Tudomány és technika

Megvalósíthatóvá válhat a fejátültetés

Dr. Sergio Canavero

Az eddig csupán tudományos fantasztikus vagy horrorfilmekben látott eljárás, egy teljes emberi fej egy másik testre történő átültetése, valósággá válhat egy elismert sebész szerint.

A torinói Dr. Sergio Ganavero szerint sikerült ugyanis kiküszöbölni azt a problémát, ami ez idáig megakadályozta a sikeres fejátültetéseket.

A majmokon végrehajtott kísérleteket már évtizedekkel ezelőtt elkezdték. Az első sikeres operációt 1970-ben hajtotta végre Dr. Robert White, majd 2001-ben megismételték a műveletet és úgy ültették át egy majom fejét egy másik testre, hogy az állat képes volt érzékelni a szagokat, az ízeket, és ki tudta nyitni a szemét, de mivel a gerincvelőt nem tudták megfelelő módon összekötni az agy megfelelő idegeivel, az állat néhány órával a műtét után lebénult és meghalt.

Az idegsejt-kutatásban végzett újabb kutatások és felfedezések viszont mostanra annyi új eredményt hoztak, hogy Dr. Canavero úgy véli, már semmi akadálya nincs annak, hogy hamarosan embereken is sikeres fejtranszplantációt hajtsanak végre – az erről szóló tanulmányt egy nemzetközi szaklapban tette közzé a neves idegsebész.

A tanulmány címe mellesleg igen ellentmondásos: ?MENNYORSZÁG: a fej anasztomózis projekt körvonalai az első sikeres emberi fejtranszplantáció és gerincvelő fúzió?

?A fejtranszplantáció során az eddigi legnagyobb technikai akadályt a donor és a fogadó szervezet közötti gerincvelői kapcsolat létrehozása jelentette. Úgy vélem, manapság már megvan az erre alkalmas technológia,” nyilatkozta, hozzátéve, hogy az eljárás jelentős részben a korábbi kísérletekhez hasonlóan zajlana.

A tanulmányban arra is kitért, hogy a gerincvelőt egy rendkívül éles késsel kell elvágni, majd a fej és a másik test gerincvelejét mechanikusan csatlakoztatni egymáshoz. ?Ez a ?tiszta vágás? a kulcsa a gerinc fúziójának, amely során bizonyos kémiai vegyületek, vagy fúziós membránok azonnal kijavítják/összeforrasztják a mechanikus sérülés következtében elválasztott membránokat.?

Az operációhoz a donort és az átültetésre váró személyt is el kell altatni, majd a testüket lehűteni 12-15 Celsius fok közötti hőmérsékletre. Ezt követően a sebészeknek egy órájuk van arra, hogy eltávolítsák a donorról a fejet, majd átültetve a befogadó testre beindítsák a keringést. Azért kell sietni, mert az agy legfeljebb egy órát bír ki károsodás nélkül úgy, hogy közben nem kap folyamatos vér- és oxigénellátást, fejtette ki a sebész.

Dr. Canavero szerint a beavatkozáshoz mintegy 100 sebészre van szükség és az előkészületektől a műtét befejezéséig legfeljebb 36 órára. A beavatkozás költsége 8,5 millió font (közel 3 milliárd forint). A gerincvelő csatlakoztatása patkányoknál már működött – emelte ki a sebész.

Sikeres gerincvelő fúziót még soha nem hajtottak végre, de Dr. Canavero számos kísérletet idéz, amelyek során a gerincvelőt egy patkányhoz csatlakoztatták. Ezekben a kísérletekben a patkánynak korlátozott mozgást engedélyeztek.

Egy másik fontos idézett terület bizonyos műanyagok, mint a polietilén glikol (PEG) használata, amelyek segítségével már sikerült a kettészakadt gerincvelőt összeforrasztani kutyák esetében.

Számos szakember kommentálta már Dr. Canaveri tanulmányát a publikálás óta, és felhívták a figyelmet az eljárás etikusságának kérdésére. Mielőtt egy ilyen kísérlet a tudományos fantasztikum világából a valóság talajára helyezkedne számos etikai kérdés vár megválaszolásra.

Stephen Latham a Yale bioetikusa szerint, ha az orvostudomány képessé válik a gerincvelő fúzióra, akkor egy sérült gerincvelő helyreállítására is képesek lennének és a fejátültetés kockázatos procedúrája feleslegessé válna, bár Dr. Canaveri szerint a ?tiszta vágás? teszi lehetővé a művelet, ami óriási különbséget jelent egy baleset általi roncsolt sérüléshez képest.

Dr. Christopher Scott a Stanford bioetikusa pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a fejcserét motiváló indok könnyen érkezhet helytelen irányból.

Dr. Scott természetesen feltette a legfontosabb etikai kérdést is: Mitől ember az ember? ?Egy ilyen műtét esetében ki lenne a donor és ki a fogadó fél? Mindenkinek van valamilyen elképzelése a személyiségről, arról, hogy mit jelent egy önálló egyénnek lenni. Ez az elképzelés szinte kizárólag a fej körül forog. Ki lenne az új személy, a fej vagy a test ?tulajdonosa???

Források: Daily Mail, popsci.com, eletmod.hu

Előző posztKövetkező poszt

21 hozzászólás

  1. A transzexuálisok a jövőben kiteljesíthetik az átváltozásukat, nem csak a nemi szervüket operáltatják át, hanem a fejüket is.. férfiak női fejjel, kinézettel, és fordítva..
    szép..

    1. “Az egekben lakozo neveti,az Ur megcsufolja oket”(Zsolt 2:4), – mar én sem tudok mast,mint nevetni ezeken.

    1. Erről volt egy műsor a TV-ben. Megkérdezte a riporter, hogy “és akkor mi van, ha egy több napos áramszűnet beüt?!”
      Azt mondták, hogy akkor sajnos kiolvadnak! (Bár nem hiszem, hogy lenne utána reklamáció!):)

      1. Elégé drága cuccokat látni ott mint sem, hogy a sok éves munka kárba vesszen egy vacak áramkimaradás miatt. Biztosan gondoskodtak saját áramfejlesztőkről is, úgy hogy nem igazán kell őket félteni.

        1. Ja! De ahogy elnéztem, nem “dőlnének a kardjukba”, ha “baleset” történne!

  2. Egészségügyis lévén bizton állíthatom, hogy 1 óra nem hogy egy combszintű amputációhoz nem elég, hanem egy “átlag” vakbélműtét is megválasztja ezt az időt.(egy rutinos sebésznek ez 30-40 perc)
    Másik hülyeség a 100 sebész. Max. 4-en férnek el egy műtőasztal mellett. 36 óra az 2160 perc, lebontva: egy sebészre átlag 22 perc jut. Ennyi idő alatt melegszik föl egy átlag operatőr orvos, pláne úgy hogy nem ő ejtette az első metszést , ennyi idő dolgozni és a munkájáról referálni a következőnek, ez abszurd lehetetlen.
    Harmadik hülyeség az egy óra a fej leválasztását követően. Akut hipoxiás állapotról beszélünk a légzés leállását követő 5. perctől. Ezért nem tudunk újraéleszteni v.kit, ha mondjuk 15-20 perce volt a rosszulléte, keringés-légzés összeomlása. Az agy a leginkább érzékeny szerv az O2 hiányára, kvázi itt elválasztják a törzstől a fejet, lélegeztetés nem megoldható-lehetetlen,még abban az esetben is , ha friss, O2-ben gazdag vért “keringetnének?” Én a PEG használatát is megkérdőjelezem, az ingerületet átvivő szinapszisok töltéssel rendelkező folyadékok. Ezért nem megoldott nyaki-gerincsérült esetében a rehabilitáció. A patkányok esetében másodlagos idegdúcok is vannak, ezért is képesek bizonyos mozgásokra, ha sérül a piramidális-extrapiramidális idegpálya. Elnézést a szösszenetemért…

    1. Nem kell elnézést kérned. Szerintem itt a legtöbb olvasó reméli, hogy ez csupán elmélet marad…

      1. Na ja, sok mindenen mosolyogtak a különböző kutatási projekteken kívülálló szakemberek. Például ezen is, úgy kb. a 70′-es évek elején és lás csodát, ma már itt van. https://en.wikipedia.org/wiki/Brain?computer_interface Úgy, hogy csak óvatosan azokkal a “hülyeségek”-kel.
        Lépődtünk mi már meg nem 1x és még fogunk is szerintem. Itt nem csak emberi tudással kell számolni. De ezt ma még igen kevesen értik meg. Persze ezeket ma már inkább így magyarázzák “lehet, hogy földönkívüliekkel álltak kapcsolatban?”

    2. ” majd a testüket lehűteni 12-15 Celsius fok közötti hőmérsékletre”: Alacsonyabb hőmérsékleten a bomlási folyamatok is lassulnak, “egészségügyisként” ezt tudnod kéne. Nah meg addig is lehetne minimális szinten keringetni a vért, persze elég veszteséges lenne a dolog, de legalább oxigént kap.
      Arról nem is beszélve hogy ha ezt összekötjuk klónozással, sejttenyésztéssel amik fellendülhetnek a közeljövőben akkor mindjárt valószínűbbnek látszik.

      Én inkább a morális kérdések miatt aggódom, amikor a mocskos izraeli paraziták majd új palesztín testeket vesznek és a szervkereskedelem még jobban kicsúcsosodik az elmaradott országokban (avagy fejlődő, ahogy az elnyómóik hívják őket)

      1. Ha man annyira aggodsz a moralis kérdések miatt, megvaltoztathatnad ezt a démon kinézetu profile képedet Fleshi! – legyél mar ennyire tapintattal irantunk!

  3. “Dr. Christopher Scott a Stanford bioetikusa pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a fejcserét motiváló indok könnyen érkezhet helytelen irányból.”
    Ennyi pénzért biztosan el lehet majd nézni a helytelen motiváció fölött is.

  4. Az ördög hülyíti és kecsegteti hamis illúziókkal az illuminatit és a követőit,hogy reménykedjenek abban,hogy tényleg szuper emberek lehetnek hallhatatlansággal és teljes tökéletességben.Úgysem fog összejönni,akármilyen fejlett is lesz a technika,ugyanis csak addig mehetnek el amíg az Atya le nem húzza a sorompót.:)Hiába ismerik ki a test minden csínját bínját akkor is csak robotokat tudnak produkálni a lélek titkait soha nem tudják megfejteni és főleg azt nem,hogy a lélek és a szellem miből áll,mivel ezek nem e világból származnak és csakis Istennél van ez a tudás.

    1. Pontosan! Sokáig nem is értettem hová tegyem ezeket a hosszútávú projekteket. Aztán egyszer csak megértettem. 2 projekt van. A hosszútávúnak tűnő anyagi projekt az, amivel az őrdög elhiteti, megtéveszti az elitet és persze azokat a kisembereket is, akik a könnyebbik utat válasszák,….a “hiszem, ha látom” vagy a “azt hiszek el amit látok és ami megtapintható” útját. A másik projektet gondolom nem kell, hogy részletezzem.

      Mai hír(én ma hallottam a rádióban). Megint lesz magyar légitársaság, pontosabban nemzeti légitársaság, a neve SÓLYOM Hungarian Airways. Ez szépen hangzik, mert több száz esetleg több ezer munkahelyet jelent magyaroknak és ez tényleg dicséretes, de ami engem zavar, az a sólyom elnevezés, mivel ennek a madárnak igen komoly jelentősége volt a régi pogány világban. Akinek ez esetleg új keletű vagy fel szeretné frissíteni emlékezeteit.

      https://sites.google.com/site/allatmitologia/lelkesek/ad-solyom

      Csak halkan kérdezem,….véletlen?

      1. A szokásos Nimród-Szemirámisz-Tammúz imádat vagy másnéven Hórusz Izisz Rá és így tovább minden nép mitológiájában ott van ez az okkult szentháromság csak épp más más néven,de az biztos,hogy az ősi Babilonból mentették át és hogy semmi de semmi köze Istenhez.Már az furcsa kell,hogy legyen és ha tudjuk hogy az építészek zöme szabadkőműves,hogy minden városban ott diszeleg a szentháromság szobor az okkult nappal a tetején.Ez mind mind burkolt napimádat és azon keresztül lucifer imádat.

        1. Ezékiel 8:

          1.

          És lőn a hatodik esztendőben, a hatodik hónapban, a hónap ötödik napján: én ülök vala házamban, és Júda vénei ülnek vala előttem és esék reám ott az Úr Istennek keze.
          2.
          És látám, és ímé vala mintegy tűznek formája, derekának alakjától fogva lefelé tűz vala, és derekától fogva fölfelé vala mint a fényesség, mint az izzó ércz.
          3.
          És kinyújta egy kézformát, és megragada engem fejem üstökénél fogva, és fölemelve vitt engem a lélek a föld és az ég között, és bevive engem Jeruzsálembe isteni látásokban a belső kapu bejáratához, a mely északra néz, a hol vala helye a bosszúság bálványának, a mely bosszúságra ingerel vala;
          4.
          És ímé ott vala Izráel Istenének dicsősége, a látás szerint, a melyet láttam a völgyben.
          5.
          És monda nékem: Embernek fia! emeld föl csak szemeidet észak felé. Fölemelém azért szemeimet észak felé: és ímé északra az oltár kapujától áll vala a bosszúság ama bálványa a bejáratnál.
          6.
          És mondá nékem: Embernek fia! látod-e mit cselekesznek? A nagy útálatosságokat, melyeket Izráel háza itt cselekszik, hogy eltávozzam az én szenthelyemtől. De még egyéb nagy útálatosságokat is fogsz látni.
          7.
          És vive engem a pitvar bejáratához, és látám, és ímé egy lyuk vala a falban.
          8.
          És mondá nékem: Embernek fia! ronts csak át a falon! és átronték a falon, és ímé egy ajtó vala ott.
          9.
          És mondá nékem: Menj be és lásd meg a gonosz útálatosságokat, a melyeket ezek ott cselekesznek.
          10.
          Bemenék azért és látám, és ímé az útálatos csúszó-mászó állatoknak és barmoknak mindenféle képei és Izráel házának minden bálványai vannak bevésve a falon köröskörül.
          11.
          És hetven férfiú Izráel házának vénei közül (ezek közepette Jaazanjáhu, a Sáfán fia) áll vala előttök, mindenik a maga tömjénezőjével kezében, s a füstölőszer felhőjének illata száll vala fel.
          12.
          És mondá nékem: Láttad-é, embernek fia, Izráel házának vénei mit cselekesznek a sötétben, kiki az ő képes házában? mert azt mondják: Nem lát minket az Úr, elhagyta az Úr ezt a földet.
          13.
          És mondá nékem: Még egyéb nagy útálatosságokat is fogsz látni, miket ezek cselekesznek.
          14.
          És vive engem az Úr háza kapujának bejáratához, a mely északra van, és ímé ott asszonyok ülnek vala, siratván a TAMMÚZT.
          15.
          És mondá nékem: Láttad-é, embernek fia? még egyéb, ezeknél nagyobb útálatosságokat is fogsz látni.
          16.
          És bevive engem az Úr házának belső pitvarába, és ímé az Úr templomának bejáratánál, a tornácz és az oltár között vala mintegy huszonöt férfiú, kik hátokkal az Úr templomára és orczájokkal keletre fordultak, s ezek kelet felé leborulva IMÁDTÁK A NAPOT.
          17.
          És mondá nékem: Láttad-é, embernek fia? avagy kevés-é Júda házának ily útálatosságokat cselekedni, a milyeneket itt cselekedtek? hogy még a földet is betöltik erőszakossággal, és engem megint haragra ingerelnek, ímé, hogy tartják a venyigét orrukhoz!
          18.
          Én is búsulásom szerint cselekszem, nem fog kedvezni szemem, sem meg nem szánom őket; s ha kiáltanak füleimbe nagy felszóval, nem hallgatom meg őket.

    2. Pontosan! Ezért jó emlékeztetni magunkat időnként, hogy az úgynevezett bennfenteseket sikerült sátánnak átvernie a leginkább.

      1. Azon a szinten te is tudod, hogy több van egy szimpla átverésnél. Aki a tűzzel játszik megégeti magát szokták mondani, aki meg az okkulttal, úgy szintén meg fog. Na meg a Márk 5:9-ben említett “Légió”-ról nem is beszélve. Mit is szoktak régen mondani? “Megszállta az ördög”. Na ja, a nem túl felvilágosult nagyapáink, dédnagyanyáink. Régen akkor tetted volna nevetségessé magadat, ha azt merted volna állítani, hogy nincs Isten. Ez mára már igencsak megváltózott.

  5. “Az operációhoz a donort és az átültetésre váró személyt is el kell altatni, majd a testüket lehűteni 12-15 Celsius fok közötti hőmérsékletre. Ezt követően a sebészeknek egy órájuk van arra, hogy eltávolítsák a donorról a fejet, majd átültetve a befogadó testre beindítsák a keringést. Azért kell sietni, mert az agy legfeljebb egy órát bír ki károsodás nélkül úgy, hogy közben nem kap folyamatos vér- és oxigénellátást, fejtette ki a sebész.
    Dr. Christopher Scott a Stanford bioetikusa pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a fejcserét motiváló indok könnyen érkezhet helytelen irányból.”

    És mi lehet ebben az esetben a helyes irányból jövő motiváció?! Az öreg milliárdos akar egy 20 éves testet?

Hozzászólás a(z) Ida bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend