Világkormány

Vádat emeltek David De Rothschild báró ellen, a svájci Rothschild Banknál pedig nyomozás folyik

Kommentár nélkül

Forrás: Activist Post

Tavaly a francia kormány csalás miatt emelt vádat David De Rothschild báró ellen, azt állítva, hogy óriási pénzeket sikkasztott brit nyugdíjasoktól.

Több évre volt szükség a hivatalos vádemelés benyújtásához a báró és a tulajdonában lévő Rothschild Financial Services Group ellen, ami több száz nyugdíjast ejtett csapdába egy hamis kölcsönséma segítségével 2005 és 2008 között.

Egyik nyugdíjas a másik után veszítette el pénzét és fordult a bírósághoz a hírhedt bankár ellen, a hivatalos vádemeléshez azonban több évre volt szükség.

Júniusban Javier Gómez Bermudez párizsi bíró úgy határozott, hogy Rothschildnak felelnie kell bűntetteiért és utasításba adta a rendőrségnek, hogy kutassák fel a báró kastélyait az országban.

“Ez legalább a jó irányba tett lépésnek mondható. A bíróság most már elismeri, hogy elegendő bizonyíték áll rendelkezésre a báró kihallgatásához. Az első lépés az lenne, hogy megtaláljuk. Miután ez megtörtént, megkezdődhet a kihallgatás. Ez egy nagy pillanat minden résztvevő számára,”

nyilatkozta Antonio Flores a Lawbird ügyvédje az Olive Press-nek a határozat kihirdetését követően.

“Függetlenül attól, hogy mi történt a szóban forgó befektetéssel, Rothschild az örökösödési adó csökkentését célzó kölcsönt reklámozott, ami adócsalásnak számít,” tette hozzá.

Bár az is igen említésre méltó hírnek számít, hogy egy Rothschild ellen vádat emeltek, pénteken egy ennél is fontosabb bejelentés történt.

A francia kormány bejelentette, hogy nyomozást indított a Rothschild bankbirodalom svájci ága ellen.

A Bloomberg a következőket írta:

Franciaország alapos vizsgálatot indított Edmond de Rothschild svájci egységénél egy volt alkalmazott által kezelt üzleti kapcsolat ügyében.

“Az Edmond de Rothschild (Suisse) SA aktívan részt vesz a jelenleg folyó bűnügyi vizsgálatban,” közölte a genfi székhelyű bank pénteken kiadott nyilatkozatában. “A bank minden ellene felhozott vádat tagad.”

Az 1953-ban Párizsban alapított privát bank és eszközkezelő Edmond de Rothschild 150 milliárd eurót kezel és Benjamin de Rothschild báró és felesége Ariane vezetik. A svájci egység gyökerei a genfi Banque Privee 1965-ös felvásárlásához vezethetők vissza.

A nyilatkozat szerint a cég nem kívánt mást hozzátenni az ügyhöz. A Bloomberg News pénteki megkeresésére a genfi vezetőség éppen nem volt elérhető.

A globális elit a Rothschild birodalom nélkülözhetetlen közreműködésének köszönheti, hogy a hagyományos adóparadicsomokból, például a Bahamákról, Svájcból és a Brit Virgin-szigetekről az Egyesült Államokba tudta költöztetni vagyonát.

A Free Thought Project a múlt hónapban számolt be a Rothschildok által az Egyesült Államokon belül létrehozott, a törvény számára elérhetetlen adóparadicsomról.

Először a nevadai Renóban hoztak létre egy trösztöt Rothschild & Co. néven, majd elkezdték átvándoroltatni a világ leggazdagabb személyeinek vagyonát a tipikus adóparadicsomokból a Rothschildok vezette amerikai trösztökbe, amikre nem vonatkoznak a nemzetközi jelentési kötelezettségek.

A Rothschild bankdinasztiát már számtalanszor megvádolták, hogy a különböző kormányok feletti politikai befolyásával hatalmat gyakorol a világgazdasági rendszerek felett.

Számos történelmi bizonyíték létezik, ami rávilágít, hogy miként használta ki a család a rendelkezésére álló belső információkat, hogy pénzt csaljon ki magán és állami alapokból.

Nathan Mayer Rothschild és családja - W.A. Hobday, 1821
Nathan Mayer Rothschild és családja – W.A. Hobday, 1821

A bennfentes kereskedelem legrégebbi példáját is a Rothschild család jegyzi. 1815-ben, a Waterloo-i csata alatt Nathan Rothschild egy egész nemzetet játszott ki. Akkoriban még nem léteztek gyors kommunikációs módszerek, így háborúk idején is hírvivőket használtak a fontos üzenetek közvetítésére. A Rothschildok a módszer gyengeségeit kihasználva saját kémeket küldtek a frontvonal közelébe, akik a katonaság saját hírvivőinél hamarabb érkeztek vissza a fontos információkkal.

Amikor Nagy-Britannia megnyerte a háborút, Nathan Rothschild elsőként értesült a győzelemről az anyaországban. Azonnal a tőzsdére sietett és gyors részvényeladásba kezdett, közben pedig elhíresztelte, hogy a háborút a franciák nyerték meg. A tőzsdén pánik alakult ki és mindenki fejvesztve próbált megszabadulni minden részvénytől. Miután az árfolyamok zuhanni kezdtek, Nathan Rothschild az egész brit piacot felvásárolta az ár töredékéért. Amikor az ország megtudta, hogy a háborút igazából Nagy-Britannia nyerte meg, a részvények árfolyama az egekbe szökött és így Nathan Rothschild egyetlen nap alatt megsokszorozta családja vagyonát, bebetonozva a világ leggazdagabb dinasztiája címet.

Thea: Egy kommentárt azért mégis fűznék a cikkhez. Ha most megjelenne valaki és tényleg hűvösre tenné a Rothschild család némelyik tagját vagy megfosztaná a családot (vagy akár az összes ismertebb elit dinasztiát) vagyonától és befolyásától, vajon milyen fogadtatásban részesülne a változást és igazságos vagyonelosztást követelő tömegektől?

“Aki az ő helyére áll, az adószedőt küld a dicső országba, de rövid idő múlva elpusztítják orvul, nem háborúban. Az ő helyére áll egy gyalázatos [ez már az Antikrisztus, aki mint láthatjuk, egy olyan személytől szerzi meg a hatalmat, akit Dániel ‘adószedőként’ jellemez]. Nem úgy adják neki a királyi méltóságot, hanem váratlanul jön, és a királyságot csellel szerzi meg. … Zavartalanul eljut a leggazdagabb tartományba is, és olyat tesz, amilyet sem elődei, sem ősei nem tettek. Prédát, zsákmányt és kincseket osztogat híveinek…” Dániel 11:20-24

Előző posztKövetkező poszt

35 hozzászólás

    1. Nagyon fontos előadás lehet. Kár, hogy Jézust sosem hirdeti Bogár úr. Ennek az lehet az oka, hogy a tanár úr nincs Jézussal.
      Lehet, hogy “Aki nincs velem, ellen van…”????

      Holnap reggeltől biztosan már nem kapcsolom be azt a vacak kávéfőzőt, mert az urak azt mondták, hogy ezzel bizony én is károsítom a környezetet. Nem kapcsolom be, mivel így kevesebb áramot fogyasztok, mondják abban a nagyon fontos előadásban. Pedig én úgy tudtam, hogy a környezett szennyezést elsősorban nem az áram felhasználásával okozzuk, hanem az, az áram előállítása következtében keletkezik. Hogyha a már így előállított árammal spórolunk e, vagy sem, az valójában már nem sokat számít a környezetnek. Ezért tartom egy orbitális baromságnak, vagy inkább paraszt hülyítésnek azt a bizonyos téli időszámítást, amikor azért kell vissza állítani az óráinkat, mert azzal egy csomó áramot lehet megspórolni,…így “kevesebb szennyezés éri a környezetet”, bla bla bla.
      Na mind egy, …egye fene, legyen igazuk az uraknak, meg a szakembereknek, meg az ENSZ-nek. Mindent én sem tudhatók.

      1. Nem hallgattam meg, az elejét csak, mert borítékolni tudom a tartalmát.. Fontos, hogy a környezetvédelmi világtalálkozó bla bla és “azért arról is szó volt”. Sok a politika az oldalon, azért dobtam be.
        Nem hiszem,hogy Bogár úr ne lenne Jézussal. Nem feltételezem, sőt. Azért, mert a hazugságokat nem bírja elviselni, az már fontos JEL !
        119.Zsoltár 140:
        “A te határozataidból leszek értelmes, gyűlölöm azért a hamisságnak minden ösvényét.”

  1. Igen Neverend!
    Nem fogjuk tudni tárolni,mert elszabadúlnak a bandák és mindent elvisznek. Olvastam Amerikában is sok gazdag, nagy területeket vesz, hogy az élelmet biztosítani tudják, de ahoz hadsereg is kéne. És ebből is majd a káosz jön ki. Én is vásároltam és lassan lejár a szavatossági idő, mindenre vonatkozóan. Gyyógyszer, élelem stb. Jó, hogy vizet tudunk még az ágy alatt tárolni, amikor csak egy nap nincs víz, vagy áram minden pusztúl. A víz jó, mert le lehet vele önteni az izét…. és inni is van, de előre szólnak. Mi egy otthonban lakunk férjemmel, lehetőség kevés. Az ember ilyenkor csak a gyermekekre gondol, mert melyik szülő az, aki el tudja nézni, hogy a gyermeke szomjan hal, vagy hónapokig szenved az éhségtől. Dehát ezek a dolgok úgy gondolom még az elragadtatás előtt meglesznek. Mert ahhoz, h. az AK. eljöjjön káosz kell, mégpedig nagy. Nagyobb lesz az elhitetés, mint amit gondoltam volna /ezt olvasások után/ gondolom így. Mekkora megtévesztések vannak, minden reklámon jelek és téveszmék pl. ásványvizes üvegeken Jana A megbocsátás üzenete: Bocsásd meg magadnak az elkövetett hibákat. Múltad maradványai alkotják a jelen alapzatát. És sok ilyen és jelképek! Majdnem minden árún van valamilyen jelkép. Szoktatnak. Észre se venném,ha mások nem figyelmeztetnének erre. Viszzatérve a fennti cikkre: már egy ideje szó van róla, hogy gönygyölítik az ügyeket, és a szálak sok magasrangú embereket érnek el. Megnéztem többször az Itthagyottak c. 3 részes filmet és másokat is. Csak Bibliát jól ismerő embereknek ajánlom: Ott az első részben azt hiszem az AK -t választják meg az ENSZ elnökének, de kinyírja a bankárokat, kettőt, azóta arra gondolok ezek az ő nevében rabolták a világot és elveszi tőlük a hatalmat és pénzt amint írva van oszt, adakozik főleg azoknak akik azonnal hisznek benne és sok embert megtévesztenek ezek a jótétemények és dícsérni fogják, mellé állnak. Ez megragad a fejemben és azt hiszem van alapja, akiket felhasznált a maga ügyére az emberiség megtévesztése végett, azokat el teszi láb alól, erre a sorsra jut a liberális nem akarom kiírni felvonulások a másságokat képviselők és mindenki akik nekik dolgoztak. Talán minket Eu népeket épp az agyátmosott, beszedált stb. bárhonnan bejövő más élettípussal rendelkezőket bocsássák ránk, ép a kereszténység eltörlésével, pusztításával. Akik eddig jól megéltek a saját hazájukban, ma itt dirigálnak. Lebontva egészen ember-ember ellen, csak azért mert más. Kalergi terv megvalósulása. Végűl is csak azt akartam írni, ha tartalékolunk egy ideig jó, de nem lehet tökéletesen megvalósítani. Ezért is van , aki teljesen rábízza magát Istenre van aki, tartalékol, ez nem oszthat meg bennünket, márpedig azért sem, mert, ha én tartalékolok jó, de meg kell osztanom az éhezővel és 2 nap aztán nincs, ha komolyan akarom venni. Márpedig rengeteg éhező lesz. A másik véleményem, ha ezeket az embereket el is fogják és elítélik van még sok ezeken kívűl, ezek elbújnak előlünk a hatóságok elől, de Isten elő húzza őket a szikla hasadékokból is.
    Tehát, ha van egy jónak látszó vonal /mondjuk a hadsereg vezetői egy része v. a titkos szolg. egy része, akik átlátnak ezeken és felfejtik a dolgokat, nem gondolom, hogy jön egy új boldogabb időszak, amikor béke lesz a földön. De ezt Isten tudja, hogy meddig tűr. Sokan abban reménykednek, ha ezek eltűnnek és nem lesz pénz jön egy boldogabb világ, mert az ember képes rá, -csakhogy nem képes-. Gondolatom és ez az enyém és nem biztos, h. igazam van: a /háttér//világuralkodók leváltása, nem vezet békéhez. Ehhez hamarabb észnél kellett volna lenni /hogyan/ nem tudom a módszert. De,ha sokkal többen lettünk/ lettek/ volna igaz keresztények és nem megtévesztettek, akkor, de ez már régen elmúlt. Rengeteg bankár lett öngyilkos…… . Az reménység, hogy vannak emberek akik, ha felismernek valamit, akkor kiszállnak, mint a német újságíró és elmondta …/Udkoffe? és mások…. imádkozom értük, h. legyenek többen mások is. És hiszem azt, hogy a s. fogságából is szabadúlhatnak meg emberek. Ezt a cikket jó, hogy feltette Thea, mert a híradásban erről nem tudósítanak, és arról sem, hogy sokan állnak sorban ezen az úton….leleplezések folynak…a végét nem tudjuk. s

    1. Kedves Soraya!

      Igazából annyira egyszerű lenne az egész,nem kellene egy emberre sem várni,hogy megváltoztassa a világot,csak tudni kellene,hogy Isten tiszta,szent,vagyis így teremtette az embert az Ő hasonlatosságára,így mi mindnyájan csak egy kis részei vagyunk,de csak a sötétséget szeretné kinevelni az emberekből,hogy olyan megdicsőült testünk legyen,mint Jézus Krisztusnak elragadtatáskor vagy elváltozáskor.
      Csak Jézus Krisztusba vetett hittel újjá kellene születni tiszta szívünkből átadni magunkat Istennek,és elvárások nélkül is segíteni neki,és egymásnak,hogy szellemileg tisztuljunk is.Egyébként pedig egymásra is hatással vagyunk,ezt is jó lenne tudni minél több embernek.

      1. Kedves István!
        Mindezeket akarta Isten, de már a Paradicsomban elszúrtuk, azóta az örökségünk, harc a gonosz ellen, önmagunk ellen. A fájdalom a sírás…., , de eljön amire vágyunk teljesen és tökéletesen Isten mellett, csak még tűrnünk kell…..az én lelkem is sóhajtozik és várja a megszabadulást. Sokan ezt nem látják és nem fogadják el. És a gonoszság megnövekszik és szemünk láttára növekszik. s

        1. Soraya, István, megmosolygom, hogy víz kell az izé eltakarítására. Az PONT NEM kell! A leg”modernebb” mert környezet-kímélő is, az a dobozba zárt “vödör” amire falevelet, avart halmozunk. Néhány naponta – szagtalan ! a helyiségben ERDŐ ILLAT VAN ! – ki kell vinni a halomra, a komposztba.Két év múlva meg lehet fogni, csodás fekete föld van belőle. Ez az egyik legbiztosabb és legfontosabb dolog. A vizünk 1/3-a a WC lehúzására megy el, és NAGYON szennyezi a környezetet ! a visszamaradó iszapot megint “valahova el kell tenni”! Az ember becsapja magát, azt gondolja, szép, tiszta a porcelán kagyló, akkor tisztaságot “csináltam”: nem, éppen koszosságot 🙂 ITT az a honlap, amit NAGYON ajánlok tanulmányozni, elejétől végéig! http://www.eautarcie.org/hu/05d.html O.J. professzor a vízügyi vitában megnyerte a maradi – mostani gyakorlatot képviselő, csatornázó – tudósokkal szemben a vitát. ELMENTEM hogy megnézzem Belgiumban a házat, ahol ESŐVÍZ látja el a házat, az egész családot, plusz a többi – életemben nem voltam ilyen gyönyörű mellékhelységben! – nézzétek végig, nem kevés ami a honlapon van. Van még sok tájékoztató video a neten 🙂 Állandóan jön Magyarországra, tanít, tanácsokat ad.
          A honlapján bemutat egy spanyolországi, FÉLSIVATAGI körülmények között épült lakóházat, amelyik esővizet TÁROL és semmilyen közmű ellátmány nincs, meg lehet élni mégis, sőt vendégeket fogadnak! Én láttam, remélem, hogy rajta van még, nem az ő módszerét használja a vízkezelésre. Úgy látom, hogy folyamatosan bővíti a honlapot!

          Isten nekünk bőséget szánt és nem szűkséget !

      2. Kedves István!

        Szeretem az egyszerűségedet valóban bizonyos dolgok rajtunk is múlnak, de mára ott tartunk, hogy más dolgoknak viszont meg kell történniük.
        Ne felejtsük el Krisztus bíróként tér vissza. Isten igazságossága születésünk pillanatáig és halálunk pillanatától szigorúan működik. Látszólag a földi életünk során, mintha bárki bármit megtehetne. Jézus visszatértével az idők végén ez megváltozik. Nem a világ végén csak az idők végén. A bűnt nem vihetjük magunkkal. Nem csak rólunk szól ez az egész hanem meg lesz ítélve a világ fejedelme is.

        1. Kedves Palas!

          Lehet,hogy pont ezt az egyszerűséget érdemesebb elmondani az embereknek,mert akkor nincs belőle félreértés,nem gondolják túl a dolgot.Persze lehet az illetőnek egyéb kérdése is,de az egyszerűségtől akkor sincs egyszerűbb.

    2. Kedves Soraya!

      Úgy érzem ezekhez kell hozzászólnom, mert már több mindent megértem, tegnap elég részletesen leírtam, de eltűnt, szűkszavúbb leszek a lényeghez elég.
      Nem kell nagy mennyiségű élelmet tárolni és számolni a napokat csak a történéseket figyelni és erősíteni a hitet, próbára tenni. Lehet erősnek gondolom a hitem, közben nem az vagy gyengének érzem közben szilárd.
      Nagyon régóta ismerem az eseményeket, de nem értettem az időket. Már 1995 óta van otthon több száz liter vizem, ami olyan forrásból van, ami nem romlik meg bár régóta nem néztem meg.
      Vettem vagy harminc liter petróleumot akkor még benzinkúton is volt. Viharlámpákat, ma is ráakadok még bontatlan 2002-ben lejárt májkrémet tartalmazó kartonokra stb.
      Mindent szabad az embernek kérdés van-e értelme? Felhalmozhatunk bármit, bunkerban lakhatunk mi többen pincét átalakítottunk kápolnává ahol össze lehet jönni.
      Ha nincs hitünk még kárunkra is lehet, mert ott bolondulunk meg. Aki megéri az antikrisztus idejére nem lehet tárolni csak minimálisat az Úr gondoskodik azokról akik kitartanak.
      Csodás események történnek, kenyérszaporítás, mint régen. Minden a hiteden múlik minél erősebb, kevesebb dologra lesz szükséged.
      Aki fél hadd mondjak el egy dolgot, ha most nem is érti. A mindenható azért az, elhiggyük tud gondoskodni rólunk. Hogy érteni lehessen számítógépen tudsz úgy mappákat használni, hogy azt sokan nem látják, vagy mailt küldeni titkosan.
      Isten meg tudja azt tenni, ha a gonoszok kimennek a házadhoz számukra nem lesz látható olyan lesz, mintha nem is létezne. Régen láttam napcsodát, de nem mindenki látta, aki ott volt. Nem baj, ha most ez nem érthető, de tudjunk róla.
      Ha valaki akar kb. kettő heti élelemről gondoskodjon főleg a lelkiismeret vizsgálat idejére. Utána óriási zűrzavar lesz és sokan meghalnak kb 10%-a a ma élőknek. Van akit Jézus visz el a megpróbáltatások elől van aki szörnyet hal bűnei láttán stb. Idő kell még az élet valamennyire normalizálódik. Lesz olyan világ vezető, aki bocsánatot kér az emberekről lesz, aki sír zokog napokig és nem dolgozik. az ellátás nem lesz teljes.
      Ez egy kegyelem lesz úgy történik minden, mint halálunkkor csak van, aki visszatérhet és megváltozhat. Ázsiában is millió számra fognak megtérni emberek, akik sosem hallottak Jézusról.
      Na akkor egy kis időre nem fog működni semmi. Műholdak, telefonok autó nem indul be. Nem lehet elbújni. Jézuson keresztül látjuk magunkat. Aki ma is bűnbánatot gyakorol könnyebben viseli. (Azért hadd tegyem hozzá ezt Pió atya és Faustina nővér átélték már, akik Isten szerint éltek, de megrendítő volt számukra így is) Valakinek hosszúnak tűnik, másnak rövid. Az idő akkor nem számít, kiiktatódik valójában olyan 15 perc telik el.
      Azért nem érdemes túl sokat foglalkozni a háttérhatalommal, akik eladták a lelküket a sátánnak és ő ígért nekik örök életet egy másik bolygón, mert Isten akkor , de addig is szét fogja törni a hatalmukat. Minden napvilágra kerül.
      Azt hiszem ennyi elég most.

      1. Kedves Éva, Palasz!
        Éva! vidéken nőttem fel és akkor még kuka sem volt és a tejet is köcsög , jajj nem jó szó rocska inkább, mindegy a lényeg semmi nem volt eldobható. Mi egy öreg otthonban lakunk, hát itt,ha egy hétig nem lenne víz, mi lenne./egy nap alatt olyan szag volt/ Álmom volt mindaz amit írtál a természetes életmód a természetes építkezés és mindenek felhasználása, ebben nagyon egyetértek veled. Örülök, hogy megnevettettelek.
        Palasz! Kedvesen írtál nekem. Nem is magamra gondolok, hanem a gyerekekre unokákra a tartalékolással. Biztosan őket is le kell tennem Isten kezébe teljes bizalommal, nem aggódva. Biztosan csodák is lesznek és lesz, akit kimenekít Isten, de ahogyan a híreket nézem egyre dúrvább a helyzet és nem kimélnek hítben lévőt, sem gyermeket, sem öreget, sem fiatalt. Amit kőművesék terveznek azt már több évtizede elolvastam, de naponta átfutom a híreket. Készülök és minden nap hálát adok azért ami eddig még békességben telt el és minden falat ételért mindenért. Hogy a lelkem ott van részben, ahol a nagy baj van és jövet menet mondogatom, Úr Jézus légy írgalmas hozzájuk, fáj ami velük történik. Palasz azt én is remélem, hogy lesz olyan vezető aki kilép ebből, már újságírók és mások is kiléptek. Lassan kezdik észrevenni a dolgokat. Köszi a jó tanácsaidat. s

        1. Soraya nem figyeltél oda, azt írtam, hogy félsivatagi éghajlaton ELÉG az esővíz, helyesen TÁROLVA akkor, ha alomszéket használunk, ami egyébként kifejezetten illatos a falevelektől! “biotömeg gazdálkodás” a kulcsszó: mindent, ami szerves, felhasználunk és amink van, például ESŐVÍZ azt meg beosztjuk. Öt sorban az egészet nem lehet leírni: ez egy kerek egész, ha ismernéd, még pluszban megnyugodnál!
          Fenn meg közöltem egy tervet, pont mi leszünk “határ” és kimenekülünk, talán, de ez szerintem még több feladatot ad.

  2. A cikk 80 év előtti dolgokra hívja fel a figyelmet, sajnos napjainkban is zajlik hatása, de ennek egyszer úgyis végeszakad: https://szabadriport.wordpress.com/2016/03/06/luxus-bunkerbe-bujtak-a-bankarok-a-varban-budapest-ostroma-alatt/

    Érdemes többször átolvasni, s akinek van helyismerete azt tegye rá a megépült, és tervezett metróvonalakat Budapesten. Sok mindenre fény derül, bár többen is úgy tesznek, mint annak idején én is, hogy akkor nem tartottam fontosnak, de idővel minden tégla helyére kerül, s elcsodálkozunk, hogy ennyire meg tudnak vezetni, mert még valamely információ hiányzik. Még valami ez nemcsak Budapestre vonatkozik, ha képesek lennénk felfogni, amit nemrégen találtunk Szekszárdon, hogy nem egyedi eset. Mesélték még öregjeink, hogy lovaskocsikkal közlekedtek a föld alatt a jobb modú nemesség. Itt ott felszínre is kerül, például útépítés során, de erről is jószerével hallgatnak, pedig vannak már olyan műholdak, amelyek a föld alatti járatokat is megmutatja.

      1. Ma beszélgetni kezdtem a buszon és rövidesen a menekülteknél tartottunk. Elmondta az ötvenes hölgy, hogy ő is “menekült” Franciaországban, és el sem tudjuk képzelni, mi van ott: nemcsak NO GO zónák, mert ők persze hogy nem mennek oda, viszont az idegenek KIJÖNNEK és ezért a franciák kiköltöznek a városokból, közben a benn maradó lakásokra fizetniük kell a rezsit, a kötelezőket, hiába nem laknak ott. Hát igen, nem számolják fel a városi életet …
        Ezen nagyon el kell gondolkoznunk nekünk, akiknek “még” van városban “főhadiszállása”!

        1. Ennél sokkal durvább a helyzet Franciaországban, 1950-ben vezettek be anno, egy nagyon találó régiós rendszert, 22+4-5DOM. Könnyű volt elemezni, ezt tették tönkre 2016. január 1-jével, vigyázva arra, hogy ahol fellángolások vannak, azt még ne tegyék össze másik hasonlóval. El lehet rajta gondolkozni, pedig már Mediterránnak nevezték a PACA és Korzika összevonását, de mikor kitudott akkor elvetették. A másik kedvenc Bretagne, nem merték összevonni se Normandiával, se a Loire menti területekkel, mégis miért a szemünk előtt az információ, a manipulált statisztikákban fellelhető, ha jobban ismerhetjük a régiót. A két Loire-t sem merték összevonni, mert akkor nem lenne igaz az állításuk, mert ily módon megelőzte volna Ile de France, de hát a nagyképűség a párizsiaknak sem kell tanítani, mint ahogyan a rómaiaknak sem kell, mert csak Párizs képes Rómával testvéri viszonyan lenni, s lehetne tovább elemezni, hogy milyen módon csatolják Vallóniát Nord-Pas-de-Calais-Pikárdiához, s akkor kibukkan Brabant, amely megillet egy teljes irományt. Aki kiváncsi utánanéz.

  3. Ügyesek az biztos, de azt sajnos nem tudták érdemben elérni még, hogy a népességét leszabályozzák fenntartható szintre. A jövő bizonytalan, csak tippelhető, sejthető. Forgatókönyvek vannak az asztalon. Mert azért kételyei senkinek ne legyen, bizonyos asztalok vannak és bizonyos forgatókönyvek. Változás előtt állunk. A startpisztoly hangját mindenki meghallja majd és lesznek olyanok is akik célba fognak érni.

    1. Kedves D7!

      Valószínűleg azért nem sikerült elérniük a népesség szabályozását,mert Istennek teljesen mindegy,hányan vagyunk a Földön,minél többen meg legyünk váltva Krisztusban,neki az a lényeg.Meg is mutatta,hogy 2 világháborúval sem sikerült,sőt,sokkal többen lettünk,ezt is Isten tette,hogy rájöjjünk,hogy mi az igazi megoldás.Jézus Krisztus általi újjászületés,és úgy imádni Istent,ahogyan Ő imádta,és imádja örökkön-örökké.

      1. Bocs, kedves István, Jézus nem imádta az Atyát hanem engedelmes volt a kereszthalálig. MI imádjuk Jézust mert Ő Isten!

  4. Kedves Thea!

    Amennyiben Isten is úgy akarja,nekünk már ott mellette van a helyünk,amikor itt megjelenik az Antikrisztus.

    Jézus Krisztussal kell elképzelnünk magunkat már most a Mennyei Jetuzsálemben és az Édenben.
    Szerinted az elragadtatás átszellemülés lesz vagy valami más módon (is)zajlik?
    Mikor kell kivonulnunk a pusztába(közösségbe) szerinted?Isten megadja a jelet szerintem,hogy mikor mehetünk.HIszek benne.

    1. István, már most Jézussal vagyunk. Ott van a szívedben. Ennél közelebb már nem is lehetne hozzád. Ehhez nem kell várnod semmilyen eseményre.
      2. Úgy gondolom, a Biblia szerint az elragadtatás egy fizikai esemény lesz, ahogy Jézus második eljövetelei is.
      3. Azt pedig, hogy kinek, mikor vagy hová kell vagy nem kell vonulnia, azt Istentől kell megtudakolnia.

      1. Fizikai úgy értve,hogy ezzel a testünkkel,csak közben átváltozik?Kell,hogy legyen benne szellemi átalakulás is ettől függetlenül,amit Isten munkál ki.Vagy amikor Pál apostol is írta,hogy testben-e vagy lélekben.Nem tudta megmondani.

        1. A szellem megváltása már teljes, a testünké azonban még nem. (Lásd p. Róma 8:22-23)
          A test változik majd át. (Lásd. 1. Kor. 15:52)
          Pál nem ragadtatott el úgy, ahogy az az utolsó időkben történik majd, ami végleges lesz, hanem jelenést kapott az Úrtól, de nem tudta megállapítani, hogy testben vagy lélekben történt. Vagyis az Úr megmutatott neki fontos igazságokat, ahogy tette ezt másokkal is, de attól még nem vitte el őket végleg a Földről és nem változtatta el/át őket. Pál teste ezután is halandó maradt, ahogy Jánosé és az összes többi tanítványé és hívőé is.

        2. Annak, aki megóvta Dánielt és társait a kemencében, nem hiszem, hogy nehézséget fog okozni azon a napon a kimentésed, bárhol is legyél.

          Csak arra figyelj, hogy kerüld a “fenevadat”: pl. pénz, hitel, demokrácia, stb.

        3. Ezért olvaslak Titeket és írok is, mert erősödni kell a hitünknek. Nem ismerjük a próbák minőségét, viszont az igaz, hogy erőnkön felül nem próbáltatunk meg!

        4. Kedves Bruno!

          A pénzt és minden pénzhelyettesítőt ,kártyát,stb.már régen eldobnám a francba,de hogyan oldjuk meg,az a kérdés.Önellátás,kis közösséegekben mondjuk,amit már Éva írt is.

        5. Kerülni a fenevadat, pénzt helyettesíteni, kifutni ebből a világból kezünk csinálmányaival vagy okoskodásunkkal?
          Elutasítani a pénzt, a hitelt a demokráciát? Ezek mind úgy hangzanak, mintha azt akarnánk mondani, hogy a cserépkutya is megvédi a házat. Jó, hogy a fenevad szinonímájaként idézőjelben van, érezhető, hogy a gonosz lelkület csak ráragadt ezekre.
          Félreértés ne essék, nem a bölcsességet vagy a józan észt akarom most kigyomlálni, hanem a vadhajtást, ami eltéríti. Ugyanis ezekre a kérdésekre nagyon konkrét válasz van.

          Egyrészt:
          “És monda nékik: Ti innét alól valók vagytok, én onnét felül való vagyok; ti e világból valók vagytok, én nem vagyok e világból való.”János 8:23

          “Megjelentettem a te nevedet az embereknek, akiket e világból nékem adtál: tiéid valának, és nékem adtad azokat, és a te beszédedet megtartották.”János 17:6

          Másrészt:
          “Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, amint hogy én sem e világból vagyok.”
          Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.
          Nem e világból valók, amint hogy én sem e világból vagyok.”János 17:14-16
          “Felele Jézus: Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való.”János 18:36

          Harmadrészt:
          “Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, aminthogy kovász nélkül valók vagytok; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk.
          Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, sem rosszaságnak és gonoszságnak kovászával, hanem tisztaságnak és igazságnak kovásztalanságában.
          Azt írtam néktek ama levelemben, hogy paráznákkal ne társalkodjatok.
          De nem általában e világ paráznáival, vagy csalóival, vagy ragadozóival, vagy bálványimádóival; mert hiszen így ki kellene e világból mennetek.” I. Korintus 5:7-10

          …és végül, de nem utolsó sorban:
          “Azért azt mondom néktek: Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet?” Máté 6:25

          Még felhozhatnám az elásott tálentom példázatát, hogy milyen kincseket adott az Úr belénk, vagy felhozhatnám azokat az igeverseket, amikor a csatlakozottak mindenüket pénzzé téve odaadták a közösségnek – azaz akkor és ott is, Jézus mellett is használták azokat a dolgokat, amiktől úgy gondoljuk, hogy igen távol kellene maradnunk.
          Értem az érzést, amit gonosznak gondolunk, attól távol tartjuk magunkat, de közben a prófétálást ne vessük meg, a lelket ne oltsuk meg, és a fentiek a lélek és az Igazság, ami felvértez minket. Még egy demokráciában vagy egy pénztárnál a sorban is. Nem lesz ereje annak a mammonnak, lemállik róla minden gonosz és marad az, ami: közösség vagy éppen puszta fémdarab – egy eszköz, egy világi környezet. Amiből már nem származunk megváltottságunk révén.

        6. Az a baj a kis közösség ötlettel, hogy teljesen védtelen és előbb-utóbb jönnek valakik akik zsákmányoló életmódot folytatnak. A termést ellopják, a nőket megerőszakolják, a férfiakat gyerekeket megölik. Kb , mint a vadnyugaton az első farmereket, amíg nem alakult ki az állam. Egy biztos államon/unión belül viszont lehet olyan közösségeket alkotni amelyek véleményformálók, iránymutatók. Addig örüljünk amíg nem bontják le a civilizációt.

        7. Neverend, ezt a civilizációt egy “titkos féreg foga” rágja. Ezért ebben bízni nem lehet és nem is szabad.

        8. Kedves István!

          Aki a földön éli meg az idők végét az átváltozik, aki meghalt és nem jut a pokol állapotába az feltámad ez az első feltámadás.

    2. Kedves István!
      Övezd fel magad, mert az emberiség meg lesz rostálva és nehogy könnyűnek találtassunk! A hited megtart remélhetőleg, de a neheze most jön, még kegyelmi idő van.

Hozzászólás a(z) K REGŐS JUDIT bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend