Világkormány

Gearoid O’Colmain a párizsi terrortámadásokról

Az alábbi videóban egy alternatív francia véleményt hallhatunk a párizsi terrortámadásokról. Az egyik legfontosabb pont, amit nem szabad elfelejtenünk, és amire Gearoid O?Colmain is felhívja figyelmünket, hogy ellenségünk elsődleges fegyvere a megosztás és a félelemkeltés. Ne dőljünk be ennek!

Függetlenül attól, hogy pontosan milyen intézkedéseket tartunk helyesnek, emlékezzünk az ellenünk bevetett eszközökre, felismerve, hogy Sátán a problémákat mindig ellentétpárokban hozza a világba, azt remélve, hogy az egyiket olyan ellenszenvesnek találjuk majd, hogy ezzel belesodorhat minket a másikba. A mi dolgunk tehát mindkettőt, tehát mindkét szélsőséget elkerülni és arra összpontosítani, hogy olyan megoldást adhassunk másoknak, amit soha nem veszíthetnek el.

A félelem pedig még ennél is kevésbé foghat rajtunk, hiszen a Béke Fejedelmének teljes szeretete elől minden félelem megfutamodik.

Előző posztKövetkező poszt

5 hozzászólás

    1. Azt ne felejtsd el, hogy a modern Izraelt (is) létrehozó erők már nem a “kis” – hanem a globális, világméretű Izraelben gondolkodnak, ennek okán ennek a jelenlegi kisméretű állam – mint ahogy az USA és maga Európa is “áldozatául esik” mint egy túlhaladott, a “Nagy Terv” megvalósításához szükséges közbenső állapot.

Hozzászólás a(z) Ghostcat bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend