“Az egész világ a gonosz hatalmában van. … Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.” (I. János 5:19, 3:8)
Politikai pályafutásom során az emberek többnyire négyszemközt tiszteltek meg bizalmukkal. Az Egyesült Államok legnagyobb alakjai, a kereskedelemben és az iparban, valamennyien félnek valamitől. Tisztában vannak vele, hogy létezik egy rendkívül szervezett, alattomos, mindig mindent figyelő, mindent átszövő, teljes és tolakodó erő, így minden esetben kénytelenek lélegzetüket visszafojtva beszélni, amikor elítélően fogalmaznak ezzel kapcsolatban.
– Woodrow Wilson, az Egyesült Államok 28. elnöke (1856-1924)
Szóval kedves Coningsby, láthatod, hogy a világot nem azok a személyek irányítják, mint akiket a háttér mögé nem látó emberek elképzelnek.
– Benjamin Disraeli, Nagy-Britannia miniszterelnöke (1804-1881)
Az ipari forradalom, az uzsorán alapuló bankrendszer feltalálása, valamint az elmúlt három évszázad tudományos és technológiai fejlődése három jelentős következményt hozott magával. Lehetővé tette, hogy a világ vagyona a lehető legkevesebb ember kezében összpontosuljon, utat nyitott a tömegpusztító fegyverek megalkotása előtt és nem utolsó sorban lehetővé tette a tömegek gondolkodásának tudománnyá fejlesztett manipulálását a médián és az oktatási rendszeren keresztül.
Bolygónk legvagyonosabb családjai irányítanak minden jelentős felfordulást a világon, amelyeket többnyire ők maguk indítanak el. Tevékenységük az egész világra kiterjed, hatalom és pénzéhségük nem ismer határokat. Az ő szemükben a hétköznapi emberek eldobható használati eszközök csupán, így nem véletlen, hogy különböző népességcsökkentő módszerek segítségével olyan szintre akarják csökkenteni a föld lakosságát, amit ők ideálisnak tartanak saját céljaik és személyük kiszolgálása szempontjából.
Nathan Mayer de Rothschild (1840-1915) állítólag a következőképpen fogalmazta meg hatalmának lényegét (bár az alábbi idézet hitelességét sokan vitatják):
Nem érdekel, hogy ki ül Anglia trónján, hogy a brit birodalmat irányítsa, amin a nap soha sem nyugszik le. Valójában, aki Britannia pénzforrásait uralja, irányítja a birodalmat. A brit pénzforrásokat pedig én irányítom.
Állítólag maga a dinasztiaalapító, Mayer Amschel Rothschild, Nathan dédapja is azt mondta, hogy ?Add nekem egy ország pénzügyi rendszerének ellenőrzését, és nem érdekel, hogy ki hozza a törvényeit!” Nathan lett a Bank of England kormányzója és közvetve az akkori világ nemzetek feletti pénzügyi rendszerének az irányítója. Ez ma is így van, az Egyesült Államokban a hatalmi elit ügyvezető intézményének szerepét pedig a szintén Rothschild érdekeltségű Federal Reserve Bank képviseli, amely annak ellenére tölti be a központi bank szerepét az országban, hogy 100 százalékban magántulajdonban lévő intézményről van szó.
Szomorú és fájdalmas látvány, hogy az emberi gondolatok legszervezettebb kifejezése és legtöbb pozitív potenciállal rendelkező ajándéka, a tudományos ismeret, az emberiség leigázásának legfőbb és rendkívül veszélyes eszközévé vált, amely szintén egy maroknyi ember kezében összpontosul. Mivel egyes tudósok egyenesen az elit megrendelésére dolgoznak, a megrendelő úgy gondolja, joga van a találmány biztosította hatalomhoz és annak öncélú felhasználásához, függetlenül attól, hogy ez milyen anyagi és emberi áldozatokkal jár.
Ennek a maroknyi, igen befolyásos és gazdag embernek a célja egy Új Világrend, egy általuk irányított egységes világkormány felállítása, a törekvés pedig több évszázadra vezethető vissza. Gyökerei a politika színpada mellett, a társadalmi, kulturális és vallási körökből erednek, gyakran szimbolikusan ‘okkultista’ felhanggal.
A törekvést a jelenkorban leginkább ?Új világrendként?, ?Egységes világként? vagy mostanában egyszerűen ?globalizációként? emlegetik. Mindegy minek nevezzük, a tény, hogy a nemzeti szuverenitás ? ami nem más, mint a nép szabadsága, hogy a saját sorsukat befolyásoló döntések meghozataláért felelős nemzetállamokat alkosson ? mára annyira elmosódott fogalommá vált, hogy alig akad, aki jelentését képes lenne megfogalmazni. Ez a tendencia talán elfogadható lenne, ha a nemzeti szuverenitás háttérbe szorulása elősegítené az emberiség egészét érintő globális problémák megoldását, azonban az egyre növekvő szegénység, az éhezés, a terjedő betegségek és az egyre több térséget érintő háborúk egészen más képet mutatnak.
Az elit a lehető legszigorúbb anonimitás és titoktartás mellett, a lehető legnagyobb kegyetlenséggel, a megtévesztés, kémkedés és zsarolás minden elérhető eszközével uralkodik, egyelőre a háttérből. Nemzeteket ugraszt egymásnak a vallás és a hagyományos értékek elpusztítása, a nyomor és szegénység szándékos terjesztése érdekében. Nyomában káosz uralkodik el, a területi hatalmakat pedig olyan személyek kezébe adja, akik bábuként szolgálnak terveihez.
A háborúk, forradalmak és merényletek tekinthetők leggyakrabban bevetett fegyvereiknek. ?A vér még folyik az utcákon, de a felvásárlás már elindul.? Egyaránt használnak titkos és nyilvános szervezeteket.
Professzor Carroll Quigley, a Georgetown Egyetem történelemprofesszora a következőképpen látja a törekvést:
A pénzügyi kapitalizmus erőinek egy másik messze nyúló célja is volt, ami nem kevesebb, mint létrehozni a pénzügyi hatalom magánkézben lévő globális rendszerét, ami minden ország politikai rendszere és a teljes világgazdaság felett is hatalmat gyakorolhat. A tervek szerint ezt a rendszert, feudalista módon, a világ központi bankjai közös erővel irányítják majd, magán összejövetelek során hozott titkos megállapodásokon keresztül. – A pénzügyi kapitalizmus lehetővé tette a világgazdaság központi irányítását, hogy az így megszerzett hatalomnak a pénzügyi elit hasznát szolgálja, minden egyéb gazdasági érdekeltség kárára.
Winston Churchill pedig, akinek végül elege lett a játékból, így vélekedett a háttérben folyó mesterkedésről:
Adam (Spartacus) Weishaupttól egészen Karl Marxig, Trockíjig és Kun Béláig, Rosa Luxemburgtól Emma Goldmannig nyomon követhető egy világméretű összeesküvés, melynek célja a civilizáció aláásása és a társadalom újjászervezése a rosszindulat, az irigység, az erőszak ösztöneire, és a megvalósíthatatlan egyenlőség álmára építve.
Ahogy Mrs. Webster olyan találóan rámutatott, a törekvés egyértelműen kimutatható szerepet játszott a Francia Forradalom tragédiájában. Ez volt a XIX. század valamennyi romboló mozgalmának mozgatórugója, és most végül az említett rendkívüli személyiségek, Európa és Amerika nagyvárosainak alvilági csoportja, hajánál fogva ragadta meg az orosz népet is és annak a hatalmas birodalomnak is vitathatatlan urai lettek.
– Winston Churchill, az Illusztrált Sunday Herald-ban 1920-ben megjelent cikkből
A Kennedy által leleplezett összeesküvés
John F. Kennedy megpróbálta figyelmeztetni a nyilvánosságot, aminek tudjuk mi lett az eredménye. Mára igen híressé vált ?titkos társaságok? beszédében a globalisták által elindított, manapság tapasztalt veszélyekre figyelmeztette az amerikai sajtót és népet. A több mint 50 éve elhangzott szavak, ma nagyobb jelentőséggel bírnak, mint valaha:
A ‘titkosság’ már önmagában összeegyeztethetetlen egy szabad és nyitott társadalommal. Mi, a nép, természetünknél fogva és történelmileg is ellenezzük a titkos társaságokat, a titkos esküket és titkos eljárásokat.
Ma egyetlen hadüzenet sem történik a hagyományos módon, legyen bármily kemény és ádáz a küzdelem. Az életvitelünket támadták meg.
Egy monolitikus és kegyetlen összeesküvés állt össze ellenünk, ami elsősorban titkos eszközökkel próbálja kiterjeszteni befolyását. Megszállás helyett beszivárgással, választások helyett felforgatással, szabad választások helyett megfélemlítéssel, nappal bevetett hadsereg helyett éjszakai gerillatámadásokkal.
Ez a rendszer hatalmas emberi és anyagi forrásokat sorakoztatott fel, egy szorosan felügyelt és rendkívül hatékony gépezet felépítésére, ami elegyíti a katonai, diplomáciai, titkosszolgálati, gazdasági, tudományos és politikai műveleteket. (forrás)
Titkos társaságok, titkos eskük, titkos eljárások, beszivárgás, megfélemlítés. Ezek John F. Kennedy szavai, aki 1963. június 4-én megpróbált szembefordulni ezzel a titkos társasággal, amikor a Fed által kibocsátott papírok helyett kincstári dollár bankjegyeket akart nyomtatni, majd a forgalomban lévő pénzt később bevonni. Néhány hónappal később, 1963. november 22-én megérkezett az elit válasza. Az őt követő Lindon Johnson egyik első intézkedéseként felülírta a Kennedy által kiadott kormányrendeletet az új bankjegyek kibocsátásáról, ezzel is jelezve, hogy mi lehetett Kennedy megölésének hátterében.
A hadiiparból és a háborúkból is pénzt csináló bankok szintén a hegeli ?káoszból rend? és irányított válság filozófiáját követő elit hatalom kezében vannak. Ilyen irányított konfliktus volt mindkét világháború is.
Arroganciájuk, fáradhatatlanságuk, az emberi élet semmibevevése, az évtizedekre előre történő tervezés a legtöbb érző ember számára felfoghatatlan.
Az amerikai történelemben Kennedy-n kívül számos más politikust is találunk, aki látta, hogy mi történik és megpróbálta figyelmeztetni a nyilvánosságot az összeesküvésre. Franklin Delano Roosevelt, 1933. novemberében például ezt írta Edward House ezredesnek:
Igazság szerint mindketten tudjuk, hogy a nagyobb központok pénzügyi elemei Andrew Jackson óta a markukban tartják a kormányt.
Maga Andrew Jackson, aki 1829-től 1837-ig volt az Egyesült Államok elnöke, hihetetlenül dühös volt a bankárok taktikái miatt:
Maguk viperák fajzatai. Eltökéltem, hogy az örök Isten segedelmével kigyomlálom magukat. Ha az emberek felfognák a pénz- és bankrendszer igazságtalanságát, már holnap reggelre forradalom törne ki.
A fiatalok felkészítése az elit tagságra
Figyelemre méltó az is, hogy az elit tagjai miként képesek folyamatosan a kezükben tartani az irányítást, és megtalálni azokat, akik továbbviszik a munkát. Ez kizárólag azért lehetséges, mert létezik egy rejtett program az újoncok mentális, ideológiai, filozófiai és pszichológiai képzésére, majd a kiképzett utánpótlásnak stratégiai elhelyezésére az Egyesült Államokban és egyéb fontos országokban.
A válasz az egyetemeken és az egyetemi titkos társaságokban keresendő. A monopóliumot élvező médiaszervezetek intenzív rövidtávú pszichológiai hadműveleteket hajtanak végre (például választások előtt), miközben az oktatási rendszer közép- és hosszú távú pszichológiai nyomást gyakorol, hogy a lakosság nagy része higgyen, elfogadja és megkérdőjelezés nélkül magáévá tegye a ?demokrácia színjátékát?.
A világkormány a küszöbön áll. Évtizedeken keresztül amolyan globális árnyékkormányként működött, mindvégig készülve az igazi, nyilvános színrelépésre, a hivatalos, ?törvényerejű? világkormány megalakulására. Olyan rendszert kényszerítenek a világra, amelyben a ?demokráciának? és a kapitalizmusnak sajátos értékei vannak, amelyeket a részvételhez el kell fogadnunk, beleértve olyan transzcendentális értékeket is, mint az igazság vagy a boldogság. A világkormány állampolgárainak fel kell adniuk saját gondolkozásukat ennek a tudati (tehát nem politikai vagy gazdasági) rendszernek a javára.
A demokrácia és a kapitalizmus tudati rendszerek. A legtöbb ember észre sem veszi, hogy gondolkodását is ezek a rendszerek befolyásolják. Ezért a demokrácia és a kapitalizmus egy diktatórikus rezsimet képviselnek. A diktatúra, vagy parancselvűség a társadalom feletti teljes irányítást jelenti és ez soha nem volt még olyan erős a történelem folyamán, mint most. A demokratikus és kapitalista rendszerek parancselvűsége olyan kifinomult, hogy még a vágyainkat is a rendszer határozza meg. Azt kívánjuk, amit a rendszer akar, hogy kívánjunk.
Ennél egyértelműbben nem fogalmazhatunk. Amennyiben az igazi demokrácia a nép, azaz a többség érdekeit hivatott képviselni, a közjó és közérdek védelme mellett, akkor kimondhatjuk, hogy ma sehol sincs demokrácia a világon, mert az a színdarab, amit demokrácia néven játszunk, teljes mértékben demokráciaellenes és kizárólag a pénzhatalom érdekeit szolgálja, aminek gyökerei egészen a piramisok koráig és még távolabbra, az emberiség hajnaláig nyúlnak vissza. A hegeli elveket követve az elit igazolhatónak látja a háborúkat, a kollektivizmus ideológiája szerint pedig úgy gondolja, hogy az emberiséget kezelni, irányítani kell, amit ?ők?, a magukat átlag felett állónak tartó beavatottak hivatottak megtenni. Az Illuminati, a Szabadkőművesek és egyéb titkos és kevésbé titkos társaságok tagjai, egy szó szerint és átvitt értelemben is földalatti gépezet elemeivé állnak össze, hogy az elámított, alvó és meggyötört tömegeket egyik szakadéktól a másikig rángassák.
Aki ezt nem érti meg, az nem értheti meg, hogy miként is működik ma a hatalom a világon és így soha nem értheti meg mi a baj és miért tartunk ott, ahol tartunk. Enélkül pedig nincsenek válaszok és nincsenek megoldások.
Kedved Varadi.
Tudom, hogy jot akarsz, de ugy tunik meg nem vagy olyan szellemi “szinten”, hogy feltudd ismerni az ujra es szepen becsomagolt lejart arut. Ezert intenelek jova, teged es a hozzad hasonlo tapasztalatlant, hogy ilyen es hasonlo anyagokat terjesztjetek a neten.Tudni illik konnyen pont az ellenkezojekent sulhet el a dolog,…azaz nem segitseg lesz a vege. A video keszito (k) mindig egy bizonyos cellal kesziti az anyagot. Az a mindenkori cel egy, a nezonek szolo, fontos uzenet. Ebben a videoban sincs maskepp. Az osszeollozot film(ezzel eddig nem is lenne baj) a nezo ele tarja az o ra is leselkedo halalos veszelyt, nevezzuk most NWO-nak, vagy Illuminati-nak, aztan menetkozben surgeti a, idezem “ebredest”, “osszefogast” es egy globalis szintu ellenallast, mire a vegere, meg tobb problema, veszely kozepette, eled tarja a light-ossdabb, eroszakmentes megoldast,…a spriritualis ebredest. A baj csak az, hogy ebben a videoban is, mint olyan sok masban, pont a hamist, a satantol valo megoldast ajanljak. Majd te, majd az emberek ezeket a bemutatott problemakat is megoldjak, hogy is maskepp?, kozosen, a bennuk rejlo es meg ki nem bontakozo, csodalatos kepessegeikkel. Termeszetese Isten, Jezus nelkul, …hiszen satan sem letezik (ergo a Bibliaban leirtak sem igazak), csak egy maroknyi hatalom mamorbam levo, elo okkultista osszeeskuvo. Erdemes mindig kulon figyelmet szentelni a videok, az irt anyagok csattanoira, azaz a vegere, mert abban rejtozik az ordog. Terjeszteni meg csak akkor, ha mar megvan hozza a szukseges tapasztalatunk, Istentol kapott tisztanlatasunk. Amen! Es Isten aldjon!
http://m.youtube.com/watch?v=lXiOdZVlp98
Sziasztok! Ez a film osszefoglalja felszinesen ezt a témát, bár hiába felszínes, így is sokkoló… Úgy érzem ezt minden emberrel meg kellene nezetni, ha hívő, ha nem. Lehet, hogy soka megnezik és azt mondják hülyeség, de szerintem abszolút hiteles, ráadásul ha valaki veszi a fáradságot és utánanéz a filmben elhangzottaknak, akkor fog róla még információt találni bőven. Igazából a youtube és a híresebb videoportalok tele vannak értékes és hasznos dolgokkal, például ezzel a témával és nagyon sokat lehet még találni a vegidokrol is, tulajdonképpen mindegyik egy ebresztofilm, keressetek és nézzétek utána ezeknek, mert mindenkinek joga van tudni mitől kell távol tartania magát, mert sokszor a leggonoszabb dolgok egyáltalán nem tunhetnek annak( meg világosság angyalanak is képes feloltozni, hogy ha kell, elhitesse a választották is). Az illuminatusok pont ezt csinálják… Elhitetnek, meg akkor is ha tudod, hogy el vagy hitetve. Derren brown-nak van egy érdekes videója: http://m.youtube.com/watch?v=k5bGRbCiU4c igazából az eleje a hasznos a videónak. Úgy gondolom, hogy ezekről a témákról heteket lehetne beszélni nagyobb létszámban, de néha kételkedem, hogy a keresztenyeknek nagyon bele kell e merulniuk a témába?! Nem biztos, hogy érdemes, persze van egy szint amit tudni és ismerni kell, de inkább az Isten dolgait kellene szemlélni és a profeciak beteljesedeset… Ezt joindulatbol írom, mert én személy szerint jobban belemerultem a téma kifilezesebe, mint az nekem nem ártott volna… De volt segitsegem, mint mindenkinek. Nagyon az utolsó napokat éljük és sokan ezt mondjak, de ezt nem elég mondani, ezt fel is kell fogni, mert MINDENKIT érint és minden kereszténynek aki Jézust követi tennie kellene a dolgát amit rá bízott az Úr, vagy azt keresni mit kellene tenni, de mint mindenben van segítség és ez végtelen, nem apad el soha, örök…. Hát kell ennél több?! Valahányszor akármilyen problémába utkozom, az Urat kérem segítségül, és valahogy olyankor mindig az lebeg a szemem előtt: Bízz Bennem!!! Mert ő segít, megha nem is mindig úgy mint ahogyan azt mi szeretnénk, de ki tudja jobban mire van szükségünk, mi vagy Ő?? Persze, hogy Ő, hiszen átlátja az egészet, hogy mit művel azzal a gonosz amit ő megalkotott. Bár ezeket biztos sokan tudják akik itt vannak és ezeket olvasgatjak. Az Isten szeret mindenkit, szóval azt kívánom nektek, hogy ebben a szeretetben töltsétek napjaitokat, perceiket stb…és szeressetek viszont. Nem kell már sokáig várni! ÁMEN
Rovide es tomoren, ovakodj az emberkozpontu megoldasoktol, szemben a Teremto, Jezus kozpontutol, ami az egyetlen es egyben az
egyeduli lehetseges megoldas. Nincs mas!
Kiváló írás, ritka mesteri összefoglalója a lényegnek, köszönet érte minden illetékesnek!
Az írója, a pakisztáni professzor, valószínű nem keresztény, de a keresztényeket megszégyenítő módon józan, alapos és beleérző, az egész világ megnyomorított tömegeivel együttérző.
Hiszen mi tette lehetővé, hogy ez a sötét hatalom évszázadok óta ilyen sikeresen képes nyomulni és mindent bekebelezni? Nem az ún. keresztények restsége, vaksága és tehetetlensége? Lassan száz éve, hogy Henry Ford lapjának híres cikksorozata is alapos részletességgel leleplezte ezt a lényegében fanatikusan vallásos nyomulást, annak aljasságát, istentelenségét és bűnösségét, és mindenre kiterjedő veszélyeit. Abban a hitben, hogy ezzel sikerül az embereket felébreszteni. J. F. Kennedy is ?megpróbálta figyelmeztetni a nyilvánosságot… Mára igen híressé vált ?titkos társaságok? beszédében a globalisták által elindított, manapság tapasztalt veszélyekre figyelmeztette az amerikai sajtót és népet.?
Látjuk, mit ér minden figyelmeztetés, ha a kereszténység nincsen tudatában a hatalmának a Mindenható megváltott és megszabadított szövetségeseként, amikor valójában Jézusnak adatott minden hatalom az égen és a földön (Máté 28:18). Ez a bár nagyon jól megszervezett, de mégiscsak emberi, a Bibliára hivatkozó és azzal sokakat megtévesztő, de a bibliai üzenetet félreértő és félremagyarázó hatalom Ábrahám, Izsák és Jákob istene előtt nem legitim, az egész nyilvánvalóan nem Isten tervének a beteljesítése, és mint ilyen eleve kudarcra van ítélve. Ez a hatalom csak azt győzi le, aki hisz neki, azért tesz meg mindent az emberek elhitetéséért, ezért vádaskodik azonnal hisztérikusan, ha egy kicsit is lelepleződik. A keresztényeknek nem félni kellene ettől, meg egymást rémisztgetni, hanem megtenni mindent annak érdekében, hogy megerősödjenek az Isten ismeretében és az őbelé vetett hitben, hogy véghezvihessék az eredeti küldetést, az igazság hirdetésével a hazugság atyja művének a lerombolását.
?Hát nem ez-e a böjt, amit én kedvelek, hogy megnyisd a gonoszság bilincseit, az igának köteleit megoldd és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek?? (Ézsaiás 58:6)
Nyilvánvaló, hogy az antikrisztusi globális háttérhatalom ennek pont az ellenkezőjét teszi.
Ezért is több mint érthetetlen, hogy egy olyan embert, aki évtizedek óta a bibliai igazságoknak a tévedésekkel és hazugságokkal szembeni érvényesülése érdekében dolgozik, minden mást feladva az életében, itt az üzenőfalon (http://idokjelei.hu/uzenofal/) ennek az oldalnak egyik régi törzskommentelője minősíthetetlen módon betámad és leantikrisztusozik. Olyan alapvető és hézagpótló tanulmányokról állítja számomra felfoghatatlan módon, hogy szerinte antikrisztusi cél áll mögöttük, amelyek számtalan igehely segítségével levezetik az Isten szerinti igazságossá válás feltétlen szükségességét és módját, felhíva a figyelmet a magyar bibliafordítások idevágó hiányosságára, az igazságosság szó kitakarására az igazság szóval:
http://igazsagos-kiralysag.info/igazsagossagra-torekedj-hogy-elj/
http://igazsagos-kiralysag.info/az-igazsagossag-kapuja/
Tényleg ezekben valósulna meg a cikkben is többször említett világraszóló nagy átverés? Szerintem sokkal inkább a vádaskodó üres, érvekkel alá nem támasztott vádjaihoz hasonlókban. Az egyszerű igazság az, hogy az evilági sátáni hatalom legelsősorban a globális álkereszténységnek köszönheti a hallatlan sikerességét.
?Ha nem hisztek, bizony meg nem maradtok!? (Ézsaiás 7:9)
Kedves THEOPHILOS!
Nem szeretném már ezt a témát feszegetni tovább ( hiszen akkor már az egész újszövetség könyveit ideidézhetném) , de azért idelinkelek neked egy írást, amellyel többnyire egyetértek ( bár még nem olvastam el teljesen) , és az ige alapján ( többnyire) én is így látom. Ha gondolod olvasd el. ( És szerintem az üzenőfalon leírt hozzád szólásomat is újra olvashatnád, és értelmezhetnéd…!)
https://keskenyut.wordpress.com/2015/04/30/hogyan-munkalkodik-a-parazna-sigurd-bratlie/
Isten áldjon!
Kedves Ida!
Vitatkozni veled én sem látom értelmét, mert te is nyilván azok közé tartozol, akiknek van egy elmélete, amit másoktól összehallott és -olvasott, és ettől a nagy tudásától felfuvalkodik, miközben nem lát az orráig sem. Akinek Isten nem jelenti ki magát, az nem fogja tudni megismerni, viszont azt csak az őneki szeretetből engedelmeskedőknek teszi meg. A többieknek maradnak a különféle, másoktól tanult nagyon bölcs teóriák, amiben csodálatos magabiztosságot tudnak egyesek (főleg a nők) tanúsítani, kb. mint a mozlimok a magukéban. Amikor az Isten dolgait tanítod, már engedetlenségben vagy (még amikor igazakat is mondasz), bár tudom, ez nektek nagyon nem tetszik (1Tim 2:12-14). Úgy mint az, hogy nem szabadott venni a jó és gonosz ismeretének a fájáról. Ez Évának kibírhatatlan volt. A fő felelősök mindezekért azonban a férfiak! Felelősség nélkül, mások kontójára persze könnyű okoskodni és engedetlennek lenni. Aki Isten akaratát nem ismeri el ezen a téren is, az az ő részéről sem ismertetik el (1Kor 14:38).
Vajon Isten miért nem Sárának mondta, hogy menjen és áldozza fel a fiát égőáldozatul? Hogyan reagált volna? Mint Ábrahám? Vagy mint te? Hiszen még logikus sem lett volna neki, nem is beszélve az érzelmekről. Mózes nővére, Mirjam nekiment Mózesnek, és noha ott látszólag még igaza is volt, Isten mégis őt büntette (4 Mózes 12).
A problémák már ott kezdődnek, amikor az új megtérőknek elsikkasztják az újjászületését víztől és szellemtől, ahogy sajnos ezen az oldalon is tapasztalható: elég csak egy rövid imát elimádkoznod, és megmenekültél (http://idokjelei.hu/ajandek/). Ez már egy alapvető és halálos tévedés!
Van itt még mit rendbe tenni, és ha jót akarunk, addig feszegessük a lényeges dolgokat, míg minden a helyére nem kerül. Te ne is feszegesd ezeket tovább! Örülj inkább, hogy neked nem kell ebben részt venned.
Kedves Theophilos!
Felhívnám a figyelmedet az alábbi kifejezésedre:
“Alapvető és halálos tévedés!”
Súlyos kifejezés, és sokszor azok esnek ilyen szélsőséges véleménynyilvánításba, akikre vonatkozik. Ha valamivel nem értesz egyet, cáfold meg tényszerűen és tárgyilagos hangnemben. Az ítélkezéstől azonban tartózkodj. Nem áll jól neked.
Kedves THEOPHILOS!
Nem, én nem azok közé tartozom, akik másoktól összehallott, és összeolvasott elmélete van, és “a nagy tudásától felfuvalkodik”, és a gőgtől az orráig se lát ( bár azt látom, hogy megpróbálsz mindenbe belekapaszkodni, hogy mentsd a magad, és a magad véleményét, amellyel másokat ledegradálhatsz)! ( Viszont, ahogyan látom, téged nagyon letaglózott az a tény, hogy valaki nem isteníti a mestered azon két írását, amit ajánlottál, és aki számodra az etalon. Ellentétben a Szentírással. ..) Én csak a Bibliát olvasom, és ráhagyatkozok a Szent Lélek kijelentésére, és tanítására az abban foglaltakkal kapcsolatban. Ha pedig mások véleményét és tanítását hallom, vagy olvasom, akkor rögtön ítélem azt az ige alapján, a Szent Lélek kijelentésében. ( A “Nem szeretném már ezt a témát feszegetni tovább” mondatom, éppen erre vonatkozik ( ahogyan azt már írtam is ott), hogy akár az egész újszövetséget ideidézhetném ahhoz, hogy rámutassak arra a tényre, hogy az újszövetség írásai szerint, a mi uralkodásra vonatkozó ígéreteink nem erre, a mostani anyagi világra vonatkoznak..! Továbbá, ahogyan látom, egyébként se foglalatoskodsz azzal, hogy értelmezz egy szöveget, és azt értsd belőle, amit mondanak neked ( arról meg természetesen szó sincs, hogy előkapd a Szentírást, és utánanézz annak, hogy azok úgy vannak-e azok a dolgok megírva, hanem csak személyeskedésekkel próbálsz “királykodni”… Éppen ezért linkeltem neked egy férfitől való írást ( ha nem is minden igemagyarázatával egyezik a látásom, és nem is olvastam még végig teljesen azt) , hogy “letörjem” a számodra legfőbb érvet, hogy nő mondta…..! De, igazából persze természetesen azt teszel, és abban, és annak hiszel, és azt mondasz, amit akarsz. Ahogyan látom, a célom se sikerült, mert azzal a linkkel, találtál magadnak más magyarázatot is, hogy amit írtam, miért is írhattam, és miért nem érthetem én jól az igét…! )
írod:
“Akinek Isten nem jelenti ki magát, az nem fogja tudni megismerni, viszont azt csak az őneki szeretetből engedelmeskedőknek teszi meg. A többieknek maradnak a különféle, másoktól tanult nagyon bölcs teóriák, amiben csodálatos magabiztosságot tudnak egyesek (főleg a nők) tanúsítani, kb. mint a mozlimok a magukéban. ….”
Igen, ezzel teljesen egyetértek, hogy a Szent Lélektől való újjászületés, Isten ismerete, és a Szent Lélek kijelentése szükséges a szellemi dolgok megértéséhez ( meg persze a Szentírás olvasása se elhanyagolható), és nem mások tanításai . És ezért nem is gondolom, hogy bármilyen igei beszélgetés közöttünk kialakulhatna, hiszen az “igei érveid” a női mivoltomnál kezdődnek, és ott is végződnek ( jelzőkkel “megbolondítva”)..! (Az Évával kapcsolatos spekulációd pedig , elég gyengére sikeredett! Ezzel csak arról tettél bizonyságot, hogy nem ismered az ezzel kapcsolatos igeverseket se. Egyébként, csak megjegyzem, Ádámnak lehetősége lett volna visszautasítani a gyümölcsöt, amit Éva “adott” neki! Mert Évát becsapták ( az ige szerint ( mármint aszerint a fordítások szerint, amiket én olvasok)), de Ádám tudatosan lett engedetlen Isten parancsával szemben. Éváért! Persze ezt nem kell nekem elhinned, elég, ha elolvasod az erre vonatkozó igeverseket! )
írod:
“A fő felelősök mindezekért azonban a férfiak! Felelősség nélkül, mások kontójára persze könnyű okoskodni és engedetlennek lenni. Aki Isten akaratát nem ismeri el ezen a téren is, az az ő részéről sem ismertetik el (1Kor 14:38).”
Azért csak, hogy tisztázzuk! Maga a Szentírás írja, hogy: Csel. 20,29 Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak. Sőt ti magatok közül is támadnak FÉRFIAK, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják.
“Felelősség nélkül, mások kontójára persze könnyű okoskodni és engedetlennek lenni.” ! Ebbe a “tanítványokba” bizony sok-sok nő is belekerült, akik azokért a nagyszerű férfiakért kárhoztak el, akik olyan nagyszerűen tanítottak, és okoskodtak….! Mert ezek a nagyszerű “Ádámok” voltak, akik a “női meggondolatlansággal” viseltető “Évákat” becsapták, és félrevezették ( akár tudatosan, akár tudatlanul), akiknek még a kérdezősködés se volt/van megengedve! ( Mert ugye a nőknek se beszélni, se ( sokáig) még írni-olvasni megtanulni se volt lehetőségük, és szabad, ezért kénytelenek voltak elhinni azt, amit nekik mondtak emez nagyszerű “Ádámok”! De, ha tudtak volna olvasni, akkor se juthattak volna hozzá a Szentíráshoz, mert azt emez nagyszerű férfiak őrizték, “olvasták”, és értelmezték azokat nekik (is)…! Viszont én azt a “női felelősségnélküliséget” nem olvastam a Bibliában! Ha, esetleg idéznéd….! Valahogy úgy látom abból, hogy a nők ugyanúgy ítéletre mennek, ahogyan a férfiak is, és senkit nem fog érdekelni, hogy őket becsapták e, vagy tudatosan mentek ama férfiak tanításai után! ( Sőt, az ószövetségben van rá példa, hogy a családfő vétke miatt, az egész család, és minden egyéb, vele együtt ment elevenen a pokolra…! Válogatás nélkül. 4 Móz. 16,31 És lőn, a mint elvégezé mind e beszédeket, meghasada a föld alattok. És megnyitá a föld az ő száját, és elnyelé őket és az ő háznépeiket: és minden embert, a kik Kórééi valának, és minden jószágukat. És alászállának azok és mindaz, a mi az övék, elevenen a pokolra: és befedezé őket a föld, és elveszének a község közül. … Pedig valószínűleg ott se kérdezősködtek a nőktől ama nagyszerű férfiak, hogy nekik mi a véleményük azzal a dologgal kapcsolatosan…..!)
És még ez az igevers is ( többek között) az “Ádámok” tévedhetetlenségét, és nagyszerűségét mutatja ( amelynek következményeit a nők is viselik,. …örökkön, örökké…..!)
2 Pét. 2,1 Valának pedig hamis próféták is a nép között, a miképen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, a kik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és az Urat, a ki megváltotta őket, megtagadván, önmagokra hirtelen való veszedelmet hoznak.
És sokan fogják követni azoknak romlottságát; a kik miatt az igazság útja káromoltatni fog.
És a telhetetlenség miatt költött beszédekkel vásárt űznek belőletek; kiknek kárhoztatásuk régtől fogva nem szünetel, és romlásuk nem szunnyad.
És azoké se, akik követték őket…..!
írod:
“Vajon Isten miért nem Sárának mondta, hogy menjen és áldozza fel a fiát égőáldozatul? ”
Gondolom azért, amiért Évától se kérdezte meg azt annak idején, amikor odavitte őt Ádámhoz hogy “ismerje” őt…., hogy neki mi a véleménye Ádámról, és hogy ő is szeretné-e társul magának….!
írod:
“A problémák már ott kezdődnek, amikor az új megtérőknek elsikkasztják az újjászületését víztől és szellemtől, …..!”
Problémák mindig is voltak sajnos. Már az apostoli levelekben is olvashatjuk, hogy más evangéliumokat, más Jézusokat hirdettek sokan, amelyek más szellemmel jártak. A történelem folyamán végig így volt, hogy az igaz evangélium mellett, a hamisat is hirdették. Ahogyan most is így van. De többnyire még mindig a férfiak hirdetik…..! ( Ami addig nem is akkora probléma már manapság, amíg a nők (is) megvizsgálják azt az ige alapján, hogy amit nekik hirdetnek, azok valóban a Szent Lélektől vannak e.)
írod:
“Van itt még mit rendbe tenni, és ha jót akarunk, addig feszegessük a lényeges dolgokat, míg minden a helyére nem kerül. Te ne is feszegesd ezeket tovább! Örülj inkább, hogy neked nem kell ebben részt venned.”
Azt teszem!
Isten áldjon!
Pike is ,
iránytű nélkül maradt 🙁
ő ,
illetve ők ,
anno eladták a lelküket, földi javakért…
és
mivel másra halgattak, nem Istenre,
ezért
természetesen jutalmuk bőséges lessz, de nem a mennyben… 🙁
János Evangéliuma:3:18
Aki hiszen ő benne, el
nem kárhozik;
aki pedig nem hisz,
immár elkárhozott,
mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.
És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz.
( Pike, és felettesének is !!! )
Én vagyok
az Alfa és az Omega,
a kezdet és a vég,
az első
és
utolsó.
Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba. ( Pike, és a felettese akire halgatott, kint fognak maradni )
De kinn maradnak az ebek
és a bűbájosok,
és a paráznák
és a gyilkosok,
és a bálványimádók és
mind
aki szereti
és
szólja a
hazugságot.
Sajátos vélemény
Annak a bizonyos szimbolikus piramisnak a csúcsán egy láthatatlan, fordított állású piramis helyezkedik el – nevezzük ezt Égi Hatalmasságnak. Ha ezt képiesíteni szeretnénk, gondoljunk a helyébe egy hierarchikus transzcendens hatalmi felépítményt, vagy (és inkább) egy földönkívüli, az ismert emberi civilizációnál hatványozottan fejlettebb technikával rendelkező kozmoszlakó erőt. Tehát lényegében arra célzok, hogy a címben feltett kérdés tárgyalási környezetét kiterjesztett értelemben kellene felfogni. A földi hatalmasságok a csúccsal felfelé álló piramis tetején is csak végrehajtók, beavatottak. Kérdés, hogy mi a cél, ha az egész emberi történelem ezek szerint nyílegyenesen a mai állapotokhoz vezetett, irányított formában?
Véleményem szerint a Földön, mint az egyik lakható bolygón a Világegyetemben, egyszerre két agyi szoftverrel “ellátott” tudatos emberi lénytípust ágyaztak be az élővilágba – akik testileg az alkalmazkodás képességével azonos szinten rendelkeztek.
A két “program” közötti különbséget akár népmesei szinten is ki lehet fejezni: “jó” embert és “rossz” embert programoztak be, kezdetben Ádám-Éva “műveltségi” alapszinten (az almáról már tudták, hogy ehető és le is szakították, hogy éhen ne haljanak).
Az egész emberi történelem lényegében e két alapprogram egymással szembeni folytatólagos harcának a fizikai valóságban való megtestesülése: munkában, találmányokban, tudományban, alkotásokban és rombolásban. A két szoftver a permanens küzdelem közepette folyamatos önépítésen esett át, ami az emberi agy kimondhatatlanul finom struktúrájához vezetett. Végtére is egy kezdetleges szerves alapidegrendszer a küzdelemben a földi anyagi világ legfejlettebb, legbonyolultabb komplexitássá építette önmagát (illetve kényszerítette a “másikat” azzá válni).
Közeledünk a végjátékhoz – talán az lesz a “történet” vége, hogy a láthatatlan feljebbvaló hatalom el fogja dönteni, melyik program jutott el a végső szervezettségig egy adott koponyaüreg méretén belül – azt fogja kiválasztani és elterjeszteni a világegyetem lakható bolygóin. Itt következik a legfontosabb kérdés: csak a struktúra hálózati tökéletessége a kiválasztás legfőbb szempontja, vagy figyelembe vételre kerül a földi értelemben “etikának” nevezett magatartási tulajdonság is – ne csak okos légy, ne csak hasznot hajts és hajtass, hanem legyen benned szeretet az egész világmindenség iránt!
Én úgy érzem, hogy ez utóbbi döntő érv lesz a kiválasztásban! Tehát az Armageddon, a megiddói csata a “jó” győzelmével végződik és megtelnek a lakható bolygók értelmes, önmagukat, lénytársaikat és a teljes szerves és szervetlen anyagi világot szeretettel magukhoz ölelő (ezáltal gondozott és fenntartható kozmoszra vigyázó) emberi lényekkel – akár ezernyi alakzatban és fizikai testben….
Köszönöm a lehetőséget, hogy mindezt elmondhattam, megoszthattam másokkal. Ha valaki úgy érzi, hogy az általam felvetett gondolat még tovább csiszolható, még érthetőbbé tehető, úgy szabadon rendelkezzen vele – én is szeretnék másoktól okosodni és természetesen a majdani “jó” kiválasztottak közé jutni (nem magamért – az egész világmindenségért)!
Csorba Tibor építész-statikus, Békéscsaba
Ez a vélemény a tobbitol elteroen, rendkivul hasonlit arra, amit en is gondolok. Azonban ha csiszolni akarjuk, hozza csatolnam amit en is gondolok, hogy szerintem ehhez a 2 polushoz minden emberi tevekenyseg vissza vezetheto ( mint te is emlitetted) adott esetben az agy bal felteke az oszton program, ami a materialis testedet eletben tartja, és ha megnezzuk az allatokat, kik osztonlenyek, nagyon hasonlitanak az emberre ha megnezzuk a hierarhiat, a tulelesi eszkozoket, amiket hasznalunk. Mondhatjuk úgy is ez a rossz oldal, ami a tenyekre, valosagra, eredmenyre koncentral, a penz hajszolasa is egy olyan onbizalomhiany kompemzalasa ami az eletben maradast akarja elosegiteni. Az agy jobb oldala pedig az ellentet, az erzesek es a szeretet vilaga, a nem materialis, nem feltetlenul logikus dolgokra koncentral, nem erdekli semmi olyan ami az osztonodet igen. Viszont megis valami miatt ez a ketto sokszor osszemosodik, illetve fejleszti mind a ket oldalt. Szerintem van egy harmadik dolog is, ami valoszinuleg maga a tudat, meg nem ertem teljesen, de lehet hogy barmit képes relativizalni, vagy ugyis mondhatom, ez az az ero ami szerinted eldonti melyik program nyert tovabbjutast
http://www.klagemauer.tv/index.php?a=showportal&keyword=ungarisch&id=3587
Mégis ki irányítja majd az embereket?
https://www.youtube.com/watch?v=rSQNi5sAwuc
Aki állandóan saját ellenségeit figyeli,végül önnön gyilkosává lesz.Elnézést kérek a színpadias és példabeszéd szerű nyitásért!Legrövidebben mégis így tudnám megfogalmazni véleményemet a jelen cikkel és az azt ízlelgető hozzászólásokkal kapcsolatban.Kissé bővebben pedig a következőképpen.(Engedtessék meg egy kis kritika!)Többnyire mindenki megfeledkezve saját magáról,saját felelősségéről,hibáztatja a világot és a társadalmat.Feltételezve azt,hogy a cikk szerzői és a hozzászólók egyaránt hiszik,hogy Jézus Krisztus eleve “legyőzte” ezt a cikk által illuzórikusnak bemutatott tudati tákolmányt,mint világot és társadalmat,ez a másokra való mutogatás paradoxonnak tűnik.Hogy ne mondjam,hazugságnak.Mely hazugság méregfoga többé-kevésbé tudatalatti gyökerű.Mindig mindenki más a hibás,kérem,ne is tessék az én felelősségemmel foglalkozni!Nos,ez a pszichikus hárítás éppen annak a tudományos szintre emelt hipnózisnak,fekete mágiának az eredménye,amit akarva,akaratlanul jelen cikk is terjeszt.A folyamat tehát öngerjesztővé,önbeteljesítővé vált.Bősz egymásra való mutogatásunkban,mások hibáztatásában méltó utódai vagyunk Ádámnak és Évának,akik szintén egymást hibáztatták.Honnan is ered ez a folyamat?Az ember hajnala?(Ahogy a cikk is írja.)Az ősi misztériumok legelső beavatottjától,akit Arthur C. Clarke egyszerűen csak Holdlátónak nevezett? (Űrodüsszeia 2001)Már bocsánat!Ki feszítette keresztre Jézus Krisztust?Az USA?Az Illuminátusok,a zsidók,a bankárok..?Szeretnénk ezt hinni.Pedig Te voltál.Meg én is.Mert mi mindannyian ugyanaz vagyunk.De még sem abban,hogy keresztre feszítettük Jézust.Hanem sokkal inkább a Jézus szerelme által életre keltett hallhatatlanságban. “Kétség kívül elérkezett hozzátok az Isten országa.” Mert az ördögök Isten Lelke által el lettek űzve.(Máté12:28) Egyenesen meg nem történtté lettek téve.Csak ez a cikk és Ti írtok róluk még mindig… Pedig nincsen kő,és soha nem is volt,ami a bűnösökre vettethetne.Én vagyok.Te vagy.Ez egyszerűen így fejezhető ki:Jézus.Az Illuminátusok és az Új Világrend pedig egy rémkép,amit az ilyen jellegű írások ültetnek el trükkösen az elmékbe.Érdekes,hogy Isten Országát pontosan arra felé találjuk,amerre saját felelősségünket is.Ezen felelősség alól pedig Jézus felmentett.Miért ne néznénk tehát abba az irányba?Sokkal könnyebb,mint inni még egyet és ráfogni a nyuszira.
Való igaz, hogy az Úrral való kapcsolatunk lényegesen fontosabb az idők jeleinek figyelésénél, azonban mégsem téphetjük ki azokat a fejezeteket, sőt, egész könyveket a Bibliából, amik ezzel a témával foglalkoznak.
“Amit pedig nektek mondok, azt mindenkinek mondom: Vigyázzatok!” – mondta Jézus, miután a tanítványainak éppen erről beszélt. (Mk. 13:37)
Talán itt is érdemes lenne betartani azt, amit az Ige tanácsol: “ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni.” (Mt. 23:23)
Az oldal éppen a céllal indult, hogy segítsen a keresőknek megérteni és megtalálni Isten csodálatos és tökéletes tervét, hogy a “szívük ne haljon el a félelem miatt”, a keresztényeknek pedig megbeszélni és közösen értelmezni az idők jeleit. “A gyümölcseiről ismeritek meg őket,” – mondta Jézus, a jelen esetben ez pedig azokat az olvasókat jelenti, akik ezáltal megtalálták az Utat és az Igazságot.
Kedves Thea!Örülök,hogy válaszoltál,köszönöm!Komoly dilemma,amit a világban látunk történni.Olyan összetettnek tűnik ez az egész,hogy csak ámulunk és bámulunk e sokszínűség láttán,és jobb híján valahogy “ellavírozunk” a történések labirintusában – miközben tényleg jól tesszük,ha “ezeket is megtartjuk és amazokat sem hagyjuk el”.Megpróbálunk Jézus szavaival jól sáfárkodni,mérlegelni azokat, ravasznak lenni mint a kígyó,ám egy galamb szelídségével.Megadni a császárnak,ami a császáré és megadni Istennek,ami az Istené.Nem merném ezt a kihívást tehernek nevezni,mégis teljesen egész embert igényel felvállalni.Nekünk ez öröm,miközben nincs is más választásunk – amennyiben mégis,azokról rendre kiderül,hogy nem jól választottunk.Jézusnak csak fontos,lényeges,”élő és ható” szavai vannak,melyek rövid úton “összekócolják” megszokott éltünk rendes menetét,és hajlamosak kiemelni minket a kényelmi zónánkból.Aztán rájön az ember,hogy a döntés rá van bízva.Én döntöttem,és ezen említett szavak alapján,nem beszélve a szavat kísérő tettekről,azt a Jézust látom,akinek a ….hmmmm…. minősége egyetlen szóban összefoglalható.Hát,nekem két ilyen egyetlen szavam is van. 🙂 Megváltás és Szeretet.Ebben nem tudtam még dönteni…Igyekszem leegyszerűsíteni a szerte ágazó dolgokat,mert a természetben minden az egyszerűségre törekszik,és a könnyebb érthetőség kedvéért is.Jézus,a világ doktora egész-ségessé teszi mindazt,ami bennünk eltört és fél elemeire hullott szét.A pluralizmust alapjaiban megszüntetve egésszé tett mindent.Az ördög tudja,hogy nem egész,ezért fél.Miközben Jézusban minden egésszé lett.Igen,Jézus beszélt a sátánról,és bizonyos eseményekről,amiket a mai korszakunkkal tudnánk azonosítani.De nem ez szavainak az összegzése.Ahogyan senki se merítsen bátorságot szerintem “szent” erőszakot elkövetni más embereken,Jézus példájára hivatkozva,aki fizikai erővel lecsapott a pénzváltókra.Senki se tegye,amíg nem gyógyított vakokat és amíg nem támasztott fel halottakat.Szóval,szerintem is megéri mérlegelni,egyetértek veled.Ahogyan Jézus is mérlegelte a szeretet törvényét.Aminek van egy fontos része és egy még fontosabb.Nem akarok képmutatónak tűnni,engem is lenyűgöznek korunk történései.Mégis igyekszem elfordulni az ezeket hirdető információktól.Ezek nem hirdetik Istent.Nem bizonyítanak semmit,Istent főleg nem.Mi hiszünk,miközben emberi módon bizonyítékok után is sóvárgunk.Pedig a bizonyítékok és hitünk erőforrásai nem a világ pusztulásának jeleiben rejlenek.Én is így “szocializálódtam” Jézusban folytatódó új életemre,hogy fontos szerepet kapott ebben az idők jeleinek figyelése.Azóta már,sok-sok év elteltével viszont úgy látom,hogy az idő itt van,el is múlt,nincs mit figyelni már a jelein.Jó szándékotokat nem kérdőjelezem meg,nem,nem,egyáltalán nem,de egyre határozottabban az a véleményem,hogy ez itt az elmúlt idők jelei.Természetesen örülök,hogy együtt gondolkodhatom veletek!
Amit szeretnék megosztani: Én is sokáig figyeltem az idők jeleit és szóltam az embereknek. Most is figyelem, de pár dologra rájöttem! Ha a sötétségbe nézünk, az visszanéz ránk! Ha az utolsó idők beteljesülő jeleit figyeljük, aminek végén a gonosz felemelkedik, nagy nyomorúság, üldöztetés, éhínség, járvány, háború, minden rossz, amilyen még nem volt- elfelejtkezünk a lényegről! Ennek a folyamatnak a legvégén Jézus Krisztus diadalmaskodik itt a földön is Helyreállít mindent és az előző rossz csak olyan lesz, mint a szülési fájdalom emléke a szülés után. Hitem szerint és a biblia alapján, Jézus még ez előtt elviszi az övéit, de ha nem tenné ill. félreértettük volna kollektíven az igét, akkor viszont igencsak meg lesz próbálva a hitünk! A lényeg, amit írni akartam: Minden és mindenki a világ végét vagy egy világkorszak végét sulykolja bele az emberekbe. A filmek, tudományos értekezések, gazdasági elemzők és sokan mások (tudományos körökben is) és legfőképp a keresztények. Arra figyelünk, hogy jön a farkas! A probléma az, hogy telik az idő Minél több idő eltelik, a hitetlenek vagy kételkedők annál szkeptikusabbak lesznek, a hívők pedig annál fásultabbak! Nem azt mondom, hogy rosszul csináljátok ezt az oldalt, távol legyen! De még én is, aki szinte tűzben égve keltettem fel az emberek figyelmét a jelekre, még én is elfáradok, ahogy telik az idő. Vérholdak jöttek, napfogyatkozások mentek. Háborúk járványok, földrengések, katasztrófák és még mindig várunk! Folyamatosan azt kiabáljuk: ITT A FARKAS!!! ITT A FARKAS, mint a mesében és a végén pont úgy fogunk járni, mint a mesében volt. Annyiszor kiáltottuk, mi keresztények, hogy farkas, hogy mikor eljön szabadon garázdálkodhat, mert már senki sem hisz nekünk. Ez is része a megtévesztésnek, ami a világban van! Azt kellene elsősorban hirdetnünk, hogy Jézus legyőzte ezeket! Kimenekedést biztosított, mert aki az Úr nevét segítségül hívja az megtartatik! legalább 51 %-ban Jézusról beszélni, hirdetni az örömhírt és a jeleket arra használni, hogy Istenre figyeljünk! Tudom, hogy szeretitek az Urat és a legjobbat akarjátok! Isten áldjon benneteket, de néha egy-egy cikk inkább fikciókra épül, mint az igére. Ezzel az a baj, hogy ez egy keresztény oldal és tőlünk keresztényektől elvárják, hogy mindent tudjunk. Ha valamit nem tudunk, nem vagyunk eléggé tudományosak, akkor mindjárt Istent fogják hibáztatni ezért!Csak részleteket látunk egy nagy kirakósból és nem vagyunk se jók, se rosszak! Emberek vagyunk. Mi döntjük el, hogy jót vagy rosszat cselekszünk és cselekedeteinket mindig igazolni akarjuk a magunk szemében! Igy van ez azokkal is akik hisznek és azokkal is, akik nem hisznek. A piramis csúcsán lévőkkel és az alján lévőkkel is.Még jó, hogy kegyelemből tartatunk meg hit által, nem cselekedetekből!!! A jó hír az, amire az utolsó idők jelei figyelmeztetnek, hogy a bárányok valóban eltűnnek és éppen nem a farkas ragadja el őket, hanem a mi urunk Jézus Krisztus jön vissza és viszi magával a Szent Szellemet és mindazokat, akikben lakozik! A rossz, hogy Isten szelleme nélkül cudar világ lesz! Nem lesz aki visszatartsa a gonosznak pusztítását egy rövid ideig.Jobb megtérni, látva a jeleket, mert Isten szeret!!! Nem akarja, hogy élj vagy meghalj ezekben a remény nélküli időkben, amik lesznek! Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3.16.
Nagyjából egyetértek azzal amit irtál. Tényleg a legkönnyebb másokat hibáztatni.
Minden bizonnyal addig, amig van az amcsi csont, addig van min rágódni, és addig nem vesszük észre mennyire benn vagyunk az erdőben. Különben nekünk nem azon kellene csámcsognunk, hogy mikor jön el a világkormány, hanem az Ur Jézust kell mi visszavárjuk. Kérdés: Hogyan talál minket/engem?
Ugyanezen gondolkodtunk lányommal ma reggel, miközben iskolába vittem.
Valóban folyamatosan azon kell számadást csinálnunk, mennyi hibádzik még a tökéletességünkhöz, szentségünkhöz, hogy ébren találjon minket az Úr, amikor jön, vagy hagyjuk a hiányosságok számolgatását, és amink van, azzal kezdjünk valamit?
Ez utóbbi mellett szól rengeteg példázat…
Vatican Joins UN in Fight Against “Climate Herecy”
http://www.breitbart.com/big-government/2015/04/28/vatican-heavies-silence-climate-heretics-at-un-papal-summit/
Real Science!
http://www.populartechnology.net/2009/10/peer-reviewed-papers-supporting.html
Your comment has nothing to do with the current post.Web mistaken eat?
Megfordult a fejeben, hogy Jahyd csak egy spambot.
Why the NWO Hates the KJB.
https://www.youtube.com/watch?v=qLz4qyFMTqI
Röviden fogalmazva Amerika nemzeti kultusza a háború, rablás és gyarmatosítás, mert a maffia elitek ebből élnek.A lényeg ez, a többi csak ragozás kérdése.
Az USA erre lett létrehozva, ahogy a Brit Birodalom, és azt megelőzően Róma is.
Az igazi kérdés az: ki áll a háttérben aki az évezredeken átnyúló kontinuitást biztosítani tudja.
Mert erre azért akárki – mégha oly lángelme is – nem képes.
Szerintem a genetika és filozófia oldaláról eredményesebb a téma megközelítése.A kontinuitás sajnos egyes népfajok részéről biztosítva van géndefektjeik miatt.
http://www.hungarianrealnews.com/news.php?readmore=423#comments
Kissé off:
A segítségeteket kérném egy lényegi kérdés tisztázásában. Azért ide írok, mert szerintem itt többen látják, mint a fórumon vagy az üzenőfalon.
Régóta olvasom a honlapot, láttam az összes témába vágó feliratos és angol nyelvű videót és görögkatolikusként én is hiszem,
hogy igen is fontos figyelemmel kísérni az eseményeket, hogy biztosan a jó döntéseket hozzuk, és üdvözüljünk.
Elvégre is ez az életünk értelme, nem?
Rá is térnék a kérdésem tárgyára: melyik a legvalószínűbb forgatókönyv, (illetve mikorra várható a kezdete)?
Merthogy rengetegről olvastam már, és ki-ki váltig meg van győződve, hogy az ő verziója a helyes. Ismerem a Bibliát, hogy mik az erre vonatkozó jövendölések, de nyilván a 21. századi részletekre nem térhetett ki. Merészeltem összeállítani egy párat:
1. Tőzsdekrach -> gazdasági válság -> 3. világháború -> Ak fellépése mint békehozó -> innentől már ismerjük…
2. Ugyan az mint az előző, csak először háború, (hamis kelet-nyugat paradigma, ISIS fenyegetettség, stb…) és ennek következményeként válság.
3. Na ez egy érdekes teória. Clinton szerint ugye az emberiséget egy földönkívüli (mi persze tudjuk, hogy ők is csak démonok
akik visítva megfutamodnak Jézus elől) invázió egyesítené. Ismerjük el, azzal ha a Vatikán is bevallaná, hogy léteznek “idegenek”
akkor ez egy nagyon hatásos jelenség lenne. Ám itt is van több eltérő verzió. Tehát:
CERN mesterkedése folytán vagy valami más oknál fogva megjelennek ezek a férgek nálunk, fenyegetést jelentve -> a nemzetek
összefognak, hogy legyőzzük a közös veszélyt -> Ak az élre áll, mint spirituális/politikai vezető aki elhárítja a veszélyt -> …
4. U.a. mint az előző, csak a “szürkék” megjelenése nem jelentene fenyegetést, angyaloknak harangoznák be magukat élükön az Ak.-val.
Ha ezt még a Vatikán is megerősítené, kész a teljes megtévesztés. Új közös spiritualitás, afféle Heavens’ Gate szerű eseményekkel tarkítva.
5. Mesterségesen kreált égi jelek, konkrétan a Project Blue Beam. Ezt nem fejteném ki, elolvasható itt: http://rationalwiki.org/wiki/Project_Blue_Beam
6. Lásd kicsit lejjebb.
Másik lényeges szempont, hogy az Ak. uralkodását megelőző “felkészítő” periódus mennyi ideig fog tartani. Ha tényleg lesz válság és háború akkor nem mindegy, hogy 6 hónapra, vagy 3 évre elegendő élelmiszert és egyéb dolgokat szerezzünk be.
Visszatérve az időpontra. Nyilván ezt nem fogjuk megtudni pontosan, hacsak egyértelmű utalást nem tesznek rá. De nemrég botlottam bele egy YouTube csatornába, (illetve másik 100 videóba) ahol a nő állítja, hogy 2015 szeptember 23.-án fog megtörténni a láncindító lépés. Ezt alá is támasztja elég sok infóval, köztük temérdek, hollywood-i filmekben elrejtett utalásokkal. Itt a csatornája: https://www.youtube.com/user/reneem2012/videos
A baj az, hogy 2015 szeptemberét már máshol is olvastam, konkrétan Gyuricza “Papica” László túlélőember Összeomlás című írásában. Ha jól emlékszem innen, valami atombombás kommentből találtam rá az oldalára, ahol részletesen leírja a tőzsdekrachos sztori egy alternatív verzióját Magyarországra vetítve. Itt nincsen háború, hanem az 1% 1%-a a válsággal egy napon világszerte tüntetéseket robbantat ki, a nem nekik dolgozó politikai vezetők nagy részét megöleti, és több kisebb atombombával EMP-t előidézve a kőkorszakba küldi vissza a földi lakosságot, míg ők jól felszerrelt bunkereikben várják, hogy a számuk lecsökkenjen 7 milliárdról a már jól kontrollálható szintre. Kiemeli, hogy írása fikció, de gyakorlatilag
az események nagy része már megtörtént vele, illetve komolyan is gondolja. Itt elolvasható a könyv, nem hosszú:
http://www.pdf.linkcsik.net/feltoltottek/Gyuricza-Laszlo-Osszeomlas.pdf
A napot és az órát senki nem tudja, de ők mégis hiszik, hogy (ilyen) közel a baj.
Hirtelen ennyi jutott szembe, kérlek osszátok meg velem véleményeteket.
Ui: A nevem meg nem arra a CERN-es rövidfilmre utal, egyszerűen ezt használom már régóta.
Nagyon jó a kérdés és a forgatókönyv valahol az első kettő pont közül fog megvalósulni az elején(ami már elindult). Sajnos egy világméretű fenyegetettség illetve egy folyamatos negatív eseményhullám elengedhetetlen bizonyos dolgok beindításához, ugyanis ez mint energetikai szinten (negatív energiák amik a interdimenzionális lényeknek (démonoknak) nagyon is kedvez) mint események láncolata szintjén (probléma-reakció-megoldás) elengedhetetlen.
A sok negatív manipuláció miatt (chemtrailtről elkezdve a média által sugárzott agresszió betáplálásáig) biztosan várható a legtöbb embernél bizonyos változás,összességében a viselkedéskultúrára értem, Sajnos egyre több tragikus eset fog történni, ez szintén célja az elitnek, az ember barbár,állatias énjének előhozása ,nem véletlenül akarják elnyomni az empátiát illetve tudat alatt beültetni olyan gondolatokat amik aztán valakiknél cselekedetté fajul később. Egy nagy háború mindennek egy kiváló “játszótere” lesz, ahogy ez meg is van írva a Bibliában például.A földönkívüli beavatkozás is fontos lehet,de ez csak később, a vallások eltörlése szempontjából.Ehhez előbb kell egy nagy esemény.A CERN valódi céljának egészen biztosan a negatív entitások átjutásához van köze,de nem hinném, hogy egy nagy kísérlet alatt megszakad az idő és a tér és átjön csomó fekete, ködszerű démon.Az biztos ,hogy minden lépésről lépésre történik, emberi szinten,manipulatív eszközökkel,hogy végül egy barbár eszmeiségű,túlélés alapú,rabszolga világ legyen.Amit aztán úgy irányít a világhatalom ahogy csak akar (sok filmbe láttunk már rá példát)
Kis helyesbítés (ezért elnézést is kérek): Nem konkrétan a bibliában van említés erre, hanem:
871. augusztus 15-én Pike azt mondta Mazzininak, hogy a harmadik világháborút követően sor kerül a világtörténelem legnagyobb horderejű változására. Idézzük most Albert Pike saját megfogalmazását abból a Mazzinihoz írott levélből, amely a mai napig megtalálható a londoni British Museum Library-ben a katalogizált levelek között:
?A szabadjára engedett nihilisták és ateisták segítségével olyan félelmetes társadalmi kataklizmát provokálunk, amely szörnyűségében meg fogja mutatni a nemzeteknek az abszolút ateizmus, a barbárság, és a legvéresebb felfordulás hatékonyságát. A polgárok ekkor mindenütt rákényszerülnek, hogy védelmezzék önmagukat a forradalmárok kisebbsége ellen, és meg fogják semmisíteni a civilizáció lerombolóit. A többség, amelynek istenhívő szelleme ettől kezdve iránytű nélkül marad, kiábrándul a kereszténységből. Ezek a kiábrándult keresztények – vágyódva egy ideálért, de nem tudva hová forduljanak imádatukkal – el fogják fogadni az igazi fényt a tiszta luciferi doktrina egyetemes megnyilvánulásán keresztül, amely ekkor végre széles körben ismertté válik. Ez a megvilágosodás annak az általános mozgalomnak lesz az eredménye, amely a kereszténység és az ateizmus lerombolását vagy elpusztítását fogja követni, amelyek egyidejűleg lesznek legyőzve és megsemmisítve.?
Logikusnak tűnik, és egyet is értek. Ezt a levelet én is olvastam már. Hihetetlennek tűnik, hogy mennyire előre gondolkodnak, de tudjuk ki diktálja az iramot. Mégis milyen jó, hogy ismerjük a terveiket, nagy meglepetés már nem érhet minket.
Azt gondolom, hogy a “trigger point” Izrael lesz, ami utan beindulnak a “dolgok”.
Ezt a videot erdemes megnezni a temaban, elegge atfogo, es rengeteg plussz informacioval szolgal:
https://www.youtube.com/watch?v=OUVtyJIt390&list=PL_0v3g91F7a_O18yOzYYN1qrOMxTygkmM
Nekem az a meglátásom, hogy az eszközök adottak, amikkel félelem által terelni lehet a tömeget, de minden kultúrában más-más arányban kell legyen ez. Van, ahol jobban félnek a járványtól, van, ahol jobban a háborúktól. A célokkal, ok-okozatokkal egyetértek, Symmetry és Gabibá, de azt javaslom: gondolkodjunk el a sok-sok alternatíva egyidejű alkalmazásán, világszinten. Tegyük fel a célokat, és azokat milyen eszközökkel érhetik el. Vallások kigolyózása? Földönkívüli akció nagyon kézenfekvő rá. Személyi azonosító kell? Gazdasági összeomlás után le lehet cserélni minden plasztikkártyát ilyenre, fokozott terrorfenyegetettség mellett, járványokkal tarkítva.
Persze a legfontosabb: (egyénenként) minél előbb, minél vadabb helyzetben döntésre kényszeríteni mindenkit, hogy válasszon Urat, vagy épp megölni, mielőtt meggondolja magát. Így hívő nélkül maradhat Isten, legalábbis a spekuláció szerint.
“De aki mindvégig állhatatos marad, az idvezül.”
Máté:24:13
Thea errol a cikkrol erdemes lenne irnod mert ez tenyleg arrol arulkodik hogy egy a cel mindket oldalon.
hidfo.ru/2015/04/nariskin-egyesiteni-kell-a-ket-eurazsiai-szovetseget/
Köszönöm. Megnézem. 🙂
Kedves Thea.
Mai nap olvastam ezt a hirt (igaz, németül nem tudom ez gond-e neked)
http://www.spiegel.de/auto/aktuell/ecall-so-funktioniert-das-auto-notrufsystem-a-1031026.html
Autókba kötelező lesz 2018-től egy “vészhivás gomb”, de a rendszer bármikor követheti az autódat, vélik a kritikusok
Úgy tűnik, ezúttal a németek előtt járunk…
http://www.netextra.hu/ez-fajhat-az-autosoknak-kotelezo-nyomkoveto-rendszer/
2015-től új autó e-segélyhívó nélkül nem kerülhet forgalomba: http://www.e-segelyhivom.hu/2015-tol-uj-auto-e-segelyhivo-nelkul-nem-kerulhet-forgalomba.html