Gazdasági válság

Hogyan omolhat össze az eurózóna néhány hónap alatt

Forrás: Business Insider

A helyzet a múlthéten kezdődött, és mára igen kapós téma lett: Görögország esetleges kilépése az eurozónából már nem tabutéma.

A Financial Times külön cikkben írt arról, hogy a központi bankok vezetői nyíltan tárgyalják az ügyet.

A Bloomberg is számos európai pénzügyi illetékest idézve beszél ugyanerről az eshetőségről, megjegyezve, hogy a görög kilépés nem kívánatos, de elképzelhető.

A Der Spiegel ?Viszlát Akropolisz? címmel megjelent vezércikke szintén Görögország eurózóna kilépéséről ír, jelezve, hogy az elképzelés a fősodrású gondolkozásban is fontos téma lett.

A lényeg, hogy miközben Görögországban folynak a belső csatározások, Európában pedig a Görögország nélküli eurózóna lehetőségéről tárgyalnak, az ország helyzete napról napra romlik.

A legtöbben azért továbbra is úgy gondolják, hogy a görög kilépés, annak sokak szerint rémálomba illő következményei miatt, nem fog megtörténni.

Paul Krugman igen borús képet fest arról, miként omolhat össze az euró, mindössze néhány hét leforgása alatt.

Valahogy így képzeli el a forgatókönyvet:

Görögország ?nagyon is elképzelhetően a jövő hónap során? kilép az eurózónából. A spanyol és olasz bankokból óriási mennyiségű összegeket próbálnak Németországba menteni. Ennek következtében bankok tömege fordulna az Európai Központi Bankhoz kölcsönért a banki összeomlást elkerülendő. Esetleg átutalási és készpénzfelvételi korlátozásokat vezethetnek be.

Ezen a ponton Németország döntésre kényszerülne: Vállalja a spanyol/olasz, stb. adósságok terhét vagy hagyja összeomlani az egészet. Az euró vége.

Krugman következtetése szerint ?egy ilyen forgatókönyv esetében hónapokról, nem évekről beszélünk.?

A forgatókönyv extrémnek hangzik, pedig a jelen helyzetben egyáltalán nem elképzelhetetlen. A lényeg, hogy a görög kilépés elindíthatja a dominókat. Az eurózónából történő kilépés szörnyű következményekkel járhat, amivel mindenki tisztában van, és részben ezért gondolja a legtöbb befektető, hogy ez nem fog megtörténni. A helyzet ilyen mértékben drámai.

Előző posztKövetkező poszt

20 hozzászólás

  1. Ha a görögök kilépnek az euróból és összeomlik az ország gazdasága, az általános zavargásokhoz vezet, a törökök pedig ki fogják használni a helyzetet, és meg fogják szállni Ciprust és a partjaik melleti görögszigeteket, mert a görög hadsereg nem lesz harcképes.

    1. Görögország a tavalyi (azt hiszem az év végi) IMF hitelből 400 Abrahams tankot vett. Szóval én nem mondanám, hogy a görögök harcképtelenek.

      1. Az Abrams csak a hardware. Üres államkincstárral és üres katonahassal nem lehet háborúzni.

      2. A háborús scenario is beleillik a kialakulandó helyzetben, abszolút, adaware-nak is igaza van és arról se felejtkezzünk meg, hogy háború eseten hamar akadnak financirozók,….netán az oroszok? Irán ?

  2. Ami be fog következni konkrétan és amire készülni kell már most:

    http://www.thewarningsecondcoming.com/second-seal-world-war-3/

    http://www.nagyfigyelmeztetes.com/index.php/a-nagy-figyelmeztetes-az-uzenetek-idorendi-sorrendben/2012-evi-uzenetek/2012-majus/#majthat – a május 16-i üzenet a magyar fordítás.

    http://nagyfigyelmeztetes.hu/2012/05/masodik-pecset-a-iii-vilaghaboru/

    http://nagyfigyelmeztetes.hu/2012/02/imahadjarat-33/ – Az Élő Isten Pecsétje

    Előítélet nélkül olvasd ezeket.

    Az Ezekiel próféta, Dániel próféta által írtak, a Jelenések Könyvében megjövendöltek most következnek be, a szemünk láttára, valóban.
    Hiheted nem hiheted az üzenetekben leírtakat, de tedd föl a kérdést újra : Mi van , ha tényleg ez és így fog történni? Kapod a konkrét segítséget az Istentől, és azt csinálod, mint az az emberke, akinek az Úr küldi a csónakot, a hajót , a helikoptert és mégis megfullad. Aztán ne az Istent hibáztasd, hogy nem segített…
    Ennél konkrétabb felkészítést nem is kaphatnánk.

    A katolikus egyházban hamarosan látható lesz a szakadás. Sok keresztény valóban alszik és besétál a csapdába. Új , Világegyházat fog létrehozni a Hamis Próféta, aki Benedeket felváltja ( NEM Benedek a HP!!!), tele ezoterikus tanításokkal. És sokan hinni fognak neki. Aki pedig kitart az Igaz Tanításban, és nem fogadja el az új tanítást , eretneknek lesz bélyegezve és üldözni fogják.
    DE, ” Aki mindvégig kitart, az üdvözül. ” 🙂
    Imával pedig sok embert meg lehet menteni. ( És nem csak imával. )

  3. Na ez mar kozelebb all a gondolat menetemhez, akarom mondani a realitashoz. A du. mondtak be a radioban, hogy az IMF egyenlore leallitotta a tovabbi penz folyositast,…egyre erdekesebb. Egyet megtanultam, amikor a mainstream azt kiabalja, hogy Gorogorszag ki fog lepni az EU-bol, akkor pont az ellenkezoje fog torteni, nem fog. Ha akarjatok tudni mi fog tortenni a kozel jovoben, akkor ne azt higgyetek amit a fo media nagy dobra ver, hanem pont az ellenkezojet.
    Ne ertsetek felra ,en a gorog nepnek drukkolok.
    Egy evvelezelott a DEBTOCRACY filmet milliok lattak Gorogorszagban, tehat jol tudjak, hogy mivel es kikkel allnak szembe, amikor MO.-gon azt mondjak a tv-ben, hogy a gorogok tobbsege nem utasitja el az EU-t, akkor a hirszerkesztoink szandekosan terelnek.

    1. Igazad van, de csak részben. Ugyanis eddig azt magyarázták az embereknek, hogy ha Görögo. kilép az EU-bol akkor a gazdasági rendszer összeomlik, és hogy ez nem történhet meg. A médiának nem csak a dezinformáció hanem a félelemkeltés is a célja. Most, hogy a média attól hangos, hogy a görögök kiléphetnek az EU-ból ez félelemérzetet kelt az emberekben, hiszen elhitették velük, hogy a kilépésük gazdasági összeomlást idéz elő. Az emberek minél jobban félnek annál nagyobb hajlandóságot mutatnak arra, hogy olyan dologba menjenek bele amit nem is akarnak igazán. Ez esetben az Európai Egyesült Államok megalakításába, ami majd szavatolni fogja, hogy a gazdaság nem omlik össze. A német pénzügyminiszter is pl. pár napja kijelentette, hogy az Európai Bizottságot kormánnyá kell alakítani, az EU-nak pedig elnököt kell választani. És a jövőben az ilyen kijelentések szaporodni fognak.
      Véleményem szerint a Görög helyzetet csak az emberek megfélemlítésére használják, hogy majd megalapíthassák az Európai Egy. Államokat. Ha meg az emberek mégsem mennek bele akkor még mindig össze lehet omlasztani a gazdaságot, és akkor az emberek a nagy nyomor hatására majd tuti, hogy bele fognak menni a dologba.

      1. adaware!
        Ez a válaszod elkerülte a figyelmemet, ezért csak most tudok reagálni rá,…100%-ban igazad van, ugyan ezt gondoltam én is csak te sokkal jobban és részletesebben is raktad össze az egészet,…gratula érte.
        Tegnapi hír, rádióban hallottam,….mindent kitalálnak, mindent megtennének csak nehogy elveszítsék a görög pénz feletti kontrollt? Nekem úgy tűnik.

        http://hvg.hu/gazdasag/20120522_Gorogorszag_geuro_Deutsche_Bank

  4. Nem hinnem hogy megengedik hogy Syriza nyerjen , hogy mi fogg tortenni nem tudom , futas kozben hatba lovi majd magat vagy autobaleset lesz mint Jorg Haidernek vagy valasztasi csalas lesz de valami lesz csak figyeljetek

  5. Nem szeretnek senkivel vitatkozni, de aki nem tudja meg annak most mondon el, hogy evszazadok ota iranyitott elozmenyek vannak vagy, ha ugy tetszik iranyitott tortenelem, semmi sem az aminek latszik, aminek gondoltuk. A bolsevizmus, komunizmus, ha mar valaki a Szovjetuniot emlitette, sem magatol jott letre, egy jol kitalalt celja volt es ugyan azok, akik egyszer letre hoztak kesobb lehuztak a redonyt. A tortenet hosszu, ezert most inkabb nem kivanok belemenni, de a neten talalni rola beszamolokat, csak tudni kell hol keresni,…..tessek utannanezni, egyebkent nem vagyunk kepesek latni az teljes kepet.
    Meg egyszer, nem az van amit a szetszort es megosztott emberek, orszagok akarnak, hanem az van amit a jol meg szervezett iranyitok akarnak, szomoru de az emberek sosoem voltak kepesek az igazi osszefogasra, ok csak sodrodtak az esemenyekkel.

  6. csak ezen az oldalon 3 éve 5 hónaponként kitűztek időpontokat, hogy mikor lesz vége az eurónak…..egyik sem jött be, ezután sem fog semelyik bejönni.

    hozzá teszem, sajnos.

    ráférne európára egy pofon, hogy a gyarmati kizsákmányolásra épülő diktatúrák (német, francia, angol) nem járható út egy mesterségesen összetákolt, közel nem egyenlő státusszal rendelkező “tagok” között.

    EU csak úgy létezhet, hogy ha a nemzetek önállóságát tiszteletben tartva, minden EGYSÉGES (ami az EMBEREK érdekeit szolgálja), pl egységes minimálbér MINDENHOL euróban! stb stb és nem pedig 2-3 zsarnok állam érdekeit, minden mást leszarva….

    pl: az fontos, hogy az Eu területén az éttermekben 76 fokosnak kell lennie a felszolgált levesnek…..vicc

    1. Saját anyagainkban mindig kihangsúlyozzuk, hogy ez elit célja egy diktatórikus világkormány felállítása. Ezt létrehozhatják az euróval vagy anélkül egyaránt és végül amellett a forgatókönyv mellett fognak dönteni, ami számukra a leg célravezetőbb. A globális kormányhoz globális valutát akarnak, ami lehet az euró vagy egy teljesen új valuta is. Meglátjuk.

      http://idokjelei.hu/2011/11/europa-es-a-tiz-szarv-ma-end-time-info-podcast/

  7. Véleményem szerint az nem érv, hogy ” nem engedhetik meg..”

    Vélhetően a Római Birodalom bukását sem akarták megengedni, vagy a Szovjetunió felbomlását sem tartották elképzelhetőnek az akkor szovjet döntéshozók.
    MInden rendszer előbb utóbb eléri a korlátait, és változnia kell.

    Úgy tünik, a folyamatos fejlődésre épülő rendszernek most jött el a vége.

    Az Isten adjon bölcsességet és erőt, hogy átvészeljük az előttünk álló évtizedeket!

    1. A korporitizmus monopóliumra való törekvését és a kormány kontrollániáját nem nevezném éppen folyamatos fejlődésen alapuló rendszernek, inkább “fenntartható visszafejlődésnek”.

  8. Meg itt az elejen leszogezem, nincs bajom a baranyokkal, oket szeretem, nekem az egyhazzal van bajom, mert nyakig benne volt, benne van es benne lesz az emberek megteveszteseben…..talan sorra keritek mas egyhazakat is, de mindkozul a legfontosabb, az igazi iranyito, az aki a hatterbol a mazzagokat mindig is rangatta az a Vatikani Romai Katolikus egyhaz.

    http://www.youtube.com/watch?v=CKImJ5gtXQQ&feature=channel&list=UL

    http://www.youtube.com/watch?v=aws7ApV_avo&feature=autoplay&list=ULCKImJ5gtXQQ&playnext=1

    http://www.youtube.com/watch?v=nx-seH7aRzQ&feature=autoplay&list=ULaws7ApV_avo&playnext=2

    http://www.youtube.com/watch?v=bW0Jhc4faIY&feature=autoplay&list=ULnx-seH7aRzQ&playnext=3

    http://www.youtube.com/watch?v=lpkSLXCOgws&feature=autoplay&list=ULbW0Jhc4faIY&playnext=4

    http://www.youtube.com/watch?v=0j9BmEGPnO8&feature=autoplay&list=ULlpkSLXCOgws&playnext=5

  9. Csod lesz, gorog kilepes pedig nem,…nem engedhetik meg nekik, az EU-t nem engedhetik szet esni, ennyi evtized munka nem veszhett karba. Vagy most akarnak bedonteni az eurot utanna meg dollart? Meg az is lehet, de nem hiszem, meg nem.

    1. A dollarnak már nem kell sok, az utolsókat rúgja. Ezért megpróbálják majd hozzágyengíteni mesterségesen az eurot, hogy a dollar erősebbnek tűnjön. A görögök kilépését meg max akkor tudnák megakadályozni ha katonaságot küldenek oda. Mert ha a Syriza nyer és nem hazudott akkor tényleg kilépnek az EU-bol, ha csak vmi választási csalás folytán megint nem az EU párti erők kerülnek hatalomra.

  10. Mégpedig lesz görög kilépés és összeomlás is, ezzel pedig dominó elven kifog hatni a többi országra is. Rossz bele gondolni is mi fog ebből következni…

  11. A görög kilépés az eurozónából és az EU-ból borítékolható. Júniusban újabb választások lesznek a görögöknél és a Syriza párt támogatottsága egyre nagyobb, és ha csak vmi választási csalás nem történik akkor a Syriza nyer. És ha kormányt alakítanak akkor a hitelszerződés felmondásával, a drachma bevezetésével és az EU elhagyásával fogják kezdeni a dolgot. Ha még mondjuk az Arany Hajnallal koalícióra lépnek akkor még a határokat is lezárják és elaknásítják, ahogy azt az Arany H. pártvezetője megmondta. Ha a görögök kilépnek utána elég nagy az esélye annak, hogy Spanyolország is kilép az EU-bol, eurozónából még év vége előtt. Legalább is a nagy befektetők már így számolnak.

    Valószínűleg az ezt követő EU-n belüli káoszt megakadályozandó a NATO a hétvégén a nemzeti hadseregek felszámolásáról fog majd dönteni(egyik tagállam sem tarthat fent teljes hadsereget, hanem minden nemzet más fajta sereget tarthat fenn, egyik nemzet légierőt a másik páncéloshadosztályt stb…), ill. az USA és NATO hadseregnek közös vezet központja lesz. Plusz a gazdaságot is alárendelik a katonai érdekeknek.
    Habár ez semmit sem old meg, csak elodázza az EU és a NATO szétesését ami rövidebb vagy hosszabb időn belül mindenképpen meg fog történni.

Hozzászólás a(z) Obrian bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend