Forrás: bits.blogs.nytimes.com
Aki arra számított, hogy csupán idő kérdése és a Google a nadrágunkból is számítógépet varázsol, jól gondolta.
A Google I/O (mennyi minden rejlik egy névben?), vagyis a Google által évente megrendezett fejlesztői konferencia második napján a keresőóriás félig-meddig titkos kutatásfejlesztési divíziója egy olyan project indítását jelentette be, ami a hétköznapi ruhákhoz használható vezetőképes textíliák gyártására irányul.
A kezdeményezést a textilgyártás forradalmasításáról ismert és a modern számítástechnika alapjainak lefektetéséhez is hozzájáruló Jacquard Loom után Jacquard Projectnek nevezték el.
Ezek a textíliák, a mobiltelefonok kijelzőihez hasonlóan, képesek érzékelni a viselő érintését, majd továbbítani a rögzített információt, például egy okostelefonra vagy tabletre.
A szivárvány minden színében rendelkezésre álló cérnák a hagyományos gépsorokkal is használhatók, tehát szinte bármilyen más anyag közé szőhetők.
A Google azt is bejelentette, hogy a Levi Strauss céggel együttműködve olyan interaktív ruhák gyártásába fognak, amikkel a viselők különböző műveleteket hajthatnak végre, például SMS üzenetet küldhetnek a farmerdzseki szegélyén végighúzva az ujjukat. A két cég azt reméli, hogy a technológia már a jövő évi modellekben megjelenhet, de azt nem árulták el, hogy milyen ruhatípusokba integrálnák, illetve, hogy milyen árfekvésben gondolkoznak.
A Project Jacquard csupán egyike az ATAP, vagyis a Google Fejlett Technológiák és Termékek csoportjának új kezdeményezéseinek. Egy másik említésre méltó munka a Project Soli, aminek lényege, hogy az ember apró kéz- és ujjmozdulatokkal tud irányítani egy digitális interfészt. Ivan Poupyrev, a Google egyik kutatója bemutatta, hogy két ujjának összedörzsölésével a levegőben mozgatni tudta a kijelzőn megjelenő apró labdát.
A Google-nál nincs hiány a magasröptű tervekből, csakhogy eddig minden figyelem a Google X divíziójának termékeire, például a sofőr nélküli autóra vagy a Project Wing nevű drónos futárszolgálatra összpontosult. Ehhez hasonlóan az ATAP is új termékek kifejlesztésén dolgozik, csakhogy amíg a Google X ötletek kivitelezése egy évtizedbe is beletelhet, addig az X újítások 2-5 éven belül nemcsak megvalósulhatnak, de akár a polcokra is kerülhetnek.
A két divízió kommunikációja is elég különböző. Míg a Google X csapat váltig ígéri, hogy termékeikkel szebbé teszik a jövőt, addig az ATP inkább a techno-punk stílust követi. Regina Dugan, az ATAP vezetője korábban a DARPA, vagyis az amerikai hadsereg hírhedt kutatásfejlesztési részlegének igazgatója volt.
A Google I/O rendezvényén az igazgató asszony bőrdzsekiben, fejmikrofonnal lépett színpadra és szlengesített, fejlesztőknek szóló beszédével elkápráztatta a résztvevőket.
?Az ATAP olyan emberekből áll, akik nemcsak álmodni, hanem tenni is mernek, mint ti. Akik meg merik próbálni, akkor is elbukhatnak,? mondta.
Miközben a ?dolgok internete? (Internet of Things), ahol minden mindennel összeköttetésben van, rendületlenül épül és egyre több tárgy és ezeken keresztül egyre több ember válik a hálózat részévé, vajon mennyien látnak túl a kényelmi és trendi szempontokon? Vajon hányan veszik észre, hogy a folyamatban a magánélet, mint olyan, szép lassan megszűnik létezni? Vajon hányan látják a folyamat veszélyeit és az út végét?
És a megoldást?
Az I/O nevet nem értem. Mi rejlik ebben a névben? …ja, hogy a textilekbe? mert hátha van néhány fanatikus, aki azt gondolja, hogy a jobb kezét vagy a homlokát jelölik, mint a Bibliában írva van? Teljesen be-bur-kol-juk jelekbe!
Megfogja a válltömést, hívja az anyukát telefonon, jobb válltömés: apuka, az övet, akkor a barátnőt … zsebre vágja a kezét, máris hozzáfér a bankszámlához – mennyire sajnálom, aki ilyeneken agyal! 🙁
Erre gondoltam Évi: http://pirospirula.blogspot.hu/2012/08/ugymaradt-az-m1-logoja.html
Köszönöm. Az oldal nagy kedvencem, de ezt még nem láttam, igaz, régi. Vajon miért hallgat pirula?
That’s Laodicea for you: Feminist Clergy Wants Christians to Refer to God as ?She?
http://www.infowars.com/feminist-clergy-wants-christians-to-refer-to-god-as-she/
És pontosan mit szeretnének…? Hogy így imádkozzanak ezentúl, hogy …” Mi Anyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved; ….”?!
“Mondván: Mester, Mózes megírta nékünk, ha valakinek testvére meghal, kinek felesége volt, és magzatok nélkül hal meg, hogy annak testvére elvegye annak feleségét, és támasszon magot az ő testvérének.
Hét testvér vala azért: és az első feleséget vévén, meghalt magzatok nélkül;
A másik vevé el azért annak feleségét, és az is magzatok nélkül halt meg;
Akkor a harmadik vette el azt; és hasonlóképpen mind a heten is; és nem hagytak magot, és meghaltak.
Mind ezek után pedig meghalt az asszony is.
A feltámadáskor azért kinek a felesége lesz közülök? mert mind a hétnek felesége volt.
És felelvén, monda nékik Jézus: E világnak fiai házasodnak és férjhez adatnak:
De akik méltókká tétetnek, hogy ama világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak:
Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai.
Hogy pedig a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette a csipkebokornál, mikor az Urat Ábrahám Istenének és Izsák Istenének és Jákób Istenének mondja.
Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene: mert mindenek élnek ő néki.”
Lukács 20:28-38
“Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:
De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.
Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.”
1Korinthus 13:9-11
Szerintem vagy nem olvasták, vagy nem értették. Egyiken sem lepődnék meg.
Ida: tartok tőle, igen. Ez egy újabb támadás Isten Teremtő mivolta ellen. Nem hímsovinizmusból mondom, de a Teremtő mivolt férfiúi lényegű; kezdeményező, alkotó, elindító (a befogadó lenne pl a női.)
Ha nem tisztelik teremtőként, akkor várható, mit fognak annak tekinteni….