Lázongó világ

A CIA volt vezetője szerint a következő ISIS támadás az USA ellen irányul majd

Joseph Candel: Az ausztráliai Sidney-ben lezajlott túszdráma kapcsán valószínűleg ismét sok ember keresi a válaszokat, érezve, hogy valami nincs rendben. Bár számtalanszor említettük már, nem lehet elégszer ismételni, hogy az Új Világrend mögött rejlő erők a háborút, a gazdasági válságokat, katasztrófákat és a terrorizmust vagy annak veszélyét használják tervük megvalósítására.

A lassan mindenhol eluralkodó irányított káosz segítségével készítik elő a terepet hamis megváltójuk színrelépésére. Legyen szó összeomló gazdaságokról vagy terrorista támadásról, minden ilyen esemény ebbe az irányba tereli a világot, aminek eredményeként egyre többen várják azt a vezetőt, aki kimenti a világot abból a helyzetből, amibe szándékosan belekergették.

A globalisták állnak a konfliktusok mindkét (vagy akár több) oldala mögött, hogy minden a helyére kerülhessen világkormányuk és annak majdani vezetője, az Antikrisztus hatalomátvételére.

Sydney-hostage

Az Infowars a következőképpen kommentálta Mike Morell, volt CIA igazgató nyilatkozatát, aki az ausztráliai Sidney-ben lezajlott túszdrámával kapcsolatban osztotta meg gondolatait:

?Leginkább az aggaszt, hogy ilyenfajta terrorakciókat mindenhol tapasztalni fogunk a világon, többek között itt is. Fel kell készülnünk erre.?

?Nem kellene, hogy bárkit is meglepjen, ha ilyesmi egy éven belül megtörténik. Garantáltan.?

Morrell szerint az Ausztráliában lezajlott túszejtő akció nem meglepő, mert 300 ausztrál állampolgár ment harcolni Irakba és Szíriába, beleértve azt a 70 személyt is, akik az ISIS mellett harcolnak.

?Az ISIS már egy ideje Ausztrálián tartotta a szemét,? tette hozzá. ?Az ausztrálok mindössze néhány hónapja hajtottak végre egy országos akciót, amely során több embert is letartóztattak, miután az ISIS egyik magas rangú vezetője arra szólított fel egyeseket, hogy hajtsanak végre nyilvános lefejezéseket Ausztráliában az ISIS-ért. Tehát Ausztráliára is terelődött a figyelemből.?

Nincs kétség afelől, hogy az amerikai kormány kihasználja majd az ausztráliai túszdrámát és ezen belül az ISIS szerepét, hogy jogalapot szerezzen a rendőrállam további kiterjesztésére, ami lassan az élet minden területét érinti.

Az évszádos múltra visszatekintő ?probléma-válasz-megoldás? taktika lényege, hogy a hatalom megrendez vagy kihasznál egy létező válságot, hogy ezzel ráijesszen a lakosságra, kikényszerítve, hogy maguk az emberek követeljék azt a központi megoldást, ami tulajdonképpen mindvégig, már a válság kirobbanása előtt is az elsődleges cél volt.

?Sokan esünk áldozatul ennek a taktikának és sajnos, ha nem állunk meg, folyamatosan veszítni fogunk szabadságunkból és szabadságjogainkból,? mondta Maddox tábornok a Hegeli dialektikáról. ?A világ kormányai és nagyvállalatai széles körben alkalmazzák.?

?Elmondhatjuk, hogy a tömeg és a társadalom irányítása, féken tartása terén ennek a taktikának a bevetése igen hatékony eszköznek bizonyult.?

Azon is érdemes elgondolkozni, hogy mit tudhat Morrell, amit nem árult el nekünk?

A CBS által készített interjú, angol nyelven:


?Az ő helyére áll egy gyalázatos. Nem úgy adják neki a királyi méltóságot, hanem váratlanul jön, és a királyságot csellel szerzi meg.? – Dániel 11:21

Előző posztKövetkező poszt

27 hozzászólás

  1. Tényleges állás szerint inkább a ,, Szép új világ” köszöntött ránk. Elég megfigyelni a szórakozásainkat, kondicionálásunkat, kényelmes életünket, a bulizó kulturánkat, szellemi hanyatlásunkat, szabadelvüségünket.
    Egyébként itt romániában is lehetett kapni ugynevezett etnobotanikumokat, ami egyfajta könnyü drog.(jelenleg nem tudom, hogy szabad-e, de néhány éve legális volt)
    Egyébként még csak a ,,Szoma” hiányzik, hacsak a tv szappanoperákat, meg egyéb műsorokat nem nevezzük annak.

  2. Jéé, szombat este a TV2 -on leadják az egyik Narnia Krónikái részt. Most reklámozták. Nézzük meg aztán elemezzük ki együtt azt a gyümölcsöt. De addig is Thea meg Anikó megmondhatná nekünk, hogy mit is kell tulajdonképen értenünk a filmből, mert ha jól értettem Theától C.S.L. titkos keresztény üzenetnek szánta a gyerekeknek. Aztán meglátjuk mi “jön át” abból.
    Hát nem csodálatos az ÚR? Rendszerint így tálalja nekem a dolgokat egy ideje. Felmerül egy kérdésem és rájövök, hogy egy, azzal a témával foglakozó videó, vagy ezt a kérdést is érintő magyarázat már ott van a telefonomon, előzőleg letöltőt anyagként. Most meg pont a Narnia-t tálalja nekünk…..Hallelujah! Praise God! 🙂

    1. Adrian!
      Nem tudom mi volt Michael Apted szándéka a filmmel, de szerintem Mózest sem a Ridley Scott féle Exodus alapján alapján kell megítélni, pedig Mózes nemcsak a főszereplője, de írója is volt a film alapjául szolgáló történetnek.
      Sajnos nem is ez a lényeg, hanem az, hogy egy nagyon csúszós útra tévedtél, amiről nehéz visszafordulni. Minél tovább vársz, annál nehezebb lesz, de nem vagy egyedül. Többen imádkozunk érted!
      “Ha pedig tudnátok, mi ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok volna az ártatlanokat.” Máté 12:7

    2. Ha filmeknek a gyümölcseire vagy kíváncsi, ahhoz nem kell megnézned, elég szétnézned 😉 Itt pl. egy gyümölcse az Exodus c. filmnek (lásd első hozzászólás):
      http://www.gyakorikerdesek.hu/szorakozas__filmek-sorozatok__6390698-keresztenyek-velemeny-az-exodus-istenek-es-kiralyok-c-filmrol
      “nekem tetszett benne ,hogy emberi oldalról közelítette a történetet.Nem magyarázott bele csodálatos dolgokat,megvolt mindennek az oka. A csapások is elég realista módon sikerültek”
      Ha ennek alapján te azt a következtetést vonod le, hogy akkor a Biblia nem csodákról ír, hanem realisztikus dolgokról, mert a film erről szól, és ezt szűrte le a néző is, akkor érdekes módon közelíted meg a dolgokat. De persze jogod van hozzá.

      Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Walden Mediás Narnia Krónikái filmek teljesen eltorzítják a könyv eredeti üzenetét. A BBC-s változat sokkal közelebb áll hozzá (kivéve a Hajnal vándorútja, ahol van egy súlyos torzítás), de az elég régi, az elavult “effektek” miatt kevesen élveznék.

      1. Kedves Thea es Xenia,
        Azt mondjatok meg nekem legyetek szivesek, mi volt a konyv eredeti uzenete?

        Ui. Thea,
        Megtenned hogy nem varakoztatod meg a hozzaszolasaimat? Ugyanolyan jogom van itt leirni a velemenyemet mind mindenki mas. Nekem nincs takargati valom. Jelenleg tobb bajom is van, de most a C.S.Lerwis kereszteny vs. nem kereszteny-seget vitatnam meg,…ha megengedned. Aztan meg a tobbit.
        Azt modjatok, hogy csak akkor tudom meg, hogy a hetednapi adventista egy kultusz, ha en is belepek az egyhazukba?(lasd a “ha majd elolvasod a konyveit erteni fogod” logikatokat).

        Adrian

        1. Kedves Adrián!
          A Narnia Krónikái hét kötetből áll és mindegyik egy-egy fontos bibliai üzenetet mutat be. Melyikre vagy kíváncsi?

          Egyetlen egy hozzászólásod várt jóváhagyásra a “letölt” szó miatt. (A hozzászólás egy lehetőség, nem jog.)

          Azt mondd meg, hogy ha igaz képet szeretnél kapni a Bibliáról el kell olvasnod vagy elég ha csak filmeket nézel róla? Ha igaz képet szeretnél kapni egy íróról, a műveit kell elolvasnod, vagy az azok alapján készült hollywoodi filmeket?

          Egyúttal szeretnélek kérni, hogy ezt a párbeszédet a klubban folytasd. Köszönöm.

        2. Thea,
          A 3. részben elrejtett bibliai üzenetre lennék kíváncsi.

          Ui. “Film”, “letölt”….update1-nem mindegy? 🙂

        3. Kedves Adrian!
          Az üzenet maximum annyira van rejtve, mint Jézus példázataiban. Akinek van füle hallja. A 3. rész legfontosabb üzenete szerintem a megváltás, egy konkrét személy történetén keresztül bemutatva. A filmből azért jön ez át nehezen, mert nagyon sok fontos gondolatot maga az mesélő (az író) közöl, ami a filmből úgy ahogy van hiányzik.

          A “letölt” vagy “film” szavakról. Először azt hittem, hogy a “film” szó miatt nem ment át a hozzászólásod, de utána ellenőriztem és a “letölt” valamint az “online” szavak vannak beállítva. Ennek legfőbb oka, hogy az elmúlt egy évben a Google háromszor büntette az oldalt olyan hozzászólások miatt, amikben online nézhető vagy letölthető filmekre mutató linkek voltak, így azóta, ha egy hozzászólásban ezek a szavak szerepelnek, azok nem mennek át automatikusan.

        4. Hát igen én is megnéztem egy pár részt a Narnia Krónikáiból, és nem mondom van pár üzenet benne csak az a kérdés miféle üzenet? Szerintem ha a könyv változatban is úgy van tálalva mint a bbc filmben, akkor jobb ha el sem olvassuk illetve jobb ha meg sem nézzük, mert keveri az igazságot a valósággal.

        5. “mert keveri az igazságot a valósággal.”
          És az ugye nem baj? Mit kapunk ha az igazságot a valósággal összekeverjük? 🙂

          “Azt modjatok, hogy csak akkor tudom meg, hogy a hetednapi adventista egy kultusz, ha en is belepek az egyhazukba?”
          Nem szükséges belépned, elég, ha elolvasod a hitvallásukat, tanításukat, gondolom a neten megtalálod. Akkor lépj be, ha azzal egyet tudsz érteni.
          A Narnia Krónikái egyébként allegória. A legelsőnek megírt könyve, Az oroszlán, a boszorkány és a szekrény jelképesen meséli el a bűnbeesés és a megváltás történetét. Bunyan Zarándok útjáról hallottál? Az szintén allegória a keresztény életútról, csak az felnőtteknek íródott, egy kicsit didaktikusabb (minden nevén van nevezve, pl. az óriás neve Kétségbeesés), a Narnia Krónikái meg inkább gyerekeknek íródott..

        6. Kedves Adrian!

          Szerintem ezeken az igeverseken is érdemes lenne elgondolkodni:

          1 Kor. 3,10 Az Istennek nékem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, fundamentomot vetettem, de más épít reá. Ki-ki azonban meglássa mi módon épít reá.
          1 Kor. 3,11 Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, a mely vettetett, mely a Jézus Krisztus.
          1 Kor. 3,12 Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít rá erre a fundamentomra;
          1 Kor. 3,13 Kinek-kinek munkája nyilván lészen: mert ama nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémű legyen, azt a tűz próbálja meg.
          1 Kor. 3,14 Ha valakinek a munkája, a melyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi.
          1 Kor. 3,15 Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül.

          “Éjszakáról éjszakára, valahányszor egy pillanatra is abbahagytam a munkát, mindig ezt a kitartó, kérlelhetetlen közeledését éreztem annak, akivel annyira komolyan kerültem a találkozást. Amitől a legjobban féltem, végül is bekövetkezett. 1929 tavaszán megadtam magam, s elismertem, hogy Isten: Isten, és letérdeltem és imádkoztam: azon az éjszakán talán én voltam a legelvetemültebb és legvonakodóbb megtérő bűnös egész Angliában. Akkor még nem láttam, ami most annyira egyértelmű és nyilvánvaló: az isteni alázatot, amely még ilyen feltételek mellett is befogadja a megtérőt. A tékozló fiú legalább a saját lábán ment haza. De ki imádhatja méltóképpen azt a szeretetet, amely kitárja a kapuját még annak a tékozlónak is, akit úgy cipelnek be, miközben rúgkapál, durcásan ellenkezik, s minden irányban a menekülés lehetőségét keresi?” ( C.S.Lewis)

          ? Hallottam egy pásztorról, aki sok ideig( évtizedekig) pásztorolt egy gyülekezetet, a legjobb tudása szerint. Azután eljött a nap, az Úr közölte vele, hogy készüljön, mert meg fog halni nemsokára. És azt is, hogy ő ugyan megmenekül, de a munkája megég, kárba vész. Mert az, csak az ő munkája volt, nem pedig, amit a Szent Lélek épített volna az alapra…. ( Gondolom nem kell mondanom, hogy teljesen magába roskadt…! Nem tudom, hogy megmondta-e ezt a gyülekezetének is, vagy sem, de azt hiszem , ha igen, akkor a pulpitus elrohadt a sok könnyétől, amivel ezalatt megöntözte…!)

          “Ama nap, amely tűzben jelenik meg” , fogja megítélni valamennyiünk munkáját, akik Krisztusra építettünk. És akkor, lesz nagy csodálkozás. Mát. 19,30 Sok elsők pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsők.

          ( Persze sokan vannak, akik azt hiszik, hogy Krisztusra építenek, pedig nem, én most nem ezekről beszélek. Viszont C.S. Lewis, keresztény volt.)

    3. Drága Adrian!

      Szomorú vagyok, hogy egyetlen kérdésemre sem válaszoltál.
      Egy párbeszédben lehet két fél ellentétes állásponton. A szeretetben folyó párbeszéd megengedi azt, hogy egy adott párbeszéd lezárásra kerüljön anélkül, hogy a két fél “közös nevezőre” jutna egy konkrét témával kapcsolatban. A másik fél mindenáron történő meggyőzésénél sokkal fontosabbá vált számomra, hogy szeretem.

      Szerinted C.S. Lewis nem volt keresztény, szerintem az volt.
      Nekem arra van meg a hitem, neked arra, hogy nem volt az.
      El tudnád ezt a helyzetet fogadni? Csak így egyszerűen….
      Mit gondolsz?
      Isten áldjon!
      Szeretettel,
      Anikó

      1. A szerző azt írja az Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrényben, hogy a gonosz lényeket le se meri írni, mert a felnőttek nem engednék meg a gyerekeknek, hogy elolvassák a könyvet.

        (Wikipedia)
        Gyerekfantasy?

        1. Vajon nem ez is azt bizonyítja, hogy éppen gyerekeknek írta? A gonosz lényeket (a démoni világot) nem írja le részletesen, mert nem annak a bemutatása a célja.

  3. Kedves Anikó!

    Köszönöm hogy aggódsz, de nem kell! 🙂 Egyébként ez csak egy kis poén akart lenni (szóma), mivel Thea írta a 84-et és a Szép új világ-ot. És ez a bizonyos szóma ebben a filmben tűnik fel, mint valami kábszer. Érdekes film, főleg hogy 1998-as azt hiszem. Nekem tetszett. Adott valamit, amit persze ez nélkül is tudtam… vagyis úgy mondom akkor hogy megerősített bizonyos dolgokban!!

    Isten áldjon! Szép estét!

    1. örülök, hogy Te ismered a veszélyeit.
      ez esetben, hátha másnak hasznára lesz az információ 🙂

      Szép estét Neked is!
      Szeretettel,
      Anikó

  4. Az ilyen “kvazi onbeteljesito” joslatok mar szerintem nem erik el a “para-ingerkuszobot”.
    Sokkal inkabb legitimaljak az esemenyeket, mindenki csak legyint. Nem engem robbantanak fel, fejeznek le, stb… Inkabb egyre inkabb tenykent tekintenek az emberek az esemenyekre.
    Szerintem a felelem mar nem olyan jo “trigger”, mint regebben volt. (lasd: iron mountain -jo kis tanulmany, akkor is, ha kamu)
    Ma mar inkabb a velt/valos kenyelem megorzese a fontos, amiert sokmindenrol lemondanak a LUSTA emberek.

    1. Ki tudja, lehet, hogy ez nem jóslat. Valahol már kötik a biztosításokat Amerikában és adják el a részvényeket, mint az a 9/11-nél is volt. Gondolj csak arra a cikkre, amit nem rég olvashattunk Thea jóvoltából magyarul: “Cheney szerint a következő támadás az USA ellen szeptember 11-nél is ?halálosabb lesz?”

      Köszönet neked Thea, hogy olyan írásokat olvashatunk magyar nyelven, amelyeket sehol másutt nem a magyar sajtóban. Én úgy tapasztalom, hogy valamiféle megérzés vezet téged, mert a történésekkel együtt halad az a válogatás, amint azt te tálalod.

      El tudom képzelni, hogy az USA hadiipara türelmetlen, szeretné már látni, hogy a fegyvereit nagyobb iramban amortizálnák le és rendelnék az újabbakat. Ukrajnában nagy a mozgás, katonai repülőkkel szállítanak valamiféle hadianyagokat, Putyin meg azt mondta, nem várják meg, hogy teljesen felfegyverezzék Ukrajnát.

      1. A mostani év gazdaságilag nagyon hasonlít a 2007-es évre, csak sokkal nagyobb lufit fújnak kb. hatszor akkorát. A bankok sokkal jobban tele vannak értéktelen papírokkal. Az USA pénzügyminisztere lemondott év elején, mert nem bírta cérnával, de mindig találnak valakit, aki tovább viszi. Nyáron visszanéztem a 2008 előtti évet milyen jelek voltak a gazdaságban, persze utólag egyszerűbb.
        Két fontos tényező az arany és az olaj akkor is lefelé ment aztán az olaj meg zuhant.
        Az arany árát manipulálják, de akik tehetik Soros György sokat vett, de Putyin is a közelmúltban.
        A tőzsdék, ha összeomlanak nagyobb lesz és az arany felfelé fog menni, mert már nem lehet manipulálni egy darabig segít majd.
        Érdekes még, hogy, aki egy picit is ért a pénzügyekhez látja, hogy valami óriási gáz van, de néhány pénzügyi gurun kívül más nem beszél róla.
        Mindegy is a lényeg nem ez, lehetne itt írni arról, hogy USA-t milyen csapások érik, de mit érünk vele, ha megtörténik bepánikolunk ugyanúgy. Adott viszont Jézus olyan imákat ezekre az időkre, hogy védelmet nyújtanak erősítenek a fontosabbakat fel lehet tenni a fórumra, valamint fizikálisan is egy közösséghez kell tartozni anélkül nagyon durva lesz. Hasonlóan az őskeresztények kitartottak reménytelen helyzetekben is.

    2. EZÉRT TÖRTÉNIK MINDEN: 2014,12,14, TERJESSZÉTEK
      A globális valuta újraindítást 100%-ban megerősítették, működésbe hozták és végrehajtják

      http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/12/a-globalis-valuta-ujrainditast-100-ban.html

      A NEMZETEK ARANYÁNAK ELLOPÁSA Az évszázad botránya lehetne 1.rész ? 1,1 trillió dolláros rést ütöttek az ILLUMINATI pajzsán? KAPASZKODJ MEG, MERT A VÉGÉRE ÉRVE MOST NAGYON SOK MINDENT MEG FOGSZ ÉRTENI !

      http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2011/12/az-evszazad-botranya-lehetne-1resz-11.html

        1. Drága Tonno!

          Mondd miért akarsz Te meghalni?

          Szóma esetében egy igen erős drogról van szó, amelynek 2
          árja nép halhatatlanná tévő hatalmat tulajdonított. A kései teológiai magyarázatok, amelyek egyfajta úrvacsoraszerű jelentőséget igyekeznek tulajdonítani a haoma-, illetve Szóma áldozatnak, nagy ívűen elsiklanak a konkrétumok felett.

          Örök életed egyedül csak akkor lesz, ha befogadod Jézust a SZÍVEDBE. Ő az egyedüli aki bizonyítottan legyőzte a halált: feltámadt és visszajött a tanítványai és más emberek közé, akik láthatták őt.
          Jn 14,6
          Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.

          Aki Szómát ivott és meghalt egy sem jött vissza…. Vigyázz magadra drága Tonno!

          Isten áldjon!
          Szeretettel,
          Anikó

      1. Ez mind szép. De a sok hazugságból ki tudja hogy mi az igazság?
        Nem fura hogy hipp hopp 1x csak itt a nagy igazság ami mindenkit “megvilágosít”???

        Nekem kissé sántít. De az is lehet hogy alkalmazzák a jó öreg módszert:
        -Ha valamit el akarsz dugni tedd olyan helyre ahol jól látható!

        Vagyis csak azt akartam mondani hogy vakokként kódorgunk a hazugságok erdejében.

        Amúgy érdekes információk.

        1. Kedves G.Freeman!

          Így igaz. Az emberiségnek az érzékszervei megcsalhatók. Meg is csalna bennünket a világ, ha rajtuk múlhatna …
          És meg is csalja azokat, akik a saját érzékszerveikben bíznak, akik a “saját elméjük szerinti logikákat” követik.

          Az Igaz Istent szeretőknek viszont az Atyjuk adott egy olyan “látást” amely az Igaz Isten szemével lát. Ezért meg sem lehet azt csalni, ha csak nem, az adott ember maga akarja ezt megtenni, a szívéből érkező hamis, vagy gonosz indulatainak hatására …

          Ezt a “látást” Istenünk Biblia néven adta nekünk. Bátran megbízhatunk a szavában, hiszen évezredekkel előttünk iratott le, és mégis napjainkra aktuálisabb, mint valaha.

          Akiben van Isten iránti szeretet és Istenfélelem, annak a szívéből hiányzik az a fajta gonoszság, amely az Istent is meg akarná csalni. Éppen ezért tud különbséget tenni az igaz és a hamis állítások között. És habár a világ eseményeit figyeljük, a világtól kapott információkat be tudjuk – nagyjából – illeszteni az előttünk álló események soraiba, és nincs szükségünk arra, hogy a világ a hazugságaival tápláljon bennünket.

          Szeretettel: Erika

    3. Ugy látom iagazad van.
      Az emberek 80 százaléka vagy az is lehet többen hajlandóak lemondani akár legalapvetőbb jogokról is azért,hogy kényelmesen tudjanak élni tovább.
      Egy példa a sok közül: Az egyik munkatársam panaszkodik, hogy a román tanár kötelezi a gyerekeket megnézni az esti hireket a román tv-ben, mert másnapra a gyerekek összefoglalót kell irjanak, és aszerint kapják a jegyet. Kérdeztem tőle , hogy ők mint szülők mit léptek ez ellen a jogsértés ellen, a válasz az hogy semmit egyáltalán semmit nem tudnak, nem akarnak és nem mernek. Utánna járással jár azaz fáradsággal, a legtöbbnek nincs ideje, akinek volna nem akar vagy nem mer.
      És vavolna még sok egyéb történet.

Hozzászólás a(z) Thea bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend