Nagytestvér

A globális rendőrállam kialakulásának jelei

Forrás: Activist Post

Az elit egyik legfőbb célja, hogy minden emberi tevékenységről, kommunikációról tudjon. A diktatúra szó hallatán sokak szeme előtt rossz kinézetű felfegyverzett martalócok jelennek meg, akik folyton parancsokat osztogatnak. Az elit azonban ennél sokkal megtévesztőbb eszközöket vet be. Azt szeretné elhitetni a világgal, hogy a nép valójában szabad és maga választja meg vezetőit, azonban a háttérben rejlő ?gyengéd hatalom? a direkt diktatúránál is kegyetlenebb.

A globalista elit finanszírozza a legtöbb politikai kampányt, az ő tulajdonukban vannak a nagyvállalatok és nagy pénzintézetek, hatalmas befolyással rendelkeznek a médiában, célkitűzéseiket pedig egyenesen az oktatási rendszeren keresztül népszerűsítik, szinte az egész világon. A körénk épülő háló George Orwell legmerészebb álmait is felülmúlja. Az egyre szigorúbb és szorosabb kontrollt alkalmazó rendszert több száz fronton építik. A szabadság egyre inkább csak illúzió. Az elit úgy gondolja, hogy ők, mint ?megvilágosultak? tulajdonképpen kegyet gyakorolnak azzal, hogy az emberiséget elvezetik ?egy szebb jövő? felé. Ehhez persze minden szabadságtól meg kell fosztaniuk az embereket. Amikor pedig elérték a teljes kontrollt egy olyan kor veszi kezdetét, amilyet nem látott még a világ.

Az alábbi néhány hír némi rálátást nyújt ezekre a hatalmi erőfeszítésre:

1. Az amerikai szenátus által tárgyalt új törvény 20 különböző kormányhivatalt jogosítana fel arra, hogy bírósági végzés nélkül elolvashassa bárki email üzeneteit.

2. Dél-Kaliforniában elindult az arcfelismerő kamerák új generációjának telepítése. Ezek az  új eszközök kevesebb mint egy másodperc alatt képesek azonosítani egy embert és a látókörébe kerülő valamennyi személyről elküldik a rendelkezésre álló adatokat a hatóságnak.

3.Trapwire program a kamerák által látott képanyagot rögzíti és tárolja, olyan részletekkel kiegészítve, mint például az előtte elhaladó emberek arcának azonosítása (a felvétel helyszínével) vagy az arra elhaladó járművek rendszámtáblái. A program a rögzített információkat párosítja egyéb rendelkezésre álló adatokkal az adott személlyel kapcsolatban, mint például, hogy mit vásárolt a bankkártyájával vagy az aznap küldök SMS-ek szövegével. A legtöbb ember azt sem tudja, hogy ez a rendszer létezik.

4. Egyre több városi rendőri egység alkalmaz pilótanélküli megfigyelő repülőket, de aki nem városban él, ne gondolja, hogy nem áll megfigyelés alatt. Több amerikai államban és európai országban használnak drónokat a gazdák és földek megfigyelésére. Akár ebben a pillanatban is lehet egy ilyen drón a házunk felett, anélkül, hogy tudnánk róla.

5. Az egyes politikusok többet tudnak az állampolgárokról, mint valaha a történelem során. Az Obama kampány során például félelmetes mennyiségű adatot gyűjtöttek a választókról:

Mindenkiről, aki részt vett az idei amerikai elnökválasztáson profil készült. Az Obama kampány adatbázisában többek között szerepelnek a szavazók újság előfizetései, gépjárműveik adatai, ingatlanaik értéke, vadászigazolványuk adatai valamint számos elemzés arról, hogy vajon kire szavazna a következő választások során.

6. Az Egyesült Királyság a legtöbb országhoz képest 5-10 éves előnyben van az orwelli rendőrállam kiépítésében. Ma már például törvénybe ütközik egy másik személy szóbeli inzultálása. A muzulmánok vagy homoszexuálisok számára ?valószínűsíthetően? sértőnek tartott megnyilvánulások bírói intézkedéshez vezetnek. Idővel ezek a törvények az egész bolygón elterjednek majd.

7. Egy új francia törvény azt is meghatározza, hogy milyen hőmérsékletű lehet az ember lakása:

A francia lakások fűtési tervének elkészítéséhez hamarosan adószakértő tanácsára és orvosi vizsgálatra is szükség lehet egy új törvényjavaslat értelmében, aminek célja a takarékosság ösztönzése a 46 milliárd dolláros kiskereskedelmi energiapiacon.

Az alsóház által ebben a hónapban elfogadott törvénytervezet meghatározná az egyes ingatlanok után fizetendő díjakat, a lakók keresete, kora és a helyi klíma alapján. A Utilities Electricite de France és GDF Suez cégek a rendelkezésre álló adatok alapján, az árammal és gázzal takarékoskodó fogyasztókat jutalmazná, a szabályozó szervek által pazarlónak ítélt ügyfeleket pedig büntetné.

8. Az Egyesült Államokban és sok más országban rögzítik az újszülöttek vérmintáit és sok esetben DNS információit. Vajon mire kell nekik?

9. Az Egyesült Államokban egyre több iskola írja elő, hogy a diákok RFID chipet tartalmazó, nyomon követő diákigazolványt hordjanak maguknál iskolaidőben, sőt azon kívül is.

10. Az Egyesült Államokban egyre több iskolában van állandó rendőrjárőr és jelenleg 70.000 kiskorú van börtönben.

11. Amikor egy amerikai állampolgár a FEMA (Szövetségi Vészhelyzet-kezelési Ügynökség) segítségére szorul már eleve börtönben érzi magát. A Sandy hurrikán levonulását követően New Jersey-ben felállított FEMA tábort a következőképpen jellemezte annak egyik lakója:

?Tegnap este látszott az ember lehelete,? mondja Brian Sotelo, aki a hurrikánban elveszítette otthonát. ?Pine Belt-ben a Vöröskereszt kihirdette, hogy egy állandó, felújított, szilárd szerkezetű szállásra küldenek minket, ahol mosógép és állandó fűtés is van, erre idehoztak a sátorvárosba.?

Sotelo elmondta, hogy folyamatosan, ?egész nap és egész éjjel? fekete helikopterek járőröznek felettük és egy fekete, elsötétített autó járkál a táborban, miközben a katonaság egész éjjel különféle berendezéseket szállít. Tudomásunk szerint a sajtó munkatársait nem engedik be a körbekerített területre, ahol az otthonukat elveszített állampolgárok kígyózó sorokban várnak a mobil vécék előtt. Minden ajtó előtt biztonsági őr és még a vécé vagy zuhanyhasználat előtt is fel kell mutatniuk valamilyen személyazonosító okmányt.

?Úgy bánnak velünk, mintha rabok lennénk,? mondta Ashley Sabol a Reuters riporterének. ?Nehéz ezt kimondani, de olyan, mintha egy koncentrációs táborban lennénk.?

12. Azt talán már sokan tudják, hogy a mobiltelefonok folyamatosan adatokat gyűjtenek a felhasználókról. Egyedül 2011-ben a hatóságok több mint 1 millió alkalommal kérték ilyen adatok átadását a szolgáltatóktól.

13. Az amerikai kormány egy olyan iPhone alkalmazást is létrehozott, ami a gyanús tevékenységek jelentését segíti.

14. Az adathalászatban egyre több magáncég is részt vesz. Köztük az egyik legnagyobb az Acxiom, amelyik több mint 190 millió amerikairól rendelkezik információval:

A cég hivatalosan az adatbázis marketing kategóriába tartozik. Az 1969-ben, Demographics Inc néven alapított vállalat kezdetben telefonkönyvek és egyéb kezdetleges eszközök, valamint egy darab számítógép segítségével kezdett adatokat gyűjteni a szavazókról és fogyasztókról direkt, marketing célokra. 40 évvel később az Acxiom 126 millió háztartás több mint 190 millió állampolgárról rendelkezik információval az Egyesült Államokban és körülbelül 500 millió aktív vásárlóról a világ többi részén. Convey-ben található központjuk 23.000 szervere évente 50.000 milliárd adatátvitelt elemez.

15. Az Egyesült Államok rendfenntartói hamarosan az utcai járőr kocsikat is a reptereken használt testátvilágító szkennerekkel szerelik fel, amelyek képesek átlátni az autók falán és a ruhákon. ?Adatvédelmi szempontból nehezen tudom elképzelni, hogy milyen kifogása lehet az embereknek ez ellen,? nyilatkozta Joe Reiss, a speciális járműveket gyártó cég elnökhelyettese.

16. A BRS Labs nevű cég olyan bűnmegelőző kamerákat fejlesztett ki, amelyek elvileg képesek megállapítani, ha valaki egy bűntett elkövetésére készül. A kamerákat San Francisco legnagyobb közlekedési csomópontjain helyezik üzembe.

17. A Gizmodo arról adott hírt, hogy az amerikai Nemzetvédelmi Hivatal új lézer-szkennereket fog használni, amelyek akár 50 méteres távolságból is képesek átvilágítani egy csomagot vagy személyt:

A DHS egy vagy két éven belül bevetheti az új molekuláris lézer szkennert, ami 50 méteres távolságból is képes megállapítani, hogy egy csomag tartalmaz-e kábítószert, hogy valakinek a ruháján vannak-e lőpor nyomok, hogy mit evett reggelire, vagy mekkora az adrenalin szintje, anélkül, hogy hozzáérnének vagy a személy tudna róla.

18. Az FBI egy új egymilliárd dolláros biometrikus azonosító rendszer bevezetésén dolgozik:

A Következő Generációs Azonosító (NGI) rendszer tulajdonképpen egy országos adatbázis, ami az állampolgárok arcképét, írisztérképét, DNS adatait, hangmintáit és egyéb biometrikus adatait tartalmazza, elvileg a bűnüldözési feladatok támogatására. A vészharangot azonban sokkal inkább az adatgyűjtési módszerek miatt kongatták meg többen is. Az országos kamerahálózat és fotóadatbázis segítésével jelenleg tesztüzemben működő rendszer a legmodernebb arcfelismerő technikákat alkalmazza és hamarosan már a DNS és írisztérkép alapján is képes lesz valósidőben keresni.

19. Számos hivatalos kormánydokumentum ?potenciális terroristának? bélyegzi azokat, akik kiállnak a személyes szabadság mellett.

20. A National Guard egyik tagja nemrégiben nyilvánosságra hozta, hogy egységét arra utasították, hogy polgári elégedetlenség, felkelés kitörése esetén az ?ítéletnapra készülő? embereket terroristaként kezeljék.

Merre is tart a világ?

Előző posztKövetkező poszt

25 hozzászólás

    1. Ez egy metafora egy hasonlat: isten országának eljövetelének a várásáról esik szó semmi több. Épp tegnap ismertették az “öreg” kapcsán, hogy székely felmenői vannak, többek között ezért is vonzódik Székelyföldhöz….

    1. Bocsánat, korrigálnom kell magamat: az összes királyi ház Judától származik, az angol királyi ház speciel Dávidtól.

    2. Nem csak a Bibliában igazán jártas haladóknak!

      A Messiás már eljött! Jézus Krisztus volt! Aki egyébbként a Királyok Királya, és Uraknak Ura is! Ő az akinek királysága örökké megmarad! ( Azt pedig, hogy a zsidók miért nem ismerhették fel, az Ígéből tudjuk!)Nem kell nekünk több Dávidházi királyt keresnünk! Főleg nem más nemzetek trónjain, mivel a Biblia is Izrael trónjáról beszél! Ez a Gyülekezet ideje, amig a pogányok teljessége be nem megy az Isten országába! (Azóta Izrael állam se létezett! Viszont a Dávid trónján, azóta is ott űl a KIRÁLY! ( csak nem mindenki látja) És örökké megáll az Ő királysága!)
      [expand title=”Teljes hozzászólás” swaptitle=”Bezár”]
      Nekünk ezt kell tudnunk:

      Luk. 23,38
      Vala pedig egy felirat is fölébe írva görög, római és zsidó betűkkel: EZ A ZSIDÓKNAK AMA KIRÁLYA.
      2 Kor. 1,20
      Mert ISTENNEK VALAMENNYI IGÉRETE Ő BENNE LETT IGENNÉ ÉS Ő BENNE LETT ÁMENNÉ az Isten dicsőségére mi általunk.
      Ján. 1,50
      Felele Nátánael és monda néki: Rabbi, te vagy az Isten Fia, TE VAGY AZ IZRAEL KIRÁLYA!
      Zsolt. 80,18
      Legyen a te kezed a te jobbodnak férfián, és az embernek fián, a kit megerősítettél magadnak,
      Zsolt. 80,19
      Hogy el ne térjünk tőled. Eleveníts meg minket és imádjuk a te nevedet.
      ?Zsolt. 80,20
      Seregek Ura, Istene! állíts helyre minket; világoltasd a te orczádat, hogy megszabaduljunk!
      Dán. 10,17
      És mi módon szólhat ezzel az én Urammal ennek az én Uramnak szolgája? Hiszen bennem attól fogva nem álla meg az erő, és lélekzet sem marada bennem.

      ?Mát. 22,44
      Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől, míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul.
      Csel. 2,30
      Próféta lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött, hogy majd AZ Ő ÁGYÉKÁNAK GYÜMÖLCSÉBŐL TÁMASZTJA A KRISZTUST TEST SZERINT, HOGY HELYEZTESSE AZ Ő KIRÁLYI SZÉKIBE,
      ? 2 Sám.7,12 ? Zsolt.132,11
      Csel. 2,31
      Előre látván ezt, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az ő lelke nem hagyatott a sírban, sem az ő teste rothadást nem látott.
      Csel. 2,32
      Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk.
      ? Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, a mit ti most láttok és hallotok.
      ?Csel. 2,34
      Mert nem Dávid ment fel a mennyországba; hiszen ő maga mondja: MONDA AZ ÚR AZ ÉN URAMNAK: Ülj az én jobbkezem felől,
      Csel. 2,35
      Míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul.
      ?
      Csel. 2,36
      Bizonynyal TUDJA MEG AZÉRT IZRAELNEK EGÉSZ HÁZA, HOGY ÚRRÁ ÉS KRISZTUSSÁ tette őt az Isten, azt a Jézust, a kit ti megfeszítettetek.
      ? Luk. 21,24
      És elhullanak fegyvernek éle által, és fogva vitetnek minden pogányok közé; és Jeruzsálem megtapodtatik a pogányoktól, MIGLEN BETELIK A POGÁNYOK IDEJE.
      1 Móz. 22,18
      És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.
      ?1 Móz. 26,4
      És megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és a te magodnak adom mind ezeket a földeket: és megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei;
      ?1 Móz. 28,14
      És a te magod olyan lészen mint a földnek pora, és terjeszkedel nyugotra és keletre, északra és délre, és te benned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei.
      ?Csel. 3,25
      Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, melyet Isten szerzett a mi atyáinkkal, mondván Ábrahámnak: És a te magodban megáldatnak a földnek nemzetségei mindnyájan. ( a KRISZTUSBAN!)

      Az első eljövetelkor, a szellemi Izrael, szellemi ország építtetik/tett meg (a megtérőkből (zsidóból és pogányból)):
      .Ján. 18,36
      Felele Jézus: Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való.
      Az Íge, a gyülekezet idejéről nem sokat közöl!
      Megtörténik a keresztrefeszítés (Megváltás), a Temlom, és Jeruzsálem leromboltatik. A zsidók szétszóratnak. Azután a következő kép, amikor, mint Királyok Királya jön vissza az Úr , a fizikai Izrael teljes helyreállítására ( most még csak: Márk. 13,28
      A fügefáról vegyétek pedig a példát. A mikor ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár), és az 1000 éves királyság elkezdődik! A zsidók, akik “megvakíttattak” , hogy ne ismerjék fel a Királyukat, még mindig a Messiás Királyt várják, és amikor megjelenik: Zak. 12,10
      A Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és könyörületességnek lelkét, és reám tekintenek, a kit átszegeztek, és siratják őt, a mint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, a mint keseregnek az elsőszülött után
      Jel. 19,16
      És az ő ruháján és tomporán oda vala írva az ő neve: királyoknak Királya, és uraknak Ura.

      Az oké, hogy az Antikrisztus valószínűleg a Dávid házából származik, hiszen a Hamis próféta :
      ?Jel. 13,15
      És adaték néki, hogy a fenevad képébe lelket adjon, hogy a fenevad képe szóljon is, és azt mívelje, hogy mindazok, a kik nem imádják a fenevad képét, megölessenek,…….
      ( Viszont, szerintem, a többi próféciát is néznünk kellene, pl:
      Ésa. 7,14
      Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek,…
      Szerintem, nem lehet közismert szereplő, azokról nem sokat lehet hazudni! (Vagy kitudja?!) Márpedig a Zsidók, biztosan kutatni fognak a próféciák “teljesedése” ügyében! Inkább, egy “hirtelen feltünt” valaki, akit lehet “színezni”! Inkább valaki aki “berobban” a politikai életbe! ( A” Sátán hatalmas ereje által!”)
      [/expand]

      1. Ida, amikor Krisztus visszatér, egy bizonyos és nagyonis létez? trónra fog felülni, méghozzá atyjának, Dávidnak a trónjára, amelyr?l azt az ígéretet tette Isten, hogy minden nemzedékben állni fog.

        Lukács 1:32-33 32Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának mondják majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, 33ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége.”

        Ezokból kifolyólag egy hív?nek illik, de legalábbis nem árt tudnia azt, hogy hol van az a trón ma.

        1. Koszi antenor,szuper jo volt a tanulmany amit atkuldtél,es Sedekias leanyaira tenyleg alig figyel fel az ember,legalabbis nem abbol a szemszögbol,amibol kellene.
          Sokan még ma sem értik,hogy milyen tronrol is van szo,es ki ül azon.

        2. Persze, Kedves antenor!

          Mindenkiek személyes felelőssége és joga eldönteni, hogy az Isten Ígéjére hallgat-e( a Szentlélek kijelentésében az Úrtól tanított lessz-é!), és azt tartja-e meghatározónak, amit Az mond, vagy emberi okoskodásokra! Az utólsó időket éljük, és tudjuk az Ígéből, hogy ezek milyenek! Rengeteg tanítás van már a világban, ami nem állja ki az Íge próbáját! És ahogyan meg van írva: és sokan fogják követni azokat….! Mindenkinek lelke rajta! Ahogy az Íge mondja: akinek van füle a hallásra, hallja!
          [expand title=”Teljes hozzászólás” swaptitle=”Bezár”]
          Az Isten Ígéje azt mondja:
          2 Kor. 1,20
          Mert ISTENNEK VALAMENNYI IGÉRETE Ő BENNE LETT IGENNÉ ÉS Ő BENNE LETT ÁMENNÉ az Isten dicsőségére mi általunk
          Csel. 2,30
          Próféta lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött, hogy majd AZ Ő ÁGYÉKÁNAK GYÜMÖLCSÉBŐL TÁMASZTJA A KRISZTUST TEST SZERINT, HOGY HELYEZTESSE AZ Ő KIRÁLYI SZÉKIBE,…
          A Dávid trónjába örökre az Úr Jézus lett űltetve, és nem kell “mást” , másokat várnunk!
          Ján. 1,50
          Felele Nátánael és monda néki: Rabbi, te vagy az Isten Fia, TE VAGY AZ IZRAEL KIRÁLYA!!

          Nem akarok túl sokat küzdeni ezzel, javaslom, hogy az Ígét olvasd, és kérd az Úr világosságát, és akkor látni fogod, amit látni kell! Nem kell túlbonyolítani a dolgot!
          Hós. 3,4
          Mert az Izráel fiai is sok ideig maradnak király nélkül, fejedelem nélkül, áldozat nélkül, szoborkép nélkül, efód nélkül és theráfok nélkül.
          Hós. 3,5
          Azután megtérnek Izráel fiai és keresik az Urat, az ő Istenöket, és Dávidot, az ő királyukat, és remegve folyamodnak az Úrhoz és az ő jóságához az utolsó időkben
          .Kol. 2,4
          Ezt pedig azért mondom, hogy valaki titeket rá ne szedjen hitető beszéddel.
          2 Tim. 3,1
          Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be.

          Az, hogy szétszórta őket az Úr, azzal nem az áldást, hanem az átkot teljesítette, amit a Mózes 5-ben olvashatunk!
          (Az:?Csel. 3,25
          Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, melyet Isten szerzett a mi atyáinkkal, mondván Ábrahámnak: És a te magodban megáldatnak a földnek nemzetségei mindnyájan.
          Ez kizárólag Krisztusra vonatkozik!)
          5 Móz. 28,64
          És szétszór téged az Úr minden nép közé, a földnek egyik végétől a földnek másik végéig; és szolgálni fogsz ott idegen isteneket, a kiket sem te nem ismertél, sem a te atyáid: fát és követ.
          ? 5 Móz. 28,65
          De e nemzetek között sem pihensz meg, és nem lesz a te talpadnak nyugodalma; mert rettegő szívet, epedő szemeket és sóvárgó lelket ád ott néked az Úr.
          5 Móz. 28,66
          És a te életed kétséges lesz majd előtted: és rettegni fogsz éjjel és nappal, és nem bízol életedben.
          ?5 Móz. 28,67
          Reggel azt mondod: Bárcsak estve volna! estve pedig azt mondod: Bárcsak reggel volna! – a te szívednek rettegései miatt, a melylyel rettegsz, és a te szemeidnek látása miatt, a melyet látsz.
          5 Móz. 28,68
          És visszavisz téged az Úr Égyiptomba hajókon, azon az úton, a melyről azt mondtam néked, hogy nem fogod azt többé meglátni! És áruljátok ott magatokat a ti ellenségeiteknek szolgákul és szolgálóleányokul, de nem lesz, a ki megvegyen.
          ? 5 Móz. 29,26
          És elmentek, és szolgáltak idegen isteneket, és imádták azokat; olyan isteneket, a kiket nem ismertek volt és nem adott nékik az Isten.
          ?5 Móz. 29,27
          És felgerjedett az Úrnak haragja e föld ellen, hogy reá hozza mindazt az átkot, a mely meg van írva e könyvben.
          ?
          5 Móz. 29,28
          És kigyomlálta őket az Úr az ő földjökről haragjában, búsulásában és nagy indulatjában; és vetette őket más földre, a mint mai nap is van.
          5 Móz. 29,29
          A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a mi fiainké mind örökké, hogy e törvénynek minden ígéjét beteljesítsük.
          ? Péld.25,2

          5 Móz. 30,1
          És HA MAJD ELKÖVETKEZNEK REÁD mind ezek: az áldás és az átok, a melyet elődbe adtam néked; és szívedre veszed azt ama nemzetek között, a kik közé oda taszított téged az Úr, a te Istened;
          5 Móz. 30,2
          És megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez, és hallgatsz az ő szavára mind a szerint, a mint én parancsolom néked e napon, te és a te fiaid teljes szívedből és teljes lelkedből:
          5 Móz. 30,3
          Akkor visszahozza az Úr, a te Istened a te foglyaidat, és könyörül rajtad, és visszahozván, összegyűjt majd téged minden nép közül, a kik közé oda szórt téged az Úr, a te Istened.
          5 Móz. 30,4
          Ha az ég szélére volnál is taszítva, onnét is összegyűjt téged az Úr, a te Istened, és onnét is felvesz téged;
          5 Móz. 30,5
          És elhoz téged az Úr, a te Istened a földre, a melyet bírtak a te atyáid, és bírni fogod azt; és jól tesz veled, és inkább megsokasít téged, mint a te atyáidat.
          ? 5 Móz. 30,6
          És körülmetéli az Úr, a te Istened a te szívedet, és a te magodnak szívét, hogy szeressed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, hogy élj.
          5 Móz. 30,7
          Mind ez átkokat pedig rábocsátja az Úr, a te Istened a te ellenségeidre és gyűlölőidre, a kik üldöztek téged. ……
          ?
          Ezek az átkok teljesedtek is, szét lehet nézni a történelemben! ( Az, hogy az illuminátusokhoz tartozó, meg egynehány zsidók, áldottnak “néznek” ki, azt tudjuk, hogy nem Istentől van!)
          Ami a “nagyon is létező” ( testi, fizikai) trónt illeti:
          ?Ján. 3,6
          A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az.
          “A mi testtől született, test az: és test szerint okoskodik”!
          [/expand]

  1. Nagyon log a levegoben valami:

    – hamarosan elolallhat az EU szuper president, elnok
    – az EU koltsegvetesben nem tudnak megegyezni, pedig azt megint 7!!! evre dontik el
    – soha nem latott mereteket olt az okkultizmus es a szexualis abberacio, homoszexualitas vilagszerte
    – az osszes pogany kultura es vallas (kisebb nagyobb) varva varja a messiasukat, vagy a testet olto nagy tanitojat – sok 2012-ot teszi, jeloli meg (2012/12/21)
    – sok deli es nem deli EU tagallamban nyomorognak az emberek es merhetetlen nagy az elkeseredes (persze mashol is a vilagon)
    – nem gondolom, hogy vegleg hagyja bedolni az elit az egesz vilag gazdasagot, mert az neki, a nagy cegeknek sem jo ha teljesen megall es leall a fogyasztas (persze ez magan velemeny)
    – soha nem szoktam spekulalni, de William herceg az egyik legnepszerubb figura a vilagon, tanult, hadviseleshez kepzett, es kiralyi csaladbol valo, HERCEG!!!, es most 30 eves (de ez csupan talalgatas)

    1. Log bizony Gueszt,de mennyire…es,hogy miert eppen 2012/12/21,itt nagyon szepen megvan magyarazva,

      http://churchofgod.hu/content.php?act=2012_apokalipszis

      amit mar ezen a blogon is ajanlottam elolvasasra regebben,de senki nem hajlando elolvasni.Lehetseges,hogy te is olvastad?

      William hercegre nagyon sokan tippelnek,de megsem lehet hogy o
      “az”,mert az Antikrisztus (legalabb anyai agon) zsido szarmazasu kell legyen,megpedig Juda törzsébol.A zsidok ui.nem zsidoval nem kotnek békeszerzodést.

      1. SZia, sok helyen olvasni, hogy pont anyai ágon, Diana stb…. zsidó származású állítólag…. szóval ez sem akadály….

      2. Igen,! Frances Shand Kydd was Jewish – azaz Diana hercegnő anyja echte zsidó, állítólag pedig valódi apja, Goldsmith is :)))) szóval minden passzol

        1. “HER conversion from Anglicanism to Roman Catholicism in 1994 was not a dramatic decision; since her move to Scotland she had never really found a replacement for the Church of England (the Episcopalian Church notwithstanding); and she had been attending Catholic services for several years before she formally changed allegiance. After converting, she became much concerned with raising funds to establish a prayer house on Iona, the first Catholic presence on the island since the Reformation.”
          http://www.telegraph.co.uk/news/obituaries/royalty-obituaries/1463546/Frances-Shand-Kydd.html
          Try again.

  2. Hi,

    Azt minden racionálisan gondolkodó embernek tudnia kell és el kellene fogadnia, hogy a szénhidrogének és nyersanyagok rohamos fogyása miatt, az életszínvonala csökkenni fog, mégpedig évről-évre nem kis mértékben. Ezt a leépülési folyamatot szervezett, szabályozott formában kellene megvalósítani, erre látunk fentebb példákat, ha ezeket nem vagy csak részben valósítanák meg káosz törne ki.
    Nekem az a véleményem, hogy a káosz kitörésének az idejét húzni lehet, de elkerülni nem. Időhúzás pl. az, hogy szociál-liberális kormányok kerülnek hatalomra, akik a “kis” embereket jobban felkarolják, születésszabályozásban aktívabbak.
    Írom: csak húzni lehet az időt és felkészülni testileg-lelkileg “Az új korra” a maradék túlélőknek.

    1. Tevedes.
      A kitermelheto szenhidrogenek mennyisege nemhogy csokken, hanem novekszik.
      Ujabb es ujabb lelohelyeket fedeznek fel, melyek mennyisegileg joval nagyobbak az eddigieknel.
      Valamint a palagaz kitermelesi technologia elerte azt a szintet, hogy 45 dollar feletti olajar eseten erdemes ezzel a technologiaval kitermelni. Eddig ez sokaig nem volt lehetseges. De egyesek szerint a palagaz-kitermeles beinditasaval gyakorlatilag vegtelen energiamennyisegre tesz szert az emberiseg…

    2. Kedves D.007,
      A racionalitást mint fogalom csak igen óvatosan szabad használni. De, ha jobban bele gondolsz mi az, hogy racionális? Az, ami racionális egy bizonyos személynek, nem biztos hogy egy másiknak is az főleg, mert sokszor világszemléletek ill. egyéb érdekek lehetnek a háttérbe. Erre egy jó példa a globális felmelegedés kérdése. A tudósok egyik tábora azt állítja, hogy így meg úgy,…a másik tábor, amely ugyancsak tudósokból áll, pedig cáfolja azt.
      Tehát akkor mi is a racionalitás? szerintem a legtöbb szituációban igen nehéz meghatározni és sok esetben nem helyénvaló a használata sem, mivel hamis adatokkal van alátámasztva,…. márpedig, ha ez igaz, akkor egy valamit biztosan kijelenthetünk róla,….. úgy általában, a racionalitás köszönő viszonyban sincs az igazsággal.

      1. Nem a racionalitás a probléma hanem az abszolútizmus hiánya, igy az abszolút igazság helyett relativista racionalizálás van.

        1. Hat… valahogy igy all a helyzet Tom…mert ha az emberek az egyetlen Abszolutbol indulnanak ki,sem a tudosok,sem az “egyszeru” emberek kozott nem lenne vita.De hat…a vilag mar csak ilyen,es ilyen is marad a vég-ig…amig uj ég es uj föld nem lesz.

    1. Is Bilderberg “like an Iceberg?” you ppl. can say what ever you like, but that girl was sooo close to the right answer 🙂

Hozzászólás a(z) D.007 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend