Hit és vallás

A niceai zsinat története és az újszövetségi kánon

Ezúttal egy számomra is viszonylag új terület felderítésébe szeretnék belevágni veletek. Az egyház történetéről, annak is egy olyan szakaszáról van szó, ami sokak szerint meghatározó szerepet játszott a kereszténység történelmében. Arról az elhíresült niceai zsinatról van szó, amin egyesek szerint (Dan Brownnal az élen) Nagy Konstantin római császár önkényesen eldöntötte, hogy milyen könyvek, illetve levelek kerüljenek a Bibliába, de még olyan véleményeket is olvasni szép számmal, amik szerint ekkor semmisítették meg vagy nyilvánították eretnekségnek a kánonból kimaradó írásokat. Ez az elmélet, mert, mint hamarosan kiderül, tényleg csak elméletről van szó, olyan gyakran bukkan fel az Interneten, hogy sok keresztény is készpénznek veszi. De vajon mi történt valójában ezen a bizonyos zsinaton? Megmondom őszintén, hogy a kérdés annyira foglalkoztatott, hogy legalább féltucat könyvet és egyéb publikációt olvastam az elmúlt év során a témában és egy olyat választottam a jelen poszt alapjául, ami nemcsak a főbb tudnivalókat, de sok érdekes részletet is feltár. Remélem hozzám hasonlóan mások is hasznosnak találják majd.

Mi is történt Niceában?

Niceába Alexandrián át vezetett az út. Ebben az észak-egyiptomi városban volt az ókor legnagyobb könyvtára és az intellektuális gondolkodás központjának számított, ahol sok ismert teológus is élt. Egyiküket Alexandernek hívták, aki 313 és 328 között Alexandria érseke volt és nagyon komolyan vette posztját. Rendszeresen tartott szemináriumokat, amelyeken a történetünk szempontjából fontosnak bizonyuló Arius, az egyik nagy egyházkerület presbitere is részt vett. Arius és Alexander azonban eltérő véleményen voltak Jézus isteni státuszát illetően. Míg Alexander meg volt győződve arról, hogy Jézus az Atya valamennyi tulajdonságával rendelkezik, beleértve örökkévalóságát is, addig Arius tagadta ezt. Arius szerint Jézus csupán hasonlított az Atyára, és nem öröktől fogva, csak a teremtés előtt-től létezett, bár neki is része volt a teremtésben, illetve dicsőségben a teremtés felett állt, de Maga is teremtmény, Akit Isten a semmiből teremtett valamikor az örök múltban. Vagyis Jézus örökölte az Atya isteni tulajdonságait, azonban szerinte a természetük nem azonos. Kicsit kevésbé isteni.

Alexander azt tartotta, hogy az isteni természet annyira abszolút, mint például a terhesség, vagyis egy asszony nem lehet kicsit vagy nagyon várandós. Vagy az, vagy nem az. Éppen így, Jézus vagy Isten, vagy nem. Alexander ezt az üdvösség szempontjából is fontos kérdésnek tartotta, így minden alkalmat megragadott, hogy hangoztassa álláspontját és cáfolja Arius nézeteit. Arius azonban kitartó volt. Alexander úgy érezte, hogy cselekednie kell és bár szelíd embernek és konfliktuskerülő vezetőnek tartották, Krisztus természetének kérdését túl fontosnak tartotta ahhoz, hogy annyiban hagyja az ügyet.

318-ban 100 püspök részvételével tanácskozást hívott össze Alexandriában, hogy hivatalosan is megfosszák Ariust egyházi tisztségétől.

Arius dühöngött. Nem volt hajlandó elismerni az őt kitagadó eljárást és a mai Törökország területén található Nicodémiába vonult vissza, hogy híveket toborozzon maga köré. Legfőbb támogatója Nicodémiai Euszebiosz volt, aki felesége révén Konstantin császárnak is rokona és a császár udvari teológusa volt. Arius és Euszebiosz levélíró kampányba fogtak, hogy megkeressék azokat a püspököket, akik nem vettek részt az Arius elleni eljárásban. Arius igen jó publicista hírében állt. Olyannyira, hogy tanításait gyakran versbe szedte és időnként még „dallamot is költött hozzájuk, hogy azokat a tengerészek, a molnárok és minden utazó énekelhesse”.1 Rövid időn belül Aris nézeteit hirdető falfirkák és szórólapok lepték el a környéket, a vita pedig az utcai erőszakig fajult. Befolyásos barátja segítségével Arius igazi vihart kavart fel, aminek hatása még a császári udvarban is érezhető volt.

Konstantin számára, aki végre a hatalma útjában álló utolsó riválistól is megszabadult és 324-ben a Római Birodalom egyeduralkodója lett, kínos volt a püspökök közötti viszálykodás. Békét akart a birodalmában és a pontot trónra lépésének 20. évfordulóján akarta feltenni az i-re.

325-ben valamennyi püspökét magához hívatta az egyház történelmének első ökumenikus tanácskozására. Konstantin, aki általában Bizáncban (a későbbi Konstantinápolyban, a mai Isztanbulban) tartózkodott, ideiglenesen Niceába tette át udvarát, amíg a később az ő nevét viselő várost átépítették. A császár úgy gondolta, hogy Nicea tökéletes helyszín a találkozóhoz, ahol a püspököket hercegekhez méltó pompával fogadhatja és kényeztetheti. A császár saját költségén és saját császári járművein szállítatta a városba vendégeit. A kényeztetés részeként üdvözlő ajándékokkal, mesés lakomákkal és fejedelmi szállással várta őket. A szálláshelyek „leírhatatlanul pompásak voltak”.2 Konstantin mindent megtett annak érdekében, hogy egységet teremtsen birodalma egyházában. A végső szó azonban mégsem az övé lett.

Egy jottányit sem

A Niceában összegyűlt püspökök a pompát kevésbé, az üldöztetést annál jobban ismerték. Sokan személyesen élték át Diocletianus és Maximianus császárok igazságtalanságait. Diocletianus elkobozta a keresztény írásokat, felgyújttatta a keresztények épületeit és letartóztatta a papság tagjait. Maximianus kivégeztette, megcsonkíttatta vagy száműzte azokat, akik nem voltak hajlandóak megtagadni Krisztust. A zsinaton résztvevő Paphnutius a jobb szemét veszítette el, bal lábára pedig sánta lett az üldöztetés miatt, majd száműzték is, amiért kereszténynek vallotta magát. Mások nem tudták használni ujjaikat a tüzes kínzások miatt és sokan veszítették el egy-egy végtagjukat. Egy ókori szerző bizonysága szerint „az egybegyűltek egy mártírhadseregre hasonlítottak”.3 Azoknak, akik ennyit szenvedtek a lelki feddhetetlenség érdekében, nem lehetett csakúgy megmondani, hogy miben higgyenek Krisztust illetően, és ezen semmilyen császári nyomás nem volt képes változtatni.

A Niceában összegyűlt püspököket amúgy is sokkal jobban érdekelte a prédikálás, mint a politika. A gyülekezeteik sorsa és az apostoli hagyományok megtartása foglalkoztatta őket, nem holmi teológiai újítások és inkább figyeltek a Szellem hangjára, mint a császárra. Vagyis a zsinat nem egymástól elszigetelt véleménnyel rendelkező emberek gyülekezete volt. Ellenkezőleg. A Krisztust személyesen ismerő első pásztorok által rájuk hagyott kollektív bölcsességet hozták közös tető alá, hogy gyülekezetüket rövid időre hátrahagyva megbeszéljék a keresztény közösséget foglalkoztató fontos kérdéseket.

Konstantin tudta, hogy a megoldás csakis a jelenlévő püspökök és az általuk képviselt hívő közösségek hitbeli meggyőződésével összhangban érkezhet.

A császár nem volt valami nagy teológus, így teológiai tanácsadóját, Hosiust kérte meg, hogy foglalja neki össze a vita lényegét. Hosius tisztában volt azzal, hogy a Niceába várt vagy háromszáz püspök nagy része nem könnyen fogadná el Arius nézeteit. Mindössze harmincan voltak, akik készek voltak kijelenteni, hogy a Fiú teremtmény, az egybegyűltek talán legnagyobb hányada pedig még hezitált a kérdésben, mivel nem értették tisztán a szembenálló nézeteket.

Mivel Konstantint nem a teológia helyessége, mint inkább a birodalom egysége érdekelte, olyan megoldást akart, ami a többség támogatottságát élvezte, függetlenül attól, hogy végül mi lesz az.4 Arius követői akaratukon kívül segítségére váltak ebben. A tanácskozás kezdetén szükségét látták, hogy valaki érthetően ismertesse Arius pozícióját. Püspöki rang híján Arius nem vehetett részt a tanácskozáson, így barátja Euszebiosz kapta meg a lehetőséget, hogy prezentálja álláspontjukat, aki legjobb tudása szerint kifejtette, hogy miért nem gondolja a Fiút az Atyával egyenlőnek és nem örökkévalónak. Roger E. Olson egyháztörténész így ír erről:

„Némelyik püspök a fülét is befogta és kiáltozni kezdett, hogy valaki vessen véget az istenkáromlásnak. Egy Euszebiosz közelében álló püspök megragadta a másik kezében lévő papírokat, a földre dobta és megtaposta őket. Mondhatni egész zendülés támadt a püspökök között, aminek egyedül a császár parancsa volt képes véget vetni.”5

A korábban a kerítésen táncoló püspökök rövid úton a kerítés túloldaláról meredtek Ariusra. Egyértelművé vált, hogy korábban nem voltak tisztában a nézet részleteivel, illetve, hogy mennyire fekete-fehér kérdéssel állnak szemben. Jézus vagy örök, vagy nem. A többség gondolni se tudott az utóbbira. Konstantin azt gondolta, hogy a tanács pontosan az akarata szerint alakult, hiszen szinte teljes volt az egyetértés.

Miután a résztvevők lecsendesedtek, felmerült az igény egy hivatalos nyilatkozat kiadására az arianizmus ellen. A püspökök egyértelműen nem értettek egyet Arius-szal. Tudták, hogy miben nem hisznek, ugyanakkor azt már kevésbé tudták megfogalmazni, hogy mit jelent Jézus istensége. Ez volt az igazi kérdés Niceában: megfogalmazni, hogy miként volt Jézus isteni természetű, nem pedig az, hogy az volt-e.

A püspökök és a császár megállapodtak, hogy írásba kell foglalni álláspontjukat, amit mindenki aláír, aki pedig ezt megtagadja, elveszíti egyházi pozícióját.6 Konstantin Hosiust bízta meg a dokumentum elkészítésének felügyeletével, aminek megírása nem ment könnyen, mert nem tudtak megállapodni annak nyelvezetén. Arius maréknyi követője a tanácsban ragaszkodott hozzá, hogy kizárólag olyan kifejezéseket használjanak, amik megtalálhatók a Bibliában, a másik oldal viszont úgy gondolta, hogy a Szentírás mondanivalóját úgy lehet a legjobban kifejteni, ha nem szabnak korlátokat a kommunikációban.

Konstantin, valószínűleg Hosius ösztönzésére, előállt egy megoldással. Azt javasolta, mondják ki, hogy a Fiú egylényegű (görögül homoousios) Istennel. Konstantin azt gondolta, hogy ezzel kifejezhetnék Jézus teljes isteni mivoltát (elnyerve az arianizmus ellenzőinek tetszését), anélkül, hogy túl sokat sugallnának (némileg megbékítve Arius követőit). Remélte, hogy ezzel a kulcsszóval egyesítheti a két tábort, de Arius követői túl sokatmondónak találták és tiltakoztak ellene. Konstantin ennek ellenére ragaszkodott a Krisztust Istennel egylényegűnek kijelentő hitvallás megfogalmazásához, ami így hangzott:

„Hiszek7 az egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak teremtőjében.

Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született minden idő előtt, Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől; született és nem teremtetett, az Atyával egylényegű, és általa lett minden. Érettünk, emberekért és üdvösségünkért leszállt a mennyből. Megtestesült a Szentlélektől és Szűz Máriától, és emberré lett. Keresztre feszítették értünk Poncius Pilátus alatt, kínhalált szenvedett, és eltemették, harmadnapon feltámadt az Írások szerint, fölment a mennybe, ott ül az Atya jobbján, újra eljön dicsőségében ítélni élőket és holtakat, és uralmának nem lesz vége.

Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától és a Fiútól származik, akit az Atyával és Fiúval együtt imádunk és dicsőítünk, és aki szólt a próféták által.

Hiszem az egy, szent, egyetemes és apostoli egyházat. Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára.
Várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet.
Ámen.

A hitvallást Marmaricai Theonász és Ptolemaioszi Secundus kivételével valamennyi püspök aláírta. Bár néhányan kelletlenül tették, azért Arius nézeteit egységesen tévtanításnak vélték. Egyesek közben még egy darabig arról is vitáztak, hogy a görög jotta betű beszúrásával a homo (azonos) helyett a homoi (hasonló) szót használják-e és így egylényegű helyett Istennel hasonlólényegűnek jellemezzék Jézust, de végül maradt az egylényegűség.

A császár visszavág

A zsinat egyértelmű határozata ellenére a szóválasztással kapcsolatos vita nem maradt abba, ami egyrészt megmutatta, hogy Konstantin nem rendelkezett akkora befolyással az egyház felett, hogy ráerőltethette volna az akaratát, másrészt segített kiugrasztani a nyulat a bokorból a császár valódi szándékait illetően.

328-ban Ariust és követőit rehabilitálták, az őket támogató püspökök pedig formálisan is kérték a császártól, hogy az Alexandriai gyülekezet presbitere lehessen. Konstantin beleegyezett és utasította Alexandria új püspökét, az akkor még fiatal Atanázt (később Alexandriai Szent Atanáz), hogy fogadja vissza Ariust a gyülekezetbe. Atanáz ezt megtagadta, úgy gondolva, hogy csak így maradhat hű a Niceai hitvalláshoz, kötelességének érezve, hogy ellenálljon azoknak, akiket a zsinat elítélt, amiért is a császár Trierbe száműzte, egyértelművé téve, hogy nem annyira a teológia, mint inkább a birodalom érdekei motiválták döntéseit.

Atanázt összesen négy alkalommal száműzték élete során, de egyetlen egyszer sem volt hajlandó feladni hitvallását. Konstantin ezzel szemben hol az egyik, hol a másik oldallal szimpatizált, hiszen nem a teológiai kérdések tisztázása, hanem a birodalom egysége érdekelte. Az pedig egészen egyértelmű, hogy Konstantin nem állt olyan helyzetben, hogy rávegye a zsinatot egy olyan döntés elfogadására, amit az nem tartott eleve igaznak. Lehet, hogy Konstantin a „püspökök püspökének” nevezte magát, az egyház azonban az ő ténykedésétől teljesen függetlenül hitt, amiben hitt. Márpedig abban hitt, mégpedig a kezdetektől fogva, hogy Jézus Isten.8

Az újszövetségi kánon

Ezek után valószínűleg sokakban felmerül a kérdés, hogy ha Niceában nem, akkor melyik zsinaton döntötték el, hogy mi került be az újszövetségi kánonba és mi nem? Elvégre valakinek csak el kellett döntenie! Vagy mégsem?

A korai egyház történetét megvizsgálva igen hamar rájövünk, hogy egyetlen zsinat sem hozott ilyen döntést. Természetesen voltak regionális zsinatok (Laodicea, Hippo, Karthágó), ahol a résztvevők kinyilvánították a véleményüket a kánonról, de nem válogattak össze semmit a kedvük szerint, csupán megerősítették, hogy a keresztények által a kezdetektől olvasott könyvek és levelek szerintük is ihletettek. Vagyis nem az akaratukat fejezték ki, hanem egyszerűen kimondták, hogy mi a helyzet. Más szóval nem a zsinatok határozták meg, hogy mi kerüljön bele a Bibliába, hanem a hívők, az egyház csupán elismerte, hogy jól döntöttek. Ez pedig egy olyan tény, amit az ateista Új Testamentum szakértő Bart Ehrman is elismer:

„Az újszövetségi kánont a széleskörű konszenzus döntötte el, nem pedig egy hivatalos kihirdetés.”9

Kell ennél jobb emlékeztető arra, hogy nem emberi találmánnyal van dolgunk? Az Interneten keringő városi legendákkal ellentétben a tényekből kiderül, hogy nem a hatalmi elit vagy korrupt egyházvezetők által egy lefüggönyözött szobában meghozott döntés eredményét tartjuk a kezünkben, amikor Jézusnak az alábbi szavait olvassuk:

„Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.”10

  1. Philostorgius, The Ecclesiastical History of Sozomen: Comprising a History of the Church from A.D. 324 to A.D. 440, and The Ecclesiastical History of Philostorgius, trans. Edward Walford (London: Bohn, 1855), 2.2. []
  2. Eusebius, Life of Constantine, chap. 15, in The Nicene and Post Nicene Fathers (hereafter cited as NPNF), 2d series, ed. Philip Schaff and Henry Wace (New York: Christian Literature, 1890), 1.792. []
  3. Theodoret The Ecclesiastical History of Theodoret 1.6, NPNF, 3.67. []
  4. Justo Gonzalez, A History of Christian Thought, vol. 1, From the Beginnings to the Council of Chalcedon, rev. ed. (Nashville: Abingdon, 1992), 266-67. []
  5. Roger E. Olson, The Story of Christian Theology (Downers Grove, IL: InterVarsity Press, 1999), 153-54. []
  6. Eusebius: Life of Constantine 3.12, in NPNF, 1.791. []
  7. A görög szöveg többes szám első személyben fogalmaz. A latin változat egyes számot használ. (Hiszünk – Hiszek) Ennek az az oka, hogy ezt a hitvallást a nyugati egyházban gyakran keresztelési hitvallásként használták, míg a görög egyházban általában az egész gyülekezet mondta. []
  8. A Niceai zsinat részletes történetéről és annak történelmi kontextusáról lásd még: Olson, Story of Christian Theology, 141-60; és Mark A. Noll, Turning Points: Decisive Moments in the History of Christianity, 2d ed. (Grand Rapids: Baker, 2000), 47-64. []
  9. Lost Christianities, 231. oldal []
  10. Máté 24:35 []
Előző posztKövetkező poszt

117 hozzászólás

  1. Ószövetség vs. Újszövetség
    Csak mert mostanában felvetődött itt ilyesmi.
    Nekem legalábbis az a véleményem, hogy azáltal, hogy a Törvényeket megtartjuk, a Törvények még nem tűnnek el és nem veszítenek az érvényességükből.Sőt, éppen a megtartásuk ad értelmet a Törvényeknek.Jézus sem törölte el ezeket a Törvényeket, hanem betöltötte azokat.A Törvénykönyv tehát továbbra is érvényes, de Tóra helyett sokkal inkább megéri Jézusnak nevezni.Aki az Atyaisten követője, az továbbra is Mózes követője, Ábrahám és Jákob követője, miközben a látása Jézus Krisztuson van.Nem mondom, hogy lehetetlen az Ószövetség nélkül Jézust megérteni.De ez bizonyára ritkaságszámba megy.De mivel a Szellem hatalmasabb a betűnél, nagyon is lehetséges ilyesmi.Azonban, aki Jézust megérti, érti az Ószövetséget is – akár olvasta azt, akár nem.

    Aki Jézust követi, az eleve betölti az összes Törvényt, nem pedig mellőzi azokat.Márpedig, mindannyian Jézust követjük.Egyszerűen nem tehetünk mást.Azok a halak, melyek a folyó folyásirányával szemben úsznak, azok is csak a folyót tudják követni.És még a hajók is, ugyanígy.Pont ahogy mindannyian megfelelünk a gravitáció törvényének, mert más választásunk nincsen.Sem a madarak, sem a repülők nem jelentenek kivételt.Az elemi részecskék igen, de az most más lapra tartozik. 🙂 A Nap körül keringő Föld hajszálpontosan betölti a gravitáció törvényét, és nagyon boldog ettől.Épp a törvény teszi ilyen boldoggá. 🙂 Hiszen a pályáján, ami kábé egy cső, erőmentes mozgást végez, folytonosan zuhanva a Napba, de soha el nem érve azt.A Föld kering a Nap körül, és ez semmibe sem kerül neki!Ingyen van számára, és sem csűrbe nem takar és nem is vet vagy arat.A Föld (és persze az összes többi bolygó is) energia befektetés nélkül, erőmentesen követi a gravitáció törvénye által neki eleve kiszabott téridőt, és nagyon élvezi ezt.A Föld keringését folyton szabályozza a gravitáció, megkérve így az árát bolygónk mechanikájának; a Föld mégis potyázik, és bár mást nem is csinál mint a Nap felé zuhan, mégis évbilliókba telne, hogy belezuhanjon abba.(Billió=milliószor millió / ezermilliárd.) Ez pedig sokkal-sokkal hosszabb idő a Világegyetem várható élettartamánál.Szóval attól, hogy összhangban vagyunk a Törvényekkel, azok nem megszűnnek létezni, hanem éppenséggel felemelnek minket.Ez megfigyeléseken, tapasztalatokon nyugvó tény, mind a fizika, mind Jézus tekintetében.

    1. Galata 3
      “Ó, balgatag galaták, ki igézett meg titeket, akiknek szeme előtt Jézus Krisztust úgy írtuk le, mintha közöttetek feszítették volna meg?
      2
      Csak azt szeretném megtudni tőletek, hogy a törvény cselekedeteiből kaptátok-e a Lelket vagy a hit hallásából?
      3
      Ennyire balgatagok vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?
      4
      Annyit szenvedtetek hiába? Ha ugyan hiába.
      5
      Tehát az, aki a Lelket adja nektek, és hatalmas erőkkel munkálkodik közöttetek, a törvény cselekedeteiből teszi vagy a hit hallása által?
      6
      Úgy, amint Ábrahám is hitt Istennek, aki ezt igazságul számította be neki.
      7
      Értsétek meg tehát, hogy akik hitből vannak, azok Ábrahám fiai.
      8
      Mivel pedig az Írás előre látta, hogy Isten hitből fogja megigazítani a pogányokat, előre hirdette az evangéliumot Ábrahámnak: Tebenned fog áldást nyerni minden nép.
      9
      Eszerint a hitből valók áldatnak meg a hívő Ábrahámmal.
      10
      Mert a törvény cselekedeteiben bízók átok alatt vannak, amint meg van írva: Átkozott mindenki, aki nem marad meg mindazokban, amik meg vannak írva a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje.
      11
      Az pedig, hogy a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, nyilvánvaló, mert az igaz ember hitből él.
      12
      A törvény pedig nincs hitből, hanem aki cselekszi azokat, élni fog általa.
      13
      Krisztus váltott meg minket a törvény átkától úgy, hogy átokká lett értünk – mert meg van írva: Átkozott, aki fán függ –,
      14
      azért, hogy Ábrahám áldása Krisztus Jézusban a pogányoké legyen, hogy a Lélek ígéretét hit által megkapjuk.
      15
      Testvéreim, emberi módon szólok. Még az ember megerősített végrendeletét sem teheti senki érvénytelenné, és hozzá sem toldhat.
      16
      Az ígéretek pedig Ábrahámnak és az ő utódának adattak. Nem azt mondja: „és az ő utódainak”, mint soknak, hanem csak egynek: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus.
      17
      Azt mondom pedig, hogy azt a szövetséget, amelyet Isten korábban megerősített, a négyszázharminc esztendő múlva keletkezett törvény nem teszi érvénytelenné, hogy megsemmisítse az ígéretet.
      18
      Mert ha a törvényből van az örökség, akkor többé nem ígéretből, Ábrahámnak pedig ígéret által ajándékozta azt Isten.
      19
      Mi tehát a törvény? A bűnök miatt adatott, amíg eljön az utód, akinek az ígéret szól, és angyalok által közbenjárón keresztül rendeltetett.
      20
      A közbenjáró pedig nem csak egyvalakié, Isten ellenben egy.
      21
      A törvény tehát Isten ígéretei ellen van? Semmiképpen! Mert ha olyan törvény adatott volna, amely képes megeleveníteni, valóban a törvényből volna az igazság.
      22
      De az Írás mindent bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusban való hitből adassék a hívőknek.
      23
      Mielőtt pedig eljött a hit, a törvény őrizete alatt voltunk, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig.
      24
      Ekként a törvény Krisztushoz vezető mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg.
      25
      De miután eljött a hit, nem vagyunk többé a vezető mester alatt.
      26
      Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.
      27
      Mert akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel.
      28
      Nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.
      29
      Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai és ígéret szerint örökösök vagytok.”

      Róma 7
      “Avagy nem tudjátok, testvéreim, mert törvényismerőkhöz szólok, hogy a törvény csak addig uralkodik az emberen, amíg él?
      2
      Mert a férjes asszonyt a törvény a férjéhez köti, amíg él a férj, de ha meghal a férj, az asszony feloldást nyer a férj törvénye alól.
      3
      Ha férje életében más férfié lesz, az házasságtörésnek számít, ha azonban meghal a férje, nem köti a törvény, úgyhogy nem lesz házasságtörő, ha más férfié lesz.
      4
      Éppígy ti is, testvéreim, meghaltatok a törvénynek Krisztus teste által, hogy máséi legyetek, azéi, aki feltámadt a halottak közül, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek.
      5
      Mert amíg test szerint éltünk, a bűnök indulatai a törvény által dolgoztak a tagjainkban, hogy gyümölcsöt teremjenek a halálnak.
      6
      Most azonban, miután meghaltunk arra nézve, ami fogva tartott bennünket, megszabadultunk a törvénytől, hogy a Lélek újdonságában szolgáljunk, nem pedig a betű ódonságában.
      7
      Mit mondunk tehát? A törvény bűn? Semmiképpen! Hisz a bűnt is csak a törvény által ismertem meg, mert a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánd.
      8
      De a bűn, kihasználva az alkalmat, a parancsolat által mindenféle kívánságot ébresztett bennem. Mert törvény nélkül halott a bűn.
      9
      Én egykor törvény nélkül éltem, a parancsolat megjelenésével azonban életre kelt bennem a bűn,
      10
      én pedig meghaltam, és az a parancsolat, amely életet ígért, halálomra lett.
      11
      Mert a bűn kihasználta a parancsolat által adott lehetőséget, megcsalt engem, és megölt általa.
      12
      De a törvény szent, és a parancsolat szent, igaz és jó.
      13
      Akkor hát a jó halálomra lett nekem? Semmiképpen! De azért, hogy a bűn bűn mivolta nyilvánvaló legyen, a jó által a halált munkálja, hogy így a bűn a parancsolat által igen nagy vétekké legyen.
      14
      Mert tudjuk, hogy a törvény lelki, de én testi vagyok, kiszolgáltatva a bűnnek.
      15
      Mert magam sem értem, mit teszek. Mert nem azt teszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök.
      16
      Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor egyetértek a törvénnyel, hogy jó.
      17
      Akkor tehát már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakozó bűn.
      18
      Mert tudom, hogy nem lakik bennem, vagyis az én testemben jó, mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom.
      19
      Mert nem a jót cselekszem, amit akarok, hanem a gonoszt teszem, amit nem akarok.
      20
      Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem azt, hanem a bennem lakozó bűn.
      21
      Magamban tehát azt a törvényt találom, hogy jóllehet a jót akarom cselekedni, mégis a gonosz van hozzám közel.
      22
      Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint,
      23
      de látok egy másik törvényt a tagjaimban, amely ellenkezik az elmém törvényével, és engem a tagjaimban levő bűn törvényének a rabságába hajt.
      24
      Ó, én nyomorult ember! Ki szabadít meg engem e halálnak testéből?
      25
      Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus! Én tehát az értelmemmel Isten törvényének, de a testemmel a bűn törvényének szolgálok.”

      Nem is értem miként lehet ezeket másképp értelmezni, azaz “továbbra” is (pogányok és nem pogányok) a törvényhez és az ahoz kapcsolódó cselekedetekhez ragaszkodni? Talán mégis értem úgy hogy még eddig nem haltál meg és így nem us születtél újjá. Nem neked szól Oszkár , csak bátorkodtam meglovagolni a “te” hullámodat,…remélem nem baj.

      1. Szia Adrián!Ez nekem is egyértelmű így, amikor elolvasom.Ez a szűk út, a könnyű út, az egyetlen út.Mégis, egész életünkben ezt tanuljuk.Elolvasom ezt amit most idéztél, és látom, hogy ez könnyű.Aztán amikor kimegyek az élet napi forgatagába, mégis gyakran kapom magam azon, hogy a megfelelés kényszere hajt.Nem baj. 🙂 Inkább az a jó, hogy észreveszem ezt.Jó, mondtad, hogy ezt nem nekem szántad, de én meg mégis inkább a saját nevemben írok.Közben tudom, hogy nem egyedül vagyok így ezzel.Személyes tapasztalatom még ezzel kapcsolatban az, hogy tanulni lehet azt, hogy az ember észrevegyen ilyesmit önmagán, önmagában.Aki ezt egyszer észrevette, megfigyelte önmagával kapcsolatban, és habár ha meg is ijed, de nem iszkol el (önmaga elől), az az ember végérvényesen elindult a szabadsága felé.Ez a galatákhoz írt levél nagyon erős Írás, igazi ajándék szerintem, ami színültig van telítve szabadsággal.A rómabeliekhez írt levél meg egyenesen csodálatos.Köszi ezt a combót amit bemásoltál ide!

        1. Jó reggelt Oszkár.
          Csak úgy eszembe jutott,… ha ennyire egyértelmű, hogyan tudják sokan, most a neveket inkább hagyjuk, például ezt is idekeverni?

          Az asszony pedig így szólt: „Senki, Uram.” Jézus így felelt: „Én sem ítéllek el. Menj el, és többé ne vétkezz!” János 8:11

        2. Kedves Oszkár,
          Nagyon kedves toled, hogy rám gondoltál, de az az igazság, hogy nem érdekeknek a karizmatikus vallás tanításai, tudniillik azok az emberek képtelenek különbséget tenni illetve szétválasztani az üdvözülést (SALVATION) és a tanítványsági, tanítványi-követői állapottól (DISCIPLESHIP). Remelem nem bántottalak meg vele és remélem azzal sem húzom ki a gyufát nálad, ha most azt tanacsolom, hogy te se hallgasd többé őket, mert zavart kelthetnek a képben, amitől aztán gyakran megfelelési rémképeket látsz az élet napi forgatagába.

        3. Adrián Barátom!Azt a bizonyos gyufát sosem más húzza ki nálam, hanem mindig én; saját magam húzom ki saját magamnak. 😀 Ezt már régen sejtettem egyébként, és örültem annak, hogy ennek a lényegét visszatükrözni láttam azokban, amiket Dr.Palavics József – Pajó mondani szokott.Hogy a megoldás annyira közel van hozzánk, hogy arra már azt lehet mondani, hogy tulajdonképpen bennünk van, sőt, egyenesen mi magunk vagyunk azok személyesen.Személyünk ugyanis, még a Római Pápánál is méltóbban képviseli számunkra a világ egyetlen hatalmasságát itt a Földön, Jézust.Mert ha igazán mélyen önmagunkba sikerül tekintenünk, akkor Őt pillanthatjuk meg, mert túl láttunk bárkin, akárkin, aki azt a bizonyos gyufát ki tudná húzni nálunk.És ez számomra szimpatikus üzenet.Pajót egyébként személyesen is van szerencsém ismerni, és habár nem vagyok vele napi kapcsolatban, de azt hiszem, nem tévedek azzal ha barátomnak hívom őt.

        4. Oszkár,
          Ilyen barátokat én is tudok. Azt mondják csodálatos dolgokat művel rajtuk keresztül Jézus, de valamiért a kórházakat mégis nagy ívben kerülik és csak olyankor keresik fel azt, amikor már ők maguk is egy modern orvoslási kezelésre szorulnak. Na az ilyenek nálam könnyen ki tudják húzni azt bizonyos gyufát. Igaz a haragom akkor nem tart sokáig.

        5. Mivel “vallásfenomenológiai” (!!! 😀 ) gyér műveltségem okán egyre kevésbé tudlak követni, kénytelen voltam utána nézni, mi a csuda is lehet ez a karizmatikus izébizé.Hát, nem a bicepsz kerületéről szól, az biztos. 🙂 Pedig már erre is gondoltam.Mivel egyáltalán nem foglalkozom ilyesmivel.De a Wikipédia segített valamicskét.Kezdem sejteni, hogy mire gondolsz.Egyébként Thea rádiós beszélgetéseit böngésztem kb. másfél évvel ezelőtt, és rábukkantam más műsorokra is.Amik tetszettek onnan, hallgatni kezdtem.Ennyi a történet.

          De azt látom, nemigen szakítottál időt erre az egyébként rövidke műsorra, amit az előbb küldtem.Nem baj.Előítéletek – de még ez sem baj.Legalábbis, tőlem sem idegen az ilyesmi, amikor egy-egy “megmondóember” fellépésének a linkjével találkozom itt.Szóval, no problem, Amigo! 🙂 Előbb-utóbb minden zsák megtalálja a foltját.Nem lehet másképpen.Nem baj, ha útjaink nem feltétlenül esnek egybe minden szakaszon.Sőt, ez még kifejezetten jó is.Mindenki a saját útját járva tanul csak igazán.Te is, én is.És ez szerintem a lehető legjobb így.

          Höhö!
          A Facebook profilomra kattintottam most, hogy beírjak ide pár sort Pajó barátomtól.De az első bejegyzés amit megpillantottam, pont azé az ismerősömé volt, akinek a rövidke szösszeneteit idézni szoktam itt néha.Alig egy órája osztotta meg.Íme: “A karizmatikus ‘Szent Szellemmel betöltött’ közösségekben legalább akkora a vallásosság és képmutatás, mint az általuk kritizált egyházakban.Vagy inkább…több…” :mrgreen: 😀 Ők (aki ezt írta és Pajó) jó czimborák egyébként. 🙂 Sok ismerősöm lájkkal díjazta ezen sorokat.Biztos Pajó is majd, amikor elolvassa.Mit jelent mindez?Rád bízom ennek a históriának a továbbgondolását… Mindenesetre, rajtad kívül is vannak még éles látású emberek a világon. 😉

        6. Oszkár,
          “De azt látom, nemigen szakítottál időt erre az egyébként rövidke műsorra, amit az előbb küldtem. Nem baj.Előítéletek – de még ez sem baj.”
          Egyszer alkalmad lesz megtudni, ha netán még érdekelni fog akkor az ilyesmi, hogy de mennyire benézted ezt……az előítélet nevében 🙂 Remélem jót fogunk nevetni rajta mindannyian.
          Naszóval,….mondom tele vannak a helybéli korházak, rendelők betegekkel. Az itthoni saláták pedig finomabbak és tisztábbak is mint a más kontinensen feltálalt saláták. Na ez már baj. Mármint baj, ilyen sok beteg ennyi csodákat művelő karizmatikus hívő mellett.
          Aztán olyan is van, hogy a kígyóknak is elegük lesz egyszer abból a sok vallásos szertartásból, az ide-oda rángatásból és mivel beszélni, ütni, rúgni nem tudnak marad a harapás. https://youtu.be/vcMppxrb1_E

        7. Erre ez a videó ihletett meg.Ugyanis, nagyjából ez a véleményem ez ilyesmiről… 😀

  2. Én azon akadtam el miért Péter apostol a katolikus egyház alapítója? Erről nem találok semmit az írásokban. Azt nem értem ha Pál járt Rómában és ott mindent elvégzett Péter miért vette az útját Rómába, semmibe vette Pál munkáját? Azt hittem Péter a zsidókat tanította inkább, vagy olyan területekre ment ahol egyikük sem járt.
    Jézus istensége nekem akkor lett világos amikor hosszú hónapok könyörgése után, Jézus megmutatta a szeretet erejét. Szeretetet kértem tőle. Isten ugye a legkisebb részecske az alfa és a leghatalmasabb egység az ómega. Szívvel birtokolni Istenben csak szeretet által lehet és ami az enyém arra vigyázok, nem sértem meg, nem bántom meg, nem sebzem meg a szívét. Ez a törvény betartása mivel Isten a végtelen maga Ő maga a törvény élő szelídítetten, szabályozhatatlan átláthatatlan törvény. Jézus Isten, de Isten nem léphet fel egy teremtettel szemben teljes lényével mert a lény vissza olvadna a részecske tengerbe ami Isten alapja.
    Jézus feloldja a kapcsolatot Teremtő és teremtettel szemben. Jézus átölelhető, szerethető, az ölébe ülhetsz akár a haját is össze kócolhatod. Isteni lénye mélyével beszél amikor Atyáról szól akiről semmi teremtettnek nincs képe és nem ölelheti át,mert azonnal feloldódna benne és az ős alap részévé válna. Jézus azért beszélt a lényéhez ősi alapjához mert isten sok végtelen sok rész egységes akarata amiben minden teremtett akarata végtelen formában egységben van, a részecskéé éppen úgy mint az emberé. Isten önmaga végtelen formában, egységben. Jézus a szeretet. Jézus az ölelés amit az én a végtelen egységtől kap. Jézus az önfeláldozás a végtelen akarattól ,hogy minden teremtett vissza olvadjon belé. Jézus a törekvés arra hogy Isten végtelen lénye személyként öleljen át végtelen formában egységben van. Azt hiszem belebonyolódtam a dologba. Ehhez a bölcsességhez szeretet kell. Amikor szeretsz az egység élményét éled át, megragadod isteni lényét a szeretetnek . Mivel Isten egész önmagában szeretet általa látod meg isteni egységében. Felkapcsolod a villanyt a szívedben. Isten lénye által látsz és Jézust fogod látni aki átadja az ősi alapja ölelését. Na jó alszok egyet ez nekem is sok volt.

    1. Péter gyülekezetet, szervezetet hozott létre Rómában, azért tartják úgy, hogy letette az egyház alapjait. Pál jól beszélt görögül, inkább keleten térített és gyakran volt Jeruzsálemben is, Rómába kivégezni vitték.
      Erre magadtól jöttél rá? : “minden teremtett vissza olvadjon belé” Kicsit konyhanyelven írtál, (mondjuk én sem vagyok jó írásban), de tartalmilag nem tudok belekötni. Ez tulajdonképpen az egyéni lelkek viszonya Istennel, ilyen megfogalmazásban általában hinduknál találkoztam vele.

      1. Igen, de olyan világot élünk, hogy egyházból is több van 🙂 Inkább többház van, mint egyház.

        1. Egyetértek Évával, mert ezt írja az ige. Semmilyen felekezet, földi egyház nem fog a mennybe jutni, csak az újjászületettek közössége. Félek, a katolikus egyházból rém kevesen….

        2. Csakjogy Éva azt is mondta, hogy a római kat. egyház az az egyház, amit Péter apostolon keresztül Jezus hozott létre. Azért vannak itt igen-igen–nem-nem jellegű problémák ezzel az Evikével. Nem lehet folyton ide-oda nyilatkozni, ezzel is azzal is lenni. Vagy lehet?

  3. Kedves Thea! Konstantinról és a Niceai zsinatról, valamint annak határozatairól számos leírás van, miért éppen ezt a meglehetõsen elfogult verziót választottad? A Niceai zsinat utáni kereszténység arculata már annyira más volt a korai keresztényekétõl, hogy még az egyház “atyáit”, és íróit is a Ante Niceai, illetve Post Niceai (Nicea elõtti és Nicea utáni) katagóriákba sorolják. Ennek oka az, hogy Nicea egy teljesen más kereszténységet szült meg, ami aztán a katolikus egyházzá lett. A Niceai zsinatt követõ évszázadban a nyertes (katolikus) frakció több keresztényt gyilkoltatott meg, mint amit a pogányok az elõzõ 300 évben. Ekkor számolták fel a bibliai páska ünnepet és helyettesítették a babilon Isthar ünneppel, valamint ekkor tették kötelezõvé a vasárnaptartást, és tiltották meg a szombattartást a keresztényeknek. A kereszt is ekkortól lett a kereszténység jelképévé. A határozatokat pedig polgári törvényekké tették, amit a császári haderõvel kényszerítettek ki. Ezek szerintem nagyon fontos fejlemények voltak.

    1. Szia Antenor!
      Az írás fő célja a “meghamisított” Bibliával kapcsolatos városi legendák semlegesítése volt és szerintem ennek az a legjobb módja, hogy tagadás helyett inkább megnézzük, hogy mi történt valójában. Amúgy szerintem teljesen mindegy, hogy milyen “frakció” volt erősebb, mert mindegyik hasonló sorsa jutott volna és az igazságot pedig egyik sem volt képes elnyomni annyira, hogy a keresők ne találták volna meg, a legsötétebb korokban sem. Sőt, szerintem az üldöztetés kifejezetten jót tesz. A legrosszabb, ami történhetett, hogy Konstantin a birodalom vallásává tette a kereszténységet.

      1. Egyetértek, Thea, de már elég sokszor írtam ezt. És sok katolikus is antiklerikális … ami ezt jelenti, hogy ez hibás, de sajnos “szükségszerű” lépés volt. Csapdákba minden ember beleesik meg a ló másik oldalát is szokta szeretni 🙂

      2. Íme, az ember: “az üldöztetés jót tesz”… Be szeretném, ha ebben egy csipetnyi igazság sem lenne! 😀 Csak ücsöröghetnék nyugodtan a saját kis komfortzónámban… Egy szó, mint száz: az üldöztetést is csak a gondolkodás teszi üldöztetéssé.Talán akkor tényleg nem is az “üldöztetéssel”, hanem a gondolkodással van a gond.Végül is, a gondolkodás is csak egy eszköz.Teremthetünk vele magunknak igazi jó kis üldöztetést, meg mást is.Beszéltem. 🙂

      3. Thea, a cél világos volt, de egyetlen hozzászólás sem érinti a kanonizációt, ehelyett arról megy a vita, hogy mit okozott a kereszténységen belül ez a zsinat.

  4. Kedves Péter,
    természetesen szombatokon jártak a zsinagógákban a zs*dókat tanítani, mivel a zs*dók akkor voltak ott összegyűlve. Hétköznap esetleg a galambárusokat lehetett onnan kiűzni. Viszont a keresztényeket már nem szombaton tanították!
    “A hétnek első napján pedig a tanítványok egybegyűlvén a kenyér megszegésére, Pál prédikál vala nékik, mivelhogy másnap el akara menni; és a tanítást megnyújtá éjfélig.”Ap.csel.20.7
    “A hétnek első napján mindenitek tegye félre magánál, a mit sikerül összegyűjtenie, hogy ne akkor történjék a gyűjtés, a mikor odamegyek.”1Kor 16,2

    A Kolossé 2 egyeltalán nem teszi egyértelművé, hogy az első keresztények megtartották. Hanem pont azt teszi egyértelművé, hogy nem kell megtartani. :
    “Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, a mely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára; ………….Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában: Melyek csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé” Miután a törvényt odaszegezte a keresztfára, mi már ebben a valóságban élünk, nem a törvény árnyékában. Mi a hét minden napját neki szenteljük, nem csak a Szombatot.Mi Őbenne élünk és nem a Törvényben.

    “Most azonban, hogy megismertétek az Istent, sőt hogy megismert titeket az Isten, miként tértek vissza ismét az erőtelen és gyarló elemekhez, a melyeknek megint újból szolgálni akartok? Megtartjátok a napokat és hónapokat és időket, meg az esztendőket. Féltelek titeket, hogy hiába fáradoztam körültetek.” Gal.4.10
    “Előállának azonban némely hivők a farizeusok szerzetéből valók közül, mondván, hogy körül kell metélni őket, és megparancsolni, hogy a Mózes törvényét megtartsák. …………Most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk? ………Mert tetszék a Szent Léleknek és nékünk, hogy semmi több teher ne vettessék ti reátok ezeken a szükséges dolgokon kívül, Hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fúlvaholt állattól, és a paráznaságtól; melyektől ha megóvjátok magatokat, jól lesz dolgotok. “A.csel.15

    “A törvény és a próféták Keresztelő Jánosig valának”Luk.16.16
    “Elszakadtatok Krisztustól, a kik a törvény által akartok megigazulni, a kegyelemből kiestetek.”Gal.5.4
    “Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek.”Gal.2.19
    “Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg.De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt. “Gal.3.24
    “Isten „újnak” nevezte ezt a Szövetséget, ami azt jelenti, hogy a Régi Szövetség már nem használható. Ami pedig régi és használhatatlan, az hamarosan el is fog tűnni.” Zsid 8,13

    “Jézus nem a szombat megtöréséért vagy eltörléséért jött, hanem hogy betöltse a szombat ünnepét! ”
    NEM!!!!!!!!! Nem a szombat betöltéséért jött Jézus, hanem miattunk bűnos emberek miatt, hogy megváltson minket a törvény átkától és elvezessen az Atyához. Csakis Ő az Út az Atyához.
    Ő azt mondta, hogy Ő ura a szombatnak! Miért is kéne valamit betölnie ami fölött áll? Különben is a szombat nem Jézus törvénye! Jézus az ószövetségi törvényekre mindig úgy hivatkozott, hogy “a ti törvényetek” vagy “Mózes törvénye”
    Ezek Jézus törvényei:
    “Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.Szeresd felebarátodat, mint magadat.A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták.”

    ———————————————————————————————————————–

    Jézus amikor az Atyához imádkozott emberi testben és emberi állapotban volt, lemondott (megüresítette magát) Istenségéről.
    “A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén;”Fil 2,7
    Viszont soha sem mondta az Őt imádóknak, hogy ne tegyék, hanem elfogadta az imádatot.
    Ha valaki ember formájában van akkor az azt jelenti, hogy ember úgyszintén, ha valaki Isten formájában van, akkor Isten.
    Ez volt Jézus keresztje fölé írva:
    ישוע הנצרי ומלך היהודים =J eshua’
    H a’ Natz(e)rí
    V’ Melech
    H a’ Jehudím

    “még el is hinném a háromságot, de a bökkenő az, hogy szó sincs ilyesmiről a bibliában!” A bökkenő pont az, hogy van:
    “Mert hárman vannak, a kik bizonyságot tesznek a mennyben, Az ATYA, Az ÍGE és a SZENT LÉLEK: és ez a három EGY. “1 Ján. 5,7

    Kedve Péter, legyél szíves és válaszolj a kérdéseimre.
    1.Ki az az Isten Pál szerint aki nem az Atya és nem a Fiú?
    “hogy eljussanak az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára, AZ ISTEN ÉS AZ ATYA ÉS A KRISZTUS ama titkának megismerésére,A melyben van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve.”Kol.2.2

    2.Miért nevezi a Fiút Istennek?
    “Ámde a FIÚról így: A te királyi széked óh ISTEN örökkön örökké. “Zsid 1,8

    3.Miért hívja Tamás Jézust nem csak Urának, hanem Istenének is?
    “És felele Tamás és monda néki: ÉN URAM ÉS ÉN ISTENEM! “Jn 20,28

    4.Miért imádták Őt a tanítványok? Miért nem egyedül csak az Atyához imádkoztak?
    Ők pedig IMÁDVÁN ŐT, visszatérének nagy örömmel Jeruzsálembe” Luk.24.52

    5.Ki teremtette a mennyet és a földet?
    “Kezdetben teremté ISTEN az eget és a földet.” 1Móz 1,1+ Te Uram kezdetben alapítottad a földet és a te kezeidnek művei az egek;” Zsid 1,10

    6.miért nevezi Ézsaiás Jézust Erős Istennek és Örökkévaló Atyának?
    “Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, ERŐS ISTEN, ÖRÖKKÉVALÓ ATYA, Békesség Fejedelme! Ézs 9,5

    7.Miért Örökkévaló a Lélek, ha nem Isten?
    “ÖRÖKKÉVALÓ LÉLEK” Zsid. 9,14

    8.Miért mondja Péter, hogy aki Szent Léleknek hazudi az Istennek hazudik?
    ” Péter azonban így szólt: ’Anániás, miért szállta meg a Sátán a
    szívedet, hogy hazudj a SZENTLÉLEKNEK, ……..Nem embereknek hazudtál, hanem az ISTENNEK” (ApCsel 5:3-4; 16: 6-10).

    9.Kik teremtették az embert? Hogyan lehetséges, hogy Isten egyedül és mégis többesszámban?
    ” És monda ISTEN: TEREMTSÜNK embert A MI KÉPÜNKRE és hasonlatosságunkra …….TEREMTÉ tehát az ISTEN az embert AZ Ő KÉPÉRE,”

    10. Miért mondja Jób, hogy őt Isten Lelke alkotta?
    “Engem Isten Lelke alkotott,”Jób 33,4

    +1 Mit ért az alatt János, hogy az Ige Istennél volt és az Ige ISTEN volt?

    1. Kedves Edua,

      Nem a tízparancsolatra vonatkoztak Pál aspotol szavai a törvényeket illetően. Egy tanulmányból idézek ennek bizonyítására:

      Itt főként a zsidóságból megtért keresztényekre kell gondolnunk, akik Jézus Messiásként való elfogadása által még nem értették meg azt, hogy a Krisztusban beteljesedett valóság bizonyos törvényeket érvénytelenít, ezért azokat már nem kell ezután megtartaniuk.

      “Pál apostol ezekről a törvényekről azt mondta: “Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, a mely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára;… Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában: Melyek csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé.” (Kol. 2,14-17.). Természetesen itt nem a Tízparancsolatról van szó, hanem a ceremoniális törvényről. Az “ellenünk szóló kézírás”, mint szakkifejezés, nem Páltól ered, hanem Mózes könyvéből. Mózes parancsolta meg a lévitáknak, hogy az általa teleírt törvénykönyvet tegyék a frigyláda oldalához, azaz mellé, és ott legyen “ellened bizonyságul” (V. Móz. 31,26.). Ez a láda mellé tett törvény több ok miatt sem azonosítható a Tízparancsolattal. A Tízparancsolatot Isten írta a saját kezével, ezt a törvénykönyvet viszont Mózes írta. A Tízparancsolatot a frigyládában őrízték, ezt a törvénykönyvet pedig a láda mellé tették. A Tízparancsolatot kőtáblákra írta fel Isten, ezt a törvényt viszont csak egy könyvbe jegyezte le Mózes.”

      “Jézus nem a szombat megtöréséért vagy eltörléséért jött, hanem hogy betöltse a szombat ünnepét! ”
      NEM!!!!!!!!!” Dehogynem, többekközött! 🙂
      Mt 5,17
      Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.

      Mt 5,18
      Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, a míg minden be nem teljesedik.

      Továbbá azt írod:

      “A bökkenő pont az, hogy van:
      “Mert hárman vannak, a kik bizonyságot tesznek a mennyben, Az ATYA, Az ÍGE és a SZENT LÉLEK: és ez a három EGY. “1 Ján. 5,7”

      De bizony nincsen! Szintén idézek egy forrásból:

      “Ez a szakasz, ahogy az a King James [angol] Bibliában szerepel, nem található meg a 15-16. század előtti görög kéziratokban. A vitatott szavak Erasmus görög szövegén keresztül kerültek a King James Bibliába (Lásd V. kötet, 141.o.) Állítólag Erasmus felajánlotta, hogy a vitatott szavakat belefoglalja a görög Újszövetségébe, ha csak egyetlen görög kéziratot is mutatnak neki, amely tartalmazza azokat. Egy dublini könyvtár felmutatott egy ilyen kéziratot (34-esként ismert), így Erasmus belefoglalta ezt a szakaszt az ő szövegébe. Úgy tartják, hogy a Vulgata későbbi kiadásai ezt a szakaszt egy írástudó hibájából tartalmazzák, aki a Biblia ezen szakaszával együtt tévedésből a másolt szövegbe belefoglalta a mellé írt, szövegmagyarázói széljegyzetet is. A vitatott szavakat széles körben használják a Szentháromság tanának alátámasztására, de a hitelességük elleni elsöprő mennyiségű bizonyíték fényében segítségnyújtásuk értéktelen, és nem lenne szabad felhasználni. A Vulgatában való megjelenése ellenére egy, a Szentírásról szóló katolikus kommentár a következő szavakkal nyíltan elismeri: »Általánosan elfogadott, hogy ez a szakasz, amit Comma Johanneumnak nevezünk, betoldás, mely valamikor régen keveredett bele az Ólatin és a Vulgata szövegébe, de a görög szövegekben csak a 15-16. századtól lelhető fel.« (Thomas Nelson és fiai, 1951, 1186.o.)” (Hetednapi Adventista Bibliakommentár, 1János 5:7 verséről)”

      Most pedig válaszolok a feltett kérdéseidre:

      1.Ki az az Isten Pál szerint aki nem az Atya és nem a Fiú?
      “Isten és Atya”-ez egy beazonosítás, illetve megerősítése hogy a két név alatt ugyanarról az egy személyről van szó-azaz Istenről. Sokszor előfordul ez az Új-Szövetségben, rendszeresen félremagyarázzák. Az Isten az az Atya, nincs arról szó-hogy van külön egy Isten meg külön egy Atya. Másol ezt írja a biblia:

      ‘Pál, Silvánus és Timótheus a Thessalonikabeliek gyülekezetének, a mely van az Atya Istenben és az Úr Jézus Krisztusban: kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.”

      Jn 6,27
      Munkálkodjatok ne az eledelért, a mely elvész, hanem az eledelért, a mely megmarad az örök életre, a melyet az embernek Fia ád majd néktek; mert őt az Atya pecsételte el, az Isten.

      2.Miért nevezi a Fiút Istennek?

      “Ámde a Fiúról így: A te királyi széked óh Isten örökkön örökké. Igazságnak pálczája a te országodnak pálczája.
      Szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot: annakokáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek olajával a te társaid felett.”

      Így szól a teljes passzus. A Fiú valóban Isten királyiszéke és jogara, mivel maga Isten kente fel a többi lény fölé, hogy közvetlenül neki engedelmeskedjenek. Egyebek mellett meg már én is leszögeztem, hogy Krisztus Istennel egy, de nem személyében-ugyanis az egy igaz Isten az az Atya. (Jn 17,3) A Fiú az a Fiú, nem pedig az Atya. Az Atya rangban felette áll. (Jn 14,28) Ez a tény ugyanakkor nem mond ellene annak, hogy Krisztus is Isten. Megjegyezendő, hogy bizonyos értelemben még az angyalok is Istenek: Zsoltárok könyve 82. rész “Isten áll az Istennek gyülekezetében, ítél az istenek között.Meddig ítéltek még hamisan, és emelitek a gonoszok személyét?
      Ítéljetek a szegénynek és árvának; a nyomorultnak és elnyomottnak adjatok igazságot!
      Mentsétek meg a szegényt és szűkölködőt; a gonoszok kezéből szabadítsátok ki.
      Nem tudnak, nem értenek, setétségben járnak; a földnek minden fundamentoma inog.
      Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan.” Jézus pont erre az igeszakaszra hivatkozott, amikor saját istenségét védelmezte a farizeusok előtt. Nos, az angyalok rangban messze a Fiú alatt vannak, az ő istensége sokkal rangosabb, mivel ő az Isten Fia 🙂 Ugyanakkor az Isten Istene maga az Atya.
      A Fiú istenségével kapcsolatos további kérdéseidre pedig nem szükséges válaszolnom a korábban leírtak fényében. Túl akarsz olyasmit bonyolítani, ami világos és egyszerű, hogy Krisztus Isten szó szerinti Fia, méltó az imádatra, még a mennyei seregek is leborultak az Atyán kívül a Bárány előtt. (Jel 5,8)

      A Teremtésben pedig természetesen az Isten és a Fiú vettek részt, azért beszél többes számban. Az ő kettejük képére és hasonlatosságára lettünk teremtve! A példabeszédek könyvében allegorikusan Isten bölcsességének is nevezik a Fiút.

      A Szent-Lélek kérdést pedig ismét előhoztad, annak ellenére hogy nem kívánok vitatkozni róla, mint személy, mert nem tartható annak- hanem egy olyan része az Istennek, mint a mi lelkünk. Pál apostol írt róla: “Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, a mely ő benne van? Azonképen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke.”

      Ezen kívüli teremtő erőként, befolyásként, Isten láthatatlan jelenlétének is aposztrofálja a biblia. Feletébb nagy titok, hogy mi is a tudományos természete a Szent-Léleknek, szerintem emberi ésszel nem fogható fel. Viszont ha csak az emberi lélekhez hasonlítsuk-ahogy Pál tette, akkor azt kell mondanunk, hogy Isten lelke, az Isten maga-úgy ahogy az én lelkem az én magam vagyok. S mivel Isten örökkévaló, így a benne levő lélek is örökkévaló. A mi lelkünk viszont halandó, mivel mi is halandók vagyunk. Ellenben egyek lehetünk Istennel és Krisztussal ha Isten örökkévaló lelke lakozik bennünk. János 17 pontosan erről szól, amit erősen a figyelmedbe ajánlottam:

      “De nemcsak ő érettök könyörgök, hanem azokért is, a kik az ő beszédökre hisznek majd én bennem;
      Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem.
      És én azt a dicsőséget, a melyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk.
      Én ő bennök, és te én bennem: hogy tökéletesen egygyé legyenek.”

      Végezetül meg van írva:

      Rómabeliekhez írt levél 8. rész

      ” (…) De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. A kiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.
      Hogyha pedig Krisztus ti bennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért.
      De ha Annak a Lelke lakik bennetek, a ki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által.
      Annakokáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk:
      Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek.
      Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.
      Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!”

      1. Sajnos tévedésben élsz Péter, mint a keresztények többsége is. Edua pontos volt és igaz, mint az ige. A mai vallásosság legalattomosabb, legmélyebb, észrevétlenebb formája az ószövetség érvényben létének Jézus ellenes erőltetése és így az egyház, hamis és testi teher alá helyezése. Ez okozza többek között a szellemi rabság mellett, az ószövetség és újszövetség közötti ellentmondások és feszültségek fennmaradását, a két szövetség keverését, ami egy gyenge, a krisztusi eredeti szellemi kereszténység lebutított erőtlen állapotát adja. Meggyőződésem, hogy a Sz.Sz. kiáradását is visszatartja. De felel a tipikus és jellemző viszálykodásokért, széthúzásokért is. Ez uralja, mint egy bénaság a protestáns felekezetek többségét, sokszor még a karizmatikus (eredendően ebből megszabadult) gyülekezeteket is. Szerintem ez sátán legnagyobb húzása a katolikus projekt után (még a zsidó-cionista megtévesztést is megelőzve). Idézek a korábban említett zsidó keresztény tanítótól (Dr. Arnold Fruchtenbaum) a Bibliai szövetségekről:
        “Számos hívő gondolkozásában és tanításában két olyan tényező bontakozott ki, amelyek hozzájárultak a Mózes törvénye körüli zűrzavar kialakulásához. Az egyik a törvény felosztása „szertartási”, „jogi” és „erkölcsi” parancsolatokra. E felosztás alapján sokan arra a következtetésre jutottak, hogy a hívőre nem vonatkoznak a szertartási és jogi parancsolatok, de az erkölcsiek ezzel szemben továbbra is érvényesek. A másik tényező az a hit, miszerint a tízparancsolat a mai napig érvényben van, ám a többi 603 parancsolat már nem. Amikor egy hetednapi adventistával találkozunk, szemléletük problémákhoz vezet a negyedik parancsolat, a szombat megtartása kapcsán. Ezen a ponton elindul a mellébeszélés, ami következetlenséghez vezet. Meg kell értenünk, hogy a mózesi törvényre az Írás teljes, megbonthatatlan egységként tekint. A Tóra, vagyis törvény szót mindig egyes számban használja, amikor Mózes törvényéről beszél, még akkor is, ha az 613 parancsolatot tartalmaz. Ugyanez igaz a görög “nomos” szóra az Újszövetségben. Mózes törvényének szertartási, jogi és erkölcsi részekre bontása kényelmes akkor, amikor a törvényben szereplő különböző parancsolatokat tanulmányozzuk, ám maga az Írás soha nem osztja fel őket ilyen módon. Arra sincs igei alap, hogy a tízparancsolatot különválasszák az összes, 613 parancsolattól, és csakis azt tekintsék örök érvényűnek. Mind a 613 parancsolat egy megbonthatatlan egység, s ezekből áll Mózes törvénye. A Jakab 2:10-ben álló kijelentés hátterében pontosan ez, a Mózes törvényének megbonthatatlanságáról szóló elv áll: “Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös.” A lényeg egyértelmű. Ha valaki csak egyetlenegyet is megszeg a 613 parancsolatból, vétkezik Mózes egész törvényének megszegésében. Ez csakis akkor lehet igaz, ha a mózesi törvény megbonthatatlan egység. Ha ez nem így van, akkor csakis annak az egy parancsolatnak a megszegésében vétkes az illető, nem az egész törvény megszegésében. Más szavakkal, ha valaki megszeg egy jogi törvényt, vétkes a szertartási és az erkölcsi törvények megszegésében is. Ugyanez igaz, ha erkölcsi vagy szertartási törvényt szeg meg valaki. Hogy kicsit jobban szemléltessük: ha valaki sonkát eszik, Mózes törvénye szerint vétkes a tízparancsolat. Hogy világosan megértsük Mózes törvényét, és annak viszonyát a hívőhöz (akár zsidó, akár nem zsidó hívő is legyen az), fontos úgy tekintenünk rá, ahogyan az Írás látja: egy egységre, amelyet nem lehet olyan részekre bontani, amelyek már nem érvényesek, és olyanokra, amelyek még igen. S nem lehet bizonyos parancsolatokat elkülöníteni, s ezáltal más pozíciót adni nekik, mint a többi parancsolatnak megszegésében is, bár azok közül egy sem említi a sonkát. A törvény megbonthatatlan egység, s ha egyet is megszegünk a 613-ból, mindegyiket megszegjük.
        Mózes törvényét hatályon kívül helyezték !
        Az Újszövetség kristálytiszta tanítása az, hogy a Messiás halálával Mózes törvénye hatályon kívül lett helyezve; más szóval a törvénynek, a maga teljességében többé már nincs tekintélye egyetlen ember fölött sem. Ez több írásrészből is nyilvánvaló:Az első ilyen Róma 7:5-6: “Mert mikor a testben voltunk, a bűnök indulatai a törvény által dolgoztak a mi tagjainkban, hogy gyümölcsözzenek a halálnak; Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve, a mely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságában és nem a betűóságában.”
        Pál kihirdeti, hogy a hívő megszabadult a törvénytől. Az itt használt görög szó a “katargeo”, amelynek jelentése „hatályon kívül helyezni”. A törvény tehát hatályon kívül lett helyezve a hívő életviteli szabályainak tekintetében.
        A mózesi törvény eltörlésének bizonyítékai sorában a nyolcadik II. Korinthus 3:2-11, amely szerint a törvény egy bizonyos részének nincs létjogosultsága. Ezt a részt, a tízparancsolatot azonban a legtöbb ember meg akarja tartani. Először is meg kell értenünk, mit mond Pál a mózesi törvényéről. A harmadik és hetedik versben a figyelem a tízparancsolatra irányul, mivel ezeket kőtáblákra írták. A 7. versben ezt a halál szolgálatának nevezi. A 9. versben a kárhoztatás szolgálata. Ezek negatív, ám igaz jellemzők. A lényeg tehát az, hogy Mózes törvénye, amelyet legkifejezőbben a tízparancsolat képvisel, a halál és a kárhoztatás szolgálata. Amennyiben a tízparancsolat ma is érvényben lenne, ezek ma is igazak lennének rá. Ám többé már nincs érvényben, hiszen a 7. és 11. versek kijelentik, hogy a törvény „elmúlt”. Itt a görög “katargeoszót” használja, ami azt jelenti, hogy ”hatályon kívül helyez”. Mivel ebben az írásrészben a hangsúly a tízparancsolaton van, ez azt jelenti, hogy a tízparancsolat elmúlt. Egyértelmű. Mózes törvénye, s azon belül különösképp a tízparancsolat többé már nincs érvényben. E rész összefoglalásaként: a törvény egy 613 parancsolatból álló megbonthatatlan egység, és teljes egészében hatályon kívül helyezték. A Messiás keresztje után egyetlen parancsolat sem folytatódott. A törvény tanulmányozható és a tanítás eszközeként használható, hogy megmutassa Isten igazságosságról alkotott mércéjét, az ember bűnös mivoltát és szükségét egy helyettesítő, engesztelő áldozatra. Használható arra, hogy számos spirituális igazságot tanítson Istenről, mint emberről. Használható arra, hogy elvezesse az embert a Messiáshoz (Galátzia 3:23-25). A törvénynek azonban teljesen megszűnt azon funkciója, hogy tekintélyt gyakoroljon az egyén fölött. Többé már nem a hívők életét meghatározó szabályrendszer.
        Az erkölcsi törvény
        A mózesi szövetség státuszában a harmadik pont a következő kérdéssel foglalkozik: „Mi a helyzet az erkölcsi törvényekkel?” Mózes törvényének ez az a része, amelyet általában a legtöbben próbálnak megtartani, és ezért arra a következtetésre jutnak, hogy Mózes törvénye még mindig érvényben van. Az erkölcsi törvény azonban megelőzte Mózes törvényét. Az erkölcsi törvény nem azonos Mózes törvényével. Ádám és Éva már jóval Mózes előtt megszegte az erkölcsi törvényt. Sátán már Ádám előtt megszegte az erkölcsi törvényt. Mózes törvénye megtestesítette ugyan az erkölcsi törvényt, ám nem az hozta létre azt. Most az erkölcsi törvény a Messiás törvényében testesül meg.”
        Ajánlom az egész írás elolvasását és megértését !
        http://bibliatanitasok.hu/sites/default/files/BibliaIskola/pdf/MBS021hu.pdf

        1. Arpiel, mióta nem veszed észre, hogy eszem ágában sincs veled kommunikálni? Aki ilyen alpári módon ír nekem, hogy-idézlek: ” bevetted a muszlim cumit”, azzal nekem semmi közösségem nincs. Tanulj meg előbb vigyázni a nyelveddel és moderált lenni másokkal kapcsolatban!

        2. Péter, ez mióta alpári ? Melyikre gondolsz, a muszlimra vagy a cumira ? A cumi egy olyan kisdedek számára készített, a természetes szopást utánzó etetőeszköz, ami gumiból van és könnyen tudja a kisded használni élve a természetes Istenadta szopási reflexel. Ezt persze átvitt értelembe használtam, utalva arra a féktelen iszlám pártolásra amit kifejtettél többször és többféle aspektusban. Ez volt a véleményem, nem sértő szándékkal közöltem.

    2. Ok, Péter, így már világos, te emberi okoskodásokat erőssebbnek tartasz a Bibliánál.
      Mióta zsidók a Kolossébeliek? Ez nem a zs*dókhoz írt levél. Egyébként is Pál a pogányokat tanította, a zsidókat a többi apostol. De még ők se a törvényre. “Mert tetszék a Szent Léleknek és nékünk, hogy semmi több teher ne vettessék ti reátok ezeken a szükséges dolgokon kívül,Hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fúlvaholt állattól, és a paráznaságtól; melyektől ha megóvjátok magatokat, jól lesz dolgotok. ” Hol van itt aszombat?
      “Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, a míg minden be nem teljesedik.” Jézus az egészet betöltötte, pont emiatt vesztette érvényét.( az EGÉSZ)

      “Ez a szakasz, ahogy az a King James [angol] Bibliában szerepel, nem található meg a 15-16. század előtti görög kéziratokban.” Honnan tudod, mikor már nagyon régóta nincsenek meg? Vagy több száz éves vagy? Az igazság pont az, hogy a régi fordításokban benne van, abban a Bibliában nincs benne,(pl.Új világ fordítás) amelyikből szándékosan kihagyták, mert megpróbálták a bibliát az ő értelmükhöz igazítani. Vagyis a Textus Receptus fordításokban benne van a Nestle-Aland fordításokban nincs, tehát itt a szöveg eredetérőlvan szó Antioch vagy Alexandria. Mivela TR. tekercsek több száz évvel ezelőtt “eltűntek” az újabbak mind NA-ból lettek fordítva, ami már maga egy hamisítvány, így érthető, hogy miért nincs benne az említett igevers. Ajánlatosabb lenne utánnajárni a dolgoknak és nem mindenféle névtelen emberek hitetésének bedőlni.

      ———————————————————————————————–

      Látom, hogytúl sok volt neked a 11 kérdés, megválaszolásuk még mások segítségével sem ment, így inkább válaszolj csak 4-re, de légyszíves te magad, mások idézgetése nélkül.

      1.Hány Atya, hány Jehova, hány Seregek Ura van?
      “Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, ERŐS ISTEN, ÖRÖKKÉVALÓ ATYA, Békesség Fejedelme! Ézs 9,5

      “Így szól az Úr(Jehova), a ki az egeket kiterjesztette, a földet fundálta, és az ember keblébe lelket alkotott:…. reám tekintenek, a kit átszegeztek”Zak.12.10
      “És bocsáta Jehova Sodomára és Gomorára kénköves és tüzes esőt Jehovától az égből.” 1.Móz.19.24
      “De a Júda házának megkegyelmezek és megtartom őket az Úr (Jehova), az ő Istenök által;” Hós.1.7

      “Mert ÍGY SZÓL A SEREGEKNEK URA: Dicsőség után küldött engem a pogányokhoz, a kik fosztogatnak titeket, mert a ki titeket bánt, az
      ő szemefényét bántja. Mert ímé én felemelem kezemet ellenök, és saját szolgáik prédájává lesznek, és megtudjátok, hogy a SEREGEKNEK URA KÜLDÖTT ENGEM.” Zak.2.8

      2.Miért imádták Őt a tanítványok? Miért nem egyedül csak az Atyához imádkoztak?
      Ők pedig IMÁDVÁN ŐT, visszatérének nagy örömmel Jeruzsálembe” Luk.24.52

      3.Ki az az Isten Pál szerint aki nem az Atya és nem a Fiú?
      “hogy eljussanak az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára, AZ ISTEN ÉS AZ ATYA ÉS A KRISZTUS ama titkának megismerésére, A melyben van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve.”Kol.2.2
      (csak ezt ne mondd, hogy: “Az Isten az az Atya, nincs arról szó-hogy van külön egy Isten meg külön egy Atya. ” mikor világosan ott áll )

      4.Kiről szólnak ezek az idézetek Jehováról vagy Jézusról?
      „Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az ÚR(Jehova)nak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek!” (Ézs 40:3).
      „Mert ő volt az, akiről Ézsaiás így prófétált: ’Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr [Jézus] útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!’” (Mt 3:3).

      „De az ÚR(Jehova) harcba száll majd azokkal a népekkel, ahogyan harcolt egykor, a csata napján. Megveti majd lábát azon a napon az Olajfák hegyén, amely Jeruzsálemtől keletre van…… Mert eljön az ÚR (jehova), az én Istenem, szentjeivel együtt” (Zak 14:3-5).
      “….Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe. Ezután visszatértek Jeruzsálembe az Olajfák hegyéről”(ApCsel 1:10-11). „Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára” (Mt 25:31).

      „Te vetettél hajdan alapot a földnek, az ég a te kezed alkotása. Azok elpusztulnak, de te megmaradsz. Mind megavulnak, mint a ruha, váltod őket, mint az öltözetet. Ők változnak, de te ugyanaz maradsz, éveidnek soha sincs vége” (Zsolt 102:26-28).
      „Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és a te kezed alkotása az ég. Azok elpusztulnak, de temegmaradsz, és azok mind elavulnak, mint a ruha, és összegöngyölíted őket, mint egy palástot, és mint a ruha, elváltoznak; te pedig ugyanaz maradsz; és esztendeid nem fogynak el” (Zsid 1:10-12).

      1. Te okoskodsz alaptalanul egyfolytában Edua. Nem áll módomban tovább folytatni veled a vitát, mert hajlíthatatlanul ragaszkodol a Szent-Háromság bálványához, mely nem szerepel a bibliában, hanem emberi kreáció. Egy nap majd ki fog derülni számodra is az igazság, de az még szemmel láthatólag messze van. További minden jót!

        1. Kár, hogy észre se vetted, hogy a hozzászólásom második fele nem a Szentháromságról szól, hanem Jézusról. Úgy gondolom, hogy rajtad kívűl itt mindenki szívesen elbeszélget Jézusról, mert nekünk Ő az Alfa és Omega. Sőt maga az Élet.

        2. Hagyjuk ezt a “szentháromságot” ! Maradjunk a bibliai tényeknél, az Isten: Atya, Fiú és Szent Szellem.

  5. Órigenész szentháromságtana is érdekes lehet a második századból. A nem antropomorf Atya képe sokkal fejlettebb gondolkodásra enged következtetni. A jelenben is sokkal jobb lenne, ha nem antropomorf Istenben gondolkoznánk, vagy legalább is törekednénk rá. Talán még a tudományokkal is összeegyeztethető. Az antropomorfizmus nemcsak primitívebb vallási irányzatok követőinél tapasztalható, hanem a Biblia alapján is kialakulhat. Sőt általában antropomorf istenkép van a fejekben. Péter nemrég azt találta mondani, hogy Isten despota és ezzel nincs semmi gond, ennyi erővel azt is mondhatta volna, hogy az Olimposzon ül és villámokat szór. Nem is tudom mi lenne jobb, egy reset vagy egy update, hogy végre továbblépjünk globálisan.

    1. Eh, be jó kedvünknek tetszik lenni!… 😀
      Ha úgy érzed, akkor nem kell várnod itt az egész globális glóbuszra.Egyszerűen csak megteszed azt a bizonyos továbblépést.
      Egyébként meg, mi van akkor, ha magáról az emberről nincsen helyes képünk, és éppen ezért nem szeresssük az antropomorf univerzumot?

      1. Kivetítjük magunkat az biztos, de valóban önmagunkat sem ismerjük eléggé. Ez most azt jelenti, hogy nem tudom magam megfelelően elhelyezni abba a világba, amit valójában én teremtettem? 🙂

        1. Igen, szerintem is ilyesmi, Neverend. De majd csak a végére járunk ennek, ezen a végtelen úton. 🙂 A világ, amit mi magunk teremtettünk?Azt hiszem, néhol ezt nevezik karmának.Múltkor, sövényvágás közben amikor szusszantam egyet, éppen ilyesmin gondolkodtam.És néztem közben a faleveleket a szélben.Szép látvány volt.Mondhatni, magával ragadott, és ezennel megértettem, hogy miért nem végtelenül nagy irányító erő a karma.Például, a falevelek cikázása és vibrálása a szélben annyira esetleges, hogy egészen biztosan semmiféle karmának sem lehet hatalma efelett.(Ahogyan a hatalmas gravitációs mező hatása gyakorlatilag nulla egy elemi részecske mechanikájára.Másik közbevetett megjegyzés: az időjárás pontos előre jelzése mindig kaotikus. *káosz elmélet* A szél fúj, amerre akar.) Szóval, a karma nem mindenható.Nem mindent irányít.Mintha a világ, amit mi teremtettünk, külön éltere kelne… Döbbenetes!Én ezt csodának hívom.Istennek nevezem, számomra annyira fenséges és tiszteletreméltó rendszer.Ahol a véletlenek uralkodnak.És hogy hogy nem, “valahogy”……..ezek a véletlenek mindig a javunkra dolgoznak.Mintha nem számítana, hogy mennyire torz az a kép, amit kivetítünk magunkról.Nem számít, mennyire sikerül félre az a világ, amit teremtettünk magunknak.Mert valami végül mindig a helyes irányba állítja.Én csak ámulok… 😀

        2. Igen, nagyon érdekes, ahogy mondod vannak magával ragadó pillanatok. Én azért szoktam hálát adni, hogy megtehetem, hogy ilyeneken gondolkozzak, nincs külső probléma, ami kizökkentene, eltérítene, stb. Belső falakba, gyakran ütközök. Pl elkezdett érdekelni a magasabb matematika, egy külön nyelv amivel a világ leírható. Van olyan tétel vagy sejtés, amihez többször kell nekifutnom. Azt nem tudom, hogy ezek a képességeim korlátai vagy ezeket a falak bennem vannak és átléphetőek. Mindenesetre nagyon izgalmas terület.

        1. Bocs Oszkár, a linket ki kellett vennem. Inkább a címet írd le, és esetleg mellékelhetsz instrukciókat, hogy hol lehet rátalálni.

        2. Köszi Thea!Én kérek elnézést.
          A film címe: Pi (mint 3,14) 1998-as film.Darren Aronofsky rendezte.És magyar szinkronnal, meg feliratos formában is megtalálható az Indavideo-n.

        3. Tök jó film volt, régen láttam ilyen képi világot. Max Cohen a zaklatott tudós karaktere elgondolkodtatott. Micsoda kontraszt van közte és egy valóságos matematikus Marcus du Sautoy között. Az utóbbi csinált egy többrészes sorozatot a Matek története címmel. Az is fent van az indán. Olyan könnyedséggel kapcsolja össze a világot, a matematikát és Istent, hogy nincs benne semmi nyomasztó érzés. Nincs az az érzés amit a Pí-ben ki mond az öreg prof. “Aki magasra repül megégeti magát”.
          Rohangálnak köztünk Max Cohen típusú emberek az élet minden területén és bekattannak, megzavarodnak. Vannak akik kezükbe veszik a Bibliát és elmegy az eszük. Ismerek olyat, aki mindenhol ördögöt látott és aztán fizikailag is belerokkant. Én inkább azt mondom, ha megvan a belső béke, akkor lehet magasra repülni.

        4. Nagyon érdekes dolog, de az embernek sajnos (vagy nem sajnos) a szenvedés a legnagyobb tanítómestere ezen a világon.Ugyanilyen érdekesség az is, hogy az illúziók nem csak gátolhatják, hanem előre is vihetik az embert.Minden esetre, nekem szimpatikus tud lenni, amikor valaki megsejt valamit, és nem adja fel, hanem ha kell, az aszketizmusig ragaszkodik hozzá.Természetünknél fogva, eleve készen vagyunk a legmagasabb égi szférák berepülésére, de ez az Istentől eredő, végteleneket megmozgató képességünk egyszerre lehet áldás és átok is.Ez a két dolog az, ami egyszerre húz minket az egyik oldalról, a másikról meg tol.Emberek vagyunk.Jézus a doktorunk, hogy a világ, amit teremtünk magunknak, meg ne betegítsen minket, és Jézus a Mesterünk, hogy mi magunk is mesterévé legyünk minden ránk ható ellentétnek.Alfának, omegának, kezdetnek, végnek, áldásnak, átoknak egyaránt… Az nagyon gyönyörű, hogy hit által hegyeket tudunk mozgatni!De ez mit sem ér, ha rossz helyre rakjuk azt a hegyet, rossz időzítéssel…

    2. Minden valószínűség szerint és az idők jelei szerint újraindításra van szükség, na nem is elköltözés a megoldás egy másik bolygóra (Hawking: keresnünk kell egy másik bolygót).

      Fontos az, hogy TUDJUK VÉGRE hogy kell a földi létet HELYESEN használni. Ezt fogjuk tudni, de használni már csak “az után”!

      Alább írtad, hogy antropomorf Isten-képünk van : nagyokat bólogatok (nem látszik ? 🙂 ) Hozzáteszem, hogy nekem nem 🙂 alleluja ! pont így fogalmaztam meg “kifogásaimat” többek felé …

      1. Ez az újraindítás először akkor lesz, mikor visszajön Jézus, és kitakarítja ezt a földet. A végső, utolsó és teljes pedig az újrateremtéskor. Én ezt az antropomorfizmus kérdését megfordítanám. Nem az van az igében, hogy Isten tette az embert olyanná mint Ő ? De az is igaz, hogy az ember a maga bukott természetét is beleviszi az általa igaznak vélt istenképbe. Mikor Isten csinál embert és neki megnyilatkozik az az igaz hit útja, mikor az ember csinál isten magának, az meg a vallásé.

        1. Egyetértek. Bár a “vallás” szót arra szoktam használni, amit valaki mond, vall, a HIT pedig más … összefügg ugyan, de vallásos alatt bizonyos átvett “hitrendszert” szoktak érteni, ami nem megy át hitbe feltétlenül, nem fordul megtérésbe, csak egy szokásrendszer. Kövület és nem élő.
          A hit tágul örökké és elér Istenhez …

  6. “Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen nem múlnak el.”
    Nyilvánvaló, hogy ez csak úgy lehetséges, hogy az, aki ezeket mondta, maga is elmúlhatatlan, az az örökkévaló.Jézus a következőket is mondta önmagáról: “Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég…” Jézus hatalommal tanított és beszélt, nem pedig úgy, mint az írástudók.Krisztus hatalma pedig nem valami olyasmi, aminek kezdete lenne, így hát vége sem lehet.Krisztus hatalma nem teremtődött és nem is enyészik el.Az ég és a föld valamikor teremtődtek, ezért valamikor el is fognak múlni… Kérdés, hogy van-e értelme a “valamikor” fogalmának egy időtlen, Isteni hatalommal bíró hatalmas világban.

    Példabeszédek 8
    “Az Úr az ő útának kezdetéül szerzett engem, az ő munkái előtt régen.Örök időktől felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől fogva.Még mikor semmi mélységek nem voltak, születtem vala; mikor még semmi források vízzel teljesek nem valának.Minek előtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak előtte születtem; mikor még nem csinálta vala a földet és a mezőket, és a világ porának kezdetét.Mikor készíté az eget, ott valék; mikor felveté a mélység színén a kerekséget.Mikor megerősíté a felhőket ott fenn, mikor erősekké lőnek a mélységeknek forrásai.Mikor felveté a tengereknek határait, hogy a vizek át ne hágják az ő parancsolatját, mikor megállapítá a földnek fundamentumait.Mellette valék mint kézmíves, és gyönyörűsége valék minden nap, játszva ő előtte minden időben.Játszva az ő földének kerekségén, és gyönyörűségemet lelve az embereknek fiaiban.” (22-31)

    1. Mivel a trinitaristák (és a binitaristák is) a Példabeszédek 8-ban szereplő Bölcsességet határozottan Krisztussal azonosítják (szóljon aki nem), lenne néhány megjegyzésem hozzájuk:

      Péld. 8:22 Az Úr (YHVH) szerzett (héb. qanah, jelentése teremteni, termelni, szert tenni), engem az útjai (héb. derek, azaz meghatározott úton, módon keresztül) elején (héb.reshjit, jelentése elsőként időben, helyen vagy sorrendben), kezdetben, mielőtt bármit is alkotott.

      Tehát a Bölcsesség, aki ugyebár Krisztussal azonos az Isten (Atya) teremtő tervének első mozzanataként hozta létre a Bölcsességet. Mielőtt bármi mást alkotott. És ez volt a kezdet. Ez a szöveg ugyanis pontosan ezt mondja és akkor Krisztus ilyen értelemben a kezdet (v.ö. Jel. 1:17; 21:6; 22:13). Bár a születés kifejezéssel lehet zsonglőrözni (szerintem az is egyértelmű, lásd lentebb) a szerzett, teremtett, termelt kifejezésekkel már nem igen.
      Péld. 8:23 Öröktől (olam) fogva rendelt engem, ősidők (róse, azaz a kezdet kezdetén) óta, még a föld előtt.

      Na most itt vigyázzunk! A szöveg nem azt mondja, hogy Öröktől (olam) fogva létezett, hanem azt, hogy öröktől fogva (az idő előtt) lett elrendelve(héb. naszak, jelentése egy modern kifejezéssel élve: formaterv. Másszóval, az örök időkben (amelyben egyedül az egyedül halhatatlan Isten élt), illetve az örökkévaló állapotban rendelte, gondolta ki, határozta meg a formatervet a Bölcsességre, majd a teremtés kezdetekor “megszülte” (aki, a trinitaristák és binitaristák szerint szerint maga Krisztus).

      (az öröktől: héb. olam, egyik jelentése “az eltünt idő”, az idő előtt, ami mögé nem láthatunk vissza, mert az az örökkévaló állapot, amely mögé teremtmény nem láthat).

      Péld. 8:25 … a halmok előtt születtem

      Itt, a születtem kifejezés a héber khúl, fordítása, aminek a jelentése megpörgetni, valamit forgatni körbe, vagy spirálisan. Ha valaki emlékszik, a Hogyan vált Isten családdá [187] című írásban vázoltuk miként hozta “forgásba” Isten a szellemét, amelly módon a szellem relatívvá vált önmagához viszonyítva, így létrehozva más, önálló, független szellemlényeket. A születés szó tehát végsősoron jó fordítás, ha figyelembe vesszük, hogy miként kell értelmezni ezt a születést. Mindenesetre, azok, akik erre a szóra építik teológiájukat, legalább vegyék figyelembe, hogy ez a szó miből lett így fordítva. Valószínűleg a trinitarista fordítók homályosítása által, mert pl. az angolban ezt a szót “generated”-nek is fordítják, ami valami olyasmit jelent magyarul, hogy létet adott neki (nem pontos, de lényegében ezt jelenti). Tehát, ekkortól lett több egyéni szellemlény, az addig egyedüli Atyán kívül, aki egyedül élt az “olam” mögött, vagyis a felfoghatatlan ponton túl. Ekkortól létezik a kezdet, az a létállapot, amely “olam”-on innen van, s ami a Bölcsességgel kezdődött meg.

      Teszem hozzá, a szövegben a Bölcsesség ebben az igerészben NEM Krisztustra jelöli, hanem a Szetnszellem egyik aspektusát (a Szentszellem hét szellemből áll, ez az Isten hét szelleme.)

      Igen, Isten a Szenszellemet önmagából generálta, hogy azáltal legyen kapcsolatban a létrehozandó teremtérssel. A Szentszellem (azon belül a Bölcsesség) Önmagából való generálása után kezdte meg Isten a szellemi lények teremtését, létrehozatalát, s teremtésükkel vette kezdetét az idő is, amit a lények tömegeinek interakciója megkövetel.

      1. De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az Izráelen; a KINEK SZÁRMAZÁSA eleitől fogva, ÖRÖKTŐL VAN. Mik 5,2

        Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, ÖRÖKKÉVALÓ ATYA, Békesség Fejedelme! Ézs 9,5

        Apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való; SEM NAPJAINAK KEZDETE sem életének vége nincs Zsid. 7,3

        1. Az ószövetségi írásokban a korszakra vonatkozó kifejezést nagyon gyakran “örök”-nek, vagy “örökkévaló”-nak fordították, valójában minden alap nélkül. Hiszen ha megvizsgáljuk azt, hogy miként is használták több alkalommal a szóbanforgó írásokban ezt a kifejezést, akkor nyilvánvalóvóan nem jelenthet örök időt. Még akkor sem, ha netán ezt a kifejezés Istennel kapcsolatban is alkalmazzák. Igen, a kifejezés még akkor sem jelent örökkévalót az ad infinitum értelemben, ha Istenre utalnak vele.
          Ez a bizonyos szó az olam, ami csaknem ötszáz alkalommal fordul elő az Ószövetségben. Maga a kifejezés az alam szótőből származik, aminek jelentése: “elfedni, “eltakarni” a szem elől. Vagyis valami, ami homályba vész. Ha előveszünk egy konkordanciát és rákeresünk az “örökké” kifejezésre, akkor láthatjuk, hogy azt legtöbbször a héber olam szó fordításaként alkalmazzák. Ha pedig az olam kifejezésre keresünk rá, mondjuk a népszerű, angol nyelvű King James Version-ban, akkor az alábbi fordításokat találjuk:
          “örökkön örökké ” 24 alkalommal
          “öröktől örökig” 4 alkalommal
          “örökké” 251 alkalommal
          “örökkévaló” 60 alkalommal
          “ősi idők” vagy “régi idők” 2 alkalommal
          “valaha régen” 16 alkalommal
          “végnélküli világ” 1 alkalommal
          “soha” 16 alkalommal
          “folyamatos” 22 alkalommal
          “mindig” 15 alkalommal
          “vén” vagy “ősi” 13 alkalommal
          “régen” 3 alkalommal
          “folyton” 5 alkalommal
          “többé” 2 alkalommal
          “világ” 2 alkalommal
          “folytonosság” 1 alkalommal
          “örök” 1 alkalommal
          “tartós” 1 alkalommal
          “sokáig” 1 alkalommal
          “valamikor” 1 alkalommal
          “a világ kezdete óta” 1 alkalommal
          “valaha” 4 alkalommal
          “hosszú” 2 alkalommal

          Az olam összesen 448 alakommal fordul elő, és ebben a King James fordítást többé-kevésbé tükrözik a más nyelvű fordítások is. Ami itt lényeges: láthatjuk, hogy gyakran teljesen más szavakkal fordították le ezt a bizonyos héber kifejezést, amely esetekben a kontextus világosan elárulja, hogy a szó semmiképpen nem jelentheti a végnélküli “örök” időket. Ezt bizonyítja az is, hogy az olam-ot gyakran fordították pl. “ősi időknek” vagy “régi időknek”, esetenként pedig csak öregnek, ősinek, többé-nek, világnak, folyamatosságnak, maradandónak, hosszú időnek stb. Bizonyos esetekben pedig olyan időszakokra vonatkoztatják, amelyek csupán pár napot, vagy néhány évet foglalnak magukban. Más szóval, ha analizáljuk a kifejezés használati módját, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy az egy adott időperiódust takar, mialatt valaki, vagy valami él, vagy fennáll. Az olam tehát egy adott időt, vagy korszakot átfogó tartam, s mint ilyen, van kezdete és vége. A Szentírás némely olam-nak megadja a határozott időtartamát, néha pedig nem.

        2. “De Ő nem ködösítéssel válaszolt nekik, mint ahogy az írástudók szoktak vala a pór nép felé megnyilvánulni.Hanem, Ő nagyon is szerette az övéit, akárhonnan valók voltak is.Mindhalálig szerette az embereket, az övéit, mert Ő szerette szeretni az embereket, és még a kétkedőket is szerette.Szeretett Ő mindenfélét: okoskodó farizeust, komplexusoktól megzavart hívő keresztényt és a senkiházi szentet szintén szerette.Ennyi.” (Oszkár evangéliuma, Első könyv)

        3. Pali, azért nem biztos, hogy mindig korszakot vagy ősit jelent az az olam, tekintve a szöveg többi részét: “SEM NAPJAINAK KEZDETE sem életének vége”. Nem tudom honnan veszed ezt “a szó semmiképpen nem jelentheti a végnélküli “örök” időket”. Ha jelenthet szó szerint örökké-t is, és a következő mondat kétségtelenül időn kívülésegre utal, akkor miért is kell ragaszkodni a szó szerinti időben kezdetéhez Jézus születésének ? Szerintem az unitis tan által megkövetelt prekoncepció miatt. 😉

        4. Köszi Árpiel, hogy elmondtad ezt olyan diplomatikus formában, ahogyan nekem most nem sikerült! 🙂

        5. Edua, kérdezd már meg a született zsidóidat, hogy a héber szövegek alapján mi a véleményük a szentháromságról. 😉

        6. Kedves Antenor!Először is, ne haragudj kérlek, hogy az előbb ilyen sajátos módon reagáltam.Ezután pedig az lenne a tiszteletteljes kérdésem, hogy ezek szerint mindenkinek meg kell tanulnia azt a nyelvet is, amelyen az Írás meg lett fogalmazva?Azt sejteted így -bizonyára nem szándékosan-, hogy sosem lehetek biztos abban, ami oda van írva.Szóval, a magyar nyelvű Bibliám mellé az eredeti nyelvtankönyvet is be kell szereznem?Hová vezet ez?

          Egyébként, én nem vagyok trinitarista, sem semmi efféle, olyannyira, hogy ezidáig nem is hallottam ilyesmiről.Nekem senki sem hívta fel a figyelmem a Példabeszédek 8-ra. Egyszer csak elolvastam valamikor, és azonnal szerelmes lettem belé.Ez van.Megdobogtatta a szívemet, és aranyszínűvé változtatta világot körülöttem.Azt a világot, amiben könnyebbé vált számomra a létezés ezek után.Így érezhették magukat azok a tanítványok, akik különböző alakokban ismertek rá a feltámadt Jézusra.Ebben a részben nem nehéz felismerni Jézust.(Példabeszédek 8) Ahogy a Szent Szellemet sem, de éppen ennyire benne van az Atyaisten is.Ha már muszáj ennyire bonyolítani… De nem muszáj, ezért legegyértelműbben önmagamra ismerek mindebben, hiszen én vagyok az, akiért a Krisztus meghalt és feltámadt.És egészen biztos vagyok benne, hogy ez mindenki másra is éppen így igaz.

        7. Ja, és ez nálam egészen odáig fajult, hogy pár évvel ezelőtt élvezettel tanultam meg kívülről ezt a 8. részt. 🙂 (Nehéz szöveg, nem is ment könnyen.) Igaz, csak magyarul tanultam meg…

        8. Antenor, íme a véleményük:

          Keren Jesuah Messiási közösség:”Hiszünk az egy örökkévaló három személyű Istenben, aki az Atya, Fiú, Szentlélek. A Szentháromság mindhárom személye ugyanolyan tulajdonságokkal, természettel, tökéletességgel és személyiségjegyekkel rendelkezik.”
          http://bibliatanitasok.hu/sites/default/files/BibliaIskola/pdf/MBS050hu.pdf

          Sófár Jesua HaMassiahban Hívő Zsidó Közösség:
          “Hisszük az Isten egységét, ahogy az a S’ma-ban megjelenik. Smá Jiszráel Adonáj Echád: Halld Izrael az Örökkévaló egy.
          Isten a mindenség Teremtője, végtelen és tökéletes, öröktől fogva létező három egyetlen személyben, -Atya, Fiú és Szent Szellem-valamint természetben, és isteni tökéletességben és a személyiség tulajdonságaiban is. ”

          Zsidók Jézusért: “Hiszünk egy szuverén Istenben, aki az Atya, a Fiú és a Szentlélek három személyében létezik, aki tökéletesen szent, végtelenül bölcs, akinek hatalma határtalan, és szeretete minden mértéket meghalad; hisszük, hogy Isten az egész teremtett világ forrása, és hogy minden létező közvetlenül az Ő hatalmának gyakorlása által jött létre.”

          Dr. Arnold Fruchtenbaum: “Az istenségre vonatkozóan a Biblia három nagyszerű igazságot tanít. Először is, az istenség többszemélyűségét: az istenségen belül több személy létezik.
          Másodszor, az istenség egységét: pluralitás nem több istent jelent, mint a politeizmusban, hiszen csak egyetlen Isten létezik.
          Harmadszor, az istenség Szentháromságát: az egy Isten személyiségének többszemélyűsége háromra korlátozott: Atyára, Fiúra és Szentlélekre – sem többre, sem kevesebbre.”
          http://bibliatanitasok.hu/sites/default/files/BibliaIskola/pdf/MBS050hu.pdf

          Adonai Zidkenu Jüdisch-Messianische Gemeinde: “Wir glauben, dass Gott Einer ist und sich den Menschen als Vater, Sohn (Messias Jeschua) und Heiliger Geist offenbart.” (hisszük, hogy az Isten egy és magát az embereknek Atya, Fiú és Szent Szellemként jelenti ki)

          Messianic Jewish Alliance of America: “We believe that the Shema, “Hear O Israel, the Lord our God, the Lord is one” (Deut. 6:4), teaches that God is Echad, as so declared: a united one, a composite unity, eternally existent in plural oneness [Gen. 1:1 (Elohim: God); Gen. 1:26 “Let us make man in our image”; Gen. 2:24 Adam & Eve were created to be as one flesh (basar echad)], that He is a personal God who created us (Gen. 1 & 2), and that He exists forever in three persons: Father, Son, and Holy Spirit, as mentioned in Romans 8:14-17 (Father, Spirit, and Messiah – Son) and Matt. 28:18-20 (immersing in the name of the Father, Son, and Holy Spirit).
          GOD THE FATHER (Abba)
          John 6:27b; I Cor 1:3; Gal. 1:1; Rev. 3:5, 21; Jer. 3:4, 19; 31:9; Mal. 1:6; Matt. 6:9, 32; Luke 10:21-22; John 1:14; 4:23; 5:17-26; 6:28-46; Rom. 8:14-15.
          GOD THE SON (HaBen)
          God does have a Son [Ps. 2; Prov. 30:4-6 (cf. Heb. 1); Luke 12:35-37; John 1:29-34, 49; 3:14-18]. The Son, called Yeshua (Jesus), meaning salvation, came to this world born of a virgin [Isa. 7:14 (cf. Luke 1:30-35)]. The Son is God (Deity), and is worshipped as God, having existed eternally [Ps. 110:1 (cf. Heb. 1:13); Isa. 9:6-7; Matt. 28:18-20; Phil. 2:5-11; Col. 1:15-19; Rev. 3:21 (Heb. 1 – worshipped by angels); Rev. 4:8, 5:5-14]. This One is the promised Mashiach (Messiah) of Israel [Is. 9:6-7; 11:1; Dan. 9 (esp. verses 20-26); Isa. 53; John 1:17, 40-41, 45, 49; Mark 8:29]. He is the root and offspring of David, the bright and morning star (Num. 24:17; Rev. 22:16). He is our Passover, the Lamb of God (I Cor. 5:7; Rev. 5; John 1:29).
          GOD THE HOLY SPIRIT (Ruach HaKodesh)
          Introduced in Gen. 1:2b. In the Tenach, the Spirit of God came upon individuals during the times of our forefathers, like Moses, David (see II Sam. 23:1-3), and the Prophets, for the specific purposes. In the New Covenant, the Messiah, Yeshua, promised His disciples that “the Comforter” would come to them after He was gone, described as the Spirit of Truth (John 14:17, 26), who was with them and would be in them. Yeshua further declared that the Spirit of Truth, would guide us into all truth and would glorify Him – the Messiah – not Himself (John 16:13-15). He empowers us (Acts 1:8). He seals us [Eph. 1:13; 4:30 (see NIV and Jewish New Testament versions)]. If we have not the Spirit, we are not His (Rom. 8:9). He leads us and teaches us (Rom. 8:14-17). His indwelling enables us to live a godly life. Acts 2:38 says, “Repent, be immersed, and receive the Holy Spirit.”

          Yeshuateinu Company: “We believe in one G-d as declared in the Sh’ma (Deuteronomy 6:4), who is Echad (a compound unity) and eternally existent in three persons: G-d, the Father, G-d, the Son, and G-d, the Holy Spirit ”

          Ralph Levy is vallja a Szentháromságot és azok a megtért zs*dók is mind, akiket személyesen ismerek.

  7. Feri, meg kell hagyni, jó nagy butaságokat összehordassz, ez különösen az:
    És bár az igaz, hogy a Fiút az Atya “szülte”, de mivel nem az időben, ezért nem mondhatjuk, hogy régen.
    Nos, Biblikusan le lehet vezetni, hogy Krisztus már az idõ teremtése után szülte Krisztust. Már maga a születés kifejezés logikája is elõfeltételezi azt, hogy volt idõ, amikor még nem volt megszületve, majd egyszer megszületett. Ez csak az idõben lehetséges, ami azt jelenti, hogy Krisztus már az idõben született, létezett és létezik, ellentétben az Atyával, aki az egyedüli idõn kívüli lény. A Biblia szerint egyedül az Atya (Eloah) halhatatlan és élt a örökkévalóság állapotában (az örökkévalóság egy állapot, nem az idõben való végtelen lét, mivel kivül áll az idõn és nem függ attól). Minden lény, aki a nemlétbõl jött létre az Atya által, annak értelemszerûen volt kezdete. Ráadásul a Szentírás egy bizonyos naphoz köti Krisztus születését:

    Héberek: 1:5 Én Fiam vagy te, én ma szűltelek téged? és ismét: Én leszek + néki Atyja és ő lesz nékem Fiam?
    Zsoltárok 2:7 Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged.
    Azt ki vitatná, hogy a “ma” és “leszek néki” fogalmak csakis az idõben léteznek.

    1. Bocsánat, elírtam, ez a helyes: Nos, Biblikusan le lehet vezetni, hogy az Atya már az idõ teremtése után szülte Krisztust.

    2. Ez annyiban vitatható logikailag és bibliai allegorikusság tekintetében is, hogy amennyiben Isten örökkévaló létében történt Jézus nemzése, azt miért írná le az ige emberi értelemmel nem fölfogható módon (mert hogy emberileg fölfoghatatlan az örökkévalóság). Hányszor van még olyan, hogy az ige valamit emberi léptékben és leegyszerűsítve ír le olyan dolgokról, Istenről, amelyek nem emberi léptékűek és könnyen (vagy egyáltalán nem) megérthetőek. Ezzel az erővel, alappal mondhatnánk ránk (tudok olyat aki mondja is) azt is, hogy napimádók vagyunk, mikor Isten a Naphoz (nem azért írom nagybetűvel mert imádom, hanem mert egy égitest tulajdonneve :-)) van hasonlítva valahol az igében. De jobbat mondok. Mikor a teremtésben azt mondja, hogy: “És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap.” Mikor még elvileg (szó szerinti értelmezés) Föld sem volt ! Sőt még anyag sem. Pedig az fizikai tény, hogy idő nincs az anyag és annak mozgása nélkül. Ezt a teremtést úgy tudom te sem úgy értelmezed ahogy a szigorú értelemben vett kracionisták, pontosan szó szerint. 🙂

    3. Nem mondd butaságokat, hanem az igazságot, ő veled ellentétben érti, hogy ki az az Isten aki nem az Atya és nem a Fiú: “Hogy vígasztalást vegyen az ő szívök, egybeköttetvén a szeretetben, és hogy eljussanak az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára, AZ ISTEN ÉS AZ ATYA ÉS A KRISZTUS ama titkának megismerésére,A melyben van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve.”Kol.2.2
      Dehát ezt azok nem érthetik, akiknek Mihály arkangyal a megváltójuk. (nem is tudta őket a törvénytől átkától megváltani, még mindig az alatt élnek)
      Aki Jézus személyével nincs tisztában az nem ismerheti az igazságot. Mivel az Igazság az Ő maga.

      Nem szülhette az Atya az idő teremtése után Krisztust, mivel minden Krisztus által lett így az idő is!
      “Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.Ez kezdetben az Istennél vala.Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett.”

      1. Végezetül itt van a judeo-kereszténység hitvallása Istenről és Krisztusról. Ezzel kell megelégednünk. Nem imádjuk az Istent három alakban!

        “Mert ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, a minthogy van sok isten és sok úr;
        Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, a kitől van a mindenség, mi is ő benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, a ki által van a mindenség, mi is ő általa.”

        Korinthusbeliekhez írt I. levél 8. rész

        1. Én imádom Jézust a fiút és a Szent Szellemet is ! Akkor most juj de bűnös vagyok ? 🙂

        2. EGY Isten, kb. mint pl. a tenger a benne lévő jégheggyel és a fölötte lévő párával. Mind víz, sőt ugyanabból a vízből van.

          Pál nem volt judeo-keresztény, ő nem keverte az ószövetséget az újjal. Sőt még a megtért zs*dók se keverik és ők is hisznek Isten hármasságában. Amit nagyon szépen le is vezetnek a Bibliából:
          http://bibliatanitasok.hu/sites/default/files/BibliaIskola/pdf/MBS050hu.pdf

          “Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, a kitől van a mindenség, mi is ő benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, a ki által van a mindenség, mi is ő általa.” —>”Én és az Atya egy vagyunk.”

          Az igazság viszont az , hogy Mihály arkangyal valóban nem egy se az Atyával se a Szent Lélekkel.

        3. Pál apostol (eredeti nevén Saul) abszolut judeo-keresztény volt kedves Edua, ahogy valamennyi apostol is, révén, hogy zsidó származású volt. Farizeusi képzést is kapott, valószinüleg ő volt a legműveltebb apostol valamennyi közül, nem véletlenül jelölte ki Krisztus a pogányok tanítójának.Feltehetően fejből tudta a tórát és a prófétai iratokat. Hirdette és vallotta hogy Isten, az maga az Atya (1Kor 8,6) (2Kor 1,3), megtartotta a Sabbathot ( Csel 17,2)

        4. “Származásával összhangban áll mozgékony szelleme. Jól beszélt görögül, ismerte a hellén műveltséget. Úgy látszik, bizonyos mértékig megértette a sztoikus fogalmakat, ismerte a pogány kultúrákat és a kezdődő gnózist. Gondolkodásának súlypontja azonban kétségtelenül a zsidó hagyományban volt. Bizonyításmódja és Szentírás-értelmezése teljesen rabbinisztikus jellegű. Mindazonáltal a rabbinizmus nem volt teológiai gondolkodásának egyetlen tényezője. Ahogyan fölfogja a törvényt és a történelmet, az az apokaliptika hatásáról árulkodik. Gondolkodásának történeti beállítottsága és abszolút Isten-felfogása tipikus zsidónak mutatja.”

        5. Természetesen hírdette és vallotta, hogy Isten az Atya, de úgyszintén hírdette és vallotta a Fiú és Lélek Istenségét:
          “Ámde a FIÚról így: A te királyi széked óh ISTEN örökkön örökké. “Zsid 1,8
          “……hogy eljussanak az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára, AZ ISTEN ÉS AZ ATYA ÉS A KRISZTUS ama titkának megismerésére,A melyben van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve.”Kol.2.2

          “…ahogy valamennyi apostol is” Igen, és ők is vallották Jézus Istenségét:
          “És felele Tamás és monda néki: ÉN URAM ÉS ÉN ISTENEM! “Jn 20,28
          “És lőn, hogy míg áldá őket, tőlök elszakadván, felviteték a mennybe.
          Ők pedig IMÁDVÁN ŐT, visszatérének nagy örömmel Jeruzsálembe” Luk.24.52
          “Az pedig monda: Hiszek, Uram. És imádá Őt.”Jn 9,38
          Miért nem figyelmeztette Jézus, hogy csak az Istent szabad imádni? Azért mert Ő az ISTEN.

          ——————————————————————————————-

          Nézzük akkor az Ap.Csel. 17,2-tőt:
          Pál pedig, a mint szokása vala, beméne hozzájok, és három szombaton át vetekedék velök az írásokból, Megmagyarázva és kimutatva, Krisztusnak szükség volt szenvedni és feltámadni a halálból; és hogy ez a Jézus a Krisztus, a kit én hirdetek néktek.
          Itt szó sincs arról, hogy Pál a szombatot tartotta volna! Egész egyszerűen csak arról van szó, hogy a szombat volt a legjobb alkalom a Krisztust hirdetni, mivel zs*dók szombaton voltak a zsinagógában összegyűlve. Nem kéne kiforgatni.

        6. Kedves Edua, Jézustól kezdve minden első keresztény, így Pál is megtartotta a sabbathot, ez annyira nem volt kérdés közöttünk, hogy ezért nem szól erről részletesen az Új-Szövetség.
          2Móz 31,13
          Te szólj az Izráel fiainak, mondván: Az én szombatimat bizony megtartsátok; mert jel az én közöttem és ti köztetek nemzetségről nemzetségre, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ki titeket megszentellek.

          A Szent-Háromság pedig nem volt ismeretes sem Jézus sem az apostolok előtt, vallották, hogy az Atya az egy mindenható Isten:

          Jn 20,17
          Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.

          Krisztus pedig valóban egylényegű az Atyával, ám nem ő maga az Atya, azaz Isten, Ő a Fiú. A jogari pálcát Istentől kapta és vissza is fogja neki adni, amint végleg legypőzi a Sátánt a végidők napjain. Ebből az igeszakaszból világossá válik az Isten és a Fiú viszonya:

          “Nem szűnöm meg hálát adni tiérettetek, emlékezvén reátok az én könyörgéseimben;
          Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcseségnek és kijelentésnek Lelkét az Ő megismerésében;
          És világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között,
          És mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, a kik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint,
          A melyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben.
          Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendőben is:
          És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé,
          Mely az Ő teste, teljessége Ő néki, a ki mindeneket betölt mindenekkel.”

          Efézusbeliekhez írt levél 1. rész

      2. “Jézustól kezdve minden első keresztény, így Pál is megtartotta a sabbathot, ez annyira nem volt kérdés közöttünk, hogy ezért nem szól erről részletesen az Új-Szövetség. Nahát ezt aztán jól megmondtad. Nem szól róla az újszövetség, de Te azért tudod. Honnan?

        “És e miatt üldözőbe vevék a zsidók Jézust, és meg akarák őt ölni, hogy ezeket művelte szombaton.E miatt aztán még inkább meg akarák őt ölni a zsidók, mivel nem csak a szombatot rontotta meg, hanem az Istent is saját Atyjának mondotta, egyenlővé tévén magát az Istennel.” Jn 5,18
        “Mondának azért némelyek a farizeusok közül: Ez az ember nincsen Istentől, mert nem tartja meg a szombatot.”Jn 9,14

        —————————————————————————————-

        “A Szent-Háromság pedig nem volt ismeretes sem Jézus sem az apostolok előtt, vallották, hogy az Atya az egy mindenható Isten”
        De igen!!!
        Miért engedte Jézus, hogy imádják ha nem volt ISTEN?
        “Jézus erre ezt mondta: Aki engem lát, látja az Atyát.” Jn 14,9
        “Ámde a FIÚról így: A te királyi széked óh ISTEN örökkön örökké.ÉS: Te Uram kezdetben alapítottad a földet és a te kezeidnek művei az egek;” Zsid 1,10 ——>1Móz 1,1 Kezdetben teremté ISTEN az eget és a földet.

        “Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, ERŐS ISTEN, ÖRÖKKÉVALÓ ATYA, Békesség Fejedelme! Ézs 9,5
        “ÖRÖKKÉVALÓ LÉLEK” Zsid. 9,14
        ” Péter azonban így szólt: ’Anániás, miért szállta meg a Sátán a
        szívedet, hogy hazudj a SZENTLÉLEKNEK, ……..Nem embereknek hazudtál, hanem az ISTENNEK” (ApCsel 5:3-4; 16: 6-10).
        “Kezdetben volt az Ige, és az IGE ISTENNÉL VOLT, ÉS ISTEN VOLT AZ IGE.” Jn 1,1

        ” És monda ISTEN: TEREMTSÜNK embert A MI KÉPÜNKRE és hasonlatosságunkra …….TEREMTÉ tehát az ISTEN az embert AZ Ő KÉPÉRE,”
        “Engem Isten Lelke alkotott,”Jób 33,4

        Mert ahogy az Atya feltámasztja a halottakat, és életre kelti őket, úgy
        a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar” (Jn 5:21).
        De ha Annak a Lelke lakik bennetek, a ki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által. Róm.8.11

        1. Edua, ismételten csak értelmetlen kötekedést tapasztalok a részedről, ráadásul kiforgatod a szavaimat. Ami sok az sok. Előbb olvasd el részletesen a Szent Írást mielőtt engem váldolsz burkoltan következetlenséggel. Ezt írod:
          “Nahát ezt aztán jól megmondtad. Nem szól róla az újszövetség, de Te azért tudod. Honnan?”
          I. Nem azt mondtam, hogy nem szól róla az Új Szövetség, hanem azt, hogy nem szól róla RÉSZLETESEN.

          II. A bibliából tudom. Lk 4,16
          “És méne Názáretbe, a hol felneveltetett: és beméne, szokása szerint, szombatnapon a zsinagógába, és felálla olvasni..” Jézus tehát SZOKÁSA SZERINT a gyülekezetbe járt szombat napon, Pál apostolról is ugyanez olvasható:
          Csel 17,2
          “Pál pedig, a mint SZOKÁSA vala, beméne hozzájok, és három szombaton át vetekedék velök az írásokból.”
          Kolossé 2 szintén utal a szombat dolgára, ami egyértelművé teszi, hogy az első keresztények megtartották:
          “Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában:
          Melyek csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé.”

          Jézus nem a szombat megtöréséért vagy eltörléséért jött, hanem hogy betöltse a szombat ünnepét! Az akkori zsidók elvesztek a képmutatásban és a törvény pont szerinti értelmezésében, elvesztették szem elől a szombat igazi értelmét és lényegét. Jézus ezeket írta:

          “Ő pedig monda nékik: Kicsoda közületek az az ember, a kinek van egy juha, és ha az szombatnapon a verembe esik, meg nem ragadja és ki nem vonja azt?
          Mennyivel drágább pedig az ember a juhnál! Szabad tehát szombatnapon jót cselekedni.”

          “Soha sem olvastátok-é, mit mívelt Dávid, mikor megszűkült és megéhezett vala társaival egybe?
          Mi módon ment be az Isten házába az Abiátár főpap idejében és ette meg a szent kenyereket, a melyeket nem szabad megenni csak a papoknak; és adott a társainak is?
          És monda nékik: A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért.
          Annak okáért az embernek Fia a szombatnak is ura.”

          Továbbá írod, hogy jézus Krisztus egy az Atyával, igen egy, de azt is tudod, hogy milyen értelemben? Vagdalózól olyan kiragadott versekkel, amit arra használsz, hogy a Szent-Háromság elméletét bizonyítsad-ugyanakkor ha elővennéd például János evangéliumának 17. fejezetét és részletesen elolvasnád Jézus Krisztus főpapi imáját, akkor egy kicsit elgondolkoznál az igazi egység lényegéről, amit jézus Krisztus kinyilatkoztatott: Jézus mindig is a saját atyját tekintette az egy igaz Istennek! Ámbár szóljon maga a főpapi ima egyenesen a mi Urunk, Krisztus szájából!:

          János Evangyélioma 17. rész

          Ezeket beszélte Jézus; és felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, eljött az óra; dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a te Fiad is dicsőítsen téged;
          A miként te hatalmat adtál néki minden testen, hogy örök életet adjon mindennek, a mit néki adtál.
          Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.
          Én dicsőítettelek téged e földön: elvégeztem a munkát, a melyet reám bíztál, hogy végezzem azt.
          És most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, a melylyel bírtam te nálad a világ létele előtt.
          Megjelentettem a te nevedet az embereknek, a kiket e világból nékem adtál: tiéid valának, és nékem adtad azokat, és a te beszédedet megtartották.
          Most tudták meg, hogy mindaz te tőled van, a mit nékem adtál:
          Mert ama beszédeket, a melyeket nékem adtál, ő nékik adtam; és ők befogadták, és igazán megismerték, hogy én tőled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldtél engem.
          Én ezekért könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, a kiket nékem adtál, mert a tiéid.
          És az enyémek mind a tiéid, és a tiéid az enyémek: és megdicsőíttetem ő bennök.
          És nem vagyok többé e világon, de ők a világon vannak, én pedig te hozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, a kiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!
          Mikor velök valék a világon, én megtartám őket a te nevedben; a kiket nékem adtál, megőrizém, és senki el nem veszett közülök, csak a veszedelemnek fia, hogy az írás beteljesüljön.
          Most pedig te hozzád megyek; és ezeket beszélem a világon, hogy ők az én örömemet teljesen bírják ő magokban.
          Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok.
          Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.
          Nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok.
          Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te ígéd igazság.
          A miképen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra;
          És én ő érettök oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban.
          De nemcsak ő érettök könyörgök, hanem azokért is, a kik az ő beszédökre hisznek majd én bennem;
          Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem.
          És én azt a dicsőséget, a melyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk:
          Én ő bennök, és te én bennem: hogy tökéletesen egygyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, a miként engem szerettél.
          Atyám, a kiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, a melyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt.
          Igazságos Atyám! És e világ nem ismert téged, de én ismertelek téged; és ezek megismerik, hogy te küldtél engem;
          És megismertettem ő velök a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen ő bennök, a mellyel engem szerettél, és én is ő bennök legyek.

          Jó lenne ha le tetszene venni a Szent-Háromság szemüvegét és hagyni legközelebb, hogy az igék a maguk természetességében szóljanak… A Szent-lélekről pedig nem áll módomban vitatkozni, mert ha az apostolok lejegyezték volna, hogy az Istenen és a Fiún kívül őt is illetné, mint személyt a dicsőítés, akkor még el is hinném a háromságot, de a bökkenő az, hogy szó sincs ilyesmiről a bibliában! Nincs leírva, hogy a Szent-Lelket imádat illetné, se nem hogy imádkozni kellene hozzá. Egyedül az Atyához imádkozunk a Jézus Krisztus nevében.

  8. Ezt a cikket olyan rendkívüli tudás- és ismerethalmaz keretezi, hogy aki nem rendelkezik e témában olyan valódi és igényes felkészültséggel mint Thea, annak még kérdést is nehéz megfogalmaznia ebből a történelem leckéből.Miközben világos, hogy ez az írás Isten abszolút természetét firtatja, ami már nem történelemtudomány.Mivel ez a kérdés “Abszolút-e Isten?” és az, hogy “Mi vagy milyen az Isten abszolút természete?” itt csak még további kérdéseket szült -melyek Jézusra vonatkoznak-, én egy másik, másfajta, és még ezeknél is alapvetőbb kérdéssel közelítem meg a témát.Hiszen sem megfelelő történelmi ismeretem nincsen, és az Isteni abszolút természet meglátása is hatalmas feladat.Hiszen Jézust keresztre feszítették, meghalt.Természetesen feltámadt, de “közben” valami történt.És minden, ami közben vagy előtte, utána történt, az kétség kívül Isten abszolút mivoltának természetét jellemzi.Minden újjá lett ebben a változatlan Isteni abszolút természetben.Néhány dolog elmúlt, néhány dolog pedig megkerült, akárcsak az a bizonyos tékozló fiú.Isten abszolút természetét tehát lehetetlen szavakkal, ismerettel átfogni.És a következő meg még csak rádob néhány lapáttal erre az összetettségre.Nevezetesen az, hogy Jézusra is igaz az, amit a követőinek mondott: aki hisz bennem, még ha meghalt is él.Látjuk tehát, hogy nem egyszerű a dolog, főleg, amikor azt gondoljuk erről az egészről, hogy mindez csupán a fekete-fehér, igen-nem, helyes-helytelen paradigma megközelítésének a privilégiuma.

    Tehát a kérdés pedig, ami szervesen összefügg a fenti kérdésekkel mégis tágabb panorámába helyezi ezt az egészet, az ez: miért vagyunk egyáltalán ezen a világon?Mivégre születtünk?

    ***
    “Vegyük a Schrödinger macskájának nevezett gondolatkísérletet.Eszerint egy macskát dobozba zárnak, a dobozra pedig fegyvert irányítanak.A fegyver akkor sül el, ha egy radioaktív atommag elbomlik.Ennek az eseménynek a valószínűsége ötven százalék.Ha a dobozt kinyitjuk, a macskát élve vagy holtan találjuk, a doboz kinyitása előtt azonban a macska kvantumállapota a halott és az élő állapot keveréke.Ezt az eredményt a tudományfilozófusok szerint nagyon nehéz elfogadni.Azzal érvelnek, hogy a macska nem lehet félig halott, félig pedig élő, ugyanúgy ahogy félig terhes sem lehet senki.Problémájuk onnan adódik, hogy hallgatólagosan a valóság klasszikus fogalmát alkalmazzák, amely szerint minden dolog egyetlen meghatározott előzmény következménye.A kvantummechanika lényege viszont éppen az, hogy a valóságot másképpen szemléli.Eszerint a dolgoknak nem csak egyetlen, hanem az összes lehetséges történelme létezik.”
    (Stephen Hawking: Einstein álma)

  9. Arius tévedett a Fiúval kapcsolatban amikor azt állította, hogy teremtmény, csupán annyiban volt igaza, hogy volt kezdete-mivel logikus a Fiúság tényéből, hogy aki született annak volt kezdete. A Fiú magától az Istentől született, így természetükben ugyanazok. Ugyanakkor létezik a Mennyei hierarchia a katolikus tanítással ellentétben. Krisztus feje az Atya-tehát maga Isten-ahogy azt az apostolok kinyilatkoztatták, érthető, hogy miért írja azt a biblia-hogy Krisztus hatalmat kapott Istentől égen és földön, majd miután végleg legyőzi Sátánt visszaadja ezt a jogot az Atyának, hogy Isten legyen mindenekben.Krisztus továbbá minden tekintetben az Atyát helyezi magánál előtérbe. Isten azonban a Fiút ajánlja nekünk, hogy Ő rá figyeljünk leginkább. Békesség tanácsa van kettejük között és kölcsönös méltatás, ahogy egy jó családban is így kellene lennie Apa és Fiú között 🙂 A Szent-Lélek pedig a bibliai analógiák után a Krisztus és Fiú lelke, belső személyisége. Legfőbb jelképei a galamb, az olaj. Lehet venni, felkenni valakit vele, a próféták is Isten lekétől vezérelve szólottak. Ez nem egy Személy, mintha valaki volna-ez olyasvalami mint az ember lelke, Pál apostol legalábbis erre hasonlította: “Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, a mely ő benne van? Azonképen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke.”

    1. Péter! A keresztény tan szerves része az, hogy az embernek újá kell születni, mert anélkül nem mehet be az Isten országába. Újá születni méghozzá Istentõl. Aki Istentõl születik, az az õ fia, a “második Ádám” [Krisztus] mintájára. Krisztusban az Isten teljessége, s bennünk Krisztus teljessége formálódik, ami így Isten teljessége is. Ezért vagyunk egyek velük ÚGY ahogyan õk egyek. Bibliailag meg lehet határozni azt, hogy mikor született Istentõl a Fiú. Sok mindenre ad választ.

      1. Erről van szó. Nem lehet meghatározni emberi ésszel, mert nagyon nagyon-felfoghatatlanul régen született.-viszont nem jelenti azt, hogy három Isten van egyben, ahogy azt a katolikusok állítják. Isten az az Atya, a Fiú pedig a Fiú. A Szent-Lélek pedig kettejük belsője, lelke amit velünk is megosztottak pünkösdkor, nem különálló valaki 🙂 Így van a Mennyei hierarchia, utána pedig jönnek az Angyalok Fejedelmei, majd pedig maguk az angyalok. Az aki a harmadik pozícióra vágyakozott mindíg az volt Sátán. Ezért hamis a háromság tana, elég csak megnézni az Indiai trimurtit, ugyanott a harmadik személy az Síva-a pusztító, vagy Baál alakját megvizsgálni, aki szintén háromságból tevődött össze. Egy és ugyanaz az Istenség, ami a biblia babylon paráznájával hoz össze. A katolikus egyház ezt a formát a pogány kultuszokból merítette-nem pedig a judeo-keresztény bibliából.

        1. Péter, a Szentlélek hogy is lehetne különálló valaki,amkor Jézus azt mondta: ELKÜLDÖM! Atyámtól a Szentlelket, ugyanakkor az apostolokra lehelt és azt mondta: “vegyétek a Szentlelket”!
          Hogy lehetne különálló ?Éppen ezt fejezi ki,hogy az Isten Háromságban EGYETLEN ! melynek képe az emberek között a család. A férfi és nőnek a szerelmében születik a gyermek … Az Atya és Fiú egymás iránti szeretete a SZENTLÉLEK ! Ez vajon hogy lehetne “külön” ? éppen azért Egy.
          Máshol azt mondja Jézus: Aki engem lát, látja az Atyát. Nem tudjátok, hogy az én az Atyában vagyok az Atya pedig énbennem?
          Nem lehetséges másként, mint Lélekben, vagyis Szellemben … és persze, hogy nem “külön” 🙂

          Megjegyzem, hogy mindig kell valami, amivel “alá lehet vágni” “katolikusoknak” ! Mintha NEM a niceai hitvallást mondanánk, vallanánk … mert hát persze hogy azt !

        2. Kedves Éva, ne filozófáljunk üresen, emberi elképzelés nem írhatja felül az apostolok lefektetett Istenképét, ugyanis ők Istenből merítették-amit leírtak számunkra.

          “Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, a kitől van a mindenség, mi is ő benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, a ki által van a mindenség, mi is ő általa.” Ezt vallották az apostolok, nem imádtak semmiféle háromság istenséget, hanem imádták az Istent -aki az Atya és Uruknak vallották Jézus Krisztust. Nem említették meg egyszer sem, hogy a Szent-Lélek imádandó mint Isten. Minden egyes levelük is Isten és Krisztus dicsőítésével kezdődik. Részemről a téma le van zárva. A bibliai analógiák kizárják a Háromság képzeteket!

        3. “Kegyelem néktek és békesség az Atya Istentől, és a mi Urunk Jézus Krisztustól,
          A ki adta önmagát a mi bűneinkért hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból, az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint.
          A kinek dicsőség örökkön örökké! Ámen.
          Csodálkozom, hogy Attól, a ki titeket Krisztus kegyelme által elhívott, ily hamar más evangyéliomra hajlotok.
          Holott nincs más; de némelyek zavarnak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangyéliomát.
          De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, a mit néktek hirdettünk, legyen átok.
          A mint előbb mondottuk, most is ismét mondom: Ha valaki néktek hirdet valamit azon kívül, a mit elfogadtatok, átok legyen.
          Mert most embereknek engedek-é, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekezem-é tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.” Galátziabeliekhez írt levél 1. rész

        4. De érdekes Péter, hogy te már saját magaddal se értesz egyet. Lejjebb linkeltél egy cikket, aminek a summáját a cikkíró nagy piros betűkkel a cikke végére tette. Idézem: “Minden Napisten kultuszban megtalálható Az Anya Isten és az Ő Fia, és ne feledd, hogy a te Istened a Teremtő Isten, aki egy Szent háromság. Az Atya, Jézus Krisztus és a Szent Lélek!”

        5. Természetesen EGY Isten van: a cikk viszont az Atyával egylényegű Fiúról szól, Aki isten. És nem kettő … hanem Egy. Kicsoda akit Jézus megígért és elküldött ?”Atyámtól a Lelket”! Ő akkor ki ?

          Mert amennyivel magasabb ég a földnél, Isten dolgai annyival magasabbak az emberekénél.

          Köszönöm, drága Thea, hogy ezt a cikket ma, Szentháromság vasárnapján tetted fel!

        6. Péter, hogy lehet idegen “vallásokból” következtetni arra,hogy isten Lelke kicsoda ? Ész megáll. A HITVALLÁS pedig – a kétféle szövegű katolikus – ahogy Andre írta. Annyira “pogány”a kultusz, melyből merítve van(?) : én szégyellném, ha írnék olyanról amiről fogalmam sincs mert nem tanulmányoztam !

        7. Sajnos a cikk írók valloták a háromság tanát valóban, ugyanakkor ők erősítették meg, hogy eredete babylonból származik, nem pedig a semita hagyományokból- ez valóban az idézett cikk egyik furcsasága. A jellegzetes piramis forma a középen levő mindentlátó szemmel. Ez a szabadkőmüvesek egyik legfontosabb jelképe is. A katolikus egyház szemmel láthatóan ötvözte a pogányságot és a kereszténységet-ezért alkotta meg a Szent-háromságot és a Mária kultuszt. Ezek azonban nem a judeo-keresztény eredetűek, az apostolok nem ismertek semmiféle háromságot, se nem imádták Szűz Máriát. Nagy-Konstantin Niceai zsinatán a politikával lepaktáló nagyközösségek döntöttek az új teológiáról, addigra az igazi kereszténység javarészt szektákban létezett csak.

        8. Kedves megtévedt Péter ! Ezzel a demagóg mantrával, amit egyébként az unitisek is tolnak, hogy a “szentháromság” (ezt a kifejezést egyébként tényleg száműzni kellene, egyrészt nincs benne az igében, másrészt kissé hülye kifejezés) ősi okkult dolog azért nem érdemes foglalkozni, mert ezzel az erővel a Avatara féle ezozakkantak által tolt Jézus és Szűz Mária esete is kamu féle agymenést is akceptálni kellene, mi szerint a kis Jézus és anyja kép és ábrázolás is megjelenik újszövetségnél jóval régebbi és idegen vallásokban. Attól még nem lesz azonos, hogy a sátán előre tudta és megformálta a saját verzióját. Erről szól ez a videó: http://idokjelei.hu/2013/11/szuperistenek-es-istenutanzatok/

        9. Nem vagyok katolikus, de mi is a Szentlelket 3. személyként hisszük. MIért?

          Szent Szellem személy, mert van akarata, gondolata, érzelme, és tud kommunikálni is.
          1) van akarata? igen:
          I korintus 12/11: De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, amint akarja.

          2) van gondolata? igen
          Róma8/27: Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért.

          3) van érzelme? igen
          Efézus 4/30: És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.
          1Tessz ⅙:És ti a mi követőinkké lettetek és az Úréi, befogadván az ígét sokféle szorongattatás között, Szent Lélek örömével;

          4) van kommunikációs készsége? igen
          Apcsel 13/2 Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és bőjtölének, monda a Szent Lélek: Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam.
          Apcsel 16/6 Eljárván pedig Frigiát és Galácia tartományát, mivelhogy eltiltatának a Szent Lélektől, hogy az ígét Ázsiában hirdessék,
          Misia felé menvén, igyekeznek vala Bithiniába jutni; de nem ereszté őket a Lélek.

        10. A Fiú nem született “régen”. A Fiú nincs az idő alá rekesztve. Az idő a természetes világunk velejárója. A mennyben, ahol a Fiú is él, nincs idő. És bár az igaz, hogy a Fiút az Atya “szülte”, de mivel nem az időben, ezért nem mondhatjuk, hogy régen. A “régen” szó az időhöz kötött földhöz ragadt fogalom. A Fiú az örökkévalóságban született. És mivel ott nincs idő, ezért nem beszélhetünk kezdetekről sem. Véleményem szerint nyugodtan mondhatjuk, hogy a Fiú, akárcsak az Atya, örökkévaló.

          A kis földhözragadt gondolkodásunk alapján az Igéből azt állítjuk, hogy volt olyan idő, amikor a Fiú nem volt, mert hogy az Atya szülte. De ez nem igaz, mert ott nincs idő! 🙂

          Kissé ellentmondásos, de ez csak azért van, mert emberek vagyunk és a látásmódunk erősen a természetes világunk tér – idő fogja.

          Ezt a világot meg fogjuk ismerni! Nagyon kíváncsi vagyok! Nem fogunk betelni vele testvéreim!

        11. Kedves Feri, ajánlom ezt elolvasásra, kíváncsi vagyok, hogy ön miképpen tudna erre a teológiai kifejtésre reagálni: hhttp://filadelfia.hu/valasz-kerak-szentharomsag-tanulmanyara/

        12. Kicsit olyan Isten személye és ezért sem megérthető emberi ésszel, mint a kvantumfizikában a fény természete. Egyszerre hullám (rezgés) és anyagi részecske. Istennél nem kettő van, hanem három. Három az egyben. Sosem értettem meg, hogy miért pont Isten személyének emberi magyarázatát akarják ránk erőltetni egyes teológusok, és miért kellene azt elfogadnom. Ha valaki nekem meg akarja magyarázni érthető módon ezt a kérdést, legalább tudni fogom, hogy bizonyos hogy téved vagy hazudik ! Ezt a cikket is végigfutva látható, hogy amit a korábbi adventista mániákból kihagytam, az az Ellen White-ozás. Mintha ő lett volna az egyházuk női pápája (képletesen mondom, hisz ők az igazi antipápisták). Túltoltátok a tanítási tekintélyt és a ki nem mondott (de elvárt) tévedhetetlenségi faktort.

        13. Csak egy példa ebből az elcsúszott irományból:
          „Az isteni Lélek, amit a világ Megváltója megígért, hogy elküld: Isten jelenléte és ereje.” (Az idők jelei, 1891. november 23., 1. bek.)
          „Az Üdvözítő a mi Vigasztalónk. Ezt már bebizonyítottam.” (Kéziratok, 8. köt., 49. old.)A Vigasztaló tehát maga Jézus Krisztus, nem pedig egy harmadik, tőle különböző Isten! Az utolsó idézet tanulsága szerint Sátán az, aki el akarja hitetni velünk, hogy nem Jézus a mi Vigasztalónk, mert tudja, hogy akkor elveszítjük az erőt, amivel ellenállhatnánk kísértéseinek. Tudja, hogy egyedül Jézus az, aki „maga is megkísértetvén, segíthet azokon, a kik megkísértetnek.” (Zsid 2:18) Ellen White óva óvott attól, hogy másvalakit helyezzünk Jézus helyére.”
          Igen jól látjátok, nem a Bibliából van az alapvetés citálva, hanem E.W. tanítónőtől ! Ez aztán a A sola Scriptura elve ! Amire hivatkozik a cikk. Erre mondja az ige, hogy vak vezet világtalant. Ne haragudj Péter, de nem is csodálkozok, hogy ilyen alapokkal, bevetted a muszlim cumit (méghozzá teológiailag is)….

        14. Nem, NEM erősítették meg. Azt erősítették meg, hogy Babolinból ered az anya-fiú isten imádat és, hogy a mi Istenünk nem anya-fiú isten, hanem Atya-Fiú-Szent Lélek/Szellem Isten.
          Ha szerinted a Szent Szellem nem Isten akkor valószínűleg Jézus sem, hanem Ő meg Mihály arkangyal.
          —————————————————————————
          ” Ezek azonban nem a judeo-keresztény eredetűek,” Ezek szerint te az vagy. Mi is az tulajdonképpen? Ez olyan, hogy tartják a szombatot, nem esznek disznóhúst(esetleg más húst sem), tizedet fizetnek, törvény alatt élnek és úgy általában keverik az ószövetséget az újjal?

        15. Edua, dehogynem ír a cikk róla, legközelebb tessék nyitott szemmel olvasni 🙂 Idézem pontosan melyik részről is van szó :

          “Babilon titkos tana többek között – tisztán elméleti alapon -, tartalmazta az istenség egységét. Vagyis: bár a régi Babilon számtalan kis istenséget (bálványokat) imádott, elismert egy végtelen és mindenható Teremtőt, aki mindenek fölött áll.

          A babiloniaiaknak ez az egy istene három személyt ábrázolt.

          Az egység tanításának szimbólumaként – amint Layard Babilon és Ninive című művében rámutat – az egyenló oldalú háromszöget használták fel, amit, mint sok minden mást, a római egyház is átvett. Layard könyvében egy rajzra hívja fel a figyelmet, amelyet Asszíriában találtak. Ez a rajz a következőképpen ábrázolja a háromságot: Egy idős embert, akinek csak feje és törzse van, őt egy kör veszi körül, s a férfi hátán két szárny látható. A kör Káldeában a nullát, továbbá a magot jelenti. A kép tehát a következót ábrázolja: az idős férfi feje az atyaisten, a kör a magot, vagyis a fiúistent, a madárszárnyak (galamb) pedig a szent szellem istent jelképezik. Ez az isten káromló mód maradt fenn a Szentháromság képi ábrázolásában és ennek imádásában. Izráel később átvette ezt a mérgező babiloni bálványimádást, ezért kellett Ézsaiásnak figyelmeztetnie a népet:

          Ez a háromszög szimbólum szintén a mai napig létező jelkép. Nagyon sok Katolikus templomba megtalálhatod, általában a szentély fölött helyezkedik el, és a Szentháromságot jelképezi.”

        16. Én a helyedben nem erőltetném ezt az Ellen White-ot, már csak a szabadkőműves kapcsolatai miatt sem. https://archive.org/details/InMemoriam-Mrs.E.G.White
          Illetve, hogy hamis próféta is volt (amennyiben a be nem teljesedett prófécia alapján annak számítható). http://www.adventizmuskutatas.hu/egw-profeciak.html
          Az igaz, hogy a gyülekezetben a bemerítkezés után el kell fogadni E.W. prófétaságát is ? Végül egy igen korrekt és alapos tanulmány arról, hogy próféta volt vagy sem:
          http://www.szaboferenc.hu/tanulm/egwtan.pdf

        17. Én a helyedben nem erőltetném ezt az Ellen White-ot, már csak a szabikőműves kapcsolatai miatt sem. https://archive.org/details/InMemoriam-Mrs.E.G.White
          Illetve, hogy hamis próféta is volt (amennyiben a be nem teljesedett prófécia alapján annak számítható). http://www.adventizmuskutatas.hu/egw-profeciak.html
          Az igaz, hogy a gyülekezetben a bemerítkezés után el kell fogadni E.W. prófétaságát is ? Végül egy igen korrekt és alapos tanulmány arról, hogy próféta volt vagy sem:
          http://www.szaboferenc.hu/tanulm/egwtan.pdf

        18. Igen ír róla, hogy van egy Babilonból származó három személyű isten, amit okkult módon ábrázoltak, és ezt az ábrázolási módot a katolikusok is átvették. És ezt az egészet azokból ismerteti, hogy nehogy valaki összetévessze a mi Istenünkel. Ezt teljesen félreérthetetlenül világossá is teszi írása végén:”és ne feledd, hogy a te Istened a Teremtő Isten,aki egy Szent háromság, Az Atya, Jézus Krisztus és a Szent Lélek!”
          Csak te megpróbálod ezt az írást is pont úgy a sajt elképzelésed szerint kiforgatni, mint a Bibliát.

        19. Inkább ti forgatjátok ki a szavaimat kedves Edua, ide s tova mióta kifejtettem az álláspontomat a muszlim és háromságügyben egyfolytában csak észnélküli kötekedésekben és gúnyolódásokban részesülök a ti részetekről. Így nem lehet teológiai vitát folytatni ne haragudj meg.

    2. Péter, te mindig jól kezded, aztán rosszul folytatod. Most is tévedsz (ahogy az USA-t azonosítva a fenevaddal is tévedés), a Szent Szellem nagyon is személy, ahogy a szellemvilágban mindenki az, az isten sem kivétel. Ez az unitis gondolkodás egyik vadhajtása. Te érdekes módon ötvözöd a Jézus istensége igazságát (tudod hogy mi a különbség a születettség és a teremtettség között), a Sz.Sz. mint erő marhaságával. Ne végezz félmunkát !
      https://www.gotquestions.org/magyar/Szentlelek.html

      1. A Szent Lélek nem egy személy, hanem lélek ugyanakkor a bibliai analógiák alapján fel lehet valakit kenni vele, befolyása alatt lenni, lehet belőle venni, ki lehet árasztani. Nagy titok, hogy minémű a természete, ezzel kár is foglalkozni-a saját lelkünket sem értjük, hát még az Istenét! Pál apostol volt a legbölcsebb valamennyi közül, ő az ember lelkéhez hasonlította:
        1Kor 2,11
        Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, a mely ő benne van? Azonképen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke.
        1Kor 2,12
        Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenből való Lelket; hogy megismerjük azokat, a miket Isten ajándékozott nékünk.

        1. Ja így már értem, te adventista vagy. Akkor erősen megkötözött a tanítási dogmákkal. Adventistákra nem csak az jellemző, hogy kiragadtak pár dolgot a Bibliából és azon lovagolnak (a név kötelez alapon a Jézus visszatérésének várását, a szombat és vega mániát, az alkohol fóbiát), hanem az is (és ez rosszabb), hogy amiben eltérő véleményen vannak mint a többség (persze többnyire téves alapon) keresztény, azokhoz harcosan kiállnak és foggal-körömmel ragaszkodnak, mikor több témában, rövid úton és könnyen lehet cáfolni a látásukat. Pont ilyen a lélek-szellem kérdés. Mert ez nem kérdés. Károli legnagyobb baklövését illendő lenne már fölismerni így, majd 500 év után. Ezt olvasd el, és akkor megtudod, hogy mi a különbség a lélek és a szellem között !
          https://varadikarolibiblia.blogspot.hu/2016/08/a-szellem-eltunese-magyar-bibliakbol.html

  10. Segítsetek nekem, legyetek szívesek!

    Most akkor a kereszténység az egy Istenben hisz-Atya,
    vagy kettőben, Atya-Fiú,
    vagy háromban, Atya-Fiú-Szentlélek?

    Csak mert a katolikus katekizmusban azt olvastam, hogy
    “Mit vallunk meg az apostoli hitvallásban?
    Az apostoli hitvallásban megvalljuk, hogy hiszünk a
    háromszemélyű egy Istenben: az Atyában, a Fiúban és
    a Szentlélekben; Teremtőnkben, Megváltónkban és
    Megszentelőnkben.

    Hány Isten van?
    Egy Isten van, aki három személy: Atya, Fiú és
    Szentlélek.

    Hogyan nevezzük a három isteni személyt egy szóval?
    A három isteni személyt egy szóval Szentháromságnak
    nevezzük.

    Kicsoda Jézus Krisztus?
    Jézus Krisztus a második isteni személy, Isten egyszülött
    Fia, aki értünk emberré lett.

    Ki a Szentlélek?
    A Szentlélek a Szentháromság harmadik személye, valóságos
    Isten az Atyával és a Fiúval együtt, akit Jézus
    Krisztus ígért meg és küldött el Egyházának.”

    Ööööö…akkor most mennyi is?

    1. Ted, ne fordítsd ki azokat a HIT TITKOKAT, melyeket emberi ésszel nem tudunk felfogni. Mindenképpen SZEMÉLY a Szentlélek vagy másként a Szentszellem hiszen Isten Szeretete, az Atyának és Fiúnak a szeretete személyesül Benne.

      Inkább foglalkozz a Szentlélek ajándékaival 🙂 : bölcsesség, tudomány, lelki erő, szelídség(jámborság), értelem, jótanács, istenfélelem. “vesztek erőt”‘ (ti. a Lélektől) – mondta Jézus. A jótanács lehet másképpen fogalmazva a szellemek megkülönböztetésének ajándéka, stb. Tudomány: “az értelmesek sokakat oktatnak” …

      Az idők jeleinek megértéséhez pedig “bölcsességgel párosult ész kell” – ezért kell mindezeket kérni Istentől !

  11. Az valóban egy “városi legenda”, annak is a hitványabb fajtájából, hogy a Niceai zsinaton döntöttek a kannonizálásról, sõt, egyesek szerint ekkor távolították el a Bibliából a “reninkarnációt támogató írásrészeket” is. Ez az ismeretek silányosodásának a legjobb mérve. Még 20 éve sem lehetett volna ekkora hülyeséget írni. Viszont a Niceai zsinaton valóban felszámolták a bibliai ókereszténységet és levetették annak alapjait, amire a nagy parázna katolikus egyház felépült, így egyháztörténelmileg valóban vízválasztó volt ez a zsinat. A kánon teljesen más téma.

    1. “Viszont a Niceai zsinaton valóban felszámolták a bibliai ókereszténységet és levetették annak alapjait, amire a nagy parázna katolikus egyház felépült, így egyháztörténelmileg valóban vízválasztó volt ez a zsinat.” Antenor, ez a megállapításod nagyon is helytálló. Eléggé szégyenletes dolog, hogy napjainkban a protestánsok sem térnek észhez, hanem követik továbbra is a keresztényüldöző és inkvizitor nagy paráznát. A kereszténység eredeti hitvallását teljesen elvetették, holott Pál határozottan leszögezte a többi apostol egyetértése mellett mintegy előre látva az elkövetkező tévelygéseket, hogy:

      “Kegyelem néktek és békesség az Atya Istentől, és a mi Urunk Jézus Krisztustól,
      A ki adta önmagát a mi bűneinkért hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból, az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint.
      A kinek dicsőség örökkön örökké! Ámen.
      Csodálkozom, hogy Attól, a ki titeket Krisztus kegyelme által elhívott, ily hamar más evangyéliomra hajlotok.
      Holott nincs más; de némelyek zavarnak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangyéliomát.
      De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, a mit néktek hirdettünk, legyen átok.
      A mint előbb mondottuk, most is ismét mondom: Ha valaki néktek hirdet valamit azon kívül, a mit elfogadtatok, átok legyen.
      Mert most embereknek engedek-é, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekezem-é tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.
      Tudtotokra adom pedig atyámfiai, hogy az az evangyéliom, melyet én hirdettem, nem ember szerint való;
      Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által.” Galátziabeliekhez írt levél 1. rész

  12. Először jobb ezekkel tisztában lenni:

    http://aranylaci.fw.hu/tartalom%20-%20osi%20irasok.htm

    Minden esetben kérni kell a megkülönböztetés lelkületét, mert voltak s vannak a tévtanítások. Nagyon sok érdekességnek tünik, de kőkemény tényekkel alá van támasztva. S még valami, lehethogy furcsának tünik, de mindenki ehhez is kérje a megkülönböztetés kegyelmi ajándékát

    Nicea-konstantinápolyi hitvallás(CREDO)

    Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak teremtőjében. És az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, ki az Atyától öröktől fogva született, Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől. Született, de nem teremtmény, ki egylényegű az Atyával, és aki által minden lett. Ki érettünk, emberekért és a mi üdvösségünkért leszállott a mennyekből, testet öltött a Szentlélek által Szűz Máriától: és emberré lett. Pontius Pilátus alatt érettünk megfeszíttetett, szenvedett és eltemettetett; és harmadnapra az Írás szerint föltámadott; és fölment a mennyekbe, ott ül az Atyának jobbja felől, és újra eljön dicsőséggel, hogy megítélje az élőket és a holtakat, s országának nem lesz vége. És a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, ki az Atyától és a Fiútól származik, kit az Atyával és a Fiúval együtt imádunk és dicsőítünk, ki a próféták által szólott. Hiszek egy szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházat. Vallok egy keresztséget a bűnök bocsánatára. És várom a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet. Amen.

    s a jelenleg érvényes, amit nemsokára az egy Világegyház megváltoztat:

    HISZEK EGY ISTENBEN,
    mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében.
    És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban;
    aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától;
    szenvedett Poncius Pilátus alatt;
    megfeszítették, meghalt és eltemették.
    Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül;
    fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján;
    onnan jön el ítélni élőket és holtakat.
    Hiszek Szentlélekben.
    Hiszem a katolikus Anyaszentegyházat;
    a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát;
    a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

    1. Jaj ne ! Biztos ezt akartad Andre ? Csak Aranylacit ne ! Amennyire szeretem és tisztelem a NASA leleplező és paracsillagászati, paraűrkutatási munkáit (ebben tényleg ő a legnagyobb fej hazánkban!), annyira rühellem, mikor belekontárkodik a teológiába és a kereszténység eredetbe jó ezoterikus módon. Olyan ő ebben a témában, mint a hülye hajú Giorgio Tsoukalos az Ősi idegenekben, csak hülyeséget tud mondani.
      Mielőtt beindulna az újabb vitafolyam, adok egy alap írást, érdemes elolvasni, már megint a COG-tól. 🙂
      http://churchofgod.hu/content.php?act=kanonrol

    2. Pedig a két különböző szövegű de ugyanazt jelentő hitvallásból EGYÉRTELMŰEN kiderül kedves Arpiel, hogy a katolikusoknak SEMMI közük a Mitrasz-kultuszhoz mint azt már állítottad valahol ! Ez elég fontos … nem gondolod ?

      Az Egyháznak kezdetei például, ott a niceai zsinaton … majd a XVI. században a protestánsok … Jézus azt mondta Egyházáról: “a pokol kapui nem vesznek erőt rajta” !
      ———————————————————-
      Jó, hogy a cikk azt írja, hogy mártírsereg vett részt … ezért gondoltam már régen azt, hogy a “trón és oltár szövetsége” – melyet sokan tévedésnek látunk már így, visszamenőleg -akkor mégis csak egy fellélegzés lehetett : vége az üldözésnek, “megtért a császár”! Csodálkoztok, a szörnyű kínzásokat ismerve, hogy fellélegeztek ? Mindenki emberből van ..

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Send this to friend