Természeti katasztrófák

Mit tanulhatunk Sandy-től

Sokan a szemétkonténerekben és kukákban kutatnak étel után

Forrás: NaturalNews.com

Sokan a szemétkonténerekben és kukákban kutatnak étel után

Egy természeti katasztrófát követő 72 órát tekintik az ?udvarias? időszaknak. A lakosság ilyenkor még nyugodt: a kormány majd mindent szépen megold, küld ételt, vizet, benzint, ruhát és mindent, ami kell. Így az első három napban az emberek betartják a szabályokat és jól viselkednek.

Úgy a harmadik nap vége felé elfogy a türelem. Az emberek elkezdenek éhezni és felhevülnek az indulatok. Egyre többen kezdenek kétségbeesni és úgy érzik a kormány cserbenhagyta őket. Ami három napja még egy viszonylag udvarias társadalomnak tűnt, most vészjóslónak tetszik. Az egyén túlélési ösztönei kezdik átlépni a társadalmi szabályokat és lassan elszabadulnak az indulatok.

Egy viszonylag friss tanulmány szerint a legtöbb ember nagyjából háromnapi élelemmel és egyéb létfontosságú cikkel rendelkezik otthon a kamrában, tehát látszólag stabil társadalmaink csupán kilenc étkezésre vannak az anarchiától. Mivel a legtöbb ember megszokta, hogy mindig mindenhova azonnal eljuthat, csak nagyon kevesen gondolnak arra, hogy felkészüljenek egy szükséghelyzetre, érkezzen az bármilyen formában.

Ahogy a mostani helyzetből láthatjuk, nincs szükség teljes gazdasági összeomlásra ahhoz, hogy egy nagyvárosban káosz alakuljon ki. Elég egy viszonylag gyenge hurrikán is.

?Az egyre fogyó üzemanyagok miatt az emberek között nő a feszültség,? jelenti a Fox News. ?A kilométeres sorokban álló autósok New York, New Jersey és Connecticut államok, a Sandy miatt legnagyobb pusztítást szenvedett területek benzinkútjainál többször is összezörrentek. Az emberek harcolnak a még rendelkezésre álló benzinért, felvásároltak minden elemet, a telefonszolgáltatás akadozik és a legalapvetőbb árucikkek beszerzése is probléma.?

A benzinkutakhoz rendőröket állítottak, hogy megakadályozzák a lassan lázongásra hasonlító konfliktusokat. A Twittert elárasztották a benzinhiánnyal és egyéb problémákkal kapcsolatos üzeneteket:

Tudod, hogy nagyon rossz a helyzet, amikor a benzinkutast arról kérdezve, hogy mikorra várható több benzin, csak röhög rajtad. ? Prede (@predederva) November 1, 2012

Ez egyszerűen borzalmas! Valaki kést rántott a Greenpoint benzinkútnál, ahol több órás a sor. ? Camila Xavier (@camilaxavier) November 1, 2012

Éppen figyelem, ahogy összeomlik a társadalom egy Long Island-i benzinkútnál. ? Christina (@wooly_says) November 1, 2012

Teljesen magam alatt vagyok. Égő házak bűze, az emberek verekednek az ételért. Totál sötétség. (link)

Több napja nem aludtam vagy ettem rendesen. Remélem hamarosan jobb lesz. (link)

Vannak azonban más jellegű tweetek is:

Én Utah államban élek, ahol az emberek hisznek a felkészülésben? Pont a múlt héten beszélgettem New Yorki rokonaimmal és kinevettek. Azt mondták bolond vagyok, mert fegyvert tartok, van tartalék benzinem, vizem és saját generátorom. A legtöbb ember teljesen vak aziránt, hogy milyen káosz lehet, csupán egy komolyabb áramkimaradás esetén, ami mondjuk a fél vagy az egész országot érinti. Nem kell több mint egy hét ahhoz, hogy elszabaduljon a pokol és a lázongás legyen az új társadalmi norma.

Az ABC News riportjában egy lakó a következőket nyilatkozta:

?Meg fogunk halni! Meg fogunk fagyni! Itt 90 éves emberek vannak!? mondta Donna Solli, a helyszínre látogató tisztségviselőknek. ?Maguk, nem értik. A teherautóiknak már itt kellene lenni a sarkon! Három nap telt már el!?

Egyesek olyan rossznak tartják a helyzetet, hogy már a Vöröskeresztet vádolják, mert nem érkezett meg a segélyszállítmányokkal:

?Ez Amerika, nem egy harmadik világbeli ország! Nekünk étel és ruha kell,? mondta Jim Molinaro, Staten Island kerületének elnöke. ?Azt tanácsolom Staten Island lakosságának, hogy ne adjanak adományokat az amerikai Vöröskeresztnek. Adják a pénzüket másnak.?

Sokak szerint a helyzet még jelentősen romlani fog mielőtt javulna. A CNBC arról írt, hogy a benzinhiány még egy hétig is eltart, pedig a kétségbeesés már három nap után is komoly volt.

Mi a helyzet az áramszolgáltatással? A helyi szolgáltató (Consolidated Edison Inc.) szerint az áramellátás november 11-re állhat helyre mindenhol, bár Manhattanben akár már ma visszatérhet az áram a lakásokba. A CNN szerint még mindig 2,7 millió ember van áram nélkül. Áram nélkül pedig a kutak nem tudnak üzemelni. Az amerikai életstílus elképzelhetetlen benzin nélkül. Hogy mást ne is említsünk, a legtöbb ember manapság képtelen bárhová is gyalog menni, biciklije pedig szinte senkinek nincs.

Vonatkoztassunk el egy kicsit a Sandy okozta zűrzavartól. Mi történik, amikor sok millió, sűrűn lakott városokba zárt ember nem jut ételhez, benzinhez vagy áramhoz?

Természetesen kétségbeesnek. A kétségbeesett emberek pedig könnyen elveszítik türelmüket, konfliktusba, verekedésbe keverednek. A kormány ilyen helyzetben nem lesz képes segíteni, hiszen sok millió emberről és sok millió adag ételről van szó és azok, akik nem készültek fel, komoly bajban lesznek.

Hirtelen nagyon sokan rájöttek, hogy milyen jó lett volna, ha ők is felkészülők (elterjedtebb nevén ?prepperek? – jelentése felkészülő) közé tartoztak volna.

A tartalék ételek, vízszűrők, elemek és egyéb fontos eszközök értéke egy szupervihar után hirtelen jelentősen megugrik.

Mi a megoldás a frusztráció és a pánik elkerülésére? A felkészülés.

Ha Staten Island vagy New York City lakói felkészültek volna a viharra, amiről tudták, hogy feléjük tart, most nem kellene ilyen kétségbeesett helyzetben lenniük. Ha lett volna néhány napi tartalékuk, most nem a Vöröskeresztet okolnák a bajért és nem a kormánytól várnák kimentésüket.

A Sandy levonulását követően a felkészülők sokak szemében zseninek tűnnek. Míg az emberek nagy része eddig csak nevetett rajtuk, a felkészültek most is gond nélkül, legalábbis kevesebb gonddal folytatják életüket.

Őket nem látjuk most a hírekben, amint segítségért könyörögnek, hanem otthonaik védelmében eszik saját ételüket, isszák a saját vizüket és kerülik az utcákat. A prepperek nem fosztogatják a boltokat, nem szidják a Vöröskeresztet és nem kukáznak arra várva, hogy megérkezzen a kormány segélyszállítmánya.

A prepperek sokak szerint az új próféták, a felkészületlenek pedig az új hajléktalanok.

Előző posztKövetkező poszt

92 hozzászólás

  1. Érdekességként:

    Pár napja kaptam egy ilyen e-mailt, nem tudom, hogy mi igaz belőle?! (Majd Ti ügyesek talán utána tudtok nézni, ha gondoljátok! Állítólag oroszul jelent meg!
    (az eredeti fordítás orosz nyelvről szlovákra volt lefordítva, s most én nektek magyarra fordítottam le ? Sagát István))

    A NASA bejelentette, hogy nemsokára a Föld belemegy a ?null síkba?
    [expand title="Teljes hozzászólás" swaptitle="Bezár"]
    A kormányhoz eljutott egy információ 2012 júliusában. Az üzenetet ismertessétek meg rokonokkal, barátokkal és olyan emberekkel, amelyek nyíltak és megértik az következő sorokat.
    A NASA bejelentette, hogy nemsokára a Föld belemegy a ?null síkba?
    1. 2012/2013 őszén és telén Tibetben és a Föld északi féltekéjén meleg lesz. 2012.december.21-én Földünk belép az egész Naprendszerrel együtt a galaktikus ?null síkba?.
    Ez egy létező sík, ahol nincs áram és ahol semmilyen tárgyban nem működik az elektromosság.
    2. Az egész Földön, 2012.12.21-én 10 óra körül Moszkvai idő szerint néhány perc alatt elsőtétül minden és teljes csend lesz. Nem lesz semmilyen fény, áram, távkapcsolat (telefon, internet stb), hangok és semmi sem fog működni.
    3. Ez a sötétség kozmikus illúziókat, fénykisüléseket és emberi illúziókat fog kiváltani, amely 3-4 napig fog tartani. Semmitől sem kell félni, sem tartani.

    4. A végén ismét előjön a Napfény és ismét érezhető lesz a nyugalom és béke. Az állatok természetes megérzésük szerint fogják érezni, hogy eljön a ?Kozmikus sötétség? és el fognak rejtőzni. Az emberek a városokban nem fogják érezni annyira az eseményeket, ezért több halálos esemény és tébolyodottság fog bekövetkezni. Az emberiség 10 %-ka elhunyhat.
    5. A ciklusváltásnál jó lenne , ha felkészülnének úgy, hogy minden 2012 évi kötelességet befejezzenek, többet nem szabad felvenni és minden tartozást kiegyenlíteni.
    6. 2012. december 20-án vigyék magukkal gyermekeiket, igazolványikat, valamennyi pénzt és utazzanak el a városból a természetbe. Készítsenek élelmiszer tartalékot 2 hónapra, mivel az elektromos hálózatot csak nehezen és fokozatosan fogják tudni rendbehozni.
    Jó ha otthon lesz vízkészlet, tüzifa, gyertya világításra,tűzhely, mivel december 21-től nem fog működni az elektromos hálózat.
    A TV és más kommunikációs hálózatok sem fognak működni. A sötétség napjai alatt fontos az ablakokra sötétítőt rakni, ne nézzenek az ablakokon ki, ne hidjenek annak amit látnak és hallanak, és ne menjenek az utcára. Ha mégis fontos volna kimenni a házból, akkor ne menjenek messzire, mert eltévedhetnek, mivel a fény hiánya miatt elveszthetjűk az irányérzetünket és nem fogjuk látni saját kezünket sem. Ne féljünk.
    7. Ha újra megjelenik a fény, nem szabad mindjárt a városokba viszamenni, jobb lesz tavaszig várni. A Föld a ?null síkból? való definitív kimenetele 2013 február 7-én várható. Ekkor már beindulnak a repülő és a vonat-járatok.
    8. A világ minden kormánya megkapta ezt az információt a ?null síkról? kűlönböző forrásokból, de az embereknek nem tudnak vagy nem akarnak segíteni. A polgári védelem és a kitelepítés nem fog működni az áram, a távközlés és a közlekedés meghibásodása végett. Csakis saját magunkra hagyatkozhatunk.
    9. A Föld áthatolása a ? galaktikus null síkon? kialakult helyzet végett megváltoztatja az embereket úgy, hogy sprituális beállítottságúak lesznek. Az emberek számára új fontossági sorrend alakul ki. A fejlett és fejlődő országokban új tudományos és spirituális nézetek, új egészségvédelmi rendszerek és új emberi viszonyok (becsület, tisztesség) fognak kialakulni. Ez lesz az emberiség hosszú fejlődésének egy újabb szakaszának a kezdete.

    Ezt meg egy népi prófétától olvastam:

    XVIII-XIX. századból!

    ° “Az öreg Teknyős megjósolta, hogy valamikor a kései utódaink majd meglátják a vasmadarakat repülni, mög lőcstelen kocsik szaladgálnak. A vasmadarak meg is tojnak, és akkor robban, összedűlnek a házak.”
    ° “A kocsik az országúton úgy közleködnek, hogy egymást tapossák.”
    ° “Össze lösz még úgy fűzve a világ dróttal, hogy na.”
    ° “Azt jósolta, hogy minden utcasarkon kocsma lösz, minden sarkon bót lösz, minden utcasarkon kupleráj lösz.”
    °

    ° “Nem lehet mögismerni a férfit a nőtül.”
    ° “Szemérmetlenködnek, nem ismernek szégyönt a nők.”
    ° “Tele vót a vadrépának a virágja olyan bordóval. Aszonta, ahogy az majd fogy ki, a nép úgy fajtalanul el. Úgy lösz majd, hogy hát az úton is, mint a kakas a tyúkot.” –
    ° “Él három hétig a férjével, és már odébbáll. A gyerek ott a nyakba. Az ártatlan sikoltozik: ki az anyja, ki az apja?!”
    ° “Azt is megmondta a Teknyőkaparó, hogy vége lösz a bujdosó betyárok világának, osztán majd az úri betyárok gyünnek, azok aztán felménnek lakni az emeletre.”
    Már gyerekkorunkba megmondta a Teknyőkaparó, hogy elgyün az az idő, mikor az unokáink unokái ellátnak a világ minden részire, és oda is tudnak beszélni. (Barta István, 1979.)

    Az előre látott, mög tudott. Mesélt arrul is, hogy olyan okos lösz az emböriség, hogy olyan gépezetöt gyártanak, amivel már önmagát meglátja, aki beszél. Hát ez a tévé, csak űk nem tudták, hogy az tévé fog lönni. És ugyë bekövetközött.
    Térjünk át azonban a legérdekesebb, legizgalmasabb részre, a harmadik világháború eshetőségeire!

    Itt is találunk rá próféciát!!!!!!!

    ° “Három napig sötétség lösz, villany, semmiféle fény nem ég, csak a szentölt gyertya.”
    ° “Azt jósolta, hogy ezret élünk, ezret nem, kétezerbe el fog veszni a világ.” – a mostani világrend megdőlését az összes valamirevaló vízió a XXI. századra teszi.
    ° “Gyünnek a vörösök, utána gyünnek a sürgük, akkó lösz olyan nagy háború, hogy a szürke ló a szügyivel taszítja a vért.”.
    ° “A fekete sereg keletrű fog elindúni, és egészen nyugatig mögy körösztül a világon.”
    ° “Nem fegyverrel fognak háborúzni, hanem skatulyából szórják le az átkot a népre, és sebösek lösznek. Még a hetedízigleni ivadék is el fogja örökölni az átkot.” –
    ° “Annyi magyar marad meg, hogy egy diófa alatt elfér”
    Möglássátok, keletrül elindul egy sereg, oszt egészen nyugatig mén. ?Hát ezt mán mink is mögértük. Az oroszok gyüttek, oszt nyugatig möntek.?

    Aszonta, Kína, India nézik, hogy az európai tigrisek hogyan marcangolják egymást, és majd aztán gyünnek, mikó lëgyengülnek. Azt is mondta, hogy úgy mögritkul a nép, hogy úgy marad mint az aratásnál, mikor kaszál az embör, oszt néha elmarad ëgy szál búza.
    .° “A tizennégyes háború semmi, a másik háború semmi, a harmadik háború lesz a valami. Lesz olyan háború, hogy a szürke ló a szügyivel taszítja a vért a Rákos mezejin. Annyi nép marad mög, hogy egy fa alatt elfér. De mikor a napkeleti bölcsek gyünnek, avval nem bír senki.”
    Mikor az utolsó évek lësznek, a fák csak kizöldellnek. Errül tudjuk mëg, hogy nyár lësz. Mëg azt is mondta, hogy begyünnek olyan népek, akik istennek vallják magukat.
    A Teknyőkaparó azt jósolta, hogy közeledünk ahhon, amikó a nyár mëg a tél ëgyforma lësz. Annyi lësz csak, hogy a fák kiződülnek, de az idő ëgyforma lësz.
    Akkor tudjuk mëg, hogy mikor van ősz, mikor lëhullt a levél. Akkor tudjuk mëg, mikor lësz tavasz, mikor kiderül.
    A világ végéről aszonta, hogy hét évvel előtte nem lösz eső, nem születnek. Nagy lösz a mód, nagy lösz a rang.
    A Teknyőkaparó újságolta, hogy milyen rendszer lësz, aztán milyen jó lësz az az embëriségnek. Majd elgyün az a világ, hogy majd nem születik, de halni hal. Mëg azt is hallottam, hogy nem terem sëmmi së, csak gaz.
    Akkor lösz vége a világnak, mikor së nem születik, së nem hal. És jósolta azt is, hogy nem köll a gyerök.
    ?Az öreg Teknyős olyan vót, mint az Úr Jézus. Mindënt tudott a világrul. Osztán annak, amit mondott történetet, az mind beteljesëdëtt.?
    Akkor lösz vége a világnak, ha majd a fehér ló a szügyivel taszítja a vért a Sümek-hídjánál. Ezt mondta a Teknyőkaparó.
    A nagyapámtú hallottam, hogy ű még a nagyapjátul hallotta, hogy ez a rendbeli nép nem éli mög a kétezer évet. Ezret él, de kettőt nem. A saját keze által gyártott fegyvertű fog elpusztulni. Pusztult már tűztül, víztül, de utóbb a saját keze által gyártott fegyvertül pusztul el.
    Beszélte azt is, hogyha bekövetközik a világvége, akkó három napig sötétség lösz. Akkó nem gyullad ki së villany, së lámpa, semmi së, hanem mík gyertya hétször mög van szentölve, hét évbe, csak csupán az ég. Akkor lösznek nagy veszödelmek, villámcsapás, égiháború. Így vesz majd el a világ. Hát ezt a Teknyőkaparó mondta. Sënki a fődön nem marad mög, hanem majd az Úr Jézus elgyün, az aztán majd mögítéli a rosszakat a jóktul. A rosszak mind elvesznek, a jók mög örökké fognak élni.
    [/expand]

    1. A NASA-s levellel en is talalkoztam tobb helyen. Ez egy HOAX. A tartalmanak a bekovetkeztetol nem kell felni. Semmi sem fog tortenni 2012. dec 21-en.
      Lesz egy galaktikus egyuttallas, ami jelentheti azt is, hogy egy uj tortenelmi korszakba lepunk be – mint ahogy a csillagjosok ezt kovetkeztetik a tortenelmi idok kezdete ota.

      A Teknos asszony en is olvastam korabban. Nem tudom megitelni, igy nem is foglalkozok vele. Nagy ujdonsagot nem mond nekem… 🙂

      1. Igen, én is érdekességként tettem fel!
        Számomra az az érdekes benne, hogy a Teknőkaparó is beszél benne egy 3 napos sötétségről!
        Azt persze nem tudom, hogy miért lenne.

        1. Köszönöm, hogy hozzászóltatok! Nem bánnám, ha ahhoz is hozzátennétek még, amit most írok, hogy senkiben ne maradjon kétely, hogy ebben a “NASA levélben” foglaltak, nem “próféciák”, nem Isteni eredetűek !
          [expand title="Teljes hozzászólás" swaptitle="Bezár"]
          Más Testvérnek is elküldtem, ezt érdekességként, és ott se magyaráztam semmit, mert úgy gondoltam, hogy a cikk “magáért beszél”. De ma visszajött kb 5-6 oldalnyi magyarázat, hogy miért is “hülyeség” az egész! ( ami úgy is van, de akkor is van jelentősége, ha azt nézzük, hogy mennyire “rákapcsolt” az ördög a hitetésre! És mint tudjuk az utolsó időkben felerősödnek az okkult tevékenységek!) És most látom, hogy nem volt teljesen érthető!
          Valóban nem voltam körültekintő ebben a témában, mert feltételeztem, hogy ebből a szempontból egyértelműen kilóg a lóláb:

          “9. A Föld áthatolása a ? galaktikus null síkon? kialakult helyzet végett megváltoztatja az embereket úgy, hogy sprituális beállítottságúak lesznek. Az emberek számára új fontossági sorrend alakul ki. A fejlett és fejlődő országokban új tudományos és spirituális nézetek, új egészségvédelmi rendszerek és új emberi viszonyok (becsület, tisztesség) fognak kialakulni. Ez lesz az emberiség hosszú fejlődésének egy újabb szakaszának a kezdete.”

          Úgy hittem, hogy mivel számunkra nyílván való, hogy az emberek semmilyen “nullponti”, vagy galaxis egyenlítői áthaladáson keresztűl, nem változnak meg, nem lesznek becsületesek, tisztességesek, sem “lelki” beállítottságúak “azáltal”(!) (Kizárólag Istenhez való megtérés és újjászületés által, a Jézus Krisztusban! ), hogy ez senkit nem fog megzavarni!
          De tévedtem, és ezúton bocsánatot kérek mindenkitől, aki esetleg bármilyen hitelt is adott “ennek a NASA levélnek”!

          Azt, hogy “mi igaz belőle”, azzal a kérdéssel, arra gondoltam, hogy nem tudom, egyáltalán megjelent-e ilyen levél! Ezért írtam oda, hogy az ügyesek utánanéznek, ha gondolják!( Mivel nem tudok angolul, nekem hosszadalmas lenne a Google fordítóval “átnyálazni” az összes NASA cikket! Meg úgye, azzal se mindig tudja az ember pontosan, hogy mit is akartak írni! Mondjuk a semminél több, ezért is hálát adok az Istennek!)

          “Számomra az az érdekes benne, hogy a Teknőkaparó is beszél benne egy 3 napos sötétségről!”

          Számomra ez volt benne az érdekesség.( Bár utána gondolva, mivel Ő úgy 200-250 éve élt, lehet, hogy a New Agesek éppen “ezek, és hasonló próféciák alapján” hozták össze?! Gondolom, abban a korban is terjedtek a hírek!) Mivel minden eddigi látása “meglett”,
          (És az Íge alapján :Siral. 3,37
          Kicsoda az, a ki szól és meglesz, ha nem parancsolja az Úr?
          Ezék. 33,33
          De ha beteljesednek, mert ímé beteljesednek, megtudják, hogy próféta volt közöttök
          Jer. 28,9
          … mikor beteljesedik a próféta beszéde, akkor ismertetik meg a próféta, ha az Úr küldötte-é azt valóban?)
          elképzelhetőnek tartom, hogy ez is valós! Talán valamilyen természeti katasztrófa fog történni valamikor, olyan, amilyenekről a Jelenések könyve is beszél (por, hamu a légkörben?)! Persze ezt se kötném semmiképp a “levélbeli ” időponthoz!
          [/expand]

        2. Kikerestem az orosz eredetit…kisse atirta a forditoja/atvevoje az elejet…
          itt van http://earth-chronicles.ru/news/2012-10-11-32354
          az uzenetet nem a NASA irta, hanem a NASA-nak szolt, amikor atvettek mas weblapok… az eredeti iroja allitolag egy ORAKUL SAMBALI nevu tibeti szerzetes…..akirol nem tudni hogy letezik vagy nem

        3. Ez nagyon jo volt verita: “az eredeti iroja allitolag egy ORAKUL SAMBALI nevu tibeti szerzetes?..akirol nem tudni hogy letezik vagy nem”:DDD

        4. Köszi verita!

          A Google Fodító azt írja a nyelvre, “indonéz nyelv észlelve”!:D

      2. Ezek az ezoterikusok is valami ilyesmirol beszelnek,közte az elragadtatasrol,termeszetesen nem azt ertik ez alatt,amit a keresztyenek tudnak arrol.
        Pirula blogjabol ollozva:

        “December 21 – a 13 baktunos/5125 éves maja-ciklusvég – csak egy origó/zéró pont. Azt jelenti hogy – a cirka 44 éves korszakváltó átmeneti korban: 1990-2034 – elértük a felezőt. Spirituálisan/szellemtudatilag a Teremtés ezután már az új korszakot támogatja ami az “ellentettje” az eddiginek. Ez jelenik meg majd fokozatosan a még 3. dimenziós rezgés-kiterjedésnek megfelelő matériában is. Ami persze változik mindenki számára. Annak megfelelően hogy milyen mértékű a belső rezgésintenzitása.
        Ezért mennek majd el emberek különböző illúziókba/párhuzamos alacsonyabb rezgésű síkokra akár testestül is – lásd a bibliai “elragadtatást”. Míg aki marad az a még “jelenlegi illúziót hordozó” Földdel marad és azzal együtt rezeg fokozatosan fel az 5 D-nek megfelelő rezgéstartományba. Ez egy hatalmas “munka” lesz a magyarok számára. Akik ennek – mármint az úgymond “aranykorba” való menetelnek – az elősegítésére vannak itt.”

        Ok a “Galaktikus Föderacio”-tol varjak az “aranykor” eljovetelét.
        Lesz nekik olyan aranykor,hogy a foguk is belecsikordul.

        1. Pirula is egyre gyanúsabb!!! Vele kapcsolatban már azóta vannak fenntartásaim, amióta azt mondta a világhelyzete blog kapcsán, a kritikáink közepette, hogy szerinte az SBG Buddha jót akar.
          Itt egy pár napos megjegyzést tőle, idézem:
          “Én is hiszek Jézusban, de ez egy nagyon komplex téma, lesznek idevágó írások, tartalékoljátok oda”
          Puff neki !

        2. Pirospirula-t en is olvasom.
          Szerintem alapvetoen egy kereszteny. Valamelyik nemregi irasaban emlitette is, hogy o igyekszik Jezus parancsolatai szerint elni – bar nem tagja egyetlen felekezetnek sem.
          En ugy vagyok ezzel, hogy “gyumolcseirol ismeritek meg a fat”. Tehat egeszen addig, amig nem abszolute blodsegeket, vagy ezoterikus idiotizmust ir, addig teljesseggel el tudom fogadni.
          Sot! A legtobbszor olyan dolgokat ir le, melyek mar bennem is megfogalmazodtak. Csak en nem tudtam ilyen reszletesen kifejteni, es kevesbe figyeltem oda a reszletekre aprolekosan.

        3. Ezek szerint elkerulte a figyelmeteket amit két napja irtam pirula blogjan Jeromosnak,es amire ez az okoskodo hansa valaszolt is.Ide is kcopiznam nektek,hogy ne kelljen ott keresgelnetek,ha netan erdekelne benneteket:
          [expand title="Teljes hozzászólás" swaptitle="Bezár"]
          “2012. november 11. 23:32
          Szia Jeromos,

          Latom,még mindig Hansaval hadakozol,aminek szerintem mar reg nincs ertelme.Ha tudjuk,hogy Jezus azt mondta nekunk,hogy “Menjetek széles e vilagra,es hirdessétek az evangeliumot minden teremtmenynek amig eljovok”,akkor nekunk ennyi a dolgunk,nem pedig szocsatakba bonyolodni olyan emberekkel,akikrol Isten igéje ezt mondja:”Kik mindenkor tanulnak,de az igazsag megismerésére soha el nem juthatnak”(2Tim3:7).
          Szintugy,mint Pirula.O azt allitja ui.,hogy hisz Jezusban,csakhogy az egy komplex dolog nala.Furcsa megfogalmazas ez,hiszen nincs egyszerubb dolog annal,mint a Jezusban valo hit.Sajnos o is csak sajat magat csapja be ezzel,mert nem ismeri a Jakab 2:19-et,ahol azt olvassuk:”Te hiszed,hogy az Isten egy.Jol teszed.Az ördögök is hiszik,es rettegnek”.
          Ebredesnek mondjak azt,amit itt eloadnak,holott az ebredes,az Istenhez valo megterest jelenti.Annak felismerese,hogy Jezus Krisztus az Igazsag.Mert ugyan miféle ébredes az,hogy ujabb es ujabb gonoszsagokat es mocskot fedeznek fel még a régiek mellé? Mire mennek vele? Milyen megoldashoz juttatja az el oket? Semmilyenhez…,mert a megoldas,Jezus Krisztus.
          Na de nem is ezek igazan azok,amiert megszolitottalak – hiszen ezeket te is tudod – ,hanem az az egeszen friss hir,hogy Amiban tobb allam is kilép az Amerikai Egyesült Államokból,és saját új kormányt hoz létre.Par nap alatt mar sok-sok ezren alairtak a petition-t,ami Louisiana-val kezdodott,es hozzajuk csatlakozott még 15 masik allam.
          Gondolom tudod mit jelent ez a hivok szamara,de a hitetlenek szamara is.Ugy néz ki,Jezus mar felallt a kiralyi székébol.

          A hamissagot pedig igenis meg kell cafolni e parancs szerint is:”Felelj meg az ostobanak a bolondsagahoz illoen,hogy ne tarthassa magat bolcsnek”(Peld 26:4).

          Az Ur kozel!

          Ria

          hamsa2012. november 12. 5:53
          Ezt megkaptam 😀 De ahogy látom pirula is 😀

          Kéne erre a blogra egy ilyen facepalm jel 🙂

          De helyette linkelek akkor egyet 😀

          http://3.bp.blogspot.com/_cO0IpLClLOQ/TG3R2nv5aJI/AAAAAAAABw0/Gx4twEFTsao/s1600/Facepalm.jpg

          Remelem viccelsz Sharky,amikor te keresztyennek gondolod pirulat…
          Ha o az volna,nem ilyen dolgokkal foglalkozna,hanem mar regen Jezushoz hivogatna az embereket.Es nem szolitotta volna fel a hivo kommentezoket,hogy mellozzek a vallasi temakat,es olyan cikkek alatt irjanak,ahol a cikk vallassal kapcsolatos – vagy valami ilyesmit irt.Kerdezném: hol van ilyen a blogjaban? (Bar irta,hogy fog csinalni egy ilyet…na hiszen…)
          Egy igaz hivo él,hal Krisztusert,nem hogy ilyet mondana.
          [/expand]

        4. Erről van szó. Ha igaz keresztény lenne tudhatná, hogy Istent nem lehet megkerülni egy kérdésben sem, hiszen ha bármilyen kérdésben egyre mélyebbre ássunk, haladva a logika mentén olyan kérdésekkel, hogy miért csinálják ezt? mindig ugyan oda lyukadunk ki, pontosabban ahhoz a bizonyos csoporthoz. És akkor már meg is érkeztünk a gonosz oldalhoz aki ugye tudjuk miért gonosz stb stb stb. így, ha tetszik, ha nem megint Istennél lyukadunk ki. Ezert mondta Jeromos is, hogy éppen a logika mentén lehet eljutni(mindig) Istenhez. De sajnos ezt sokan nem értik, nem akarják megérteni.
          Egyébként olvastam a PP-s hsz-odat, de mentségemre szólva, az ominózus mondatért illetve a keresztény ellenes hozzáállásáért már azelőtt egy pár nappal kritizáltam őt. Én erre is azt mondom, tartsuk nyitva a szemeinket, mert ez egy olyan háború, amikor az ellenség nem feltétlenül szemből támad, ezt ti is tudjátok.
          No de most nem futja többre az időmből, mert csomagolnom kell.
          Isten áldjon.

        5. OK, Ria!

          En azt mondom, hogy kicsit nezd tavolabbrol az erdot, es ne a fara tekints!
          Ez az ember lerakott egy eleg jo projektet. Az “Uzenet” c. tortenet… Hat hogy is mondjam, magaert beszelt.
          Es OK. A gonoszsagra nyitja fel a szemeket, de hihetetlen tiszta latasmodja van. Alapvetoen jo dolgot tesz, mert tajekoztat.

          Masik oldalrol: tudhatjuk-e, hogy az altala vegzett tajekoztatas miatt megternek-e az emberek?
          Nem tudom. De az bizonyos, hogy abba az iranyba tereli oket: foglalkozzanak vele, hogy igenis van Isten, es van satan ezen a vilagon. Ugy, ahogy a Biblia mondja.
          Hogy ennek a temanak az aktualitasaval el vagyunk-e kesve 10-15 evvel? Meglehet. Igazabol akkor kellett volna igy “ebredezni”.

        6. Szia Sharky!

          1 Ján. 4,1
          Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba.
          [expand title="Teljes hozzászólás" swaptitle="Bezár"]
          1 Ján. 4,2
          Erről ismerjétek meg az Isten Lelkét: valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van;
          ? 1 Ján. 4,3
          És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke, a melyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már.
          ?1 Ján. 4,4
          Ti az Istentől vagytok fiacskáim, és legyőztétek azokat; mert nagyobb az, a ki bennetek van, mint az, a ki e világban van.
          ? 1 Ján. 4,5
          Azok a világból valók; azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájok.
          ?1 Ján. 4,6
          Mi az Istentől vagyunk: a ki ismeri az Istent, hallgat reánk, a ki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak lelkét és a tévelygésnek lelkét.

          Azzal, hogy megtérünk nem veszítjük el az intelligenciánkat, csak kijelentést kapunk a szívünkbe és az értelmünkbe a Szentlélek által, hogy Isten létezik, és az Ő Fia a Jézus Krisztus, a mi Megváltónk! Attól még , hogy valaki nincs megtérve, még értelmes ember lehet! Mond okos dolgokat, jó meglátásai, ötletei vannak/lehetnek! Még “jó ember” (emberi mértékkel mérve) is lehet!
          1 Thess. 5,21
          Mindent megpróbáljatok; a mi jó, azt megtartsátok!

          De egy keresztény, olyat nem mond, hogy hisz Jézusban, de ez egy komplex téma!
          ( Bocsánat, nem személyeskedni akarok, de az Ő hitük, olyan “Csitrangos” hit!)
          Vagy újjászületett, vagy nem! Ahogy Ria is írta, az ördögök is hisznek benne! Sőt, ők még azt is tudják, hogy Jézus nevére nekik menni kell!
          Attól még nem keresztények!

          Persze Te is tudod az Ígét értelmezni, nem azért írom, mintha nem így lenne, csak azért, hogy figyelj, mert nagyon kell vigyázni ezzel a dologgal, mert az ilyen “hívők” már János apostol korában is megszállták a gyülekezeteket! Semmi nem lett az Ígében hiába leírva!(Azután látjuk, hogy mi minden lett belőle!)
          Kol. 2,18
          Senki tőletek a pálmát el ne vegye, kedvét találván alázatoskodásban és az angyalok tisztelésében, a melyeket nem látott, olyakat tudakozván, ok nélkül felfuvalkodván az ő testének értelmével.

          Mát. 12,37
          Mert a te beszédidből ismertetel igaznak, és a te beszédidből ismertetel hamisnak.

          Az Íge szerint szól az Isten dolgairól, aki keresztény! Az Úr Jézusról főleg!
          [/expand]

        7. Bocs Thea,de nem igazan ertem,hogy mire is gondoltal ez alatt:”Latod Ria ez is megoldhato”:D Latom a kis figurat is,amelyik a kezevel eltakarja a szemét,ahonnan kiles idonként,de nem tudom hova tenni.Ha csak egy szoval valaszolnal,szerintem megertenem,ha ugyesen valasztod meg:)
          Koszi.

        8. “Kéne erre a blogra egy ilyen facepalm jel”

          Csupán erre reagáltam, hogy megoldható. 🙂

        9. Ah,igy mar értem,koszi.Tudod?…a sokféle tema miatt,amikrol itt irogattunk nem tudtam kivenni,hogy azok kozul eppen mire is erted ezt.Na, de nalunk – hadd mondjam igy – nincs ilyen gond,mert jo gazdaja van ennek a blognak,aki hamar kipenderiti a nem idevalokat.Azt ertem ezalatt,hogy ha tragarkodok,Istent es az o szentjeit ocsarlo kotozkodok talalnanak ide irogatni es emiatt,a te tobbszori felszolitasodra sem ertenének a szobol,akkor azoknak egy kovetkezo,esetleges durva hangvételu hsz.-at,egyszeruen torlod.Es ez igy van rendjén…Ez itt nem egy szennylap,ami az ilyet csak ugy megturi(gondolom).
          Ha pedig Pirulat es tarsasagat annyira zavarja,hogy ker.hivok is irogatnak a “nagy becsü” oldalara,akkor minden egyes cikke elejen egy olyasfajta felszolitast kellene inteznie az emberek felé,hogy : – Figyelem! Figyelem! Ebbe a blogba keresztyenek nem irogathatnak semmiféle hozzaszolast,csak mocskosbeszédu,gyülölködo,istentagado sötétségben elo emberek! (:-))

        10. Ria! Te is ismered a történelmünket! Azért a magyaroknak legyen mondva, eddig, ahová betették a lábukat, még minden szétesett! Még Magyarország is!
          Úgyhogy : rettegjen a “Galaktikus Föderáció”!!!! 🙂 😀

        11. Hat,legalabbis aszerint,ahogyan tanitottak anno,es még amiket ahhoz hozzaolvastam kesobb.De – megha allitolag meg is hamisitottak a tortenelmunket – ,az akkor is igaz marad,hogy a kulonbozo csataikat es haboruikat,mindig hazaarulas miatt veszitették el a magyarok,mar Attilatol kezdve.
          A Galaktikus Föderacionak” pedig lesz mitol,illetve Kitol reszketnie nemsokara,a tuzes toba pedig rezeghetnek majd a legmagasabb szinten:).

      3. Szia Sharky!Olvastam korábbi hozzászólásaidat.A magyarokkal kapcsolatban egyetértek,viszont a PPPel nagyon nem.
        Itt gyűlölik Obamát sokan,nem szertik itt a négereket,sőt az amerikaiakat sem szeretik itt.Taszáron is csak azért tűrik meg őket mert tele vannak a katonák pénzel.Itt nagyon nagy az amerikai ellensesség.Minden buta,nigger csőcseléknek lehordják őket és nagyon irigyek is az amerikaiakra,minden szempontból,azért is mert mert sikeresek és nagy erős modern nemzetet építettek,ahol van összetartás és szeretet az emberek szeretik egymást és nem ölik egymást annyira,mint itt a magyarok teszik.Engem is megfolytanának egy kanál vízben,a szülőfalumban , a roknaim,az ismerősök,elképezstően irigyek és rossz indulatúak és ha rajtuk állna és rájuk hallgattam volna,már régen alul szagolnám az ibolyát 3 m mélyen.Ez magyarország utállak!!!Undorodom ettől az országtól és ettől a néptől.Itt nagyon kevés az igaz keresztény, és rengeteg a pénzéhes,csalárd luciferista katolikus….stb.Nem véletlen van ez az ország a csődben és csak megy még lentebb a mocsár aljára és még azon is túl….
        Nem véletlenül utálja a magyarokat az egész világ,senki nem szereti ezt a népet és akkor vannak akik azt mondják,milyen barátságos és jó indulatú nép,de hát ez egyszerűen nem igaz,lehet hogy vannak olyanok de azok nagyon kevesen vannak, a többség rossz indulatú,kiállhatatlan,egoista,irigy és gonosz ember.Nos én nem vagyok ilyen,mint a maygarok ezért is vagyok kivetve ebből a rothadó luciferista magyar pénzéhes,kapzsi társadalmból,soha nem fogattak el engem mint embert,mert nem tudtam hazudni,lopni,csalni,embereket kihasználni,tönkretenni,,,stb.amit a magyarok mindig is tettek és tesznek jelenleg is és a jövőben is tenni fogják.Én kimondtam az igazat mindig is és ez nagyon nem tetszik nekik,mivel az igazság fáj…Ez a valódi magyarország és nem az amit a luciferista zs—ó talmudista média erőszakol a világra…Ki akartam menni Kanadába,sajnos nem jött össze,de ha egyszer sikerülne,Isten megsegítene benne,az biztos,hogy soha de soha többet nem jönnék vissza magyarba,mert ez nem az én hazám és nem is lesz soha.Azonnal írnák egy könyvet és leírnám az igazat,amiket átéltem itt,gondolom a magyarok vérdíjat tűznének ki a fejemre és megköveznének de nem érdekel,akkor is megírnám….Nagy botrány lenne az biztos,nagyot csorbulna oláh ország tekintélye…Remélem Jézus segíteni fog ebben engem a jövőben…

        A PPP-ről annyit,hogy egy luciferista blog tele is vann az ilyenek kommentjeivel.Pirula korábban írta,hogy a luciferizmus emberi,humánus,nos ez sem igaz,mert az is oylan mint a sátánizmus.Látom fogalmad sincs mi is valójában a Piros Pirula Project.Én már 2 éve kommentelek ott és a kedvenc blogom volt,de nagyot csalódtam benne,mert pirula nem Jézussal van,hanem ellene és aki ellene van az lucifert szolgálja.Pirula egy álnok,családrd,képmutató,hazug luciferista dezinformátor,mint sok igazságkutató,akik kimondják persze az igazság 95%-át de a maradék 5%-al vezetnek meg,visznek be a csőbe.Szóval én nem ma kezdtem mindent tudok a Pirula blogról,szinte cak kommenteltem évek óta és még népszerűsítettem is,mert hittem benne,azt hittem jó ügyet szolgál,de nem ez csak talány és látszat.Valójában az embergyilkost szolgálja, a hazugság atyját,aki 2000 éve gyilkolja az embereket egymásnak uszítván őket,átverve őket.A Piros Pirula blogra lucifer árnya van rátelepedve és erősen a fennhatósága alatt van.

    1. Hat,kissé megdobbentettel Sharky a Pirularol alkotott velemenyeddel a keresztyénségét illetoen.Barmennyire is tavolabb allnék a fatol Pirula erdejében,akkor sem latnék mast,mint hamissagot,képmutatast es haszontalan,hiabavalo okoskodast,amiben csak azt véltem latni,hogy ? Isten, bolondsagga tette e vilagnak bölcsességét?(1Kor 1:20). Mert ugyan nem azt latjuk-e,hogy az o ?jo projektje? inkabb emberi összefogasra buzditja a blogjat olvaso,es a videoit nezo embereket ujra csak (vagy tovabb) epiteni szandekozva Babilon tornyat, az Istenhez valo megtérés helyett? Egyetlen szoval nem kelt védelmére a ker.hivoknek (sot), a blogjan irogato keresztyénüldozokkel szemben.
      Vajon mit fogsz tenni kedves Sharky akkor,amikor:?Ha valaki ezt mondja majd nektek;Imé itt a Krisztus,vagy amott??

      Minden tovabbit,amit még mondhatnék,Ida megirta neked.
      Termeszetesen egy pillanatra sem haragszom rad,mert hiszem,hogy csak egy kis megtévedes volt ez nalad,es amiket itt megirtam,mindazzal csak ovni szeretnelek a hamis beszéduektol.

      God bless you.

      1. Szia Ria!

        Talan felreertettel. Annyira komolyan nem foglalkozom a PP-val. A kommenteket sem szoktam tanulmanyozni, nem is kovetem azokat, mert 1x-2x beleolvastam, es orulet ami ott folyik. Nyilvan mutatja a szellemi szinvonalat, melyben az emberek leledzenek. En talan 1-2 alkalommal irtam kommentet oda.
        Tehat nem veszem tulsagosan komolyan. Ennek ellenere a meglatasait altalaban jonak talalom. Persze csak bizonyos szempontbol. Arra jo, hogy az emberek szemet felnyissa: nagy baj van a vilagban, es semmi sem az, aminek latszik.
        A tovabbiakba mar bele sem megyek. Nem o lesz az, aki nekem meg fogja mondani mit tegyek, vagy mit ne. 😀
        [expand title="Teljes hozzászólás" swaptitle="Bezár"]
        Azon azonban elgondolkodtam, hogy ez az egesz “felebredes-hullam”, (amit ugy emlekszem a Zeitgeist filmek inditottak el 2008-2009-ben) nem lehet veletlen.
        Ennek a “felebredes-hullam”-nak a kovetkezmenye peldaul az is, hogy az emberek USA-szerte ki akarnak lepni az allamok szovetsegebol. (Ha ugy vesszuk, akkor egyebkent nincs is nagyon mas valasztasuk, kulonben a szovetsegi allam rakenyszeriti minden egyes lakosara az Uj Vilagrendet. Nyilvanvalo, hogy ez alol mar most sokan szabadulni akarnak!).
        Szoval ez az egesz bankar-ellenes, politika-ellenes, illuminati-ellenes felvilagosodas sem veletlen szerintem. Es ebben utolag igazat adok kanku-nak.

        Megpedig azert nem veletlen, mert pontosan a polgarhaborus allapotok kialakitasa a cel a vezeto elit reszerol jelenleg. Pontosan ugy, ahogy ezt Albert Pike leirta:

        “A szabadjára engedett nihilisták és ateisták segítségével olyan félelmetes társadalmi kataklizmát provokálunk, amely szörnyűségében meg fogja mutatni a nemzeteknek az abszolút ateizmus, a barbárság, és a legvéresebb felfordulás hatékonyságát. A polgárok ekkor mindenütt rákényszerülnek, hogy védelmezzék önmagukat a forradalmárok kisebbsége ellen, és meg fogják semmisíteni a civilizáció lerombolóit.”

        Azaz a forradalmak, polgarhaboruk, majd a veluk jaro felfordulas, szegenyseg, fosztogatas annyira ki fogja meriteni a tarsadalmakat, hogy azok onkent fogjak kerni az Uj Vilagrend bevezeteset.

        Es a Zeitgeist-nak, meg a hasonlo “ebresztofilm”-eknek nagyon konnyu bedolni (meg sok keresztenynek is!!), mert igazsagokat hasznalnak fel a propagandajukhoz amellett, hogy nem buzditanak szelsosegessegre. A belso duhot es feszultseget novelik csak, melyet az igazsagtalansag mindig elohoz az emberben. Aztan amikor ugy erzi eljon az ideje, akkor majd teszi o is a magaet a barrikadokon, stb…
        Ez is szimpla pszichologia. Manipulacio. Biztos, hogy nem veletlen. Mar elore el volt ez tervezve.

        Ugyhogy igazad van. Nekunk nem erre kell figyelnunk! Tudomasul vehetjuk, de a nezopontunkat es az eletunket nem ehhez kell igazitani.
        Csak ismetelni tudom magamat (Wilkersontol):
        ?Ha az okos látja a veszedelmet, elrejtőzik, az együgyűek pedig belekeverednek, és megjárják.? (Péld 27,12)
        [/expand]

        1. Így van, irányítás alatt vagyunk az elejétől a végéig, és ennek a forgatókönyvnek mi is részesei, bizonyos dolgok előidézői vagyunk, ha akarjuk, ha nem,…..képtelenség megakadályozni a folyamatokat, és nem is kell, ez így elrendeltetett. Nekünk az a feladatunk, hogy az emberek tudatára adjuk a “miért történik mind ez”-t, mert ez az egyedüli esély, hogy ne dőljenek be a hazugságnak.
          Több dolgok is figyelned kell, minden arra utal, hogy irányított lázadást szítanak. Az utolsó hónapokban, még a zeneipart is bevetették, buzdító dalokkal, olyanok mint Nickelback, Taio Cruz, stb.
          Így akkor most, már kezd értelmet nyerni az elnökválasztási anomáliák, csalások nyilvánosságra hozatala is.
          Irányított történelem…..

        2. Ha mar zenei oldal.

          Erdemes megnezni ezt a klippet is:
          2011
          Metallica – All nightmare long (Official music video)

          https://www.youtube.com/watch?v=HukRxMuVcvw

          Eloszor nem ertettem, hogy egy ekkora “sztarcsapat” miert keszit ilyen gagyi rajzfilmes klippet, amiben ok nem is szerepelnek egy kepkockanyira sem.
          Merthogy a klipben van minden:
          – foldonkivuli eredetu dns
          – zombik
          – betegsegek
          – atomhaboru
          – chemtrail

          Mostanaban kezdem csak erteni ezt a klippet.
          Prediktiv programozas…

        3. Szerinted félre lehet azt erteni Sharky,amikor azt irod Pirularol,hogy o ?alapvetoen egy keresztyen?? Megcsak nem is ugy ?mellesleg?,hanem alapvetoen??Vajon miben mutatkozik az meg,hogy ?o igyekszik Jezus parancsolatai szerint elni?? Talan abban,ahogy itt ir?:
          ?Azt szeretném kérni, hogy vallási vitára csak azon posztok alatt kerüljön sor, amik valamilyen formában érintik a vallás kérdését. Minden egyes bejegyzés alatti rész erre terelése tényleg megöli az érdemi hozzászólások lehetőségét.?
          ?Ha az írásom nem kapcsolódik Jézushoz, nem kérek térítést az írás alatt. Én is hiszek Jézusban, de ez egy nagyon komplex téma, lesznek idevágó írások, tartalékoljátok oda. Köszönöm.
          Ha meg valaki ennek ellenére odakopizza a térítés sablonját, akkor kéretik nem kötözködni vele, hanem átlépni rajta.?
          [expand title="Teljes hozzászólás" swaptitle="Bezár"]
          Azt en sem vitatom,hogy a munkassagaval felvilagositja az embereket,hogy mi mukodik a hatterben,de a cel nem ez kell legyen,hanem az,hogy ezzel parhuzamosan ramutat arra,hogy a szellemi hatalmassagokkal van nékunk tusakodasunk(Efézus 6:12),es fizikai erovel nem kuzdhetunk ezek ellen,csakis Jezus erejevel,a benne valo hitunkkel.(Ezzel kapcsolatosanem veletlenul jeloltem meg elolvasasra a ?Nefilim es Demonok? c.iromanyt a churchofgod-tol,vagy az ?Enok apokalipszise? vido megnezeset,esetleg annak hosszabb valtozatanak online elolvasasat.Az Enok konyve es a Jubileumok konyve,amikben e szellemi hatalmassagokrol talalunk reszletesebb leirast,a mai napig benne van az etiop es kopt keresztyenek Bibliajaban.)
          Pirula azt sem tudja,hogy mik Jezus parancsolatai(ha bele is olvasott nem erti),mert ha tudna,akkor a szerint is cselekedne,es a cikkei mellett,Istenhez valo megteresre hivogatna az embereket,mint kizarolagos megoldas az emberiseg problémaira.Pirula Metallica es a tobbi hozzajuk hasonlok,csak ravilagitanak minderre,de megoldast egyikük sem tud nyujtani.Meddig akarnak meg irogatni es dalolaszgatni mindezekrol? Amig a vegso katasztrofa elkerulhetetlenul bekovetkezik,amibol mar nem lesz menekvés?… Amikor még a hivok is alig tartatnak meg,nem hogy a hitetlenek? ->?Es ha az igaz is alig tartatik meg,hova lesz az istentelen es a bunos??(1Peter 4:18)
          Tehat amit Pirula tesz,szamomra egyenlo a 0-val,mert semmit nem tesz annak erdekeben,ami az emberek kimenekedeset szolgalna a vegso pusztulasbol,ami elfog jonni az egesz vilagra.Na persze hogyan is tehetné,ha nem ismeri a Megvaltot?

          Barhogyan is legyen,en ugyanugy a Peldabeszedek 27:12-hoz tartom magam.Es ugyanezt tanacsolnam a hitetlen vilagnak is,de ahol ezt elmondhatnank,onnan el vagyunk kergetve.
          Albert Pike harom vilaghaborus tervét egyebként en is olvastam,nekem is save-elve van:).

          Azt irod:”(Ha ugy vesszuk, akkor egyebkent nincs is nagyon mas valasztasuk, kulonben a szovetsegi allam rakenyszeriti minden egyes lakosara az Uj Vilagrendet. Nyilvanvalo, hogy ez alol mar most sokan szabadulni akarnak!).”
          Az Antikr.mindenkire rafogja kenyszeriteni az akaratat,az alol nem lesz szabadulas semmifele kivalassal,es senki szamara,mivel hogy: “Azt is teszi mindenkivel kicsinyekkel es nagyokkal,gazdakokkal es szolgakkal,stb.”Sajnalatos,hogy a legtobben nem tudnak errol,es ha még mondjuk is nekik,nem akarnak tudni.
          Par hete leukemiaban meghalt egy itteni magyar ismerosom,akinek még életeben sokat beszeltem a teremtesrol,megvaltasrol,vegidokrol,es nagyon szkeptikusan fogadta ezeket.Minden egyes beszelgetesunk errol,azzal fejezodott be,hogy kozolte:raer meg ezekkel foglalkozni(egyebkent is ugy nezett ram,mint akinek elment az esze).Kb ez tortent vele:”Monda pedig néki az Isten:Bolond,ez éjjel elkérik a lelkedet te toled;amiket pedig keszitettél kié lesznek?…”(Luk 12:20).
          [/expand]

        4. Sziasztok!

          Én mostanában nem figyeltem PP-t. A régebbi filmjeiért én hálás vagyok! Örülök neki , hogy arról az oldalról is tudhatok. És ennyi!
          Tudomásul kell venni, hogy nem keresztény, ezért nem is tudja keresztény szempontok alapján nézni a dolgokat! ( Megtérésem előtt én se tudtam volna! Ezért is áll úgy a keresztényekhez, ahogy!
          1 Kor. 1,18
          Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje.
          [expand title="Teljes hozzászólás" swaptitle="Bezár"]
          Ne felejtsük el Pál apostol a keresztények “legfőbb” üldözője volt, amig nem találkozott Úr Jézussal!
          Ha nem lennék keresztény, teljes “vállszélességgel” támogatnám Őket! Engem sokszor figyelmeztet a Szentlélek , amikor valamit, vagy valakit itélgetni akarok, hogy ne felejtsem el, hogy “honnan jöttem”!) Ne essünk át a ló túloldalára se, nem jelenti azt, hogy “bérenc”! Valószínű, hogy egy értelmes emberről van szó, aki szeretne az emberiségért tenni valamit! Azért meg, hogy mi tudjuk, hogy “esélye sincs rá”, adjunk hálát a Mennyei Atyánknak, hogy kegyelem alatt vagyunk! Nem tudhatjuk, hogy mi milyenek lennénk most, Isten kegyelme nélkül!
          1 Kor. 1,27
          Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket;
          ?1 Kor. 1,28
          És a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse:

          És igen, így kell hozzáállnunk a dolgokhoz! Meghallgatjuk, megitéljük a Szentlélek és az Íge által, ami jó megtartjuk, a többit elfelejtjük!
          És, úgy van Sharky, ahogy mondod az Ígeverset, és még annyit hozzátennék, hogy mi mennyei állampolgárok vagyunk, nekünk nem kell a világ dolgaiba belekeverednünk! Megbeszéljük, kitárgyaljuk, hogy lássuk, hogy hol is tarthatunk, meg ahogy kanku és Ria, meg a többiek is mondják, azért, hogy figyelmeztessünk másokat is, és megyünk tovább.

          Hírdessük az evangéliumot:…. és a kik csak örök életre választattak vala, hivének.
          Csel. 13,48
          A pogányok pedig ezeket hallván, örvendezének, és magasztalják vala az Úrnak ígéjét; és a kik csak örök életre választattak vala, hivének.

          Ria, nekem ezt mondta az Úr(nem tudom neked szól-e ez)!
          Elmondod az evangéliumot! És annyi!
          Akit érdekel, majd jön, és tovább kérdez, vagy megtér!
          Nem bonyolódsz bele “értelmi” vitákba, mert az csak az ördögtől van! Ha valakit az evangéliumon keresztül a Szentlélek nem vonz,vagy ellenáll, akkor az csak időpocsékolás! Terméketlen!
          Zak. 4,6
          …. Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura.
          Ján. 6,37
          Minden, a mit nékem ád az Atya, én hozzám jő; ….

          Nekem így mondta:
          “Én, a Mindenható Isten vagyok, felajánlottam mindenkinek a kegyelmemet, az Én Fiamban, aki elfogadja, elfogadja, aki nem, nem! Senki után nem futunk, nem könyörgünk!”
          Erről kell tudniuk :
          Ján. 3,16
          Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
          Ján. 6,37
          Minden, a mit nékem ád az Atya, én hozzám jő; és azt, a ki hozzám jő, semmiképen ki nem vetem.
          ?Csel. 2,21
          És lészen, hogy mindaz, a ki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.
          Ján. 3,36
          A ki hisz a Fiúban, örök élete van; a ki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.

          A többi, pedig rajtuk áll!

          Nekünk meg:
          1 Pét. 2,12
          Magatokat a pogányok közt jól viselvén, hogy a miben rágalmaznak titeket mint gonosztévőket, a jó cselekedetekből, ha látják azokat, dicsőítsék Istent a MEGLÁTOGATÁS NAPJÁN.
          és:
          1 Pét. 3,14
          De ha szenvedtek is az igazságért, boldogok vagytok, azoktól való félelemből pedig ne féljetek, se zavarba ne essetek;
          Mát. 5,10
          Boldogok, a kik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa.
          ? 1 Pét.3,14
          Mát. 5,11
          Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem.
          [/expand]

        5. Subiectus: PirosPirula.
          Érdemes végighallgatni a legújabb videót, amit a PP. feltett (Magyarország és az Illuminati) a blogjára. Kíváncsi vagyok, szerintetek mi az, ami nem stimmel a Dr.Tóth Z. József előadásában, storyjában ? A zsidó ellenes propaganda egyértelmű, nem erre vagyok kíváncsi.

        6. Vegul egyertelmuen igazatok van!
          Ezt az uj videot, amit feltett, mar meg sem nezem. Nagyjabol sejtem is, hogy mi van benne.
          Csak az eloado szemelyenek neztem utana az interneten.
          Ezzel mar ki is lotte magat nalam… 😀

        7. Hat…ha nem tudod Ida,hogy nekem szol-e “ez”,akkor talan vard meg,amig az Ur egeszen pontosan kijelenti neked,hogy kinek szol.

        8. Sorry kanku,de en sem tudok velemenyt mondani ennek a T.Z. Jozsefnek az eloadasarol,mert egyreszt,borzasztoan zavaro a megjelenése,ami miatt egy önkinzas lett volna ot vegignézni,masreszt,mivel nem foglalkozom melyrehatoan a Magyarorszag-i politikai helyzettel mar tobb,mint 25 éve,igy azt sem tudom,ki-kivel van.Csak nagyon nagyjabol ismerem az otthoni helyzetet,mert igazabol engem csak az erdekel,hogy Izraelben,ill.a zsido neppel mi torténik,mivel az ottani esemenyek alakulasan mulik a vilag,es Mo.sorsa is.
          A videoba csak a kedvedért neztem bele megis, – hogy mégse érje szo a haz elejét – ,de mar,amikor az ember elkezdett szentatyazni,meg szentkoronazni,mar akkor tudtam,hogy par perc még,es kikapcs.Igy hat sajna,ennyi volt…

        9. Wow egy ilyen szorongásos blablázó tökkelütöttet 1870-en néztek meg. Csak beletekergettem mert nem birom… mindenki úgy osztaná az észt de még egy tetves beszédre sem képesek felkészülni…a töritanárom mindig azt mondta…hmm valami ilyesmit hogy: ha nincsen eszed legyen noteszed.

        10. Szia kanku!

          Én megnéztem. Bár valóban borzasztó vontatott volt, de amit mondott, az sajnos teljesen igaz! Én is tudnék még sok mindent hozzátenni, de túl hosszúra nyúlna a hsz.
          Én zsidó ellenes propagandát se találtam benne.
          [expand title="Teljes hozzászólás" swaptitle="Bezár"]
          ( Ezzel a dologgal én úgy vagyok, hogy azért, mert azt mondjuk a “romára”, hogy “cigány”, attól még nem üldözzük! Ha azt mondjuk, hogy “cigány bűnözés”, az nem azt jelenti, hogy csak a cigányok követnek el bűnt Magyarországon, hanem, hogy vannak kifejezetten a cigányokra jellemző elkövetési módszerek! Sőt a szakemberek is így értik, csak a politikának feltétlenül meg kell ragadni, az ilyen kijelentéseket, hogy maguknak megfelelő reklámot csináljanak!) Nem nevezném azt az országot “antiszemitának” (bármennyíre is megpróbálják külső, vagy belső (lefizetett?) erők úgy beállítani), amelynek a parlamentjében, a (magyar nép által!)MEGVÁLASZTOTT képviselők több mint 50%-a zsidó származású! Nálunk soha nem voltak progromok( soha nem fegyverkezett fel a nép, hogy megyünk “zsidót ölni”, mert büntetlenűl megtehetjük(!), mint más országokban! Volt néhány “helyi” egy-két akció, de azt vissza is szorították!), nálunk nem voltak se a vallásgyakorlástól, se a tanulástól, se a “bizonyos munkaköröktől” eltíltva (mint más országokban!)! Nem hiába tekintik Magyarországot a második hazájuknak! ( És ez így is van rendjén, szerintem! Ők is a mi honfitársaink, itt születtek, itt élnek, stb., ez az Ő hazájuk is! Mint ahogy a cigányoknak is!) A Holokauszt egyedi jelenség volt, tudjuk miért történt! ( Ezűgyben megjegyezném, hogy mint kiderűlt, a vháborúban résztvevő hatalmak vezetői kezdettől fogva tudták, hogy mit csinálnak Hitlerék, ( ami, ha belegondolunk nyilvánvaló is, hiszen a kémhálózatuk igen jól működött! Nehéz lenne elhinni, hogy több millió ember “mozgatása” , eltüntetése ( éveken keresztül!)elkerülte volna a figyelmüket! ), és nyugodtan mondhatjuk, hogy egyetértettek! Mégcsak “véletlen elszólásként” se említették meg, hogy esetleg ez nem tetszik nekik, nem kéne ilyet csinálni! ( Sztálin meg egyenesen lekópízta!) Arról megint csak ne beszéljünk, hogy ez nekünk mennyibe is, és mibe került!
          Antiszemitizmus ügyben még csak annyit: gondolom valamennyien ismerjük az Ószövetséget! Isten is különbséget tesz a népén belül az igazak, és hamisak között! A szellemi, és a testi között! Stb…!
          Ján. 8,39
          Felelének és mondának néki: A mi atyánk Ábrahám. Monda nékik Jézus: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám dolgait cselekednétek.
          És nemigazán bánt “kesztyűskézzel” velük!

          A magyarok “elhivatottságáról”, meg “Nimród” népéről!
          1. Nem hívő Keresztény emberekről van szó! Szerintem a 99%-uknak gőzük sincs, hogy ki volt Nimród, mit csinált, és hogy Isten hogyan tekint rá! A Bibliát nem ismerik, de ha olvasnák is, akkor se értenék, mert tudjuk, hogy a Szentlélek kijelentése nélkül nem érthető!
          2. Én nem ismerem a más népek , saját maguk “elhívatottságára” megalkotott storyját ( csak a szomszéd, hatalmas Drák birodalomról hallottam…), de megtudom érteni, hogy egy nép, aki évszázadokon keresztül simán csak “lúzer” volt, megpróbál valami olyasmit kitalálni, ami által úgygondolja, hogy kiemelheti a fejét a “szarból”! Akar valamit, amiért “kiválasztottnak” , “elhívatottnak” érezheti magát!

          Persze, jobb lenne, ha megtérnének, de ez valószínűleg a mi imáinkon is múlik! ( De megvetéssel beszélni róluk, vagy gondolni rájuk, nem hiszem, hogy Istenhez méltó dolog lenne! Ne felejtsük el, hogy mi is kegyelemből élünk, hít által!)

          Én nem néztem utána, hogy ki is ez a Dr. Tóth Z. József, de őszintén szólva, számomra az lenne a gyanúsabb, ha valahol “dicsérnék”. Mindig a “rendszer ” szolgái azok, akiket agyon dicsérnek! Akik nem “csókosok”, azokat általában “mocskolják”. ( Ez persze az én tapasztalatom)

          Pirulával kapcsolatban, még szeretném elmondani:
          Azt “kiveséztük”, hogy nem keresztény, nem is várhatunk el tőle ilyen nézőpontot! Úgyanakkor, én Sharky valamelyik hozzászólásában tett kijelentésével egyetértek, hogy komoly felvílágosító munkát végez!
          Ne felejtsük el, hogy az Ígében az áll, hogy akik a Fv bélyegét felveszik, azok mind a tüzestóba kerülnek! De az is meg van írva, hogy nem fogja mindenki felvenni, nem fogja mindenki imádni! ( és nem csak keresztények,és zsidók!)
          Az ezeréves királyság alatt, nem csak a feltámadott keresztény szentek és Izrael maradéka fog élni, hanem azok is, akik túlélték a vérengzéseket, az Isten ítéleteket! Akik nem vették fel a bélyeget! Ők fogják benépesíteni a földet!
          És szerintem, sokak fognak nemet mondani az Antikrisztusnak, pont az Ő, és a hozzá hasonló emberek felvilágosító munkája miatt! Akik rajtuk keresztűl látták, vagy látják meg azt, hogy mi is folyik valójában a világban! Hogy mennyire manipulált minden, és hogy ,hogy akarják átvenni a hatalmat az emberek és a világ fölött!
          Abból, az ígeversből pedig, amelyet az előző hsz-omban már írtam, ti:1 Pét. 2,12
          …..dicsőítsék Istent a MEGLÁTOGATÁS NAPJÁN.( régebbi fordításban: amikor az Isten meglátogatja őket megtérésre!)
          egyértelmüen kitünik, hogy ” mindennek rendelt ideje van”, ahogy azt az Ígéből is tudjuk. Ezzel azt akarom mondani, hogy még nem mindenki lett az Atya álltal vonzva megtérésre, azoknak is tudniuk kell valahonnan, hogy “ellen kell állniuk” az Antikrisztusnak! ( És egy nem hívő emberen ne csodálkozzunk, ha nem tudja “bevenni” egy hívő magyarázatát!)

          Az én véleményem “röviden” ennyi.
          [/expand]

        11. Szia Ria!

          “Hat?ha nem tudod Ida,hogy nekem szol-e ?ez?,akkor talan vard meg,amig az Ur egeszen pontosan kijelenti neked,hogy kinek szol.”

          Nekem szólt, amint azt írtam is! Szerettem volna a többiekkel is megosztani, azt amit én (magamnak) kaptam!
          Senkit nem kötelezve álltala semmire, csak, ha valaki úgy gondolja, hogy számára is van benne olyan, ami “megérinti” a szívét, vagy bátorítást kap belőle, akkor az ne legyen általam “visszatartva”!

          “nem tudom neked szól-e ez” Ez tőlem csak egy kérdés lett volna, amit kizárólag amiatt írtam oda, hogy ne legyek meggyanúsítva, hogy megint “hátulról célozgatok” rád valamivel! ( Úgy szándékoztam feltenni, hogy nem tudom, hogy ez “hasznosítható-e” számodra, hogy neked ez mond-e valamit? Amit, bár igyekeztem úgy feltenni, megfogalmazni, hogy ne lehessen félreérteni, de már látom, hogy megint nem sikerült!)
          Szóval ez nem egy, a Te, vagy más valaki számára kapott üzenet volt.

        12. Ne probalj mar megint mosakodni Ida…csak a hülye nem latja,hogy mirol van itt szo.Csak tudnam,hogy mi bajod van neked allandoan velem.Eppen elég regota engedunk itt téged villogni – nem eleg ez neked?…
          [expand title="Teljes hozzászólás" swaptitle="Bezár"]
          Nem elég,hogy szo nelkul hagyjuk,hogy te akarsz itt a megmondoember lenni minden egyes témat illetoen,akkor még arra is vetemetsz,hogy masokba(belém mindenkepp) minduntalan beleköss? Es még hazug modon meg is ragalmazol ilyenekkel?:
          ? Erre csak annyit reagálnék: javaslom olvasgasd el az eddigi hozzászólásaidat! Ahogy én tapasztaltam, eddig nem sok olyan volt, amelyikben, ha valakitől választ kaptál, ne tagadtad volna le azt, amit előtte feketén-fehéren leírtál, mondtál!
          ( Természetesen, nem azzal lenne gondom, ha valamiben az ember véleménye megváltozik, mert ez természetes ! Napról napra több világosságot kapunk, több információt, stb! De akkor az ember azt mondja, hogy:? bocs, tegnap még úgy láttam, ma meg már ezért, és ezért így látom?! Nálad ennek soha még jelét se találtam! Te ? helyben? tudsz 180 fokos fordulatot venni, és ?lehülyézni? másokat, amiért nem értik meg, hogy annak amit írtál, pont az ellentéte az értelme, és ?miért nem tanulnak meg olvasni?, és ?szövegérteni?! Ezért is kerülöm el, hogy veled ?bármilyen témában? ?vitába szálljak? ( nem az Íge ismeret hiánya miatt, amiben persze nem gondolom, hogy a ?csúcsra? jutottam, és azt se gondolom, hogy itt a földön bármelyikőnk is eléri a teljes ísmeretet, mindig lesz mit tanulnunk!), mert sose tudom eldönteni, hogy a ?tegnapi véleményed? ma is áll e még, vagy most, pont az ellentéte annak, és nem fogod-e állítani, hogy Te ?sose mondtál olyat?! Vagy esetleg nem fogsz-e megvádolni,hogy ?burkoltan,hátulról? ?célozgatok? bármire is veled kapcsolatban!)?

          Nem egyszer,es nem kétszer probaltam valamilyen modon nem reagalni a gonoszkodasaidra,de ugy latom ennek ellenére nem nyughatsz.Te papolsz itt allandoan a szeretetrol,meg arrol,hogy ne itélgessunk masokat stb.,akkor magadra nezve,miert nem tartod ezeket? Irogathatsz te itt hétmérfoldes ?bolcsességeket? telapakolva bibliai idezetekkel (mintha az érne valamit is azoknak,akiknek azok mar a kisujjukban van,a hitetlenek meg ugy sem ertik,nem lévén bennük Isten Szelleme) ha szeretet nincs benned.Enélkul csak olyanna leszel,mint a ?zengo erc? vagy ?pengo cimbalom?,de akar hegyeket is mozdithatsz ki helyukrol a hiteddel,szeretet nelkul semmi vagy ?mert ugyebar? ?a szivnek teljességébol szol a szaj? és ?a jo ember az o szivének jo kincsébol hozza elo a jokat;es a gonosz ember az o szivenek gonosz kincsébol hozza elo a gonoszokat?.?Mert a te beszedeidbol ismertetel igaznak es a te beszedeidbol ismertetel hamisnak?.
          A furfangos mosakodasaidbol pedig elegem van.
          [/expand]

        13. Kár, hogy nem voltatok kíváncsiak arra a videóra. Számomra nagyon tanulságos volt ez a 99% igazságban csomagolt 1% hazugság jellegű beszámoló. A fazon nyilván azért volt olyan ideges, mert nem volt őszinte,….nagyon koncentrált, hogy mikor és hogyan süsse el azt a néhány hazug mondatot. Nyugi, én sem voltam képes végig nézni, ezért a telcsin hallgattam végig, 2x is, biztos ami biztos.
          Az előadás egyáltalán nem unalmas, legalább is nekem nem volt az, sőt izgalmasnak találtam. A lényeg, röviden. A zsidóglobalisták, már 50 éve fejik Magyarországot(részben igaz!), mindent elloptak amit csak lehetett(igaz!), eladósították úgy az országot, ahogy a lakósságot is(igaz) az olyan és hasonló beépített embereik segítségével, mint például Áder János akit Mr Izraelnek nevez vagy Rogán Antal aki Mr. IMF-nek hív, akik irányítják a mostani kormányt is, azt a kétharmados kormányt akit ő, Dr.Tóth Z.J., kétharmados SDSZ-nek(???) (SZDSZ=zsidók pártja volt anno, igaz nem hivatalosan)…..tehát mindenért a zsidók a felelősek, a cionista szót egyszer sem használta az úriember. A kormányt ők irányítják, a MNB-ot úgyszintén, gyakorlatilag mindent ők irányítanak, kivéve egy valamit nem. És az nem egy valami, hanem egy valaki, egy embert tehát, aki hősiesen küzd….immár egyedül(H A M I S !!!), mert minden emberét eltávolították ezek az összeesküvők( H A M I S !!!). Bizony bizony, szegény Schmitt Pál volt az utolsó mohikán….akarom mondani dakota, aki még hűségesen támogatta, de végül őt is kicsinálták. Ha még eddig nem találtátok volna ki, hogy ki is ez az ember, akkor elárulom, ő nem más mint….mint………,de nem! mégsem vagyok hajlandó elárulni kilétét, tessék csak végignézni vagy meghallgatni azt a videót, mert csak úgy tisztességes és tanulságos.
          Az egészben pedig a legszomorúbb, hogy ezt a videót a PP blogján volt, azon a blogon melynek mottoja: “Terjeszd az igazságot! A média ugyanis nem fogja” Tényleg ez lenne az igazság? Vagy már megint egy ilyen “semmi sem az aminek látszik”-ba futottunk bele? hmmm, majd idővel ez is kiderül.

        14. Happy Thanksgiving Sharky,
          …és örülök,hogy egyet tudtunk érteni :).

        15. Happy Thanksgiving, Ria!
          Jol jon most ez a par nap pihenes. Elmelkedessel toltom… 😀

        16. Jol jon ez a par nap pihenés? Miert,eddig mit csinaltal?…csak nem dolgoztal? Na es a pulykat ki fogja megsutni amig te elmelkedsz?
          Na jo,I was only joking!
          Jo pihenest es elmelkedést kivanok,nincs is ennel jobb,es koszi.

  2. Azért ne varjunk mindent az amerikaiak nyakába. Az emberi hülyeség mindenhol jelen van és határtalan. Miért élnek emberek önszántukból, tűzhányók lábánál, földrengésveszélyes vidékeken, stb?

    Erre mondta anno Doxa barátom, hogy aki hülye, az haljon meg.
    Mostanában kezdik követni a tanácsát.

  3. Azért ilyenkor érződik az éles különbség például a japán és amcsi emberek mentalitása között 🙂 Ezek már a benzinért is késelnének.
    A harmadik világos mondatot meg nem is érdemes kommentálni.

      1. Ezt mégis miből gondolod, tán ott voltál? Kár találgatni, az előítélet pedig nem szép dolog…

        1. Eloszor is feltételes modban irtam,masreszt,nem kell ahhoz ott lenni,hogy tudjam,kik hordanak maguknal kést.Ezenkivul mar nagyon gusztustalan,hogy az irigy es rosszindulatu magyar(tiszt.a kivételnek),allandoan az amerikai embereket szapulja,amikor joval különbek,mint ok…es itt nem az itt élo kivandorlokrol beszelek,hanem a benszulott amerikairol. Ki kellene jonniuk az ilyeneknek par honapra kozottuk elni – nemcsak turistaként – ,es megtapasztalhatjak.

        2. Ria, leírnád néhány mondatban, miiben különbek az amerikaiak? Tényleg érdekel.

        3. Nem konnyu a kerdesedre csak ugy,feheren -feketén valaszolni Volok,mert azt,hogy az amerikai mitol különb a magyar embernel,csak tapasztalati uton lehet igazan meglatni es megérteni,mert azt,hogy mennyire mas vilag a ketto,nem konnyu leirni,de mindenesetre az amerikai emberek kozel sem olyanok,mint ami negativumokat az europaba eljuto hirekben,vagy filmekben bemutatnak roluk.
          [expand title="Teljes hozzászólás" swaptitle="Bezár" trigpos="below"]
          Ok valoban tudnak elni,es elni hagyni…Es ha egy mas orszagrol hallananak olyan hirt,hogy egy sorban allo tomegben valaki kest rantott, nem kezdenének rogton altalanositani egy egesz néprol, – ahol egy ilyen eset megtortént – ,es azt karogni,hogy ?EZEK mar a benzinért is keselnének? – hogy elsoként konkretan a fenti peldara utaljak.
          Az ?elni es elni hagyni? alatt pedig azt ertem,hogy,ha az amerikai barmit,amit az eleteben el szeretne erni,azt a sajat maga jolete es kenyelme erdekeben teszi es nem azert,hogy masoknak villogjon,hogy neki mar ez is van meg amaz is,es éppen ezert nem gázol át másokon ,nem tesz minduntalan keresztbe a masiknak,nehogy az is jol jarjon,es elerje ugyanazt,netan a mégjobbat.Ha pedig a masik elérte,vele egyutt orul annak,es nem irigykedve a méreg eszi meg latva annak jolétét,ahogyan ez a magyar ember nagy tobbségére jellemzo.Nem azt lesi,hogy a masiknak milye van,hogy azutan o is gyorsan megszerezhesse,nehogy valamiben is tulszarnyalja ot a szomszed,?barat?,rokon kollega stb.Es nem kezdik el egymast utalni,ha a masiknak jo dolga van azert,ha csoro akkor meg azert.
          Az amik baratkozni sem erdekbol baratkoznak,hanem oszinte szeretbol,nem ugy a magyarok:ok még a baratkozasban is a hasznot lesik?Emellett,1. nem akarjak megfogni a munka veget, hanem gyorsan, valamifele (tobbnyire tisztessegtelen) trukk-kel akarnak gyorsan meggazdagodni. 2. ugy erzik, hogy nekik JARNAK dolgok (strong sense of self-entitlement!) csak ugy, valszeg azert mert magyarok, 3. Ok jobban tudjak/szebbek/okosabbak/tehetsegesebbek/kulonlegesek csak mert magyarok, 4. Amikor rajonnek, hogy te mar elertel valamit (ok meg még semmit) irigyek es rosszindulatuak, 5. azon az alapon hogy magyarok elvarjak,hogy segits.(Kulfoldon ez tobbnyire ingyen szallast, kajat, referenciat, stb jelent. )
          Ateltem azt is,hogy amig minden más nemzet összetart külföldön, segítik egymást,addig egyedül a magyar fúrja a magyart még odakint is, – magyar magyarnak a farkasa?.vannak ugyan kivételek, de nem sok,es a java részük csak a sajat nyomoraba akar belehúzni.
          Tényleg ég és föld a különbség összetartásban és egymás segítésében. Idővel messzire elkerültem minden magyart, supermarket-ben,utcán magyar beszélgetést hallvan gyorsan odébb sétáltam. Nem mondanam,hogy minden magyar egytol-egyig lehúzós,hazug, álszent aki külföldön él, de az mindenesetre elgondolkodtató,hogy a kulfoldon élo tisztesseges moralaitasu magyaroknak,errol ugyanaz a velemenye kontinenstől függetlenül.
          Es amig a magyarok imigyen egymas tiprasara pazaroljak az energiajukat, mindent külső okokra fognak, mindig külső segítséget várnak,mindenki a másik dolgával van elfoglalva nem a sajátjával stb.,addig az amerikaiak szepen boldogulnak egymas kozott?ok élik is az életet vidaman, bekessegben es nyugalomban.Baratsagosak,nyitottak,kedvesek,ami nem a pénz, hanem mentalitás kérdése!Lazak,(igaz,sokszor tulzottan is) nem csinalnak gondot semmibol,mert ugy allnak a problemakhoz,hogy lazan es konnyeden,egyszeruen es vidaman nekilatnak megoldani.(Talan ebben van a sikeruk.)
          Aki magyar még sosem hagyta el az országot nyugati irányban,az tehat felelotlenul ne kritizaljon. Amikor divatosan valaki az átlag amerikai butaságát hozza fel, akkor egyrészt bizonyos, hogy a felszólaló még soha nem járt az USA-ban, másrészt valami oknál fogva nem az átlagot az átlaggal veti össze. Az általam megismert amerikaiak érdeklodoek, kíváncsiak és roppant segítokészek.
          Fontos még egy dolgot leszögezni: az USA-t reflexszeruen szidalmazók nagy része roppant helytelenül azonosítja az amerikai állampolgart a vezetés világhatalmi lépéseivel és agresszív külpolitikájával, mely olyan mértékben értelmetlen, mintha azt feltételeznénk, hogy minden magyar ember azonos Orbán Viktorral vagy Gyurcsány Ferenccel.
          A híradók, filmek nem sokat adnak vissza abból, hogy milyen az amerikai értelmiség gondolkodása és szemlélete. Ezt tényleg meg kell élni. En úgy gondolom, hogy igen tanulságos lenne minden magyar es európai polgárt életében egyszer ?beutalni” fél év USA-ra, csak azért,hogy láthasson egy más szemléletet.
          Mo.-n is lehetne becsülete ezeknek a dolgoknak, mégsincs. És nem (csak) a politikusok miatt, hanem azért, mert az egy beteg és ostoba társadalom (es mindig a nagy atlagrol beszelek ilyenkor). Nyugati jólétet akar, de lehetőleg minél kevesebb munkával és nulla felelősségvállalással. Vár arra, hogy majd valaki megoldja a gondjait, csak be kell húzni az X-et. Végtelenül passzív és nem tesz semmit azért, hogy jobb legyen, még olyan dolgokat sem, amikhez nem kellene egy huncut fillér sem.
          Hihetetlen mertekben gyulolik a magyarok az amerikaiakat a vezetők és a külpolitika miatt is. Mert leegyszerűsítő módon egyenlőség jelet tesznek a vezetoik propaganda beszédei és az átlagos állampolgár gondolatai közé.A kérdés csak az, hogy ha otthon nem ezt a társadalmi réteget tartjuk reprezentatívnak a magyarság szempontjából, akkor az amerikai gondolkodást miért a veterán családból származó texasi cowboy szemléletével azonosítjuk?
          Szoval ennyi lenne?
          [/expand]

        4. Szia Ria!

          A jomultkor en is nekiultem megirni a velemenyem, aztan feluton abbahagytam.
          Szinte szorol-szora ugyanezt irtam volna en is.
          De aztan megsem fogtam bele hosszabban, mert hiaba irom le – az otthoniaknak csak a toredeke ertene meg…

          Amit az itteni magyarokrol irtal, az abszolute igaz. Nekem is volt ilyen kapcsolatom, akinek segitettem kijonni. Mindent en inteztem helyette, mivel egy kukkot sem tudott angolul. Ala volt rakva minden, de minden segitseg neki is, es a csaladjanak. Anyagilag is tamogattam – ami azt jelenti, hogy kozel 6 honapig en tartottam el. Segitettem munkat talalni neki, stb.
          A vegen megis ott tartunk. hogy szinte en vagyok a hibas, hogy “kicsaltam” ide, es o milyen rosszul is jart ezzel. Hihetetlen…
          Szoval egyetertek. Magyarral soha tobbet, semmit. Ugyanugy – lelkiismeretfurdalas nelkul – elforditom a fejem, ha magyar szot hallok, mint te!!

          Az amerikaiakrol pedig csak 1-2 mondat:
          Az utcan setalva lehet tapasztalni igazan, hogy milyen amerika. Ahol mi elunk, ott az emberek az utcan gyalogosan kozlekedve is mosolygosak. Elore koszonnek, – ismeretlenul is!! – es ha latasbol ismernek, meg 1-2 mondatban beszedbe is elegyednek. (Nemugy mint otthon, ahol sokszor meg a barataid sem koszonnek rad, akkor sem, ha elore koszonsz!!)
          Szoval mentalitasban eg- es fold. Meg oldalakat tudnek irni.
          De az alapvetoen igaz, hogy ami az europai televiziokba eljuk az Egyesult Allamokrol az alapvetoen megteveszto hazugsag.

        5. Ria, köszönöm a választ. Tehát összegezve, ha jól értem, akkor a pozitívabb életszemlélet és az önállóság az, ami miatt különbek. Ebben osztom a véleményed. A többi az inkább általánosításnak tűnt, mint hogy nem érdekből barátkoznak, stb… Az biztos, hogy kicsiny hazánkban még most is él a szocializmus szelleme, és az emberek nehezen felejtik el, hogy már nem állambácsitól kell várni, hogy a falatokat a szánkba öklendezze, hanem saját maguknak is cselekedniük kell. Régóta vége van már az egy lábon állás időszakának is, de ez is sokakban megmaradt. Nálunk a választások eredményei is jól mutatják azt, hogy mi van a fejekben. Megszavazzák azt, aki szebbet ígér, aztán ha másnapra nem teljesíti, akkor már utálkoznak és legközelebb a másikra szavaznak. Egyik héten jobbos valaki, másik héten balos. A rendszerváltás óta az emberek nagy része nem találja a helyét, ez pedig hatással van arra is, hogy emberileg rosszabbá válnak. Valóban jelentős az ostobaság és a gyűlölködés is, valamint a pesszimizmus. Az összetartás teljes hiánya is elgondolkodtató. Nagyapám mesélte, hogy a hadifogságban a magyar volt az egyetlen, aki némi jutalom vagy kivételezés reményében jelentgette a többi magyart az őröknek. A többiek összetartottak.
          Más részről viszont az az értéktelen szenny, ami az USA-ból ráömlött a bolygó egyes részeire, az mérhetetlen károkat okozott az emberek lelkében, gondolkodásában, személyiségében. És ahhoz, hogy ez a szenny ilyen méreteket tudott ölteni, ahhoz előbb a határokon belül kellett megfelelő kereslet, illetve befogadó közönség. Ebből a szempontból abszolút nem érzem különbnek úgy nagy átlagban az amerikaiakat, sőt… Természetesen az nem kérdés, hogy akiket Te ismersz, azok biztosan normális és elfogadható értékrenddel élő emberek. Ha kicsiny hazánkban a rendszerváltást követő szellemi pusztulást veszem alapul, akkor azt mondom, jobb volna ma is a régi rendszer. Akkor sem volt szabadság, azóta sincs, viszont az emberek tudták, hol a helyük, és lelkileg, szellemileg valamelyest épebbek voltak, mint mostanság. Sajnos az életszínvonal átvétele még nem sikerült -nem is fog-, de a szennyet, a mocskot és az elmetorzító manipulációs eszközöket az első pillanatoktól sikerült minden gond nélkül átvenni. Mondjuk akár átvehettük volna a szorgalmat, az öngondoskodást, az optimistább életszemléletet is, de valamiért az egyszerűbbre volt és van csak igény. Ez van. 🙂

        6. Szivesen volok,hamar ?tényleg érdekel?-t:). A ?nem erdekbol baratkozast? azert emlitettem meg,mert az eféle magatartas nagyon is dönto szempont a tarsadalmi egyuttélésben.
          Az pedig ertheto,hogy az emberek arra szavaznak,aki jobbat iger,mert hat kire szavaznanak,ha mar szavazni kell.Az ember pedig mar csak olyan,hogy holtaig remenykedik.A ker.hivoknek termeszetesen egesz masak a remenyeik,plusz nem emberekbe vetik bizalmukat:?Ezt mondja az Ur: Atkozott az a féfi,aki emberben bizik es testbe helyezi erejét,az Urtol pedig eltavozott az o szive!?(Jeremias 17:5).
          ?Ne bizzatok a fejedelmekben,emberek fiaban,aki meg nem menthet?(Zsoltarok 146:3).
          Az a bizonyos ?értéktelen szenny?,amirol azt irod,hogy:?az USA-ból ráömlött a bolygó egyes részeire,?,azt eloszor is nem kell atvennie mas orszagoknak,(vegyék at ehelyett az ertekeket) masreszt,ne gondold egy percig sem,hogy az atlag amerikai nincs azon melysegesen felhaborodva,hogy a népük egy bizonyos rétege,mily nagy erkolcstelenségben él.Ha az osszamerikaira ez volna jellemzo,akkor megis hogyan lehetseges az,hogy itt pl.nem latni furdoruha felso nelkul noket a strandokon,vagy a tengerpartokon? Vagy tudnak-e odaat olyanokrol,hogy pl.abba a high school-ba,ahova a fiam jart, igazgatoi fenyitest kapott az a fiu,aki mereszelt egy lanyra raszolni csak azert,mert kilatszott az alsonemuje amikor pl.lehajolt valamiert mondvan: ne vessen a lanyra szexualis vonzatu pillantast…? Vagy olyanrol,hogy ha egy rendor meglat egy kiskoru lanyt egy 18 even feluli fiuval setalni az utcan,az maris hivja telefonon a szuloket,hogy tudnak-e errol az egyuttlétrol es engedélyezték ?e azt ? Talan el sem hiszed,hogy ilyenek vannak itt (a 21.sz.-ban)?es meg sorolhattam volna sok,ezekhez hasonlot.

          A magyarsag problemaja (mint ahogyan minden nemzet problemaja is) nem abban van,hogy eppen milyen pol.rendszerben el,hanem abban,hogy az emberiseg,a teremtestol kezdodoen,ahogy egyre jobban tavolodott el az Istentol valo fuggestol,ugy lett egyre alacsonyabba,es valt egyre gonoszabba.Az ember,életenek középpontjaba sajat énjét allitotta es e korul kell forognia mindennek,még Istennek is.Az emberiseg tortenelme,benne a kulonbozo hodito hatalmakkal es izmusokkal,tkp.az emberiseg szabadsagprobaja,amiben az ember korlatlan lehetoseget kapott,hogy megmutassa,Isten nelkul mire képes,nélküle hogyan boldogul.Az eredményét mar most lathatjuk,pedig még nincs is egeszen vége annak,hogy az Antikrisztus bevégezze Nimrod muvét.

    1. Nagyon orulok Sharky,hogy a te tapasztalataid is ugyanazok,amiket az amikrol es a magyarokrol irtam,es a velemenyunk errol mindenben megegyezik.Igy egyikunket sem erhet az a vad,hogy szemelyes elfogultsag lenne valamelyikunk reszérol is a felismerés,amirol en ugyanugy,mint te,bovebben is irhattam volna,de regényirasra azert nem vallakozom:).

      A fenevad bélyege pedig – amirol egy masik cikk alatt irtal – csak is az a targyi dolog lehet,ami”gonosz es artalmas fekély”-t okoz azoknal,akik azt felveszik(Jel 16:2).

  4. Fájdalmas lesz a “felébredés” ráeszmélés, hogy szépen átverték az embereket és nem éppen úgy működik a világ ahogy ők gondolták. Az ilyen esetek ébresztgetik az embereket, de csak egy sokkal nagyobb volumenű dolog tudná ténylegesen felébreszteni a őket abból a mély álomból amiben élnek. Majd amikor beüt az igazi krach akkor a plebs észreveszi, hogy amíg az ő házaik szétbomlanak, hogy amíg ők éheznek addig a vezetők akik hazugságokkal tartották fent a hatalmat, dőzsölnek, akkor lesz szép világ.
    Persze a vezetőknek sajnos van eszük és a saját javukra tudják használni a nép indulatát.

    1. I see now, ‘the best defense is a good offense” like scenario underway.
      Ezek szerint a nem is olyan távoli jövőben, azok akik hisznek a chemetrail összeesküvés elméletben még akár terrorista gyanúsak is lehetnek.
      IHa ez így van, akkor már könnyen eltudom képzelni, hogy te kedves Tom, a conspiracy theorist-bol egy mindenre elvetemült conspiracy terrorist leszel. Mond, ezt meg hogy a fenébe sikerült összehoznod?
      Már csak egy “őrült összeesküvő” jelölt hiányzik a storyból, aki tényleg leszed egy gépet, hiszen “mi előre szóltunk”,……..gyerek játék.

    1. Azért én nagyon sajnálom őket!
      Szerintetek, az ilyen elkényelmesedett, jóléthez szokott, (“Ez Amerika, nem egy harmadik világbeli ország! Nekünk étel és ruha kell,? (?!))…..embereknek, ezek alapján, mennyi idő kell(ene), hogy felvegyék a Fenevad bélyegét?!
      Meddig tartanának ki?!
      Ha holnaptól, már csak “bélyegre” kapnának kaját, ruhát, stb, szerintetek nem lennének verekedések a sorokban, hogy minnél hamarabb felvehessék?!

      Azt meg azért ne felejtsük el, hogy gyerekek is vannak közöttük, és ők ki vannak szolgáltatva a szülőknek!

  5. Ez a mondat számomra sokat elárul az amerikai hozzáállásról:
    “Ez Amerika, nem egy harmadik világbeli ország! Nekünk étel és ruha kell”
    Ehhez csak gratulálni tudok. Nem csak az áram hiánya miatt van ott sötét…

    1. A bejegyzés alatti két kapcsolódó cikk:
      1. Minden ötödik amerikai szerint a világ véget ér 2012-ben
      2. Három millió amerikai készül az ítéletnapra

      Ha jól tudom, akkor az USA lakossága 310-320millió között van valahol. Ha minden 5. amerikai várja a világ végét, akkor az kb 63millió embert jelent. Ebből a 63millióból készül fel 3 millió. A maradék 60millió mit csinálhat vajon? Bambán ül a kanapén és várja a decembert, mert a moziban is úgy látta? Biztos azt várják, hogy majd éppen időben jön egy extrém ruhás szuperhős, aki megmenti őket a pusztulástól, mert a moziban is úgy szokott lenni.
      No és mi van azzal a további kb 260millióval?

      1. Nem!
        Naluk sikeresen mukodik a televizio agymosasa.
        Igy vakon biznak a kormanyukban, hogy az majd kuldi a segitseget es a felmento seregeket. Nehany oran belul. Ehelyett tobb napja varnak.
        Kezdenek rajonni, hogy oket eleg csunyan atvertek az elmult evekben…

        1. No igen, de a sikeres agymosáshoz elengedhetetlen feltétel az olyan agy, amely erre alkalmas. 😀

    1. Tovabb zajlik a kiserlet. Most nezem a TV-ben.
      Sok helyen nincs kaja. Ami tartalekolva volt az megromlott tegnap estere, mert ugye nincs aram = nincs hutoszekreny.
      Benzin szinten nincs. A banki atutalasok online sem mukodnek.
      A boltokban szinten nincs kaja, mert ott sem tudjak huteni.
      Mivel benzin nincs, ezert autoval nem tudnak kozlekedni. Taxit hivni felesleges, mert nem kuldenek – naluk sincs benzin.

      Az iment lattam TV-ben:
      Az anya – mellette 3 gyerekkel, ferjjel – ordit a riporternek:
      – kerjuk, hogy a kormany tegyen mar valamit! obama nem hallja a hangunkat? nincs autonk, es elelmunk sem. 2 napja nem ettunk. hol van a segitseg?

      Kozben egy masik hir:
      John Bongiovi (muveszneven Bon Jovi) koncertet szervez, tobb “vilagsztarral” egyutt a bajba jutottak megsegitesere. Az osszegyult felajanlasok termeszetesen a voroskeresztnel kotnek ki…
      Mikozben ok muzikalnak, gondoljunk csak bele:
      peldaul Bongiovi az USA 10 leggazdagabb es legbefolyasosabb embere koze tartozik. vagyona tobbmilliard dollarra teheto.
      mindekozben new york-ban mar tobszaz-ezren szoszerint eheznek a tegnapi/mai naptol fogva. egy bd hot dog elkeszitesi koltsege kb. 30 cent. Azaz 1 dollarbol egy ember napi 3db hot dogot ehet. 1 millio ember etetese hot doggal 1 nap = 1 millio dollar.
      ez a muzikalo joember 1 hetig etethetne az osszes bajbajutottat hot doggal ugy, hogy az o vagyona ezt meg sem erzi.
      a kerdes az, hogy ez miert nem tortenik meg?

      1. Sharky, egyébként szerintem is egy kísérlet zajlik. Sokan azt mondhatják “te hülye, miért csinálnának ilyet pont most a választások előtt, nem gondolod, hogy ezzel Obama saját maga alatt vágná a fát?” erre itt a válaszom: NEM, pont az ellenkezője, pont ezért lehet igaz, mert mindenki az ellenkezőjére gondol illetve, mert: 1.azt hoznak ki nyertesnek akit akarnak, nehogy már a választás előtti rész eredmények, felmérések, leadott szavazatok manipulálására ne lennének ma képesek, ugyan már. 2.mindegy ki nyeri meg,mindkét versenyló tulajdonosa ugyanaz, ez is csak egy szokásos színjáték, amit demokratikus elnökválasztásoknak neveznek. Egyébként még ennek is őrülnünk kellene, hogy egyáltalán még van ilyen, hogy még mindig hülyítésre veszik a figurát, ha érted mire gondolok. Egyébként valahol én is sajnálom azokat az embereket, valójában nem tehetnek róla, megtévesztettek és kész.
        Meg vagyok győződve, hogy látunk még egy és mást a következő napokban, hetekben.
        Na pá, megyek szeretgetni szeretteimet, esetleg egyet kirándulni, csipkebogyót szedni, kutyát sétáltatni, elmenni egyet csukázni,….egyébként, ha túl komolyan veszed tényleg belehet csavaródni ezektől a dolgoktól.

        1. Nagyon úgy néz ki, hogy kisérlet! Ahogy már régen megmondták: a népnek “kenyér és církusz kell”! A církusz most a “választás”, nézzük mi van, ha “ilyenkor ” vesszük el a kenyeret?! Főleg, ha előtte már “alkalmatlanná” tetted őket az önellátásra, öngondoskodásra, előregondolásra?!
          Szerintetek nem érdekes, hogy “pont” az előző hónapokban igyekeztek minden erővel a “készpénz használatot” is visszaszorítani?
          Nincs árám, nincs víz, nincs kaja, nincs “pénz”, mert az automaták se működnek,nincs benzin…?! (fegyver van! a hatóságnál)
          Márcsak azok a kukázó fiatalok a nagyon veszélyesek! Azok tudnak magukról gondoskodni!

        2. Lehet itt még más is,…..például hagyni, hogy az emberek elkezdjék lepuffantani egymást(van ott fegyver dögivel), így valamelyik szenátor megint kritizálhatja a fegyverbirtoklási jogot stb stb. A fegyvereket valami ürüggyel be akarják gyűjteni, erre már rég készülnek, jól tudjuk. Egy ilyen “ki gondolta volna” szituációt pedig jól ki lehet ilyesmire használni, aztán ott van a már már klasszikusnak számító interneten szervezkedő fosztogatók mumus ami az internet cenzúra agendával kapcsolatos, stb, stb,…….én a helyükbe biztosan így csinálnám,……..de nem vagyok és nem is szeretnék lenni.

        3. Persze! Meg a járványok is ilyenkor “szeretnek” kitörni!
          Mondjuk engem az is érdekelne, hogy amig mi az USA-ra figyelünk, addig mik történnek “csendben” Európában?! Mármint, értitek…!

      2. Hi Sharky!Hallottad a legujabb hirt,miszerint 15 ami allam akar megvalni Amerikatol? Louisiana kezdte,es tegnap ota mar 8 ezren alairtak a petition-t,az ujabb 15 allam,ugyanigy gyüjti mar az alairasokat.
        Igaz,hogy egyenlore mégcsak a(felnott)fiamnak kuldozgetik a baratai a hireket egymas utan,de majd utananezek en is ennek,amint idom engedi.(Nem hiszem,hogy a haverok szorakaznanak:)).
        Szia.

        1. Szia Ria!

          Nem hallottam rola. En FL-ban vagyok, es nincs sok ismerosom itt. Rokonaim elnek fent NY-ban, de veluk is ritkan beszelek. A mainstream-ben meg termeszetesen egy szo sem esik errol – nem mintha olyan surun neznem.

          Mindazonaltal erdekes, hogy ez elkezdodott. Es gondolom Obi ujravalasztasa adott egy lokest ennek a torekvesnek.
          [expand title="Teljes hozzászólás" swaptitle="Bezár" trigpos="below"]
          Valahol mar linkeltem itt az egyik hozzaszolasomban korabban:
          Erdemes megnezni Pat Robertson 2012. januar elejen keszult 700-as klub interjujat. (Atv.hu archivumbol ki lehet keresni, ugy emlekszem otthon januar 4.-en adtak le.)
          O beszelt arrol, hogy az idei valasztasok utan a kovetkezo ciklusban az elnoknek meg kell majd azzal birkoznia, hogy egyaltalan egyben tartsa az allamok szovetseget.
          En akkor ertetlenul alltam ezelott. Hiszen ki gondolna, hogy az USA szetesik szovetsegi allamaira?
          Dehat ugy nez ki, hogy ez elindult. Valoszinuleg tenyleg igy kell lennie. Remelem ez a hetkoznapi eletet nem fogja durvan befolyasolni itt…

          Mindazonaltal az is erdekes, hogy ha az Ezekiel 38-at nezzuk (elso Gog- es Magog haboruja), akkor ugye egyertelmuen egy totalis haboru kibontakozasat latjuk. Elen Oroszorszaggal, Torokorszaggal, Irannal, Libiaval, Sziriaval, es meg sokan masokkal. Amikor ezt eloszor tanulmanyoztam (2006 ev vege fele) akkor felmerult bennem a kerdes: hogyan is tortenhetne meg ez, amikor az USA biztosan megvedene Izraelt egy ekkora tamadas eseten. Ezekiel szerint ez pedig nem fog megtortenni. Tehat az USA valoszinuleg valami massal lesz elfoglalva…

          Most pedig azt latjuk, hogy azota a korabbi szovetseges Torokorszag mar Izrael ellen tesz es kommunikal. A korabbi fegyverszunet, melyet Mubarak kotott Egyiptom reszerol Izraellel ma mar barmikor labilissa valhat, hiszen Mubarak mar nincsen. Libia szinten teljesen megvaltozott. Es az “arab tavasz” gyokerestol felforgatta a terseget. A torekeny beke megszunoben van….
          Es ha az USA is kihullik a belpolitikai problemak miatt a tersegbol, az lehetoseget teremtene ezeknek az orszagoknak, hogy predat predaljanak.

          Az elmult honapokban itt az idokjelei.hu-n is tobbszor felmerult hirkent egy gazdasagi krach lehetosege a kozeljovoben. Erdekes modon Robertson errol is beszel, mint lehetosegrol.
          Meglatjuk. En remelem, hogy mi akkor mar nem leszunk itt. Egy komoly gazdasagi krach most olyan tarsadalmi feszultsegeket szitana, ami felboritana az egesz vilagot. Magyarorszagon ugyanugy, mint az USA-ban.

          Nem tudunk ezellen sok mindent tenni. Az arfolyamokat meg fenntartottak a valasztasokig. Most lehet, hogy latvanyosan elengedik a tozsdek kezet.
          Erre egyebkent jo alkalom kinalkozik a jovo heten a fiscal cliff-el kapcsolatban. A republikanus tobbsegen akarja ugyanis Obi atnyomni az akaratat. Ha ez nem sikerul, akkor januartol mindenkire kiterjedo es eroteljes szovetsegi adoemeleseket igert. Ha ez megtortenik, akkor az meg tovabb erositheti a kilepni szandekozo allamok torekveseit. Ugy tunik felgyorsultak az esemenyek.
          Elkepeszto…
          [/expand]

        2. Latom ti is koztuk vagytok Sharky,(eddig) 4,033 alairassal:)…de te, remelem kivonod magad mindenféle ilyenbol.
          Annak idejen az eszak dél elleni polgarhaboru is igy kezdodott.
          Lehet,hogy ezert lett annyi koporso legyartva?… na meg a FEMA.

        3. Nem lehet, hogy ezeket a “zavargásokat” “várták”?!
          Nem lehet, hogy erre készülődtek “annyira”?! A FEMA táborok esetleg nem egy ilyen “gyorsan jött véletlenre” készűltek?! Nem lehet, hogy az a sok “kiképzés”, meg hasonló, egy ilyen “véletlen” miatt volt?!
          Én végül is “paff” vagyok ettől a hírtől, volt ennek nálatok valami előzménye? Voltak előzetes “szerveszkedések”, vagy ez csak úgy “két nap alatt összejött”?
          Lehet, hogy megkezdődik a “tisztogatás”?

          http://idokjelei.hu/2012/05/a-dhs-informator-szerint-amerika-kiterjedt-polgarhaborura-keszul/

          http://idokjelei.hu/2012/05/atnevelo-taborok-a-jelenben-end-time-info-podcast/

          http://idokjelei.hu/2011/12/a-szenatus-93-7-aranyban-megszavazta-a-hatarozatlan-ideju-fogva-tartasrol-szolo-torvenyt/

          http://idokjelei.hu/2012/05/kiszivargott-katonai-dokumentum-a-keszulo-atnevelo-taborokrol/

          http://idokjelei.hu/2012/03/felkeszules-a-szuksegallapotra-teljes-hatalom-minden-amerikai-forras-felett/

          http://idokjelei.hu/2012/08/dhs-pontositja-az-uj-loszerbeszerzessel-kapcsolatos-informaciokat/

          Stb? Ez lesz az ürügy?

        4. Egyben biztosak lehetünk, ez nem egy spontán civil kezdeményezés, ebből még olyan egy civil háború is lehet, hogy csak na,…csak néhány szikrára van szükség. Ez kb egy annyira bonyolult dolog, mintha óvódásokat szeretnénk egymásnak ugrasztani a játszótéren. Én is attól tartok, hogy elkezdődött az elkerülhetetlen.
          De azért egy kicsit olyan dejavu-m is van, itt Európában is folyton szét akar esni, fel akar bomlani, stb az Unió, hmmm… Valamiért nagyon, de nagyon sietnek, az egyszer biztos.
          Isten óvjon benneteket odakint, mert érzésem szerint ez az egész kezd átalakulni valamiféle DÉMONKRÁCIA-ban

        5. Mar a FOX-on is nyomjak a hirekben:

          http://kepfeltoltes.hu/121112/usa_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

          Szoval komoly lehet a dolog.
          Ha a kezdemenyezes komoly, es a kormany megprobalja ezt erovel meggatolni, akkor konnyen polgarhaborus helyzet alakulhat ki.

          En a magam reszerol termeszetesen kimaradok ebbol, ezt tartom:

          ?Ha az okos látja a veszedelmet, elrejtőzik, az együgyűek pedig belekeverednek, és
          megjárják.? (Péld 27,12)

        6. kanku!
          Az amerikaiak csak akkor tudnak kimaradni az uj vilagrendbol, ha polgarhaboru van. Obi es csapata nyilvanvaloan a NWO-t epitgeti lazasan.

          Ida!
          Nekem szemelyes meggyozodesem, hogy a londoni olimpian megvolt a “jel”. Azota elkezdodott felgyorsult tempoban a NWO bevezetese. Viszonylag hirtelen fognak jonni az esemenyek egymas utan ezentul.
          Tehat ez mar “az”. 😀

          De nem kell felni. Mi nem ettol fuggunk!

        7. Igazan aranyos vagy Kanku,koszi szepen,gondolom Sharky neveben is mondhatom ezt.A mi Urunk biztosan vigyazni fog rank.
          Es en is valahol ugy gondolom,hogy ez nem egy spontan civil kezdeményezés,mert ha még egy allam kezdemenyezi is ezt ? mint ahogy elsokent Louisiana – ,akkor még hiheto volna,na de hogy ennyi sok allam?? es egy idoben? – igy mar nagyon kilog a lolab.

          Nehéz lesz,de hala a mi szereto Urunknak,van reménységünk:
          “Mert nem a félelemnek lelkét adott nekunk az Isten;hanem eronek es szeretetnek es jozansagnak lelkét?(2Tim 1:7).
          “Ha apad es anyad el is hagynak teged,en soha el nem hagylak(Zsolt 24:10).
          ?Istennel győzedelmet nyerünk, s Ő tapodja el ellenségeinket” (Zsolt 60:14).
          ?”Bízzatok Ő benne mindenkor, ti népek;öntsétek ki előtte szíveteket; Isten a mi menedékünk. Szela.” (Zsolt62:9).

          DEMONKRACIA? Hah…jol erzed,mert egyre tobbet es surubb idokozonkent engedi Isten szabadjara a fogvatartott demonokat.Itt olvashatsz arrol,hogy honnan es mi okbol,ha még nem talalkoztal volna ezzel az irassal:

          http://churchofgod.hu/content.php?act=nefilim

          Nagyon erdekes ez a tanulmany,amibol egyuttal megtudhato,hogy kikbol is all a hatalmi elit.
          Ida is jol sejti a dolgokat,amibol logikusan kovetkezik,hogy azok ott,szamitottak erre, – es ami majd ebbol kovetkezik – ,de senki kivulallo egy kukkot nem tudott rola elozetesen.

          Ezen a youtube videon pedig meghallgathatjatok az “Enok apokalipszise” roviditett valtozatanak felolvasasat,amit egyebkent online is el lehet olvasni teljes terjedelmében,Hamvas Bela forditasaban.Csak a cimet kell beirni a keresobe.

        8. Hi Sharky,

          Mi lesz itt,te jo ég!… egyre szaporodnak.Koszi a fb linkjet is.Nezegetem,de mar szedulok attol,amilyen gyorsasaggal tortennek a dolgok egymas utan.
          A londoni olimpiai ceremonian tortentek pedig egyertelmuen a “jel” volt ezeknek a demoni lelkeknek,…a Satan nagy napja volt ez.Es,ez bizony mar “az”,amirol nagyon jo leirast ad szinten a “churcofgod”.Ha raklikkelsz arra,amit kankunak megadtam,akkor a “2012-Satan apokalipszise “cimszo alatt eppen arrol olvashatunk,hogy miert is kell sietniuk Satanéknak.Ugyanis tudja,hogy Isten mennyi idod szabott meg neki a foldon valo garazdalkodasahoz.

        9. Sziasztok Ria, Sharky és többi Kedves Testvérek az amerikai kontinensen, meg emezen is!

          Persze, én is csak “költői kérdésként” tettem fel ezeket a kérdéseket! Az eddigi hirek alapján is látszott, hogy nagyon készülnek valamire! Azt se igazán hittem, hogy Obama “más elnöknek” ír alá olyan felhatalmazásokat, amiket aláírt! Sejtettük, hogy lesz valami provokáció, de ekkora “pofátlanságra” nem gondoltam! ( így rögtön választások után!)
          [expand title="Teljes hozzászólás" swaptitle="Bezár"]
          Márk. 13,8
          Mert NEMZET NEMZET ellen, és ország ország ellen támad; és lesznek földindulások mindenfelé, és lesznek éhségek és háborúságok.

          Áldjon meg benneteket az Isten ! Meg bennünket is itt, ezen a kontinensen! Gondolom, már itt is csak “napok ” kérdése, hogy megtörténjen,elkezdődjön, ” amiknek meg kell lenniök”! Meg természetesen szerte a világon minden keresztényt!

          És bár Isten igéretével rendelkezünk, hogy vigyáz ránk, és nem enged “jobban megkisérteni, mint ahogy azt elszenvedhetnők”, de azért legyetek készen, mindenre!
          Márk. 13,9
          NYOMORÚSÁGOKNAK KEZDETEI EZEK. Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert törvényszékeknek adnak át titeket, és gyülekezetekben vernek meg titeket, és helytartók és királyok elé állítanak én érettem, bizonyságul ő nékik.
          Márk. 13,10
          De előbb hirdettetnie kell az evangyéliomnak minden pogányok között.
          ?Márk. 13,11
          Mikor pedig fogva visznek, hogy átadjanak titeket, ne aggodalmaskodjatok előre, hogy mit szóljatok, és ne gondolkodjatok, hanem a mi adatik néktek abban az órában, azt szóljátok; mert nem ti vagytok, a kik szólotok, hanem a Szent Lélek.
          ?Márk. 13,12
          Halálra fogja pedig adni testvér testvérét, atya gyermekét; és magzatok támadnak szülők ellen, és megöletik őket.
          Márk. 13,13
          És lesztek gyűlöletesek mindenki előtt az én nevemért; DE AKI MINDVÉGIG MEGMARAD, AZ MEGTARTATIK.
          (És ezek a Nagy Nyomorúság előttre (is)szólnak, mert csak utána következik az az ígevers, hogy: Márk. 13,14
          Mikor pedig látjátok a pusztító utálatosságot, a melyről Dániel próféta szólott, ott állani, a hol nem kellene (a ki olvassa, értse meg), akkor a kik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre)
          ?
          Tudom, hogy néhányan azt tartjátok, hogy az Úr “nem egy összevert, megkinzott Menyasszonyért” jön vissza, de ne felejtsétek el, hogy a világ más részein most is üldözik, ölik a “menyasszony” tagjait! Meg a történelem során ez mindig is így volt, voltak akiknek az életükkel kellett bizonyságot tenni az Úr Jézus mellett!

          Nem “károgásként” mondom, félre ne értsétek, hanem bátorításként! Csak jó, ha mindenre felkészülünk!
          Márk. 13,33
          Figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok; mert nem tudjátok, mikor jő el az az idő.
          1 Thess. 5,17
          Szüntelen imádkozzatok.
          Luk. 21,36
          Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, a mik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!

          Ha pedig mégis “beleesünk”:
          Csel. 5,41
          Ők annakokáért örömmel menének el a tanács elől, hogy méltókká tétettek arra, hogy az ő nevéért gyalázattal illettessenek.

          Wilkerson is hatalmas keresztény űldözésről kapott próféciát! Világszinten!

          Isten áldjon titeket!
          [/expand]

        10. Utoljara meg 40.000 alairorol hallottam Texasban.Ha nem kapjak meg az engedelyt,akkor lesz gond.
          Es nem tudom,hogy tudod-e,de a hirek szerint e kilépesnek legfobb oka az,hogy Obi mar teljesen komolyan beakarja vezetni a mindenkire kiterjedo kotelezo betegbiztositast,ami Amerika tortenelmeben meg soha nem volt igy.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Send this to friend

Az oldal használatával elfogadom a sütik alkalmazását. Több információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás