John Benjamin könyve alapján
Az alábbiakban John Benjamin Earthshaker című könyvének rövid ismertetője, kivonata olvasható. A teljes könyv angol és spanyol nyelven oldalunkról letölthető, illetve hangoskönyvként meghallgatható ITT.
Egyre több ember ébred rá, hogy valami nagyon nincs rendben gyorsuló ütemben változó világunkkal. A pusztító földrengések, vulkánkitörések, napviharok, hurrikánok, tornádók és egyéb szélsőséges időjárási jelenségek egyre fokozódó ütemben követik egymást, soha nem látott kiterjedésű áradásokat, szárazságot és terméspusztulást hagyva maguk mögött.
Általánosságban kijelenthetjük, hogy egyre több katasztrófa éri az emberiséget és még több vár ránk. A hőn áhított világbéke helyett a terrorizmus hol valós, hol mesterséges, de egyre növekvő veszélyével nézünk szembe, a világ vezető országai között pedig egyre növekszik a feszültség, egy esetleges komolyabb háború eshetőségét festve jövőnk horizontjára.
Jelenleg is az elmúlt néhány évtized legkomolyabb gazdasági válságával küzdünk, amely során már százezrek veszítették el munkájukat, otthonukat és megélhetésüket. Szinte érezni, ahogy a földön elhatalmasodik a sötétség, és valamilyen vészjósló, bajsejtelemmel teli erő nehezedik a világra. Néha úgy érzem, hogy földünk, mint egy robogó vonat száguld a veszély felé, és csak egy hajszál választja el a kisiklástól.
Számos film, mint a 2012, a Holnapután, a Deep Impact és hasonlók, foglalkoznak a közelgő világvége, illetve globális katasztrófák témájával. Ezek a filmek, bár témáik leginkább kitaláción alapulnak, mégis valóságos félelmet ültetnek az emberek szívébe.
A helyzetet súlyosbítja, hogy a legtöbb tudományos kutatás és dokumentumfilm is alátámasztja a filmekben bemutatott ijesztő események előfordulási valószínűségét. A History Channel, Weather Channel, National Geographic és sok ismeretterjesztő csatorna mutatott be aszteroida becsapódással, meteoritzáporral, napviharokkal, pusztító földrengésekkel, cunamikkal és hasonló, az egész világra kiható, sőt az emberi faj túlélését veszélyeztető mega-katasztrófákkal foglalkozó dokumentumfilmeket.
Sokan nem tudják, hogy a Biblia szerint ezek a filmek nem is járnak olyan messze a valóságtól. A Bibliában olvasható próféciákból kiderül, hogy a közeljövőben egyre több pusztító katasztrófa vár a világra, fokozódó sűrűséggel és intenzitással.
A Jelenések könyve részletesen ír a fent említett események némelyikéről, mint például hatalmas aszteroidák és üstökösök becsapódásáról, meteoritzáporokról és napviharokról, amelyek megperzselik a földet, sőt atomháborúról is.
Ézsaiás könyvében pedig egy világrengető földtengely elmozdulásról olvashatunk, ami a világ valamennyi tektonikus lemezét megmozgatja, és óriási pusztítást hoz. A hírekben is megjelent, hogy ennek a földtengely elmozdulásnak az első fázisa már most is észlelhető és a megfigyelések szerint az Északi-sark „Szibéria felé vándorol!”
Máté evangéliumának 24. fejezetében Jézus arra figyelmeztet, hogy az utolsó idők közeledtével a heves földmozgások, globális háborúk és terrorcselekmények, az egész földet sújtó aszályok, éhínségek, járványok és betegségek száma drámai mértékben növekedni fog.
Ézsaiás, Ezékiel és a Jelenések könyve mind egy végső, hatalmas, az egész bolygót megmozgató földrengésről írnak, amelyben a világ valamennyi nagyvárosa és hegysége elpusztul. Számunkra egy ilyen erejű és kiterjedésű, a 2012 című filmben megjelenített pusztításhoz hasonló katasztrófa elképzelhetetlen.
Jeremiás próféta egy hatalmas utolsó hurrikánról beszél (Jeremiás 51), ami szó szerint az egész világon végigsöpör, soha nem látott pusztítást hagyva maga mögött. Jeremiás arról beszél, hogy ebben a katasztrófában annyi ember veszíti életét, hogy a halottakat eltemetni sem lesz módja az életben maradtaknak. Sokan azt sem tudják, hogy a Biblia Ufókról is ír, persze ezek a „lények” nem egészen olyanok és nem onnan érkeznek, mint a legtöbb ember gondolná.
Sokan úgy gondolják, hogy a természeti csapások megnövekedett számának köze lehet a maják naptárában leírt próféciákhoz, ami egyesek szerint a világ 2012 decemberére jósolt végére utal. Megtörténhet ez? A Biblia szerint egyértelmű, hogy a világnak nem lesz vége 2012-ben, hiszen számos prófécia határozottan leírja, hogy jelen történelmünk egy végső 7 éves időszakkal zárul, amely során egy mindenre elszánt, a Bibliában Antikrisztusként említett diktátor uralja majd szinte az egész világot és csak ezt követően jöhet el a vég. (Hozzátennénk, hogy ez a „vég” nem a földnek, mint bolygónak a végét jelenti, hanem a jelenlegi igazságtalan rendszer, vagy ha tetszik történelmi korszak végét.)
Az Antikrisztus a béke embereként jelenik majd meg a világ színpadán, az izraeli-palesztin konfliktusra is megoldást kínálva. Lehetővé teszi majd a zsidók számára, hogy újjáépítsék templomukat és folytathassák vallásuk gyakorlását, mint tették azt a régmúlt időkben. Ez a békés időszak azonban nem sokáig tart majd, mivel uralkodása felénél az Antikrisztus felállítja önmaga képmását a zsidó templomban, sőt maga is beül a templomba azt követelve, hogy az egész világ istenként imádja őt.
Ez az a pont, ahol a világtörténelem legnehezebb időszaka elkezdődik, mivel az Antikrisztus kemény eszközökkel fog üldözni minden keresztényt, zsidót és valamennyi vallás követőjét, aki megtagadja az Antikrisztus imádatát. Ekkor fogja bevezetni a sokak által már valamilyen szinten ismert „fenevad bélyegével” fémjelzett gazdasági rendszert, melynek lényege, hogy senki sem vásárolhat vagy adhat el, tehát a mindennapi élethez szükséges tranzakciókat nem lesz képes elvégezni anélkül, hogy a fenevad bélyegét viselné jobb kezében vagy homlokán.
Ez a bélyeg könnyűszerrel lehet egy bőr alá ültetett micro- vagy ma már nanochip, mint amilyen az Egyesült Államokban egyre több kórház által használt VeriChip rendszer vagy akár a közelmúltban kifejlesztett, elektromos tetoválásnak nevezett, a bőrre külsőleg felhelyezett bélyegszerű technológia. Számos olyan modern technológiai újítás létezik már, amelyen keresztül a Jelenések könyvében olvasható prófécia beteljesülhet.
Ekkor érünk el időben oda, amikor a fent említett szörnyű természeti katasztrófák igazán elkezdenek megjelenni a világon. A tény, hogy a nagy erejű természeti katasztrófák száma és intenzitása egyre növekszik, csupán az előjele annak, ami földünkre az utolsó hét, de leginkább három és fél év során vár. Máté evangéliumának 24. fejezetében Jézus arra figyelmeztet, hogy „ez csak a sok nyomorúság kezdete.” – Máté 24, 8
Elmondhatjuk tehát, hogy 2012 bár „a vég kezdetét” esetleg jelentheti számunkra, de semmiképpen sem a „világvégét.” Ne feledjük, hogy ezt sem tudhatjuk pontosan, hiszen elképzelhető, hogy ezek az események csak évek múlva kezdenek beteljesedni. Az idő előrehaladtával egyre több bizonyosságot szerezhetünk és egyre több minden válik majd világossá, az azonban tudható, hogy előbb vagy utóbb bekövetkeznek, hiszen a Biblia valamennyi korábbi időszakokra vonatkozó próféciája pontosan úgy történt, ahogyan azt az írások megjósolták.
Nem szabad elfelejtenünk, ezeknek a sokak számára ijesztő eseményeknek nem földünk elpusztulása a vége, hanem egy új korszak kezdetét hozzák az emberiség számára. Jézus visszatér, hogy felállítsa királyságát a földön, ami „megáll örökké.” Minden valaha élt ember lehetőséget kap, hogy a földi élet szörnyűségei után, ebben az új világban folytathassa életét Jézus mellett.
Jézus 2000 évvel ezelőtt az életét adta az egész világért, minden egyes emberért, aki valaha élt, hogy nekünk adhassa az örök élet ajándékát. Jézus minden embert vár, üzenete mindenkinek szól. Egyetlen módon kerülhetjük el a ránk váró nehéz időszak szörnyűségeit: Jézus megváltásán, befogadásán keresztül.
Nem kell mást tenned, mint befogadni Jézust a szívedbe és Ő soha nem hagy el. Ezt követően vigyázni fog rád az eljövendő nagy nyomorúság során is, majd visszatér, mielőtt egy még szörnyűbb eseménysorozat, az Isten haragja kezdetét venné a földön.
János 3, 16 azt mondja „mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Pál pedig hozzáteszi: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül!” Adj egy esélyt Jézusnak és nem fogod megbánni!

Mi a jelentősége az egyre gyakoribb természeti csapásoknak?
A sugárzás erősödésével Japánt nukleáris katasztrófa fenyegeti
A japán földrengés és cunami legdrámaibb pillanatai
A japán reaktornál történt robbanás az egész világra kihathat
Természeti katasztrófák 2010-ben
Minden ötödik amerikai szerint a világ véget ér 2012-ben
A „Tűzgyűrű” ébredezik – az USA nyugati partja eddig kimaradt a tűzijátékból
A vezető rabbi szerint a templom még életében felépül
English
Magyar 

“Jézus visszatér, hogy felállítsa királyságát a földön, ami „megáll örökké.” Minden valaha élt ember lehetőséget kap, hogy a földi élet szörnyűségei után, ebben az új világban folytathassa életét Jézus mellett.”
Nagyon jó a cikk, helytálló, csak ennyi megjegyzésem lenne:
NEM fizikai lét lesz a béke, Jézus mellett , hanem 1 teljesen más síkon lesz, a fizikai lét megszűnik végre
Mindig a Bibliából idéznek, pedig van korán is és egyéb “szentírások”, másrészről elképzelhetőnek tartom, hogy lezsnek nagyobb erőpróbák az emberiség életében, de semmiképpen sem kellene olyan “média” után vakon futni mint a Biblia, forgalmazója az egyház a megkérdőjelezhető életstílusukkal, lassan homolagzi is lehet a templomokban, vannak igazságai a könyveknek, de mint Nostradamus is tévedett, utólag mindent meg lehet magyarázni a sorok rejtett üzeneteivel. Másrészt a Biblia azt is írja hogy ne imádj bálványokat, nem pontosan idéztem de a mondanivalója ez, akkor a templomok szobrok mik? Egy halott ember bomlását ábrázolták és imádják, elég lett volna csak a kereszt mint szimbólum, de rákelett tenni mert az úgy nagyon jól néz ki, minden valásnak egy a lényege, az ember! És mivel társas lény ez minden vallásban így van, szüksége van egy kisebb nagyobb közösségre, szeretetre tiszteletre, ehhez miég kreáltak hatalmat, és pénzt, amivel nem is lenne gond ha mindenkinek jutna egy elfogadható életszínvonal ami méltó egy emberhez. Várjátok csak Jézust Krisnát meg egyebek, hamarabb jön vissza ET! Szinte mindenki a 3d Jézust mint földreszálló “Istent” várja, ez korántsem jelenti azt hogy így lesz, mit szólnál, ha energia formájában térne vissza, és mindehol jelen lenne, mint a nap éltető sugárzása. Lehet agyalni, de tudd amíg ember embernek a farkasa addig nem lesz Kánaán, eljön az az idő amikor az emberek rájönnek hogy együtt lehet mindent megoldani, tisztelni fogják egymást, mert tudják, hogy egy ember reakciója megváltoztathatja az egész életed, nincs megírva minden! Gondolj csak bele egy tökéletes összhangban született az ember (természet) és ezt a tökéletes világot formáljuk tovább minden cselekedet egy szem a láncban, és mindegy hogy milyen hosszú vagy anaygból készült az a lánc, csak az a fontos mennyire erős és mire használják, de egy szem is elég hogy elszakadjon…