Tudomány és technika

Tudatalatti pizza rendelés retina leolvasással a Pizza Hut-nál

pizza-order-eyes

Forrás: Infowars.com

A Pizza Hut étteremlánc egy új interaktív rendelés felvételi rendszert vezet be, ami a vendégek szemmozgása alapján határozza meg, hogy ki mit kér a pizzájára.

A ?jövő étkezéseként? beharangozott automata rendelés felvételi rendszer a cég szerint a ?világ első tudatalatti menüje?, amivel reményeik szerint újraértelmezhetik az étteremlátogatási szokásokat.

A svéd Tobii Technologies által kifejlesztett különös újítás a vásárló retinája alapján kalibrálja magát, követi a szemek mozgását és egy algoritmus alapján javaslatot tesz a tökéletes rendelésre.

A négy lépésből álló folyamat elején a program megkéri a vendéget, hogy véletlenszerű sorrendben nézzen rá négy különböző karikára és ezzel a vendég retinájához kalibrálja magát.

A szemmozgást a kijelzőn található apró jelzések segítségével követik.

Ezt követően a szoftver, a logó mozgatásával és méretének változtatásával meghatározza, hogy mit néz a felhasználó. Az utolsó lépésben a kijelzőn látható 20 feltét 3 másodpercig tartó áttekintése közben megállapítja, hogy a felhasználó mire figyel fel leginkább, az algoritmus pedig beazonosítja a tökéletes pizzát.

Felületesen szemlélve az alkalmazás ártalmatlannak tűnhet, a figyelmesebb vacsoravendégek azonban már most az orwelli rendőrállamhoz hasonlítják a rendszert, aminek bevezetését egyáltalán nem látják megalapozottnak.

?Ez pontosan az a rendszer, amit idővel majd a gondolatrendőrség használhat a gondolatbűnözők lefülelésére,? írja Greg Gallacci a Youtube videó alatti hozzászólásokban. ?Jön majd egy okos pszichológus, aki kitalálja, hogy vannak ?jó? meg ?rossz? képek és, aki túl sokáig nézi a rosszat, az veszélyt jelent a társadalomra nézve.?

Nincs ez így jól. Az ilyen ártalmatlannak tűnő alkalmazásokkal széles körben hozzászoktatják az embereket a jövő tolakodó technológiáihoz.

Egy másik Youtube hozzászóló pedig azt írta, hogy ?Nem hiszem el, hogy már a pizza is orwelli!?

Azzal, hogy az ember megengedi a Pizza Hut-nak, hogy leolvassa a retináját, a rendelés mellett egyebeket is leadhat a cégnek.

A szem mozgásával kapcsolatos kutatások például lehetővé tették, hogy ma már értelmezni tudják az emberi érzelmeket vagy képesek diagnosztizálni bizonyos betegségeket a retina, a szem mozgásmintáinak és a pupillatágulás tanulmányozásával, egészen új dimenziót adva a kizsákmányolható területekhez.

Lehet, hogy hamarosan a rendelésfelvétel már így fog lezajlani: ?Fáradtnak néz ki. Szeretne egy kólát is hozzáadni a rendeléséhez, hogy kicsit felfrissüljön??

Mellesleg a Tobii Technology azon cégek egyike, amelyik az autós szemérzékelő rendszerek kifejlesztésén dolgozik, hogy ?megoldást? találjon az álmos vezetők okozta balesetek ellen.

A helyzet azonban, hogy legyen szó éttermi vagy autós felhasználásról, az ilyen technológiák Nagytestvér mindent látó panoptikonjának eszközeit erősítik.

Előző posztKövetkező poszt

7 hozzászólás

  1. Szép lassan leszoktatnak a beszédről,gondolkodásról, és minden emberi jellemzőröl. Oda akarják juttatni az embert, hogy ne csak azt gondolja magáról, hogy egy állatfajta, hanem úgy is éljen. Valahogy úgy gondolom: odamész az etetőhöz, ránézel az elemózsiára és azt se kell mondd, hogy mú, már tudják milyen tápot adjanak. Totál mint egy akármilyen állatfarmon, és az a szomorú, hogy kelendő ez a fajta portéka.

  2. Hogyhogy amerre néznénk, azt kérjük: egy másik közelítés szerint feltételezhető, ha túl sokáig nézi a rosszat (?) az van a fejében? a legtöbbet a rákdarabkára néztem NEHOGY mert azt nem szeretem …
    Írni sem fontos már megtanulni kézzel elég lesz gépen, tán már beszélni sem kell megtanulni arról nem is szólva, hogy kommunikálni a másikkal luxus, csak elényomni egy képernyőt? vendégül lát a képernyő és meg vannak hatva 🙁

  3. – Tagadhatatlanul jó dolog (lenne) a technika fejlődése, ha a technikát fejlesztő hatalmak ezt nem gonoszságokra, és az emberiség leigázására használnák.
    – Technika nélkül az emberiség “kőbaltás” korszakokat élhetne.
    – Technika kicsi és nagy fejlődésével elmegyógyintézet lett az egész világ.
    Akik bizodalmukat nem Istenbe vetik, azok jogosan vonulhatnak be eme elmegyógyintézet zárt osztályaira is.

    1. De ugye nem hívjuk őket bolondnak, csak mert tévedésben leledzenek?
      Az Úr sem mond le róluk, így nekünk sem kellene.

      1. Kedves Paal!

        Ezt nem elsősorban a “pizza rendelőkre” vonatkoztattam, hanem a tudomány “fejlődésével” előidézett mindenféle rettegtetésekre. A mesterségesen előidézett járványokra, a halálos oltásokra, háborúkra, a kizsákmányolások mesterfokaira, és sorolhatnám reggelig. Aki ezekbe belegondol, (bele tud gondolni,) választási lehetőség elé kényszerül.
        – Vagy át tudja adni az életét az Isteni Gondviselésnek Jézus Krisztus által,
        – vagy tovább megy a maga választotta úton, és valamelyik veszedelembe fut bele.
        Igaz, hogy többségében még ekkor is marad egy lélegzetvételnyi ideje, a választásra Isten és a világ útjának értéke között. Sokan ekkor tudják igazán felmérni és értékelni a kettő közötti különbséget, amikor már CSAK a halál és Isten között választhatnak …
        De ne felejtsük el azt sem, hogy “ez az utolsó lehetőség” sem mindenkinek adatik meg. Azt pedig senki sem tudhatja előre, hogy egy vészhelyzetben marad-e még ideje vagy sem az Istent választani Menedéknek, Oltalomnak, Kővárnak.

        Mivel minden ember megszületik és egyszer meg is hal, az a bölcs ember, aki az üdvösséget szem előtt tartja, és még időben elfogadja az Isten kegyelmét.
        Az a “bolond ember” aki keményen dacol az Isten kegyelmével szemben, függetlenül attól, hogy látja a minket körülvevő veszélyeket, könnyen bele bolondul a félelembe és a nyomorúsághegyekbe.
        – Elég végig sétálni az utcán, – nekem nagyon is feltűnik – hogy milyen sok ilyen embert látok. (Magában beszél, veszekszik láthatatlan valakivel, ok nélkül kötözködik ismeretlen emberekkel, stb.)
        – Bekerülsz valamilyen csoportba, pl munkahelyen, akikkel több időt vagy kénytelen eltölteni, ott is tapasztalhatod, hogy “nem mindenki százas”, rengeteg a pszihésen sérült ember.

        Szeretettel: Erika

        1. Kedves Erika
          annyira sok a pszichésen sérült ember, hogy Buda Béla “Lelki egészség” c. könyvében 4 azaz négy százalékra teszi azt, kutatások alapján. Most arról ne beszéljünk, hogy ez világi tudomány és bolondnak tart(hat)ják a “túlságosan hívőt” mint tette azt Szendi Gábor “Isten az agyban” c. rémületes könyvében, vagy egy szexológus effektív hülyének a szerzetesi életet tisztán megélőket … pedig “boldogok a tisztaszívűek”!
          Az érdekes az, hogy a természetből is – pl. Magyarországon – pontosan 4 % ami ép (és ez nem véletlen egybeesés). De azért valószínűleg Buda Béla volt annyira felkészült, hogy rá nem volt ez jellemző, mint Sz.G-ra (amit azonnal meg lehet cáfolni egyébként).

Hozzászólás a(z) Kormos Erika bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend