Forrás: Marketwatch.com
Még soha nem fordult elő, hogy az IMF időjóslatokba bocsátkozott volna, most mégis egy konkrét dátumban határozta meg a napot, amely szerintük ?Amerika korának? végét jelzi majd. Ez lesz az a nap, amikor Kína gazdasága megelőzi az Egyesült Államok gazdaságát.
Az időpont közelebb van, mint hinnénk.
Az IMF legutóbbi hivatalos előrejelzése szerint Kína gazdasága 2016-ban, mindössze 5 év múlva hagyja maga mögött Amerika gazdaságát reálértéken számolva.
Jegyezzük fel a naptárunkba!
Ez a tényező fájdalmas megvilágításba helyezi a Washingtonban jelenleg folyó politikai csatározást. Felvetődik a kérdés, vajon hogyan fog kinézni a nemzetközi biztonsági rendszer néhány éven belül, beárnyékolva a dollár és az állami kincstárjegyek piacát, amit évtizedek óta már csak az USA nagyhatalmi státuszából eredő előnyök tartanak életben.
Az IMF előrejelzés szerint a jövőre megválasztásra kerülő amerikai elnök lesz az utolsó, aki a világ legnagyobb gazdaságát irányíthatja.
A legtöbb ember nem készült fel erre. A legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy ez ilyen hamar vagy egyáltalán bekövetkezhet. A legtöbb szakértő szerint ez a nap évtizedek múlva jön el. A legborúlátóbbak szerint is leghamarabb 2025 körül számíthatunk rá.
Nem jól számolnak. Úgy juthattak erre a következtetésre, hogy a két ország GDP-jét a jelenlegi árfolyamokon számították ki.
A reálértékek szempontjából ez az összehasonlítás értelmetlen. Az árfolyamok rendkívül gyorsan változnak, a kínai árfolyamok pedig mesterségesek. Kína a piaci folyamatok központilag irányított befolyásolásával szándékosan alulértékeli saját valutáját.
Az összehasonlítás, ami valóban számít
Az IMF elemzés túltekint az árfolyamokon és a gazdaság igazi mércéje, a vásárlóerő paritás alapján számol. Ez az index összehasonlítja, hogy mennyit keresnek és mennyit költenek az emberek valós értéken saját, hazai gazdaságukban.
A vásárlóerő paritás alapján a kínai gazdaság a jelenlegi 11,2 ezer milliárd dollárról 19 ezer milliárd dollárra nő 2016-ra, míg az Egyesült Államok gazdasága a jelenlegi 15,2 ezer milliárd dollárról 18,8 ezer milliárd dollárra nő ugyanezen idő alatt. Ez alapján az USA a világ termelésének 17,7%-át adja majd, ami a modern idők legalacsonyabb részesedésének számít. Kína részesedése ezzel szemben eléri majd a 18%-ot és nem valószínű, hogy ott meg is áll.
Mindössze tíz évvel ezelőtt az Egyesült Államok gazdasága háromszor akkora volt, mint Kínáé.
Sziasztok!
Csak azért írok, mert nem rég egy kedves prédikátor testvéremen keresztül kaptam egy próféciát. Ami arról szólt, hogy most mindennél jobban és erősebben, folyamatosan zörgessek, ne hagyjam abba Krisztus dicséretét, imádatát és a könyörgést, az esedezést.
Engem az Úr régóta arra hívott el, hogy legyek az Ő harcosa az imában, és nem győz azóta is szinte naponta figyelmeztetni.
Jézus szája, ill térdei akarok lenni.
Áldást, Orsi
— Shifting idea what Jesus Christ? The világhábrúról? You know the concept of nuclear and chemical weapons? This is no joke and his topic of conversation should be destroyed everything and everyone — —- and so it treats all power csínnyán Children —- !!!!!!!!
Jesszusom—miről cserélgettek eszmét?
A világhábrúról?
Ismeritek az atom és a vegyifegyverek fogalmát ?
Ez nem vicc és csevegésnek az ő témája kellene hogy legyen—minden és mindenki elpusztul—-és ezért bánik minden hatalom ezzel csínnyán —-Gyermekek!!!!!!!!
II. Moz. 20:7 Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi.
Jel. 8:7 Az első angyal azért trombitála, és lőn jégeső és tűz, vérrel elegy, és vetteték a földre; és a földnek harmadrésze megége, és az élőfáknak harmadrésze megége, és minden zöldelő fű megége. Jel. 18:8 Ennekokáért egy nap jőnek ő reá az ő csapásai: a halál, a gyász és az éhség; és tűzzel égettetik meg; mert erős az Úr, az Isten, a ki megbünteti őt.
Jud. 1:23 Másokat pedig rettentéssel mentsetek meg, kiragadva őket a tűzből
I Thesz 5: 4-5, De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket. Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé! Zsolt 34:8 Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket.
Kedves Aaron!
Ne csak a “napokra” figyelj!
Ideig, Időkig, Időknek feléig (Megtalálható Dánielnél és a Jelenések könyvében is!)
Idők: A keresztény egyház /első pünkösdtől/ alapításától az Antikrisztus eljöveteléig.
Idő: /7 év./ Az Antikrisztus uralkodásának teljes ideje. /Ezt ZSIDÓ testvéreink fogják teljes 7 évben átélni. (CSAK rájuk vonatkozik az 1290, ill. az 1335 nap, az Antikrisztus uralkodásának MÁSODIK 3,5 éve lesz pokol a számukra.)
Időnek fele: A KERESZTÉNYEKRE vonatkozik, az Antikrisztus uralkodásának ELSŐ 3,5 éve.
Jelenések 12: 6. “A napba öltözött asszony” Jézus Krisztus Gyülekezetét jelenti, 3,5 évig.
A “Gyülekezetet” az Antikrisztus elszakítja az ő Urától, (II.Tess. 2:3. a szakadás erre utal)
és az asszony (a Gyülekezet a “pusztába ragadtatik) és ott tápláltatik 1260 napig.
Szét kell tudnunk választani, a kereszténységre vonatkozó próféciákat a zsidóságnak szóló próféciáktól. (Ebben részben segít a napok számának különbözősége is)
Mind a háromféle IDŐ arról szól, hogy a Szentek népét a gonosz megpróbálja “megrontani”.
A jelenlegi keresztényekre is vonatkozik,(Pünkösdtől az Antikrisztus megjelenéséig a “sok” 7 évre = IDŐK)
Az Antikrisztusi időkben pedig még ettől is fokozottabban ezt jelenti. (Keresztény üldözéseket,)
A Jelenések könyvét is csak úgy érted meg, ha szét választod a kereszténységnek szóló próféciát a zsidókétól.
A 6. pecsét, arról szól, hogy “betelik a föld a bűnnel.” Tehát a 7. pecsét felbontása előtt 3,5 évvel megjelenik az Antikrisztus is, és 1260 nap (a 6. pecsét legvége) elragadtatik a keresztény egyház.
A 7. pecsét eleje ÍTÉLET ami: 2 részre osztódik.
– A vissza maradott POGÁNYOK ítélete, /5.trombita 1. jaj ig.Antikrisztus megsemisitéséig tart. – 6.trombitától Sátán oldoztatik el, – 7. trombita “utolsó ítélet”/ – majd hosszú szünet –
– A ZSIDÓSÁG ítélete “poharakban”
– A kettő közötti ítélet “hosszú szünetében” pedig a Zsidóság “Szent Mag” KEGYELMÉNEK leírását találod.
A Zsidók akkor lesznek a testvéreink, ha elfogadják Jézus Krisztust megváltójukként. Amióta Új Szövetséget kötött Isten az emberrel, azóta ez vonatkozik zsidóra, eszkimóra, indiánra, mindenkire. Nincsen más kategoria, csak kettő: akik elfogadták Jézust és akik nem.
Rm 10:12 Mert nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, a ki kegyelemben gazdag mindenekhez, a kik őt segítségül hívják.
Gal 3:28-29 Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.
Kol 3:11 A hol nincs többé görög és zsidó: körülmetélkedés és körülmetélkedetlenség, idegen, scithiai, szolga, szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.
Rm 2:28-29 Mert nem az a zsidó, a ki külsőképen az; sem nem az a körülmetélés, a mi a testen külsőképen van: Hanem az a zsidó, a ki belsőképen az; és a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés; a melynek dícsérete nem emberektől, hanem Istentől van.
Ezt sokan 2000 év elteltével sem tudják feldolgozni, különösen a zsidók nem, meg az előttük szolga módjára hajlongó félrevezetett keresztény gyülekezetek, akik magukat másodosztályúknak tekintik. Szégyen és szomorú. Ezért ahogy Pál mondja “fedd őket kímélés nélkül, hogy a hitben épek legyenek, Nem ügyelvén zsidó mesékre, és az igazságot megvető emberek parancsolataira.”
Ami pedig a nagy nyomorúságot illeti, itt egy vers, ami légy erős Erika, nem a zsidókról szól. Jel 20:4 “és látám azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.” Ha valakik rosszul értelmezik az írásokat, akkor lépten nyomon kínozniuk kell azokat, hogy azt vallják, amit ők hallani akarnak. Ez esetben azt, hogy a Krisztusról bizonyságot tevő vértanúk, akik nem vették fel a fenevad bélyegét, azok a zsidók. Ez egy nonszensz. Ébredj fel Erika.
Verita! Jogod van kételkedni bármely üzenet hitelességében, ami a magánkinyilatkoztatásokat illeti. Én nem olvastam el az egészet, azt a részt sem amit belinkeltél. Viszont több más magánkinyilatkozatással nagyon jól egybehangzó dolgok vannak, ezért is linkeltem ide, mivel ezen honlapon közölt információk is ezeket erősítik. Én is sokat kételkedtem már és sokat imádkozom a próféciák tisztaságáért és nem akarok senkit félrevezetni. Azért is írom, hogy kételkedhetsz hitelességében.
Én már olvastam hamis magánkinyilatkoztatást és ismerem azokat az utakat, amiket a “patás” használ.
ichtys-g, pedig azok az üzenetek a “patástól” vannak, nem az Úrtól! Az álnév ellenére könnyen fel lehet ismerni mind a stílusukról, mind a tartalmukról. Hasonlítottad már össze a Biblia és a Korán stílusát ? Ez a bukottak iszonyúan dagályosak és érzelgősek.
Ettől függetlenül lehet a szövegeikben igazságmagvat találni, hisz a “birodalommal” szövetségben lévén, az ő parancsaiknak engedelmeskednek az államfők: szabadkőműves vagy közeli mind.
Találtam konkrét időpontot is: az egyik üzenetben az az állítás van, hogy a Nagy Nyomorúság 2012 végén kezdődik. (itt van: http://www.thewarningsecondcoming.com/the-great-tribulation/
Ami egybesik a sokat reklámozott maja naptár végével ! ) Ebből könnyen ki lehet számolni a második eljövetel időpontját….2019-20, és ez kizárt, és hogy tudhatná! Ne hogy elhidd, hazudik az a “patás” ezerrel! Találgat. Nem elfelejtendő, hogy vannak még beteljesülésre váró szentírási próféciák… Ezen kívül azt tudni biztosan, hogy az “elvtársak” a gazdasági összeomlás tetőzését és egy esetleges világháború kitörését erre az időpontra szeretnék időzíteni.
Ha Biblián kívüli próféciákra vagy kiváncsi, olvasd át az alábbi szentéletű emberekét:
http://www.pc-freak.net/faith/orthodox_prophecies/members.cox.net/orthodoxheritage/Prophecies%20of%20Orthodox%20Church%20Fathers.htm
Van magyarra fordítva egy nagyon jó regény az Antikrisztus kori eljövendő világáról: Kasszandra útja címmel. Többször olvastam, lélekmelengető a hit, ami a sorokból árad.
Az utolsó idők egyik fontos jelének beteljesüléséhez egy jól megírt cikk “A csendes apokalipszisról”:
http://www.freeweb.hu/katolikus-honlap/1101/japan5.htm
Igazából Jézus is csak annyit mondott az Ő eljövetelének időpontjáról, hogy “A fügefáról vegyétek pedig a példát: mikor az ága már zsendül és levelt hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár: Azonképen ti is mikor midezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt.” (Máté 24:32,33). Jézus utalt arra, hogy a pusztító utálatosság felállítása után egészen az Ő eljöveteléig lesz egy nagy nyomorúság (ez is Máté 24). Dániel próféta rákérdezett arra, hogy ez meddig fog tartani. Érdemes elolvasni Dániel 12. fejezetét, de a lényeg a 11, 12-es vers. “És az időtől fogva, hogy elvétetik a mindennapi áldozat, és feltétetik a pusztító utálatosság, ezerkétszáz és kilencven nap lesz. Boldog aki várja és megéri az ezerháromszáz és harminczöt napot.”
Így van, kedves ichtys-g testvérem. Legyünk mécsesek ebben a világban!
Nem bukott angyaloktól származik és nem jelöl konkrét időpontot. Az “ebben az évben” kifejezést én használtam a világban lévő eseményekre alapozva és, hogy Jézus azt mondta választottjának, hogy hetek vannak hátra, hogy az interneten terjessze az üzeneteket. Ez nem jelöl időpontot hanem inkább a buzgóbb imára sürget.
Így van!
Az összeomlás már folyik… Világháború is lesz, valamikor. A weblap amit linkeltél bukott angyalok “magánkinyilatkoztatásából” származik, akik találgatják már jó ideje az időpontokat, újabb és újabb “világvégéket” jósolnak, hazudnak ezerrel hogy tévedésbe ejtsenek. Figyelj az idők jeleire ! Erről beszélt Seraphim Rose is:
http://www.sfaturiortodoxe.ro/orthodox/orthodox_advices_seraphim_rose_signs_of_the_times.htm
Még ebben az évben összeomlik a világgazdaság és lesz egy újabb világháború. A világháború az észak-afrikai és az arab helyzetből fog kibontakozni. Ebben az évben döntő események lesznek. http://www.thewarningsecondcoming.com/