Bibliatanulmányok, Gazdasági válság

Gazdasági áttekintés – avagy miért gondoljuk, hogy komolyabb válság jön

Joseph Candel

A közelmúlt gazdasági eseményeinek hatására sokan elgondolkoznak, merre is tart a világ és vajon az egyre ijesztőbb események egy határozott tervet követnek vagy véletlenszerűen, talán a hozzáértés hiánya miatt sodródnak a szakadék felé.

A legfontosabb tényező, amit kiemelnék, hogy a világban körülöttünk folyó események szinte mindegyike valamilyen szerepet tölt be az utolsó időknek nevezett szomorú, ám hála Istennek rövid korszak előkészítésében. Az egyes események jelentőségét és pontos kimenetelét számos tényező befolyásolja: a tömegek reakciója, döntései, a politikai vezetők és egyes nemzetek által hozott döntések és természetesen a háttérben, az Antikrisztus színrelépésének előkészítésén munkálkodó erők döntései, hogy csak a legfontosabbakat említsük.

Igazi vízválasztó előtt állunk és bár az események pontos alakulása, a fenti okokból még nem egyértelmű, olyan alapvető változásoknak vagyunk szemtanúi, melyek az Antikrisztus színrelépését időben közelebb hozzák. Az emberiség által hozott döntések csupán az események sebességére lesznek hatással.

Sokan nem hitték, hogy a világ egyetlen pillanat alatt megváltozhat, sokan nem hiszik, hogy egy ember egyik napról a másikra hatalomra juthat és a vég egy szempillantás alatt eljöhet.

Ha belegondolunk, történelmi léptékkel mérve a világ igenis hirtelen, egy-két év leforgása alatt drámaian megváltozott és a változásoknak még most sem látjuk a végét. Amint minden feltétel adott, az Antikrisztus nagyon rövid idő alatt megjelenhet, és amikor ez megtörténik, az események visszafordulhatatlanul elindulnak a Bibliából ismert menetrend szerint. Más szóval az utolsó hét év eseményei nagyon váratlanul beköszönthetnek.

Az idő lesz a megmondhatója, hogy a G20-ak által javasolt intézkedések meddig lesznek képesek, ha egyáltalán képesek lesznek, fenntartani a jelenlegi helyzetet, de ettől függetlenül, a már bekövetkezett változások hihetetlen mértékben megváltoztatták a világ működését, a gazdaság és társadalom szerkezetét és hozzáállását, lelkileg is előkészítve a terepet az Antikrisztus uralmára. Ki gondolta volna például egy évtizeddel vagy akár néhány évvel ezelőtt, hogy eljön a nap, amikor a “szabadok földjén” az emberek szó nélkül hagyni fogják, hogy emberi szabadságjogaikat sárba tiporják, és saját törvényeik és hatóságaik rabjává váljanak a terror elleni harc nevében.

A jelenlegi káosz számos olyan ideiglenesnek mondott intézkedés bevezetését lehetővé teszi, amit az emberek egyéb alternatíva hiányában, kétségbeesésüknek köszönhetően fogadnak el. Ezek a jövő előfutárai csupán.

A centralizált, globális bankrendszerre történő fokozatos átálláson kívül számos egyéb, kevésbé látványos, de az utolsó idők szempontjából fontos esemény történt. A részvény- és pénzpiacok hirtelen esése világossá tette a pénzügyi világ számára, hogy a piacok sokkal sebezhetőbbek, mint azt a legtöbben gondolták, mivel a korábbi fellendülés az emberi kapzsiságra, nem pedig valós értékekre épült. A kapzsiságra fényderült és a piacokat korábban elárasztó pénzfolyam kiapadt, az emberek hitével együtt. Amikor pedig az emberek hite elhagyja a piacokat, azok, amint mostanában többször is láthattuk, zuhanni kezdenek, vagy egyenesen összeomlanak.

A pénzügyi válság hamarosan még súlyosabbra fordul, tovább lassítva a gazdaságot, mivel az Antikrisztus, még hatalomra jutása előtt saját kezében akarja összpontosítani a hatalmat, aminek persze nagy része, a legtöbb ember tudtán kívül már most is az ő irányítása alatt áll. Ennek a konszolidációnak fontos lépése a pénzügyi rendszer átalakítása.

Ez még nem a “fenevad bélyegével” fémjelzet rendszer (Jelenések 13:16-18), hanem annak előfutára. Az átalakítás, vagy ha úgy tetszik újraindítás során, a hatalmi elit vissza fogja állítani a jelenlegi felfújt, korrupt rendszer értékét, amit ma sokan a piac zsugorodásának hívnak, hogy közben a teljes hatalmat magához ragadhassa.

Egyre több ember számára válik világossá, hogy a jelenlegi pénzrendszer csődbe jutott. Ez természetesen szándékosan történt így, hogy az Antikrisztus egyszerre húzhassa ki a szőnyeget mindenki alól, hogy a hatalom néhány általa irányított szervezet kezében összpontosulhasson. Ez történik most.

A részvények és pénzügyi befektetések igen kockázatossá váltak, mivel ezek az eszközök igazi, kézzel fogható értékkel nem rendelkeznek. Ezzel nem azt mondom, hogy mindenki azonnal szabaduljon meg minden részvényétől, mert lesznek olyan értékpapírok, amik túlélik a válságot. Azt viszont elmondhatom, hogy tanácsos olyan vállalatok részvényeinél maradni, melyek igazi értéket képviselnek. Tehát ne azt nézzük, hogy mennyire tartja egy bizonyos részvény az árfolyamát, hanem, hogy mit, illetve milyen terméket képvisel maga a kibocsátó vállalat.

Ilyen területek lehetnek például az élelmiszeripari cégek, energia, illetve alternatívenergia termelők, szolgáltatók, vízszolgáltatók. Természetesen az arany és az ezüst mindig jó befektetésnek, illetve vésztartaléknak számítanak. Gondoljuk át mire lesz, lehet majd az Antikrisztus kormányának szüksége, milyen cégek lesznek számukra is nélkülözhetetlenek. Azt is tudjuk a Bibliából, hogy az USA hanyatlása és bizonyos országok megerősítése a világkormány tervének része.

Használjuk a józan eszünket és rájövünk a jövő pénzrendszere nagyon is kiszámítható. A háttérben működő erők a világ minden iparágát az Antikrisztus színrelépésére készítik elő, így ha azt akarjuk, hogy megtakarításaink átvészeljék a kezdeti vihart, csupán azt kell megértenünk, mely területekre lesz leginkább szüksége a világkormánynak.

Előző posztKövetkező poszt

13 hozzászólás

    1. Az ajánlott cikkben aztán van keveredés rendesen. Még az ateista történészek is tudják, hogy Jézus nem mesealak, az pedig, hogy születéséhez és halálához hasonló történetek sok kultúrában felbukkannak, éppen nem Istennek a megváltásra vonatkozó tervét cáfolják, hanem ellenkezőleg.
      Nincs időm végigmenni minden állításon, de egyet kiragadnék példaként: “Krisna…Csodákat vitt végbe tanítványaival, halála után feltámadt.”

      “Csodákat” az ördög is képes végrehajtani, a majdani antikrisztus is ezt fogja tenni, a halálból pedig már sok ember feltámadt, csakhogy nem azért, hogy TE örökké élhess. http://idokjelei.hu/2011/01/az-igazsag-nyomaban/

  1. Félreértesz. Nem azt mondtam, hogy Jézus sosem létezett éshogy nincs Isten. Csak arra próbáltam rávilágítani, hogy Istent nem vallásokban és templomokban kell keresni hanem magunkban. Hogy mindenki higyjen a maga módján Istenben. A hithez nem kell sem vallás sem papok sem templomok. Jézus is a szeretetet hirdette és nem a vallást.

    1. Egyetértek.

      “Az Isten szeretet” – I. János 4, 8
      Mikor a szamáriai asszony megkérdezte Jézust, melyik templomban kell imádni Istent Jézus ezt felelte: “Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják” – János 4, 24

    2. Kedves adaware!

      ” Hogy mindenki higyjen a maga módján Istenben. ”

      Ezt a mondatot, csak addig mondhatja az ember, amig meg nem tér, és meg nem ismeri Istent, a Jézus Krisztusban, a Szentlélek kijelentése álltal!

      Az a helyzet ezzel, hogy sok milliárd ember hiszi ugyanezt , hogy Istent mindenki a maga módján tisztelheti, hiheti, stb! Sokan, még azt is hiszik, hogy Isten ismeretére több féle képpen is el lehet jutni! Hogy nem mindenkinek ugyan azon a kapun kell bemennie! Sajnos el is fognak közülük nagyon-nagyon sokan kárhozni!
      Isten az Isten! Az Ő joga megmondani, hogy hogyan fogadja el a hitünket, és egyáltalán bennünket! Mindnyájan bűnosök vagyunk, Isten viszont SZENT ISTEN!
      A Maga részéről, már “létrehozta” azt az útat, amelyiken,( és kizárólag csak azon) keresztűl mehetünk Ő hozzá! Ez pedig kizárólag Jézus Krisztus! Kizárólag azon az áldozaton (helyettesítő) keresztűl fogad el bennünket (cakkom-pakk), amit az Úr Jézus Krisztus hozott a bűneinkért a kereszten! Kizárólag az Ő kiontott vérében van a bűnbocsánatunk, megigazolásunk, megszentelődésünk, szabadulásunk és sebeiben gyógyulásunk! Nincs más Út!

      Ján. 14,6
      Monda néki Jézus: ÉN VAGYOK AZ ÚT, AZ IGAZSÁG ÉS AZ ÉLET; SENKI NEM MEHET AZ ATYÁHOZ, HANEMHA ÉN ÁLTALAM.
      Mát. 20,28
      Valamint az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és ADJA AZ Ő ÉLETÉT VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT.
      Ján. 1,4
      Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága;
      ?Ján. 3,15
      Hogy VALAKI HISZEN Ő BENNE, EL NE VESSZEN, HANEM ÖRÖK ÉLETE LEGYEN.
      ?Ján. 3,16
      Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
      ?Ján. 3,36
      AKI HISZ A FIÚBAN, ÖRÖK ÉLETE VAN; AKI PEDIG NEM ENGED A FIÚNAK, NEM LÁT ÉLETET, HANEM AZ ISTEN HARAGJA MARAD RAJTA

      Ján. 5,40
      ÉS NEM AKARTOK HOZZÁM JŐNI, HOGY ÉLETETEK LEGYEN!

      Ján. 6,33
      Mert az az Istennek kenyere, a mely mennyből száll alá, és életet ád a világnak.
      ?Ján. 6,35
      Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.
      ?Ján. 6,40
      Az pedig annak az akarata, a ki elküldött engem, hogy mindaz, a ki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámaszszam azt azt utolsó napon.
      Ján. 6,63
      A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet.
      Ján. 10,28
      És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből.
      Ján. 20,31
      EZEK , PEDIG AZÉRT ÍRATTAK MEG, HOGY HIGYJÉTEK, HOGY JÉZUS A KRISZTUS, AZ ISTENNEK FIA, ÉS HOGY EZT HÍVÉN, ÉLETETEK LEGYEN AZ Ő NEVÉBEN.

      JÉZUS kRISZTUS NÉLKŰL magadban sem találhatod meg Istent!
      A többi ugyan valóban nem kell a hithez, de Jézus nélkül hiába hiszel!

      Jak. 2,19
      Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek.

    3. Isten azért adta a Bibliát hogy ne a magunk módján imádjuk őt ,hanem ahogy Ő kívánja,.

  2. A kereszténység teljes elnevezése judeo-kereszténység ami ugye nem véletlen. Vagyis a keresztények is ugyan úgy Jahve-t(sátánt) imádják mint a zsidók, legfeljebb nem tudnak róla.

    1. Én pont fordítva gondolom…

      “Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek.” – Jakab 2, 19

    2. adawar tévedsz. Ugyanis ,a mindenható Isten neve Jahve vagy Jehova ez a név mai magyar használata. Közel hét ezerszer van benne csak a héber iratokban és Jézus is ehhez az Istenhez imádozott.Sőt arra tanitott minket is a minta imában ,hogy szenteljük meg az Atya nevét,tehát hirdetni kell az egész világon ,hogy Jehova a Mindenható Isten akinek egyedüli hatalma van ahhoz ,hogy a Fia vagyis Jézus által megoldja az emberiség problémáját. Közel az idő amikor csak egy vallás marad a földön,amelyik az egy Igaz Istent fogja imádni,és soha nem lesz ilyen zürzavar,mint ma ez a sok vallás ,amik találgatnak meg félre vezetnek mert nem ismerik a Biblia tanitását.

  3. Azért mondtam, hogy az egész biblia zsidó kreálmány mert tele van ellentmondásokkal, másrészt ősi vallásokhoz pl manikeizmushoz képest(ahol ugye abban hisznek, hogy az emberiséget és a “paradicsomot” sátán teremtette acélból, hogy utána rabszolgái legyünk tudatlanul, éshogy Jézus volt az a személy aki kígyó alakjában elhozta a tudást az első embereknek) teljesen más és furcsa az egész, de mondhattam volna más vallást is. A zsidók pedig azért feszítették meg Jézust mert ők az antikrisztusban hisznek, aki majd gazdaggá és a világ uraivá teszi őket. Jézus nem ez a személy volt ezért kellett meghalnia. Másrészt az egész Jézus sztori egy kitaláció. Ajánlom olvasásra Badiny Jós Ferenc Jézus a pártus herceg c. könyvét elolvasásra. Harmadrészt megha bárki utána néz a dolgoknak világosan látszik, hogy a kereszténység ősi napimádó vallásokból lett kialakítva. Pl Szűz Mári alakját Isis egyiptomi istennő alakjáról mintázták, Jézus Pedig Ozirisz mintájára lett megalkotva, a szent háromság pedig nem más mint Isis, Ozirisz, Horusz. Vagy ott az IHS amibe megint sokmindent belemagyaráznak de valójában az IsisHoruS-nak a rövidítése. Meg nem furcsa, hogy az összes keresztény ünnep egybeesik valamilyen “pogány” ünneppel? Ezt még senki nem vette észre? Pl a vízkeresztség az ősmagyar vallásból lett átvéve. Mikor is a táltosok belemerültek a vízbe, ugyhogy csak az arcuk látszott ki a vízből, annak okán, hogy meghallgassák a víz üzenetét. Sok kereszténynek valójában fogalma sincs, hogy miben is hisz valójában.

  4. Én azt vettem észre a Bibliát olvasva, hogy az Ószövetségben -ami a mai napig a zsidók szent könyve – a zsidó nép néhány pátriárkát, királyt és prófétát kivéve egyfolytában lázadozik Isten ellen, és bálványokhoz fordul. Aztán néhány magányos próféta próbálja őket visszatéríteni Istenhez ami néha rövid ideig sikerül, de aztán megint üldözik és megölik a prófétákat. Elég gyakran Isten büntetésből rájuk küldött egy népet, hogy meghódítsa őket, fogságba vigye őket. Ezeket a dolgokat Jézus szemükre is hányja később. (Máté ev. 23:33-38). Az Újszövetségről nem is beszélve, amiből ugyanis tudjuk, hogy Jézust megfeszítették, és az apostolok is mind mártír halált haltak. Tehát összességében a Biblia nem vet nagyon jó fényt a zsidó népre, úgyhogy én nem nevezném zsidó kreálmánynak. Azt viszont fontos megjegyezni, hogy Jézus az egész világért áldoztatott fel, tehát valójában a világon bármelyik nép megfeszítette volna, nemcsak a zsidók, úgyhogy ezt nem lehet egyetemesen rájuk kenni. Ugyanúgy, ahogy az almába is bárki beleharapott volna, nemcsak Ádám és Éva.
    Ami pedig a jövőt illeti, Jézus beszélt róla személyesen Máté 24. fejezetlben, és prófécia által a Jelenések könyvében. Azt is mondta, hogy “Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.” Ez így gyakorlatilag kőbe van vésve. Részleteiben persze meg lehet változtatni a jövőt, ezért is nem hiszem én sem, hogy csak passzívan el kéne fogadni. Szerintem is fontos, hogy az emberek minél többet tudjanak arról mi folyik a háttérben, mert így sok rosszat el lehet kerülni, aminek nem kell feltétlenül megtörténnie.

  5. Az egyetlen probléma csak az, hogy a biblia egy zsidó kreálmány, a jövő pedig nincs kőbe vésve, mert állandóan változik hála az emberi tudatossági szint emelkedésének egyre többen jönnek rá, hogy mi folyik a háttérben, így talán van esély megakadályozni a rosszat, na és talán a pozitív erők is besegítenek egy kicsit.

Hozzászólás a(z) Mészáros Csaba bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend