Tudomány és technika

Szuperkatona 24 órára

Forrás: Activist Post

Az agykontrollal kísérletező tudósok célja az emberi agy manipulációja. A legújabb kísérletek, különös tekintettel a transzkraniális mágneses stimulációra (TMS) pedig igazi áttörést jelenthetnek számukra.

Az amerikai védelmi minisztérium alább látható (angol nyelvű) videójából kiderül, hogy a szuper-agy hamarosan már nem csupán a sci-fi filmek szereplői számára lesz ?elérhető?, a Lucy című, új Luc Besson filmre utalva, amelyben a Scarlett Johansson által alakított főszereplő, Lucy, egy szintetikus szer segítségével emberfeletti képességekre tesz szert.

A TDCS (Neuro Imaging Guided Transcranial Direct Current Stimulation Device) nevű, leginkább egy sapkaként leírható eszköz, a testen elhelyezett 22 elektróda segítségével legalább 24 órára képes lesz kiterjeszteni az ember természetes képességeit.

Bár az információ földünk elsőszámú halálosztójától, az amerikai hadseregtől származik, csupa nemes célú felhasználási lehetőségről hallhatunk, mint amilyen a rák gyógyítása, úrhajók építése vagy a sportolók képességeinek természetfeletti növelése.

Érdemes felidézni az Arizonai állami egyetem informátora által kiszivárogtatott információkat, amelyek szerint a DARPA által finanszírozott titkos program céljai a valóságban kevésbé jóságosak. Ilyen például az emberek erkölcsi vélekedésének megváltoztatása vagy a politikai ellenállás távirányítással történő kiiktatása. Vagy mit szólnánk egy ?Isten-sisakhoz?, ami vallásos jellegű jelenéseket idézhet elő egy hasonló jellegű stimulációval?

A filmbeli Lucy képességeit biztosító szintetikus szerek terén sincs lemaradás. Az IB Times (és számos magyar weboldal) néhány napja írt a folyékony ?merevlemezről?, amivel akár az emberi agy kapacitását is növelhetjük hamarosan.

A Sharon Glotzer vegyészmérnök által ?vizes számítástechnikának? nevezett módszert a kutatók reményei szerint az emberi testben lehet majd hasznosítani, kanalas orvosság módjára bevett tárhelyként, agyimplantátumként vagy a véráramba juttatott szenzorként.

Az etikai vonatkozásokról szokás szerint nem esik szó. A lényeg, hogy hamarosan a hétköznapi emberek is a legújabb hollywoodi sci-fi szuper menő főszereplőjére hasonlíthatnak.

Előző posztKövetkező poszt

8 hozzászólás

  1. Engedelmetekkel ( és hétvége lévén ) a cikkhez ezúton javasolnák megtekintésre egy
    új filmet : És az üzenőfalon is megjelenítem a Noé film-ajánló alatt ; A történetnek köze
    lesz a cikkben felvetett technológiai kérdéskörhöz is – Mindenesetre az alaptörténet a
    jól ismert Orwelli ( 1984 ) társadalom amolyan 2024-es átdolgozása a III. VH utáni állapot
    ( társadalmi terelés / megtévesztés ) egyfajta bemutatása .
    A film ( és rendezői ) apropója abban nyilvánul meg, hogy a ‘csoportoskodó’ társadalom
    elveszti az egyénre vonatkozó szabadságot, amit úgy is el lehet érni, hogy az ember jó
    tulajdonságai mentén ( arra hivatkozva ) osztják fel a társadalmat { Az ‘oszd meg és ural –
    kodj’ mindenkori elve alapján, ahol a felkínált megosztó-szlogen lehet bármi, ha az egyé –
    ni érdek teljes mértékben alárendeltetik a pártoskodó ( manipulatív ) csoport érdeknek }

    DIVERGENT – A BEAVATOTT ( Szinkronos )
    Az előzetes a YouTune-on megtalálható .

    TARTALOM :
    Beatrice Prior (Shailene Woodley) a nem túl távoli Chicagoban él, ahol a társadalom öt
    csoportra tagolódik, melynek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai szá –
    mára. Az emberek rájöttek, hogy a világban dúló háborúkért nem a politikai ideológia,
    vagy a vallási meggyőződés, hanem a személyiségben rejlő rosszra való hajlam okolha –
    tó. A csoportok célja, hogy az emberekből kiirtsák azokat a tulajdonságokat, amik elői –
    dézhetnek egy újabb konfliktust. Az év egy bizonyos napján a 16 éveseknek el kell dön –
    teniük, hova akarnak tarozni: a Bátrakhoz, az Őszintékhez, az Önfeláldozókhoz, a Barát –
    ságosakhoz, vagy a Műveltekhez. Egyetlen döntés, amely örökre megváltoztathatja sor –
    sukat.
    Beatrice a vizsga során szembesül különleges képességével: az Elfajzottak közé tarto –
    zik, akik egyetlen csoportba sem sorolhatóak. Egy szabályok uralta világban azonban ez
    a legveszélyesebb dolog, ami egy fiatallal történhet: ha kitudódik, az egyet jelent a halál –
    lal. A több hetes beavatása során számos félelmével, gyengeségével kell szembesülnie
    a fiatal lánynak, miközben titkolnia kell valódi kilétét. Amikor rájön, hogy az Elfajzottakat
    végleg ki akarják iktatni, olyan tettre szánja el magát, amely mindenki számára meglepe –
    tést okoz .

    1. Kedves SERAF!

      Köszönjük a filmajánlódat. Biztosan nagyon hasznos lesz, mert már napjainkban is vannak olyan emberek, akik a politikát okolják minden bajunkért, és ahogy Thea szokott fogalmazni, ezek az emberek “magukat akarják gallérjuknál fogva kiemelni a bűnből,” – és ezt is “népszerűsítik.”
      Ennek a hamis tannak a “szellemisége” már a világba van …

    2. Ugyanezen okokból, de leginkább a cikkhez kapcsolódóan ajánlanám a Sasszem c. filmet is. 2008-as film, ezért megdöbbentő, hogy az akkor scifi-be illő elemeket mára csaknem teljes egészében megvalósították. (Bár figyelembe véve, hogy a ’70-es években alkalmazott űrtechnika mekkora késéssel érkezett a civil életbe, a “csaknem teljes egészében” már nem is olyan helytálló…)

  2. Eloszor azt hittem, valami virusmarketing video 😀
    Ez a DOD news nem semmi, lol 🙂
    Meg kezdo kommunikacio szakos egyetemista projektnek is gyenge, nemhogy “komoly” oldalnak.

    Tananyagkent el tudnam kepzelni: “Hogyan ne probalj manipulativ uzenetek kuldeni” cimmel. 😉

  3. “Bár az információ földünk elsőszámú halálosztójától, az amerikai hadseregtől származik”
    Erről jutott eszembe. Az a bizonyos “halálosztó” ez esetben maguk a katonák és nem pedig a hadsereg. A katonák természetesen a hadsereg keretein belül parancsra ölnek meg–immár legálisan–más, ellenségnek titulált katonákat, de valójában csakis a SAJÁT SZABAD AKARATUK szerint cselekszenek. Ez az igazság. Ezt kellene elgondolkodni, tudomásul venni. Amikor eljön mindannyiunk ítélet napja, Isten előtt nem “a hadsereg” fog állni, hanem egy-egy személy, külön-külön. Csak mondom, pontosabban üzenem, a blogot esetlegesen olvasó katoná(k)nak.
    Sátán másik nagy húzása, hogy “felcseréltette” Isten törvényeit az emberek alkotta törvényekkel. Nagyon okos.

  4. ?Bár az információ földünk elsőszámú halálosztójától, az amerikai hadseregtől származik, csupa nemes célú felhasználási lehetőségről hallhatunk, …?
    – A ?halálosztó? stimmel, csak nálam ezt Luciferkónak hívják, és ettől a ponttól a ?nemes célú felhasználási lehetőséget? kissé átértékelném.

    ?…hamarosan a hétköznapi emberek is a legújabb hollywoodi sci-fi szuper menő főszereplőjére hasonlíthatnak.?
    – A világ ?hétköznapi emberei? a földgolyó koldusai, akik kirablásuk, nincstelenségük miatt nem élhetnek emberhez méltó életet, éheznek, fáznak, nincs joguk betegségekből meggyógyulni, hanem csak elpusztulni van joguk …
    Ki az a finoman fogalmazva is ?gyengeelméjű? aki ezek után akár csak ezt az egy mondatot is elhiggye nekik? …

    – Akkor vajon mi lehet a célja az ilyen jellegű ?tudományos hazugságok? megjelentetésének?
    (Activist Post ? ra értve)
    Nem más, mint az emberek ijesztegetése, félelembe tartása, napi szinten valamilyen ?rémhírrel.?
    Milyen rossz lehet azoknak az embereknek, akiknek nincs Szabadítójuk, magukra vannak hagyva félelmeikkel, megoldatlan problémáikkal…

    Hálát adok Istennek, hogy nekem Benne van bizodalmam, mert oltalmam Ő, és gondviselőm.
    Nem kell rettegnem semmilyen hírtől, valós vagy vélt veszélytől.
    Ma még a kegyelmi korszakban élünk, ma még mindenki előtt nyitva áll a kapu aki a Teremtő Isten oltalmára vágyik. Meddig mehetünk be? Nem tudjuk, … ? de látszik, hogy közel az idő, amikor a kapu bezárul.
    Akik kint maradnak, azokra tényleg a félelem és rettegés fog várni.

Hozzászólás a(z) Koe Paal bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend