Add tovább

Lázongó világ
február 16, 2012 Feltöltötte:Thea 4,503

Három millió amerikai készül az ítéletnapra

Forrás: SHTFplan.com

2008 őszén, miközben az amerikai elnöki poszt várományosai azon vitatkoztak, hogy válságban van-e az Egyesült Államok, Gerald Celente arra figyelmeztette Trends Journal előfizetőit, hogy készüljenek a legrosszabbra és reméljék a legjobbakat. „Olyan idők várnak ránk, amilyet még nem tapasztaltunk saját életünk során,” figyelmeztetett Celente.

„Akik tisztában vannak a helyzettel és felkészültek… akik felfogják, hogy mennyire kifordulhat az egész társadalom a rendes kerékvágásból, akik elsajátították a túléléshez szükséges tudást, nagyobb eséllyel navigálhatnak keresztül a káoszon épségben.”

„Az amerikaiak azonban nincsenek felkészülve. Egyáltalán nincsenek.”

Nem sokan látták előre, hogy a gazdasági és társadalmi rendszer ilyen mértékű zűrzavarba süllyedhet. Vannak azonban olyanok is, akik, akár saját utánajárásuk és informálódásuk eredményeként, akár megérzésből, arra a következtetésre jutottak, hogy a rendszer igenis leállhat és igazi paradigmaváltás, vagy akár teljes gazdasági és infrastruktúra összeomlás következhet be.

Miközben a természeti katasztrófák több százezer életet követeltek szerte a világon, az űrközpontok az áramellátást megzavaró napviharokról számolnak be, a gazdaságok egyre mélyebb válságba süllyednek és egyre nő a feszültség a pénzügyi nagyhatalmak között, egyre több ember ébred rá, hogy az a stabilitás, amire életüket eddig építették nem több mint illúzió.

Támogatás híján az emberek az Internethez fordultak segítségért, ahol egyre több közösség jött létre a lehetséges katasztrófahelyzetek megvitatására és az ezekre való felkészülésre. Az, hogy valamilyen katasztrófa közeleg már nem volt kérdés többé.

Az igazi kérdés, hogy hogyan lehet ezt túlélni.

Mivel a legtöbben soha nem éltek át hasonlót, illetve álmukban sem gondolták volna, hogy ilyen valaha bekövetkezhet, megpróbálták olyan emberek tanácsát kérni, akik szakértőnek számítanak a témában, mint például Gerald Celente vagy Marc Faber, akik csalhatatlanul meglátják a ránk váró trendeket, vagy James Rawles, aki a népszerű „Hazafiak” című kultuszkönyvet írta, vagy William Forstchen, aki az „Egy másodperccel később” című ijesztő bestseller szerzője. Először több ezer, majd több tízezer aggódó amerikai kezdte elsajátítani a túlélés technikáját egymástól és az erre specializálódott weboldalak segítségével.

Azokat, akik úgy döntöttek, hogy elszigetelten készülnek fel a várt katasztrófára, barátaik és családtagjaik legtöbbször őrültnek titulálták. Bár sokan úgy döntöttek, hogy nem vesznek tudomást az egyre nyilvánvalóbbá váló trendekről, akik hajlandóak voltak elfogadni, hogy létezik a hatalom által festett valóságtól eltérő igazság is, folytatták a felkészülést.

A globális rosszakarat erősödésével egyre több ember veszítette el bizalmát a politikai szépszavak és vállalati megoldások sikerében és a felkészülési, túlélő és önellátó mozgalmak felé fordultak. Látva a Katrina hurrikán következményeit New Orleans-ban, sokan arra a következtetésre jutottak, hogy amennyiben a legrosszabb bekövetkezik, semmilyen kormánysegítségre nem számíthatnak, hogy élelmiszerhez vagy vízhez juthassanak. Hiába tárcsáznák a segélyvonalakat, csak magukra számíthatnak majd.

Az emberi történelem minden bizonnyal legnehezebb időszakának küszöbén az amerikaiak soha nem látott számban készülnek a katasztrófára.

A Daily Mail a következőket írja:

Közel hárommillió amerikai számít a ’prepper’ vagy felkészülési mozgalom követőjének ma az Egyesült Államokban. A felkészülők részletes tervet állítanak össze a túlélésre, a lehető legtöbb eshetőséget figyelembe véve.

A mozgalom egyik népszerű weboldala, a survivalblog.com havonta több mint 300.000 látogatót számlál, ahol nyomon követhető ki hogyan, milyen módszerekkel készül a legrosszabbra.

A weboldalt James Rawles, volt amerikai titkosszolgálati tiszt hozta létre, aki elismert tekintélynek számít a mozgalomban.

A Times-nak nyilatkozva elmondta: „Amennyiben bekövetkezik a legrosszabb, egyértelművé vált, hogy a kormány nem fog tudni mindenkiről gondoskodni. Mára egyre több ember ébred rá erre.”

„Olyan sok ember köt életbiztosítást manapság,” nyilatkozta Mr. Ralston a National Geographic-nak. „Ez igazi életbiztosítás.”

A National Geographic új sorozata, a Doomsday Preppers (Ítéletnapi felkészülők) minden héten a mozgalom egy új tagját mutatja be, ismertetve az illetőnek az ítéletnappal kapcsolatos nézeteit és felkészülési módszereit.

„Nem egy maroknyi emberről van szó valahol a hegyekben,” nyilatkozta Michael Cascio a National Geographic csatorna ügyvezető igazgatója a Wall Street Journal-nak. „Mindenhol találkozhatunk velünk.”

A Wall Street Journal szerint a National Geographic az egyre növekvő szubkultúrát próbálja megszólítani. Azokat az embereket, akik az elmúlt évek katasztrófáit látva, a japán cunamitól kezdve, a lázongásokon keresztül a gazdasági bizonytalanságig, megpróbálnak legjobb tudásuk és képességeik szerint felkészülni a jövőre.

„Az elmúlt néhány évben az ítéletnaptól való félelem nagyon felerősödött,” mondja Mr. Cascio. „A világ változik.”

A National Geographic „Ítéletnapi felkészülők” sorozatának eheti epizódját 4 millióan nézték, ami újabb bizonyíték, hogy a katasztrófákra való felkészülés, függetlenül azok természetétől, egyre növekvő trend még a sokszor „birkáknak” keresztelt, a fővonalat általában követő emberek körében is. Nyilván a sorozat nézői között lesznek olyanok, akik bár korábban elképzelni sem tudták, hogy a világ tényleg kizökkenhet egyensúlyából, a műsor hatására mégis elkezdik a felkészülést.

A témában járatos emberek egyetértenek, hogy sokaknak a felkészülés első néhány hete vagy hónapja sokszor stresszel, aggodalommal esetenként pánikkal jár. Nekik azt tanácsoljuk, emlékeztessék magukat, hogy jobb későn elkezdeni, mint soha.

Amit sokan pániknak gondolnak sok esetben egészen más: egy amolyan sürgető érzés, ami a pánikkal ellentétben pozitív és motiváló hatású.

„Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen.” – János 14:27

Ezeket olvastad már?

Kövess minket

Az Idők Jelei szívesen fogadja a tiszteletteljes, értelmes hozzászólásokat, amelyek hasznos információkat, bibliai összefüggéseket tartalmaznak az adott poszttal kapcsolatban, hiszen az oldal egyik legfontosabb célja az idők jeleinek figyelése, amire csak együtt lehetünk képesek hatékonyan. A lekezelő, ellenséges vagy személyeskedő hozzászólásokat törölni fogjuk.
A posztok alatti kommentek célja nem személyes naplók megjelentetése, bármilyen jellegű propaganda terjesztése vagy teológiai és egyéb viták lefolytatása. Az ilyen összetett témákhoz és hosszabb párbeszédekhez a fórum vagy kluboldal használata ajánlott.
A csupa nagybetűvel írt (online kiabálás) hozzászólásokat töröljük.
Az itt megjelenő hozzászólások nem feltétlenül tükrözik az oldal készítőinek nézeteit.

14 hozzászólás

  • avatar

    Mennyi szánalmas, unatkozó ember egy kupacon :DDDDDDDDDDDDDDD

    • avatar

      csöpög belőled a rosszindulat… Nőj fel.

    • avatar

      Ön hívő ember.
      “A hit nem akarni tudni mi az igazság.”
      Friedrich Nietzsche

      Az Ön reakciója természetes, elutasítja a fájdalmat és elhárítja magától.
      Nyilván mert tudja azt, hogy ez Önnek életszínvonal veszteséggel jár, nem kevéssel.
      Ráadásul az önmegvalósított személyének értéke is töredéke lesz.
      Ez valóban érthető aggodalom.

  • avatar

    http://www.nagyfigyelmeztetes.com/index.php/2012/02/02/mi-a-masodik-eljovetel/

    http//www.emmausz.hu/pohlervin.doc – Erwin Pohl könyve

    http://www.emmausz.hu/utolsoidok.htm – Ha nem jönne be az előző link, ezen az oldalon a címre kattintva el lehet olvasni.

    Egyetértek, az “idők vége” nem a világ vége.

    “Amikor pedig ezek elkezdődnek,egyenesedjetek fel és emeljétek fel a fejeteket;mert elközeledik a megváltásotok.” Lukács21,28
    “Ahogyan Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. ” Máté 24,37
    “Aki mindvégig kitart, az üdvözül.”

    Viszont lesz keresztényüldözés is. Erről is szólnak a próféciák.

    Balázs! Jó az oldalad! :-)

  • avatar

    Elnézést,de én nem hiszek ebben 2012.12.21-es dátumban mint ítéletnap.Senki sem tudja ennek az említett napnak a pontos eljövetelét!Ennek a dátumnak az emlegetése rendkívül jó üzletnek bizonyul egyes emberek számára,nem mellékesen sokan(főleg Amerikában)emiatt aggódnak és félnek.Három szóban összefoglalva:Üzlet,pénz,félelem.
    Tegyük fel a kérdést,kinek az érdeke mindez?
    Nem lesz világvége az adott dátum eljövetelekor véleményem szerint.Változások lesznek és lehet radikális fordulatok is,de ez mindig is így volt a történelem folyamán.
    Rossz irányba haladnak a dolgok ez kétségtelen,viszont ezen nem segít sem a félelem,sem a pénz,sem az üzlet.Hiszen pont ezek miatt is rossz a világ,ennek a dátumnak pedig többnyire ezek állnak a hátterében.Tehát abszolút nem hiteles,csak sok”szakértő”ezt állítja.

    • avatar

      A „világvége” eseményről az emberek mást és mást gondolnak. A Bibliai próféciák beszélnek, háborúkról és pusztulásról, de a bolygó megsemmisüléséről nincs szó. Ilyen értelemben a világnak, amennyiben az a Föld nevű bolygót jelenti, biztosan nem lesz vége, mint ahogy az Univerzumnak sem (ha valaki ezt érti a világ alatt).

      Jézus Krisztus második eljövetelével, ez ember (és a sátán) igazságtalan pusztító hatalmának lesz vége, ilyen értelemben valóban ennek a világnak/rendszernek vége szakad, amikor Jelenések 11:15 beteljesedik: „E világnak országai a mi Urunkéi és az ő Krisztusáéi lettek, a ki örökkön örökké uralkodik.” (Ebből látszik, hogy most még nem az Övéi, illetve, hogy most még nem uralkodik felettük.)

      Ez egy hatalmas változás lesz. Rengeteget ír erről a Biblia. Az egyik kedvencem Ézsaiás 2:4 „és csinálnak fegyvereikből kapákat, és dárdáikból metszőkéseket, és nép népre kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul.” Ebből kiderül, hogy végre béke lesz és az is, hogy lesznek még népek. Dániel 7:14-ből megtudjuk, hogy „minden nép, nemzet és nyelv néki (Jézusnak) szolgála; az ő hatalma örökkévaló hatalom, a mely el nem múlik, és az ő országa meg nem rontatik.” Tehát a „világvége” után is lesznek nemzetek és nyelvek stb. magyarán nem pusztul el a világ.

      Ami pedig Jézus Krisztus második eljövetelének időpontját illeti, az egészen biztos, hogy nem idén december 21.-én lesz. Az Ő visszajövetelét rengeteg eseménynek kell megelőznie, amiről sokat és részletesen ír a Biblia. Ha ezeket mind bemásolnám ebbe a kommentbe, akkor kevesen olvasnák végig, olyan hosszú lenne. Egy fontos és biztos támpont az antikrisztus utolsó 7 éves uralkodása, ami megelőzi az Úr visszajövetelét. Dan. 9:27. Így még van pár év hátra az ember által írt történelemből.

      (A „világvége” témában meg kell említeni, hogy Isten valóban újra fogja alkotni a földet egy nap, de viszonylag sokára, az ezeréves birodalom után: „És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé..” Jelenések 21:1)

      • avatar

        Bocsánat nem voltam pontos, a 2012.02.21 nem a világvégét hivatott jelezni, hanem valami eseményt, korszakváltást. A világ urainak fontosak a számok, misztikák és ennek megfelelően rendezik az eseményeket is. Ez a dátum rendkivül összetetten fontos az okkultizmussal foglalokozóknak. Világvége pedig még legalább 7 plusz ezer évig nem lesz. (Antikrisztus uralma 7 év, Krisztus ezer éves uralma a földön……). http://nyisdkiaszemed.cwahi.net

  • avatar

    Készítettem egy honlapot, most indul, előfordulnak rajta kisebb hibák, de jó sok témát, audiot, videot tartalmaz az ige tükrében. Nézzétek meg.

    http://www.nyisdkiaszemed.cwahi.net

  • avatar

    Én hamarosan elkezdek készülni, mert 2012.12.21 nagyon fontos dátum a hatalmasságoknak. Pár hónap és beüt a krach. Nem lennék meglepődve, ha még az életemben eljönne Jézus. Az ,hogy a 7 éves antikrisztusi periódus előtt vagy közben ragadja el övéit Krisztus, lehet vita tárgya, de hamarosan így vagy úgy elmennek az övéi és már nagyon várom. :) Remélem Ti Is! Spájzolni vagy nem bespájzolni, ebben is Istenre kell hagyatkoznia mindenkinek, személyesen.

  • avatar

    összepakolhatsz, “felkészülhetsz”, raktározhatsz – de ha csak egyvalaki is észreveszi ezt miután beüt a baj, előléptetnek első számú kifosztandó célponttá.

  • avatar

    Szerintetek mi lesz az elkövetkező években? Mire kell számítani? Fel kell készülni és spájzolni kell?

  • avatar

    Valahogy rossz érzésem van nekem is. Biztos, hogy valami igen komoly dolog fog történni az elkövetkező 3 éven belül. Ez nem is megérzés már, hanem a tényeket tudtam feldolgozni. Nagyon nagy baj van a világgal. Nem tudom mikorra fog kicsúcsosodni, de szerintem már “elkezdődött”.

Add Comment Register

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>