyok keseredve már!

    mi nyújthatna egy kis biztonságot?

    ha nullázzák az emberek bankszámláit akkor itt forradalom lesz!
    esetleg háború!

    na de mégis ki-ki ellen?
    nekimegyünk a bankároknak???
    vagy bankárok által irányitott még megmaradt pár hadseregnek?

    vajon Európába, hogy gyűrűzik át majd az egész?
    és milyen gyorsan fog történni!?

    1. Az első és legfontosabb lépés: “Ne indulj haragra a gonoszok miatt, ne irigykedj a cselszövőkre! Mert hamar elhervadnak, mint a fű, elfonnyadnak, mint a zöld növények. Bízzál az ÚRban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz… Gyermek voltam, meg is öregedtem, de nem láttam, hogy elhagyatottá lett az igaz, sem azt, hogy gyermeke koldussá vált.” – Zsoltárok 37
      Isten akaratában nagyobb biztonságban vagy akár egy harcmezőn, mint Isten nélkül otthon a fotelben.

      Az elit a káoszból rend taktikát követi. Létrehoznak egy káoszt, hogy felajánlhassák a saját megoldásukat, az Antikrisztust. Időjóslatokba nem bocsátkoznék, de nyilván csak annyi időre hagyják eluralkodni a zűrzavart, amíg el nem érik azt a szintet, hogy az emberek rábólintsanak bármire.

      Tehát a lelki felkészülés mellett gondold át mi a legjobb fizikai felkészülés a te életedben. Ebben a podcastben erről is esik szó:
      http://idokjelei.hu/2012/03/kerdesek-es-valaszok-2-resz-end-time-info-podcast/

      1. És vajon a népességcsökkentést hogyan képzelik?
        Háború?
        mert ezekkel a gmo-s növényekkel, mérgezett élelmiszerekkel, stb. lassan érik el a céljukat nagyon!

        káoszt hozni az egész világra és azt képzelni, hogy bármikor megoldást mondhatnak???
        hát ezt azért nagyon nehezen hiszem!
        mert ha egy ponton túl engedik a káoszt akkor azért ezzel a pár milliárd emberrel nem nagyon tudnak majd mit kezdeni!
        csak nem lesz mindenki zombi és az ő követőjük egyetlen egy szóra!!!

        rendőrállamok lesznek??
        hogyan?
        és mikor?
        lassan egy bolti tolvajt nem tudnak nálunk elfogni nemhogy egy komoly bűnözőt!

        1. Hát már épül ki a rendőrállam, korlátozzák a cégek kp. forgalmát, egységes kártyarendszer van még ebben a balkáni Magyarországon is, Indiában biometrikus nyílvántartást készítenek sok milliárd emberről…. gondolj bele, ma már az okostelcsik és tranzakciók világában bárki lenyomozható, utolérhető….. eljön az a nap, mikor az emberek nem azét nem lopnak, törnek be, nem csalnak, nem gyilkolnak …nem azért mert nem az a szívük szándéka…hanem mert félnek…hogy a rendszer jelzi ki hol és mikor tartózkodott…. pénzügyi dolgoknak nyoma van….. nem sokára az arcunka vágják, hogy a kártyák elveszíthetők, más is használhatja….célszerű lenne a bőrre tetoválni egy egyedi azonsítót, amit a rendszer felismer és hozzárendelik az okmányirodákhoz,rendőrséghez, Navhoz, TB-hez,a bakodhoz…….család és viszaélés kizárva…….. és el is érkeztünk ahhoz, hogy senki nem vehet sem adhat el, csak akin a fenevad bélyege van….. mindenki kérni fogja mert azt látják működik, és a megélhetésük függ tőle……persze biztos alá kell írni egy nyilatkozatot, hogy pl. az únió uralmát elismerem és talán a legfontosabb: nem diszkriminálom a melegeket, semmi más vallást nem utasítok el, tiszteletben tartom a másik ember vallását és messiását, hitét…nem traktáljuk egymást Jézus Krisztussal….mert ugye mindenkinek “JOGA VAN” abban hinni akiben és amiben akar……… na már most itt van a dög elásva szerintem…nem az a baj, hogy chipet tesznek ránk, vagy bélyeget…hanem a mögöttes szellemiséggel…..aki ezt felveszi, megtagadja a Jézusban való hitet…..egy Krisztus hívő ember nem fogja magát hitben alárendelni sem az uniónak, sem senki másnak, mégha a megélhetése kerül is veszélybe……itt majd kiderül, kinek milyen hite van…..aki benne hisz, nem kell félnie…..vagy az Úr kiment minket abból a mocsokból, elragadja gyülekezetét, vagy gondoskodik rólunk a nyomorban….CSAK 7 év, akár hogy is nézzük…..azért a 3.5 év poltikai békéért és gazdasági jobblétért nem érdemes az örökéletünket uttba dobni……ugyanis ugye tudjuk, hogy hamar megszegi igéretét a lúzer, az ördög…..

        2. Hallihó!

          Én ebben a 7 éves dologban nem hiszek!
          az túlontúl rövid idő!

          de ha stimmel is!
          3 és fél évig nem fogja kibírni senki éhen szomja akármilyen hite is legyen!
          vagy valakit fel kell áldozni a családból(bár nem hiszem hogy egy ember eleget keresne a jövőben egy család eltartásához, most se tudnak 1 fizetésből megélni, kivéve a politikusokat és bankárokat, ügyvédeket, de a többiek??? )

          tehát hiába a félretett élelmiszer!
          ha nem rabolnak ki és ölnek meg miatta akkor el fog fogyni elég hamar!

          ha tudsz 10 évre kaját, vizet, valamilyen energiát speizolni akkor most is tehetős ember vagy!

          szóval sztem a 7 év az kevés!

          káosz->mondjuk lekapcsolják az elektromos szolgáltatást, mindenkinek nullázódik a bankszámlája!
          mire az utolsó aksi is lemerül az azért mondjuk 1 év hacsak a nukleáris reaktorok nem krepálnak be és durrannak el!!! mert akkor fujhatjuk a kaját
          Paks szépen elintézné a Kárpátmedencét “Európa éléstárát”

          közben járványok->hiszen áram nélkül nincs viz a társasházban! ott marad a kaki

          felkelés, fosztogatás, rablás, gyilkosság-> mert mindenki éhes és a városi megpróbálja elvenni a kenyeret a vidékitől aki egész életében azért dolgozott, hogy a városinak legyen mit az asztalra tenni!!!!!!!!!!!

          háború->lesz bűnbak biztosan megint és akkor fogyhat a népesség

          nah de ne legyen így!
          de valami nagyobb katasztrófa készül viz-energia-pénz szintjén az biztos!!!

        3. Kedves Steve! Érdemes lenne elolvasni a Bibliatanulmányok oldalon található írásokat, mert kevered az eseményeket.
          Itt most nem a hét vagy 3 és fél évre való felkészülésről van szó, hanem a világkormány színrelépését megelőző káoszról. Ez egy viszonylag rövid időszak lesz, semmiképpen sem években mérhető, éppen csak annyi, hogy átvehesse a hatalmat.

          A hét éves időszak első felében pedig “béke” és jólét lesz, az antikrisztus szocialista uralma alatt sok pénzt osztogat majd a népnek. (Dániel 11:21-24 és I. Thesszalonika 5:3)
          Isten pedig az utolsó 3 és fél alatt is képes lesz gondoskodni az Övéiről. (Jelenések 12:6, 14 és Jelenések 9)

    2. Kedves Steve, hallgasd,olvasd az igét….mert a “hit hallásból van, Isten igéjének hallásából…” Mindig is voltak “úniók”, világhatalmak, káosz és válság…. a mostani valószínűleg az utolsó lesz…és rövid ideig marad meg a királyság(7év)…. Isten és a lúzer, az ördög nincsenek egy súlycsoportban közel sem…. Viszont ha nem keressük Krisztus “társaságát”, ha elutasítjuk….akkor elsöpör minket a vész, legyen az kicsi vagy nagy…. nekem sokat jelentett ez az evangélizáció, kézzel fogható, gyakorlati, hitbeli példákkal…. jól érthető bárki számára:
      Van-e kiút életünk szorult helyzeteiből…….. (ez a válságosdi is egy szorult helyzet, rendesen…)

      http://nyisdkiaszemed2012.blogspot.hu/2012/08/van-e-kiut-eletunk-szorult-helyzeteibol.html

    3. hogy lehet felkészülni???
      úgy lehet, hogy már most elkezdesz felhalmozni tartós élelmiszert ,ásványvizet,tisztálkodási szereket. valami jól eldugott helyen. és beszerzel pár az emberi élet kioltására is alkalmas eszközt. mert nem a betevő lesz a legkisebb gondod ! hanem a lealjasodott embertársaid. ezen pedig nem segítenek a zsoltárok! sem a szentfazék idézetek.
      tartós élelmiszer. mindenféle hús,gyümölcs .zöldség konzerv. száraztészta! több évig is eltartható! szárazbab, kukorica. pár karton öngyújtó. utántöltővel.hordozható gáztűzhely. minél több teli!PB palack. esetleg valamiféle kis tábori bármiféle szeméttel üzemelhető kályha. a meleg miatt sem hátrány.(jön a tél)több váltás ruha.vízálló bakancsok 2 pár.. Ja és a legfontosabb. ha nagyvárosban laksz.húzzál el minél hamarabb valami isten háta mögötti helyre. olyan helyre gondolj ahol 1-2 kilométeres körzetben nem lakik senki. és aszfaltozott út se legyen a közelében.mert kellemetlen látogatókat kaphatsz.sok ilyen régi tanya található még.lehetőleg oda pakold a fentebb felsorolt cuccot. hogy ha pucolni kell a városból ne keljen sokat tökölni a csomagolással 🙂

      1. És szerinted ez megoldás, ez az “élet”? Féregmódból, még nagyobb féregmódba kapcsolni, túlélni, mit és meddig? És utána? Csak menteni a magunk szennyes életét, ha kell kioltani másét? Az egész végkimenetele le van írva a Bibliában, nincs értelme csak úgy, önmagában túlélni, mert “jobb” már nem lesz…….Csak magunkban bízva túlélni az amúgy is elrontott életet? Mondjuk egy tanyán? Ahol ha rád talál egy maroknyi őrült fosztogató, senki ne hallja hogy ordibálsz? Nem tartós élelmiszer halom, sem pisztoly kell nekünk, hanem Krisztus szeretete és gondviselése….Tehetsz bármit, életedet nincs “biztosítva”, ha nem teszed életed örökre Jézus kezébe…..

      2. Én osztom a hozzáállásodat. Két kiegészítést tennék. Célszerű nem egyedül, hanem kis vagy nagy csoportban vidéken meghúzni magunkat. Valamint hosszabb távon gondolkodni, lesz tavasz, lehet termelni. Tehát olyan helyre kell menni, ahol már fel van törve a föld, ergo művelés alatt áll, ez lehet akár egy nagyobb konyhakert. Sőt már most ősszel el kell ültetni mindenféle növényeket, hogy jövőre teremjenek. Elsősorban zöldségben, gyümölcsben hasznos gondolkodni, illetve még a vadászat és a halászat jöhet szóba.
        Én nem értek egyet Szémann Balázs hozzáállásával, szerintem a Jóisten azért adott eme fajnak agyat, értelmet, hogy éljen vele és ne kisgyerekként várja a csodát, hogy majd valaki megmenti őt. Tehát az én gondolkodásom szerintem a felkészülés és a vidéken való rejtőzködés és Istenben és Jézusban való hit nem zárja ki egymást. Sőt a legjobb a kettő ötvözése, ahogy egy régi mondás tartja: Segíts magadon és az Isten is megsegít! Valamint még megjegyzem, hogy én nem hiszek Istenben, azon egyszerű oknál fogva mert tudom, hogy létezik. Hinni a pozitív jövőben és egyéb dolgokban célszerű, mert a hiteddel megvalósíthatód, az Isten nem azért létezik, mert hiszel benne. Maga a hit is a judeo-keresztény egyház ferdítése. Elnézést, ez már nem a témához tartozik, de leküzdhetetlen ingerem volt, hogy legépeljem 🙂

        1. Rahar,
          A Satan is tudja,hogy Isten létezik…azert retteg tole.A keresztyen hivok hite nem abban all,hogy Isten létezését hiszik, – mert az egyertelmu szamukra – hanem azt,hogy bizalmukat O belé vetik,pontosan ugy,mint ahogyan egy kisgyermek bizik a szuleiben es mindenben teljesen rajuk hagyatkozik.Vagy te halottal mar olyanrol,hogy egy kicsi gyerek azon aggodott volna,hogy ki lesz-e fizetve a havi lakbér,vagy lesz-e holnap kenyér az asztalon?
          Ha te tudod,hogy Isten létezik,azt miert nem tudod,hogy O egyben
          a hivoknek szereto Atyja is,aki gondoskodik az O gyermekeirol minden idoben,akarmi jojjon is:
          “Avagy ki az az ember kozuletek,aki ha az o fia kenyeret kér tole,kovet ad néki? Es ha halat kér vajon kigyot ad-e néki? Ha azert ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jo ajandékot adni,mennyivel inkabb ad a ti mennyei Atyatok jokat azoknak,akik kérnek tole?!”(Maté 7:9-11).
          Tehat,akik kérnek tole,nem pedig azoknak ad,akik – kihagyva Ot a szamitasukbol – maguk akarjak kispekulalni,hogy hogyan is legyen.Netan esot es élteto napfényt is tudnatok generalni a kis konyhakertecskéiteknek?… Es eppen ezert,mert Istennel nem szamolnak az efféle terv szovogetok,az O aldasa biztosan nem lesz azokon.Ha akarja,se perc alatt elsopor mindent,es fuccs,barmiféle emberi erofeszitesnek.
          Ha a hivoknek valoban keszulniuk kellene ezzel-azzal az Antikriszus fellepése elotti par honapos idoszakban,azt Isten 100%,hogy kijelentette volna nekunk a Bibliaban.Isten eppen abban (is) akarja megdicsoiteni magat,hogy a legnehezebb idokben is gondoskodik rolunk.

        2. Hát igen, osztom a véleményt. Termelhetsz te vidéken zöldséget, ha nem vagy körbevéve automata tűzerővel, jönnek, aztán lelegeli egy horda, ha meg okoskodsz, téged is hidegre tesznek. Számtalan történetet hallottam, és olvastam. Isten népe elbírt 400 szoros túlerővel is, de akkor csak, mikor az ő szavára figyeltek és szót fogadtak. Amikor nem így tettek, a kevesebb számú ellenséggel is befürödtek és vereséget szenvedtek…. Olvastam hogy a Moody-féle árvaház napról napra élt és mindig megvolt amire szükségük volt….. volt, hogy nem volt lisztjük a napi vacsorához, kenyérhez…..ők szépen előkészítették a terepet a sütéshez…..és aztán szépen becsengetett valaki több zsák liszttel, hogy úgy gondolta, jól jöhet az árvaházban……Vagy a háborúban egy hívő család félig földbe ásott kunyhóban kénszerült meghúzódni, gyerekekkel és már nem volt kenyerük sem…… imádkoztak….bíztak az Úrban továbbra is…..és szépen reggel egy nagy kutya megjelent az ajtó előtt egy nagy egész, sértetlen kenyérrel, letette, majd elkullogott……. na ezt jelenti hitből ÉLNI…azt jelenti: JÉzus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz……ő az aki tudja, hogy miben vagyok éppen….ő nem egy dogma, hanem valós személy…..és velünk van a világ végezetéig…….ő nem ment ki a világból….átment a láthatókból a láthatatlanba, az nem jelenti azt hogy itt hagyott minket…………és az is az evangélium, hogy akkor megjelenik, mikor már az emberi nyomorúság,gonoszság tovább nem bírható, különben elpusztulna minden és mindenki….AKKOR JÖN EL, szeretetből……és idejében, megmenti a világot és biztos lesznek emberek az 1000 éves uralkodása alatt itt a földön, akik ezalatt jutnak majd hitre……..ez nagy evangélium! és nem a haragvó ítélő Krisztust kell várni ( a benne hívőknek főleg…)

Hozzászólás a(z) Szémann Balázs bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend