Egészség

A fogkrémbe kevert fluoridot a II. Világháborúban még a rabok sterilizálására és megszelídítésére használták

Forrás: Current.com

Az ivóvízhez sok országban rutinszerűen hozzáadott fluorid rendkívül káros, mérgező hatással van az idegrendszerre, mivel gátolja az agyi idegsejtek megfelelő működését, megadó, kezelhető magatartást és intelligenciavesztést eredményezve azoknál, akik “kellő’ mennyiségben fogyasztják.

A fluorid a Prozac nevű hangulatjavító (FLUoxetene Hydroklorid) és a Sarin ideggáz egyik alapvető összetevője is (Isopropyl-Methyl-Phosphoryl fluorid).

Azt kellene minél több embernek megértenie, hogy bár a fluor természetes élelmiszerekben is előfordul szerves kötésben, az izolált kémiai folyamatok eredményeként előállított fluorid már teljesen más hatást gyakorol szervezetünkre, a nátrium-fluorid pedig, amit az ivó- vagy ásványvízhez, illetve a fogkrémekhez és más termékekhez adagolnak, az atom-, az alumínium és a foszfátos műtrágyaipar egyik veszélyes mellékterméke. Amellett, hogy a patkány- és csótánymérgek egyik alapvető összetevője, széles körben alkalmazzák érzéstelenítésre, hipnotikus és pszichiátriai gyógyszerek gyártásához, valamint katonai ideggáz előállításához. Ennek ismeretében, hogy kerülhet ugyanez az anyag a fogkrémekbe és az ivóvízbe?

A történelem során számos alkalommal használták tudatosan a fluoridot a tömegek elnyomására. Mivel azonban a modern iparágak számára a nyereség a legfontosabb, rájöttek, hogy sokkal hatékonyabb megközelítés, ha elhitetik az emberekkel a fluoridnak a fogakra kifejtett jótékony hatását. A taktika bevált és a társadalom jelentős hányadát sikerült megmérgezniük.

Néhány mérföldkő a fluorid alkalmazásával kapcsolatban:

1940 – A fluoridot a szovjet koncentrációs táborokban a rabok kezelhetővé tételére használják. Alkalmazásával a táborok lakói kevésbé kérdőjelezik meg fogva tartóik fennhatóságát.

1942 – Németország a világ legnagyobb alumínium (és nátrium-fluorid) termelőjévé válik.

1943 – Az Amerikai Közegészségügyi Szolgálat kutatói a texasi Bartlett városának lakóin tesztelik, hogy 8 ppm (~ 8 mg/l) fluorid hozzáadása az ivóvízhez befolyásolja-e a lakók egészségét. A tesztet 1953-ban megismétlik. A vizsgálat kimutatta, hogy Bartlett városában a halálozási arány a szomszédos városhoz képest, ahol az ivóvíz mindössze 0,4 ppm (~ 0,4 mg/l) fluoridot tartalmaz, háromszorosára emelkedett.

1944 – “Az ivóvízben található fluorid még 1 ppm (~ 1 mg/l) koncentrációban is mérgező a szarvasmarhák, lovak és birkák számára.” (Moules, G.R. Víz szennyezettség kutatás összefoglaló szakirodalom, 1944)

1995 – Egy kínai kutatás szerint a fluoriddal ?dúsított? területeken a gyerekek IQ szintje alacsonyabb. (zhang, I.B., et al, ?A magas fluoridtartalmú víz hatása a gyerekek intelligenciájára, a kiadás folyamatban)

További tények a fluoridról

–          A New Jersey Egészségügyi hatóság legújabb felmérése megerősítette, hogy a csontrák előfordulásának gyakorisága 6,9-szeresére emelkedett a magas fluorid tartalmú víz fogyasztása miatt a fiatal férfiaknál.

–          A fluoriddal dúsított víz fogyasztása miatt a combnyak, illetve csípőtörések száma kétszeresére emelkedett a férfiaknál és a nőknél egyaránt,

–          A fluorid növeli a meddőség gyakoriságát,

–          Jelenleg az Amerikai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (FDA) álláspontja szerint a fluorid egy engedély nélküli új gyógyszernek minősül, aminek biztonságos alkalmazására vagy hatékonyságára nincs bizonyíték,

–          Az FDA szerint a fluorid nem számít fontos tápanyagnak,

–          A fluorid fokozottan mérgező,

–          A Nemzetközi Fogorvosi és toxikológiai Akadémia a fluoridot nem engedélyezett fogorvosi szernek minősíti magas fokú toxikus tulajdonságai miatt.

–          A Procter and Gamble tanulmánya rámutatott, hogy az ivóvizek fluorozásához használt mennyiség fele már mérhető és jelentős genetikai károsodást eredményez.

–          A fluoridot nem lehet olyan mértékben felhígítani, hogy legálisan az óceánba lehessen önteni, ugyanakkor azt állítják róla, hogy 1 mg/l hígításban az ivóvízhez adagolva biztonságos.

A magyar vízszabvány szerint:

A “megfelelő érték” 0,9 mg/l, legfeljebb 1,5 mg/l, ?tűrhető” 1,7 mg/l, az ?irányelv” 1,5 mg/l és a 201/2001-es kormányrendelet értelmében, az ivóvízben 1,5 mg/l fluorid a kívánatos mennyiség.

A fentiek alapján a fluorozott ivóvíz rendkívül káros hatása remélhetőleg mindenki számára egyértelmű. Ez elsősorban más országokban (pl. USA) komoly probléma, hiszen Magyarországon szerencsére nem fluorozzák az ivóvizeket, ugyanakkor nagyon sok ásványvíz tartalmazza ezt az elemet. Tanácsos tehát vásárlás előtt átnézni a címkéket és lehetőleg elkerülni az ilyen termékeket.

Ajánlott filmek (angol nyelven):

A fluorid átverés (Chris Bryson)
A fluorid átverés (Mike Adams)
A fluorid átverés (Stanley Monteith)
Hivatásos perspektíva az ivóvíz fluorozásáról
A fluorid bizarr története
Tüzes víz: Ausztrália szégyenletes ipari méretű fluorózása
Miért kell véget vetni a fluorozásnak
Fluorid: A nehezen emészthető igazság

Előző posztKövetkező poszt

60 hozzászólás

  1. A “blankolás” is baromság! …inkább fürödjél! 😀
    Aszpartám, NA-benzoát, KCl, E-sorozat, egyed csak és oltasd csak magad! Ki nem c@rja le!

  2. Bioüzletben vásároltam a fokrémet bevált,de mivel saját magam is el tudom késziteni mostmár én keverem és sokkal olcsobb is!

  3. Részigazságok hihetetlen zagyvasága!
    A Sarin nevű harci gázhoz a fluornak (nem fluorid! Szerves kötésben általában nem ionos) annyi a köze, mint a ciánhidrogénhez a szénnek és a nitrogénnek. A cián(gáz) mérgező, akkor a levegőben hány százalék a megengedett nitrogén?

  4. A Procter and Gamble?? Ők gyártják a csomagolás szerint 0,321% Nátrium-flourid-tartalmú Blend-a-med fogkrémet! Egyébként a Tescóban is kapható fluoridmentes fogkrém. “ALOE” márkanéven fut, mivel aloe verát is tartalmaz, lent van az alsó polcon, rajta van, hogy “Fluoride-free”, elég jó, én is ezt használom már 2 éve.

    1. Nézz utánna,hogy ott nagyon fent a piramis csúcsán ki is irányítja pl. a WHO-t,azután lehet okoskodni…

  5. Ja, és ha már bele akarunk kötni az összetevőkbe, ezt találtam az ajánlott fogkrém egyik összetevőjéről, a Sodium Lauroyl Sarsocinate-ról ( http://www.organikus.hu/mergezo.php ):

    Anionic Surfactants
    az anion a felületaktív anyagok negatív töltésére utal. Rákkeltő nitrosaminokkal szennyezett lehet. Ezek a mosószerek komoly fenyegetést jelenthetnek az egészségre. Autómosó szerekhez, garázspadló tisztítókhoz és motor zsíroldókhoz használatosak – és mint hab a személyes ápoló termékek 90%-ban jelen van.

    Sodium Lauryl Sulfate (SLS)
    Sodium Laureth Sulfate (SLES)
    Ammonium Lauryl Sulfate (ALS)
    Ammonium Laureth Sulfate (ALES)
    Sodium Methyl Cocoyl Taurate
    Sodium Lauroyl Sarsocinate
    Sodium Cocoyl Sarcosinate
    Potassium Coco Hydrolysed Collagen
    TEA (Triethanolamine) Lauryl Sulfate
    TEA (Triethanolamine) Laureth Sulfate
    Lauryl or Cocoyl Sarcosine
    Disodium Oleamide Sulfosuccinate
    Disodium Laureth Sulfosuccinate
    Disodium Dioctyl Sulfosuccinate stb.

    Most akkor hogy is van ez? Ja, és nem vagyok troll, csak figyelek.

  6. Szerintem felesleges “rágódni” ezen a fogkrém dolgon….úgy értem, fogalmunk sincs mi mindent etetnek, itatnak, kenetnek, lélegeztetnek be velünk…. az egyik “okos” azt mondja rendben van, a másik “mérgező”, a harmadik megint mást mond…..
    Szerintem a bio fogyasztók nagy része, ha mennybe megy, sajnálni fogja, hogy minek ette a sok bio meg reform ételt, hiszen már korábban bejuthatott volna abba a gyönyörű mennyei országba :-))))

  7. Sodium-cocoyl-glutamate: kókuszolajból származó tisztítószer, melyet Paula Begoun szerint a kemény víz lágyítására használnak.
    A szájban miért van szükség vízlágyító anyagra? Valamint milyen molekulákra bomlik le a szervezetben eme vegyület? Csak mert a nátrium-glutamát rendkívül káros anyag, például egy link erről:
    http://kataklizma.info/2011/02/02/a-legizagatobb-mereg-szuletestol-a-halalig-glutamat

    Valamint tartalmaz egy másik glutamát vegyületet is: Disodium Cocoyl Glutamate
    Valaki ezt ajánlotta:
    http://zoldsziget.startuzlet.hu/termek/bio_dent_vital_fogkrem_fluormentes.html
    Persze ebben is van kókuszból kivont tisztító anyag, valószínűleg ugyanaz, mint az általad ajánlott termékben.

  8. Fluor a fogkrémben

    Bár a fogszuvasodás oka fél évszázada ismerten és bizonyítottan a finomított szénhidrátok, azaz a különféle iparilag előállított cukorféleségek fogyasztásában keresendő, ezt a fájdalmas tényt se mi cukorfogyasztók, se a fogorvos társadalom nem akarja tudomásul venni. Ennek következtében hol fogszuvasodást okozó baktériumokat talál a tudomány a szánkban, hol az ivóvíz vagy a fogkrémek fluorozásával és a rendszeres, napi sokszori fogmosással próbálja a bajt megelőzni, meglehetősen sikertelenül.

    A száj flórája rendkívül gazdag mikroorganizmusokban, amelyek szimbiózisban élnek az emberi szervezettel. A szájban található milliónyi baktérium számára a cukor tápanyagként szolgál, amelyet anyagcseréjükben egy rendkívül agresszív savvá alakítanak át. Ez a sav megtámadja a fogzománcot, ásványi sókat old ki belőle. A folyamat néhány perccel a cukor szájba kerülése után kezdődik és órákon át eltart.

    1976-ban, a német kormány által kiadott Táplálkozási Jelentésben mindez a következőképpen szerepel: “Cukor nélkül nincs fogszuvasodás”.
    “Az 5 millió német iskolás gyermeknek évente 15 millió lyuk keletkezik a fogain … Egész fogak letörése nagy dentinrészek szuvasodása következtében, valamint a foggyökércsatorna gyulladása 50 éves korig még mindig a fogvesztés fő okaként szerepel. Félrevezető szépítés lenne elhallgatni, hogy a pusztulás a cukorfogyasztás közvetlen következménye.”
    Az amerikai dr. Weston Price több évtizedes kutatásai alátámasztják a fenti kijelentést.
    A cukorról lemondani azonban rendkívül nehéz, sőt egyre nehezebb. Míg a magyar lakosság 100 évvel ezelőtt 2 kg cukrot fogyasztott fejenként és évente, addig a háború előtt 10 kg-ot, ma pedig 50 kg-ot nassolunk el. Így, legalábbis cukorfogyasztásban, világelsők lettünk.
    A fogszuvasodást fluorral megelőzni kívánó kísérlet ezt a keserű igazságot próbálja megkerülni.
    A fluor kedvező hatására vonatkozó első próbálkozások a 40-es évekből származnak, amelyek tudományosan több helyen is megkérdőjelezhetően bizonyították a fluor fogyasztásának a fogszuvasodásra gyakorolt pozitív hatását. Az azóta Amerika és Európa több városában is bevezetett ivóvíz fluorozás ezeket a feltételezéseket egyáltalán nem támasztotta alá. Az időközben összegyűlt adatok birtokában ugyanakkor a fluorozás olyan mellékhatásaira derült fény, amelyek miatt Európa számos országában az ivóvíz fluorozása betiltásra került.
    A kezdetekről így ír az amerikai dr. Harvey I. Petraborg:
    “Amikor egy iparág eladási nehézségekkel küzd,… Pittsburgben a Mellon-Institut-hoz fordulhat termékeinek új eladási területek felkutatásáért. 1950-ben az amerikai alumínium és acélipar nagy mennyiségű eladhatatlan fluorvegyület melléktermékkel rendelkezett, amelyeket további felhasználhatóság híján a folyókba vezettek. 1950 decemberében azonban, az alumínium ipart magas bírságra ítélték a Columbia folyóba vezetett nátriumfluorid által előidézett nagyméretű halpusztulás miatt. A naponta felgyülemlő fluorid melléktermékeknek új felhasználási területet kellett találni. Egy részüket patkány és rovarölésre használták fel, de ez a mennyiség kevés volt, és nem oldotta meg a problémát. Azokból, a már említett Melon-Institut-tól egy bizonyos Gerald G. Cox lett megbízva azzal a feladattal, hogy a fluor értékesítési problémáira megoldást találjon. Ez az úr visszaemlékezett arra, hogy a fluor a fogszuvasodást megakadályozza, és ennek megfelelő megoldást ajánlott a fluor melléktermékekre. Ennek véghezvitelére meg kellett győznie a tudományos világot arról, hogy a fluor jó a fogaknak és az egészséget nem károsítja. Amit addig szakmai körökben a fluor hatásairól tudtak – fluor mint az egyik legmérgezőbb vegyület volt ismert – el kellett felejteni, és a nagyközönséggel el kellett hitetni, hogy a fluor nem méreg, hanem egy szükséges hatóanyag. Ez valóban meg is történt. Cox-nak kapcsolatai voltak a fogorvos társadalommal és a Nemzeti Kutató Tanáccsal (NRC). Ezek az emberek jelentős kutatási pénzeket kaptak az ipartól. Így történhetett meg az, hogy a fluor mint tápanyag deklarálva lett.”
    Holott a fluor volt és maradt az egyik legerősebb méreg. Bár a fluor szinte minden természetes élelmiszerben előfordul, az izolált, kémiai folyamatok által nyert anyag az emberi szervezetben egészen más hatást mutat, mint természetes környezetébe ágyazva. Ez a jelenség csakúgy megfigyelhető az izolált cukroknál, mint a manapság rendkívüli módon elterjedt, gyakran szintén természetes eredettel rendelkező E-számoknál.
    A fluor szélesspektrumú enzimméreg, amely hatása 24 enzimen bizonyított. “A vízoldékony fluoridok gyorsan szívódnak fel, minden szövetben szétoszlanak, és felhalmozódnak a vérben, az anyatejben, a szervekben és csontokban, áthatolnak a placentán. Már rendkívül alacsony koncentrációkban is blokkolni képesek fontos enzimreakciókat. A teljes mineralizáció kedvezőtlenül befolyásolódik a fluor által, miközben a kalciummal történő kapcsolódása által a csontok mészképződésének gátlása és hypokalcémia léphet fel. A fluoridok felvétele így allergiákhoz, az enzimblokkoláson keresztül szívizom sérülésekhez, csont elváltozásokhoz és gyerekeknél a vérkép károsodásához vezethet.” Írja dr. Karl-Heinz Wagner professzor a Giessen-i Egyetem Táplálkozás Tudományi Intézete igazgatója.
    A fluor, amennyiben a levegőbe kerül, a tüdőrák valószínűségét fokozza. Egy újfundlandi fluor bányában, 30 év alatt a dolgozók 21.8%-a halt meg tüdőrákban. Azonban a vízoldékony fluoridok is rákkeltőek. Grand Rapidban, az első fluorozott ivóvizű városban a rák előfordulási gyakorisága 40%-al volt magasabb, mint például Michiganben. Ugyanez a jelenség volt megfigyelhető a legerősebben fluorozott városnál, Wiskonsinnál is. Egyéb amerikai, fluorozott vizű nagyvárosokban a rák halálozás 15%-al megnövekedett a nem fluorozott vizű városokhoz képest.

    H. T. Dean, az “ivóvíz fluorozás atyja” a fogakra vonatkozóan aláírja, hogy fluorozás nyomán a megvizsgált gyermekek 10-20%-ánál foltok tapasztalhatók a fogakon. Ez a dentalfluorozisnak nevezett jelenség a fogak foltokban történő, barnás-feketés elszíneződéséhez vezet, amely jele az enzimkárosodásnak, a fogak strukturális megváltozásának. A fogzománc gyengébb lesz, a fognyak szintén, fogínygyulladás figyelhető meg, valamint a fogak meglazulása, továbbá a körmök törékenyebbé válása. A fluor ugyanakkor nem javítja, hanem rontja a fogszuvasodási statisztikákat, amely egyértelműen kiderül a fluorozott vizű városok erre vonatkozó adataiból. A fluor kumulációs méreg, azaz egyszeri elfogyasztott mennyisége nem mérvadó hatása tekintetében , hiszen a szervezetben felhalmozódik, kumulálódik.

    A fogkrémek fluorozása a fluor fogainkra gyakorolt pozitív hatásának feltételezéséből táplálkozik. Mivel azonban se a fluor fogainkra gyakorolt hatásáról, se a fluor ártalmatlanságáról gondoltak nem állják meg helyüket, a fluor felhasználását a fogkrémekben a kritikusabb gyártók beszüntették. Így a gyógynövény alapú, kemikáliákat nem tartalmazó fogkrémekben a fluor sem fordul elő. Sajnos ezek a krémek a magyar piacon kevesebb, mint kisebbségben vannak, azonban Nyugat-Európában, a bio mozgalom terjedése e fogkrémeknél is érezteti hatását. A biológiai termesztésből származó, gyógynövény alapú fogkrémek túlnyomó többsége nem tartalmaz fluort, amely szemlélet, a biodinamikus fejlődését véve alapul, lassan benyomulhat a hagyományos gyártmányok közé is. Az Organic Mission forgalmaz biodinamikus gazdálkodásból származó bio fogkrémet.Csak is növényi kivonatokat tartalmaz, és vegyszermentes!!
    forrás: dr. M. O. Bruker/Rudolf Ziegelbecker: Vorsicht Fluor, EMU Verlag, Lahnstein, 1986

    A fogmosást prevencióra (megelőzésre) használjuk. Akkor ténylegesen az egészségünk megelőzésére csak is olyan fogkrémet használjunk, melynek későbbiekben káros hatása nem lesz egészségünkre .
    Mindenkinek tudom ajánlani az Organic Mission White Pearl bio fogkrémét!
    Ha további információra vagy termékre van szükség, akkor az alábbi elérhetőségeken állok rendelkezésetekre:

    Varga Zsolt
    20/9530-106
    vargazsoltlaszlo@gmail.com

    A természetes élelmiszerekben előforduló fluor mennyisége (ng/100g)
    Sárgabarack 2-6
    Szilva (apróbb) 2
    Mogyoró 3
    Citrom, héj nélkül 3
    Alma 5
    Citromhéj 5
    Körte 6
    Burgonya, hámozott 9
    Burgonya héja 150-1300
    Mandula 9
    Fehérkáposzta 9
    Paradicsom 9
    Egres 11
    Ribizli 12
    Karfiol 12
    Zöldbab 15
    Cseresznye 18
    Sárgarépa 22
    Lencse 23
    Hagyma 14-48
    Zöldborsó 29
    Fejessaláta 30
    Petrezselyem 134
    Majoránna 192
    Zeller zöldje 70

    Tojás 10-40
    Tehéntej 11-90
    Tengeri hal 500-1000
    Zab 25
    Rozs 61
    Kukorica 13-740
    Rizs 61-78
    Búza 70
    Köles 20-90

  9. A fluort a fogak vagy a fogzománc megerősítésére és persze a mérgező hatása miatt baktériumölésre is használják a fogkrémekben és szerintem kiürül elég hamar a szervezetből, így egy felnőttnél nem okozhat mérgezést.
    A gyerekeknek meg úgyis van külön krokodilos fogkrém, amiben nincs vagy csak kevés fluor van.

    1. Kedves Mekker!
      Ha így gondolod, akkor nem igazán tudod, hogy a fluor milyen káros!
      Megjegyzem, hogy a fluor a Dentimből kivonja a foszfort és ezzel gyengíti a fogat.
      A legnagyobb méregtelenítő szervünk a bőrünk. Szerinted mindenki sportol,szaunázik, stb., mivel az izzadás által méregtelenítünk. Ha sokat izzadnánk akkor sem ürülne ki a szervezetből hamar!!!!
      Ha fontos neked az egészség, akkor kerüld a fluort!!
      Üdvözlettel: Varga Zsolt

      1. “Kedves Mekker!
        Ha így gondolod, akkor nem igazán tudod, hogy a fluor milyen káros!
        Megjegyzem, hogy a fluor a Dentimből kivonja a foszfort és ezzel gyengíti a fogat.
        A legnagyobb méregtelenítő szervünk a bőrünk. Szerinted mindenki sportol,szaunázik, stb., mivel az izzadás által méregtelenítünk. Ha sokat izzadnánk akkor sem ürülne ki a szervezetből hamar!!!!
        Ha fontos neked az egészség, akkor kerüld a fluort!!
        Üdvözlettel: Varga Zsolt”

        Tisztelt Varga Zsolt!
        Legalább hülyeségeket ne írjon le! Hogy lehet azt mondani, hogy a fluor a fogakat gyengíti? Csak mosolyogva olvasom a hsz-eket. Valószínűleg akik itt a fluoros fogkrémek ellen hőbörögnek, azok nem tudják, hogy nagyon sok élelmiszer is tartalmaz fluort. És most nem a speciálisan hozzáadottra gondolok, hanem pl. a csirke hús is. És nagyon fontos csont építő szerepe van. A fluor felel ugyanis a csontjaink keménységéért. És mivel a fog is csont, így a fogaink keménységét is meghatározza a fluor. Ajánlom elolvasni a következő blogbejegyzést, mielőtt hülyeségeket írnánk le, és állítanánk, hogy ez az igazság, csak mert gőzünk nincs az egész témakörről:
        http://humbug.blog.hu/2012/11/26/a_fluoridos_fogkrem_mereg_452

  10. Naszóval, nem mindegy, hogy fluor, fluorid, vagy tetrafluor, vagy egyéb fluor származék.

    Tény, hogy nem egészséges a sok fluor, de nem csak a fogkrémben van…

    A teflonozott edényekben a Teflon (ami egy márkanév) az poli-tetrafluor-etilén. Ebben főzünk, mert nem tapad le benne az étel. Amíg nem eszed meg direktben a teflonozott tepsidet, nem lesz tőle bajod.

    A kémiai kötések sok mindent befolyásolnak. Például az autók műszerfalának és műanyag burkoló alkatrészeinek az egyik alapanyaga az a foszgén, amit harci gázként használtak régebben. De földolgozva nincs káros hatása.

    Ha a vizet szétbontod, két igen instabil összetevőt kapsz, pedig egyben egészséges… 🙂

  11. Sziasztok!!
    Ajánlom figyelmetekbe bio-fehérítő fogkrémet. A fogkrém fluormentes, semmilyen vegyszer és szintetikus anyag nincs benne. Csak is növényi kivonatokat tartalmaz.

    WHITE PEARL?

    125ml

    Üde lehelletet és egyedülálló, természetes hatóanyagainak köszönhetően egészséges szájhigiénés állapotot biztosító fogkrém.
    A szegfűszeg, menta és teafa illóolaja antiszeptikus hatásairól közismert, így a szájüreg dezodorált állapotát biztosítja az étkezéseket követő fogmosás utáni időszakban. Természetes polírozó anyaga a kalcium-karbonát, amely kíméletesen és alaposan távolítja el a bőr és nyálkahártyabarát detergenssel együtt a lepedéket a fogakról. A steviosid hatóanyagú édesítő anyaga és az ásványi sók a természetes illatanyagokkal kellemes ízérzetet biztosítanak.
    Értékes illóolajokban gazdag: A különleges minőségű bio teafa olajjal készül, amelyről a nemzetközi szakirodalomban számos publikáció leírja, hogy kimagasló antiszeptikus hatú, azaz nemcsak a baktériumok, hanem a gombák és vírusok ellen is tartalmaz hatóanyagokat. Kimagasló a gennykeltő baktériumok elleni hatékonysága a terpinén-4-ol, ?-terpinolen hatóanyagainak nagy koncentrációja miatt.
    Magas mentol és 1-karvon tartalma miatt a borsmenta és fodormenta illóolaja, valamint az eukaliptusz illóolaja szintén antiszeptikus hatásúak. A szegfűszegben lévő illóolajról régóta ismert, hogy erős fájdalomcsillapító hatása van, és hogy az érzékeny fogak és fogíny ápolására szánt fogkrémekben előnyös hatást vált ki

    ELŐNYEI: Bőrgyógyászatilag tesztelten hipoallargén S.L.S és S.L.E.S mentes fogkrém, mert nyálkahártya-kímélő detergenst tartalmaz, amelyet kifejezetten szájápoláshoz szolgáló termékekhez fejlesztettek ki.
    Antiszeptikus hatású triclosant sem tartalmaz, hanem helyette természetes illóolajokkal biztosítja a fogak és a nyálkahártya megfelelő higiénikus állapotát.

    Összetevők (INCI): CALCIUM CARBONATE, AQUA, SORBITOL, GLYCERIN, ECHINACEA PURPUREA EXTR., CHAMOMILLA RECUTITA EXTR., SODIUM LAUROYL SARCONISATE, SODIUM BICARBONATE, XANTHAN GUM, POTASSIUM CHLORIDE, POTASSIUM SORBATEMENTHA PIPERITA, MENTHA ARVENSIS OIL, EUCALYPTUS GLOBULUS OIL, MELALEUCA ALTERNIFOLIA OIL, EUGENIA CARYOPHYLLUS OIL, MAGNESIUM SULFATE, SALVIA OFFICINALIS OIL, STEVIOSID (STEVIA REBAUDIANA EXTR.), ZINC SULFHATE, CHLOROPHYLL, SALVIA OFFICINALIS OIL

    Bio teafaolajjal és bio echinaceával.

    Varga Zsolt
    vargazsoltlaszlo@gmail.com
    20/9530-106

    1. Hát ez nagyon jó,hogy most már a fogkrémek is mérgezők!!!csak azt nem értem ha ez bizonyitott hogy a fluor mérgező akkor miért nem tiltják be???kinek jó ez egyáltalán??

  12. Megnéztem az általatok ajánlott következő fogkrémeket:
    Lavera
    Logodent
    Naturland herbal svédkeserű

    Sajnos mindhárom termékben található Sodium Lauryl Sulfate nevű vegyület, ami káros az emberi szervezetre. Esetleg tudna ajánlani valaki olyan fluor mentes fogkrémet, melyben ez a vegyület sem szerepel?

      1. Köszönöm a válaszodat és a linket. Ez jónak tűnik és nem is olyan kegyetlenül drága, mint a Forever Living Products. Mielőtt valaki közölné, hogy azért ilyen drága, mert ebből nagyon kevés kell, jelzem, hogy a másik fogkrémből is. A Forever Living Products fogkréme ez:
        http://www.mlmtermekek.hu/index.php?route=product/product&product_id=213
        lenne?
        Mert ha igen, akkor ez tartalmaz Sodium Benzoate (tartósítószert) és ami még problémásabb az a Sodium Saccharin (mesterséges édesítőszer), mely rákkeltő anyag, a többi összetevőt már meg sem néztem. Ráadásul több mint 2,5-szer drágább, mint például az Adaware által javasolt termék, melynek az adatlapján nem szerepelnek ilyen problémás komponensek.

      2. A propoliszos Laverában biztosan nincs ez az anyag, a Logodentet most nem tudom megnézni. A Lavera a Müllerben kb 560 Ft, (a dm-ben jóval drágább), a Logodent 760 Ft körül van ugyanott. Mindkettő 75 ml. A Weledától többféle fogkrém is kapható, ezek már drágábbak, kb 1200 Ft körül vannak,de amúgy a Weleda az egyik legszuperebb natúr márka. 🙂

    1. A Forever Living Products termékforgalmazóitól a Forever Bright Toothgel-t ajánlom!
      Fluormentes! Ennek jelentősége abban rejlik, hogy a fogzománc épségének
      megőrzését nem segíti a fogkrémek fluortartalma, ellenben igen káros hatása van a fejlődő és felnőtt
      szervezetre egyaránt. Lenyelve a fluor idegméreg, gyomorrákot és egyéb elváltozásokat okozhat (a
      különféle fogkrémek dobozára rá van írva!).
      Összetevők:
      ?
      Aloe vera gél
      ?
      Propolisz
      ?
      Tengeri alga
      ?
      Fodormenta
      Hatása:

      fogínyvérzés, -sorvadás, -gyulladás ellen

      afta ellen

      a fogkő kialakulását gátolja, ill. lassítja

      fehéríti a fogakat (csiszolóanyag-mentes!)

      fogászati és szájsebészeti beavatkozás után gyorsítja a sebgyógyulást, fertőtlenít

      fluormentes, nem bántja a száj- és gyomornyálkahártyát

      rágógumi helyett szopogatva frissítő hatású

      kismamáknak émelygésre, hányingerre hatásos

      2 éves kortól gyermekeknek is javasolt
      Kiszerelés: 130 g / tubus

    2. szia!
      Igen, tudok neked ajánlani. Teljesen BIO, és vegyületmentes. Csak is növényi kivonatokat tartalmaz.

      WHITE PEARL?

      125ml

      Üde lehelletet és egyedülálló, természetes hatóanyagainak köszönhetően egészséges szájhigiénés állapotot biztosító fogkrém.
      A szegfűszeg, menta és teafa illóolaja antiszeptikus hatásairól közismert, így a szájüreg dezodorált állapotát biztosítja az étkezéseket követő fogmosás utáni időszakban. Természetes polírozó anyaga a kalcium-karbonát, amely kíméletesen és alaposan távolítja el a bőr és nyálkahártyabarát detergenssel együtt a lepedéket a fogakról. A steviosid hatóanyagú édesítő anyaga és az ásványi sók a természetes illatanyagokkal kellemes ízérzetet biztosítanak.
      Értékes illóolajokban gazdag: A különleges minőségű bio teafa olajjal készül, amelyről a nemzetközi szakirodalomban számos publikáció leírja, hogy kimagasló antiszeptikus hatú, azaz nemcsak a baktériumok, hanem a gombák és vírusok ellen is tartalmaz hatóanyagokat. Kimagasló a gennykeltő baktériumok elleni hatékonysága a terpinén-4-ol, ?-terpinolen hatóanyagainak nagy koncentrációja miatt.
      Magas mentol és 1-karvon tartalma miatt a borsmenta és fodormenta illóolaja, valamint az eukaliptusz illóolaja szintén antiszeptikus hatásúak. A szegfűszegben lévő illóolajról régóta ismert, hogy erős fájdalomcsillapító hatása van, és hogy az érzékeny fogak és fogíny ápolására szánt fogkrémekben előnyös hatást vált ki.

      ELŐNYEI: Bőrgyógyászatilag tesztelten hipoallargén S.L.S és S.L.E.S mentes fogkrém, mert nyálkahártya-kímélő detergenst tartalmaz, amelyet kifejezetten szájápoláshoz szolgáló termékekhez fejlesztettek ki.
      Antiszeptikus hatású triclosant sem tartalmaz, hanem helyette természetes illóolajokkal biztosítja a fogak és a nyálkahártya megfelelő higiénikus állapotát.

      Összetevők (INCI): CALCIUM CARBONATE, AQUA, SORBITOL, GLYCERIN, ECHINACEA PURPUREA EXTR., CHAMOMILLA RECUTITA EXTR., SODIUM LAUROYL SARCONISATE, SODIUM BICARBONATE, XANTHAN GUM, POTASSIUM CHLORIDE, POTASSIUM SORBATEMENTHA PIPERITA, MENTHA ARVENSIS OIL, EUCALYPTUS GLOBULUS OIL, MELALEUCA ALTERNIFOLIA OIL, EUGENIA CARYOPHYLLUS OIL, MAGNESIUM SULFATE, SALVIA OFFICINALIS OIL, STEVIOSID (STEVIA REBAUDIANA EXTR.), ZINC SULFHATE, CHLOROPHYLL, SALVIA OFFICINALIS OIL

      Bio teafaolajjal és bio echinaceával.

      további infó és rendelés:
      Varga Zsolt (Organic Mission)
      20/9530-106
      vargazsoltlaszlo@gmail.com

    3. Tudok ajánlani egy teljesen vegyszer mentes, gyógynövényből készült terméket fogmosásra.
      Ez egy spray amit a fogakra kell permetezni és azzal kell megmosni a fogakat.
      Én 4 hónapja használom, teljesen egészséges, kezdi az elszíneződött fogaimat fehéríteni és a fogkövektől is megszabadított.

  13. Kedves Rahar és mindenki!
    A hit nem azon múlik, hogy milyen vallási vagy hit közösségbe jár valaki.Ennél sokkal több a hit.Nem az x y z nevű közösségek hozzák létre a hitet, hanem a hit a Mindenható Isten ajándéka az embereknek.Aki ezt elfogadja és ápolja annak növekszik és olyan dolgokra is tudja használni az élet különböző területein sikerrel, amit pl.még az orvostudomány vagy akár mást is mondhatnánk nem képes megoldani. Kívánom minden kedves embertársamnak, hogy az Úr vezessen titeket a hit általi birodalomba,győzelemre és akkor megtapasztaljátok , hogy valóban létező dolog.Egyébként abban igazad van, hogy gondolkodni is kell, logikus hogy ha elém tesznek egy higitós flakont akkor nem fogok bele inni stb..

    1. Nem vonom kétségbe a hit erejét, nagyon sok hiteles, dokumentált gyógyulásról lehet olvasni akár az interneten is, ahol orvosilag ki volt jelentve, hogy a páciens rövid időn belül meg fog halni, ez van, nincs mit tenni. Ám valamely ismeretlen oknál fogva a beteg mégis meggyógyult. Az első hozzáírásodból számomra az érződött, hogy te elvakultan csak a hit erejére támaszkodva gondolod minden probléma megoldását. Erre reagáltam én a saját életszemléletemmel, mely egyáltalán nem ateista, talán egy régi mondással tudnám jellemezni: segíts magadon az Isten is megsegít! Szerintem gondolkodni, információt gyűjteni, spekulálni, kombinálni kell, a bal agyféltekés, racionális gondolkodás is fontos, olyan mértékben, mint a hit. Nem szabad sem a hit, sem semmilyen spiritualizmus, megvilágosodás vagy bármilyen más jobb agyféltekés tevékenység miatt háttérbe szorítani, mert akkor megint a ló túlsó oldalán lesz az ember.

      1. ?Gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva.?
        (1 Móz 8,21)
        Példabeszédek könyve:16:9 Az embernek elméje gondolja meg az ő útát; de az Úr igazgatja annak járását.
        Jób könyve:11:6 És jelentené meg néked a bölcsességnek titkait, hogy kétszerte többet ér az az okoskodásnál, és tudnád meg, hogy az Isten még el is engedett néked a te bűneidből.Jakab levél:3:15 Ez nem az a bölcsesség, amely felülről jő, hanem földi, testi és ördögi.
        Jakab levél:3:17 A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató.

        Csak pár dolog…. nincs olyan út, hogy kicsit én, kicsit Isten…. Isten nélkül nincs JÓ,BÖLCS ember…hisz azt mondja az ige hogy “gonosz ifjúságától fogva”… nem kicsit gyarló, kicsit rosszalkodni képes, nem műveletlen, nem tanulatlan, hanem GONOSZ!

        Ezékiel könyve:36:26 És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet.
        II. Korintus levél:3:3 Akik felől nyilvánvaló, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem tentával, hanem az élő Isten Lelkével írva; nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira.

        Új szívet adj, Uram….ez a kulcs! Nem lehet felérni elmével, nem lehet foltozgatni, ÚJ KELL! Ha kéred, ő adja….teljes transzplantáció:)

    2. Kedves Rahar és mindenki!
      “A hit nem azon múlik, hogy milyen vallási vagy hit közösségbe jár valaki.Ennél sokkal több a hit.Nem az x y z nevű közösségek hozzák létre a hitet, hanem a hit a Mindenható Isten ajándéka az embereknek.”
      Egyrészt kibújtál a válasz alól, másrészt arra gondoltál már, hogy minden ember veleszületett képessége a hit?
      “Egyébként abban igazad van, hogy gondolkodni is kell, logikus hogy ha elém tesznek egy higitós flakont akkor nem fogok bele inni stb..”
      Köszönöm. Aki belátja más ember igazát az egy fejlődőképes, rugalmas korrekt ember, ilyen az igazi kommunikációs hozzáállás.
      Szép napot, illetve estét neked!

    1. Neked víziszonyod van és/vagy alkoholista vagy, hogy óvatosságra intesz másokat a víztől? Vagy csak azt hiszed, hogy vicces vagy?

  14. Sziasztok!
    Olvasom a hozzászólásokat és valahogy az jut eszemben, hogy Jézus azt mondta “ha mérgezőt is isztok nem árt az nektek” természetesen szándékosan ne tegyünk ilyet, hogy kipróbáljuk vajon valóban úgy van ahogy Jézus mondta.De abban hiszek és ebben gyakorlom a hitemet , hogy nem kell nekünk kémiából professzori ismereteket elsajátítani ahhoz, hogy megvédjük a testünket.Még csak nem is kell tudakozódni Jézus beszéde alapján “ha vendégségben vagytok és elétek teszik az ennivalót” hogy mi annak az eredete, hanem “hálaadással áldjátok meg és egyétek , nem kérdezősködve a felől”.
    Valóban a mai világunkban nagyon sok mű dolgok vannak , amiknek semmi köze nincs a természetes termékekhez.Úgy gondolom , ezeket képtelenség a hétköznapi ember tudásával ellenőrizni hogy “kóser-e?”.Olyan időkben élünk, amikor hitben kell élni és nem látásban ill. tudásban.Az a probléma, hogy a keresztények még hajlamosak megszokásból élni( ez egyszerűbbnek tűnik) és nem hitből.Pl. egy istentiszteleten a prédikátor arra hívta fel a hívők figyelmét 3 évvel ezelőtt amikor tombolt a h5n1 vírus magyarországon, hogy hittel oltassátok be magatokat.Ha van hitem akkor tudom, hogy Jézus vére védelmet ad és ez működik.Ha nincs hitem ,akkor valóban jobb ha beoltatom magam, mert a védőoltás védelmet ad.De a két dolgot egybe mosni az botrányos.Ugyan így gondolom a fogkrémmel is.Ébredjünk fel és akarjunk hitben járni, mert a “hit mindent legyőz”.
    Isten áldjon titeket

    1. Azt elfogadom, hogy te így állsz a dolgokhoz, de ettől még egyáltalán nem értek egyet vele. Szerintem meg a Jóisten azért adott agyat az embernek, hogy gondolkozom, hogy használja. Tehát nézzen utána dolgoknak, mint például olvasson, tudakozódjon és mint ebben az esetben is, ismerje fel, hogy a fluor az egy mérgező anyag, bizonyos vegyületei jobban, bizonyos vegyületei kevésbé mérgeznek. Szerintem ostoba hozzáállás az, hogy napjainkban minden mérgezett, a levegő szennyezett, az ételek meg különösen, akkor már úgy is mindegy alapon. Azoknak az embereknek valóban mindegy. Viszont eme weboldalt olvasók jelentős részének nem mindegy, azért is informálódnak többek között itt is. Sőt a fogkém ajánlatokból levonható az a következtetés, hogy már jó néhányan igyekeznek egészségesen élni. Ha neked elég ez a “gazdaságos” hozzáállás, hogy hiszel Jézusban, Istenben és akkor nem árt a testednek a mérgező anyag, mert Isten úgy is megvéd, akkor tedd azt, meg kell hagyni olcsó megoldás. Számomra a te gondolkodásod a tipikus európai középkori elvárásokat tükrözi. Hitgyülekezetes vagy vagy egyéb hasonló szerveződés tagja? Az értelem korában élünk, bármennyire is igyekeznek ezt elhomályosítani, mint a bal, mint a jobb agyfélteke egyaránt fontos. Szerintem nem jó megoldás a vakhitre támaszkodni.

  15. Használjátok a Forever Living Product fogkrémét! Nincs benne fluor, propoliszt és aloe verát tartalmaz, meggyógyítja a fogágybetegségeket és fogkövesedést megszünteti.
    Én már három éve ezt használom! Kiváló termék! Nálam is megrendelhetitek. Telefonszámom +36 70 636817

    1. A Forever tényleg jó, én is ezt használom, se fogínyvérzés, se szájszag, se fogínygyulladás – és ők is azért csinálják ezt az egészet, mert tudják mi a dörgés. (Nálam is lehetne rendelni de most már elég az előttem kolléga … 🙂

  16. Naturland Herbal Svédkeserű fogkrém, egész család ezt használja, még a legkisebbikünk is. 990, nagyobb tecsókban lehet venni. Igazából mi ezt az egy dolgot szerezzük onnan be.

  17. Én szodabikarbonával mosom és nagyon jó,tök fehérek tőle a fogaim,nem mérgező sőt!És a szagokat is semlegesíti.

  18. Már egy ideje tervezem az általam használt fogkrém lecserélését, pedig Elmexet használok. Két különböző helyen dolgozó fogorvost kérdeztem meg, hogy ők otthon milyen fogkrémet használnak, ők is ezt használják. A lényeg az, hogy ha valaki eme sorokat olvassa és már fluorid menetes fogkrémet használ, az írja már le legyen oly szíves, hogy milyent, valamint miket próbált és mennyire vált be, és a beszerzési hely is érdekel. Minél több ember írja le annál több dolog közül tudnék válogatni.

  19. A kálium-jodid – szintén belekevert adalékanyag – pedig, ami kálisó művésznéven is szerepel, az ókorban használt biológiai támadófegyver, a célország lakosságának párszáz év alatti leamortizálására használták… szinte minden konyhasóban, tengeri sóban megtalálható.
    Kukk ide: https://www.google.hu/#hl=hu&output=search&sclient=psy-ab&q=aquanet+k%C3%A1lis%C3%B3&oq=aquanet+k%C3%A1lis%C3%B3&aq=f&aqi=&aql=&gs_l=hp.3…4968.13177.1.13997.14.9.0.0.0.0.1619.3446.0j3j2j1j1j8-1.8.0…0.0.WoG1Ue3_XY8&psj=1&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.r_cp.r_qf.,cf.osb&fp=bbd6a8389cbdb587&biw=1022&bih=671

  20. Én már régóta csak fluorid-mentes fogkrémet (és kizárólag csak natúrkozmetikumokat) használok, mindenkinek ezt ajánlom. (Érdekes módon néhány natúr fogkrémbe is beleteszik a fluoridot, nem tudom ,miért). Mindenesetre a Müllerben kapható fluorid mentes fogkrém pl. Lavera, Logodent márkájú, jó áron. Amióta ezeket használom, megszűnt a foginyvérzésem is. (A “hagyományos” kozmetikumokban található borzalmas vegyszerek is megérnének egy külön posztot…. )

    1. Nem tudom hogy ez a 2 dokumentum hogy bizonyitja hogy fluoridot adagolnak. Amugy a természetes kalcium-fluorid és a szódium- vagy nátrium-fluorid az nem ugyanaz.

      1. Lényegében mindegy. Mert ha az nincs benne, van más. Már több éve nem iszik rendes vizet, az elmúlt héten ittam, kapart tőle a torkom. Tehát, tele van az minden szarral.

        1. Ugyan ez elmondható általában a palackozott ásványvízről is,….mit keress benne a KLORID vagy FLUORID? valaki mesélte, hogy az ásványvíz palackozásakor valami durva algásodásgátlót tesznek a vízbe és emiatt több hétig pihentetni kell a palackokat a raktárban.
          Én, 2 éve már annak, hogy ízadásgátlónak is használóm a szódabikarbonát tökéletesen bevált.

        2. és a konyhasóban mit keres a KLORID? elárulom, pontosan ugyanazt, mint az ásványvízben: nátriumot.

          na ezért kéne figyelni kémiaórán :-/

        3. Valamilyen szervetlen sók..ha ennyire felháborít nézz utána egy lexikonban vagy gúgelozd ki

    2. Nemcsak, hogy a fogkrémekbe tesznek fluoridot, hanem a Béres-cseppbe is, épp a minap vettem, s olvastam az összetevők között a fluort. Mindjárt bele is ejtettem a kukába a frissen vett üvegcsét…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Send this to friend