Gazdasági válság

Ebből még gondok lesznek: minden uncia papíraranynak 30-50 tulajdonosa lehet

gold-trap

gold-trapForrás: shtfplan.com

Már jó ideje nem írtunk az arany helyzetéről, pedig egy időben sok szó esett a nemesfémről, aminek egyesek szerint komoly szerep juthat a világgazdaság átrendezésében. A viszonylagos csend egyik oka talán, hogy az arany árfolyama jelentősen esett az elmúlt két évben a mindenkori csúcs 1900 dollár/unciás árfolyamhoz képest. Azért jó tudni, hogy sok elemző szerint a nyugati bankok és egyéb pénzintézetek évek óta manipulálják az arany árfolyamát, a manipuláció központjának pedig az egykor Rothschild tulajdonban lévő, öt nagybankból álló London Gold Fix szervezetet tartják, mivel tulajdonképpen ők határozzák meg az arany árát.

Éppen az aranypiac ilyen egyoldalú irányítása késztette Kínát arra, hogy létrehozza saját aranytőzsdéjét, a Shanghai Gold Exchange-et. A két szervezet közötti legfőbb különbség, hogy a kínaiak dollár helyett saját valutájukban denominált fizikai arannyal kereskednek.

A Daily Coin a következőket írja:

A termék az arany. Amikor aranyat vesznek vagy adnak el [a Shanghai Gold Exchange-en] az ember fizikailag megkapja az aranyat.

Londonban nem ez a helyzet. Londonban az árat két tényező határozza meg: 1) a New York-i ?határidős? piac, ahol az emberek határidős arany papírokat vesznek. Ez az arany a vásárlás pillanatában vagy létezik fizikailag vagy nem, de a befektetők hajlandóak ma megvenni, annak reményében, hogy valamikor a jövőben átvehetik. 2) A másik tényező a bankárok egy aprócska csoportja, akik meghatározzák az arany árfolyamát. Tudjátok, a jóságos öregfiúk klubja.

20110519-Krugerrand-and-Receipt-Version-B

Pontosan ez az a folyamat, ami végül a jelenlegi papír aranypiac vesztét okozza majd.

Mindjárt kiderül miért.

A papírarany piacokon működő bankok ugyanis nem birtokolják az aranyat, amivel kereskednek. Leegyszerűsítve a képletet tulajdonképpen papír elismervényekkel üzletelnek, ami azért baj, mert minden uncia papíraranynak hozzávetőleg 30-50 ?tulajdonosa? lehet.

Craig Hemke a székfoglaló nevű játékhoz hasonlítja, ami ezen a piacon folyik, azzal a különbséggel, hogy ebben a játékban nem csupán egy játékos marad szék nélkül, amikor a zene elhallgat:

Nagyon sok, a központi bankok és magánemberek tulajdonában lévő aranyat adtak haszonbérbe a nemesfémpiacon tevékenykedő bankok. Azt mondják, hogy ők majd egyszázalékos jutalékot fizetnek azért, ha hagyjuk, hogy a náluk ?porosodó? aranyat, haszonbérbe adhassák.

Ezután fizikailag ide-oda mozgatják annak reményében, hogy amikor a lízing lejár, vissza tudják majd szerezni, hogy megtéríthessék az árát annak, aki eredetileg kölcsönadta nekik. Ekkor kell majd az egyes tételek tulajdonosait beazonosítani.

A probléma ott van, hogy a gödör, amit ásni kezdtek egyre mélyebb.

Néhány hete például kiderült, hogy Venezuela hazaszállított 80-90 tonna aranyat, a Goldman Sachs és a Credit Suisse pedig már most próbálja rávenni őket, hogy ezt a mennyiséget lízingbe adhassák másoknak. Szerintem bolondság lenne kötélnek állniuk.

Manapság így néz ki a folyamat.

?Add nekünk az aranyad és mi megígérjük, hogy egy vagy két év múlva visszaadjuk! Nem gond. Urai vagyunk a helyzetnek.?

Mi a legfontosabb, amikor az ember egy gödörben találja magát? Abba kell hagyni az ásást. Ők azonban nem ezt teszik. Őrült módon ásnak, hogy valahogy fenntarthassák a jelenlegi helyzetet.

Én szilárdan hiszem, hogy úgy harminc, ötven kedvezményezett tulajdonosa lehet minden uncia aranynak? Harminc, ötven ember, aki mind azt hiszi, hogy az az uncia arany az övé, és mindegyik jelentkezik majd, hogy hazavigye,  elhallgat, egy amikor a zene elhallgat.

Na, akkor kezdődik majd az őrület.

Hogy ez mikor lesz? Valószínűleg nem holnap. De mint minden bizalmon alapuló terv, ez is elkerülhetetlenül összeomlik egyszer. Csupán idő kérdése.

Már az is elég nagy baj lenne, ha két tulajdonosa lenne minden uncia aranynak, nemhogy harminc vagy ötven. És valószínűleg ugyanez lehet a helyzet az ezüstpiacon is.

Most pedig, hogy a kínaiak fizikai aranyban kezdtek el kereskedni, tényleg csupán idő kérdése, hogy mikor omlik össze a piramisjáték. Nagyon úgy tűnik, hogy nemcsak a kínaiak, de az oroszok is tisztában vannak a helyzettel. Talán nem véletlen, hogy az utóbbi években komoly aranyfelvásárlásba kezdtek.

Vajon mire számítanak?


Dániel könyvében ezt olvassuk az Antikrisztusról: “birtokba veszi az arany és ezüst kincseket…” – Dániel 11:43
Vajon ezt a folyamatot látjuk kibontakozni?

Előző posztKövetkező poszt

10 hozzászólás

  1. Szuper ez az írás, én is szeretném látni a forrást.
    Atlantista politikusaink vagy hallgatnak, mert félnek, vagy hallgatnak mert elköteleződtek. A tömegeknek viszont fel kell készülni a nehéz időkre. Szellemi és fizikai értelemben is. A hívőknek pedig kitűnő alkalom az evangelizálásra.

  2. “Craig Hemke a székfoglaló nevű játékhoz hasonlítja” dehogy is! Nem más ez, mint a résztartalékolási rendszer. A mai papírpénzrendszer is ugyan ez, csak a fizikai arany szerepét a jegybank által kibocsátott jegybankpénz játssza az ígérvényekét pedig a számlapénz -számlapénz nem más mint egy banki passzíva/tartozás/ígéret, amivel lehet fizetni. A többlet ígérvénnyel (a fizikai aranykészlet feletti ígérvények halmaza a passzív oldalon) szemben pedig valamilyen követelés áll. Nem más ez mint pénzteremtés, pénzhelyettesítő teremtés -ebben az esetben. Az egész rendszer alapja, pedig az a megfigyelés, hogy az ígérvények tulajdonosai egyszerre úgy sem akarják beváltani az ígérvényüket aranyra (papírpénznél pedig jegybankpénzre). Ezért kevesebb aktívával (arany/papírpénz) is ki tudják elégíteni az ígérvény birtokosainak akaratát. Az aktív oldalon (aranykészletet meghaladó aktív rész) pedig valamilyen fajta hozammal rendelkező követelés áll (és ez a lényeg). Két problémája lehet ennek a rendszernek: 1. amikor sok ígérvényt ad ki -alacsony az aranykészlet-. 2. amikor az ígérvényesek egyszerre követelik az aranyat (papírpénzrendszernél a jegybankpénzt). Az egész pénzrendszer ezen az elven működik. Aktív oldal: aranykészlet+követelés = Passzív oldal: induló és felhalmozott tőke és ígérvények. A saját tőke (induló és felhalmozott) és az aranykészlet nagysága közel azonos, nagyon szélsőséges eltérést nem mutat.

  3. KIRU meg tudnád adni a forrást, amiből ezeket az infókat megtudtad.
    Előre is köszönöm.

    1. Marco:
      én is a neten találtam…
      Egyébként biztos, hogy igaz ez a dolog, és külföldi cikkekre hivatkozik.
      Elég ha megnézed, pl mit adnak a magyar hirídókban?
      semmit 🙂
      Ahhoz képest, hogy CENZÚRÁZZÁK A HÍREKET, mtv1 kormánypárti, tv2 állandóan halálhírekről balesetekről, szörnyűségekről beszél,
      rtl klub-ostorozza a fideszt, és katonáit. miközben:
      ODAÁT AMERIKA, ÉS A NATO HADSEREGET TOBOROZ…
      TANKOK, HARCKOCSIK…
      hazug propaganda mögé rakva,
      amit
      már te át cenzúrázva, és a NATO, ÉS AMERIKA érdekei szerint fogod hallani, látni,
      az
      ukrajnai helyzetet…
      Vhogy nagy csend van most… sem a cnn, sem az euronews tv, nem ad,
      és nem közölt ukrajnai cikket,
      és
      hírt…
      AZÉRT ELÉG MORBID DOLOG, HOGY PUTYIN, ÉS A NATO IS ODAÁT TOLOGATJA, A KATONÁKAT, ( egymáshoz egyre közelebb )
      ÉS
      A HADÁSZATI FEGYVEREKET,
      ÉS
      MI ITT, MAGYARORSZÁGON, ELÉG SZÉPEN ELVAGYUNK ALTATVA.

      biztos, hogy készül vmi .
      egy biztos, amit a nato , ill amerika, és a Tv közvetít nekünk, az mind hazugság, és fordítás, elferdítés…
      NYILVÁN NEM FOGJÁK AZT MONDANI, HOGY
      A NATO ( amerikai parancsra-háborúra készül Oroszország ellen)
      lásd:
      http://hu.euronews.com/2015/03/24/fegyvert-kuldene-ukrajnaba-az-amerikai-kepviselohaz/
      ( NA , EZ AZ AMIT PONT NEM KELLENE, TÜZELNI AZ UKRÁNOKAT)

      HA KITÖR, A 3vh- SOKAK SZERINT HIRTELEN FOG kitörni EGY VÁRATLAN HELYEN…
      TALÁN UKRAJNA,
      TALÁN KÖZEL KELET…
      elég nagy mozgolódás van az araboknál is…
      érdekes…

      A NATO- MEG BUTA, MERT HA MEGTÁMADJÁK OROSZORSZÁGOT, VAGY
      VMI KONFLIKTUS SORÁN ELINDUL A HÁBORÚ
      akkor amerika kifog hátrálni, europa mögül…
      HA NEM, OROSZORSZÁG, ÉS KÍNA LESSZ ELLENE…
      ami nekik
      már sok lessz…

      UI:
      FEL KELL KÉSZÜLNI, A LEGROSSZABBRA, ÉS AKKOR
      NEM ÉRHET MEGLEPETÉS…

      ,, EGYÉBKÉNT AZ USÁBAN,
      TÖBB SZÁZ UFO-ÉLMÉNYEKET ÁTÉLT EMBEREK
      EGYÖNTETŰEN, AZT VALLOTTÁK, AZ ORSZÁG MINDEN TÁJÁRÓL,
      HOGY
      MINDENKINEK, EZEK A LÉNYEK( UFOK-ISMERTEBB NEVÜKÖN)
      MEGMUTATTÁK A FÖLD JÖVŐJÉT,
      ÉS
      NUKKLEÁRIS HÁBORÚ ZAJLOTT MINDENHOL A FÖLDÖN.

      ÉS FELAJÁNLOTTÁK AZ UFOK, HOGY MINDEZEK ELŐL ELMENTIK ŐKET…
      CSERÉBE VISZONT,
      KÉRTEK AZ EMBREKETŐL VMIT.

      A LELKÜKET….

      Ah, mi közünk hozzád názáreti Jézus?
      Jöttél, hogy elveszíts minket?( idő előtt – van írva más helyen a bibliában…)
      mondta,
      egy tisztátalan ÖRDÖGI LÉLEKTŐL megszállt ember, aki
      fennhangon kiálta,
      Jézus Krisztusnak.
      lásd Lukács evangélium 4: 34…

      Jn 13,19
      Most megmondom néktek, mielőtt meglenne,
      hogy mikor meglesz,
      higyjétek majd,
      hogy én vagyok. ( JÉZUS KRISZTUS )
      Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek.
      3.
      És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök ( talán ma, talán holnap… )
      és magamhoz veszlek titeket;
      hogy
      a hol én vagyok, ( mennyben )
      ti is ( emberek)
      ott
      legyetek.

      Dániel próféta, vhogy így ír a dolgok mögé látásáról:
      Megtisztulnak, megfehérednek
      és
      megpróbáltatnak sokan,
      az istentelenek pedig istentelenül cselekesznek,
      és az istentelenek közül
      senki
      sem érti;
      de az értelmesek értik.

    2. Marco:
      én is a neten találtam…
      Egyébként biztos, hogy igaz ez a dolog, és külföldi cikkekre hivatkozik.
      Elég ha megnézed, pl mit adnak a magyar hirídókban?
      semmit 🙂
      Ahhoz képest, hogy CENZÚRÁZZÁK A HÍREKET, mtv1 kormánypárti, tv2 állandóan halálhírekről balesetekről, szörnyűségekről beszél,
      rtl klub-ostorozza a fideszt, és katonáit. miközben:
      ODAÁT AMERIKA, ÉS A NATO HADSEREGET TOBOROZ…
      TANKOK, HARCKOCSIK…
      hazug propaganda mögé rakva,
      amit
      már te át cenzúrázva, és a NATO, ÉS AMERIKA érdekei szerint fogod hallani, látni,
      az
      ukrajnai helyzetet…
      Vhogy nagy csend van most… sem a cnn, sem az euronews tv, nem ad,
      és nem közölt ukrajnai cikket,
      és
      hírt…
      AZÉRT ELÉG MORBID DOLOG, HOGY PUTYIN, ÉS A NATO IS ODAÁT TOLOGATJA, A KATONÁKAT, ( egymáshoz egyre közelebb )
      ÉS
      A HADÁSZATI FEGYVEREKET,
      ÉS
      MI ITT, MAGYARORSZÁGON, ELÉG SZÉPEN ELVAGYUNK ALTATVA.

      biztos, hogy készül vmi .
      egy biztos, amit a nato , ill amerika, és a Tv közvetít nekünk, az mind hazugság, és fordítás, elferdítés…
      NYILVÁN NEM FOGJÁK AZT MONDANI, HOGY
      A NATO ( amerikai parancsra-háborúra készül Oroszország ellen)
      lásd:
      http://hu.euronews.com/2015/03/24/fegyvert-kuldene-ukrajnaba-az-amerikai-kepviselohaz/
      ( NA , EZ AZ AMIT PONT NEM KELLENE, TÜZELNI AZ UKRÁNOKAT)

      HA KITÖR, A 3vh- SOKAK SZERINT HIRTELEN FOG kitörni EGY VÁRATLAN HELYEN…
      TALÁN UKRAJNA,
      TALÁN KÖZEL KELET…
      elég nagy mozgolódás van az araboknál is…
      érdekes…

      A NATO- MEG BUTA, MERT HA MEGTÁMADJÁK OROSZORSZÁGOT, VAGY
      VMI KONFLIKTUS SORÁN ELINDUL A HÁBORÚ
      akkor amerika kifog hátrálni, europa mögül…
      HA NEM, OROSZORSZÁG, ÉS KÍNA LESSZ ELLENE…
      ami nekik
      már sok lessz…

      UI:
      FEL KELL KÉSZÜLNI, A LEGROSSZABBRA, ÉS AKKOR
      NEM ÉRHET MEGLEPETÉS…

      ,, EGYÉBKÉNT AZ USÁBAN,
      TÖBB SZÁZ UFO-ÉLMÉNYEKET ÁTÉLT EMBEREK
      EGYÖNTETŰEN, AZT VALLOTTÁK, AZ ORSZÁG MINDEN TÁJÁRÓL,
      HOGY
      MINDENKINEK, EZEK A LÉNYEK( UFOK-ISMERTEBB NEVÜKÖN)
      MEGMUTATTÁK A FÖLD JÖVŐJÉT,
      ÉS
      NUKKLEÁRIS HÁBORÚ ZAJLOTT MINDENHOL A FÖLDÖN.

      ÉS FELAJÁNLOTTÁK AZ UFOK, HOGY MINDEZEK ELŐL ELMENTIK ŐKET…
      CSERÉBE VISZONT,
      KÉRTEK AZ EMBREKETŐL VMIT.

      A LELKÜKET….

      Ah, mi közünk hozzád názáreti Jézus?
      Jöttél, hogy elveszíts minket?( idő előtt – van írva más helyen a bibliában…)
      mondta,
      egy tisztátalan ÖRDÖGI LÉLEKTŐL megszállt ember, aki
      fennhangon kiálta,
      Jézus Krisztusnak.
      lásd Lukács evangélium 4: 34…

      Jn 13,19
      Most megmondom néktek, mielőtt meglenne,
      hogy mikor meglesz,
      higyjétek majd,
      hogy én vagyok. ( JÉZUS KRISZTUS )
      Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek.
      3.
      És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök ( talán ma, talán holnap… )
      és magamhoz veszlek titeket;
      hogy
      a hol én vagyok, ( mennyben )
      ti is ( emberek)
      ott
      legyetek.

      Dániel próféta, vhogy így ír a dolgok mögé látásáról:
      Megtisztulnak, megfehérednek
      és
      megpróbáltatnak sokan,
      az istentelenek pedig istentelenül cselekesznek,
      és az istentelenek közül
      senki
      sem érti;
      de az értelmesek értik.

  4. http://nol.hu/kulfold/letrejohet-az-egyseges-arab-hadero-1524883
    Létrejöhet az egységes arab haderő .

    Az Arab Liga országainak vezetői
    egyiptomi csúcstalálkozójukon megállapodtak , egy
    egységes
    arab haderő létrehozásáról.
    &

    http://www.atv.hu/kulfold/20150324-obama-zold-utat-kapott-az-ukrajnai-fegyverszallitasra
    Obama zöld utat kapott az ukrajnai fegyverszállításra .
    &
    TELJES KÉSZÜLTSÉGBEN AZ ORSOZ, ÉS A KÍNAI HEDERŐ IS !!!
    ( amiről a tv-ben sem beszélnek… )

    A 2007-ben Münchenben tartott Nemzetközi Biztonsági Konferencián Vlagyimir Putyin figyelmeztette a nyugati vezetőket, hogy
    a NATO példátlanul agresszív terjeszkedése közelebb hozta a világot egy harmadik világháborúhoz, mint az valaha volt. Ezt a figyelmeztetést a NATO évekkel a líbiai agresszió és a Szíria, illetve Pakisztán ellen folytatott nemhivatalos (új típusú) háborúja előtt kapta.
    Az amerikai csapatok Ugandába való telepítésével és a Pakisztánnal szembeni közvetlen katonai fenyegetéssel a NATO, Oroszország és Kína fegyveres erői ma minden eddiginél közelebb kerültek egy nyílt fegyveres összecsapáshoz.
    Az orosz hírszerző szolgálat legutóbbi kijózanító jelentése rámutatott, hogy az USA és a NATO egy minden kontinensre kiterjedő háborút tervez és aktívan előkészíti azt.

    Az orosz miniszterelnök Vlagyimir Putyin és a kínai miniszterelnök,
    Hu Jintao korábbi találkozóját követően az orosz és a kínai hadseregben is a legmagasabb fokú riasztás lépett érvénybe.
    Putyin beszéde a 43. Nemzetközi Biztonsági Konferencián és Putyin azon állítása, miszerint a NATO agressziója a harmadik világháború kirobbanásához vezet, sokakra kijózanítólag hatott.
    Hogy a mindenre kiterjedő konfliktust idáig elkerülte a világ, az nem annak köszönhető, hogy a NATO szakított volna a katonai terjeszkedés agresszív politikájával.
    Putyin beszédét 2007-ben csak kevesen értették meg teljes jelentőségében. Az elmúlt három hónap fejleményei azonban rávilágítottak, hogy a lassan már csak megalomániás őrületnek nevezhető agressziót sürgősen meg kell állítani.
    2011 szeptembere óta az orosz politikusok az Állami Dumában annak megvitatásába kezdtek, hogy a NATO-nak csökkentenie kell a katonai jelenlétet a volt szovjet köztársaságok területén.
    Október elejére a javaslatokból követelések lettek, Oroszország kinyilvánította, hogy megvédi érdekeltségeit a volt Szovjetunió területén, különösen délen.
    A Szovjetunió felbomlását és a NATO Afganisztáni háborúját követően a NATO növelte a katonai jelenlétet az Oroszországgal és Kínával határos területeken, mint például Kazahsztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán, és nem utolsósorban Grúzia területein.
    Az a tény, hogy a NATO és Oroszország hadereje közt nyílt fegyveres konfliktus alakult ki, mikor Grúzia megtámadta Dél-Oszétiát, és nem utolsósorban a Csecsenföldön kirobbantott fegyveres felkelés során, fokozott veszélyt jelent Oroszországra nézve.
    Putyin az Állami Duma igényeinek megfelelően határozott választ adott október 3-án a politikai változásokat követően, miután egy kijózanító titkosszolgálati jelentést kapott, ami figyelmeztetett, hogy az Amerikai Egyesült Államok és
    a NATO globális háborúra készül.

    Október 3-án, alig pár nappal a Hu Jintaoval egyeztetett találkozója előtt Putyin bejelentette az Eurázsiai Unió létrehozásának tervét.
    Amikor az orosz miniszterelnök – aki valószínűleg a következő választások győztese –
    Vlagyimir Putyin Hu Jintaoval találkozott október 12-én,
    a hivatalos indok a kölcsönös előnyös barátság jegyében kereskedelmi szerződések megkötése volt. A hirtelen látogatás legfontosabb oka azonban nem szerepelt az újságok címlapján.
    Mielőtt Pekingbe indult, megkapta az orosz titkosszolgálat (FSB) egy jelentését, amit a kínai hírszerzés és a kínai Állambiztonsági Minisztérium is alátámasztott egy volt Blackwater zsoldos – Brian Underwood – forrásai alapján.

    Underwood ellen kémkedés vádjával jelenleg is eljárás van folyamatban az Egyesült Államokban.
    A források alapján Kína figyelmeztette Oroszországot,
    hogy az Amerikai Egyesült Államok és a NATO globális fegyveres konfliktus kirobbantására készül, és ez
    a tervezőasztalról már a megvalósítás fázisba jutott.
    A kínai és orosz titkosszolgálatok információi szerint az Amerikai Egyesült Államok és a NATO sorra bedönti az amerikai és európai gazdaságokat, hogy összeomlassza a világ pénzügyi rendszerét, és egy teljes Észak-Amerikára, Afrikára, a Közel-Keletre és Ázsiára kiterjedő háborút robbant ki.
    A háborús tervnek részét képezi olyan biológia fegyverek elszabadítása is, amit célzottan emberek millióinak elpusztítására hoztak létre.

    ,, A NATO stratégiája arra támaszkodik, hogy amikor a háború tetőfokára hág,
    felhívást intéznek a globális kormányzat, az “Új Világrend” létrehozására azzal az ürüggyel, hogy
    így akadályozzák meg a bolygó és a ma ismert civilizáció pusztulását. ”

    Ennek értelmében az előkészítő fázisban a hagyományos hadviselési formákat fogják előtérbe hozni, hogy a megmaradó lakosság
    a háború borzalmaitól való rettegés okán elfogadja az új rendszert.

    Az FSB jelentés szerint a globális háború gépezetének beindítása a közeljövőben várható,
    mivel az Egyesült Államok és a NATO
    előretelepített 2000 db,M1-es tankot Irakba, és másik 2000-et Afganisztánba. és Ázsia közti terülA Közel-Kelet etekre több tízezer páncélozott járművet telepítettek.
    Az FSB jelentés annyira fenyegetőnek ítéli meg a helyzetet,
    hogy az egyetlen dolog, ami a háborús terv beindításához szükséges,
    hogy mozgósíthatóvá tegyék a 1,5 milliós amerikai tartalékot.

    Az aktiválás bármelyik pillanatban megtörténhet, és ehhez nem szükséges az Egyesült Államok kongresszusának engedélye.
    Az Egyesült Államok világuralmi törekvései
    az 1998-as év elejére és a “Project for a New American Century”
    tervhez nyúlnak vissza. A volt amerikai védelmi miniszter, Donald Rumsfeld figyelmeztetett
    2001 szeptember 1-én, hogy ha a háború nem változtatja meg tartósan a világ geopolitikai térképét,
    az USA többé nem lehet a világ legmeghatározóbb szuperhatalma.

    Az iraki háború mozgatórugója nem csak az olaj volt.
    Az iraki kormány megdöntésének legfőbb mozgatórugója az volt, hogy Irak többé nem dollárban, hanem euróban értékesítette az olajat.
    A Líbia elleni agresszió oka az volt, hogy a líbiai kormány törekedett egy pánafrikai, arany alapú gazdaság kiépítésére, és támogatta Ggabo visszatérését Elefántcsontpartra, hogy így a térség elszakadhasson
    a CFA egyezménytől (francia irányítású fizetőeszköz, amit nyolc afrikai állam használ, és a CFA feletti uralom a francia gazdaság húzóereje).
    Az egyetlen ország, amely megszabadult a dollártól, az Irán. Az Iráni Iszlám Köztársaság 2009 óta nem fogadja el fizetőeszköznek a dollárt az olajkereskedelemben.

    Az egyetlen ok, amiért nem támadták meg az országot az, hogy Irán számos X-55-ös (Kh-55) rakétával rendelkezik, ami nukleáris robbanófejjel felszerelhető.
    Az orosz hírszerzés szerint valószínűtlen, hogy Ukrajna nem szállította le Iránnak a nukleáris robbanófejeket is a rakétákkal együtt. A másik ok, amiért még nem támadták meg az országot az, hogy Irán támogatja a felkelést Líbiában, ami összhangban van a NATO céljaival.
    Hogy Irán miért játssza ezt a veszélyes diplomáciai játékot, már több szakértőt elnémított. Lehetséges, hogy Irán tud az Egyesült Államok és a NATO háborús terveiről, és az észak-afrikai NATO beavatkozást biztosítékként használja fel, amivel időt nyer a várható támadásra való felkészülésre.

    Kína és Oroszország egyaránt felháborodott a NATO az 1973-as ENSZ BT határozattal való visszaélésén, és
    a Líbia elleni háborún.
    Mind az orosz, mind pedig a kínai vétó a Szíria elleni beavatkozás ügyében annak köszönhető, hogy a két ország tud a NATO terveiről.
    Az a tény, hogy az ENSZ amerikai képviselője elhagyta a Biztonsági Tanács ülését a vétót követően tiltakozásul,
    nem tekinthető a globális biztonság diplomatikus megvalósítására való törekvésnek.

    Korábban az indiai kormányzat beleegyezett
    20000 -kínai katona,
    Kasmír India által igazgatott területére való telepítésébe
    a NATO agressziójának ellensúlya képen.
    Afganisztán már jelezte,
    hogy Pakisztán mellett harcolna abban az esetben,
    ha Pakisztánt amerikai támadás éri.
    Kína, Oroszország, Pakisztán és Afganisztán
    a Sanghai Együttműködési Szervezet (SCO) október 15-i ülésén a szükséges biztonsági intézkedésekről tárgyalt.
    Valószínűleg központi kérdés volt az USA Oroszország
    és Kína elleni agressziója is.

    Mikor az orosz hadsereg kiadta a vörös riasztást,

    Vlagyimir Putyin állítólag azt mondta, hogy készüljenek fel a világvégére.
    A hadsereg több tisztjének társaságában.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Send this to friend

Az oldal használatával elfogadom a sütik alkalmazását. Több információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás