Gazdasági válság, Lázongó világ

Gerald Celente: EU összeomlás, bankszünetek és háború

Forrás: ETF Daily News

A fenyegető európai összeomlás körüli 22 hónapos (2010 márciusában Görögországból indult) hisztériát követően Gerald Celente, a Trends Research Institute alapító-vezetője szerint a történet végére pont kerül 2012-ben. Az európai összeomlás veszélye és annak globális hatásai miatti hisztéria és tömeges ?félelemkeltés? áprilisra véget ér és helyét felváltja a következő előrelátható reakció: düh a válság (vagy összeomlás) kialakulását elősegítő, lehetővé tevő személyek iránt.

?Harminc éve foglalkozom ezzel a területtel, és elmondhatom, még soha nem aggasztott ennyire a helyzet,? nyilatkozta Celente az ABC Ausztráliának.

?Az első nagy háború ? Felkészülés, túlélés, győzelem? című legújabb előrejelzésében Celente borúlátó képet fest 2012-ről, mélyülő, már ma is több mint 12 országot érintő osztályharcot jósolva, ami szerinte előbb-utóbb Európát, közép Ázsiát, de legfőképpen az Egyesült Államokat is eléri.

Az eddig látott intézkedések csupán az elit rögtönzött gazdasági és társadalmi elsősegélynyújtása volt a globális pénzügyi válság lassítására.

Miután több tízezer milliárd dollárt dobtak a globális likviditási válság tüzére, amiért a válság további mélyülését kapták cserébe, egyre többen úgy gondolják, hogy a következő logikus állomás a válság súlyosbodása lesz.

Celente úgy gondolja, hogy amikor az Európai Unió igazán omladozni kezd, a felhalmozott és hamarosan esedékessé váló adósságok miatt (7300 milliárd dollár csak a G-7 országok részéről), amit ráadásul további hitelek igénylésével tetéznek, az európai óriásdominó a többi dominót is felborítja és magával rántja a világ legnagyobb gazdaságait.

?Aki Görögországban él, gazdasági válságban él, aki Spanyolországban él, gazdasági válságban él, ahogy Portugáliában is,? mondja Celente. ?Aki Litvániában él fejvesztve rohan a bankba, hogy kimentse a pénzét, mielőtt az igazi rohamok megindulnak. Válság van. Válság van Magyarországon és Kelet Európa nagy részén, Romániában és Bulgáriában is. Hihetetlenül sok országot elért már.?

Ami pedig Kínát illeti, Celente szerint ?nagyon kicsi a valószínűsége, hogy eljátszhassa a megmentő szerepét. Kína 1,3 milliárd lakosa 1 millió problémával küzd. Ha az európaiak és az amerikaiak nem veszik meg a sok szemetet, ki fogja??

Kínáról elmondta, hogy ezt követően az ország valószínűleg kevesebb nyersanyagot fog azoktól az országoktól importálni, akiktől az árupiaci fellendülés idején tette, ami a munkanélküliség emelkedéséhez és a gazdasági tevékenységek lelassulásához vezet, amivel a Dow Theory levelek írója Richard Russell is egyetért befektetőinek írt legutóbbi közleményében. Russell is súlyosbodó amerikai válságot vár, 25%-os munkanélküliséggel.

?Minden mindennel összefügg,? magyarázza Celente. ?Kínának már nincs elég pénze ahhoz, hogy csakúgy osztogassa a veszteseknek, mint egy pénzéhes hitelező teszi a szenvedélyes szerencsejátékosokkal. A kínaiaknak elég a maguk baja.?

Mennyire lesz kemény ez a válság? Vajon Russell-nak lesz igaza? Celente szerint a 30-as évek Nagy Gazdasági Világválságával való összehasonlítás megállja a helyét. ?Hallgassák meg Christine Lagarde-ot, az IMF (Nemzetközi Valutaalap), vagy, ahogy én szeretem hívni a Nemzetközi Maffiaszövetség (International Maffia Federation) jelenlegi vezetőjét, a legnagyobb hitelcápát! Még ő is olyan dolgokról beszél, amit mi már három éve próbálunk megértetetni az emberekkel, a párhuzamról a jelenlegi helyzet és az 1929-es összeomlás, a Nagy Gazdasági Világválság, a valuta- és kereskedelmi háború és a világháború között.?

?Az ingatlanárak nagyobb mértékben zuhannak, mint a Nagy gazdasági világválság idején. Az ingatlan lefoglalások száma tovább emelkedik. Jelenleg egy munka nélkül maradt embernek átlagosan 40 hétbe telik, amíg új munkát talál és természetesen az új munkahelyen a töredékét kapja régi fizetésének.?

A történelemből megtanulhattuk, hogy nehéz gazdasági helyzetben a politikai vezetők radikális nacionalizmussal, hazafisággal próbálják a tömegek dühét a saját érdekeiket szolgáló mederbe terelni. A politikai biztonságnak ilyen irányú keresése rendszerint háborúhoz vezet.

?Ha megnézzük a kereskedelmi háborúkat, amiről mostanában annyit beszélnek, láthatjuk, hogy már most is komoly háború dúl,? mondja Celente. ?Olyan jó munkát végeztünk Irakban és Afganisztánban! Bombázzuk le Iránt is, gondolják. Aki figyeli az amerikai választásokat, hallhatja, hogy valamennyi jelölt, Ron Paul kivételével, támogatja az Irán elleni háborút. Láthatjuk, merre tartanak!?

?A problémákat előidéző pszichopaták állnak elő a problémák megoldásával, ami szerintük nem más, mint még több erőszak és bűnözés.?

Celente szerint a globális összeomlás és háborúra való felhívás ?2012 első negyedévét követően, irányíthatatlanná teszik a helyzetet,? miközben az európai helyzet pattanásig feszül. ?Az európai nemzetek kimentése nem lehetséges,? jelentette ki Celente nagyon határozottan.

?A társadalmi elégedetlenséghez, zűrzavarhoz és talán polgárháborúhoz vezető lépéseket már egy kilométerről látni lehet,? mondja Celente.

A másik Celente által érintett fontos trend 2012-re: a biztonságos menedékek (avagy menekülés az Egyesült Államokból).

?Elfogadtak egy törvényt az Egyesült Államokban, a Nemzetvédelmi Felhatalmazási törvényt (NDAA), ami feljogosítja az elnököt, hogy bármely általa megnevezett személyt, a példának okáért mondjuk engem, kormányellenes nézeteim miatt terroristának nyilvánítsanak. Az új törvény értelmében a katonaságnak joga van betörni a házamba és vádemelés nélkül, letartóztatási parancs vagy bírósági végzés és tárgyalás nélkül letartóztatni, hatályon kívül helyezve a Habeas Corpus törvényt. Se esküdtszék, se bíró. Ha úgy gondolják akár meg is ölhetnek, vagy megkínozhatnak és a világ bármelyik országába száműzhetnek.?

Celente azt tanácsolja, hogy mindenki készítsen tervet az Egyesült Államok gyors elhagyására, főleg, ha neszét veszi egy esetleges banki szünetnek (ami szerinte várható). Egy esetleges dollárleértékelés utóhatásait nehéz megjósolni, de a törvénybe iktatott NDAA törvény és a FEMA táborok most is folyó felkészítése, valamint az országszerte felállításra tervezett ellenőrzőpontok arra engednek következtetni, hogy az Egyesült Államokban az 1861-65 közötti polgárháborúhoz hasonló válság alakulhat ki.

Előző posztKövetkező poszt

5 hozzászólás

  1. Tegnap este valami hasonlót próbáltam “kinyögni” Kínával kapcsolatban a másik cikknél(Kínai lassulás…stb.) , amit G.Celente prognosztizált itt,… ezt már úgysem fogom tudni kimagyarázni, na de se baj. Celentet nem igaz tudom hova tenni(elit holdudvari vagy sem?), de régebb a magam módján tiszteltem, viszont a Zeitgeist The Movie-ba vállalt szereplés miatt ma már kevésbé, az is lehet hogy meggyőzött ateista, ki tudja ezt, akkor viszont nem igazán lehet hibáztatni, szerintem.
    Ami az Amerikából való elmenekülést illeti, szerintem nem jó dolog, egyet értek Mike Adams-al(naturalnews.com) aki a következőz mondta, az a legjobb ha mindenki otthon marad ahol ismeri a nyelvet, terepet, a dolgokat menetét stb, külföldön ez mind ellened fog dolgozni, ráadasul nagy valószínűséggel ott is bajok lesznek, és már a nyelvi hiányóságod esetleg a fai megjelenésed miatt kapásból ki fogsz lógni a sorból, az a minimum, hogy idegennek ítélnek meg és magadra hagynak,…….ez szerintem se hangzik túl biztatónak,…vagy igen? A magam részéről még hozzátenném azt is, hogy a szülőföldjeinken egy felbecsülhetetlen értéket jelenthet a közős nemzeti hova tartózás tudata ami egységre és összetartásra KÖTELEZZ! De véleményem szerint Amerikába a dollár bedöntése iszonyú gyors lefolyású lesz,…pld. Vasárnap este minden ok-Hétfőre reggelre a dollár megállíthatatlan zuhanásba kezd és az emberek csak nézik a TV képernyőket és csipkedik egymást, hogy nem e álmodnak,…a bankok ki se nyitnak, az automaták pedig üzemen kívül lesznek. Egy ilyen esetben nagy valószínűséggel lezárják a határokat és az összes civil repülőteret,…. tehát se ki se be. Egyszerű halandó nem menekülhet el az országból, majd hamarosan jön a “a saját érdekükben mindenki maradjon otthon” rendőrök, katonák…a többit rátok bízom.
    NDAA, igen sajnos már 2012 Január 01 vagy 02.-kén kaptam egy hírlevelet az Államokból ezzel kapcsolatban, Barry Soetoro (aka Barack Obama) az éj leple alatt, 2011.12.31.-én, mi közben mindenki ünnepelt, jóváhagyta és aláírta ezt a gyalázatos törvényt,……ha már itt tartunk…. ismerős e ez már valakinek? az éj leple alatt megszavazott törvények? …nem? akkor segítek egy kicsit, nem kell sokat visszamenni az időben csak néhány hetet… és itt történt MO-n,…na ugye, ugye? micsoda véletlenek,…….Isten hozott a Valóságban testvéreim, Isten hozott az Új Világ Rendben!
    Lehet hogy tévedtem a tegnapi saccolásommal és már 2 évünk se maradt a “jó”ból, tévedni emberi dolog!

    Béke és összetartás!

  2. Hát ez EU külügyminiszterek jan 30-án döntenek az iráni olaj embargoról, és ha létrejön az embargo akkor biztos, hogy Irán lezárja a Hormuzi-szorost. Viszont akkor az USA több mint valószínű, hogy megtámadja Iránt amibe Oroszország és Kína is bele fog szólni. Mindenesetre ha lesz összeomlás akkor az erre az évre biztosra vehető lesz. Az USA félti a dollár világpiaci szerepét szóval valószínű, hogy inkább az Eurót veszni hagyják majd. A kínai gazdasági visszaesés is betehet a világgazdaságnak. Svájcban már készülnek az összeomlásra, gyártják a vészfogatókönyveket. Az USA-ban úgyszintén készülnek az összeomlásra. FEMA táborokat már megnyitották, hogy az összeomláskor a tüntetőket oda bezárhassák. Itthon is növelgetik azért a rendőrség létszámát.
    Itt Magyarországon például hamarosan be fogják fagyasztani a vagyonokat 2 millió Ft-os határtól kezdve. A bankvezetők már kapják a tréninget, hogy ha ez megtörténik akkor mit kell majd tenniük, milyen ajánlattal kell majd előállniuk a lakosság felé.
    Mellesleg a Magyar Nemzeti Bankban már január végi, február eleji államcsődről suttognak.
    Persze az is lehet, hogy IMF-s kényszerre magáncsődöt jelentünk.

  3. Ezt a f@szt futtatják a piramis csúcsán lévők. Ezt a nímand pubit nevezték ki arra, hogy vetítsen a “net pórnépe” felé….
    “Mondok igazat, mondok kamut, összekeverek mindent”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend