Gazdasági válság

Mit jósol Dent, Faber, Celente és a többi szakértő 2014-re?

(Joseph Candel) Jelenlegi helyzetében a világ még nem áll készen egy világkormány elfogadására, így, amikor az idő megérett rá, az elit olyan súlyos válságba taszítja a gazdaságot, hogy mindenki megváltóért kiállt majd, aki véget vet az előidézett káosznak és elkezdődhet a súlyos áron megvásárolt világbéke rövid időszaka. Ennek részeként bevezetésre kerülhet az új gazdasági rendszer, ami minden embernek előírja egy bizonyos ?bélyeg? elfogadását és viselését. (Jelenések 13:16-18)

Forrás: The Economic Collapse

A pénzvilág néhány ismert és elismert személyisége azt prognosztizálja, hogy a 2014-ben és azt követően várható események alapjaiban rázzák majd meg az Egyesült Államokat (és ezen keresztül az egész világot).

Az alábbiakban idézett szakértők közül többen is egészen pontosan előre jelezték a 2008-as pénzügyi válságot, így a jelen helyzettel kapcsolatos meglátásaikra is érdemes odafigyelni. Ez természetesen nem garantálja, hogy 2014-et illetően is igazuk lesz, mindenesetre elraktározzuk el az olvasottakat. Amint az alábbiakból, láthatjuk, ők maguk sem értenek egyet mindenben.

Harry Dent, ?Az érkező nagy gazdasági válság? szerzője:

?Legmegbízhatóbb hosszú és középtávú ciklusaink arra engednek következtetni, hogy a részvényösszeomlások felgyorsulásával kísért újabb lassulás érkezik 2014 és 2015 legelején, ami akár 2015-ig, esetleg 2016-ig is eltarthat. A demográfiai adatok miatti legrosszabb gazdasági trendek 2014 és 2019 között ütnek majd be. Az amerikai gazdaság nagy valószínűséggel kisebb, vagy akár nagyobb összeomlást is tapasztalhat 2015 elején, majd egy újabbat 2017 és 2019 vége felé, esetleg 2020 elején.?

Marc Faber, svájci gazdasági elemző, a Gloom, Boom & Doom Report szerkesztő kiadója:

?El kell mondanunk, hogy ismét egy óriási pénzügyi lufiban vagyunk a kötvények, értékpapírok és egyéb eszközök terén, amelyek árfolyama drámai mértékben emelkedett.?

Gerald Celente, a Trend Forecast kiadója:

?Minden felnőtt, aki elhiszi a McConnell, Reid, Boehner, Ryan és társaik által hangoztatott sületlenségeket, megérdemli a sorsát.

Nemzetközi téren? az egész összeomlóban van.

Ez a mi előrejelzésünk.

Azt mondjuk, hogy 2014 második negyedévére átszakad a gát? vagy valami történik, ami eltereli a figyelmünket, miközben szakad a gát.?

Mike Maloney, A pénz rejtett titkai című befektetői műsor házigazdája, befektetési szakértő:

?Azt hiszem, hogy a 2008-as válság csupán egy bukkanó volt a legfőbb eseményhez vezető úton? a következmények szörnyűek lesznek? az évtized hátralévő része a történelem eddigi legnagyobb pénzügyi viharát hozza.?

Jim Rogers, amerikai üzletember, befektető, szerző:

?Láttuk, hogy ami 2008-2009-ben történt súlyosabb volt, mint az előző pénzügyi zavar, mert az adósság mennyisége sokkal nagyobb lett. Ehhez képest az adósság mennyisége jelenleg elképzelhetetlenül magasabb, így a következő gazdasági baj, történjen bármikor, és függetlenül attól, hogy mi váltja ki, rosszabb lesz, mint az előzőek, mert hihetetlenül sok az adósság és hihetetlen mértékű pénznyomtatás folyik a világban.

Okunk van az aggodalomra és fel kell készülnünk. Lehet, hogy az [összeomlás] nem történik meg 2016 környékéig, nem tudom mikor fog bekövetkezni, de amikor jön, nagyon kell vigyáznunk.?

Lindsey Williams, a Globális valuta reset szerzője:

?Lesz egy globális valuta reset. Az elmúlt 1000 év legkomolyabb pénzügyi eseménye érkezik.?

Russell Napier, a CLSA, Ázsia legnagyobb független bróker és befektetési cégének tanácsadója:

?Egy deflációs sokk előestéjén járunk, ami valószínűleg rendkívüli mértékben átértékeli majd az árfolyamokat, nagyon magasról, nagyon alacsonyra.?

Howard Mark, az Oaktree Capital elnöke:

?A kockázati tolerancia nyilván erősödött mostanában, és a kockázatos eszközök utáni magas hozam is ezt erősítette. A piacok fűtöttebbek. A lényeg szektoronként változó, de semmi kétségem nincs afelől, hogy a piacok kockázatosabbak, mint bármikor a 2008-as válság mélypontja óta (hitel szempontjából) vagy 2009 óta (tőke szempontjából), és ez egyre inkább igaz.?

Jeff Berwick, kanadai pénzügyi szerkesztő, befektető:

?Amennyiben hagyják a kamatokat emelkedni, ezzel tulajdonképpen csődbe juttatják az Egyesült Államok kormányát, aminek eredményeként bekövetkezik az összeomlás? Egy jelentős társadalmi összeomlásra készülnek. Egyértelmű, hogy meg fog történni és nagyon ijesztő és veszélyes lesz.?

Michael Pento, a Portfolio Strategies alapítója:

?Sajnos nagy valószínűséggel a kormány azért húzott ki minket a Nagy Recesszióból, hogy előkészítse a helyzetet egy Nagyobb Összeomlásra, ami a kamat normalizálás túloldalán vár ránk.?

Laurence Kotlifoff, a Boston Egyetem közgazdaságtan professzora:

?Előbb utóbb valaki észreveszi, hogy mi történik és elkezd megszabadulni a kötvényeitől, a kamatok felmennek, nekilódul az infláció és elindul a versenyfutás.?

Hugo Salinas Price, mexikói befektető milliárdos:

?Azt hiszem egy egész sorozat csődöt fogunk látni. A kamatok emelkedése szerintem végzetes jel, mert ez indíthatja el a derivatíva válságot és ezzel a derivatíva (és pénzügyi) rendszer bukását hozza el.

A derivatívák több mint egy kvadrillió (1015) dollárt tesznek ki, és ezeknek kevés köze van a kamatokhoz. A kamatok hirtelen emelkedése az Egyesült Államokban például elindíthatja ezt. Ennek eredményeként hihetetlen mennyiségű csődöt fogunk látni a világban.?

Robert Shiller, a 2013-as közgazdasági Nobel-díj egyik nyertese:

?Még nem kongattam meg a vészharangot, de sok országban a részvényárfolyamok és az ingatlanpiacok árai olyan magasak, ? hogy ez nagyon rosszul végződhet.?

David Stockman, az amerikai Költségvetési Hivatal vezetője Ronald Reagan elnöksége alatt:

?Hatalmas lufik vannak mindenhol, Japántól, Kínán és Európán át egészen az Egyesült-Királyságig, a világ pénzpiacai pedig rendkívül veszélyesek, bizonytalanok, aminek eredményeként komoly bajok és eltolódások várhatók a jövőben.?

Nyilvánvaló, hogy az amerikai gazdaságban már most számos jelét láthatjuk a lassulásnak. December 12-én például kiderült, hogy a munkanélküli segélyt igénylők száma egy hét alatt 68.000 fővel emelkedett, így most összesen 368.000 főnél jár. Ez a legnagyobb növekedés ezen a téren az elmúlt több mint egy év alatt.

A helyzet Európában sem jobb. A Guardian arról írt, hogy Christine Lagarde, az IMF verzéigazgatója szerint a válságnak még nincs vége:

?Tényleg lehetséges arról beszélni, hogy vége a válságnak, amikor a munkaerő 12 százalékának nincs munkája? Amikor a fiatalok munkanélkülisége kétszámjegyű, ráadásul Görögországban és Spanyolországban 50 százalék felett van? És amikor nem látni azt, hogy az emberek könnyebben tudnák visszafizetni a hiteleiket??

Akárhonnan is vizsgáljuk, a következő gazdasági összeomlás közeledik. Vajon mely szakértőknek lesz igaza?

Előző posztKövetkező poszt

10 hozzászólás

  1. Nincs más megoldás. A dollár gyengítésével újabb pénzügyi válság veszi kezdetét. Ezzel egy kis időt lehet nyerni ugyanis erőforrás és nyersanyag válság van valójában. Tehát a cél a fogyasztás csökkentése és centralizáció.
    Talán a világkormány szabályozása elégséges lesz és nem kell drasztikusabb lépésekhez folyamodni.

  2. Jön a bélyeg,de valószínűleg nem bőr alá,hanem a telefonunkkal fogunk intézni mindent és abban lesz a kódunk.
    Én a családom miatt nem fogom megtagadni.Nyilván keresztények szerint ezért pokolra jutok.Nem hinném hogy Isten ilyen kegyetlen lenne.

    1. Nem ilyen egyszerű a dolog. Itt nem egy sima pénzügyi döntésről lesz szó:
      “Ha valaki imádja a fenevadat és annak a képmását, és felveszi annak a bélyegét a homlokára vagy a kezére…” Jelenések 14:9
      Isten nem csupán jó, Ő maga a jóság így “Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.”

      1. És van folytatása annak az igének ami a lényeg:

        Jel 14:9 És harmadik angyal [is] követé azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére,
        Jel 14:10 Az is iszik az Isten haragjának borából, amely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt;
        Jel 14:11 És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, akik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi

    2. Szia Óvatos!

      Ez az egész világra kiterjed majd. Azokra is, akiknek nincs telefonjuk. A Biblia világosan leírja, hogy a homlokra, vagy a jobb kézfejre lesz kiosztva! ( És ez nem csak egy gyakorlati dolog lesz, mert a Bibliából láthatjuk, hogy ez egy szellemi dolog is lesz, ugyanis imádni is fogják a fenevadat! Valóságosan, teljes szívükből! És megfogják tenni mindazt, amit parancsol nekik. Még akkor is, ha ez a rokonaid, szomszédaid megkínzása, megölése lesz is! Gondolj akármelyik közelmúltbani diktatúrára, vagy akár csak Hitlerre! Csak sokkal nagyobb szellemi erővel lesz a hátamögött a Sátán!)
      írod:
      “Én a családom miatt nem fogom megtagadni.Nyilván keresztények szerint ezért pokolra jutok.Nem hinném hogy Isten ilyen kegyetlen lenne.”
      Igazából “azért” biztos, hogy pokolra jutsz! Mert az Isten azt mondja! De egyébként is érdemes lenne elgondolkodni rajta, hogy vajon eléggé bűntelen, igaz ember vagy-e, ahhoz, hogy megállj az utolsó ítéletkor Isten előtt!
      Mert a te, és családod bűnei is ki lettek fizetve az Úr Jézus Krisztus áldozata által, de csak abban az esetben érvényes rád és rájuk is, ha azt elfogadod, elfogadjátok! ( Hiába vennék neked egy lakást, ha te nem lennél hajlandó azt tőlem elfogadni, beköltözni, átíratni a nevedre…stb! És ha hiszed, ha nem, kb így áll a dolog Istennel! Mindenkiért ki lett fizetve a váltságdíj, senkinek se kellene “meghalnia” , pokolra mennie, csak meg kellene bánnia a bűneit, megtérnie Istenhez az Úr Jézus Krisztus áldozatának elfogadása által! És persze , a tiszta lappal új, Istennek tetsző életet élnie a Krisztusban, a Szent Lélek által.)
      Aki viszont nem fogadja el a kegyelmet Istentől , amelyet a Krisztusban adott , annak bűnei megmaradnak, és előbb-utóbb el kell velük számolnia Isten előtt!

      1. Ida,
        Ha olyan buta lenne az antikrisztus hogy a homlokra és kézre helyezné a bélyeget ,akkor mindenki előtt egyből világossá válna hogy mi folyik! Pont hogy rádöbbentené az embereket a prófécia igazságára.Ez így nekem nem tűnik logikusnak.
        De azért ne értsd félre, én tisztelem a hited.

        1. Kedves Óvatos!

          Nem értem félre, de ezt mondja Isten!

          Jel. 13,16 Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek;
          ?Jel. 13,17 És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.

          Szerintem ez elég egyértelmű. Ha ez egy láthatatlan bélyeg lenne, akkor nem írattatott volna meg annak fizikai helye!
          És mint láthatod, jó előre megíratta, hogy mindenki láthassa, és tudhassa! De addigra már akkora lesz a hitetés ( hiszen akkor már Sátán teljes hatalmával a földre lesz vetve!), hogy mégis felfogják venni az emberek, mert azt fogják hinni, hogy a Krisztus jegyét veszik magukra! Éppen ezért beszélünk itt erről is! Addigra már imádni fogják AK-t, és örömmel veszik azt fel! Szerintem még dicsekedni is fognak vele, megtiszteltetésnek fogják érezni azt! Mert: 2 Thess. 2,11 És azért BOCSÁJTJA REÁJOK ISTEN A TÉVELYGÉS EREJÉT, HOGY HIGGYENEK A HAZUGSÁGNAK; Hogy kárhoztattassanak mindazok, a kik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.

        2. Amit írtál, azt Nem Isten mondja, mert azt akkor mindenki hallaná, hanem a zsidók által írt bibliában van leírva, amit zsidó emberek írtak.Sajnos a zsidókban sokkal többször csalatkoztunk, és sajnos negatívan, /hadd ne soroljam/, mint ahányszor igazuk volt. Ez részemről nem rasszizmus, mert vannak általam nagyon tisztelt és megbecsült zsidó ismerőseim.
          – Elgondolkodtál már egyszer azon, hogy vajon miért nincs egyetlen indián, kínai,orosz, magyar, maláj, ausztrál,eszkimó,arab,indiai, japán,brazil,stb. próféta se?
          – Ja, hogy ők a kiválasztott nép? Ezt ki mondja? Egyedül az általuk írt biblia.

          Az én véleményem, hogy ha Isten valamit közölni akar velünk, azt nem postásokon keresztül /hívők, papok/, vagy propaganda kiadványon /biblia/ keresztül teszi, hanem közvetlenül szól minden Emberhez.Ha nem így van,/lesz/, akkor nem vagyunk egyéb, mint Isten és Sátán játékszerei, s oda kerülünk, ahová a vak véletlen sodor bennünket, hisz az ő hatalmukkal szemben mi tehetetlenek vagyunk.

          Nem hiszem, hogy egy olyan hatalommal rendelkező lény, mint Isten, ne tudna minden egyes emberrel személyesen elbeszélgetni, hogy aztán mindenki a saját meggyőződése szerint élhesse tovább az életét, s dönthessen a jövőjét illetően.

        3. “Nem hiszem, hogy egy olyan hatalommal rendelkező lény, mint Isten, ne tudna minden egyes emberrel személyesen elbeszélgetni, hogy aztán mindenki a saját meggyőződése szerint élhesse tovább az életét, s dönthessen a jövőjét illetően.”

          Kedves Datoja! Ha teljes szívedből keresed Istent, akkor kifogja magát neked személyesen jelenteni! És akkor a többi kérdésedre is kapsz választ személyesen Tőle! Mi is Tőle magától kaptunk a kérdéseinkre választ! Persze ehhez az kell, hogy előbb eldöntsd magadban, hogy abban az esetben, mit akarsz tenni, ha találkozol vele. Előbb jön a döntés ( hogy akarom-e Istent, és azt az életet és a többit, amit Ő adhat nekem, vagy sem ) , és csak a döntés után jön a találkozás! Azt pedig, hogy mit ajánl fel neked, a Bibliában találod meg. ( Tudom, hogy te azt zsidó propaganda anyagnak tartod, de mi se úgy születtünk, hogy hittünk az abban leírtak Istentől valóságának! De mint látod, már nem kétséges a számunkra annak eredete! )

Hozzászólás a(z) DSZ bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend