Bibliatanulmányok

Earthshaker – Világrengető pusztítás

John Benjamin könyve alapján

Az alábbiakban John Benjamin Earthshaker című könyvének rövid ismertetője, kivonata olvasható. A teljes könyv angol és spanyol nyelven oldalunkról letölthető, illetve hangoskönyvként meghallgatható ITT.

Egyre több ember ébred rá, hogy valami nagyon nincs rendben gyorsuló ütemben változó világunkkal. A pusztító földrengések, vulkánkitörések, napviharok, hurrikánok, tornádók és egyéb szélsőséges időjárási jelenségek egyre fokozódó ütemben követik egymást, soha nem látott kiterjedésű áradásokat, szárazságot és terméspusztulást hagyva maguk mögött.

Általánosságban kijelenthetjük, hogy egyre több katasztrófa éri az emberiséget és még több vár ránk. A hőn áhított világbéke helyett a terrorizmus hol valós, hol mesterséges, de egyre növekvő veszélyével nézünk szembe, a világ vezető országai között pedig egyre növekszik a feszültség, egy esetleges komolyabb háború eshetőségét festve jövőnk horizontjára.

Jelenleg is az elmúlt néhány évtized legkomolyabb gazdasági válságával küzdünk, amely során már százezrek veszítették el munkájukat, otthonukat és megélhetésüket. Szinte érezni, ahogy a földön elhatalmasodik a sötétség, és valamilyen vészjósló, bajsejtelemmel teli erő nehezedik a világra. Néha úgy érzem, hogy földünk, mint egy robogó vonat száguld a veszély felé, és csak egy hajszál választja el a kisiklástól.

Számos film, mint a 2012, a Holnapután, a Deep Impact és hasonlók, foglalkoznak a közelgő világvége, illetve globális katasztrófák témájával. Ezek a filmek, bár témáik leginkább kitaláción alapulnak, mégis valóságos félelmet ültetnek az emberek szívébe.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a legtöbb tudományos kutatás és dokumentumfilm is alátámasztja a filmekben bemutatott ijesztő események előfordulási valószínűségét. A History Channel, Weather Channel, National Geographic és sok ismeretterjesztő csatorna mutatott be aszteroida becsapódással, meteoritzáporral, napviharokkal, pusztító földrengésekkel, cunamikkal és hasonló, az egész világra kiható, sőt az emberi faj túlélését veszélyeztető mega-katasztrófákkal foglalkozó dokumentumfilmeket.

Sokan nem tudják, hogy a Biblia szerint ezek a filmek nem is járnak olyan messze a valóságtól. A Bibliában olvasható próféciákból kiderül, hogy a közeljövőben egyre több pusztító katasztrófa vár a világra, fokozódó sűrűséggel és intenzitással.

A Jelenések könyve részletesen ír a fent említett események némelyikéről, mint például hatalmas aszteroidák és üstökösök becsapódásáról, meteoritzáporokról és napviharokról, amelyek megperzselik a földet, sőt atomháborúról is.

Ézsaiás könyvében pedig egy világrengető földtengely elmozdulásról olvashatunk, ami a világ valamennyi tektonikus lemezét megmozgatja, és óriási pusztítást hoz. A hírekben is megjelent, hogy ennek a földtengely elmozdulásnak az első fázisa már most is észlelhető és a megfigyelések szerint az Északi-sark ?Szibéria felé vándorol!?

Máté evangéliumának 24. fejezetében Jézus arra figyelmeztet, hogy az utolsó idők közeledtével a heves földmozgások, globális háborúk és terrorcselekmények, az egész földet sújtó aszályok, éhínségek, járványok és betegségek száma drámai mértékben növekedni fog.

Ézsaiás, Ezékiel és a Jelenések könyve mind egy végső, hatalmas, az egész bolygót megmozgató földrengésről írnak, amelyben a világ valamennyi nagyvárosa és hegysége elpusztul. Számunkra egy ilyen erejű és kiterjedésű, a 2012 című filmben megjelenített pusztításhoz hasonló katasztrófa elképzelhetetlen.

Jeremiás próféta egy hatalmas utolsó hurrikánról beszél (Jeremiás 51), ami szó szerint az egész világon végigsöpör, soha nem látott pusztítást hagyva maga mögött. Jeremiás arról beszél, hogy ebben a katasztrófában annyi ember veszíti életét, hogy a halottakat eltemetni sem lesz módja az életben maradtaknak. Sokan azt sem tudják, hogy a Biblia Ufókról is ír, persze ezek a ?lények? nem egészen olyanok és nem onnan érkeznek, mint a legtöbb ember gondolná.

Sokan úgy gondolják, hogy a természeti csapások megnövekedett számának köze lehet a maják naptárában leírt próféciákhoz, ami egyesek szerint a világ 2012 decemberére jósolt végére utal. Megtörténhet ez? A Biblia szerint egyértelmű, hogy a világnak nem lesz vége 2012-ben, hiszen számos prófécia határozottan leírja, hogy jelen történelmünk egy végső 7 éves időszakkal zárul, amely során egy mindenre elszánt, a Bibliában Antikrisztusként említett diktátor uralja majd szinte az egész világot és csak ezt követően jöhet el a vég. (Hozzátennénk, hogy ez a ?vég? nem a földnek, mint bolygónak a végét jelenti, hanem a jelenlegi igazságtalan rendszer, vagy ha tetszik történelmi korszak végét.)

Az Antikrisztus a béke embereként jelenik majd meg a világ színpadán, az izraeli-palesztin konfliktusra is megoldást kínálva. Lehetővé teszi majd a zsidók számára, hogy újjáépítsék templomukat és folytathassák vallásuk gyakorlását, mint tették azt a régmúlt időkben. Ez a békés időszak azonban nem sokáig tart majd, mivel uralkodása felénél az Antikrisztus felállítja önmaga képmását a zsidó templomban, sőt maga is beül a templomba azt követelve, hogy az egész világ istenként imádja őt.

Ez az a pont, ahol a világtörténelem legnehezebb időszaka elkezdődik, mivel az Antikrisztus kemény eszközökkel fog üldözni minden keresztényt, zsidót és valamennyi vallás követőjét, aki megtagadja az Antikrisztus imádatát. Ekkor fogja bevezetni a sokak által már valamilyen szinten ismert ?fenevad bélyegével? fémjelzett gazdasági rendszert, melynek lényege, hogy senki sem vásárolhat vagy adhat el, tehát a mindennapi élethez szükséges tranzakciókat nem lesz képes elvégezni anélkül, hogy a fenevad bélyegét viselné jobb kezében vagy homlokán.

Ez a bélyeg könnyűszerrel lehet egy bőr alá ültetett micro- vagy ma már nanochip, mint amilyen az Egyesült Államokban egyre több kórház által használt VeriChip rendszer vagy akár a közelmúltban kifejlesztett, elektromos tetoválásnak nevezett, a bőrre külsőleg felhelyezett bélyegszerű technológia.  Számos olyan modern technológiai újítás létezik már, amelyen keresztül a Jelenések könyvében olvasható prófécia beteljesülhet.

Ekkor érünk el időben oda, amikor a fent említett szörnyű természeti katasztrófák igazán elkezdenek megjelenni a világon. A tény, hogy a nagy erejű természeti katasztrófák száma és intenzitása egyre növekszik, csupán az előjele annak, ami földünkre az utolsó hét, de leginkább három és fél év során vár. Máté evangéliumának 24. fejezetében Jézus arra figyelmeztet, hogy ?ez csak a sok nyomorúság kezdete.? – Máté 24, 8

Elmondhatjuk tehát, hogy 2012 bár ?a vég kezdetét? esetleg jelentheti számunkra, de semmiképpen sem a ?világvégét.? Ne feledjük, hogy ezt sem tudhatjuk pontosan, hiszen elképzelhető, hogy ezek az események csak évek múlva kezdenek beteljesedni. Az idő előrehaladtával egyre több bizonyosságot szerezhetünk és egyre több minden válik majd világossá, az azonban tudható, hogy előbb vagy utóbb bekövetkeznek, hiszen a Biblia valamennyi korábbi időszakokra vonatkozó próféciája pontosan úgy történt, ahogyan azt az írások megjósolták.

Nem szabad elfelejtenünk, ezeknek a sokak számára ijesztő eseményeknek nem földünk elpusztulása a vége, hanem egy új korszak kezdetét hozzák az emberiség számára. Jézus visszatér, hogy felállítsa királyságát a földön, ami ?megáll örökké.? Minden valaha élt ember lehetőséget kap, hogy a földi élet szörnyűségei után, ebben az új világban folytathassa életét Jézus mellett.

Jézus 2000 évvel ezelőtt az életét adta az egész világért, minden egyes emberért, aki valaha élt, hogy nekünk adhassa az örök élet ajándékát. Jézus minden embert vár, üzenete mindenkinek szól. Egyetlen módon kerülhetjük el a ránk váró nehéz időszak szörnyűségeit: Jézus megváltásán, befogadásán keresztül.

Nem kell mást tenned, mint befogadni Jézust a szívedbe és Ő soha nem hagy el. Ezt követően vigyázni fog rád az eljövendő nagy nyomorúság során is, majd visszatér, mielőtt egy még szörnyűbb eseménysorozat, az Isten haragja kezdetét venné a földön.

János 3, 16 azt mondja ?mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.? Pál pedig hozzáteszi: ?Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül!? Adj egy esélyt Jézusnak és nem fogod megbánni!

A könyv nyomtatott változata angol nyelven az alábbi linken rendelhető meg: Earthshaker.co

Előző posztKövetkező poszt

19 hozzászólás

  1. update 🙂
    Az amerikai ‘állam’kincstár áthelyezte székhelyét New York-ból Chicago-ba, amit egy természeti csapásra való felkészüléssel indokolt. Mi lehet az a természeti csapás, ami NY-ot érintheti de Chicago-t kevésbé?
    http://www.reuters.com/article/2015/04/14/us-usa-fed-disaster-idUSKBN0N528G20150414

    Két héttel később az Észak-Amerikai Légtér Parancsnokság is bejelentette, hogy visszaköltözik a Sziklás-hegység alatt kb 700m mélyen kiépített bunker-rendszerébe mondván, hogy az jól védve van egy esetleges elektromágneses impulzussal szemben.
    http://www.dailymail.co.uk/news/article-3031041/Why-military-moving-Stargate-base-deep-Rocky-Mountains-decade-abandoned.html

    2014 május 13-án a francia külügyminiszter a Fehér Házban bejelentette, hogy 500 napunk van elkerülni a klíma katasztrófát. Ez 2015 szept 24-én jár le. Véletlen, hogy ez a nap egy zsidó ünnep, az Engesztelés Napját követő napra esik?
    https://www.youtube.com/watch?v=lyujbB1y6G8

    Figyelmetekbe ajánlom a Deep Impact c filmet 1998-ból. Meglepő módon sok párhuzam figyelhető meg a film és napjaink történései között. Pl: ’98-ban Morgan Freeman játszotta az amerikai elnököt – az első és egyetlen fekete és jelenlegi elnököt csak 10 évvel később választották meg… Véletlen?

    A Terminátor 5 is megér egy misét 😉

  2. “Nem szabad elfelejtenünk, ezeknek a sokak számára ijesztő eseményeknek nem földünk elpusztulása a vége, hanem egy új korszak kezdetét hozzák az emberiség számára. Jézus visszatér, hogy felállítsa királyságát a földön, ami ?megáll örökké.? Minden valaha élt ember lehetőséget kap, hogy a földi élet szörnyűségei után, ebben az új világban folytathassa életét Jézus mellett. ”

    ezt elmagyarázná valaki pontosan? mert nem értem. Mi az hogy megáll örökké?

    1. A jelenlegi világrend végén, (antikrisztusi kor vége felé) vissza jön Jézus Krisztus. Ekkor a Jézusban meghaltak feltámadnak, akik élnek elragadtatnak Jézus elé. (Ez az első feltámadás.)
      Ezek az emberek, – a feltámadottak is – mennyei testet fognak kapni, ami romolhatatlan, és ebben a testben fognak élni örökké. Számukra már nem lesz halál.
      Az Antikrisztust Jézus elpusztítja, és ez után következik Jézus Krisztus 1.000 éves királysága, amikor is felvirágoztatja a földet, és Istenhez vezeti a földön élő népeket.
      Az 1.000 éves Királyság végét az “utolsó ítélet” zárja. Akik akkor az “életre támadnak fel” szintén elnyerik az “örök életet” azaz halhatatlanságot kapnak, mert megszűnik a halál.
      Így mindenki aki elfogadta Jézus Krisztus váltságáldozatát, megszabadul a második haláltól, és ez által örökké fog élni mennyei testben és Isten jelenlétében.

      Szeretettel: Erika

        1. Kedves Eszter!
          Erika nagyon jó összefoglalóját azzal egészíteném ki, hogy egyrészt jól mondod, a “világvége” nem a Föld bolygó végét jelenti, hanem az emberiség jelenlegi igazságtalan és istentelen történelmi korának végét. Az 1000 év végén Isten csupán a Föld felszínét fogja újrateremteni.
          ?Az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek.” (2. Péter 3:10b)
          ?A kik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, a melyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak!” (2. Péter 3:12)

          Az pedig, hogy mit jelent a “megáll örökké”, azt tudom mondani, hogy ez Isten királyságára utal, ami soha nem fog elmúlni és az idézett két szó Dániel prófétától származik, aki több száz évvel előre megjósolta több birodalom felemelkedését és bukását:
          “És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké.” Dániel 2:44

          Ez egy rövid írás erről: http://idokjelei.hu/2011/02/daniel-konyvenek-2-fejezete/

        2. tehát a földön kívűl az universum elpisztul és a naprendszerünk is.

        3. Kedves Eszter!
          Abból a kevésből, amit a Biblia erről ír, arra lehet következtetni, hogy a Föld felszínét és atmoszféráját fogja újrateremteni Isten. Gondolom azért, mert csak így tudja teljesen megtisztítani a sok szennyeződéstől és az átok nyomaitól.

  3. Kedves Thea!

    Kérlek benneteket Josephel, hogy még egyszer beszéljétek át ezt a témát!
    Biztos vagyok benne, hogy nem szeretnétek semmilyen tévtanítást az oldalon terjeszteni.

    ?Nem szabad elfelejtenünk, ezeknek a sokak számára ijesztő eseményeknek nem földünk elpusztulása a vége, hanem egy új korszak kezdetét hozzák az emberiség számára. Jézus visszatér, hogy felállítsa királyságát a földön, ami ?megáll örökké.?
    Minden valaha élt ember lehetőséget kap, hogy a földi élet szörnyűségei után, ebben az új világban folytathassa életét Jézus mellett.?

    Ez nagyon súlyos hamis tanítás, semmi Igei alapja nincsen! Magát az Evangéliumot is nevetségessé teszi! Ráadásul nagyon sokan azt a konzekvenciát vonhatják le belőle, hogy tulajdonképpen, az egész “Kereszténységesdi” teljesen felesleges, elég, ha majd az ezeréves Királyságban megtérek!
    Az Igében sehol nem szerepel, hogy bárki is még egy(!) lehetőséget kapna az ezeréves birodalomban ara, hogy az új világban folytathassa az életét Jézus mellett! Arra pedig végképpen nincs mód, hogy a ” minden valaha élt ember” ezt tegye! Senkinek nincs ” még egy dobása”! Mindenkinek a saját, egyetlen földi élete alatt kell meghoznia döntést.
    Az Evangélium is erről szól.
    Az Ezeréves Birodalomban, az Ige szerint, csak azok támadnak fel és lesznek, uralkodnak Jézus Krisztussal, akik életüket áldozták a nagy nyomorúságban az Ő nevéért! .
    Jel. 20,4, ” És láték székeket és leülének azokra, és adaték nékik ítélettételre való hatalom. És látám azoknak is lelkeket, akiknek fejeket vették a Jézus felől való bizonyságtételért, és az Istennek beszédéért, és akik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét sem homlokokra, sem kezekre, és élnek és uralkodnak a Krisztussal ezer esztendeig.
    jel 20.5 ” A halottak pedig a többi meg nem elevenednek, mígnem betelnek az ezer esztendők. Ez az első feltámadás.”

    Ha mindenki, ” minden valaha élt ember” feltámadna, és lehetőséget kapna, hogy “folytassa földi életét” ( Jézus mellett!), akkor miért is kellene most döntenie bárkinek is?! Meghalok bűnösen, de sebaj odaát majd megtudom milyen a pokol, azután hoppsz! feltámadok, és ráérek akkor dönteni Jézus mellett!
    Az általános feltámadás mint Ti is tudjátok, csak az ezeréves Királyság végén fog megtörténni, és az kizárólag az ítéletre történik!
    Jel 20.5 “A halottaknak többi pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő.”…
    jel 20.11,12,13 ” És láték egy nagy fejér királyi széket, melyben egy valaki űl vala, kinek tekintete elől elmúlék a föld és az ég, melyeknek helyek nem találtaték.
    jel 20.12 ” És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt, és a könyvek megnyittatának, és más könyv is nyittaték meg, mely az életnek könyve, és megítéltetének a halottak azokból, melyek a könyvekbe írattak vala, az Ő cselekedeteik szerint.
    Jel 20.13 “A tenger is kiadá a halottakat, melyek ő benne voltak, a halál is, és a pokol megadák a halottakat, melyek ő nálok voltak, és ítélet lőn mindenekről az ő cselekedeteik szerint.
    Jel 20.14 ” A halál és a pokol vettetének a tűznek tavába, mely a második halál.
    jel 20.15 pedig konkrétan írja, hogy:” És aki nem találtatott béírva az élet könyvébe, a tűznek tavába vettetik.
    És a tűznek tavában gyötörtetnek örökkön örökké, éjjel és nappal!!!!

    Bár, arra pontosan nem emlékszem, hogy Ő volt-e az az ember, aki egy előadás sorozatot is csinált ebből, de kísértetiesen hasonlít erre, ott még olyanokat is mond, hogy a ” tűznek tavában azután meg semmisíti Isten a lelkeket, meg a Sátánt, angyalaival együtt, meg a halált, poklot, fenevadat, hamis prófétát!”

    Nem! Az Ige nem ezt mondja! Az Ige örök életet ígér a Krisztusban megtérteknek, hívőknek ( és a mindvégig benne kitartóknak!), és örök szenvedést, most a pokolban, később a tűznek tavában azoknak, akik nem fogadták el Isten kegyelmét a Jézus Krisztusban!
    ( És biztos vagyok benne, hogy nektek is az Ige a mércétek! Mert az is meg van írva, hogy majd jönnek hozzátok hamis próféták, és hamis tanítók. De azt nem mondja az Ige, hogy ezeknek “szarvuk” lesz! Hanem azt, hogy sokakat eltévelyítenek! Valószínűleg azért tudják megtenni, mert úgy egyébként “minden stimmel” velük! Gondoljatok bele, hányszor van leírva az Igében, hogy VIGYÁZZATOK! Meg az, ” hogy egy kis kovász…!)
    Úr Jézus is mindenütt ezt mondja, az apostoli levelek is, a jelenések könyve is, és az Ószövetség is! Örök élet- Menny, Örök szenvedés(halál)-pokol, tűzestó!

    1. Szerintem valamit félreértettél.
      Maximum arról lehet szó, hogy kétféle nézet létezik a keresztények között, az egyetemes megbékélés és a teljes megsemmisítés.
      Megváltás természetesen csak Jézuson keresztül lehetséges, akik pedig az 1000 év után (nem megváltottak) támadnak fel, a cselekedeteik alapján kerülnek megítélésre és a helyükre, ami szintén kétféle lehet, különben nem kellene nekik ítéletet tartani. Hála az Úrnak ezt majd pontosan megérthetjük miután Jézus visszatért, hiszen 1000 évünk lesz rá a Millennium alatt. 🙂
      (A fenti cikk, amint írtam túl rövid ahhoz, hogy ezt kifejtse, és a könyv egyébként sem ezzel foglalkozik.)
      Kiegészíteném még azzal, hogy ellenőriztem John eredeti angol szövegét, és ott az áll, hogy Isten azt szeretné, ha minden valaha élt ember vele lenne az új földön. “Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elveszszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.” (II. Péter 3:9)

      1. Kedves Thea!

        “Maximum arról lehet szó, hogy kétféle nézet létezik a keresztények között, az egyetemes megbékélés és a teljes megsemmisítés.”
        Most már ezt nem értem!

        Az Ige nem beszél egyikről sem! Az Igében Isten azt közli, hogy van üdvösség (örök), és van kárhozat (örök)!

        “…. hogy ellenőriztem John eredeti angol szövegét, és ott az áll, hogy Isten azt szeretné, ha minden valaha élt ember vele lenne az új földön…. ?

        Ha így írta, az más. Ez teljesen mást jelent. Valóban ezt szerette volna Isten, és Úr Jézus, de ezt tudjuk, hogy nem így lesz, különben nem kéne az idők jeleit se figyelnünk.

    2. Ida, szerintem a teológiai hitvitákan nem egy ilyen jelleg? oldalon kellene folytatni. Részben ehhez nem vagy túl kompetens, részben pedig vonzaná a buzgómócsing hitterminátorokat, akik még jobban lejáranák a kereszténységet a nem keresztény látogatók el?tt.

      1. Kedves antenor!

        Nagyon örülök, hogy ezt írtad, és pont ide. A magam részéről én már semmit nem írtam volna, de így még elmondom. Nem vitatkozni akartam, csak azt hittem, hogy véletlenül elnézték , vagy rossz volt a fordítás, vagy a megfogalmazás. Előfordulhat mindenkivel, csak jelezni akartam!
        Maximálisan abban a feltételezésben voltam, hogy olyan keresztény oldalon, vagyok, ahol az Ige alapján “eresztik át” a tanításokat. És ezért is hívtam fel a figyelmet erre a tanításra, hogy nem áll meg az Igével szemben.

        És én is pont az erre járó hitetlenekre, vagy a velem együtt, nem túl kompetens hívőkre gondoltam, hogy nehogy ez az egy-két mondat vigye félre őket,vagy emiatt kárhozzanak el. Mert esetleg félreértik, és azt hiszik, hogy az ami le van írva oda, azt úgy kell érteni. A hitetlenek közül sok esetleg nem olvasta még a Bibliát, és talán azt hiszi, hogy nincs is nagy bajban, ha most még nem dönt, ebben az életben!( meg azután ugye, még az is bennem van, hogy ha úgy látjuk, hogy közelít a farkas, akkor bégessünk, hogy mindenki vigyázzon! Inkább legyen felesleges, mint bárkit is elragadjon közülünk!)

        Szóval ezért is örülök, hogy írtál, mert így most az Úr Jézus nevében átpasszolom rád ennek a terhét, mint kompetensre, és rád hagyom, hogy mit döntesz, fontosabb-e neked, hogy ne szólj, ne “vitatkozz”, és “..a buzgómócsing hitterminátorokat,..” távol tartsd,( és ezzel megőrzöd a kereszténység jó hírét!) vagy az -e a lényegesebb, hogy senki a mi hibánkból, vagy félreérthető beszédünk miatt el ne vesszen! A vérük a te kezedben!

        1. Kedves Ida!

          A Te hozzászólásaidban is vanak teológiailag inkorrekt kijelentések, ezért beszéltem a kompetenciáról. Az egyik hibát ne már egy másik hibával javítsuk ki.

          Aranyos, ahogyan átpasszolod nekem a terhet, de ha akartam volna, már felvettem volna magamtól is minden unszolás nélkül. Az oldal jellege miatt nem tettem. Nem minden harc az enyém és nem mindenhol. Van itt egy hiánypótló munka, aminek van eredménye hibái ellenére is. Ha a Fórumuk aktívabb lenne, és felmerülnének teológiai kérdések vagy viták, ott már inkább beleszólnék.

          Ha nagyon teológiai hitvitára és korrekcióra vágysz, rendelkezésedre állok a churchofgod.hu fórumán.

        2. Kedves anteor!

          Nem vitára vágyom, de szeretném, ha itt mondanád el azt, amit nem találsz helyesnek!
          Hiszen, ha valamiben rosszat mondtam, vagy tévedtem, vagy rossz Igét alkalmaztam, akkor mindenképpen szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől az ügyben! ( amennyiben én is úgy látom, az Úr előtt, hogy tévedtem, hibáztam, stb!)
          Amiért beláthatod, hogy ezt kérem tőled, na meg amiért is “át passzoltam” neked a terhet, hogy Te végül is itt “barmoltál le”, minden magyarázat nélkül, inkompetensnek nevezve. Úgyhogy lehet, hogy másokat is érdekelne.

  4. Kedves Thea!

    Ezt…”Nem szabad elfelejtenünk, ezeknek a sokak számára ijesztő eseményeknek nem földünk elpusztulása a vége, hanem egy új korszak kezdetét hozzák az emberiség számára. Jézus visszatér, hogy felállítsa királyságát a földön, ami ?megáll örökké.? Minden valaha élt ember lehetőséget kap, hogy a földi élet szörnyűségei után, ebben az új világban folytathassa életét Jézus mellett.”John Benjamin írta ?

    Már csak azért kérdezem, mert ugye tudjuk az Igéből, hogy az első feltámadáskor, csak a Krisztusban elhunytak fognak feltámadni és visszatérni az ezeréves királyságba. Jel. 20,4,5 És ha jól olvasom, ott is csak azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek:…. Akiknek fejeket vették a Jézus felől való bizonyságtételért, és Istennek beszédéért…
    ….és élnek és uralkodnak a Krisztussal ezer esztendeig.”
    Azután a jel 20.12,13 ír az általános feltámadásról, ahol az életkönyve is szerepel, a jel 20.15 pedig konkrétan írja, hogy: És aki nem találtatott béírva az élet könyvébe, a tűznek tavába vettetik.
    A Pál apostol által említett elragadtatáskor ( miután felállíttaték a pusztító utálatosság), az addig élt szentek feltámadnak, mi akik élünk pedig elváltozunk és elragadtatunk az Úr elé.
    Meg azután, új föld és új ég is ígérve van!

    1. Igen, ő. John nagyon jól ismeri az Igét és a végső idők eseményeit. Ez a rövid írás, ahogy olvashatod is a cikk elején, a könyvének kivonata, ami csak angolul illetve spanyolul olvasható. Nem tér ki részletesen ezekre az eseményekre és a könyv is inkább az utolsó hét évvel és az azt megelőző időkkel foglalkozik.

  5. “Jézus visszatér, hogy felállítsa királyságát a földön, ami ?megáll örökké.? Minden valaha élt ember lehetőséget kap, hogy a földi élet szörnyűségei után, ebben az új világban folytathassa életét Jézus mellett.”

    Nagyon jó a cikk, helytálló, csak ennyi megjegyzésem lenne:
    NEM fizikai lét lesz a béke, Jézus mellett , hanem 1 teljesen más síkon lesz, a fizikai lét megszűnik végre 🙂

  6. Mindig a Bibliából idéznek, pedig van korán is és egyéb “szentírások”, másrészről elképzelhetőnek tartom, hogy lezsnek nagyobb erőpróbák az emberiség életében, de semmiképpen sem kellene olyan “média” után vakon futni mint a Biblia, forgalmazója az egyház a megkérdőjelezhető életstílusukkal, lassan homolagzi is lehet a templomokban, vannak igazságai a könyveknek, de mint Nostradamus is tévedett, utólag mindent meg lehet magyarázni a sorok rejtett üzeneteivel. Másrészt a Biblia azt is írja hogy ne imádj bálványokat, nem pontosan idéztem de a mondanivalója ez, akkor a templomok szobrok mik? Egy halott ember bomlását ábrázolták és imádják, elég lett volna csak a kereszt mint szimbólum, de rákelett tenni mert az úgy nagyon jól néz ki, minden valásnak egy a lényege, az ember! És mivel társas lény ez minden vallásban így van, szüksége van egy kisebb nagyobb közösségre, szeretetre tiszteletre, ehhez miég kreáltak hatalmat, és pénzt, amivel nem is lenne gond ha mindenkinek jutna egy elfogadható életszínvonal ami méltó egy emberhez. Várjátok csak Jézust Krisnát meg egyebek, hamarabb jön vissza ET! Szinte mindenki a 3d Jézust mint földreszálló “Istent” várja, ez korántsem jelenti azt hogy így lesz, mit szólnál, ha energia formájában térne vissza, és mindehol jelen lenne, mint a nap éltető sugárzása. Lehet agyalni, de tudd amíg ember embernek a farkasa addig nem lesz Kánaán, eljön az az idő amikor az emberek rájönnek hogy együtt lehet mindent megoldani, tisztelni fogják egymást, mert tudják, hogy egy ember reakciója megváltoztathatja az egész életed, nincs megírva minden! Gondolj csak bele egy tökéletes összhangban született az ember (természet) és ezt a tökéletes világot formáljuk tovább minden cselekedet egy szem a láncban, és mindegy hogy milyen hosszú vagy anaygból készült az a lánc, csak az a fontos mennyire erős és mire használják, de egy szem is elég hogy elszakadjon…

    1. Kedves János!

      Nincsenek más “szentírások”!
      Mi hívő Keresztények vagyunk, ezért is idézzük mindig a Bibliát! Mi Isten kijelentése által tudjuk, hogy csak ez az egy Szentírás van!
      Az összes többi, a Sátán munkája, amit az özönvíz utáni időkben alkotott emberi szolgái által, az emberek megtévesztésére (persze azok tudta nélkül!). ( Az özönvíz előtt, az emberek még Ádáméktól tudták, hogy csak Isten, az Isten! Olyan sokáig éltek akkor az emberek, hogy generációk sora ismerte Ádámot és Évát, tehát első kézből, tőlük tudták! Az akkori okkult tanításokat a bukott angyaloktól tanulták.)
      Nóé volt az akkori emberiségből egyedül, aki Istennel járt, ezért is mentette ki Isten Őt és a családját a pusztulásból, amelyet Isten az emberek megsokasodott bűnei miatt mért a földre.
      Bábeltől, miután Isten összezavarta a nyelveket, és az emberek szétszéledtek a földön, jelentek meg a különböző “vallások”, bálványok. Ekkor már nem volt élő tanú Istenről, innentől Sátán mondhatta amit akart .( persze, azért úgy hazudott, hogy ne ” lógjon ki a lóláb”, tudja, hogy az ” egyetemes szeretet”, meg hasonló dolgok megindítják az embereket, hiszen úgy lettünk teremtve!)
      Attól a Biblia nem veszti érvényét, hitelességét, hogy az egyházban élő emberek milyen “vallásos” rituálékat találtak, találnak ki vallásgyakorlásukhoz. Mert az is meg van írva,hogy..” Az Isten országa hasonló a magvetőhöz, aki jó magot vet a földjébe. De éjjel eljön az Ő ellensége és konkolyt vet a jó mag közé…”
      A Kereszténység létrejötte óta, ( a kezdet kezdetétől így van) mindig voltak a gyülekezetekben tömegek, akik valószínűleg tudatlanul, de Sátánt szolgálják. Még az Apostolok idejében is, pedig ott még üldözve volt az Egyház! ( Bár, természetesen, az igazi keresztényeket mindig is üldözték, és üldözni is fogják, ezt még Úr Jézus megmondta, amikor még a földön élt!) A történelem ezt bizonyítja is!
      A Biblia hitelességét pedig kizárólag megtéréskor, Isten kijelentése által tudja meg az ember, tehát ezt nem is bizonygatom, mert ennek tudása Isten kegyelme által jön létre!

      “Lehet agyalni, de tudd amíg ember embernek a farkasa addig nem lesz Kánaán, eljön az az idő amikor az emberek rájönnek hogy együtt lehet mindent megoldani, tisztelni fogják egymást, mert tudják, hogy egy ember reakciója megváltoztathatja az egész életed, nincs megírva minden! Gondolj csak bele egy tökéletes összhangban született az ember (természet) és ezt a tökéletes világot formáljuk tovább…”

      Erre csak azt tudom mondani, hogy a ” tökéletes ember” megbukott. Bűnbe esett, elcsábult a Sátán hazugsága által. Ami jó létezett benne, az az Isten által teremtett szelleme volt, amivel Istennel közösségben lehetett a Paradicsomban.
      A bűneset következtében a szelleme meghalt. A lelke és az értelme pedig az ördög játszótere lett. Úgyhogy ne várd, hogy az emberek valaha is rájönnek ,”hogy együtt lehet mindent megoldani, tisztelni fogják egymást, mert tudják, hogy egy ember reakciója megváltoztathatja az egész életed,…”! Nem fognak!

      Ezt kizárólag Isten tudja megtenni, a Jézus Krisztusban bevégzett, megváltó, megigazító, helyreállító, és megtartó kegyelme által. Ezt viszont, mind Te, mind bárki más csak megtérés alapján értheti meg. ( Mi is csak így érthettük meg, és csak így tudhatjuk, hogy mi az Igazság. Nekünk is Isten jelentette ki! Mindannyiunknak, külön-külön! És mi is csak Isten kijelentése által tudjuk, hogy csak, és kizárólag a Biblia a Szent könyv, és csak az az Isten szava!)

      És emiatt tudjuk azt is, hogy Jézus visszajön, és úgy, ahogy meg van írva!!!!
      És azt is emiatt tudjuk, hogy, ha keresed Istent, akkor megtalálod! Ha keresed az Igazságot, megtalálod! Ha zörgetsz, megnyíttatik! Ha kérsz, adatik!

Hozzászólás a(z) Ida bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend