Világkormány

Juncker Európának: Ne tartsatok több népszavazást, mert a szavazók a kilépést választanák

Kommentár nélkül

A Blacklisted News a brit express.co.uk-t idézve írja, hogy az Európai Bizottság sokak által kritizált elnöke kétségbeesetten fordult a tagállamokhoz a brit népszavazás utóhatásaival és a közelgő francia választásokkal kapcsolatban reflektálva, miközben a szuperhatalom megvalósításának álma kicsúszni látszik Brüsszel kezéből.

Jean-Claude Juncker belátja, hogy az európaiak „nem szeretik” a brüsszeli klubbot. Kétségbeesett vagy legalábbis annak tűnő kérését az után idézte Európa lakóihoz, miután az osztrák elnöki poszt legesélyesebb várományosa, Norbert Hofer, kilátásba helyezte, hogy megválasztása esetén népszavazást tart az omladozó félben lévő blokkból történő kilépésről.

„Nem vehetjük el vagy tagadhatjuk meg az emberek jogát véleményük kifejezésére,”

mondta Juncker.

„Az uniós tagsággal kapcsolatos népszavazásról azt gondolom, hogy nem lenne bölcs ilyen fajta vitákat szervezni, nemcsak azért, mert aggódom a végeredmény miatt, hanem azért, mert ez tovább szítaná az EU szívében már amúgy is felhalmozódott ellentéteket.

Emellett pedig nem hiszem, hogy Ausztria elnöke, akárki lesz is végül, ilyen kalandra adná a fejét.

Megtanultam különbséget tenni a kampányígéretek és a konkrét államvezetési stratégiák között.”

A brüsszeli bürokrata kitartott amellett, hogy az „EU létezésével kapcsolatban nincsenek kétségek,” ugyanakkor elismerte, hogy az EU sok millió szavazója „nem szereti” a blokkot.

Előző posztKövetkező poszt

4 hozzászólás

  1. Most már előkészületek vannak a tótális kontról bevezetéséhez ehez minden eszközt bevetnek hogy korlátozzák az ember szabadsághoz való jogát és csak kötelességeket akarnak ránk erőltetni.A jogainkat meg megakarják szüntetni.Külömbözö eszközök által az lehet a média,megrendezet terrortámadás és különféle hazugságok megtévesztések és félelem álltal.Ez mind egy Ellit célja akik víláguralomra tőrnek és mindent bevetnek hogy a céljukat elérjék.A Biblia részletes betekintést add ezért kell mindennap olvasni hogy belelássunk hogy mi tőrténik a színfalak mögött mert az UTÓLSÓ ÍDŐKBEN a vílágosság és a sötétség egybeolvad és nem lehet külömbséget tenni.De a ki mindvégig állhatatos/kítart/marad az fog üdvözülni Máté Evangéliuma 24.13.:Máté Evangéliuma 24.21-27.

  2. A magam részéről igyekszem nem túlzásokba esni minden ilyen, vagy ehhez kapcsolódó esemény kapcsán (pl hozzászólás Kapisztán vagy André részéről. Nem vitázok velük, egyet is értek, csak máshonnan igyekszem egközelíteni.)
    Három gyerekes apa lévén mindig történik körülöttem valami, ami tanító jellegű, amin keresztül tapasztalom Isten közvetlen gondoskodását. Juncker EU-s felszólalásából a félelmet éreztem, ahogy a két hozzászólásból is kicsengett – ha nem is konkrét félelem, de egy erősebb aggodalom.
    Érthető amúgy, a félelem magja mindig az ismeretlen maga, pont ebből kaptam tanítást is a minap.
    Amíg ismeretlen dolgok vannak előttünk, félünk tőlük; nem érezzük elég felkészültnek magunkat. Amikor végigmentünk már egy úton, visszatekintve nem is félelmetes az, ami az volt – már tudjuk, mivel jár. Nem hiába kapjuk azt az üzenetet több, mint százszor az Írásból, hogy ne féljünk. Noha mi magunk sok eseményen nem mentünk keresztül, az, aki vezet minket, mindenről tud mindent, nincs előtte ismeretlen, nincs benne félelem. Ha mi benne vagyunk, bennünk sem kell legyen már. Ugyanígy a Fiú is, aki közbenjár értünk – bár mindent nem tud, amit az Atya, de azt mindet, ami félelmet kelthet bennünk. A legvégső “ismeretlen-próbát” is kiállta, így amikor ő mondja, hogy ne féljünk, hát tényleg ne; sőt, ne féljünk hinni neki. Szeressük magunkat annyira – köszi, Oszkár a tanítást! – hogy a legjobbat akarjuk magunknak és ismerjük fel, kinél van a legjobb és kin keresztül jutunk el oda. Ne féljünk belehelyezni az életünket a jogos tulajdonosa kezébe.
    Ha ez megvan bennünk, akkor lehet EU, vagy összeomolhat, jöhet 4. birodalom, elvehetik életünket, gyerekeinket, rabszolgákká tehetnek minket, meggyötörhetnek – igen, mindezt képes megcselekedni a Sátán, ne legyen kétségünk, hogy élni is fog a lehetőséggel – de egyet nem tehetnek meg velünk. A hitünket nem vehetik el, és ez az egy, ami odaköt az élethez. Ez a mi felünk, a mi részünk, amit megtehetünk Isten felé, ez az a cselekedet, amivel Krisztus ajándékát el~ és befogadhatjuk. Ez az, ami meggátolja a megtévesztést, ezzel tudunk küzdeni a gonosz ellen. Nekimenni egy föderációnak, országnak, világi hatalomnak, vagy épp a szomszédnak – ez csak test szerinti tusakodás. Bolondnak nevezni bárkit, alárendelni, mert nem tart ott, ahol mi tartunk vagy nem lát mindent, amit mi látunk – ez csak test szerinti tusakodás. Hittel élni, leülni a farizeus asztalához, elmondani neki is a tanítást, még ha fenyítés is lehet a fizetség – ez a fegyver. Két kard elég, legyen mindkét kezemben. De ne a füleket vagdaljuk le vele, azt Krisztus is visszaragasztotta, hogy legyen füle a katonának a hallásra.
    Jó lenne, ha azt is tudomásul vennénk, hogy aminek el kell jönnie, azt sem elodázni, sem megállítani nem lehet. A szolga nem nagyobb uránál. A hit nem erre való fegyver, nem ezért kovácsoltak mindkét kezembe kardot belőle.
    @André: még rosszabb lesz, igen, de akkor is, ha imádkozunk ellenségeinkért. Nem azért kell tennünk. A gyűlölet pedig, mint a bűn kispajtása, kiirtatik, erre az Úr ígéretet tett, és nem az engedélyemhez kötött. Felkérés van, hogy besegítek-e: kitakarítva a portámat, hogy ragyogjon és mindenki lássa, tisztaság van. Csak az kap egy tálentomot, aki elmegy a szőlőbe és arat, az nem, aki helyett aratnak és az sem, aki hívogatja a többieket. A feladat: napvilágnál elfogadni a felkérést és még az este eleőtt nekiállni a munkának. A szőlősgazda folyamatosan hívogat mindenkit.

  3. Nagyon össze kellene kapjuk magunkat, nekünk, akik belátunk a színfalak mögé, és végre megfújni az “ébresztőt”, pontosabban fogalmazva a RIADÓT, amíg nem lesz túl késő, éppen most az adventi időben, mert az alkalom most kínálkozik, ez a “hét” a döntő, számunkra, ERDÉLYBEN! De hogyan, és ki és mivel kezdje, kezdhetjük? Az un. “hivatalos elittől”, akár politikai, vagy egyházi csak a sumákolás várható továbbra is, minél közelebb kerülni a “konchoz”, a kiváltságaik megőrzése érdekében – persze ezt mesterien álcázzák – és ki is fejtik, nagy “piros betűs” kiemeléssel, Magyar Összefogás. Mesterhármas – Hunorka, Bíró és Kulcsár: kínáljátok “maszlagjaitokat” talpnyalóitoknak, hátha még sikerül megszerezni a “bársonyszékeket” négy évre. Mióta Tőkés is “levitézlett” az EMNP próbálkozásával könnyebb lett a lavírozásotok, gondoljátok, sőt még jelenleg az anyaországból is kaptok “hátszelet” vitorláitokra általunk tisztelt politikusoktól. DE eléritek az öt százalékot? HA sokan beveszik a “maszlagot”, a csalit, csak akkor!
    Ki-ki tegye fel őszintén a kérdést, önmagának. Szükségem van az EU “bábjaira”? NEKEM NINCS! Szükségem van az RMDSZ bukaresti “bábjaira”? NEKEM NINCS! Tehát sem nem szavazok, sem nem választok december 11-én. Vagyis pontosabban fogalmazva “választok” a két rossz közül, a “kisebb rosszat”, NEM MEGYEK EL SZAVAZNI! Elég volt a huszonhat éves “köpönyegforgatásból” és köpönyegforgatókból! Eladtátok erdeinket, gyerekeinket tévútra vezettétek, “nyugat” zselléreivé, majmolóivá, minket “éhbéren” tengődőkké süllyesztettetek, mindent “privatizáltatok”, elherdáltatok és elvárjátok, hogy lábaitok elé boruljunk és megköszönjük, hogy magatokhoz “méltó utódokat neveltetek”? Betelt a pohár, ELÉG VOLT a pimaszságotokból!
    Leplezzük le a “piócáinkat”, klikkjeikkel együtt! Azzal, hogy nem veszünk részt a “bulijukon”, és így fejezzük ki azt, hogy NINCS SZÜKSÉGÜNK RÁTOK, mert nem minket és érdekeinket képviseltétek mostanáig, tehát beigazolódott a közmondás: “kutyából nem lesz szalonna”. Sőt, amennyiben a részvételi arány ötven százalékon aluli lesz, tulajdonképpen az un. “legitim” hatalom is gyakorlatilag “érvénytelennek” minősíthető, vagyis “párhuzamos” hatalmi helyzet állhat elő, a “klikk” és az “ellenzék”, a szó és gyakorlati valóság tényeként, kifejeződéseként, beigazolódva!
    HA leszünk elegen, akik fel merjük vállalni ezt a személyes döntést és felelősséget tudatosan, mert ez az “első lépés”, amely igazolja szabadok vagyunk béklyóitoktól és “felébredtünk”, eljött az ideje a cselekvésnek, HITBEN IS, akkor jöhet a folytatás, vagyis a “második lépés”. Bátorításként Dániel könyvének második fejezete – Látomás a nagy szoborról – különös hangsúllyal a 34 vs. “Ezt láttad, míg a (hegyről) le nem vált egy kő anélkül, hogy hozzá ért volna valakinek a keze. Ez eltalálta a szobor vas és agyag lábát és darabokra zúzta!” Ne feledjük, most a 40 vs. “A negyedik birodalom …” utolsó felvonásának idejében vagyunk, amelyet követ az ötödik, vagyis az utolsó, azaz “Örök birodalom” vö. 44-45.
    Tehát tőlünk függ, hogy december 11 az erdélyi magyarság “nagykorúsági vizsgája” lesz-e, történelmet írva – másképp, vagy továbbra is szavazógép marad, felső utasításra a tulipán bűvöletében.

  4. Sokkal nagyobb a gond, mint bárki fel tudná fogni. Ami nemrégen a tudomásomra jutott, utána csak ismételgetni tudtam, hogy ennyire ostoba nem lehet az ember, hogy a szeme előtt játszák le, s nem veszi észre a megtévesztést. Hogy ki melyik oldalon áll, látszik, mégis felülünk ostobán a szép szavaknak, ahelyett, hogy tudomásul vennénk, ennél még rosszabb lesz, ha nem vagyunk képesek imádkozni ellenségeinkért, ennél sokkal rosszabb lesz, ha gyülölet írmagját sem engedjük kitakarítani a mennyei seregeknek. Minden látszik, annyira körmönfontan magyarázzák meg, hogy is fordult ki a világ, de azt nem teszik hozzá, hogy ők is felelősek benne. Van egy város Vallóniában, Tongeren jó kutatást, miért került elő, mert még magam sem tudom

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Send this to friend

Az oldal használatával elfogadom a sütik alkalmazását. Több információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás