Lázongó világ

Cheney szerint a következő támadás az USA ellen szeptember 11-nél is ?halálosabb lesz?

cheney-isisForrás: Infowars.com

Egy kétórás televíziós interjú során Dick Cheney, volt amerikai alelnök, arra figyelmeztetett, hogy a következő Egyesült Államok elleni terrortámadás szeptember 11-nél is halálosabb lesz.

A 73 éves politikus Bill Kristol vendége volt vasárnaponként sugárzott műsorában. A beszélgetés során szó esett Cheney politikai múltjáról, az Öböl-háborúról, a Nixon, Ford és Reagan kormányokról, a 2001. szeptember 11-i támadásokról, valamint az Egyesült Államokat ma fenyegető terrorveszélyekről.

?Bolond, aki azt gondolja, hogy az elszigetelődés a megfelelő stratégia. Nincs más választásunk, mint beavatkozni a világ dolgaiba, és ha nem veszünk részt aktívan ebben, nagyon rossz dolgok fognak történni,? figyelmeztetett.

Cheney úgy gondolja, hogy amennyiben Iránnak sikerül nukleáris fegyverekhez jutnia, akkor rövid időn belül más államok is követik példáját a térségben, arra célzva, hogy az ilyen fegyverek előbb-utóbb az Iszlám Állam vagy Szíria kezében kötnének ki.

?Tehát nagyon veszélyes időszakhoz érkeztünk. Szerintem veszélyesebb, mint a szeptember 11-et megelőző időszak. Szerintem szeptember 11-ről kiderül majd, hogy az Egyesült Államok elleni következő tömeges támadáshoz képest nem is volt olyan pusztító. Amennyiben egy ilyen támadás megtörténik, halálosabb lesz, mint egy repülőjegyekkel és sniccerekkel kivitelezett akció.?

Az ehhez hasonló ítéletnapi jóslatok nem először hangzanak el Cheney szájából, aki három ciklus során szolgált már alelnökként, többek között a Bush-kormány és a szeptember 11-i támadások idején.

?Miközben az Iszlám Állam terrorszervezet új munkát biztosított Cheney számára, a volt alelnök több mint egy évtizede hangoztatja az amerikai csapatok közel-keleti bevetésének szükségességét és egy jövőbeli kiterjedt támadás veszélyét az Egyesült Államok ellen,? írja a Bloomberg Politics.

Cheney elismerte, hogy a korábbi terrortámadásra is előre figyelmeztetett.

?2001 tavaszán egy interjúban az országot fenyegető legnagyobb veszélyről kérdeztek, én pedig megemlítettem egy terrorista támadás lehetőségét, amelyben a terroristák halálosabb eszközöket, például tömegpusztító fegyvereket is bevethetnek. Ez áprilisban volt. Amikor szeptember 11 elérkezett, láthattuk, hogy mire képesek, hiszen megsemmisítették az ikertornyokat, támadást hajtottak végre a Pentagon ellen és megölték 3000 emberünket.?

Cheney dicséretesnek tartja az NSA munkáját, ami szerinte biztonságosabbá teszi az országot, miközben védi az állampolgárok szabadságjogait:

?Némelyik döntésünk ellentmondásos volt. Ma is annak számítanak. Én továbbra is védem őket. A terroristák megfigyelésére indított program negatív fényben tünteti fel az NSA-t és azt gondolják, hogy a hivatal lehallgatja, amikor a vidéki nagynénikénkkel beszélünk telefonon. Ez nem így van. Én úgy tudom, hogy ez a program a legszigorúbb szabályok szerint működik, és komoly hangsúlyt fektet az állampolgári szabadságjogok védelmére.?

Az interjú végén Cheney arra utalt, hogy a jelenlegi kormány túl gyenge ahhoz, hogy a következő, a saját jóslatai szerint halálosabb támadás függvényében képes legyen irányítani az Egyesült Államokat:

?Most igazán nem ülhetünk nyugodtan a babérjainkon azt gondolva, hogy csökkenthetjük védelmi kiadásainkat és minden pénzt utakra vagy ki tudja mire költhetünk. Egy erős vezetőre van szükségünk, olyan valakire, aki erélyesen tud fellépni és emlékeztetni a világot arra, hogy mire képes az Egyesült Államok, bizonyítva, hogy erre hajlandó is.?

Időkjelei: Vajon ezt tekinthetjük egy nem túlságosan burkolt bejelentésnek?

Előző posztKövetkező poszt

39 hozzászólás

  1. nos ez a vén tróger a háttér hatalom egyik főszereplője,a neve meg található az illuminati honlapon,ahol mindenféle szarokat toboroznak,az h hazudoznak össze vissza azzal csak az emberiségben akarnak félelmet kelteni,nos kezdjük 9-11-el,a terroristáknak semmi közük nem volt az WTC tornyokhoz,Kadhfit és Husseint azért gyilkolták meg mert nem akarták dollárért adni a kőolajat,nos van 300 család és ehhez tartozik 6000 személy kik egy új világrendet akarnak létrehozni,sőt az emberiség 90%-át elpusztitani,de remélem h ez nem jön nekik össze,egy ideje el veszitették a fonalat e hires háttérhatalmak,és egy módjuk van egy újabb szörnyü tettre,az nem más mint h eltüntetnek bankrendszereket és ezzel az emberek pénzét

  2. Sziasztok!

    Ha mar terrorizmusrol esik szo, hadd kerdezzem meg a velemenyeteket a kovetkezorol:

    Szerintetek helyes-e, ha tegyuk fel (ez csak felteves!) en mint maganszemely ugy dontok, hogy kiutazok a torok-kurd hatarra, hogy a kereszteny kurdokat (koztuk tulnyomo reszt vedtelen noket es gyerekeket) fegyveres erovel vedjek meg a brutalis iszlam ISIS tamadasaival szemben – mint maganszemely.

    Kerdesemet azert teszem fel, mert latunk erre peldat napjainkban. Hollandok es nemetek utaznak ki csoportosan onkenteskent, hogy harcoljanak az ISIS ellen a kurdok vedelmeben. Szerintetek ez helyes dontes-e, es ebben a kvazi-haboruban ilyen modon is meg kell-e vedenunk a kulturankat az iszlam tamadastol, vagy bizzuk ezt teljes mertekben a politikara es a hadseregekre? Helyes-e, ha valaki maganszemelykent ugy dont, hogy akar az elete kockaztatasaval is vedelmet nyujt az artatlanoknak?

    Koszonom a velemenyeket, szep napot mindenkinek.

    1. Te csak maradj otthon szépen a csaladod mellett Sharky… azokat védelmezd, ill. azok ellatasarol gondoskodj.:) Erre hivattal el, nem valami önjelölt katonaskodasra – amit egyébként csak megfelelo szervezettségben és az erre a célra megfelelo eszközökkel (felszereltséggel) lehet szabalyszeruen végrehajtani.:) Mindennek a maga rendjében, a maga Istentol rendelt idejében kell történnie. Azok az emberek, akik ilyesmikre vallakoznak, azoknak nem Isten az Uruk, azok a maguk urai, akik hőstetteket akarnak véghez vinni, puszta kalandvagybol vakmeroségbol, meggondolatlanul, és a maguk dicsőségére.
      A vilagban zajlo eseményekben (legyen az politikai, gazdasagi, kulturalis vallasi stb.) Isten akaratat kell meglatni…. Ő ül a kormanynal…. Ő enged, vagy nem enged megtörténni dolgokat. Ez az én véleményem.
      Elsosorban pedig Őt kell megkérdezned, hiszen Ő a te Urad.:)

    2. Sharky,
      Nem igazán fejtetted ki, hogy milyen magánemberre gondolsz, tudniillik több beállítottságú, hitű magánember létezik a világon. Én tulajdonképen Riaval értek egyet. A másik kényes kérdés pedig, hogy milyen üldözött keresztényekről beszélünk. Te is tudod,…nem minden keresztény, ami annak látszik. Lehet, hogy ez így “jó”, ahogy van? Mármint az ottani tragikus helyzetre értem. Jaj, ezzel megint nem leszek népszerű.
      Egy másik izgalmas kérdés az, ha ebből a “jó oldalhoz” csatlakozásból egy masszív jelenség kezdene kibontakozni, akkor vajon azt továbbra is megengednék. Egyelőre még a peshmerga-knak sincs elegendő fegyverük, de ha esetleg valami csoda következtében bőven adnának nekik fegyvereket, meg a hozzájuk nyugati csatlakozóknak, mi lenne belőle. Szerintetek ugyanazok, akik mind a 2 oldalt madzagon rángatják mit tennének. De szerintem nem mennyünk bele ezekbe a dolgokban túlságosan, mert a képlet szerintem jóval egyszerűbb. Létrehoztak egy “újabb” vérengző terror fenyegetettséget, akit hamarosan(max. 1 év) le fognak “győzni”, vissza veszik tőlük az elfoglalt területeket, mire azok a terroristák, tehetetlenségből és főleg bosszúból szétszóródnak majd a világ egész területén és jön az ami még nem volt. De a politikusaink meg fognak védeni tőlük. De ez természetesen igényelni fog néhány új szervezési, megelőzési rendeletet,…ha érted mire gondolok. Szóval élvezd a saját rész-privát életedet, amíg még lehet.

    3. Ria, es Adrian!

      Koszonom a valaszokat.
      Termeszetesen nem magamra gondoltam.
      Es termeszetesen arra gondoltam, hogy keresztenykent valamifele “kotelesseg”-e, vagy kotelessegge valhat-e, hogy a kulturankat (bar tudjuk, hogy ez manapsag semennyire sem kereszteny) fegyveres erovel is megvedje az ember?
      Tudom, hogy ezzel sokat operaltak anno a politikusok is az elso- masodik vilaghaboru alatt. Zajlott a propaganda.
      Megis, az akkor talan joval erkolcsosebb eletet elo apainknak, nagyapainknak az szinte termeszetes volt, hogy haboruba mennek.
      (Persze abba, hogy ezeket a haborukat ki es hogyan szitja, hogyan penzeli, ebbe nem akarok belemenni, hiszen tudjuk jol. Ezert is vonatkozott a kerdesem a “maganember” szintjere.)
      Ha sarkitani akarok, akkor tehat igy hangzana:
      Keresztenykent egy jelentos fenyegetes elol inkabb elfutni helyes, vagy felvenni vele a fizikai harcot?
      Ismetlem, nem magamra gondolok, csak altalanossagban.

      1. Tedd hüvelyébe a kardodat Sharky:)) es:

        “Csillapodjál le az Úrban és várjad őt; ne bosszankodjál arra, a kinek útja szerencsés, se arra, a ki álnok tanácsokat követ.
        Szünj meg a haragtól, hagyd el heveskedést; ne bosszankodjál, csak rosszra vinne!
        Mert az elvetemültek kivágattatnak; de a kik az Urat várják, öröklik a földet.
        Egy kevés idő még és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott.
        A szelidek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben” (Zsolt 37:7:11).

        Keresztyénként – ha téged vagy a csaladodat tamadnák meg – , természetesen nem elfutni érdemes, hanem a magatok védelmére kelni.:)

        1. Kedves Ria,és többiek
          Azt szeretném megkérdezni tőletek,látásotok szerint:
          1.Van-e,lehet-e egy újjászületett,hívő keresztyén embernek Istentől való felhatalmazása arra,hogy saját,vagy szerettei testi épségét,életét, vagyonát testi erőszak alkalmazása,netalán emberi élet kioltása árán védelmezze?
          2.Újjászületett hívő keresztyén ember lehet-e erőszak szervezet /rendőrség,katonaság/ hivatásos állományú tagja,alkalmazhat-e testi erőszakot,elvehet-e emberi életeket egy állam törvényes rendjének fenntartása,a köznyugalom,társadalmi béke megőrzése érdekében, vagy pl. egy nemzetét ért külső,katonai támadás esetén?

        2. Kedves Legkisebb atyafi,
          1.NEM
          2.NEM
          Remélem a “többiek” rám is vonatkozik 🙂

        3. Jogos.
          En is ezen a teman gondolkodtam a napokban.

          1. Szerintem a csaladomat es onmagamat barmilyen aron van jogom megvedeni. (Ha az adott orszag torvenye – bar az a torveny is kitol/kitol van ugye? – lehetoseget biztosit szamomra, akkor lofegyverrel is.) Tehat: IGEN

          2. Szerintem keresztenykent az ember egy szint utan felmeri, hogy a rendorseghez/katonasaghoz stb szervezetekhez valo csatlakozas nem csak azt jelenti, hogy “megvedem az artatlanokat”. Ezzel a tettel egy fenevad-rendszert szolgalsz ki – tulnyomo reszt ehberert cserebe. Tehat: NEM

        4. Kedves Edua
          Természetesen te is beletartozol a “többiekbe”,és köszönöm válaszod.A feltett kérdéssel kapcsolatban veled tudnék egyet érteni,azaz szerintem a helyes válasz mindkét esetben a NEM.Pl. ezért:
          “Hallottátok,hogy megmondatott:szemet szemért,fogat fogért.Én pedig azt mondom nektek,hogy ne szálljatok szembe a gonosszal,hanem annak,aki arcul üt jobb felől,tartsd oda másik arcodat is.”Máté 5.38.-39.

        5. Kedves Legkisebb Atyafi!
          Adjon hálát, aki nem kerül ilyen helyzetbe. sokan adták vérüket országunkért. Alapból természetesen nem, de ez sem fekete- fehér, ahogy az sem mikor majd Isten előtt állunk.

  3. Olyanok osszak az eszt amerikabol akiknek emberiseg ellen elkovetett bunuk miatt , nepirtasert, szervezett tomeggyilkosagokert mar regen a villamos szekben lett volna a helyuk!

  4. Ha már a jezsuiták ellenőrzése alatt álló S.M.O.M. tagjai is az ISIS Amerikában bekövetkezendő támadásairól, lefejezéseiről “prófétálnak”, akkor attól tartók, hogy ezúttal tényleg nagyot fog szólni az a bizonyos forgatókönyv. Bár, ha egy valódi szemtől szemben harcra kerülne sor, nem a texasiak lennének azok, akiért aggódnék. Ezt a rendezők is jól tudják, így nagy valószínűséggel maradnak a jól bevált meglepetésszerű rajtacsapásoknál.
    https://www.youtube.com/watch?v=prIQR7pxyZ0

    1. Udv Adrian!

      En a Wilkerson-fele forgatokonyvet sem vetnem el. Nezzuk csak meg, mi folyik meg mindig Ferguson-ban.
      A fekete lakossag koreben pedig nagyon nepszeru az iszlam. Es tizezrek szomjazzak a feherek veret.
      Szoval ki tudja?
      A puskaporos hordo mar elkeszult, most mar eleg csak egy szikra (egy kis lejtmenet a tozsden, egy kis Ebola, egy komolyabb vulkankitores Yellowstone-ban, egy komolyabb robbantas a Wall Street kornyeken, esetleg mindezek vegyesen).

    2. Nem tudom Sharky, de igen, hogy Wilkerson sosem győzött meg engem. Jó keresztény lehetett, nem vitatom, de szerintem, vagy elbízta magát, vagy a sátán csapta be, hogy lejárassa. Tudjuk, hogy ők is tudnak látomásokat produkálni,…hamis látomásokat.
      Bizonyos dolgokat mi is előre tudunk látni, érezni és ehhez még látomásra sincs szükségünk. Tudjuk, hogy az őrdögök is tudnak látomásokat, hamis látomásokat produkálni. Ezért veszélyes a prófétálás, főleg, ha egy ilyen ismert keresztény vezetőről van szó. Más dolog az, amikor az ilyen Rick Joyner féle bennfentesek, hamis tanítók “prófétálnak”, mert ők a sátán terveit viszi véghez, ha tisztában vannak ezzel, ha nem.
      Erről beszélek: http://www.escapeallthesethings.com/david-wilkerson-prophecy.htm

  5. Nem a temaba vag, csak ugy feltennem kerdeskent, mivel erdekel – es nekem is van egyfajta tapasztalatom – tortenetesen, hogy:
    Van-e itt olyan testver (atyafi), aki nem azt tapasztalja, hogy eppen a pusztaban van (az elet barmely taruletet tekintve, ami eppen erosen sulyozott szamara), ahol kis segitsegek mindig jonnek, es igy is eppen csak a felszinen marad?
    (Tehat nincs boseg, csak tuleles, de az is elore nem kiszamithato, inkabb csodas modon?)

    (y)

    1. Kedves atyafi ez egyszerűen alapigazság. Nem is tudnánk a Gondviselést megtapasztalni, ha nem a “pusztában” lennénk 🙂 : fizikai bőségben hogy mutassa meg magát az az Úr ? … akinek nem volt hova lehajtania fejét ? ‘A rókáknak barlangjuk van, az égi madaraknak fészke, de az Emberfiának … ” Máté 8.20.
      Találsz ilyen tapasztalatot azoknál, akik radikálisan elkötelezték magukat. Olvashatsz ilyen történeteket a Nyolc boldogság közösség alapítójától Efraimtól (a Kései eső kötetben) és a még radikálisabb Élet Kenyere Közösség alapítójától, Pascaltól (Búzaszemek az élet kenyeréből és az Együtt a szegényekkel könyvekben).
      Persze, én magam is megtapasztaltam, hiszen éveken át éltem így … de olyan sok eset volt, folyamatosan, hogy nem is lehet felsorolni. Ezt hívják így: “hitből élünk” 🙂
      Két fantasztikus történetet azért leírok, az egyik az első közösségben történt. Sivatagban, lakatlan helyen (asszem Izraelben) történt egy kolostor-házban hogy kifogyott a fűtőolaj. Mindentől messze, éjszaka hideg, gyerekek (ott is, tudtommal családok is éltek a közösségben) és a vezető elkezdett imádkozni: “Uram, szükségünk van egy terepjáróra! Nincs olajunk, nem tudunk fűteni! Egyszerűen nem teheted meg velünk hogy nem küldesz egy terepjárót” – most is röhögök ezen … egyből egy terepjáró, nem? nemcsak olaj … 😀
      De, teltek az órák, és Efraim egyre határozottabban imádkozott … és csengettek. “Fel szeretnék ajánlani Önöknek egy terepjárót” – szólt a vendég…
      A másik, a csodákat “megszokva” – miközben több család együtt élesekor sokszor csak száraz kenyér és néhány aszott sárgarépa volt a házban 🙂 – mégis, napról-napra történtek a csodák.
      Megterítettek ebédre egy ilyen esetben. Feltették a kérdést, egymásra nézve : most mit ebédeljünk ? Értsétek ezalatt: “mit kérjünk?” Mit szeretnénk enni (mit rendeljünk)? Megbeszélték, hogy ma bolognai spagettit … Ültek, vártak … Majd csöngettek, és hoztak egy nagy fazék tésztát… Imádkoztak tovább: “Uram, a tészta már itt van, most még a húst is … ” Telt az idő, elhatározták, hogy akkor most anélkül. Elkezdték szétosztani a tésztát, alatta ott volt a szósz, a hús …
      ——————————–
      De ezt mindenki megtapasztalhatja, ha “fejest ugrik” a szolgálatba, hitben. Böjte Csaba, amikor még senki sem tudta, ki ő és mit csinál(t) mesélte (egy riportban hallottam) hogy nem bírta elviselni, két kislány a vasútállomáson hordóban lakott … Lesz ami lesz, beviszem a kolostorba ! Így kezdődött … Már 5000 gyerek felkarolásának örülhet 🙂 !
      De említhetjük Müller Györgyöt, aki szintén (ezreket? nem tudom) fogadott be, minden anyagi “előzetes számítás” nélkül !

      Pontosan ez a dolgunk nekünk is pszt : erre kell felkészülnünk hiszen hihetetlen szegénység NYOMOR van és lesz … NEM a saját túlélésünkre.

      1. Fontos, hozzáteszem, hogy az Élet Kenyere Közösség a befogadásból “él” 😀 – vagyis, a befogadásnak miközben az államtól – tudtommal – nem fogadnak el semmit ! Utcáról jöttek, kábítószeres fiatalok, alkoholisták … és gyógyultan mennek el, új életet kezdve (már szerte a világon vannak házaik, és már évtizedekkel ezelőtt “hálót” adtak és nem halat …).
        A két közösség abban hasonlít egymásra, hogy két házaspár alapította a közösséget, egy vezetőt kijelölve közöttük majd ehhez csatlakoztak társak. Egyedülállók, házaspárok.
        Van ennek ára: egy állami alkalmazott körülnézve közöttük azt mondta “de Pascal, hol vannak a kábítószeresek, a prostituáltak, a hajléktalanok ? Mindenki ugyanúgy néz ki! ” Ez volt Pascal számára a legnagyobb dicséret 🙂 megértem ! Csakhogy … mi ennek az ára ? hogy TE IS ugyanúgy “nézzél ki” !
        Érted, mit akarok mondani ? Fel kell számolni “üzletet” magántulajdont, ambíciókat a sikerre, el kell jutni a “tudok bővelkedni de tudok nélkülözni” szintre, ahogy Pál apostol írja. Annak lelki feltételeit kell megteremteni magunkban … persze, hogy ehhez “úgy segít” az Isten, hogy elveszítesz … sok mindent, ami addig fontos, nélkülözhetetlen volt de nem baj, alleluja 🙂 !

    2. Kedves Sharky
      47 évesen,tök egymagamban,egy több,mint száz éves alföldi,vert falú tanyában élek,forintban havonta öt számjegyű összegből,napról,napra,mégis reménnyel a szívemben,hogy az ÚrJézus mihamarabb magához vesz,és az minden földi boldogságnál jobb lesz,addig pedig a valódi szükségleteimről Ő gondoskodik,ahogy Ő azt jónak látja.
      “De az Úr szeme ügyel az istenfélőkre,akik szeretetében bíznak.Megmenti őket a haláltól,éhínség idején is megtartja életüket.”Péld.33.18.-19.
      Ezt 2010-ben, néhány nappal az előtt mondta nekem az Úr,hogy ugyan széttört térdel,de élve szálltam ki Belgiumban egy totálkáros teherautóból,és fél évvel azelőtt,hogy emiatt hosszú időre elveszítettem a munkám és a “biztos” megélhetésem.
      Mégis mind ezidáig megtartott,és hiszem,hogy ezután is hűséges lesz.
      “Mert itt van az az idő,amikor elkezdődik az ítélet az Isten háza népén.Ha pedig először rajtunk kezdődik,akkor mi lesz a vége azoknak,akik nem hisznek az Isten evangéliumában?
      És ha az igaz is alig menekül meg,akkor hova lesz az istentelen és a bűnös?
      Akik tehát az Isten akaratából szenvednek,azok is-jót cselekedve-ajánlják lelküket a hű Teremtőnek.”1.Pét.4.17.-19.

    3. Koszonom a visszajelzeseket!

      Eppen csak ezen gondolkodtam a napokban:
      Ha a Jelenesek 12 igaz Izraelre, akkor igaznak kell legyen az egyhazra is. Es mintegy elokepkent meg kell tortenjen szellemi ertelemben a mi eletunkben is szemelyenkent. Persze ha ilyen tapasztalataink vannak, az csak erositsen bennunket abban, hogy az egyhaz tagjai vagyunk. Meg ha nem is vagyunk tokeletesek.
      Nem vagyunk elkotelezettjei/lekotelezettjei, sem adosai e vilag szellemenek. Tole nem kell a hatalom es nem kell a penz, semmilyen aron. (y)

      1. “Bizony,jobb egy nap a te udvaraidban,mint máshol ezer.
        Jobb az Isten háza küszöbén állni,mint a bűnösök sátraiban lakni.”Zsolt.84.11.
        “Amit szem nem látott,fül nem hallott,és ember szíve meg sem sejtett,azt készítette el az Isten az őt szeretőknek.”1.Kor.2.9.

  6. Palas!
    Szépen összefoglaltad.Annyit csak hozzá,hogy a tornyokat felrobbantották,amit azóta több független szakértő is bebizonyított.
    Az aranyról csak annyit,hogy az élelmiszernek több hasznát vesszük.
    Ha jobban szétnézünk akkor láthatjuk,hogy a hipermarketek árukészletét pár kamionnal ki lehet vinni az országból,akár egy nap alatt.
    Nekem is él kint Houstonban rokonom és sajnálom mert csak arra hivatkozik,hogy Texas nagyon gazdag és nem lát tovább.
    Sok keresztény aki ezen az oldalon kommentel,nagyon nehéz helyzetben van.
    Mert az utolsó időkben mindenkinek a hite megpróbáltatik.
    Magyarországon még látszólagos nyugalom van.
    A templomok minden héten tömve vannak hívekkel akik kedvesen mosolyognak egymásra.
    Ennek hamarosan vége lesz.
    A politikai vezetés mindent megtesz azért,hogy eltűnjön a középosztály maradéka is.
    Jó lenne személyesen is ismerni egymást.Tudni azt ,hogy ki az akire lehet számítani a nehéz időkben.
    Szép napot mindenkinek!

    1. Kedves Gábor
      pont ezen gondolkozom, és vannak földjeim, Bp körül ebek harmincadján mert “úgy csinálták” hogy sz-ban hagyjanak: csak spekulálni lehetett volna, amire nem voltam hajlandó. Van egy sor ismerősöm, akinek jó lenne segíteni (is) nem is szólva a családomról: felnőtt gyerekeim közül van, aki megette a dicsőséges gazdaság maszlagot, másik kettő küzd a napi problémákkal, amiből van bőven! Közben “ez a helyzet” : igen, ezt csak együtt tudjuk megcsinálni úgy, hogy közben sokaknak (is) segítünk ! Szeretném, ha lehetne rám számítani a nehéz időkben, de, fel kell fogni, hogy MOST vannak a nehéz idők, amikor mindezt meg kell okosan tervezni (ne olyan szelídek legyünk mint a kígyók és okosak mint a galambok 😀 ) TÉNYLEG mielőbb munkához kell látni, nem akkor körülnézni, hogy “kire számíthatok”mert szinte mindenki “bajban” lesz … Üdvözöllek szeretettel Éva

      1. Kedves Éva, Gábor és Mindnyájan!

        Jó ideje töprengek ezen én is (mármint a felkészülésen a nehéz időkre), és nem nagyon tudok dűlőre jutni. Különféle taktikai tanácsokat lehet olvasni a neten, még a tv-ben is adnak olyan műsorokat, ahol – ma még megmosolyogtató – néhány fanatikus saját építésű bunkerekben várja az elkerülhetetlent.

        Kell-e, van-e értelme hosszú távra tervezni a hétköznapokban (én egy kis vállalkozást vezetek, a lányom most kezdte az egyetemet, a fiam érettségi, továbbtanulás előtt áll), vagy tegyük csak azt, ami minden napra feladatunk, a többit bízzuk a Gondviselésre?

        Vagy talán Isten “munkáját segítjük”, ha felelősséggel készülünk a nehéz időszakra, és milyen jellegű mértékű legyen a felkészülésünk?

        Erről – ha van gondolatotok -, szívesen olvasnék többet ezen az oldalon is.

        Legyen áldott napotok!

        1. Kedves Ditta!
          Ennél a posztnál elég sokat beszéltünk erről: http://idokjelei.hu/2013/07/a-felkeszules-egyenlo-lenne-a-hit-hianyaval/

          Bár nem engem kérdeztél, én dióhéjban annyit mondanék, hogy egy néhány hétre való felkészülés bölcs dolog, hiszen akár egy természeti katasztrófa is kizökkentheti az országot a megszokott kerékvágásból, azonban keresztényként szerintem fontos, hogy ne saját magunkon legyen a hangsúly, hanem azon, hogy hogyan tudunk másoknak segíteni, legyen az bátorítás, ima, vagy egy darab kenyér.

          “Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.” Márk 8:35

        2. Kedvesek
          éppen részletesen írni szerettem volna erről mégpedig úgy hogy “nagyprojektet” indítunk, pontosan, ahogy Thea írta (nem “csak” magunkért) ám a családunk mégsem “utolsó”. Mindenképp teljes emberként kell ebben részt venni, szívvel-lélekkel és többféle munkával.
          Az utóbbi években tanulmányokkal és egyéni kutatással találtam meg azokat a lehetőségeket, melyek éppen, a “semmi ágán élő” vagyis, a nincstelenségben tántorgó embereknek jelenthet letelepedési esélyt, “rezsicsökkentést” a javából (gyakorlatilag, kis beruházás után majdnem ingyen) közmű helyett csodálatosan egyszerűen működő szennyvíz-megoldást, fűtést (mely biokazán, összegyűjtött, felaprított növényi anyagból, fa-aprítékból) melyet aztán a földekre lehet teríteni: így nemcsak kétszeres, hanem háromszoros értéket termel plusz a kertben a “biogazdálkodás” melyhez nem kell megvenni a vegyszert, ontja a természet magából az “anyagot” a megoldást.
          Ezt a “csokrot” rövidesen ráteszem erre a témára, várjatok picit … Alapvetően nem magunkért, hanem, akit csak érünk, “országos projektben” 🙂 Ámen !

        3. Kedves Thea!

          Köszönöm, nem tudom, hogyan kerülhette el a figyelmem ez a cikk, tanulmányozni fogom a hozzászólásokkal együtt.

          Békés estét, szeretettel.

        4. A felkészülést illetően víz-élelmiszer-hajlék és energia nem kétmondatos leírásában ajánlok néhány honlapot, videót itt. Először is a víz és a “fürdőszoba” http://www.eautarcie.org/hu/02a.html Lényeg: hozzá kellene szokni az “alomszékhez” ami a fenti honlapot működtető Országh Jo professzor városi otthonában is üzemel … láttam, és erdő-illat van ott 🙂 tényleg ! Egyébként is a környezetügy nagy problémája, hogy a szennyvíz tisztítása rendkívül szennyező (ami visszamarad, el kell helyezni). A vizet félsivatagi éghajlaton is – ha nem kell öblítésre használni, ami kb. 1/3-a a vízhasználatunknak – a “szürke vizet” (mosásból, mosakodásból) fel lehet használni újra, egyszerű kezelés után https://www.youtube.com/watch?v=zTgGzY3qYFg (de ezt is meg lehet találni az előző honlapon ahogy a következőt is) esővíz hasznosítás https://www.youtube.com/watch?v=kl26Bj5RyLQ. Fűtés növényi anyagokból, komposztkazánnal (csak egy keringető szivattyú fogyaszt áramot) ami égetés nélküli fűtést jelent egy éven keresztül, akkor újra kell rakni, de az előérlelt anyagok kitűnően használhatók a kertben https://hu-hu.facebook.com/Komposztkazan. Az égetést elkerülve, a CO2 kibocsátást csökkenti…
          A napelemes tetőcserép gyártását, úgy tűnik, csoportosan kell majd finanszírozni mert ellenérdekeltség van de ez nem lehetetlen. Hajlékokat is, “szupervályoggal”, szalmabálás építkezéssel, földházakkal és főleg, városokon KÍVÜL lehetne valósítani de FÖLD az kell ! 1 hektárt számítanak, ha abban erdő is van és legelő: az önellátásra kevesebb is elég.

  7. Dióhéjban!
    Szeptember 11-ét megrendezték a vezetők, rengeteg pénz tűnt el a költségvetésből, sokat fizettek azért, hogy bizonyos emberek tartsák a szájukat. Ezt akkor is lehetett tudni, de remélem ma már senkinek nem kérdés, hogy mi történt.
    A döbbenetes az, hogy az amerikai elnökök rangot képviselnek a világban, pedig csak bábok és szó nélkül mindent végrehajtanak. Az arcizmuk sem rezdült, mikor azt a sok tűzoltót vágóhídra küldték.
    Az átlag amerikai naiv nem is kutatja nagyon a dolgok mélyét. Akkor legalább fél évig sokkos állapotba került az ország. Nem hitték el, hogy mi történt, alig mentek szórakozni nem költöttek ,sok vállalkozás tönkrement. Nekem nővérem kint él és a férjével mindkettőjüknek tönkrement a vállalkozása. A férje alig egy évre rá meghalt gyomorfekélyben a stressztől, kilyukadt a gyomra. Ez nem lenne halálos betegség, de USA-ban egy ilyenbe simán bele lehet halni.
    Már akkor recesszió volt, de ez rosszul sült el és mindenképp háborúzni kellet a Közel-Keleten.
    Egyre nagyobb felfordulást okoztak az arab világban és fájdalmat ezt ma látjuk. Miért is érdekelné ez őket, ha a saját népük sem számít.
    Mára kicsúszott az ellenőrzésük alól minden és egyre nagyobb a zűrzavar. Nem sikerült Szíriát megdönteni és lelassult minden. Amikor kivonultak Irakból úgy volt Irak megtámadja Szíriát.
    Nem volt hajlandó és ez nem tetszett az uraknak. Nem jött be a vegyi fegyver hülyítés sem.
    Nem tudtak mit csinálni létrehoztak egy terrorista szörnyeteget az ISIS-t, akik hajlandóak Szíriát támadni. USA nagyon sok pénzzel és fegyverrel támogatja őket Szaúd-Arábia közvetítésével.
    Itt már senki nem bízik senkiben és persze odacsapnak a levegőből, ha az olajkutak veszélyben vannak. Amerika sok olcsó olajhoz jut Irakban.
    Nyomják le az olaj árát az oroszok miatt is, nem működnek a kereskedések a tőzsdék gyakorlatilag kiszolgáltatottak lesznek. Sok dollárt nyomtattak és abból sok külföldre ment egyszerre mozog minden. Tudom most örülünk az olcsó benzinnek, de ez már nem jót jelent. A 2008-as zuhanáskor is lement az ára. A pénz értéktelenedni fog és ez vezet majd háborúhoz. Iránt már két éve nem bírják belerángatni, de egyszer minden beindul. Ez az utolsó válság lesz.
    Már mondtam bankszámlán csak annyi pénzt kell tartani, ami egy hónapra elég.
    Akinek van pénze vegyen kis címletű befektetésű aranyat 2 és 5 grammosakat . Egy darabig segít. Ha valaki ilyenben bizonytalan szívesen segítek. Ha valakinek persze olyan erős hite van, mint Péternek volt és tud vízen járni, akkor sok mindenre nincs szükség csak ne lankadjon.
    Itt akármelyik témához annyit lehetne írni, de sok időbe telik. Isten áldjon meg mindenkit.

  8. Zoli .

    Valójában gyengén tud hazudni : Az viszont igaz, hogy a mondókáját
    a ‘csipke-rózsika’ álomban lévőknek ( ami a többség ) szánta ; Vala –
    hogy -az arra fogékonyakat- riogatni kell a terror-veszély folyamatos
    fenntartásával – Mert erre a stratégiára építették a külpolitikájukat is .

  9. Ez még bőven csak az előkészítés fázisa.
    Egyelőre a nemzeteket kondícionálják az “eljövendő szörnyűségekre”, felkészítik a vezető rétegeket a nagy harc megvívására, megalapozzák az erőskezű vezető iránti igényt.
    (A Sátán csak akkor léphet köreidbe, ha te magad engeded be, hívod)
    Magát a népet, az átlagember szemléletét is elkezdték átalakítani, elég csak megnézni olyan sorozatokat mint a Jerico, a Walking Dead vagy a Revolution, mind posztapokaliptikus világban játszódik és sokszor szinte oktatófilm szerűen adják át az ilyen környezetben egyértelmű, de az átlagember számára eddig nem nyilvánvaló helyzetelemzéseket, pszichikai átalakuásokat, mintegy esettanulmányt.

    Előbb utóbb valamelyik nagyhatalom a sarokbaszorított kutya helyzetébe fog kerülni, és akkor nem lesz sok választása…

  10. Érdemes szemügyre venni a “műveit”:

    -Professional Military Education: An Asset for Peace and Progress : A Report of the Crisis Study Group on.
    -Professional Military Education.

    Árulkodó.

Hozzászólás a(z) adrian bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend