Tudomány és technika

Agyátültetés 29, dínók 5 éven belül, emberi klónozás pedig most – Ezt ígérik egyes tudósok

Miközben az újév első napjaiban nem volt hiány geopolitikai konfliktusokból, a tudomány képviselői sem tétlenkedtek. Egyszerre három érdekes bejelentés is napvilágot látott, amiket néhány évtizeddel ezelőtt még a tudományos fantasztikum kategóriájába soroltunk volna, ugyanakkor mindhárom kapcsolódik az Istennel való kapcsolatot és a hallhatatlanságot elvesztő és ennek visszaszerzésén Isten nélkül fáradozó ember napjainkban egyre egyértelműbben megnyilvánuló igyekezetéhez.

Kétségbeesett próbálkozásaik azt a történetet juttatják eszembe, amikor egy csapat hegymászó a rossz időjárási viszonyok miatt visszafordult a Mount Everest megmászásából, ám egy társuk úgy döntött, egyedül is megkísérli a lehetetlent. A csúcs elérése után, a visszavezető úton, már súlyos oxigénhiányos állapotban, megtalálta társai hátrahagyott oxigénpalackjait, de ellenőrizve őket azt találta, hogy üresek. Rádión üzent a táborban várakozó barátainak, hogy nem tud továbbmenni, mert elfogyott az oxigénje. Társaik hiába próbálták meggyőzni, hogy a hátrahagyott palackok nem üresek, a magaslati oxigénhiány miatti megváltozott tudatállapotban addig vitatkozott velük, míg el nem veszítette eszméletét és meghalt. Ilyen közel van az emberiség is a kétségbeesetten keresett örök élethez, csupán saját okoskodásunkat kell legyőzni és felvenni a számunkra hátrahagyott mentőpalackot.

Nézzük meg tehát, mit kínál a tudomány 2016 első napjaiban ezen a téren.

Függetlenül attól, hogy éppen egy kutató régi álmáról, a halhatatlanság kereséséről vagy egy finanszírozási hiánnyal küzdő kutatás pénzszerzési kísérletéről van szó, a 2045-ös év igen gyakran bukkan fel céldátumként.

Avatar_milestones2

Ray Kurzweil például erre az évre várja a szingularitás megvalósulását, amikor az ember a gépekkel egyesülve éri el a halhatatlanságot, mások szerint pedig a robotok fognak önállóan szaporodni abban az időben.

Az intelligenciánkat kiegészíteni hivatott, de gyakran az ellenkező hatást elérő kütyükün kívül az orvostudomány terén is egyre vadabb próbálkozásokról hallunk. Egy új agyimplantátum például azt ígéri, hogy képes visszaadni a mobilitást a korábban megbénult betegeknek.

A HUMAI nevű mesterséges intelligenciára specializálódott új cég két területen is megkísérli elérni a halhatatlanságot: a krionikával, aminek lényege (legalábbis ennél a cégnél), hogy az agyat lefagyasztják, míg lehetővé nem válik annak beültetése egy másik élő testbe, második opcióként pedig az élő agyat szeretnék átültetni egy robot testbe, mielőtt az meghalna.

A cég saját weboldala így ír erről:

Az Ön agyát szeretnénk egy elegáns tervezésű Humai névre keresztelt bionikus testbe átültetni.

Az Ön Humai teste egy agy-számítógép interfész segítségével fog kommunikálni az érzékelő szervekkel és a bionikus test végtagjaival.

A független működés érdekében a mesterséges intelligenciát szintetikus szervekbe integráljuk, az emberi tapasztalatot pedig a szenzor technológia biztosítja majd.

Miközben az Ön agya idősödik, a géntechnológia segít majd az öregedési folyamat elleni harcban, a nanotechnológia vívmányai pedig megoldják a szövetpótlást és regenerálást, beleértve az egyes agysejtek pótlását is, akár molekulánként.

A fenti ajánlatban ismertetett módszerek egyikét sem tesztelték még laboratóriumi keretek között.

Az Elhitetés kora második részében is megismerhettünk egy hasonló törekvést:

A következő hír azért is különösen érdekes, mert Jézus arra figyelmeztetett, hogy az eljövetele előtti idők Noé napjaihoz hasonlítanak majd.1

Paleontológus Dr. Jack Horner egy nemrég készített interjúban azt jósolta, hogy a tudósok a géntechnológia segítségével öt éven belül képesek lesznek élő dinoszauruszokat előállítani.

dinosaur

Érdekes tény, hogy részben Dr. Horner szolgáltatta Steven Spielberg számára az ihletet a Jurassic Park sorozat forgatókönyvéhez és tanácsadóként is részt vett a filmek elkészítésében.

Ma úgy gondolja, hogy a géntechnológia képes lenne dinoszauruszokat előállítani a földön jelenleg élő állatokból, vagyis egy igazi dínó DNS-ére nem is lenne szükség hozzá.

“Veszünk egy éppen formálódó [madár] embriót és genetikai markerek segítségével azonosítjuk, hogy bizonyos gének mikor kapcsolnak be vagy ki és így kitalálhatjuk, hogy mikor kezd el kifejlődni a farok. Ezt a gént módosítanunk kell, hogy a farok tovább nőjön. [Horner abból az evolúciós felvetésből indul ki, hogy a madarak a dinoszauroszokból fejlődtek ki.] Létre tudunk hozni madarakat fogakkal, meg tudjuk változtatni a szájukat, a szárnyak és a kezek pedig nem is bonyolultak. Elég biztosak vagyunk benne, hogy hamarosan meg tudjuk csinálni,” mondta.

Horner persze izgatott a lehetőség miatt, mások viszont inkább aggódnak. A Horner által inspirált Jurassic Park filmekben sem volt túl sikeres az újdonsült dínók kordában tartása. Miből gondolják, hogy a valóságban jobb lenne a helyzet?

Vajon a János apostol által a Jelenések könyvében leírt sáskák is ilyen géntechnológiával előállított pokolfajzatok lesznek?

“A sáskák alakja pedig a harcra felkészített lovakhoz volt hasonló: a fejükön aranyhoz hasonló koronák voltak, arcuk pedig olyan volt, mint az emberi arc, és olyan hajuk volt, mint az asszonyok haja, foguk, mint az oroszláné, és páncéljuk olyan volt, mint a vaspáncél, és szárnyaik hangja olyan volt, mint a harcra száguldó lovas hadi szekerek sokaságának robaja. A skorpiókéhoz hasonló farkuk és fullánkjuk volt, és a farkukban volt az erejük, hogy ártsanak az embereknek öt hónapig. Királyuk az alvilág angyala volt, melynek neve héberül Abaddón, görögül pedig Apollüón, azaz Pusztító.” – Jelenések 9:11

A harmadik bejelentés igazából még az év vége előtt érkezett, de nagyon is beleillik a fenti sorba.

Egy kínai tudós azt állítja, hogy már most birtokában van az a technológia, aminek segítségével képes embereket klónozni.

"Hol húzzuk meg a határt?" 1993. november 8.
“Hol húzzuk meg a határt?” 1993. november 8.

Erről a bejelentésről még az Index is írt:

Hszu Hsziaocsun azt mondja, már birtokában van a technológia, hogy embereket klónozzon, csak azért nem használja, mert fél a közvélemény haragjától.

Hszu a Boyalife Group vezetője. A cég a partnereivel óriási gyárat épít az észak-kínai Tiencsinben, amelyben hét hónapon belül megkezdik a termelést, és a tervek szerint 2020-ig egymillió szarvasmarhát klónoznának. A gyár képes fajtiszta versenylovak, jó szaglású rendőrkutyák és házi kedvencek klónozására is. A cég a dél-koreai Sooammal és a Kínai Tudományos Akadémiával közösen dolgozik a főemlősklónozás tökéletesítésén is, hogy járványügyi kutatásokhoz hozzanak létre jobb tesztalanyokat. De az emberi klónozás egyelőre nem szerepel a kínálatban.

‘A technológia már megvan. Ha engedélyezik [az emberi klónozást], nem hiszem, hogy vannak cégek, akiknek jobb technológiájuk van hozzá, mint nekünk,’ – mondta Hszu, aki szerint jelenleg a gyakorlatban csak azért nem alkalmazzák ezt a technológiát, mert a téma társadalmi megítélése nagyon kritikus. De szerinte a társadalmi értékek változása hamar elhozhatja a megfelelő környezetet a módszer bevetésére.

"Az emberi klónozás közelebb van, mint gondolnánk" - 2001. február 26.
“Az emberi klónozás közelebb van, mint gondolnánk” – 2001. február 26.

Hszu szerint a jövőben csak választás kérdése lehet, hogy a szülők a mostanihoz hasonlóan 50-50 százalékban adják-e a génjeiket gyerekvállalásnál, vagy pedig egy gyerek akár 100 százalékban csak apuból vagy anyuból lesz-e.

2012-ben még 50 éves távlatokról beszéltek az emberi klónozás terén. Az 50 évből röpke 3 év alatt nulla lett, és amint az a fentiekből kiderül, igazából csak a közvélemény megváltozására várnak, ami, mint tudjuk, nem is olyan nagy akadály, főleg, ha kívülről is besegítenek.

A globalista elit istennek képzeli magát és azt gondolja, hogy az életet olcsó másolatokkal helyettesítheti, melyek valójában a föld igazi flórájának és faunájának létét veszélyeztetik. Nem is olyan régen a világ legtöbb ismert tudósa még úgy gondolta, hogy a DNS kód 96%-ára semmi szükség és nem képvisel genetikai értéket. Ma azt gondolják, hogy az embert, vagy legalábbis néhány embert, isteni magasságba emelhetnek, holott a mögöttes szándék ennek éppen ellenkezője: elnyerni a föld lakóinak imádatát egyetlen bukott kérub számára a halhatatlanság ígéretét használva csalétekként, az emberiség hajnalán egyszer már bevált módszerrel és eredménnyel.

A cikkhez használt források: activistpost.com, activistpost.com, rt.com, index.hu

  1. Ahogyan Nóé napjaiban volt, úgy lesz az Emberfiának eljövetelekor is. – Máté 24:37 []
Előző posztKövetkező poszt

28 hozzászólás

      1. Ahhoz, hogy ezeket az újdonságokat morálisan alapon esetleg Isten szemszögéből kategorizáljuk a kályhától kell elindulni. Mit gondolsz Isten miből van? vagy mondhatnánk úgy is Mi az Isten?

        1. A hologram avatar már majdnem “szellem”. Olyan nincs, hogy természetfeletti. Minden ami létezik mérhető, anyaga(az anyag hullámtermészete) meghatározható és ez azt jelenti, hogy másolható és utánozható. Csak az a különbség, hogy a meglévő tudásunk, érzékelésünk kiterjed rá vagy sem. Teljesen mindegy, hogy materiálisan vagy úgy tekintünk a valóságra, mint Paul Brunton. Akár hogy is, Istennel egy koordináta rendszerben vagyunk és úgy tűnik, hogy a tudás különböztet meg minket. A tudás pedig az eredendő bűn… Innen még lehet azon okoskodni, hogy valaki miért félti a tudást… a tudás hatalom… Biztos, hogy a legjobbnál van a hatalom?

        2. Kedves Neverend!
          Emberi értelemben,emberként nem a legjobbaknál van a hatalom,csak magukat igaznak tartják,és nem bűnösnek,viszont a Mennyei Atya a legjobb ,és legkedvesebb hatalom,akit elég,ha szellemben imádunk,de ezt csak Krisztusi szellemben lehet megtenni.

        3. Tévedésben vagy, a tudás NEM eredendő bűn, sőt egyáltalán nem az. Az Úr ránk bízta a világot az Óreá hasonlító szellemünkkel, ezért tudunk kutatni, ezért értünk el tudományos eredményeket is (amit sajnos, mindig pusztításra használtunk, ill. általában, vagyis arra, amire nem lett volna szabad).
          Az Úr azt mondta a kezdetekkor, hogy “erről ne egyél, mert ha erről eszel, bizony, MEGHALSZ”! Mert az a jónak és gonosznak tudásának fája volt! Na, innen a ködösítés, hogy “A” tudás fája …
          Vajon nem úgy történt? nem haladó-e az ember?
          Isten mégis ÉRTE JÖTT hogy ne haljon meg – amit ugye, az ember szabad akaratában VÁLASZTOTT – hanem, örökké éljen, és az Áldozatot, az ellentételezést, az árat mindezért Ő maga fizette halálával, Jézus Krisztusban. EZÉRT lett emberré az örök Szeretet (és mindent Tudás).
          Ezt csak egyszer kell megérteni 🙂

        4. Kedves István!

          Félreérted. Előbb nagyon csúnyát írtam, én voltam a kígyó az almafáról. Mindegy, hagyjuk…
          Csak azt akartam mondani, hogy gondolkozzunk is a jelenben, ne csak egy 2ezer évvel ezelőtt így-úgy összerakott könyvet próbáljunk ráhúzni mindenre.

        5. Valóban, Isten nem átkoz, hanem KIJELENTETTE hogy MI AZ ÁLDÁS – először is ezt: “ha hallgatsz Istened szavára és megteszed…” a törvényt, amit “eléd adtam”…ami, éppen a mi boldogságunkra van! ezért a törvény! – és elmondta, hogy MI AZ ÁTOK!
          … “HA NEM HALLGATSZ ISTENED SZAVÁRA elérnek … ” elég borzasztó dolgok, de ott van a zsidókkal később történtek is: “szétszórlak a nemzetek közé” … Mózes V. 28.fejezet

        6. Mit jelent ez, Neverend, hogy “mi” az Isten?! KICSODA az Isten?

        7. Neverend!
          “egy 2ezer évvel ezelőtt így-úgy összerakott könyvet…”
          Ezzel az állításoddal kapcsolatban és a sztereotípiákon túl, tudnál esetleg valami bizonyítékkal is szolgálni nekünk?

        8. Éva,
          igen. Szerintem ezt érdemes először meghatározni és utána a hozzá való viszonyunkat. Teológiai értelemben többen meghatározták pl Origenész neoplatonista-keresztény értelmezése szemben áll egy középkori ember, de akár 19 sz-i bigott protestáns lelkész istenképével. Átlag hívő egy természetfeletti minden hatalommal felruházott lényt képzel el, de általában “istenfélelmében” nem gondolkozik ilyeneken. A vallások között is van különbség. Egy muszlin vagy krisna tudatú istenképében. Mások azt gondolják, hogy egy földönkívüli fejlettebb technológiával, sőt földönkívüliek (több isten). Még az is lehet, hogy egy ember egy előző civilizációból akinek sikerült a halhatatlanság. Az általunk érzékelt Univerzum része vagy fölötte áll? Vagy egyáltalán nem létezik.
          A Biblia szerint az ember egy teremtmény és lassan teremtővé válik. Itt rengeteg hasonlóságot lehet felfedezni abban, hogy mi hogy készültünk és, hogy mi, hogy próbálunk elkészíteni egy lényt, lassan elérjük a szingularitást.
          Azt látom, hogy rengeteg az istenfélő, istenrabja, pedig újra kellene értékelni a viszonyrendszert. Azt gondolom, hogy a kereszténység nem tudott megújulni sőt visszafordult a fejlődésben és elhozhatja megint a sötét középkort.

        9. Zsolt,
          30-50 szerző művét kanonizálták, különböző tudású és erkölcsi színvonalú emberek egyházi zsinatokon. Rengeteg könyve elégett, a maradékot apokrifnek nyilvánították. Nem azt mondom, hogy keresztény szempontból érdektelen, de túl van dimenzionálva. Ráadásul sok tekintetben elavult. A kereszténység egy elő egyháznak indult, a szeretet hirdetése eredményesebb, ha önmagunkból ered.

        10. A tudás nem hatalom. A tudás felelősség.
          Ha nálad van a fáklya, felelős vagy azokért, akik a sötétben botorkálnak, mert neked kell megvilágítani az útjukat, el ne vesszenek, amíg meg nem tudják gyújtani a fáklyájukat.
          Hasonló felelősségtől óhajtotta megkímélni az Úr az embert is, hasonlóan a szülő is megkíméli, illetve megkísérli mindig megkímélni a felelősségtől gyermekét. Ám amaz engedetlenségből a felelősséget választotta olyan csábításra, ami a birtokában volt. Most is ez történik; megváltásunk készen van, az utolsó dobása a kígyónak az, ha elfordítja figyelmünket az ajándékról – és nem átall ugyanolyan módszerekkel nekilátni ennek.
          Isten az Ige, jelentsen az bármit is az alfától az ómegáig. De Ő nem Mi, hanem Ki? Ő a Vagyok.
          Ezzel szemben a kígyó meg ugye mindig a leszekkel jön. De szépen is mondták a régi öregek: jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Vanni jó, lenni nem.

        11. Nem tudott megújulniii ?! ez úgy nem látszik, ha valaki előítéletes, vagy a sajtóból értesül és nem közvetlenül, bocs. Hatalmas módon megújult az Egyház a töredezettségére való tekintettől függetlenül. vannak, akik nem is “érzik”ezt a különbözőséget “fele-kezetek” között!
          Nekem pl. a krisnás Tasi István a legjobb vitázó az evolúciót illetően, a biokertészetük is fontos és “egy húron pendülök” ez ügyben,, de “hitben” nem …MINDÖSSZE, az ember lelkébe adott LÉLEK az Istentől az, ami különböző “vallásokat”létrehozott, ami NEM az, mint amit az Isten kijelentett, legfeljebb hasonló életeket eredményez.
          A BIBLIA igazsága alapvető, nem pedig a különböző vallások, melyek “majdnem ugyanazt” mondják (pedig dehogy). Isten, ha Ő a Teremtő – ahogy egyetértettél amit az előbb írtam, akkor MILYEN? Elmondja-e hogy milyen, és sok egyebet velünk kapcsolatban, vagy nem megismerhető?
          Bizony, nagyon is, HÁLA !
          Nincs semmilyen ahhoz hasonlítható, mint a Biblia ami HITELESEN Isten szava, ahol az Ószövetség több mint 300 kijelentése – próféciája – beteljesedett, az Újszövetség bizonyossága szerint, és ami ITT szerepel, amit JÉZUS előre megmondott, az szintén. Pl. hogy harmadnapra feltámad … (külön Jézus halotti leple tudományos bizonyíték, de azt majd a Jézus arca cikk alatt).
          Halála után egy elcsigázott, csalódott tanítványi sereg maradt, akik a Vele való találkozás után TELJESEN megváltoztak, hitükért mártírhalált haltak majdnem mindnyájan! Ez a film nincs 50 perc https://www.youtube.com/watch?v=93HrzOJg93s
          Tudod, KORTÁRSAKNAK nem lehet(ett) hazudni ! … akkor sem, most sem.

      2. Kedves Thea!

        2 olyan ismerősöm van,akik egymást nem ismerik ,akik szerint az Ószövetségben vannak olyan dolgok Istenről írva,hogy szerintük az nem tiszta,vagyis Isten nem átkoz.Szerintük az akkori vallási,politikai vezetők a saját önző érdekükben beletettek,vagy szándékosan rosszul fordítottak valamit,hogy ők igazaknak tűnjenek a nép előtt,és a népet bűnben tartsák,úgy ahogyan most is ezt teszik bankárok,politikai és vallási vezetők,vagyis varázsolnak.Nos ettől természetesen van a Sátán,de könnyen lehet,hogy az akkori vezetőket is a Sátán tévesztette meg.
        Isten Szent és sérthetetlen,ő nem átkoz,szerintem csak szabad akaratot adott a teremtményeinek.Ő maga a szeretet,és Jézus Krisztus szellemben és igazságban való elfogadásával találnak vissza hozzá a teremtményei.
        Tudjuk,hogy a Biblia nem a teremtéskor íródott,hanem jóval utána.Ettől Isten üzenete benne van számunkra,csak vegyük észre,és akik tiszta szívből keresik az igazságot,azokat Isten biztosan vezeti,bárcsak minél többen lennének ilyen emberek.

        1. Valóban, Isten nem átkoz, hanem KIJELENTETTE hogy MI AZ ÁLDÁS – először is ezt: “ha hallgatsz Istened szavára és megteszed…” a törvényt, amit “eléd adtam”…ami, éppen a mi boldogságunkra van! ezért a törvény! – és elmondta, hogy MI AZ ÁTOK!
          … “HA NEM HALLGATSZ ISTENED SZAVÁRA elérnek … ” elég borzasztó dolgok, de ott van a zsidókkal később történtek is: “szétszórlak a nemzetek közé” … Mózes V. 28.fejezet

        2. A tudást ugyan megkaptuk Istentől,mindenki annyit,és azt,ami kell neki,és hasznára válik,amennyiben az a tudás egy embernél nem megy át önző érdekbe,hogy abból mindenáron profitáljon saját hasznára.Krisztusi szellemben tudjuk csak feladni az önző énünket,és válunk egymás iránt önzetlenné.Krisztusi szellemben pedig imádjuk a Mennyei Atyát,nem kell szerintem annyi vallási szertartás,elég a böjt,az úrvacsora és a vízbemerítkezés,valamint imádni Istent,és elfogadni Jézus Krisztust.Szerintem van túl sok felesleges vallási szertartás meg rituálé is,ami már túlzás lehet.Az énünk akkor is megmaradhat,csak az már nem önző,hanem másokkal szemben megbocsájtó,önzetlen,stb.Nem kell,hogy kiborgokká meg robotákká váljunk,hogy örök életünk legyen,mert Isten akkor már mutatja szellemben,hogy nekünk mi a jó.A Krisztusi út.Persze a Szent Lelket pedig Krisztus elfagadásakor megkapjuk.
          Akik tiszta szívvel keresik az igazságot,azokat Isten biztosan vezeti,de ez akkor sikeres,ha minél több ilyen ember van,mert addig csak a vezető emberek kihasználják szellemi fölényüket az emberekkel szemben vagy tudatlanságban tartják szándékosan,hogy önző módon kihasználják őket.

        3. Érdekes elgondolás az, hogy Isten nem átkoz. Nekem is hajlik erre a szívem és az értelmem is; hiszen aki szeret, az nem átkoz, gondolhatnánk. Isten pedig féltőn szerető Isten. Sőt, Ő maga az Ige is és a Törvény is. Ez a Törvény igaz és igazságos is minden szempontból, abszolút, mint Ő maga. Pontosan ezek mondatják ki velem azt, hogy mégiscsak átkoz – már ha a jutalom megvonását annak vesszük. A jutalomról tudjuk, mi is az – öröklét vele, bűnök nélkül. Ez az áldott állapot a jutalom, minden, ami enélkül van (azaz bűnnel fertőzött), nyomorúságos, véges, kínnal teli. Mindezt különböző igeversek alapján mondom, nem idézek most külön; a teremtésben ugyanezeket leírták már. Ilyen szemszögből érthető a féltő szeretete; ha a Törvény ellen fordulunk, akkor egyben ellene is fordulunk, az pedig azzal egyenlő, hogy nem kérünk az ajándékból. Így nyomorúságra juttatjuk magunkat, azaz átkot hozunk a fejünkre. Nem mi átkozzuk magunkat, egy percig sem mondom. Átkot kimondani ítélet, ítélni pedig csakis Isten ítélhet. Így válik igazzá az az egység és egyenlőség, hogy a Törvény mindenható, alfa és ómega, igaz és igazságos, mert annak ellenére, hogy engedetlenek vagyunk, mégis érvényes rajtunk, ítéletként pedig kivonjuk magunkat egyik kijelentés alól és így a másikat vonjuk magunkra, amit az Úr jelent ki a kezdeteknél.
          Remélem, nem fogalmaztam kuszán, de egyelőre valahogy így tudom feloldani a látszólagos ellentétet, amit az elején írtam.

      3. Kedves Thea!

        Én mér előre látom,hogyha ezek a dolgok megvalósulnak,már most ebben a pillanatban átok alatt vannak,de ugyanígy úgy gondolom,hogy a bankok a sok kilakoltatás miatt,a multicégek a kisemberek,kiskereskedők kizsákmányolása miatt,mert azok az emberek,akiket ez érintett,mind rosszallóan néznek ezekre a cégekre és a bankokra,a globalizmus,a világvallás,a globális felmelegedés elleni küzdelem,mind-mind átok alatt van,mert nem Istentől való,és nem a Krisztusi út.
        Egyedül az a mentségük még a multiknak,hogy pillanatnyilag sok embert foglalkoztatnak,és aki még nem látja át a szellemi dolgokat,azokat még meg lehet téveszteni,meg lehet vezetni,és el lehet hitetni vele dolgokat.

  1. “A híreket nem én gyártom,…..” Persze, hogy nem te gyártód…te csak éppen kiválogatód azokat. És mi alapján válogat az ember? Hát gondolom a saját meggyőződései alapján.
    Imádkozom érted, hogy végül jóknak bizonyuljanak azok a meggyőződések, mert én sátánt nem egy ilyen könnyen megfejthető amatőr szélhámosnak ismerem.

    “Silicon Valley is a mindset, not a location.” Reid Garrett Hoffman

    1. Szia Adrián!

      Igazából nagyon kevés időt töltök a hírek böngészésével. Egyrészt azért mert nincs, másrészt azért, mert nem ilyen dolgokkal szeretném megtölteni az elmém.
      A válogatás pedig nem annyira személyes preferencia alapján történik, bár nyilván ez is benne van, hanem az alapján, hogy kapcsolódik-e valami az idők jeleihez. Ha rajtam múlna mostanában leginkább bizonyságokról írnék, a tudomány és technika vívmányai témakör (mármint az idők jelei összefüggésben) pedig mindig is az utolsó helyen álltak nálam.

      Az imákat mindenesetre köszönöm, bár az utolsó idők eseményeivel kapcsolatos meggyőződéseket egyre kevésbé tartom fontosnak, főleg, hogy olyan keveset tudunk és amit tudni vélünk, újra és újra átértékelődik, ahogy közeledünk feléjük. Másrészt pedig szívesen veszem a cikk javaslatokat is. 🙂

      1. A híreket olvasgatva, főleg háborús területeken mindenhol felbukkan a szervkereskedelem. Volt ahol arról írtak, h. élve vették ki a szervét /láttam is sok hullát középen végigvarva, ez Donyeck területén volt. Napokban arról olvastam,h. Kína is nagy szervkereskedelmet folytat. Rémísztő, amit meg mer csinálni ez a sátánista ……. Hogy merik ezt csinálni emberrel, de még álattal sem lenne szabad. Írtózom ettől a gondolattól is. De ezek titokban már régen csinálják ezt. Vajon meddig engedi Isten? Valóban a Noé idejében csinálták ezeket., a gonosz szellemi lények, talán ezek is visszajöhetnek ide láthatóan? Látni sem akarom, félelmetessé váltak emberek. Micsurin ezekhez képest kutya füle volt.

  2. “2045-ös év igen gyakran bukkan fel céldátumként.” Nem akarok megsérteni senkit sem, de valójában a képeken felsorolt évszámok nincsenek túl messze? Most tegyük fel, ez csak egy példa 2014-ben elkezdődtek a “szülési fájdalmak vagy gyötrelmek kezdete” ehhez ha hozzászámolunk durván 30-évet akkor érkezünk meg a célhoz.
    Azt akarom kifejteni, hogy CSAK maguk a szülési fájdalmak 30-évig húzódnának? Nekem 10 is sok nem, hogy 20-30.
    A jó múltkor szó volt itt arról, hogy nem kell készen állnia jóformán semminek sem, mire itt az “Anti”, mert sok mindent ő fog létrehozni, akkor egyáltalán miért foglalkozzunk olyan évszámokkal, amiket főleg az ilyen “elit gyerekek” adnak meg nekünk.
    Gondolom nem lennének olyan jószívűek, hogy a saját terveikről tájékoztatnának minket, percre pontosan.
    Vagy amikor azt olvassátok, éppen mondjátok, hogy “Jézus hamarosan visszajön”, akkor tik még ebben az évszázadban gondoljátok? Nekem az marhára nem hamarosan, emberi idővel, mértékkel számolva.
    Egyébként, ha már a fenevad képénél tartunk, miért kellene, hogy egy avatar legyen, robot akármi?
    A sátán képes testeket megszállni vagy rosszul tudom? A Bibliában van több példa is erre.

    Mindezeket azért bátorkodom tollba mondani, mert az egész idők jelei a transzhumanizmus körül forog! Én értem, hogy MÁS is lehet, de én még itt “MÁS” alternatívát nem olvastam, a transzhumanizmuson, klónozáson, és egyéb hozzávalókon kívül.
    HA PEDIG FOGALMUNK SINCS, HOGY MI IS LESZ, AKKOR MIÉRT UGYAN EZT OLVASOM ITT ÉVEK ÓTA, MIÉRT NINCS “MÁS”?
    Komolyan úgy tűnik nekem, hogy mindent, akkor fogunk megtudni, amikor már nyakig benne leszünk a nagy nyomorúságban!
    Tapogatózunk
    BOCS!

    Ja, majdnem elfelejtettem, a dinó story, hogy jön a képbe?

    1. Kedves Blaze!
      A híreket nem én gyártom, csak az előttünk történő eseményekről írok, amikről úgy gondolom, hogy fontosak vagy érdekesek lehetnek. A dátumot sem én találtam ki, de valóban gyakran felbukkan. Ennek a mi szempontunkból igazából nincs különösebb jelentősége, hiszen se az elit, se Sátán nem tudja az időket, csak az Atya.
      A fenevad képe pedig nem tudjuk mi lesz (tőlem hívhatod tapogatózásnak), de az biztos, hogy nem egy sima megszállás, hiszen sátán az Antikrisztust szállja meg és egyetlen megszállt ember nem képes beteljesíteni, amit a fenevad képe a Jelenések 13 szerint tesz majd.
      Mit jelent az, hogy “az egész idők jelei a transzhumanizmus körül forog”? Az idők jeleit Jézus sorolta fel a Máté 24-ben és a Lukács 21-ben és a transzhumanizmus nincs köztük, hacsak nem a pusztító utálatosságnak tényleg köze lesz hozzá. A témáról idén kb. 3-szor volt szó.
      Dínó sztori: https://www.youtube.com/watch?v=ajKuhlt2taE

      Bennem amúgy fel sem merült a fenevad képe a cikk írása közben. Az ember törekvése arra, hogy megszerezze az örök életet, amit 6000 éve elvesztett, annál inkább, ahogy ezt írtam is. Az Elhitetés korának 2. részét láttad? Szerintem megválaszolná a kérdéseidet.

      1. Szerintem a klónozás, amikor kilépünk a teremtésben lévő “nemek szerintiből” vagyis a fajból, már teljesen a sátán területe aki istenné akarja tenni magát és a tudomány egy része hasonlóan, amelyik szintén úgy gondolja, “mindent” megtehet. Minél jobban LERONTJA a teremtést, a “tabukat” – melyeket elvakultságában nem ismer – annál “jobb”, mert annál “nagyobb”, annál nagyobb – képzelt – hatalma van.
        Ez az egyik összetevő, a másik pedig a szemfényvesztés, a hazugság. És mivel az Írásban benne van, hogy “megtéveszti ha lehet, még a választottakat is” ezért nagyon fontos odafigyelni, HÁTHA csak egy kis csoport fogja tudni/felismerni a trükköt!
        Magam … hű el sem merem mondani, hogy milyen klónozástól tartok: nem is mondom 😀
        Válogatva az elmentett anyagok között,ezt találtam: http://inforadio.hu/hir/tudomany/ket-even-belul-az-elso-fejatultetes-helyszine-lehet-kina-757194 NAGY MEGLEPETÉSEMRE donortestet keresnek… én azt hittem, fejet 😀 (nem tudom, kinyílik-e nektek, elég régi) láttam ugyanitt keresgélve, olyan kínai automata nőt, akinek tényleg van “arckifejezése” és persze beszél.
        Tudjátok, vannak akiknek NEM LÁTSZANAK az idők jelei …. ezért fontos, hogy Thea ezt csinálja 🙂
        Áldott évet, áldott munkát! szeretettel 🙂

Hozzászólás a(z) Thea bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend