Lázongó világ

Venezuelában az állam átveszi a hatalmat az élelmiszerek felett

empty-shelves

Forrás: alt-market.com

A venezuelai kormány Monopoly-t játszik, csakhogy apró műanyag épületek helyett valódi vállalkozásokkal és termékekkel, komolyan veszélyeztetve ezzel a privát szektort.

A Telegraph cikke szerint a kormány arra kötelezi a gazdákat és minden agrárcéget, hogy az általa termelt élelmiszerek 30 vagy akár 100 százalékát az államnak adja el.

Az összeomlások egy minta alapján történnek

Látva a világ különböző tájain végbemenő összeomlásokat érdemes megfigyelni, hogy milyen lépéseket tesz az állam a nép irányítására. Miközben nincs két egyforma ország, illetve helyzet, mégis nagyon kézzelfogható mintákat fedezhetünk fel azok alakulásában.

Venezuelában például bizonyos termékek beszerzése szinte lehetetlenné vált, az infláció pedig 64% körül mozog, tehát az elérhető áruk rendelkezésre állása is tovább korlátozódik.

Az országban 7245 állami bolt található, többnyire a városokban, míg a magánboltok száma több mint 113 000.

Mi következik ebből?

– Az állam fogja meghatározni az árakat,

– Az állam fogja irányítani az áruk elosztását,

– A városon kívül élők is kénytelenek lesznek a városba menni, hogy beszerezzék a szükséges fogyasztási cikkeket,

– A már most is hihetetlenül hosszú sorok, még hosszabbak lesznek.

venezuela-shortage-line-lede

Egy másik igen érdekes fejlemény, hogy Venezuelában a felkészülés illegális tevékenységnek számít, és szigorú törvényekkel próbálják megakadályozni az áruk felhalmozását. Azt pedig talán már mindenki hallotta, hogy az élelmiszervásárlások felügyelete érdekében szigorú ujjlenyomatrendszert vezettek be, tehát senki sem képes csendben felkészülni a jövőre.

Eközben a kormány, bár már az áramellátást is korlátozzák, váltig állítja, hogy az országban minden a legnagyobb rendben van.

Az embereket legkönnyebben az élelem segítségével, illetve annak hiányával lehet irányítani. Erre nem egy példát láthattunk már a történelemben, például az ukrán holodomor esetében (amely során 6-8 millió ember halt éhen) vagy Kínában a kommunista hatalomátvétel idején. Miután az állam átvette a hatalmat a gazdaságok felett, a lejtőn már nincs megállás.

Kapcsolódó:

A felkészülés egyenlő lenne a hit hiányával?

A legjobb felkészülés a jövőre

Előző posztKövetkező poszt

44 hozzászólás

  1. Kedves Koe Paal! (Koe Paal 2015/08/03 – 09:15)

    Hasonlót szerettem volna írni, csak Te sokkal frappánsabban és gyorsabban(!) megfogalmaztad – talán többünk helyett is 🙂

    Isten áldjon!

  2. Szoktak ilyet Dél-Amerikában. Néhány cikkel ezelőtt a Világalkotmánytól rettegtünk, most meglepődünk, hogy egy olyan területen, mint Dél-Amerika egy elnöki köztársaságban, az államhatalom megpróbál kisajátítani (általában utána újraprivatizálnak). Chavez egypártrendszert szeretett volna, miután megválasztották, most a halála után követik a hagyományt. A másik dolog, hogy van e szükség ellenzékre, mert sokszor előfordul, hogy azt egy idegen hatalom pénzeli. Chavezt a CIA próbálta megbuktatni. Ebből a venezuelai ügyből szerintem nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni.

  3. Szoktak ilyet Dél-Amerikában. Néhány cikkel ezelőtt a Világalkotmánytól rettegtünk

  4. Mondjuk egy nyugatoi sajtótermékből tájékozódni az USA által még nem uralt országról (de nagyon szeretné oda is elvinni a “demokráciát) nos ez eléggé egyoldalú.
    Venezuelának van olaja. Amit el lehet adni…nem folytatom.
    A nyugati sajtónek meg egy szavát sem érdemes elhinni olyan témakörökről ill. országokról, amelyek ügyében erős uradalmi érdekek vanak.

  5. Részlet egy könyvből:
    Hagyjuk abba azt az ostobaságot,hogy dícsőítjük a sátánt,végtelen,értelmetlen beszélgetéseket folytatva arról,hogy mi megy miatta rosszul a világban.Nálunk van a labda.A mi generációnk nem azért kapott kiválóbb lehetőséget,mert annyira nagyszerűek vagyunk,hanem mert Isten terve a történelemnek erre a pontjára helyezett bennünket.A sátán legrosszabb rémálmává kell válnunk.Őszintén hiszem,hogy az ördög azért engedi meg,hogy stratégiái kiderüljenek,mert akkor ennek megfelelően fogunk reagálni.Az ördög szeret irányítani,és ahányszor csak nem mi tesszük,akkor ő fog.A reakciók félelemből fakadnak.
    Mi magától Istentől kaptunk megbízatást,hogy minden amit mondott,megvalósuljon.Mikor a terveinket a sátán tervei alapján készítjük el,automatikusan rossz gondolkodásmóddal indulunk el.Ilyen helytelen hozzáállások erősséggé válhatnak a gondolkodásmódunkban,ezek pedig jogos támadási felületet adnak.ILyen módon a félelmeink önbeteljesítő próféciákká válhatnak.Isten mindig figyelembe veszi,hogy jelenlegi állapotunkban mivel tudunk megbírkózni.csak olyan csatába enged be amelynek megnyerésére fel vagyunk készülve.sokan annyira harcközpontúak lesznek,hogy az már kárukra van.

    1. Kedves ISTVÁN!

      “Hagyjuk abba azt az ostobaságot,hogy dícsőítjük a sátánt,végtelen,értelmetlen beszélgetéseket folytatva arról,hogy mi megy miatta rosszul a világban….”

      Mi itt nem arról folytatunk beszélgetéseket, hogy a Sátán mit csinál, illetve nem csinál, és hogy mi van miatta, vagy mi nem, hanem, hogy milyen próféciák vannak a Bibliában ezekről az utolsó napokról, és hogy mik azok, amiknek meg kell lenniök, és hogy miért! Mi tudjuk, hogy senki nem vehet semmit, ha felülről nem adatik meg neki! Sátán se!

    2. Kedves István!Szerintem a sátán legrosszabb rémálma,hogy minden ember megvan váltva.Azt viszont szereti,ha róla van szó.Nem vágyik ő az emberek dicsőítésére.Sőt,még az sem kell neki,hogy róla vagy a dolgairól legyen szó.Beszélhetünk bármiről,mindenről,csak a Megváltásról ne.Ő így szereti.Illetve,szeretné…ha lenne.De mivel az élet örök,rémálmoknak nem jut hely.

      1. Kedves Hatodik Lenin!

        Szerintem,amint minden ember elengedi azt,hogy csak a saját igazsága számít(mert ugye az igazságot Isten tudja rólunk,és így mindannyian tudjuk általa),elengednék az emberek a bűntudatot,vele együtt megszűnik a bűn,elengedni az ítélkezést,ezzel is megkönnyebbülünk,elengedni a félelmet,haragot,kapzsiságot,irigységet,akkor már réges rég előbbre lennénk mi is és az Egyház is,és ráébredni minél többen,hogy Jézus valóban mindenki megváltója,de szerintem inkább azoknak,akik ezt elismerik..Jó lenne minél hamarabb összeraknánk az igazságot,mert az úgyis utolér mindenkit.Talán egy új emberiség alakulna ki,talán Isten vigyázna ránk itt a Földön(amint a Mennyben,úgy a Földön is),szeretetben,bőségben élnénk vele együtt?Az tény,hogy az emberek rájönnének,hogy minden rossz tulajdonságot elengednek,szó szerint mindenki megkönnyebbül,mindenki szerintem.
        Az ébredés nem a gyáváknak való.Félelemmel tölti el az önelégülteket,a kockázat miatt,amit követel.A félénkek gyakran dolgoznak Isten mozgása ellen,és végig azt gondolják,hogy Őérte tevékenykednek.A megtévesztettség azt mondja,hogy az ébredés által hozott változások ellentmondanak atyáik hitének.Ennek eredményeképpen az Isten adta alkotási képesség(ami sokkalta több,mint,amit most el tudunk képzelni)eltűnik a fenntartás fáradságos feladatai között.A félelemmel telt emberek múzeumi gondnokká válnak ,ahelyett,hogy a Királyságot építenék.A változás nem fenyegetés,hanem kaland.Annak érdekében,hogy megértsük kik vagyunk,és mivé leszünk,úgy kell látnunk Jézust,ahogy Ő van most is.Látnunk kell a különbséget a között a Jézus között,aki az utcákon járva betegeket gyógyít,halottakat támaszt felé,és aközött,aki ma minden felett uralkodik.Akármilyen dicsőséges volt az Ő élete a Földön,az a kereszt előtti oldal.A keresztény élet a kereszt feltámadás utáni oldalán zajlik.Ez a fókuszváltás el fog jönni az utolsó napokban.Muszály,hogy ez megtörténjen ahhoz,hogy olyanná váljunk,amit Ő eltervezett a számunkra.
        A vallás(amely erő nélküli külsőség)egyre megvetésre méltóbb lesz azok szívében,akik valóban Őhozzá tartoznak.A kijelentés valóban felszítja az Isten iránti éhséget.Isten nem alapfelszereltséggel érkezik.NIncs a Szent Szellemben turistaosztály.Csak teljes felszereltséggel érkezik,megrakodva az erő és a dicsőség teljességével.Amilyen Ő,úgy akar láthatóvá válni bennünk.

        1. Kedves István,ezek szép és eredeti gondolatok!A végén kezdve… A turistaosztállyal.Úgy is meg lehet ezt közelíteni,hogy turistaosztály ugyan van,de turisták nincsenek.Jézus helyt ad a turistáknak is,de végül senki sem akar turista lenni,amikor osztályokon felüli módon is utazhat.Tehát senki sem lesz a turistaosztályokon,amivel meg már ott vagyunk megint,hogy valóban nincs is olyan,ahogy írtad. 🙂 A turistákkal egyébként semmi bajom.Egyfelől,mégis csak azok vagyunk mindannyian.Legalábbis átutazók.Vagy utazók…Belekóstolva ebbe a világba teszünk itt egy kört,és aztán visszamegyünk oda,ahonnan származunk.Hazaérve meg belátjuk,hogy el sem mozdultunk soha otthonról.Miközben persze Isten végtelen világegyetemét járjuk az élet végtelen lehetőségei között.Én is szeretem szabadjára engedni a fantáziámat,és elképzelni a legjobbakat.Elképzelni,ami minden ember számára a legjobb.Sajnos képzeletemnek mindig akad határa,ezért szívesen olvasom mások hasonló élményeit,amiket a lehetőségek végtelen birodalmában megélnek.Igyekszem elképzelni,hogy minden ember meg van váltva,és hogy emberek számtalannyi sora osztozik velem az örök életben.Igyekszem olyannak elképzelni Jézus univerzumát,amely felülmúlhatatlan tágassága miatt akár már csak egyetlen ember elveszésével is merő pocsékolás.Igyekszem elképzelni egy olyan Istent,amelyik olyan világot tartogat számunkra,ahol a Megváltónak nem kell meghalnia.Isten ugyan tudna olyan követ teremteni,amit nem tud felemelni,de nem ennyire hülye.Úgyhogy teljesen biztos vagyok benne,hogy ezt is megoldja valahogy… 😉 Elképzelem,hogy mindenki visszafordíthatatlanul boldog attól,hogy Jézusnak nem kellett szenvednie.És attól is,hogy akiket egykor az ellenségünknek hittünk helytelenül,azok most itt úsznak velünk együtt az örök élet óceánjában.Elképzelem,hogy ahogy Jézus megbocsájtott minden embernek,mi is meg tudunk bocsájtani saját magunknak.

    1. Szia Ida!
      Beteszem szívesen, de a saját gépedről nem tudsz így megosztani fájlokat. Azokhoz ilyen módon nem lehet a netről másoknak hozzáférni.

      Viszont itt a Google keresés találati listája a megosztani kívánt tartalomra: https://goo.gl/ypWhUS

      1. Köszönöm, megnéztem. De nem világos mit akarsz ezzel mondani Ida. Az, hogy a kapitalizmus “kizsákmányol”? Attól, hogy a videó igaz, még nem jelenti azt, hogy az állami tervgazdaság pl venezuelában járható út.

        1. Kedves PAPA!

          Erre a mondatodra tettem be: ( de ez a hsz-om nem jelent meg, mert egy olyan linket küldtem benne, amelyik üres. Egyébként a könyv lett volna átküldve.)

          “Emellett ne felejtsük el, miért került ide az ország! ?

          De, inkább arra akartam ezzel a figyelmedet felhívni, hogy a világ már annyira undorítóan aljas lett ( és a “fejétől bűzlik a hal”), hogy nem lehet rá szavakat találni. Minden úgy van “megjátszva”, hogy az a pár ember, akik profitálnak, azok továbbra is azt tehessék, és nincs tekintet arra a többi milliárdokra, akiknek még szintén ez a föld adatott lakóhelyül….!

          Az állami tervgazdaság pedig egy alternatíva csak, amely sikerét mindig a vezetők jelleme, és képességei határozzák meg. ( Persze, ha a természeti viszonyokkal is számolunk.)
          Pl, gondolj kis hazánkra! Megszűntek a TSZ-ek, állami-gazdaságok, és velük együtt a feldolgozó üzemek is. ( Hogy hogyan jöttek létre, azzal most ne foglalkozzunk. ) Akkor volt termelés, mert volt biztos felvásárlás. Volt piacvédelem. (Persze lehetett volna sokkal jobban is csinálni, de tudjuk, hogy az akkori vezetők is hogyan kerültek a “helyükre”. Meg azután a háborús kárpótlásokat is fizettük ( úgy tudom, hogy még mindig fizetjük…!), ami nem kis megterhelés volt az országnak. Továbbá még akkor is volt fölöttünk egy nálunk nagyobb világi hatalom is, akinek harmadáron kellett adni a termékeinket…! De volt termelés, mert volt biztos piac! ) Most nincs piacvédelem, nincs föld, nincs termelés( mert nincs garantált állami felvásárlás). Illetve, mint tudjuk a rendszerváltozás nem is azért jött létre, hogy mi kivihessük a termékeinket, hanem azért, hogy azok, akiknél túltermelés van, behozhassák ide az övéket….! Ez meg is történt, és most látjuk ránk nézve az eredményét…! stb…!
          Én egyébként nem gondolom, hogy a választott állami vezetőknek gazdaságilag csak az adók kivetése, és a beszedés utáni elosztása lenne a feladatuk, amelyet pl nálunk még számon se lehet kérni tőlük ( a törvény értelmében), hogy mire, és hogyan használják azt fel.

  6. Bár eddig is jól láthatóak voltak, mostanra nyilvánvalóvá váltak (merthiszen : Apokalüpszisz >> felfedés, feltárás ) azok a folyamatok – és a közöttük lévő erős és égyértelmű összefüggés – a globális sakktábla egyes ponjtain, amelyek kirajzolják az események további menetét.
    Az eddig meglévő egyensúly -valamilyen formában – mindenütt megbomlott , és ezen megbomlott egyensúlyi állapotok mentén a világ egy teljesen új arculata kezd kirajzolódni.
    Ezek a történések – véleményem és érzésem szerint – egyértelmúen a világban már fizikailag is jelenlévő és aktívan cselekvő Hamis Próféta és az Antikrisztus tetteinek eredményei.
    A jelenleg forrásban lévő “hot point”-ok egyelőre még csak lokális -mondhatni kísérleti terepek, amelyek tapasztalatai rövidesen alkalmazásra kerülnek globális szinten is.

    Igazolódni látszanak saját, 1-2 éve tett jóslataim az “All inclusive” forgatókönyvről – azaz úgy tűnik a sátáni rend radikálisan kisebb populációval szándékozik megalakulni, és ennek érdekében nem csak bizonyos korlátozott hatású eseményeket indítanak el – amelyek önnmagukban hatástalanok lennének – hanem “Mindent egyben – All inclusive” ami ebben az esetben sajnos nem egy ötcsillagos szálloda fullos szolgáltatásait fogja jelenteni, hanem egy 3. világháborút, gazdasági összeomlások sorozatát, járványokat, pusztító természeti katasztrófákat, népvándorlást, lázongásokat, anarchiát, és ezzel egyben be is teljesítik a “nagy nyomorúság” -ról tett jövendöléseket.

    Azonban ez még nem az NWO, – “A végső Luciferiánus rendszer”, csak a hozzá vezető folyamatok szilánkjai, mert mint tudjuk:
    ?Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek, mert mindezeknek meg kell lenniük. De még ez nem itt a vég. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lesznek éhségek és döghalálok és földindulások mindenfelé. Mindez pedig a sok nyomorúság kezdete.? (Máté 24,6?8)”

    “E jelek együttesen válságállapotot és – hangulatot idéznek elő, mégpedig világméretben, mivel ezek ?mindenfelé? lesznek. A végidő egyik alapvető jellegzetessége, hogy a világ sajátos módon ?eggyé válik?, ugyanis a ?föld kereksége? kerül veszedelembe: ?Az emberek elhalnak a félelem miatt, és azok várása miatt, amik e föld kerekségére következnek.? (Lukács 21,26

    Készüljetek – mert az ősi próféciák beteljesedése megkezdődött – az Idők Jelei feltüntek az égen, és aki Bibliatanulmányozó, az tudja hogy ez mit jelent.

    2700 év után beteljesedett:
    Iz 17.1
    “Fenyegető jövendölés Damaszkusz ellen: Meglátjátok: Damaszkusz nem lesz többé város, hanem romhalmazzá válik.”
    Iz 17.2
    “Örökre elhagyottak lesznek városai, és nyájak legelői. (A nyájak) tanyáznak majd bennük és nem kergeti el őket senki.”
    Iz 17.3
    “Vége lesz Efraim erődjének, és Damaszkusz elveszti az uralmat. Arám maradéka úgy jár, mint Izrael fiainak dicsősége. A Seregek Ura mondja ezt.”

  7. Kedves Thea!Nem leptél meg,hogy sikerült egy újabb vörös posztót elővenned fórumtársaim számára,akinek a nagy többsége már úgy is mélyhipnózisban van.Most éppen megint az összeesküvések kerültek terítékedre a nem túl választékos menüből.Miközben itteni közönséged nagy része valósággal tökélyre fejlesztette az ellenségkép keresés fetisizálását,a Biblia egyetlen üzenetével kapcsolatban igen torz kép él a fejükben.Már aki észrevette egyáltalán,hogy a Bibliának üzenete van.És hogy ezt az üzenetet Jézus hordozza,testesíti meg a Bibliában.A Bibliában,vagyis a világban,amely pedig a Jó Hír megtestesülése,amely Jó Hír Jézus szava szerinti.És hogy ez az üzenet nem más,mint minden ember örök szabadsága Jézus végtelen univerzumában.
    “Te jól tudod, a költő sose lódít: az igazat mondd,ne csak a valódit…” (József Attila: Thomas Mann üdvözlése) Teha,te itt egy olyan valóságot közvetítesz “amely van,noha nincs”.Szóval,két-séges. ( Di-abolikus) Vagyis,semmi igazság alapja.A valóság ugyanis nem mindig fedi az igazságot,de az igazság mindig valóságos.Ezzel szemben Jézus van,noha létezik. 🙂 Mert egész-séges.És mindenki számára örök szabadságot jelent.Tud itt erről bárki is..?
    Kedves Thea,milyen jóakaró az,aki a forgószél megérkeztével még mindig arra ösztönzi az embereket,hogy figyeljék a szomszéd utcában tomboló vihar jeleit?Ezek költői kérdések,mivel valójában nem erről van szó ezen a blogon (sem).Hiszen a sosem létezett vihar már 2000 éve elmúlt.És mégis,az egész internet attól hangos,hogy az emberek olyan vihar közeledtét figyeljék,ami már régen lecsendesedett.Le,mondhatni az idők kezdete előtt… Figyelitek az összeesküvések híreit,miközben élvezettel akartok áldozataivá válni.Még jó,hogy nem tőletek függ!Hiszen ezeknek az összeesküvéseknek magatok szövitek a híreit,valahol egy igazság nélkül való virtuális valóságban… Fél-elemnek hívják.Az igazság nem létező fele.

    1. Csak tudnám miért írod elő nekem, hogy a Jóhírt terjesszem, illetve ezt hogyan tegyem, ha szerinted már mindenki meg van váltva…
      Felém intézett szavaid egyhangúsága persze megadja a választ kérdésemre, ami így költői, bár nem rímel.

      1. Kedves Thea!

        Olvasd el Bill Johnson,Amikor a Menny meghódítja a Földet című könyvét,az szerintem egy jó kiegészítő könyv a Bibliához,és megnyugtató is ráadásul.Szerintem egy szép könyv és sok mindent szépen,érthetően elmagyaráz kissé más,megnyugtatóbb nézőpontból,mint amit itt írtok,a Bibliából is rengeteg idézet bele van rakva a könyvbe,és az Egyház gyengeségeiről is ír.
        Egyenlőre ennyi.

      2. Remek kérdés,Thea!Tekintsünk el attól,hogy nem rímel.Ady Endre sem szívlelte a rímeket.Sorai másképpen asszociáltak.Így érezhettél te is rá a leghelyénvalóbb kérdésre.Számomra,legalábbis.Szeretnék rá válaszolni,de egyszerű feleletet most nem tudok adni.A bonyolultat meg még én magam sem érteném.. 😀 Ez elég kétségbeejtő nekem.Ugyanis,ha Einsteinnek igaza van,akkor amit egyszerűen nem tudsz elmagyarázni,azt nem is érted igazán.
        Ráadásul,itt van egy másik komoly kérdés.Te pedig,kedves Thea,hogyan tudsz egy olyan fenevadról blogolni évek óta,amelyik csak félig-meddig létezik..? (Jelenések 17: 8) Ezzel azt akarom mondani,hogy itt mindenki arra tesz kísérletet a maga módján,hogy leírja a leírhatatlant,megfogalmazza a megfogalmazhatatlant.Első sorban is “hitben járunk,nem látásban”.Állításaink bizonyíthatatlanok.Ezért marad a hit.Ha tudnánk bizonyítani,csak leírnánk a megfelelő képletet,és máris a Mennyországban lennénk… 🙂 Vagy egy olyan valóságban,ahol megváltásunk nem követelte Jézus kínhalálát.A valószínűsíthető ellentét köztem és legtöbbetek között itt,hogy én nem akarok egy olyan világban élni,ahol Istennek szenvednie kell,bármi oknál fogva is.Gondolj bele,Thea!Mi magunk vagyunk az Isten!Ez egy Bibliából való idézet.Jézus mondta rólunk,emberekről.Egy olyan világban,ahol Istennek szenvednie kell,ott nekem is szenvednem kell,mert én is Isten vagyok.Így gondolkodom másokról is,rólatok is.Ha magamra Istenként gondolok,mert Jézus ezt mondta,akkor így kell gondolkodnom rólatok.Istenek vagytok.Együtt mindannyian Istenek vagyunk.Mert Jézus velünk van.
        Én nem tudom,hogy a világ ilyen hely-e,mint amilyennek most leírtam.Inkább csak szeretném,hogy ilyen legyen. (Pedig nekem sincs ehhez semmi közöm.Az igazság még annál is szebb,mint amilyennek én el tudom képzelni.De azért még megpróbálhatom.) Senki sem tudja bizonyítani,hogy a világ az egy ilyen,vagy olyan hely.Hinni hihetünk valamiben.A Biblia szerint a Fenevad csupán egy félig-meddig létező lény.Hát,engem ez a dolog nem arról győzött meg,hogy ennek a jeleit keressem a világban,az biztos.Én abban hiszek,hogy minden ember meg van váltva,és hogy örök élete van.És ezek szerint,Thea kérdése nyomán bebizonyosult,hogy még csak meg sem tudom indokolni rendesen,miért hiszek benne.Nem csak hogy nem tudom megindokolni rendesen,de kiderült,hogy nem is értem igazán ezen hitem világának lényegét.Bebizonyítani meg végképpen nem tudok vele kapcsolatosan semmit.Mégis hiszek benne.
        Inkább,mint a nem létező fenevad jeleinek figyelésében.De basszus,pedig azért még én is odafigyelek erre… És még komolyan is veszem! 😀 Hiába… nem értem ezt a világot.

        1. Az Írás alapján kellene megmérnünk az állításokat. Hol állítja, hogy a Fenevad félig-meddig létező, hol állítja, hogy mi magunk vagyunk az Isten, hol van az, hogy velünk van Jézus, és így tovább.

          Mert a fenti állításokból egy biztosan téves, így elveszei a többi hihetőségét is.
          Az ördög egyik legnagyobb húzása az volt, hogy a fél világgal elhitette, hogy nem is létezik. Ezzel kiölte az emberekből az Istenbe vetett hitet, pontosabban visszavágta csíráig.
          Persze értem én, hogy ne a sötétségbe bámuljunk, mert visszanéz, meg fényt hordozunk lámpásunkban, arra figyeljünk. Viszont ha mindkét szemünk csak a célon van, akkor sohasem érünk oda. Fél szemmel azért azt is kell néznünk, hogy mi az az út, amire nem szabad lépni, mert félrevezet.
          Így, az ígéret alapján én például fél szemmel figyelem az idők jeleit, ha már az megadatott, (csak a végkifejlet időpontja nem) a többi időmet úgyis az Ige hordozása tölti ki.

      3. Kedves Thea!Kérdésedre rövidebben is válaszolva: Az összes emberi lény Megváltása tényleg független attól,hogy én ezt ide leírom.Nem lesz kerekebb a Megváltás,csak azért mert írok róla.De mivel igaznak hiszem,írok róla.Ezzel szemben te egy olyan fenevad jeleire hívod itt fel a figyelmet,amelyik nem is létezik. (Jelenések17:8 és 11) Valami olyasmit emelsz valóságossá,aminek az egyetlen tulajdonsága,hogy létezés nélkül is képes jelen lenni.Azért van,noha nincsen -hogy a Jelenések könyvét idézzem-,mert ilyen blogokon,és más bulvárra hajlamos “hír”felületeken folyton bottal veritek a nyomát.Ha már az idők jeleiről írsz,gyakrabban vehetnéd észre bennük a pozitívumot.A Megváltás Jóhírének szélsebes terjedését,például.És írhatnál te is erről,hogy az örök élet jó híre gyorsabban repüljön szerte az igazságra éhező emberek közé.Erre te szinte csak olyan “híreket” közölsz itt megbeszélésre,amik az ellenséges összeesküvéseket,és az egyéb bajokat hirdetik.Te összeesküvések jeleiről adsz hírt,miközben az idők igazi jele az,hogy az örök élet jó híre üdítő gyorsasággal terjed.

        1. Kedves Lenin,
          Mivel ellenvetésed cikkben, hozzászólásban és fórumtopikban is elég alaposan megválaszoltam már, engedd meg, hogy rád bízzam a válasz megtalálását, ahogyan azt is, hogy Jézust ne csak “mindenki”, de talán még az én szememben, vagy szavaimban is megleld.
          Egy apróságra még felhívnám a figyelmed: saját elveid magadra is vonatkoztasd, ugyanis szavaidból nem a Jóhír, hanem a kárhoztatás köszön vissza.

        2. Nem csak a te szemedben,kedves Thea,de még a sajátoméban is!Meglelem Jézust a szemeidben is,őszinte szavaidban is,oldalad egyéb vonatkozásaiban is.Mondtam már,hogy kedvelem ezt az oldalt?Most emlékeztetnélek erre. 🙂 Kedvelem ezt az oldalt,és biztos lehetsz benne,hogy ennek megvan a maga oka.Éppen ezért,semmi kárhoztatás a részemről.Ja,hogy kritikusaként lépek fel..?Hát,igen,igen… Meg az is megesik,hogy kifigurázom.Bocsánat!Azt viszont nem vetheted a szememre,hogy nem veszem komolyan.Ahogy az idők jeleinek figyelését is komolyan veszem.Csak éppen igyekszem mást is észrevenni benne,mint ami itt túlnyomórészben megy.Kedvelem ezt az oldalt,helyes,hogy van.Kedvelem itt kifejteni a véleményem,még ha nem is mindig az öröm vezet ebben.Ki figuráz ki bárkit is örömmel?Nem holmi celeb vagyok.Sem mazochista,hogy itt kitegyem magam egyéb elkárhozós,pokolraküldős,elveszésemet meglebegtető hozzászólásoknak,amiket ráadásul a Bibliából igazolnak vissza nagy kegyelmükben és Isten nagyobb dicsőségére az érdekemben.

        3. Kedves VI. (újra) és (néha) VII. Lenin!

          Sokadjára rovod föl itt, hogy nem mindenben tetszik az oldal “irányultsága és szellemisége” (a kifejezések tőlem valók , ezekkel foglalnám össze mondanivalód lényegét), holott a célkitűzések között egyértelműen és világosan szerepel mindkettő:
          “Rólunk
          Egy új évezred küszöbét átlépve sokan szeretnék tudni, mit is tartogat számunkra és bolygónk számára a jövő. Netán egy bátor, új világrend küszöbén állunk, ahol mindenkire béke és bőség vár, vagy soha nem látott káosz és nyomorúság felé közeledünk? Esetleg mindkettőre számíthatunk?
          Az oldal ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásában szeretne segítséget nyújtani a Biblia alapján.
          Csaknem kétezer évvel ezelőtt hasonló kérdés hangzott el a jeruzsálemi Olajfák hegyén, amire Jézus kimerítő választ adott: …”

          Emellett Theán kívül is leírták már ugyanezt hozzászólásaikban többen, többször is. Amiatt “ostorozod” az oldalt, ami ennek alapvető célja. Az ide látogatók nyilván tudatában vannak ennek, sőt …talán pont ezért jönnek ide!? 🙂
          Javaslatod sem egészen új, hiszen ha beleolvasgatsz korábbi cikkekbe, hozzászólásokba (akár a Klub-, vagy Fórum oldalakon is), látnod kell, hogy meglehetősen sokrétű a témaválasztása, és a hozzájuk fűzött vélemények között is találsz mélyen elgondolkodtatóakat, és persze az örömhírről szólóakat is.

          Te vagy az, aki “leragadt” a megváltás gondolatánál (annak is a felszínes értelmezésénél), gondolataid között van néhány, ami nem egyeztethető össze a Bibliával…- itt pedig ez az etalon! 😉 Pl. Írod: “Mi magunk vagyunk az Isten!Ez egy Bibliából való idézet.Jézus mondta rólunk,emberekről” – Hol??!! Esetleg erre gondolsz: “Én azt mondtam: Ti istenek vagytok, mindnyájan a Fölségesnek fiai.” (Zsolt 82,6)
          A 82. Zsoltár talán az egyike a legtöbbet eláruló igerészeknek a mennyei tanáccsal kapcsolatban. Itt pontosan azok a lények vannak említve, amelyek a nemzetek fölé lettek rendelve. Krisztus a világtól elválasztott Izrael és az abba beoltott pogányok feje, a tanács igazságos uralkodója, a hetven igazságtalan uradalom pedig a hetven pogány nemzet fejedelmei:

          “Zsoltárok 82:1-8 1 Ászáf zsoltára. Isten ott áll az isteni gyülekezetben, ítéletet tart az istenek fölött: 2 Meddig ítélkeztek álnokul, pártjukat fogva a bűnösöknek?! (Szela.) 3 Védelmezzétek a nincstelennek és az árvának a jogát, szolgáltassatok igazságot a nyomorultnak és szűkölködőnek! 4 Mentsétek meg a nincstelent és a szegényt, ragadjátok ki a bűnösök kezéből! 5 Nem tudnak és nem értenek semmit, sötétségben járnak, a föld alapjai mind ingadoznak. 6 Azt mondtam ugyan, istenek [elohim] vagytok, a Felséges fiai [Bene Elyon] mindnyájan, 7 mégis meg fogtok halni, mint az emberek (héb. adam, ember], és elhullotok, mint bármelyik főember. 8 Jöjj, Isten [Elohim], légy bírája a földnek, mert minden nép a te örökséged!”

          Ennek a Zsoltárnak a tárgya tehát a mennyei tanács, ahol Isten felvigyázza és megítéli az istenek működését. A zsoltáros rámutat, hogy Isten igazságtalannak és elégtelennek találja az “istenek” [elohim] uralmát, mert gonoszul, nem Isten mércéje szerint ítélkeznek és nem végzik helyesen feladatukat a földön, amit Isten rájuk bízott. Ászáf rámutat, hogy a föld alapjai megrázkódnak ezeknek a lázadó elohim lényeknek a cselekedetei miatt, és figyelmezteti őket mindennek a végkimenetelére, a rájuk eljövendő ítéletre. E szellemi fejedelemségek a lázadó, korrupt és igazságtalan uralkodásuk miatt el fognak pusztulni, csakúgy, mint a [lázadó] emberek [adam] is elpusztulnak örökre. http://churchofgod.hu/content.php?act=elohim

          Jel. 17:8 “A fenevad, … amely vala és nincs, noha van.”
          A jelkép értelmezése Dán. 7.alapján: Itt találkozhatunk négy világbirodalom jellemzésével:
          1. A szárnyas oroszlán: Babiloni birodalom
          2. A medve: Méd-Perzsa bir.
          3. Párduc: ókori Görögo.
          4. A vasfogú, tízszarvú: Római bir.
          Ebből a negyedik hatalomból, ennek romjain nő ki a következő Fenevad (nagy birodalom) másik, amely az előző hatalmak minden tulajdonságával rendelkezik, ötvözi az előzőek tulajdonságait és hatalmát (vagyis volt, létezett már a történelem folyamán, és még sincs, hiszen jelenleg még ebben az egyesített formában nem áll fenn, de mégis van, mivel elemei már János idejében is fellelhetők voltak) You Tube/Bibliai szeminárium-Lowell Hargreaves pásztor magyarázata alapján

          Ezt a két idézetet az utolsó hozzászólásodból ragadtam ki, távol álljon tőlem, hogy rád, vagy bárkire ráerőltessem az értelmezésüket. Csupán illusztrálása annak, hogy mélyebb szövegismerettel, alaposabb utánajárással többet jelent egy-egy bibliai mondat, mint azt első, vagy felületes olvasásra gondolnánk.

          Bár személyesen senkit nem ismerek az oldalon ( :(sajnálatomra), abban biztos vagyok, hogy figyelmeztetésnek szánták soraikat, és nem az a céljuk, hogy ijesztgessenek bárkit is “…elkárhozós,pokolraküldős,elveszésemet meglebegtető hozzászólásaikkal… (ahogyan írtad!), …amiket ráadásul a Bibliából igazolnak vissza nagy kegyelmükben és Isten nagyobb dicsőségére az érdekemben” – a Bibliából is azért idéznek, mert így válik mondandójuk hitelessé – ez utóbbi a Te néhány magabiztos kijelentésednél hiányzik!

          Szeretettel

        4. Kedves Ditta!Idézni bárki tud a Bibliából bármit,bármikor.Bárki kategóriákba is tudja szedni ezeket az idézeteket.Még robotok is.Nem kell hozzá felkentnek,vagy különösebben okosnak lenni.Bárki képes elmerülni a vak betűk univerzumában.Hogy itt gyakran megy ez a szómágia,attól nem hatódom meg.Sorra látom itt a példáit annak,hogyan lehet a Szentírásból ponyvaregényt csinálni semmi perc alatt .Az idézés a legtöbbek által itt merő technikai munkavégzés.Idézés ipar,de semmi lelket nem visznek bele.Én nem azért nem idézek,mert nem tudnék,hanem azért,hogy nehogy így járjak,min ti itt.Ismerem az odavágó passzusokat,de ha valaki nem látja az utalást,hát nem látja.Az sem érdekel,hogy azt gondolhatják így rólam,nem ismerem a Bibliát.A fenti soraim bizonyítják,hogy valaki csak mert idézetek garmadájára tudja szedni a Bibliát,még nagyon nem biztos,hogy ismeri is.
          Én a Bibliából megtudtam,hogy meg vagyok váltva.Az itt fórumozók közül vajon ki hiszi ugyanezt magáról?Látod,erről beszélek.Először ezt a dolgot,a Biblia egyetlen igazi üzenetét kellene itt rendbe tenni,és a többit sem elhagyni.De amíg itt nincsenek tisztában a szabadságra éhezők a Biblia igaz üzenetével,amíg nem tudnak örök szabadságuk valódiságáról Jézusban,minek másról beszélni?Olyanok akartok lenni mint a csík,amelyik a repülőt húzza..? 🙂 A Megváltás az alap.Nincs ennél vonzóbb üzenet a Bibliában.Itt mégis nagyon torz képek kavarognak róla,ami azért van,mert olyan emberek írnak a Megváltásról,akik azt sem tudják,hogy egyáltalán részesei-e ennek,akik azt sem tudják ,hogy meg vannak-e váltva.Legalábbis jól elhallgatják,ha tudják.Pedig ez lenne a lényeg.A megváltás a Biblia üzenetének a lelke.A sok gyilkos betűtől,amit itt idézgetnek keresztül-kasul,nem fér ide a tükör,amibe belenézve az ember láthatná,hogy örök szabadságot nyert Jézusban.Hiszen a betű megöl!Nem magamtól gyilkosoztam le ezt a sok mellébeszélést itt idézgetés gyanánt.Idézgetett betűitekhez nem párosítjátok a lelket.Jézus a Biblia lelke,a Megváltás a Biblia lelke.Itt pedig kétlem,hogy bőségesen ismernék magukról az emberek,hogy meg vannak váltva.Hogy meg másokról mit hisznek ezzel kapcsolatban,azt meg jobb hagyni,mert már volt “szerencsém” itt tapasztalni,hogy a szenteknek maguk felé hajlik a keze.
          Én csak nagyon ritkán idézek a Bibliából.Nem akarom bizonygatni az igazamat.Csekélységem szerint a Biblia sosem volt a bizonyítások könyve.A Biblia mindig is a hit könyve volt.Minél inkább nyomod mások orra elé,annál hiteltelenebbé válhatsz.Ha nem veszed észre,hogy az Írás a véredben van,csak egy robot vagy,aki ismeri a Biblia betűit.Nem tudnám bizonyítani,hogy egy olyan világegyetemen osztozunk Istennel,ahol sem Jézusnak,sem senkinek nem kellett vagy kell szenvednie.Nem tudnám neked bebizonyítani,hogy a világ,amelyikben élünk,az pont ilyen.Nincsen meg rá a megfelelő betű a Bibliában.De az élet lelke ott van benne.Én erről beszélek.Ti pedig nem.És ez a különbség ott mutatkozik meg,hogy én nem fogadom el azt a világot,ahol Jézusnak vagy bárkinek szenvednie kellett vagy kell,ti pedig ragaszkodtok ehhez a képhez,pedig már nagyon nem bírja az ótömlőtök.
          Miközben őszinteségeteket egyetlen gondolat erejéig sem kérdőjelezem meg.És nem azt mondom,hogy pokolra viszitek ezzel itt a világot. 😀 Azt mondom,hogy a képzeletünket bátran ki lehet nagyon messzire terjeszteni,és még csak nem is fogunk elszakadnia Bibliától közben.Már ugye,amennyiben észrevesszük,hogy a Bibliának elsősorban Lelke van,nem pedig betűje.A bizonyító matematikai képleteknek ott a fizika… Hát,eddig nem sokra jutottak a kőkemény bizonyságaikkal. 😉

        5. Kedves és szimpatikus az amiket írsz Lenin értsd ezt személyed habitusára, az viszont megdöbbent, hogy megváltásról beszélsz és közben azt hozzáteszed, idézem szó szerint: “én nem fogadom el azt a világot,ahol Jézusnak vagy bárkinek szenvednie kellett vagy kell,ti pedig ragaszkodtok ehhez a képhez,pedig már nagyon nem bírja az ótömlőtök.”

          Vajon hogy történt a megváltás akkor? Jézus ELSZENVEDTE a kínhalált, hogy feloldja a halálnak átkát … (most nem nézem meg, a kedvedért a pontos helyet, mert sok van ám a Bibliában, lélekkel olvasva)! Azt szintén hova tennéd a kedves világképedben: “aki nem veszi fel keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám”?!

        6. Kedves Éva!Teljesen jogos,de nagyon nehéz kérdéseket tettél fel.De mielőtt bármiféle kísérletet tennék a megválaszolásukra elmondom,hogy azért vagyok sokszor szarkasztikus itt,már-már az illendőség határait feszegetve,mert nekem úgy tűnik,mintha sokan csak bulizni járnának ide.Mert hogy bizonyos körökben a Biblia “trendi”.Miközben a lényegretörő és pontos megfogalmazáson nagyon sok minden múlhat.Nem akarom túldramatizálni,de még emberi életek is.Azonban,ahogyan írtam is,senki őszinteségét sem kérdőjelezem meg sehogyan sem,de ez itt nem egy játszótér,nem is holmi nyugdíjas fonóklub.Bocsánat Thea,a fórumodról való kéretlen okoskodásért!
          Éva,nem készülök,hogy válaszommal meggyőzzelek.A megváltásomról gondolkodva egyszer eszembe jutott egy kérdés.Jézus megváltott engem,és ez nagyon jó,elmélkedtem.Mit kezdhetnék én ezzel?Mit kezdhetnék a megváltottságommal?Szóval,hogy hogyan vegyem fel azt a bizonyos keresztet,amit most te is említettél?A teljes részletesség igénye nélkül most csak annyit írnék le,hogy a Megváltásról való elmélkedéseim során egy újabb kérdés vetődött fel bennem: Ő megváltott engem,de én hogyan segíthetnék a Megváltómnak?Végül is halálra üldözik…Minden egyes korbácsütés fájdalmival jár…És a szegek is.És ember (noha Istenről van szó),ennyire magárahagyatott sosem lehetett még.Tudom,hogy Jézust szeretni az embereket szeretni.Ezért igyekszem Jézust keresni mindenkiben.Mert ha nem is szeretni könnyebb így bizonyos embereket számomra,de legalább kevésbé tudok rájuk haragudni.Néha ez is nagy eredmény.Azt értettem tehát,hogy Jézusnak “a kedvére tenni” azzal lehet,ha az embertársaim kedvére teszek,beleértve magamat is.De ez a keresztrefeszítés momentum…akkor is disszonáns volt nekem,és nem hagyott nyugodni.Ezért arra gondoltam,hogy változtatok az álláspontokon.Mármint a magamén.Nem a Bibliáén.Elhatároztam,hogy feltárom egy olyan valóság lehetőségeit,amelyikben Jézusnak nem kellett ezeket elszenvednie.És egyáltalán,senkinek sem kell szenvednie.Ennek a józan észnek ellentmondó képnek jött az az ellenvetése,hogy hiszen A Biblia megírta Jézus szenvedéseinek szükségességét,és látom is a szenvedést körülöttem,érzem magamban….Aztán feltettem magamnak egy újabb kérdést: mi van ha rosszul látom?Ma már úgy tartom,hogy ha szenvedést látok magam körül,beleértve Jézust is,akkor egyszerűen rosszul látok.A tapasztalni vélt szenvedés valójában nem létezik,hanem csak én látok rosszul…
          Nézz meg egy fotót légy szíves a Grand-kanyonról.Láthatod majd a különféle réteglemezeket,mint egyfajta jeleit az időknek,és amit a darwinizmust bizonyító tények csúcsának tartanak.Látod azokat a szép,színes réteglemezeket,amelyek a kanyon falát képezik?Nos,ha látod,nem jól látod! 😀 És ezt Einstein óta tudjuk.Miközben azt gondoljuk azokról a tektonikai képződményekről,hogy az időt méri,mutatja nekünk,semmit sem tudunk magáról az időről…
          Szóval,mindig látunk valamit,de összességében lila gőzünk sincs róla,hogy mit…A végeredmény még “képlékeny”. 😉 Ti is láthatjátok jól és én is.De azért én az én világképemnek drukkolok,mert abban Isten úgy oldotta meg a világegyetemet,hogy Jézusnak,és másnak sem kellett szenvednie soha.Én sem ezt látom történni.De amikor szenvedést látok,azt kívánom mindannyiunk érdekében,hogy inkább lássak rosszul… 😀 Szenvedést látsz és érzel?Akkor rosszul látsz és érzel…. Bárcsak megtudnám ezt magyarázni..!Ez az egész bizonyíthatatlan és ésszerűtlen,mégis kívánom,hogy igaz legyen. 🙂

        7. U.i. Én szétnéztem a világban égen és földön,hogy hátha találok valamit,ami összeomlaszthatná ezt a világképet.De semmit sem találtam.Bízom benne,hogy te sem fogsz..! 😉 😀

        8. Te csak egy farkas vagy Lenin! Beugrottál a karámba ( már a báránybőrt is ledobtad magadról), és szembeállva a bárányokkal, megvetően vicsorítasz, és méltatlankodsz, afelett, hogy a bárányok nem a farkasok (nem is pontosan megfogalmazható) evangéliumát hirdetik. Pedig, a farkasok evangéliumában, a farkasoknak is üdvösségük van, anélkül, hogy bárányokká változnának, bárányszívet kapván. Továbbá nehezményezed, hogy minek bégetnek “lélektelenül” ( mert bégetni a farkasok is tudnak, csak nem akarnak…!), amikor a vonyítás a valami…! Szerintem ne várd meg, amíg a jó pásztor megjelenik…..!

        9. Kedves Ida!Nem vagyok én farkas… Sem bolha,hogy beugorjak a karámba.Azon a kapun slattyogtam be én is ide mint te,vagy a többiek,mert csak egy szimpla birka vagyok magam is,akiből valahol egyszer majdnem gyros-t készítettek.Már csak ezért sem vágyom itt bari vacsira.Nem ilyen akolból származom,és kannibál sem vagyok.De ha még kannibál lennék is,mint Hannibal Lecter,akkor sem ennék bárányt.Akár hallgatnak,akár nem.Szóval,a gyros-tálban végződő sorsom elől megszöktem,és most járom a világot.Ide sem kardot hozni jöttem,hanem békét.Hogy elmondjam,van egy olyan világ,ahol a farkasok együtt játszanak a bárányokkal,de még Hannibal Lecterrel is,és ahol a Jópásztor soha nem létezővé tette a sírás könnyeit.És hogy ez a világ itt van,és most van.Mert ez a mi világunk.Csak mi azért nem látjuk,mert a szemeinkkel keressük.Ugyanúgy,mint amikor vak tekintetünkkel a Biblia betűmátrixába túrunk.Pedig ez a világ nem szemmel látható.De azért ez a világ itt van és most van,mert az Isten országa kétség nélkül elérkezett.

        10. Kedves HATODIK LENIN!

          “Hogy elmondjam,van egy olyan világ,ahol a farkasok együtt játszanak a bárányokkal,de még Hannibal Lecterrel is,és ahol a Jópásztor soha nem létezővé tette a sírás könnyeit.És hogy ez a világ itt van,és most van.Mert ez a mi világunk.”

          Isten országa a keresztényekben van, akik most a világba helyeztettek, és amit, és akiket a világ nem fogad be, mert nem e világból valók. De létezik a földön világ, amely most a gonoszságban vesztegel, és létezik Isten országa is, amelybe hivatalos a világ minden embere. És közülük mindenki, aki az Úr nevét segítségül hívja megtartatik. De, most nem abban a világban élünk, amelyikről te beszélsz, illetve, amiben hinni szeretnél. De eljön az az idő is, mert új eget, és új földet várunk, amelyben a gonoszság, fájdalom, halál, és bűn nem létezik majd. Viszont most nem az van, még akkor se, ha a fejedet a homokba próbálod dugni, és nem tudomást venni róla. Ráadásul még másokat is meg akarsz győzni róla, hogy ők a vakok, mert szerinted a homok alatt kell nézni.

          “Csak mi azért nem látjuk,mert a szemeinkkel keressük.Ugyanúgy,mint amikor vak tekintetünkkel a Biblia betűmátrixába túrunk. ”

          Valóban vannak, akik vak szemekkel túrnak bele a Biblia “betűmátrixába”. De olyanok is vannak, akiket a homok, amibe a fejüket dugták, vakított meg.

          Nézd, ha azon az “ajtón” jöttél a karámba, amelyiken mi, akkor tudnod kell, hogy megtérésünk után a mi hitünk megpróbálása megkezdődik ( mindenkinek az ereje szerint). Ha a kijelentés megtörtént a szívedbe Jézusról, mint Isten Fiáról, és mint Megváltódról, és a Bibliáról, mint Isten beszédéről, akkor elkezdődik az a szellemi harc, amely ettől a bizonyságtételtől meg akar fosztani, és amelyben vagy megerősödsz ezekben a kijelentésekben/bizonyságtételekben, vagy pedig kihullasz. Az is kihullás, ha nem Isten szavában, és szava szerint hiszel. Mert akkor egy saját vallást, saját istentisztelettel, saját Istennel (bálvánnyal), saját Jézussal, és idegen szellemmel fogsz imádni. Nagyon sok ilyen vallás van a világban. Tudom, hogy sok minden van, amit nehéz elfogadni, és megemészteni, de nekünk csak két választásunk van. És, ha kérjük, akkor az akarást is munkálja bennünk Isten…! Hogy eltudjuk fogadni, amin nem tudunk változtatni.

        11. Lenin, szerintem a valóságot letagadni nagyon nagy erőfeszítés, sajnálnálak is érte ha így maradna, és nem kerekednél fel, hogy mégis elismerd azt, ami a VALÓ … szerintem ehhez némi ANYAG is kell, hogy mást lássál, amikor a Bibliában elég pontosan le van írva, mi történt! Jókedvű vagy, csak lehet még jobb kedvű lennél, ha megértenéd ISTEN SZERETETÉT ahogy mindazt miértünk tette, hasonlóan – csak egészen más léptékben – mint ahogy a szülő szereti a gyerekét és azt akarja hogy boldog legyen.
          A szülő akkor boldog! Milyen lenne, ha egy gyerek LETAGADNÁ, hogy az apja naponta dolgozik azért, hogy a családot eltartsa, hogy nyaralni menjenek, stb. Hogy az anya bevásárol – a munka után általában – és aztán nekilát a következő műszaknak otthon? mindezt a gyerekekért (és magukért) SZERETETBŐL!
          Tehát ezt végső soron kivonni a valóságból, eléggé elkeserítő!

          Gondolj csak jobban utána! Megvárom … 🙂

          A Grand Kanyon “csíkjai” pedig üledékek, a tenger maradványaként különböző élőlények megkövesedett váza, stb. majd felgyűrődött! Tanulj egy kis földtant, és rögtön megtalálod a kapcsolatodat a valósággal. Ja, hogy Einsteint említed? Mit is csinált? Utolérte a fényt, amiről álmodott (amikor rossz tanuló volt)?! Eredj te is utána 🙂

          szia, és pihend ki magad, valami nagyon megártott! 🙂

        12. Kedves [akárhányadik] Lenifiú!

          Írod: ?Kedves Ditta!Idézni bárki tud a Bibliából bármit,bármikor.?
          Igen, csakhogy Jézus is ezt tette, amikor szembesült az ördöggel.

          6. A Szellem kardja / az Isten beszéde, az Isten kinyilatkoztatott igéi.
          Ha megfigyeljük, az eddig már felsorolt felszerelések kivétel nélkül a katona biztonságát, védelmét szolgálják. A lista egyetlen támadó eszközt nevez meg, mégpedig a ?Szellem kardját?. Tény, hogy egy katona fel lehet teljesen saruzva, vértezve és sisakozva, el lehet látva egy jó pajzzsal, ám ezek az eszközök csak egy bizonyos ideig és fokig képesek védelmet nyújtani számára a heves harc közben, hacsak nincs a kezében egy olyan hatékony fegyver, amellyel maga is képes az ellenfelét ártalmatlanná tenni. Ha egy katona fegyvertelenül megy ki a csatatérre, vagy ott elveszti a fegyverét, lehet akár milyen jól képzett harcos még a legjobb védelmi felszerelés sem fogja megmenteni hiszen az ellenfelei csapásai előbb, vagy utóbb ?rést fognak találni? a vértezeten és végeznek vele. A harc – és így van ez a szellemi harcban is -, nem csak védelemből áll, hanem bizony támadásból is. Egy jó karddal nem csak elháríthatjuk az ellenünk mért csapásokat, de támadhatunk, vághatunk, szúrhatunk is vele. A bibliai analógia tökéletesen megfelel ennek: ?Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.? (Héb. 4:12). Mindannyian úgy tértünk meg és születtünk újjá, hogy egyszercsak szíven szúrt bennünket az a bizonyos kard, vagyis, az Isten szava által kinyilatkozott igazság: ?mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által.? (1Pét. 1:23) De mi az Isten szava/kardja? Minden olyan szellemi kinyilatkoztatás, ami Istent?l jön, akár a Szentírás, akár prófétai kijelentés által. Jézus Krisztus az Isten él? igéje volt, s a megdics?ült Krisztusról pedig ezt olvashatjuk: egy neve:
          Jelenések 19:13 13Vértől ázott ruha van rajta, a nevét Isten Igéjének hívják. 14Az égi seregek fehér lovon kísérik, tiszta fehér patyolatba öltözve. 15Szájából éles kard tör elő, hogy lesújtson a nemzetekre.
          Ez ugyan az a kard, amir?l a Héberek 4:12 is írt. Jézus tökéletesen használta ezt a kardot, amikor Sátán megkísértette ?t, s ezzel egyben példát is mutatott számunkra ahhoz, hogy miként kell forgatnunk ezt a fegyvert. Jézus ugyanis az ördög minden egyes kisértésére az Isten igéjével vágott vissza, mígnem az ördög kénytelen volt megfutamodni (Mt. 4:1-11; Jak. 4:7). Érdekes, hogy e a párviadalban Sátán ugyancsak az Isten igéjére hivatkozott, ám ? csupán vaktában vagdaalózott ezzel a karddal és képtelen volt elhárítani Krisztus csapásait, aki az igét annak igazságában használta. Az Isten szavának ismeretéhez és megfelel? alkalmazásához bizony szorgalmasan tréningeznünk kell, ami azt jelenti, hogy id?t, energiát kell fordítanink a Szentírás alapos tanulmányozásához.
          Vajon miért van az, hogy a sötét szellemi erők, valamint az ő emberi eszközeik ? akár megtévesztve, akár tudatosan ? de rendkívül kreatív és kalkulált módon támadják a Bibliát, illetve annak hitelességét, Isten általi ihhletettségét? Nem tán csak azért, mert ha ezek az Isten ellenes démoni erők sikeresen kiverik a kezünkből az egyetlen rendelkezésünkre álló támadó fegyvert, akkor minden páncélzat ellenére védtelenek maradunk az olyan kósza tanaikkal és vallási nézeteikkel szemben, mint amit pl. a New Age produkál, és előbb, vagy utóbb felmorzsolódunk a harctéren.

      4. Próbálok ítélkezésmentesen hozzáállni a dolgokhoz,de szerintem még a viták is azt a valamit erősítik,főleg akkor,ha durvul,bízom benne,hogy a szép szavak,szép gondolatok,szép tettek előbbre visznek.

        1. Nekem ez az idézet jutott eszembe Lenin írása kapcsán. “Magad légy a változás, amit látni akarsz a világban.”
          Az a véleményem erről az ügyről, hogy nagyon méltatlan helyzetbe került. Tapasztalás volt, nyilván csalódás is, de nem vagyok benne biztos, hogy megérti az okait. Sajnálom, mindig egy kicsit elkeserít amikor egy jó ember kerül ilyen helyzetbe.

        2. Kedves Neverend!Örülök,hogy ezzel az idézettel társítottad mondanivalómat! “Állj a változás élére!” “Légy te magad a változás!” Habár közhelyeknek számítanak ebben materiális eszközökkel agyonspiritualizált,ezotériába csavarodott mágikus világban,mégis szeretnék bátorságban felnőni az ilyen ‘pólófeliratok’ és ‘falfirkák’ üzenetéhez.A Biblia legfontosabb és egyben egyetlen üzenete felénk a Megváltás,de ha lenne második üzenete (talán sokszor van értelme a “Mi lenne ha..?” című gondolatoknak),akkor az ez lenne csekélységem szerint: “Állj az élére és légy te magad!” Tudom,hogy a Biblia a szeretet,és a szeretet csak szeretet tud üzenni.Szóval… a szeretet üzenete,hogy meg vagy váltva,és hogy állj az élére.
          Na,tessék..!Kicsit nem figyelek oda,és már megint valami olyasmit írok,amit nem tudok bizonyítani. 🙂

    2. Ha összefüggéseiben lenne értelme annak amit itt kifejtesz – akkor gyakorlatilag nem lenne szükség a Bibliára.
      Rendkívül leegyszerűsítve te valami olyasmire akarsz kilyukadni, hogy “semmi gond, minden szép és jó – hisz eljött a megváltó és minden rossz eltöröltetett” – csak mi – szerencsétlen, nyomorult ostobák nem vagyunk ezt képesek felismerni.
      Ezzel a megközelítéssel egyetlen hatalmas probléma adódik – az hogy nem igaz.
      Ugyanis a megváltás – A Jó Hír – CSAK annak adatik aki személyesen akarja azt – azaz az Isten felé fordulás egy egyedi, személyes döntés – nem pedig “csak úgy van”.
      (Jézus mindenkitől megkérdezte: “Mit akarsz, mit cselekedjek veled?” nem pedig csak odament és gyógyította kérdés nélkül. Nyilván akadt olyan is aki azt monda: “Semmit, hagyjál békén” Ha “ezt “akarta ám legyen.)
      Másrészt a valós – az idő fonalán -vagy inkább spirálján – elfoglalt helyzet fel nem ismerése egy rendkívűl veszélyes, téveszmékbe ringató felfogás – mondhatnám a diabolikus entitás pontosan így működik – hamis illúziókba ringat hogy ne lásd saját végromlásod, és ezáltal azt hidd hogy jó úton haladsz és ezáltal ne is gondolkodj a változtatás irányán.
      Mintha a kapitány azt mondaná a matrózoknak: “Mindjárt itt a part” – miközben még az óceán közepén hánykolódnának…halálos tévedés.
      Pontosan ezért, a valós, aktuális helyzet és a végidők közelségének felismerésének végett adattak az “Idők jelei”-ről szóló próféciák, látomások.
      Azt mondani – főleg manapság – hogy már ezen túl vagyunk…..hát…orbitális tévedés.
      Kedvenc filmjeim egyikében, a lengyel “A Sámán ereje” c. filmben sütötte el ezt a régész/főszereplő eléggé pejoratív megközelítésben, mivel ő arra célzott hogy mindez – a bibliai végidők próféciái” már mind megtörtént – és már rég a pokolban vagyunk. Ez nyilván ostobaság, persze ezt ő is csak viccnek szánta…remélhetőleg. 🙂
      Gyakorlatilag, reális helyzetértékelés képpen azt mondhatjuk : benne vagyunk a “közepében”, próféciák sokasága teljesült, teljesedik be ma is – sokuk azonban még ez után következik – és mi ebben végső megmérettetésben élünk- fogunk élni, és döntéseket hozni – jókat vagy rosszakat. Ezét – egyébként hálásak lehetünk.

  8. …az infláció 64% körül mozog!
    Dr. Orbán Viktor ott igazán elemében lehetne! Tiszta szerencse, hogy Chavez halott, milyen ideális terep lehetne a reformjai számára!

  9. A harácsoló magánérdekek által uralt tőkés árképzés megukott Venezuelában! Igazságtalanság, törvénytelenség, kizsákmányolás és nyomor lehetett ennek a rendszernek a hozadéka! Ilyen áldatlan helyzetben az államnak igenis hathatósan kell beavatkoznia és korrigálni a magntőke tragikus torzulásait!

    1. Sem a végtelen szabad kapitalizmust, sem az állami tervgazdaságot nem tartom az köznép számára előnyös útnak. A venezuelai helyzet rámutat, arra hogy az állam nem képes kielégiteni az emberek igényeit, csupán egy élhető minimumot tud nyújtani, vagy még azt sem. Emellett ne felejtsük el, miért került ide az ország! – autoriter hatalom – hatalmas korrupció -tüntetések elfolytása.

    2. Magyarországon ennek a fordítottja van. Az országunk áldatlan helyzetben van az állam tragikus torzulása miatt.
      Ebbe ki tud beleavatkozni?
      A világ bajban van.
      Ami az érdekes szerintem, hogy párhuzamosan mindenfélével próbálkoznak az emberek a világ különböző részein, mégis válság van, mégis megszenvedi a nép a jót is, meg a rosszat is.
      Ez mit mutat?
      Hogy az embereknek nincsenek jó válaszaik. Ha egy országnak jól megy sora, az őrjíti meg az embereket (és távolítja el őket Istentől). ha meg rosszul megy a sora, az teszi beteggé az embereket (és távolítja el őket istentől).
      Az ember uralkodik az emberen a maga kárára – mióta világ a világ (mióta megbukott és elidegenedett istentől a világ)

Hozzászólás a(z) István bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend