Forrás: Activist Post, Brandon Turbeville cikke alapján
A lassan egész Európát érintő, tragikus humanitárius válságot figyelve bizonyára sokakban felmerül a kérdés, hogy mi késztette ezt a tömeges kivonulást, amelyben az emberek mintha vezényszóra, egyszerre indultak volna meg. Hiszen a szíriai válság már vagy 4-5 éve, a líbiai pedig még régebb óta tart. Azonkívül más nemzetek is kerültek már összetűzésbe a NATO-val, és mégse láttunk még ilyen hihetetlen méreteket öltött migrációt, ami Európa után az Egyesült Államokra is kihat majd.
Amennyiben a szírek Bassár el-Aszad elnök kegyetlensége miatt kezdtek menekülni, miért nem láttuk őket 2008-ban, 2009-ben vagy 2010-ben? Igazából ilyen tömeges kivonulást még soha sem láttunk.
Miközben tudható, hogy az Iszlám Állam nyugat felé történő nyomulása miatt sok szíriai volt kénytelen menekülni, azt is fontos észben tartani, hogy sokan érkeznek egyéb országokból is.
Azt is fontos tudni, hogy a Törökországból kiáramló emberek nagy része a török titkosszolgálat és hivatalos szervek illetve személyek nyomására indult meg. Más szóval úgy tűnik, hogy Törökország szándékosan duzzasztotta fel a menekültek számát az országban, hogy a megfelelő időben útnak indítsa őket Európa felé.
Összegyűjtés és bevetés
Tony Cartalucci, a Társadalomépítés 101, avagy hogyan indítsunk menekültválságot című írásában kifejti, hogy Törökország megkérdőjelezhető lelkesedéssel tárta ki kapuit a menekültek előtt, hihetetlen összegeket áldozva e célra, amikor nyilvánvaló, hogy Törökországot egy cseppet sem érdekli ezeknek az embereknek a sorsa. Miután évek óta segédkeznek az Iszlám Állam, az al-Kaida és egyéb ?mérsékelt? kannibálok kiképzésében, felfegyverzésében és koordinálásában, több százezer civil halálához és egy teljes ország elnéptelenítéséhez nyújtva aktív segítséget, elmondhatjuk, hogy Törökország sok mindenben lehet érdekelt, de a szíriai menekültek megsegítése nincs közöttük.
Törökország azonban ennek ellenére sok százezer szír menekültet fogadott be az elmúlt néhány év során.
A Foreign Policy ezt írta erről:
Mára Törökország vált a menekülteket legnagyobb számban befogadó országgá. 2013 októbere óta háromszorosára emelkedett a regisztrált szír menekültek száma, ami mára csaknem elérte a 2 milliót.
Tehát annak ellenére, hogy Törökországot egy cseppet sem érdeklik a szír menekültek, mégis 2 millióan vannak az országban, és egyszer csak elkezdtek tömegével kiáramlani, mintha egy forgatókönyvet követnének.
A görög Kathimerini lap is szervezett menekültáradatról ír, aminek szerintük a török politika az oka:
A leginkább Szíriából Görögországba érkező migránsok és menekültek számának hirtelen növekedése mögött a török geopolitikai taktikaváltás áll, állítják diplomáciai források.
A tisztviselők szerint a Földközi-tenger keleti részét célzó menekülthullám oka a politikai nyomás erősödése a szomszédos Törökországban, ahol novemberbne előrehozott választások lesznek és amelyik úgy döntött, hogy csatlakozik az Egyesült Államokhoz az Iszlám Állam ellen Szíria területén tervezett bombatámadásban.
A több tisztviselő részvételével készített elemzés szerint a szomszédos Törökországból érkező menekülthullám azért indulhatott el, mert a török tisztviselők szándékosan szemet hunynak felette, sőt, aktívan támogatják a tömeges kivonulást.
Tony Cartalucci pedig ezt írja:
Az olyan katasztrófák, amelyek látszólag ?hirtelen? és ?váratlanul? érkeznek, azonkívül ?megállíthatatlannak? tűnnek, amelyeket azonban mégis hagynak végbemenni az USA és a NATO által kontrollált hadszíntéren, kimerítik az összeesküvés fogalmát. A jelenlegi katasztrófa során ezek az erők a kétségbeesett és/vagy kihasznált és szándékosan Törökország felől Európába irányított menekülteket állítják szembe a nyugat manipulált, ijedt és rosszul informált lakosságával.
A menekültek által választott utazási módszerekért, pontosabban a veszélyes tengeri útvonalért is Törökország tehető felelőssé, ami teljesen felesleges kockázat Európa eléréséhez, hiszen a kontinens Törökország felől két ponton is megközelíthető szárazon: Bulgárián és Görögországon át.
Miért nem teszi Törökország lehetővé, hogy a menekültek a szárazföldön át jussanak be Európába?
Emellett az is tudható, hogy fokozott hangsúly helyeződik a fundamentalista elemek Európába juttatására. Szírián belüli forrásokból személyesen értesültem arról, hogy a Szíriában tartózkodó fundamentalista muzulmánok kiemelt elbánásban részesülnek a ?menekültstátusz? elnyerése érdekében. Ez még véletlenül sem jelenti azt, hogy minden szír menekült vagy akár a többségük fundamentalista lenne. Nagyon fontos, hogy ne általánosítsunk! Mindemellett nem lehet figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a fundamentalista ?menekültek? nagyobb figyelmet és segítséget kapnak Európába vezető útjuk során.
Arra is fontos rámutatni, hogy Európában a menekültek által indított tüntetéseken kizárólag férfiakat, méghozzá fiatal férfiakat látni. Milyen az a háború, ami elől a férfiak sokkal nagyobb számban menekülnek, mint a nők és a gyerekek? Valami nem stimmel.
Azt is fontos tudni, hogy nem minden Európába tartó menekült szír. Sokan érkeznek a Közel-Kelet különböző országaiból és Észak-Afrikából is. Egyre több hír jelenik meg arról, hogy a magukat szírnek valló menekültekről később kiderül, hogy más országból érkeztek. A konfliktus természete miatt sok menekült számára egyszerűbb, ha szírnek vallja magát, mert ily módon maga is részesülhet a szírek felé bizonyos országokban érvényesülő kiváltságos bánásmódban.
Miért ugrott meg a menekültek száma?
Mivel magyarázható, hogy az Európába tartó menekültek és bevándorlók száma ilyen mértékben megugrott? A válasz természetesen többrétű.
Először is, miután nyilvánvalóvá vált, hogy Bassár el-Aszad, jelenlegi szír elnök az anglo-amerikai támadások ellenére is képes volt kitartani, az elit hatalom szükségesnek látta a nyugati hatalmak katonaságának bevonását a terrorista zsoldosok mellé. A Szírián belüli ?biztonsági zónák? USA és Törökország általi felállítása fontos lépés volt ennek a fokozott katonai jelenlétnek a megvalósításában és a Líbiában már látott pusztítás megismétlésében.
Miután Oroszország bejelentette, hogy ?felderítő? kontingenst küld Szíriába, illetve az Iránnal kötendő atom megállapodás aláírásának közeledtével, valahogyan fel kellett gyorsítani a Szíria ellen tervezett támadást, mielőtt az oroszok túlságosan megvetnék a lábukat Szíriában, Irán pedig szabadabban küldhetné pénzügyi és egyéb támogatásait a szír hadsereg számára.
A Szíria bombázásával és bizonyos európai országok részvételével kapcsolatos vita így tehát újraindult, miközben egyre többször hangzik el, hogy az Iszlám Állam mellett vagy helyett a fő célpontokat inkább Bassár el-Aszad erői képeznék.
Miközben rengeteg cikket találunk a nyugati sajtóban arról, hogy a britek egyre komolyabban gondolják az Iszlám Állam elleni bombázások lehetőségét, az igazi vita a ?biztonsági zónák? felállításáról és a kormányerők megtámadásáról folyik.
A Huffington Post például a következőket írta:
David Cameronra egyre nagyobb nyomás helyeződik, hogy a királyi légierő légitámadásait Szíriára is kiterjessze, miközben a súlyosbodó konfliktus miatt egyre több ember menekül Európa felé.
Lord Carey, Canterbury korábbi érseke is csatlakozott azoknak a táborához, akik a katonai beavatkozást sürgetik a Szíria szívében tevékenykedő Iszlám Állam szétzúzása érdekében.
Azt is támogatja, hogy a brit hadsereg segédkezzen úgynevezett ?biztonsági zónák? létrehozásában az országon belül, ahol a polgári lakosság védelmet találna a Szírián belül véres háborút folytató felek elől. ?
A volt érsek azután szólalt fel, hogy George Osborne, brit pénzügyminiszter elismerte, átfogó tervre van szükség ahhoz, hogy a menekültválságot annak ?forrásánál? lehessen kezelni.
A Törökországban összegyűlt G20-as pénzügyminiszterek előtt beszélve elmondta, hogy Bassár el-Aszad elnök ?gonosz? rezsimét éppen úgy el akarja intézni, mint az Iszlám Állam militáns dzsihádistáit.
Az Európába özönlő menekülteket tehát arra használják, hogy az amúgy is ijedt európaiakat fanatikus, ?Allahu Akbárt? skandáló muzulmánok rémképeivel ijesztgessék és vegyék rá arra, hogy támogassák a szír kormány elleni rakétatámadásokat. Az Európai lakosság, amelyik első kézből látta, hogy milyen hatással van egy migrációs hullám országaikra és kultúráikra, gyakran fizikai erőszakba fordulva, egyre nagyobb valószínűséggel adja majd meg magát és jelenti ki, hogy ?Mindegy mit, csak csináljatok már valamit az Iszlám Állam és/vagy Aszad ellen, hogy ezek az emberek végre elmenjenek innen!?
[Időkjelei: Egyesek például felvetették a menekültek/bevándorlók megcsippelését is.]
A háború sújtotta országból, vízbefúlt gyerekek, megölt hozzátartozók és a nyomor friss képeivel a fejükben érkező menekülteket a ?védelmezés felelősségét? illetve a ?humanitárius bombázást? pártoló frakció egy hamis politikai kettősség második felének bevezetésére használja egy olyan bombázás formájában, amit a jobboldali konzervatívok már eddig is minden erejükkel támogattak.
A menekülthullám másik fontos eleme az európai kultúra pusztulása, amit az igen különböző, egymással többnyire ellentétben álló kultúrák összecsapása jelent, és ami az oszd meg és uralkodj elv rendkívül egyszerű alkalmazását teszi lehetővé az európai népeken, a már amúgy is megtört migráns lakosság önkéntelen közreműködésével.
Európa már a szír válság kirobbanása előtt is komoly gondokkal küzdött a Közel-Keletről és Észak-Afrikából korábban bevándoroltak miatt.
Az uralkodó elit ilyen-olyan ürüggyel ? gazdasági, etnikai, stb. ? megnyitotta a gátat olyan bevándorlók előtt, akik az európaitól merőben eltérő és azzal összeférhetetlen kultúrákból érkeztek, sokszor olyan országokba, amelyek amúgy is gazdasági nehézségekkel küzdenek. Talán a bevándorlók is hozzájárultak a gazdasági helyzet romlásához Európában, de ami fontosabb, hogy ezzel egy újabb alacsony jövedelmű és szaktudással nem rendelkező munkásréteg jött létre, akiket aduként használhatnak a helyi lakosság ellen, szembefordítva egymással a két réteget. A bevándorlók által a másodrendűség miatt érzett dühöt az európaiakra irányítják, miközben az európaiakat a bevándorlók ellen hergelik a bérek és az életszínvonal csökkenése ürügyén. Eközben sajnos egyik csoport sem érti meg, hogy ezeket a viszonyokat társadalmunk oligarchái hozták létre bel- és külföldön egyaránt, így egymáson töltik ki dühüket.
Azt aligha tagadhatjuk, hogy a gátakat szándékosan szakítják át az Európába, különösen pedig Nagy-Britannia felé társadalmi manipulációs céllal irányuló migráció előtt.
Elvégre Andrew Neather, Tony Blair, Jack Straw és David Blunkett volt tanácsadója elismerte, hogy a kormány egyes miniszterei, Straw, Blair és a brit munkáspárt olyan mennyiségű bevándorlót engedne be az országba, ami örökre megváltoztatná annak arculatát.
Az Európa felé tartó jelenlegi menekült és bevándorló áradatnak ugyanakkor lehet egy harmadik aspektusa is, mégpedig egy megrendezett esemény formájában, amit persze az Európába vagy akár az Egyesült Államokba újonnan érkezett muzulmán szélsőségesekre kennének. Látva, hogy menekült státuszért folyamodó szélsőséges elemekben nincs hiány Szíriában (és nyilván más országokban sem), a helyzet adja magát arra, hogy az illetékesek kihasználják, hiszen Európában ma már válogatni lehet a bepalizható muzulmánok között.
Az amerikaiakat persze már évek óta készítik elő egy hatalmas, akár nukleáris terrortámadás lehetőségére, a Szíriát vagy Irakot járt dzsihádisták kezétől.
Lindsey Graham, Dick Cheney és megszámlálhatatlanul sok politikus, tisztviselő, médium, mozi- és tévéfilm gondoskodott arról, hogy ez a fenyegetettség beivódjon az emberek tudatába.
Amennyiben egy ilyen megrendezett terrortámadás tényleg bekövetkezik, végső búcsút mondhatunk ma még névleg szabad társadalmunknak. Elkezdődik a háború és a polgári szabadságjogok, illetve a szabadság, mint olyan látszata is megszűnik.
Az Európában kibontakozó bevándorlási válság teljes egészében a hatalmi elit műve, hiszen a közel-keleti és észak-afrikai országok ellen indított, milliók életét követelő háborúk indították útnak ezt a rengeteg embert, így a helyzet megoldása is az ő feladatuk lenne.
Természetesen az oligarchák nem a megoldást keresik, hanem megpróbálják ezt a válságot is terveik megvalósítására használni. Ettől függetlenül azért megemlíthetünk néhány lépést, ami segítene a helyzeten.
Látható, hogy Európa nem képes korlátlanul befogadni ekkora tömegeket, hiszen az ilyen bevándorlás-politika már korábban is gazdasági és kulturális káoszt eredményezett egyes európai országokban. Ugyanakkor nem a bevándorlókat kell vádolni azért, mert jobb életet szeretnének [akkor se, ha ezt számunkra furcsa vagy elfogadhatatlan stílusban teszik], vagy megpróbálnak elmenekülni a pokol elől, amit éppen azok az országok szabadítottak rájuk, ahová menekülnek.
A tömeges kivonulás megállításának első és legfontosabb lépése nyilván a Szíria és más, hasonló helyzetben lévő országok bombázásának azonnali felfüggesztése lenne. Továbbá fel kellene hagyni az Iszlám Állam, a Szabad Szír Hadsereg, a Nuszra front és egyéb ?mérsékelt? kannibál csoportok támogatásával és lehetővé tenni, hogy a szír kormány kiűzze ezeket területéről.
Ne felejtsük el, hogy a szírek nem azért jönnek Európába, mert arról álmodoznak, hogy milyen csodálatos lenne a nemek politikájáról vitatkozni, kávét szürcsölni egy francia kávézóban vagy a királynő lábai előtt heverni. Azért jönnek, mert az otthonaikat lerombolták, a családjukat megölték és az országukat vademberek uralják és szaggatják szerteszét. Európa így talán azzal tenné a legtöbbet értük, ha segítene újjáépíteni, amit leromboltak.
Ezek a megoldások persze szöges ellentétben állnak az oligarchák akaratával, akik nem akarnak békés megoldást a szír válságra vagy humán módon véget vetni a bevándorlási hullámnak.
Thea: Ránk, egyes emberekre marad hát, hogy megmutassuk a reményt ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben is, segítve honfitársainknak és bevándorlóknak, menekülteknek egyaránt, hogy megismerjék a Béke Fejedelmét, hiszen egyedül Ő képes megváltoztatni a szíveket és életet adni ott, ahol látszólag már minden elveszett.
Az egymással ellentétes véleményen álló honpolgárok, illetve a bevándorlók/menekültek és az európaiak közötti feszültség növekedésével egyenes arányban nő a mi felelősségünk is, hogy ebben a szándékosan zavarossá tett világban ne véka alatt, hanem magasra tartsuk lámpásunkat.
A cikkben említett dolgokat már rég meg kellett volna valósítani. Hagyni ennyire felszaporodni a népeket.
Én nem tudom, hogy pl az us mire várt? Tapsra, csodára, hátha megoldódik minden csak úgy.?
Nyakig ülünk a gondban, fogy a nyersanyag, a szénhidrogénkincs, klíma probléma…és egyre többen vagyunk.
Napi 250ezer fó. Meddig bírja még a Föld, az állatok, a növények az ember kizsákmányolását:? Is it future?
Ők mondjuk se nem tapsra, se csodára nem vártak, hanem igen aktívak voltak és most is azok. Az emberiség gondjait pedig igen egyszerűen meg lehetne oldani, ha azok a megoldások nem volnának “blokkolva” DE ha majd az Úr Jézus eljön, már nem így lesz 🙂 mert sajnos nem valószínű hogy előbb az emberiség “észhez tér” …
Why the Left Defends Pedophiles
http://www.breitbart.com/big-government/2015/09/21/heres-why-the-progressive-left-keeps-sticking-up-for-pedophiles/
CONGRESS Will Be Blocked From Touching Pope Francis…”members cannot be trusted”
http://www3.blogs.rollcall.com/hawkings/members-will-be-blocked-two-ways-from-touching-pope-francis/?MKD
The left has its pope
http://www.wnd.com/2015/09/the-left-has-its-pope/
Nem tudom ismeritek-e a katolikus honlapot? “Az egyház és a menekült-elmebaj” címmel jelent meg Wolfram Schrems írása.
“A média gyakorlatilag tökéletesen behódolt a kontrolálatlan bevándorlást helyeslő egységes véleménynek. A politikusok olyanok, mintha hipnózis alatt állnának. Schönborn bíboros augusztus 31-i beszédével megmutatta, hogy az egyház jelenlegi vezetői tökéletesen elvesztették realitás érzéküket.” Érdemes elolvasni a téma egyházi vonatkozásai miatt is.
http://www.katolikus-honlap.hu/1502/schrems.htm
Javaslom láss tisztábban. Nézd meg ezt de végig. Hátha megérint.
https://www.youtube.com/watch?v=dMp-Pw2pv0s
Háttér-kép: Magyarország megtámadása után
https://www.youtube.com/watch?v=eVCAi_COkiU
Kedves Jaryd!
Ez tényleg érdekes videó,amit ki mer mondani a 26.-és a 30. perc között,az bátor.
Valójában azt mondanám,hogy a háttérhatalom az gyáva és gyenge,mert,amikor legyőzzük az összes rossz tulajdonságunkat(beleértve a haragot is,de mindent,ami rossz),akkor elvesztik a hatalmukat,a pénzt,bankot is el kellene felejteni,hogy végre közösen újítsuk fel a bolygót,olyanná,amilyennek Isten szeretné lenni.
Csupán a forgatókönyv szól erről kicsit máshogy.
Isten kijelentései az emberek megváltásával kapcsolatos reményhíreket és ígéreteket hordozzák, továbbá a Teremtő döntését a bűnnel kapcsolatban – miszerint kimetszi a világból a bűnt, és újjáteremti a földet nekünk.
Mindez feltételezi a föld elpusztítását előtte.
Ez, továbbá Jézus tanításai és példázatai sokkal inkább arra utalnak, hogy hogyan tudunk megfelelni Isten üdvtervének, mintsem hogyan újítsuk fel a bolygót.
Mindezt megtalálod az újszövetségben, leginkább az evangéliumok, illetve a különböző apostoli levelek, és nem utolsósorban a Jelenések könyve szól erről.
Ezek alapján én úgy gondolom, hogy bár jó gazda módjára kell bánnunk mindazzal, amit Isten a kezünk alá rendelt (az iránta érzett szeretetből és munkája iránt mutatott tiszteletből kiindulva), nem az a feladatunk, hogy a bolygó felújításán munkálkodjunk. Megtérvén fel kell vennünk a keresztet, és megélni a törvényt.
Kedves Pál!
Az a helyzet,hogy igazából mindannyian ugyanazt a Babilont támogatjuk,amíg fenntartjuk a pénzrendszert, saját magunk építette börtönben vagyunk.Sok mindenen át kell leátni,át kell látni a korlátainkon,a berögzött látásmódunkon.Szektának lehet nevezni az összes politikai pártot,a vallásokat,gyülekezeteket,és a bankrendszert is,mind egy-egy szekta,és amíg itt vannak ezek a sötét erők,különösen a pénzügyi hatalom,addig nincsigazi megoldás.Ők viszont én úgy látom,hogy szellemi és fizikai szinten is már gyenge talapzaton állnak.Valójában gyengék és gyávák,de igazából mi sem vagyunk különbek,csak őket fenntartja az emberiség a pénzzel(ami bizalmatlanságon alapul),fegyverekkel(ami a haragon ,és a dühön,más nemzetek feletti hatalomvágyon alapul),de egyik sem a valódi szereteten.Természetesen Isten az első helyen,Jézus megváltotta a bűneinket(szerintem a háttérhatalom kivételével,most itt biztos vannak,akik másképpen látják)Át kell látni a dolgokon,mert amíg mindenki be van zárva a saját kis politikai nézetébe,vallási felfogásába,izmusokba,ideológiákba,addig nem nyílik meg a szív igazán Isten és egymás felé.Ezt vehetjük úgy is,hogy amíg a házaknál kerítés van,addig a szívek is bezárultak.
Tenni is kell azért,hogy átlássunk a megtévesztéseken mind szellemi,mind fizikai szinten,mert a sült galamb várás, hogy Isten küld valakit,és az,hogy ez a Föld,ahova minket Isten teremtett,el kell,hogy pusztuljon szerinted,az egy kicsit sajnos meghasonlás.Szerintem Isten arra vár,hogy mi emberek felébredjünk,szeressük őt tiszta szívünkből,nyíljunk meg egymás felé (megbocsájtás,szeretet,segítség,mértékletesség által,és azon lenni,hogy hogyan tudjuk szebbé,élhetőbbé tenni ezt a bolygót,ahol vagyunk,hogy Isten is örömét lelje bennünk,és akkor várhatunk Isten gyeremekeivé,mint Jézus.Azzal nem vagyunk előrébb,hogy várjuk az Antikrisztust és a nagy nyomorúságot,azzal csúsznánk egyre lejjebb,és egyre távolabb Istentől,miközben önbeteljesítő próféciaként be is válna.Mint annak idején Hitlert ,és Sztálint is sajnos a nép termelte ki.Természetesen Isten felé mindannyiunknak alázatosnak kell lennünk,és tiszta szívünkből szeretnünk,mert akkor biztosan segít mindenkinek.A háttérhatalom meg végképp eltűnik,amikor már nincs pénz,fegyver,csak szeretet,és családi,nemzeti,majd globális szinten is összetartás.
Így válhatunk Isten szemében is kedvesekké.Különösebben más megoldást nem igazán látok,de amíg mindenki jól el van a saját kis Fidesz,Jobbik,MSZP,Hit Gyülekezete,keresztény,buddhista,Krisna,zsidó,hindu ,Fradi,bankrendszer,média,állami oktatási rendszer,stb. szektáján,addig valójában senki nem akar igazán Istennel élést,hogy Isten tanítson minket,hogy milyennek szeretne minket formálni az Ő hasonlatosságára,békességet,szeretetet,mert addig valakinek mindig nagyobb igazának kell,hogy legyen,mint a másiknak.Vagyis addig tbizony támogatva van babilon. Amikor már minden család,nemzet helyreáll úgy igazából,akkor már globálisan is élhetőbbé tudnánk tenni a Földet.Ahogy egymásnak segítenénk,már valaki lehet,hogy túlzásba is vinné a segítséget,mert örömet okoz neki,és így szerintem a mértékletességet is jobban megtanulnák az emberek.
Most ennyit tudtam írni.Jézus is alázatos Isten szemében,nekünk is olyanná kellválnunk.
Szerintem kiszállhatunk a saját magunk által hozott börtönből(az árnyékkormány is úgy tűnne el,ha az összes rossz emberi tulajdonságainkat elhagynánk).Szép szavak,szép gondolatok,szép tettek,és sajnos a Biblia(elsősorban az Ószövetség)teli van rossz tettekkel,csúnya szavakkal,amikkel ki tudja miket hívunk be az életünkbe).És ki tudja ,hogy kiknek kénye-kedve szerint módosítottak a szövegen,mert amíg van hatalom,addig bárki,bármit úgy értelmez,és módosít,ami jónak látszik neki.Istennek kell,hogy tetszen,ahogy élünk,és nem a szektáknak és a pénzrendszernek.
Tehát választhatunk,hogy beteljesedik a Biblia,elfogadjuk úgy,hogy ebből már nincs kiút,megyünk együtt a pusztulásba,vagy teszünk is érte,és eldobunk mindent,amivel támogatttuk Babilont!
István, ebben rengeteg jó meglátás és igazság van!
Valóban, arra hív minket Isten hogy túllépjünk a korlátokon (“Ne félj” – a félelem az egyik legnagyobb börtön), hogy aztán az Üdvtervében jelen lehessünk. Döntésünkkel megtérjünk az ösztönöket követő magatartásból, elforduljunk Babilon csábításától.
Fontos a cselekvő hit, de a legfontosabb, hogy “Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.” (Márk 12:30)
Akit szeretünk, annak fogadunk szót, ott a kincsünk, ahol a kincs, ott a szív. A hithez hozzátartozik, hogy hiszünk az Úrnak: “Mert amint az Atya feltámasztja a halottakat és megeleveníti, úgy a Fiú is akiket akar, megelevenít.” (János 5:21) és így hiszünk a Fiúnak: “Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, aki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.” (János 6:44)
és tudjuk az ígéretét: van feltámadásunk a halálból. Az összes levélben nagy hangsúlyt kap ez, ez tényleg egy ígéret és ténylegesen van. Ezt nem vonom kétségbe, mert hol van az én fél-mustármagnyi hitem akkor?
Ha ezeket összerakjuk, mert mindegyik mindegyiktől függ, akkor nincs félelem, mert van örök-élet és van megváltás.
Viszont vannak olyan gondolatok a válaszodban, ami nekem összeegyeztethetetlen az Istenbe vetett hittel.
Például az önbeteljesítő prófécia. Valóban, az lenne, ha minden úgy történne, ahogy mondod, de kicsit máshogy van.
A hívők közül senki sem az antikrisztust várja és nem a nagy nyomorúságot. Nem is azt kell várnunk, erre több példázat is van az Írásban.
Mást kell várnunk, adja az Úr, hogy megleld.
A kinyilatkoztatás egyenesen Istentől származik, nem szerintem kell elpusztuljon a föld. Az ego és az óember bennem is azt mondja, mindenképpen védjük meg a földünket, mert a miénk, állítsuk helyre, gyomláljuk ki a gonoszt magunk közül, mutassuk meg Istennek, hogy képesek vagyunk rá, így állunk meg dicsőségben, “Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár;”. De a föld nem a miénk, nem állhatunk meg Isten előtt emberként, mert a kígyó a sarkunkat mardossa. De ráléphetünk a fejére, megengedte Isten. Üdvözülni? Embernek lehetetlen, de Istennél minden lehetséges. Így az alázat ezt mondatja: ” mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom, hanem amint te.”.
Legyen meg a Te akaratod. Ez itt a sarokkő, ez az alap, amire a házunkat, a templomunkat építjük. Ez a szófogadás alapja, ez a hit közepe. Legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Ezt tanultuk a Fiútól. Hiszünk-e neki? Van-e elhívásunk felé, hívságunk felé, van-e hitünk benne? Mint egy fél mustármag?
Mert ha van, akkor elfogadjuk Fiút, és így azt fogadjuk el, aki küldte őt. Ez a szűk kapu. Akkor már elfogadjuk az Ő tervét a világgal, és mindezek ellenére szeretettel viseltetünk minden felé, mert minden magán viseli az Ő keze munkáját. Ennél szűnik meg a kétség, amit az okoskodó elme szül és a tudás sem tud eloszlatni, és alakul bizonyossággá, hogy egy lehetséges út van. Nem kétkedünk az Írásban – ugyan, akárhányszor is megszerkesztik, a Mindenható akkor is eljuttatja az üzenetét és tanítását rajta keresztül. Ugyan, milyen háttérhatalom, nem árthat az nekem. Halál, hol a fullánkod?
Választhatunk, hogy elfogadjuk-e a megváltást, vagy nem, annak minden következményével, gyümölcsével együtt, de abban nem választhatunk, hogy beteljesedik-e.
Apropo tudomany. Thea nagyon hianyolom a tudomanyal foglalkozo posztokat, rovid videokat. Ha szeretned atkuldok nehany anyagot. Szerintem nagy kasszasiker lenne. Gondold meg.
Nem egészen értem mire gondolsz. Ha az Úr azt mutatja, hogy egy anyag hasznos lehet másoknak, nem kell engedély hozzá, hogy megoszd vagy átküldd.
Arra gondolok kedves Thea, hogy neked olyan anyagokat kellene megosztanod ezen az oldalon, amelyek segitsegevel segiteni tudnal az idelatogatokat, hogy a fenyre talaljanak ra, abban novekedjenek es nem sotetsegben. De, ha mar ilyen szepen sikerult megfogalmaznod a lenyeget, hadd ketdezzem meg, teged az UR kesztett a mar sokadik gazdasagi osszeomlasos cikkek postolasara? Ha igen, akkor magyarazd el nekem, hogy abbol mikent tud novekedni egy mondjuk olyan idelatogato mint Istvan?
Istvánnak személyre szabott segítségre van szüksége, amit semmilyen cikk nem pótolhat. Ez az oldal arra szolgál a keresőknek, hogy rátaláljanak az Útra, ha pedig ez megtörtént, egy kis útravalót is kapnak az induláshoz. A hívőknek pedig az idők jelei értelmezésében próbál segíteni. Sajnálom, hogy még mindig nem érted, se az oldal célját, se a cikkek válogatásának szempontjait.
Ha Istvannak szemelyreszabott segitsegre van szuksege, mi lesz a tobbi, tobb szaz idelatogatoval, akik ugyancsak hasonlo cipoben jarnak? Szerintem te latod rosszul ezt a dolgot, de te tudod. A kerdeseimet viszont nem valaszoltad meg. Lennel szives mindkettot megvalaszolni ?
1. “Én plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adja vala a növekedést.” 1. Kor. 3:16
2. Minden cikket ima előz meg. Természetesen nem állítom, hogy a választ mindig tökéletesen értelmezem, de erre igyekszem.
Adrián, inkább öntözz vagy plántálj!
Thea,
Értem. Csak tudnám, hogy ez az találgatás
…hogy ezek a gazdasági, lángoló világi, háborúi, klímaváltózási, Izraeli, nagy testvéri, végső időki, világkormányi, tudomány és technikai, egészségi TALÁGATÁSOK, mitől számítanak nálad plántálasnak,…esetleg öntözésnek.
Szóval akkor szerinted, ami az oldallal kapcsolatos munkádat illeti, minden a legnagyobb rendben és még véletlenül sem érdekelnek a kritikák, mások esetleges észrevételei, tanácsai,….jól értem Thea ?
Adrián, igen régen fordult elő, hogy tanácsot adtál volna. A kritikákat mindig megfontolom. Ami mostanában tőled jön nem éppen építő jellegű.
Ez az oldal az idők jelein keresztül ér el embereket. Ha majd más irányt mutat az Úr, arra megyek. Amúgy szívesen telepítek neked egy weboldalt, vagy indíthatsz blogot magad is, ahhoz nem kell ilyen irányú ismeret és akkor ott pont az fog megjelenni, amit te szeretnél. (A többit az Üzenőfalon, a klubban vagy privátban.)
Én azért megkérdeznék sok embert,hogy vajon minden úgy van-e,ahogy elképzelik.
Tennék fel elgondolkodtató kérdéseket bárkinek:pl.
Fegyverek helyett könnyebb lenne papírt,színes ceruzát a kezünkbe venni,hogy hogyan képzeljük el a Földet?Na nem úgy,ahogy azt beleprogramozták a fejünkbe,hanem úgy,amilyennek szívünkkel képzeljük el?Hizen ez olyan,mint a lakásunk,hogy előtte tervrajzot készítünk el,hogy hogyan nézzen ki.A legtöbben szívük szerint biztos nem úgy rajzolnák le a Földet,mint,ahogy a média,oktatás,vallási és politikai megosztottság szerint belénktáplálták.
Jézus második eljövetele biztosan úgy lesz,ahogy azt a legtöbben elképzelik,ahogy többszáz éve mondják?
A Bibliát már többszáz éve ismerjük,és ha mindent ugyanúgy látnak benne,mint akkor,akkor miért tartunk még mindig ugyanott fejben,mint akkor,annyi különbséggel,hogy a tudomány fejlődött,de a szívek bezárultak?
A pénz,a bankok,a politika,a vallások biztosan megoldja a gondjainkat?
Amíg van egy kiválasztott nép,legyen akár zsidó vagy magyar vagy amerikai vagy orosz,addig van alá-fölérendeltség,ami soha nem működött tökéletesen.
Ha már ennyi nép van,akkor mindenkinek a saját hazáját kellene rendezni,és ott szeretetben élni azon a helyen,ahova Isten helyezett mindenkit?
Az Ószövetség Istene milyen Isten?Erre még nem találtam választ.
Kedves István!
1. Azt kérdezed, hogy az emberek hogyan képzelik el a földet.
Sajnos sokan Isten nélkül képzelik el, mert senkit nem akarnak maguk felett, akinek számot kellene adni a tetteikről. Sátán elhiteti velük, hogy ha őt követik, akkor ez így lesz, pedig így kerülnek csak igazán rabságba (Róma 6:16).
Dávid is feltette ezeket a kérdéseket:
?Miért dühösködnek a nemzetek, és miért gondolnak hiábavalóságot a népek? Fölkerekednek a föld királyai, és a fejedelmek együtt tanácskoznak az ÚR ellen és fölkentje ellen: Szaggassuk le bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket!? Zsoltárok 2:1-3
2. Jézus nagyon pontosan leírta, hogy milyen lesz az eljövetele, tehát nem szóbeszédről van szó és nem több száz éve, hanem kétezer éve tudjuk ezt. A részleteket tekintve vannak eltérő vélemények és persze nem tudjuk, hogy mikor jön el, de a miként elég egyértelmű. Olvasd el a Máté 24-et, Lukács 21-et vagy az I. Thessalonika 4:14-18-at.
3. Kérdezed, hogy miért tartunk “még mindig ott”.
Szerintem nem ott tartunk, hanem nagyon sebesen csúszunk lefelé.
“Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői. Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld.” 2. Tim. 3.
4. Isten kiválasztott népének fontos szerepe volt abban, hogy rajtuk keresztül megőrizze a beszédét és megszülessen a testben, ma azonban a kiválasztottak azok, akik Istent választják. Jézusban nincs többé különbség. (lásd: Galáta 3:28, Róma 11:7)
5. ?Az Ószövetség Istene milyen Isten??
János 14:9: ?a ki engem látott, látta az Atyát?
Kedves Thea!
Természetesen én is Istennel képzelem el azt,ahogyan jó lenne,hogy a Földön éljünk.
Viszont,ha Jézis valóban úgy jön el,akkor nagyon kevés lélek menekül meg,nem tudok egyetérteni vele,hogy Isten olyan kevés lelket szeretne megmenteni.
A másik,hogy egy kicsit úgy tűnik sajnos most a kereszténység,és a gyülekezetek,mint,akik a sült galambot várják,tehát beszélnek Istenről,és talán a többség már tudja,hogy a szívünkkel kell megtalálni,de fizikálisan is lehet,hogy kellene érte tenni valamit,hogy a Földünk úgy nézzen ki,ahogy Isten elképzeli,vagyis szép külsővel,tehát tennének is érte valamit az emberek,hogy egymásért létezzünk mindenféle politika,vallás bankok nélkül,mert Istennek nincs vallása,Isten csak a szeretetet.
Írod: “ha Jézus valóban úgy jön el,akkor nagyon kevés lélek menekül meg”
Hogy úgy? Nem értem mire gondolsz. Úgy érted Jézus helytelenül mondta meg, hogy miként jön el? Miből gondolod, hogy kevés lélek menekül meg, amikor már sok millió (milliárd?) ember menekült meg Jézus eljövetele óta és ezt senki nem tudja elvenni tőlük? Ez teljesen független attól, hogy valaki történetesen él-e Jézus visszajövetelekor vagy sem.
“És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből.” János 10:28
Írod, hogy sokan várják a sült galambot.
Ez így van és nem helyes, és a Biblia sem ezt tanítja.
“Mert a miképen holt a test lélek nélkül, akképen holt a hit is cselekedetek nélkül.” Jakab 2:26
Az élő hit olyan cselekedetekben nyilvánul meg, amik Isten királyságát viszik előbbre. Ezek a cselekedetek a megváltás gyümölcsei.
javítás:Jézus
Értem amúgy,hogy már sok lélek megmenekült Jézus által,de azt azért nem tudom,hogy az ő érkeztét miért felhőkön keresztül és katasztrófák után /közben várják,amikor már most lehetne tenni érte,hogy elkezdjük a Földet élhetőbbé tenni.Azért jó lenne,ha mostmár a hitünkkel együtt fizikailag is tennénk valamit a bolygónkért,és egymásért,és akkor Isten is visszafordul hozzánk,de addig hogyan tenné?
Amíg pénz és bank és önzés vannak,addig a legjobb szándékkal indított gyülekezetek,és egyéb kezdeményezések is könnyen elcsúszhatnak a jégen.
Jonathan Samuels a Sky News munkatársa Leszboszon talált egy kézikönyvet, amit a víz hozott a partra. A csempész hajókon Görögországba hozott menekültek kapnak egy arab nyelvű ?kivándorló kézikönyv?-et, amiben ötletek, térképek, telefonszámok és tanácsok vannak, hogy lehet átkelni Európán.
Sky Finds ‘Handbook’ For EU-Bound Migrants
http://news.sky.com/story/1551853/sky-finds-handbook-for-eu-bound-migrants
Vajon miért is teszik ezt a törölök? Emlékszünk még ugye, hogy az EU-nak nevezett gitt-egylet mit is művelt Törökországgal? Hány évig hitegették őket, hogy tagállam lehetnek? Hát nem lettek, mert,,, de erre a történetre szerintem emlékszünk… és emlékezzünk arra is, hogy az egyik kifogás pont a vallásuk volt… és még egy fontos momentum: Törökország NATO tag… És a végre egy költői kérdés: nem lehetséges, hogy ez a törökök bosszúja az EU irányába?
Mellesleg,amíg sötétség van(éjszaka),addig vajon van megoldás?
Kedves Thea!
Azt már tudjuk,hogy mindezek a folyamatok a kollektív elmékben játszódnak le,vagyis a probléma a 2 fül között van,de Istennek mostmár meg kell nyitni a szíveket.
Az embereknek rá kellene jönniük,hogy Isten nem pusztításra,hanem teremtésre teremtette őket.
Ingyen kaptuk tőle ezt a Földet az Ő hasonlatosságára teremtett minket,így el kellene dobni a pénzt,a fegyvereket,elfelejteni a bankot,a médiát,és apolitikát,és már nem a vitán,hanem a cselekedeten kellene lennie a hangsúlynak,hogy közösen teremtsünk egy szebb Földet.Meg kellene tisztulni az elméknek,és új,friss Istentől kapott szellemi táplálékot adni az embereknek.
MInden Istennek és embernek is csúnya,nem tetsző szavakkal,érzésekkel,gondolatokkal,és tettekkel csak újabb démonokat hívnak be az emberek az életükbe és a Földre,ezzel csak az ördög járna jól.Új,vagy szép szavakat kell használni,szép gondolatokat,és szép szavakat,mert amíg a népek egymást okolják,addig csak mókuskerék volna.Ki kellene lépni a mókuskerékből,a politikából,a médiából,a banki ügyekből és az adóhivatalból,megállna,nem lenne mit csinálni.
Mellesleg,ha a háttérhatalmat minél gonoszabbnak képzelik az emberek,azok tényleg annál azabbak lesznek,számos csendes módszer van,hogy eltűnjenek,pl.ha már elfelejtenénk őket,és az összes behozott szellemi fertőt,amit tőlük kaptunk,mert a saját félelmük démonait szabadították rá az emberekre.Nyitogatni az emberek szemét,hogy a fejekbe rágta bele magát az ördög,a szíveknek megnyílnia Isten felé,és egymás felé.
Kedves István!
A problémára jobban rátapintottál hozzászólásod végén. Tehát a probléma nem a “két fül között”, hanem a szívekben van. Ezen pedig a szép gondolatok csakis úgy tudnak segíteni, ha azokat Isten Szent Lelkén át kapjuk miután megtértünk. Tehát a megoldás és a győzelem csakis szívről szívre lehetséges, nem pedig kollektívan. Minden egyes embernek magának kell meghoznia ezt a döntést.
Az “elfelejtés” nem segítene, ugyanis van egy nagyon is valós ellenségünk, aki nem hagyja, hogy elfelejtsék.
Az a Föld pedig, amit vársz és szeretnél, Isten királyságának formájában már most is itt van minden hívő szívében és életében, teljes tökéletességében pedig a Millennium után jön el, előtte pedig 1000 éven kapunk ízelítőt belőle Jézus segítségével.
Tehát, amit kaptál István, add tovább másoknak!
Kedves Thea!
Bocsánat,hogy nem pont a témával kapcsolatban írok.
Ahogy rakom össze a dolgokat,azon is elmélkedem,hogy talán túl korán szakított az ember a tudás fájáról.
A tudomány szerinted hogyan fér bele az Isten tervébe,vagy talán az inkább a gonoszságot képviseli?Persze van jó és rossz oldala is,azt tudom.
Én erre vagyok most kíváncsi.
Istvan. Olvasd el figyelmesebben a “tudas faja”-val kapcsolatos verset.
Kedves István!
Belinkelek neked egy videót, ami ezzel a kérdéssel is foglalkozik. Az érintett résztől fog elindulni, de ha időd engedi, tekerd az elejére és nézd meg az egészet:
https://youtu.be/ld91S0ChWNk?t=21m35s
Kedves Thea!
Azt írja ki,hogy a videó nem elérhető.Viszont a dolgokat nem elég anyagi-fizikai szinten vizsgálni,hanem szellemi,lelki síkon is kell.
Itt egy másik link, ami biztos, hogy működik: https://vimeo.com/103061084 (Az érintett rész 21:35-től kezdődik)
Miért írod, hogy ‘viszont’, ha még nem tudod mi van a bejátszásban?
Thea,
Látom a te fordításoddal spontán revideáltad Rob “and ye shall be as gods” idézetét. Nem God-ot mondott, mint ahogy azt te fordítottad, hanem “gods”-ot. (Arkhón invázió 21:35)
Ezt is az Úr hagyta jóvá neked, miután imádkoztál hozzá?
Károli Gáspárnak mondd, mert az ő fordítását használtam.
Kedves Thea!
Köszönöm a videót,ezt a múltkor láttam is egyszer már,viszont ez a nefilimek terve,de Isten terve vajon mi a tudománnyal,mert ők nem Isten,hanem inkább az ördög szerintem.
Kedves István!
Ahogy Rob is kifejtette a videóban, az ördög hazudott Ádámnak és Évának. Istentől minden jó tudást megkaphattak és nyilván meg is kaptak, ha kérték, ahogy mi is megkaphatjuk. Minden, amit a kígyó ígért egy hazugság volt, és éppen akkor veszítették el a tiszta tudást, az örök életet és az Isten által eredetileg nekik szánt isteni “képet”(természetet), amikor Isten helyett Sátánt tették meg uruknak.
A tudomány egy csodálatos dolog tud lenni, hiszen Isten keze munkáját ismerhetjük meg általa. A probléma ott van, hogy az ördög mindent elferdít és megpróbál a maga javára és Isten ellen használni. Ő semmit nem tud létrehozni, csak azt tudja elferdíteni és megrontani, amit Isten alkotott. Ez így van a tudománnyal is.
Ezeket az előadásokat megnézted már?
http://klub.idokjelei.hu/forums/topic/kent-hovind-anyagok/
Kedves Thea!
Az viszont tényleg érdekelne,hogy amíg sötétség van(vagyis,hogy éjjel alszunk)addig itt vannak szerintem a sötét erők is.Te hogy tudod?Erre valóban érdekelne,hogy kinek mi a válasza.
Kedves ISTVÁN!
A sötét erők nem csak az éjszaka idején, hanem folyamatosan jelen vannak. Ők a “levegőégbeli” hatalmasságok, amik az apokrif írások szerint a 2. égben ( dimenzióban) lakoznak.
Eféz. 2,2 Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik; …
(Ef 2,2 miután egykor e világ korának [rendjéhez], a levegőbeli fennhatóságnak az engedetlenség fiaiban most munkálkodó szellemnek fejedelméhez igazodva jártatok. …Csia ford)
A világegyetem fizikai, és hatalmi felépítése:
1 Móz. 1,1 Kezdetben teremté Isten (Elohim) az eget és a földet. ( Itt a helyes fordítás: az egeket)
Ésa. 44,24…Én vagyok az Úr, aki mindent cselekszem, aki az egeket egyedül kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól.
2 Kor. 12,2 Ismerek egy embert a Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt, hogy testben-é, nem tudom; hogy testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja, elragadtatott a harmadik égig.
Az apokrif írások szerint ennél több menny, dimenzió létezik, amelyek Isten más teremtményeinek az élőhelye.
Eféz. 3,10 Azért, hogy megismertettessék most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsesége,
?Eféz. 6,12 Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.
?Kol. 1,16 Mert Ő benne teremtetett minden, a mi van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek;