Lázongó világ

Valami készülődik?

Forrás: allnewspipeline.com

Az elmúlt év során számos olyan esemény szemtanúi lehettünk, amelyek egy kiterjedt és rendkívül szervezett művelet, értsd, megrendezett esemény érkezése felé mutatnak, amiből a tömegmédia is alaposan kiveszi részét a közvélemény felkészítésével, hogy az esemény, vagyis az amerikai gazdaság összeomlásakor, a bűnbak is készen álljon.

2014 decemberében például megtudtuk, hogy az amerikai pénzügyminisztérium, aminek legfontosabb feladatai közé tartozik az államadósság és a bankrendszer felügyelete, 200.000 dollár értékben rendelt túlélőkészleteket a bankfelügyelet 3814 dolgozója számára. A példanélküli megrendelésre semmilyen hivatalos magyarázat nem érkezett.

A megrendelés célja nem világos. A ZeroHedge szerint a túlélőkészletekből minden amerikai nagybank kap majd, köztük a Wells Fargo, a JP Morgan Chase, a Citigroup és a Capital One bankokkal.

A készlet tartalma arra enged következtetni, hogy a pénzügyminisztérium egy olyan eseményre számít, amely során 24-48 órára megszakadhat a kapcsolat alkalmazottaival.

A tömegmédiában megjelenő hírekből azt látjuk, hogy egyre nagyobb hangsúly kap az olyan veszélyekre történő figyelmeztetés, amit az ISIS, magyarul Iszlám Állam terrorszervezet kiber-kalifátus névre keresztelt kiber-részlege jelenthet. A szervezet állítólag feltörte az amerikai hadsereg központi irányításának közösségi oldalait, bejutott a hadsereg több számítógépébe és közzétette bizonyos tisztek nevét és címét.

A médiában egyre nagyobb hangsúly kap az olyan veszélyekre történő figyelmeztetés, amit az ISIS, magyarul Iszlám Állam terrorszervezet kiber-kalifátus névre keresztelt kiber-részlege jelenthet
A médiában egyre nagyobb hangsúly kap az olyan veszélyekre történő figyelmeztetés, amit az ISIS, magyarul Iszlám Állam terrorszervezet kiber-kalifátus névre keresztelt kiber-részlege jelenthet

Az új mumusról a Guardian is írt néhány hete, tökéletes példájaként annak, hogy milyen üzenetet szeretne a propagandagépezet festeni a közvélemény számára.

?Az ISIS képes volt több elit hekkert is mozgósítani, akiket vonzanak az igazi kihívások. Bár lehet, hogy kicsi a kockázata annak, hogy a propaganda terjesztésén és a kiberlopásokon túl, fizikai támadásokat is indítsanak városok vagy az infrastruktúra ellen, de ettől még a veszély valós marad. Túlságosan kevés intézkedés történik a veszély elemzésére és az esetleges támadásokra való felkészülésre a kormányok, a közművek üzemeltetéséért felelős cégek, bankok és egyéb intézmények részéről.?

Az IT Governance és a Telegraph pedig Keith Alexander tábornokot, az NSA volt igazgatóját idézi, aki egy texasi magánrendezvényen elmondta, hogy

?a nyugat nincs felkészülve a kritikus fontosságú infrastruktúrák elleni kibertámadásokra, az ?ítéletnapi? forgatókönyv pedig nem egyéb, mint egy csúcstechnológiákkal kivitelezett villámháború az olajfinomítók, villanyerőművek és hasonlók ellen, talán egy bénító támadással fűszerezve a bankok ellen.?

Egy szó, mint száz, egy olyan kibertámadásra készítenek elő bennünket, ami az egész bankrendszert érinteni fogja. Megfigyelhetjük, hogy szinte minden hír említi a bankokat is.

Steve Quayle pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a bankokat megbénító kibertámadást csak azok az országok lesznek képesek ?túlélni?, akik komoly mennyiségű aranyat halmoztak fel. Ilyen például Oroszország vagy Kína, akik ezt követően előállhatnak egy új, aranyfedezetű valutával.

A nyugat attól a ponttól kezdve kénytelen lesz átadni a világgazdaság kormánykerekét az új hatalomnak.

Ez utóbbi figyelmeztetést számos hír támasztja alá, amelyekből megtudhattuk, hogy mind Oroszország mind pedig Kína soha nem látott tempóban vásárol aranyat. A Global Research pedig arról ír, hogy a JP Morgan a történelem legnagyobb ezüstkészletét halmozza fel éppen:

?Válság esetén a befektetők többnyire az aranyhoz és az ezüsthöz menekülnek. Jamie Dimon, a JP Morgan elnöke, a bank részvényeseinek címzett levelében nemrég azt mondta, hogy ?lesz újabb válság??

Vannak dolgok, amik soha nem változnak. Lesz újabb válság és ennek hatásait minden pénzpiac megérzi majd.

A következő válság kiváltója nem ugyanaz lesz, mint az előzőé, de a válság jönni fog.

A kiváltó esemény lehet geopolitikai (mint 1973-ban a közel-keleti válság), előfordulhat, hogy a Fed hirtelen megemeli a kamatrátákat (mint az 1980-82-es recesszióban), árupiaci árzuhanás történhet (mint az olaj a 80-as években), összeomolhat az ingatlanpiac (mint a 90-es évek elején), a válság indulhat Ázsiából (mint 97-ben), lufik durranhatnak szét (mint az Internet lufi 2000-ben vagy a jelzálog és ingatlanpiaci lufik 2008-ban) és sorolhatnánk.

Míg az elmúlt válságok gyökere esetenként eltért (órákig lehetne vitatkozni, hogy milyen mértékben voltak a kiváltó okok geopolitikai, gazdasági vagy pusztán pénzügyi jellegűek, de ezt most nem tesszük meg), a lényeg, hogy a pénzpiacokra nagyon komoly hatással voltak.

Egy másik érdekes, sokak szerint nyilván az összeesküvés(elmélet) kategóriába tartozó hír, hogy 2014 óta 40 bankár veszítette életét gyanús körülmények között. Az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy vajon azért kellett meghalniuk, mert tudtak valamit, amivel nem értettek egyet? (link, link)

A hírek arra mutatnak tehát, hogy az érkező eseménynek köze lesz a bankokhoz, hiszen a média folyamatosan a pénzintézetekre és az ellenük várható hekkertámadásokra irányítja a reflektorfényt.

Függetlenül attól, hogy a bankrendszer összeomlását egy megrendezett támadás vagy egy másik dominó ledőlése hozza el, a hatás kemény lesz. Hogyan reagál majd a lakosság, ha nem tud hozzájutni a pénzéhez?

ETBcardfailure

Láthattunk egy pici ízelítőt abból, hogy mi történik, amikor az amerikai lakosság egy kis szegmense néhány órán keresztül nem tud hozzáférni a kormánytól kapott segélyhez, azaz nem tudtak EBT kártyájukkal (amire a segélyt vagy támogatást az állam utalja) vásárolni. Nem volt szép látvány.  Rövid idő alatt káosz alakult ki, a vásárlók lázadással fenyegettek és egyes boltokban fosztogatni kezdtek.

Képzeljük el ezt országos szinten. Vajon erről szól a júliusban induló Jade Helm nevű hadgyakorlat?

162_5-720x480

Előző posztKövetkező poszt

24 hozzászólás

  1. “Valami készülődik?” vagy pont az ellenkezője. Valamit próbálnak megállítani. Az eseményeket figyelve én arra látok jeleket, hogy a rendszert próbálják fenntartani, a legkisebb rossz elkerülése érdekében, amihez hozzátartozik, hogy sajnos emberek feláldozhatóak. A civilizációnk elég törékeny, sokan vagyunk, sok a fanatikus, sok a gátlástalan ember és sok erőhatást kell kezelni, hogy előre menjen a hajó. Ráadásul rengeteg a felmerülő probléma . Pl éghajlatváltozás, népességnövekedés, technikai fejlődés káros hatása, a társadalmi berendezkedések következményei Pl, ott a kapitalizmus, amit sokan a legjobb rendszernek tartanak. A következménye viszont, hogy ha nincs megfelelően szabályozva akkor eltolódik. A gazdagoknak még több lesz a szegények kárára. Valamilyen szintű külső beavatkozást elképesztőnek tartok, mivel a múltban is megtörtént, de szerintem kevésbé lesz drasztikus, mint az apokalipszis próféciák.

      1. “Ütős” írás kedves Andre! Főleg, ha ezzel arra akartál célozni, hogy a nők egy részét tényleg felesleges volt taníttatni, mert legalább nem írnák le a zagyvaságaikat….! Ahogyan a példa is mutatja…! Már ott megbukott a dolog, amikor valaki nem tudja, hogy mi a különbség a “királynő”, és a “királyné” között, és hogy melyik rang mit, és “mennyit” jelent, és milyen felelősségekkel, illetve lehetőségekkel jár/t ( koroktól, és kultúráktól függően)…..!

        1. Szépek voltak a képek – hogy csak szépet mondjak – most sírjunk ezen vagy nevessünk : ( – 🙂

        2. Ida, ez eredetileg franciául jelent meg, jól mondod, hogy ütős irás, mert megmutatja, hogyan rombolták le a család szentségét, az utóbbi 100évben mennyire felgyorsították a leépülést, mennyire megszüntették annak a lehetőségét, hogy a lelkitársak közel lehessenek egymáshoz. Az írást csakúgy lehetséges értelmezni, ha figyelsz a lelked hetedik szobájában lévő hangra, s ha megkapod annak a lehetőségét, akkor már csak élni kell vele, de akkor már nem azzal fogsz foglalkozni, hogy miért jönnek szembe a világi emberek, hanem szépen felfogod ajándék mivoltodat, s haladsz azzal, aki mindanniunkért életét adta, hogy kiengesztelje Abbánkat.

        3. A Sátán konferenciát tartott. Összehívta a démonokat a világ minden tájáról. A megnyitó beszédében ezt mondta:
          “Nem tarthatjuk vissza a keresztényeket attól, hogy eljárjanak istentiszteletre.?

          – Nem tarthatjuk vissza őket attól, hogy olvassák a Bibliájukat és hogy tudják az igazságot. Még csak attól sem
          tarthatjuk vissza őket, hogy egy bensőséges kapcsolatot alakítsanak ki a Megváltójukkal. Ha egyszer megszerezték ezt a kapcsolatot Jézussal, megtört a hatalmunk felettük. Úgyhogy engedjétek, hogy elmenjenek istentiszteleteikre,
          engedjétek, hogy magukhoz vegyék az úrvacsorát, de lopjátok el az idejüket annyira, hogy ne legyen idejük arra, hogy igazi kapcsolatot alakítsanak ki Jézus Krisztussal

          – Ezt akarom tenni. – mondta a Sátán. Eltéríteni őket attól, hogy megragadják a kapcsolatot a Megváltójukkal és
          fenntartsák ezt az éltető kapcsolatot egész napon át!

          – Hogyan tegyük ezt? — kiabálták a démonjai.

          – Kössétek le őket az élet mellékes dolgaival és találjatok ki számtalan cselt, amikkel lefoglalhatjátok a gondol-kodásukat ? válaszolta.

          ? Kísértsétek őket arra, hogy költsenek, költsenek, költsenek és kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön.

          ? Győzzétek meg a feleségeket, hogy dolgozzanak hosszú órákat és a férjeket, hogy dolgozzanak 6-7 napot egy héten, 10-12 órát egy nap, így megengedhetik maguknak az üres életformát.

          ? Tartsátok vissza őket attól, hogy időt töltsenek a gyerekeikkel. Ahogy a családok darabokra hullanak, hamarosan, az otthonaik többé nem lesznek biztonságos menedékek a munka nyomása alól!

          ? Stimuláljátok túl az agyukat, hogy ne legyenek képesek meghallani azt a ?halk, szelíd hangot?.

          ? Csábítsátok őket arra, hogy kapcsolják be a rádiót vagy a magnót, amikor vezetnek… hogy hagyják
          bekapcsolva a tévét, videót, cd lejátszót és a számítógépet az otthonaikban folyamatosan, és gondoskodjatok arról, hogy minden üzletben és étteremben a világon nem biblikus zenét játsszanak folyamatosan. Ez majd bezsúfolódik az agyukba és megtöri a kapcsolatot Krisztussal.

          ? Töltsétek fel a dohányzóasztalokat magazinokkal és újságokkal. Nyomjátok bele az agyukba a híreket 24
          órán keresztül. Törjetek be a vezetés perceibe hirdető – táblákkal. Árasszátok el az e-mail postafiókjaikat szeméttel, katalógusokkal, amikből online lehet rendelni, sorsolásos játékokkal és mindenféle hírlevéllel és promóciós ingyenes ajánlatokkal, szolgáltatásokkal és hiú reménnyel.

          ? Tetessetek sovány, gyönyörű modelleket a magazinokba és a tévébe, hogy a férjek azt higgyék, hogy a külső
          szépség a fontos és aztán elégedetlenekké váljanak a feleségükkel.

          ? Tartsátok fáradtan a feleségeket olyannyira, hogy ne tudják éjjel szeretni a férjüket. Adjatok nekik fejfájást is! Ha nem adják meg a férjüknek azt a szeretetet, amire szüksége van, hamarosan máshol fogják azt keresni. Ez jó hamar szétszakítja a családokat!

          ? Adj nekik télapót, hogy eltérítsd őket attól, nehogy megtanítsák a gyerekeiknek a karácsony igazi jelentését.

          ? Adj nekik húsvéti nyuszit, így nem fognak beszélni az Ő feltámadásról és a bűn és a halál feletti hatalmáról.

          ? Még ha el is utaznak pihenni, tegyetek arról, hogy hajszolják ott is túl magukat… hogy kimerülten térjenek vissza. Tartsátok őket túl elfoglaltan ahhoz, hogy kimenjenek a természetbe, és Isten teremtményeit csodálják. Küldd el őket inkább vidámparkokba!, sporteseményekre, színdarabokra, koncertekre és moziba.

          ? Tartsátok őket elfoglaltan, elfoglaltan, elfoglaltan! És amikor lelki találkozóra mennek, nyugtalan lelkiismerettel fognak távozni.

          ? Zsúfoljátok tele az életüket sok jó kifogással, hogy ne legyen idejük keresni Jézus hatalmát. Így egy idő
          után a saját erejükből fognak dolgozni, fel fogják áldozni az egészségüket és a családjukat egy elég jó cél érdekében.

          – Működni fog! Működni fog! – Mekkora terv volt!

          A démonok buzgón indultak teljesíteni a megbízatásukat, hogy a keresztények minél kevesebb időt hagyjanak Istenre és a családjaikra szerte a világon, hogy a Feltámadás ünnepe a nyúl és tojás ünnepe legyen, és hogy minél kevesebb idejük maradjon arra, hogy meséljenek másoknak arról, hogy Jézus hatalma hogyan változtatta meg az életüket.
          Azt hiszem, a kérdés az, hogy sikeres volt-e a Sátán ebben a cselben. Döntsd el te magad!

          Az “elfoglalt” [angolul: busy] azt jelenti:

          S-átán R-abigája A-latt L-enni? [B-eing U-nder S-atan’s Y-oke]

          Küldd ezt tovább, ha nem vagy túl elfoglalt!

          Köszönöm Uram, hogy nem voltam túl elfoglalt ahhoz, hogy továbbküldjem ezt!!

          Legyen áldott napotok!

        4. A királynő tudtommal uralkodó nő . Uralkodói jogokkal .
          A királyné a király felesége .

        5. Drága ANDRE!

          Tisztában vagyok vele, hogy franciából lett fordítva az ajánlott írás. Sőt, úgy látom, hogy te is francia származású vagy. Nem tudom, hogy itt születtél-e, vagy még ott, és azt se, hogy hol tanultál. Nem tudom, hogy melyik kultúrkörben nevelkedtél, szocializálódtál, és mennyire van rálátásod a régi, illetve az új társadalmi, és erkölcsi valóságra világszinten. Mi itt, Magyarországon, világtörténelmet is tanulunk, illetve tanultunk, és ezért közülünk többen ( akiket érdekelt) az egyes korok, és országok társadalmi, szociális, családi, és erkölcsi felépítésével, berendezkedésével is tisztában vagyunk nagyrészt. Azt is értettem, hogy az említett írás mit szeretett volna mondani, de sajnos csak ismeret, és gondolkodás nélküli zagyvaság lett belőle. ( És itt most nem csak a Szentírás szerinti megítélésére gondolok, hanem “civil” szemmel nézve is! Nem szeretnék ide 600 oldal elrettentő példát idézni, linkelni, stb, de hidd el kérlek, hogy nem hiába történtek a “női mozgalmak” ( , amelyek a nők emberszámba vételének az elérésére ( sajnos kiharcolására) indultak! ( és akárhogyan is az “elit” állt mögötte elvben, de semmire se mentek volna, ha nem lettek volna meg azok az okok, amelyek miatt valamennyire “sikeresek” lettek…) Természetesen, ahogyan mindennek, ennek is voltak vadhajtásai, és ennek is voltak/vannak kihasználói a hatalom, illetve a férfitársadalom részéről! ) Azt pedig nagyon sajnálom, hogy a többség nem tud 100 évnél korábbra visszatekinteni, és nem tudja meglátni azt, hogy az, hogy egy probléma eddig rejtve volt, és csak az utóbbi 100 évben jött a felszínre ( mert addig takargatták már a szégyen miatt is), az nem jelenti azt, hogy addig nem létezett….
          Ha addig a Szentírás szerinti módon történt volna a családok ( férfiak, nők, gyerekek) élete, akkor nem történt volna, ami történt…! ( Egyébként pedig, már a Szentírás (ószövetségi része is) is azért “rendelkezik” a családi viszonyok Isten által ajánlott rendjéről, mert azok már akkor se olyanok voltak, amilyeneknek lenniük kellett volna! És a későbbiekben se! Többnyire csak az egyik fél kötelességei, és a másik jogai voltak hangsúlyozva. ( Amely jogokat az erőszak minden formájában érvényre lehetett juttatni! És ez vonatkozott a kötelességek ( amelyet az apa, a fiútestvér, vagy a férj határozott meg, ahogyan a jogokat is) számonkérésére is…! Pl, az Egyesült Államokban, a “túlkapások miatt”, már törvényt is kellett anno hozni arra, hogy egy férj, csak a milyen vastag botot használhat a felesége ( nevelőcélzatú) megverésére, mert sok ilyen “nevelés” halállal végződött …! De, lehetne még sok-sok példát felhozni arra, hogy nem csak 100 évvel ezelőtt kezdődött a család szétverése! A legtöbb család mindig is csak erőszakkal volt létrehozva, és összekötve. Viszont, ha a család, és a házasság, a Krisztus, és az eklézsia képe is ( ahogyan a Szentírás említi) , akkor azt nem lehet erőszakkal létrehozni, és fenntartani.

      2. Drága Testvérem!

        Neked a Szentírás, mint szűrő hova tűnik, amikor ezen az oldalon megosztasz dolgokat?
        Ez az írás hemzseg Isten igéjének tökéletesen ellentmondó állításokkal.
        1Thess 2,4
        Hanem a miképen az Isten méltatott minket arra, hogy reánk bízza az evangyéliomot, akképen szólunk; nem úgy, hogy embereknek tessünk hanem az Istennek, a ki megvizsgálja a mi szívünket.

        Saját vélemény: amennyiben mindenki el tudna jutni a földi életében oda, hogy ki tudja jelenteni:
        Gal. 2,20…Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; akkor
        Isten ki tudná formálni bennünk azt az egyedi és tökéletest (már, amennyire a fizikai testben lehetséges), amitől a nő, NŐ a férfi FÉRFI. A nemenkénti szerepünket, feladatainkat, pedig, amit Isten szánt nekünk megtalálhatjuk a Bibliában. Nekem az etalon, nincs új parancsolat.

        Isten áldjon!
        Szeretettel,
        Anikó

        1. “… a tisztulás napján leszállok minden szenttel és angyallal együtt; és elsöprök minden gonoszságot. Északtól délig, kelettől nyugatig száll alá tüzem! Várjatok és meglátjátok?”

        2. Seraf köszönöm az ajánlott honlapo(da)t, s vetted a fáradtságot, hogy megértsed a “harmadiziglen, …negyediziglen …” fogalmát, amit kevesen képesek felfogni, mivel képtelenségnek veszik teremtményi mivoltukat. A többiről beszéljen az a közösség, akiknek idővel valamilyen formában kapcsolódni kell: https://plus.google.com/communities/104302741287495366807

        3. ANDRE .

          Akkor a leírtak / link alapján jól jeleztem az ‘érdekes
          jelenséget’ : Küldetéstudat ; Amivel nincs semmi baj
          egészen addig, amig az szembe nem megy az erede –
          ti ( Jézusi ) tanítással – Emiatt írtam, hogy Ida / Anikó
          “szűrőre” vonatkozó megállapítása jogos és helyes .

          Mivel a *pálosi* van említve, így a fent jelzettek még
          inkább kötelező jellegűek, hogy a mai farizeusok mél –
          tó ellenfelet ( ‘nem ellenséget’ ) lássanak / találjanak
          benned : Hidd el, hogy a híresztelések ellenére tanul –
          tak és felkészültek ; Ők ismerik azt az egyszerű tételt
          miszerint 90% igazság s 10% hazugság a legjobb ha –
          zugság / megtévesztés, ami mélyebben azt jelenti, ha
          látják a 10% tévedést, akkor annak a terjesztését is tá –
          mogatják, miközben a “felkarolt” delikvens azt hiszi és
          gondolja, hogy érdemlegeset mondott vagy képviselt
          { Az “erdőben” való esetleges tévelygést ( a 10%-ot )
          viszont kiküszöbölheti, ha etalonként használod az Í –
          rást, illetve Jézus tanítását – Természetesen hűen al –
          kalmazva / visszaadva, mivel e téren is van zűrzavar,
          amit vagy ők keltettek vagy pedig a felkészületlen ön –
          jelöltek, akik Jézusra hivatkozva keverik a tanításait
          mindenféle kitalációval s bele / félre magyarázással,
          és az ilyen “banánhéjon” csúsznak el például az ős-
          vallással foglalkozó -nem kis tudású- történészek is }

          88-AS HSZ : VÉGTELEN TÖRTÉNET ;
          http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=423&c_start=80#c10888

          Szóval semmi gond a küldetés tudattal, de a felkészü –
          letlennel nagyon sokan jártak úgy, hogy elsűlyedtek a
          bánat mocsárba : Gondolom hallottál / olvastál olyan
          kijelentéseket, hogy “elég volt, s nem csinálom tovább,
          mert nincs értelme” ; És hol van ettől még a *szfinksz*
          kapuja ? – A többit nem is említve … Értelmezd a filmet .

        4. Seraf tudom, hogy sokan jártak úgy, de ha ne tesznek próbára miNKet, akkor a vadhajtások nem lesznek eltávolítva róluNK. Magam is többször voltam úgy, hogy ezt már nem bírom, de tudom azt, hogy erőmön felül nem próbáltatom meg. Többször voltam úgy, hogy ezekkel már nem akarok foglalkozni, mégis nekem kellett velük foglalkoznom, mert akkor sokakat magammal rántok, ha megfordulván világi úton haladok. Lehetne jobban belemenni, de tudni kell látni, hogy azok a szentek, mártírók, vértanúk akik megélték a hitüket, azok a tudósok akik meg akarták cáfolni magukat, mindannyian csak a krisztusi úton voltak képesek tökéletesedni, úgy ahogy ha hátratekintesz az eltelt időszakon, kevésszer látod a saját nyomodat, ezért csak azzal vagy képes büszkélkedni, amit Urunk Jézus Krisztus tett érted, értük, értüNK. Csak azzal lehetséges, mert így vagyuNK képesek átadni azt az ajándékot, amit azért kaptuNK, hogy másoknak segítségére lehessen, mert ha nem használod fel, akkor nem hozza meg a hatvanszoros, nyolcvanszoros, de akár százszoros termést. Ezért akik azon az úton járnak, többször kísértetnek, s ha a kísértés nem húzza ki alóla a talajt, akkor következik az újabb tanulóidőszak, mert csak a Szentháromság képes akkora oltalmazó kegyelmi szeretetre, mely közelebb visz az örökélethez.

  2. Ez várható volt már egy ideje, hogy a bankok össze fognak omlani, akár így akár úgy, a kérdés már csak az, hogy mikor következik be az ominózus összeomlás…Az is lehet, hogy már nyáron beindul a lavina, legalábbis én azt gondolom ez a válság nyárra fog elérni, pont amikor mindenki nyaralna és költené a pénzét ilyen-olyan utazásokra stb.
    A nagyobbik kérdés pedig az, hogy mit tehet az egyszerű ember, aki napról napra él, mindenféle hitelekkel megáldva és ha beüt most egy kemény válság, akkor könnyen utcára kerülhetnek sokan, amiből további szörnyűségek következnének.
    Az ördög gépezete már beindult, a legnagyobb kérdés már csak az lesz végezetül, hogy mi meddig tűrjük ezt elfajulni…
    Ébredj ember, ébredj Magyar!

    1. Kedves Daniel,

      az elsődleges és legfontosabb, amit tehetünk – amit már most is tennünk kell, benne élni – az a Teremtőbe vetett bizalom. Bizalom a gondoskodásában és bizalom a tervében, szándék az abban való részvételben, járjon bármilyen következménnyel is. Krisztus is kérte az urat, hogy ha szándékában áll, vegye el tőle a méregpoharat, de mindenképpen az Úr akarata teljesüljön. Az ő példáján keresztül kell nekünk is így viselkednünk.

      Mindemellett, és meglátásom szerint ez nem megy szembe az Úr akaratával, lehet előkészületeket tenni a vészhelyzet esetére. Mert ha futnunk kell, akkor úgyis csapot-papot hátrahagyva kell menni, és akkor a felhalmozott tartalék valaki másnak pont jól fog jönni (pl. aki ugyanoda tart, mint mi, de időben kicsit később ér oda). Az Úr engedélyével tesszük meg, a tervének része lesz, más menekülését szolgálja. Az előkészületek: néhány heti vagy havi élelem, tartós élelmiszer formájában (szárazbab és hasonlók, száraztészta, levesporok, konzervek illetve csokoládé. Sok.) Ruházat, réteges, rossz/hideg időre is, legalább 6 pár zokni. (Nagyon fontos; ha gyalog mész, a cipő az izzadt lábadat a nedves zokniban ledarálja egy kilométer alatt, mint a friss trappistát. A zokni mindig legyen száraz.) Esőköpeny, vízhatlan kalucsni vagy a vastag fajta szemetes zsák. Egészség: kötszer, betadine kenőcs, sudokrém, alkohol (55+ %-os pálinka 2 in 1 :D), fájdalom- és lázcsillapító (legalább 4 féle; paracetamol, ibuprofen, aminofenazon (=algopirin), acetil-szalicil (=aszpirin), hashajtó, székletfogó, b6-b2 vitamin ampulla, calcimusc, köptető/köhögéscsillapító. Lehet még kiegészíteni persze.
      Egyéb: erős kés/tőr, egy rakat eldobható tányér és evőeszköz, madzag és kötél, zseblámpa, iránytű, helyi/országos térkép, plédek, ha van ponyva/sátor, még jobb, de ha otthon rendezkedsz be, akkor nem muszáj. Viszont akkor kell gyertya meg tüzifa. 2-3 hátizsákot meg lehet ezekkel tölteni, zsákonként 15-18 kiló, több ne legyen. Az ivóvizet nem írtam külön, mert az a legfontosabb, viszont vinni nagyon nehéz. Gyanítom, ha nagyon komoly szintre eszkalálódik a helyzet, mindenki dohányt/csokit/piát akar majd vízre cserélni, egy levél víztisztító tabletta aranyáron mehet majd…

      A hitelnél pedig azonnal fél éves díjszünezteltetést kell kérni, viszont ezt a legelején, amíg fel nem függesztik az opciót a bevételek megtartása reményében. A legtöbb hitelnél ehhez hasonló lehetőségek vannak, ezzel, ha rövid a SHTF helyzet, akkor meg lehet őrizni a házat/kocsit többnyire.

      1. Küldöm, hogy ne legyetek tanácstalanok https://www.youtube.com/watch?t=43&v=5j-_kHt-fjc a film szűk fél óra. Könnyű lesz – ha megértitek – lehet, termeszteni kell majd, eszköztelenül ! Így se kapálni, se öntözni, se permetezni nem kell 🙂 csak vetni meg aratni. Jó munkát!

        Mostanában kering a neten az info, a hagymáról, hogy hámozatlanul “szívott be” vírust, – megtalálták benne a kórokozót! – ez már most fontos lehet. A szobában szerte, vagy, a betegágy mellé kell tenni. Ez nem varázslás 🙂 bizonyítva, bevizsgálva van! A fokhagyma, szintén (természetgyógyásztól hallottam anno sugárvédelméről, röntgenorvosok tudnának erről mesélni, kipróbálni).

      2. Kedves Koe Paal!

        Nagyon jó amit mondasz, ha vészhelyzet esetén menekülni kell, viszont én nem a saját menekülésemre szeretnék készülni, hanem azokéra akiknek a mi világunkon semmi helye sincs, és a jónép életét teszik csak tönkre….
        Nekik kell készülni a pakolásra, és már jó ideje el is kellett volna menniük innen, de nagyon nem akarnak, mert azt gondolják nekik ez jár itt. Már maga az a tény is elgondolkodtató, hogy ha összeszámoljuk a földnek összesen mekkora több billió dolláros tartozása van, na de kinek!? Ez embertelen mennyiségű tartozás, de annyit segítek, hogy nem embereknek, mert eleve ez az egész nem is a tartozásról szól, hanem a kifosztásról, hogy mi emberek szenvedjünk.
        Örülök, hogy az Úrt is megemlítetted, mert én is azt tartom, hogy az ő akarata érvényesüljön, viszont az ő akarata én azt gondolom, elsősorban az, hogy mi felébredjünk végre és ne a csodára várjunk, mert mi magunk vagyunk a csoda, mindannyian itt együtt ezen a föld nevű planétán. Nem hiszem, hogy egy menekülő emberi csordát akar látni, aki megijed a saját árnyékától is, hanem egy olyan emberiséget, aki végre emlékszik a múltjára, nagyszerűségére és képes felállni a gödörből is.

        Ha már említetted Jézust is, akkor elmondható, hogy Ő is (és sok más próféta is) ezt szerette volna elérni, hogy az emberiség végre felébredjen és ne azoknak hódoljon be, akik tönkreteszik, de még mindig ugyanazt a csontot rágjuk amit akkoriban ez a szörnyű az egészben, és ha megint eljönne egy hasonló nagy próféta, tartok tőle, hogy az emberek jó része, nem tudná hova tenni és továbbra is a megszokott rabszolgaláncra vert életét élné inkább.
        Továbbá nem mellesleg nem mi leszünk az első földön élő emberi civilizáció aki, ha így folytatja, megéri a halálba futását, annak ellenére, hogy számtalan pofont és figyelmeztetést kaptunk már, és egyre inkább rezeg az a bizonyos léc alattunk….szóval továbbra is azt mondom, hogy nem, nem a menekülésre kell készülni, hanem arra, hogy menekülésre késztessük azokat, akiknek nem itt van a helye.
        Ez a helyes hozzáállás és remélem így is fog történni, ha nem így lesz, az a végünket fogja jelenteni.

        1. Csak egy-két gondolat a margóra:

          A menekülést az Írás említi, de ez nem a megfutamodás, sokkal inkább az a fajta, amiben Noénak, Lótnak is része volt; odébb kell majd állni egyrészt a csapás elől, másrészt Isten egybegyűjti majd az övéit, és ez menekülésként hat a környezetre. Én sokkal inkább úgy értelmezem, hogy kiválasztódunk a gonosz cselekedetekben tobzódó világból, de ehhez a mi részünket is meg kell tenni.
          Természetesen nem mi vagyunk az első civilizáció, Noé előtti világ a vízözönben semmisült meg, Noé családjával az ismert történetben említve menekült meg. Nem is tenném hozzá, hogy “ha így folytatja”, mert mindenképpen jön a kinyilatkoztatás minden, Jelenésekben (pl.) említett kísérőeseménnyel együtt – ami sokak számára a pusztulást jelenti.
          Akiket említesz, hogy menniük kellene, azok menni is fognak: “Mert hirtelen levágattatnak, mint a fű, s mint a gyönge növény elfonnyadnak” (37. Zsoltár, nagyon jó!)
          pontosan ezért még csak késztetni sem szükséges a gonosztevőket, “csupán” ellen kell állni a gonoszságnak, hogy nálunk falba ütközzenek ármányaik, és ehhez – nagyon jól mondod! – fel kell ébrednünk, fel kell emelnünk Istenre és Krisztusra tekintetünket, hogy ama bizonyos kígyó ne mardoshassa a sarkunkat (1Mózes 3:14-15″És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban.
          És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.” – akinek pedig sarkát mardossa a gonosz, az nem tud megállni a lábán Isten előtt, ugye.)

    2. Mi, KÜLÖN is felébredhetnénk … már az országban. Van hely, jó földek, van víz, csak együttműködés kellene, és, hogy az országvezetés is ráébredjen mert így mi nem vagyunk elegen.

  3. Vészkiáltás József Attilával

    Vigyázzatok: valami titok úszik az árral,
    ahogy hanggal terjed a szó, bomlás a halállal ?
    a Duna alatt halszik a tét?

    Vigyázzatok: valami titán rázza a földet,
    ahogy bögöly a vén bivalybőrt, ágyút a töltet ?
    nem én dübörgök, a föld kiált?.

    Vigyázzatok: valaki felhőt szaggat az égről,
    ahogy az őrült tépi a haját szenvedélyből ?
    és ringat halott csobogással?.

    2013.06.06. Csorba Tibor

    1. Készülődjünk mi is kedves Tibor. Olvastam a leveled, a történetet, a választ, örülök, hogy Isten kegyelme veletek volt! Maradj tovább – ámen 🙂

Hozzászólás a(z) Daniel bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend