Bibliatanulmányok

A Jelenések könyvének eseményei

A Jelenések könyvében felsorolt események illusztrált idővonala. Nagyobb méret a képre kattintva.

Előző posztKövetkező poszt

37 hozzászólás

  1. “A botor és gyermekes vitatkozásokat pedig kerüld, tudván, hogy azok háborúságokat szülnek. Az Úr szolgájának pedig nem kell torzsalkodni, hanem legyen mindekihez szívélyes, tanításra alkalmas, türelmes.”
    (II.Tim. 2:23?24)

    “Óvjuk magunkat az olyan emberek befolyásától, akik vitatkozásra hajlamosak, mert folyton az a veszély fenyeget, hogy megtévesztőn bánnak Isten szavával… Kiművelt gáncsoskodók ők, pedig a lelki dolgokat csak lelkileg lehet megítélni. Ezek az emberek mindig készen állnak, hogy szembeszegüljenek bármivel, ami ellenkezik vélekedéseikkel. Balgán kezelik az Írásokat és énjüket mindenbe belekeverik… Azért tolakodott be a vita szelleme, hogy átvegye Isten Lelkének helyét. Embereket emelnek oda, ahol Istennek kellene lennie…

    Nem szabad vitázó lelkülettel vizsgálni a Szentírást. Akik így nevelték magukat, azok annyira megnövelték harciasságukat, hogy még Isten szavával is készek szembeszegülni és ellenezni mindent, ami nem egyezik az elképzeléseikkel és véleményükkel. Akkor vannak elemükben, amikor nyílik arra alkalom, hogy kérdésessé tegyenek valamit, hogy gáncsoskodjanak. Játszanak a szavakkal, félremagyarázzák és elferdítik azokat. Az ilyen emberek kezében semmi sincs biztonságban. Az Úr azt szeretné, hogy azok, akik ilyen állapotban vannak, újonnan térjenek meg, és olyanná legyenek, mint a kisgyermekek: őszinték, egyszerűek, szelídek, taníthatók, és krisztusiak.”
    (1888. Materials, 169?170. l.)

  2. Sziasztok!Én úgy tudtam/ az asszony el fut a pusztába/ Izraelre vonatkozik nem ránk Jézus menyasszonyára.Mivel mi akkor már nem leszünk itt.OOhhhooohh

      1. Szia! A jelenések illusztráció 2011-ben lett feltéve az oldalra, de szerintem sokkal régebbi. Mikor és melyik egyház tette közzé? Ki tudja?

  3. Kedves Testvérek!

    Joe látja jól. Kérlek figyelmesen olvassátok el mégegyszer az erre vonatkozó részeket.
    Az elragadtatás úgy jön el mint a tolvaj éjjel, amikor “senki ” nem várja. Ez a menyasszonygyülekezet.( gondoljatok a tiz szüz példázatra! Amikor eljön a vőlegény, azok a szűzek, akik megmosták ruhájukat a Bárány vérében, betöltekeztek Szent Lélekkel, az Úr Jézust követték, napi szinten,…stb, vagyis, akik bármikor készen vannak( és itt nem számit, hogy ki mennyi ideje tért meg, milyen szellemi fejlettségi szinten van). az idők felénél elragadtatik, a Bárány mennyegzőjére.( ez az első feltámadás, itt csak a valódi hívők fognak feltámadni, akik meghaltak, akik pedig élünk, elragadtatunk) Amig itt a nagy nyomorúság lesz, addig a Menyben a Bárány mennyegzőjét üljük. A többi, itt maradott( Szen Lélekkel be nem töltött, (a lámpásukban nem volt olaj) szűzek, vagyis hívők felébrednek erre, és Őket hatalmas űldözés várja, nekik már az életükkel fog kelleni hitükért felelni. Kivétel nélkül mindnek. Azután 3 és fél év múlva eljön az Úr az Ő sokezer szentjével, Arkangyal szózatával …a felhőkben, és meglátja akkor minden szem, és síratja őt….Ez a második eljövetel. Armageddonnál végez az Antikrisztussal, és kezdetét veszi az ezeréves uralkodása.

    A tísztítótűzről annyit, hogy az most van. Most tísztít meg az Úr bennünket….és kiégetem Őket, ahogy a fazekas kiégeti a fazekakat….

    A Menyország( Isten városa, az aranyváros) a paradicsom közepén fog állni.Abban lesz a fa. A pogányok a lelkiismeretök által lesznek megitélve.(jelenések könyve végén olvashatjuk)Ők nem jöhetnek be a városba, de nem is kárhoznak el mind.Vagyis nyilvánvaló, hogy azok közül is lesznek nem elkárhozottak, akik nem hallottak Úr Jézusról, hiszen, akkor teljesen igazságtalan lenne a dolog, hiszen még abban a korban se hallot róla mindenki. De az Igében ez áll, hogy a pogányok a lelkiismeretök szerint itéltetnek meg. Meg még van egy pár Igehely ami erre céloz.

  4. Tisztelt Thea és Bárki !

    Megismétlem Kriszti kérdését, mert nem kaptunk rá választ (az USA kérdés majdnem egyértelmű meg nem is olyan fontos, de a másik kettő annál inkább) !!!
    1. Hogy jön ide a purgatórium? Ha jól tudom, ez tisztítótűzt jelent, de én ilyesmiről eddig nem olvastam a Bibliából. (Mert nincs is benne. 🙂
    2. Hogy lehet a Jelenések 22,15-ből következtetni arra, hogy a meg nem váltott, elveszett emberek tanulnak és gyógyítást kapnak? Szerintem ez meredek. (Hozzáteszem, ez már tévtanítás szagú, legalábbis az Ige alapján: “Kívül maradnak az ebek, a varázslók és a paráznák, a gyilkosok és a bálványimádók, és mindenki, aki szereti és cselekszi a hazugságot!”Jelenések 22,15
    Hogy jönnek ide a gyógyító levelet rágó népek ?
    Én föltenném a klasszikust is: 3. Miért a 7 év végén lesz az elragadtatás ?
    Köszönettel

    1. 1. Jobb szó hiányában áll ott a purgatórium, szerintem elég alaposan válaszoltunk erre a kérdésre, és Kriszti számára is világos, hogy nem a katolikus-féle vezeklés helyéről van szó. Ahogy írtam a ?láthatatlan állapot? áll a Bibliában.

      2. Mivel a mennyországban áll majd az életnek fája (Jelenések 22:2), ?aminek a levelei a népek gyógyítására valók? nyilván lesz kit gyógyítani velük. Sokak szerint ez lehet lelki gyógyítás, gyógyulás is, de tudod ez annyira szerintem nem fontos kérdés, hiszen lesz rá ezer évünk, hogy megtudjuk a pontos választ magától Jézustól a Millennium alatt.

      Az elragadtatással kapcsolatban lásd a lenti három linket. Felesleges lenne idemásolnom, ami ott áll részletesen.

  5. Olyan döbbent olvasni azokat, akik még mindig a tetteik alapján akarnak igazak lenni Isten előtt. Értsétek meg, hogy nem a jóságod, – a látható kell Istennek, hanem Jézus VÉRE! Ami megmosott. Ha az nem elég hozzá, akkor lehet görcsölni a cselekedetekkel. Előre szólok, nem fog menni! Miért nem?

    Róm 8,2-3 Miért? Mert a Krisztus Jézusban az Élet Szellemének törvénye felszabadított a bűn törvénye alól, amely a halálba vezet. Így oldotta meg Isten azt, amire a Mózesi Törvény képtelen volt, mivel a régi emberi természet miatt nem volt rá ereje. Isten azonban saját Fiát küldte el hozzánk, hogy általa elbánjon a bűnnel. Igen, a Fiú (Jézus) ugyanolyan testben élt a földön, mint amilyenben most mi élünk. Isten ezt az emberi testet, Jézus testét használta fel arra, hogy általa elítélje a bűnt.

    Jézus elvitte a világ bűneit, miről beszélünk még? A bűnről? Minek? Ha már nincs? Szabadok vagyunk a Szent Szellem által. Ez a kegyelem. De ez nem szabadít fel a bűnre, hiszen akkor ismét rab vagy.

  6. Noe. idézlek: Melyik keresztény mondhatja magát szentnek, megtisztultnak itt a földön?

    Ha azt állítom magamról, hogy én szent és tiszta = igaz vagyok, akkor nekem nem hiszel. Nagyon remélem az Igének hiszel, csak néhányat teszek ide:

    ?Eféz. 1,1
    Pál, Jézus Krisztus apostola Isten akaratjából, az Efézusban lévő és Krisztus Jézusban hívő szenteknek.

    Róm. 12,13
    A szentek szükségeire adakozók legyetek; a vendégszeretetet gyakoroljátok.

    Róm. 15,25
    Most pedig megyek Jeruzsálembe, szolgálván a szenteknek.

    Róm. 5,9
    Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen ő általa.

    Bocsáss meg, de a választottak nem a Krisztus követője, hanem a zsidóság. Ők a választott nép és nem mi. Mi kegyelemből tartattunk meg, hit által. Semmi választás, Isten hívott el és válaszoltunk rá hittel. A zsidóknak nem kellett a hit, ők ki lettek választva. Mi lettünk beoltva a szelíd olajfába. Joe val értek egyet a Biblia alapján. Látjátok, ezért nem lesz egység a kertesztények között sem.

    1. Kedves Joe,

      Jó verset választottál. Nagyon fontos, hogy el ne hitessen minket senki. Erre Jézus is többször felhívta a figyelmünket az utolsó idők és második eljövetele kapcsán.

      Az első két vers értelmezése még jó, de aztán jön egy banánhéj..

      2Th 2:3 Ne csaljon meg titeket senki semmiképen. Mert nem jön az (a második eljövetel) el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás (az elragadtatás), és (utána) megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia (Antikrisztus),

      A szakadás nem jelent elragadtatást. Az eredeti szöveg aposztáziát ír, ami hitehagyást jelent. Az ?utána? szó pedig nem szerepel az Bibliában, azt te írtad oda. Az ?és? szó egyidejűségre utal. Tartok tőle, hogy a hitehagyást épp az antirisztus megjelenése fogja okozni, mert a félrevezetett keresztények tömegei fognak kiábrándulni a Bibliából, látván az antirisztust, nem értve, hogy mit keresnek még mindig itt. Ekkor sokan megbotránkoznak, ahogy Jézus mondta, azt gondolván, hogy akkor talán más sem igaz, amit a Biblia ír.

      A Keresztények már megtisztultak a keresztnél, ahogy befogadták hittel Jézus Krisztust.

      Semmi kétely efelől. De mi van azzal a több százezer vértanúval (beleértve János kivételével az összes tanítványt), akik az életüket áldozták a hitükért a korai egyháztól napjainkig? Ők is megtisztultak a keresztnél. Mi mennyivel vagyunk jobbak náluk? Úgy érvelni, hogy mi biztos nem lehetünk itt a nagy nyomorságban, mert nem érdemeljük meg, olyan mintha beírnánk a panaszkönyvbe Istennél.

      Thesz. 4:15-17-ből tisztán kiderül hogy az elragadtatás és a feltámadás ugyanakkor történik. ?Mi, a kik élünk, a kik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem előzzük meg azokat, a kik elaludtak. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban. Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk.?

      És itt egy másik vers, ami erről az eseményről szól. Jel 20:4-5 ?és látám azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig? Ez az első feltámadás.? Ezt tehát nem előzi meg más feltámadás, ennekokáért elragadtatás sem, mert ez az első, ahogy a vers világosan mondja. Így az is világosan láttszik, hogy nem lesz feltámadás sem elragadtatás, csak az után, hogy a fenevad bélyegét kötelezővé teszik és a nagy nyomorúság további megróbáltatásai után, amiben sokan a vérükkel tesznek tanúságot Jézusról.

      NEM az Antikrisztust kell figyelni, hogy mikor jelenik meg a színen, hanem a Jézus Krisztust megjelenni az égben.

      Egyetértek. Krisztus is figyelmeztetett, hogy ?Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket? Mt. 24:4 és Mk 13:5.

      Ezért félreérthetetlenül tisztán és egyszerűen fogalmazott amikor megmondta, hogy mikor jön el értünk: ?Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, ?És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen? és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben ?És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.? Mt. 24:29-31

      ?azután a nyomorúság után, a nap elsötétedik, ?És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni felhőkben És akkor elküldi az ő angyalait, és egybegyűjti az ő választottait a négy szelek felől,? Mk 13:24-27.

      Ezekből számomra félreérthetetlen a Krisztushoz való egybegyűlésünk időpontja.

      1. Ez jó volt Amudsen,tetszett ! Én is hasonlóan értelmeztem az olvasottakat.

        Nem elég “csak” befogadni Krisztust és azt gondolni,most már be vagyok biztosítva,megvan a helyem Isten országában.
        Minden nap meg kell térnem, választanom a jó és a rossz között. Ez egy harc
        életem végéig.

        ” Az üdvösség nem a tegnapi naptól függ, sem a 40 év előtti naptól,hanem az utolsó pillanattól. Ezért állandóan tartsatok bűnbánatot!
        Az üdvösséget azért kaptátok, mert megváltottalak titeket. Az üdvösségtek nem a ti érdemeitektől függ. Attól eljövendő dicsőségtek foka függ.
        Ezért is kettőt kell gyakorolnotok:
        1.állandó bűnbánatot
        2.sokszor mondjátok: “Jézus, kezedbe ajánlom lelkemet.”

        Melyik keresztény mondhatja magát szentnek, megtisztultnak itt a földön? Szerintem senki.
        Az, hogy Krisztust befogadom, csak az Út kezdete. A keményebb rész csak ezután jön .Krisztus követése az a szenvedés , a nehézség befogadása, a kereszthordozás ( mindenkinek a sajátja -család, betegség,magány, …) és persze az öröm, annak megtapasztalása, hogy az Úr segít, gondoskodik.
        De szenvedés nélkül nincs feltámadás. Ha Krisztus földi élete – amit az evangéliumokban olvasunk – szenvedéssel, elutasítással volt teli (utolsó 3 év), és a kereszten fejeződött be ,a mai és mindenkori Krisztus követőknek sem lesz másként, mert “Nem nagyobb a szolga az uránál .. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd… ” Jn15,17-16,2

        Ma hajlamosak vagyunk a moralista gondolkodásra és Krisztus életéből csak a szeretetre vonatkozó tanításokat kiragadni. De Jézus szeretete az a kereszt. Ő nem volt moralista, ő valóban életét adta azokért, akiket szeretett.
        Elénk ÉLTE hogyan kövessük.Ez nem tanítás, ez életmód. Ez a mérce, annak, aki keresztény akar lenni, de ez önerőből nem megy. Csak Isten kegyelméből.

        A nagy nyomorúság és a tisztogatás pedig, szerintem,minden embernek szól és nem csak a zsidóknak. Már most is tisztulásban van az egész emberiség.
        ” Az Égből fsürgető figyelmeztetések jönnek…” A második eljövetelt a “Nagy figyelmeztetés” fogja megelőzni…

        http://www.nagyfigyelmeztetes.com/index.php/profeciak-a-nagy-figyelmeztetes/isten-vilagossa-teszi/

        http://www.nagyfigyelmeztetes.hu/oszd-meg-masokkal/

        http://www.nagyfigyelmeztetes.com/index.php/a-nagy-figyelmeztetes/

        http://www.nagyfigyelmeztetes.com/letoltesek/beszelgetes_egy_titkos_profetaval.pdf?3f49bb

        Áldott , boldog , békés új évet mindenkinek! 🙂

        1. Kedves Noé!

          Minden keresztény egyet kell értsen azzal, amit itt írtál: ?Az üdvösséget azért kaptátok, mert megváltottalak titeket. Az üdvösségtek nem a ti érdemeitektől függ. Attól eljövendő dicsőségtek foka függ.?

          Ami a megváltást illeti:
          Ef, 2:8-9 Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
          Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.
          Tit.3:5 Nem az igazságnak cselekedeteiből, a melyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által,

          Ami pedig az eljövendő dicsőség fokát illeti, az valóban attól függ, amit itt teszünk az Úrért:
          I Kor. 15:41-42 ..mert csillag a csillagtól különbözik dicsőségre nézve. Épenígy a halottak feltámadása is.
          Dan. 12:2-3 És sokan azok közül, a kik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló útálatosságra. Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és a kik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké.

      2. Köszi a részletes választ. Minden ami zárójelben volt azt egyértelműen én írtam. Ami az aposztáziát illeti, az egyik gyökér szava az aphist?mi ami kivonást, eltávolítást jelent. És ha tovább olvassuk az igét látni fogjuk, hogy a “visszatartónak”, aki sokak szerint a Szentlélekkel betöltött Egyház, el kell hogy távozzon, hogy a gonosz színre léphessen.

        2Th 2:7 Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, a ki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia.

        Ami a a több százezer vértanút illeti, az Úr előre megmondta, hogy sokakat törvényszék elé visznek, és kivégeznek Ő miatt, de ez még nem a nagy nyomorúság ami az egész világot próbára teszi.

        Lássuk a múltat. Az Úr MINDIG figyelmeztette a híveit mielőtt ítéletet hozott és sok esetben ki is mentette őket előle. Lásd Enoch, Noe, Lot, stb. Gondolnám az Úr nem egy összevert, megerőszakolt, véresre kínzott Mennyasszonyért jön vissza, hanem egy tiszta, ragyogó, szeplőtlenért.

        Ha a nyomorúság közepén vagy végén történne, akkor meg lehet határozni szinte a napra, hogy mikor jön az Úr. De Jézus leszegezte, hogy senki nem tudja a pontos időt csak az Atya. Ő jön mint egy tolvaj az éjszakában.

        Mi van Lukács 17:26-37-el. Amit Jézus mesél, úgy tűnik mintha egyszerű hétköznapokról lenne szó! Eszek, isznak dinom-dánom. A nagy nyomorúság nem lesz hétköznapi!

        Sorolhatnám de nem fogom. Nagyon sok jó infó van odakint. Látom nincs gond az angollal, így szeretettel ajánlom az alábbi site-ot, de már biztos ismerik:

        http://www.raptureready.com (lejebb a föoldal közepe felé vannak az erröl szóló cikkek)

        Nagyon remélem igazunk van, de ha nem, akkor is velünk lesz az Úr. Abban biztos vagyok.

        Üdv..

        1. Azt mondod: “Ami a a több százezer vértanút illeti, az Úr előre megmondta, hogy sokakat törvényszék elé visznek, és kivégeznek Ő miatt, de ez még nem a nagy nyomorúság ami az egész világot próbára teszi.”

          “Ezek, a kik a fehér ruhákba vannak öltözve, kik és honnét jöttek? És mondék néki: Uram, te tudod. És monda nékem: Ezek azok, a kik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében.” – Jelenések 7:13-14

          Elég egyértelműen fogalmaz.

          Akárhogyan is lesz, “Félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra.” – Zsidók 12:1-2 🙂

        2. “Ezek azok, a kik jöttek a nagy nyomorúságból,”

          Igen, nagyon sok új hívő lesz az elragadtatás után is. Sőt, szerintem ez az esemény fog milliókat ráébreszteni arra, hogy hoppá, az a sok őrült kereszténynek igaza volt!! Ráadásul ott lesz a 2 tanu, a repkedő angyal és a 144,000 zsidó szűz aki hirtedi tovább az Igét a világnak.

          Lesznek bőven akik ki jönnek majd a nagy nyomorúságból. Annyi a különbség, hogy mi már ott fent fogjuk várni őket. 🙂

        3. Szia Joe!
          Egyetértek azzal, amit a leveled végén írtál: ?Nagyon remélem igazunk van, de ha nem, akkor is velünk lesz az Úr. Abban biztos vagyok.? Az Úr legyen velünk. Bár úgy lenne, ahogy sokan hinni szeretnék és még a megpróbáltatások előtt elragadtatnánk. Így sokkal könnyebb lenne valóban.

          Azért a 2 Thes. 2:2-ben a szakadásnak/aposztáziának elég erősen ki kell csavarni a karját mire azt vallja, amit hallani szeretnél. Az pedig hogy a 7. versben szereplő visszatartó az egyház volna, az egy feltételezés, ahogy te is írtad. Lehet az Mihály arkangyal vagy más is, ez nem derül ki.

          De mindezt félretéve, mi van azzal, amit Jézus kétszer is mond az Ő visszajövetelének, a megváltott keresztények összegyűjtésének és a feltámadásnak az idejéről: ?Mindjárt pedig ama napok nyomorságai után?? Úgy van ahogy írtad: ?Az Úr MINDIG figyelmeztette a híveit? Ez pedig a figyelmeztetés, hogy tudjuk mikor jön vissza.

          A tolvajt az éjszakában gyakran emlegetik I Thesz 5:2-ből, de mindig elfelejtik hozzátenni a 4. verset, miszerint ?De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket.?

          Azt írod ?Gondolnám az Úr nem egy összevert, megerőszakolt, véresre kínzott Mennyasszonyért jön vissza, hanem egy tiszta, ragyogó, szeplőtlenért.? Vér és törött csontok akkor már bizonnyal nem lesznek, mert: a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk;
          Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez. Fil. 3:21.

          Én az egyházat viszont távolról sem látom ?tiszta, ragyogó, szeplőtlen?-nek jelenlegi formájában. Sokkal inkább egy félrevezetett, lusta, elhízott, önelégült, rút menyasszonynak, aki a lehető legolcsóbban igyekszik megúszni a dolgokat, és minél hamarabb megkapni ami ?jár? neki. Alaposan ráfér egy futás (Mt. 24:20), hogy formába rázassék. Nagyon ráfér az üldöztetés, hogy kikúrálódjon ebből a mélységes képmutatásból és abból hogy fűvel fával csalja az ő Urát és rég nem törődik az Ő dolgaival. Dan 11:35-ből tudhatjuk. És elhullanak az értelmesek közül is, hogy megpróbáltassanak, megtisztíttassanak és megfehéríttessenek a vég idejéig; mert a rendelt idő még hátra van.

          Amikor ez a rendelt idő letelik, akkor pedig visszajön az Úr, mindjárt a nagy nyomorúság után ahogy ígérte, és akkor meglesz a megváltott szentek feltámadása és a még élők elragadtatása. Mind egyszerre. Nem lesz elő-elragadtatás a jobbaknak, utó pedig a rosszabbaknak, ilyenekről szó sincs a Bibliában. Arról viszont igen, hogy: ?mi, a kik élünk, a kik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem előzzük meg azokat, a kik elaludtak. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk. I Th 4:15-17 Valamint: ?látám azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás.? Ezt nem előzi meg más feltámadás és elragadtatás, különben nem mondaná, hogy ez az első.

          Ami pedig a nehézségeket illeti, ne feledd mit mondott Jézus: ?Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd;? Jn 15:20.

        4. Szia Amundsen,

          @ Bár úgy lenne, ahogy sokan hinni szeretnék és még a megpróbáltatások előtt elragadtatnánk. Így sokkal könnyebb lenne valóban.
          – Igen, “mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által” 1Th 5:9

          @ Azért a 2 Thes. 2:2-ben a szakadásnak/aposztáziának elég erősen ki kell csavarni a karját mire azt vallja, amit hallani szeretnél.
          – Igazán nem kellet csavarni rajta hogy passzoljon, de lehet akár “visszatérés a pogányságba” is, mert az is történik rendesen.

          @ Az pedig hogy a 7. versben szereplő visszatartó az egyház volna, az egy feltételezés, ahogy te is írtad. Lehet az Mihály arkangyal vagy más is, ez nem derül ki.
          – Nem azt mondtam, hogy CSAK az egyház, hanem a “Szentlélekkel betöltött” Egyház. Nem mindegy! És minden tisztelet kedves Mihály arkangyalnak, de szerintem Ő egyedül kevés erre a feladatra.

          @ Úgy van ahogy írtad: ?Az Úr MINDIG figyelmeztette a híveit? Ez pedig a figyelmeztetés, hogy tudjuk mikor jön vissza.
          – Kihagytad, hogy kimenti a harag elől, mint ahogy mindig megtette a történet során.

          @ A tolvajt az éjszakában gyakran emlegetik I Thesz 5:2-ből, de mindig elfelejtik hozzátenni a 4. verset, miszerint ?De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket.?
          – Én nem is leszek meglepve az tuti, mert tudom bármelyik pillanatban eljöhet értem!

          @ Én az egyházat viszont távolról sem látom ?tiszta, ragyogó, szeplőtlen?-nek jelenlegi formájában. Sokkal inkább egy félrevezetett, lusta, elhízott, önelégült, rút menyasszonynak, aki a lehető legolcsóbban igyekszik megúszni a dolgokat, és minél hamarabb megkapni ami ?jár? neki. Alaposan ráfér egy futás…….
          – Igen? Sajnálom, hogy ilyen sötét a véleményed azokról akiket hófehérré mosott a Bárány vére. Mutass egyetlen igét ami arra utal, hogy Krisztus vére nem elég az igazolásra, és van még némi “utómunka” ami szükséges, hogy “gatyába rázódjunk”.

          @ Amikor ez a rendelt idő letelik, akkor pedig visszajön az Úr, mindjárt a nagy nyomorúság után ahogy ígérte, és akkor meglesz a megváltott szentek feltámadása és a még élők elragadtatása. Mind egyszerre.
          – És azonnal fordulunk 180 fokot a levegőbe és jövünk vissza Jézussal, fehér lovakon? Érdekes lesz. És az alábbi ige hova passzol?
          Isa 26:20 Menj be népem, menj be szobáidba, és zárd be ajtóidat utánad, és rejtsd el magad rövid szempillantásig, míg elmúlik a bús harag! Az is furcsa, hogy Jelenések 4-töl 22-ig sehol nem szerepel az eddigi egyház, mint főcsoport, a földön.

          @ Nem lesz elő-elragadtatás a jobbaknak, utó pedig a rosszabbaknak, ilyenekről szó sincs a Bibliában.
          – Egyáltalán nincs szó “jókról és rosszakról”. Vagy hiszel Krisztusban és üdvözülsz vagy nem hiszel és szenvedsz, majd örökké égsz. A nyomorúság végén lesz válogatás a még élve maradt maréknyi emberek között. Maté 13:30 – Hagyjátok, hogy együtt nőjön mind a kettő az aratásig, és az aratás idején azt mondom majd az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe. A “búza” fogja benépesíteni a Millenniumi földet.

          @ Arról viszont igen, hogy: ?mi, a kik élünk, a kik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem előzzük meg azokat, a kik elaludtak. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.
          – Ismét kihagytad a lényeget: 1Th 4:18 Annakokáért vigasztaljátok egymást e beszédekkel. Nem tudom te hogy vagy vele, de én nem sok “vigaszt” látok a nagy nyomorúságban!

          @ Ez az első feltámadás.? Ezt nem előzi meg más feltámadás és elragadtatás, különben nem mondaná, hogy ez az első.
          – És ha ez az “első feltámadás” akkor hol a második? Én csak második HALÁL-ról olvastam, de az más tészta. Ha jól megnézzük, valóban 3 fő feltámadás is lehetséges.
          1. A halottak Krisztusban + élők – I Thes 4:13-18
          2. A nyomorúság végén Ó Testamentum szentek és a mártírok, akiket te említesz – Jel 20:4
          3. A millennium végén a gonosz, hitetlen, stb. – Jel 20:5
          És ha még jobban megvizsgáljuk, több “feltámadás” volt/lesz a történelem során. Például – Jézus, Lázár, Mát 27:52-i halottak, a 2 tanú.

          @ ?Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd;? Jn 15:20.
          – Ez így is van mai napig. De ez az üldözés akkor sem egyenlő a nagy nyomorúsággal, ami próbára teszi majd az egész világot.

          – Maranatha

        5. Ezen a ponton úgy érzem, el kell fogadjuk, hogy nem értünk egyet, felesleges folytatni a diskurzust ebben a témában. Azokkal a standard válaszokkal érvelsz, amiket az 1800-as évek középén az egyházat megfertőző szabadkőművesek dolgoztak ki az emberek félrevezetésére. Rengetegszer hallottam őket, tele vannak lukakkal, nem állnak meg. Sok keresztény az evolúcióban is hisz. Tegyék. (Bár az nem fog akkora kárt okozni nekik, mint az a megdöbbenés, amit azok fognak átélni, akik elhitték ezt a pre-trib doktrinát.) ?Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök; És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak.? II Tim. 4:3-4

          Tudom, hogy akik osztják az elképzelésedet úgy érzik, hogy bármelyik pillanatban elragadtathatnak most már. Minden egyes nap egy csalódás lesz, amikor ez nem történik meg, mert nem is történhet meg, mivel nem ezt ígérte Jézus. Sok napon és éven át fogtok még így várakozni, miközben beteljesednek a próféciák, eljön a nagy nyomorúság és egyre többen elfordulnak a hittől. Attól tartok, hogy az antikrisztus megjelenésekor lesznek, akik a tagadást fogják választani, állítva, hogy ez nem lehet ő. Sőt talán még követni is fogják. Ezért olyan veszélyes ez a tévhit.

          Ha tovább itt leszel, mint gondolnád, akkor se ess kétségbe, hanem ?Harczold meg a hitnek szép harczát, nyerd el az örök életet, a melyre hívattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság előtt.? I Tim 6:12

        6. Igen, értsünk egyet, hogy nem értünk egyet. De leszögezném, attól, hogy bízom a korai elragadtatásban, úgy élek mintha egy késői lesz. A vég cél a lényeg.

          Maranatha…

  7. Tetszik a oldaluk. Mindennel egyetértek, kivéve a Jelenések a Jövőről illusztrációról. Ez tipikus “Mid-Trib” elképzelés ahol Izrael teljesen ki van hagyva a pakliból (még óriási szerepük lesz a közeljövőben) és a Keresztényeknek valami morbid tisztogatáson kell átesniük. Szerény véleményem szerint a “Pre-Trib” álláspont passzol jobban az Igéhez. A pecsétek még nincsenek megnyitva és az elragadtatás bármikor bekövetkezhet, bármilyen esemény előtt. A nagy nyomorúság Izrael-nak szól és az ő tisztogatásáról. A Keresztények már megtisztultak a keresztnél, ahogy befogadták hittel Jézus Krisztust.

    2Th 2:1 Kérünk pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére (a második) és a mi ő hozzá leendő egybegyűlésünkre (elragadtatásra) nézve,

    2Th 2:2 Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk tulajdonított levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja (másodig eljövetel).

    2Th 2:3 Ne csaljon meg titeket senki semmiképen. Mert nem jön az (a másodig eljövetel) el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás (az elragadtatás), és (utána) megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia (Antikrisztus),

    Tehát a hívőknek NEM az Antikrisztust kell figyelni, hogy mikor jelenik meg a színen, hanem a Jézus Krisztust megjelenni az égben. Mindig és mindenhol az Úrra kell tekintetünk, nem holmi ördögökre. Ez a parancs így szerepel az egész Bibliában. Nem értem ennél az irtó fontos eseménynél miért lenne ez másképp.

    De mindegy, ugyan minden hamarossan kiderül. Addig is, Isten Áldjon!
    Maranatha

  8. Jó tudni, mi áll az eredetiben. Csak nem értem a purgatórium kifejezést. Azért zavar, mert a katolikus purgatórium, ha jól tudom, valami zavaros fogalom, nem az általatok leírt igéken alapul. Szóval nem lett volna szerencsésebb ehelyett bibliai fogalmat használni? Egyébként köszönöm a fáradozásotokat!

    1. Ebben igazad van, össze lehet keverni. Ha lesz időm felteszek majd valamit ezzel kapcsolatban, biztos másokban is felmerült már ez a kérdés.

  9. Köszönöm, elolvastam.
    És a purgatórium? Azzal nem értek egyet. És ez nem szőrszálhasogatás, csupán “helyesen fejtegetvén az igazság beszédét…” Szóval az Ige szerint Jézus vére tisztít meg, nem holmi tisztítótűz. Ebben az egy életben kell döntenünk Krisztus mellett, a halál után nincs második lehetőség és ott már nem lehet megtisztulni a bűntől, vagy üdvözülünk, vagy elkárhozunk…

    1. ?A kiben van a mi váltságunk az Ő vére által? Ef. 1:7 Ehhez nem fér kétség. (Hozzáteszem, hogy ?az Ő vére által? csak a Károli féle fordításban szerepel, minden új ferdítés csak azt írja: ?A kiben van a mi váltságunk?).

      Azt szoktuk/szertjük gondolni, hogy csak Menyország és Pokol létezik, pedig maga Jézus modnta a halála előtti percekben a mellette függőnek, hogy: ?Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban.? Lk 23, 24. Azt pedig tudjuk, hogy Jézus nem a Menyországba ment aznap. Hanem: ?Mert a miképen Jónás három éjjel és három nap volt a czethal gyomrában, azonképen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában.? Mt. 12:40 Ez tehát valami átmeneti hely.

      Azt is tudjuk, hogy ott mit csinált:. ?Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, mint igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen; megölettetvén ugyan test szerint, de megeleveníttetvén lélek szerint; A melyben elmenvén, a tömlöczben lévő lelkeknek is prédikált.? 1 Pt 3:18-19 (Ezt Kriszus az előtt tette, mielőtt feltámadott és megkapta volna a romolhatatlan mennyei testét.)

      És ami ez után jön az lehet, hogy meredknek hangzik de Péter így folytatja: ?Mert azért hirdettetett az evangyéliom a holtaknak is, hogy megítéltessenek emberek szerint testben, de éljenek Isten szerint lélekben.” 1 Pt 4:6

      Azt gondolom, hogy az Isten kegyelme és szeretete a mi emberi felfogásunkat és igazságérzetünket messze felülmúlja. Sokan vannak, akik meg akarják mondani Istennek, hogy kit kell megváltania és ki az akinek nem adhat esélyt. Jézus azt mondta: ?Még a ki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik? Mt 12:32 Ezzel mit kezdjünk?

    2. Egyetértek Lajossal és még hozzátenném a következőket:

      A 22 alkalomból, amikor az Újszövetségben a ?pokol? szó előfordul, az eredeti görög szövegben ez csak 11-szer jelenti a ?gyehennát?, vagy a tüzes tavat, a másik 11 alkalommal a ?hádesz? szót használja a Biblia, ami ?láthatatlan állapotot? vagy ?láthatatlan világot? jelent. Nem a tüzes tóra utal! A héber nyelven írt Ószövetség sem mindig a tüzes pokolra utal, amikor magyarul a ?pokol? szót olvassuk. A héber ?seol? szó szintén ?láthatatlan állapotot? vagy ?lélekvilágot? jelent. Egy másik fontos szó a ?sír?, ami szintén nem mindig azt a helyet jelzi, ahová a halottakat temetik, 31 alkalommal itt is a ?seol? szó szerepel az eredeti szövegben.
      Továbbá a Zsidók 9:27 szerint: ?És miképen elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet.? Mikor történik ez az ítélet? A halál pillanatában? Nem. A Jelenések 20:5, 11-15 egyértelművé teszi, hogy a meg nem váltott halottak nem támadnak fel a Millennium végéig, ami pedig még el sem kezdődött. Hol várakoznak addig? A Jelenések 20:12-13-ban megtaláljuk a választ: ?És a tenger kiadá a halottakat, a kik ő benne voltak; és a halál és a pokol (itt az eredetiben a Hádesz szó áll) is kiadá a halottakat, a kik ő nálok voltak; és megítéltetének mindnyájan az ő cselekedeteik szerint.?
      Azonkívül a Jelenések 20:12, 15 azt írja: ?És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, a mely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, a mik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint. És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték.? (A nagy fehér trón ítélete csak azok számára van, akik ebben az életben nem üdvözültek. Akik itt a földön befogadták Jézust már 1000 évvel korábban a mennyországban lesznek.) Tehát ha a nevük nincs beírva az Élet könyvébe a pokolba vettetnek, ebből az következik, hogy lesznek olyanok, akiknek neve be lesz írva az Élet könyvébe, különben minek vennék elő egyáltalán. Csak azért hogy utoljára még ellenőrizzék, hogy a jelenlévők közül senki nincs megváltva? Egyértelmű, hogy az itt megjelenő emberek két csoportra oszthatók: akiknek neve be van írva az Élet könyvébe és akiknek nincs. Akiknek be van írva a neve hová kerülnek? Lehetséges, hogy nekik lesz szükségük gyógyításra is?

      1. Ne felejtsük el azt sem, hogy Jézus születése előtt volt a választott nép Izrael, és voltak a pogányok.
        – Izrael népéből azok, akik az Igaz Istent imádták, azok voltak a szentek, és Isten üdvösséget adott nekik.
        – A pogányok nem tartozhattak ebbe a kategóriába, (hacsak be nem tértek Isten népe közé) sőt Jézus sem volt még, így bűneikből megtérni sem volt lehetőségük.
        (Lásd pl. Szodoma lakosait.) Jézusban való megtérésre a pogányoknak csak Kornéliusz – az első pogány behívása után – nyílt lehetőség, ami Jézus Krisztus halála, feltámadása és mennybemenetele után volt már.
        Jézus azért szállt alá a poklokra, hogy az idők kezdetétől meghalt pogányoknak hirdesse az evangéliumot. Erre vonatkozik az alábbi Ige.
        ?Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, mint igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen; megölettetvén ugyan test szerint, de megeleveníttetvén lélek szerint; A melyben elmenvén, a tömlöczben lévő lelkeknek is prédikált.? 1 Pt 3:18-19

        – Viszont a megfeszített “lator” aki megbánta bűneit, Jézus Krisztus után halt meg pár órával. Ezért rá már érvényes volt a Krisztus váltságáldozata.
        Ezért mondhatta neki jogosan Jézus, hogy “még ma velem leszel a paradicsomba.”

        Azt se felejtsük el, hogy Jézus a halála után, nem fogolyként, hanem SZABADÍTÓKÉNT ment a Seolba, hogy kiszabadítsa onnét azokat a halottakat, akik ott elfogadták Jézus váltságáldozatát.
        51 És ímé a templom kárpítja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének;
        52 És a sírok megnyílának, és sok elhúnyt szentnek teste föltámada.
        53 És kijövén a sírokból a Jézus föltámadása után, bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének.

        Szeretettel: Erika

  10. Három kérdésem lenne.
    1. Hogy jön ide a purgatórium? Ha jól tudom, ez tisztítótűzt jelent, de én ilyesmiről eddig nem olvastam a Bibliából.
    2. Hogy lehet a Jelenések 22,15-ből következtetni arra, hogy a meg nem váltott, elveszett emberek tanulnak és gyógyítást kapnak? Szerintem ez meredek.
    3. Miből következtetnek arra, hogy Babilon az USA-val azonos? (Ezt talán egy másik cikkben olvastam.)

    Előre is köszönöm!

    1. Az illusztráción csak nagyon kevés hivatkozásra volt hely, az elsődleges szempont az idővonal szemléltetése volt.
      A Jelenések 22:15 mellé a 22:2 is tartozik. Az a tény, hogy a fa levelei gyógyításra valók mutatja, hogy még mindig lesznek betegségek. Miért adna az Úr gyógyítást, ha nincs mire használni? Ha azonban az átok már elmúlt, és a betegségek az átok részét képezik, mit jelent ez az Ige? Elképzelhető, hogy nem testi, hanem lelki gyógyításról van szó, amit a Mennyei Városon kívül élő embereknek ad az Úr. És ki szorul gyógyításra? A megváltottak? Az antikrisztus követői elpusztultak az Isten haragja és az Armegeddoni csata során. Kik lehetnek ők tehát?
      Babilonnal kapcsolatban a legtöbb Bibliakutató egyetért: Babilon az egész világra jellemző kapitalista és materialista rendszert is jelképezi, azonban ez a fajta rendszer ma leginkább az Egyesült Államokban összpontosul. Az Elragadtatást követően az Isten Haragja során, Babilon az egész világon leomlik. Olvasd el a Jelenések 18-at.

      1. Kedves Thea! Szeretettel köszöntelek! Egyetértek veled, az illuminátusok azok, akik a háttérből figyelnek, és irányítják a politikát.

Hozzászólás a(z) Kriszti bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend