Tudomány és technika

Agyimplantátummal az erőszak ellen, az elnöki kampány részeként

transhumanis-wager

Forrás: shtfplan.com

Zoltan Istvan, az amerikai Transzhunanista Párt elnökjelöltje szerint a bűnözés leküzdésének és az erőszakosságra hajlamos állampolgárok féken tartásának legjobb eszköze a közvetlen elmekontrol.

A politikai pályára lépett futurista az államilag szankcionált pszichofizikai elme és testkontrolban hisz és úgy gondolja, hogy a rabok motiváltabbak lennének, ha a halálbüntetés helyett agyimplantátumot kapnának, ami azonnal riasztaná a törvény őreit ?nyugtató jelet küldeve az agyba, ha bármilyen erőszakos tettre utaló agytevékenységet érzékel?.

A bűnözők ilyetén kontrollálása persze utat nyithat a módszer szélesebb körű bevezetése előtt, hiszen amennyiben az legálissá válna az elítéltek esetében, csupán idő kérdése, hogy a társadalom más csoportjai esetében is racionalizálják annak szükségességét.

Az elképzelést mintha egyenesen a Mechanikus narancs című film forgatókönyve ihlette volna, ahol az erkölcsöt és az elfogadott viselkedésformákat is elmekontrollal ültetik át a gyakorlatba.

Az International Business Times a következőket írta:

Zoltan Istvan szerint az agyimplantátumok segíthetnek kordában tartani az elítélteknél jelentkező erőszakos megnyilvánulásokat és akár csökkenthetik a bűnözést az Egyesült Államokban, sőt a halálbüntetés alternatívájaként is beválhatnak.

A Transzhumanista Párt futurista elnökjelöltje szerint a technológia rövidtávú alternatívát jelenthet a halálbüntetés helyett.

?Az erőszakos bűncselekmények az elmebetegség egyik formáját képviselik,? írta Istvan a Motherboard oldalán megjelent cikkében, amelyben azt javasolja, hogy a fegyencek agyának módosításával megváltoztathatják azok viselkedését, akik így ismét a társadalom hasznos tagjaivá válhatnak.

Az implantátumok egyúttal megfigyelési eszközként is funkcionálnának, és nemcsak nyomon követnék, de irányítanák is a rabok tetteit, például oly módon, hogy erőszakos megnyilvánulások észlelése esetében megnyugtatnák az illetőt.

Az elképzelést persze nem csupán a fegyházéletet karrier szinten űző rabokra alkalmaznák.

Egy ilyen ?megoldás? kizárólag a teljes lakosságra kiterjesztett állami kontrol részeként válhat megvalósíthatóvá.

Ismerjük a logikát: senki sem lehet teljes biztonságban teljes megadás és alárendeltség nélkül.

Istvan a törvénytisztelő polgárok számára is előnyösnek tartja az agyimplantátum beültetést, hiszen a társadalom alapjául a transzhumanista jövőmodellt szorgalmazza.

A módszer amolyan vészjelző rendszerként szolgálna a hatóságok felé, riasztva az illetékeseket minden olyan esethez, amelyben fennáll az erőszak lehetősége, ami a biztos lebukás miatt szerinte eltántorítaná a potenciális bűnözőket.

?A trauma implantátumok beültetését az állampolgárok agyában is el kellene végezni, ami így közvetlenül az agyból riasztaná a hatóságokat, amint valaki bajt vagy traumát tapasztal,? javasolja Istvan.

?Ha az emberek tudnák, hogy el fogják kapni őket, a bűnelkövetések száma észrevehetően lecsökkenne, ? az erőszakos bűncselekmények elkövetőit sokkal több esetben kapnák el a jelenhez képest, főleg, ha valamilyen típusú trauma implantátum is beültetésre kerülne.

A viselkedés és az agy módosítását célzó technológia már nem tudományos fantasztikum.?

Istvan arra is kitér a cikkben, hogy Barack Obama agy projektjének egyik célkitűzése például a Parkinson-kórból eredő önkéntelen mozdulatok kezelése.

A piacon pedig egyre több hangulatjavító kütyü jelenik meg, amelyek kifejezetten az agyhullámok megváltoztatásával ígérnek ?boldogabb? napokat a vásárlóknak.

Egyszerű a képlet: tartsuk meg az állami egyeduralom által felállított status quot, ne tegyünk semmit az igazságtalan gazdasági rendszer és társadalmi, politikai problémák megváltoztatása érdekében és hagyjuk, hogy a közismert csalók folytassák a megbundázott játékot. Eközben mindent és mindenkit figyeljünk. Időnként gondoskodjunk a félelem szinten tartásáról, nem csupán azért, hogy az emberek bántsák egymást, hanem azért is, hogy féljenek mindezt szóvá tenni, nem elfeledkezve a fogyasztásra való ösztönzésről az öröm illúziójának fenntartása érdekében. A fontos információkat ellenben tartsuk hét lakat alatt, hogy mindenki megtanulja szeretni rabszolgasorsát.

Előző posztKövetkező poszt

78 hozzászólás

  1. Egy jo, porszivokat arusito hazalo, ugynoknek (ma mar nem nagyon vannak ilyen, de regen sokan uztek ezt a szakmat, igaz nem ithhon) mindenre volt egy jo, jonak hangzo valasza, magyarazata es igy sok porszivot el tudott adni. Ezzel a hasonlattal csak azt szerettem volna uzenni, hogy Ida ugynoknek jo lenne, lett volna, de “elvtarsnak” egyaltalan nem. Nekem nincsenek erveim Eva? Akkor vedd nyakadba a kornyekedet es probalj fizetni valamennyi helyen a telcsiddel, esetleg ha van olyanod, a mikrocsippeddel. Ha nem jarsz sikerrel, akkor meny el mondjuk a Saharaban es amikor osszefutsz egy teveskaravannal vasaroly valamit toluk, aztan a vegen kerjel szamlat is. Meglatod majd, azt fogjak mondani neked, hogy nem szabad nem letakart fejjel kirandulni a sivatagban, mert a napsutes arrafele nagyon eros es az nagyon veszelyes, meg hogy igyal gyakran vizet. Talan meg azt is felajanljak, hogy veluk mehetsz, elvisznek a legkozelebbi varosig, ott majd lesz orvos meg gyogyszerek is. En nem tudom, mi okozza nalatok pontosan ezt az iracionalis gondolkodast, de az mar biztos, hogy az idokjeleinek koze van hozza. Eddig a valos tenyekkel erveltem, fekete penz hegyek cserelnek ma gazdat, igy a mostani idok nem fernek bele az ide vonatkozo profeciaba. Ida meg a “ha ok akarnak”, “ha en a helyukben lennek” meg a kis fejeben hibasan osszerakott, egyik allitasa a masiknak ellentmondo fantazialasaival. Jobban jartok, ha maradtok annal a szerepnel, ti nok, ti aszonyok, amit Isten nektek szant kezdettol fogva, mint hogy olyanokkal foglakozzatok, ami meghaladja a beletek kodolt kepessegeiteket. Vakok vagytok es hiszekenyek, mindig is azok voltatok. Tisztelet a kivetel. Satan sem veletlenul valasztotta Evat.

    1. Köszönöm Thea!Amikor visszaugrottam ide korábban,még nem volt itt sem ez a hozzászólásom,sem a az Idának adott válaszom.

  2. Kedves Idők jelei!Kénytelen vagyok -legalábbis amennyire időm engedi- most ezen a néven írni,mivel saját gépemtől távol vagyok éppen.Szíves-örömest folytatnám más megközelítésben,de azt a nem vártat kell tapasztalnom,hogy megszólalásaim után itt semmi sem változott… Még ilyet! 😀 😀 Továbbra is felhívom kedves figyelmeteket,hogy a Biblia a Megváltásról szól.Ha van valami lényeges a Bibliában,már pedig van,akkor az a Megváltás.A Jézusban elnyert örök élet.Nem akarok úgy tenni,mint ha nem érteném,miért nem eköré építitek fel a gondolataitokat.
    Kedves Thea!Szólt már valaki nektek,hogy meg vagytok váltva?Amennyiben igen,miért nem ezt adod tovább az embereknek?Légy kedves észrevenni,hogy az internetezők minimum 250 százaléka professzionális szakértőjévé nőtte ki magát az idők jelei figyelésében.Tisztelettel elismerem,hogy nálatok senki sem figyeli jobban az idők jeleit.Valóságos doktorai már az internetezők nagytöbbsége az idők jeleinek,de arról csak alig tudnak páran,hogy Jézusban örök életet nyertek.Az idők jeleit figyelitek,miközben ez az idő itt van már.Itt és most.Nem kell szólni az embereknek,hogy figyeljék az idők jeleit,mert szegények nem is tesznek egyebet.Annak viszont csak alig van tudatában valaki,hogy Jézusban megváltást és örök életet nyert.Úgy látom,ez itt is jellemző.Idők jeleiből csillagos ötös vagytok,csak éppen a lényegről nem beszéltek.Persze,könnyű beállni egy jól kitaposott sorba,és arról beszélni,amiről mindenki beszél.De csak azért,mert tömve van veletek a világ,még nincsen igazatok.Kedves Thea!Amennyiben valóban fellelhetőek azok a bizonyos további lépések itt,akkor azt olyan jól elrejtetted,hogy magad sem találod.

    1. Ilyesmire gondoltál? 😀 “Én nem gondolom, hogy a század közepéig vár az Úr és nem önti ki haragját!”
      Ha Ő mérges az Úr is mérges, ez teljesen rendben van. 🙂
      Én is néha meglepődök, de el kell fogadni, hogy mások máshogy gondolkoznak. Nekem az elég, hogy magamban megértem vagy megkeresem az okát, miért gondolkodik úgy ahogy. Nem érzek indíttatást még különösebben a vitára sem, nemhogy szellemi útmutatásra.
      Ráadásul gyanús vagy, hogy lopod a bárányokat. 🙂 A pásztorkutyáknak pedig olyan az implantátumuk, hogy még vízen járással sem tudnád “megtéveszteni” őket. Az oldal viszont szórakoztató és tanulságos, ha megváltoztatod a díszletet és a színészeket már nem lesz érdekes az előadást.

    2. Valahogyan úgy látom,hogy mindenkinek egyéni szinten kell legyőznie magában a negatív tulajdonságokat,és úgy újjászületnie Jézus Krisztusban,amint egyénileg legyőzi egy ember a saját negatív tulajdonságait(itt értem azt,hogy harag,irigység,kapzsiság,hatalom,büszkeség,felsőbbrendű érzés,ragaszkodás fizikai tárgyakhoz,bálványokhoz,ami valakinek többet jelenthet,mint Isten vagy egy élőlény),tehát ezeket egyénileg legyőzi egy ember,akkor az kiterjed a környezetére,a hazájára,és a világra is),persze Jézust mindenki elfogadja megváltónak,és megjelenik a szeretet,alázat,önzetlenség,stb,így fordulhatnak visszájára a dolgok.
      Mi emberek csak részleteket tudunk,senki nem tud többet a másiknál,egy politikus,egy színész,egy zenész nem lehet több,mint akárki más,nem lehet bálvány egy ember se azért,mert több a pénze vagy látszólag többet tud,az csak a látszat,mert könnyen lehet,hogy az még nála sötétség.

      1. ” egyénileg legyőzi egy ember a saját negatív tulajdonságait ” Ja, egyenileg gyozi le, aha. A Bibliaban az van, hogy egyenileg gyozi le. Igen. Azert tudta barki is megtartani a Mozesi Torvenyeket (Jezuson kivul),mert egyenileg gyoztek ezeket le… Tehat akkor nem a Szent Szellem erejevel, hanem egyenileg.

        1. Értem,és igazad van,az egyik könyvet lejjebb ezért is ajánlottam.

    1. Kedves Thea és Ida!

      A Biblia mellett ajánlom figyelmetekbe még Bill Johnson,Amikor a menny meghódítja a Földet című könyvét.Ádám és Éváról is ír az első néhány fejezetben,hogy mi lett volna a terve Istennek velük,és ezt ismét bármikor megteheti Isten velünk,amit akkor el akart érni ővelük,és a Bibliából is idéz Jézus szavaiból.Szerintem ez is egy szép könyv.

  3. Agyimplantátumot kapnak a bűnözők, majd eggyel lejjebb, a dühös emberek, majd azok, akiket nem lehet meggyőzni … 😀

  4. Kedves Idők jelei!Egy kis elmebeli implantátumért nem kell a szomszédba mennünk.Nyilván valamiféle “becsípődés” lehet annak az oka,hogy valaki a Bibliában ne a saját megváltását keresse.Hanem mondjuk bizonyíték görcsöcskéket 😀 arra,hogy hogyan fog a fél világ a pokolra jutni.Vagy éppen megkövesedett idézeteket az idők jeleire.Az ilyen görcs,a megváltás-görcs.Úgy tűnik,vannak emberek,akik valóságos görcsöket,hascsikarást kapnak a Megváltástól.Inkább azt keresik a Bibliában,hogy hogyan nem lehet,és sajnos nem azt,hogy hogyan lehetséges.Mert a Biblia olyan tükör,amiben ezt a fajta arcát is “megcsodálhatja” az ember.Azt szokták mondani,hogy az vagy,amit megeszel.Igen,de az is vagy,amit a Bibliába tekintve látsz.Van aki beletekintve,a mások számára készülő ítéletet és poklot olvassa ki belőle,van aki észreveszi benne Jézus végtelen, “végéremehetetlen” szeretetét.Van aki a Bibliába nézve meglátja ennek a mindenható szeretetnek a koronáját a saját és mindenki más fején, ami maga a Megváltás és az örök élet.És van aki görcsöt kap a megváltástól,mert esze ágában sincs elképzelni.A Biblia sarokköve a Megváltás,és nem az,hogy Jézust lecseréljük benne Buddhára és az idők jeleire.Buddha senkit sem fog megváltani.Az idők jelei sem.Ez mind a kettő nagyon komoly pszichés implantátum.
    Úgy ismered fel a megváltás-betegséget,ami súlyos hazugság görcsöket fog okozni rövid időn belül,hogy ítélet van a gondolataidban saját magad és mások felől a Megváltást illetően.Onnan tudod meg,hogy benyeltél egy ilyen implantátumot,ha ítéleteidben megfosztod magad és másokat a Megváltástól.Egyetlen reményünk van,a Megváltás.Az egész Biblia másról sem szól.Minden ember megmeneküléséről.Ha valaki nem ezt látja benne,nem az igazságot látja,hanem a pszichés implantátuma által befolyásolt képet egy sosem létezett virtuális világról.Ez okozza,hogy az ember folyton ítéletet akar hozni.Onnan tudod,hogy implantátum van az elmédben a saját gondolataid helyett,hogy azok valaki ellen irányulnak,bele értve akár saját magadat is.Onnan,hogy a gondolataid erőszakosak.Megkérdőjelezni bárki feje felett a Megváltást,akár önmagadról is legyen szó,nagyon is erőszakos gondolat.A megváltás-görcs olyan elmebeli implantátum,ami pont felerősíti az erőszakot.Egy valakit tudok,aki kiütést kap attól a gondolattól,hogy minden ember meg legyen váltva,az pedig az ördög.De ő,ugye,nem létezik,vagy legalábbis munkanélküli,mert minden ember meg van váltva Jézus halhatatlanságában.Még az ördög is.
    Kedves Thea!Valamelyik jóval korábbi hozzászólásodban úgy védted meg blogod általánosságban vett álláspontját (nem esetemben),hogy ez csak az első lépés egy cél felé,és hogy minden hosszú út az első lépéssel kezdődik.Sajnos nem tudom szó szerint visszaidézni amit írtál,de remélem helyesen adtam vissza bejegyzésed lényegét.Thea,tisztelve itteni munkásságodat megemlítem,hogy most már szükséges lenne a második,sőt a többi lépés is.

    1. Maga az alapgondolat az nagyon pozitív, nagyon tetszik és jól fogalmaztad meg. Viszont a bibliás példádat én máshogy gondolom. Nem szerencsés a könyv összeállítása és egy kicsit túldimenzionált a Biblia. Az Ószövetség, olyan amilyen, ha tükör, akkor az baj lenne. Alapjában fejlettebb az érzelmi/erkölcsi intelligenciád, mondhatnánk jobb vagy, mint az Ószövetség Istene. Jézus tanításai és történetei már egy sokkal emelkedettebb gondolatkör csak arra érdemes fókuszálni.

      1. Kedves Neverend!Örülök,hogy tetszik,amit írtam.Bizonyos dolgokban ha nem értünk egyet,akkor nem értünk… Ám én úgy gondolom,hogy az Ószövetség is tükör,melyben az Újszövetség tűnik föl.Jézus,amikor parázsló körülmények között a megkövezéstől megmentett egy embert egyetlen mondatával, (Az vesse rá az első követ közületek,akinek nincsenek bűnei!),nem eltörölte az Ószövetséget,nem ellehetetlenített egy évezredes kultúrát és társadalmi rendszert,hanem éppen visszatükrözte.A Törvényt betöltötte.A halálos ítélet az ember szerinti látásmód.A felmentés pedig a világ,ahogy Isten visszatükrözi azt. (Azzal a gondolatoddal meg,hogy melyikünk jobb vagy erkölcsösebb az Ószövetség Istenénél had ne foglalkozzam,mert még a végén komolyan veszem… 😀 😀 )

        1. Lenin! Tanulságos a kis online kálváriád. Még a végén Te is elfogod érni, hogy keresztre feszítenek….Amibe belecsöppentél a keresztény flórklór része, már több , mint 2000 éve. Akkor is ráküldték egymás gyülekezetére az isten haragját is, most már legalább egy kicsit kulturáltabban. Jelen korban pedig az amerikai import, kicsit fundamentalista, neoprotestáns, újadventista keresztények rendszerváltás után kezdtek Magyarországon mozgolódni. Van egy nagyon jól bevált rendszer az MLM mintájára kidolgozva keresztény gyülekezetépítés. Olvastam erről tanulmányt, hogy milyen emberi tulajdonságokra épít. Ahogy te most a fejjel a falnak mentél iskolapélda volt. 😀
          Kitaláltam erre egy összeesküvés elméletet. Tudjuk, hogy alapvetően minden gyanús, ami USA-ból jött. 😀 Ez a keresztény irányzat alkalmas arra, hogy legyengítse a társadalom immunrendszerét, mivel arra épít, hogy mindenképpen bekövetkező pusztulások, háborúk, nyomorúság után fog eljönni egy külső beavatkozás. Magyarul várják, beletörődnek és természetesnek vesznek más emberek által okozott problémákat, mert majd valamikor jön az Isten és rendet rak. Így gyakorlatilag ez a kis amerikai csomag a hatalom érdekeit szolgálja. Így az lesz a vége, hogy túl leszünk még néhány világháborún, gazdasági válságon és nem oldjuk meg a problémát, hanem mondogatjuk, hogy ez még nem az igazi volt, az idő közben pedig telik. Akinek gyereke van az részben átélheti egy Atya(Teremtő) hozzáállását. Én pl azt szeretem, ha a gyerekeim saját maguk hozzák helyre az általuk okozott problémákat és nem nekem kell szétcsapni köztük.

    2. Kedves HATODIK LENIN!

      Először ( az első hozzászólásod elolvasása után) azt gondoltam rólad, hogy “farkas” vagy, aki igen hanyagul magára dobva a báránybőrt, Isten, és Jézus nevét “bégetve” beugrott a karámba, hogy magával ragadjon néhány bárányt. Most úgy gondolom, hogy őszinte voltál, és valóban egyre fontosabb a számodra az üdvösség kérdése, de mivel sok mérgező kaját is összeettél már, most azokat “öklendezed” ki. Ez utóbbi esetben, ha tovább folytatod a keresést, és engeded, hogy Isten tanítson, akkor találni, és tanulni fogsz, és az Igazságot is megismered. Továbbá Isten igéje, beszéde is igazság, és nem az a dolgunk, hogy abból azokat mazsolázzuk ki, amelyek a számunkra kellemesek, hanem, hogy elfogadjuk Isten abban tett kijelentését, kijelentéseit, utasításait, és mi tartsuk azokat magunkra nézve elfogadni valónak. Természetesen a véleményeid, és a vélekedéseid meglehetnek, el is mondhatod azokat, de talán azzal is számolhatnál, hogy esetleg hibásak a meglátásaid. Ezt pedig onnét tudhatod meg, hogy Isten szavával egyezik-e az, amit mondasz, vagy sem. Természetesen a teljes egészet nézve, és nem azt, amit “személyre szabottan” kiválogattál azokból, mint olyanokat, amelyek neked szólhatnak abból. Persze ehhez szükségeltetik az igazság szeretete, és annak elfogadása is.

      1. Kedves Ida!

        Eddig ez volt a legviccesebb hozzászólásod Leninnek,de bízom benne,hogy megfelelő irányba terelted és a neve is megváltozik.
        A vízkeresztséget bárhol megcsinálják?Hogyan szokott működni?
        A Szent szellemmel milyen módon lehet betöltekezni,neked mi a tapasztalatod ezzel kapcsolatosan.

        1. Kedves ISTVÁN!

          Köszi, de nem viccelni akartam LENINnel. Ha olvassa a Bibliát, akkor tudja/tudhatja, hogy miről beszélek.
          A bibliai módon megcselekedett vízkeresztség, az a megtéréskor történik, de azt csak olyan helyeken teszik, mint Ázsia, vagy Afrika. Ezeken a helyeken is csak abban az esetben, ha “sátoros” evangélízációkor történik a megtérés. Az itteni egyházakban különböző gyakorlatok vannak, de mindenütt szeretik, ha pár alkalommal látnak legalább az Istentiszteleteiken.
          Egyébként mindenütt megteszik, de azért ne menj “mindenűvé”. De, szerintem, ha már kiválasztod, hogy melyik gyülekezetbe mész, akkor a pásztorral ezt is megbeszélheted, illetve megbeszéled. A Szent Szellem keresztség az Úr Jézus által van, Ő az Aki keresztel vízzel, és tűzzel. Van, aki már a megtérésekor megkapja ( az őskeresztényeknél így történt), vannak, akik csak később. Lehet kézrátétellel is kapni, de lehet otthon, vagy másutt, amikor egyedül vagy. A leggyakoribb jel ami követi, az a szívből feltörő öröm, és a nyelveken szólás ( idegen, nem tanult nyelven beszélsz, és dicséred, magasztalod Istent), vagy prófétálás.
          Ez mindenképpen hasznos, és szükséges ( nemcsak a szolgálatra, és bizonyságtételre való kenet, vagy ajándékok miatt), hanem ezáltal tudunk szüntelen imádkozni is. Hiszen, ahogyan meg van írva, mi nem tudjuk, hogy mit kellene kérnünk Istentől, de Isten tudja azt, és maga a Szent Lélek az , Aki esedezik érettünk olyankor, kimondhatatlan fohászkodásokkal. Sőt, ha másokért imádkozunk, akkor is használjuk ezt az ajándékot, hiszen velük ugyanaz a helyzet, hogy nem tudjuk, hogy mit kellene nekik kérnünk.

          Küldök neked itt olyan írásokat, amelyek teljesen rendben vannak az ige alapján. Kérlek olvasd el ezeket is.

          https://keskenyut.wordpress.com/2014/08/10/igaz-megteres-a-biblia-alapjan-diriczi-tibor/

      2. Kedves Ida!Köszönöm,hogy megengeded,hogy meglegyen a véleményem,továbbá,hogy el is mondhatom azokat! 🙂
        Hálával: Hetedik Lenin (A Hatodik Lenin bőrébe bújt farkas)

        1. Kedves HETEDIK LENIN!

          Nem megengedés stílusú volt a részemről, hanem természetszerű elfogadás. És nem a Hatodik Lenin bőrébe bújt farkas vagy, hanem báránybőrbe bújt. Mert, aki Istentől van, az az Isten beszédeit szólja. Ahogyan az az Isten beszédében írva van. Itt eddig te nem azt szóltad, még akkor se, ha Jézus nevét, és a megváltását emlegetted közben. A megvető, és lekezelő stílusod, amelyben írogatod az okosságaidat, az is árulkodik rólad, hogy mennyi közöd van Úr Jézushoz. A szövegedet meg már ne is említsem.
          De, ahogyan a Szent Lélek mutatta, úgy van az, hogy farkas vagy, aki, ha szembe állnak vele, akkor lesúnyja a fejét, kicsit összébb húzza magán a báránybőrt, és elengedve egy halk béééégetést az üdvössége fontosságáról , megpróbálja magát a nyájnak bárányként eladni.
          De Isten csak az alázatosaknak ad kegyelmet, akik elfogadják, hogy Ő az Isten, és neki engedelmeskednek, megtartván, és félvén az Ő beszédeit.
          Az pedig, hogy ez az oldal, miért beszél a Krisztus második eljövetele előtti “idők jelei” témáról, jó párszor ki lett már fejtve. De, senki nem akadályoz meg téged abban, hogy csinálj egy olyan blogot, ahol arról beszélsz, hogy még a Sátán szemében is Krisztust látod….!

          Azért az Isten áldjon meg!

        2. Kedves Ida!Ahogy mondtam már,a te szemedben is Jézust igyekszem látni.Ugye,valóban mennyire megvető és lekezelő a stílusom veled..? 🙂

        3. Kedves HETEDIK LENIN!

          Az általánosságban írt véleményeid ( és, amit Anikónak írtál), azok a lekezelőek, gunyorosak, és megvetőek. Továbbá a beszédeid is igeellenesek. A beszédedből találtatol igaznak, vagy hamisnak, illetve a gyümölcseidről, és cselekedeteidből. Viszont őszinte kívántam lenni veled, mert az idő nagyon-nagyon rövid már a megtérésre.

        4. Kedves Ida!Általánosságban is azt szoktam írni,hogy az emberek szemében Jézust igyekszem keresni.Még akkor is,ha éppen olyan emberről van szó,akivel kapcsolatban külön meg kell győznöm magam,hogy Jézus őérte is…. nem meghalt,hanem él.Nem mindig sikerül meggyőznöm magam…Hál’ Istennek,nem az én meggyőződésem számít.Ugyanis nem mi választottuk Jézust,hanem Ő választott minket.Erre igyekszem emlékeztetni itt titeket.Arra,hogy meg vagytok váltva.Arra,hogy örök életetek van.Ez valóban eltér ennek az Idők jelei blognak az üzenetétől.Csak azért,mert ezzel nem állok be az itt automatikusan bólogatók sorába,még nem jelenti azt,hogy tisztességtelen lennék veletek szemben.Örülök annak,hogy kimozdíthattalak betokosodott kényelmizónádból,és egyáltalán nem sajnálom,hogy az ótömlőd kiszakadt…De nem azért szakadt ki,mert illetlen lenne a hangnemem veled vagy bárkivel szemben,hanem mert az itt többnyire előre kiszámítható,világvégeváró hozzászólásoktól eltérően én a Biblia igazi üzenetéről igyekszem írni.A Megváltásról.Igyekszem az itt jelenlevőkben tudatosítani,hogy Jézus megváltotta őket és örök életet nyertek.Ahogyan te is részese vagy ennek a Megváltásnak és örök életnek,kedves Ida.Ezzel párhuzamban igyekszem a szemeitekben Jézust észrevenni,mert ott van a szemetekben.Ahogyan a tiédben is.Ezek után szinte világos,hogy te rendre a tisztességtelenséget látod bennem… Én igyekszem Jézust meglátni a szemedben,Ida.És te a magadéban?És az enyémben?Miközben te engem nem idevalónak titulálsz,én folyamatosan azt mondom rólad,hogy a szemeidben ott él maga Jézus.Elhiszed ezt magadról?És rólam?Miközben te engem tisztességtelenként (aki megvet és lenéző) igyekszel engem itt kipellengérezni,én rendre visszatérően arra emlékeztetlek,hogy Jézus megváltott téged és örök életed van.Miközben szerinted én “igeellenes” vagyok,addig én a lehető legjobb hírekkel szolgálok neked állandóan.Neked mégis az lenne a legjobb hír,ha ahogy írtad,én egy másik blogon,mondjuk, a sajátomén próbálkoznék.Ennyire jó hírem azért nincsen feléd… 🙂 Viszont tettem fel itt neked kérdéseket.Nem általánosítottam.Pontos válaszaidat előre is köszönöm!

        5. (Legutóbbi válaszom 3-5. sorait természetesen nem az itteni hozzászólókra vonatkoztattam!Köszönettel türelmetekért! 🙂 )

        6. Kedves HETEDIK LENIN!

          Szerintem olvasd vissza a hozzászólásaidat, és akkor talán megláthatod, hogy miről beszéltem.
          És igen, mi akik megvagyunk váltva, tudjuk hogy megvagyunk váltva. És igen, ez a legjobb hír, amit csak mondani lehet, hogy fel van írva a nevünk a mennyekben, és Isten fiainak neveztethetünk. De mi, akik már tudjuk, hogy megvagyunk váltva, azt szeretnénk, ha mindenki felébredne, és igyekezne gondoskodni a saját megváltásáról, ami az Úr Jézus Krisztusban a rendelkezésére áll ( mert nem csak választottak, de hivatalosak is vannak!), mert a Krisztus élete bennünk nem elsősorban a csak magunkra gondolást támogatja, hanem a másokkal való törődést is. Mind fizikai, és mind szellemi szinten. És azért beszélünk ezen a blogon az Úr Jézus visszatérte előtti “idők jeleiről” ( a bibliai próféciák alapján), hogy akik nincsenek még megváltva, azok talán felébrednek, elgondolkoznak valamennyire, és elkezdik keresni a saját menekülésük lehetőségét. Természetesen nem a fizikai menekülésről beszélek. ( És pontosan ezért szokott olyan sok igei idézet lenni itt a hozzászólásokban. Amit, mint írtad nem tartasz igazán elfogadhatónak, ahogyan magát a blog “hírek” részét se. Pedig, ezen kívül még van egy pár olyan téma, amelyet lehet olvasni, és amely éppen a megváltásról beszél. Viszont, azt el kell ismerni, hogy ez a “hírek” rész a legismertebb, és leglátogatottabb területe a teljes blognak, ahol az “események” ( hozzászólások) zajlanak.)

          “Általánosságban is azt szoktam írni,hogy az emberek szemében Jézust igyekszem keresni….”

          Szoktál azért mást is írni, és más stílusban, mint fent írtam. De, azzal nincsen is gond, ha úgy nézel az emberekre, mint olyanokra, akikért ( megváltásukért, bűneik bocsánatáért, és üdvözítésükért ) Jézus meghalt, még akkor is, ha ők nem élnek a lehetőséggel. Legyenek azok bármilyenek is. Viszont Istent, és Jézust csak azokban találod meg, akik az övéik. És akkor ismered meg őket, ha te is az övéik közé tartozol.

          “Erre igyekszem emlékeztetni itt titeket.Arra,hogy meg vagytok váltva.Arra,hogy örök életetek van.Ez valóban eltér ennek az Idők jelei blognak az üzenetétől.”

          Ez, amin most írogatunk egymásnak, a “hírek” oldala ennek a blognak. És mint már írtam ( és mint már többször le lett írva), éppen azért beszélünk erről, hogy akik alusznak felébredjenek, és akik még nincsenek megváltva, azok igyekezzenek azokká válni, mert az idő nagyon rövid, és a kegyelem ideje hamarosan lejár. ( Nem beszélve arról, hogy az ember fizikai léte is véges, és senki nem tudja, hogy neki mennyi idő adatott arra, hogy erről gondoskodjon!)

          “Csak azért,mert ezzel nem állok be az itt automatikusan bólogatók sorába,még nem jelenti azt,hogy tisztességtelen lennék veletek szemben.Örülök annak,hogy kimozdíthattalak betokosodott kényelmizónádból,és egyáltalán nem sajnálom,hogy az ótömlőd kiszakadt?”

          Nem kell senkinek automatikusan bólogatni semmire, senki nem várja ( várhatja el) el a másik embertől. Ha “én elmondhatom neked, akkor te is elmondhatod nekem”, ez a természetes, illetve ennek kell természetesnek lennie. És nem, nem az “ótömlőm” szakadt ki, mert az inkább a túlzott udvariasságtól, simulékonyságtól, emberektől való félelemtől, és a mások bűneinek az “elsikálásától” szenvedett. ( Hála az Istennek, hogy a sajátjaimhoz nem így álltam/állok hozzá!) Az az “ótömlőm” betokosodott kényelmi zónája, de abból már az Isten szava kimozdított. ( Ha nem is volt kellemes!)

          “De nem azért szakadt ki,mert illetlen lenne a hangnemem veled vagy bárkivel szemben,hanem mert …”

          Kedves Vll. LENIN! Hogy velem szemben ( vagy esetleg rám célozva) milyen a hangnemet használsz, az nem érdekel, és azért egy szót se szóltam volna. De a mondanivalód igeellenes részei, és a használt stílusod volt az, ami miatt, és leginkább a te érdekedben szóltam. ( És főleg azok miatt, akik “mindenevők”.)

          “Miközben te engem nem idevalónak titulálsz,én folyamatosan azt mondom rólad,hogy a szemeidben ott él maga Jézus.”

          Nem a szemeimben, hanem bennem él. Ahogyan minden újjászületett emberben is. És nemcsak a szemeimen keresztül láthatod meg. ( És ne próbáld ezt az: “én folyamatosan azt mondom rólad,hogy a szemeidben ott él maga Jézus.” című mázt ráönteni a beszédedre….)

          “Neked mégis az lenne a legjobb hír,ha ahogy írtad,én egy másik blogon,mondjuk, a sajátomén próbálkoznék….”

          Érdekes módon, azok között, akik olvassák ezt a blogot, illetve kommentelnek, vannak néhányan, akik a blog témájának az átalakítását szeretnék. Azt, hogy az evangélium üzenete, illetve bizonyságtételek, és hasonló kellemes dolog legyen olvasható rajta. (Persze többnyire csak a “hírek” oldalt olvassák, vagy olvasták, és nem tudják, hogy az evangélium üzenete is megtalálható rajta. Sőt, igazából az lenne a blog főtémája, amiért létrejött. ) Viszont olyan blogok, oldalak számosan találhatóak a NETen ( mint mondtam ezen is fenn van), és bármikor látogathatóak azok, bárki részéről. Ahogyan ez is. Elfogadván, hogy ennek ez a témája. Azt pedig, hogy nem szeretnélek itt látni, nem mondtam, csak azt, hogy amennyiben nem tudod elfogadni ezt a tényt, hogy ennek a blognak ez a témája, akkor lehet indítani egy olyat, ami a “szád íze” szerint való! ( Azt még megemlítem, hogy én is csak vendég vagyok itt, és jogom se lenne bárkit is eltanácsolni, illetve megtiltani neki az olvasást, illetve a hozzászólást. És, ha valakiben ilyen ötlet felmerül, az ellen éppen én szoktam “tiltakozni”.)

        7. Hát Lenin, a “mindenki szemében Jézust látom, a tiédben is” nem lesz a csajozós szövegem. 😀 Kicsit bizarr vagy inkább túl nyomulós.
          Ettől függetlenül úgy látom, hogy ebben a kis játékban IDA-nak fogalma sincs arról mit jelent a megváltás, mint fogalom, meg egyáltalán a keresztény kultúrkörben. Legalábbis az alábbi szövegből ez derül ki.
          “És igen, mi akik megvagyunk váltva, tudjuk hogy megvagyunk váltva. És igen, ez a legjobb hír, amit csak mondani lehet, hogy fel van írva a nevünk a mennyekben, és Isten fiainak neveztethetünk. De mi, akik már tudjuk, hogy megvagyunk váltva, azt szeretnénk, ha mindenki felébredne, és igyekezne gondoskodni a saját megváltásáról”
          Maga a szó azt jelenti, hogy valaki ellenértéket fizet valamiért. A keresztény kultúrkörben ez azt jelenti, hogy Jézust akkor, 2000 éve kifizette helyettünk, emberekért a számlát. A kereszthalálával megváltott minket. Tehát ő a megváltó és az az esemény volt a megváltás. Ezt így használni teljesen értelmetlen, jelen időben, más személlyel kapcsolatban: “igyekezne gondoskodni a saját megváltásáról”. Fogalomzavar. Talán a megtérés lenne a megfelelő szó.

        8. Kedves Ida!Válaszodat köszönöm!Később adódik majd bővebben visszaírnom neked.Már újra Hatodik Leninként,amit technikai okok miatt kellett elhagynom egy időre.Most csak annyit bocsájtanék előre,hogy örülök,hogy rá tudtalak venni,hogy végre te is a lényegről beszélj itt!A Biblia koronájáról,ami a Megváltás Jézusban.Örülök,hogy ki tudtalak zökkenteni a kicsinyességbe hajló vitáidból,melyek személyeskedést súroló módon zajlottak le korábban.Nem mellesleg ezek mindenről szóltak,csap éppen nem a Biblia lényegéről,az ember szabadulásáról.Arról egyetlen szót sem ejttél a vitapartnereiddel,hogy Jézusban örök élet nyerhető.Sajnos inkább nagyon is elfedtétek a Jó Hír lényegét,közepesen jó,vagy félig-meddig jó hírekre cserélve azt.

        9. Kedves Neverend!Egy kis szellemességre mindig vevő vagyok! 😉 Feldobott.De én nem viccből írtam,hogy emberek szemében Jézust igyekszem meglátni.Korra,nemre való tekintet nélkül.Sőt,még magamat illetően is.Beleértve állatokat is.Ezért humoros megjegyzésedet ne merd tovább fűzni,kérlek!!! 😀
          Amit kiemeltél Ida válaszából. “Mindenki gondoskodjon saját megváltásáról.” Erről beszéltem!Jelen poszt általam írt első megjegyzésében éppen ezért emeltem ki,hogy a megváltás-görcs arra kényszeríti az embert,hogy a Bibliában lecserélje Jézust Buddhára.Ugyanis a buddhista tanok hirdetik a “csináld magad megváltást”.

        10. Kedves NEVEREND!

          “GONDOSKODIK szó jelentése
          Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint GONDOSKODIK szó jelentése, értelmezése:

          (gon-d-os-kod-ik) k. m. gondoskod-tam, ~tál, ~ott. Leható ragu névvel am. valaminek sorsáról, állapotáról különösen aggódik; valaminek jövendőjét szivén viseli, jó karba helyezni iparkodik. Gondoskodni magáról, öreg napjairól. A szülék gondoskodnak gyermekeikről.”
          De, itt egy másik is: http://wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/Gondoskodik

          A “gondoskodás”, ebben az esetben (is) számomra azt jelenti, hogy megteszek minden szükséges lépést, és dolgot annak érdekében, hogy valami biztosítva legyen a számomra. Lehet, hogy nem érted a megfogalmazást ( bár nem ez volt az első kommentem ebben az ügyben), de éppen arról beszélek ezzel a mondatommal, “De mi, akik már tudjuk, hogy megvagyunk váltva, azt szeretnénk, ha mindenki felébredne, és igyekezne gondoskodni a saját megváltásáról? , hogy megtérés által maga is részese lehessen ( gondoskodjon róla), annak a megváltott állapotnak, az üdvösségnek, amelyet Jézus a kereszten 2000 évvel ezelőtt mindenki számára (aki elfogadja azt) elérhetővé tett! ( Mert csak aki hiszen benne, és befogadja Őt, és….!) Lehetséges, hogy megfogalmazhattam volna jobban is, de ez nem jelenti azt, hogy nekem nincsen fogalmam se a megváltásról.

          “Maga a szó azt jelenti, hogy valaki ellenértéket fizet valamiért. A keresztény kultúrkörben ez azt jelenti, hogy Jézust akkor, 2000 éve kifizette helyettünk, emberekért a számlát. A kereszthalálával megváltott minket. Tehát ő a megváltó és az az esemény volt a megváltás. Ezt így használni teljesen értelmetlen, jelen időben, más személlyel kapcsolatban: ?igyekezne gondoskodni a saját megváltásáról?. Fogalomzavar. ”

          Nem pontosan értem, hogy mi ebben neked a fogalom zavar, de Úr Jézus megváltása, csak akkor lesz valakinek személyesen megtörtént, ha valaki elfogadja Tőle azt. Addig, amíg meg nem történik az elfogadás, a megtérés, csak egy kifizetett “csekk, számla”, amelyet nem használsz fel. Vissza is utasíthatod azzal, hogy nem tartasz rá igényt, és majd te fizeted a számládat.

        11. Kedves ( HATODIK) és HETEDIK LENIN!

          Nem pontosan értem, hogy miért írod, hogy “végre rá tudtál venni arra, hogy a lényegről beszéljek” ( a Jézus Krisztusban való megváltásról beszéljek), mert valószínűleg csak tőlem olvashatsz erről a dologról hozzászólásokat a blogon. ( Ha nem is minden post alatt.) De, ha te nem olvastad azokat, akkor nem olvastad, de ha akarod, megkeresheted. A “kicsinyes, már-már személyeskedő vitáim” pedig, mindig egy-egy valamilyen téma felmerülésével volt kapcsolatos, és arról az adott témáról volt szó közöttünk. Nem gondolom, hogy olyankor másról kellene beszélni, mint amiről éppen szó van.

        12. Kedves Ida!Örülök,hogy hozzászólásaidban felidézésre szokott kerülni a Megváltás,a minden ember számára érvényes boldog öröklét, amelynek már itt és most részesei vagyunk! 🙂 Minden ember számára,írom.Mit értek ezalatt?Mindenkit!Mindenkit,aki valaha élt vagy élhetett volna,mindenkit aki ma él vagy élhetne,és mindenkit aki majd meg fog születni.Ez elég “sok” ember… 🙂 “…mert MINDNYÁJAN egyek vagyunk a Krisztus Jézusban.” MINDNYÁJAN…MINDNYÁJAN….MINDNYÁJAN…

        13. Kedves HATODIK LENIN!

          Vagyis, akkor mégiscsak azt hirdeted, hogy mindenki üdvözül, ha él a kegyelem lehetőségével, ha nem? Ha elfogadja Isten kegyelmét, amit a Jézus Krisztusban adott, ha nem?
          Mert én valóban nem hirdetek ilyen örömhírt. ( Bár itt egyik hozzászólásodban úgyérthetően nyilatkoztál, hogy valami olyasmivel is számolsz, hogy azért lesznek elkárhozók is…! Lehet, hogy félreértettem…? )

        14. Igen,félre,kedves Ida!De még mennyire!Senki sem fog “elkárhozni”.Még te sem.Mindenki szabad!Még te is. Ennyire nem személyválogató az Isten.

        15. Mielőtt elindulnék dolgozni,megjegyzem,hogy ez utóbbi egy igazi személyeskedő hozzászólás volt részemről. 🙂 Miközben remélem,hogy nem veszed zokon,hogy személyesen neked juttattam eszedbe,hogy örök életed van.Vagyis,hogy meg vagy váltva.Én szóltam neked,mert te még mindig nem írtad le ezt magadról.Megváltásodról előbb többes szám első személyben beszéltél,tudat alatt körbe véve magadat másokkal.Továbbra is tisztelettel várom pontos válaszodat,magadról bátran első szám első személyben írva.A “saját” megváltásodról.(Ebben most téged idéztelek,miközben nekem bizarrnak tűnik,hogy mindenkinek saját Megváltása lenne.)

        16. Kedves HATODIK LENIN!

          Alázd meg magad Isten előtt, térj meg, megbánván bűneidet, és fogadd be Jézust a szívedbe! Szüless újjá, és kérd a Vigasztalót Tőle, hogy világosságot adjon, és megtanítson mindenre, ami az Isten országának titkairól szól ( az ige, Isten beszéde alapján). Továbbá, hogy elvezessen téged minden szellemi igazságra, és megjelentse neked az eljövendőket. Most nem Úr Jézus Atyját, és Istenét imádod, és nem azt a Jézust, akinek a beszédeit a Bibliában olvashatod. De, nincs más Jézus, aki üdvözíthetne!

        17. Kedves HATODIK LENIN!

          Nem kell eszembe juttatnod, mert én tudom, hogy meg vagyok váltva. De nem gondolom, hogy azzal kellene tölteni az időmet, hogy magamról írok. Mert Jézust dicsőítjük, nem magunkról beszélünk.

          “Megváltásodról előbb többes szám első személyben beszéltél,tudat alatt körbe véve magadat másokkal.”

          Ne akard nekem a “tudatalattimat” elemezni! Volt egy mondatod, amelyben kételkedtél abban, hogy mi tudjuk-e, hogy megvagyunk váltva?! Én arra írtam, hogy igen, mi akik megvagyunk váltva, tudjuk, hogy megvagyunk váltva…! Benne én is.

          “Ebben most téged idéztelek,miközben nekem bizarrnak tűnik,hogy mindenkinek saját Megváltása lenne.”

          Bár még az engem való idézést is megtudtátok úgy oldani, hogy csak a mondatom egyik felét “idéztétek”, és abból “vontatok le következtetéseket”, de nem tudom, hogy mi a bizarr abban, hogy az a megváltás, amit Jézus cselekedett minden emberért 2000 évvel ezelőtt, mindig csak akkor válik valakinek ránézve is valóságossá, ha azt személyesen elfogadja Istentől, és hísz. ( És még ez is, csak egy lehetőség, amelyet, ha visszaél vele valaki , akkor az rá nézve semmissé válik!) Ján. 3,16 Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, HOGY HA VALAKI HISZEN Ő BENNE, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
          Márk. 16,16 A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik.
          Ján. 1,12 Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek;
          Ján. 15,1 Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, a mely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, a mely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen.
          Mát. 7,19 Minden fa, a mely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik.
          Luk. 3,9 Immár pedig a fejsze is rávettetett a fák gyökerére: minden fa azért, a mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és a tűzre vettetik.
          Júd. 1,5 Emlékeztetni akarlak továbbá titeket, mint a kik egyszer már tudjátok, hogy az Úr, a mikor a népet Égyiptom földéből kiszabadította, viszontag azokat, a kik nem hittek, elvesztette.

          Bár ez itt alul, a Bűn emberének megjelenésével kapcsolatban van írva, de ez mindenkire igaz, aki nem fogadja el az igazságot, nem marad meg az igazságban, illetve nem szereti az igazságot:
          2Thessz 2,10 Mindenféle gonosz trükkel igyekszik becsapni azokat, akik a pusztulás felé haladnak, mert visszautasították az igazságot. Pedig, ha szerették volna, megmenekülhettek volna. Mivel azonban nem az igazságot szerették, Isten megengedte, hogy a megtévesztés és hazugság ereje uralkodjon rajtuk, és hogy elhiggyék a hazugságot. Mindez pedig azért történik, hogy akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban lelték örömüket, ítélet alá kerüljenek.
          ?
          2 Kor. 12,19 Azt hiszitek megint, hogy előttetek mentegetjük magunkat. Az Isten előtt Krisztusban szólunk; mindezt pedig, szeretteim, a ti épüléstekért.

        18. Már annak is örülök,kedves Ida,hogy ha csak némi rövidke bekezdésekre is,de az utóbbi időben sikerül sínen tartanunk a beszélgetést a Biblia legfontosabb üzenetét illetően,ami a Megváltás.Igaz,nem könnyű téged a helyes irányba fordítanom,mert Jézus üzenetét,ami a Jó Hír,sikerül gyorsan pokolra küldősre,így fejjel lefelé fordítanod.Nem tudom,hogy csinálod… Főleg annak a figyelembevételével,hogy még csak nem is szándékosan teszed.Látom,te nagy rajongója vagy a Biblia azon idézeteinek,melyek arról szólnak,hogy dolgokat hogyan nem lehet sikerre vinni.Ezeket a pokolra küldős idézeteket már régen is egybegyűjtötték ugyanígy,aztán meggyújtották őket,és elnevezték máglyának. Miközben,hogy igazolják önmagukat,ők is azokat idézték a Bibliából,mint most te nekem.Megtérésre intve közben.Mint most te engem.Persze akkor is azt mondták,(hozzád hasonlóan a Bibliát idézve),hogy “a ti épülésetekre” – akárcsak te most.Ők is,ahogy te szólítottál fel engem most, megalázkodásra szerették volna inteni az embert.De senki se higgye azt,hogy maguk előtt.Természetesen Isten előtti megalázkodásra.HOGYNE!MÉG SZÉP!
          Te ezeket az idézeteket látod a Bibliában.OK.Az vagy,amit eszel.Habár,én még egyetlen egyszer sem “inspiráltalak” olyan idézetekkel,melyek azt sugallnák,hogy el fogsz veszni.Sőt,mindig ellenkezőleg.Miközben te engem folyton lehúzni igyekszel.Gondolom,ezt is Jézus legnagyobb dicsőségére teszed,ahogyan megjegyezted.Bárcsak inkább mégis magadról írnál..!
          Annak is örülök -az első pár mondatomban említett apró siker mellett-,hogy tisztában vagy azzal,hogy meg vagy váltva.Ezt viszont rólam nem tudod elképzelni… Nem hiába: minden szentnek maga felé hajlik a keze.Azonban még jó,hogy nem te döntöd el,hogy kinek lehet örök élete.Ennek az eldöntéséhez még neked sincs közöd.Nem mi választottuk Jézust,hanem Jézus választott minket.Örülök,hogy nem te döntöd el,hogy meg vagyok-e váltva.
          Egy valakit tudok csak,aki még a gondolatától is náthát kap,hogy minden ember örök szabadságot nyerjen.Ez az ördög.De ő meg nem létezik.Csak az ember irracionális gyűlölete létezik.Amit meg még a Bibliából is képes igazolni (lás esetedet),ha maga az ember sarokba szorul.Tehát a nem létező ördög helyett én továbbra is Jézust igyekszem látni benned.És még csak ehhez sincsen közöd.(Sem Neverendnek 😀 Bocs!.)Te csak lásd személyemben továbbra is azt az embert,aki elveszik.Ám,így ahelyett,hogy valóban észrevennél,csak a nem létező semmit bámulod helyettem. 😉 Gratula!

        19. Kedves HATODIK LENIN!

          Minden ember a saját szívéből hozza elő a jót is, és a rosszat is. A gonosz szívből származnak a mindenféle gyanúsítgatások,….és egyebek. Én semmivel nem gyanúsítgattalak, csak figyelmeztettelek, hogy nem azon az úton vagy, amelyiken lenni gondolod…! És az se vagy, akinek/aminek gondolod magad!
          Nézd, természetesen abban hiszel, amiben akarsz, hiszen erre szabad vagy! Viszont azt mindenképpen tudnod kell, hogy nem a bibliai Jézusban hiszel. Bár, amit mondasz, és hirdetsz, az valóban “fenejó” jó hír lenne, csak az a baj, hogy nem igaz!

          De, Isten áldjon meg, és adjon neked világosságot, ha valóban az igazságot keresed!

        20. Kedves Ida!Csak azért,mert nem tudod elképzelni,még ne mond azt,hogy nincs,vagy nem létezik.Elképzelni egyébként én magam sem tudom hitem lényegét-világát,csak hiszek benne.Ha nem lenne minden ember megváltva,akkor a világegyetem tényleg kevés emberre lett elpocsékolva…

        21. Kedves HATODIK LENIN!

          Nem az a kérdés, hogy mi mit szeretnénk, vagy mit tudunk elképzelni, hanem, hogy mi az igazság. És az, hogy az igazságban higgyünk, mert különben csak magunkat csapjuk be, és csak álomvilágban élünk. ( Másokat is csak azért tudunk ilyenkor becsapni, mert azok se az igazságot akarják tudni, hanem olyan hazugságban akarnak hinni, amelyiket meg tudnak emészteni.) És ebben az a legnagyobb gond a számunkra, hogy attól az igazság még létezik, és létezni fog, és azzal előbb utóbb mindannyian találkozni fogunk, eddigi hitünktől függetlenül, és az az igazság ránk nézve is örök érvényű lesz. ( Most is az, ha nem is tudunk róla!)

          “Ha nem lenne minden ember megváltva,akkor a világegyetem tényleg kevés emberre lett elpocsékolva?”

          Úgy néz ki, hogy így van. A Biblia szerint ( de egyéb (általam) ismert apokrifok, vagy akár eddig megtalált gnosztikus írások szerint is), már a fizikai világ megteremtése előtt megtörtént a lelkek közötti válogatás, és az “Élet Könyvébe” való beírása azoknak, akik üdvözülni fognak. Én eddig csak arról olvastam, hogy abból csak törlés lehetséges.
          Jézus az egész világ bűneiért meghalt, és elvileg mindenkinek a rendelkezésére áll a megváltásának a gyümölcsével való élés, a megtérés által. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy azok, akik nem ismerték/hették az evangélium üzenetét, az utolsó ítéletnél, amelyet nem Krisztus, hanem az Isten fog tartani, azok, akik a jót cselekedték megtartatnak az “örök életre” ( és az ő elkövetett bűneik a Krisztus áldozatáért meg lesznek bocsátva, mert csak Őáltala van bűnbocsánat, és üdvösség), akik pedig a gonoszt cselekedték, az örök kárhozatra mennek. Viszont vannak olyanok is, akik arra választattak, hogy Krisztusban, és Krisztus által Istennel, és Ővele éljenek személyes, bensőséges, családi kapcsolatban, viszont ez csak egy kicsiny nyáj. És vannak még hivatalosak is . De, sajnos azt is olvashatjuk a Bibliában, hogy nem mindenkié a Krisztusban való hit, hanem Isten könyörületétől függ, hogy kinek adja, kit pedig megkeményít… Viszont az minden embernek a rendelkezésére áll, hogy a jót cselekedje. Mármint persze csak annyira, amennyire a bűn alá rekesztett emberiség tagjaként ezt lelkiismerete szerint meg tudja cselekedni. Ekkor az ő cselekedetei fogják mutatni az ő hitét. De, egyéb dolog is van még a Bibliában leírva, ami sok kérdést felvet az emberben ( és amelyről én biztosan nem fogok beszélgetni), és sok belső harccal is jár(hat), de az nem változtat az igazságon. Ezekre a kérdésekre kereséssel tudunk majd választ kapni Istentől.

        22. Kedves ikszedik Lenin,

          szerinted Sátánt megette a cica?

          Látod, Sátán is ezt tette az Édenkertben (amit Te csinálsz most), amikor Évát megkísértette, ezáltal hazugnak beállítva Istent (ahogy Te teszed most):
          1Mózes 3:1-5
          1. A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?
          2. És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk;
          3. De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok.
          4. És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg;
          5. Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon esztek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.

          Az én Istenem és Jézus Uram azt mondta, és íratta le nekünk a Bibliában, hogy a Sátán létezik (tapasztaljuk is). Nekem Isten beszéde A Szentírás.
          Egyáltalán Te kinek toborozol itt? Gondolkodtál már rajta?
          Idejössz, hazugnak állítod be Istent és valamilyen “Jézusról” kezdesz el itt papolni.
          Mt 24,5
          Mert sokan jőnek majd az én nevemben, a kik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus; és sokakat elhitetnek.

          Ne emberek esze után menj, mert ismerem ezt az irányzatot, engem is el akartak hitetni, nem veszed észre, hogy hazugság van benne?
          Kutasd az Írást, amennyiben az igazság valóban érdekel.

          Isten áldjon meg!
          Szeretettel,
          Anikó

        23. Lenin, így igaz, Jézus mindannyiunkért meghalt, a Megváltás mindenkié ha ELFOGADJA.

          Ha “megtudja” vagyis felismeri, hogy bűnei vannak, amelyeket Jézus eltörölt! És bűneiért Jézus tett eleget, ezért ő megszabadult! Látszik, sokan megértették, itt például https://www.youtube.com/watch?v=wVw84t45rbA

          Adrian, Kathryn Kuhlmant és Joyce Meyert törölheted a listádról 🙁

        24. Kedves Anikó!Hogy a Sátánt meg ette-e a cica..? 😀 És még ez volt a leghasználhatóbb mondatod.

        25. Kedves Éva!Hiszem,hogy a Megváltás lényege nem abban áll,hogy te elfogadtad,hanem éppen az a lényege a Megváltásnak (hangsúlyozom,szerintem),hogy végül mindenki elfogadja.Előbb vagy utóbb.Inkább előbb,mint utóbb.Ilyen a Megváltás…
          Hogy pedig Jézus mindannyiunkért meghalt?Jellemző!Látod,pontosan ez a különbség köztem és köztetek.Mert én abban hiszek,hogy Jézus mindannyiunkért ÉL.Ti a pohárban azt látjátok itt,hogy félig üres.Én pedig,hogy félig tele van. Egyelőre még csak félig,mert mindannyian csak színről-színre látunk tisztán.Ti mindig azt keresitek görcsösen (ez a megváltás-görcs,már említettem),hogy hogyan nem lehet.És ehhez ráadásul a Bibliát keresitek használati útmutatónak.Olykor nem rettentek vissza attól sem,hogy a legvéresebb idézeteket mások fejére olvassátok.Nem csodálkozom rajta.Egy olyan bloggal szemeztek itt,amelyik arra tanít,hogyan kell a saját hibádat is másokban keresni.Összeesküvések,politikusok,űrlények… Sosem ti,igaz?Ti aztán sosem.Mindig mások.Kivéve,amennyiben a Megváltásról van szó.Mert akkor rendre magatokat helyezitek előnybe,és másokat meg Bibliai idézetekkel ítéltek el.Amikor arról beszélek,hogy a Megváltás az,hogy végül úgy is minden ember elfogadja az örök életet Jézusban,pokolra küldős idézeteket kapok.
          Én olyan világban akarok élni,ahol a Megváltó él értem,nem pedig meghal.Ez a különbség köztem és köztetek.

        26. Helyesbítenem kell.Most még tükör által látjuk homályosan azt a poharat,és nem színről színre tisztán.Nem mindegy… 🙂 Van aki ilyenformán,tükör által homályosan látja félig üresnek.Az itt fórumozók közül sokan látják így.Én félig telinek látom ugyanezt a poharat.De én is csak tükör által és homályosan…

      3. Kedves Ida!

        Őszintén csodálom a türelmed, a kitartásod – az ért személyeskedések ellenére -, amellyel Isten Igéjét igyekszel közelebb hozni mindazokhoz, akik érdeklődnek iránta. Különösen úgy, hogy nem könnyű eldönteni, hogy az érdeklődés tényleg szívből jövő, vagy pusztán “egy jó hecc kedvéért” folytatják a párbeszédet.

        1. Kedves DITTA!

          Köszönöm, de mint tudod az ilyen gyümölcs nem tőlünk származik. A másik dologban pedig az a hitem, hogy teljesen mindegy, hogy valaki “leskelődésből”, vagy őszintén kérdez, vagy beszél, nekünk az a dolgunk, hogy tisztelettel válaszoljunk, amíg kell ( úgy, mintha az Úrnak tennénk…!). Ahogyan Urunk tette mindenekkel. Ha valakivel csak “leskelődésből” volt a beszélgetés, akkor az neki sajnos csak az ítéletét fogja erősíteni, ha pedig őszintén, akkor remélhetőleg segítséget kap. Meg azután mi csak magvetők vagyunk, az Isten adja a növekedést… Ki tudja, talán valamikor, valakinek hasznos lesz …?!

    3. Kedves VI. Lenin!
      Az elsőt követő lépések a kezdetektől fogva jelen vannak az oldalon és akik keresik meg is találják. 😉

  5. Meglepően részletes a transzhumanizmus wikipedia oldala, érdemes elolvasni, remek összefoglaló.
    Hamarosan ez a téma meghatározó része lesz a közbeszédnek és a politikának. Eleve a transzhumanizmuson belül is van pártosodás, különböző irányzatok, ami lehetőséget ad párbeszédre, társadalmi kontrollra, ez mindenképpen pozitív. Ha a eddigi technológiai fejlődés irányvonalát nézzük, még ha gyorsnak is érezzük az ütemet megtalálható a benne a fokozatosság elve, ezért van lehetőség lehetőség letérni a téves irányról. Érdekes lesz ez a jövő (nem is olyan távoli, a század közepe) és kockázatos, attól tartok nem mindenki találja benne a helyét, de a fejlődés elkerülhetetlen nem lehet megállítani csak formálni vagy alkalmazkodni.

    1. Én nem gondolom, hogy a század közepéig vár az Úr és nem önti ki haragját!

      HA Ő képes volt – szándékosan teremtett így – hogy az embernek szabad akarata legyen még Neki ellentmondani is, akkor ez az “irányzat” már mindennél aljasabb… pedig van aljasság jócskán ha csak kicsit körülnézünk hogy más ne mondjak, állat/ember genetikai “játékok” 🙁

      1. Kedves Éva.
        Ha Ida már végképp nem hajlandó, akkor most legalább te próbáld értelmesen átgondolni Máté 24-ben leírtakat. Gondolj bele úgy, hogy figyelembe veszed a jeleknek mondott, jeleknek számító események közötti szükségszerűen eltelendő időt is. Ez nagyon fontos. Megjegyzéseket is írni is fogok, talán így érthetőbb lesz
        Én, igen fontosnak tartom a Máté 24:1-2-t is és hiszek benne, hogy itt Jézus szó szerint értette azt, de most inkább kihagyom, mert a többi dologra szeretnék rámutatni.
        Kezdjük.
        Máté 24:4 4 “És Jézus felelvén, monda nékik: Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket.”
        (érdekes, hogy rögtön ezzel kezdi, nem? Ez szerintem annyit jelent, hogy valakik igyekezni fognak becsapni minket).

        Máté 24:5″ Mert sokan jőnek majd az én nevemben, a kik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus; és sokakat elhitetnek.”
        (manapság nem gyakran hallani ilyesmiről, de ha valaki utána akar nézni a dolognak látni fogja, hogy a világban bőven akadtak ilyennek. Egyébként vissza lehet menni az időben egészen a 17.-18. századik és egészen a jelen időkig. Itt fontosnak tartom megjegyezni, hogy kb. 250 évről beszélünk. A baj csak az, hogy ezek a “Krisztus” önjelöltek nem sokakat sikerült megtéveszteniük, tehát ezt sem látom még egy megvalósult próféciának).

        Máté 24:6 “Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég.”
        Máté 24:7 “Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.”
        (Erre néhány perc erejéig fogjuk rá, hogy igaz.)

        Máté 24:8 ” Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete.”
        (OK, legyen ez is, de akkor most figyelj!)

        Máté 24:9 “Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért.”
        (Ez itt egy általános jelenségnek hangzik. Kérdés. Hol van ez ma? Esetleg holnap, vagy 1 év múlva? Ha sehol, akkor kb. mikorra tennéd ezt 10-20-30 év múlva? Esetleg 50-100 év múlva? Ugye milyen nehéz bármit is mondani, tippelni valamit erre?).

        Máté 24:10 “És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást.” (És ezzel mit kezdjünk jelenleg? Esetleg 50-100 év múlva? Talán, de az sem biztos).

        Máté 24:11 “És sok hamis próféta támad, a kik sokakat elhitetnek.”
        ( a sorrend miatt (lásd Mát.24:9-10-et) ez még nem lehet érvényes).

        Máté 24:12 “És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül”
        (itt hasonló a helyzet mint az előzőnél, de azért gondolj csak bele egy pillanat erejéig, …a legtöbb ember jelenlegi lelki állapota még egyáltalán nem tart itt.)

        Máté 24:13 “De a ki mindvégig állhatatos marad, az idvezül.”
        (Én nem érzem úgy, hogy ki kellene tartanom. És te?)

        Könnyű kiragadni egy-két Igét és azt hozzácsapni egyik, könyvünkhöz, posztunkhoz, podcast-hoz, előadás témájához stb, hogy ezzel próbáljuk igazolni mondanivalónkat, mert sokan teszik ezt manapság, de az már egyáltalán nem biztos, hogy fedi is a valóságot,…sőt, a legtöbbször éppen, hogy az ellenkezője. De viszont sokan lehiszik. És ez így nem jó, egyáltalán nem az.

        1. Adrian!

          Én hajlandó vagyok, csak te nem válaszoltál a kérdéseimre!

          A templomból kő-kövön nem maradt. Olvasd el, az ezzel kapcsolatos történelmi beszámolót.

          Máté 24:4 4 ?És Jézus felelvén, monda nékik: Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket.?
          (érdekes, hogy rögtön ezzel kezdi, nem? Ez szerintem annyit jelent, hogy valakik igyekezni fognak becsapni minket).”
          Igen, és ezért követjük csak az Urat, és nem megyünk senki után.

          Mát. 24,3 Mikor pedig az olajfák hegyén ül vala, hozzá menének a tanítványok magukban mondván: Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? és micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének?

          Itt 3 kérdés van feltéve az Úrnak. 1. Mikor lesznek ezek meg? Ez a Templom lerombolására vonatkozik. Ez megtörtént 70-ben. Ahogyan a dánieli igevers is mondta, a Messiás fejedelem kiirtása után, egy eljövendő fejedelem lerombolja a Templomot, és végig tart a pusztítás.
          2. Mi lesz a jele, a te eljövetelednek? Erre mondta az Úr, hogy : Mát. 24,6
          Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég.
          ?
          Mát. 24,7- Mát. 24,9 Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást. És sok hamis próféta támad, a kik sokakat elhitetnek.
          És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.

          Nézd, nem csak Európa, és Észak- Amerika létezik a földön. Ha figyeled a híreket, akkor most éppen a keleti, és déli féltekén vannak keresztény üldözések, és keresztény gyilkolások. De, ez volt a kommunista rezsimek alatt is, ha pl Magyarországon nem is volt annyira kemény. De pl, Kínában, Észak-Koreában, Romániában ( http://www.hajnalcsillag.net/files/wumbrand-megkinozvakrisztusert.pdf ), vagy a Szovjetunióban mindennapos volt. ( Észak-Koreában, és Kínában még most is az.) Vagy pl : https://www.youtube.com/watch?v=9KSyBHNs3nI

          De, már közelít hozzánk is. Továbbá, nem tudom, hogy a hamis prófétákról, mint olyanokról akik sokan lesznek/vannak, miért nem tudsz, hiszen, ahogyan te is írtad, éppen most vitték be a babiloni egyházba a “követőiket”. És ezentúl még jó pár olyan hamis próféta van, akik igeellenes dolgokat tanítanak, és sokan követik azokat. ( Ráadásul, még hamis Krisztusok is voltak/vannak ( ha mi nem is kapunk annyira hírt felőlük) , pl Oroszországban is volt (nem tudom él-e még?!) legalább 1 ( de úgy tudom, hogy több is), és most Dél-Amerikában is van, aki magát a megtestesült Krisztusnak nevezi, és több százezer ( ha jól emlékszem a számra) követője van. De, a történelem feljegyzett a zsidók közül is egy pár “Krisztust”.

          ” Itt fontosnak tartom megjegyezni, hogy kb. 250 évről beszélünk. A baj csak az, hogy ezek a ?Krisztus? önjelöltek nem sokakat sikerült megtéveszteniük, tehát ezt sem látom még egy megvalósult próféciának).”

          Én meg azt mondom, hogy nem 250 évről beszélünk, hanem majd 2000-ről. Már az apostolok is azt írták, hogy sok hamis próféta jött ki a világba. Pl Mohamed is hamis próféta volt, és igen sokan követték/követik ma is a tanításait. De, gondolhatsz a Mormonokra, Jehova Tanúira, és a többi hasonló hitekre. Továbbá a “fenevad” az, “akit” a legtöbben követtek/nek, és követni fognak, aki megtévesztette/ti az embereket a beszédekkel, csodákkal, és a jelekkel, amelyek adattak neki…..

          “Máté 24:9 ?Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért.?
          (Ez itt egy általános jelenségnek hangzik. Kérdés. Hol van ez ma?….”

          Ázsia, Afrika, Arab-félsziget…?! http://kozbenjaro.blog.hu/

          “Máté 24:10 ?És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást.? (És ezzel mit kezdjünk jelenleg? Esetleg 50-100 év múlva? Talán, de az sem biztos).”

          Mt 24,9 Akkor majd átadnak titeket, hogy megkínozzanak, s?t meg is ölnek titeket, és minden nép gy?lölni fog titeket azért, mert hisztek bennem.
          Mt 24,10 Ekkor sokan elvesztik a hitüket, elárulják és gy?lölni kezdik egymást.
          Mt 24,11 Sok hamis próféta is jön, és sok embert félrevezetnek majd.
          Mt 24,12 Mivel a gonoszság megnövekszik, sok emberben kih?l a szeretet.
          Mt 24,13 Aki azonban mindvégig kitart, az megmenekül.
          Mt 24,14 Az egész világon hirdetik majd az Isten királyságnak örömhírét, hogy ez tanúbizonyság legyen minden nép számára. Csak akkor jön majd el a vég.

          Hát, szerintem ez is klappol a mai időkre! A hitehagyás ( itt ne arra gondolj, hogy mennyien mondják magukat kereszténynek, hanem, hogy mennyien valóban keresztények) , az árulás, a gyűlölet. stb…!

          “Máté 24:13 ?De a ki mindvégig állhatatos marad, az idvezül.?
          (Én nem érzem úgy, hogy ki kellene tartanom. És te?)”

          Most ez vicc..?! Komolyan nem érzed, hogy, ha akármi történik is ki kell tartanod…?!

          “Könnyű kiragadni egy-két Igét és azt hozzácsapni egyik, könyvünkhöz, …”

          Szerintem pedig elég egyértelmű jeleket mondott az Úr ahhoz, hogy a hívők észrevegyék az idő közelségét…! De, javaslom, hogy kérdezd meg tőle személyesen, és ne csak spekulációkra hallgass. A hívó szó már elhangzott, hogy készüljetek, mert érkezik a vőlegény….!

          ( De, egyébként, a világ vége mindenkinek eljön, abban a pillanatban, ahogyan meghal. Ezt meg nem tudjuk pontosan, hogy kinél mikor történik meg, ezért mindig készen kell lennünk. )

        2. Ida,
          Oké értem. Én vagyok az, aki nem látja jól a dolgokat. Rendben, legyen így.
          Viszont akkor kérlek mond meg, hogy szerinted kb. mennyi időnk van még a bűn emberének, a veszedelem fiának a megjelenéséig. Köszi.

        3. Jaj Ida,….de azért köszönöm az őszinteségedet.
          Remélem nem baj, ha a későbbiekben ezt a kijelentésedet felhasználom arra, hogy bebizonyítsam mennyire elkalandoztál, kalandoznak egyesek a valóságtól, ami a biblikus utolsó idők jeleinek az értelmezését illeti.
          Nem szándékom bántani téged, mert igazából nem is rólad szól ez az egész, csak arra szeretnék itt rámutatni, hogy a mai “vég időkben vagyunk” keresztények mennyire elvannak tájolódva a valóságtól és hogy miért. Bár ezt az utóbbit már egyszer kifejtettem. Tehát amolyan tökéletes alanyként szolgálsz nekem, nekünk….és nem utolsósorban, de ezzel remélhetően a saját magad és a többiek okulására is jó szolgálatot teszel, teszek…mert meg van hozzá az összes attribútumod és az itteni körülmények (hangulat) is ugyancsak ideálisak.
          Szóval semmi személyes kedves Ida, csak szigorúan munka 🙂

        4. Nem gond, ADRIAN, ha felhasználod “ellenem”, amit mondtam! Mert még magam is vacillálok AK feltűnésének idején ( ahogyan azt már írtam valamikor). Mert ezen igeversek szerint, csak 1 hónapnyi ideig fog uralkodni a 10 királlyal:
          Jel 17,11 Maga a Szörnyeteg pedig, amely volt, de most nincs, az a nyolcadik király. Ez is a hét király közé tartozik, és a pusztulás felé halad.
          Jel 17,12 A tíz szarv, amelyet láttál, tíz királyt jelent, akik még nem kezdték meg uralkodásukat. ?k majd a Szörnyeteggel együtt kapnak egyetlen óráig tartó hatalmat.
          Jel 17,13 Mind a tíz királynak ugyanaz a célja. Erejüket és hatalmukat át fogjak adni a Szörnyetegnek.
          Mert az első fenevadnak adatik 42 hónap, és az fogja üldözni a szenteket. Az “ő” bálványképét kell majd megcsinálniuk az embereknek, és annak a HP a “vezére”. ( De, nem szeretném, ha azt gondolnád, hogy most visszakozok, a sacc 1-2 évből, amely szerintem kb még hátra van az AK megjelenéséig. Mert vannak más írások is, ahol viszont úgy néz ki, hogy ő is 3 és fél évet fog uralkodni…! )

          De, igen örömmel veszem, ha végre te is beszélsz arról, hogy te hogyan látod a dolgot, az ige alapján.

        5. Adrian, kérdeztél, és válaszolok hogy kb hasonlóan látom, mint Ida. Talán nem 1-2 évet írnék, DE ezt sincs KIZÁRVA! Ha nem volna úgy mint még SOHA A VILÁGTÖRTÉNELEMBEN “hogy senki ne tudjon venni, sem eladni, hacsak nincs rajta a száma” és 18-tól USA-ban kötelező lesz az egészségügyi rendszer miatt mindenkinek felvennie … Erről a bélyegről már sok helyen írtak, nem kezdek bele. Előjelként is ott van, a beléptetőrendszerek, a bankkártyák a készpénz “kímélet” céljából (hogy ez mennyire tetszik a fiataloknak, elképesztő) és ÁLTALÁBAN a megtévesztés.

          Azért szeretem ezt a lapot, mert kimondottan telitalálat, pontos leírás, “előrejelzés” olvasható itt némely dologban. Például, egy írás, a Demóna c. filmről. Máshol is – a mostani “időket” – elemezték, pl. a pp Az Üzenet c. filmje. Ilyen “üzenetek” csak úgy, véletlenül nem képzelhetőek el.

          És, katolikusként mondom (lehetőleg ne méricskéld az ismeretlen hitemet) : az egy világvallás megalakulása küszöbön áll. Az pedig egy ÁLTALÁNOS HITEHAGYÁS lesz, hiszen az Úr Jézus megváltó művét fogják belőle kihagyni, és ennek már MEGVOLTAK az előkészületei …

          Egyébként az egész világ úgy pusztítja önmagát, hogy lehet, ha nem is lennének itt ezek a jelek és ez a korszak felismerhetően, akkor is megszűnne a talaj termékenysége, szennyeződne a víz (ahol van) és teljesen elmérgeződne minden 🙁 … tegnap találtam egy olyan filmet, ahol a magzatokból készült kozmetikumokat és ÉLELMISZEREKET tárgyalják :((( iszonyat!

          Tehát, ha az Úr azt mondta, hogy úgy lesz mint Noé idejében, vagy, mint Lót idejében, akkor ott tartunk … majd hozok néhány “finom falatot” 🙁 ha ez még nem győzött meg. Az üzenőfalra. Szia, áldás, békesség!
          Éva

        6. Köszi a válaszod Éva. Nem, nem győztél meg. A “senki ne tudjon venni, sem eladni…”
          megközelítésed egyáltalán nem lett volna rossz, de sajnos eltérítetted saját magad az Ige igaz és pofonegyszerű értelméről, valami amerikai egészségügyi rendszer történettel. Megfejtem neked a próféciát egyszer és mindenkorra. A prófécia betejesedéséhez két dolog jöhet szóban.
          1. Marad továbbra is a készpénz forgalom (is) és tesznek minden egyes ember mellé egy NAV-os munkatársat, hogy még véletlenül se cseréljen gazdát az un. fekete pénz ( senki ne tudjon venni, sem eladni!). Szerinted menni fog? Próbálj csak belegondolni egy kicsit, hogy ma hány ilyen nem hivatalos, számla nélküli fekete vásárlás történik a világban.
          Szerintem szorozzunk be nyugodtan néhány milliárdot néhány úgy átlagban 2-3-al és meg lesz rá egy körülbelüli válasz. Bocs, de én most hirtelen ki sem tudom számolni, max elképzelni azt a sok sok milliárdnyi, ilyen jellegű, tranzakciót. Sátán csak úgy rázza a fejét és mondogatja magában “hmm, ez így egyáltalán nincs jól. Tennem kéne valamit, hogy sarokba szorítsam őket, hogy ne legyen semmilyen választási lehetőségük”.

          2. Nem tudnak mindenki mellé egy adóellenőrt tenni, a nap 24 órájában, ezért inkább teljesen kivonják a forgalomból a készpénzt, így aztán minden fizetés, adás-vétel, csakis elektronikusan, ellenőrizve történhet, lesz lehetséges. A “minden” mennyire jelent mindent nálad? És a “senki” (“senki ne tudjon venni, sem eladni”) jelenthet nálad legalább egy embert is?

          A fentiek figyelembevételével és a jelen események idők haladtával, a te szerény számításaid szerint mikorra tudnák kivezetni a forgalomból teljes mértékben a forgalomban lévő kp-t?

          A többire most sajnos nincs időm, pedig mind fontos kérdés.

        7. Adrian, az szinte mellékes példa volt, és ráadásul a pápa is jónak tartja 🙁 : MINDEN JEL arra mutat, a totális ellenőrzésről már sokat írtak, stb. Ez a cikk is, de már a dilibogyók is, a média agymosása, stb. Ezek a dolgok ÖSSZEFÜGGNEK!

          Mennyi idő múlva? Nem vagyok közgazdász, sokan összeomlást vizionálnak. Arra jó lesz majd hiszen ERRE FELÉ megy a világ!

          Lehet, hogy nem 1-2 év, de, ha az oroszokat rákényszerítik egy háborúra, akkor majd lesz egy BÉKE létrehozó! Az “egy világvallás” is képben van, borzalmas csak “JÓNAK TŰNIK” MAJD sokaknak! Sajnos! “hogy végre nem ölik egymás holmi hitügyeik miatt” … Tehát ott lesz a “béke-közvetítő” létrehozó, az AK és már teljesen képben vagyok mi és ki által történt a kat.egyházban próféciák, elhallgatások, stb. Nem tudunk mindent, ez természetes. De a körvonalait, ahogy egy hegységhez közeledünk, látjuk, aztán ahogy még közelebb érünk, egyre pontosabban! Erről beszélek, hogy aki akarja, látja … Ja, és nem a világ vége, hanem az első feltámadás MAJD … http://divinity.szabadosadam.hu/?p=13991#more-13991

        8. ADRIAN!

          Napok alatt megtudják tenni, hogy kivonják a készpénzt! Csinálnak egy pénzügyi krakkhot, pl mint anno ( pl a nagyapámék idejében volt éppen a “millpengős” dolog: elvitte nagypapa a tehenet a vásárra, a másik faluba ( azt hitte , hogy nagyon jó áron tudta eladni!), mire hazaért gyalog onnét, már sokkal kevesebbet ért, utána egy-két hét múlva csak egy tojást kapott volna a tehén áráért….!)
          És gondold meg, ez még a távíró, és a rádió korában volt….! A mai technikai fejlettséggel, már az egész világon meg lehet ezt tenni, 1 nap alatt…!

          Nézd, ha én lennék az illetékes “elvtárs”, akkor én tuti, hogy így csinálnám, hogy seperc alatt felvedd a fenevad pecsétjét:
          Világméretű pénzügyi válságot csinálok 1 éjszaka alatt. Minden fizetés, megtakarítás kb semmit nem ér. 1-2 napi élelmet lehessen rajta venni. Mivel tudom, hogy senki nem fog tudni fizetni a szolgáltatásokért, lekapcsolom azokat azonnal. ( Persze ezt télre a legjobb időzíteni, hogy fűtés se legyen, lehessen….!) Hagyom a népet 1-2-3 hónapig éhezni, szomjazni, és fázni, azután “megmentem” őket!
          Technikailag pedig a bélyegosztást úgy szervezném meg, ahogyan a szavazást szokták! Legyártatom előre a személyre szóló bélyegeket ( természetesen állam titokként kezelve mindenütt), és amikor a “megmentő” hadművelet beindul, akkor már minden készen áll világszinten arra, hogy akár 1, vagy 2 nap alatt mindenki felvegye a bélyeget, aki adni, vagy venni szeretne, vagy akar. Csak be kell menni a “pecsétosztó helyiségbe”, és máris van pénz, van élelem, van víz, és szolgáltatások. ( És rengeteg önkéntes jelentkezne, hogy részt vehessen a pecsét osztásban, a pecsétosztó helyiségben, mert a népen segítene ezzel…!) Természetesen a pecséttel “alapjövedelem” is jár, amely a megélhetési költségeket fedezi….! Szerinted mennyire ölnék egymást az emberek, hogy minél előbb sorra kerüljenek…?!

          És én most kb 3 percet gondolkodtam rajta, hogy hogyan lehetne gyorsan, és zökkenőmentesen megcsinálni. És még önkéntesnek is látszana….!
          De, hidd el, hogy nálam sokkal leleményesebb emberek vannak ott, ahol készülnek az események, és nem 3 percet gondolkodnak rajta….!

        9. Hát akkor csinálják meg holnap az “elvtársak”, ha ilyen könnyű és szerinted semmi vesztenivalójuk nincs. Nincs igazam? De most hogy elszóltad magad, hogy mi a megoldás, talán meg is teszik.
          És ez mind a te lelkeden fog száradni. 😀 😀 😀

        10. ADRIAN!

          “Hát akkor csinálják meg holnap az ?elvtársak?, ha ilyen könnyű és szerinted semmi vesztenivalójuk nincs.”

          Hidd el, hogy amikor itt lesz az ideje, akkor meg fogják csinálni. ( Ez pedig, ahogyan kinéz nem sokára eljön! De, most még tart a kegyelem ideje, és Isten tervében ezek szerint most/ma még nem ez szerepel.) És szerinted mi vesztenivalójuk van? Ki az, aki a történelem folyamán bármikor is eredményesen tiltakozott , bármilyen népirtás, vagy hasonlók ellen? És, szerinted ki lesz az, aki majd megteszi ekkor? ( A keresztényeken ( és még egynéhány ellenállón) kívül, akiknek mint tudjuk, hasonlóan nem lesz eredményes ( fizikai szinten) az ellenállásuk…! ) A politikusok….? ( KI az, akivel nem történhet hirtelen baleset, vagy egy hirtelen jött betegség, vagy akármi, ha nem engedelmeskedik….? Vagy ki az közöttük, akiről nem tudnak akármikor valamilyen bűncselekményt “előásni”? Hiszen még az se igaz, hogy a nép választja meg a vezetőit….! ) Vagy a katonaság, vagy a rendőrség, vagy ki lesz az, aki tiltakozni fog? ( Adnak nekik, és a családjuknak kaját, és már annyi is!)

          ” Nincs igazam? De most hogy elszóltad magad, hogy mi a megoldás, talán meg is teszik.
          És ez mind a te lelkeden fog száradni. 😀 😀 :D”

          Azért az eddig tapasztaltak alapján, nem szoktak egyszerű, de hatékony megoldásokban gondolkodni az “elvtársak”, ezért vélhető, hogy most se fognak….! (És remélem, hogy nem olvassák az “Idők Jeleit”!) 🙂

        11. Ácsi Ida,…még sem fog menni ez az egyik napról a másikra váltás, mert egy globális elektronikus fizetési rendszerhez ingyenes net elérhetési infrastruktúra is dukál…..mindenhová. Az meg úgy tűnik, hogy odébb lesz egy kicsit,….de a hírek szerint dolgoznak rajta. Szóval fel a fejjel 😉

        12. ADRIAN!

          Elég, ha mobil leolvasók vannak mindenhol, amelyet műholdas rendszerrel meg lehet oldani. ( Kis kütyű, ami továbbítja az infót….! Pár centért legyártatják,és ingyen osztogatják…! Szerintem még annyiba se kerülne, mint egy “közvélemény kutatás”…! De erről már beszéltünk, hogy mi minden dolgot kitaláltak már hozzá…!

      1. Megtehetnéd, hogy megérted Ida miért ír, mit “ad el”: nem árut, miért sértegeted Adrian? Más érved, úgy látszik, nincs …

        Már minden mobiltelefon követhető, a mikrochip meg még egyszerűbben lehet “levehetetlenül” az emberek bőre alatt, mint azt már tudjuk – és voltak, akik kérték is, fiatalok 🙁

Hozzászólás a(z) István bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend