Időkjelei: A Deutsche Wirtschafts Nachrichten néhány napja megjelent cikke szerint már a BIS is az összeomlásra célozgat. Bár mindig lesznek olyanok, akik szerint ilyesmi soha nem történhet meg, érdekes megfigyelni, hogy már a tömegmédia is egyre gyakrabban közöl ehhez hasonló jóslatokat. Vajon miért? Természetesen nem látunk a hatalmi elit kártyáiba, de tudjuk, hogy a világkormány a különböző irányított válságok kihasználásával épül és bár a Biblia erre kifejezetten nem tér ki, igen valószínű, hogy eljön a nagy összeomlás napja is, amikor megjelenik az utolsó idők ?hamis megmentője? és átmenetileg kihúzza a világot a kifejezetten erre a célra készült szakadékból.
Forrás: smh.com.au
A hitelezők annyira fenntartás nélkül bíznak az Egyesült Államokban, hogy az államadósságra vonatkozó fizetésképtelenség kockázata teljes képtelenség a szemükben. Az amerikai fővárosban azonban egyre érezhetőbb a félelem, hogy a politikai működésképtelenség végül mégis meghozza az elképzelhetetlent.
A kormány veteránjai, politikai párttól függetlenül, döbbenten figyelik, ahogy a törvényhozók egyre inkább a csőd kezeléséről, nem pedig az adósságplafon megemeléséről beszélnek.
Az adósságplafon körüli viták ezúttal azon akadtak el, hogy a republikánusok hatalmas kiadáscsökkentést követelnek a 16,7 ezermilliárd dolláros plafon megemeléséért cserébe.
Ez azért számít komoly követelésnek, mert Washington a népjóléti állam fenntartásához szükséges kiadásokon kívül már szinte minden területen hatalmas csökkentésekről döntött már korábban, az előző csődveszély idején.
?A megállapodás létrejöttéhez szükséges összetevők egyre fogynak,? mondja Tony Fratto, a Washingtonra specializálódott Hamilton Place Strategies tanácsadócég munkatársa. ?Pont a nehéz kérdések maradtak meg,? mondja Fratto, aki a Bush kormány idején volt a Fehérház szóvivője.
A kongresszusban a napokban folyó megbeszélések már nem is az adósságplafon megemeléséről szólnak. Ehelyett a törvényhozók megpróbálnak olyan törvényeket elfogadni, amelyek átsegíthetik és működésben tarthatják a kormányt egy csőd után.
Már a pénzügyminiszter is, akinek egyik feladata általában éppen a kormány iránti bizalom megerősítése a Wall Street felé, az iránti aggodalmát fejezte ki, hogy vajon képes lesz-e a kormány eleget tenni fizetési kötelezettségeinek.
?Aggaszt a hozzáállás, hogy az utolsó pillanatig húzzák ezt,? mondta Jack Lew, pénzügyminiszter egy üzleti fórumon a múlt héten.
Azt mondta ideges és erre minden oka megvan, mondja Steve Bell, a Policy Centertől. A központ szerint a kormány valamikor október 18 és november 5 között kezd majd fizetésképtelenné válni bizonyos kötelezettségeit illetően.
Bell, aki korábban a szenátus költségvetési bizottságának vezetője volt, elmondta, hogy a négy évtized során, amit Washingtonban töltött, még soha nem aggódott ennyire a csőd valószínűsége miatt.
Az ?elképzelhetetlen?
Az USA csődje alapjaiban rázná meg a Wall Street-et és nagy eséllyel egy újabb válságot is elindítana egy olyan országban, ami még az előzőből sem volt képes kilábalni. Természetesen a hitelek rendkívüli mértékben drágulnának.
A 2011-es adósságplafon-csata során az országot mindössze néhány nap választotta el a csődtől, aminek eredményeként a Standard and Poor?s leminősítette Washingtont. A Moody?s egyik elemzője szerint egy újabb zsákutca most nem hozná ugyanezt a hatást, mert az ügynökség a hosszú távú adósságkilátásokra koncentrál.
2011-ben végül úgy kerülték el a válságot, hogy a kongresszus és a Fehérház komoly kiadáscsökkentésekről állapodott meg, amiket idén kezdtek foganatosítani, és amelyek leginkább a jogosultsági programokat érintették.
Egyelőre azonban a legkönnyebben kivitelezhető csökkentéseket hajtották csak végre, így bármilyen új megszorításról szóló megállapodás most sokkal nehezebb lenne, a pénz és az idő pedig rohamosan fogy.
A befektetők azonban nem aggódnak, bár egyesek kezdik átértékelni a helyzetet. Lew szerint a befektetői bizalom ?erősebb, mint lennie kellene?.
A Zerohedge számos cikkben mutatott rá a napokban, hogy a befektetők komoly hányada nem a tényekre, hanem a kereskedői hangulatra alapozza a piac megítélését és nem is veszik a fáradtságot a miértek megválaszolására, míg mások, például Peter Boockvar szerint ?0% az esély arra, hogy ennek jó vége legyen?, a Fed végtelenségig nyújtott adósságfelvásárlási programjára célozva.
?Mivel számos kibékíthetetlen ellentét áll fenn, egyre nagyobb az esély, hogy az elnök és a kongresszus nem tudnak időben megállapodni az adósságplafon megemeléséről,? írta Ray Dalio, a Bridgewater Associates, a világ egyik legnagyobb alapkezelőjének alapítója egy jelentésben.
A jelenlegi pénzügyminiszter aggodalma éles ellentétben áll elődje, Timothy Geithner hozzáállásával, aki 2011-ben azt mondta, hogy a csőd ?elképzelhetetlen?.
?A bizonytalanság egy új tényező és ez az, ami ijesztő,? mondja Alice Rivlin, a kongresszus költségvetési bizottságának korábbi elnöke.
Szerinte még soha nem volt ennyire nagy a fizetésképtelenség kockázata.
?Néhány éve az ember erre azt mondta, hogy ?Ne legyél csacsi! Persze, hogy megemelik az adósságplafont.? Ma azonban már nem lehetünk benne olyan biztosak.?
Kedves Thea ! Természetesen, kérlek tegyed, ha már ráfanyalodtam erre a totál kontrol arckönyvre (nem is tudom miért). Egy szót nem értek belőle, csak azt látom, hogy túl kiváncsi és nyomul, mármint a facebook. Üdvöz(ü)lettel
Szia Árpiel, ha már vagy a face-en, keress rám a churchofgod.hu facebook oldalán. Ott üzenhetsz.
https://www.facebook.com/pages/CoG-churchofgodhu/278016295646658?ref=hl
Kedves Thea! Már régóta olvasgatom a weboldaladat, és nagyon tetszik nekem a tisztánlátásod, és ahogyan helyére teszed, korrigálod a hozzászólók mondandóit! Hol tettél szert erre a tisztánlátásra??? Kinek az “emlőin” nevelkedtél theológiailag??? Eddig csak az Édesanyám mélyenszántó theológiai meglátásait tudtam elfogadni (bár azt se mindig), mások magyarázatait sokszor hiányosnak találtam, (még ha lelkészek is voltak…), Bibliaórán, Istentiszteleten, sokszor éreztem hiányosnak, befejezetlennek, erőtlennek a magyarázatokat… Sajnos, a régi, öreg jó prédikátoraink, papjaink lassan mind elmennek a minden élők útján, és alig-alig marad igazán jó, tisztán látó, magát jól kifejezni tudó, a lényegre koncentráló, nem “elkalézoló…”, hanem a lényeget kidomborítani tudó, az összefüggéseket mégis összeilleszteni tudó Biblia-ismerő, -értő, és -magyarázó! Te hála Istennek, egy ilyen kivételes ember vagy!!! Nagyon szeretem a megnyilvánulásaidat, és nagyon köszönöm, hogy ezt a honlapot fáradhatatlanul működteted!!! Sokszor gondolok rá, honnan van ennyi energiád, erőd és időd, ennyi cikket lefordítani, hozzászólásokat elolvasgatni, reflektálni… Rengeteget dolgozol, és nem is akár hogy!!! A legfontosabb a szememben, hogy kristály tiszták a bibliai vonatkoztatásaid!!! Legalábbis én ezt érzem!!! Mindig egyetértek Veled!!! Gratulálok, és Isten adjon továbbra is erőt, egészséget, energiát és időt ehhez a nemes munkádhoz amit végzel, mások javára és Isten dicsőségére! Szeretettel: Tóth Margit Harkányból
Kedves Margit!
Nagyon köszönöm kedves szavaidat! Amit írsz, szerintem mutatja, hogy azért vannak keresztények, akik hasonlóan gondolkodnak, legfeljebb nem mindenki van olyan helyzetben, hogy el tudjon indítani egy weboldalt, így nem tudunk róluk. Én hálás vagyok, hogy az Úr megadta ezt a lehetőséget és, hogy ezen keresztül is erősíthetjük egymást, illetve elérhetjük a keresőket. Isten áldjon!
Climate liars: Hungary worried the report would provide ammunition for deniers of man-made climate change
http://www.dailymail.co.uk/news/article-2425775/Climate-scientists-told-cover-fact-Earths-temperature-risen-15-years.html
Andre,
A Noe-hasonlatod jo -kar, hogy a tartalmat nem erted. 🙂
Vizozon (penzozon) = hiperinflacio. (a cikkre reflektalva: ha bedol a dollar, ez jon. Pont.) Alapveto kozgazdasagi muveltseggel innen mar gondolom ertheto a sztori. Noe szepen fogta az osszes “targyi eszkozet” + “munkaerot”, kihuzta amig elul a “vihar”. Aztan szepen nekiallt ujra a fold (“targyi eszkozok”) hasznositasanak, szinte a nullarol.
A Pennsylvania mining company sued by the federal government on behalf of a worker who refused a biometric handscan because he believes in the Bible’s mark of the beast prophecy
http://news.yahoo.com/u-sues-company-over-miners-religious-objection-handscan-212606362.html
Mivel az egész pénzvilág mesterségesen kreált, így a szabályait is a végtelenségig lehet módosítani.
Igenis, csak szándék kérdése, hogy az USA-t csődbe akarják vinni, vagy sem??
Ha nem, akkor a végtelenségig lehet ezt a dolgot nyújtani.
Álmodsz Krisztina, csak éppen azt nen veszed észre amit odatesznek a szemed elé! Noé idejében volt ilyen helyzet, akkor vizzel, most tüzzel leszünk megtisztítva, mivel Urunk Jézus Krisztus addig vissza nem tér a Földre, amíg bűn találtatik szívünkben….
Andre, a nagy figyelmeztetést miért nem fordítják le mostanság?
Mester a http://www.masodikeljovetel.hu alatt megtalálhatod szeptember 14-éig, s az hogy a http://www.nagyfigyelmeztetes.hu készítői miért nem folytatják jelenleg még nem tudom….
Nem te almodsz inkabb André? Noé idejében nem megtisztitva lett az emberiség, hanem elpusztitva (csak nyolcan maradtak meg) …a következo itéletkor ugyan tuzzel lesz elpusztitva, de a földön lakoknak “csak” egyharmad része.Ha pedig az Ur Jézus csak azutan jönne vissza, miutan az emberek szivében mar nem talaltatik bun, akkor varhatnank erre örök idokig is.
Biblia gyanant mit olvastok ti ott katolikus körökben?
Hagyjuk már.
Amióta ember van, azóta várja a “Világ végét”. Állandóan van valami, ami miatt lehet aggódni, izgulni, várni….hány éve riogatnak az USA polgárháborúval, összeomlással, stb. Ja! és Jézus Krisztus is megmondta: ő maga sem tudja, hogy mikor tér vissza, nem rajta múlik, csak az Atya tudja az időt!
Igy akkor Valaki mégiscsak tudja az idot nem?
Hű….
Tudod, Jézus a “rendszergazda”. Az Atya határozza meg a gép-időt. Senki nem tudja, hogy mihez viszonyítja…
Amúgy!
A Föld GDP-hez viszonyított adóssága 313%. Szerintetek, ha nem lehet ezt a végtelenségig húzni, akkor hogy jutottunk idáig, egyáltalán?
“Maga Krisztus, amikor az utolsó napról kérdezték, ezt felelte: ?Azt a napot, és azt az órát nem tudja senki, még az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya.? (Mk 13,32) Szent Pál apostol is figyelmeztet: ?Az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj.? (1 Tessz 5,1)”
A Thesszalonika 5 nem ér véget az általad idézett résszel, sokan szeretnek megállni itt, pedig két verssel később ezt olvassuk: “Ti azonban, testvéreim, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvajként lephetne meg titeket.”
Szia Ria ! Te sem írogatsz mostanában a V.H.-re ? Nagy mostanában ott a pangás. Az itteni témával kapcsolatban lenne egy kérdésem. Azt írod, hogy valaki tudja az időt. Jézus mondta, hogy csak az Atya tudja. De azt is mondta, hogy “én és az Atya egy vagyunk”. Erre varjál gombot. ??????
Szia Arpi,
Hat igen, én sem…mert hogy te sem? Ugy érted? Nem is akarsz mar, vagy csak szünetelsz? Mert hogy én nem, az értheto. 🙂 Persze, nagy ott a pangas…és tök unalmas…ha Kereso nincs, meghalt az élet ott is :)… egyszeruen eltunt…talan szabira ment a Bahamakra valami kellemes tarsasaggal… 🙂 Na persze es ha mi sem vagyunk, nincs kikkel szorakozniuk sem. 🙂
Legutobb Quedra bosszantott fel az idétlen kérdéseivel, amire éppen ezért mar nem is valaszoltam.
Egy utolso hosszabb hsz-t pedig Keresonek irtam ott… még jo, hogy éppen neki, es nem valami dilisnek, igy némileg kevesebb bosszusaggal hagytam abba, bar nagyon sajnalom, hogy minden addigi ott végzett feladatunk ugy végzodott, hogy nem sikerült megértetnünk vele (de massal sem) a dolgok lényegét. O azt varta volna tolünk, hogy elfogulatlanul beszéljünk arrol amit vallunk, ami viszont teljességgel lehetetlen, ha egyszer abban élünk, mozgunk és vagyunk elszakithatatlanul.
Ha o legalabb megprobalna oszinte kereso szandékkal beleasni magat, a Könyvek Könyvébe (függetlenül tolünk es mindenki mastol), akkor Isten Szelleme segitségével, egy bizonyos ido elteltével o maga is megtapasztalna, és igy megértené, hogy miért is valt egyszer csak szubjektiv élménnyé szamunkra az evangélium. De még csak meg sem probalja…kényelmesebb vitatkozni. Igy viszont nem marad mas szamara, mint az a sok ocska lim-lom, amiket eddig összegyüjtott, es amiket fél a szemétbe dobni, mert értékesnek véli.
Az o szerencsétlen bölcselkedoi max. annyit tudnak mondani neki (mint minden mas keresonek ), hogy: – gondold azt, hogy nincsenek problémaid, es a probléma megszunik… – gondold azt, hogy nem is vagy munkanélküli és… – ne hidd azt, hogy nincs kenyér az asztalodon, hanem hidd, hogy igenis az ott van és… – ez a vilag egy csodalatos hely, (de még ennél sokkal jobb lesz) csak jol kell tudni latnia annak, aki ezt nem olyannak latja és….stb., – és miutan most elmondtam neked, hogy mit kell tenned , eredj és probalkozz…probalj nem a problémaidra nézni, es gond egy szal se többé. 🙂 Ez az o utmutato tablajuk…: “Gondold azt, hogy a dolgok nem ugy vannak ahogy te latod, mert hiszen minden csak illuzio”… ( mégha ugyanakkor maguk is érzékelik annak fizikai valosagat). Es ettol majd jol lakik a csalad, jol lakik a sziv, jol lakik az elme.
Csak azért ecseteltem ezt ilyen hosszan, mert nagyon sokakra jellemzo ez a fajta ezoterikus gondolkodas, ami egyre eroteljesebben terjed mindenfelé, és ami éppen ezért a mi dolgunkat is nagymértékben megneheziti.
Amikor pedig azt kifogasolja, hogy mi miért a Bibliaval magyarazzuk a Bibliat, akkor megintcsak egy lehetetlen dolgot var el tolunk, mert ugyan mi massal magyarazhatnank az Igazsagot, ha nem az Igazsaggal? 🙂
A gombvarras nem éppen az erosségem Arpi, de azért megprobalkozom vele a leheto legegyszerubbnek gondolt megoldassal: 🙂
Krisztus, a Szent Szelleme által egylényegu az Atyával, de nem egyenrangu vele. Isten a Fia felett all, mégha egy természetuek is. Példaként: Isten e jelenvalo vilagon a Fia hatalmaba adott mindent: “Tudvan Jézus, hogy az Atya mindent hatalmaba adott néki, es hogy o az Istentol jött és az Istenhez megy…”(Jn 13:3). Es miutan a Biro (az Ur Jézus) végrehajtja a vilag feletti itéletet, a Fiu az Atya laba elé helyezi az egész megvaltott teremtett vilagot, és attol kezdve “maga a Fiu is alavettetik annak, aki neki mindent alavetett, hogy az ISTEN legyen minden mindenben” (1Kor 15:28)!
[ Tegnap eszembe jutottal Arpi, amikor a tv hiradoba (lehet otthon mar nem igy mondjak) bemutattak az elso pilota nélkuli Falcon-16-os tesztelését.Végig mutattak, ahogy a földrol tavvezérlik, miközben a repcsi belsejébe is be volt allitva egy kamera, ami belülrol is mutatta ahogyan pilota nélkül repdes. 🙂 ( Ja, a Wright-Patterson Air Force Base nem 20 km-re, hanem 20 mile-ra van tolunk, a V.H.-n nem jol irtam a multkor). ]
Kellemes olvasgatast,
szia. 🙂
( U.i.: Antenor e-mail-jéhez még egyszerubben hozzajutsz, ha ramész a COG-ra es a “Forum”-ban megkeresed a “szombatos” nevet, arra klikk es maris jön az e-mail-je, ahol azonnal irni tudsz neki, ui. az Antenor mellett ez az ottani nick-je.)
?Tudván először azt, hogy az utolsó időben csúfolkodók támadnak, a kik saját kívánságaik szerint járnak, És ezt mondják: Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert a mióta az atyák elhunytak, minden azonképen marad a teremtés kezdetétől fogva. II. Péter 3:4
Jézus csupán azt mondta, hogy ?sem a napot, sem az órát nem tudjátok,? ugyanakkor pont az utolsó időkről szólva azt is mondta: ?Amit pedig nektek mondok, azt mindenkinek mondom: Vigyázzatok!” és ?Most mondom ezt nektek, mielőtt megtörténik, hogy ha majd megtörténik, higgyetek.?
A Biblia tele van olyan fejezetekkel, amik kifejezetten a végső időkkel foglalkoznak. Szerintem nem véletlenül kerültek oda.
Dánielnek azt mondta az angyal: ?Menj el, Dániel, mert ezek az igék le vannak zárva, és le vannak pecsételve a végső időkig. … A bűnösök közül senki sem érti meg, de az okosok megértik.?
Szia Thea ! Tudsz abban segíteni, hogyan tudom elérni Antenor nevű hozzászólót ? Korábban akart adni egy Facebook-os Miamano linket, de akkor még nem volt arckönyvem. Ha esetleg Te ismered ezt a címet, oszd meg velem is. Köszi. Mostanában olyan vihar előtti csend érzésem van, Te hogy érzed ? Üdv
Szia Arpiel! Talán az lenne a leggyorsabb, ha megengeded nekem, hogy elküldjem neki az email címed.