Világkormány

2014 és a pikk dáma

Forrás: Activist Post

2014

George Orwell 1949-ben 1984-et jelölte meg a regényében bemutatott diktatúra uralmának idejeként. 2013-ból szemlélve úgy tűnik nem 35, hanem inkább 65 évvel előzte meg korát, vagy látott a jövőbe. Az általa kitalált fogalmak közül nem egy a köznyelv (legalábbis az angol) részévé vált, mivel ezek ma már létező jelenségek. Ilyen a ?hidegháború?, a ?gondolatbűn?, a ?gondolatrendőrség?, a ?duplagondol? vagy az orwelli.

A háttérhatalmi elit lázasan dolgozik az Új Világrend vagy globális birodalom teljes hatalomátvételéhez szükséges utolsó simításokon.

Harminc évvel 1984 után, 2014-ben az Orwell által látott diktatúra hivatalosan is hatalomra kerülhet.

A hosszú távú, fokozatosan végrehajtott folyamatot rendkívül gazdag és befolyásos stratégák irányítják különböző intézmények, egyének és módszerek segítségével. Ezek közé tartozik a banki tartalékgazdálkodás, a kamatrendszer, a hitel, az adósság, a magánkézben lévő központi bankok, a fiat valuták, az erőforrások, a technológia, a ipar, a multik, az orvostudomány, az oktatási rendszer, a média, a telekommunikáció, a kormány és a cégek összefonódásai, a korrupció, a zsarolás, fenyegetések, megrendezett támadások, titkos megállapodások, a háború, a félelem, a hipnózis, a pszichológiai hadviselés, különböző szimbólumok és egyéb rejtett eszközök, amelyek képesek befolyásolni nemcsak a világ ügyeinek alakulását, de az egyének gondolkodását, hozzáállását és elménk állapotát.

Fizikai és mentális kontrol

A transznacionális birodalomban számos különböző célú hivatalos méreg közül ?válogathatunk?. Van, amelyik az intelligenciát vagy a termékenységet csökkenti, mások az immunrendszert gyengítik és olyan betegségek kialakulását segítik elő, amiknek kezelésére az ember minden pénze rámehet.

A nagy élelmiszergyártók termékeinek nagy része tele van cukorral, magas fruktóz tartalmú kukoricasziruppal, aszpartámmal, nátrium glutamáttal, génmódosított összetevőkkel, tartósítószerekkel, színezékekkel és egyéb toxikus anyagokkal.

A vizet klórozzák és (egyes országokban) fluoridot adnak hozzá és szinte mindenhol találunk mezőgazdasági, ipari és orvosi vegyi anyagokat az ételben, a vízben és a levegőben. A légkört néhány naponta szennyezik a ?chemtrail?-ként ismertté vált módszerrel. Az óceán élővilágát most már a fukusimai atomerőműből 3 éve folyamatosan szivárgó sugárszennyezett víz is pusztítja.

A világ lakosságának egyre nagyobb részét születésétől kezdve rendszeresen oltásokban részesítik, amelyek között bár elvétve találunk néhány jótékony hatásút is, de manapság ezek is egyre több káros összetevőt tartalmaznak és végeredményként egy legyengült immunrendszert kapunk. Az adott oltás így lehet, hogy megvéd néhány betegségtől, minden mással azonban sokkal nehezebben birkózik meg a szervezet.

Személyes adatok rögzítése

Ma már szinte minden ember a világon rendelkezik egy rendszerazonosítóval, ami születésétől haláláig követi, a születési anyakönyvi kivonattól és orvosi leletektől kezdve, a társadalombiztosítási azonosítószámon, vezetői engedélyen, adószámon át egészen a bankszámlákig, útlevelekig és vagy egy tucat hasonló információs tartományig.

A városokban élők megfigyelése lényegesen intenzívebb. Térfigyelő kamerák és egyéb eszközök találhatók az utcákon, a társasházak lépcsőházaiban, a liftekben, az autópályák mentén és az iskolákban. Hamarosan a kamerák nemcsak az autók rendszámát vagy az emberek arcát fogják figyelni, de az autókban vagy a járókelők zsebeiben, mobiltelefonjában vagy laptopjában található RFID chipeket is leolvassák. Remélhetőleg beültetett chipek leolvasásáról még egyetlen olvasó esetében sem kell tartani.

Az Egyesült Államokban már kisbuszok is járják az utakat, amelyek a legmodernebb eszközök segítségével képesek megfigyelni az embereket otthonukban vagy az utakon, és egyre több lakásba szerelnek okos mérőórát vagy egyéb ?okos? háztartási eszközt.

A hűség vagy pontgyűjtő kártyákkal történő vásárlások és persze a bankkártyás fizetések adatait minden esetben rögzítik. Aki nézi a CSI, NCIS és hasonló sorozatokat tudja, hogy a kártyahasználat segítségével nagyon könnyen nyomon követhető valaki.

A mai megfigyelési és kontrol mátrix sokkal szorosabb az Orwell által leírtaknál. A technológia sokkal többet fejlődött, mint, amit ő 65 évvel ezelőtt előre láthatott volna.

Teljes kontrol

Az ENSZ Agenda 21 programjának igazi célja az olaj, a földgáz, a víz, a termőföld, az erdők, a gazdaság, az élelmiszerek és az emberek feletti irányítás központosítása. Eredményeként az élet minden területét szigorú szabályok irányítják majd. Aki azt gondolja, hogy ennél szigorúbb szabályozás már nem jöhet, gondoljon arra, hogy milyen irányba változtak a törvények mondjuk az Európai Unióban akár az elmúlt öt év alatt?

Az Agenda 21 célkitűzéseinek a népességcsökkentés is fontos része, természetesen más szavakkal megfogalmazva, bár a legtöbb ember a népességszabályozás szóra már fel sem kapja a fejét. A hétköznapi tevékenységekből származó széndioxid kibocsátás csak egy hamis ürügy a népességcsökkentés szükségességének alátámasztására. Érdemes megszámolni hány alkalommal találkozunk a ?fenntarthatóság? kifejezéssel egy nap leforgása alatt.

Sokan úgy gondolják, hogy a nyilvánvaló diktatúra egy tervezett katasztrófát követő szükségállapot bevezetésével mutatkozhat meg, hasonlóan a 2001. szeptember 11-i eseményekhez, azzal a különbséggel, hogy a következő forgatókönyv valószínűleg gyorsabb és intenzívebb lépéseket követ majd.

A gazdasági összeomlás, a geofizikai változások, mint a földrengések, vulkánkitörések, hatalmas viharok, az atomsugárzás, elektromagnetikus impulzusok (EMP), áramkimaradások, járványok vagy a mesterségesen szított lázongások gyújtózsinórként szolgálhatnak a teljes társadalmi káosz létrehozásához, hogy a hatalom válaszintézkedésként még nagyobb szigorral és diktatórikus intézkedésekkel csaphasson le a különböző vészhelyzetekért felelős hatóság szimulációs gyakorlataiból látható módon.

A pikk dáma

A spanyol eredetű ?kör? kártyajátékot az nyeri, akinek a legkevesebb pontja van, amikor a legtöbb ponttal rendelkező játékos eléri az előre meghatározott pontszámot.

A játékosok minden körben megszámolják, hogy hány kör lapot gyűjtöttek és mindegyikért 1 pontot kapnak, ami hozzáadódik a játékos összpontszámához. Az a játékos, aki a pikk dámát (másnéven ?fekete Máriát? vagy ?fekete Úrnőt?) viszi, plusz 13 pontot kap. Így minden játékban összesen 26 pont oszlik el a játékosok között.

A lényeg, hogy az ember minél kevesebb kört vigyen és persze minden áron kerülni kell a gonosz ?úrnőt?.

Létezik azonban a játékban egy különleges körülmény, ami jelentősen növelheti egy játékos nyerési esélyeit. Amikor valaki minden kört és a pikk dámát is begyűjti, eldöntheti, hogy 26-tal csökkenti saját összpontszámát vagy ennyivel növeli a többi játékos pontjait. Ezt tarolásnak hívják.

Ahhoz, hogy valaki sikeresen tarolhasson, minél tovább titokban kell tartani eziránti szándékát, különben a többi játékos azon lesz, hogy ezt megakadályozandó legalább egy pontot érő lapot elvigyen.

A tarolni készülő eleinte óvatosan viszi a köröket, és a pikk dámát csak akkor játssza ki, ha már elég biztos benne, hogy a tarolás sikeres lesz.

Az elit is ehhez hasonlóan, és már jó ideje készül a nagy tarolásra, aminek eredményeként végül hatalomra léphet a globális diktatúra. Gyűjtik a köröket a különböző katasztrófák, pénzügyi, politikai és egészségügyi válságok, lövöldözések, bombatámadások és háborúk formájában. Eközben egyre több játékos kezdi észrevenni, hogy tarolás készül.

Hamarosan megtörténhet a pikk dáma kijátszása is, ami után a globális tarolás mindannyiunk számára egyértelmű lesz. (Időkjelei: azzal a különbséggel, hogy a taktika fontos részét képezi annak elhitetése, hogy mindez a mi érdekünkben, a békéért és biztonságságért és a jólétünkért történik, így sajnos sokan soha nem fogják megérteni, hogy mi történik.)

Ebben a játékban adóssággal, adókkal és a szabadságunkkal fizetünk, miközben az elit sorban szerzi meg a köröket, hogy amikor majd eljön a pikk dáma ideje, a lehető legnagyobb kárt okozhassák.

Kihasználva a különböző nemzetközi katasztrófákat és az azokra adott megtervezetett válaszokat, biztosak lehetnek benne, hogy a nép vesztesége, legyen az anyagi jellegű, intellektuális vagy érzelmi, a lehető legnagyobb legyen.

Mit tehetünk, hogy a diktatúra játszmájából kilépve a szabadság és bölcsesség útjára lépjünk?

[collapse title=”Például ezt…” collapseid=”UniqueID”]

Időkjelei: A megoldáshoz vezető út az emberi szíveken, nem pedig a fizikai felkelésen át vezet. Jézus azt mondta, hogy ?megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket?, ez az igazság pedig Isten Igéjében rejlik, ahol nemcsak a jövőre, de a jelenre vonatkozó válaszokat is megtaláljuk.

?Jaj a földnek és a tengernek, mert leszállt hozzátok az ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy kevés ideje van.? (Jel. 12:12) Használjuk ki ezt a kevés időt, hogy minél előbb a megoldás útjára léphessünk, amit semmilyen tarolás nem lesz képes felülírni.

[/collapse]

Előző posztKövetkező poszt

32 hozzászólás

  1. Miért lenne rossz egy világkormány? És egy világkormánynak a véleményed szerint miért éppen a korrupción és a zsarnokságon kell alapulni? Lehet, hogy a háttérben, nem nyíltan tevékenykednek, de szerinted csak és kizárólag rossz és zsarnoki célok vezérlik “őket”?

    1. Ha jól emlékszem ebből minden lényeges információt megtudhatsz erről: http://idokjelei.hu/2013/03/nightlight-radio-es-hamarosan-a-millennium/
      Elöljáróban csak annyit, hogy a “hol leszünk” attól függ, hogy valaki Isten megváltott gyermeke-e vagy sem. Esetükben egyszerű a válasz. 🙂

      Hol tartunk? A Millenniumot megelőző “utolsó” hét év még nem indult el.
      Ha ezt nézzük, akkor az első pontnál: http://idokjelei.hu/2011/01/a-vegso-idok-idorendi-tablazata/

  2. Egy kis nyelvtanóra egy gyakori internetes írásbeli jelenség korrigálására.
    A jelenség a betűszavak és a számokkal kiírt számnevek toldalékolásával kapcsolatos.

    Kedves interneten publikáló társaim!

    Annak érdekében, hogy cikkeink és hozzászólásaink igényesek legyenek, vegyük figyelembe, hogy a magyar nyelvben nem létezik “-al / -el” képző, hanem (helyesen) -VAL / -VEL képzőt használunk. Magánhangzóra végződő szóhoz csatolva a kezdő V módosul az elé ragasztott szó utolsó mássalhangzójára: kerékkel, hússzal. Ha magánhangzóra végződik, marad a V: labdával, ásóval. A következő két ragozott szám leírása viszont helytelen: 26-al, 2013al (egyik kötőjellel, másik kötőjel nélkül). Lebetűzve és kimondva pl. a 26-ot, nem okoz különsebb fejtörést, hogy a 26 milyen betűre végződik, hogy a -val / -vel képzőt helyesen alkalmazzuk. Mivel a 26 t-re végződik, a toldalékban a v átalakul t-vé, tehát helyesen így fogjuk írni: 26-tal.

    Hasonló hibákat ejtenek az emberek a betűszavak használatakor (különösen informatika terén). Pl: IP-el, USB-el, stb… A helyes használathoz ismét mondjuk ki a betűszót: “ípé”, “úesbé”, stb., és így tegyük hozzá a toldalékot: “ípével”, “úesbével”. Ezután írjuk vissza betűszóvá az elejét és tegyünk kötőjelent a toldalék elé: “IP-vel, USB-vel.

    Emlékeztető összefoglalás:
    1). Kimondod a számot vagy betűszót, megjegyzed az utolsó hangot. (úesbé: É, huszonhat: T)
    2). Leírod számmal vagy betűszóként (USB, 26).
    3). Kötőjel! (USB-, 26-)
    4a). Magánhangzó esetén v (É –> USB-vel),
    4b). egyébként a megjegyzett mássalhangzó (T –> 26-tal)

    Még tömörebben:
    USB–>úesbé–>É–>USB-vel
    26–>huszonhat–>T–>26-tal

    Nem is volt nehéz, és máris igényesebbek lettünk!
    Osszd meg, ha te is szeretnél velem együtt igényes publikálást kívánni mindenkinek!

    1. Köszi Attila, de nekem nyugodtan szólhatsz célirányosan is. Nem sértődöm meg, sőt időt takarítasz meg, mert sokszor idő hiányában csúsznak be hibák, meg persze van mit tanulnom. 🙂

  3. 1
    Csak en voltam figyelmetlen, vagy masnak se jott le, hogy miert pont 2014?
    A cikk irotol vartam volna legalabb egy felmiondatos indoklast, mert ezt igy egy eve is meg lehetett volna irni csak 2013al.
    2
    Jezus es Satan neveben irogatok nem utkoznek valamilyen moderalasi szabalyba?

    1. 1 – Igaz, de az is igaz, hogy minden nappal közelebb vagyunk ehhez a törésponthoz. 🙂
      2 – Jézus nevében nem emlékszem, hogy írt volna valaki.
      A “satan” nekem szánalmas, de ha zavaró, beállíthatom, hogy ne lehessen használni ezt nick-ként.

        1. Értem. Ezekkel a nagyfigyelmeztetéses üzenetekkel kapcsolatban kértem már, hogy max. a linket tegyék a hozzászólásba. Lehet, hogy a jövőben szigorúbb leszek.

        2. Miért van az Thea, hogy az emberek a hamis tanokat olyan könnyen elfogadják, de ha az Úr szól hozzánk a próféták által, (lásd a szentírásban is), akkor azokat mindig támadják te kinek a sugallatára támadod Zoli? A sátán miért áskálódna a hamis tanok ellen, mikor azokat ő hozza létre, s kiket már sikeresen megtévesztett, azokat úgymond “békén hagyja” mert rá hallgatnak. Az Úr prófétáit mit gondolsz miért támadja a sátán, s teszi ezt te általad is Zoli mert le sátánozol? Képmutató, mert azt hiszed ismered mindenki másnál az szentírást, nem úgy viselkedsz mint a farizeusok, kiknek Jézus a szemük láttára tette a csodákat mégsem hittek neki mert azt hitték ismertek az írásokat? A büszkeséged és egoizmusod mely a sátán egy igen kedvenc kísértése, vakká tesz a tisztán látásra!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

          Ez az Idők jelei oldal, de számos jelet nem vesztek észre, de már csak egy jel van hátra, az antikrisztus.

        3. Csaba, nem akarok Zoli nevében válaszolni, de ő a “satan” nick alatt írt üzenetre gondolt, nem “sátánozott”.

          Egyébként pedig amikor szeretnéd az emberek figyelmét felhívni egy jelre, hasznosabb lenne néhány mondatban megfogalmaznod vagy betenni egy linket és nem egy másik oldal több oldalas szövegét idemásolni. Akit érdekel úgyis elolvassa.

        4. Csaba,

          Lent nem tudok válaszolni ezert itt:
          Elarulnad hol satanoztalak le?
          Te ellenben folyamatosan sertegetsz ismeretlenül.
          Egyszer Jézus nevében irogatsz utana meg ilyeneket irsz? Baratom itt valami nem oke…

        5. Elragadtattam magam, nem kellett volna, bocsánatot kérek és mindenkitől ha megbántottam. Ez a mondat zavart meg:

          “Jezus es Satan neveben irogatok nem utkoznek valamilyen moderalasi szabalyba?”

          Szerinted ez így nem kétértelmű? Amúgy, hogy az üzenet végén aláírja magát az Úr Jézus, de nem csak ő…., Ne azt nézd ki írta alá, hanem az üzenet tartalmát nézd, hogy mit mond.

          Azt mondják ami embernek lehetetlen Istennek lehetséges, mert ö mindenható, ami azt is jelenti bárhol, bármikor, mikor akarja, miért nehéz elhinni, hogy az Mennyei Atya a sok hamis próféta között ő is szóljon hozzánk e hitetlen nemzedéknek? És netán nem azokat hívja legfőképp, akik eltávolodtak tőle, napjainkban felnőtt egy generáció kik nem is hallottalak róla? Csak úgy oda dobja őket a sátánnak, nah nesze nektek, szabad akaratotok van tegyetek amit akartok, fiam halála és feltámadása után szabadságra mentem majd jövök. Ilyen lenne a Mennyei Atya? Hát nem! Ő még tesz egy utolsó kísérletet, hogy kiragadjon a sátán karmaiból minket., főleg azokat kik elígérték neki magukat.

          Hamarosan jön a lelki ismereti átvilágítás, mikor csak mi magunk ketten és csak az Úr Jézus leszünk együtt 15 percig. Felkészültünk?

        6. Kedves Csaba!

          Az “átvilágítás” megtérésünk után minden pillanatban folyik! Nem csak 15 percig ( mármint normál esetben)!

        7. Csaba szerintem hagyd a NF-es dolgok írását úgy is bele fognak kötni mindenbe de ez is meg lett benne prófétálva szerintem túlságosan felnőttesen gondolkodnak pedig gyermeki gondolkodással,hittel egyszerübb lenne.Nemsokára bekövetkezik és akkor majd nem belekötni hanem örülni fognak.

    1. Ne fáradj, hiába jönnél. “És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és SENKI ki nem ragadja őket az én kezemből.”

  4. “The Order is born of the realization. We require no creed. No indoctrination by desperate old man. All we need is that the world be as it. And this is why the TEMPLARS will never be destroyed!”

  5. Amikor ilyen cikkeket olvasok, elgondolkodok hogy van e egyáltalán értelme hogy pl egyetemen tanulok, vagy bárminek, ha egyik napról a másikra megváltozhat minden, és inkább mennék evangélizálni, de ilyenkor eszembe jut, hogy Isten nem véletlen helyezett oda, ahova: hogy visszatükrözzem az Ő fényét, és másokat (jelen esetben pl diákokat) hozzá vezessek, elmondjam nekik az evangéliumot, vagy hogy segítsem őket közelebb kerülni Istenhez.

    Thea, és akik szerkesztitek: tetszik az oldalban, hogy nem csak simán sokkoló információkat közöltök, hanem Jézus Krisztusra igyekeztek mutatni. Isten áldjon meg bennetek ebben munkában, és áldott lélekmentést kívánok! 🙂

    1. Köszönöm Metalblast! Igen, ez a cél és persze, hogy a keresztényeknek is segítsen eligazodni és ösztönözni őket, hogy adják tovább a Jó Hírt. 🙂
      Ezt az egyetemen is megteheted, sőt, sok fiatalt elérhetsz, akiket kívülállóként nehezebb lenne.

  6. Ti egyedül fogtok megállni Előttem, nem lesz senki mellettetek
    2013-11-15

    2012. november 15. péntek, 20:00

    Drága szeretett leányom, Atyám, a Legmagasságosabb Isten Felhatalmazása által arról szeretném tájékoztatni mindazokat, akik az Én Nevemben szenvednek, hogy a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésének ideje közel van.

    Azok közületek, akik tudomást szereztek erről ? Irgalmasságom Nagy Napjáról ?, rövidesen látni fogják a jeleket. Nektek meg kell vallanotok vétkeiteket Előttem, hogy megfelelően fel legyetek készülve erre az eseményre, mely sokkolni fogja a világot.

    Én ezt rövidesen megteszem, még mielőtt túl késő lenne, hogy megmentsem azokat az embereket, akik elvágták a köldökzsinórt, amely Hozzám kötötte őket. Meg kell bíznotok Bennem, és imára kell összegyűlnötök, hogy a sötétségben lévő lelkek ne vesszenek el, még mielőtt felmenteném őket bűneik alól. Nézzetek most a szívetekbe és a lelketekbe, és úgy nézzétek azokat, ahogyan Én látlak benneteket. Mit láttok? Képesek lesztek megállni Előttem és ezt mondani: ?Jézus, én mindent megteszek, amit kívánsz tőlem, hogy úgy éljem az életemet, ahogyan azt Te elvárod tőlem.?? Vajon ezt fogjátok mondani: ?Jézus, én megbántottalak téged, mert sajnos én nem vagyok többre képes, légy tehát Irgalmas a lelkemhez.?? Vagy ezt fogjátok mondani: ?Jézus, én vétkeztem, de csak azért, mert meg kellett védenem magam.? ?

    Ti egyedül fogtok megállni Előttem, nem lesz senki mellettetek. Én meg fogom nektek mutatni a lelketeket. Minden foltot látni fogtok rajta. Át fogjátok élni a bűnt, és aztán időt adok nektek arra, hogy kérjétek Tőlem: hogy mutassam meg nektek Irgalmamat. Nem azért, mintha jogotok lenne Irgalmasságomra, hanem mert úgy döntöttem, hogy megadom nektek ezt az Ajándékot.

    Az Én Napom váratlanul felvirrad azon jelek által, amelyek előre meg lesznek mutatva nektek.

    Három évet töltöttem azzal, hogy megpróbáljam megnyitni szemeteket az Igazságra. Néhányan közületek elfogadták azt, mások viszont visszadobták azt az Arcomba. Most van itt az Isteni Irgalmasságom ideje, és csak azok, akik megnyitják Nekem a szívüket, és akik elfogadnak Engem, fognak esélyt kapni önmaguk megváltására.

    Legyetek hálásak feltétel nélküli Szeretetemért.

    Jézusotok

    1. Azért vigyáznék ezzel az oldallal, mert Jézus azt kérte: Kövess!
      Nem fenyegetett, követelődzött stb.
      Aztán, az illuminátus már rendelkezhet olyan technikával, amivel eljátszhatja Jézus második eljövetelét.
      A “lesznek akiket felvesznek és lesznek akiket nem” is érdekes, mert nem tudni kit vesznek fel és kit hagynak ott, viszont Jézus azt ígérte a szelídek öröklik a földet.
      Hogy kik lesznek elragadva? És ki ragad el?
      Lehet pont az, akihez nem szeretnénk menni.

      1. Figyelmeztet az eljövendőkre!

        “Nem fenyegetett, követelődzött stb.”

        Miért fenyegetőzne, szabad akaratodból kell döntened. Szerinted a Mennyei atya és az Úr Jézus örülnek ennek a temérdek sok bűnnek odafönt? Az Mennyi Atya és az Úr Jézus irgalmas, de te szerinted ne legyenek haragosak ennek a sok temérdek bűnnek ami napjainkban elhatalmasodott, a hitetlenek száma napról napra növekszik. Miért fenyegetne, figyelmeztet, hogy az emberiség már rég letért az Istenbe vetett útról. Igen követel, még pedig azt amikor a Földön járt és tanitott, hogy a tanitásai szerint éljünk, ami az evangéliumokban van lefektetve, te szerinted ezt ne követelje tőlünk?

        “Olvassátok üzeneteimet, és lehull a hályog a szemetekről! Ne higgyetek azoknak, akik azt mondják, hogy ezek az üzenetek a sátántól vannak! Ez ugyanolyan vád, mint amikor azt mondták Rám, hogy az ördögök fejedelmének a segítségével űzöm ki az ördögöket. Vigyázzatok, mert aki a Szentlelket káromolja, azt örök vétek terheli, ez pedig a kárhozat. A Szentlelket káromolni annyit jelent, mint a megismert igazság ellen tusakodni. Ha Én az imára és a megtérésre buzdítalak benneteket, akkor ezt Isten mondja nektek. Jegyezzétek meg: ellenfelem mindig a bűnre akarja rávenni gyermekeimet. Ő soha nem fog ilyen üzeneteket adni nektek, ami az üdvösségre vezet. Ő mindnyájatokat a kárhozatba akar taszítani. Kérjétek magatokra a Szentlélek megvilágosító kegyelmét, hogy adjon nektek tisztánlátást, és akkor meg tudjátok különböztetni a jót a rossztól, és a Szentlélek bölcsessége elvezet benneteket az örök életre. Megáldalak benneteket megszentelő, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.?

        http://jezusuzenete.hu/2013-november-17-szentsegimadason-jezus/

      2. Az illuminátus a közöny és reménytelenség elterjesztésével és pénzügyi rendszerük
        gondjaival vannak jelenleg elfoglava . Ha a szívdet kinyitod a égi szeretett felé pont a ellenkezőjét
        teszed , mint amit szerintük tenned kéne .
        Ha véletlen jóslatot nézel első szeretetet kell keresned benne mivel
        a tanítás szerint a égben imádatban élnek az pedig a szeretet egy formája .
        Jézus azt ígérte a szelídek öröklik a földet .
        De ki is a szelíd nem az aki szeretetet enged a szívébe és ezért van védve a közönytől
        és a reménytelenségtől .

      3. Szia Attila!

        írod:
        “Aztán, az illuminátus már rendelkezhet olyan technikával, amivel eljátszhatja Jézus második eljövetelét.
        A ?lesznek akiket felvesznek és lesznek akiket nem? is érdekes, mert nem tudni kit vesznek fel és kit hagynak ott, viszont Jézus azt ígérte a szelídek öröklik a földet.
        Hogy kik lesznek elragadva? És ki ragad el?
        Lehet pont az, akihez nem szeretnénk menni.”

        Nagyon jó, hogy ezt leírtad! Sokszor gondolkodtam rajta, hogy hogyan is lesz az, hogy keresztények egy része ( akik készen vannak ( megtisztították magukat a Bárány vérében, és beteljesedtek Szent Lélekkel) , azok bemennek…tíz szűz példázata) eltűnik egy pillanat alatt, és erre a többi ember nemcsak, hogy nem tér meg, hanem még , még jobban Isten ellen és Úr Jézus ellen lesz! ( Most azontúl, hogy Isten is a tévelygés erejét fogja kitölteni azokra, akik nem akarnak az igazságnak hinni.)
        Tudjuk, hogy a hazugság ereje ( 2 Thess. 2,9 A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival,) által fog megjelenni az AK, és úgy látszik ez is benne lesz/van a repertoárjában. Vagyis az a hazugság , hogy az elragadtatás a Sátán által történt ( Egyébként Lacika is feltett ide egy film linket , amelyben erről is van említés, hogy az itt maradottak közül sokan nem akarják elhinni, hogy az az elragadtatás, az az , amit a Biblia ír, és hogy az, az Úr Jézus által történt!), és lám megjelent “Krisztus”, aki az itt maradó emberiséget megmenti! Egyébként Sátánnak nem adatott itt a földön ekkora hatalom Istentől, hogy Ő ezt megtehesse, és a Biblia is ekként ír a dologról: Jel. 12,5 És szűle fiú-magzatot, a ki vasvesszővel legeltet minden nemzetet; és RAGADTATÉK annak fia ISTENHEZ és az ő királyiszékéhez.
        Vagyis attól nem kell tartani, hogy ha az elragadtatásnál ott vagy, hogy akkor hová kerülsz, hanem attól kell tartania mindenkinek, hogy ha ma meghalnék, akkor készen lennék -e odakerülni, ahová szeretnék.

Hozzászólás a(z) Attila bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend