Nagytestvér

Most már a kirakati babák is figyelnek

megfigyelő kirakati babák

Forrás: Infowars.com

Aki azt gondolta, hogy már nem tudnak újat kitalálni a társadalom megfigyelésére, érdekesnek fogja találni a kiskereskedelmi kémipar legújabb fejlesztését. Egy olasz próbababa gyártó és fejlesztő cég olyan kirakati babákat állított elő, amelyek egyik szeme mögött arcfelismerő kamera van elhelyezve, így képesek kémkedni a vásárlók után, felveszik a hallótávolságon belüli párbeszédeket és már számos áruházban üzembe helyezték őket.

Az EyeSee névre ?hallgató? próbababát az olasz Almax cég fejlesztette ki, a bűnözők, arcfelismerésen alapuló azonosítására reptereken használt technológia alkalmazásával. A kamera emellett képes megállapítani az emberek faját, korát és nemét, majd a rögzített információkat továbbítja a központi adatbázisba. A kamera a baba szemében helyezkedik el.

A cég egyelőre nem volt hajlandó elárulni mely kiskereskedelmi bolthálózatok vettek az új kirakati babákból, de megerősítette, hogy három Európai országban valamint az Egyesült Államokban már használatba állították őket. Max Catanese, a cég elnök-vezérigazgatója hozzátette, hogy öt vezető, luxuscikkeket árusító cég több tucat babát állított már ?munkába? és ennél is többre adtak le új rendelést.

A cég a technológia továbbfejlesztésén is dolgozik, hogy az 5000 dolláros babák a boltban sétáló vásárlók párbeszédeit is képesek legyenek lehallgatni.

A megfigyelő eszközöket elvileg arra használják, hogy összeállítsák az egyes boltokat preferáló vásárlók profilját, illetve megismerjék vásárlási szokásaikat, a vásárlások leggyakoribb időpontját, valamint, hogy milyen termékeket néznek meg leginkább. Az adatvédelmi aktivisták szerint ugyanakkor ez az új technológia azt bizonyítja, hogy már a kereskedelmi szektor is orwelli módszerekhez nyúl a haszon növelése érdekében.

?Szerintem próbababákba rejteni egy kémkamerát hátborzongató ötlet. Egy boltnak kémtechnológiát alkalmazni azért, hogy személyre szabott szolgáltatást nyújtson eltúlzott lépés,? mondta Emma Carr, a Big Brother Watch polgárjogi kampányszervezet helyettes vezetője.

?Az a tény, hogy a kamerák rejtettek, arra enged következtetni, hogy a boltok úgy gondolják, sok vásárló ellenezné az ilyen jellegű megfigyelést, ha tudna róla,? tette hozzá.

Christopher Mesnooh, ügyvéd, pedig arra mutatott rá, hogy mivel a vásárlókat semmi sem figyelmezteti arra, hogy kamerával veszik őket, a tevékenység az adatvédelmi jogszabályokba ütközhet.

?Amikor az ember belép a Facebook oldalára, a regisztrációs folyamat során láthatja (illetve utána nézhet), hogy milyen jellegű információkat fognak gyűjteni róla és ezt mire fogják felhasználni,? nyilatkozta Mesnooh a Bloomberg csatornának.  ?Amikor az ember belép egy boltba, hol a választás??

Mi jöhet még? Vajon a következő lépésben a DARPA mozgásra is képes próbababákat állít elő, akik a biztonsági őr helyett elkapják a bolti tolvajokat?

Mára sok áruház a durva kémtechnológiák elsőszámú felhasználójává vált, az RFID ruhacímkéktől, az emberi testet ruha nélkül megjelenítő, a méretválasztásban segítő szkennereken keresztül, az egészségre káros rádióhullámokig, az ilyen eszközök egész listáját alkalmazzák.

Néhány hónapja írtunk például a Redpepper cég által kifejlesztett Facebook alkalmazásról, ami a boltokba felszerelt arcfelismerő kamerák segítségével küld személyre szabott ajánlatokat a regisztrált felhasználóknak a Facebook oldalán keresztül.

Bár a kémbabákat kifejlesztő cég azt mondja, a babák ?vakok?, tehát nem állapítják meg a vásárlók személyazonosságát, tudjuk, hogy ugyanezt a technológiát a repülőtereken pontosan erre a célra alkalmazzák. Vajon mennyi időnek kell eltelni ahhoz, hogy a Különvélemény című filmben látottakhoz hasonló rémálomba illő világ valósággá váljon?

Előző posztKövetkező poszt

7 hozzászólás

  1. Szerintem ezzel semmi gond nincsen. Nyugodtan figyeljék csak meg azoknak a vásárlási szokásait, akik a fogyasztói társadalom templomaiban élik le életük nem munkával töltött perceit. Akit zavar a dolog, majd leszokik az ilyen helyekről és akkor nem figyelik őt a bábuk. Aki pedig nem tud lemondani a vásárlás és a sok haszontalan holmi halmozásának élményéről, az majd nyel egyet és elfogadja, vagy alapból nem is érdekli a téma, mert már úgy ki van mosva az agya. Tehát mint mindig, van választási lehetőség.

    Amúgy most őszintén: ki a bánat áll oda egy bábut bámulni??? És miért baj az, ha a bábu felvételt készít mondjuk a kirakatban állva, amikor a boltba lépve elég sok felvétel készül a vásárlókról? Ja, most látom csak, hogy a forrás az Infowars… hopp.

    1. Nem tudom te hol élsz, de valószínűleg már hallottál erről a kifejezésről:” az információ hatalom”, és akinél az információ az lépéselőnybe van veled szemben, mert könnyen visszaélhetnek vele, erre volt már példa. Itt nem azért kell aggódni, hogy a bábuk segítségével akarnak kémkedni utánunk, hanem azért, hogy már a bábukkal is,…….nagy különbség! A cikk pont arra szeretné felhívni figyelmünket, hogy lassan nem lesz választási lehetőségünk, sehol sem lehetünk privátban, még otthon sem. Ja, most látom csak, hogy a hozzászólás volok-tól származik…..hopp.

      Next one!

      1. “Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” János 14:27

        A félelem egy hazugság. Szerintem a legtöbb ember, az ismeretlentől fél. Fél a haláltól, a jövőtől. Jézussal ez másképp van, hiszen a legtöbb fontos kérdésre tudjuk a választ, a többi miatt pedig nem aggódunk. Maximum felkészülünk rájuk.
        Azzal, hogy itt beszélünk a jövő eseményeiről nem félelmet próbálunk gerjeszteni, hanem megszüntetni az ismeretlent az egyenletben.

        Egyébként neked van egy “megbízható oldalak listája”? Én csak egyről tudok: biblia.bármi
        Szerintem minden oldal elfogult valamilyen irányban, a miénk is, ez nem titok. http://idokjelei.hu/rolunk/

        Sajnos sok ember gondolja azt, hogy a cikkben bemutatott eszközök térnyerésével semmi baj nincs, ezzel is bizonyítva milyen jól működik a propaganda.

        Igen, választás mindig van és lesz, csak hamarosan az életedbe kerülhet.

        1. “Én azt javasolnám, hogy ha átvesztek külső cikkeket, akkor drasztikusan csökkentsétek le az eredeti szöveget, maradjon meg kb a lényege, és egészítsétek ki ti a saját gondolataitokkal.”

          Ebben teljesen igazad van, és legtöbbször erre törekszem. Időből van sajnos kevés…

        2. Azért azt fontos tudni, hogy nem vaktában kerülnek fel a cikkek és sokszor a kommentár hiányának is oka van. 🙂 A fenti cikk esetében is ez volt a helyzet.

      2. Kedves volok,
        Másodszor is,….miért kellene szépíteni a dolgokon, amikor azok a valóságban még ennél is rosszabbul állnak, mert ha nem vetted volna észre, még mi (“felébredtek”) is az események után kullogunk. Ha a dolgok ijesztőek, akkor azt én nem tudom más kép leírni,….és főleg azért nem, mert ez számomra pszichológia hadviselés is egyben,…érted már? Félelmet akarok kelteni? Igen, talán, mert szerintem az a hatásos. Mondok egy példát,…ha egy védtelen nőt megtámadnak az utcán, bizonyítót tény, hogy abban az esetben, ha segítségért kiált senki sem fog felállni a fotelből (és nem csak Amerikában), de ha azt kiáltja, hogy “Tűz van!!!” akkor csak úgy pattannak az emberek ki a lakásokból. Persze nem azért, hogy segítsenek, de ez most nem fontos, a lényeg, hogy ilyenkor az agresszor elmenekül. Egyébként ezt a kis trükköt pont a tengeren túl tanítják a gyengébb nemnek különböző tanfolyamokon, mert baj esetén remekül működik. A lényeg, hogy mind addig, amíg az ember nem félti a saját testi épségét, életét, addig idegesítően passzív tud maradni, és ez senkin sem segít. Már azért is megéri megijeszteni egy kicsit az embereket, mert ha valamelyik a sok dolog közül valóban bekövetkezik, akkor az illető a fejéhez kap és azt fogja mondja magában “basszus ezeknek tényleg igazuk volt”,és kezdi átlátni a dolgokat, esetleg cselekedni is, miközben egy másik valaki csak áll, bambul és nem fogja érteni mi is történik körülötte. Tehát,azért jó, hogy ilyenekről olvashat valaki, mert az beépül a tudatalattiba, így még egyszer jól jöhet. És majd ugyan így jöhet elé, a tudatalattiból, a “RÓLUNK” mondanivalója is. Hoppá! ugye erre nem sokan gondoltak volna, gondolom te sem. Na látod, ezért ilyen fontos ez a féle pszichológiai hadviselés is.
        A dolgok szépítéséhez, a dream-ek(álmok) gyártásához pedig ott van a mainstream (főáramlatú média). Rendben, ha te arról akarod meggyőzni magadat és a közvetlen környezetedet, hogy minden rendben lesz, hiszen csak rajtad múlik, akkor tedd azt, ezen nem fogunk összeveszni.

        Azért hadd idézek egy, két mottó-t Alex J. oldalairól:
        Az első az Infowars-rol: “Because there is a war on for your mind”
        A második pedig a Prison Planet-röl: “Truth will set you free”
        Hogy hisz e A.J. ezekben? Nem tudom, de nem is igazán érdekel, elég, ha én elhiszem, hogy igaz.

        Ui: Thea, azon már én is elgondolkoztam, hogy azt a “RÓLUNK” dolgot jobban az idelátogató szeme elé kéne tenni valahogy. Jó lenne, ha azt mindenki el tudná olvasni, már az elején és nem, ha csak véletlenül rátéved.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Send this to friend