Világkormány

A bankárok szerint az Egyesült Államokat és Európát is legyőzték már

Az idők jelei egyre nyilvánvalóbban láthatók körülöttünk. A készülő egységes világkormány, vagy globális kormányzás, ahogy a hatalmi elit szereti hívni, gyors ütemben épül. A hírekben hallott események jó része ennek nyílt színrelépését hivatott előkészíteni, hogy az egész világ üdvözölhesse az új hőst, a világ megmentőjét: az Antikrisztust és zseniális új pénzrendszerét. ? Joseph Candel

Forrás: Inforwars.com

A CNBC csatornán egy érdekes riportot lehetett látni néhány nappal ezelőtt, amiben több pénzügyi elemző is arra hívta fel a figyelmet, hogy az USA a központi bankok és vezetőik irányítása alatt áll, akiknek végső célja egy világkormány felállítása. A műsor azért szokatlan, mert úgy tűnik, hogy már a fővonalas média sem próbálja leplezni mi is történik valójában.

A műsorvezető a következő kérdést intézte a vendégekhez:

?Mindannyian a központi bankároknak dolgozunk? Ez már a globális kormányzás vagy egységes világ a központi bankárok vezetésével? A központi bankok akarata szerint élünk és halunk??

?A kérdésre válaszolva: mindannyian a központi bankok rabszolgái vagyunk,? felelte az egyik vendég.

?A központi bankok vezetőinek és a szabályok, törvények megalkotóinak a lekötelezettjei vagyunk, nem a gazdasági alapszabályok irányítanak bennünket,? tette hozzá egy másik meghívott.

Ez csak egy aprócska, bár ritka példája annak, amit a banki elit a szemünk láttára tesz a világkormány felépítése érdekében és az emberek kárára.

Miután a főáramú média évtizedekig ?összeesküvés elméletként? kezelte a témát, mára lehullt a lepel és az emberek kénytelenek szembenézni a valósággal.

A hatalom a világkormányt erőlteti ránk ?megoldásként?. Azt próbálják az emberekbe sulykolni, hogy az egyetlen járható út és működőképes megoldás, ha a hatalmat néhány elit vezető kezében összpontosítják, egy új világvaluta bevezetésével kiegészítve.

Rachman arriving to Bilderberg Conference
Rachman a Bilderberg konferenciára tartva

A gazdasági válság kibontakozásakor Gideon Rachman, a Financial Times újságírója (aki azóta, munkája elismeréseként, az idei Bilderberg találkozóra is meghívást kapott), szerkesztői cikkében kijelentette, ?minden készen áll? egy diktatórikus világkormány felállítására, amit a technokrata elit kényszerít az emberiségre.

Rachman 2008-as felhívása óta a világkormány színrelépésének előkészületei komoly előrehaladást mutatnak. Franciaország, Írország, Németország, Belgium, Olaszország, Görögország, és persze az IMF és az Európai Központi Bank is a Goldman Sachs bankárainak irányítása alá kerültek.

A technokraták szégyenkezés nélkül adják a világ tudtára terveiket.

2009-es megválasztását követően az EU új elnöke, Herman van Rompuy azt mondta, hogy a pénzügyi válság és a globális felmelegedés elleni küzdelem célja, hogy előkészítsék ?bolygónk globális irányítását.? ?2009 a globális kormányzás első éve,? mondta.

Még ugyanebben az évben a pápa is csatlakozott Van Rompuy-hoz, amikor egy ?globális politikai hatóság? felállítását szorgalmazta a globális gazdaság irányítására.

Robert Zoelick, a Világbank elnöke, szintén nyíltan hirdette a G20-ak csúcstalálkozóján, hogy a terv a nemzeti szuverenitás felszámolása és a globális kormány bevezetése.

A globális kormányzást sürgető szervezetek és személyek retorikájának fontos része a globális valuta bevezetésének népszerűsítése is.

2000-ben mondott beszédében, Sirkka Hämäläinen, az EKB ügyvezetői tanácsának egyik tagja azt mondta: ?Végezetül szeretnék kitérni Paul Volcker próféciájára. Lehet, hogy igaza volt, és egy napon tényleg egységes világpénzünk lesz. Talán az európai integrációt, más területi integrációkhoz hasonlóan, egy teljes mértékben integrált világhoz vezető megoldásnak tekinthetjük.?

Jean-Claude Trichet, az EKB korábbi elnöke, a Külkapcsolatok Tanácsa előtt mondott beszédében egyértelművé tette, hogy a Globális Gazdasági Gyűlés (GEM), amelyik a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) bázeli központjában jön össze, ?a globális kormányzás legfőbb csoportosulásává válna a központi bankok között.?

Trichet hozzátette, hogy a BIS ülések célja, hogy biztosítsák, ?a rendszer következetes haladását az igazi globális kormányzás felé.?

A globális kormányzás pontos mikéntjére is kitért:

?A globális kormányzásra sok definíció létezik. A gazdasági és pénzügyi világban úgy gondolom a globális kormányzás nemcsak a nemzetek feletti és nemzetközi intézményeket foglalja magában, hanem a globális szinten progresszívan létrejött informális csoportokat is. Ezek az informális csoportok (G7, G10, G20, stb.) kulcsfontosságú szerepet töltenek be a globális koordinációban, ott ahol a döntéseket még mindig nemzeti szinten hozzák, legyen az átgondolt szabványok, szabályok, törvények meghatározása vagy makrogazdasági irányelvek koordinálása.?

A politikai hatalom számos más tagja is nyíltan hirdeti a globális kormányzás szükségességét, nemcsak a pénzügyi válságra adott válaszként, hanem az ember által állítólag előidézett globális felmelegedés megoldásaként is.

2009-ben Bank Ki-moon ENSZ főtitkár elismerte, hogy az egyre lankadó globális felmelegedés ürügyén kivetett karbonadót egy globális testület szedné:

?Egy globális kormányzati szervet állítunk fel ennek bevezetésére és kezelésére.?

?Meg tudjuk csinálni? címmel megjelent New York Times szerkesztői cikkében Ban Ki-moon leírja, hogy a széndioxid kibocsátás csökkentését célzó törekvések ?elengedhetetlen eszköze egy globális kormányzati szerkezet felállítása.?

David De Mayer Rothchild, ismert globalista és környezetvédő is a globális kormányzásra vonatkozó tervekről beszélt egy Bloomberg interjú során.

?Már túl vagyunk a beszéden. A történelemből tudjuk, hogy a globális kormányzás féle tervek kivitelezése ezekre a kérdésekre nagyon nehéz a valóságban.?

Az ENSZ 2010-es tervezete félreérthetetlenül megmutatta, hogy a globális felmelegedés hisztériát és a ?túlnépesedést? a középosztály felszámolására, a vagyon globális újraelosztására és a növekvő népvándorlás leplezett támogatására használják.

A 2011-es Durbani Klímacsúcson az eddigi legőrültebb és legdrákóibb klímaváltozási egyezmény született, amely értelmében a nyugatnak ?a karbonadó? fizetésén keresztül kötelessége tiszteletben tartani ?Földanya jogait?. A karbonadó nem egyéb, mint a világkormány finanszírozását szolgáló pénzalap.

Manapság a globális kormányzásra irányuló törekvések egyre nyíltabbak. Az alábbi idézetek viszont megmutatják, hogy a terv és az erőfeszítés több évtizedre nyúlik vissza.

?Ma Amerika szörnyülködne, ha ENSZ csapatok vonulnának be Los Angelesbe, hogy helyreállítsák a rendet. Holnap hálásak lesznek érte. Amikor eléjük tárjuk a helyzetet, önként mondanak majd le személyes jogaikról, saját jólétükért és biztonságukért cserébe, amit a világkormány biztosít majd számukra.? ? Henry Kissinger

?Hálásak vagyunk a Washington Postnak, a New York Times-nak, a Time Magazinnak, kitűnő kiadványaiknak és igazgatóiknak, akik részt vettek üléseinken és közel negyven éven át betartották ígéretüket, hogy a hallottakat bizalmasan kezelik. Lehetetlen lett volna megvalósítani világméretű tervünket, ha azokban az években a nyilvánossággal is meg kell küzdenünk. Ma azonban a világ sokkal kifinomultabb és készen áll arra, hogy a világkormány felé meneteljen. Az intellektuális elit és a központi banki vezetők nemzetek felett álló szuverenitása mindenképpen jobb, mint az elmúlt századok során gyakorolt nemzeti önirányítás.? ? David Rockefeller

?A következő évszázadban a nemzetek, ahogyan ma ismerjük őket, megszűnnek létezni. Valamennyi állam egyetlen, globális hatalmat fog elismerni. A nemzeti szuverenitás mégsem volt olyan jó elképzelés.? ? Strobe Talbot, Bill Clinton kormányának külügyminiszter helyettese a Time magazinnak nyilatkozva, 1992

?Egy új globális egyezségre van szükségünk ? a világ országai és kontinensei közötti megállapodásra.? ? Gordon Brown

?A globális kormányzás előkészületeit látjuk. Azonban egyet kell értsünk, és el kell fogadnunk a kötelező érvényű elkötelezettséget.? ? George Papandreou, Görögország korábbi miniszterelnöke

?Sokunk számára úgy tűnik, hogy egy világméretű konfliktus elkerüléséhez először is meg kell erősítenünk az Egyesült Nemzetek Szövetségét, hogy elindulhassunk a világkormány felé vezető úton, saját törvényhozó, végrehajtó, bírói és a béke megőrzéséhez szükséges rendfenntartó szerveink mintájára. Ennek elérése érdekében természetesen nekünk, Amerikaiaknak bizonyos szinten fel kell adnunk szuverenitásunkat. Ezt a keserű pirulát le kell nyelnünk. Ehhez bátorság, és az új rendben való hit kell. Pat Robertson néhány éve írt könyvében azt mondta, hogy világkormányra van szükségünk, de csak amikor a Messiás eljön. Ő szó szerint úgy értette, hogy minden ezt megelőző világuralmi törekvés az ördög munkája. Hát akkor csatlakozzatok hozzám. Örülök, hogy itt ülhetek a Sátán jobbján.? ? Walter Cronkite

Előző posztKövetkező poszt

31 hozzászólás

  1. Nem lenne ezzel baj, ha nem a bankok kezében lenne minden. Ha jobban belegondolunk, egy adott bolygón él több száz nemzet és ezek a nemzetek ember emlékezet óta háborúznak egymással, és írtjuk gyakorlatilag a saját fajtánkat. Írtanak és bántanak minket, mert Magyarok vagyunk. Az amcsik írtják az Arabokat, majdnem utál itt mindenki mindenkit! De van ennek értelme? Sokan utálják a Kínaiakat, pedig egy dolgos szorgos nép! Szerintetek rendjén van az, amikor egyik nemzet háborúzik a másik ellen? És halomra lőnek, robbantanak mindenkit, csak azért, mert más nemzethez (valláshoz) tartoznak?
    Ne értsetek félre, a jelenlegi körülmények ellenére is örülök, hogy ide születtem, Európa Szívébe a Kárpát-medencébe, de mindig tisztelettel tekintettem minden emberi fajtársamra (természetesen kivéve azokat, akik gyűlöletettel vannak, vagy gyűlöletet szítanak más nemzetiségűek ellen, vagy erőszakos cseledeteket hajtanak végre!) Mindannyian emberek vagyunk, ha megvágjuk magunkat, mindannyian ugyanúgy vérzünk, mindenőnket ugyanaz az elemi ösztön hajt. De megvagyunk osztva, és mint írtam sokan gyűlölettel vannak más nemzetek, csoportok ellen. Élni és élni hagyni!
    Ha megpróbálunk tényleg, legalább csak egy kicsit – úgymond – civilizáltan gondolkodni, akkor rájövünk arra, hogy ez így nem mehet tovább! Egy bolygón élünk, egy fajhoz tartozunk és ez a faj az EMBER! Sosem lett volna szabad kialakulni a különböző nemzeteknek, vagy a nemzeti kérdésnek már régesrég elkellett volna tűnnie a Föld színéről; mint az ősi primitív törzseknek; akik aztán összeálltak nemzetté! Mert véleményem szerint, igenis primitív dolog ez alapján megkülönböztetni magunkat más emberektől. Ha szeretnénk tovább vinni az életet, ami minden élőlény leges-legősibb ösztöne (a legkezdetlegesebb sejttől kezdve!) Igenis egységbe kell végre állnunk és egységes erővel, egységes munkával szaporítani az életet naprendszererünkben, galaxisunkban végül az univerzumban, eleget téve az ősi ösztönnek. És felkell készülünk arra, hogy előbb-utóbb, igenis belebotlunk egy olyan idegen civilizációba, melynek oka lehet kiírtani minket embereket! És akkor mit teszünk? Lehet, hogy majd nem tudunk tenni semmit, mert az usa (mint katonai nagyhatalom) éppen az utolsó töltényét lőtte ki valmelyik ellenséges nemzetre…
    Nem véletlen jött létre az élet, célja van, semmi sem történik véletlen! Így hogy egyik nemzet erre, a másik arra, nem fogunk eljtuni sehova. Szépen kinyírjuk magunkat, ezzel a csodálatos bolygóval együtt! És ahogy a koreai helyzetet látom, lehet már nem is állunk tőle olyan messze!
    Nem tartom magam vallásos embernek, de hiszek abban, ami létezik és hiszek az emberek alapvető jóságában.
    Három dolog van, amit elkell pusztítani itt, az irigység, a hatalomvágy és a pénz!
    Tehát alapvetően, nem lenne olyan rossz dolog ez a globalizmus, de amíg az említett három dolog elnem tűnik minden ember elméjéből örökre, addig ezzel is ugyanúgy fogunk járni, mint az összes többi ‘…..izmussal”!

    1. Van igazság abban, amit írsz, de a probléma nem a nemzetekkel van. A nemzetek és népek és minden ember a földön különböző. Ezzel nincs semmi baj. A globalizmus viszont egységes szabályokat akar ezekre a különböző nemzetekre. Ettől csak a feszültség fog nőni. Jézus ezzel szemben azt tanította, hogy rajta keresztül a különbözőségek ellenére is szerethetjük egymást.

      Az emberi irigységet és hatalomvágyat pedig ?önerőből? senki nem képes legyőzni.

      Tekintsd az emberiséget egy hajóflottának. Ha a flotta élére egy nagyon jó parancsnok kerül, aki tökéletes tervet készít a flottának, hiába minden, ha flottában lévő hajók kormányozhatatlanok és bármikor elsüllyedhetnek. Először a hajókat (egyéneket) kellene rendbe tenni és azután lehet csak tényleg ütőképes a flotta. És van egy harmadik kérdés is: Hová tart a flotta? Ebben pedig közös cél nélkül szinte lehetetlen megegyezni.

      A globalizmus másik nagy problémája, hogy pont az élén a világ legönzőbb és leginkább elhitetett emberei állnak, akiket nem érdekel a többi ember jóléte, csak saját érdekeikkel törődnek.

    2. Szia Egy ember!

      “És felkell készülünk arra, hogy előbb-utóbb, igenis belebotlunk egy olyan idegen civilizációba, melynek oka lehet kiírtani minket embereket!”

      A mi egyik(!) nagy problémánk, hogy már találkoztunk is azzal az idegen civilízációval, csak nem tud az emberek nagy része róla! Mivel nem ebben a dimenzióban élnek. Itt csak a működési területük van.
      Az ok pedig, amiért ki akarnak írtani bennünket, mert gyűlölnek minket! És nálunk már csak Istent gyülölik jobban!
      És amiért még nem sikerült bennünket kiírtani, az az, hogy Isten viszont szereti a teremtményeit, és a védelme alatt állunk! Mert még várja a megtérőket a Jézus Krisztusban! Most még tart a kegyelem egy rövid ideig! De , nem sokára, amikor a bűn “betetőzik” az emberekben( és között), Sátán levettetik a földre, és minden eddigi hatalmánál nagyobbat gyakorolhat!
      És ekkor:
      Jel. 8,13
      És láték és hallék az égnek közepette egy angyalt repülni, a ki ezt mondja vala nagy szóval: Jaj, jaj, jaj a föld lakosainak a három angyal trombitájának többi szavai miatt, a kik még trombitálni fognak.
      Jel. 9,18
      E háromtól öleték meg az emberek harmadrésze, a tűztől és a füsttől és a kénkőtől, a mely azoknak szájából jő vala ki.
      Jel. 9,21
      És nem tértek meg az ő gyilkosságaikból, sem az ő ördöngösségeikből, sem paráználkodásaikból, sem lopásaikból.

      De addig még:
      Róm. 10,13
      Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.
      ?

  2. Lehet itt érvekkel és ellen érvekkel dobálódzni,de az amit ezek az emberek elvesznek tőlünk,nem ilyen egyszerű.”Szabadság” elveszítjük,mert élettelen törvény rendszert kényszerítenek ránk más néven diktatúrát,folyamatosan.”Szabad akarat” elveszítjük,mert csak a teremtő hozta létre és csak Ő tartja fenn,azért hogy szabadon dönthessünk ellene vagy mellette.Most már viszont rabszolgaként kell engedelmeskednünk embereknek egy borzalmas pénzrendszerben,ahol tök mindegy meghalunk vagy élünk senkit sem érdekel.”Emberi értékek” elvesznek ezeket nekünk kellene fenntartani,a spirituális értékünket,és a lelki értékünket,hogy felelősek vagyunk egymásért.A sok kicsi társadalom lehetővé teszi még az emberek családias életét,de a globális társadalom a kitaszítottak borzalmas kínhalálát okozza,akár még az üldözésükre is indulnak,átnevelő táborok,bányák nyelik el őket.
    A globalisták pedig pogány vallásokat követnek,sátánt és gonosz démonokat imádnak,nem hiszem hogy az jó ötlet hagyni,hogy ilyen eszementek vegyék kézbe az emberiséget,ebből baj lesz nagyon nagy baj!

  3. Sajnos én nem látok itt mást, csak egy küszöbön álló és egyre közeledő, igen durva világháborút, amelynek lesznek világi (és ahogy látom) vallási aspektusai is.
    Nem a világkormány itt a fő baj,- a társadalmi evolúció (bár aki vallásos körökben ezt a szót kimondja, már eretnek) egy természetes folyamat, amely a kis egységek felől halad a nagyobb egységek felé – hanem az, hogy KIK és MILYEN CÉLLAL akarják azt létrehozni.

  4. Minderről örökké lehetne vitatkozni…El kell gondolkodni, milyen világban akarunk élni, milyet szeretnénk gyerekeinknek, és aszerint dönteni. Ha egy jószándékú, tiszta lelkű vezetés irányítaná harmonikusan, igazságosan a Földet, az jó lenne. De láttuk, hogy a hatalom, pénz korrupttá tesz embereket, így nem bízunk senkiben, aki ilyesmire törekszik. A legtöbb értelmes, együttérző, jólelkű ember békét, megóvott természetet, jólétet szeretne bolygónkon, és boldogan élni. Ennyi. Ezt hogy érhetjük el? A jót kell szolgálni. Nem átállni a gonoszhoz, gyors profitért, hanem az eltévedt lelkeknek felébredni, és átállni a rossz oldalról a becsületes, dolgozó emberek, a jövő oldalára. Ti, akik tévelyegtek, emlékezzetek kitől kaptatok mindent, honnan jöttök, mi tölti el melegséggel, szeretettel szíveteket, és a jót szolgáljátok. Minden ember döntésén múlik a jövő. Jól gondoljátok meg mi az igazán fontos. Jézus figyel, és vár.

    1. Ez mind szep,amit itt leirtal Szilvia,csakhogy ott a gond,hogy az emberek nem az ide,vagy az oda valo atallasan fog mulni a szebb jovo,de még csak azon sem,hogy mi tolti el melegséggel a sziveket,hanem kizarolag az Istehez valo megtéres altal.Egy ker. hivo pedig,dehogy is akar ezen a megatkozott földön elni örökké,amikor Isten igérete szerint uj földön,uj ég alatt fogunk lakozni(Jelenések 21:1-2).

  5. Szevasztok!

    Nem tudom mit paráztok.
    Végre valaki csinál valamit.
    A bankárok majd megtanítják a világot viselkedni.

    Ránk fér!

    1. Hát, mostanában ennél nagyobb ostobaságot nem olvastam, pedig volt bőven, kedve a világ vége elméletektől… szerinted valóban merő jóindulat vezérli őket? azok után, hogy sorra bedöntik az országokat, és potenciális rabszolgaként kezelik az embereket? javaslom, próbálj meg valóban gondolkozni és kicsit a szavak mögé nézni… meglepő eredményre jutsz… egyébként mondhatnak amit akarnak, csatát talán még nyerhetnek, de a háborút már
      jópár éve elvesztették…

    2. Nagy ló f…szt tanitanak meg a bankárok… világuralomra törekednek, tesznek ők az emberekre. Mind materialista egytől egyig, miről beszélsz?

  6. Köszönet az oldal szerkesztőinek, akik kiválóan érzékelik azokat a világméretű változásokat, amelyek körülöttünk zajlanak! Remélem mély hitük az egész emberiség megváltójában , akit a történelemből Jézus Krisztusként ismerünk, segíteni fog nekik és elhozza azt világot számukra, amit a Szentírásban megjövendöltek a keresztény közösség prófétái!

  7. Sok erőfeszítést tesz a nemzetek feletti hatalom, hogy legyűrje a még ellenálló nemzeteket. Azonban még nem az övék az egész világ. Sokan szegülnek ellen az új világrendnek! A Sanghaji Együttűködés Szervezete tagállamainak is lesz néhány keresetlen szavuk a világuralmra törő pénzügyi oligarchia ellen!

  8. “ha Jézust vagy Istent érdekelné a sorsunk már régen ácsí-t mondott volna?..”

    Hogy Istent ne érdekelné a sorsunk? Akkor vajon miért küldte el közénk 2000 éve egyetlen fiát, Jézus Krisztust, és engedte, hogy kínhalált haljon a kereszten ártatlanul és teljesen bűntelenül? Nemde azért, mert Isten nagyon szereti az embert, és ezzel biztosította a lehetőséget az ember számára a megmenekülésre?

    Jézus áldozatával nem a bajok és szenvedések nélküli földi élet nyílt meg (hiszen azt már Ádám-Éva óta megrontotta a bűn által a sátán) – hanem a földi élet után következő örök élet! Lehet vitatkozni vele, de minden ember alapvetően az örök kárhozatra (=Isten nélküli állapotra) fog jutni a bűnei miatt, hiszen mindannyian bűnösek (=ISten ellen lázadók) vagyunk.
    A pokolra jut tehát mindenki, hacsak nem fogadja el Jézus áldozatát, aki azért halt meg, hogy nekünk ne kelljen örökre Istentől elszakadva élnünk. A pokol nagyon egyszerűen elképzelhető – az Isten nélküli lét állapota, amiből a halál sem szabadít meg, hiszen örökké fog tartani az is, mint a menny.

    Az pedig, hogy milyen az Isten nélküliség, jól mutatja a jelen világ, hiszen azt mondjuk, hogy milyen szörnyű irányba haladunk, és mennyi gonoszság és katasztrófa van a földön – de jelenleg még mindig itt van Isten, felügyeli a világ folyását, a gonoszság terjedését, és jelenleg még határt szab annak. Még vannak jóérzésű emberek, akik által még elviselhető az élet. Képzeld el, hogy a pokolban már ennyi erkölcs és jóérzés sem lesz! El sem tudjuk képzelni, de az biztos a legszörnyűbb földi borzalomnál is rosszabb lesz…

    Isten nem kényszeríti rá senkire sem az akaratát, senkit nem ment meg az örök haláltól akarata ellenére. Neked kell meghallanod-észrevenned a hívó szót, és átadni az életedet Istennek, amíg még van rá lehetőség..

    Jézus mondja:
    “Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg! Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem. Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónusán.” (Jelenések könyve 3, 19-21)

  9. Hihetetlen ,hogy vannak még olyan emberek, akik nem látják át, milyen mértékben pusztitja el az emberiség a Földet, és hogy muszáj ezt megállitani, azonnal, bármilyen áron, bármilyen eszközzel. Nevetséges, hogy a XXi. században egyesek szerint a természetvédelem az ördögtől való, és ezt a baromságot még hirdetik is… Anyám borogass.

    1. Persze hogy nem ördögtől való a környezetvédelem. Isten teremtette ezt a csodálatos a Földet, és neki sem tetszik, hogy emberek pusztítják. A Bibliában benne is van, hogy Isten elpusztítja azokat akik a Földet pusztítják. Itt csak arról van szó, hogy észre kell venni az összefüggéseket. Az elit nem azért nyomja a környezetvédelmet mert érdekli őket a természet. Őket csak a pénz és a hatalom érdekli. Csak azért teszik mert ez is újabb ürügyet szolgáltat arra, hogy egy globális jellegű szervezetet hozzanak létre. Kihasználják az emberek Föld iránt érzett aggodalmát, és amikor elérik a céljukat, majd magasról letojják az egészet. Nem a Föld iránt érzett szeretetükből akarják azt megmenteni, hanem azért, hogy nekik legyen elég helyük élvezkedni. Míg mások hajlandóak a célért sokat feláldozni, ők hajlandóak a célért minket feláldozni.

  10. Az összes közlemény az ijesztgetésünket szolgálja.A cél:bújjunk el kis oduinkba és reszketve várjuk a végünket.Ha pedig lehetőséget kapunk,szolgáljuk a mindenkorit a kis többlet-falatért.
    Szerintem azért éberen lessünk ki az odunkból,hogy észre vehessük,mikor jön el a cselekvés pillanata!

    1. Elő azzal a csúzlival Gyuribácsi! Jövő péntek este kiderül, mennyire ijesztegetés.
      Emlékszik valaki a “kite must hit steel!” rituáléra? Na ez ugyanolyan.
      5… 4… 3… 2… 1… BANG!
      http://youtu.be/syzS-TGF-Rw

        1. Kicsit nem hasonlít erre?
          http://youtu.be/Bo6OYViYt9s?t=25s

          Egy másik példa:
          Beyonce – Coundtown
          http://youtu.be/2XY3AvVgDns?t=2m48s
          “All that gossip in 10 years stopping
          London speed it up, Houston rock it” rész után a klipben Beyonce az olimpia színeibe van öltözve.
          Ismét egy kapcsolódás a visszaszámláláshoz.

          És mi is ez a 10 év pletykálás ami lelassította (vagy megállította) a folyamatot és majd Londonnak fel kell gyorsítania az eseményeket? 2001-9-11 – 2011 (2011-es ez a Beyonce szám) az pont 10 év.

          Nem elgondolkodtató az üzenete? De, túlságosan is.

          A szokásos média agyprogramozás, ahogy 911 előtt is tették.
          Ne vegye senki félvállról ezt az olimpiai robbantás dolgot, mert iszonyat nagy balhék küszöbén állunk.

    2. (Pontosan az áll a Sátán oldalán, aki meg akar akadályozni mindent, ami gátat vethetne a további pusztitás elé).

  11. Már amióta a Görögök örömmel befeküdtek a rendszernek, azóta lehet tudni, hogy vége. Nyertek, kész. Azokat sajnálom akik felébredtek és kezdik átlátni a dolgokat, mert ők szenvedni fognak. A többiek viszont mondhatni megérdemlik, mert meg sem próbálják máshogy nézni a dolgokat és lehurrogják azokat akik tudják az igazságot.
    Innen már nincs vissza út. Ha a bankárok akarnák akkor sem. (de persze miért akarnák).
    Most már nem az emberek szemének felnyitása a cél, hanem az, hogy bekerüljek közéjük 😀

    1. Annyira, de annyira igaz, amit mondtál. Megdöbbenve tapasztalom saját magamon is sajnos, hogy néha arra vágyom, bár lennék egy a “tudatlanok” közül.

      Az igaz, hogy visszaút nincs, de MÁSIK út van: a Jézus/Geselli makroökonómiai úton a szabadföld intézménye-szabadpénz körforgása által túlélhet ez az arra nem is igazán érdemes civilizáció is. Valami ilyesmi következik majd az “antikrisztus” korában szerintem, kezdeti hurráoptimizmussal -viszont a rendszer korábbi haszonélvezői ezt nem fogják eltűrni és jön a totális összeomlás, a jelen civilizáció teljes összeomlása. Valószínűleg atomháború.

      http://www.youtube.com/watch?v=e67mIPR6ryA

      NEM VÉLETLENÜL A Bhagavad Gita-ból idéz Oppenheimer… Érdemes elolvasni.

      Senkit sem szeretnék megsérteni a véleményemmel, de úgy érzem az oldal közönsége (megérteni próbálók, keresők, mélyen vallásosak, stb… egyszóval intelligens emberek) is jobban tenné, ha vallásos ábrándok/forgatókönyvek beteljesedésének várása helyett megpróbálná megérteni annak a tengernyi felhalmozott civilizációs tudásnak az együttélésre / gazdaságra vonatkozó tanulságait és tanításait, amelyre óriási szükség lesz majd egy esetleges “végső” világégés után.

    1. Jó videó 🙂 Erre van a legnagyobb szükség, hogy minden pillanatban tisztában legyünk vele kit is szolgálunk, kihez tartozunk, akármi is történjék a világban.

  12. Elkerülhetetlenül “el kell jönnie a megkísértés órájának, hogy megkísértse [próbára tegye] az egész föld lakosait” (Jel. 3:10)! A háttérhatami és New Age terv meg lesz valósítva a lefektetett célkit?zésekkel együtt, ezt tudhatjuk a Jelenések könyvéb?l. Sátán és angyalai a földre vettetnek és megtévesztik az egész világot (Jel. 12:9), így valóban eljön majd a luciferiánizmus id?szaka, amikor “az egész föld bámulva ment a fenevad után, leborulva imádta a sárkányt, mert az adta a fennhatóságot a fenevadnak”(Jel. 17:3-4). Igaz, rövid id? adatik meg nekik de ez az igazi vészkorszak annál nagyobb dühvel és intenzitással fog lefolyni (Jel. 12:12). Az antikrisztus hatalmat kap és senki nem lesz képes fizikai harcot vívni ellene (Jel. 17:4). “Arra is engedelmet kapott, hogy hadat viseljen a szentekkel és legyőzze őket. Fennhatóságot adtak neki minden törzsön, népen, nyelven és nemzeten” (Jel. 17:8). Véghez viheti, “hogy hogy mindazokat, akik nem imádják a fenevad képmását, megöljék” 17:15). Ekkor Lucifer magáévá teszi mindazokat, akik erre lettek rendelve, hogy ítélet alá essenek: “Imádattal fognak eléje borulni a földön lakók, mindaz, akinek neve nincs beírva annak a Báránynak életkönyvébe, akit a világ megalapítása óta megöltek” (Jel. 17:5). Mert aki imádják ?t és felveszik a bélyeget, mind részesülnek Isten haragjából és kárhozatra jutnak (Jel. 18:9-11). Isten akarata, hogy mindez beteljesedjen, “így hát azok, akik az Isten akaratának megfelelően szenvednek jót cselekedve, bízzák rá lelküket a hű Teremtőre” (1Pét. 4:19).

    “De ha még az igazságos is alig menekül meg, mi lesz az istentelennel és a vétkezővel?” – 1Péter 4:18

    Forrás: churchofgod.hu – A New Age Terv

  13. nyertek…. 🙁

    szerintem régen nincs visszaút!

    hiába nő napról napra azok száma akik átlátják, hogy mi is folyik a világban, sajnos a tudatos népbutítás már olyan szintet ért el, hogy komplett generációk vannak zombi agyú fogyasztóknak nevelve, akiknek előrébb való, hogy legyen Mekis hambuci meg kóla meg MegaFaktor a TV-ben, mint szabadság vagy önálló gondolkodás.

    azért kíváncsi leszek, hogy a nemzetek öntudatát és szakrális gyökereit, hogyan fogják csírájában is kioltani, (bár főleg itthon) ehhez rendkívül sok segítséget kapnak a balliberális 90%-os médiából évtizedek óta…

  14. És az ördög, aki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, ahol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.

    Ezeknek egy a szándékuk; erejöket és hatalmokat is a fenevadnak adják.

    Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.

  15. Világkormány, zseniális vezető(k).
    Bekellene már látni,
    az emberi hatalmak,kormányok, megdőlnek és elmúlnak!
    Római birodalom,Napóleon,Náci birodalom,Kommunizmus stb…
    Próbálkoznak,erőlködnek.
    Tisztelt kiskirályok, ti nagyon kevesek vagytok ahhoz hogy Isten birodalmát megdöntsétek.
    Büntetésetek,ha megnem tértek, iszonyú lessz, és amilyen mértékkel ti mértetek, nektek is olyannal fognak majd mérni.
    Tetteitekért,hamarosan felelni fogtok,és az is aki felbújtott benneteket.
    Isten előtt,olyanok lesztek majd mint,egy megvadult, fékét vesztette,istentelen,gonosz,kis gyalogosok, sátánnak bérencei,kiszolgálói.
    Jézus Krizstus,mindenkinek megfog fizetni majd,kinek kinek cselekedetei szerint.
    És van nagyobb hatalmasabb,értékesebb, a testi vágyaknál, földi hatalmaknál:
    Isten országa.
    Jövel Uram Jézus !
    ( Jelenések könyve 22:12:
    ,,És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz” )

    1. most nem azért, de mikor fog “megfizetni”, ha minden embernyomorító birodalom szépen kivirul majd saját súlyánál fogva összedőlve átadja egy másiknak kb 100-300 vagy 1000 évenként?

      megmondom, soha.

      mindig is ez fog menni, még akkor is ha valami katasztrófa miatt leszünk max 500 millióan vagy 2 milliárdan…..

      ha Jézust vagy Istent érdekelné a sorsunk már régen ácsí-t mondott volna…..

      1. Ezt sokan gondolják így, viszont akkor már az Éden kertjében közbeavatkozhatott volna, mert onnan indult az egész. Ez a néhány ezer év az emberiség iskolája, ahol mindenki lehetőséget kap megtanulni jó döntéseket hozni. Isten ebbe nem szól bele. (Hacsak nem kéred rá) Ezt hívják szabad akaratnak. Viszont megígérte, hogy amikor vége az iskolának és a világ megtapasztalja, milyen az, amikor tényleg a gonosz irányítja a földet, igenis beavatkozik. ?És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg; de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.? (Máté 24:22)

        A Bibliában leírt események a szemünk előtt történnek meg egymás után. Miért pont az utolsó néhány ne teljesülne be? Sötét idők jönnek, de az Antikrisztusnak és a világkormánynak nagyon sok baja lesz rövid uralma alatt. Sok háborút vív majd. Ez a cikk ezekkel is foglalkozik: http://idokjelei.hu/2011/03/az-antikrisztus-megjelenese-uralma-es-haborui/

Hozzászólás a(z) krumplihamozo bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend